Barnóczki Péter

Barnóczki Péter

Adatvédelem a bankok világában

I. Az adatvédelem szükségessége

A XX. századra az emberiség eljutott arra a szintre, hogy életét gyors, egyszerű eszközökkel tudja intézni. Az információs társadalom lehetővé tette a kommunikáció tökéletesítését mind a magánéletben, mind pedig az azon kívüli világban. Ez maga után vont egy olyan következményt, melynek során a gyors kommunikáció, adatcsere nem volt már olyan „zárt”, mint a korábbi időkben. „Zártság” alatt érthető az a biztonság, ami a közvetlenül folyó, személyes kommunikáció során volt jellemző.

Az adatok és információ átadása során az nem ment át több közvetítő egységen, így a titkosságának, rejtettségének megőrzése nem volt olyan nehéz, mint a ma működő adatcserében. Az emberek személyesen cseréltek információt, adatot. Ma viszont ez nem mondható el. A megismerési utak nagyon kibővültek, így nem lehetséges már olyan módon rejteni, vigyázni az adatot, mint régen. A tárolási és közvetítői rendszerek változásával a hozzáférés nem csupán fizikai jellegű. Nem lehet mindent betenni a szekrénybe, vagy a széfbe, és a hintaszék mellé tolni. Informatikai adatbázisok könnyítik az életünket, melyeket – hacsak nem rendelkezünk a megfelelő szaktudással – nem tudunk úgy követni, vigyázni, mint a közvetlen őrzéssel.

Így nem maradt más lehetőség, mint az újonnan kialakult rendszerekben találni olyan lehetőségeket, megoldásokat, melyek lehetővé teszik, hogy úgy vigyázzuk az ott őrzött információt, mint azelőtt a páncélszekrényben, és nyugodtan térhessünk nyugovóra annak tudatában, hogy őrzött titkaink nem jutnak más tudomására. A bankok esetében ez a kérdés különösen fontos. Mivel a bankok gazdasági társaságként jogi személyek, így az őket, mint személyeket megillető adatjogvédelem az egyik oldal, amit vizsgálni kell, a másik pedig a bankok által mások jogvédelem alá eső adatainak kezelése, mely viszont a bankok oldaláról kötelezettségként jeleníti meg az adatvédelmet, mint másoknak a jogát. A bankokkal szemben kiszolgáltatott helyzetben vannak a fogyasztók, ügyfelek, mivel a bankok anyagilag és jogi hátteret tekintve is jóval előnyösebb helyzetet foglalnak el. E mellett nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy a bankok meddig mehetnek el az üzleti tevékenységeik kapcsán, az ügyfelek pénzének, és adatainak kezelése tekintetében. Egyes bankok, vagy pénzügyi konglomerátumok vagyona, illetve az általuk kezelt pénzeszközök jóval nagyobb arányt tesznek ki az alaptőkéhez képest. Márpedig az alaptőke megléte egyfajta biztosítékot jelent a gazdasági társaság hitelezői felé.

II. A bankok „személyiségének” védelme

A személyes adatok, és a mágántitok védelme alapvető, első generációs emberi jogok. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a személyéhez fűződő adatok, illetve titkok biztonságban maradjanak, mások számára ne legyenek megismerhetőek, illetéktelenül felhasználhatóak.

A fent említett alapjog közvetlen a személyiség védelmét szolgálja. Ma már nem lehet ezt az eredetileg az emberek számára kialakított jogot csak a természetes személyekre értelmezni, hiszen elismerést nyert a modern gazdasági életben a jogi személyiség is. A jogi személyek is védelmet éveznek azon jogok vonatkozásában, melyek természetüknél fogva nem csupán a természetes személyeket illethetik meg, még akkor se, ha egyébként ezek a jogok – mint említésre került – jellegüknél fogva a természetes személy védelmét szolgálják.[1] Ezzel kapcsolatban a Ptk. is úgy rendelkezik, hogy a személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyek védelmére is alkalmazni kell, kivéve, ha a védelem – jellegénél fogva – csak magánszemélyeket illethet meg.[2]

Ezt nemzetközi szinten se tartják elhanyagolható kérdésnek. Nemzetközi törekvések jöttek létre arra, hogy megvalósítsanak egy olyan sztenderdet, ami lehetővé teszi, hogy a jogi személyek adatok és titkok iránti védelme azonos szinten kerüljön meghatározásra, mint a természetes személyek esetében. Ezek a törekvések azonban nem mindig azonosak. A fenti gondolattal ellentétes az OECD Egyezmények egy része, amelyek kimondják, hogy a természetes személyek jogvédelme nem lehet azonos a jogi személyekével. Az Európa Tanács ezzel szemben azon az állásponton van, hogy a magányszemélyek és jogi személyek védelme azonos kell legyen. Ezt támasztja alá az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amely szerint nem csak az emberek, de az embercsoportok, nem állami szervezetek is lehetnek az sérelmek áldozatai.[3] Komoly kérdés nemzetközi szinten az is, hogy a bankokkal szemben szükséges-e az erős állami szabályozás és felügyelés, részben azért is, mert a bankok igen komoly minőségű és mennyiségű adatot kezelnek. Egyes vélemények szerint, a bankok speciális szerepe miatt fontos az állami szabályozás. Azt ezt ellenzők álláspontja szerint – a free banking hívei – viszont nincs szükség állami szabályozásra. Habár a stabilitás az ő véleményük szerint is fontos, a szabályozás rábízható a piacra.[4] Érdemes itt különbséget tenni, vagy legalábbis kiemelni, a bankok tevékenységével kapcsolatban, hogy az adatkezelés és a bankügyletek kapcsán ennek a kérdésnek a megválaszolása eltérő választ adhat. A bankügyletek során elképzelhető lehet mind a két álláspont megvalósulása, ellentétben az adatkezeléssel, adatvédelemmel kapcsolatban kijelenthető, hogy csakis szigorú szabályozás lehetséges.

II. 1. A magyar szabályozás a bankok személyiségi jogvédelme kapcsán

Az Alkotmány 59. §-a rendelkezik az adatokhoz fűződő alkotmányos alapjogról.[5] A magyar alkotmánybíróság a személyes adatok védelméhez való jogot nem protektív jogként, hanem információs önrendelkezési jogként értelmezi. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy milyen adatait, mikor, hol, ki és milyen célból kívánja kezelni.[6]

A magyar alkotmánybíróság a személyiségi jogokkal kapcsolatos döntései esetén az ehhez szükséges védelem megalapozásához az emberi méltóságot, mint alapjogot, és egyik legfőbb jogot tekintette irányadónak.[7] A magánjogi jogalanyok közötti megkülönböztetés minden formáját le kell építeni, a diszkrimináció tilalmát a jogrendszer egészére ki kell terjeszteni.[8]

A levezetés kapcsán elmondható, hogy az emberi méltóságból való kiindulás elfogadhatónak tekinthető, mivel az emberi méltóság a mai viszonyok között megkívánja azt, hogy az ember személyiségével kapcsolatos tényeket, körülményeket úgy kezeljék, hogy annak eredője – maga a személy, személyiség – egyet értsen azzal, illetve hozzájárulását adja. Ez magába foglalja a sérelemmentességet is, hiszen ha valaki tud arról, hogy a személyével kapcsolatos adatokat, információkat, körülményeket felhasználják, megismerik (továbbiakban: adatkezelés), akkor elvárja, hogy azt az ő személyének sérelme nélkül tegyék. Amennyiben már sérelemből indulunk ki, úgy legális körülmények között létre se jöhet az adatkezelés. Így tulajdonképpen az emberi méltóság és a személyiségi jogok és az ehhez fűződő adatok kapcsolata fennáll, akár közvetlen módon is, mivel ezek megsértésével maga a személy, személyiség is szenvedhet közvetlen sérelmet.[9]

A magyar szabályozásban 1989 után már több törvényben is megjelent a személyes adatok védelme, illetve az ezzel való foglalatoskodás jogpolitikai célzattal. Ilyen jogszabályként említhető a teljesség igénye nélkül a cégnyilvánossággal és a cégnyilvántartással foglalkozó törvény. A jogi személyek esetében ez egy alapvető létezést elősegítő rendszer, mely tulajdonképpen a bejegyzési elvre épül, ami szerkezetében és hatásaiban azonos a dologi jogi njyilvántartásokkal.[10] A cégnyilvántartás konstitutív hatályú, ami azt jelenti, hogy a benne foglaltak az oda való bejegyzéssel jönnek létre, illetve az onnan való törléssel szűnnek meg. A jogi személyek adatainak védelme tekintetében sok kérdést vet fel a közhitelesség elve – mely szintén a cégnyílvántartáshoz kapcsolódik – mivel ennek alapján a cégnyílvántratásban megtalálható adatokat valónak és hitelesnek kell elfogadni. Az egyik legfőbb probléma ezzel összefüggésben a hibás bejegyzés esete lehet. Ebben az esetben ugyanis a konstitutivitással létrejön a közhiteles adat a bejegyzett jogi személyről, és ezzel sérelem érheti, hiszen nem valós, téves adatokat fognak harmadik személyek hitelesnek elfogadni. Ez oda vezethet, hogy dologátruházások, vagy jognyilatkozatok joghatása nem úgy érvényesül, ahogy azt elvárná jóhiszeműen a hibás adatokkal bejegyzett jogi személy, vagy a vele jogviszonyban lévő harmadik személy.

A bankokat érintő hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szintén fontos a jogi személyekkel, bankokkal kapcsolatos adatvédelmi kérdések vizsgálatában.[11] Ez a törvény rendelkezik arról, hogy a bankoknak milyen adatvédelmi elvárásoknak kell megfelelni az általuk kezelt személyes adatok tekintetében. Ezeknek a kérdéseknek a szabályozása elengedhetetlenné vált a jogállami keretek és követelmények között. Bizonyos adatok szoláltatása elengedhetetlen és szükséges, olykor a köz érdekében, de ezek megfelelő kezelése (mely csak szabályok lefektetésével és betartatásával válik lehetségessé) úgyszintén elengedhetetlen.

A modern adatvédelem kezdetének 1983-at szokás tekinteni, amikor is a német alkotmánybíróság megsemmisítette a népszámlálásról szóló törvény egyes pontjait. A magyar alkotmánybíróság a 15/1991. számú határozatában a német alkotmánybírósági döntés megállapításait és gondolatvilágát adaptálta.[12]

A rendszerváltozás során az 1989-1991-es időszakban a jogállami jogrendszeri alapokra való áttérés sokszor eredményezett olyan gyors jogi lépéseket, melyek során egyszerűbb, és gyorsabb volt a jog adaptációjához, mint jogteremtési eszközhöz fordulni, ami viszont nem mindig eredményezte azt, hogy a más országban esetleg jól működő – de egyébként ott is akár évtizedek alatt kidolgozott, kikristályosodott – jogintézmény, vagy jogértelmezés Magyarországon, a magyar társadalmi, morális és politikai viszonyok között is ugyanúgy működne.[13]

A szabályozás alapját Magyarországon egy törvény képezi, az adatvédelmi törvény.[14] Az európai országok között elsőként volt egy törvényben szabályozva a személyes adatok védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága.[15] Az adatvédelmi törvény 1. §-ában meghatározza céljaként, hogy ha az adatvédelmi törvényben meghatározott jogszabály kivételt nem tesz, akkor a cél annak biztosítása, hogy személyes adatával mindenki maga rendelkezzen, és a közérdekű adatokat mindenki megismerhesse. A törvény céljai között általános alanyt, „mindenki”-t említ, viszont a törvény hatályánál lévő szabályozás során (1/A. §), mindössze a természetes személyeket említi, a jogi személyeket nem. Egyedül a 2. §-ban meghatározott értelmező rendelkezések között jelöli meg a jogi személyt, mint potenciális adatkezelőt.

A magyar alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogi személy adatvédelme az adatvédelmi törvény rendelkezései szerint nem biztosított, habár a természetes és a jogi személyt is egyaránt megilleti a jogvédelem. Sem az alkotmánybíróság, sem az adatvédelmi törvény kommentárja nem következetes abban, hogy lehet-e ugyanolyan szintű védelmet biztosítani. Az alkotmánybíróság a 34/1994. (VI.24.) számú határozatában kiterjesztően értelmezi az adatvédelmet.[16]

II. 2. A bankok kötelezettségei az adatvédelem kapcsán

Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy a piacgazdaságra való áttérés során Magyarországon is a gazdasági fejlődés egyik kulcsfontosságú tényezője a pénz- és a tőkepiac fejlettségi szintje, illetve képessége a gazdaság egyéb szereplőinek finanszírozására valamint a pénz- és tőkepiac résztvevőinek felügyeletére. Fontos részesei ennek a hitelintézetek, mivel a forrásaik leghatékonyabb kihelyezésével segítik elő a gazdaság fejlődését.[17] A rendszerváltozással a szocialista gazdaság központosított és szakosított egyszintű bankrendszeréről a kétszintű bankrendszerre való átálás sok kérdést vetett fel, melyek megoldásra vártak. Az egyszintű bankrendszerben a műveletek ellátása az állam közvetlen irányításának alárendelten, egyszintű bankrendszerben történt, ennek elvégzésére volt – részben – a központi jegybank létrehozva. E mellett speciális, minősített egyéb bankfeladatokra voltak létrehozva az állam által létesített pénzintézetek.[18] Így az adatkezelés, mely a rendszerváltással fontos kérdéssé vált, nem hagyhatta figyelmen kívül azt a tényt, hogy immáron nem egy központosított állami szerv, és az annak alárendelt egységek kezelnek adatot, hanem sok mellérendelt magáncég. Az adatvédelem tekintetében egyébként nem bír befolyással az, hogy kétszintű, vagy egyszintű bankrendszerről van szó, mivel a jogállami keretek között mindkettő esetében ugyanolyan szabályok érvényesülnének az adatvédelem tekintetében. A különbséget inkább csak azért érdemes megjegyezni, mivel a különböző hitelintézetek esetében mindegyikre egyenként kell figyelni, és őket a szabályoknak megfelelő eljárásra rábírni.

A banktitok és az üzleti titok az a két titokfajta, amit a Hpt.[19] is nevesít.[20] A banktitok leginkább a magintitok polgári jogi kategóriájához áll legközelebb, míg az üzleti titok inkább közgazdaságtani megoldásokat, technikákat takar, így jogi szempontból önmagában nem vizsgálható. Amilyen szempontból mindkét „titokforma” hasonló módon kezelendő, az nem más, mint a megtartási kötelezettség, mely a jogszerűség szempontjából nélkülözhetetlen. A titoktartási kötelezettség azt jelenti ebben az esetben, hogy az e két fogalmi kör bármelyikébe tartozó tényt, adatot, információt külön engedély nélkül nem lehet kiadni se magánszemély (banktitok), se a bank (üzleti titok) tekintetében.[21]

A banki adatkezelés során – a nagy adatforgalom miatt – több módon is lehetőség nyílik az adatkezeléssel való rendelkezésre. Az érintett hozzájárulása nélkül, illetve az adatkezelésről történő tájékoztatás hiányában az adatkezelés azonnal jogellenessé válik.[22] A bankok szerződéskötéseik során sok olyan információt halmoznak fel, mely már a személyes adatok fogalmát érinti, esetleg azt ki is meríti. Az adatvédelmi biztoshoz érkezett ezzel kapcsolatos panaszok évente a százat is meghaladják.[23] Ennek keretében nagyon sokszor a bankok automatikusnak veszik azt, hogy az ügyfelek személyi okmányait lefénymásolják, vagy hozzájárulás nélkül elvegyék. Ez semmiképpen sem tekinthető egy alkalmazandó technikának.

Így az ügyfél kommunikációs csatornáit a bankok üzletszabályzataiban igen széles körben kell szabályozni. A bankoknak is érdeke, hogy ügyfeleik minél hamarabb, és minél egyszerűbben tudjanak az adatkezelésre felhatalmazást, hozzájárulást adni.

Az üzletszabályzatok alapvetően három típusban vázolják a kommunikációs lehetőségeket. Az első a telefonos lehetőség az ügyfél számára a rendelkezéshez, utasítások adásához, melynek során személyes adatok kezelése történik. Ennek során viszont a félreértésekből, rossz utasítás adásából származó minden felelősség a bekövetkezett károk tekintetében az ügyfelet terheli. A második lehetőség az írásbeliség, melynek során a bank kötelessége az aláírást vizsgálni, hogy az valóban a rendelkezésre jogosult személytől származik-e. Viszont az ügyintéző ebben az esetben nem felel, a hamisítás következményeiért, ha a hamisítás ténye első ránézésre nem volt megállapítható. A harmadik lehetőség a faxon küldött rendelkezés. Ebben az esetben az ügyfél faxon rendelkezhet azzal, hogy a számlavezető, vagy ügyintéző az aláírás azonosításával kapcsolatos általános előírások szerinti minden kötelezettség alól mentesül.[24] Ezek mellé jöhet még a mai kommunikációs viszonyok között az egyre gyakoribbá váló interneten keresztül történő ügyintézés. Ennek részletes vizsgálatára a tanulmány nem kíván kitérni, mivel ezzel kapcsolatban igen sok még a megválaszolatlan kérdés. A legfontosabbként itt is az mondható el, hogy a törvényben meghatározott megfelelő védelem meg kell valósuljon. Ehhez jó biztonságtechnikával ellátott informatikai rendszerek szükségesek, illetve az ügyfél azonosításához is aprólékosan kidolgozott – a rendszerbe történő bekapcsolódást elősegtő és védő – belépési módok megalkotása az, ami elengedhetelen. A fenti kommunikációs lehetőségek mindegyikénél fontos figyelemmel lenni egy viszonylag új, a bűnmegelőzőst segítő törvényre. Ez nem más, mint a pénzmosás elleni törvény.[25] Az ebben a törvényben meghatározott esetekben, illetve észlelések esetén, a pénzmosás (ami egy igen nehezen felderíthető és bizonyítható bűncselekmény) elkövetésének megelőzése érdekében van csupán lehetőség a személyi adatok felhasználására és továbbítására. E mellett csak nagyon ritka esetben kezelhető közhiteles azonosító.[26]

A fent említett belső rendszerek kialakítása, és az adatvédelemnek való megfeleltetése a bankok feladata. Azonban e mellett vannak olyan kötelezettségek, melyeknek való megfelelése során szintén nagy figyelmet kell fordítani, hogy az ezek által meghatározott célok nehogy háttérbe szorítsák az ezek során kezelt személyes adatok védelmét. Ilyen törvényen alapuló kötelezettségek közé tartozik 2010. április hó 1. napjától A tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvényben szabályozott visszaélés-jelentés (whistleblowing) is. Ez egy kiegészítő információs csatorna a bejelentések, ellenőrzések egyéb jogszabályi rendszere mellett. Olyan belső ellenőrzési intézkedések összessége, ami arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy olyan eseményeket, illetve körülményeket, amelyek a szervezet működését vagy annak felelősségét jelentős mértékben befolyásolják, feltárják és jelezzék a munkáltatónak. A munkavállaló a törvény hatálya alatt a „közérdek” tényleges, vagy feltételezett sérelméről, vagy ennek veszélyéről bejelentést tesz a munkáltatónak.[27] Fontos kérdés, hogy mi az a „közérdek”, ami itt befolyásoló tényezőként számításban jöhet. A közérdeksérelem a törvény alapján általános értelemben értendő.[28] A „közérdek” sérelme viszont elég fontos-e ahhoz, hogy az adatvédelmi kérdések ebben az esetben háttérbe szoruljanak, vagy nem is sérülhetnek? Nos, az nem valószínű. Amennyiben ilyen körülmény észlelésre kerül, akkor egy bank esetében az a legnagyobb valószínűséggel érint valamilyen személyes adatok, amit alapjogi szinten védeni kell. Nem elhanyagolható kérdés tehát, hogy a visszaélés-jelentés, és a bankokat ehhez hasonlóan terhelő egyéb törvény alapján meglévő jelentési kötelezettségek során az elérni kívánt cél, illetve az adatvédelem arányban áll-e egymással.

Fontos még megemlíteni az adatokkal való rendelkezés során, illetve az adatkezeléssel kapcsolatban azt az aspektust, mely szerint az adatforgalom a bankok tekintetében már túllépett az egy országon belüli megvalósuláson. A fejlődés tendenciája a bankok tekintetében az univerzalizálódás. Vállalatfinanszírozási és lakossági finanaszírozási funkciókat kombináló pénzintézmények, intézménycsoportok alakulnak ki.[29] A bankholdingok kialakulásával az adatkezelés, adatfelhasználás, és az ezzel kapcsolatos adatvédelem is új megvilágítást nyer. Felmerül, hogy a klasszikus, vagy az univerzális bankolásra van-e inkább szükség, melyik az, ami jobban figyelemmel van az egyénekre, és velük együtt személyi adataik védelmére.[30]

A különböző hivatalos, illetve magánszervek által folytatott megkeresések során egyes banktitoknak minősülő adatok is kiadhatóvá válnak. E mellett a munkafolyamatok „kiszervezése”, mint jogintézmény folytán a feladatot átvevő új szervezetek is hozzájuthatnak banktitkot jelentő adatokhoz.[31] Ezekre a hitelintézeteknek figyelemmel kell lennie, és meg kell találnia a módját annak, hogy védje meg az adatokat a jogosulatlan felhasználás elől. A határokon átívelő adatforgalom során ugyanis igen sok bizonytalanság felmerülhet. Részben az adatokat használó eltérő vállalkozások belső szabályai, részben az államok eltérő jogi szabályozása folytán. Probléma lehet, hogy hova juthat így el az adat, melynek felhasználására jobb esetben egyszer valaki, valahol felhatalmazást adott.

Az Európai Unió egységes piacot megalapozó és működtető gazdasági jogrendszere a nemzetállamok sok esetben nagy eltéréseket mutató jogszabályainak szövedékére épül. Az Európai Unió szervezeteinek célja a jogharmonizációban legtöbbször nem az egyes kérdések kimerítő szabályozása, hanem egy közösen elfogadható szabályozási minimum megtalálása.[32] Ez viszont oda vezethet, hogy az adatok védelme nem kerül megfelelően lefektetésre. Egy ilyen jogharmonizációnál, ahol csak egy szabályozási minimum jelenti a közösségi jogot, igen komolyan meg kell fontolni, hogy mi kerül a minimumszabályok közé. Ehhez elengedhetetlen az uniós államok adatvédelmi jogszabályainak ismerete, illetve szükséges egy olyan közös koncepció kialakítása, mely lefekteti az adatvédelem irányait hosszú távon, figyelve arra, hogy a kommunikáció és az informatika rohamléptekben történő fejlődésével milyen változások várhatóak az adatkezelésben, adatfelhasználásban.

III. Összegzés

A bankok ma a világban, a jogi személyek között a legnagyobb pénzügyi tranzakciók lebonyolítását megvalósító és pénzügyi hatalmat birtokló intézményei. Elkerülhetetlen ezáltal, hogy jogi személyiségük védelme tekintetében a legtisztább szabályozás és azok gyakorlati megvalósítása megtörténjen. A jog és a gazdaság világában is elkerülhetetlen az, hogy látható legyen, mi az a védelem, ami megilleti a hitelintézeteket és egyéb pénzügyi vállalkozásokat. A kifejtettek tükrében viszont nem, vagy csak nehezen körvonalazható, hogy pontosan mit is rejt a bankok személyhez fűződő jogainak védelme, ugyanis a nemzetközi szabályozási tendencia és a magyar szabályozás sok helyütt ellentmond egymásnak. Nem dönthető el tisztán, és kétséget kizáróan, hogy a bankok milyen szinten jogosultak jogi személyiségük és adataik védelmére, összevetve azt a természetes személyek számára egyértelműen biztosítottakkal.

A bankok adatkezelése kapcsán elmondható, hogy habár már tudjuk, hogy a személyes adatok védelme az emberi méltóságból, mint alkotmányos alapjogból levezetett gondolat, és egyben jogintézmény, mégsem tekinthetjük ezzel még biztosnak azt, hogy a védelem a gyakorlatban is kellőképpen megvalósul. A személyes adatok védelme egy olyan feladat, melyhez nem elég a jogszabályok átfogó, hézagoktól mentes léte, azok megvalósulásához technikai, személyi és anyagi feltételek is szükségesek. Az adatvédelmi biztos és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatvédelmet elősegítő, törvényben meghatározott jogkörei, és a jogsértéshez fűződő jogkövetkezmények jogszabályi lefektetése, esetleg annak alkalmazása nem mindig vezet az általa elvárt eredményre. Természetesen elmondható ugyanakkor az is, hogy szerencsés, hogy legalább ezek léteznek. Azonban az üzleti szféra és az általa hozott profit érdekében megengedhetik maguknak a hitelintézetek- és nagyobb pénzügyi vállalkozások, hogy a kisebb jogsértésekért vállalják az anyagi és jogi felelősséget, mert nem mindig van arányban a kettő egymással. Habár a tendencia az üzleti és banktitok védelmének gyengülését mutatja,[33] mégsem szabad eltekinteni attól a jogpolitikától sem nemzetközi, sem hazai szinten, hogy a személyes adatok védelme a banki szférában, banki tevékenységekben kellőképpen biztosított legyen.

[1] Szoboszlai Judit: A jogi személyek adatvédelmével kapcsolatban felmerülő kérdések, In. Collega – Az Accursius Jogász Egylet folyóirata. 2002. VI. évf. 3. szám, (3. o.)

[2] 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről, 75. § (2) bekezdés.

[3] Ld. bővebben: Szoboszlai Judit: A jogi személyek adatvédelmével kapcsolatban felmerülő kérdések, In. Collega – Az Accursius Jogász Egylet folyóirata. 2002. VI. évf. 3. szám, (4. o.)

[4] Mérő Katalin: A banki szabályozás fejlődésének nemzetközi tendenciái. In. Külgazdaság, XLVIII. évf., 2004. november. (38. o.)

[5] 1949. évi XX. törvény A Magyar Köztársaság Alkotmányáról.

[6] Szoboszlai Judit: A jogi személyek adatvédelmével kapcsolatban felmerülő kérdések. In. Collega, Az Accursius Jogász Egylet folyóirata, 2002. VI. évf., 3. szám. (3. o.)

[7] 61/1992. (XI. 20.) ABh., ill. 33/1993. (V. 28.) ABh.

[8] Szoboszlai Judit: A jogi személyek adatvédelmével kapcsolatban felmerülő kérdések. In. Collega, Az Accursius Jogász Egylet folyóirata, 2002. VI. évf., 3. szám. (4. o.)

[9] Példa lehet erre az az eset, ha valaki valamilyen betegségben szenvedett, de már felgyógyult abból, és korábbi betegsége jogosulatlanul kitudódik, és a közösségi hely, ahova be szeretne jutni, nem fogadja arra hivatkozással (vagy burkoltan másra hivatkozással), hogy korábban beteg volt. E mellett pedig még sérülhet az emberi méltósága azzal is, hogy esetleg az ismerősei, társai ezt megtudva már nem úgy tekintetnek rá, mint régebben, nem kérik segítségét, nem működnek vele együtt, kiközösítik.

[10] Petrik Ferenc: A konstitutív nyilvántartásokkal kapcsolatos dilemmák. In. Gazdaság és Jog, XVII. évf. 1. szám, 2009. január. (9. o.)

[11] 1997. évi CXLV. törvény a cégnyilvántartásról, valamint a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény.

[12] Alexin Zoltán: Adatvédelmi törvényünk kisebb hibákkal. In. Infokommunikáció és Jog, VII. évf. 3. szám, 2010. június. (104. o.)

[13] Ld. bővebben a témáról: Kulcsár Kálmán: A modernizáció és a jog. Budapest, 1989.

[14] 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról.

[15] Alexin Zoltán: Adatvédelmi törvényünk kisebb hibákkal. In. Infokommunikáció és Jog, VII. évf. 3. szám, 2010. június. (105. o.)

[16] Szoboszlai Judit: A jogi személyek adatvédelmével kapcsolatban felmerülő kérdések. In. Collega, Az Accursius Jogász Egylet folyóirata, 2002. VI. évf., 3. szám. (3. o.)

[17] Szentiványi Iván: A bankszféra szabályozása a hitelintézeti törvény második nagyszabású módosítása után. In. Gazdaság és Jog, IX. évf. 12. szám 2001. december. (15. o.)

[18] Szentiványi Iván: Bankrendszerünk átalakulása és bankmonopólium. In. Sárközy Tamás – Ünnepi kötet, szerk. Pázmándi Kinga, HVG-ORAC, Budapest 2006. (241. o.)

[19] A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény.

[20] Dr. Vértesy László: Egyes banki felelősségi kérdések. In. Gazdaság és Társadalom, 2007/1. szám, (7. o.)

[21] Dr. Vértesy László: Egyes banki felelősségi kérdések. In. Gazdaság és Társadalom, 2007/1. szám, (9. o.)

[22] Alexin Zoltán: Adatvédelmi törvényünk kisebb hibákkal. In. Infokommunikáció és Jog, VII. évf. 3. szám, 2010. június. (106. o.)

[23] Dr. Vértesy László: Egyes banki felelősségi kérdések. In. Gazdaság és Társadalom, 2007/1. szám, (2. o.)

[24] Szentiványi Iván: A banki üzletszabályzatok és fogyasztóvédelem. In. Gazdaság és a Jog, 2001. január 1. szám. (10-14. o.)

[25] A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény.

[26] Dr. Vértesy László: Egyes banki felelősségi kérdések. In. Gazdaság és Társadalom, 2007/1. szám, (5. o.)

[27] Liber Ádám: A tisztességes eljárás védelme – a belső visszaélés-jelentés hazai szabályozása. In. Gazdaság és Jog, XVIII. évf. 4. szám, 2010. április. (3. o.)

[28] Liber Ádám: A tisztességes eljárás védelme – a belső visszaélés-jelentés hazai szabályozása. In. Gazdaság és Jog, XVIII. évf. 4. szám, 2010. április. (5. o.)

[29] Botos Katalin: Elvesz(t)ett illúziók. A Magyar bankrendszer helyzete és távlatai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1996. (88. o.)

[30] Az univerzális és klasszikus bankolás kapcsán ld. bővebben: Halustyik Anna: Bankszabályozás Magyarországon. In. Sárközy Tamás – Ünnepi kötet, szerk. Pázmándi Kinga, HVG-ORAC, Budapest 2006. (95. o.)

[31] Szentiványi Iván: A bankszféra szabályozása a hitelintézeti törvény második nagyszabású módosítása után. In. Gazdaság és Jog, IX. évf. 12. szám 2001. december. (18. o.)

[32] Szóka Károly: Az Európai Uniós banki szabályozás és magyarországi adaptálása. In. Pénzügyi Szilánkok, szerk. Dr. Lentner Csaba, Sopron 2001, tanulmánykötet. (382. o.)

[33] Szentiványi Iván: A bankszféra szabályozása a hitelintézeti törvény második nagyszabású módosítása után. In. Gazdaság és Jog, IX. évf. 12. szám 2001. december. (18. o.)