MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01CA377B.97119F20" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01CA377B.97119F20 Content-Location: file:///C:/0A4B8A99/bata39.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Bat=
ó
Szilvia
Jub=
ileumi
előadások a hét évszázados
magyarországi közjegyzőségről
A magyarországi közjegyzőség 700.
„születésnapjának”
megünneplésére a Magyar Országos Közjegyz=
37;i
Kamara által szervezett konferencián 2008. november 27-&eacut=
e;n
került sor a Magyar Tudományos Akadémia
Dísztermében. A rendezvény egy igen érdekes
és hazánkban kevéssé ismert, nem kutatott
intézmény történetét mutatta be
történészek, levéltárosok és egy
jogtörténész előadásán keresztül=
. Az
előadások szövegét Rokolya Gábor szerkesztett
kötetbe,[1=
]
amelyet a résztvevők kis egységcsomagban a
Közjegyzők Közlönyének
különszámával és egy emlékplakettel
együtt megkaptak.
Az emlékülés apropóját Károly
Róbert királlyá választását
dokumentáló 1308. november 27-én kelt oklevél
szolgáltatta, amelyet Guilelmus de Sanguineto, Johannes Anglicus
és Albertus de Parma közjegyzők hitelesítettek.[2] A konferencia a MOKK
elnökének, Tóth Árpádnak a
köszöntőjével kezdődött, aki röviden
ismertette az oklevél jelentőségét, valamit bemut=
atta
a közjegyzői hivatás sajátosságait.
Hangsúlyozta, hogy a mai közjegyzők elődeinél
elsősorban az adott közösség bizalma volt a
döntő momentum, csak később váltak az á=
llam
képviselőiként a hitelesség
letéteményeseivé.
Az első előadásban Kőfalvi Tamás
történész (Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar)[3] a speciálisan
magyar közhitelességi szervezet – a hiteleshelyi
hálózat – kialakulását és
működését mutatta be. Az előadó
részletesen kitért az írásbeliség &eacut=
e;s
ezzel összefüggésben a hiteles okiratok iránti
társadalmi és gazdasági igény
megjelenésére, elemezte a hiteleshelyi funkciót
betöltő egyházi szervezetek (káptalanok és
konventek) történetét és az általuk
ellátott feladatokat.
Dreska Gábor (Ferences Levéltár)[4] a hiteleshelyek
tevékenységének maradandó emlékeit, az
okleveleket mutatta be igen gazdag képanyaggal illusztrált
előadásában. Rövid kutatástörtén=
eti
bevezető után ismertette az oklevelek szerkezeti
felépítését és alapvető típu=
sait
(zárt, pátens, függőpecsétes), majd a tartal=
mi
szempontok alapján elemezte azokat. A hiteleshelyek a
„klasszikus” közjegyzői feladatok mellett
bírói parancsra is eljártak a bíró
által kiküldött királyi emberek
eljárásának a tanúsítására.
Ennek a bírói parancslevélen is nyoma maradt, a h&aacu=
te;tsó
oldalon vagy szöveget „körbeírva” feljegyzett
információkra is több példát láthat=
ott
a közönség. Dreska Gábor hangsúlyozta, hogy a
középkori peres és peren kívüli
eljárás részleteiről nem lehet egy vagy
néhány oklevél alapján
következtetéseket levonni, hiszen bizonyos részleteket c=
sak
akkor rögzítettek, ha a szokásostól
eltérő módon zajlott az adott cselekmény,
ezért nagyszámú forrás
áttanulmányozása után lehet csak
általánosítani.
Az Erdélyből érkezett Bogdándi Zsolt[5] három
középkorban kialakult hiteleshely (erdélyi káptal=
an,
kolozsmonostori konvent, váradi káptalan) 1556 utáni
történetét mutatta be. A szekularizációt
követően a kialakuló fejedelmi hatalom szembetalálta
magát azzal a problémával, hogy nem tudja
biztosítani egyháziak közreműködése
nélkül a hiteleshelyi funkciók fenntartásá=
t,
ezért eltérő módon próbálták
megoldani a feladatot. Gyulafehérváron előbb a helyben
maradt káptalani tagokra bízták a
működtetést, majd a fejedelmi kancellária
segédszervévé alakították át.
Kolozsmonostor esetében Kolozsvár város felügyele=
te
alá került a hiteleshely, Váradon pedig Bihar megye
jegyzője látta el a levéltárosi feladatot. Az
előadó részletesen bemutatta az 1575-ben bekövetkez=
ett
átszervezés utáni további fejlődést=
is.
A sajtótájékoztató és a
kávészünet után Csukovics Enikő (MTA
Történettudományi Intézet)[6] a középkori
Magyarországon tevékenykedő közjegyzőkre
vonatkozó információkat osztotta meg a
hallgatósággal. Bemutatta a közjegyzői hivatá=
;s
európai kialakulását, majd megjegyezte, hogy nem az
első hazánkban kiállított közjegyzői ok=
irat
keletkezése ad okot az ünneplésre, mivel az 1228-ra
keltezhető. Szélesebb körű elterjedése azonban
ténylegesen Károly Róbert uralkodásához
kapcsolódik, mivel korábban csak a pápai
legátusokkal érkeztek közjegyzők, viszont 1310-ben
már volt „honos” közjegyző is. Az
előadó ismertette a közjegyzővé
válás lehetőségeit, majd képekkel
illusztráltan bemutatta a közjegyzői jegyeket. Az okiratok
szerkezetének, tartalmi és alaki kellékeinek
bemutatásakor kitért azokra az információkra is,
amelyek csak közjegyzői iratokból nyerhetők, ilyen
például az órára és helyiségre (p=
l.:
zágráb-hegyfoki pálos kolostor temetőkertje) pont=
os
datálás.
Homoki-Nagy Mária (Szegedi Tudományegyetem Állam-
és Jogtudományi Kar)[7] a
közjegyzőség késői törvényi
szabályozásának (1874) okait elemezte előszö=
r,
majd a közjegyzői hatáskört mutatta be a
jogalkotási elképzelések és a korábbi ha=
zai
gyakorlat fényében. A rendi korban világi
bíróság nem fogadta el a közjegyzők á=
ltal
kiállított okiratot, ezért nem igényelt
szabályozást a kérdés. A rendi
intézmények (ősiség) 1848-ban bekövetkezett
eltörlése volt a fordulópont, de magánjogi
kódex hiányában nem került bevezetésre ez =
az
intézmény. Az osztrák jogrendszer és
törvénykezési szervezet adaptálása hozta
magával hiteles okiratok kérdésének
rendezését, amely 1858-ban be is következett. Az
Országbírói Értekezlet döntése visz=
ont
eltörölte ezt, így csak a modern bírós&aacut=
e;gi
szervezet kialakításával párhuzamosan lehetett
meghonosítani a közjegyzők által
kiállított okiratokat. Az 1874. évi XXV. törv&eac=
ute;ny
a két lehetséges modell közül a szűk
hatáskört meghatározó osztrák mintát
vette át, ennek következtében számos problé=
;ma
jelentkezett. Sajátos módon nem az ügyvédek, hane=
m a
községi jegyzők jelentették a közjegyzők
„konkurenciáját”, mivel a vidéki lakoss&aa=
cute;g
– a korábbi szokásokra alapozva – inkább e=
zt
vette igénybe. A közjegyzők érdekképviselete
folyamatosan szorgalmazta a hatáskör
bővítését, de ezt nem sikerült elérni=
.
Sarusi Kiss Béla (Budapest Főváros
Levéltára)[8]
előadásában a budapesti közjegyzők fennmaradt
ügykönyvei és ún. közjegyzői
statisztikák alapján mutatta be, hogy milyen típus&uac=
ute;
iratok milyen arányban fordulhattak elő a 12 főváro=
si
közjegyzői irodában. Ezt követően kitért
néhány érdekesebb – politikai eseményhez
kapcsolható (pl.: frankhamisítás) –
közjegyzői ténykedéshez, majd röviden bemutatt=
a a
budapesti közjegyzőség történetét. Az
előadó többször említette, hogy annak
ellenére nem foglalkozik a magyar
jogtörténet-tudomány a közjegyzői iratokkal, h=
ogy
egy igen jól megőrzött, társadalomtörté=
neti
szempontból értékes iratanyag. A kutatást
szorgalmazó megjegyzés mögött az a közkelet=
69;
tévedés állhat, miszerint nagyszámú
jogtörténész dolgozik Magyarországon.
Valójában a tágan értelmezett
századforduló magánjogával – doktorandusz=
okat
is beleértve – öten foglalkoznak.
A konferencia fogadással zárult.
[1] 700 éves a közjegyzős&eacu=
te;g
Magyarországon. A 2008. november 27-i jubileumi konferencián
elhangzott előadások szerkesztett változata. Szerk.: Rok=
olya
Gábor. MOKK. Budapest, 2008. (a továbbiakban:
Közjegyzőség)
[2] Károly Róber királly&a=
acute;
választásának oklevele – kelt 1308. november
27-én. Ford: Dreska Gábor. In: Közjegyzőség,
7-11.
[3] Kőfalvi Tamás: A hiteleshelyek =
mint a
magyarországi közjegyzőség előzményei. =
In:
Közjegyzőség, 12-25.
[4] Dreska Gábor: Egyházi
intézményeink közhitelű iratkiadásának
középkori emlékei. In: Közjegyzőség, 26=
-40.
[5] Bogdándi Zsolt: Az erdélyi hi=
teles
helyek működése a szekularizációt
követően. In: Közjegyzőség, 41-53.
[6] Csukovics Enikő: Közjegyzők a
középkori Magyarországon. In: Közjegyzős&eacut=
e;g,
54-73.
[7] Homoki-Nagy Mária: Megjegyzés= ek a magyar királyi közjegyzőség történetéhez. In: Közjegyzőség, 74-86.<= o:p>
[8] Sarusi Kiss Béla: A közjegyz=
37;i
iratok jelentősége a tudomány számára. In:
Közjegyzőség, 87-103.
PAGE |
|