MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C66617.34C710E0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C66617.34C710E0 Content-Location: file:///C:/64762275/bodig25.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Bódig Máty&aa=
cute;s
Néhány t&eacu=
te;zis
a gyakorlati filozófiai irányultságú
jogelmélet
módszertani
alapjairól*
1.
Hadd kezdjem néhány bevezető megjegyzéssel,
amelyek valamelyest tisztázzák ennek az előadásna=
k a
célkitűzéseit. A 2006. februárjában tartott
szegedi jogelméleti konferenciára nem készültem
előadással — pláne nem ezzel az
előadással. Mivel azonban az egyik előadó nem tudott
megjelenni, Pokol Béla megkért, hogy töltsem be az
így keletkezett rést, és foglaljam össze az
álláspontomat. Ezt először visszautasítottam=
. Az
első napon lezajlott vita hatására azonban
megváltoztattam a döntésemet, és a második=
nap
délelőttjén mégiscsak rögtönöztem
valami előadásfélét. Az indított erre, hogy
immár sokadszorra került egy hazai konferencián a
kritikák kereszttüzébe az a fajta jogelmélet,
amelynek én magam is az egyik művelője vagyok. Úgy
éreztem, hogy a vitában (megint csak nem először), =
nem
jutnak érvényre azok a szempontok, amelyek alapján meg
lehet ítélni ennek a fajta jogelméletnek az
erényeit és hibáit. Nem mondhatnám, hogy szer&e=
acute;ny
hozzájárulásom nagy újdonságokkal
szolgált volna, hiszen korábbi műveim egész sora
foglalkozik az inkriminált jogelméleti
megközelítés módszertani alapjainak és
teoretikus ambícióinak feltárásával.
Újdonságot talán csak az jelent, hogy ezúttal
másképpen csoportosítottam az érveimet. Lehet, =
hogy
így jobban hozzáférhetőek lesznek egyesek
számára.
&nb=
sp; Fontos
megjegyezni, hogy az alábbi szöveg természetesen nem azo=
nos
a Szegeden elhangzott előadással. Ott egy néhány
szavas kéziratos vázlatra támaszkodtam, ezért s=
ok
esetlegesség jellemezte az érvelésemet. Éppen e=
zért
igyekszem most lényegesen pontosabb lenni. Ugyanakkor ragaszkodom az
eredeti előadás tematikájához és főbb
téziseihez.
&nb=
sp; Előadásom
tehát a gyakorlati filozófiai
irányultságú jogelmélet módszertani
alapjairól szól. Belátom, hogy ez a kérdé=
;s
egyáltalán nem ‘találja telibe’ azt a
kérdéskört, amit a szervezők a szegedi
jogelméleti konferencia témájaként jelöltek
meg: a jogelmélet diszciplináris
önreflexióját. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy
előadásom nem független a jogelmélet
diszciplináris önreflexiójának problém&aac=
ute;jától.
Ezt az is mutatja, hogy Pokol Béla nyitóelőadása,=
[1] a=
mely
arra volt hivatott, hogy meghatározza a konferencia
tematikáját, úgy ábrázolta a
jogelmélet tematikai és módszertani
jellegzetességeit, hogy abban az általam művelt jogelm&e=
acute;letnek
nem jutott hely. Részben talán éppen ezért alak=
ult
ki egy olyan vita, amelyben a gyakorlati filozófiai
irányultságú jogelmélet
problematikájának fontos szerep jutott.
Az alábbiakban igyekszem igazodni azo=
khoz a
mozzanatokhoz, amelyeket kritikusaim a hozzászólásaikb=
an
kihangsúlyoztak. Amennyire látom, a konferencián
három felvetés hangzott el újra meg újra az
angolszász analitikai filozófia talaján áll&oac=
ute;
és gyakorlati filozófiai orientációjú jo=
gelméleti
kezdeményezésekkel szemben. (1) Ez egy ‘zártR=
17;,
a saját módszertani megfontolásai által emelt f=
alak
közé szorult megközelítésmód, é=
;s aki
más elméleti alapon áll, az nem tud vele mit kezdeni. =
(2) Olyan
jogelméleti megközelítésmódról van
szó, amely összefonódik valamiféle naiv
társadalomképpel, amely egyetlen modern társadalom
leírására sem alkalmas. (3) Ez a
megközelítés túlzottan szorosan ‘köti
egymáshoz’ a jogot és az erkölcsöt. Ezekre a
felvetésekre kell tehát reagálnom. Úgy vé=
;lem
azonban, hogy nem sok értelme lenne egyszerűen nekiesni a jelze=
tt
három tézisnek. Érzésem szerint ugyanis az
ellenvetésekben alapvetően a kritikusoknak az a
törekvése nyilvánul meg, hogy megmutassák egy =
társadalomelméleti
megközelítés fölényét a gyakorlati
filozófiai irányultságú jogelmélettel
szemben. Éppen ezért helyesebbnek tűnik, ha mindenek
előtt arra teszek kísérletet, hogy rámutassak arr=
a a
jogelméleti problémára, amit szerintem kifejezetten egy
gyakorlati filozófiai alapokon álló jogelmélet
képes megfelelően kezelni: aminek vonatkozásában a
társadalomelméleti megközelítés nincsen
fölényben. Ennek az elemzésnek a háttere elő=
tt
válaszolok majd a felsorolt ellenvetésekre. Igyekszem
megvilágítani azokat a szempontokat, amelyek, reményeim
szerint, a rivális megközelítésmódok
képviselői számára is
hozzáférhetőek, és rámutatnak, hogy
miért merülhet fel igény az olyan jogelméletek
iránt, amelyek a gyakorlati filozófiából
merítik teoretikus energiáikat.
2.
Először is szeretnék teljesíteni egy kifejezett
kérést. Pokol Béla felszólított, hogy
világítsam meg, mit értek a ‘jogászi̵=
7;
és a ‘nem jogászi’ jogelmélet
közötti megkülönböztetésen, amit az ő
előadása utáni vitában tettem utalást. A
kérdés nem mellékes a saját előadás=
om
szempontjából sem, hiszen én amellett érvelek, =
hogy
az, amit konceptuális jogelméletnek nevezek, kénytelen
megnyitni egy gyakorlati filozófiai perspektívát,
márpedig a konceptuális jogelmélet az én
terminológiám szerint a jogászi jogelmélet egyik
része.
Nos, az, amit jogászi jogelm&e=
acute;letnek
nevezek, rácsatlakozik arra a gyakorlati diskurzusra, amelyet a jogi=
gyakorlat
résztvevői alakítanak ki, és kifejezetten azzal az
igénnyel lép fel, hogy képes közvetve vagy
közvetlenül hozzászólni a gyakorlatimmanens =
jogi
problémák megoldásához. A nem jogászi=
jogelméletek ezzel szemben nem szólnak hozzá a
gyakorlatimmamens jogi problematikához: nem érdekli őket,
hogy a jogászok között folyó gyakorlati vitá=
kban
melyik álláspont tartható, és melyik nem. Fontos
leszögezni, hogy a nem jogászi jogelméletek sok
vonatkozásban kifejezetten fontosak. A nem jogászi
jogelmélet körébe sorolom például azokat a
teoretikus erőfeszítéseket, amelyeket a jogi
ontológia, a jogi szemantika, a jogi antropológia és a
legtöbb szociológiai jogelmélet kínál.[2]
A tisztánlátás
kedvéért érdemes tovább bontani a jogászi
jogelmélet területét. Amint arra a fenti
meghatározás is utalást tett, a jogászi
jogelmélet a jogi gyakorlat argumentatív dimenzi&oacut=
e;jához
kapcsolódik. Éppen ezért némi
leegyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy a jogá=
szi
jogelmélet a jogi érvelés elméleti
problematikája körül forog. A jogi érvelés <=
i>par
excellence gyakorlati tevékenység, amely gyakorlati jogi
igények megfogalmazására, megvitatására
és eldöntésére irányul. A jogi gyakorlatok=
ban
való részvétel szempontjából
meghatározó, hogy az ember képes legyen felismerni, mi
minősülhet egyáltalán jogi igénynek, é=
;s
hogy egy adott helyzetben mi minősülhet megalapozott jogi
igénynek. Ez a képesség a gyakorlati okosság (v=
agy
bölcsesség) egyik formája: egyfajta phronészis=
z,
illetve prudentia.[3] A
jogelméletek egy része igényt tart arra, hogy birtokba
vegye, megalapozza, tisztázza, fejlessze ezt a gyakorlati bölcs=
ességet.
Úgy is mondhatjuk, hogy a maga eszközeivel hozzájá=
;rul
ahhoz, hogy a jogászok kompetensen ítélhessenek meg jo=
gi
igényeket. Az ilyen jogelméletet nevezem tartalmi
jogelméletnek. A tartalmi jogelmélet
többfeleképpen is megfeleltethető a jogtudományi
tevékenység megszokott mintáinak, és én =
nem
szeretnék ezek egyikének sem kiemelt jelentőséget
tulajdonítani a többihez képest.
Különböző kontextusokban ilyesféle
jogelméletként fogható fel az egész téte=
les
jogtudomány, az általános (tehát nem jogá=
;gi)
jogdogmatika, de a jogdogmatika megalapozása is. Érdemes
kihangsúlyozni azt a meggyőződésemet, hogy a tartal=
mi
jogelmélet eredményei és erényei a
jogdogmatikában nyilvánulnak meg.[4]
A jogászi jogelmélet tú=
lnyomó
része természetesen tartalmi jogelmélet, de még=
sem
szeretném azonosítani a két módszertani
konstrukciót. A jogászi jogelmélethez sorolom ugyanis
azokat az elméleti perspektívákat is, amelyek a tartal=
mi
jogelmélet megalapozására irányulnak. Az ilyen
elméletek azért tartoznak a jogászi jogelmélet
fogalma alá, mert a tartalmi jogelméletre gyakorolt
hatásuk folytán, ha közvetve is. De tudatosan
befolyásolják a gyakorlatimmanens jogi problémák
megítélését. A tartalmi jogelmélet t&oum=
l;bbféleképpen
is igényelhet megalapozást.[5] &=
Aacute;m
itt csak arra a perspektívára mutatnék rá, amel=
y a
saját kutatásaim szempontjából
meghatározó jelentőséggel bír: a tartalmi
jogelmélet megalapozását részben a konceptu&=
aacute;lis
jogelméletnek kell elvégeznie. A konceptuális
jogelmélet a jog fogalmának a tisztázásá=
val
foglalkozik, illetve azoknak a további fogalmaknak az
elemzésével, amelyekre a jog fogalmának
tisztázásakor támaszkodnunk kell (példáu=
l ‘jogosultság’,
‘kötelezettség’, ‘érvényess&eac=
ute;g’,
‘szabály’, ‘jogrendszer’, ‘normativit&=
aacute;s’,
‘jogalkalmazás’).[6]
A Szegeden lezajlott vita tapasztalataib&oac= ute;l okulva fontosan tartom itt leszögezni, hogy az imént felvázolt jogelméleti módszertani konstrukciók = nem az egyes jogtudományi diszciplínák megnevezését célozzák.[7] E= szem ágában sincs azt állítani például, hogy a tartalmi jogelmélet egyetlen tudományágat alkot= na. A jogelméleti módszertani kérdések, amelyekrő= ;l beszélek, természetesen kihatással vannak a tudom&aacu= te;nyrendszertani problémákra, ám nem ölelik fel azoknak a szempontoknak a teljességét, amelyek alapján a jogtudomány vagy bármely társadalomtudományi terület diszciplináris tagolódását tisztázni lehetne.[8] <= o:p>
3.
Lássuk mármost, hogy a jogászi jogelmélet (= azon belül pedig a konceptuális jogelmélet) hogyan vál= ik képessé rá, hogy a funkcióját betöl= tse. Kiindulópontként Gerald Postema egyik sokat idézett tézisét fogom használni: a jogelméletnek &uacut= e;gy kell megbirkóznia tárgyával, hogy egyszerre juttat érvényre két, látszólag ellentétes „igazságot”. Az egyik oldalról azt, hogy a jog a gyakorlati érvelés formája, amelynek sajátos normatív karaktere van, a másik oldalról pedig azt, hogy a jog t&aa= cute;rsadalmi tény, vagyis társadalmi intézményként való létezése ténykérdés.[9] <= o:p>
Úgy tűnik, hogy nekünk, aki=
k a
hatalmasra nőtt szociológiai gondolkodás
árnyékában végezzük a munkánkat, l&=
eacute;nyegesen
könnyebb annak megragadása, hogy a jog miképpen
fejeződik ki tényszerűen megragadható
összefüggésekben. A normativitás
problémája nehezebben kezelhetőnek látszik. Ez ko=
moly
problémát okoz a jogászi jogelméleteknek, mert =
ezek
szempontjából éppenséggel a jog normatív
jellege bizonyul meghatározónak. Annak például,=
aki
a jogértelmezés módszereit foglalja valamilyen
elméleti keretbe, értenie kell, hogy az értelmezett
gyakorlatok, illetve jogi szövegek cselekvések
meghatározására irányulnak, azaz normatív
igényeket támasztanak. Ha nem vagyunk képesek megragad=
ni
azt a sajátos módot, ahogy a jogi gyakorlatok az
érintettekkel szemben normatív igényeket támasz=
tanak,
akkor elméleti tételeink sohasem járulhatnak hozz&aacu=
te;
érdemben a gyakorlatimmanens jogi problémák
körül forgó diskurzushoz. Nem véletlen, hogy az
angolszász világban a konceptuális jogelmélet
vitái nagyrészt éppen arról szóltak az
utóbbi mintegy négy évtizedben, hogy milyen
elméleti keretben lehet adekvát módon megragadni a jog
sajátos normativitását.
Mivel ezen a ponton is felmerülhetnek e=
llenvetések
az álláspontommal szemben, és a
félreértések lehetőségével is
számolnunk kell, talán nem árt, ha leszögezem, mit
értek normativitás alatt. A kiindulópontot a
cselekvés intencionális jellege képezi. A
normatív állítások, illetve a normatív
mechanizmusok az emberi cselekvés befolyásolásá=
ra
irányulnak, de nem közvetlen fizikai kényszerít&e=
acute;s
révén (merthogy az irrelevánssá teszi azt az
intenciót, amely alapján az ember ‘magátó=
l’
cselekedne), hanem úgy, hogy befolyást gyakorolnak a
cselekvésben megnyilvánuló intenció
formálódására. A normatív
cselekvésvezetés nem váltja ki a cselekvő
saját döntését, ám egy sajátos
értelemben hatást gyakorol annak
formálódására. Az általam preferá=
lt
elméleti keretben ezt szokás úgy kifejezni, hogy a
normatív cselekvésvezetés úgy valósul me=
g,
hogy a cselekvőknek ‘gyakorlati indokokat’
szolgáltatunk. Olyan indokokat, amelyek képesek megvál=
toztatni
a cselekvés igazolási feltételeit a cselekvő
és a releváns mások szemében. Ebből
rögtön adódik, hogy a normatív
cselekvésvezetés csak értelmes lények köz&=
ouml;tti
viszonyokban válik lehetségessé, akik képesek
indokokat felismerni, mérlegelni, és az indokok
fényében alakítani cselekvési intencióik=
at. A
jog normativitása a jog ‘indok-keletkeztető’
jellegében áll.
Kézenfekvőnek tűnik ezen a =
ponton
az a megközelítés, amely a konceptuális
jogelmélet problematikája, különösen pedig a
normativitás kérdése szempontjából a =
jogpozitivizmus
és a természetjogtan szembenállásá=
;t
tekinti meghatározónak. Elvégre a jog
normativitásával kapcsolatban az egyik legfontosabb
kérdés az, hogy milyen a viszony a jog és az erkö=
lcs
indok-keletkeztető jellege között. Én azonban azt
gondolom, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. A konceptuá=
;lis
jogelmélet problematikájára a legnagyobb hatást=
az
gyakorolta az elmúlt százötven évben, hogy kialak=
ult
a szociológia tudománya, és a
jogszociológiai vizsgálódások, illetve a
szociológiai jogelméletek révén behatolt a jogt=
udomány
területére. Hamar világossá vált, hogy a
szociológiai vagy szociológiailag iskolázott
megismerés szinte minden jogelméleti probléma
szempontjából releváns. Joggal merült fel az a
kérdés, hogy a szociológia vagy a
társadalomelmélet nem arra hivatott-e, hogy a jogelmél=
eti
gondolkodás univerzális megalapozása legyen. A XX.
század közepén már sokan gondolták, &eacut=
e;s
ma is sokan gondolják, hogy a jövő okvetlenül a
szociológiai jogelméleteké lesz. Úgy tűnik
számomra, hogy Magyarországon ez a szemléletmód
nyilvánul meg Pokol Béla műveiben.
Pontosan miről is van itt szó?
Miféle megismerési ideálnak juttat középpo=
nti
szerepet a szociológiai alapon álló jogelmélet?
Nos, ha a vonatkozó megismerés episztemológiai
jellemzői felől fogjuk meg a dolgot, akkor, amennyire láto=
m, a
szociológiai alapon álló jogelmélet egyfajta leíró
és ‘távolságtartó’[10]<=
i>
elemzési módszert ajánl a jogelmélet
művelőinek. A társadalom valóságos viszonyai=
ra
vonatkozó leíró állításokkal raga=
dja
meg a jog (elméleti szempontból) fontos
összefüggéseit is.
Mint fentebb is jeleztem, úgy v&eacut=
e;lem,
egy ilyen megismerési módszer nagyon sok mindent képes
megragadni a jog összefüggésében. De talán n=
em
mindent. Közismert, hogy Kelsen már a két
világháború között amellett érvelt, h=
ogy
van a jogban valami, aminek a megragadására a szocioló=
giai
módszer nem lehet alkalmas: a szociológiai megismerés
előtt rejtve marad a normativitás jelensége.[11]
Persze a magam részéről óvakodnék é=
ppen
Kelsenre támaszkodni ebben a vonatkozásban, mert úgy
vélem, állításának filozófiai ala=
pjai
igencsak problematikusak, ráadásul ő maga inkább
összezavarta, mint tisztázta a normativitás fogalmi
problémáját. Ám ha némi figyelmet
szentelünk a kortárs angolszász jogelmélet tenden=
ciáinak,
könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy ebben a
kérdésben Kelsennek történetesen igaza volt.
Én magam mindenesetre, a saját kutatásaim alapjá=
;n,
eljutottam ehhez a következtetéshez.
Ha jellemezni akarjuk a folyamatot, amely eh=
hez a
felismeréshez vezetett a jogelméletben, a történe=
tet
nyilvánvalóan Herbert Harttal kell kezdenünk. Ő ugy=
anis
egy bizonyos értelemben éppen arra tett kísérle=
tet,
hogy megcáfolja Kelsen említett tételét a
normativitás problémájának jellegérő=
;l.
Azt igyekezett megmutatni, hogy a jog sajátos
normativitását éppenséggel egy olyan
(konceptuális) jogelmélet képes a legjobban megragadni,
amelynek leíró és ‘távolságtart&oa=
cute;’
metodológiája van. Közismert, hogy Hart válasza a=
normativitás
problémájára a ‘szabályok gyakorlatkö=
;zpontú
elmélete’ volt. Megalkotta a ‘társadalmi
szabály’ fogalmát, és ennek alapján egyfa=
jta
jogelméleti konvencionalizmus mellett érvelt. A társad=
almi
szabály olyan szabály, amely annak köszönheti
normativitását, hogy egy közösségben
gyakorolják, hogy a közösség tagjainak legalá=
;bb
egy része egy bizonyos attitűdöt vesz fel vele szemben (=
8216;belső
nézőpontból’ tekint rá). Hart azt
állította, hogy a jog normativitása egy ilyesfé=
le
társadalmi szabályból fakad: az ‘elismeré=
si
szabályból’.[12]
Mármost ha Hartnak ebben igaza lenne,=
akkor
valóban azt kellene mondanunk, hogy a normativitás
jelensége (legalábbis a jog esetében), megragadhat&oac=
ute;
tisztán leíró állítások
segítségével. A társadalmi szabály
létezésének kérdése ugyanis tisztá=
;n társadalmi
tények kérdése, és ha tényleg ez len=
ne a
normativitás kulcsa, akkor a konceptuális jogelmélet l=
ehetne
egy kifejezetten szociológiai vállalkozás. (Ugyancsak
közismert, hogy maga Hart is felvetette, hogy elemzését
szociológiaként is lehet olvasni.[13])
Csakhogy az a helyzet, hogy Hartnak a társadalmi szabályokra
vonatkozó elméleti álláspontja (a ‘t&aacu=
te;rsadalmi
normativitás’ koncepciója) tarthatatlan. A koncepci&oac=
ute;
igen hamar a kritikák kereszttüzébe került. Nemcsak
Dworkin[14]
és az olyan természetjogászok, mint Fuller[15]
és Finnis[16] fejtették ki, =
hogy
ez az elmélet nem lehet képes tisztázni a jog
sajátos normativitását, de még Hart közvet=
len
tanítványi köréből is sokan jutottak erre a
következtetésre. Mint például a Hart utáni
pozitivizmus legnagyobb alakja, Joseph Raz.[17] =
Hart
élete végéig küzdött azért, hogy
valamilyen formában érvényesítse a
jogelméleti vitákban eredeti álláspontjá=
nak
lényegét,[18]
és egyes követői (mint Jules Coleman) ma is folytatj&aacut=
e;k
ezt a harcot.[19] Ám a magam
részéről úgy vélem, nagyjábó=
l az
1990-es évek végére tisztázódott, hogy H=
art
és követői ezt a vitát elveszítették.=
Fontos leszögezni, hogy nem egyszer$=
9;en
arról van szó, hogy Hart tévedett, és a jog
normativitásának az elismerési szabályra alapoz=
ott
magyarázata megbukott. Ha csak ennyit mondhatnánk el, akkor s=
emmi
akadálya nem lenne annak, hogy más elméletek, má=
;s
szempontú elemzések révén sikere vigyék =
azt
a gondolatot, hogy a konceptuális jogelméletnek tisztán
leíró és távolságtartó téz=
isek
formáját kell öltenie. Nem zárhatnánk ki a=
zt a
lehetőséget, hogy a konceptuális jogelmélet
kizárólag a szociológiából merítse
teoretikus energiáit. Ennél lényegesen többrő=
;l
van szó. Hart mindenek előtt azt a módszertani vit&aacut=
e;t
veszítette el, ami a konceptuális jogelmélet
karakteréről szól. Az a tézis bizonyult hamisnak,
hogy a jog normativitását képes lenne egy
leíró elmélet megfelelően megragadni. Ez pedig ki=
hat
minden olyan konceptuális jogelméletre, amely egy
leíró és ‘távolságtartóR=
17;
módszertan talaján áll.
4.
Többféleképpen is elő lehet tárni azokat=
a
filozófiai érveket, amelyek alapján beláthat&oa=
cute;,
hogy Hart kísérlete eleve kudarcra volt ítélve.=
Korábbi
műveimben magam is több kísérletet tettem a
vonatkozó érvek bemutatására.[20]
Most, mivel csak az a célom, hogy jelezzem álláspontom
filozófiai jellegzetességeit, megelégszem egyetlen
érv megfogalmazásával. Egy szemantikai
érvről van szó, amit az általam is használt
formában egy kortárs erkölcsfilozófus, Simon
Blackburn fejtett ki.[21]
Egyszerűen arról van szó, hogy a normatív
állításoknak megvannak a maguk szemantikai
sajátosságai. Ezeket a szemantikai sajátosságai=
kat
pedig nem képes megfelelően leképezni egy kizár&o=
acute;lag
leíró állításokkal operáló=
elemzés.
Ha egy egyenlet egyik oldalára leírunk egy normatív
propozíciót, akkor az egyenlet másik oldalán
hiába halmozunk fel tetszés szerinti mennyiségben
leíró állításokat, azok soha nem lesznek
képesek maradéktalanul kifejezésre juttatni a
normatív állítás szemantikai tartalmát. A
normatív állítások nem bonthatóak le
tisztán leíró állítások egy halma=
zára.
Hadd jegyezzem meg, hogy itt alapvetően
ugyanazzal az összefüggéssel állunk szemben, amit a=
nnak
idején még David Hume sejtett meg.[22] =
Azzal
az összefüggéssel, amit gyakran fejeznek ki a
következő tézis formájában: abból, am=
i ‘van’,
nem lehet arra következtetni, aminek ‘lennie kell’.
Azért tértem el a probléma hagyományos
megfogalmazásától, mert az azt a benyomást kelt=
i,
hogy itt egy következtetési szabályról (vagyis egy
logikai törvényszerűségről) van szó, ho=
lott
a probléma inkább szemantikai természetű.
Úgy vélem, ez az érv me=
galapoz
valamit, amit a magam részéről a gyakorlati
filozófiai perspektíva teoretikus
önállóságának neveznék. Az
általam preferált terminológia szerint ugyanis a
gyakorlati filozófia (pontosabban annak konceptuális
része) foglalkozik a normatív állítások =
karakterének
megragadásával. A fentiekből pedig az következik, h=
ogy
a gyakorlati filozófiai elemzést ebben a vonatkozásban
semmilyen leíró elmélet nem helyettesítheti.
Egyebek közt a szociológiai elméletek sem.
Talán érdemes megjegyezni, hog=
y ezen
a ponton álláspontomra nagyon nagy hatást gyakorolt
Habermasnak az az elemzése, amelyben megfogalmazódik a Fak=
tizität
und Geltung alapvető problematikája.[23]
Habermas ott azzal érvel, hogy a szociológiai gondolkod&aacut=
e;s
az idők folyamán egyre inkább elveszítette a
gyakorlati filozófia perspektíváját, és =
hogy
ez a tendencia Luhmann munkásságában érte el te=
ljes
kibontakozását. Én magam arra jutottam, hogy ez a
tézis megállja a helyét. Ugyanakkor, éppen a
Blackburntől merített érvhez hasonló
filozófiai megfontolások alapján, elutasítottam=
azt
a módot, ahogy Habermas a maga módján
megpróbált hidat verni a társadalomelméleti
és a gyakorlati filozófiai perspektíva közöt=
t (a
beszédaktusok pragmatikai sajátosságainak
megragadása révén). Elfogadom Habermas
diagnózisát, az általa ajánlott
gyógymódot azonban nem. Úgy vélem, a gyakorlati
filozófiai perspektíva elveszítése a
szociológiai megismerés módszertani
sajátosságaiból fakad, és annak
belátásra kényszerít, hogy a
társadalomelméleti, illetve szociológiai
reflexiónak is megvannak a maga határai.
Mi következik ebből a
jogelméletre nézve? Nos az, hogy az olyan jogelméletek,
amelyek számára a jogi érvelés jelenti a
középponti problémát, amelyeknek tehát
képesnek kell lenniük rá, hogy normatív
állítások (például jogi igényeket)
plauzibilitását mérlegeljék, illetve hogy
normatív állításokat elemezzenek,
kénytelenek legalább részben a gyakorlati
filozófiából meríteni teoretikus
energiáikat. Ez nem jelenti azt, hogy Gerald Postemával
együtt azt állítanám, hogy a jogelmélet
gyakorlati filozófia.[24] =
Azt
azonban igen, hogy úgy vélem, vannak olyan jogelmélete=
k,
amelyeknek be kell fogadniuk bizonyos gyakorlati filozófiai
szempontokat, és tudatosítaniuk kell gyakorlati filozó=
fiai
pozíciójukat. Ilyenek például azok a
jogelméletek, amelyeknek fentebb a jogászi jogelmélet
nevet adtam. És ilyenek természetesen a konceptuális
jogelméletek is. Mint említettem, a konceptuális
jogelméletek egyik meghatározó feladata a jog
sajátos normativitásának megragadása. Ha a fenti
érvelés megállja a helyét, akkor ez nem
képzelhető el egy gyakorlati filozófia perspektíva
megnyitása nélkül.
Ebből számomra az is követk=
ezik,
hogy a konceptuális jogelmélet feladatát egy
társadalomelmélet vagy szociológiai alapon
álló jogelmélet nem képes önmagában
betölteni. Sohasem állítanám, hogy a
társadalomelméleti vagy a szociológiai
meglátások nem relevánsak a konceptuális
jogelmélet szempontjából.[25]
Elvégre a konceptuális jogelméletnek is tekintettel ke=
ll
lennie arra, hogy a jog társadalmi jelenség. Ám ett=
37;l
igaz marad, hogy a konceptuális jogelmélet csak akkor
képes megfelelően kezelni azokat a konceptuális
összefüggéseket, amelyekre a jog fogalmának
tisztázásakor tekintettel kell lennie, ha megnyit egy gyakorl=
ati
filozófiai perspektívát. Azoknak a fogalmaknak a nagy
része ugyanis, amelyek a jog fogalma szempontjából
meghatározóak (mindenek előtt a ‘kötelezetts&=
eacute;g’
és a ‘jogosultság’ fogalma), akkor töltik be
sajátos, a jog szempontjából is fontos szerepüket,
amikor normatív állításokba foglalják
őket.[26] Az ilyen
állítások megfelelő elemzése pedig gyakorl=
ati
filozófiai kérdéseket is felvet. Így
például, mint ahogy ezt korábban már kifejtette=
m,[27] =
azok
között a feltételek között, amelyek
teljesülése nélkül a normatív
állításokat nem fogalmazhatjuk meg értelmesen,
vannak igazolhatósági feltételek is.
Muszáj itt megjegyezni, hogy mindez n=
em
jelenti azt, hogy a jogelméletnek egyfajta nyelvi
vizsgálódássá kellene válnia, vagy hogy a
gyakorlati filozófiai orientációjú
jogelméletnek valamiféle ‘szemantikai jogelmélet=
’
formáját kellene öltenie.[28] A
gyakorlati filozófiai perspektíva
önállóságának szemantikai érvek
alapján való felmutatása egy mögöttes m&oacu=
te;dszertani
problémáról szól. Nem határozza meg a
gyakorlati filozófiai alapon álló jogelmélet te=
matikáját.
Pusztán kijelöli az elméleti problémáknak =
egy
olyan körét, amelyeket a gyakorlati filozófiai
orientációjú jogelméletek képesek
megfelelően kezelni.
5.
Mindebből talán már látható, hogy mit
válaszolok a fentebb megjelölt ellenvetésekre. Az els=
37;
ellenvetésre, mely szerint ez a megközelítés
túlzottan ‘zárt’, illetve elzárkózi=
k az
alternatív jogelméleti koncepciók szempontjaitó=
l,
azt mondanám, hogy szó sincs ilyesféle
zártságról. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ez a fajta
jogelmélet tudatosan összpontosítja az
érdeklődését azokra a kérdésekre,
amelyeket saját módszertanának keretei között
képes kezelni. Ugyanakkor komoly mondanivalója van
néhány elméleti problémáról, amel=
yekre
minden jogelméletnek válaszolnia kell, amely komolyan veszi a
saját lehetőségeire és korlátaira
vonatkozó kérdéseket. Így például=
minden
jogelmélet számára fontos kérdés, hogy m=
ilyen
módon kell viszonyulnia a jog normativitásának
problémájához, és az a válasz, amit erre=
a
kérdésre adnak a jogelméleti szerzők, jelentő=
;s
mértékben meghatározza, hogy vizsgálód&a=
acute;saik
milyen elméleti funkciók betöltésére leszn=
ek
alkalmasak. Úgy vélem, éppen az angolszász
analitikai jogelmélet tette a legtöbbet azért, hogy a
normativitás problémájának
elméleti-módszertani jelentőségét
tisztázzuk. A gyakorlati filozófiai
orientációjú jogelmélet, de legalábbis a=
nnak
az a változata, amit magam is művelek, ezekből a
tisztázó erőfeszítésekből nőtt k=
i.
&nb=
sp; Azt
is itt érdemes leszögezni, hogy éppenséggel ez az=
a
jogelméleti perspektíva, amelyen keresztül a jog
elméleti problémáira irányuló diskurzus
érintkezik és kommunikál az analitikai filozófia
hagyományaival és kortárs teljesítményei=
vel.
Éppenséggel ez az a jogelméleti perspektíva,
amelyen keresztül egyebek közt a modern metaetika, a filozó=
;fiai
szemantika, az analitikus hagyományhoz kötődő politik=
ai
filozófia hatást gyakorol a jogelméleti
gondolkodásra. Nem egészen látom, hogy ez a
megközelítésmód mihez képest is lenne R=
16;zárt’
vagy elzárkózó.
&nb=
sp; A
második vádat illetően, mely szerint ez a
megközelítésmód a társadalom egy naiv
felfogásán alapul, megint csak egy módszertani szempon=
tra
kell alapoznom a válaszomat. Először is le kell szöge=
zni,
hogy általában véve a gyakorlati filozófiai
irányultságú jogelméleteknek nincs saját=
os
társadalomképük. Ne feledjük, hogy amiről most
beszélünk, csak egy módszertani konstrukció, amit=
az
egyes jogelméleti felfogások sokféleképpen
tölthetnek meg tartalommal. És a különbségek
fakadhatnak éppenséggel a társadalomképek
eltéréseiből is. Talán ennél is fontosabb,
hogy mindaz, amit elmondtam, konceptuális téziseken alapult (=
mint
például a gyakorlati filozófiai perspektíva
teoretikus önállóságának tézise),
amelyek mellett filozófiai érveket hoztam fel. Ha ezek a
filozófiai érvek helytállóak voltak, akkor az
alapjukra állított jogelméleti módszertani
konstrukció nem állhat ellentétben semmilyen realiszti=
kus
társadalomképpel. Egyebek közt azért, mert a
társadalom realisztikus ábrázolásainak is
plauzibilis filozófiai alapokra kell támaszkodniuk.
6.
Külön elemzést igényel a harmadik vád, m=
ely
szerint a gyakorlati filozófiai orientációjú
jogelmélet túlzottan szorosan ‘köti egymásh=
oz’
a jogot és az erkölcsöt. Ezt a felvetést nehé=
;z
megfelelően kezelni azokkal az analitikai eszközökkel, amely=
eket
eddig felvonultattam, hiszen a módszertani alapok
feltárásánál nem is beszéltem az
erkölcs problematikájáról. Ráadásul
joggal merül fel a kérdés, hogy mihez képest lenne
itt túl közeli a kapcsolat. Így hát némileg
bizonytalan vagyok abban, hogy pontosan mivel szemben is kell itt
védelmezni az általam pártolt jogelméleti
módszertani konstrukciót. De azért a szegedi konferenc=
ia
tapasztalatai alapján egy feltételezést
megkockáztatnék. Amennyire látom, a kritikusok (fő=
;leg
pedig Pokol Béla) itt arra gondolnak, hogy ha
átjárást biztosítunk az erkölcsi és=
a
jogi érvelés között, akkor ez teret nyit bizonyos
társadalmi csoportoknak, amelyek a jogot a saját erkölcsi
vélekedéseikkel akarják felülírni.
&nb=
sp; Ha
válaszolni akarunk erre a felvetésre, akkor először=
is egy
közhelyszerűen ismert tételt kell felidéznünk.=
Az
erkölcs és a jog (illetve a közösség erkö=
lcsi
és jogi élete) között többféle fogalmil=
ag
releváns kapcsolat állhat fenn. Ezért több
összefüggést is takarhat az a tézis, hogy a jog
és az erkölcs között szükségszerű
fogalmi kapcsolat áll fenn. Így aztán az is
előfordulhat, hogy egy megközelítésmód
állítja ugyan a jog és az erkölcs közöt=
ti
fogalmi kapcsolatot, de tagadja, hogy ennek számottevő
kihatása lenne a jogi érvelés gyakorlatára. Abb=
ól
a tényből tehát, hogy valaki erkölcsfilozófi=
ai
szempontokat is érvényesít a jog fogalmi elemzé=
se
során, igen elhamarkodott dolog volna közvetlenül arra
következtetni, hogy az illető utat enged a jogi rendelkezé=
sek
erkölcsi érvelés útján
megvalósuló relativizálásának vagy
éppen kisajátításának.
Mármost azt gondolom, hogy ez a
következtetés az én esetemben is kifejezetten elhamarkod=
ott
lenne. Én valóban kiállok amellett, hogy a jog é=
;s
az erkölcs között van fogalmi kapcsolat. Egészen pont=
osan
azt állítom, hogy a jog normativitásának
tisztázása olyan kérdéseket is felvet,
amelyek relevánssá tesznek bizonyos erkölcsi
igazoló érveket.[29] =
Ebből
azonban távolról sem következik, hogy
pártolnám, vagy akár konceptuális érvekk=
el
megalapoznám a jog erkölcsi érvek révén
történő felülírását. Nem
látom be, hogy az álláspontomnak miért kellene
olyasmit implikálnia, amire egyes kritikusok gondolnak.
Szerencsére a kritika problematikus
jellegére anélkül is rá lehet mutatni, hogy
belemennénk az általam pártolt jogelméleti
megközelítésmód részleteibe. Abba is
elég belegondolni, hogy az általam is pártolt gyakorla=
ti
filozófiai orientációjú jogelmélet
határai között található a normatív
pozitivizmus is, amely elismeri, hogy a módszertani
pozitivisták szeparabilitási tézise (konceptuál=
is
állításként) hibás, de ugyanakkor kitart
amellett, hogy a jogi érvelés nem tűri a nyers erkö=
lcsi
érvelést,[30] és hogy a jog akkor képes betölteni társadalmi
szerepét, ha a jogi érvelés elválik az
erkölcsi érveléstől.[31] Bár
én magam nem vagyok normatív pozitivista,
álláspontom nem esik messze ettől a nézettől.
Én is azt gondolom, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy a
jogalkalmazói jogi érvelést a forrásalapú
jogra korlátozzuk, sőt, jó érvek szólnak
amellett, hogy a legtöbb vonatkozásban pontosan így
járjunk el.[32] =
Befejezésként szeretnék
rámutatni, hogy van itt egy fontos módszertani problém=
a,
amit meglátásom szerint a kritikusok szisztematikusan figyelm=
en
kívül hagynak. A gyakorlati filozófiai
orientációjú jogelmélet igen nagy
rugalmasságot mutat abban a kérdésben, hogy a
jogalkalmazói jogi érvelés keretei között me=
nnyi
teret engedjünk az erkölcsi érveknek, és akár
azt is lehetővé teszi, hogy az erkölcsi és a jogi
érvelés teljes szétválasztása mellett
érveljünk. Ez pedig annak tudható be, a jogi
érvelésnek az erkölcsi érveléssel szembeni
autonómiája intézményelméleti
kérdés, nem pedig konceptuális probléma. Egyebek
közt erkölcsi és politikai filozófiai érvek =
is
szólhatnak amellett, hogy a jogalkalmazói jogi
érvelésből teljesen vagy túlnyomóré=
szt
zárjuk ki az erkölcsi érveket. Ezt a módszertani
összefüggést hagyják figyelmen kívül az=
ok,
akik azt állítják (vagy azt sejtetik), hogy az á=
;ltalam
is hangoztatott konceptuális tézis közvetlen
összefüggésben áll egy bizonyos intézm&eacut=
e;nyelmélettel,
a jogi érvelés egy bizonyos modelljével. A gyakorlati
filozófiai orientációjú jogelmélet
identitását konceptuális szempontok
határozzák meg, nem pedig az, hogy képviselői egy
bizonyos intézményelméleti konstrukciót
pártolnak.
* Bódig Mátyás egyetemi docens, ME ÁJK Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék; tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete. E-mail: m= bodig@mailbox.hu. A jogelmélet és a gyakorlati filozófia közöt= ti kapcsolatra vonatkozó kutatásaimat Bolyai János Kutatási Ösztöndíj segíti.
[1] Lásd Pokol Béla: ‘A jogelmélet diszciplin&aa= cute;ris önreflexiója’ 7 (2006) 1. Jogelméleti Szemle (jesz.ajk.elte.hu).
[2] Vö. Bódig Mátyás:= Jogelmélet és gyakorlati filozófia. Miskolc: Bíbor, 2004, 436-437. o.
[3] Vö. Hans-Georg Gadamer: Igazs&aacut= e;g és módszer. Budapest: Gondolat, 1984, 221-228. o. Bódig Mátyás: ‘Megértés, racionalitás, gyakorlati ész: Jogfilozófiai reflexiók a gadameri hermeneutikáról’. In: Szabó Miklós (szerk.): Ius humanum: Ember alkotta jog. Miskolc: Bíbor, 2001, 289-293. o. Szabó Miklós: ‘= ;Jogi episztemológia. Avagy „Hogyan ismerhető meg a jog?”= ‘. In: Szabó Miklós (szerk.): Jogbölcseleti előadások. Miskolc: Bíbor, 1998, 48-50. o.
[4] A jogdogmatika mibenlétére vonatkozó felfogásom közel esik Szabó Mikló= ;s elképzeléseihez, aki szerint a jogdogmatika a joggyakorlathoz kötődik, és alapvetően a nehéz esetek megoldásához kíván segítséget nyújtani. Lásd Szabó Miklós: A jogdogmatika előkérdéseiről. Miskolc: Bíbor, 1996, 1-= 3. és 45-46. o. Bár én nem tulajdonítok olyan nagy jelentőséget a jogi érvelésben a szövegek autoritásának, mint Szabó Miklós. Vö. uo. = 39. o.
[5] Vö. Bódig: Jogelmélet és gyakorlati filozófia 437. o.
[6] Itt valamelyest pontosítottam a korábbi műveimben többször is használt formulán.
[7] Az, amit ez a bekezdés tartalmaz, nem hangzott el a szegedi konferencián.
[8] A diszciplináris tagolódást ugyanis befolyásolja egyebek közt az a Pokol Béla által kihangsúlyozott összefüggés is, hogy a tudós= ok mentális kapacitása határt szab az egy tudományágba sűríthető informáci&oacu= te;tömegnek. (Lásd Pokol: ‘A jogelmélet diszciplináris önreflexiója’.) Egyebek közt ezért sem lehet a tartalmi jogelmélet egyetlen tudományág.
[9] Lásd Gerald J. Postema: ‘Coord= ination and Convention at the Foundations of Law’. = In: 11 (1982) Journal of Legal Studies 165-203, 165. o. Lásd még Gerald J. Postema: ‘The Normativi= ty of Law’. In: Ruth Gavison (ed.): Issues = in Contemporary Legal Philosophy. Oxford: Clarendon, 1987, 81. o.
[10] Amikor ‘távolságtart&oa=
cute;’
elemzési módszerről beszélek, arra gondolok, hogy=
az
elemzés szempontjait meghatározó elmélet
kívül marad az elemzett gyakorlat résztvevői
között zajló vitákon. A ‘távolsá=
;gtartó’
elmélet nem foglal állást azokban a vitákban,
amelyek a gyakorlat értékéről, illetve a gyakorlat
egyes mozzanatainak értékeléséről folynak a
résztvevők között. Vö. H. L. A. Hart:
[11] Lásd Hans Kelsen: Tiszta jogtan= i>. Budapest: ELTE Bibó Szakkolégium, 1988, 6. o. Lásd még Ha= ns Kelsen: ‘Tiszta Jogtan és az analitikus jogelmélet’. In: Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia: Antológia a= XX. század jogi gondolkodása köréből. Budape= st: Szent István Társulat, 2001, 173. o.
[12] Az elismerési szabály funkciójának alapvető (és eredeti) tisztázásaként lásd H. L. A. Hart: A jog fogalma. Budapest: Osiris, 1995, = span>115-120. o. Lásd még uo. VI. fejezet. Vö. J= ules Coleman: The Practice of Principle. Oxford: Clarendon, 2001, 70-72. o.=
[13] Lásd Hart:= A jog fogalma 9. o.
[14] Lásd Ronald Dworkin: Taking Rights Seriously. Cambridge, Mass.: Harvard Unviersity Press, 1978, 3. fejezet.
[15] Lásd Lon L. Fuller: The Morality of Law. 2= nd ed. New Haven, Conn.: Yale University Press, 1969, 215-216. o.
[16] Lásd John Finnis: ‘The Truth in Legal Positivism= ’. In: Robert P. George (ed.): The Autonomy of Law: Essays on Legal Positiv= ism. Oxford: Clarendon, 1996, 203-204. o.
[17] Lásd Joseph Raz: ‘The Purity of the Pure Theory’. In: Richard Tur – William Twining (eds.): Essays on Kelsen. Oxford: Clarendon, 1986.
[18] Lásd különösen H. L. A. Hart: Essays= on Bentham. Oxford: Clarendon, 1982, p. 256-267. o.
[19] Nagyrészt erről szól Coleman könyve, a The Practice of Principle<= /i>.
[20] Lásd különösen Bódig: Jogelmélet és gyakorlati filozófia 4-6. és 32. fejezet.
[21] Lásd Simon Blackburn: Ruling Passions: A Theory of Practical Reasoning. Oxford: Clarendon, 1998, 3. fejezet.
[22] Lásd David Hume: Értekezés az emberi természetről. Budapest: Gondolat, 1976, 641-642. o.<= /p>
[23] Lásd Jürgen Habermas: Between Facts and Norms: Contributions to a Discourse Theory of Law and Democracy. Cambridge: Polity, 1996, 47-56. o.
[24] Gerald J. Postema: ‘Jurisprudence as Practical Philosophy’. In: 4 (1998) Legal Theory 329-357.
[25] „Minden jogelméletnek szüksége van bizonyos leíró tételek támogatására. Ilyen tételek kapcsolják hozzá a jogelméletet azoknak a társadalmi gyakorlatokn= ak a tényeihez, amelyeket magyaráznia kell.” Bódig: <= i>Jogelmélet és gyakorlati filozófia 117. o.
[26] Ez Hart egyik fontos meglátás= a volt, amit azonban, nézetem szerint, ő maga nem volt képes ade= kvát módon érvényre juttatni. Vö. Hart: ‘Meghat&= aacute;rozás és elmélet a jogtudományban’ In: Szabó Miklós és Varga Csaba (szerk.): Jog és nyelv. Budapest, 2000.
[27] Lásd Bódig: Jogelmé= let és gyakorlati filozófia 6. fejezet.
[28] Ez a bekezdés válasz Cs. Kiss Lajosnak arra a szegedi konferencián elhangzott felvetésére, hogy az általam pártolt jogelmélet egy nyelvi-nyelvfilozófiai vizsgálódás alapjá= ;n áll.
[29] Lásd uo. 529-531. o.
[30] Lásd Neil MacCormick: ‘Why Cases Have Rationes a= nd What These Are’. In: Laurence Goldstein (ed.): Precedent in Law. Oxford: Clarendon, 1987, 168. o.
[31] Lásd Neil MacCormick: ‘The Ethics of Legalism= 217;: In: 2 (1989) 2. Ratio Juris 184-193, 186. o.
[32] Egészen po= ntosan arról van szó, hogy a jogalkalmazói jogi érvelést illetően a legalizmus híve vagyok, &eacu= te;s a szabályalapú érvelés alól csak néhány jól körülhatárolt kivét= elt tartok igazolhatónak (például a polgári engedetlenség eseteiben). Lásd Jogelmélet és gyakorlati filozófia 567-577. o.
10 |