MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C8CFF5.551E10B0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C8CFF5.551E10B0 Content-Location: file:///C:/64765294/bodis34.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Már
a rendszerváltoztatás előtt a
Németh-kormányból kikényszerítendő
szimbolikus gesztusként merült fel a kárpótl&aacu=
te;s
gondolata. A kárpótlás az 1990-es választ&aacut=
e;sokkor
egyedül az FKGP programjába került bele fő
programpontként, mint a reprivatizáció mellett,
szubszidiárius megoldásként alkalmazott
intézmény.
Az 1990-es kormánykoalícióban komoly viták voltak a privatizáció folytatásával kapcsolatban. A Független Kisgazdapárt reprivatizációt kívánt végrehajtani, az államosított jav= akat – nem csak a földet – vissza akarta adni az eredeti tulajdonosoknak. A másik két koalíciós partner,= az MDF és a KDNP ezzel szemben a piaci típusú privatizációt támogatta a korábbi tulajdonosok részleges kárpótlása mellett. A vitát az= a két jogelméleti érvelés jelentette miszerint: <= o:p>
Az egyik: a szocializmus 40 éve =
alatt
erőszakkal kialakított tulajdonviszonyok
igazságtalanságát a társadalom nagy
többsége átélte, de az egyik szerint az orsz&aacu=
te;g
történetében a szocializmus csak rendellenes és
törvénytelen epizód volt, ezek a törvények
semmisnek tekintendők és a magántulajdon minden
külön törvény nélkül
helyreállítható, mivel a tulajdon köztudottan nem
évül el, s a tolvaj elbirtoklással nem szerez tulajdont.=
A másik álláspont:=
a
korábbi tulajdon helyreállítását teljesen
elutasította, mégpedig azon az alapon, hogy az új
alkotmány értelmében nem lehet vizsgálni a
korábbi törvények
alkotmányellenességét. Elismeri, hogy
természetjogi, erkölcsi alapokon a tulajdonosokkal szembeni
törvénykezés kifogásolható, de a
törvények érvényesek voltak, így a tulajdo=
nosi
igények megalapozatlanok. Meg kell tehát elégedni az e=
rkölcsi
elégtétellel.
Antall József 1990 ősz&eacu=
te;n
alkotmányossági útra terelte a kisgazdákkal
folytatott vitát, amely alapvetően a vagyoni sérelmek
jóvátételére vonatkozott. Kérdése
arra vonatkozott, kaphat-e másféle vagy más
mértékű kárpótlást az, akitől a
földjét vették el, mint az, akinek gyárát,
boltját vették el?
Az
Alkotmánybíróság a tulajdonviszonyok
rendezése során a tulajdon tárgya tekintetében =
csak
egységes eljárást tekintett alkotmányosnak. Ez =
azt
jelentette, hogy ha a törvényhozók a reprivatizác=
ióról
a műhelyek, gyárak, üzemek, házak stb. eseté=
ben
lemondanak és ezek tulajdonosait csak részlegesen pénz=
ben
(kárpótlási jeggyel) kárpótolják,=
nem
járhatnak el. Az alkotmányellenesnek minősített
paragrafusok ugyancsak a volt földtulajdonosok pozitív
diszkriminációját kodifikálták volna. Az
általános szabályok szerint ugyanis a tulajdoni k&aacu=
te;rpótlás
200 ezer forintig 100%-os, ezután gyorsan csökken és 500
ezer forint felett már csak 10%-os lett volna. Ha viszont a
kárpótlási kérelem alapjául
termőföld szolgált és a kárpótl&aacut=
e;st
a kárpótolt termőföldben kéri, a
kárpótlás mértéke 1000 aranykorona (AK)
értékig 100% lett volna. (Az aranykorona a termőföld
kataszteri tiszta jövedelmét fejezi ki.) Így a
kárpótlás az alkalmazott 1000 Ft/AK
kármérték szorzó szerint 1 millió forint=
ig
100%-os lett volna, s csak ezután kezdődött volna a
degresszió. Ez a nagy eltérés a tulajdoncsoportok
alapján a kárpótlásban az
Alkotmánybíróság határozata szerint
alkotmányellenes. A kimutatások szerint az 1947-es
birtokviszonyokat tekintve a földbirtokok 98,5%-a 30
hektárnál kisebb volt. Átlagos AK-értékk=
el
számolva (15,25 AK/ha) a földtulajdonosok még 1000 helye=
tt
475,5 AK értékű határnál is 98,5%-ban telj=
es
körű kárpótlást kaptak volna. A javasolt 1000
aranykoronás határ előnyét tehát csak a vo=
lt
tulajdonosok 1,5%-a élvezte volna, ami az
Alkotmánybíróság szerint nem volt indokolhat&oa=
cute;.
A kormány hosszas
koalíciós viták után az 1990 szeptemberé=
ben
közreadott programjában (A nemzeti megújhodás
programja) így fogalmaz: „A kormány a korábbi
tulajdonok természetbeni visszaadását
általában nem támogatja. A termőföld
esetében az alkotmányjogi vizsgálódások
alapján lehet dönteni az eredeti (1947-es) tulajdoni
állapotokat is figyelembe vevő tulajdon jogi
rendezéséről. Cél a polgárok
földmagántulajdonára épülő
gazdálkodás, valamint a magángazdák
szövetkezésére épülő
agrárgazdaság megteremtése. A földreform
során mindenekelőtt a mezőgazdasági
tevékenységgel és földműveléssel
foglalkozó falusi rétegeket kell földhöz juttatni. =
A
kormány a tulajdonok (gyárak, üzemek, boltok, műhel=
yek)
természetbeni visszaadása (reprivatizálása) hel=
yett
kártalanítást ajánl. A
kártalanítás csak részleges lehet a felhalmozot=
t
nemzeti közterhek (külföldi adósság, belső
adósság, torz gazdasági szerkezet) miatt. Olyan
értékpapír formájában kifejezett
kártalanítást javasol a program, amely új tulaj=
don
vásárlására fordítható. A
privatizáció a megtakarítások
mozgósításával, a hazai befektetések
ösztönzésével a belső túlkeresletet is
mérsékli, így a kormány
inflációellenes politikájának is fontos
eleme.” A nemzeti megújhodás programja című
kormányprogramban a kormány kimondja, hogy nem támogat=
ja a
reprivatizációt.
Az eszme eredménye
Az Országgyűlés a
kormánypártok támogatásával meg is hozta=
az
első kárpótlási törvényt (1991.
évi XXV. tv.), amelyet további kettő követett.
Végül, 1991. július 11-én elfogadta a XXV., &uacu=
te;n.
kárpótlási törvényt, amely hatályba=
is
lépett. A törvény az állampolgárok
tulajdonában az állam által 1948. június
8-át követően igazságtalanul okozott károk
kárpótlásáról gondoskodott. Ezt köv=
ette
az ugyanilyen elvekre épülő 1992. évi XXIV. tv. az
1939. május 1. és 1948. június 8. között oko=
zott
károkról, valamint az 1992. évi XXXII. tv. az
életüktől vagy szabadságuktól politikai
okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlás&aacu=
te;ról.
Ezt a sorrendet sokan kifogásolták, hiszen joggal
érezhették úgy, hogy a politikai
kárpótlás lett volna a demokratikus Magyarország
legsürgetőbb feladata. A törvények lényege, ho=
gy a
különböző okokból kárpótlás=
ban
részesülők kárpótlását a
kár mértéke alapján
átalányértékben – ehhez tulajdoni
kategóriák szerint különböző tábl&=
aacute;zatok
készültek –, illetve a föld érték&eacu=
te;t
AK alapon, 1000 Ft/AK kulccsal határozzák meg. A
kárpótlás mértéke degresszív;
megtartották a 200 ezer forintig terjedő 100%-os
kártérítési határt és e felett a =
fent
említett degresszivitást. A kárpótlás
mértékét tulajdoni tárgyanként, illetve
személyenként 5 millió forintban limitált&aacut=
e;k.
A kárpótolt, vagy elhunyta esetén
leszármazói, ezek hiányában akkori felesé=
;ge
jelentkezhetett kárpótlásért, akár
Magyarországon, akár külföldön élt.
=
A
tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam
által igazságtalanul okozott károk részleges
kárpótlásáról szóló 1991.
évi XXV. törvény és a
végrehajtására kiadott 104/1991. (VIII. 3.) korm. rend=
elet
1991. augusztus 10-én lépett hatályba.
Az Antal=
l-kormány kárpótlási törvényei k&ou=
ml;ztes megoldást jelentettek a korábbi vitában felmer=
ült két ál=
láspont között. Elutasították a reprivatiz&a=
acute;ciót – az egyházi tulajdon ilyen jellegű vis=
szaadásának kivételével. (Ld. az egyházi=
tulajdon rendezéséről szóló 1991. é=
;vi XXXII. tv. 60/1992. (XI. 17.) AB határozat) Az utó=
bbit az Alkotmánybíróság nem minősí=
tette reprivatizációs törvénynek, mivel az az egy=
házak hitéleti és közcélú tá=
rsadalmi feladatainak ellátásához szüksége=
s épületek rendelkezésükre bocsátás&a=
acute;t szabályozza.
=
o:p>
A törv&=
eacute;nyek egyik alapgondolata, hogy az igazságtalanul okozott tula=
jdoni károkat az állam méltányosságb&oac=
ute;l, tehát erkölcsi alapon és nem alanyi jogon orvosol=
ja. A törvény másik célja a tulajdonviszonyok ren=
dezése, ami a szociális piacgazdaság kialakít&a=
acute;sának alapfeltétele. A tulajdonrendezés komplex =
folyamat, amelyben mind a múlt lezárásának, min=
d a szocialista rendszer alapját képező társadalm=
i tulajdon helyzetének, mind az új tulajdonszerzésnek =
alkotmányosnak kell lennie, mégpedig a régi, a jelenle=
gi és a jövendő tulajdonosok szempontjából e=
gyaránt. Tulajdonosi, vállalkozói biztonság az =
állami tulajdon magánkézbe adásáná=
;l nem képzelhető el akkor, ha a tulajdonlás kérd=
ései a vételt megelőzően nincsenek egyértelm=
űen rendezve.
Végrehajtás-folyamata,
eredmények
A kárpótlás nem in=
gyenes
vagyonosztogatás volt, hanem a reprivatizációt, az
1939–1990. között az állam által
igazságtalanul elvett magántulajdon visszaadását
helyettesítő részleges kártalanítás=
. A
kárpótlás célja a magántulajdonon
alapuló földbirtokrendszer létrehozása volt. A kárpótl&aacu=
te;s
feladata volt részlegesen kárpótolni azokat a magyar
állampolgárokat, akik 1939. májusától az
1990. évi rendszerváltozásig jogsérelem é=
;rt,
valamint a kárt elszenvedett, de 1990. december 30-án
életvitelszerűen Magyarországon élt külf&oum=
l;ldi
állampolgárokat a tulajdonukban az állam által
igazságtalanul okozott károkért a törvények
értelmében kárpótlás illette meg.
A
kormány 1990. szeptember 1-jével külön szervezetet
(Kárpótlási Hivatal) hozott létre, amely
először csak a nyugdíjemelés
kérdésével foglalkozott. Jogállása szeri=
nt
nem minősült államigazgatási szervezetnek. A
következő évben viszont átalakult országos
hatáskörű, államigazgatási hivatallá,
amelynek minden megyében, irányítása alá
tartozó hivatalai voltak.
Az ország 3000
településén több mint 25 ezer földárver=
ést
tartottak, ennek során az ország megművelhető
földterületének harmadát érintette a
jóvátételi folyamat. Az összesen 5,8 millió ha
termőföld-alapból 2,2 millió ha
kárpótlásra került, 3,6 millió ha pedig, m=
int
szövetkezeti részaránytulajdon volt megvásárolható és
korlátozás nélkül
földvásárlásra fordítható volt. A
felnőtt népesség 11 %-a kapott
kárpótlást saját vagy felmenője korá=
;bbi
földtulajdona után, míg egyéb tulajdonok ut&aacut=
e;n
2 % volt a kárpótoltak aránya.
A családtagokat és a m&aa=
cute;s
jogcímen történt kárpótlást is bevo=
nva
az érintettek aránya 32 %-ra emelkedett. A
kárpótlás sokkal jelentősebb
intézménnyé vált, mint azt korábban
gondolták, a magyar családok egyharmadát érinte=
tte,
továbbá a határon túli magyarságra is
kiterjedt. Mintegy 250 ezer, nem magyar állampolgár
részesedett a kárpótlásból, összese=
n 30
milliárd Ft címlet értékű jegyet adtak ki.
Összesen mintegy 1,8 millióan jelentkeztek
kárpótlásért. Mivel a
kárpótlás nem készpénzben
történt, inflációs hatása elhanyagolhat&oa=
cute;
volt, sőt a jegyekhez kapcsolódó, az állami tulaj=
don
megszerzésére irányuló tőkemozgások
következtében csökkentették a szabad
vásárlóerőt.
Kárpótlásban j=
ogi
személyek nem részesülhettek. A
kárpótlás a magánosítás fontos
részének tekinthető, mintegy 250–300 milliá=
rd
forint értékű állami vagyon
megvásárlására nyújtott
lehetőséget. A törvények értelmében az
1939. májusától az 1990. évi
rendszerváltozásig a magyar állampolgárokat,
valamint a kárt elszenvedett, de 1990. december 30-án
életvitelszerűen Magyarországon élt
külföldi állampolgárokat a tulajdonukban az
állam által igazságtalanul okozott károké=
;rt
a törvények értelmében kárpótl&aacu=
te;s
illette meg. A kárpótlás összegéről
kárpótlási jegyet állítottak ki. A
kárpótlási jegy 1991. augusztus 10. napját&oacu=
te;l
1994. december 31. napjáig kamatozott. A kamat mértéke=
a
jegybanki alapkamat 75 %-a volt. A kamat
számításának kezdő időpontja a
törvény hatályba lépésének napja. A
Kárpótlási Hivatal a kárpótlási
jegyeket a mellékelt kísérőlevéllel
küldte meg a jogosultnak.
A kárpótlási jegy
megjelent az érték-papírforgalomban is, ahol a mai nap=
ig
részt vesz (az állam minden olyan szándéka
ellenére, hogy a kárpótlási jegyet végleg
megszüntesse). A kárpótlási jegy, mint
értékpapír, bárki által
megvásárolható és korlátozás
nélkül földvásárlásra
fordítható volt. A törvény szerint a
kárpótlási jegy bemutatóra szóló,=
átruházható
értékpapír. Ennek értelmében a
kárpótlási jegyre az egyes
értékpapírok forgalmazásáról,
valamint az értékpapírtőzsdéről
szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmaz=
ni. A
kárpótlási jegy
pénzhelyettesítőként is funkcionált.
1991–1997 között az ÁPV Rt. és jogelődei
mintegy 2700 értékesítési tranzakciót
bonyolítottak le – ebből 1338 esetben a vevők
részben vagy teljes mértékben
kárpótlási jeggyel fizettek (6000 forintos
értéktől 10 milliárdos értékig).
1991–1997 között a hazai befektetőktől
származó privatizációs bevétel csaknem 50
%-a kárpótlási jegy formájában
realizálódott.
A kárpótlási jegy
felhasználható volt még
részvényvásárlásra, önkormán=
yzati
lakás vásárlására, és
átváltható volt életjáradékra. Aki
termőföldet kívánt szerezni, annak
földárverésen kellett részt vennie. Aki nem tarto=
tt
igényt termőföldre, annak számára a
kárpótlási jegy kiadásával
befejeződött az eljárás, és eldönthette,
hogyan kívánja azt felhasználni. Sokan át sem
vették a kárpótlási jegyüket, hanem napi
áron eladták: a pénzintézetnél ugyanis a=
kárpótolt a
kárpótlási jegyek felvétele után azokkal
szabadon rendelkezhet. Dönt arról, hogy a kötelezően
elfogadó utakat választja-e vagy pedig
névértéken alul eladja. A kárpótlási jegyek
felszívására az ÁVÜ befektetési
alapokat is létrehozott, részben a nála lév!=
7;
kisebbségi részvényekből, részben az
állami vállalatoktól elvont épületekbő=
;l,
amelyeket szintén kárpótlási jegyért
lehetett jegyezni. A PILLÉR I. ingatlanalap 2,4 milliárd fori=
nt
címlet értékű kárpótlási jeg=
yet
vont be a piacról, s a PILLÉR II. ingatlanalap 1,2
milliárd forintnyi részvény kibocsátás&a=
acute;t
is gyorsan túljegyezték. Ezeknél a
jegyzéseknél elsőbbséget élveztek az alanyi
jogon kárpótoltak.
Következmény<=
/i>
A
kárpótlás során egy olyan nagybirtokrendszer
alakult ki, amelyben a legnagyobb magyarországi nagyüzemek 8 %-a
rendelkezik a teljes földalap 90 %-ával, és a
gazdaságok 92 %-a rendelkezik a termőterület 10 %-á=
val.
Az értékpapír természetének
köszönhetően, a kárpótlásra
elkülönített, 2,2 millió ha termőföld 85
százalékának tulajdona nem a
kárpótlásra eredetileg jogosultaké, hanem az
agrárelit szűkebb hatalmi csoportjáé lett. A
kárpótoltaknak csak 15 %-a jutott olyan helyzetbe, hogy a
megszerzett föld tulajdona nem puszta jogcím, hanem a föld
termelőeszközként funkcionál. A kárpó=
toltak 85 %-a csak névleges tulajd=
onos
lett és nem a tulajdon materiális értelmében
jogalany, mert a tulajdon tárgyára a birtoklás, haszn&=
aacute;lat,
haszonszedés és a rendelkezés jogosítván=
yait
nem gyakorolhatta, emiatt pedig a földtulajdona nem válhatott
önállóan működtethető, saját
termelőeszközévé.
Itt
utalunk arra, hogy Dobos Károly már 2000-ben jelezte: a
nagyüzemek mai aránya lényegesen meghaladja az 1947.
évi szintet, és ilyen meghatározó súly a
világ országaiban csak a gyarmatokra jellemző. A
nagyüzemek méretnövelése, föld és ü=
;zemi
koncentrációja egyre erősödik. 2000. és 2003.
közt, miközben a magángazdaságok aránya 20%-=
kal
csökkent, földalapjuk a nagyüzemek
földkiterjesztését növelte. Ennek alapján a
gazdaságok, egyéni és társas üzemek 1,6 %-=
a,
mintegy 12500 gazdaság, a termőterület 75%-át
műveli. Regionális szóródásban, pedig, a
nagyüzemeket 500-10000 hektár fölé növő,
átlagos üzemméret jellemzi. A 6, 1 millió
hektáros magyar földterületből 5,4 millió
hektárt érintett a kárpótlás, míg=
a
maradék az ún. Nemzeti Földalap része lett, &eacu=
te;s
ennek értékesítése jelen pillanatban is folyik.=
A
kárpótlás során a kárpótlá=
si
jegyek értékpapír jellegéből fakadó=
an a
ténylegesen jogosultak megközelítőleg 20 %-a szerze=
tt
valóban földterületet, a maradék 80 % olyan
személy volt, aki a kárpótlási jegyet
felvásárolta.
Az
így kialakult helyzet napjainkban mind a spekulációs
célú földügyleteknek, mind a külföldi t=
337;ke
földvásárlásainak kedvez, gátolja a
mezőgazdaságból élethivatásszerűen
élni kívánó magántulajdonosi réteg
kialakulását és megerősödését.=
2013-ban
megnyílik a magyar termőföldtulajdon szerzés
lehetősége külföldi személyek
részére is, és ekkor a korábban erre
számító spekulánsok is eladhatják fö=
;ldjeiket
külföldi személyek részére. Ennek oka, hogy a
Magyar Állam, uniós tagsága politikai
feltételeként, a saját államterületé=
;t
alkotó föld feletti önrendelkezéséről
lemondott, és ezt átengedte az EU legfőbb
közösségi vívmánya, a tőke szabad
áramlása igényeinek. Az új belépők
földviszonyaiban ui. a föld tőkének minősül,
és mint olyan, forgalma nem korlátozható. A
tőkeszabadság elve nem tűri a szabad földforgalom
korlátozását. Ezt a Római Szerződés=
56-57
cikkeiben foglalt szabályozása támasztja alá
azért, hogy a földet tőkének minősítse,
és annak jogi sorsát kövesse. Ez alapján adott
Magyarországnak az EU átmeneti mentességet a
külföldi és a jogi személyek
földtulajdonszerzési tilalmának fenntartásá=
;ra.
Ezen intézkedés következménye, hogy 2008-tó=
;l a
Tanács, az Európai Bizottság javaslatára, a
derogáció időtartamát lerövidítheti, =
vagy
a mentességet meg is szűntetheti.
Azon
a tényen, hogy a kárpótlásra
elkülönített, 2,2 millió ha termőföld 85
százalékának tulajdona nem a kárpótl&aac=
ute;sra
eredetileg jogosultaké lett, hanem az agrárelit egy szűk=
ebb
hatalmi csoportja szerezte meg, a
Nemzeti Földalap intézménye sem változtathatott.
Létrehozásának indoka, ugyan. a gazdaságosan
művelhető birtoknagyságok kialakulásának
elősegítése, és a földspekuláci&oacut=
e;,
valamint az illegális földvásárlás é=
;s
földhasználat visszaszorítása, illetve
megszüntetése volt. Ettől eltérően, viszont,
napjainkban a „földet
élejáradékért” program alapján
összegyűjtött, részarány – tulajdoni
földek nagytáblákba összevont, 100 - 1000
hektáros birtoktestek eladását végzi olyan
földárak és ügyleti feltételek mellett,
amelyeket csak a nagytőke teljesíthet. Jogi szempontból,=
a Nemzeti
Földalap a kincstári vagyon része, az állam
tulajdonában lévő, változó
mennyiségű termőföldek, valamint a
mezőgazdasági termelést szolgáló vagy ahhoz
szükséges művelés alól kivett földeket
jelenti.
1989-ben a termőföld-alap=
75,6
%-a, 5,5 millió, ha föld szövetkezeti közös
használatban állt, amelyből 3,5 millió, ha –=
; az
1967. évi IV. tv. alkotmánysértő jellege miatt -
alkotmánysértéssel került szövetkezeti
tulajdonba. Ezért az utóbbi földeket jogszerűen nem
lehetett volna részleges kárpótlásra
fordítani, hanem – utólagos
alkotmánybírósági felülvizsgálat
alapján – az államnak el kellett volna rendelnie a
jogsértést megelőző állapot
helyreállítását, tehát az elvett tulajdo=
nnak
a tulajdonos, illetve az örökösei részére,
visszaadását. Az agrárvagyonnak a
rendszerváltoztatás után végrehajtott
újraosztását, tudományos értelemben is,
eredeti tőkefelhalmozásnak minősíthetjük.
A
privatizáció során az eltúlzott és rossz
hatékonyságú állami tulajdont kellett
visszaszorítani, annak figyelembevételével, hogy
minél magasabb százalékban kerüljön
belföldi kézbe, illetve a folyamat minél rövidebb
idő alatt végbemenjen. Az államnak meg kellett
találnia azokat a vevőket, akikre ráruházhatja a
tulajdont.
Eközben
a másik oldalon, az Antall kormány hosszas
koalíciós viták után az 1990 szeptemberé=
ben
közreadott programjában így fogalmaz: „A
kormány a korábbi tulajdonok természetbeni
visszaadását általában nem támogatja. A
kormány a tulajdonok (gyárak, üzemek, boltok, műhel=
yek)
természetbeni visszaadása (reprivatizálása) hel=
yett
kártalanítást ajánl.”
A
kárpótlás hangsúlyozottan csak részleges
volt, amit azzal magyaráztak, hogy a súlyos gazdasági
helyzetben lévő országban nem volt elegendő
forrás teljes körű kárpótlásra. Ezen
állítás és a privatizáció vagyoni
túlkínálata közötti ellentmondás nehe=
zen
oldható fel. A probléma feloldásában segí=
;thet,
hogy a privatizációs bevételek az ország tartoz=
ásainak
mérséklésére fordítódnak. Viszont
így, a szocializmus károsultjainak kárigénye,
morális téren mindenképp tovább él,
és a jogosultak talán a jövőben ismét
felléphetnek a maradék káruk
megtérítésének igényével.
Egyéb
jogi sérelmek:
=
A föld-privatizáció
kelléktárába tartozik a földrendező és
földkiadó bizottságokról szóló =
1993. évi II.=
tv. is. E jogszabálynak =
az
állam alkotmányos kötelességét kellett vol=
na
teljesítenie, éspedig 3, 6 millió hektárt
kitevő szövetkezeti
részarány-tulajdonú földeknek a tulajdonosaik részére természe=
tben
visszaadását. Bár 2005-ig e törvényt
már tizenhatszor módosították,
rendeltetését máig sem teljesítette: 2000
végéig az ilyen jogállású
földekből 1, 5 millió hektárra még a tulajdo=
ni
viszonyokat sem tisztázták.
=
Rendkívül nagy k&aacut=
e;rt
okoztak a különböző kárpótlási
jegy-értékesítő vállalkozások
törvénytelen műveletei, mint például a jegyek
felvásárlása, névértéken felü=
;li
ellenértéket ígérő szerződésse=
l,
majd az első részlet kifizetése után a
vállalkozás csődeljárással
történő megszüntetése. Mindezt összevetve=
, a
kárpótoltak körében olyan vélemény
uralkodott el, hogy a jogszabályok követhetetlenek, és a=
nem
elegendő kárpótlási jeggyel rendelkezők az
árveréseken sorozatosan alulmaradnak a jelentős, tö=
bb
millió forintértékű kárpótlá=
si
jeggyel és határozattal rendelkező spekulánsokkal
szemben.
Ugyanakkor le kell szögezni, h=
ogy a
kárpótolt a kárpótlási jegyek
felvétele után azokkal szabadon rendelkezik. Dönt
arról, hogy a kötelező utakat választja-e vagy pedi=
g a
jegyet névértéken alul eladja. Sajnos, többsz&oum=
l;r megtörtént,
hogy a kárpótolt a kárpótlási jegy&eacut=
e;t
nem áron alul, hanem vagy névértéken, vagy
annál magasabb áron adta el, és egyidejűleg
átadta a nevére hozott határozatot, valamint
meghatalmazást adott a jegyek
felhasználásánál a megbízásra. A
kárpótlási jegyek ilyen tulajdonlásával
foglalkozó személyek, különös tekintettel arra,
hogy mind a jogerős határozattal, mind a nevükre
kiállított általános felhasználási
meghatalmazással rendelkeznek, tulajdonképpen azok, akik az
árveréseken hátrányos helyzetbe hozták a
csupán pár száz - ezer forintértékű
kárpótlási jeggyel és határozattal
rendelkező eredeti jogosultakat.
Rendkívül
előnyös helyzetbe kerültek ugyanakkor azok, akik a
személyi kárpótlásnál eleve
életjáradékot választottak, illetve akik a vagy=
oni
kárpótlásért kapott jegyeiket
életjáradékra váltották át. Ugyan=
is
az átváltáskor megállapított
életjáradék a mindenkori nyugdíjemelés
mértékében emelkedik, és így rész=
ben
az idősek, részben a továbbélők a
kárpótlási jegy névértékén=
ek
többszöröséhez jutottak hozzá.
=
A
kárpótlásban nem részesülők ugyanakko=
r a
kárpótlást felesleges ingyenes
közvagyon-osztogatásként élték meg. A k&aa=
cute;rpótlási
jegyek kibocsátása és az azokért
vásárolható vagyon mennyisége nem volt
összhangban, az állami vagyonkezelők
erőfeszítései a megfelelő értékű
vagyon kibocsátására feszítetté, olykor
kapkodóvá váltak, és így
torzították a privatizációs folyamatot. Hiba vo=
lt,
hogy a szűkösen rendelkezésre álló termő=
;földhöz
a folyamat elején a licitálók nagyon olcsón
jutottak hozzá, birtokuk többnyire nagyobb lett, mint amit elve=
ttek
tőlük, ugyanakkor a későbbi
földárverésekre botrányosan kevés föld
maradt. A kárpótlás még ma is jelentős,
indokolt, de nyomasztó kötelezettségként nehezedi=
k a
gazdaságra, hiszen a jegyek 60%-át 1994 végéig
még nem váltották állami vagyonra. A
külföldön élők – elsősorban a K&aacut=
e;rpát-medencében
élő magyarok – kárpótlása igen sok
kívánnivalót hagyott maga után,
különösen a kárpótlási jegyek felhaszn&=
aacute;lásának
szervezettségét illetően.
A
kárpótlás a reprivatizáció
kizárásával szabad lehetőséget teremtett a
privatizációhoz, az állami kézben lév=
37;
vagyon eladásához. Ugyanakkor a kárpótoltak
többségének a kárpótlás
csalódást okozott, mivel eredeti tulajdonuk helyett még
csak nem is pénzt, hanem bonyolultan felhasználható
kárpótlási jegyeket kaptak. A
kárpótlás következtében kialakult jelenlegi
birtokszerkezet kedvezőtlen a családi gazdaságok
számára, viszont egy, a későbbiekben esetleg
kialakuló nagyüzemi gazdálkodás szám&aacut=
e;ra
kedvező feltételeket teremt, mivel nagy a
birtokkoncentráció. Ez sürgős orvoslást
kívánó helyzet, amelyre a politikának megold&aa=
cute;st
kell találnia, amennyiben nem akarja, hogy multinacionális
vállalatok nagyüzemei foglalkoztassák az alacsony
bérszínvonalon dolgozó vidéki lakosságot=
a
jövőben.
Öss=
zességében:
a kárpótlás politikailag nem volt sikeres.
Megjegyzendő, hogy egyes jogi vélemények szerint –
mivel a kárpótlási törvények nem
mondják ki nyíltan, hogy reprivatizáció nem lesz
– a kárpótlási törvények ezt a
kérdést jogilag nem zárják le, az államr=
a a
későbbiekben még jelentős
kártalanítási feladatok várhatnak.