Cserne Péter*

Gazdaság és jog viszonya
a marxista jogelméletben és a jog gazdasági elemzésében:
néhány kritikai szempont

 

 

 

 

Bevezetés

 

Ha anekdotikusan akarnám kezdeni, ezt írnám: néhány éve, egy csendes téli estén, egy marxista jogelméletről (MJE) szóló tanulmányt olvasgatva, egyszer csak különös megjegyzésre bukkantam:

(1) “a marxizmus fedőernyőként és módszertani mankóként szolgálhatott olyan irányzatok számára, mint [...] a »jog és gazdaság«”[1]

Akkorra már, úgy éreztem, tudok annyit a jog és gazdaság “mozgalmáról”, vagyis (ha jól értem) a jog gazdasági elemzéséről (JGE), hogy ez az állítás legalábbis meghökkentsen. Azután, amikor e konferencia egyik (másik) szervezője, Jakab András kérdezett, miről szeretnék előadni, eszembe jutott: itt az alkalom megcáfolni az idézett meghökkentő állítást.

     Ez a kísérletem legalább kétféleképp hozható kapcsolatba a magyarországi marxista jogelméleti örökség problémájával. Egyrészt tudomány- vagy tudásszociológiailag. Ekkor az volna a kérdés, milyen szociológiai körülményekkel magyarázható, hogy a két iskola viszonyára vonatkozó téves álláspont kialakult, és történetesen éppen az (1) alatti állítás formájában megfogalmazódott. Ezzel szemben az alábbiakban egy másik utat választok. Első lépésként a gazdaság és a jog viszonyáról a magyar szocialista jogi irodalomban megfogalmazódott álláspontokat tekintem át. Ez a vázlatos eszmetörténeti rekonstrukció azután nemcsak azt segíthet megvilágítani, miben különbözik a két irányzat (MJE és JGE) álláspontja, de azt is megmutatja, hogy miként vezettek a MJE (legalábbis a magyarországi változat) gazdaság és jog viszonyával kapcsolatos reflexiói olyan helyzethez, amelyben logikus módon éppen (1) megfordításának, pontosabban az alábbi állításnak kellett volna megfogalmazódnia:

(2) “a jog gazdasági elemzése módszertani mankóként szolgálhat a marxista jogelmélet számára.”[2]

A következőkben tehát először a magyarországi MJE álláspontjának változásait tekintem át, két részletre összpontosítva: az alap és felépítmény kategóriáinak különféle értelmezéseire, valamint a gazdasági jog jogrendszerbeli helyével és módszereivel kapcsolatos vitákra. Tanulmányom második részében a MJE és a JGE közötti különbségekkel foglalkozom. Ennek során egyrészt amellett érvelek majd, hogy a két irányzat kapcsolatáról szóló (1) alatti állítás több súlyos tévedést tartalmaz, másrészt a marxista jogtudományi és általánosabban: társadalomtudományi törekvések néhány módszertani problémájáról szólok. Ha ez a kritikai gondolatmenet közvetlenül a (2) alatti állításba torkollna, abban természetesen volna némi önkényesség. Nem állítom, hogy egy JGE-hez közel álló felfogás volna a gazdaság és jog viszonyával kapcsolatos (vagy más) marxista tételek egyedül alkalmas kritikai mércéje, azt azonban igen, hogy a JGE által (is) követett módszertani szempontok jó érveket kínálnak a MJE kritikájához.

 

Gazdasági alap és jogi felépítmény — epizódok a magyar MJE történetéből

 

Gazdaság és jog viszonyának[3] elméleti igényű vizsgálata nemcsak a nemzetközi irodalomban, hanem Magyarországon is évtizedekkel a MJE uralomra jutása előtt kezdődött (bár Marx nézeteinek megjelenésekor egész Európában jelentősen megnőtt a kérdés vizsgálatára fordított figyelem). Elegendő a XIX. század végének és a XX. század elejének ezzel kapcsolatos vitáira (Stammler, Weber, Wagner, A. Menger, Renner),[4] a hazai irodalomból pedig Moór Gyula és Horváth Barna (Navratil Ákosra támaszkodó) írásaira utalni.[5]

     A kérdés azonban 1948 után új politikai, ideológiai kontextusban jelent meg. Alap és felépítmény, gazdaság és jog viszonya a jogelméleti jellegű hazai irodalomban is gyakran tárgyalt kérdéssé vált, s az is maradt négy évtizeden keresztül — természetesen tartalmi módosulásokkal. A történelmi materializmus néhány sematikussá egyszerűsített tétele szinte minden, akár kissé is “elméleti igényű” jogtudományi szövegbe bekerült, sőt bármely politikai, jogpolitikai vitában is ideológiai fegyverként forgathatták.

     Ezekben az évtizedekben nemcsak a kérdéshez kapcsolódó Marx-szövegeket, az igényesebbek pedig emellett Engels kommentárjait, pontosításait (főként a Bloch-hoz, illetve Schmidthez írt levelet)[6] idézték folyamatosan monográfiákban, tankönyvekben, szakcikkekben, hanem a hetvenes évektől a nemzetközi és hazai filozófiai újragondolásokat (Tőkei, Lukács)  is.[7] Néhányan pedig kritikailag feldolgozták a korábbi jogelméleti megoldás-kísérleteket is: az 1950-es éveket igen alaposan elemezte Varga Csaba, a 60-as és 70-es éveket jól áttekintette Bihari Mihály.[8] Ebben az értelemben tehát a kérdéses négy évtized ezirányú törekvéseinek feldolgozásában nem vagyok úttörő. Sőt a nyolcvanas évtizedben született áttekintő és összegző jellegű feldolgozások mint olykor harmadlagos és negyedleges interpretátort felmentenek a részletes ismertetés feladata alól. Néhány epizódot villantok fel csupán.

     1948 végén jelent meg a Jogtudományi Közlönyben Túry Sándor Kornélnak a Haladó Jogászok Vitatársaságában tartott előadása az érdekkutató jogtudomány szerepéről. Ezt a szerepet a “megváltozott társadalmi viszonyok” között Túry így foglalta össze: “a helyesen alkalmazott érdekkutató-jogtudomány által posztulált módszertani irányzat egyik legerősebb biztosítéka annak, hogy a megváltozott élethez, főként a gyökerében megváltozott társadalmi és gazdasági rendhez simuló új jogelveknek a bírói jogalkalmazásban a múltból ittmaradt nagyszámú törvények és jogszabályok formai fennállása alatt is végbemenő kialakulását elősegítse.”[9] Hiszen “a bíró nem a paragrafusok mechanikus alkalmazója, hanem a mindenkori állami, társadalmi és gazdasági rendnek védője”. S mint Konsztantinovra hivatkozva írta: “a szokásjog kialakulásában a mindenkori uralkodó osztály felfogása volt, illetőleg lehet az irányadó. Hiszen egy adott társadalom uralkodó teleológiája mindig az uralkodó osztály teleológiája.”[10] Majd hozzátette: “a jogalkalmazásnak fentebb helyesnek jelzett módja sem kíván a bírótól mást, mint azt, hogy az állami főhatalomnak a változott viszonyok folytán a régi törvények szövegének változatlansága mellett is kétségtelenül megállapítható akaratát fölismerje, és hogy ezzel a helyesen felismert akarattal szemben ne legyen önálló, hanem ahhoz alkalmazkodjék.”[11]

     Ha most álnaiv módon eltekintünk attól, mire irányult ekkoriban az állami főhatalom akarata, akkor e kísérlet révén — módszerét tekintve — a hazai jogtudománynak a Visinszkij-féle szocialista normativizmus uralomra jutása előtti perceit jellemző, s némiképp a korai szovjet jogfelfogásra is emlékeztető állapotáról kapunk beszámolót. A cikk végén szereplő szerkesztői megjegyzés (“A közleményre visszatérünk”) is azt jelezte, változás készülődik.

     1951-ben, két és fél év múltán ugyancsak a Jogtudományi Közlönyben jelent meg (az akkori szokás szerint a helyes álláspontot tanulságként össze is foglaló) beszámoló a jog és a jogtudomány “viszonylag állandó elemeinek” problémájáról folyt vitáról. E vitában az imént látott 1948 végi problémával ellentétben már az volt a kérdés, hogy fennmaradhat-e valami a régi jogi “felépítményből” az új “gazdasági alap” létrejötte után.[12] E vitának hosszas előzményei is voltak.

1949-re Visinszkij Sztálin nyomán megfogalmazott jogelméleti alaptételei a magyar jogelméletben is hivatalos rangra emelkedtek. Ezek egyértelműen elutasították, kizártnak minősítették “a jogfejlődéssel kapcsolatban azt az elképzelést, hogy a jogi fogalmakat és jogintézményeket mechanikusan át lehetne vinni egyik gazdasági korszakból a másikba.”[13] Amikor a következő évben megjelent Sztálin nyelvtudományi cikke, amelyben a szerző az alap és felépítmény mechanikus és leegyszerűsítő szembeállításának ismételt kinyilatkoztatása mellett megfogalmazott egy új tételt is (miszerint “[v]annak olyan jelenségek is, amelyek nem felépítményi jellegűek; ilyen például a nyelv. E jelenségeknél a kontinuitás, az áthagyományozódás lehetséges. Hiszen az emberi civilizáció közös vívmányairól van szó”[14]), az Akadémia minden osztálya rögvest vitát rendezett Sztálin legújabb tanításának az egyes tudományágak számára szóló tanulságairól.

     A jogtudományban Szabó Imrének jutott a vitaindító előadás megtartásának feladata, aki mindenben meg is felelt az elvárásoknak. A korreferensek azonban — Marton Géza és Nizsalovszky Endre — az imént idézett tételre s a józan észre támaszkodva azt fogalmazták meg, hogy “a jogban és jogtudományban vannak bizonyos olyan elemek, amelyek a társadalom gazdasági rendjének változásaira tekintet nélkül hosszú ideig fennmaradnak.”[15] Az 1951. áprilisi jogászvitában, ahol a hazai jogtudomány akkori jelesei vettek részt, ezt a tévtanítást kellett megcáfolni. A résztvevők ezt meg is tették, noha egyesek elismerték, hogy a régi jog bizonyos formális, technikai elemei — ha más funkcióval is —, tovább élhetnek.[16]

     Az 1952-es esztendőben Sztálin legújabb közgazdaságtani munkájának tanulságait vonták le az egyes tudományágak képviselői. Így tett — Molnár Eriknek a társadalomtudományokra vonatkozó általános következményeket bemutató vitaindítójához hozzászólva — Szabó Imre is.[17] A gazdasági törvények és a jogi törvények című előadásában Sztálin “halhatatlan, zseniális művének jog- és államtudományi tanulságait” összegezve Szabó kifejtette, hogy az idealizmus és voluntarizmus Scyllája és a fatalizmus, a gazdasági törvények fetisizálásának Charybdise közt Sztálin mutatta meg a helyes utat. Eszerint az állami törvények eszközök a felismert gazdasági törvények felhasználásánál, e törvények “megnyergelésénél”, illetve egyes törvények (például az értéktörvény) hatáskörének korlátozásánál. Ezt a feladatot azonban nem szabad túlértékelni, mintha az állam és a jog a gazdasági törvények felett állna. Az állam és a jog keletkezése, fejlődése, szerepe nem fogható fel voluntarisztikusan. A törvények az uralkodó osztály akaratából jönnek létre, de nem véletlenek, esetlegesek, hanem a társadalomban törvényszerűen, szükségszerűen lejátszódó folyamatok termékei, tükröződései. Ez az álláspont ugyanakkor nem fatalizmus, hiszen — szögezte le Szabó Engelsre hivatkozva — a jogi forma többféle is lehet.

     Szabónak ez az álláspontja — a leegyszerűsítések, a tisztázatlan, sőt szándékosan homályos fogalomhasználat (“megnyergelés”) ellenére is — már viszonylag korán egy többé-kevésbé józan középutas álláspontot foglalt el, bár ez az álláspont eléggé körvonalazatlan és általános volt. Ami viszont körvonalazatlanul megfogalmazódott benne, ti. hogy “a jognak a magatartás szabályozásához van — volna — köze; olyan trivialitás [...], ami egy Visinszkijnek is alighanem meggyőzően hangzik”.[18] Mint alább látni fogjuk, Szabó egy negyedszázad múltán sem lépett előbbre, sőt.

     A mitologikus metaforával felidézett probléma (amelyet egy akkoriban inkább szokásos militáris metaforával kétfrontos harcnak is nevezhetnénk) mindenesetre végigkísérte a gazdasági alap és a jogi felépítmény viszonyáról szóló diskurzust. Például olyan feloldatlan ellentmondásokban öltött testet, mint a gazdasági alap végső fokon meghatározó szerepe marxi–engelsi tételének és a politika gazdaság feletti primátusa lenini posztulátumának egyidejű hirdetése.[19]

     Azonban nemcsak ebben a formában, hanem a gazdaságszabályozás elméleti megalapozásánál is felmerült ez az ellentmondás. A voluntarizmus és a fatalizmus szélsőségei itt azonban egyfajta bizarr szintézisben olvadtak egybe. “Az ismert tételek szerint (a vonatkozó tankönyveknek persze más-más fejezetében) egyrészt a kapitalizmusban a gazdasági törvényszerűségek minden törvényhozás ellenében érvényesülnek [...]; másrészt a szocializmusban a törvényszerűségeket felismerő gazdaságpolitika helyes szabályokkal irányítja a gazdaságot. [...] [A] párt és az állam gazdasági politikája objektív gazdasági törvényeken alapul, és jogszabályokban nyer rögzítést. A jogi szabályozás stabilitást kölcsönöz a gazdasági viszonyoknak, pontos rendet teremt a gazdaságban.”[20]

     A gazdaság primátusának tétele tehát összeütközött a szocialista normativizmusra épülő “a jog az uralkodó osztály akaratának megfogalmazása” tétellel. Mindkettőnek lehetett pozitív és negatív olvasata, s így sajátos ellentétpárokat képeztek. Ha a gazdaság primátusa a jogot a gazdasági törvények mechanikus átírójává tette, úgy ezzel szemben a jogtudomány autonómiáját a “csupán végső fokon meghatározó” jelleg tételével védelmezték. Ha pedig a jogot a tervutasításos jellegű gazdaságirányítás eszközévé tették, ezzel szemben a gazdasági folyamatok önkényes jogi vezérlésének ökonómiai korlátairól szóló érvek fogalmazódhattak meg. S persze világossá vált, hogy a leegyszerűsítő megközelítések tarthatatlanok. Ebből a helyzetből az állam- és jogelmészek a “determinizmus és a voluntarizmus elleni kétfrontos harc”, “a bonyolult és komplex kölcsönhatások”, illetve a már említett “végső fokon meghatározó jelleg” s hasonló megfogalmazásokkal kerestek kiutat.

     A gazdaság “végső fokon meghatározó jellege” kifejezéssel persze voltaképp cáfolhatatlanná s így tudománytalanná tették a gazdaság jogot meghatározó elsőbbségének tételét. “Miközben az elméletben állandóan hangsúlyozzák a gazdaság meghatározó szerepét, a konkrét eltéréseket elkenik a »végső fokon meghatározottság« fordulatával. E fordulat az elméletalkotást minden felelőssége alól felmenti, s persze ezzel a felelőtlenséggel az elmélet maga is megszűnik elméletnek lenni. Aminek nincs kockázata, az nem intellektuális pozíció.”[21] – írta a korszak végén Sajó András. Az ilyesféle megfogalmazásokkal nem az a baj tehát, hogy hamisak volnának. Ellenkezőleg, plauzibilisek. Ám filozófiailag kidolgozatlanok és gyakorlatilag sem megragadhatók, s így az empirikus kutatás számára használhatatlanok.[22] Ha tehát az ideológiai és politikai megnyilatkozásokban nem is, a kérdés tudományos igényű tárgyalásakor (legyen az akár filozófiai jellegű, akár szociológiai irányú) szembe kellett nézni azzal, hogy mit is kell érteni “gazdaságon”, “jogon” és “meghatározáson”. Ez azonban csak a hetvenes évek végén következett be.

     A történetet megengedhetetlenül leegyszerűsítve, úgy lehetne összefoglalóan jellemezni a probléma értelmezésének történetét, hogy a hatvanas években az elméleti szövegekből eltünedeztek “halhatatlan és zseniális” jelzők, s ha szükség volt rá, definíciókká merevítve idézték a klasszikusok megállapításait. Azután lassan kibontakozott a “személyi kultusz torzulásaival”, “a vulgarizálókkal”, a “dogmatikus leegyszerűsítésekkel” való szembefordulás narratívája, majd megjelentek (részben a nyugati marxista irodalom, részben a hazai marxista filozófia hatására) az alap és felépítmény kategóriáinak elméleti tisztázására irányuló törekvések. Eközben a szakjogi írásokban (ha egyáltalán) a már említett paradox szintézisekkel operáltak, a (nem filozófusoktatásra íródott) filozófiai “"egységes jegyzetek” pedig még 1980-ban is őrizték, s egyre merevebbé, mechanisztikusabbá formálták az alap és felépítmény viszonyával kapcsolatos hivatalos álláspontot.[23]

     A gazdaság és jog viszonyáról folyó viták az alap és felépítmény kategóriapárjához mindvégig ragaszkodtak. A két fogalom azonban folyamatos átértelmezéseken ment keresztül. A szembeállítást legalább hatféleképp megfogalmazták: ok és okozat, anyag és forma, tartalom és forma, tükrözött és visszatükröző, elsődleges és másodlagos, lényeg és jelenség. Ezek a megfogalmazások differenciálatlanul keveredtek egymással.

     A tisztázatlanság példájaként, mint ígértem, röviden felidézem, mit írt Szabó Imre egy negyedszázad múltával a gazdaság és a jog viszonyáról. Azt ugyan 1977-es (tehát egy évvel saját elmélettörténeti könyve,[24] illetve a lukácsi opus magnum[25] után megjelent, de ezek tanulságait az alap–felépítmény kérdésében mellőző) Jogelmélet című munkájában is hangsúlyozta, hogy a gazdaság és a jog összefüggése “sokrétű és sokszintű”, a társadalmi viszonyok pedig “bonyolultak”, a részleteket illetően azonban kevés előremutatót közölt.[26]

     A társadalom anyagi alapjához, bázisához sorolta a gazdaságot, a termelési viszonyokat. Azokhoz a társadalmi viszonyokhoz, “amelyek anélkül realizálódnak, hogy átmennének a társadalmi tudaton, vagyis társadalmiságukban tudatossá válnának.” Ezek “közvetve ható-érvényesülő viszonyok”. Az anyagi alapon emelkedő felépítményhez tartoznak azok a társadalmi viszonyok, amelyek megvalósulásuk érdekében és során átmennek az emberek társadalmi tudatán, ide tartozik “a jog és még sok más egyéb, többek között a politika”. E kettő viszonyában — szögezte le Engelsre hivatkozva[27] — “végső soron mindig a gazdasági elem a meghatározó tényező.” A két kategória az ok és az okozat viszonyában áll, állapította meg egy helyen, majd kijelentette, hogy dialektikus kölcsönhatás van közöttük, “vagyis kölcsönösen hatnak egymásra.” A tulajdonjogi viszony címszó alatt ugyancsak meglepő állítást tett: “a termelési viszonyokat az állam transzformálja tulajdonviszonyokká, [...] de [...] az államnak, mondhatni: semmi önálló szerepe nincsen; egyszerűen csak kifejezi, mintegy lekottázza a termelési viszonyokat, amelyek parancsoló módon meghatározó jellegűek.”[28]

     A kategóriapár jogelméleti értelmezésében mindenekelőtt Lukács társadalomontológiájának továbbgondolása hozott újdonságot. Ennek alapján a gazdaságot és a jogot a társadalmi totalitás heterogén részkomplexusaiként gondolták el. Mindkettő önálló formával, tartalommal és saját törvényszerűségekkel bír, mindkettőben megtalálható a teleologikus tételezéseket lehetővé tevő alternativitás.[29] Az alap–felépítmény szembeállítás lényege pedig az, hogy a gazdaság ontológiai elsőbbséggel rendelkezik a joggal szemben. Ezen túl mutatkozik némi eltérés a szerzők között. Peschka például a jogot (“nem fotokopikus”) visszatükröződésnek tekinti. Bihari tagadja a visszatükrözéses felfogást. Beszél ellenben az ontológiai elsőbbség mellett történeti–genetikus, determinációs s funkcionális elsőbbségről is. Azt azonban csak Sajó tisztázta a korszak végén, 1989-ben megjelent kismonográfiájában, hogy a gazdaság és a jog közötti összefüggéseknek több szintje van: a részkomplexusok közötti (ontológiai), a gazdasági formáció (termelőerők) és a jogtípus közötti, a nemzetgazdaság és a jogrendszer közötti, végül a gazdasági jelenség és a jogintézmény közötti kapcsolatok. Varga 1986-ban rámutatott arra, hogy Lukács a gazdaság “túlsúlyos mozzanat” jellegének megfogalmazásával “az alap és felépítmény kapcsolatában felmerülő voltaképpeni kérdést eleve megválaszoltként kezelte”.[30] Lukács elméletét továbbgondolva az alap–felépítmény dualitást metaforaként, reflexív kategóriákként értelmezte, s óvatos kétségeit fogalmazta meg a kategóriapár értelmezhetőségével kapcsolatban.[31]

     Amikor tehát a hazai marxista jogelmélet recipiált egyes lukácsi tételeket, egyúttal eltávolodott az alap–felépítmény terminológiától, s háttérbe szorította (azáltal, hogy “megválaszoltként kezelte”, inkább megválaszolatlanul hagyta) jog és gazdaság viszonyának kérdését is – legalábbis abban az értelemben, ahogyan ez a társadalmi és jogi változások összefüggésében korábban felmerült.

     A kérdés egy további vonatkozását jelzi a marxista jogelméletnek a jogszabályok tartalmára vonatkozó tisztázatlan álláspontja. A nézetek skáláját ez ügyben két markáns, már-már abszurd következetességű szembenálló álláspont határolta. Ezek közt helyezkedtek el a hagyományos common sense felfogás különböző árnyalatait képviselő nézetek. Az egyik szélső álláspont szerint a gazdasági tartalom adja a jog lényegét. Radomir Lukić szerint a jog fogalmilag csak osztályjellegű lehet, egyébként csupán jogi “fantom”.[32] Ehhez módszertanilag hasonló volt Pasukanisz álláspontja: a jog (a jogalanyiság, a szerződés) az áruviszony formája. Ez a felfogás, mint ismert, kétségessé teszi például a büntetőjog s a teljes közjog jogi jellegét.[33] A másik szélső álláspont szerint a gazdasági-technikai tartalmú szabályozás voltaképp nem jog (legalábbis kétséges a jogi jellege), visszaélés a formával.[34] Míg az előbbiek a jog ökonomista redukciójából következtek, az utóbbi a jog autonómiájának és különneműségének következetes végiggondolásából származott, s a társadalom totalitását kitevő komplexusok heterogén természetére hivatkozott.

     Gazdasági alap és jogi felépítmény viszonya Sajó 1989-es áttekintése[35] óta ugyanúgy nem volt elmélyült jogelméleti vizsgálódás tárgya, mint ahogy Lukács György “elméletileg nem igazán jelentős”[36] jog-modellje sem maradt a diskurzus része. A történetnek ez a fejezete, úgy tűnik, lezárult. Ha emlékezetünkbe idézzük például a gazdaság fogalmának tisztázatlanságát, az alap és felépítmény legalább hatféle értelmezését, a gazdaság és a politika primátusa közötti ingadozást, a problématörténet iménti áttekintése megerősíteni látszik annak a tágabb összefüggésben megfogalmazott megállapításnak az igazságát, hogy "a hagyományos marxizmus dominanciája [...] távolról sem ideológiai, hanem merőben ismeretelméleti károkat okozott"[37] a jogelméletben is.

 

A gazdasági jog sorsa Magyarországon

 

A gazdaság és a jog viszonyának egy másik, az előbbitől nem teljesen független vonatkozása a gazdasági jog kérdése. Pontosabban nem is egy kérdés. Ezek közül azokat, amelyek szorosan szakjogi jellegűek (vállalatelmélet, a gazdaságszabályozás jogi eszközei, stb.), nem érintem. A jog gyakorlati működtetésére s a jog útján történő gazdasági irányítás elméleti megalapozására szolgáló józan felfogások (különösen Harmathy Attila és Sárközy Tamás munkássága) alakulását szintén nem vizsgálom, ezek értékelése elsősorban az elődeikkel és saját múltjukkal szembenézni óhajtó polgári jogászokra vár.[38] Most csupán a gazdasági jog mint jogág mibenléte körüli vitákat idézem fel.

     Mint Kálmán György egy nemrég megjelent áttekintő tanulmányában írja, Magyarországon valójában sosem volt gazdasági jogi elmélet.[39] Mindazonáltal 1949–50-ben két elméletileg izgalmas kérdés merült fel az irodalomban: Legyen-e egyáltalán a hagyományos jogági struktúrát átszelő gazdasági jog? Közelíthetünk-e a politikai gazdaságtan módszereivel a gazdasági vonatkozású joghoz?

     Az első kérdésről Magyarországon 1948–51 közt folytak igen éles, egzisztenciális súlyú viták. Ezeknek újabb fejezetét jelentette a gazdasági jog jogági jellegéről a Magyar Jog hasábjain 1967–68-ban megjelent tucatnyi vélemény összecsapása. Ezután a kérdés tárgyalása váltakozó, de csökkenő hőfokon folyt tovább. (A vita más formában az új polgári jogi kodifikáció kapcsán is kibontakozott.) Számunkra itt a történet első fejezete érdekes. Ekkor merült fel ugyanis komolyan a második kérdés is.

     Vadas György 1950-ben megjelent könyve (A gazdasági jog vázlata), eltérően a hasonló című, a gazdaságot szabályozó joganyag egyszerű összegyűjtését jelentő korábbi és későbbi munkáktól, “a szocializmus politikai gazdaságtanának alapvonásai szerint”[40], azaz a gazdaságtan elméleti rendszerét követve igyekezett bemutatni a gazdasági jogot mint önálló jogterületet.

     A gazdasági jog körüli vita mind a jogág önállósága, mind a gazdaságtani módszer kérdésében, mint ismeretes, nemlegesen dőlt el. Ebben akár a jogrendszer autonómiája s a jogtudomány önállósága iránti igény is tükröződhetne (még annak ellenére is, hogy mindez 1951-ben történt), azonban a helyzet nem ez. A gazdasági jog koncepciójának elvetése más okokból történt. Mint Kovács István egy helyen, a kérdésről rendezett viták jelentőségét ecsetelve tömören (és árulkodó szóhasználattal) megfogalmazta: “A gazdasági jog hazai művelőinek többször elismert jószándéka ellenére is a jogágak e felfogása sok rokonságot mutatott a német imperialista gazdasági joggal, további művelése pedig esetleg olyan következtetésekre is vezethetett volna, mint amilyenekre a szovjet jogtudományban még a 30-as évek során leleplezett ú. n. gazdasági jogi iskola jutott.”[41]

     A “boszorkányüldöző”[42] jellegű bírálatok túlsúlya mellett megfogalmazódtak tudományos igényű kritikák is Vadas elméletével szemben, főként Eörsi Gyulánál. Ellenérvei többrétűek voltak: a jogrendszer egységességére, a jogtudományi módszer kizárólagosságára (“A jogot, annak minden ágát csak a jognak a jogtudomány által kidolgozott saját rendszerében lehet tárgyalni, nem pedig egy más tudomány rendszerében”[43]), az állam, illetve az alkotmányjog központi szerepére hivatkozott. Eörsi álláspontja egyébként a következő évtizedekben fokozatosan enyhült, s 1977-ben már kvázi-jogágazatként hajlandó volt elismerni a gazdasági jogot.[44]

     Egy újabb évtized elteltével pedig valószínűleg kevesen értették, mire szolgál az apró betűs, a történelmi materializmus vulgarizálását elítélő bekezdés az Állam- és jogelmélet tankönyvben[45] arról, hogy a gazdasági viszonyok jogi szabályozása nem követheti a politikai gazdaságtan rendszerét. Itt csak azért érdemes ezt felidézni, mert 1987-ben már Magyarországon is lehetett (volna) hallani a JGE-ről, amelynek szemlélete, mint látni fogjuk, mutat bizonyos formális hasonlóságokat e kárhoztatott felfogással. Ugyanakkor ez a nem jogi módszereket elvető nézet közrejátszott a JGE-vel szembeni idegenkedésben. Vagyis a tanulmányom elején idézett (1) kijelentés Magyarországra biztosan nem igaz. A következőkben látni fogjuk, hogy általában sem.

 

Se ernyő, se mankó — A JGE és a marxizmus

 

Ha dialektikusan kezdeném, azt mondanám, nem is biztos, hogy olyan egyszerű az írásom kezdetén idézett tételt megcáfolni. Pontosabban, elképzelhető, hogy a nyilvánvaló különbségeken túl vannak olyan hasonlóságok a MJE és a JGE között, amelyekre még az idézet szerzője sem gondolt.[46]

     Ám hogy ez valóban elképzelhető legyen, előbb egy rövid, inkább metaelméleti jellegű pillantást kell vetnünk arra, mi is a JGE. Méghozzá, az egyszerűség kedvéért, rögtön a MJE-vel szembeállítva, s a rövidség kedvéért némi sematizmust is vállalva.

     Első megközelítésben úgy tűnik, hogy a MJE és a JGE annyira másként gondolkodik gazdaság és jog viszonyáról s általában a jogról, hogy a két elmélet (illetve az általuk követett két paradigma) e vonatkozásban (tudományfilozófiai műszóval élve) inkommenzurábilis, összemérhetetlen.[47] Legalább három szempontból különböznek:

(1) (ad “fedőernyő”) Más, sőt ellentétes az intellektuális (eszmetörténeti) gyökerük, eredetük.

(2) (ad “mankó”) Más, sőt ellentétes a módszertanuk, s bizonyos értelemben a tárgyuk is.

(3) Más, sőt ellentétes elméleti és gyakorlati következtetésekhez vezetnek.

 

Ad (1) A MJE a marxi nézetekre, s ezen keresztül (a klasszikus lenini értelmezés szerint) a francia (“utópista”) szocialistákra, a klasszikus német filozófiára (elsősorban Hegelre) s az angol klasszikus politikai gazdaságtanra támaszkodik, ezek kritikai meghaladása kíván lenni. A JGE[48] a neoklasszikus (szubjektív értékelméletre épülő) mikroökonómia “leányvállalkozása”[49], egy olyan közgazdaságtani irányzat gyermeke, amely szinte mindenben szemben áll a marxi elmélettel.[50] Szorosabb értelemben az Egyesült Államokban jött létre a huszadik század közepén,[51] a standard mikroökonómiai elemzésnek részint a tárgykörét, részint elemzési technikáit kibővítve.

     Ad (2) A módszertani különbségek megvilágítása érdekében célszerű megkülönböztetni a marxizmus háromféle vonatkozását: (a) a filozófiait, (b) a társadalomelméletit és (c) az ideológiait.[52] Ezzel párhuzamba állítva a JGE-t is jellemezhetjük legalább háromféle vonatkozásban, többé-kevésbé egymás mellett. Értelmezhető (a) mint (szabály-utilitarista) filozófia, jogfilozófia, (b) mint a jog racionális döntések elméletére épülő “társadalomelmélete”, azaz mint szociológiai jogelmélet vagy jogszociológia, (c) mint reformjavaslatokat és a jogi szabályozás “hatásvizsgálatát” ígérő jogpolitika.

A marxizmussal, illetve a MJE-vel szemben mindhárom vonatkozásban döntő módszertani ellenvetések fogalmazhatók meg. Azonban a jelen keretek közt csupán a (b) értelemben, vagyis mint a jog rivális társadalomtudományi magyarázatait kívánom összevetni a két irányzatot. Vagyis, feltételezve hogy az analízis céljaira e három összetevő mindkét elméletben elkülöníthető, csak a marxizmus társadalomtudományosan értékelhető módszereivel és tételeivel foglalkozom, ezeket vetem össze a JGE-vel mint szociológiai jogelmélettel.[53] Az érvelésnek a (b) vonatkozásra való korlátozása mellett szól, hogy a MJE mint magyarázóelmélet mutatja a legtöbb felszíni hasonlóságot a JGE-vel,[54] továbbá az is, hogy a marxizmus mint társadalomtudományi magyarázóelmélet immanens kritikáit épp azok az ún. analitikus marxisták fogalmazták meg, akik közül többen (elsősorban Jon Elster) a racionális döntések elméletére épülő társadalomtudomány elkötelezettjei. Vagyis akik ugyanazon a módszertani platformon állnak, amelyen a (b) értelemben felfogott JGE is.  

A marxizmus és a JGE módszertani különbségei mármost legegyszerűbben egyfelől a módszertani holizmus (többek között az ún. “totalitásszemlélet”) és a funkcionalizmus, másfelől a módszertani individualizmus és a nem szándékolt következményekre épülő (láthatatlan kéz típusú) magyarázó mechanizmusok szembenállásaként fogalmazható meg.[55]

     A racionális döntések elmélete a társadalmat úgy értelmezi mint a preferenciák, információk és alternatívák terminusaiban meghatározott és különféle stratégiai interakciós struktúrákba rendeződő egyéni cselekvések szándékolt és nem szándékolt következményeinek mindenkori összességét. Ebben az átfogó társadalomtudományi magyarázó modellben az általánosság különböző szintjein helyet kap a jog mint explanandum s mint explanans is.

     Bizonyos értelemben tehát más a két elmélet tárgya is. Ugyanis a JGE mint szociológiai jogelmélet valójában nem a gazdaság és a jog viszonyával foglalkozik, legalábbis nem elsősorban és kizárólag.[56] Az irányzat elnevezésében szereplő economics a közgazdaságtanra mint elméletre utal (innen a formális rokonság Vadas György törekvéseivel). Vagy másképpen: nem a gazdaság Polányi értelmében vett szubsztantív fogalmát használja (amely szerint a gazdaság az anyagi szükségletek kielégítését, termelés–fogyasztás–elosztás hármas tevékenységét jelöli), hanem annak formális értelmét (amely szerint a gazdaság nem más, mint racionális választás az alternatív célokra felhasználható szűkösen rendelkezésre álló eszközök között) terjeszti ki a jogi jelenségekre.[57]

A JGE számára ugyanakkor nem gazdaság és jog mint rendszerelméleti kategóriák ontológiai, funkcionális stb. viszonya a kérdés, de nem is csupán a termelés, fogyasztás, elosztás jogi befolyásolásának optimális módja vagy hatása. A racionális döntések elméletére épülő társadalomelmélet (azaz egy mikroalapozású makroelmélet) egyik vonatkozásaként, azaz szociológiai jogelméletként felfogott JGE (végletes leegyszerűsítéssel) úgy értelmezi a jogot, mint egy “árrendszert”, ösztönzőrendszert (akár a spontán koordináció, akár a “magatartás-befolyásolás”, a “társadalmi mérnökösködés” értelmében), mint az (önző vagy önzetlen) érdekeiket követő egyének cselekvését (és ennek kívánt és nem szándékolt következményeit) befolyásoló korlátok egyikét – ahol persze az elemzés további szintjén a jog keletkezése és működése maga is hasonlóképp modellezhető.

A legáltalánosabb értelemben a JGE három fő területe: a jogi szabályok hatásának előrejelzése (elsősorban a mikroökonómiai elmélet alapján), annak meghatározása, hogy valamely helyzetben közgazdasági értelemben mely szabályozás hatékony, s ennek alapján javaslat megfogalmazása (a jóléti közgazdaságtan alkalmazása); valamint a jogi szabályok, illetve döntések előrejelzése közgazdaságtani modellek segítségével (a közösségi döntések elméletének alkalmazása).[58]

Ad (3) Más, sőt ellentétes gyakorlati következtetésekre vezet, egyfelől, a marxizmus mint kritikai és emancipatórikus eszmék szószólója, a piac, a magántulajdon, a verseny (s némelyeknél a demokrácia és az emberi jogok[59]) bírálója, másfelől a JGE, amely hagyományosan mindezen intézmények fölényét, illetve előnyeit hangsúlyozza – “a kapitalizmus apologetikája”, mondják ellenfelei. A JGE azonban (mint már az első hazai interpretátorok is rámutattak[60]) ez utóbbi szempontból, vagyis a (c) vonatkozásban korántsem egységes. Ez nemcsak azt jelzi, hogy a kutatók politikai-ideológiai hitvallásuk szerint sokszorosan megosztottak, hanem tükrözi a mikroökonómiában, illetve a racionális döntések elméletében a (b) szinten részben konceptuális, részben empirikus kérdések körül zajló vitákat is. Ezek a viták különösen az egyéni racionalitással kapcsolatos empirikus (kísérleti) eredmények értelmezésével kapcsolatosak. Amellett, hogy jelzik a JGE módszertanának néhány problémáját, hozzájárulnak (a (c) szinten) a kutatók szkepsziséhez mind a piaci, mind a bürokratikus megoldásokkal szemben.[61]

     Végül még egy érv a fenti (1)-es állítás indirekt cáfolatául. Bár a megjegyzés a “nyugati féltekére”[62] vonatkozott, ha fennállna az ott feltételezett kapcsolat a marxizmus és a JGE között, ez nyilván nem maradt volna említés nélkül a hazai recepcióban sem. S ilyen recepció, ha gyér is, de volt. Noha a JGE a magyar jogtudománynak csak a perifériáján kapott helyet, a hetvenes évek legvégétől előbb ismertetések,[63] majd egy tanulmánygyűjtemény[64], illetve néhány tanulmány[65] formájában megjelent a magyar jogelméleti piacon.[66] Ám ennek kapcsán néhány elszórt, meglehetősen általános utalástól eltekintve senki sem hozta kapcsolatba a JGE-t a marxizmussal – még a marxista kritika is elmaradt.[67] Sőt, a tanulmánygyűjtemény ismertetésének egy mondata azt jelezte, mintha valamilyen a MJE által bár vállalt, de be nem töltött feladat megoldásában hárulna szerep a JGE-re.[68]

     Néhány dologban persze egyetértés van a (b) értelemben vett JGE és MJE közt. Elsősorban az ún. jogászi világszemlélet[69] elutasítása ilyen. Ez a “színfalak mögé nézés”, a jogászi ideológia “leleplezése”, a jog társadalmi összefüggéseinek hangsúlyozása azonban nem új dolog, s nem is e két irányzat specifikuma. A jogelméletben például Bentham Blackstone-kritikájában, Weber Stammler-kritikájában, az amerikai jogi realizmusban egyaránt jelen volt.[70] A szó legáltalánosabb értelmében az ilyesféle “leleplezés” (unmasking), azaz (durván fogalmazva) egy bonyolultabb struktúra magyarázata egy valamilyen értelemben egyszerűbb struktúra segítségével, a filozófia és a tudomány többezer éves közös törekvése. Ezek a leleplezések persze nagyon különbözőek lehetnek.[71] A JGE például, a MJE-vel ellentétben a kapitalista jogrendszer gazdasági logikájának feltárásakor nem a kizsákmányolás leleplezésére törekszik (ezúttal idézőjel nélkül), hanem gyakran “épp ellenkezőleg”.

     Ami tehát első látásra közös vonás a két irányzatban, ti. hogy mindkettő a jogi formák, struktúrák fejlődésének magyarázatára törekszik[72], a részletekben sokkal több különbséget takar. A jogi “fetisizmus”, az elnyomást, osztályuralmat és elidegenedést rejtő formális egyenlőség problémái távol állnak a JGE-től, amelyet olyan kérdések érdekelnek, mint a common law hatékonysága (Posner), a különféle szervezeti és szerződési struktúrák magyarázata a tranzakciós költségek alapján (Coase, Williamson) vagy a tulajdonformák változása a gazdasági feltételek módosulásakor (Demsetz). Mindezek a magyarázatok pedig nem az “objektív szükségleteket” és a munkaértékelméletet, hanem az individuális szubjektív racionalitást tekintik kiindulópontnak.

     Ugyanakkor a két irányzat egy közös problémával is szembetalálja magát, amelyben egyébként minden szociológiai jogelmélet (társadalomelmélet) osztozik. A probléma abból az egyszerű körülményből adódik, hogy minden leleplezés ellenére az egyének (“szubjektíve”) többnyire a jog “látszatvilágában” élnek. Ekkor viszont az elméletek azzal a kihívással néznek szembe, hogy miként tudják a jog autoritását, cselekvési indokot szolgáltató jellegét (Raz), az ún. belső nézőpontot (Hart) a magyarázat endogén változójává tenni. Azaz, miként változtassanak azon a modellépítési stratégián, amely lényegében osztja a Holmes-féle rossz ember-modell feltevéseit, vagyis a szabálykövetést csak instrumentális cselekvésként képes modellezni. A kérdés annak ellenére jogos, hogy némi “bonyolítással” ezek a modellek is megfelelő magyarázóerővel rendelkeznek.[73]

 

Analitikus marxizmus és marxizmus-kritika

 

Amint arra korábban utaltam, hogy a marxista társadalomelmélet módszertani problémáira valószínűleg az immanens kritikák mutattak rá a legélesebben. Itt elsősorban az angolszász társadalomtudományban a hetvenes évek végétől jelenlévő ún. analitikus marxizmusra gondolok.[74]

     A racionális döntések elméletének paradigmáját követő politológusok, szociológusok, közgazdászok (s sokan mások, más oldalról) már évtizedek óta meggyőzően bírálják a marxizmust mint társadalomtudományt (a munkaérték-, értéktöbblet-, kizsákmányolás-elméletet vagy például a kollektív cselekvés elmélete alapján az osztályelméletet[75]). Az analitikus marxizmus képviselői azonban meg akarják menteni (legalább) a marxi elmélet emancipatórikus mondanivalóját (akárcsak Hart a jogi pozitivizmust), összeegyeztetve az elmélet magyarázó és előrejelző tételeit az analitikus filozófia, illetve (és elsősorban) a racionális döntések elméletének módszertani szigorával.[76] Vagyis, a Lukács megfogalmazása szerinti “ortodox marxizmussal” ellentétben nemcsak a marxi elmélet tárgyi kijelentéseit tekintik kritikusan, ragaszkodva a (forradalmi) dialektika módszeréhez. A marxi és marxista elmélet módszereihez sem ragaszkodnak.

Az analitikus marxizmus a “szaktudós Marx”-ból indul ki, vagyis Marx elméletét, a szerző kinyilvánított ambíciójával összhangban egy (más elemek mellett) a (poszt-ricardiánus) munkaérték-elméletre épülő, elvileg logikailag elemezhető és empirikusan ellenőrizhető, magyarázatra és előrejelzésre szolgáló rendkívül összetett társadalomtudományi modellnek tekinti. Mint Jon Elster nagyhatású kötetének[77] címe (Making sense of Marx) jelzi: azt keresi, ami (a jelenleg elfogadható társadalomtudományos módszertan szerint) Marxból értelmes. Ennek alapján Elster inkonzisztenciákat mutat ki Marx elméletében, illetve meg akarja szabadítani a logikailag vagy empirikusan tarthatatlan elemektől, például a hegeli filozófia örökségétől, a funkcionális magyarázatoktól vagy a munkaérték-elmélettől. Ehelyett a játékelmélet eszközeivel (stratégiai interakciókban egymáshoz kapcsolódó egyéni cselekvésekből, s ezek szándékolt és nem szándékolt makroszintű következményeiből) építi fel a magyarázó mechanizmusokat.[78] Ezen általánosságokon túl az analitikus marxisták közt nincs egyetértés abban, hogy pontosan mi az, amit meg kell, illetve meg lehet tartani a marxi oeuvre-ből, s hogy a többit hogyan s mivel kell pótolni annak érdekében, hogy “megmenthessék“ és igazolhassák a közösen osztott kritikai, emancipatórikus elkötelezettséget.

     Nyilvánvaló persze — s ezúttal a marxizmus (a) alatti, filozófiai tételeiről van szó —, hogy az elmélet emancipatórikus mondanivalója mint etikai elkötelezettség vagy politikai filozófia “domesztikálható” (vagy bírálható) önmagában is, normatív elméletként.[79] Az persze kérdéses, hogy ha ezt a mondanivalót még az ugyancsak rendkívül problematikus metafizikai, történetfilozófiai hátterétől[80] is megfosztjuk, ami marad, emlékeztet-e még a marxizmusra. De ez legyen a marxisták problémája...

 

Egy következtetés és két tanulság

 

Végül: milyen következtetés szűrhető le a hazai MJE gazdaság és jog viszonyára vonatkozó hagyatékának értékeléséből? Az eddigiekből talán kitűnt, magam úgy vélem, a személyes érdemektől s az egyéni karrierstratégiáktól függetlenül a marxistának nevezett hazai jogtudomány öröksége egészében folytathatatlan. Ha van folytatható vagy elfogadható belőle (ti. a gazdaság és jog viszonyát illetően, a többi kérdés részletezését meghagyom mások számára), az valószínűleg nemcsak a JGE programjához nem kapcsolódik, de a marxizmushoz sem: vagy más elméletekből ered vagy közhely, általánosság. Ami ellenben tudományosan is problematikus benne, annak egy részére épp a JGE módszertani hátterét is adó megfontolások révén mutathatunk rá.

     A gazdaság és jog viszonyára vonatkozó marxista elméleti reflexió története emellett másként is okulásul szolgálhat. Ezek az elméleti törekvések (mint felépítmények) éppen akkor kezdtek komolyan vehető tudományos eredményeket teremni s elszakadni a dogmáktól, mikor alapjuk bomlásnak indult.[81] Gazdaság és jog viszonya jogelméleti aspektusainak a korszakban legigényesebb áttekintése, Sajó 1989-es monográfiája nemcsak e korszak lezárása volt, de a kérdéskör tárgyalásának végét is jelentette, legalábbis mostanáig. Kérdésfeltevései azonban egyáltalán nem vesztették el aktualitásukat, és válaszai is gondolatébresztők maradtak. A teoretikus vizsgálódások kontinuitásának megszakadása tehát inkább veszteség. Ha abban nem is reménykedhetünk, hogy az ott felvetett problémákat “megoldhatnánk”, azt hiszem, a gazdaság és jog viszonya példa az olyan kérdésekre (s ezek sorában csak egy a sok közül), amelyektől a jogtudománynak nem szabad elfordulnia, marxizmus által kompromittáltnak, netán “fertőzöttnek” tekintve őket.

     S egy még általánosabb tanulság. A hazai filozófia, szociológia, közgazdaságtan fórumain az elmúlt évtizedben élénk vita folyt olyan jellegű kérdésekről, amelyek jogtudományi párhuzamainak megvitatásában e konferencia talán az első komolyabb lépés. Társadalomtudósok és filozófusok ismét szembenéztek olyan, más formában már a marxista egyeduralom előtt is tárgyalt nyugtalanító kérdésekkel, mint a kelet-, és közép-európai elméleti gondolkodás mintakövető vagy autochton jellege, az új nyugati irányzatok, áramlatok, divatok 1989 előtti és utáni recepciója (mint felszabadulás vagy mint imperialista hódítás), vagy az a kérdés, milyen hatással járt, hogy a hazai tudomány a főárammal évtizedekig csak esetlegesen, akkor is az ideológiai harc szellemében kerülhetett érintkezésbe. Vagy: mik a perspektívák, milyenek lehetnek pozícióink a tudomány világpiacán. A konferencia talán azt jelzi, megszületett a felismerés: a magyar jogelméletnek nemcsak a jogtudományi Vergangenheitsbewältigung késedelmének, elmaradásának magyarázatát kell keresnie, hanem szembe kell néznie az említett tudománypolitikai és identitáskérdésekkel is.

 

     Irodalom

Antalffy György – Samu Mihály 1987. Állam- és jogelmélet I. (Budapest. Tankönyvkiadó)

Ball, Terence – James Farr (ed.) 1984. After Marx (Cambridge: Cambridge University Press)

Bihari Mihály 1982. ‘A gazdasági alap és a politikai felépítmény viszonya’ in Politika és politikatudomány Tanulmányok, szerk. Bihari Mihály (Budapest: Gondolat), 223–351

Coase, Ronald H. 1993. ‘Law and Economics at Chicago’ Journal of Law and Eonomics 36, 239–254

Cohen, Gerald A. 1978. Karl Marx's Theory of History A Defence (Princeton: Princeton University Press)

Cotterrell, Roger 1992. The Sociology of Law An Introduction, 2nd ed. (London: Butterworths)

Cserne Péter 2001. A jog gazdasági elemzése mint jogelmélet, jogpolitika és jogszociológia Szakdolgozat (kézirat, PPKE JÁK)

Cserne Péter 2003. ‘Gazdaság és jog’ in Bevezetés a jogszociológiába szerk. H. Szilágyi István 3., átdolgozott kiadás (Budapest: Szent István Társulat 2003, előkészületben)

Csillag György 1979. ‘Gazdaság és társadalom’ Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 12, 851–854

Csontos László 1984. ‘Előszó’ in Munkamegosztás – kooperáció – technika Válogatás a német gazdaságszociológia történetéből, szerk. Némedi Dénes, vál. Csontos László (Budapest: Művelődési Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Főosztálya), 5–6 [Szociológiai Füzetek 35.]

Csontos László 1999. Ismeretelmélet, társadalomelmélet, társadalomkutatás szerk. Szántó Zoltán (Budapest: Osiris)

Demeter Tamás 1998. ‘A módszertani individualizmuson túl?’ Magyar Filozófiai Szemle XLII (1998) 4–6

Elster, Jon 1985. Making Sense of Marx (Cambridge: Cambridge University Press)

Elster, Jon 1986. ‘Reply to Comments’ [on Making Sense of Marx] Inquiry 29 (1986) 1, 65–77

Elster 2002. [1982] ‘Marxizmus, funkcionalizmus, játékelmélet’ in Válogatás Jon Elster műveiből A 2002. évi Neumann János díj kiosztásának alkalmából, szerk. Kovács Balázs és Madarász Kristóf (Budapest: BKÁE Rajk László Szakkollégium), 34–68

Elster 2002. [1998] ‘Védőbeszéd a mechanizmusokért’ in Válogatás Jon Elster műveiből A 2002. évi Neumann János díj kiosztásának alkalmából, szerk. Kovács Balázs és Madarász Kristóf (Budapest: BKÁE Rajk László Szakkollégium), 7–33

Eörsi Gyula 1951. ‘Gazdasági jog és politikai gazdaságtan’ Jogtudományi Közlöny VI (1951) 11, 671–677

Eörsi Gyula 1977. Jog — gazdaság — jogrendszer-tagozódás (Budapest: Akadémiai) [Jogtudományi értekezések]

Eörsi Gyula – Nizsalovszky Endre – Világhy Miklós 1951. ‘Vita a jog és jogtudomány »viszonylag állandó elemeinek« problémájáról’ Jogtudományi Közlöny VI (1951) 7, 368–377

Fischer, Norman 1999. ‘Marxist Philosophy of Law’ in Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher B. Gray (Levittown: Garland), 539–541

Forrai Gábor 1997. ‘Erős inkommenzurabilitás?’ Replika 27. sz. (http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/27/forrai.htm)

Friedman, David 1991. ‘Law and Economics’ in The New Palgrave The World of Economics, ed. John Eatwell, Murray Milgate, Peter Newman (London & Basingstoke: Macmillan 1991), 371–380

Gedeon Péter 1998. ‘Racionalitás-fogalom és evolúciós elméletek’ in 50 éves a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Jubileumi tudományos ülésszak 1998. október 1–3. IV., szerk. Temesi József (Budapest: BKE), 2672–2684

Gellner, Ernest 1991. ‘Economic Interpretation of History’ in The New Palgrave The World of Economics, ed. John Eatwell, Murray Milgate, Peter Newman (London & Basingstoke: Macmillan 1991), 187–197

Hanák András 1979. ‘Neoklasszicista Justitia’ Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 12, 855–859

Harrison, Ross 1987. ‘Unmasking the law. Response to Anthony Ogus’ in Law and Economics Fourteenth annual conference, the Queen's University of Belfast, 2–4 April 1987, ed. Robert N. Moles (Stuttgart: Steiner), 14–27 [ARSP Beiheft 34]

Hart, Herbert L. A. 1982. Essays on Bentham (Oxford: Clarendon Press)

Havas Ferenc 2002. A marrizmus-szindróma Sztálinizmus és nyelvtudomány (Budapest: Tinta) [Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 15.]

Hild Márta 1998. ‘Az analitikus marxizmus néhány problémafelvetése’ in 50 éves a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Jubileumi tudományos ülésszak 1998. október 1–3. II., szerk. Temesi József (Budapest: BKE), 741–753

Hild Márta 2000. ‘Karl Heinrich Marx (1818–1883)’ in Alapművek, alapirányzatok szerk. Bekker Zsuzsa (Budapest: Aula), 186–196 [Gazdaságelméleti olvasmányok I.]

Hodgson, Geoffrey M. 1994. ‘Institutional Economic Thought in Europe’ in The Elgar Companion to Institutional and Evolutionary Economics I, ed. Geoffrey M. Hodgson, Warren J. Samuels, Marc R. Tool (Aldershot & Brookfield: Edward Elgar), 374–378

Horváth Barna 1951. ‘Recht und Wirtschaft’ [Gastvorlesung, gehalten vor der Juridischen Fakultät der Universität Zürich am 3. Juli 1948] Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht III (1951) 3, 331–357

Horváth Barna 1995. [1934] Jogszociológia A jog társadalom- és történelemelméletének problémái, ford. Zsidai Ágnes (Budapest: Osiris)

Hunt, Alan 1999. ‘Marx, Karl (1818–1883)’ in Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher B. Gray (Levittown: Garland), 537–539

Kálmán György 2002. ‘A gazdasági jog problematikája Eörsi Gyula műveiben’ in Eörsi Gyula emlékkönyv 1922–1992, szerk. Sárközy Tamás és Vékás Lajos (Budapest: hvgorac), 39–63

Kis János 1993. ‘Egyenlőtlenség és kizsákmányolás. Karl Marx — Rawls után olvasva’ in Lehetséges-e egyáltalán? Márkus Györgynek — tanítványai (Budapest: Atlantisz), 261–341

Kitch, Edmund W. (ed.) 1983. ‘The Fire of Truth: a Remembrance of Law and Economics in Chicago, 1932-1970’ Journal of Law and Economics 26, 163–234

Kovács István 1952. ‘A jogi állandó bizottság munkájáról’ A Magyar Tudományos Akadémia II. Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának közleményei II (1952) 1, 93-101

Lukács György 1976. A társadalmi lét ontológiájáról I-III (Budapest: Magvető)

Mercuro, Nicholas – Steven G. Medema 1997. Economics and the Law From Posner to Postmodernism (Princeton: Princeton University Press)

Moór Gyula 1935. ‘A gazdasági élet és a jogi rend’ in Ünnepi dolgozatok Navratil Ákos születésének 60-ik és egyetemi tanári kinevezésének 30-ik évfordulója alkalmából, szerk. Kenéz Béla, Judik József, Varga István (Budapest: Gergely), 265–303

Navratil Ákos 1905. ‘A gazdasági élet és a jogi rend. Adalék a másodlagos gazdasági jelenségek elméletéhez’ in Ünnepi dolgozatok a társadalomtudományok köréből Földes Béla-emlékkönyv (Budapest: Pallas Részvénytársaság), 141–190

Ogus, Anthony I. 1988. ‘The parameters of law and economics. From Pashukanis to Posner’ in Law and Economics Fourteenth annual conference, the Queen's University of Belfast, 2–4 April 1987, ed. Robert N. Moles (Stuttgart: Steiner), 14–27 [ARSP Beiheft 34]

Olson, Mancur 1997. A kollektív cselekvés logikája Közjavak és csoportelmélet, ford. Csontos László (Budapest: Osiris)

Orthmayr Imre 1987. ‘Marx módszertani nézetei’ in Tájékoztató A Művelődési Minisztérium Társadalomtudományi és Kutatásszervezési Főosztály Marxizmus-Leninizmus Oktatási Osztályának kiadványa 1., 221–238

Orthmayr Imre 1990. ‘Osztálytudat és kollektív cselekvés’ Világosság XXXI (1990) 11, 851-857

Orthmayr Imre 1997. ‘Módszertani individualizmus’ Szociológiai Szemle 7 (1997) 3, 3–31

Pashukanis, Evgeny B. 1989. [1929] Law and Marxism A General Theory, transl. Barbara Einhorn, ed. Chris. Arthur (London: Pluto Press)

Pearson, Heath 1999. ‘Karl Marx (1818–83) and Friedrich Engels (1820–95)’ in The Elgar Companion to Law and Economics ed. Jürgen G. Backhaus (Cheltenham, Northampton: Elgar), 403­–411

Pejovich, Svetozar 1992. A tulajdonjogok közgazdaságtana ford. Petőcz György (Budapest: KJK) [Feketén fehéren]

Peschka Vilmos 1979. ‘Ideológiai előítéletek a gazdaság és a jog viszonyáról’ Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 12, 781–788

Peschka Vilmos 1988. A jog sajátossága (Budapest: Akadémiai)

Petrik B. Ferenc 1985. ‘Vitaülés az Akadémián (Sajó András tanulmánya)’ Jogtudományi Közlöny XL (1985) 7, 424–426

Polányi Károly 1976. Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet ford. Endreffy Zoltán és Kis János (Budapest. Gondolat)

Posner, Eric A. 2000. Law and Social Norms (Cambridge, Mass. – London: Harvard University Press)

Roemer, John E. (ed.) 1986. Analytical Marxism (Cambridge: Cambridge University Press)

Sajó András 1979a. ‘Környezetvédelmi jog és gazdasági környezet’ Gazdaság- és Jogtudomány, az MTA IX. Osztályának Közleményei XIII (1979) 1–2, 167–201

Sajó András 1979b. ‘Gazdaság és jog viszonya Pasukanisz elméletében’ Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 12, 843–850

Sajó András 1981a. ‘Werner Z. Hirsch: Law and Economics. An Introductory Analysis’ [ismertetés] Állam- és Jogtudomány XXIV (1981) 3, 499–501

Sajó András 1981b. ‘J. M. Oliver: Law and Economics’ [ismertetés] Állam- és Jogtudomány XXIV (1981) 3, 501–502

Sajó András 1984. ‘Közgazdaságtani vizsgálódások a jogról’ in A jog gazdasági elemzése Válogatott tanulmányok, szerk. Harmathy Attila és Sajó András (Budapest: KJK), 5–42

Sajó András 1989a. Gazdaság és jog viszonyáról — jogelméleti nézőpontból (Budapest: Akadémiai) [Jogtudományi értekezések]

Sajó András 1989b. ‘Diffúz jogosultságok ügynököt keresnek, avagy a szocialista gazdaságban működő cégnek a tulajdoni jogosultságok szempontjából való elemzése’ Állam- és Jogtudomány XXXI (1989) 3–4, 641–681

Sajó, András – Pétervári, Kinga 2000. ‘Law and Economics in Hungary’ in Encyclopedia of Law and Economics, Volume I. The History and Methodology of Law and Economics ed. Boudewijn Bouckaert – Gerrit De Geest (Cheltenham: Edward Elgar), 240–243

Schafer, Felix 1937. ‘Reine Rechtslehre und Reine Wirtschaftstheorie’ Internationale Zeitschrift für Theorie des Rechts XI (1937) 3, 203–214

Schafer, Felix 1939. ‘Rechtliche und wirtschaftliche Zurechnung’ Internationale Zeitschrift für Theorie des Rechts Neue Folge I (1939) 2, 161–176

Schwarzschild, Maimon 1996. ‘Constitutional Law and Equality’ in A Companion to Philosophy of Law and Legal Theory ed. Denis Patterson (Malden, Mass. - Oxford: Blackwell 1996), 156–171 [Blackwell Companions to Philosophy]

Sypnowich, Christine 1999. ‘Socialist Philosophy of Law’ in Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher B. Gray (Levittown: Garland), 812–814

Szabó Imre 1953. ‘A gazdasági törvények és a jogi törvények’ [hozzászólás Molnár Erik előadásához] A Magyar Tudományos Akadémia II. Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának közleményei III (1953) 3–4, 343–348

Szabó Imre 1976. Előadások Marxról és a jogról (Budapest: Gondolat)

Szabó Imre 1977. Jogelmélet (Budapest: KJK)

Szabó Miklós 1999. ‘Lukács György’ in Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor), 131-143 [Prudentia Iuris]

Szakadát László 1996. ‘Új idők – szelecskék. Az új intézményi közgazdaságtan magyarországi elterjedése’ Közgazdasági Szemle XLIII (1996) 5, 431–437

Szántó Zoltán 1999. A társadalmi cselekvés mechanizmusai (Budapest: Aula)

Taylor, Michael (ed.) 1988. Rationality and Revolution (Cambridge: Cambridge University Press & Paris: Editions de la Maison des Sciences de l’Homme)

Török Gábor 1984. ‘A jog gazdasági elemzése’ [könyvismertetés] Jogtudományi Közlöny XXXIX (1984) 8, 476–478

Tumanov, V. A. 1977. [1971] A burzsoá jogi ideológia A jogi tanok kritikája, ford. Décsy Gyula (Budapest: Akadémiai)

Túry Sándor Kornél 1948. ‘A[z] érdekkutató jogtudomány mai jelentőségéről és szerepéről’ Jogtudományi Közlöny III (1948. december 5.), 450–454

Ullmann–Margalit, Edna 1998. ‘Invisible hand explanations’ in The New Palgrave Dictionary of Economics and the Law ed. Peter Newman, vol. 2 (London: Macmillan), 365–370

Vadas György 1950. A gazdasági jog vázlata (Budapest: Népszava)

Varga Csaba 1981. A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető) [Gyorsuló idő]

Varga Csaba 1999. A jog társadalomelmélete felé (Budapest: Tempus) [Jogfilozófiák]

Varga Csaba 1999. [1986] ‘A jog mint felépítmény (Adalékok egy kategóriapár történetéhez)’ in uő A jog társadalomelmélete felé (Budapest: Tempus), 31–70 [Jogfilozófiák]

Varga Csaba 1999. [1993] ‘A marxizmus jogelméletéről’ in uő A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999), 21–41

Varga Csaba 2001. [1985?] ‘Fogalomalkotás és reflexivitás’ in uő Útkeresés Kísérletek — kéziratban (Budapest: Szent István Társulat), 124–126 [Jogfilozófiák]

Varga S. Sándor 1978. ‘Lukács György jogontológiai alapelvei’ Jogtudományi Közlöny XXXIII (1978) 9, 559–563

Visegrády Antal 1979. ‘A jog helye Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról című munkájában (Vitaülés)’ Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 10, 691–694

Zöpel, Christoph 1974. Ökonomie und Recht Eine wissenschaftshistorischer und wissenschaftstheoretischer Beitrag zum Verhältnis von Wirtschafts- und Rechtswissenschaften (Stuttgart, etc.: W. Kohlhammer)