Dux László: Az ogoni-ügy az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága előtt

 

Bevezetés

 

            Az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága öt évvel az eljárás megindítása után, 2001 októberében hozta meg döntését az ogoni törzs gazdasági és szociális, illetve kollektív jogainak megsértésének ügyében.[1] Az ügyet két emberi jogi szervezet, a nigériai Gazdasági és szociális jogok akcióközpontja és a new york-i Gazdasági és szociális jogok központja[2] vitte a Bizottság elé 1996-ban. Az ügyben hozott döntés, amelyet sokan mérföldkőnek tekintenek, jelentős hozzájárulást jelent a gazdasági és szociális jogok érvényesítésével kapcsolatos nemzetközi vitához és olyan problémákra próbál megoldást adni, amelyek központi jelentőséggel bírnak globalizálódó világunkban.

 

A tényállás

 

            A körülbelül 500 ezer fős, magát halászatból és mezőgazdaságból fenntartó ogoni törzs Nigéria déli részén, a Niger folyó deltájában él. Területükön találtak 1958-ban először kőolajat Nigériában, aminek kitermelésére a Nigériai Nemzeti Olajtársaság és a Shell létrehozott egy közös vállalatot.

A törzs képviselői szerint az olajkitermelés jelentős mértékű és visszafordíthatatlan környezeti károsodást okozott területükön. 1976 és 1991 között 2976-szor fordult elő olajszivárgás a társaság egységeiben, amelyek során több mint 1,6 millió gallon olaj folyt ki a környezetbe. Egy alkalommal 40 napon keresztül ömlött ki folyamatosan a kőolaj, mire megjavították a sérült vezetéket. A társaság a kitermelés során keletkezett szennyező anyagokat szigeteléssel el nem látott medencékben tárolta, ahonnan az átszivárgott a talajvízbe.[3] További környezeti károkat okozott az olajkutaknál elégetett gáz, amelynek aránya Nigériában a 76%-át is eléri az összes kitermelt nyersanyagnak, szemben a világszerte átlagosnak tekinthető 4,8%-al. A szennyezett víz, levegő és föld miatt a helyi közösségekben nagyon gyakorivá váltak a különböző betegségek, elsősorban bőr, emésztési és légzési megbetegedések, továbbá a rák különböző fajtái. Az állam semmit nem tett a szennyezések megelőzésére és felszámolására, továbbá elmulasztotta ellenőrzési kötelezettségét is.

A nigériai katonai kormányzat ehelyett az elégedetlenségüket kifejező helyieket brutálisan elnyomta. Az olajipari cégek kérésére a belső elhárítás fegyveresei több alkalommal feldúlták az ogonik falvait, felgyújtva házaikat és termőföldjeiket, valamint megölve állataikat. 1993-ban 80 000 embert üldöztek el lakóhelyükről a kormányerők, 1995-ben pedig letartóztatták, majd kivégezték az ogoni törzs önvédelmi szervezetének, a MOSOP-nak (Movement of the Survival of Ogoni People) vezetőit, köztük Ken Saro-Wiwa nigériai írót.

Az ügy kezdeményezői szerint mindezzel a nigériai kormány megszegte a Emberek és Népek Jogainak Afrikai Kartájának[4] több rendelkezését is, ezért 1996 márciusában a két szervezet a Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottságához fordult, amely öt évvel később hirdette ki döntését.

 

Az ügy befogadhatósága

 

            Az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottságához, hasonlóan, mint más nemzetközi emberi jog intézményekhez akkor lehet fordulni, ha az összes hatékony belső jogorvoslati eljárást kimerítették, kivéve ha ilyenek nincsenek, vagy azok igénybevétele túlzott időveszteséggel járna.[5] A jelenlegi ügyben nem fordultak a jogsértések miatt a nigériai bíróságokhoz. A Bizottság azonban úgy látta, hogy az érintett időszakban a katonai kormányzat egy sor rendeletében ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást ezért hatékony belső jogorvoslati rendszer nem létezett Nigériában. Emellett azt is figyelembe vette, hogy 2000-ig, amikor egy új, demokratikusan megválasztott kormány vette át a hatalmat,[6] nem érkezett semmiféle válasz a Bizottság megkereséseire. Erre alapozva a Bizottság úgy döntött, hogy érdemben megkezdi az ügy vizsgálatát.

 

Az ítélet

 

A Bizottság gyakorlatilag a beadvány valamennyi pontját megalapozottnak tekintette, és megállapította, hogy a nigériai kormány megsértette a Charta 2., 4., 14., 16., 18. (1.), 21. és 24. cikkét. Felszólította a kormányt, hogy hagyjon fel az ogoni törzs elleni támadásokkal, vizsgálja ki a korábbi jogsértéseket, vonja felelősségre az elkövetőket, fizessen kártérítést a károsultaknak, hozzon létre megfelelő felügyelő szervezeteket és lássa el megfelelő információkkal a terület lakosságát az olajkitermelés környezeti és egészségügyi következményeiről.

A Bizottság ugyanakkor üdvözölte az új demokratikus kormány lépéseit, nevezetesen a Környezetvédelmi Minisztérium, a Niger Delta Fejlesztési Bizottság és az emberi jogok sérelmét vizsgáló Jogi Vizsgálóbizottság létrehozását.

 

Az ítélet indoklása

 

            A Bizottság az emberi jogok érvényesítésével kapcsolatban az úgynevezett „kötelezettségek megközelítést” alkalmazta, mely szerint bármely emberi joggal kapcsolatban az állam kötelezettsége annak tisztelete, védelme és teljesítése.[7] Ez a gyakorlat számára használhatóbb megközelítés, mint az emberi jogok generációkra való felosztása,[8] amely általában azt eredményezi, hogy a másod és harmad generációs jogok érvényesítéséről lemondanak. A megközelítés szerint egy emberi jog tisztelete először is azt jelenti, hogy az államnak tartózkodnia kell annak megsértésétől, ez tehát egy negatív kötelezettség. A második kötelezettség, a védelem, ez esetben azt jelenti, hogy az államnak jogi és más eszközökkel meg kell akadályoznia, hogy mások megsértsék valakinek egy alapvető emberi jogát. A harmadik kötelezettség, a teljesítés, pedig pozitív lépések meghozatalára kényszeríti az államot, hogy mindenki gyakorolni tudja emberi jogait. Végül a konkrét esetben a Bizottság egy újabb kötelezettséget, az emberi jogok előmozdításának kötelezettségét is megállapította (46. pont), azaz az államoknak az emberi jogok széles körű társadalmi meg- és elismertetésére is törekedniük kell.

            A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ogoni-ügyben a nigériai kormány fenti kötelezettségeit megszegte a tulajdonhoz való jog (14. cikk), a lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog (16. cikk), családhoz való jog (18./1. cikk), a természeti kincsek felhasználásához való jog (21. cikk), és a megfelelő természeti környezethez való jog (24. cikk) tekintetében.[9] A Bizottság végül külön is kiemelte annak a jelentőségét, hogy a kontinensen különösen fontosnak tartott gazdasági és szociális, illetve kollektív jogok tekintetében hozhatott döntést, és lefektette, hogy „az Afrikai Bizottság alkalmazni fogja az Afrikai Chartába foglalt legkülönbözőbb jogokat” és „nincs olyan jog az Afrikai Chartában, amelyet ne lehetne érvényesíteni” (68. pont).

 

Az ítélet értékelése

 

            Az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága az ogoni-ügy elbírálásakor megerősítette azt az Afrikai Chartában is lefektetett álláspontot,[10] hogy a második és harmadik generációs jogok – amelyek kialakulása is elsősorban ide köthető – különösen fontos helyet foglalnak el a kontinens emberi jogi hagyományaiban.[11] A Bizottság minden további megfontolás nélkül alkalmazta a „kötelezettség” megközelítést, amivel úttörő szerepet tölt be a regionális emberi jogvédő intézmények között. A tipológia alkalmazása nem csak az egyébként nehezen érvényesíthető jogok védelme szempontjából hasznos, de azt is lehetővé teszi, hogy egy állam nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségeit is pontosabban meg lehessen határozni.[12]

            A Bizottság jogértelmezésének kreativitását az is bizonyítja, hogy olyan jogok megsértését is számon kérte a nigériai kormánytól, amelyeket a Charta kimondottan nem tartalmaz. Így a lakáshoz való jogot a tulajdonhoz való jogból és a család védelmének kötelezettségéből, míg az élelemhez való jogot az élethez, az egészséghez valamint a gazdasági, szociális és kulturális fejlődéshez való jogból vezette le a Bizottság. A különböző gazdasági és szociális jogok minimális szintjéről ugyanakkor a Bizottság csak érintőlegesen fejtette ki véleményét, elég szűk körre korlátozva az államok kötelezettségét, ugyanis a döntésében csak az állam aktív jogsértését – például a házak lerombolása, vagy a termőföld felégetése – minősítette a minimális előírások megsértésének (61. pont). Ez elmulasztott lehetőségnek tekinthető, ugyanis jelentős hozzájárulást jelenthetett volna gazdasági és szociális jogok nemzetközi minimumszintjének megállapításához, [13]  ha az afrikai szervezet pontosabban kifejti álláspontját e kérdésben.

            A Bizottság döntését megkönnyítette, hogy az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Kartája, szemben például a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a benne található jogokat fokozatosan kellene megvalósítani. E tény pedig sokkal könnyebbé tette a Bizottság számára, hogy a gazdasági és szociális jogokat is – minden korlátozás nélkül – érvényesíthetőnek minősítse. Ugyanakkor nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy az ogoni törzs ellen elkövetett jogsértések olyan mértékűek voltak, hogy minden bizonnyal más, kevésbé nyitott szellemiségű nemzetközi fórum is megállapította volna a jogsértés tényét. Viszonylag ritka ugyanis, hogy a gazdasági és szociális jogok megsértését ne valamilyen tevékenység vagy szolgáltatás elmulasztásával valósítsa meg egy állam, hanem aktívan részt vegyen egyes csoportok e jogoktól való megfosztásában, mint azt jelen esetben tette.

            A Bizottság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy az olajkitermelő vállalatok tartoznak e felelősséggel az okozott jogsértésekért. Ehelyett utalva az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Emberi Jogok Amerika-közi Bíróságának gyakorlatára[14] csupán arra szorítkozott, hogy az államnak kötelessége megvédeni az emberi jogokat a magánszemélyek jogsértéseivel szemben is (57. bekezdés), ez azonban következik a korábban említett „kötelezettség” megközelítésből is. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a Shell olajtársaságot az Afrikai Bizottság előtt folyó üggyel párhuzamosan az Amerikai Egyesült Államokban is kártérítésre perelték, azonban nem általában az ogoni törzs elleni jogsértések, hanem a Shell helyi képviselőinek Ken Saro-Wiwa és még egy személy kivégzésében való közreműködése miatt.[15]

            A döntés legvitathatóbb pontja a bizonyítékok kérdése. A katonai kormányzat, amely hatalomban volt az ügy lefolytatása alatt Nigériában, egyszerűen nem vett tudomást az ellene folyó eljárásról, és ennek megfelelően nem fejtette ki álláspontját az üggyel kapcsolatban. Ezért a döntés szinte teljesen megismétli – néha szó szerint – a beadványban található állításokat. Ugyanakkor a kilencvenes években elkövetett nigériai jogsértések viszonylag széles körben ismertek voltak, és az ogonik elleni atrocitásokról is gyakran tudósított a nemzetközi sajtó, illetve a Bizottság képviselői a helyszínen is folytattak vizsgálatokat. Az Afrikai Bizottság ezért egyoldalú információk alapján is viszonylagos biztonsággal állapíthatta meg a tényállást, amit megerősített a demokratikus kormány későbbi állásfoglalása is.

            Az ogoni ügyben hozott döntés több szempontból is figyelmet érdemel. Mint láthattuk, az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága felhasznált bizonyos új tudományos megközelítéseket, és ismételten lándzsát tört a gazdasági és szociális, valamint a kollektív jogok hatékony érvényesítése mellett, amelyek védelme globalizálódó világunk egyik legnagyobb kihívása. Az ügy azonban rávilágít az emberi jogok védelmének afrikai rendszerének egyik legszembetűnőbb gyengeségére is, nevezetesen a kötelező döntések, és így a hatékony végrehajtás hiányára.[16] Az ogoni törzs helyzetének javulása így az időközben lezajlott demokratikus változásoknak, illetve a Shell olajtársaságra nehezedő külső nyomásnak, nem, pedig a Bizottság döntésének köszönhető. Ugyanakkor az eset arra is bizonyíték, hogy az emberi jogok védelmében – legyen szó akármelyik generációról is – mennyire fontos szerepet játszanak a demokratikus intézmények és a multinacionális vállalatokkal szembeni fogyasztói nyomásgyakorlás eszközei. A Bizottság döntése ezért jelentős hozzájárulást jelent az emberi jogok védelmének nemzetközi gyakorlatához, és kreatív illetve bátor jogértelmezésével példát adhat más nemzetközi emberi jogokat védő intézményeknek.