Egri-Kovács Krisztián
Feljegyzések Pokol Béla: Autentikus jogelmélet című könyvéhez
A Középkori és újkori jogtudomány című műben kitűzött hosszú távú célok következetes megvalósításaként értékelhető Pokol Béla legújabb könyve, amely Autentikus jogelmélet címmel jelent meg 2010. február 15-én a Dialóg Campus Kiadónál.
A szerző sajnálattal állapítja meg, hogy az 1946-os kormánydöntés óta – jogtörténet legújabb korra szűkítésével – a bölcsészeti jogtudomány (Schilling J. A.) kiemelkedő szerepe az utóbbi 50 évben nagymértékben lecsökkent, a diszciplína tartalma kiüresedett - a vizsgált terület leszűkült a jogszabályok elméletére (Peschka Vilmos[1]), az érvényesség és a hatályosság vizsgálatára -, egyetemi oktatók és hallgatók körében jelentéktelenné vált[2]. A bölcseleti stúdiumok háttérbe szorulásával[3] sajnálatos módon a köz- és a magánjogba tartozó jogágak elméleti megalapozottsága is egyenes arányban csökken. Az elmúlt 60 esztendő jogirodalmából – néhány kivételtől eltekintve[4] – hiányoznak azon monográfiák, tankönyvek, amelyekben egy-egy jogterület kimunkálásakor felhasználták, idézték a jogelmélet meghatározó tételeit. „Az 1989-es rendszerváltás óta semmilyen jel nem mutat arra, hogy ebből a diszciplináris válságból a kitörést keresné a hazai jogelméleti közönség, és kissé sarkosan fogalmazva, a korábbi korszak szovjet szerzőinek idézése és műveik lefordítása helyére csak az angol-amerikai társaik léptek.”[5] Megítélésem szerint egy jogág, jogterület kutatási minősége akkor emelhető professzionális (tudományos) szintre[6], ha a jogterület teoretikusa rendelkezik a jogág történetére, kialakulására, meghatározó elméleteire vonatkozó ismeretekkel. Az igényes műveléshez megkívántatik a különböző egyetemi tárgyak által elsajátított ismeretek összekapcsolása, például a jogi személyiség – mint magánjogba (polgári jog) sorolt kérdés – vizsgálatakor szükségessé válhat a jogtörténet és a jogelmélet tételeinek egységbe foglalása.
Hiánypótlási szándékkal, valamint a jogelmélet határainak tágítási, a jogelmélet jogtörténettel, magánjoggal és büntetőjoggal való összekapcsolásának célzatával[7] született meg 2008-ban a Középkori és újkori jogtudomány című munka, mely részletesen taglalja a korábbi egységes jog rétegekre való elkülönülését, a jogászi szerepek formálódását, a jog absztrahálódásának folyamatát, a magánjogi és a büntetőjogi dogmatika kialakulását, kialakítását.
Az Autentikus jogelmélet – tematikáját tekintve – felépítményként viszonyul a fent említett műben körvonalazott témakörökhöz. A korábban tárgyalt magán- és büntetőjogdogmatika-történeti elemzések folytatásaként a büntetőjogot formáló jogfilozófiai irányzatokat, magánjogot alakító célhoz kötött jog elméletét ismerheti meg az olvasó. Jhering munkássága azonban a magánjog területén túlmutatva a társadalomtudomány területén is kiemelkedő jelentőséggel bír: Jhering tekinthető a szociológia, mint diszciplína előlegezőjének[8]. Már a kötetet előszavában is találkozunk azzal a figyelmeztető megállapítással, hogy Jhering jog- és társadalomelmélete nem érthető meg teljes egészében, ha az elméletet a „hagyományos” – a jogágaktól elkülönített – jogelmélet koncepciójából eredő vizsgálati módszerekkel elemezzük. Az egységes látásmód kialakulásához és a helyes következtetések megalkotásához a jheringi jogelmélet továbbélését is szükséges figyelemmel kísérni, ugyanis számos jogcsaládban az egységes jog fogalom az objektív jog és a szubjektív jog ellentmondását eredményezheti. A könyv utolsó fejezete tárgyalja a tárgyi jog és az alanyi jog különböző jogrendszerekben meglévő pozícióját, arányait, rávilágít a nem megfelelően meghatározott alanyi jogból eredő problémákra. E fejezetben újabb vizsgálandó szálként kapcsolódik az alanyi jog a több rétegre bomlott jogrendszer koncepciójához. A „jogelméleti szemléletű általános jogtörténetként”[9] megírt IV. fejezet – (melyben az eseti jogszemlélettől a tudatos jogalkotásig, a jogtudomány rendszerré formálódását, a jogági jogdogmatika kialakulását és a jogelvek kialakulását, valamint a morálisan megtöltött, jogelvekkel felvértezett alapjogok jogbizonytalanságot eredményező „túlzásba vitt gyakorlati alkalmazását” láthatjuk) – a jogelmélet és a jogtörténet összekapcsolásáról tanúskodik. A könyv végén elhelyezett függelékben - A magyar jogi terminológia formálódása címmel - egy jogtörténeti kuriózumot ismerhetünk meg. (Elgondolkodtató azon ténymegállapítás, hogy a magyar nyelvben – a speciális jogi szaknyelvet is ideértve - 1827-ig a jog szó nem jelent meg.) Az elmélet középpontjában (a II. és III. fejezetben) a szerző jog és erkölcs kapcsolata témakörében végzett kutatások kodifikált[10] eredményeit „tekinthetjük meg”.
Megítélésem szerint a középpontban álló fejezetek következtetéseit a VII. fejezetben olvashatjuk: (az alanyi jog és a többrétegű jogkoncepció összekapcsolását tekinthetjük meg. E fejezetben az alanyi jogok vizsgálata új gondolati szálként jelenik meg.
Az első fejezet a jogelmélet kutatásához, tanításához optimálisnak tartott diszciplína meghatározását láthatjuk. Első lépésben a diszciplína fogalmát kell elválasztani az egyetemi tantárgy fogalmától. A diszciplína kutatási terület, több tantárgyat is átfoghat. Az első lépésben a Jogelméletet el kell választani az
A jogtörténet/jogelmélet című fejezetben a szerző a történetileg kibomló többrétegű jogkoncepció keretébe foglalva mutatja be a jog több ezeréves fejlődését, valamint a mai elkülönült – a jog rétegeihez igazodó - jogászi „szerepek”, tevékenységek formálódását. A szövegréteg szempontjából a jog feletti állami rendelkezés distinkciója alapján fölvázolhatóak azok a csoportok, akik „a jogot uralják”, tevékenységükkel meghatározzák az élő (pozitív) jogot. Ha az ókori Róma, (Római Birodalom) jogrendszerére a modern jog rétegek elméletét alkalmazzuk[11], akkor a következő csoportok emelhetőek ki, akik rendelkeztek a jog felett: I.e.304-ig a jognak szakrális jellege volt, a papi testület a pontifexek rendelkeztek a jog felett.[12] Fontos megállapítás lesz itt az, hogy megkezdődik a jog megtisztulása a szakrális jellegektől, kialakul a normák hármas rendszere (ius, fas, mos). Ie. 304-ben nyilvános eljárásban ismertté tette a peres eljárási szabályokat. A fejlődés létrehozta a iuris consultusok intézményét, akik a jogi elméleti (mai terminológiával az egyetemi jogászi feladatokat végezték), emellett tanácsot adtak a peres feleknek a iudexnek, a praetornak, a perben felléptek. Ie. 200. körül kezdenek kiszorulni a iuris consultusok a perből, megjelennek a oratorok, perszónokok (a mai ügyvéd tevénységét látják el), akik azonban még korlátozott jogi tudással rendelkeznek, a jogi tanácsot a perszónokok a iuris consultusoktól kapták. Csökkentik a iuris consultusok szerepét az oklevélszerkesztéssel foglalkozó tabellisták is, akik álláspontom szerint a mai közjegyzőnek megfelelő szerepet láttak el. 130-ig alkottak ediktumot, 130-ban Hadrianus császár megbízására az ediktumokat szenátusi határozatba foglalták. Diocletianus császár reformjával 290-től központi császári hivatalt hoztak létre rescriptuomok kiadására. A 97. oldalon olvashatjuk, hogy a jog az állam legfőbb hatalma által változtatható lett a jog. II. Theodosius a császári központi hivatal által kodifikációs tevékenységet is végrehajtott, megalkották a Codex Theodosianust.
Itt egy kérdést bátorkodom fölvetni a fentebb írt (tantárgyak összekapcsolásánál) gondolatok alapján:
A kérdés előtt megjegyezném, hogy a jogállamiság vizsgálatát leegyszerűsítettem a fent tárgyalt jogelméleti diszciplínához igazítva.
Ehhez egy állítást még idéznék: „Az archaikus jogok egy másik jellemzője, hogy itt minden absztrakció hiányzott…”[13] Ez az esetjogi szemlélet igaz a római jogra is, meg a germán jogra is igaz lesz majd. Az esetjogi szemlélet kb. 1500-tól kezd megváltozni, átfogó rendszerek alakulnak ki (Descartes filozófiája, természetjog kapcsán), a jogtudományba is kialakul egy rendszer, másrészt a jogágak belsejében is kialakul az egyes egymástól elkülönülő jogágak dogmatikai fogalomrendszere (pl.: a kontinentális jogban egységes polgári jogi kárfelelősségi szakasz (Ptk. 339.§). Megindul az állam rendelkezése alapján a kodifikáció.
Az állam fogalmával kapcsolatos terminológiai elhatárolási problémák felvetésére a lábjegyzet (11-es) keretében azért volt szükség, mert – meglátásom szerint – a kora újkorban hasonló szisztéma játszódik le, nevezetesen az államot megtestesítő abszolút uralkodók (uralkodói szuverenitás) rendelkeznek a jog felett, ezáltal megindul a szokásjogok összefoglalásától kezdődő az ALR-ren, a Codi civile-n, az ABBG-n át a BGB-ig, majd a ZGB-ig eltartó a természetjogon és a jogabsztrahálódásán alapuló kodifikációs hullám. Fölmerül a kérdés, mit értünk állam alatt. Számos eltérő témakörrel foglalkozó szerzőnél merülhet a kodifikáció témaköre, gondolok itt akár a római jogi gyűjtemények tárgyalásánál (Iustinianus-féle kodifikációra), akár az újkori kodifikációs hullám elemzésénél, a magánjog mint - diszciplina körében - vagy a jogelmélet kialakulásánál merülhet a kérdés.
Pokol Bélánál megjelenik az államhatalom rendelkezése a jog felett: „A jogi folyamatnak ebben a részében világos tendencia mutatható ki, és azt lehet látni, hogy ha a társadalom egy fejlettségi szintre eljut, akkor a jogi normák alkotásában egyre erősebb szerepet kap az átfogó közösséget szervező állam és az államon túli tényezők háttérbe szorulnak. Ez a trend látható a római jog fejlődésében éppúgy, mint a középkori és újkori európai jogfejlődésben, de az észak-amerikai XX. századi jogfejlődés is mutatja az államapparátus szerepének gyors növekedését a komplexebb társadalmi viszonyok létrejötte után.”[14] Értelmezésem szerint itt egyszer alapul lehet venni azt az államfelfogást, hogy az antik társadalmak már államok voltak[15], akkor a kérdésre a válasz adott. A Római Birodalomban is az állam rendelkezett a jog felett, meg az újkori abszolút - (a francia forradalom korára, korától a népszuverenitással lassanként nemzetállamok) - államokban is állam (uralkodó, majd a nép vagy annak választott népképviselői) rendelkeznek a jog felett. A kódexeket az állam alkotja, az egyik esetjogi szemléletű, az újkori meg absztrakt dogmatikai fogalmak alá sorol egy rendelkezéseket. Ha Paczolay Péter felfogását vesszük alapul, akkor a kérdésem az lenne, hogy miként lehet értelmezni a rómaiak állami rendelkezését a jog felett. Ennek a kérdésnek még szociológiai vetülete is lehetséges a jogi alrendszer, mint társadalmi alrendszer autopoietikus rendszer[16] Luhmann elméletében ez, ha jól értem úgy értelmezhető, hogy a jog –mint társadalmi alrendszer önmagát fejlesztő rendszer, tehát nem feltétlenül szükséges hozzá állami jogalkotási eljárást kezdeményezni (megsemmisíteni, hatályon kívül helyezni) ha az adott jogszabály „elavulttá válik”, akár a konkretizáló réteget uraló jogászcsoport is fejlesztheti vagy egyszerűen nem érvényesül normaszociológiai értelemben véve a jogszabály (Eugen Ehrlich). Pokol Béla is említi, amikor bemutatja Luhmann társadalmi rendszerek autopoiézisére vonatkozó elméletét, hogy Luhmann 1972-es Jogszociológiájában a kérdést „polárisan szemben álló módon oldja” meg. „Pozitív jog akkor keletkezik, ha a társadalomban egy alrendszer a jog fölötti döntést megszerzi, és akkor a társadalmat egészben mint környezetét tudja kezelni [… ] A pozitív jog elkerülhetetlenül politikailag kiválasztott állami jog [….] Bodin óta a jog az állami politika eszköze” (Szociológiaelmélet 91.o.)
Hamza Gábor is hivatkozik Bodin „Les six livres de la république” című 1576-os művére[17]
Az első kérdés az lenne: miként lehet értelmezni jelen esetben az állami rendelkezést a jog felett? Ebből a kérdésből következne a 2, következő kérdés: Össze lehet, kapcsolni a Hans Kelsen-féle Állam=jog=jogállam koncepciót[18] oly módon, hogy a politikai közösségek és a Jogállam között hidat képező abszolút állam a történeti fejlődéssel (az uralkodói szuverenitás átalakul népszuverenitássá Montesqueiu: A törvények szelleméről című munkája alapján az államban megtörténik a hatalmi ágak elkülönítése)? Az államot és az jogot összetartozó jelenségnek véljük, az állam egyesíti polgárait, szabályrendszer alkotásával (jog) és közhatalommal való betartatásával korlátozza akaratukban a polgárokat.[19]A jogállamiságnak van egy John Locke által megfogalmazott liberális felfogása is, amelyet el kell határolni a Kelsen-féle jogállamiságtól. „A klasszikus liberalizmus az állam célját abban látta, hogy ’megőrizze az ember méltóságát és az egyén autonómiáját, hogy olyan értékeket állítson, amelyek az egyén humanitásában lelik meg alapjukat’. [20]Megítélésem szerint a John Locke-féle alanyi jogra (alapjogra) alapozott jogállamiság típus, Kelsen pedig a tárgyi jogra alapozza a jogállamiságot.
A kitérőt követően visszatérnék a kötet Jogtörténet/Jogelmélet című fejezetének a jog szövegrétegének koncepciójából történő ismertetéséhez. Iustinianus korára a iuris consultus korábbi jogot uraló szerepe háttérbe szorult. A rómaiak „hagyatéka” egyrészt a Bizánci Birodalomban, másrészt a „a nyugati keresztény népközösségben”[21] élt tovább. Az antik tudás átörökítésében az arab törzsek „expanziója” is közrejátszott. A szövegréteg középkori fejlődésénél a szokásjogot összefoglaló gyűjteményeket szükséges kiemelni. Az 1600-as évekig az esetjogi szemlélet volt a meghatározó, a jogi rendelkezéseket nem sorolták egységes pontosan meghatározott, ellentmondásmentes fogalmak alá. Pl.: lex Salica. A germán jog fejlődésénél a szerző a magánjogban alkalmazott alapelv, a jóhiszeműség megjelenését és formálódását emeli ki. Az egységes – a későbbi ius commune kialakulásának kedvező – keresztény Európa a Frank Birodalom élén álló Karoling dinasztiához kötődik. A Frank Nagy Károly birodalmában a szokásjog fejlődését a kapitulárék kiadása segítette elő. Az egységes Frank Birodalom kettéválásánál utalás történik a későbbi államfejlődésnél (alkotmányfejlődésnél a szuverenitás kialakulásánál) a modern állam megjelenésénél jelentőséggel bíró centralizációra és a decentralizációra[22]. A Nyugati Frank Birodalom a mai Franciaország területeit fogta össze, míg a keleti Frank Birodalom utódállamának a Német-római Birodalom (Szent Római Birodalom) területét. A nyugati Frank Birodalomba betörő normannoknak 911-ben önálló hercegséget adtak. Erős, centralizált állam alakult ki ezen a területen. A Német-római Birodalomra államfejlődését a territoriális széttagoltság, a feudális hadipajzsrendszer határozta meg. A közös distinkció a két utódállam történetében, hogy az 1050 körül felfedezett Digestát a jogászság mind a közjog, mind a magánjog terén felhasználta. „A római jog anélkül biztosította a politikaelmélet és a jogi gondolkodás alapjául szolgáló általánosan elismert elveket egész Európában, hogy ezzel a helyi jog tényleges érvényét kétségessé tette volna.”[23] Közjogi térén a feudális hűbéri berendezkedéssel kapcsolatos érveléseknél a római magánjogi regulákat, maximákat alakították át közjogi vetületűvé. A XVI. századtól a római jog Bodin uralkodói szuverenitást megalapozó elméletében is szerepet játszott, majd későbbi az uralkodói szuverenitást legitimáló közjogi szerződéselméletekben (Thomas Hobbes: Leviatán, John Locke: Értekezés a polgári kormányzatról) és a népszuverenitás elméletét kidolgozó Rousseau: A társadalmi szerződésében is megjelent. Henry Sumner Maine: Az ősi jog című munkájában a társadalmi szerződést politikai célok elérésére megkonstruált tévedésnek nyilvánította, amelyet Rousseau is magáévá tett.[24] A társadalmi szerződés elméletét a római jogi kötelmi jogi nyelvezetre alapozva dolgozták ki. A rómaiak Maine szerint ius gentiumként különböztették meg a civiljogi szerződésektől egyszerűbb szerződéseket, mondván egyszerűbb megkötési mechanizmusa miatt közelebb áll a természeti állapothoz. Ezt a tévedést használták ki az elmélet megalkotói, amikor leírták, hogy a természeti állapotból az alattvalók szerződéskötésével, melyben lemondanak és átruházzák az uralkodóra hatalmukat jogukról és materiális egyenlőségükről (hogy a másik felet megölik (Thomas Hobbes)). John Stuart Mill is a társadalmi szerződés elméletének kritikáját fogalmazta meg: „Bár a társadalom nem szerződésen alapul, s akik feltalálnak valamilyen szerződést annak érdekében, hogy levezessék belőle a társadalmi kötelezettségeket, rossz úton járnak….”[25] A XIII. századtól megindult a kodifikáció, a helyi szokásjogok (elsősorban a városi jogkönyvek elkészítése) írásba foglalása (pl.: 1230 Szásztükör)
A jogdogmatikai réteg három fő szakasz szerint formálódott. Az első szakaszra 1300-1500-ig a konzíliumadás gyakorlata alakult ki. Az kialakuló egyetemek egyetemi jogászdoktorainak álláspontját figyelembe vették egy konkrét jogvita peres eljárásban való eldöntésénél. Itáliában városi statútumok írták elő, hogy peres eljárásnál kötelező konzíliumot kérni. Német területeken az aktafelküldési – az egyetemekhez előterjesztették egy per aktáját - 1879-ig fennálló gyakorlata alakult ki. Itt egy kérdést fogalmaznék meg. Lehetséges-e párhuzamot, kapcsolatot, összefüggést kimutatni az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának gyakorlata és a középkori, kora újkori konzíliumadási gyakorlat mechanizmusa között?
A jogi humanisták – második szakasz a jogdogmatikai réteg kialakulásánál – ismeretanyaga már nemcsak a Digestára mellett kiterjedt bizánci és ógörög jogforrásokra is, megismerkedtek a méltányossággal, melyet Ciceró írásaiból ismertek meg. Értelmi egységre törekedve összefüggést kerestek a Digesta címei között. Pokol Béla szerint az alapjogok (emberi jogok) kialakulása, önálló jogréteggé formálódása a jogi humanistákig vezethető vissza. A jogi humanisták a jog és az erkölcs, valamint a jog és az igazságosság között is kapcsolatot kerestek. 1600-ra kialakult a természetjog (harmadik szakasz), amely a Descartes filozófiájával összekapcsolva igényt formált az átfogó értelmi egység megalkotására. Hugo Grotiussal, Johannes Althusiussal kezdődött meg az esetjogi szemlélet rendszergondolattá való átalakítása. A jog tudománnyá (axiómákra logikusan felépített absztrakt elvekből logikailag levezethető igaz[26] tételrendszerek) vált, majd az egyes jogágak dogmatikája alakult ki. A jogi szaknyelv megalkotása Christian Wolff nevéhez fűződik. A gyakorlati jogászság fölé egy rendszeres jogfilozófia alakult ki.
A konkretizáló bírói jog rétegének fejlődése a laikus iudex döntésétől kezdődik és a modern állam (hatalmi ágak elválasztása, ennek meglelően elkülönített szervezetrendszerek [ jogalkotással felruházott szerv), végrehajtó hatalom irányítja a közigazgatási szerveket, bírósági szervezetrendszer] (struktúra)) bírói gyakorlatát meghatározó legfelsőbb bíróság létrejöttéig tart. A bírósági szervezetrendszer a szövegrétegbe tartozó jogszabály alkalmazását egy irányba szűkíti le.
A fejezet közepén a szerző cezúrát alkalmaz az alapjogi jogréteg előtt írja le a jog absztrahálódását. A római jog alapvetően eseti döntést jelentett. A görög átfogóbb filozófia hatására az esetekből regulákat emeltek ki. A regulákat a Digesta 50. könyvébe átfogóbb regulákba rendezték. A döntéseket gyűjteményekbe rendezték. Maximákat alakítottak ki, amely egy egész jogterületet lefed, aki mindenkit érint, abba mindenkinek bele kell egyeznie. A maximának az a hátránya, hogy nincs kapcsolat az eredeti az eseti döntéssel, másrészt széles körű értelmezésre ad lehetőséget. 1469 óta a maximákkal jellemzik az angolszász jogot. A maximáknak az alapjogok, alapjogi réteg területén van jelentősége, ugyanis egy-egy alapjogot morális elvekkel töltenek meg. Pokol Béla rávilágít arra, hogy a jog absztrahálódásával párhuzamosan az erkölcsi/morális szféra is absztrahálódott. A jog absztrahálódásához Descartes filozófiája (logikus következtetések, tételek levonása az axiómáktól) volt szükség, az őrizte meg a kapcsolatot a rómaiak eredeti döntése, meg a később kialakított maxima között. Samuel Puffendorf készített ellentmondásmentes folyamatot. A másik hatása a természetjogoknak az, hogy a morálfilozófusok kialakították az emberi jogokat, alapjogokat. Az alapjogokat az abszolút állammal szemben hozták létre, azon tételt hirdették, hogy „a jog a törvény a király, illetve a királyi hatalom felett áll.”[27]A természetjog tudománnyá alakulása a tudomány egyháztól való elszakításával kezdődött. A természetjog tételrendszereit Hugo Grotius foglalta átfogó tételrendszerbe, az állam-és jogbölcseletet, mint diszciplínát a természetjoggal azonosítják. Sok elmélet szerint a francia forradalom kitörése összekapcsolható az emberi jogok kialakulásával. Pokol Béla szerint a forradalomárok egymás általi kiirtása és a francia forradalom eseményeinek megismétlődése a bolsevik forradalomban az absztrakt elveken nyugvó emberi jogokon alapult. Az alapjogok az 1789-es Emberi és Polgári Nyilatkozat óta, valamint az USA-ban az első alkotmány kiegészítés óta a pozitív jog részét képezik. Az 1900 óta a pozitív jogot, a jog szövegrétegét az alapjogokhoz mérik, a szövetségi legfőbb bírói fórum megsemmisítette a törvényt alkotmányellenességre hivatkozva[28]. Az 1950-es évektől zajlik az „alapjogi forradalom”, amelynek két elágazása van: az egyik az „alkotmányjogiasítás”, amely a jogalkotó felé korlátot jelent nem alkothat az alapjogokkal ellentétes szövegrétegbe tartozó jogszabályt. A jogalkotási tér ezáltal lényegesen leszűkül. A másik elágazás a perlési politizálás azokban az országokban figyelhető meg, amelynek jogrendszere döntő részben a bíró által alkotott jogfejlődésen alapul (Comon law). E jogcsaládban a jogalkotás során fokozottabban veszik figyelembe a bírói jogréteg (a legfelsőbb bíróság) gyakorlatát állásfoglalását. A csoportos perlés engedélyezésével, meghatározott érdekcsoportok a szövegréteg mellőzését érik el a precedens kiharcolásával, valamint a továbbiakban a kiharcolt precedens a jogalkotó felé korlátot jelent a precedenssel ellentétes jogszabály megalkotására.[29] A perlési politizálás és az alapjogi forradalom napjainkban transzatlanti térben, keretek között dívik[30]. Az alkotmánybíráskodást a Comon law íratlan magasabb rendű elveire alapozzák Dworkin szerint „a jog a szabályszintű joganyag mellett a jogelvi szintű joganyagot is tartalmazza, és ütközés esetén a jogelvek szintje a legfelsőbb, az tolja háttérbe a szabályokat.”[31] A jog tetszőlegessé válásának jelenségét Cinus de Pistoia az 1300-as évek elején ismerte fel.
Megítélésem szerint a jogelvek túlzott alkalmazásának a jogbizonytalanság lesz az eredménye. A jogdogmatika réteggel szemben álló alapjogi réteg túlsúlya a dogmatika megszűnését idézheti elő. Háttérbe szorulnak az egyetemi jogászság által készített ellentmondásmentes fogalmakkal operáló jogszabályok, a jogfejlődésben az 1600 előtti állapothoz jutunk vissza, nevezetesen, a jog tetszőlegessé válásához, olyan sok jogelv (alkotmánybírósági határozat) lesz forgalomban, hogy egy egyszerű jogvitában sem lehet teljes bizonyossággal állást foglalni. A jogdogmatikai réteg jelentőségére példaképpen említhető egy komplex jogterület[32] (civilisztika) esetében: A Munka Törvénykönyve, Ptk. is említhető a munkajogi igény fogalmának meghatározásával végződik, a Pp. a polgári jogi igény meghatározásával kezdődik. Itt lehet lemérni a jogdogmatika összecsiszoltságát, ahogyan azon jogterülethez tartozó (szövegrétegben elhelyezkedő) joganyagok pontosan („gördülékenyen) kapcsolódnak egymáshoz. Az általános jogelvnél már nem lehet megmondani, hogy az milyen esetre vezethető vissza, amennyiben meg lehet mondani, akkor az általános jogelv nem fedi a konkrét esetet.
A könyv VII. fejezetében a többrétegű jogkoncepció alanyi jogi aspektusból történő vizsgálatát láthatjuk.
A fejezetből - hogy az egyetemi jogászság által formált jogdogmatikai réteg jelentőségét hangsúlyozzam – az igény és a szabadságjog közötti különbséget emelném ki. Az igény –mint dogmatikai kategória – azt jelenti (jogállamban), hogy érvényesítéséhez (bíróság vagy más hatóság) előtt valamely eljárás megindítására és anyagi jog érvényesítésére lehetőség nyílik. Ezzel szemben a szabadságjog inkább alkotmányjogi (különös államtani) kategória, amely jelentése kétségtelenül társul az alapjogok rendeltetése: védi az egyént az állammal szemben, a cselekvésnek teret enged (Mindent szabad, ami másnak nem árt (Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, Kant filozófiája). Igen ám, de a szabadságjog érvényesítése – függően azonban az állam típusától: szociális jogállam esetében inkább elvárható az alapjogok kötelezettségként való kezelése, mint egy jogállamtól – korlátozottabb, az állam számára a szabadságjog nem feltétlenül jelent kötelezettséget (gondoljunk a jogviszonyelméletre).
Pokol Béla többrétegű jogkoncepciója egy adott állam jogrendszerének pozitív jogának (tárgyi jog) vizsgálatát végzi el. Az állam fogalmának meghatározó irányuló kérdést – a jogelmélet (mint diszciplína) általános államtantól elkülönítésének tudatában is – azért bátorkodtam feltenni, mert meglátásom szerint a jogréteg elkülönülésénél az axioma, hogy az állam rendelkezik a jog felett. E tételnél azonban számolni kell az utóbbi 30 év neoliberális államfelfogásával is.[33] A IV. fejezetben Pokol Béla rávetíti a jogrétegeket az ókori római államra (politikai közösségre is), ezért kérdezném az állam fogalmát. A jogréteg elmélete az már modern (vitathatatlanul államnak) (jog) államok jogrendszerére alkotta meg a jogréteg elméletet, e műben pedig képet kaphattunk a jogrétegek történeti kialakulásáról. Bodin már a magyar középkori történeti alkotmányra is utal, hogy Magyarországon a király a rendekkel együtt alkotja a jogot. Az érvényes és hatályos jogszabályok összessége alkotja a jog szövegrétegét. A jogszabályokban előforduló fogalomkészletet az egyetemi jogászság – aki a jogdogmatikai réteget gondozza – alakítja ki. Ahhoz azonban, hogy egy jogszabályt adott eljárásban, jogvitában (perben) ténylegesen alkalmazni lehessen, szükség van a bírósági szervezet rendszer (struktúra), bíróságok, bíró jogértelmezésére, a bírónak az általánosan (meghatározott vagy sokszor meghatározhatatlan alanyi körre kiterjedő személyi hatállyal rendelkező) megfogalmazott jogszabályt konkrét esetre kell alkalmazni fő szabály szerint inter partes hatállyal. A modern államban a perorvoslatok a bírósági szervezetrendszer csúcsán álló legfelsőbb bírósághoz érkeznek. A legfelsőbb bíróság (az alacsonyabb szinten lévő bíróságok is) az egyes eldöntött ügyekben egy alapul fekvő jogszabály alkalmazására gyakorlatot alakítanak ki. A bírói ítélet aktustani szempontból egyedi aktus, jogforrási szempontból individuális normának tekinthető. Megállapítható tehát, hogy a bírók (jogászság egy csoportja) az egyedi esetekből általános esetet absztrahálnak, kiemelik egy az adott esetek lényeges tényállási elemeit. Számos jogrendszerben, így a magyar jogrendszerben is a Legfelsőbb Bíróság az általános esetekből kötelezően alkalmazandó jogi normát bocsát ki a jogegységi határozatot. A jogegységi határozat erga omnes hatályú. A Legfelsőbb Bíróságok bírái által gondozott bírói jogréteg a szövegréteg egyes egyedi esetekre történő konkretizálását végzi el. A jog negyedik rétegének gondozását az európai, német-osztrák modellben (jogcsaládban), így a magyar jogrendszerben is speciális bíróság az alkotmánybíróság végzi el. Az Alkotmánybíróság formálja, alakítja, gondozza az alapjogok rétegét. Az alapjogokról (elsődlegesen) az Alkotmányban vagy nemzetközi egyezményben rendelkeznek. Sajnos számos esetben az alkotmányban rögzített alapjogokat nem szabályozzák pontosítják szektorális (ágazati) jogszabályokkal (törvényekkel), a törvényeket nem illesztik be az adott terület (jogág) jogdogmatikai fogalomrendszerébe (jogdogmatikai modellalkotás). Az alapjogok értelmezésére így sajnos marad az egy-két mondat, ami az alkotmányban van és az Alkotmánybíróság által kiadott határozatok. Megítélésem szerint az Ab határozatok esetében hasonló a helyzet, mint az 1600-as évek előtt (Descartes, Hugo Grotiustól egészen a XIX. századi fogalomjogászatig (pandekta jogászokig), tehát az Ab határozatok esetében még nem zajlott le az absztrahálódás. Az alapjogokat azokból az egymásnak sokszor ellentmondó maximákból, jogelvekből, regulákból értelmezik, amelyek az Ab határozatokban feltorlódtak. Ráadásul ez esetben is előfordulhat, hogy az adott „egyedi regula” (egy Ab határozatban egy alkotmánybíró által példaként felhozott „szállóigévé” vált regula (az Ab határozat megalkotása óta már a jogi körülményekben is bekövetkezhetett változás)) köszönő viszonyban nincs már az általánosítással, amit egyedi „alapjogi jogvitákban”[34] próbálnak értelmezni. A legfiatalabb alapjogi réteget tekintve megállapítható (meglátásom szerint), hogy a jogrétegek egymással ellentétbe kerülhetnek. Álláspontom szerint az alapjogi réteg „igen expanzív réteg” fokozatosan kiszorítani vagy felszámolni törekszik a jog további rétegeit. Véleményem szerint az alapjogi réteg ellentétben van a szövegréteggel, nevezetesen az alkotmányjogiasítás folyamata miatt a jogalkotással felruházott szervnek meg van kötve a keze, mert amennyiben valamely alapjoggal ellentététes jogszabály lép hatályba, azt az Ab nagy valószínűséggel megsemmisítené[35] (pl.: visszaállítanák a halálbüntetést). Az alapjogra vonatkozó határozatok absztrahálását a jogalkotási szervek végezhetnék el, kitöltenék pontosan meghatározott a jogpolitikai-jogdogmatikai modellbe beillesztett[36] jogszabály elkészítésével az alapjogok tartalmát eleget téve ezzel a jogállamiságból eredő jogbiztonságra törekvés követelményének. A jogdogmatika rétegét lassan fölszámolja az alapjogok rétege, sarkosan fogalmazva előfordulhat, hogy a szövegréteget is fölszámolja az alapjogok rétege. Nehezebb azonban a meghatározása az alapjogi réteg és a bírói réteg közötti viszony meghatározásának. Ha a jogelméletet jelképes, szimbolikus viszonyításként a kőzetréteggel (földtörténettel) hasonlítjuk össze – a jogrendszert (tárgyi jogot, pozitív jogot) egy darab kőzetnek vesszük vagy a földtörténeti korbeosztással gondolkodunk - (eltekintenék a természettudományos fogalmak ismertetésétől), akkor elképzelésem szerint a következők állapíthatóak meg: Legrégebbi réteg a szövegréteg, mert mióta az írás kialakult az ókori civilizációknál (társadalmaknál), politikai közösségeknél (Paczolay) is van jog. A jogot alkalmazni is – az alkalmazta a iurisdictiot, aki a jogot alkotta vagy az, aki meghatározó erővel rendelkezett ahhoz, hogy akaratát kikényszerítse - kellett, tehát megítélésem szerint a konkretizáló bírói jog is a szövegréteggel együtt jelenhetett meg. Megfigyelhettük, hogy a jogdogmatika rétege sok ezer éves fejlődés eredménye, a iuris consultusoktól napjaink egyetemi jogászainak munkásságáig is eltart a fejlődési íve, remélhető egyensúlyát e réteg is meg tudja tartani. A legfiatalabb – az alföldekkel, síkságokkal – egyidős, de legveszélyesebb az alapjogok rétege. Az alapjogi réteg meghatározása az angolszász jogcsaládban az egyszerűbb. Ha a Comon lawot Horváth Barnához[37] hasonló felfogásban vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy a comon law, bíró alkotta esetjog, amely a bírói precedensek a bírói jogot organikusan fejlesztik. Ezekben a jogrendszerekben (e jogcsaládban) a bírói jogréteg már önmagában is túlsúlyban van, a szövegréteg tekintetében nem szokás valamely szövetségi precedenssel ellentétes törvény megalkotása. Ezért is dívik a perlési politizálás az USA-ban, hiszen az a mozgatórugója, hogy a szövegréteget úgy lehet mellőzni, ha a társadalmi érdekcsoport eléri, hogy közvetlenül a maximákra, jogelvekre alapozott alapjogból hozzák az ítéletet, a homogén érdekcsoport kezében lévő média moralizálja a jogi konfliktust, valamint biztosítja az egyoldalú kommunikációs csatornán a nyilvánosságát az ügynek. Ha egyszer precedenst harcolnak ki, akkor a társadalmi érdekcsoport duplán eléri célját, egyrészt marasztalhatják az alperest, akár adott esetben magas összegű büntető- kártérítéssel, másrészt a precedens kiharcolással elérték a Comon Law-ot a társadalmi érdekcsoportnak megfelelően alakították, ez a fejlődés hosszabb távon a szövegréteg felé korlátként jelentkezik. E logika mentén, ha a kontinentális jogot, a német jogcsaládba tartozó magyar jogrendszerre vetítjük a jogrétegeket, eltérő eredményekre juthatunk. Ha az Alkotmánybíróságot úgy fogjuk fel, hogy az a tágabb értelemben vett bírósági szervezetrendszer része, akkor az eredmény közelít a Comon Law-hoz: a konkretizáló bírói jogrétegre települ rá az alapjogok rétege és innen „verseng” a dogmatikával és a szövegréteggel. Itt azonban jelezni kell, hogy a magyar jogban fő szabály szerint a bírói döntéseknek formális értelemben nincs erga omnes kötelező ereje (individuális norma a bírói döntés). Kivételként kell említeni a jogegységi határozatot, amelynek a kérdés vizsgálatához részletesebb elemzését kellene elvégezni. Másik kivétel, hogy jelen pillanatban még nem terjesztették ki. Ha az Alkotmánybíróságot úgy fogjuk fel, mint „a jogrétegek felett álló ellenőrző, „alkotmányossági felügyeletet gyakorló szerv”, akkor más eredményre jutunk. Ez esetben nagyon drasztikusan fogalmazva megállapíthatjuk, hogy a többrétegű jogból csak az alapjogok rétege maradt meg. A magyar Alkotmánybíróság jogosult autentikusan jogosult a jogszabályok értelmezésére. A szövegrétegre nézve az Ab-nek negatív jogalkotása van, ehhez még a jogalkotási kötelezettség megállapítását mondhatja ki, ha úgy tetszik az igényhez hasonló viszonya az Országgyűléshez. A bírói jogrétegnél - harmadik hatalmi ág a szisztéma szerint, struktúra szerint Magyarországon a jogállami követelménynek megfelelően az 1869.évi IV. tc-nek megfelelően) a bírósági szervezetrendszer a közigazgatási szervezetrendszertől elkülönül - 2005 óta megsemmisítheti a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát az Alkotmánybíróság. A jogdogmatika rétegét az Ab határozatban közzétett morálisan feltöltött jogelvek felszámolják. Emellett még szem előtt kell tartani, hogy a túlsúlyban lévő alapjogok rétegét az Alkotmánybíróság kezeli. Hasonló helyzet áll elő egyszerűen fogalmazva, mintha kecskét engednénk a káposzta közelébe. Különösen akkor áll elő ez a helyzet, ha politológiai vagy a továbbvezetett jheringi elmélet szerint eltérő érdekcsoport ül az Ab-nél, mint a többi állami szervnél.
Amikor a könyv íródott még nem beszélhettünk a Polgári perjogban 2010 márciusában bekövetkezett változásokról. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosítása eredményeképpen a különleges eljárásai közé beemelték a csoportos keresetindítást[38]. A jogintézmény hazai „működésére”, alkalmazására vonatkozó értékelés még korai lenne, jóslatokat, várakozásokat azonban már megfogalmaztak e jogintézményhez. Optimista megközelítés szerint a csoportos keresetindításra közérdekből, elsősorban a fogyasztóvédelem területére eső kereseteket jelenteni. A pesszimista megközelítés szerint az angolszász amerikai jogból ismert class action modelljének átvételére került. A pesszimista jóslatot a perlési politizálás – mint az „alapjogi forradalom egyik jelensége felől megközelítve a leg sarkosabban megfogalmazott jóslat az, hogy jelen esetben a globális erőtérben lejátszódó Comon law magyarországi exportjáról van szó.
[1]Az 1945-1990-ig tartó korszakot Pokol Béla „a hivatalos jogelmélet” időszakaként jellemzi, ez a korszak a „decizionista”, szövegpozitivista koncepcióval határozható meg. A jogot az állami döntésre szűkítették le. A 70-es évektől már Peschka Vilmos eltér „a hivatalos jogelmélet” koncepciójától. In.: Pokol Béla: A jog elmélete Rejtjel, 2001. 354-365.o. (a továbbiakban Jogelmélet); Szabó Imre ismerteti a Hans Kelsen-féle Állam=Jog koncepciót, amelyet elutasít majd - egyszerűsítve – meghatározza jogot állami szerv alkotja. In.: Szabó Imre: A jogelmélet alapjai Akadémiai Kiadó, 1971.96-122.o. kiemelés 105.o. Peschka Vilmos: A jogszabályok elmélete Akadémiai Kiadó Bp. 1979. 177-231.o. Különös tekintettel 183.o. a jogi norma elhatárolása az individuális jogi normától (szerződés) A jogi normák társadalmi magtartásokat rendeznek magatartási szabályokkal, jogi normákkal. A jogi normák a jogviszonyokban konkretizálódnak. In.:Peschka Vilmos: A jog sajátossága Akadémiai Kiadó Bp.,1988. 43.o.
[2] A magyar jogelmélet művelője általános esetben az egyetemi képzés befejeződését követően oktatóvá válik, a jogfilozófus elkülönül a pozitív jogtól (jogágaktól, jogterületektől) és a gyakorlati jogi tevékenységtől. „Ez a magyar szerveződési minta (és a volt kelet-európai szocialista országokban talán ez a minta általában is) azonban azt is jelenti, hogy a minimális gyakorlati tudást tartalmazó joghallgatói szocializáció után – lassanként elfeledve az akkor tanult tételesjogi részleteket is – az izolált jogelméleti/jogfilozófiai kutató a lehető legtávolabb kerül a reális jogi folyamatokkal való érintkezéstől. Így felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni egyáltalán a gyakorlati jogászok felől az ilyen jogelméleti elemzéseket?!” Pokol Béla: Autentikus jogelmélet Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2010. 32.o. A továbbiakban: Autentikus
[3]Az 1770-1945-ig a magyarországi jogbölcselet születésétől 1945-ig terjedő korszakot –jelentős leegyszerűsítéssel – a természetjogtól- a szabadjogi iskoláig terjedő időszakként lehet értékelni.
Magyarországon az állam-és jogelmélet a dikasztériális igazgatásban tevékenykedő tisztviselők ideológiai oktatása céljából létrehozott hivatalos tantárgyból bontakozott ki tudományterületté, diszciplínává. Ausztriában 1735-ben vezették be a jogi karon a természetjogot, Magyarországon a nagyszombati egyetem jogtudományi karán 1770-ben vezette Mária Terézia a természetjogot.
A Christian Wolff filozófiáján alapuló tananyag az 1830-as években kiegészült a kanti észjoggal. Az állami (pozitív) jogot alárendeltként kezelték az észjoggal szemben. Pulszky Ágost vetette el az észjogot a jogbölcselet rendszerét átfogó társadalmi elméletbe illesztette. Pikler Gyula a közgazdaságtan szerzőinek társadalomelméletbe történő bevonásával egészítette ki Pulszky Ágost elméletét. Somló Bódog egy általános szociológia részeként tárgyalja a jogbölcseletet is. A jog fő meghatározója az állam, az állami jog csekélyebb mértékben kiegészül a szokásjoggal. Moór Gyula a jogot jogalkotó általi döntésként fogta fel, a jogalkotó azonban kötve van a jogdogmatikai modellekhez. A jogpolitikának a jogbölcselet alkalmazott tudományává kell válnia. In..:Szabó Imre: A burzsoá állam-és jogbölcselet Magyarországon Akadémiai Kiadó, 1980 második kiadás 36-40.o. ;Pokol Béla: Jogbölcseleti vizsgálódások Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 VIII. fejezet. Moór Gyula: A jogbölcselet problémái Magyar Szemletársaság Bp.,1945. Bevezetés a jogfilozófiába Zeidler testvérek Bp.,1923. 177-191.o. Moór Gyulával szemben Horváth Barna elutasítja az állami szervek által alkotott jog koncepcióját, elsősorban a szabadjogi iskola elméletével szimpatizál, az élő, bíró alkotta jog híve. Horváth Barna: A jogelmélet vázlata Attraktor Máriabesenyő-Gödöllő, 2004. (második kiadás) 186-187.o.
[4] Kivételként említhető például a magánjog és a jogelmélet, jogszociológia összekapcsolására Lábady Tamás: A magyar (polgári jog) általános része Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2002. pl.: 235-243.o. egy adott jogszabály alkalmazására eltérő módszerek, iskolák alakultak ki: (fogalomelemző, érdekkutató, szabadjogi iskola). Egy adott jogszabály alkalmazásánál eltérő eredmények születnek az alkalmazás módszerétől függően. A közjog területén a Közigazgatási jog és az államelmélet összekapcsolására említhető Tamás András: A közigazgatási jog elmélete Szent István Társulat Budapest, 1997
[5] Autentikus: Előszó
[6] A professzionális szinthez idézném a fogalom meghatározása céljából Niklas Luhmann rendszerelméletét a társadalmi alrendszer elmélet professzionális intézményrendszerként meghatározott módosításával. In.: Pokol Béla: Szociológiaelmélet (Társadalmi trilógia I.) Századvég Kiadó, 2004. Niklas Luhmann rendszerelmélete: (III. fejezet) 71-94.o., a módosított rendszerelmélet: (IV. fejezet) 96-119.o. a továbbiakban: Szociológiaelmélet.
[7] A jogelmélet más diszciplínákkal való összefogására (magánjog, büntetőjog) a Németországban kialakult gyakorlat említhető példaként, ahol nem szerveznek az egyetemeken önálló jogelméleti tanszéket, a jogelméleti tárgyakat a pozitív jogi tárgyakkal együtt tanítják. E gyakorlat hátránya az, hogy adott esetben a jogelmélet háttérbe szorulhat a gyakorlati tárggyal szemben. Autentikus 31.o.
[8] A szociológia területén Max Webert tekintik a diszciplína megalapozójaként, kialakul a Max Weber, Émile Durkheim, Georg Stimmel volnal. Jherig „ … mint a szociológiaelmélet alapító atyjáinak tekintett Weber, Stimmel és Durkheim mögötti igazi első alak kerül középpontba.” Autentikus 139.o.
[9] Autentikus IV. fejezet 87.o.
[10] Kodifikáltnak tekinthető egy tudományág akkor, ha annak ismeretanyagát nagymértékben szintetizálták, átfogó tételrendszerekbe foglalták. In.:Szociológiaelmélet 220.o.
[11] „Ezek a jogrétegek a római jog 1100 körül történő fokozatos újjáéledése óta sok száz év alatt az 1800 évek közepére alakultak ki, úgy, ahogy az európai és az ebből kinövő amerikai jogrendszerekben ma ismerjük ezeket.” Autentikus 87.o. Korunk jogrendszereinek elemzése egységes formában a Jogelméletben olvasható. A jog rétegeinek az ókori Róma jogrendszerére történő alkalmazásához – megítélésem szerint - a következő feltételeket kell alkalmazni: 1, Az ókori Rómát államnak, sőt szuverén – a szuverén vizsgálatát a terjedelmi keretek miatt sajnos nincs mód elvégezni - államnak kell tekinteni. Paczolay Péter szerint: „Az állam önálló fogalma mindenesetre csak „a modern” állam kialakulásának időszakában, a 16-17. században jelent meg ….” Paczolay Péter: Államelmélet I. Machiavelli és az államfogalom születése. Korona Kiadó, 1998. 9.o. Ebből következően az állam fogalmát Jean Bodin: Az államról (1576) című munkájában megfogalmazott uralkodói szuverenitás elméletet követően létrejött abszolút államra tartják fenn. Az állam (uralkodó) rendelkezik a jog felett. A szuverenitás legitimálására említhetőek a közjogi szerződéselméletek, valamint a következő állomás Rousseau: A társadalmi szerződés című művében létrehozott népszuverenitás intézménye. Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmus-történet Osiris Bp. 2003. 181-200.o. említettekből következik, hogy az abszolút állam képezi a hidat a modern állam és a „politikai közösségek” között (Paczolay 114.o. időben az állam megjelenése álló társadalmakra van fenntartva a politikai közösség fogalma. A polisz, annak római fordítása a civitas, a Cicero általi res publika fogalom az universitas a status nem feleltethető meg teljes mértékben az állam fogalmának. Ezzel szemben Szilágyi Péter már államnak tekinti az antik társadalmakat is. Jogi alaptan Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, 85-87.o.
[12] Autentikus 88.o.Földi András és Hamza Gábor: A római jog története és institúciói Nemzeti Tankönyvkiadó 1996. hatodik átdolgozott kiadás 26-64.o.
[13] Autentikus 100.o.
[14] Jogelmélet (2001) 208.o. Három oldallal odébb megjelenik ennek fordítottja is a jog feletti magánrendelkezés formái azt lentebb hoznám összefüggésbe.
[15] A 1998-ban keletkezett általam ismert művek közül A Kisteleki Károly-Lövétei István-Nagyné Szegvári Katalin- Rácz Lajos –Schwitzer Gábor – Tóth Ádám: Egyetemes állam-és jogtörténet ókor- feudális kor Hvgorac, Bp, 1998 is elfogadja államnak az ókori államokat államnak; Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek KJK, Bp, 1998 című művében a görög poliszok városállamként kerülnek említésre.
[16] „az autopoietikus rendszer új elemeit a meglévőből hozza létre egy szakadatlan láncolatban, amelyhez a környezetből csak anyagot és energiát vesz fel.” In. Szociológiaelmélet 89.o. A társadalmi rendszerek autopoiézise 88-95.o. és Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások Rejtjel Kiadó, 2003. 14.o.
[17] Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2002. III. Az európai magánjog fejlődése és kodifikálása az újkorban 9. Franciaország 180. számú lábjegyzet
[18] Egyszerűsítve a koncepció a következőképpen határozható meg: A jogot állami szervek alkotják, kényszerítő rendként jelenik meg a jogszabályok objektív érvényessége. A jogi normát az különbözteti meg más társadalmi normától, hogy közhatalom útján kikényszeríthető. „A jogi normák azok a normák, amelyek az állami rendet alkotják.” Hans Kelsen: Az államelmélet alapvonalai Prudencia iuris 7. Miskolc 1997.(A német kéziratból fordította és előszóval ellátta: Moór Gyula) 39.o., 39-40.o.Az államot azonosítja Kelsen a jogi renddel, amelynek az eleme a szuverenitás („az államhatalom, terület és nép”) ez az állami rend érvényességét foglalja magában, a rend érvényességének személyi és térbeli körét (hatálya )a jogszabálynak. A jogszabályok „… mint képes beszédben „az államakarat”-nak nevezett jogi rend megalkotásának a módszerei”.
[19] Tamás András: Állam-jog- Jogállam In.: Államelmélet II. (szerk. Takács Péter) ez kézirat XXI. Fejezet (II. kötet VI. rész)
[20] Im. XXIII. Fejezet Szigeti Péter: A jogállam A jogállam társadalomtörténeti változatai.
[21] Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 151.o.
[22] Mezey Barna- Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmustörténet Osiris, 2003 70-79.o.
[23] Peter Stein: A római jog Európa történetében (fordította: Földi Éva) Osiris, Bp, 2005. 91.o.
[24] Henry Sumner Maine: Az ősi jog Gondolat, 1988. III-IV-IX. fejezet, 225.o., 250.o.
[25] John Stuart Mill: A szabadságról (fordította: Pap Mária) Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983 164.o.
[26] A tudomány igaz/hamis kódjának konkretizáló programjait tudományelméletek, logikák, elfogadott bizonyítási eljárások stb. határozzák meg.” Szociológiaelmélet 200.o. IX. fejezet: A tudomány mint professzionális intézményrendszer.
[27] Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok alkotmánytan II. Osiris, 2008.15-32.o. 15.o. Szabó Imre: A bourzsoá állam-és jogbölcselet Magyarországon Akadémiai Kiadó Bp.,1980 I. fejezet. Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások Rejtjel, Bp., 2003 VIII. fejezet: A jogi eszmék szociológiája
[28] Az alkotmánybíráskodás kialakulásánál az 1803-as Marbury v. Madison ügyet szokták említeni, amikor is az amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az alkotmánnyal ellentétes törvény semmis. Ennek előzményeként említik 1610-ben a Bonham-ügyben Angliában kimondott tételt, hogy „a comon law felülbírálja a parlamenti törvényeket és néha kifejezetten semmisnek nyilvánítja azokat.” In: Alkotmánybíráskodás Alkotmányértelmezés Bp., 1995 (Jogfilozófiák szerk. Varga Csaba) 11.o.
[29] Jogelmélet, 197-205.o.
[30] Pokol Béla: Globális uralmi rend Kairosz Kiadó Bp., 2005 különösen a 4.2. globális uralmi rend elméleti megragadása 36-53.o. II. fejezet A transzatlanti uralmi rend kiépülése, V. fejezet 1. Az amerikai alapítványi rendszer átalakulása
[31] Autentikus 130.o.
[32] Komplex jogterület pl.: Bűnügyi tudományok [diszcíplína] (anyagi jog, eljárásjog, végrehajtási jog, valamint a segédtudományok egysége.
[33] Jogelmélet 207. Magánrendelkezés a jog felett. A jog feletti magánrendelkezésnek tipikus példája a magyar kontinentális alapvetően a német jogcsaládba tartozó - (bár egyes szerzők a középkori magyar jogrendszert nem modellkövetőnek, hanem önálló fejlesztéssel létrehozott jogrendszerként tartják számon) jogrendszerbe a közelmúltban angolszász (Comon law) jogcsaládból (Egyesült Államokbeli) joggyakorlatból - beiktatott un. kárhelyreállító büntetőpolitika. Az állam lemond a büntetőhatalmáról, ha az elkövető (tettes, eljárási összefoglalt terminológiával terhelt) a sértettnek (passzív alanynak, áldozatnak (kriminológia terminológiája) megtéríti a kárt. Az USA-ban e gyakorlat fokozottabban van jelen, ott nincs elválasztva mint a kontinentális jogban a büntető (szubjektív), polgári jogi (objektív (méltányosságba belejátszhat kisebb mértékű szubjektív felelősség), közigazgatási jogi (vegyes felelősség) [Marton Géza, Tamás András], hanem büntető kártérítés jogintézményét alkalmazzák. Az e jogintézményekkel kapcsolatos „anomáliákra” Pokol Béla: Jogszociológia vizsgálódások című munkájában mutat rá. Ide sorolják a Munkajog vegyes (fő szabály szerint a kógens állami (jogi normából eredő Kelsen) rendelkezés érvényesül, kedvezőbb rendelkezés vagy egyes helyeken (munkavállalói kárfelelősség pl.) kedvezőtlenebb irányba is lehet térni - jellegét is, a magánbüntetés-végrehajtást és a választott törvénykezést sorolja ide Pokol Béla
[34] Az alapjogi jogvitákat még így explicite nem lehet megfogalmazni, de meglátásom szerint a magyar jogalkotás lehetővé készül tenni az egyedi jogvitákat. Elég, ha a közelmúltban lezajlott módosítást tekintjük a Pp-nek, különleges perként beiktatva az amerikai eredetű csoportos (class action) perlés lehetőségét.
[35] Feltéve vagy különösen akkor, ha még ellentétes érdekcsoportok vagy jogalkotási céllal rendelkező csoportok (Jhering) vannak az Ab-ben, mint adott esetben pl.: az Országgyűlésben (Jhering).
[36] A jogpolitika a jogi és a politikai professzionális alrendszer között helyezkedik el. Moór Gyula meghatározása szerint a jogbölcselet alkalmazott (gyakorlati) tudománya. Jogalkotási szerveknél (minisztériumoknál) a kormányon lévő párt által alkalmazott jogászok, akik egy jogszabály (törvény kormányrendelet, miniszteri rendelet, vagy helyi önkormányzat képviselőtestületével közreműködő jogász, aki részt vesz az önkormányzati rendelet tervezet elkészítésében) (elsődleges (autonóm) jogalkotásról van szó) tervezetének elkészítésekor az újonnan (javaslat elfogadása, rendeletnél kiadás) a majdani kihirdetést követően hatályba lépő jogszabály beillesztése az adott jogág történetébe, jogdogmatikai rendjébe, (törvénynél) vagy rendeletnél a jogszabály megfelelő „joglépcsőn való elhelyezésére” Az adott politikai pártoknak a párt érdekének, ideológiájának, jogalkotási céljának meghatározott dogmatikai modelljei vannak, amelyeket egy adott jogterület módosításakor vagy új jogterület kodifikálásakor alkalmaznak. (Hans Kelsen: Tiszta Jogtan Rejtjel Kiadó, 2001 V.fejezet: A jogrend és lépcsőzetes felépítése) törekvés. A jogpolitikához: Samu Mihály: Jogpolitika Akadémiai Kiadó Bp.2008.
[37] Horváth Barna: Angol jogelmélet Pallas Stúdió Bp., 2001.I. fejezet pl. azon belül 5-7.o. Összefoglalóbb jelleggel: Visegrády Antal: Angolszász jog és politika Dialóg Campus, 1999. Ez a munka elsősorban a módosított Luhmann elméletben gondolkodva a jogi és a politikai alrendszer szemszögéből vizsgálja az angolszász jogcsalád jogrendszereit.
[38] Meg kell vallanom sajnos, hogy a csoportos keresetindítás magyarországi vetületéről magam is csak egy egyetemi előadás erejéig tájékozódtam.