Egri-Kovács Krisztián
Állam- és szuverenitáselmélet I.
(Az állam fogalma, megjelenése, elhelyezése térben és időben, kapcsolata a joggal)
Az államelmélet diszciplína keretében 2008 januárjától folytattam kisebb vizsgálódásokat. Érdeklődésem három nagyobb „makroszintű” tematikai egységre irányult. Az első kérdéskör az állam fogalmának meghatározását foglalja magában. Az állam fogalmának meghatározásánál azon álláspontra jutottam, hogy az állam fogalma nem vizsgálható meg teljes és egzakt módon a szuverenitás fogalmának meghatározása nélkül. A második tematikai egység a modern állam fejlődéstörténetét fedi le. Az elemzés a modern állam megjelenését igyekszik nyomon követni. Megítélésem szerint a kitűzött cél eléréséhez az államelmélet diszciplínát össze kell kapcsolni az alkotmánytörténet diszciplínával. A két tudományterület kutatási eredményeinek felhasználásával rekonstruálható a modern állam megjelenéséhez vezető folyamat. A történeti előzmények feltárásában az alkotmánytörténet nyújt segítséget, az egzakt államfogalmat pedig az államelmélet diszciplína kutatási eredményeinek felhasználásával ismerhetjük meg, állíthatjuk elő. A modern állam megjelenésénél distinkcióként vettem az állam rendelkezik a jog felett tételt. Ahhoz azonban, hogy ezen állítást általános rendezőelvként tudjuk alkalmazni meg kellett vizsgálni ezen állítás jelentését. Történeti háttérként fel kellett térképezni az állam és a jog fogalmak közötti kapcsolatot. A harmadik tematikai egység a jogállamiság elemzésére terjed ki. A jogállamiság vizsgálatánál abból a tételből indultam ki, hogy a modern állam szükségképpen jogállam kell, hogy legyen. A jogállamiság vizsgálatánál distinkciónak szántam az állam rendelkezik a jog felett tétel megfordítását, a jog rendelkezik az állam felett tételt. A jogállamiság vizsgálata előtt meg kell határozni az állítás értelmét. A három nagy témakör mellett 2009 tavaszán kezdtem el foglalkozni a szuverenitás fogalmának elemzésével, átnéztem a szuverenitás jelentésváltozásait (uralkodói szuverenitástól népszuverenitásig terjedő fejlődést). A „mikro szintű” tematikai egységet a közjogi, társadalmi szerződéselméletek elemzésével egészítettem ki. Álláspontom szerint az ún. klasszikus társadalmi szerződéselméletek az uralkodói szuverenitás tételének legitimálására jöttek létre. Véleményem szerint a közjogi és a magánjogi szerződéselméletek hátteréül a természetjog eszméje és a római jog szolgált. A XVI. században Hugo Grotius munkásságával közös distinkciót jelent a közjogi és a magánjogi szerződéselméletekben a pacta sunt servanda elve. Mielőtt a közjogi, társadalmi szerződéselméletek elemzéséhez fogtam volna, meg kellett vizsgálnom a természetjog eszméjének fejlődéstörténetét.
Kutatási eredményeimet három fejezetben foglaltam össze. Jelen tanulmányban az első részt ismertetem. Az Állam-és szuverenitáselmélet I. címet viselő első része a tanulmánynak négy alpontra tagolódik. A meghatározó szerep az állam fogalmának meghatározására került. (A pont). A megalkotott állam fogalmat elhelyeztem térben és időben (B pont). A C pontban az állam és a jog kapcsolatát elemeztem. Lezárásképpen megpróbáltam általános rendezőelvet keresni az antik és a középkori államelméleti szerzők műveinek elemzéséhez. A D pontban az antik és a középkori államelméleteket kategorizáltam, osztályoztam két halmazba az organikus felfogás és a természetjogi (szerződéselmélet) ismérve alapján.
A.) Kísérlet az állam fogalmának meghatározására
Megítélésem szerint egy államelméleti, általános államtani tárgyú munkát az állam fogalmának meghatározásával célszerű elkezdeni. Az állam definíciója egyrészt a dolgozat egészét átfogó distinkcióként jelenik meg, másrészt az eltérő korban élt államelméleti szerzők műveinek textualista módszerrel történő elemzésénél és összehasonlításánál is vezérmértékül szolgálhat. A definíciós kísérlethez véletlenszerűen választottam ki hat művet. Az első könyv az államelmélet, állambölcselet diszciplína kialakulásakor jelent meg Schilling Werner Rudolf által fordított 1880-ban megjelent kézikönyve; a második Franz Oppenheimer: Az állam című szociológiai tárgyú műve; ezt Moór Gyula: Jogfilozófiája követi; a következő könyv Horváth Barna: A jogelmélet vázlata lesz; dogmatikai rendszerezésképpen az 1980-ban megjelent Állam és jogtudományi enciklopédiát választottam ki, valamint végezetül egy 2007-ben megjelent államelméleti tankönyvre támaszkodom. Az alkalmazott módszer a következő lesz: először röviden ismertetem a felsorolt szerzők államra vonatkozó definícióját, majd a megadott fogalmakból kiválasztom az állam fogalmi jegyeit jelentő ismérveket, az ismérvekből pedig egy állam fogalmat konstruálok, amelyet a további fejtegetésekben meghatározónak és kiindulópontnak tekintek.
Schillingnél „Az állam bizonyos meghatározott földterületen együttlakó embersokaságnak szerves egésszé rendezett és a főhatalom által kormányzott egyesülete, melynek czélja a jogállapot megvalósításában és az anyagi jólétnek, mivelődésnek és polgárisodásnak saját körén belüli előmozdításában áll.”[1]A továbbiakban röviden ismertetem Schilling államról vallott felfogását. Az állam társaság és intézet. Az állam polgári jogi társaságot alkot. Az állam „össz-személyiség” is, melyben személyek és társasági körök közösséggé egyesülnek. Az állam vagyoni jogokkal is bírhat, kötelezettséget is vállalhat. Az államcél a közjólét. Schillingnél feltétele az államnak, hogy a közhatalmat a magánhatalomtól, a közjogot a magánjogtól elválasszák, a magánautonómiát biztosítsák. Amennyiben erre nem kerül sor, abban az esetben patrimoniumról beszélhetünk. Az állam keletkezésére azt a magyarázatot olvashatjuk, hogy a családból több család vagy törzs képződik, amelyek községekké alakulnak, a községek pedig egész néppé növik ki magukat. Az állam fogalmánál kritériumként jelenik meg, hogy a főhatalomnak meg kell jelennie. A főhatalom a résztvevők akaratával jön létre, amely az általános népakaratot jelenti. A nép egy személyt vagy egy testületet választ államfőül.
(Megelőgezve a további elemzést elmondható, hogy e sorokból Jean Bodin, valamint Rousseau gondolatvilága bontakozik ki.)
Franz Oppenheimer: Az állam című munkájában az államfogalom negatív módon való meghatározását adja. Az állam definiálása, valamint az „államalakulatok” történeti aspektusból történő bemutatása a szociológia tudomány nézőpontjából és módszerének alkalmazásával történik. „Az állam egyetemes történeti objektum s lényegét csak széleskörű, egyetemes történelmi szemlélődéssel érthetjük meg. Erre az útra, a tudomány igazi útjára eddig a szociológián kívül egyetlen államelmélet sem lépett […]”[2] Oppenheimer a szociológiát a természettudomány és a társadalomtudomány határterületeként jellemezte. Az erőszak jelentős helyet kap Oppenheimer szociológiájában. „A rablás, a hódítás magasabb formája Oppenheimer tanításában az állam [ …] Hódító nomád népek rávetették magukat a békés paraszti népekre. Ez az állam első csírája, ebből sarjadzik a primitív, feudális, az alkotmányos állam, amelynek mindegyikének közös karaktere, hogy osztályállamok. De ahogy a gazdaságban a nagybirtok földarabolásával megszűnnek az osztályok, az osztályállam is úgy közeledik a szabad polgárság állama felé, amelyben állam és társadalom eggyé lesznek.”[3] (A primitív állam alkotmányos állammá fejlődésének folyamatát a dolgozat II. fejezetében ismertetem.) A negatív meghatározás alapján az állam nem a csatlakozás szükségességéből fakad, ahogyan Platón írja. A szerző Arisztotelésszel sem ért egyet, miszerint az állam természetszerű képződmény. Még csak nem is jogi társulás, ahogyan Ciceró állította. A szerző tagadja Bodin államra vonatkozó meghatározását is, amelynek értelmében az állam több család szuverén hatalommal való jogi kormányzása. Az állam nem társadalmi szerződéssel jött létre, fölszámolva a bellum omnes, contra omnes (mindenki háborúja, mindenki ellen) állapotát, ahogyan Hobbes az első klasszikus társadalmi szerződéselméleti szerző, majd követői állították. A műben a szerződéselmélet egyik kritikusának Henry Sumner Mainenak fogalom meghatározásának - röviden: az állam a családokból alakult ki - cáfolatát olvashatjuk. A pozitívabb meghatározás szerint az állam az uralom végső törekvése a legyőzöttek gazdasági kizsákmányolására. Az állam fogalma helyett a szabad polgári egyesülést kellene használni.
Moór Gyula: Jogfilozófiájában az államot meghatározott népesség, terület feletti főhatalomként határozza meg, vagyis a szuverenitás fogalmát előrevetítve megállapítható, hogy az állam fogalma azonos a szuverenitás fogalmával. Az állam alatt jogilag szervezett főhatalmat kell érteni.
A jogilag szervezett főhatalom „az állam az alkotmány, vagyis a közjog által egységbe foglalt nép valamely területen.” Moór Gyula szerint a jog fogalmát meg lehet határozni az állam fogalma nélkül is, de az állam fogalmának meghatározásához a jog fogalmának meghatározása előfeltételt képez. A meghatározott terület népesség feletti főhatalmat egy tételes jogrendszernek kell összekapcsolnia egymással, a legerősebb hatalomnak jogszabályokat kell alkotnia és azok érvényesülését ki kell kényszerítenie. „Egy meghatározott tételes jogrendszer léte és tényleges érvényesülése szükséges ahhoz, hogy államról beszélhessünk.”[4]A jogrendszer egy adott állam jogszabályainak összessége. A jogrendszer egy kodifikált, belső értelmi rendszerrel és jogdogmatikai fogalmi készlettel rendelkező fogalmi kényszert is felvethet. Álláspontom szerint, ahhoz hogy jogrendszerről beszéljünk már egy absztrahálódott pozitív, az állam – a jog felett rendelkező állam - által alkotott, jogforrási hierarchiában megjelenő jog szükséges.[5]Moór Gyula ezen államfogalommal szembeni kritériuma – ha elfogadjuk ezt az elméletet – újabb kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy mely (politikai) közösségre (polisz, stato, civitas stb.) lehet alkalmazni az állam fogalmát és ez a történelem során mikor jelenik meg elsőként? Az állam fogalmának meghatározását követően ez lesz a következő kérdés, amelyet meg kell vizsgálni. A társadalom együttműködése szükséges ahhoz, hogy jogrendszer érvényesüléséhez, a jog fogalmának megadásához társadalmi együttműködés szükséges. Az államot a jogrendszer egysége konstruálja, ez az egység pedig a szuverenitás. A tételből következik, hogy azt lehet államnak nevezni, ami szuverén. A fenti kérdést egyszerűbben úgy is fel lehet tenni, hogy mikortól lehet szuverenitásról beszélni?
Horváth Barna interpretációjában: „Az állam oly területi jogközösség, amely csakis a legtágabb a nemzetközi jogközösség által esetleg korlátozott területi és tárgyi hatáskörrel – főhatalommal, amelynek ágai közül a területi, a hadügyi és a pénzügyi felségjog a legjellemzőbbek -, és pedig viszonylag teljes és autonóm (szuverén) hatáskörrel bír.”[6]Az államnak e fogalom szerint is szuverénnek kell lennie, vagyis a viszonylag legszélesebb körű autonómiával kell rendelkeznie.
Horváth Barnánál azonban egy lényeges tényre fel kell hívni a figyelmet, mégpedig arra, hogy a szuverenitás fogalma nem abszolút, akár egy egyház vagy más jogközösség[7] is lehet szuverén. Az állam más államok része tagja lehet. (Egyes gondolkodóknál például Bodinnál azon állam, amely más állam alá van rendelve az nem szuverén állam.) Igen ám, de a két oldallal később már azt olvashatjuk, hogy egyház nem lehet állam, a nomád népek jogközösségei sem államok. Az állam elemeiként Horváth Barnánál is a terület, nép és főhatalom jelenik meg. Horváth Barna nem feltétlenül osztja Hans Kelsen állam és a jog azonosságára épülő koncepcióját, azonban úgy vélekedik, hogy az állam fogalom meghatározásához ismérveket szükséges kiemelni, mert amennyiben ezt nem tesszük meg, akkor egy megyét, községet, szélsőséges esetben két embert is államnak tekinthetünk (ez a jogközösség definíciójából következik). Itt a nemzetközi jogi autonómiát mint viszonylagos teljes hatáskört emeli ki a szerző. Az állam rendelkezik teljes hatáskörrel, ahhoz képest kevesebb hatáskörrel rendelkezik például a megye. „Valamely hatáskör más hatáskörhöz viszonyítva akkor teljes tehát, ha ahhoz képest nála gazdagabb hatáskör nincs. Ennélfogva bármely jogközösség hatáskörének teljessége attól függ, hogy a közvetlen tágabb jogközösség hatásköre és az övé között van-e gazdagabb – tárgyilag kimerítőbb, átfogóbb – hatáskör […]”[8]Horváth Barna nem fogadja el az állam és a jog azonosságát arra hivatkozva, hogy az államon kívül egyéb jogközösségek (pl.: egyház) is vannak. Ha nem tennénk különbséget jog és jogközösség között, akkor lehetne vagy lehet az állam és a jog azonosságát elfogadni.
1980-ban a Magyar Tudományos Akadémia Állam-és Jogtudományi Intézetében Szabó Imre főszerkesztő vezetésével közreadott Állam és jogtudományi enciklopédiában került sor az államelmélet és a jogelmélet diszciplína, diszciplínák fogalmi készletének, fogalmi rendszerének átfogó kodifikációjára[9], a tudományos eredmények szintetizálására, összegzésére. A munka elkészítésében további szerkesztőként Kovács István, Eörsi Gyula és Nagy Lajos működött közre. Az enciklopédia az állam- és jogelméletet egységes diszciplínaként kezelte, a munka célkitűzése szerint tudományos jellegű mű, a marxista-lenini tanítások alapján összegzi a magyar népi demokratikus államra és a magyar népi demokratikus jogra vonatkozó tudományos megállapításokat, valamint egységes elméleti alapot nyújt a jogalkotók és a jogalkalmazók munkájához.[10]A munka megjelenése óta 30 év telt el, az államelméleti és a jogelméleti diszciplína és a magyar alkotmányos berendezkedés területén lényeges változásokra került sor, véleményem szerint a munka állam fogalmára vonatkozó megállapításai a tudomány mai állása szerint is igaznak tekinthetőek.
Az államra vonatkozó definíciót egy történeti rész előzi meg, amelyben a polgári (bourzsoá) államelméleti szerzők munkái is ismertetésre kerülnek. A definíció ismertetése előtt rövid kivonatát adnám a tanulmánynak.
A marxizmus megjelenése előtt spekulatíve határozták meg az állam fogalmát, amely azt jelenti, hogy egy eszméből kiindulva nem valóságos ismérveket fogalmaztak meg. Az állam fogalmára vonatkozó formai ismérvek „az állam szervezet-mivoltát és azt emelték ki, hogy az állam a társadalomban az embereket átfogja és szervezi vezető-irányító szervei (elsősorban a király vagy a köztársasági elnök) útján képviseli.”[11]Tartalmi szempontból megkülönböztethetünk szociológiai, politikai, hatalomelméleti, jog-és erkölcsi megközelítést. Az egyik megközelítés szerint az állam a társadalommal azonos. Arisztotelész szerint az állam társadalmi szövetség az emberek összessége. (Véleményem szerint Arisztotelésznél jelenik meg elsőként az organikus államfelfogás.) Az állam célja az embertömegek tökéletes együttélésének biztosítása, a közjó vagy a közérdek szolgálata, sőt az állam az emberek jólétének biztosítására hivatott. A polgári államtudomány szerint az állam terület, népesség feletti főhatalom. E definíció a szuverenitás fogalmával azonosítható. Az adott politikai közösség akkor tekinthető államnak, ha szuverén, tehát rendelkezik a szuverenitás fogalmi jegyeivel. Az államnál hozzátették, hogy az állam az isteni vagy vallásos követelmények kifejezője és megvalósítója. Hegel szerint az állam öncél a szabadság megvalósulása, a szellem tudatos realizálódása, az erkölcsi eszme valósággá válása, az értelem valósága. A különös államtan (alkotmányjog, az 1980-as évektől a politológia) az államot a hatalommal azonosítja, „az állam a társadalomban létező legerősebb hatalom, amely bizonyos területen kényszert gyakorol az emberek meghatározott köre fölött.”[12]Hobbes is úgy értékeli, hogy az államot abból a célból hozták létre, hogy az alattvalók békéjéről és biztonságáról gondoskodjon. Pulszky Ágost szerint az állam döntőbíróságként jelenik meg a társadalmi csoportok küzdelmeiben. A jóléti vagy szociális állam megjelenésével az államnak a nép érdekét kell biztosítania. A XIX. század utolsó harmadában jelennek meg az ún. második generációs alapjogok.[13]A korábbi liberál-kapitalista megközelítés a jogi személy szemszögéből elemezte az államot. Kant szerint az állam embertömeget egyesülése jogi törvények alatt. Az újkantianizmus szerint az állam jogilag szabályozott rend.
[Kitérésképpen említhető Bibó István kényszer, szabadság és a helyes jog című tanulmánya.[14] A jog kényszer, az objektivitás legmagasabb fokát jelentő kényszer, de ugyanakkor a szabadság és az objektivitás legmagasabb fokát elért szabadságot is jelenti a jog. Helyesnek mondható az a jog, ahol a jog mögött valóságos kényszer áll. A kényszer és a szabadság megfelelő (egyensúlyra törekvő) elosztása adja meg a helyes jogot. A társadalmi kényszer elosztása a rendet jelenti, amely a jogbiztonsággal azonosítható. A társadalmi szabadság megfelelő elosztása adja meg az igazságosság fogalmát. Az igazságosság és a rend a helyes jog értékmérője. Az egyensúlyi állapotból való kitérésre, „az inga elmozdítására” a tanulmány megírásakor komoly törekvéseket láthatott a szerző. Az egyik véglet a szabadságintézmények túlzott növelését jelenti, az állami rend minden megnyilvánulását az alattvalók szabad akaratára akarják bízni. A másik véglet a totális állam, amely az ember minden megnyilvánulását a kényszer rendjébe szorítja vissza. A közvetlen demokrácia megvalósítására való törekvés lerombolja a parlamentarizmust.]
A Kommunista Kiáltványban a bourzsoá államot kritika érte, mely szerint a bourzsoá állam, a bourzsoázia intézőbizottsága. Lenin szerint az állam „különleges hatalmi szervezet, valamely osztály elnyomására szolgáló erőszakszervezet.”
A szocialista államelmélet szerint az állam 1, történelmi kategória: a társadalom fejlődésének szükségszerű következménye, kialakulása, fejlődése és elhalása a társadalom gazdasági, hatalmi, politikai és kulturális fejlődésén alapszik; 2, a társadalom hivatalos képviselője, az uralkodó osztály vezető szerepének biztosítására szolgál; 3, az állami tevékenység ellátására elkülönült szervezetet jelent; 4, az állam hatalom függetlensége és korlátlansága meghatározott terület fölött – e fogalom a szuverenitás fogalmával azonos.
Az állam történelmi kategória. A szocialista államelmélet meghaladta a korábbi tételt, hogy az állam örök és változatlan. Az állam kialakulását tekintve elsőként a nemzetség jelent meg. A nemzetség primitív önkormányzat volt, az ősközösség védelmét látta el. A felhalmozódással vagyoni egyenlőtlenséggel megkezdődött az osztályok kialakulása. Kialakult az uralkodó osztály és az uralkodó védelmére az erőszakszervezet.
Megjelent a területi állam, a központi irányítással. Az államok fejlődési rendjét a gazdasági viszonyok változása határozza meg. Ez az állam önfejlődését jelenti.
Talán érdemes egy rövid kitérőt tenni és a szociológiatudomány által kidolgozott autopoezis elméletét összehasonlítani a fent említett önfejlődési renddel. Megítélésem szerint a további elemzés szempontjából lényeges kérdéseket vethet fel az autopozésisre épülő felfogás ismertetése.[15] Az autopezisre épülő koncepciót Huberto Maturana chilei sejtbiológus dolgozta ki. „Az autopoezis rendszer reprodukciója során az új elemeket a meglévők segítségével hozza létre az elemek összerendeződése által fennálló struktúra segítségével, egy cirkulárisan ismétlődő folyamatban.”[16]Az autopetikus rendszer új elemeit a meglévőből hozza létre egy szakadatlan láncolatban, amelyhez a környezetből csak anyagot és energiát vesz fel. A Szociológia tudományában Niklas Luhmann rendszerelméletének megalkotásában támaszkodott az elméletre. Luhmann a körbetartozás jelenségét hasonlította autopoetikus rendszerhez. Az elmélet további fejlődésében a jogra is alkalmazhatóvá vált az autopoezis jelenség. Az autopetikus zárt rendszer új elemeit a meglévők segítségével és a meglévő elemekből hozza létre. „A jogrendszernél ez az új normák régiekre való visszavezethetőségéből áll, illetve szélesebben: az új jogi döntések már hatályos jogi döntésekből származtatásaiból…”[17]A jogalkotási eljárásban lehet észlelni, ha a társadalmi változások meghaladnak egy hatályos jogszabályt és amennyiben tömegesen megsértik a jogszabályt a jogalkotó a hatályos jogszabály megváltoztatásának szükségességére következtet. (Pokol Béla Jogelméletében ismerteti, hogy a jogszabály ún. szociológiai (szűkebb értelemben: normaszociológiai értelemben vett[18]) érvényességének megkérdőjelezése egy konkrét perben pernyertességet eredményező ügyvédi (jogi képviselőií) stratégiát is jelenthet.) Luhmann 1972-es Jogszociológiája szerint pozitív jog akkor keletkezik, ha a társadalomban egy alrendszer a jog feletti döntést megszerzi.
Elemzésünk szempontjából itt következik egy igen lényeges mondat, amely a továbbiakban megvizsgálandó kérdéseket jelent. A pozitív jog elkerülhetetlenül a politikailag kiválasztott állami jog. Bodin óta a jog az állami politika eszköze. Ez a tétel azt jelenti, hogy az állam rendelkezik a jog felett.[19] Az államilag (uralkodó által) alkotott jog az 1700-as évektől váltotta fel az évszázadok alatt kialakult szokásjogot. A modern állam törvényhozási mechanizmusa („gépezete”) az 1800-as évektől épült ki. (A jogalkotásra külön jogpolitikai koncepciókat dolgoztak ki. Ebben az időszakban alakult ki a jogpolitika tudománya, amely a politika és a jog alrendszere között elhelyezkedve a politikai akaratot, jogszabállyá alakítja és a jogszabályt a jogdogmatikai fogalomkészlet segítségével beilleszti a jogrendszerbe. Az autopoetikus zárt jog gondozására különálló réteg az egyetemi jogászság alakult ki, ezáltal a jog professzionális alrendszerré vált.) A törvényhozás által megalkotott jogi normák gyorsabban változtak, mint a korábbi bírói jogfejlesztésen alapuló szokásjog. Nagy mennyiségű normák jelentek meg, amelyek rövid időnként változtak, kicserélődtek, ennélfogva nem tapadt hozzá állampolgári jogkövetés. E jelenséget nevezte Eugen Ehrlich 1913-ban megjelent könyvében „papírjognak”.[20] A jogszabály csak papíron létezett, a címzettek nem követték a hatályba lépett jogszabályt, a norma létezése nem vált általánosan megszokottá és elfogadottá. Véleményem szerint érdemes összehasonlítani a fent említett tételt, állítást – az állam rendelkezik a jog felett – az állam fogalmára adott meghatározásokkal. Ha az állítást Moór Gyula államról alkotott definíciójával vetjük össze, megállapíthatjuk, hogy egy jogrendszer megléte szükséges ahhoz, hogy államról beszéljünk. Az állam fogalma, tehát előfeltételez egy jogrendszert. A továbbiakban azon kérdések merülnek föl, hogy a történelem folyamán elsőként az állam vagy a jog fogalma jelent-e meg elsődlegesen,[21] egységesnek tekinthető-e az állam és a jog fogalma, valamint azon kérdés is felmerülhet, hogy a jog rendelkezik-e az állam felett - vagy mint fent említettük - az állam a jog felett? A kérdés röviden úgyis feltehető, hogy az állam fogalma vizsgálható-e anélkül, hogy az állammal egységesen kezelnénk a jog fogalmát is. Az újkantiánusok szerint (Hans Kelsen, Moór Gyula) az állam és a jog fogalma egységet alkot. (Egyes marxista álláspontok szerint is egységesen alakult ki az állam és a jog fogalma. Ezen álláspont képviselőjének Szilágyi Péter tekinthető.)
Varga Csaba a jogalkalmazással kapcsolatos felfogásra két ellentétes, egymással szemben álló koncepciót nevez meg. Az egyik felfogás a mechanikus jogfelfogást jelenti, mely szabályozás teljességére törekszik, a másik felfogás a másik - evvel ellentétes álláspont – a szabadjog koncepcióját jelenti, amely szerint a jogszolgáltatás semmilyen szabályrendszer által nem köthető meg.[22] (Álláspontom szerint a mechanikus jogfelfogás azonosítható a Georrg Friedrich Puchta munkásságával megkezdett Bernhard Windscheid összegzésével lezáruló fogalmi jogtudomány korszakával is. Puchta szerint a jogszabályok hátterében jogtudományi-jogdogmatikai kategóriákon alapuló fogalomrendszernek kell állnia. „a jog egy formális logika szerint összecsiszolt fogalmi piramis és a jog továbbfejlesztése a meglévő és összecsiszolt jogi fogalmak további tágítását és a logika szabályai szerint további fogalmi levezethetőségének megteremtését jelenti.[23]” A fogalmi jogtudomány eredményének tekintik a magánjogban a BGB-t, az államjog (különös államtan – ma az elnevezést az alkotmányjog terminológia váltotta fel) területén Paul Laband emelhető ki, aki a jogtudománytól átvette és az államtudományokban is alkalmazta a jogdogmatika rendszerező jogszemléletét.[24]
A szabadjog koncepciója a szabadjogi iskola tételeivel azonosítható. A szabadjogi iskola képviselőjének tekinthető a már említett Eugen Ehrlich, aki a jogot a bírói gyakorlattal azonosította.) Larenz szerint Hans Kelsen pozitivizmusa a szabadjogi iskola által fellazított jogtudomány orvosolásaként értékelhető. Kelsen a jogalkalmazást a jogi aktus tanával azonosította. A tételes jog hierarchikus rendje a jogi tevékenység számára a deduktív alkalmazás kizárólagos lehetőségét sugallja.[25] A rendszeren belül a rendszerre történik hivatkozás, amely ismétlődik. A hivatkozásokból önszerveződés útján egység keletkezik. Kérdésként merül fel, hogy egység alatt a joglépcső elméletet értjük-e vagy az állam és a jog egységét? Az egység az önreferálás útján jön létre, amely nem jelent mást mint: „a normatív rend nevében eljáró szerv a normatív rend normáira történő hivatkozással önmagát, valamint eljárását és eljárásának az eredményét a normatív rend szervének, eljárásának és aktusának fogja minősíteni”[26]. Bóka János szerint a jogrendszeren belül nem deduktív-logikai műveletsor fut. Szó sincsen itt valamilyen szigorúan deduktív rendszerről, hiszen az alacsonyabb normák a magasabb normáktól elsősorban érvényességüket, s csak másodsorban és esetlegesen egyes tartalmi összetevőiket nyerik.”[27] A rendszerben azok a viszonyok bírnak relevanciával, amelyet ennek a rendszernek az eljárásain keresztül hoztak létre. A jogalkotást a jog maga szabályozza. Talán a legvilágosabban úgy lehetne rávilágítani az állítás értelmére, ahogyan a törvény fogalmát egyes különös államtani alkotmányjogi szerzők szokták megadni, nevezetesen: törvény az, amit az Országgyűlés ilyenként elfogad. Egyszerűsítve e felfogás jelentené a (jog)pozitivizmus lényegét. A rendszerben alapvető jelentőséggel a normativitás rendelkezik. A jogrendszer folytonosan újratermelődik. Ezt jelenti az autopoesis. Sajátos fogalmat olvashatunk a jogrendszer fogalmára is: „a jogrendszer egysége sem egyéb, mint az ugyanarra a szövegre történő normatív hivatkozások szüntelenül visszacsatolt, gyakorlatában társadalmilag és szakmailag egyaránt folytonosan megerősített láncolatának a fogalmiasítása.[28] Az újratermelődő jog jelenti az autopoetikus jogot. Kelsennél azonban az állam és a jog fogalma azonos. Kérdésként merül fel, hogy az állam rendelkezik a jog felett vagy a jog az állam felett? Továbbá eltérő megközelítéseket lehet olvasni arra vonatkozóan, hogy az állam vagy a jog keletkezett-e előbb.
A kitérőt követően ismertetnénk az államra vonatkozó meghatározásokat, majd a megkonstruált államfogalmat térben is időben elhelyezzük. Ezt követően az állam és a jog kapcsolatára vonatkozó vizsgálatokat végezzük el.
Az állam társadalmi szükségletet elégít ki. A következő állítás azonos Franz Oppenheimer tételével. Az uralkodó osztálynak van vezető szerepe. Az állam célját a gazdasági viszonyok határozzák meg, erre pedig az uralkodó osztály érdeke van befolyással. Az államcélt befolyásolja az uralkodó osztály politikai – ideológiai koncepciója is. Az állam a munkamegosztás külön ága abban az értelemben, hogy az államban a dolgozóktól elkülönült személyek irányítják az államot. Az elkülönült embercsoportból fakad az állam viszonylagos önállósága is. A szocialista jogelmélet célul tűzte ki az állam elhalását.
A szocialista állam-és jogelmélet a következőképpen határozta meg az állam fogalmát: „Az állam tehát a társadalom történelmileg meghatározott hatalmi-politikai szervezete, amely a munkamegosztás külön ágát jelenti és viszonylagos önállósággal rendelkezik, emellett a szuverenitás birtokában irányító és szervező tevékenységet végez a területén belül élő lakosság fölött és tölti be sajátos funkcióit az uralkodó osztály érdekeinek megfelelően.”[29]
A 2007-ben megjelent Államelmélet II. kötetében az állam meghatározására két fejezetet szentelnek. Az első fejezet[30] nem alkot definíciót államra, az állam heterogén meghatározását adja a második fejezet azonban Georg Jellinek államfogalmából indul ki. A következőkben az államfogalmak gyarapítása céljából – hogy az általános mértékül szolgáló, dolgozat egészét átfogó állam fogalmat nagyobb halmazból tudjuk kiválasztani – röviden ismertetem az első fejezetben tárgyalt definíciókat.
Ahhoz, hogy az állam fogalmát alkalmazni tudjuk, meghatározott kritériumoknak kell megfelelni, melyek a következők: az állam rendelkezzen személyi és területi főhatalommal, meghatározott jogi renddel, ennek érvényesítéséhez független intézményrendszerrel, valamint gazdasági önállósággal. Az állam fogalmát meg lehet adni az Arisztotelész és Cicero által kidolgozott fogalommal, hogy az állam politikai célból történt társulás. Az állam fogalmának hatalmi szempontból történő meghatározásánál az állam és a szuverenitás fogalmát összekapcsolják.
A tankönyv Jean Bodint említi ennek az irányzatnak a képviselőjeként. Kantnál az állam emberke sokaságának az egyesülése jogi törvények alatt. Otto Gierkenél az organizmus jelenik meg. Kelsennél az állam jogi intézmény. Az államról egyesek azt feltételezték, hogy egy ideál megvalósításának az eszköze. Jeremy Bentham szerint az államnak a lehető legnagyobb szám lehető legnagyobb boldogságát kell biztosítania. Karl Marxnál az állam az osztály, uralkodó osztály uralmát biztosítja. Max Weber szerint az állam a legitim kényszeralkalmazás monopóliumával rendelkező intézmény. A tartalmi elemek szerint az állam terület, népesség és a közhatalom hármasságára épül. Christian Thomosius felfogása Schelling művében él tovább, miszerint az államhoz négy ismérv megléte szükséges: államterület, állami lakosok, főhatalom, államszervezet alkotmány. Az állam „joguralom létesítése, a szellemi és anyagi tökélyesbülés előmozdítása, határozott területen, közös főhatalom által szervezett társaság.”
Takács Péter álláspontja szerint az állam fogalmára vonatkozó elméletek három nagy koncentrikus körbe gyűjthetőek össze. A legszélesebb kört a szociológiai elméletek, amely az államot társadalmi jelenségnek tekinti. A második szűkebb körbe tartoznak az államot a jog szemszögéből elemző elméletek, amelyek az államot a normatív renddel azonosítják. A legszűkebb kört a politikai államfogalom kategóriájába sorolható elméletek képezik. A jog szemszögéből történő elemzésre Takács Péter Hans Kelsen elméletét említi. Valamely magatartás annyiban társadalmi jellegű, amennyiben normákat követ. Kelsen állami aktusokat dolgozott ki, amelyek állami tevékenységeket jelentenek. Az állami aktus abban az esetben válik érvényessé, ha jogi normákat követ. Kelsennél az állam, mint rend bizonyos emberi magatartásokat szabályozó normák rendszere. Az állam normatív rend. Az állam és a jog azonos. Az állam és a jog kényszerítő rend.
A szociológiai államfogalom képviselőjének Max Weber. Gazdaság és társadalom című két kötetes munkáját idézik. Max Webernél az állam üzemként működő uralmi szervezet, egy adott területre érvényes igazgatási és jogrend keretei között. Az állam a rend érvényre juttatásához az állam a legitim fizikai erőszak monopóliumával rendelkezik. A modern állam monopolizálta az erőszakot. A modern állam racionális állam, célok szerint működik, a racionális jogrendszer által meghatározott szakigazgatást végző hivatalnoksereg működteti.
A politikai államfelfogás szerint a politika a konfliktusok világa. Az állam a konfliktusban álló csoportok egységét termeti meg. Takács Péter Carl Schmitt elméletét ismerteti. (Ludassy Mária szerint Carl Schmitt a totalitárius állam elméleti hátterét kidolgozó tudós Thomas Hobbes: Leviatán című munkája alapján bontotta ki államelméletét.
A Leviatán fordításához írt előszóban Ludassy Mária Carl Schmittet Hobbes betetőzőjének tekinti. A kérdés részletesebb megvizsgálást a II. fejezet 2.2. pontjában az egyes államelméleti szerzők ismertetésénél végzem el.) Az állam a nép politikai egysége.
Lezárásképpen a szerző egy a különös államtan, alkotmányjog körébe tartozó tudóst említ Rudolf Smendet, aki szerint az állam a társadalom integrációját jelenti.
Létezik olyan felfogás is, ahol nincs egységes meghatározása az államnak, hanem az államot az államapparátussal azonosítják.
A fejezet azzal a lényeges megállapítással zárul, hogy az államnak szuverén főhatalma van.
A XIV. fejezet Georg Jellinek államra vonatkozó felfogását tekinti kiindulópontnak. „Az állam a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és ezáltal egységgé összefogott emberi sokaság.”[31]
A fenti definíciók egybegyűjtését követően érdemes az állam fogalmára vonatkozó definíciók rendszerezését elvégezni. Az interpretációkból a következő ismérvek, fogalmi jegyek emelhetőek ki: terület, embersokaság feletti főhatalom az állam. Az állam szuverén. Az állam főhatalommal teljes és autonóm hatáskörrel bír (szuverén). Az állam elemei: terület, nép, főhatalom. Az állam egy bizonyos területen a legerősebb hatalom.
Az államnak rendelkezni kell meghatározott személyi és jogi renddel. Az államot a jogi rend keletkezteti.
Az állam egyesülés, integráció, egyesült sokaság, közösség, az állam organizmus.
Megítélésem szerint két metszettel is rendelkező halmazba gyűjthetőek az állammal kapcsolatos definíciók. Az egyik halmazba a főhatalom ismérve alapján kerülnek az elemek. Azon definíciók, amelyekben a főhatalom fogalmi elem szerepel, az A halmazba kerülnek. A másik halmazt az egyesülés ismérve alapján lehet kialakítani. Azok a definíciók, amelyekben az egyesülés, integráció fogalmi elem szerepel a B halmazba kerülnek. A metszetet azok a definíciók alkotják, amelyekben a főhatalom ismérve is megjelenik, valamint az állam az egyesülés ismérve alapján jön létre.
A többség elve (a fent ismertetett definíciók nagyobb hányada az A halmazba sorolható) alapján az elemzést az A halmaz elemeinek vizsgálatával érdemes kezdeni.
Ha betartjuk a fent meghatározott „lépési sorrendet”, akkor most következik azon lépés, hogy kiválasztjuk az eddig olvasott definíciók közös ismérvét, ismérveit. A szuverenitás kifejezés tekinthető azon közös ismérvnek, amely a meghatározások között kohéziót alkot. Magától értetődik azon következtetés – legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján –, hogy az állam és a szuverenitás fogalmak, kifejezések között kapcsolatnak, összefüggésnek kell lennie. Talán érdemes lehet néhány sort két a fogalom közötti kapcsolat megvizsgálására fordítani. Ha minden meghatározásban megtalálható a szuverenitás, akkor az állam fogalmának lényeges elemét kell, hogy képezze. Ennek alapján rögtön fölmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e az állam fogalomról abban az esetben, ha a definícióból kimarad a szuverenitás? Gyakorlatiasabban megfogalmazva a kérdést: találunk-e olyan államot, amely nem szuverén, de mégis állam? A kapcsolat miben létére vonatkozóan is tehetőek fel kérdések: Azonos-e az állam a szuverenitás fogalmával? Ha nem ugyanaz a két fogalom, akkor igaz-e az a tétel, hogy minden államnak szuverénnek kell lenni? Igaz-e a tétel megfordítása, hogy minden szuverént államnak kell-e tekinteni? Ha nem igaz e tétel, akkor megfogalmazható-e azon dichotómia, hogy minden állam szuverén, de nem minden szuverén állam? (Előre vetítve a további elemzést ez esetben arra gondolok, hogy „a királyt megtesszük (akár hitlevéllel, szerződéssel stb.) szuverénnek”, akkor az kijelentheti-e, hogy ő maga az állam? A probléma részletesebb vizsgálata a II. fejezetben, az uralkodói szuverenitásnál Jean Bodin: Az államról című művének ismertetésénél olvasható. Napjainkban a transznacionális vállalatoknál[32] merül fel az a kérdés, hogy önálló államnak tekinthetőek-e a nemzetállamokon átnyúló vállalatok? A nemzetközi jogban a jogi személyeknek már jogalanyiságot adtak.[33])
A kérdések megválaszolásához három különös államtan körébe tartozó tárgyat is segítségül hívtam: 1, A Nemzetközi jogra e fejezetben támaszkodom, 2, az Alkotmányjogra az Utószóban kerül sor és végezetül 3, a Politológiára, melyet a dolgozat konklúziójának megalkotásánál használok fel.
A Nemzetközi jogban[34] elfogadott tétel szerint „Minden állam szükségszerű sajátossága a szuverenitás, amely alatt egyrészt az államnak saját területén gyakorolt főhatalmát, másrészt a nemzetközi kapcsolatai terén őt megillető függetlenséget értjük.”[35] A tételből következik, hogy minden állam szuverén. Az állam fogalmának alkalmazásához a szuverenitás fogalma előfeltételt képez. Nem található olyan állam, amely nem szuverén, ami nem szuverén az nem állam. Röviden fogalmazva: nincs állam szuverenitás nélkül. A szuverenitásnak külső és belső oldala különböztethető meg. A belső oldal alatt egy terület feletti felségjogot értünk. A külső oldal azt jelenti, hogy az állam nemzetközi kapcsolataiban nincs alávetve semmilyen főhatalomnak.
Abszolút szuverenitásról nem beszélhetünk, minden egyes állam a maga szuverenitását csak a többi állam szuverenitásának tiszteletben tartásával érvényesítheti. Az állami szuverenitás tiszteletben tartásának elve a nemzetközi jog alapelve.
A szuverenitás fogalmát érdemes distinkcióként felfogni, az államfogalmakat a szuverenitás fogalma köré célszerű felépíteni. Egy következtetést már le lehet vonni az állam fogalmára vonatkozóan: csak azon társadalmi közösség, szervezet tekinthető államnak, amely szuverénnek is tekinthető. Az államnak tehát szuverénnek is kell lennie.
A továbbiakban az államkép pontosabb kialakításához a szuverenitás fogalmának kialakulását, jelentésváltozását kell megvizsgálni. A további elemzésnek a szuverenitás megjelenésére, a szuverenitás fogalmának jelentésváltozása, átalakulására kell irányulnia (az I. fejezet a szuverenitás antikvitáskori és középkori előzményeit ismerteti, a második fejezet az uralkodói szuverenitástól a népszuverenitásig terjedő jelentésváltozást tárgyalja, a harmadik fejezet pedig a szuverenitás fogalom XX. századi elméleteit ismerteti.
A közös ismérv, distinkció (szuverenitás) kiválasztását követően kíséreljük meg felírni az állam meghatározását. Az eddig ismertetett államfogalmakból egy egyszerűbb és egy összetettebb államfogalmat lehet alkotni. Megítélésem szerint az állam fogalmára vonatkozó legegyszerűbb definíciót a következőképpen lehet felírni: az állam meghatározott népesség, terület feletti főhatalom. Ettől egyszerűbb (legkevesebb elemet tartalmazó) államfogalmat véleményem szerint jelen pillanatban nem tudunk meghatározni. Az állam fogalmánál azonban feltételt alkalmaztunk, az állam fogalmának alkalmazásához előzetesen a szuverenitás fogalmát kell alkalmazni. A továbbiakban a szuverenitás fogalmát kell megvizsgálni. Ettől az államfogalomtól összetettebb definíciót jelent az, amelybe már beleveszik a jogfogalmat is. Összetettebb definíciót jelent az a fogalom, amely az állam fogalmához nemcsak a szuverenitást feltételezi, hanem előírja, hogy ahhoz, hogy államról beszéljünk, előzetesen létre kell jönnie egy jogrendszernek, amely felett az állam rendelkezik. Ezen fogalom maga után vonja azt a problémát, hogy vizsgálatokat kell folytatni az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan. Kérdésként merül fel, hogy az állam jelent-e meg előbb és az rendelkezett a jog felett vagy a jog jelent meg elsődlegesen és a jogrendszerből vezethető le az államfogalom? Tehát egyszerűsítve feltehető úgyis a kérdés, hogy ki rendelkezik a jog felett? (Moór Gyula államfogalma még elsődlegesen feltételezte egy jogrendszer meglétét.)
Vizsgálódásunknak a további irányvonalakat jelölhetjük ki: 1, először meg kell nézni, hogy az államfogalom időben mikor jelent meg elsőként. Világosabban megfogalmazva a következő kérdés tehető föl: Mikortól beszélhetünk államról? 2,Ezt követően az állam fogalmának időbeni elhelyezését követően az állam és a jog kapcsolatára vonatkozó elemzéseket végezzük el.
Az állam fogalmának térben és időbeli elhelyezésénél két meghatározó, egymással szemben álló álláspontot ütköztettem. Szilágyi Péter képviseli azt az álláspontot, hogy az állam elsőként Mezopotámia akkádok általi egyesítése során jelent meg. E felfogás szerint az ókori társadalmak, „államalakulatok”, politikai közösségek is államnak minősülnek. Paczolay Péter szerint az állam önálló fogalma a XVI-XVII. században jelent meg. Az állam fogalma kizárólag az abszolút monarchiák kialakulását követően alkalmazható az azt időben megelőző „politikai közösségekre” nem alkalmazható az állam fogalma.
Elsőként Szilágyi Péter[36] álláspontját ismertetem. Az állam fogalmának meghatározására való törekvések a XIX. század második felében értek el meghatározó sikereket. Az állam fogalmának meghatározásában segítségül hívták a század második felétől fellendülő szaktudományokat is (etnográfia, archeológia, jogantropológia). Szilágyi Péter szerint a XIX. században két meghatározó elmélet alakult ki az állam fogalmának meghatározására. Az egyik elmélet a szociáldarwinizmus, a másik elmélet a marxizmus volt. A II. fejezetben ismertetésre kerülő társadalmi szerződéselméletekkel szemben mindkét elmélet elutasítja a konszenzus, a megegyezés lehetőségét. Az elméletek közös jellemzője az, hogy a társadalmi fejlődést a konfliktusok idézték elő. A szociáldarwinizmus a különböző társadalmak, népcsoportok közötti konfliktusra helyezi a hangsúlyt. A szociáldarwinizmus képviselői közül a fent már hivatkozott Franz Oppenheimert kell kiemelni. Oppenheimer az elmélet azon irányzatához tartozott, akik az állam fogalmát az egyik népcsoportnak a másik népcsoport által történő meghódítása és tartós alávetése révén eredeztetik. Ezzel szemben a marxizmus a társadalmakon belüli konfliktusokból indul ki. A marxizmus az állam és jog kialakulását a társadalmi osztályok közötti konfliktusra vezeti vissza. „E felfogás szerint az állam a társadalmi osztályok kialakulásának a következménye.”[37]Bár e tételnél azt olvashatjuk, hogy a modern kutatási eredmények nem igazolták a marxista álláspontot. Szilágyi Péter is írja, hogy nem egységes a marxista felfogás sem.
E könyvben két irányzatot emel ki. Álláspontja szerint az egyik álláspontot Engels képviseli. Engels művét a következőképpen foglalta össze Szilágyi Péter: „a technikai fejlődés a nemzetségi társadalmon belül többletterméket eredményezett, ami kereskedelmet és árutermelést hozott létre, az vagyoni differenciálódáshoz, a magántulajdon és a társadalmi osztályok kialakuláshoz vezetett és ennek következtében jött létre a vagyonos osztályok magántulajdonának a védelmére az állam.” A másik felfogás eltérő magyarázatot ad az állam keletkezésére. „a közösségi feladatokat ellátó és a többletterméket is újraelosztó vezetőréteg a javak feletti rendelkezést és a javak fogyasztását tekintve mindinkább privilegizált helyzetbe kerül, fokozatosan kizsákmányoló osztállyá válik és a rendelkezésre álló közhatalmat mindinkább saját érdekei védelmében, a kizsákmányoltak fékentartására is felhasználja, ami által a közhatalom állammá válik.” Ezt az utóbbi felfogást képviseli Szilágyi Péter is. Én magam abban látom a két marxista elmélet között a különbséget, hogy eltérően helyezik el az állam fogalmát térben és időben. Nevezetesen Engels az állam fogalmát Athénra tartja fenn, addig nemzetségről beszél. Az ókori Athénban jelent meg az állami hatóságok szolgálatában álló fegyveres közhatalom.[38] Véleményem szerint helyesebb lenne a közhatalom helyett a karhatalom kifejezést használni. A „Szilágyi Péter-féle” marxista felfogás - majd mindjárt fogjuk látni - az ókori Mezopotámia akkádok általi birodalommá fejlődésének idejét jelöli meg az államfogalom keletkezésének. Mielőtt elhelyeznénk az államfogalmat térben és időben (meghatároznánk azt, hogy mikortól beszélhetünk államról), nézzük meg, hogyan definiálja Szilágyi Péter az államot, az állam milyen sajátosságait emeli ki. Az enciklopédiához lényegében hasonló definíciót olvashatunk. Az államnak elkülönült szerveződéssel, néptől elkülönült közhatalommal kell rendelkeznie. Az államnak a szuverén főhatalom birtokában kell lennie. Még itt olvashatunk egy általános szuverenitás definíciót is: „Az állami szuverenitás fogalmán tehát legáltalánosabban véve az államhatalom felső voltát, felsőbbségi jellegét értjük befelé, és az állam függetlenségét kifelé. A szuverenitás az állami közhatalom politikai-jogi kifejeződése, ami az adott terület és lakosság felett az államhatalom korlátlanságában nyilvánul meg.”[39](A szuverenitás elméletét elemezve a II. fejezetben kérdésként merül föl, hogy korlátozza-e a szuverenitást az isteni jog vagy egyesek szerint természetnek, vagy a John Locke által kifejtetett alapjogok, majd később emberi jogok korlátozzák-e a szuverenitást? Báró Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című műve alapján lehet összehasonlítani az ókori despotát az abszolút uralkodóval. Eötvös József megfogalmazza azon tételt, hogy az ókori despotikus monarchiában nagyobb szabadságot biztosítanak, mint az abszolút monarchiában.)
Szilágyi Péternél először az állam a Mezopotámiát egyesítő akkádok idejére teszi, ekkor létrejött a despotikus monarchia első változata.[40] A műben három egymásra épülő és egymást feltételező államfejlődésre vonatkozó utat láthatunk (az ázsiai, az antik és a germán fejlődési út.) Véleményem szerint ez a fejlődés egészen a germán államig ún. „lépcsőzetese fejlődést alkot”. Ez úgy értelmezhető, hogy az ázsiaira épül az ókori görög politikai közösségek állmfejlődése. Az ázsiai modell ráépült a felbomló ősi társadalmak törzsi-nemzetségi társadalmára. Az ázsiai fejlődésnél először a faluközösségek jelennek meg, amelyet még nem tekinthetünk államnak. A faluközösséget a városközösség váltotta fel. (A városközösség a köztudatban úgy terjedt el, mint a templomgazdaságok szervezete.) A városközösségre már „a félállam” fogalmat olvashatjuk. Az ázsiai fejlődés legmagasabb szintje a már említett a despotikus monarchia volt. Erre az „államalakulatra” alkalmazható az állam fogalma. „Az antik társadalom az ázsiai termelési mód meghaladását, tagadását, korlátainak széttörését jelenti; végül harmadszor azt kell kiemelnünk, hogy az antik fejlődés feltételezi az ázsiai termelési módot, méghozzá az e termelési mód fejletettebb termelőerőket, távolsági kereskedelmet és pénzgazdálkodást, illetőleg az ennek hatását közvetítő (de még ázsiai alapú) kereskedővárosokat; közreható tényezőként a katonai demokráciát, közvetlen előzményként az ázsiai típus államok sajátos változatát.”[41] Az antik társadalomnál ki kell emelni egy fontos tényezőt, nevezetesen, hogy az ókori Rómában kialakult az egymástól elkülönült normarendszer az ún. (ius, fas, mos) normák rendszere.[42] A germán fejlődési út a Római Birodalomra épült. A Nyugat-Római Birodalom bukása (476 augusztusában) a rabszolgatartó társadalmi rendszer válságára épült. A kolonátus rendszer már a feudális gazdasági és társadalmi rendszer csíráit hordozta magában. A Római Birodalom bukásával eltűnt a köztulajdon, a magántulajdon alakult ki. A következő államfejlődés a patrimoniális monarchia lesz, de ezt már a második fejezetben tárgyalom. A feudális államot és jogot az államhatalom decentralizáltsága és az ezzel járó jogi partikularizmus jellemezte. A jog partikularizmusáról beszélhetünk (Szilágyi Péter). A királyt majdhogynem egyenlő az egyenlők között szerepet tölt be. Még egy fontos megállapítást tenni kell. Szilágyi Péternél arra lehet következtetni, hogy együtt fejlődött az állam és a jog.
Szilágyi Péterrel felfogásával ellentétes álláspontra jutott Paczolay Péter az állam időbeli elhatárolását illetően. (Paczolay Péter álláspontját rövidebben fogom ismertetni, mert a műben kifejtett álláspontok nagyobb részét a II. fejezetben mutatom be.) Paczolay Péter szerint az állam fogalma a modern állam fogalmával azonos, a modern állam pedig a XVI. századi abszolút monarchiában testesült meg. A területi széttagoltságot a centralizáció megszünteti, a főhatalom egy kézben (az uralkodó kezében) jelenik meg, a főhatalom tevékenységét adminisztratív-végrehajtó szervezet segíti elő.[43] A szuverenitás megjelenésével alkalmazhatjuk az állam kifejezést. Ezen álláspont szerint addig, amíg az abszolút monarchiák létre nem jönnek, pontosabban az uralkodói szuverenitás meg nem jelenik, nem beszélhetünk államról. „Az állam önálló fogalma mindenesetre csak a „modern” állam kialakulásának időszakában a 16-17. században jelent meg, és később számtalan, egymástól olykor gyökeresen eltérő változata jött létre. E sok alakban mutatkozó állameszme történeti megjelenését és elterjedését csak újabb késéssel követi a 19. század közepén az államelméletnek, az állam jelensége önálló vizsgálatára hivatott tudományterületnek a körvonalazása.”[44]Az állam terminológia csak a XVIII. századra terjed el az európai jogi szaknyelvekben. Paczolay azt javasolja, hogy a XVI. század előtti – az államfogalom megjelenése előtt „virágzott” – közösségekre a politikai közösség terminológiát alkalmazzuk. Művében ismerteti, hogy az államelméleti munkákban sokszor tévesen és keverten használnak különböző terminus technikusokat az állam megjelölésére, amelyek nem alkalmasak arra, hogy lefedjék az állam fogalmát. Az elkövetkezendően néhány fogalmat ismertetnék Paczolay Péter munkájából. A városállam kifejezésére Arisztotelész a polisz kifejezést alkalmazta, amelyet a rómaiak a civitas terminológiával ültettek át latin nyelvre. Azt a megállapítást olvashatjuk, hogy a res publica nem tekinthető a római államfogalomnak, a Romanus pedig a polgárok közösségét jelenti.[45] A statust szót valamely dolog állapotára alkalmazták. A status szó a 13. században két jelentést vett fel, jelenthette egyrészt az alkotmányt vagy uralmi formát, másrészt pedig az uralomgyakorlást, kormányzást. A középkorban a politikai közösségeket az universitas terminológiával jellemezték. A regnum várost vagy tartományt jelentett vagy egy más jelentése szerint a mérsékelt államot vagy kormányzást foglalta magában. A civitas szó is módosult a középkorban a politikai közösség elvontabb értelemben való megragadására alkalmazták. A mai értelemben vett államfogalom a stato a 14. századi itáliai városi kommunák szóhasználatából alakult át a modern államfogalom megjelölésére.
A status szó korábban hűbérjogi jelentéssel bírt vagy a római jogban az egyén „személyállapotát” jelentette. A középkorban konkrét alkotmányfajta megjelölésére is alkalmazták.
Összefoglalóan tehát azt lehet megállapítani, hogy az állam fogalmát, csak a modern állam megjelölésére használhatjuk, a XVI. századtól korábban keletkezett politikai közösségekre nem használhatjuk az állam fogalmát. Tehát Paczolay Péternél csak az abszolút monarchiától beszélhetünk államról.
A továbbiakban érdemes az eddig kifejtett álláspontok rövid rendszerezését elvégezni. Az állam terminológiájának ismertetését követően föltettük, hogy csak az lehet állam, amely a szuverenitás fogalmi jegyével is rendelkezik. Az összetettebb definícióból következik, hogy az állam fogalmához szükséges egy jogrendszer megléte is. Ha az autopoezis sejtbiológiai koncepciót az állam-és jogtudományokra alkalmazzuk, megállapíthatjuk, hogy a jog egy önfejlesztő rendszerként jön létre. Az autopoezis koncepciónál felmerült egy másik distinkció is, nevezetesen az állam jog felett való rendelkezése. Varga Csaba az autopoezis koncepciót Hans Kelsen műveinek tükrében ismertette. Kelsennél az állam és a jog egymással azonos.
A bevezetőben kitértünk arra, hogy külön diszciplínát kell, hogy alkosson az államelmélet és a jogelmélet. A fenti fejtegetésekben azonban számos helyen azt az álláspontot olvashattuk, hogy a jogelmélet professzionális szinten művelhető az állam fogalmának meghatározása nélkül is, azonban az államelmélet nem művelhető a jogelmélet egyes kategóriáinak mellőzésével. Ebből az állításból egyszerűsítve az a következtetés vonható le, hogy a jog fogalma kidolgozható, kimunkálható az állam fogalmának meghatározása nélkül is, de az állam fogalmának meghatározásához megkívántatik a jog fogalmának ismertetése is. [Elég itt az állam fogalmára adott összetettebb definícióra gondolni (Moór Gyula).] Kétféle elképzelésből indulhatunk ki az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan. Az egyik elképzelés szerint a jog önmagát fejlesztő rendszer, a jog fejlődéséhez nem szükséges az állam megléte. A jog létezhet állam nélkül is. A másik elképzelés szerint a jogot az állam alkotja, az állam rendelkezik a jog felett állításhoz érkezünk el ezzel a tétellel. Az elemzés további irányát a következő kérdések befolyásolják. Az állam jelent-e meg - (akár király, törzsfőnököt, vezetőt tekintünk államnak, [ – föltettük, hogy az államnak szuverénnek is kell lennie, kérdés, hogy ha ez az törzsfő, király stb. szuverén, elmondhatja-e magáról, hogy ő maga az állam?] - elsődlegesen és az rendelkezett a jog felett? Ennek fordítottja is elképzelhető, a jog jelent meg elsődlegesen és erre „épül rá” az állam fogalma. Tehát a jog jelent meg elsődlegesen és másodlagosan jelenik meg az állam. (Ezt az álláspontot képviselte Szabó Imre, Lövétei István.) Harmadik változat is lehetséges, amelyet Szilágyi Péter állít, nevezetesen az, hogy az állam és a jog egyszerre keletkezett. (A III. fejezetben foglalkozunk a jogállamisággal, ott elképzelhető ennek a tételnek a megfordítása is, nevezetesen a jog rendelkezik az állam felett. Ebből a megfordított állításból az is következik, hogy azonos-e az állam a joggal, vagy a kettő független egymástól?) Ha az állam jog felett való rendelkezését distinkciónak fogjuk fel, akkor azon tétel is következik, hogy az állam egységbe (kódexekbe) foglalja a jogot. (A II. fejezetben majd látjuk, hogy az állam jog feletti rendelkezésének (abszolút állam megjelenése) tudható be az újkorban a kontinentális jogrendszerben meginduló kodifikációs hullám, amely a XX. századig is elhúzódik (ALR, Code civil, Code penal, ABGB, BGB, OR, ZGB, Ptk. és további törvénykönyvek. A szokásjog írásba foglalásával indul meg a kodifikációs hullám, amelynek eredményképpen kialakul a jog jogágakra való tagozódása, az egyes jogágakat, átfogó törvénykönyvekben (kódexekben) rendszerezik. A magánjogi, büntetőjogi kódexek mellett, kialakul a közhatalom gyakorlásának kódexe is, az ún. kartális alkotmányok.)
Mielőtt az állam és a jog kapcsolatának vizsgálatát megkezdenénk, érdemes árnyalni a fenti államfogalom megjelenésével kapcsolatos nézeteket.
Véleményem szerint a két elmélet (Szilágyi, Paczolay) az állam megjelenésére vonatkozóan végletet jelent. Ha számegyenesen (idővonalon, időegyenesen) zárt intervallumok alkalmazásához hasonlítjuk a két elméletet, akkor megállapíthatjuk, hogy Paczolay Péter elmélete képezi a maximumot az állam keletkezését illetően. Szilágyi Péter minimumként jelöli meg a despotikus monarchiát. Ettől még van korábbi álláspont. Az 1998-as egyetemes állam-és jogtörténeti tankönyv már mezopotámia városállamaira is alkalmazza az állam fogalmát. Mindenképpen érdemes több elméletet is megadni az állam keletkezésére vonatkozóan, mert a két véglet egyikét elfogadva, zsinórmértékül választva, ellentmondásokra juthatunk a további vizsgálódások során. Induljunk ki példaképpen Paczolay Péter elméletéből. Paczolay az államfogalmat a 16. századi abszolút uralkodóktól eredezteti. Az államfogalmat érdemes összevetni a fenti kitétellel, miszerint az államnak szuverénnek is kell lennie. (A szuverenitás megjelenését sokan Jean Bodin: Az államról című művének megjelenésétől eredeztetik. Ez a korszak egybeesik az abszolút monarchiák megjelenésével. Az 1976-os nemzetközi jogi tankönyv szerint a szuverenitás mindig létezett a történelem során, függetlenül attól, hogy Bodin 1576-ban dolgozta ki az uralkodói szuverenitásra vonatkozó elméletét. Magam részéről a szuverenitás létezését bizonyosan megkérdőjelezem a középkori politikai közösségeket illetően (patrimoniális monarchia, rendi monarchia).[46]
A szuverenitást az abszolút uralkodótól eredeztetem. Felfogás kérdése, hogy az ókori despotákat szuverénnek tekintjük-e. Eötvös József a XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művében megítélésem szerint államnak tekintette az ókori despotikus monarchiát. Erre azon – abszolút monarchia elleni tiltakozásra utaló – kijelentéséből következtethetünk, hogy az abszolút monarchiában kevesebb szabadsággal rendelkezik az alattvaló (később állampolgár), mint az ókori kelet despotikus monarchiáiban.) Fentebb megállapítottuk, hogy az állam rendelkezik a jog felett tétel gyakorlati lecsapódása, megjelenése a kodifikáció.[47] Szabó Imrénél jelenik meg, majd Pokol Béla műveiben kidolgozottabb formában olvasható azon tétel, hogy a Iustinianus-féle kodifikáció ugyanolyan kodifikációnak tekinthető, mint akár a porosz ALR. E tekintetben ellentmondásra jutunk abban az esetben, ha Paczolay államfogalmát vesszük alapul. Az ókori császárkori Rómában nem beszélhetünk kodifikációról, mert Paczolay államfogalmának tükrében államról sem beszélhetünk. Ilyen értelemben a Iustinianus-féle kodifikáció nem tekinthető kodifikációnak. Meggyőződésem, hogy ezt az érvelést a római jogászok, jogtörténészek nem fogadnák el, ezért mindenképpen érdemes az állam időbeli elhelyezésére vonatkozó elméleteket részletesebben ismertetni. Szilágyi Péternél láttuk, hogy az államfejlődésnek három egymást feltételező útja alakult ki az ázsiai, az antik és a germán út.
A Mezey Barna-Szente Zoltán-féle alkotmánytörténetet tankönyv[48] a germán államtól ismerteti a modern alkotmányos állam megjelenéséig tartó folyamatot. A könyv végén a Montesqueiu-féle három hatalmi ág fejlődéstörténetét és egymástól való elkülönülését olvashatjuk. A munka alapvető szemléte megítélésem szerint a következő: a germán állam vagy a könyvben olvasható elnevezés szerint nomád törzsi államra épül a modern európai alkotmányos államok államszervezete. A Nyugat-római Birodalom bukását követően kialakuló patrimoniális monarchia és a feudális gazdasági és társadalmi rendszerre építhető fel a modern abszolút, majd alkotmányossá váló állam államszervezeti modellje.
Az alkotmánytörténetben kifejtett jogra vonatkozó definíció szerint a joghoz nem szükséges az állam megléte. „A jog a társadalmi élet szempontjából leglényegesebb viselkedésmódok általános szabályozója, melyet éppen fontosságánál fogva a közösség vagy annak képviselője a szervezetre kényszerít.”[49] E tétel szerint a jog előbb jött létre, mint az állam. Ezen álláspont szemben áll a Szilágyi Péter-féle állásponttal, mely szerint az állam és a jog egyszerre keletkezett. A jogi norma úgy jön létre, hogy a fölöslegesnek vagy károsnak ítélt magatartást a csoport kiveti és tilalmakkal látja el.(Egyes szerzők a Büntetőjog kialakulását erre a tételre vezetik vissza.) A kényszerítő erő maga a közösség volt, melynek feltétlen szabályozó reakciója feleslegessé tette az elkülönült igazságszolgáltató szerv megjelenését. A közösségen belül kollektív igazságszolgáltatásról beszélhetünk, a közösségen kívül pedig a sérelmek kollektív megtorlása kerül előtérbe.
Az állam keletkezését elsődlegesen a törzs létrejöttében, törzsszövetséggé alakulásában, majd a nomád birodalom megjelenésével adják meg a szerzők. A közösségi kereteket a közösségből kiváló vezetők, vezető akarata tölti meg. A törzskar, törzsfőnök, vezető egyéni akarata alkotja a jogot. A könyvben is megjelenik az állam rendelkezik a jog felett kitétel, csak a szerzők az államot a közösség vezetőjével azonosítják. „A rétegzett társadalom kialakulásával függetlenedő állami szervek végrehajtották a jog teljes kisajátítását, s a társadalmi hierarchia legfelső köreinek szolgálatába állították. Ezzel megszűnt az érdekek „tagolatlan egyetemessége”, s ettől kezdve a jog az állam speciális eszköze az általa helyesnek tartott társadalmi rend fenntartására, kényszerítő ereje pedig immárom az állam fegyveres kényszerapparátusa. Az állam (a hatalmat gyakorlók igazgató és erőszak szakszervezete) természetesen a hatalmon lévők érdekeit tartja irányadónak, azt védelmezi elsősorban, s a jog rendje is ennek felel meg.”[50] A definícióból következik, hogy az állam rendelkezik a jog felett, létrejön Eugen Erlich szavaival élve a változtatható, kicserélhető jog. Magam részéről az államapparátus által változtatható, kicserélhető jogkoncepció megjelenését a modern államra tartom fenn. Véleményem szerint a fent idézett definícióban marxista elemek is megtalálhatóak, különösen a Lenin által meghatározott államfogalomhoz hasonlítható a fent idézett definíció. A fenti meghatározásból kikerült azon tétel, hogy az állam valamely osztály elnyomására irányuló erőszakszervezet. A szerzők álláspontja eltér Szilágyi Péter felfogásától, mely szerint az állam és a jog egyszerre alakult ki. A szokásrend és a jog megelőzte az állam fogalmát. A továbbiakban azt érdemes megvizsgálni, hogy az ókori uralkodók szuverénnek tekinthetőek-e. Egyet lehet-e érteni azon különös államtanban (nemzetközi jogban) megfogalmazott állásponttal, hogy az ókori közösségek is rendelkeztek a szuverenitás fogalmi jegyével, függetlenül attól, hogy Jean Bodin csak 1576-ban dolgozta ki az uralkodói szuverenitás elméletét? Álláspontom szerint a patrimoniális monarchia, illetve a rendi monarchia nem tekinthető szuverénnek, következésképpen államnak sem. (Ezen állítást a II. fejezetben ismertetem részletesebben.) Az állam és a jog kapcsolatának vizsgálatát követően az elemzést avval célszerű folytatni, hogy hogyan jelent meg az egyes ókori, középkori államelméleti szerzőknél az állam fogalma, illetve miért tekinti Paczolay Péter Machiavellit az államfogalom előlegezőjének. Azt azonban mindenképpen le kell szögezni, hogy az állam rendelkezik a jog felett kitétel csak az írott jog esetében érvényes, szokásjog esetén ez nem mondható el.
(A római jogászok nem osztják e tételt. Jean Bodin a római jogot nem tekinti pozitív jognak.
A romanista álláspont a kommentárok Butrigarius [1274-1348] és Baldus felfogását veszi alapul, amely szerint a „római jog mint az egész emberiség „közös értelme” ott is szerephez juthat a jogalkalmazásban, ahol például politikai okból nem tekintik pozitív jognak.”Du Moulin 1510-es kommentárjában a római jogot kötelezően alkalmazandó ius communenének tekintette. 1554-ben változtatott álláspontján a római jogot már csak akkor tekinti alkalmazandónak, ha nincs megfelelő szomszédos szokásjog vagy általánosan érvényesülő consuetudo.[51]) Az állam fogalmát a családtól eredeztetik. Elsőként jelent meg a nagycsalád, amely vagyon, vér és munkaközösséget jelentett. A házközösség is nagycsaládnak tekinthető. A nemzetség tekinthető a fejlődés következő állomásának, amelynek tagjai már nem tartják fenn az együttes gazdálkodást, de a vérségi összetartozást tudatosan vallják.
A munkamegosztás, a specializáció eredményeképpen a nemzetségi fölé igazgatási szint épül ki a közfunkciók ellátásának céljából. A vérségi igazgatást a politikai igazgatás váltotta fel. A szerzők hasonló álláspontot képviselnek e tekintetben Szilágyi Péterrel. A fent említett módon jöttek létre a folyó menti társadalmak, amelyek a despotikus monarchiában teljesedtek ki. A despotikus monarchiák az európai modern államok fejlődésére is hatást gyakorló antik állam kialakulásához vezettek. Véleményem szerint e fejlődést lépcsősorhoz hasonlíthatjuk. Az állam fejlődésének két útja alakult ki az egyik az ázsiai úttól tart az antik állam megalakulásáig. Az ókori államok fejlődése a Római Birodalom államszervezetében és jogában összegződött. A rómaiak kulturális és az állam-és jogtudományba sorolható örökségét, a Kelet-római Birodalom, majd Bizánc és a római katolikus egyház, valamint a szerzetesrendek mentették át. Az állam fejlődésének másik ága, amelyre a modern európai államok épülnek, a germán modellre épül. (A modern állam létrejöttének folyamatát a II. fejezetben ismertetem. Az ázsiai fejlődési út megléte előfeltételt képez az antik állam létrejöttéhez, a germán állam típusa pedig a hanyatló Nyugat-római Birodalom jogintézményeire épül rá. Az antik és a germán modell a reneszánsz korstílus időszakában kapcsolódott össze, az államelmélet tekintetében Machiavelli életműve tekinthető összegzésnek és a modern államfogalom előlegezőjének. Paczolay Péter Machiavellit jelöli meg az állam fogalmának megteremtőjének. A tankönyv szerkezetéből azon álláspont olvasható ki, hogy a modern államok kialakulásánál nagyobb jelentősége van a germán államtípusnak. Az állam fogalmának meghatározását úgy folytatják, hogy a törzsi gyűlés örökössé tett egy vezető személyt, aki személyes hatalommal rendelkezik. A vezető munkáját törzskar, tanácsadó testület segítette.
Az államot illetően a következő meghatározást olvashatjuk: „Az állam a társadalomtól elkülönült, de annak keretében funkcionáló, rendfenntartó, védekező, társadalomigazgató és szervező apparátus, a hatalom szervezője, mely „egyszerre sajátos politikai gyakorlat, eszme és szervezet, és amelynek lényegei mozzanatai az állami közösség, államtag és az államhatalom, azaz az állampolgárok által képződő hatalom. Az államot eszköznek, vagy eszmének, vagy eszmények, szervezetnek tekinteni csupán – ez mindig csak kiragadott egyoldalúság, mivel a politika rendszerében történetileg kialakult állam teljes politikai jelenség és lényegegyüttest alkot”(Gombár Csaba)”.[52]Az idézett államfogalmat a Max Weber-féle államfogalommal egészítik ki.
A vérségi közösségnél magasabb szinten megfogalmazódó, önálló politikai célú és érdekű, önálló funkcióval rendelkező szerveződést már államnak tekintik. Álláspontom szerint akkor lehet államról beszélni, ha az szuverénnek is tekinthető. A továbbiakban elemezni kell a szuverenitás fogalmát. A nomád törzsi szervezetrendszer már magában hordta a modern állam megjelenését. A II. fejezetben ezen állítást vizsgáljuk meg. A II. fejezetben elemezzük azon állítást is, hogy az alkotmányfogalom a közjogi szerződéselméletből eredeztethető. Az utószó vonatkozásában érdemes itt idézni, hogy mit értenek a szerzők alkotmány alatt: „Az alkotmány az állam szervezeti és jogi rendjének szabályozására szolgáló alapelvek (szabályok) összessége, melyek a főhatalom gyakorlója, az állami szervek működésére, az állam és polgára viszonyára, jogaikra és kötelezettségeikre terjednek ki.” Megvizsgálandó kérdést jelent, hogy van-e minden államnak alkotmánya?
A magam részéről az állam fogalmának időbeni elhelyezésével kapcsolatos vitában Paczolay Péter álláspontját vagyok kénytelen elfogadni és a további fejtegetésekben alapul venni. Ha az állam fogalmát a szuverenitás distinkciójának mellőzével vizsgálnánk, elfogadhatnám Szilágyi Péter álláspontját, mely szerint az ókori kelet despotikus monarchiája már államnak tekintendő. Az államra vonatkozó terminológiák ismertetését követően azonban föltettük, hogy csak azon politikai közösség (szűkebb értelemben szervezet) tekinthető államnak, amely a szuverenitás fogalmi jegyeit is magán viseli. A nemzetközi jog kialakulására vonatkozóan azt az álláspontot fogadtam el, hogy a nemzetközi jog közel 500 éves múltra tekint vissza. A vesztfáliai békét követően alakult ki a történetírásban uralkodói diplomáciaként említett jelenség, ezen időpontra tekinthető a diplomáciai kapcsolatok rendszerének kiépülésének rendszere.[53] Az európai hatalmi egyensúly a franciák, majd az angolok vezetésével 1648-1945-ig állt fenn. 1945-ben a status quo európai hatalmi egyensúlyon alapuló rendszert a bipoláris világ váltotta fel, amely 1991-ig a Szovjetunió felbomlásáig állt fenn. Ezt a korszakot a hidegháború korszakaként nevezik a Nemzetközi jogban.
A szuverenitás megjelenése az abszolút monarchiák kialakulásához kapcsolódik, az uralkodói szuverenitás elméletének kimunkálása Jean Bodin nevéhez fűződik. A szuverenitás XVI. századi megjelenéséből következően az állam fogalmának megjelenését is ezen korszakra tehetjük, tehát egyet kell értenünk Paczolay Péter felfogásával, aki az állam fogalmának megjelenését a modern állam kialakulásának korára helyezi el.
Szilágyi Péter elméletében elfogadom azon állítást, hogy az állam megjelenésének három egymást feltételező útja van (ázsiai fejlődés, antikvitás, germán állam). Álláspontom szerint az állam fejlődésben ez a szakasz képezi az „első lépcsősort”. Ezen korszak lépcsőzetes fejlődéshez azonosítható a Római Birodalomban összegződött az antikvitás korának államelméleti, valamint jogelméleti eszmerendszerének, elméleteinek, tételeinek összessége. Véleményem szerint az állam fogalmának megjelenéséig egy „második lépcsősort” is említhetünk, amely a germán állam megjelenésétől a modern állam megjelenéséig tart. E korszak magában foglalja a patrimoniális monarchiának korszakát, a rendi állam fejlődését, az abszolút monarchia megjelenését, valamint az abszolút monarchia alkotmányos monarchiává alakulásának korszakát. A „második lépcsősor” tekintetében a Mezey Barna, Szente Zoltán által kidolgozott alkotmánytörténet tankönyv koncepciójával tudok azonosulni, mely szerint a nomád törzsi állam vagy politikai közösség államszervezetére építhető fel a modern alkotmányos állam. (A II. fejezetben a modern állam kialakulásnak folyamatát ismertetjük.) Álláspontom szerint az ún. „második lépcsősor” az „első lépcsősor” a Szilágyi Péter által kifejtett államfejlődési utak meglétét. Meggyőződésem szerint az állam fogalmának kialakulása kétlépcsős fejlődési úttal írható le.
A következőkben célszerűnek látszik választ adni a fentebb feltett kérdésekre, nevezetesen, hogy az állam vagy a jog fogalma jelent-e meg elsődlegesen?
A kérdések megválaszolásához a Jogantropológiai kutatások eredményeit is figyelembe kell venni. A jogtörténészek közül sokan az egyes ókori uralkodók törvényeit azonosítják a jog fogalmával. A törvényeket úgy állítják be, mint a jog megjelenési formái. „… a jogtörténetírás mégis azt sugallja, hogy a jog az emberi tárdalom történetének adott fokán, a civilizációban létrejött államokkal együtt, azokban alakult ki.”[54]
Egyes elméletek distinkcióként veszik, az állam rendelkezik a jog felett tételt, ennek következtében a jogot az állam vagy társadalmi rend megjelenéséhez kötik. Az említett koncepcióból kiinduló elméletek a hatalomból eredeztetik a jog fogalmát. E szerint előbb jelent meg az állam és aztán keletkezett a jog. A XIX. században a jogot magát mint általános szabályozó rendszert határozták meg. A jog előzményeit a szokásokban találták meg. A Savigny nevével fémjelezett történeti jogi iskola (a fent már említett „fogalomjogászat” és a szabadjogi iskola korszakát megelőző irányzat) értelmezésében a jogot népszellemnek tekintették. A XIX. század során a római jogra és az ősi germán jogintézményekre épülő tudós jogot kívántak létrehozni. A római jog fejlődése során kialakult jogintézményeket egyes újonnan kialakított történeti kategóriák, fogalmak alá sorolták be. E korszakban alakult ki az egyetemi jogászság által formált modern jogdogmatikai réteg, a jog mögött meghúzódó absztrakt fogalomrendszer jött létre. A történeti jogi iskola az állam keletkezésre a következő magyarázatot adja: a szokásrendszerrel bíró gyűjtögető, halászó, vadászó kis csoportok törzsi társadalmakká fejlődnek, az állam megjelenésével a szokásrendszerek átalakulnak jogrendszerré. Szokásjog alakul ki elsődlegesen, ezt váltja fel a tudatosan alkotott jog. E mondattal ismételten az állam rendelkezik a jog felett distinkcióhoz jutunk. A distinkcióból ismételten ahhoz a kérdéshez érkezünk, hogy mikortól beszélhetünk államról? A circulus vitiosus (hibás kör) elkerülése érdekében célszerű megválaszolni azt a kérdést, hogy az állam jelent-e meg elsődlegesen és az rendelkezett a jog felett vagy elsőként a jog alakult ki és azt követte az állam megjelenése vagy a Szilágyi Péter-féle elképzelés szerint az állam és a jog egyszerre alakult ki.
A kérdések megválaszolásához érdemes két csoportba foglalni az állam keletkezésére vonatkozó elméleteket. Lövétei István a már hivatkozott tankönyvben két fő csoportot alakított ki az egyik az evolúciós szemlélet, a másik a jogi antropológia elmélete. Az evolúciós elmélet a modernizálódó társadalom alapjait kereste az őstörténetben. Ez az elmélet a XIX. században megjelenő államelmélet diszciplína, államtan tantárgy keretében kidolgozott és elhatárolt állam fogalmat vetítette vissza az ősi társadalmakra. Az elméletek fő célkitűzése a modern államhoz megjelenéséhez vezető folyamat rekonstruálása volt. Az elméletek közös ismérvét jelenti, hogy a család, a házasság, az ősi közösségi tulajdon bomlása, ősi konfliktuskezelések, büntetések, negatív szankciók felől közelítik meg a modern állam megjelenését. A család szerkezete a korai matriarchátustól alakul át patriarchátussá.
(E körben megjegyezhető, hogy a napjainkban a középiskolai történelem tantárgy keretében használt tankönyvek egy része is az evolúciós álláspontot veszi alapul.) A régészeti, antropológiai kutatások nem igazolják ezt az álláspontot. A kutatások során nem találkoztak még olyan társadalommal, amelyre a matriarchátus lett volna jellemző. Az elméletek szerint az cselekvési szabadsága a közvetlen közösségi ellenőrzés által korlátozott. Az evolúcióra épülő felfogás szerint az ember fejlődése a szabadság irányába halad. Ezen állítást két érvvel szokták alátámasztani. Az első érv szerint a társadalom a haladás révén fokozatosan felszabadult a korlátozó természeti kényszerek alól. Lövétei István állítása szerint az újkori filozófiai ezen állítás alátámasztása céljából jött létre. A másik érv szerint a jog területén az ember helyét általánosan rögzítő normákat felváltják a liberális elveknek megfelelő szabad cselekvési formák. (Ez az álláspont Pokol Bélánál is megjelenik: „Ha visszamegyünk az emberi közösségek fejlődésének első szakaszaira, látni kell, hogy ekkor az élet szinte minden szituációjára egy pontos szokásnorma alakult ki, és az ebbe beleszülető ember ezt szocializálva szinte csak normatív ismeretekkel rendelkezett, és ezek az életét reggeltől estig minden lépésben irányító szokásnormák egyben vallási jelleget is kaptak hosszú ideig, ez eleve nem tette lehetővé az ettől eltérést. Ez a szokásnorma általi lefedettség csak egészen későn engedte meg, hogy az élet sok területén az emberek mérlegelve döntsenek a felmerülő lehetséges magatartások között, és a közösség több lehetséges magatartást is toleráljon.” A modern társadalomban egyre differenciáltabb normarendszerek alakultak ki, jogi, erkölcsi, vallási normák, szakmai etikai kódexek stb.[55]) A jogrendszer által garantált individuális cselekvési szabadság válik a társadalom meghatározó szervező elvévé. Lövétei István szerint nem teljesen igazolható e tétel igazsága. (Erre az állításra említette Lövétei István példaként a Bevezetés a jogtudományba tantárgy keretében tartott előadásán példának a modern büntetőtörvénykönyvek felfogását. A Btk. szabályozási mechanizmusából nem következik a Tízparancsolatban szabályozott tétel, hogy Ne ölj!. A Btk. nem mondja azt, hogy tilos lenne embert ölni vagy az ember ne öljön embert. A Btk. 166.§-a arról rendelkezik (negatív szankciót fogalmaz meg), hogy ha valamely természetes személy megvalósítja az emberölés tényállását, akkor (alapesetben) 5-15 év szabadságvesztéssel büntetendő. Ebből nem következik, hogy tilos lenne embert ölni, de ha valaki megvalósítja az emberölés tényállását a törvényben meghatározott szankciót, büntetési nemet, büntetést fogják vele szemben érvényesíteni.)
A modern állam fogalmához a tulajdon felől közelítve az evolucionista elmélet azt tételezte fel, hogy az ősi társadalomban kollektív tulajdon volt, emellett a használati tárgyak személyes tulajdona is létezett. A magántulajdon a munkamegosztással függ össze. „a közösségi földhasználat átadja helyét az egyéninek , majd ennek rögzítése a magántulajdon megjelenése. Ilyen levezetés pl. az ager publicus végleges felosztásához vezető folyamat leírása a köztársaságkori Rómában.”[56] A modern antropológia szerint ez az állítás egyszerűsítés, nincsenek olyan szabályok, amelyek előírnának valamilyen használati módot. Az egyén javaira való jogok léteznek, de alárendelődnek a közösségnek. Lövétei István párhuzamot von, hogy nincs ez másképpen a modern államban sem, hiszen a tulajdonjognak számos korlátja különböztethető meg, pl.: a közigazgatási jogi szabályok is korlátozzák a tulajdont. A büntetés felől közelítve a modern államot megállapíthatjuk, hogy az evolucionista felfogás szerint a közösség száműzi a normasértőt, a normák maguk a szokások. (Ezt az álláspontot képviseli Mezey Barna is a Büntetőjog fejlődéstörténetére vonatkozóan.) A tétel szerint a vérbosszú átadja helyét a társadalmi békét szolgáló kompozíciónak, majd az államhatalom megjelenése után az állami büntető hatalomnak, a büntető eljárásnak. A modern antropológiai kutatások ezt az érvelést sem támasztják alá. A vérbosszú helyett inkább a megegyezés dominál. Az evolucionista felfogás szemléletében a modern állam értékrendszere jelenik meg. Az evolucionisták a jogot államhoz vagy specializált intézményhez kötötték. A „primitív népek” esetében nem találták meg a modern intézmények alapjait, ezért kijelentették, hogy ezek a népek jog nélküliek. Erőltetett érvelés szerint nem tudták igazolni az állam rendelkezik a jog felett tételét.
A másik irányzat a jogi antropológia irányzata, amelyet az evolucionizmussal való szakítás eredményeként értékelhetünk. Az antropológia elmélete az Émile Durkheim (1858-1917) által kidolgozott funkcionalizmus elméletére épül. Durkheim a társadalmiság elemzésénél az alapelvek rekonstrukciójára törekedett. „A társadalom tartós struktúráját az egyes egyének fölötti tények szerveződése adja.” [57] A társadalom különböző intézmények egymásra épülő, egymással szorosan összefüggő kapcsolatából áll. A funkcionalizmust B Malinowski alkalmazta az antropológiára. Malinowski szerint miden társadalom adott szükségletekre adott intézményes válaszok rendszere, minden társadalom kialakítja a saját válaszát. A jogi antropológia a következőképpen fogalmazza meg a jog fogalmát: „a jog lényege annak funkciója, ez pedig a társadalom folyamatainak rendezettsége, a zavaró magatartások feletti őrködés, a rend megsértésének a helyreállítása. A jog tehát a társadalmi kontroll intézménye, a tanulmányozott népeknél tehát mindaz jogi intézmény, amely a társadalmi kontroll funkcióját valósítja meg.”[58]Ekkor még természetesen nem beszélhetünk differenciált normarendszerekről (pl.: ius, fas, mos hármas normarendszer), a jogi, erkölcsi, vallási normák összemosódását figyelhetjük meg. A jog intézménye a társadalom egész intézményrendszere, annak struktúrája. A jogi antropológusok jogfogalmába még a mágia is beleérthető. Lövétei István ismerteti a tradicionális társadalmak jogának jellemzőit: nincs kialakított szanckciórendszer, a jog partikuláris. Ennél a jellemzőnél érdemes megállni egy pillanatra. E tétel újabb adalékot jelent az állam fogalmának időbeli elhatárolásával kapcsolatos vitához. Ha a jog partikuláris (mint a középkori patrimoniális monarchiák idején), akkor abban az esetben nem beszélhetünk szuverenitásról. Ha nem beszélhetünk a szuverenitás fogalmáról, akkor a fenti feltételből magától értetődik, hogy ebben az esetben államról sem beszélhetünk. Ha nem beszélhetünk államról, akkor nem tudjuk azt a tételt értelmezni, hogy az állam rendelkezik a jog felett. Evvel a kijelentéssel azonban még nem adtunk választ arra a kérdésre, hogy a jog volt-e előbb vagy az állam? Mindesetre azt már előrevetíthetjük, hogy az állam fogalmának absztraktabb, egzaktabb meghatározásához meg kell vizsgálni, határozni a szuverenitás fogalmát is. A fenti gondolatmenetből nem következik az, hogy ha nincs állam, akkor jog nincs. Attól, hogy állam nincs, még jog lehet. Ennek a jognak azonban függetlennek kell lennie az államtól, nem az állam rendelkezik tehát a jog felett. Röviden: jog van, állam nincs. Érdemes itt ezt az állítást a fent kifejtett autopoezis koncepcióval összevetni, a jog egy önmagát fejlesztő rendszer lenne. Először jelent meg a jog és arra épül rá az állam fogalma. Azt kell megnézni, hogy ez a jog hogyan tud magatartási szabállyá válni, hogyan kényszeríthető ki érvényesülése, azonos-e ez napjaink jogfogalmával?
A partikuláris jognál mint jellemzőnél Lövétei István is említi, hogy ez akár igaz lehet ókori és feudális politikai közösségekre is. Ha ez ókori közösségekre is igaz, akkor nem beszélhetünk ennél a közösségeknél államfogalomról.
A következőkben több vallásos világképet ismertet a szerző. Egyet érdemes kiemelni, amit az európai civilizációk archetípusaként mutatnak be a könyvben. A vallást a jog fölé rendelik. A világ az isteni teremetés eredménye, s az Isten nem hagyja magára a teremtést, hanem továbbra is beavatkozó irányítást gyakorol. A jog maga is az isteni parancsolat része. Ennek az állításnak jelentősége lesz a II. fejezetben a természetjog eszméjének fejlődésének bemutatásakor.[59] A jog mint a társadalom alakító ereje, az állam parancsa, amelyet a parancs alá vetettek követni kötelesek, engedetlenség esetén szankcióval kell számoljanak. E jogfogalom akár az abszolút monarchiák korára (az uralkodói szuverenitás) megjelenésével lehetne igaz. Ezen állításnál is elérkezünk az állam rendelkezik a jog felett tételhez. A továbbiakban mindenképpen érdemes megvizsgálni az állam keletkezésére vonatkozó elméleteket és a szuverenitás fogalmának kialakulását.
Ha az eddigi fejtegetéseket röviden összegezni kívánjuk, azt állapíthatjuk meg az evolucionizmus elmélete szerint az állam jelent meg előbb és az rendelkezett a jog felett, a jogi antropológia elmélete szerint a jog előbb jelent meg mint az állam. A jogantropológiára vonatkozó fejtegetéseket érdemes összevetni az autopoezis jogkoncepciójával.
A továbbiakban két elmélet tükrében próbálnék választ adni az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan feltett kérdésekre. Az egyik elméletet Szabó Imre felfogása jelenti. Szabó Imre szerint a jog előbb jelent meg, mint az állam. A másik elmélet Tamás András Állam-jog-jogállam című írása lesz.
Szabó Imre elméletét[60] érdemes a továbbiakban röviden ismertetni az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan. Szabó Imre azt a felfogást vallja – megelőlegezve az elmélet ismertetését -, hogy először a jog fogalma jelent meg és arra épül rá az állam fogalma.
Szabó Imre jogkoncepciójának ismertetését azzal a megállapítással kell kezdeni, hogy az államelmélet és a jogelmélet 1971-ben még egységes diszciplínát képezett, nem vált szét két tudományterületre és nem kapcsolódott számos egyetemi tantárgy a két különálló diszciplínához. Röviden utalnék arra, hogy 1945 után az egységes állam-és jogelmélet diszciplínát elválasztották a tételes jogtudományi tárgyaktól (Magánjog, Büntetőjog, Közigazgatási jog), a jogágak fölé emelték, tartalmát kiüresítették, vizsgálódási területét leszűkítették a jogszabályok érvényességének és hatályosságának vizsgálatára.[61]
Véleményem szerint Szabó Imre igyekezett elemzéseibe bevonni a marxista-leninista állam-és jogelmélettel ellentétesnek mondott polgári vagy bourzsoá jogelméletet, államelméletet is.
Szabó Imre 1971-ben megjelent jogelméletében talán természetesnek is mondható, hogy az állam-és a jogelméletet egységes diszciplínaként kezeli, művében úgy fogalmaz, hogy a jog nem tárgyalható állami összefüggés nélkül és az állam nem tárgyalható a jog vonatkozása nélkül. Ugyanakkor az állam-és a jogelmélet diszciplínák különválasztásának irányába tett haladó lépésnek is tekinthető azon állítás, hogy meg lehet különbözetni az államot és a jogot egymástól. Szabó Imre nem ért egyet a Hans Kelsen-féle jogállamiság koncepciójával, amely az állam és a jog egységének elvére épül. A szerző 1971-ben nem ért egyet azon állásponttal, hogy az államot jogállamnak kell tekinteni. A jog és az államra vonatkozó fejtegetések azzal a megállapítással kezdődnek el, hogy a jogalkotás, a jogalkalmazás és a jogkövetés állami tevékenység, a jogelméletnek (akkoron állam-és jogelméletnek) tárgyát és részét kell, hogy képezze. „Az állam jogalkotó tevékenysége azt jelenti, hogy általános jellegű, de egyben társadalmilag sajátos, azaz jogi normák elvont alakjában visszatükrözi a gazdasági és az egyéb társadalmi viszonyokat, ez által megadja ezeknek, mint jogi viszonyoknak a formáját, biztosítja ebben az alakban való megjelenésüket.”[62] A jogi normák a jogviszonyok megjelenési formáit jelentik. A polgári (bourzsoá) jogelmélet szerint az állam a jogalkotással a társadalmi renddel biztosítja a kényszerítő rendet. Ez a felfogás véleményem szerint Hans Kelsen felfogásával, elméletével azonosítható. Engelsnél „elsődleges szükségletet jelent” (saját kifejezés) a termelés, az elosztás és a csere szabályozása. Ezt a szükségletet kell elsőként megszervezni. (Ez a szükséglet megszervezésére vonatkozó állításom rokonítható a fent kifejtett Jogantropológia témakörébe tartozó elmélettel.) Elsőként a szokás alakul ki, azt követően a törvény alakul ki, majd létrejönnek olyan szervek, amelyek a törvény betartásával vannak felhatalmazva, majd létrejön az állam. Megítélésem szerint ez az álláspont hasonló elvet képvisel a Mezey-Szente-féle – már hivatkozott – Alkotmánytörténet tankönyv álláspontjával. Előrevetítve a további elemzést álláspontom szerint ez az álláspont rokonítható Tamás András: Közigazgatási jog elmélete (Szent István Társulat, Bp., 1997) álláspontjában kifejtett állásponttal. Ha jól értelmezem, Tamás András arra az álláspontra jut, hogy a Közigazgatási jog sui generis jogintézmény.
Elképzelhető, hogy az állam és a jog elsőként való megjelenésének vitájában a közigazgatás, mint végrehajtó hatalom jelent meg elsőként és erre épül rá a jog és az állam fogalma. Ezt az álláspontot a továbbiakban mindenképpen érdemes részletesebben megvizsgálni. (Tamás András művét a III. fejezetben vesszük alapul, amikor azt az állítást vizsgáljuk meg, hogy elképzelhető-e az állam rendelkezik a jog felett tétel megfordítása, nevezetesen, hogy a jog rendelkezik az állam felett. E fejezetben azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy a II. fejezetben bemutatott modern állam megjelenésének folyamatát követően szükségszerű-e az, hogy a modern államnak szükségszerűen jogállamnak is kell lennie?)
Az idézett álláspontban azon marxista felfogás jelenik meg, amely szerint a gazdaság tekinthető alapnak és erre „épül rá” felépítményként a jog fogalma. E tétel szerint az államnak feladata jogi normákká transzformálni a társadalmi viszonyokat. (Kérdésként merül fel, hogy mennyiben lehet ezt az álláspontot összevetni az állam rendelkezik a jog felett distinkcióval?) Szabó Imre felfogásában elsődlegesen az esti jog jelent meg, azt követően a precedens jog alakult ki, végül a fejlődésben megjelent az állam fogalma. [Ezt az álláspontot érdemes összevetni egyes római jogászok (Földi András-Hamza Gábor) és jogtörténészek (Rácz Lajos például) felfogásával, miszerint az ókori Római Birodalom és a középkori angol jog kialakulásában hasonló fejlődési tendenciák mutathatóak ki. Sokan a jogtörténészek közül az ókori Rómában kialakult civil jog (szigorú jog, formális jog) és a praetori jog (méltányosságot tükröző jog, az egyes jogesethez igazított méltányossági formula), rendszerét a középkori angol jogban kialakult civil jog és a writekkel, eljárási formulákkal hasonlítják össze a két fejlődést.[63]] Szabó Imre szerint a jog jelent meg elsődlegesen, ezt követte az állam fogalmának kialakulása. Szabó Imre egyes külföldi szerzőkre hivatkozik (Allen: Law in the making), aki szerint az újkorban jelent meg a kodifikáció eszméje. (Ezt követően érkezünk el a már fentebb idézett 100. oldalhoz és a 7. lábjegyzethez, amely szerint az ókori Római Birodalomban is kodifikációról beszélhetünk. A kodifikációnál a II. fejezetben majd kitérünk a Pokol Béla által jellemzett jog absztrahálódásának folyamatára. A hivatkozott hellyel az állam rendelkezik a jog felett tételhez érkeztünk. Ahhoz, hogy pontosabb definíciót tudjunk adni az állam fogalmára vonatkozóan, elkerüljük a hibás körben (circulus vitiosus) való forgást a továbbiakban a szuverenitás fogalmát érdemes megvizsgálni.
Hegel Jogfilozófiájában is megjelenik általános, egyenlő, feltétlen jogegyenlőség (feltétlen jogképességet is ide érthetjük) elve. Szabó Imre Eötvös József terminológiáját alkalmazva megemlíti, hogy az említett jogegyenlőség megjelenésétől beszélhetünk a formális jogegyenlőség korszakáról. Kelsen álláspontját is ismerteti a szerző, aki különbséget tett szokásjog és az állam által alkotott jog között. A szokásjogot ember és ember közötti, a társadalmi vagy állami jogot ember (állampolgár) és az állam közötti jogviszonyként határozzák meg. Eugen Ehrlich kategóriáira is hivatkozás történik, aki állam nélküli és állami jogot különböztetett meg. Szabó Imrénél megjelenik az állam rendelkezik a jog felett distinkciója is. „A jog mindenképpen állami közbenjöttel keletkezik, lesz azzá, amit jognak, a társadalmi viszonyok meghatározott formájának nevezünk, s aminek megjelenési formája a jogszabály; államnak visszatükröző - transzformáló szerepe viszont nem egyszerűen a szokásszerűen kialakított vagy kialakult szabályokhoz a kényszer hozzáadása, azaz megerősítése azoknak, hanem a szokásszerű kifejlődés több vonatkozásban nem nélkülöző társadalmi viszonyok, elsősorban a gazdasági kényszerítő rend hatása alatt kialakuló termelési- gazdasági viszonyok olyan átalakítása, azaz joggá tétele, jog alakjába való öltöztetése, amelynek menetében e viszonyok szereplőinek és egyben maguknak a viszonyoknak a társadalmi jellege is átalakul.”[64]A szerző ugyanakkor leszögezi, hogy állam nélkül nincs jog, a jog uralkodó jog, az állam is uralkodó állam. Az említett állítás egyértelmű kinyilatkoztatása az állam rendelkezik a jog felett tételnek. Az állam rendelkezik a jog felett tétel gyakorlati megvalósulása a kodifikáció. Engels is kritériumként jeleníti meg a jogi normák rendszerbe foglalását.
A szerző kitér a jogállamiság vizsgálatára. Az államot és a jogot a kezdeti marxista írások is különválasztották. Az állam és a jog egységben való tárgyalása osztrák területeken alakult ki az 1850-es években. Hans Kelsen hirdette az állam és a jog egységét. Kelsen szerint minden állam jogilag szabályozott rendet (kényszerrendet, kényszerítő rendet) tart fenn, ezért válik az állam jogállammá. Az államot definiálhatjuk úgyis, hogy jogilag szabályozott rend, azaz jogrend. Szabó Imre Kelsen koncepciójának kritikáját fogalmazta meg. A szovjet jogelméletben 1930-tól más elméleti alapon az állam-és a jogtudományok összefogását vallották. Tagadták azt az állítást, hogy a jogdogmatika a független az államtól. Az 1960-as évektől kezd elkülönülni a Szovjetunióban az államelmélet a jogelmélettől. Opalek 1965-ös munkájában fogalmazza meg az államelmélet és a jogelmélet külön diszciplínára bontását. Magyarországon Szabó Imre 1977-ben látta célszerűnek a korábbi egységes diszciplína kettébontását. [65] Szabó Imre mint írtam, 1971-ben kritikával illette a jogállamiság koncepcióját. Igaz, a kritika főként a Hans Kelsen által kidolgozott koncepcióra irányult. Az állam realitása fölszámolódik, a jog elnyeli az államot. A polgári jogtudomány a jogot önmagából magyarázza. Jellinek elméletében a ténybeli viszony jogviszonnyá fejlődik, vagyis hatalmi viszonyból jogviszony lesz. Az állam azért alkotja a jogot, hogy az állami szervek tevékenységét, „kezét” megkösse vele, ezzel az állam magát korlátozza. A népszuverenitásnak előbb kellett megjelennie, mint az alkotmánynak.
Az első francia alkotmány a népszuverenitás tételére épült. Ha Jellinek állítását fogadjuk el, akkor a fenti kérdésre, hogy van-e minden államnak alkotmánya nemleges választ kell adnunk. Mint láttuk a népszuverenitás kialakulását követően jelentek meg az alkotmányok. (A szuverenitás kialakulását és jelentésváltozásait, részletesebben a II. fejezetben vizsgáljuk meg.) A hatalmi és az erőszak elméletek szerint az állam a jogi rend fenntartására irányuló szervezete, a jog az állam céljává válik.
A természetjogi elméleteknél (részletesebb ismertetését a II. fejezetben olvashatjuk) még létezik egy államot létrehozó, azt megelőző jog. A marxista felfogás szerint az állam és a jog egyszintű, egymást kölcsönösen befolyásolja. A polgári elméletekben a hatalmat joggá változtatják át. A gazdaság tekinthető alapnak, amelyre felépül a jog. Arzsanov szerint az alkotmányokban nem az állam, hanem az államnak meghatározott formája jön létre. Szabó Imre szerint a jogállamiság tétele fikció, hiszen a jogot alakítani lehet [állam rendelkezik a jog felett, kicserélhető, változtatható jogkoncepció], másrészt semmitmondó az állam jog által való kötöttsége. „… az állam jogszabályokban kifejeződő jogi felépítettségét a demokrácia konkrét jellege és milyensége határozza meg.”[66]( Sajnos a demokrácia elméleteire vonatkozó utalás szétfeszítené a tanulmány kereteit, egységét is, ennélfogva eltekintenék a közvetlen és a közvetett demokrácia összehasonlításától.)
A jogalkalmazás szintén állami tevékenységet jelent. A szociológia tudománya jogalkalmazásnak tekinti a döntést és a döntés kialakítására ható tényezőket. Szabó Imre rávilágított arra, hogy nem elég pusztán a döntést nézni, a döntés több elemből áll. Eltűnik a kapcsolat a jogszabályba rendezett társadalmi viszony és a jogesetben előforduló konkrét eset között. (Pokol Béla a Szabó Imre által vallott állam-és jogelméleti felfogást decizionista felfogásnak minősítette.) Ugyanakkor túlzottan joginak tekinthető az a jogalkalmazásra adott definíció, hogy a jogalkalmazás a formális logika módszerével az általánost egyedi esetre alkalmazzák. E felfogást vette alapul Hans Kelsen a jogalkotás és a jogalkalmazás egyneműségét hirdető elméletének kidolgozásakor. Szabó Imre a következőképpen definiálja a jogalkalmazást: „Az állami szervnek azt a tevékenységét, amellyel egyedi jogviszonyt létesít, módosít vagy szüntet meg, illetőleg annak létét vagy nem-létét deklarálja, s mindehhez bizonyos jogi és kikényszeríthető következményeket fűz, jogalkalmazásnak nevezzük.”[67]Ezt szűkebb értelemben vett definíciónak lehet tekinteni. A tágabb értelemben vett meghatározás szerint a jogérvényesítés szervező hatóságok hangsúlyozására épül: „A jogalkalmazás egyedi konfliktusokat old meg, hozzájuk fűződő különböző következmények útján- egyedi viszonyokra igyekszik befolyást gyakorolni, az adott viszony lebonyolításában, menetében jelentkező fennakadást igyekszik feloldani.”[68] Jogalkalmazást egyén nem folytathat. A jogkövetés az, amit az egyének végeznek. Az egyén tehet vagy nem tehet valamit, amit a jogszabály tőle elvár. A jogkövetés konfliktus kerülő magatartás. A jogalkalmazás konfliktusokat old meg. A jogi norma egyedi viszonyokból általánosított (absztrahált) és kellő eljárással elfogadott, magatartási szabály. A jogalkalmazás az általános szabályt ismét visszavezeti egyedi viszonyokra. A jogalkalmazásra adott definíciókkal ismét oda jutunk, amit Hans Kelsen állított, hogy az állam kényszerítő rend. „az állami kényszerítő erő a jogalkalmazásban meghatározott szankciók érvényesítésére irányul, abban konkretizálódik …”[69]
Említettük, hogy a jogkövetés egyéni tevékenység. Austin szerint a szuverenitás (melyet az állam fogalmi elemének tekintettünk) szükségszerű sajátossága, hogy követik a jogot. „Austin a szuverenitás és az azt magában foglaló „független politikai társadalom” jellemzőjét abban látta, hogy benne egyrészről az adott társadalom tagjainak egésze vagy része szokásosan aláveti magát, azaz általánosságban engedelmeskedik egy meghatározott közös felsőbbségnek, másrészről azonban e személyek egyike-másika vagy bizonyos csoportja nem áll okvetlenül az engedelmesség viszonyában a felsőbbséghez.”[70] Somló Bódog vitte tovább ezt a gondolatmenetet nála azonban a jogkövetés nem a szuverenitás, hanem a jog sajátossága. Moór Gyulánál a jogszabályok érvényesülését esetenként kell vizsgálni.
(Szabó Imre nem ért egyet a jogszabály érvényességének jogszociológiai alapon történő megkérdőjelezésével, melynek értelmében egy jogszabály érvényességét veszíti azon okból, mert a jogszabályt nem alkalmazták a gyakorlatban vagy az abban előírt magatartást (tevést, vagy nem tevést) az állampolgárok nem követték.) Jellineknél is az a felfogás jelenik meg, hogy az állampolgárok engedelmeskednek a szuverén parancsának. Szabó Imre meghatározza az engedelmesség fogalmát. Az engedelmesség közjogi kötelesség, az állam és az állampolgár közötti alapvető politikai viszonyok része. Itt egy fontos megállapításhoz érkezünk el. Ebből a felfogásból vezethető le a társadalmi szerződéselmélet koncepciója. (A társadalmi szerződéselméletek ismertetésére a II. fejezetben kerül sor.) Szabó Imre kritikát fogalmaz meg a társadalmi szerződéselméletekre vonatkozóan. A hatalomnak való alávetési szerződés elnyomja az egyenlő emberek egyesülési szerződését. A szocialista alkotmányokban az állampolgár részese a hatalomnak. Itt egy elméleti felvetés elejéig szeretnék megállni az elemélet ismertetésében egy kitérőt tenni.
A közjogi szerződéselméletek mellett létezik egy másik államot létrehozó elmélet is, mégpedig az organikus államfelfogás. Véleményem szerint Werbőczy Hármaskönyve az organikus államfelfogásra épül. Röviden megvilágítanám az organikus államfelfogás jelentőségét. A magyar államot a Szentkorona testesíti meg, előrevetítve az elemzést az tekinthető szuverénnek. (A Szentkorona 1386-tól nemzetközi szerződés jogalanyává is vált, ezért említhetjük, hogy az államot a Szentkorona testesíti meg.) A mai állampolgárság úgy írható le, hogy a nemesség –majd 1848-tól a jogkiterjesztéssel minden magyar állampolgár – tagja a Szentkoronának. A nemesség tagjainak összessége konstruálja meg az államot.
Véleményem szerint Werbőczy Hármaskönyvének inverzének tekinthető az 1949.évi XX. törvény. (Hegedűs Géza író meggyőződésem szerint Jókai Mór inverzének tekinthető. Az Európa közepén tízkötetes regényciklusában „romantikus realistaként” ábrázolja a Magyarország történetének alakulását a második világháború megelőző időktől.) Werbőczy Hármaskönyve a nemességnek biztosította a jogokat, a 1949-es alkotmány pedig a dolgozóknak biztosított jogokat. Mind a két esetben beszélhetünk jogfosztott rétegekről. 1848-ig nem tekinthettük teljes jogú polgárnak azt, aki nem rendelkezett nemességgel, 1949-et követően pedig a reakciósnak minősített elemei a társadalomnak váltak jogfosztottá. A reakciós elemekbe a korábbi arisztokrata személyek (korábbi nemesség) is beleértettek (uralkodó osztály). Ennek részletesebb részletes elemzése szétfeszítené a tanulmány kereteit.
[A dolgozat II. fejezetében ismertetném a közjogi és a magánjogi szerződéselméletek kialakulásának folyamatát. A közjogi és a magánjogi szerződéselméletben a Pacta sunt servanda elve közös distinkciót képez. Ezt az elvet Hugo Grotius dolgozta ki a közjogra és a magánjogra is érvényesen. A magánjogban ennek az elvnek a megjelenését követően beszélhetünk a szerződési szabadságról. Az állam rendelkezik a jog felett tétel gyakorlati megjelenése a kodifikáció a jog jogágakra tagolását. Ennek hátteréül a jog absztrahálódása szolgál. Ennek folyamatát vizsgáljuk meg a dolgozat II. fejezetében.]
A kitérőt követően ismételten az állam rendelkezik a jog felett distinkcióhoz. Szabó Imre szerint a kényszerítő erő a jog része, az állam társítja a joghoz. A következőkben érkezünk el az elmélet jelen tanulmány szempontjából leglényegesebb részéhez. (A teljesség kedvéért célszerűnek találtam a könyv teljes állam és jog viszonyával kapcsolatos részét röviden összefoglalni.) Szabó Imre is felteszi azt a kérdést, hogy a jog jelent-e meg elsődlegesen vagy az állam?
Szabó Imre a kérdést negatív meghatározással közelíti meg. Nem ért egyet az Austin-féle meghatározással, amely szerint a jog az állam parancsa. Nem tekinthető célravezetőnek az a meghatározás, hogy az állam a jog szolgája kell, hogy legyen.
„A konkrét elemzés eredményeképpen azt lehet mondani, hogy az állam és a jog funkcionális egységben vannak egymással; az egyik feltételezi a másikat, egyik fogalmi eleme a másiknak.”[71] Az állam társadalmi viszonyokat tükröz vissza jogként. (Ebben a definícióban benne rejlik az állam jog felett való rendelkezésének tétele. Megítélésem szerint e tétel részletesebb megvizsgálást a szuverenitás fogalmának tükrében lehet részletesen elvégezni.) Egyes elemzések szerint a politika a jog felett domináns erővel rendelkezik. Szabó Imrénél a politikai viszonyok egyszintűek a joggal, jogviszonyokkal. Pokol Béla jogréteg elméletét hozzátéve a könyvben kifejtett állásponthoz, azt mondhatjuk, hogy az új jogi normát be kell illeszteni a jogdogmatika rendszerébe, rétegébe, meghatározott jogdogmatikai modellt, a többpártrendszer kialakulásával jogdogmatikai modelleket kell alkotni egy jogi norma jogrendbe való beillesztésekor. Amíg a szokásjog bírt meghatározó erővel, addig a jogot nem a jogalkotásra hivatott szerv, szervek, hanem a jogalkalmazást végző szervek állapítják meg. Ezek szerint, amíg az állam nem rendelkezett a jog felett, addig a jogalkalmazásra hivatott szervek állapították meg a jogot. A Szabó Imrénél kifejtett álláspont Paczolay Péter álláspontjához közelít. (Ebben az esetben, ha az állam fogalmát Paczolay Péter álláspontjához igazítjuk, ellentmondásba juthatunk abban a tekintetben, hogy a Római Birodalomban kodifikációs folyamatok zajlottak le.)
„A jogalkotás modern fogalma történetileg nemrégen jött létre, a modern államfogalommal együtt, a politikai államnak a társadalom gazdasági szervezetétől való határozott elkülönülésével, - már ahol ez létrejött és érvényre jutott.”[72] A szocialista decizionista jogkoncepció Szabó Imrénél úgy mutatkozik meg, hogy a jogalkalmazást a jogalkotás alá kell rendelni.
Zárásképpen érdemes megadni a Szabó Imre által meghatározott jog fogalmat. „… a jog fogalma nem más, mint a dinamikus általános-elvont jogviszony megmerevedett, statikus kifejeződése.”[73]
Szabó Imre jog és állam keletkezésére adott magyarázatát úgy lehet röviden összefoglalni, hogy először az eseti jog jelent meg, azt a precedens jog váltotta fel, végül a fejlődésben megjelent az állam fogalma vagy az államilag alkotott jog. (Szétfeszítené a tanulmány kereteit, ha a Szabó Imre által kidolgozott elméletet rávetítenénk az angolszász jog és a kontinentális jog fejlődésére, és a jogtörténet megállapításaival összekapcsolva az elemzést, megpróbálnánk alátámasztani a fent említett állítás igazságát.)
A kérdés nyitott maradt azt illetően, hogy beszélhetünk-e már államilag alkotott jogról az ókori Rómában?
Álláspontom szerint a nyitva maradt kérdésekre akkor tudunk választ adni, ha az állam fogalmának elemzését a szuverenitás fogalmának megjelenésével, definiálásával, jelentésváltozásainak ismertetésével egészítjük ki. (A vizsgálódást mindenképpen el kell végezni, hiszen fentebb feltételt alkalmaztunk, hogy csak abban az esetben beszélhetünk államról, ha előbb beszélhetünk a szuverenitás fogalmáról is. Nem lenne teljes értékű az állam fogalmának ismertetésére, meghatározására irányuló elemzés, ha a szuverenitás fogalmát nem vonnánk be a vizsgálódásunk körébe.) Ha ily módon járunk el véleményem szerint elkerülhető a hibás körben való forgás. A szuverenitás fogalmának megvizsgálása előtt, véleményem szerint érdemes a fenti kérdés megválaszolására (ti. az állam jelent-e meg elsőként vagy a jog, esetlegesen az állam és a jog egyszerre alakult ki) egy másik kísérletet is tenni.
Az állam és a jog összefüggésének vizsgálata az elmúlt években megjelent államelméleti és jogelméleti munkákban egyre nagyobb jelentőséggel rendelkezik.
Pokol Bélánál a Jogelmélet diszciplína kereteinek, határainak meghatározásánál merül fel az állam és a jog kapcsolata.[74]
Az államelmélet diszciplína keretébe illeszkedő Államtan tantárgy oktatásához 2007-ben két kötetből álló tankönyvet adtak ki.[75] A II. kötet tanulmányaira már hivatkoztunk az állam fogalmának ismertetésénél. A II. kötet az állam fogalmának meghatározásával, az állam, jog és a jogállam közötti összefüggés, kapcsolat vizsgálatával, a gazdaság és a jog közötti összefüggés elemzésével, valamint a jogállam modelljeinek ismertetésével, a szociális jogállam kérdéskörével foglalkozik. A jogállamiság mellett a kötetben a totális állam elméletére vonatkozó tanulmányok is helyet kaptak. Az állam és a jog közötti kapcsolat vizsgálatához a második kötet Hatodik részéből: Állam- jog- jogállam Tamás András: Állam és jog című tanulmányát választottam ki.[76] A tanulmány arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy hogyan tartozik egybe a jog és az állam?
Tamás András szerint a közös ismérv az állam és a jog fogalma között az akarat. A két kategória fogalom közötti összefüggést a szerző úgy vizsgálja, hogy külön, quasi két halmazba gyűjti az államot és a jogot. Az állam és a jog meghatározásával kezdődik a tanulmány. A szerző a következőképpen definiálja az államot: „….az emberi összetartozás tudatosságának, egyesítő akarati korlátozásának és érvényesítésének módja az állam és az a szabályrendszer, amelyet jognak nevezünk.”[77](A definíció, majd a tanulmány ismertetését követően látjuk a fent említett B jellel ellátott definíciós halmazba sorolható.) Ebből a definícióból az következik, hogy egységét képez az állam és a jog. Az állam és a jog közötti kapcsolat meghatározását megelőzően azt a kérdést kell föltenni, hogy mi a jog? Tamás András szerint érdemes a jog fogalmat is jogágakra bontani, először azt a kérdést kell föltenni, hogy milyen jogról beszélünk Polgári jogról, Büntető jogról, Közigazgatási jogról?
Tamás András az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan három ismérvet emel ki: 1, kölcsönös előfeltételezettség, 2, kölcsönös igazolhatóság, 3, kölcsönös meghatározottság. A 1, kölcsönös előfeltételezettség azt jelenti, hogy nincs állam jog nélkül. A jogot az állam hozza létre. Meg kell állapítanunk, hogy ismételten az állam rendelkezik a jog felett tételhez érkezünk. Véleményem szerint azonban ezen tételt akkor lehet ellentmondásmentesen (ti. nem mindegy, hogy Paczolay Péter állítását vagy Szilágyi Péter álláspontját vesszük alapul) distinkcióként alkalmazni, ha megvizsgáljuk a szuverenitás fogalmát is.
(A szuverenitásnál még az is kérdést, jelent a Nemzetközi jog – mint különös államtani tudomány - művelői körében, hogy Jean Bodin 1576-ban megjelent műve előtt is lehet-e szuverenitásról beszélni? E kérdést mindenképpen érdemes részletesen megvizsgálni.)
E felfogás kritikájaként említi Tamás András azt a tényt, hogy a jog fogalma alatt érthetjük a nem az állam által alkotott jogot is. A szokásjogot nem az állam alkotja. E tekintetben nem igaz a fent distinkcióként említett tétel, hogy az állam rendelkezik a jog felett. Tamás András azon példát hozza föl az állam rendelkezik a jog felett tétel cáfolására, hogy az állam fogalmát alkalmazhatjuk azon esetben is, amikor jogról nem beszélhetünk, az államot központos irányításnak fogjuk föl (egyszerű kifejezéssel jellemezve a katonai állam), ebben az esetben nem szükséges az érvényes és hatályos jogszabály megléte, a parancs is elégséges lehet az irányításhoz. Ugyanakkor Tamás András leszögezi azon tételt, hogy a modern politikai államban nincs állam jog nélkül, és jog állam nélkül. (A dolgozat II. fejezetében kitérünk a modern állam kiépülésének folyamatának vizsgálatára, a III. fejezetben pedig a jogállamiság vizsgálatát végezzük el.) A szerző azon kérdés vizsgálatát végzi el, mint Szabó Imrénél láttuk, hogy az állam keletkezett-e előbb (és az rendelkezik a jog felett (ezen utóbbi állítás, már a kérdés saját distinkcióval való megtoldását jelenti) vagy az államnak a jogrendszere keletkezett elsődlegesen. (Ez utóbbi – második tagmondatban szereplő kérdés véleményem szerint Moór Gyula államról adott definíciójához áll közelebb.) Tamás András feltételt alkalmaz, nevezetesen nincs állam jog nélkül. ( Már korábban említettem álláspontomat, hogy az állam fogalmát a szuverenitás fogalmának vizsgálata nélkül megadni hibás kört, circulus vitiosust eredményezhet. Gondolok itt arra az esetre, ha Paczolay Péter államfogalmát vesszük alapul és az államot a 16. századi abszolút monarchiák megjelenésének idejére helyezzük el térben és időben, abban az esetben aligha beszélhetünk arról a tételről, hogy az ókori Római Birodalomban az állam rendelkezett a jog felett. A második fejezetben a modern állam megjelenésének folyamatát kell megvizsgálni. Tamás András Moór Gyula álláspontjához áll közelebb, melynek értelmében az állam önálló jogrendszert hoz létre, az állam a jogrendszerével legitimálja magát. Véleményem szerint ebben az állításban benne rejlik, az állításból „kiértetődik” az állam rendelkezik a jog felett tétel is. Ahogyan Szabó Imrénél is idézni kellett a világos álláspont kialakításához a jog fogalmát, úgy Tamás András tanulmányának ismertetésénél sem mellőzhetjük a jog fogalmának ismertetését. Tamás András interpretálásában a következő jogra adott definíciót olvashatjuk:
„a jog a társadalom, az ország általános magatartási szabályainak összessége, amely kötelező valamennyi állampolgárra, s mindazokra, akik az ország területén jelen vannak. Az a magyarázat, amely szerint jog minden állami szervet is kötelez, a későbbi jogállamiság elképzeléséhez tartozik.”[78](Előrevetítve a korábbi elemzést (III. fejezetben végezzük el az állítás igazolását, alátámasztását) az idézet állításban azon tétel is benne rejlik, hogy a modern államban (amely szükségképpen jogállam is kell, hogy legyen) az állam rendelkezik a jog felett tétel megfordítását is láthatjuk, nevezetesen arról beszélhetünk, hogy a jog rendelkezik az állam felett. A harmadik fejezetet megelőzően a második fejezetben a modern állam kialakulásának folyamatát vizsgáljuk.) Tamás András és Szabó Imre álláspontja között közös nevezőt találunk abban a tekintetben, abban a tekintetben, hogy a jogalkotás során [az állam] a társadalmi viszonyokat jogviszonyokba foglalja. Tamás András interpretálásában azonban a jogviszonyok nemcsak a természetes személyekre és a jogi személyekre nézve kötelezőek, hanem az államra és különféle szerveire is kötelező erővel bírnak. Tamás András szerint minden állam jogalkotó államnak tekintendő, minden állam fönntart létrehoz egy jogrendet. Ebből az állításból ismételten azt a distinkciót olvashatjuk ki, hogy az állam rendelkezik a jog felet. Tamás András ugyan nem foglal állást abban a tekintetben, hogy az állam fogalma időben (ha úgy tetszik számegyenesen, időegyenesen ábrázolva) mikor jelent meg, de az államra, mint kategóriára, fogalomra adott meghatározásából arra, következtethetünk, hogy a szerző közös nevezőre jut a Hans Kelsen által kifejtett állásponttal, nevezetesen az állam és a jog azonosságát vallja. Ez így sarkosított megfogalmazás vegytiszta formában inkább a Kant-féle állásponthoz (abból quasi „gyököt vonva” Rousseasu felfogáshoz érkezünk), jutunk vissza, nevezetesen az állam emberek sokaságát jelenti, akik az államban egységes akaratként jelennek meg (általános akaratként (az általános akarathoz a népszuverenitás fogalmának megjelenése, kidolgozása is társul), ha úgy tetszik népakaratként jelennek meg. Az állam az egyes akaratokat, valamint a közösség csatlakozása által kifejtett népakaratot, általános akaratot (voluntaé general), a jog által, mint szabályrendszer által korlátozza. (Majd John Locke műveinek elemzésénél látjuk, hogy az alapjogok vagy pontosabb terminológiával emberi jogok a feudális uralkodó hatalmának korlátozása céljából jelentek meg. Egy rövid kitérőt véleményem szerint érdemes tenni a természetjog eszméje, majd a későbbi alapjogok fejlődéstörténetére vonatkozóan.
A kitérőt igyekeztem röviden ismertetni, „rövidre fogni”, ezért az alapjogok fejlődésére vonatkozóan egyszerűsített és kissé sarkosan megfogalmazott álláspontot fejtenék ki.
Korábban az uralkodó hatalmát az „isteni jog” (újabb kifejezéssel élve természetjog) korlátozta (például: jean Bodin: Az államról című művében), John Locke elméletétől kezdve megjelennek az alapjogok is. Ez azt jelenti, hogy az abszolút uralkodó nem tehet meg mindent – szemben a despotikus uralkodóval (Závodszky Géza összehasonlítása.[79]) A despotikus és az abszolút monarchia közötti különbséget legtisztábban Báró Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művében lehet felfedezni. Az abszolút uralkodó hatalmát az alapjogok vagy emberi jogok korlátozzák. [(Az abszolút monarchia korában alakulnak ki az ún. I. generációs alapjogok (szabadságjogok). A II. generációs jogok képezik az állampolgári jogokat, melynek megjelenése a XIII. Leó 1891-es „Rerum Novarum” kezdetű enciklikáját követően jelentek meg. E követelésből bontakozott ki a szociális állam (később a XX. századi fejlődés során jogállam) koncepciója. A III. generációs alapjogok „modern találmányt” jelentenek. (Álláspontom szerint az alapjogok osztályozásánál kronologikus sorrendet érdemes követni.) Ezek a jogok az egész emberiséget átfogják, példaként említhető e körben az egészséges környezethez való jog. A magam részéről ellentétes felfogásban vagyok a Sári János – Somody Bernadette-féle alkotmányjogi tankönyv felfogásával, amely az alapjogok generációkba sorolásánál nem kronologikus sorrendet követ, például a tankönyv a betegjogokat a III. generációs jogok közé sorolja.)] Pokol Béla szerint a feudalizmusban a természetjog eszméje jelentette a korlátot az abszolút uralkodóval szemben. A későbbi fejlődés során a jogpozitivizmus fejlődése háttérbe szorította a természetjog eszméjét. A természetjog eszméje a II. világháborút követően a Nürnbergi-perekben került újra felfedezésre (Gustav Radbruch: Öt perc jogfilozófia). A háborús bűnösöket a természetjog eszméjére és főként az igazságosságra alapozva ítélték el. A természetjog eszméje az 1950-es években átalakult ún. alapjogokká.[80] Az alapjogok nagy része pozitiválódott, az emberi jogokat a kartális alkotmányokba foglalták. (Az 1970-es évektől az emberi jogokra hivatkozva igyekeztek meggyengíteni a Szovjetuniót.) Az alkotmány szerkezetére, felépítésére , „műfajára” vonatkozó előírások azonban nem engedik meg a részletes, terjedelmes szabályozást. Ennek következtében az alapjogok tartalmát nem pontosították részletes (szektorális) törvényekkel.
Az alapjogokra való hivatkozás 1950 és az 1970 – es évek végéig igen jelentős emelkedést jelentett (ezt a korszakot az „alapjogi forradalom” kategóriával lehet jellemezni) mind a kontinentális, mind az angolszász országokban. Az „alkotmányjogiasítás” és az angolszász jogrendszerekben a „perlési politizálás” (a perlési politizálás jelensége a precedens rendszerhez kötődik) jelensége vált meghatározóvá. Az „alkotmányjogiasítás” jelensége egyaránt jelentkezett az angolszász és a kontinentális jogrendszerben is. „Az alkotmányjogiasiítás” jelensége azt jelenti, hogy a kartális alkotmányokban többnyire néhány mondattal rendezett (morális töltettel[81]) felvértezett alapjogokat a törvényhozással szemben korlátként igyekeztek megjeleníteni. Az alapjogokkal ellentétes tartalmú törvény (jogszabály) nem alkotható meg. Igen ám az alapjogok tartalmi kereteit vagy a legfelsőbb bírói fórum bírái vagy a különbíróságként (speciális) bíróságként az alkotmány értelmezésére jogosult alkotmánybíróságok bírái határozzák meg. Pokol Béla szerint a francia forradalom időszakában keletkezett terror és az 1917-es októberi forradalom időszakában véghezvitt terror is az alapjogokra vagy emberi jogokra vezethető vissza. Az alapjogok hátterében ugyanis absztrakt morális elvek állanak.[82]
A kitérőt követően ismertetném a második ismérvet az állam és a jog kapcsolatára vonatkozóan. A második ismérv alatt a kölcsönös igazolhatóságot értjük. Tamás András mint említettem a Moór Gyula államról adott bővebb, összetettebb definícióhoz közelít, amikor leszögezi, hogy minden államnak kell, hogy legyen saját jogrendszere. A jogi szabályok (amelynek összessége a jogrendszer) a társadalom szabályozott rendjét írják elő. A jogrendszer fogalma azonban tágabb, mint Moór Gyulánál, ezért nem beszélhetünk maradéktalanul az állam rendelkezik a jog felett tétel igazságáról. Tamás Andrásnál ugyanis a jogrendszer lehet kodifikált jog, amely az állam rendelkezik a jog felett állítás gyakorlati megjelenését jelenti, valamint lehet szokásjog is. A szokásjogot nem az állam alkotja. Tamás András megítélésem szerint utal az autopoezis jogkoncepcióra is. Ez esetben az állam nem rendelkezik a jog felett, a jog önmagától fejlődik. Pontosabban abban, az esetben, ha egy országban szokásjog van érvényben a jog a bírói jogfejlesztés (bírói kazuisztika vagy Pokol Bélánál konkretizáló bírói réteg, igen ám, de az elméletben az 1800-as évektől alakul ki, a többszintű, végrehajtástól elkülönült bírósági (igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönült független (csak a törvényeknek alárendelt) harmadik hatalmi ág), szervezetrendszer kialakulásával jelenik meg) által fejlődik. Ezen álláspont lényegében azonos Szabó Imre felfogásával, amelynek értelmében elsőként a szokásjog jelent meg, majd a precedens jog és végső soron alakult ki az államilag fejlesztett, alkotott jog. (Ezen állítás igazolásához véleményem szerint részletesebben kellene tanulmányozni a Comon law fejlődéstörténetét.)
E tétel azonban azt igazolja, hogy a jog előbb jelenik meg mint az állam. Megítélésem szerint azon álláspontból, hogy az államot a jog törvényesíti, jogot az állam törvényesíti, amely a kölcsönös igazolhatóságot jelenti, előrébb nem lépünk azon kérdést illetően, hogy az állam jelent-e meg előbb vagy a jog, esetlegesen a kettő egyszerre alakult ki. Ebből az állításból arra tudunk következtetni, hogy Tamás András az állam és a jog egységének elvét vallja.
A harmadik ismérv a kölcsönös meghatározottság. Ezen ismérv elemzésénél ismételten az állam rendelkezik a jog felett distinkcióhoz érkezünk. Minden jogszabályalkotás az államiság kifejezése, az állami akarat előírása. Ezen állítás véleményem szerint egyértelműen alátámasztja az állam rendelkezik a jog felett distinkciót.
Az állam és a jog közötti összefüggés meghatározására a szerző az alkotmányosság kategóriáját hozza be. Alkotmányosság alatt azt értjük, hogy egy önálló államnak általánosan érvényes szabályok szerint rendezett, elfogadott kapcsolatrendszere van az egymáshoz tartozók számára. Az alkotmányosság e szerint az országban alapvetőként érvényesíthető hatalmi helyzet szabályossága. A jogrend azonos az alkotmányos renddel. A jogrend egy államra jellemző rend. A jogrend definíciójánál ismét az állam rendelkezik a jog felett tételhez érkezünk. Az alkotmányosság fogalmánál fentebb felmerült, hogy minden államnak van-e alkotmánya. Véleményem szerint a kérdés megválaszolásához az egyes államelméleti szerzők álláspontját és a különös államtan Alkotmányjog diszciplína eredményeit is segítségül kell hívni. Kérdésként merül fel még, hogy az önálló állam fogalma alatt szuverén államot értünk-e, ugyanis fentebb feltettük, hogy csak azon politikai közösség tekinthető államnak, amely szuverén is egyben. A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálni a szuverenitás fogalmát.
Tamás András elismeri, hogy a szuverenitás fogalmát Jean Bodin dolgozta ki és a szuverenitás fogalma az alkotmányosság fogalmának szükségképpen elemét képezi. Tehát egyszerűsítve az állítást alkotmányosság nélkül nincs szuverenitás. Venn Dicey politikai és jogi szuverenitást különböztetett meg.
Politikai szuverenitás alatt a jog által nem korlátozható felelősséget értünk, jogi szuverenitás alatt a parlament törvényalkotásában megnyilvánuló hatalmat értünk. E felfogás John Austin felfogásán alapul, e tétel szerint jog a szuverén parancsa. Austin elméletében a parlamenti szuverenitás koncepciója bontakozik ki.
Megítélésem szerint az állam pontos fogalmának meghatározásához érdemes a szuverenitás fogalmát elemezni. Tamás András is azon álláspontra jut, amelyet fentebb feltételként alkalmaztunk, hogy nincs állam szuverenitás nélkül. „Minden állami rend egységes alapja az államszuverenitás, amely az állam politikai és jogi rendjében ölt testet: semmi sem történhet, amely nem alkotmányos és nem törvényes.”[83]
Szabó Imre és Tamás András elméletében azonosságok is kimutathatóak. Az egyik azonosság, hogy előbb keletkezett a jog és azt követte az állam megjelenése. Az állam rendelkezik a jog felett distinkció, az állam a társadalmi viszonyokat jogviszonnyá transzformálja. Tamás András elmélete azonban eltér egy igen jelentős dologban a fent ismertetett elmélettől, nevezetesen az utóbbi elméletben a szerző elfogadja és a modern állam szükségképpeni követelményének (megjelenési formájának) is tekinti a jogállamiság eszméjét. Az állításokból arra következtethetünk, hogy a modern állam jogállam is egyben. Kérdésként merül fel, hogy jogállamban megfordítható-e az állam rendelkezik a jog felett distinkció oly, módon, hogy azt jelentjük ki, hogy a jog rendelkezik az állam felett. (Az állítás igazolását és a distinkció vizsgálatát végezzük el a harmadik fejezetben.)
Szándékosan hagytam a fejezet végére, mintegy lezárásképpen a B halmaz elemeinek vizsgálatát. (Fentebb az államok definiálásánál már említettem, hogy két egymást metsző halmazba csoportosítottam az államra vonatkozó definíciókat. A B halmazba azon definíciók kerülnek, amelyben az egyesülés, integráció elve szerepel, illetve az állam fogalma főként úgy jelenik meg, hogy az állam a tagjainak közösségét jelenti.) A legutóbb Tamás Andrásnál kifejtett (Kant-féle) definíció is a B halmaz elemeibe sorolható. Az A halmaz elemeit vizsgálva felírunk egy egyszerűbb (amelyben nincs benne a jog fogalma (az állam meghatározott terület, népesség feletti főhatalom) ) és egy összetettebb definíciót (amely egy jogrendszer előzetes fennállását működését feltételezi, mielőtt államról beszélhetnénk). Az összetettebb definíciót Moór Gyula, Szabó Imre, Tamás András műveiben találtuk meg.
A B halmaz elemei a fent már ismertetett két A halmazba tartozó definícióktól eltérően határozzák meg az állam fogalmát. A B halmaznak az a sajátossága, hogy az állam fogalmát a tagjainak a közösségében jelöli meg. Az állam tagjai mai kifejezéssel élve az állampolgárok közössége együttesen adja meg az államot. Ahány tagja van az államnak, az állam annyi részre osztható. Minden tag egy meghatározott hányadát, részét képezi az államnak, sokan hozzáteszik az állam hatalmának. Az elméleti szerzők közül sokan hozzáteszik, hogy az állam a tagjainak közös akaratából tevődik össze, ez képezi az általános vagy állami akaratot. Az általános akarat az egyéni akaratok összességét jelenti. A hatalmat annyi részre lehet felosztani, ahány része van az államnak. Ebből szükségképpen következik, hogy mindenkinek egyenlő hatalma van. Egyesek a szabadság terminológiáját alkalmazzák. Minden egyesnek egyenlő szabadsága kell, hogy legyen, cselekedetemmel a másik tag szabadságát nem sérthetem. Báró Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művében alkalmazott terminológiát alapul véve, úgyis mondhatnánk, hogy minden tagját az államnak egyformán kell alárendelnie a közösségnek vagy az államhatalomnak. Eötvös József hivatkozott művében megkülönbözteti a formális és a materiális egyenlőséget is. A formális egyenlőség a jogegyenlőséget, a materiális egyenlőség a tényleges vagyoni egyenlőséget jelenti. (Az itt kifejtett elmélet jelentős leegyszerűsítést jelent. A definíció ideológiai hátterét adó egyes elméleti szerző műveit majd részletesebben mutatom be.
A római jogászok államra adott definíciója a B halmaz elemeibe sorolható. Az államot a rómaiak a római polgárok közösségével írták le, erre alkalmazták az SPQR megjelölését. A B halmazra, amelyben a definíciók úgy ragadják meg az államot, hogy az állam az állampolgárok közösségéből áll, azt is mondhatjuk, hogy ez az elmélet az organikus államfelfogást jelenti. „A társadalom olyan mint egy élő fa.”[84] Az elméletet Menenius Agrippa-tól eredeztetik, aki szerint a társadalom az állam egy hatalmas organizmus. Az államot testnek lehet felfogni. A középkorban a kánonjogászok fejlesztették tovább az organikus államfelfogást, a kánonjogban található meg a persona ficta, képzelt személy fogalma. Az organikus államfelfogás jelen van az ókori gondolkodóktól a XX. századig. Az organikus államfelfogást még a szociológia tudománya is alapul vette. „Egyes liberális szociológusok is azt tanítják, hogy a társadalom egy nagy organizmus /pl. Spencer, de mások is/. Állat és társadalom párhuzamba állíthatók, utóbbinak az individuumok a sejtjei.
A társadalmi organizmus annyiban tér el az állatitól, hogy emennek sejtjei csak részei az egésznek, önálló létük elképzelhetetlen. [Tehát ebből a felfogásból az következik, hogy állam nélkül az emberek nem tudnak békében élni. Ezen álláspont akár Thomas Hobbes által kifejtett állásponthoz is hasonlítható.] A társadalom sejtje az individuum ezzel ellentétben önálló életet él. A liberálisok organikus államfelfogása így az individualizmus alapján áll. A század első felében a társadalmi harmóniát és egységet eleve adottnak, magától értetődőnek tartják. A század vége-felé már szükség van az organikus tan bizonyító erejére is.”[85] Az organikus államfelfogásra épül a középkori uralkodók hatalmának legitimációjául szolgáló király két testének koncepciója. Az organikus államfelfogás elméletének egyik legtisztább példája a magyar jogban kimunkált Szentkorona-tan vagy Szentkorona-eszme, amely egyben államfogalmat is jelöl. A Szentkorona államfogalmat is megtestesít. A Szentkorona az államnak a királyi hatalom felett álló jelképét jelenti. A Szentkorona államterületet is jelent, a Szentkorona tagjainak meghatározott száma van, így kialakul a meghatározott népesség is. A Szentkorona birtoklásához meghatározott hatalom is társul. „Határozottan a magyar államot jelöli a XIX. században is a szentkorona vagy magyar korona…”[86]
Az organikus államfelfogást is metszi véleményem szerint a szuverenitás fogalma. A magyar jogban véleményem szerint a népszuverenitás eszméje oly módon jelent meg, hogy a Szentkorona tagságát az „áprilisi törvényekben” kiterjesztették azokra is, akik nem voltak nemesek.
Véleményem szerint az organikus államfelfogás elméletével szemben egy másik elmélet is elindult az ókorból, mégpedig a természetjog-eszméje. Megítélésem szerint a természetjog eszméje áthatja a közjogot és a magánjogot is. A természetjog eszméje áll a hátterében a közjogi vagy társadalmi szerződéselméleteknek, amelyre egyes szerzők az állam keletkezését visszavezetik. Az állam vagy korábban az uralkodó a társadalmi szerződéselmélettel legitimálja magát. A társadalmi szerződéselmélet elméleti kidolgozásához véleményem szerint a természetjog eszméjének fejlődése áll a háttérben. A természetjog eszméje az ókori görögöknél jelent meg és Pokol Béla álláspontja szerint tovább él az alkotmányos alapjogokban.
Véleményem szerint az ókorban két államelmélet „indult el a fejlődés útján” egymással párhuzamos módon. Az egyik a természetjog eszméje, melyből kialakultak a szerződéselméletek, a másik pedig az organikus államfelfogás. Véleményem szerint a két elmélet a reneszánsz korstílus idején az államelméleti szerzők idején kapcsolódott össze.
Véleményem szerint az államról alkotott pontosabb kép kialakításához célszerűnek látszik a szuverenitás fogalmát elemezni, valamint az egyes államelméleti szerzők írásai alapján felvázolni a társadalmi szerződéselméletek kialakulását (Platón: Az állam, Törvények I-II, Arisztotelész: Politika, Cicero: Az állam, Szent Ágoston: Dei civitatis Dei Isten városáról, Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata, Machiavelli: A fejedelem, Jean Bodin: Az államról, Thomas Hobbes: Leviatán, Benedictus Spinoza: Teológiai és politikai tanulmány, alapján rekonstruálni az állam, John Locke: Értekezés a polgári kormányzatról, Rousseau társadalmi szerződés, Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikája. Az államelméleteknél véleményem szerint distinkcióként érdemes felfogni a természetjog eszméjét, legalábbis abból érdemes kiindulni. Érintőlegesen érdemes megvizsgálni a társadalmi szerződéselméletek kritikusainak műveit is Báró Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra és Henry Sumner Maine: Az ősi jog.
1. Államelmélet I-II. szerkesztette: Takács Péter, Szent István Társulat, Budapest, 2007. A második kötet az kézirat 2005-ben tették közzé az ELTE honlapján
2. Állam-és jogtudományi enciklopédia A-J. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 Az állam fogalma Samu Mihály írása
3. Bibó István: Válogatott tanulmányok 1935-1944 Magvető Könyvkiadó Bp. 1986
4. Bruhács János: Nemezetközi jog I. Általános rész Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2008-2009
5. Dr. Schilling J. A.: A bölcsészeti jogtudomány kézikönyve Werner Rudolf fordította. Franklin Társulat Budapest. 1880-
6. Dr. Sztodolnik László: Fejezetek: A politikai -jogi gondolkodás történetéből Kiadja: ELTE ÁJK Állam-és Jogelmélet Tanszék vezetője, Budapest, 1970,
7. Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete Magyar Helikon, 1970
8. Földi András- Hamza Gábor: A római jog története és institúciói Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. hatadik átdolgozott és bővített kiadás.
9. Franz Oppenheimer: Az állam Révai Kiadás, 1912 Világkönyvtár sorozat sorozatszerkesztő Pogány József
10. Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése A modern magánjogi rendszere kialakulása a római jogi hagyományok alapján Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002.
11. Harszti György-Herczeg Géza Nagy Károly: Nemzetközi jog Tankönyvkiadó Budapest, 1982. harmadik kiadás
12. Horváth Barna: A jogelméle vázlata. Atrraktor Kiadó Gödöllő-Máriabesenyő, 2004
13. Kincses László: Diplomáciatörténet hvgorac Lap-és Könyvkiadó Kft.,Budapest, 2005.
14. Kisteleky Károly- Lövétei István - Nagyné Szegvári Katalin - Rácz Lajos - Schweitzer Gábor - Tóth Ádám: Egyetemes állam-és jogtörténet ókor- feudális kor Hvgorac, Bp., 1998
15. Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány és parlamentarizmustörténet Osiris Kiadó, Bp. 2003.
16. Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába Budapest, 1923. Zeidler Testvérek
17. Moór Gyula: Jofilozófia. Püski Kiadó, 1994
18. Paczolay Péter: ÁllamelméletI. Machiavelli és az államfogalom születése Korona Kiadó Budapes, 1998.
19. Pokol Béla: Autentikus jogelmélet Dialóg Campus,2010
20. Pokol Béla: Jogelmélet Rejtjel Kiadó Budapest, 2001.
21. Pokol Béla: Jogi alaptan. Rejtjel Kiadó, 2000
22. Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003
23. Pokol Béla: Szociológiaelmélet Társadalomtudományi Trilógia I. kötet. Századvég Kiadó, 2004. 220. o.
24. Pokol Béla: Társadalomtudományi Trillógia Szociológia, jogelmélet, politikaelmélet Internetes Előadások. Telemedai Network Bt., 2008.
25. Práger László: A világ (gazdaság) és Magyarország a XXI. század elején Unió Kiadó, 2003.
26. Sári János-Somody Bernadette: Alapjogok alkotmánytanII. Osiris Kiadó 2008.
27. Szabó Imre: A jogelmélet alapjai Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971
28. Szathmáry Béla: A zsidó jog alapjai Századvég-Lux Budapest, 2003
29. Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994
30. Tóth J. Zoltán: A természetjog szükségszerűsége avagy miért nélkülözhetetlen a természetjog az emberi társadalom létrejöttéhez? In.: Jogelméleti Szemle 2005/2.szám
31. Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról Osiris Kiadó, Budapest, 1998.
[1] Kézikönyv. 198.o.
[2] Oppenheimer: Az állam fordította Sebestyén Ede Révai Kiadás 1912, 12.o.
[3]Uo. 6.o. (Pogány József bevezetője)
[4] Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába Budapest, 1923 Zeidler testvérek. 219.o. Moór Gyula: Jogfilozófia Püski Kiadó, 1994. 200.o.
[5] Pokol Béla: Jogi alaptan. Rejtjel Kiadó 2000. 62.o. A szokásjogi normákat felváltja az államapparátus által alkotott pozitív jog. Jean Bodin is e tételre építette fel az uralkodói szuverenitás elméletét. Pokol Béla: A jog elmélete Rejtjel Kiadó, 2001, 208-209.o. [A továbbiakban: Jogelmélet]
[6] Horváth Barna: A jogelmélet vázlata Attraktor Máriabesenyő-Gödöllő, 2004 24. fejezet Jog és állam 172.o.
[7] Jogközösség akár lehet akár két ember is vagy egy család uo. 50.o.
[8] Uo.176.o.
[9] „Kodifikált egy tudományág, ha ismeretanyagát nagymértékben szintetizálták átfogó tételrendszerekbe, így a mindenkori újoncnak nem ezernyi apró tényanyag elsajátításán keresztül kell birtokba vennie diszciplínája felhalmozott tudáskincsét.” In.: Pokol Béla: Szociológiaelmélet Társadalmi Trilógia I. Századvég Kiadó 2004. IX. fejezet: A tudomány mint professzionális intézményrendszer 220.o. [A továbbiakban Szociológiaelmélet]
[10] Állam és jogtudományi enciklopédia Akadémiai Kiadó Budapest, 1980 főszerkesztő Szabó Imre Előszó [ a továbbiakban: enciklopédia]
[11] Enciklopédia 49.o. Az állam fogalma A tanulmányt Samu Mihály írta
[12] Uo.
[13] Sári János- Somody Bernadette: Alapjogok Alkotmánytan II. Osiris, Bp. 2008. 18. fejezet 252-258.o. [A továbbiakban: Sári- Somody]
[14] Bibó István: Válogatott tanulmányok 1935-1944 első kötet magvető könyvkiadó. 1986. 12. tanulmány: Kényszer, szabadság és a helyes jog
[15] Az autopoezisre épülő elmélet ismertetésénél a Szociológiaelmélet 88-95.oldalig terjedő részeire támaszkodtam és Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról Osiris Kiadó Budapest, 1998. Függelék VII. Autopoezis és a jog bírói újratermelése [A továbbiakban: Előadások], valamint Bóka János: Autopeézisz és hierarchia című írásárát vettem alapul, amely a Jogelméleti Szemle 2000/3. számában jelent meg.
[16] Szociológiaelmélet 88-89.o.
[17] Uo.90.o.
[18] A szociológia a tényszerűség tudománya. A jogot a tényszerűség oldaláról is meg lehet világítani. A jogszociológiai kutatások a jogot, jogrendszert a tényszerűség oldaláról elemzik. A jogszociológia 1970-es években jelent meg egyetemi tantárgyként. Jogszociológiáról szűkebb és tágabb értelemben beszélhetünk. Szűkebb értelemben a normaszociológia egy adott jogszabály tényleges, a gyakorlatban, a mindennapokban vett érvényesülését jelenti. Tágabb értelemben az egész jogrendszert vizsgálat alá lehet venni. A jogrendszerre vonatkozó átfogóbb kutatások a jogrendszer-szociológiája körébe sorolhatóak. In. Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások Rejtjel Kiadó, 2003. I. fejezet: A jogszociológia szemléletmódja 9-13.o. [A továbbiakban: Jogszociológia]
[19] Az állítás részletes kibontása, elemzése olvasható a Jogelmélet 208-211.oldalig. Az állam jogfeletti rendelkezésének ellentéte is olvasható a 211.oldalon. A XX. század végétől a neoliberális állam jegyében az állam háttérbe szorul, egyre több állami tevékenységet a magánfelek látnak el. A jog feletti állami rendelkezés formái alatt (szűkebb értelemben) az abszolút államtól a liberális állam megjelenéséig terjedő folyamatot jelenti.
[20] Jogszociológia 14-16.o.
[21] Moór Gyulánál azon állítás is felmerül, hogy az állam fogalma vizsgálható a jog fogalmának meghatározása nélkül, de az állam fogalma nem határozható meg, ha jog fogalmát nem ismertetjük.
[22] Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról Osiris Kiadó Bp., 1998. Függelék VII. Autopoiesis és a jog bírói újratermelése 358.o. [A továbbiakban: Előadások]
[23] Jogelmélet idézet 296 oldalról, összefoglalva a 294-302.oldalak.
[24] Kérdésként merülhet fel, hogy milyen összefüggés mutatható ki a jogdogmatikai fogalmak (pl.: kezesség, kötbér, foglaló, szándékosság stb.), fogalomrendszer és az államelméleti fogalmak (pl.: jogállamiság, szuverenitás, állam, stb.), fogalomrendszer között? A jogdogmatikai fogalomkészletet az egyetemi jogászság dolgozza ki. Véleményem szerint az államelméleti fogalmakat is az egyetemi jogászság alkotja meg. Kérdésként merülhet föl, hogy mennyiben mutatnak hasonlóságot a jogdogmatikai fogalmak és az államelméleti, „államdogmatikai” (meg lehet-e egyáltalán ilyen kategóriát különböztetni) [államtani] fogalmak. Diszciplináris szempontból megítélésem szerint mindenképpen két halmazt alkot az államelméleti fogalmak rendszere és a jogdogmatika rétegébe tartozó, a jogrendszernek fogalmi hátterét, hálóját biztosító jogdogmatikai fogalmak rendszere. Azon kérdés merül föl, hogy metszi-e egymást a két halmaz. Van-e olyan jogelméleti fogalmi kategória, amely közös kategóriát képez az államelméleti fogalmi kategóriával is? Olyan fogalmat keresünk, amely egyszerre jogi és „állami” (államtani) fogalom is egyben. Találomra kiválasztva egy fogalmat, esetlegesen a jogállamiság (joguralom) merülhet fel ilyen közös (metszetben lévő) fogalomként. A jogállamiság elemzésénél azonban választ kell adni arra a kérdésre, hogy egységet alkot-e a jog és az állam? Ezt a kérdést, „az állam rendelkezik a jog felett” állítás distinkciója mentén kell megválaszolni. E distinkcióból kétféle felfogás adódhat. Egyrészt az államot és a jogot egységnek felfogva találhatunk közös kategóriákat. A másik megközelítés érdekesebb, ha külön kategóriának tekintjük a jogot és az államot, akkor is lehetséges-e közös fogalmat találni? (A bevezetőben hivatkoztunk arra, hogy célszerű elkülöníteni egymástól – és külön diszciplínákra tagolni - az államelméletet és a jogelméletet.) Ha Pokol Béla Jogréteg elméletét tekintjük, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jogdogmatika rétegébe nem tartoznak bele az államelméleti, államtani fogalmak, mert az államelmélet önálló diszciplínát alkot. Ebből következik, hogy beszélhetünk-e a jogdogmatika rétegéhez hasonlóan az államelméletre vonatkozó dogmatikai rendszerről? Sajnos a kérdések megválaszolása szétfeszítené a tanulmány terjedelmi kereteit, a kérdések megválaszolása önálló tanulmányban lenne lehetséges.
[25] Előadások 360.o.
[26] Uo.366.o.
[27] Bóka János: Autopoézisz és hierarchia In.: Jogelméleti Szemle 2000/3.szám.
[28] Uo.368.o.
[29] Enciklopédia
[30] Államelmélet II. kézirat XIII. fejezet az állam fogalma, e fejezetet Takács Péter írta a XIV. fejezet az állam jellegét tárgyalja. [A továbbiakban Államelmélet II.]
[31] Uo. XIV. fejezet.
[32] Práger László: A világ (gazdaság) és Magyarország a XXI. század elején Unió Kiadó Bp, 2003. 127- 146. o.
[33] Bruhács János: Nemzetközi jog I. Általános rész. Dialóg Campus Kiadó Bp. 2008-2009. 15.o. [ A továbbiakban: Bruhács János]
[34] Az államra vonatkozó meghatározásokat egy nemzetközi egyezményben kidolgozott definícióval lehet bővíteni. Az 1933-ban elfogadott Montevideói Egyezmény szerint az állam állandó népesség, meghatározott terület, kormányzat, képesség arra, hogy más államokkal kapcsolatba lépjen.
[35] Haraszti György .- Herczeg Géza- Nagy Károly: Nemzetközi jog (szerk.: Haraszti György) Tankönyvkiadó, Bp., 1982 80.o.
[36] Az elemzés elkészítése során Szilágyi Péter: Jogi alaptan Nemzeti Tankönyvkiadó 1994-ben megjelent művére támaszkodtam. [A továbbiakban: Szilágyi]
[37] Szilágyi 49.o.
[38] Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete Magyar Helikon Kiadó 1970, V. fejezet (Az athéni állam keletkezése) 144.o.
[39] Szilágyi 139.o.
[40] Szilágyi 71.o.
[41] Szilágyi 76.o.
[42] A zsidó jogban a vallási norma fogalmával elválaszthatatlan egységet alkotott a jogi norma fogalma is. „A zsidó alaptörvény erkölcsi és rituális parancsolatokat is tartalmaz, ugyanis a törvény az Istennel kötött szövetség minden területére kiterjed.”(In.: Szathmáry Béla: A zsidó jog alapjai Századvég-LUX, Budapest, 2003, 29.o. A görög nyelvben nem volt önálló kifejezés a jog fogalmára, a nomos szó egyaránt magában foglalta a szokást is, dikaion kifejezés jelentése csak az igazságos kifejezés jelentésére terjedt ki. A Kr.e. VIII. századi archaikus Róma társadalmában még nem határolódtak el vallási (fas), erkölcsi (mos) és jog normarendszerei. A vallási normarendszerről elsőként a szokásjog (consuetudo) vált le. Quasi pozitív jogként értékelhető a Kr.e. 451-450-ben megalkotott XII. táblás törvény. „a XII. táblás törvény legtöbb rendelkezése már a Kr.e. V. században olyan éles, tiszta formában mutatja fel a jog mint önálló normarendszer sajátosságait, amilyenre egyetlen más ókori jogrendszerben sem találunk példát. Ezért mondhatjuk, hogy a jogot abban a formájában, ahogy azt a mai napig ismerjük, a rómaiak „találták ki”… (In: Földi András- Hamza Gábor: A római jog története és institúciói Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. (hatodik átdolgozott, bővített kiadás) 27.o., tartalmi idézet, kiemelés 26-29.o.) A jog fogalomra a ius szó jelent meg, amely azt a helyet jelölte, ahol a praetor törvénykezett. A köztársaság idején keletkezett a ius civilie (ünnepélyesebben ius Quiritium kifejezés), amely a római jogot, a római polgárok jogát jelölte. A fas kifejezéssel jelölt vallási normarendszer alatt minden olyan magatartást értettek, amely az isteneket nem sérti. A fas szabályainak egy része a császárkorban közjogi jelleggel is bírt, ez jelentette az isteni jogot. (Majd látjuk a II. fejezetben Henry Sumner Maine leírásában, hogy voltaképpen a szuverenitást kidolgozó szerzők (elsősorban Jean Bodin, majd a „klasszikus társadalmi szerződéselméletek kidolgozói (Thomas Hobbes, John Locke, Spinoza) a természetjog, isteni jog kifejezéseket szándékos tévesztéssel alakították át az ókori rómaiak jogából, azon célból, hogy az abszolút uralkodó hatalmát legitimálják, mondván az uralkodó hatalma fölötti korlátot csak Isten jelenti. A további fejlődésben megjelent az erkölcs (közerkölcs) is korlátként.) A mos kifejezés alatt jelölték az erkölcsöt a rómaiak, amely még a szokást is magában foglalta. Ide sorolták a későbbi fejlődés során azokat a normákat, amelyek sem a ius, sem a fas normarendszerébe nem tartoztak.
[43] Paczolay Péter: Államelmélet I. Machiavellli és az államfogalom születése Korona Kiadó Bp., 1988. 129.o.l[A továbbiakban: Paczolay]
[44] Paczolay: Bevezetés
[45] Paczolay: 115.o.
[46] Meg kell vallanunk, hogy a nemzetközi jog - mint különös államtani diszciplína - keletkezésre vonatkozó álláspontok sem egységesek. Két egymással ellentétes felfogás fogalmazódik meg a nemzetközi jog keletkezésre vonatkozóan. „Az egyik álláspont szerint a nemzetközi jog a XVI. század folyamán fejlődött ki, és az 1648. évi vesztfáliai békeében kristályosodtak ki alapelvei. A másik nézet szerint a nemzetközi jog egyidős az írott történelemmel, gyökerei visszanyúlnak az első civilizációk kialakulásának korszakáig. Leegyszerűsítve tehát azt kell eldönteni, hogy a mai nemzetközi jog 500 vagy 5000 éves múlttal rendelkezik-e.” (Bruhács János, (II. fejezet. A nemzetközi jog története). Az a felfogás, amely a nemzetközi jogot a vesztfáliai békétől eredezteti, azonos Paczolay Péter álláspontjával. „A modern állam kialakulása, azaz a területileg szervezett szuverén politikai közösség és a törvényes hatalom monopóliumát gyakorló szervezet kifejlődése a XV-XVIII. századra tehető. Az államok egyenlősége, mint a szuverenitás korolláriuma ekkor vált elfogadottá.” ”Ez az álláspont ellentmond az 1976-ban kifejtett álláspontnak, mely szerint a szuverenitás fogalmi jegyeit a történelem során minden politikai közösség magán viselte. Az említett álláspont szerint a szuverenitás, az abszolút monarchiák korszakától eredeztethető. Márpedig, ha az abszolút monarchiák korát megelőzően létrejött politikai közösségek nem rendelkeztek a szuverenitás fogalmi jegyével, abban az esetben nem beszélhetünk államfogalomról. (A fentiekben feltettük, hogy az államnak a szuverenitás fogalmi jegyével kell rendelkeznie.) Amennyiben ezt az álláspontot fogadjuk el, egyet kell értenünk Paczolay Péter államról adott felfogásával, miszerint az állam az abszolút monarchiák korában jött létre, azt megelőzően nem beszélhetünk államfogalomról. A kiegyensúlyozottság elvére törekedve ismertetném a másik álláspontot is, amely a már hivatkozott 1976-os nemzetközi jogi tankönyv felfogásával azonosítható. „A modern állam előtt is léteztek egymástól elkülönült, magukat közösségként meghatározó, politikailag szervezett közösségek, nevezetesen birodalmak, királyságok, városállamok stb., melyek elkerülhetetlenül kapcsolatba kerültek egymással még akkor is, ha egymást szükségképpen ellenségnek tekintették.” (Bruhács János II. fejezet) Ennek az álláspontnak ellentmond azon tény, hogy az ókorban egymással párhuzamosan több politikai közösség állt fenn (India, Kína, amely a XVI. századtól került kapcsolatba az európai kultúrával). Az egymástól függetlenül létező politikai közösségek, de még az egymással kapcsolatban lévő „államok” (vagy politikai közösségek) sem ismerték el egymást egyenlőnek. Ebből következik, hogy nem beszélhetünk a mai nemzetközi jogban fennálló egyenlő szuverén államok elfogadásának elvéről, tehát a nemzetközi jog nem létezett az ókori civilizációkban. A szuverenitásról Jean Bodin elméletének megjelenését követően beszélhetünk. Márpedig ha ezt az állítást elfogadjuk, akkor az állam fogalmáról is csak a XVI. századot követően beszélhetünk. (Paczolay Péter állásfoglalásához érkezünk, ha ezt az érvelést igaznak fogadjuk el.)
[47] Szabó Imre: A jogelmélet alapjai Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 100.o. 7. lábjegyzet. [A továbbiakban: Szabó Imre] „a római birodalom alkonyán szintén kodifikációra került sor.” Részletesebben jelenik meg ezen állítás Pokol Bélánál a Jogelméletben az 5.1. pontban az állam jog feletti rendelkezésének tételénél 208.o.: „A jogi folyamatnak ebben a részében világos tendencia mutatható ki, és azt lehet látni, hogy ha a társadalom egy fejlettségi szintre eljut, akkor a jogi normák alkotásában egyre erősebb szerepet kap az átfogó közösséget szervező állam, és az államon túli tényezők háttérbe szorulnak. Ez a trend látható a római jog fejlődésében éppúgy, mint a középkori és újkori európai jogfejlődésben, de az észak-amerikai XX. századi jogfejlődés is mutatja az államapparátus szerepének gyors növekedését a komplexebb társadalmi viszonyok létrejötte után. A római jog fejlődésében a szokásjogi, majd jogtudósi jogfejlesztés után a császári hatalom szabad jogalkotása elismerésre talált, és a Digesták már tartalmazták a „Princeps legibus solutus”-tézist, amely a császár jogalkotó hatalmát jelentette. Ezzel a korai köztársasági Róma álamtól jórészt függetlenül létező joga egyre inkább a császári államapparátus által meghatározottá vált”. A szerző Autentikus jogelmélet című művének (Dialóg Campus Budapest-Pécs, 2010) [A továbbiakban: Autentikus] IV. fejezetben egy jogtörténettel összekapcsolt jogelméletet olvashatunk. (A szerző célul tűzte ki a jogelmélet leszűkített kereteinek bővítését.) A többrétegű jog rétegekre bomlásának megjelenését olvashatjuk ebben a fejezetben. „… [a] Codex Theodosianus, a Keletrómai Birodalom császára, II. Theodosius által kiadott kódex már a tervszerű rendszerezés és célzatos megváltoztatások után szedte össze az e korszakig kiadott egyes császári rendeleteket, és az ő nevében az általa erre a célra felállított kodifikációs bizottság mint a jog felett szuverén módon rendelkező legfőbb állami hatalom alkotott belül átformálással egy átfogó kódexet. A jog ezzel az állam legfőbb hatalma által szabadon változtathatóvá vált.”
[48] Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Osiris Kiadó Budapest, 2003. [A továbbiakban: Alkotmánytörténet]
[49] Alkotmánytörténet 20.o.
[50] Uo. 21.o.
[51] Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése (A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002. 141.o. 180. lábjegyzet.
[52] Alkotmánytörténet 27.o.
[53] Kincses László szerint a XVI-XVIII. században a diplomácia az uralkodók kezében összpontosul. A szerző véleménye szerint a feudális széttagoltsággal szemben a központosított hatalom alátámasztására születtek meg Maciavelli, Bodin, Grotius, Hobbes munkái, „… melyek a központi államérdek megalapozását a politikai egyensúly megteremtésének szükségességével, az ún. „természetes államhatárok” kiemelésével, a háború és béke jogának, a tengerek szabadságának és a nemzetközi szerződések kötelező erejének hangsúlyozásával támasztják alá.” Kincses László: Diplomáciatörténet. Hvg-Orac, Bp., 2005. (ELTE ÁJK Egyetemes Állam-és Jogtörténeti Tanszéke) IV. Diplomácia az újkor kezdetén a XVI-XVIII. sz.) Kincses László azt az álláspontot képviseli, hogy a nemzetközi jog alapjait a vesztfáliai békét követően alkották meg, tehát a Nemzetközi jog közel 500 éves múltra tekint vissza.
[54] Kisteleki Károly - Lövétei István – Nagyné Szegvári Katalin – Rácz Lajos – Schweitzer Gábor – Tórth Ádám: Egyetemes állam – és jogtörténet Ókor –feudális kor. Hvgorac, Bp. 1998. I. rész: Az ókori állam és jog 1, fejezet Jogantropológia a társadalom és a jog őskora (Lövétei István). 9.oldal. [A továbbiakban: Lövétei István]
[55] Pokol Béla: Társadalomtudományi trilógia Szociológiaelmélet, jogelmélet, politikaelmélet Internetes előadások Telemedia Network, 2008, II. rész Jogelmélet és jogszociológia 1, A jog rétegei és fogalma 112.o.
[56] Lövétei. 15.o.
[57] Szociológiaelmélet 22.o.
[58] Lövétei István 19.o.
[59] Vö. Tóth. J. Zoltán: A természetjog szükségszerűsége avagy miért volt nélkülözhetetlen a természetjog az emberi társadalom létrejöttéhez? In.: Jogelméleti Szemle 2005/2.szám.
[60] Szabó Imre: A jogelmélet alapjai Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. Második rész: A jog és az állam 95-193.oldalig. [A továbbiakban: Szabó Imre]
[61] Autentikus: Előszó. A Jogelmélet határainak tágítására már a szerző Középkori és újkori jogtudomány (Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2008) című munkájában is törekvéseket látunk. A jogelméletet igyekezett a szerző összekapcsolni a Büntetőjoggal és a Magánjoggal, mégpedig oly módon, hogy a mű utolsó két fejezetét a magánjogtörténeti és büntetőjogtörténeti elemzések képezik. Az Autentikusban a 2008-ban kitűzött törekvések folytatódnak. Pokol Béla az 1945-1990-ig terjedő korszakot a decizionista jogkoncepció korának nevezi. Jogelmélet:354-365.o. A jog fogalmát leszűkítették az állami döntés fogalmára, jog az, amely a jogszabályszövegekben (szövegrétegre szűkült le a jog) megjelenik. Ezt a decizionista jogkoncepciót Szabó Imre képviselte. Peschka Vilmos, Peschka Vilmos: A jog sajátossága Akadémiai Kiadó, Bp., 1988, 43o. Varga Csaba már elszakadni szándékozott ettől a jogkoncepciótól. A leszűkített jogkoncepció kitágítását jelenti a szerző Komplex társadalom című műve. Ebben a többrétegű jogkoncepció bemutatását láthatjuk.
[61] Szabó Imre 28.o.
[62] Szabó Imre 96-97.o.
[63] A hasonlóság ismertetése meghaladná a tanulmány terjedelmi kereteit. Az elemzésben eltekintenék a külföldi művek ismertetésétől ( R C. Van Caenegem: The birth of the English Comon Law Cambridge University Press, 1973, 1998 és J. H Baker: An introduction to English legal Historiy, Oxford University Press, 2007 fourth edition. First edition in 2002. Jelen esetben úgy gondolom elégséges röviden az 1988-ban megjelent egyetemes állam- jogtörténet tankönyvre hivatkozni: Lövétei István-Nagyné Szegvári Katalin- Rácz Lajos- Schweitzer Gábor –Tóth Ádám HVG Orac, Bp., 1998. 211.o.
[64] Szabó Imre 102.o.
[65] Autentikus 27. o.
[66] Szabó Imre 122.o.
[67] Szabó Imre 127.o.
[68] Szabó Imre 129.o.
[69] Szabó Imre 146.o.
[70] Szabó Imre 150.o.
[71] Szabó Imre IV. A jog állami jellege 175.o.
[72] Szabó Imre 181.o.
[73] Szabó Imre 28.o.
[74] Autentikus I. fejezet: A jogelmélet diszciplínáris önreflexiója
[75] Államelmélet I. szerkesztette: Takács Péter Szent István Társulat, Bp., 2007. Államelmélet II. Szent István Társulat, Bp, 2007. A munka elkészítésénél a második kötetnek a 2005-ben kiadott és az ELTE-ÁJK honlapján közzétett Kéziratára támaszkodtam. (Kevés példányszámban adták ki a II. kötetet.) [A továbbiakban: Államelmélet vagy Államelmélet II.]
[76] In.: ÁllamelméletII. Hatodik rész Állam – jog - jogállam XXI. fejezet (Tamás András) Állam és jog [A továbbiakban: Tamás András]
[77] Tamás András 1. o.
[78] Tamás András 5.oldal
[79] „Félreértés ne essék, a francia uralkodó nem volt despota. Hatalmát korlátozta az íratlan szokásjog [lásd Hamza Gábor idézett munkájában a római jog is írott szokásjognak minősülhet] (az örökösödés, az alattvalók tulajdonának tiszteletben tartása [A tulajdonjog, majd látjuk John Lockenál jelenik meg]). In.: Závodszky Géza. Történelem III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. átdolgozott kiadás (nincs kiadási év megjelölve, ezért: ISBN: 963 19 4828 5) 25.oldal.
[80] Autentikus 65.o.
[81] Autentikus IV. fejezet Jogelmélet/Jogtörténet. II. (A morál absztrahálódása) 127-133.o.
[82] Uo. 127.o. „A francia felvilágosodás absztrakt racionalizmusa absztrakt elvekből dedukált ítéleteket és társadalomépítési terveket hozott létre a mindennapi szellemi harcokban, és amikor e szellemi mozgalom alapján a francia forradalom végbement, és az absztrakt elvek és emberi jogok alapján kérlelhetetlenül ítélték el az ellenségnek minősítetteket, majd a forradalmárok absztrakt racionalizmusa jórészt a forradalmárok egymás általi kiírásához vezetett. (Kísértetiesen ugyanez ismétlődött meg később az ugyanilyen elvi alapokon és gondolkodási stílussal tevékenykedő orosz bolsevik forradalmárok esetében is.!)”
[83] Tamás András 18.o.
[84] Dr. Sztodolnik László: Fejezetek a politikai és jogi gondolkodás történetéből Budapest, 1970. Kiadó: Az ELTE Állam-és Jogelméleti Tanszékének vezetője. 58.oldal.
[85] Uo. 92.o.
[86] A Szentkorona-eszme története írta Eckhart Ferenc Budapest, 1941. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Franklin - Társulat Nyomdája 266. o.