Galántai Erzsébet

Források a VIII–IX. századi Bajorországból

(Források Salzburg kora középkori történetéből. Fordította, jegyzetekkel ellátta, az előszót és a bevezető tanulmányt írta Nótári Tamás Szeged, Lectum Kiadó, 2005. 230 old.)

 

 

 

Nótári Tamás kötete a VIII. és IX. században, Salzburgban keletkezett latin nyelvű források közül öt szöveg magyarázatokkal és bevezető tanulmánnyal ellátott – több forrás esetében első teljes magyar – fordítását tárja az olvasó elé. A források – a Szent Rupert hitvalló cselekedetei (Gesta Sancti Hrodberti confessoris), az Arn feljegyzése (Notitia Arnonis), a Rövid feljegyzések (Breves Notitiae), A bajorok és karantánok megtérése (Conversio Bagoariorum et Carantanorum), és Theotmar érsek levele (Epistola [archi]episcopi Theotmari) – mind korukat, mind műfajukat tekintve szélesebb kört fognak át, ám mégsem indokolatlan egyazon kötetbe történő felvételük, hiszen mindegyik valamilyen módon a salzburgi (bajorországi) kereszténység történetéhez kapcsolódik. A késő antikvitás szerzői közül utolsóként Eugippius tesz említést Salzburg városáról (Iuvaóról) 511-ben írott, Vita Sancti Severini című opusában; e dátumot követően két évszázadon át nem született e terület sorsát tárgyaló, vagy azt csupán említő forrás.

A kötetbe felvett első forrást (Szent Rupert hitvalló cselekedetei) a legenda műfajába sorolhatjuk, amely a VII. és a VIII. század fordulóján Bajorországban – előbb Wormsban, majd Salzburgban működő püspök életét beszéli el. E szöveg valamikor 793 után keletkezett, a források sorrendjét illetően az időrendi elvet követő kötetben mégis azért került az első helyre, mert az előképéül szolgáló Vita Hrodberti már feltehetően 746/47 létrejött. A valamikor 788 és 790 közöttre datálható Notitia Arnonis részletes – mai szóhasználattal élve telekkönyvszerű – felsorolást ad azokról az adományokról, amelyeket a Salzburgi Püspökség a 788-ig önálló államisággal rendelkező Bajorország hercegeitől, nemeseitől és közrendű embereitől kapott. Nyelvi szempontból a vizsgált szövegek közül e forrás viseli magán legerősebben a kora középkorra jellemző grammatikai és stiláris hanyatlás jeleit. A 798-ban érsekséggé vált salzburgi egyházmegye birtokainak és egyéb szerzeményeinek eredetét és jogszerűségét bizonyítandó született meg 798 és 800 között a Breves Notitiae címet viselő feljegyzés, amely a Notitia Arnonisszal mutatkozó átfedések ellenére sem annak megújított változata. Megállapítható, hogy mindkét forrás egyedi adalékokkal gyarapítja tudásunkat a kor gazdasági- és birtokviszonyairól. Noha e mű sem tekinthető a klasszikus latinitás mércéjével mérhető alkotásnak, a Breves Notitiae nyelvezete alak- és mondattani szempontból egyaránt jóval korrektebb, mint a Notitia Arnonisé. A kora középkori salzburgi historiográfia legszebb és legérdekesebb darabja, a Conversio Bagoariorum et Carantanorum 870-ben keletkezett, szerzője feltehetően a salzburgi érsek, Adalwin, címzettje pedig a keleti-frank uralkodó, Német Lajos lehetett. A Conversio Bagoariorum et Carantanorum számos helyen szól a Kárpát-medence történetéről is, tehát a későbbi magyar történelem szempontjából is nehezen alábecsülhető jelentőségű opus. Theotmár érsek levele, amelyet 900-ban írt IX. János pápához, nem csak a moráviai viszonyokba enged bepillantást, hanem súlyos vádakat fogalmaz meg a honfoglaló magyarokkal szemben is – tehát a magyar medievisztika számára kiemelkedő forrásértékkel bír.

A fordító az itt olvasható fordítások egy részét az elmúlt néhány évben már közreadta – ezek megjelenési helyei a kötetből pontosan megtudhatók –, utóbb azonban több ponton finomított a magyar szöveget, így tehát nem a korábban megjelent textusok egyszerű megismétlései. A szövegek közül kettőnek, a Notitia Arnonisnak és a Breves Notitiaenek eddig még részleteiben sem született magyar fordítása. A Gesta sancti Hrodberti confessoris két fejezetéből néhány mondatot Szádeczky-Kardoss Samu ültetett át magyar nyelvre; a Conversio Bagoariorum et Carantanorumból több fejezetett fordított le Horváth János, Szádeczky-Kardoss Samu, és Veszprémy László, ám e két szöveg teljes magyar fordítása e kötet megjelenéséig váratott magára. Az Epistola Theotmari esetében – noha már Gombos F. Albin, Horváth János és Lele József is átültették magyar nyelvre – a fordító indokoltnak látta egy új, a legkorszerűbb szövegkiadáson alapuló, bőségesebb jegyzetanyaggal ellátott, teljes fordítás elkészítését.

A részletes bevezető tanulmány (13–136. oldal) olyan egyfelől a források keletkezési körülményeire, szöveghagyományára, egymás közötti összefüggéseire és nyelvi–stiláris jellegzetességeire koncentrál, másfelől számos, a kora középkori Bajorország politika-, egyház- és jogtörténeti kérdésére is igyekszik feleletet adni. Elemzi a Iuvavum és a Salzburg nevek viszonyát és ezek előfordulásait a forrásokban, a régészet eredményeit is figyelembe véve, ám elsősorban a feldolgozott források filológiai elemzéséből számos megállapítást tesz a salzburgi és rechenhalli sókitermelés kialakulására. Szent Rupert legendája kapcsán kimutatja, hogy a (talán a) Merowingokkal is rokonságot tartó püspök 696-ban érkezett Salzburgba, 715/16 táján pedig már nagy valószínűséggel nem lehetett az élők sorában, majd rámutat, hogy sem Salzburgi Püspökség, sem a salzburgi Szent Péter-kolostor megalapítása nem Rupert műve, hozzá kapcsolódik viszont a cella Maximiliani és nonnbergi apácakolostor létrehozása. Az egykor a Merowingok uralma alatt álló területek közül önálló államisággal rendelkező Bajor Hercegség utolsó uralkodójának, III. Taszilónak uralkodása és a frank-bajor konfliktus, valamint a herceggel szemben 788-ban Nagy Károly által lefolytatott koncepciós per elemzése mellett külön hangsúlyt kap a trónfosztás jogi háttere és legitimációja is. Salzburg érsekséggé emelkedése kapcsán tanulságos kitérőt tesz a szerző az első salzburgi érsek, Arn szerepére a Nagy Károly császárrá koronázását előkészítő politikai játszmában és a III. Leó pápa elleni merénylet, illetve per kimenetelében. A Conversio alapján a szerző a Metód ellen a bajor püspökök által a 870-es Regensburgi Zsinaton felhozott vádakat három pont köré csoportosítja: a szlávok apostolának először a lingua Latina, másodszor a doctrina Romana, harmadszor pedig a litterae auctorales Latinae kapcsán megmutatkozó elutasító magatartása köré. E kérdéskör hátterét bemutatva felvillantja a pápa, a basileus és a frank uralkodó között kialakult, a bulgáriai, a moráviai és a pannóniai missziót determináló kapcsolatrendszert is. Jelentős hangsúlyt kapnak a szigorúan vett filológiai szempontok a tanulmány Theotmár levelét bemutató fejezetében: a szerző elemzése szerint Theotmár az általa használt idézetekben távolról sem törekszik tárgyszerűségre, a kánonjogi és bibliai idézeteket többnyire elferdítve, tendenciózusan használja, kiváló latinsággal megírt levelében a pápával szemben alkalmazott hang olykor ironikussá, kioktatóvá válik.

Nótári Tamás bevezető tanulmánya és fordításai, amelyeket bőséges, a forrásanyag és a szakirodalom beható ismeretéről tanúskodó jegyzetapparátus egészít ki, értékes adalékokat nyújthatnak nem csupán a medievisztika és a középlatin filológia, hanem a szlavisztika és a középkori jogtörténet művelői számára is.