Hegedűs Fanny: 

Jogdogmatika és jogpolitika a bírói gyakorlat hatása alatt[1]

 

 

A jogdogmatika meghatározásának nehézségei

A fogalom tisztázatlansága

Amikor a könyvek és tanulmányok szerzői dogmatikáról beszélnek, többnyire adottnak tekintik a jogdogmatika fogalmát, holott ritkán kerül sor a definiálásra és akkor is többnyire igencsak szűkszavúan.

A dogmatikai megcsontosodástól való félelem

A dogmatikafogalom felbukkanása jogász körökben negatív érzéseket vált ki. A dogmatizmust többnyire a jog elidegenedésével, a való élettel való szembenállással azonosítják, illetve olyan szemléletmódot látnak benne, mely mozgalmas időkben a forradalmi változásokkal szemben a megkérdőjelezhető hagyományokhoz ragaszkodik.

A valaha „szalonképes” dogmatika megtisztítása a történetileg rárakódott fölöslegtől ciklikusan visszatérő probléma. A dogmatika bűnbakként való kezelése a szabadjogi iskola vitairataival kezdődött a 20. század fordulóján a jogdogmatika és a jogtörténet határozott elválasztásának követelésével arra hivatkozva, hogy teljesen más feladatuk van. E nézet szerint a jog történetisége kizárólag a jogtörténet számára bír jelentőséggel, míg a hatályos jogot a politikai, gazdasági és szociális hatalmi tényezők határozzák meg, és nem a történelem.

A szabadjogi iskolát megelőzte a jogdogmatika markáns irányzata, a törvénypozitivizmus, melynek képviselői egészen az új jogalkotás szó szerinti értelmezéséig mentek, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a történelmi összefüggéseket (legtisztább formában ez Hans Kelsen Tiszta jogtanában jelenik meg)

A jogpolitikával szembeni kritika második hulláma a neomarxista tábor partjairól indult meg az 1960-as évek közepén. Itt szintén nem ritkák a szélsőséges megnyilatkozások, mint például a későkapitalizmus morbidnak nevezése, vagy az a vélemény, miszerint az NSZK átmeneti liberáltársadalmát egy új szocializmusnak kellene felváltani, nem beszélve arról a 70-es években megjelenő figyelemreméltó véleményről, hogy a hitleri hatalommal szembeni gyógymód valójában a marxista diktatúra lenne. Helyesen állapítják meg viszont, hogy a jogtudomány valójában társadalomtudomány is.

Példák igazolják, hogy a dogmatikai viták gyakori kísérőjelenségei a vélt vagy valós forradalmi változásoknak, és ezekben Németország és Európa 20. századi történelme nem szűkölködik. A dogmatika viták hozzájárultak a dogmatika és a jogtörténet elválásához olyannyira, hogy ezek ma már tárgyukat, módszerüket illetve kutatási területüket tekintve is külön tudományágnak minősülnek. Az elválás másik oka az a történettudományban, filozófiában és jogtörténetben egyre nagyobb teret nyert nézet, hogy a történelemből már semmit nem lehet tanulni.

A jogtörténet térvesztése

Bár a jogtörténetnek a jogászképzésben betöltött szerepe sokszor eufémisztikusnak van bélyegezve, fel kell hívni a figyelmet azokra a veszélyekre melyek a jogtörténet és a jogfilozófia az oktatásból való száműzésével járnának: Lemondanánk a nagyobb összefüggések megértéséről és a történelmi távlatokban való gondolkodás képességéről, ill. ezen gondolkodás eredményének az ismeretéről, ami elengedhetetlen a jelen helyes értékeléséhez és egy emberi jövő körvonalainak megteremtéséhez. Gyakorlati bizonyítéka ennek az alkotmányjog; minden alkotmány kísérlet arra, hogy a múlt fájdalmas tapasztalataiból a következtetéseket levonva egy jobb berendezkedést hozzunk létre.

A jogtörténet kiszorítása tehát annak az esélynek az elherdálása lenne, hogy a múlt hibáiból tanulva okosabbak legyünk.  

A dogmatika mint az uralmon lévők kiszolgálója

Az, hogy a 20. században a jogi dogmatika mind a laikus társadalom mind pedig a szakma szemében igencsak megkérdőjelezhetővé vált többek között arra vezethető vissza, hogy a jogdogmatika –mint az köztudott- bámulatosan alkalmazkodik az mindenkori politikai illetve gazdasági széljáráshoz.

Jogi varázspálca módjára képes bármit és annak az ellenkezőjét is megmagyarázni, mi több legitimálni. Megtartó ereje mellett hordoz dinamikus elemeket is, így a jogpolitika motorjaként is funkcionál.

Fogalom meghatározási kísérlet.

A dogma görög szó, jelentésének variációi eredetileg széles skálán mozogtak; „határozott vélemény”, „illetékes hatóságtól való függés”, „lefektetett tantétel” stb. A késő antik filozófiában már jobban körvonalazódik, a dogma ekkor „alapigazságot”, „hatályos tantételt” jelent. A keresztény filozófia ezt az értelmezést veszi át és kicsit markánsabbá téve itt már „kötelező hittételt” takar.

Tágabb értelemben alapmeggyőződés, amelyet a felmerülő kétségekkel szemben nem racionális érvek, hanem autoratív deklaráció és hitből eredő elfogadás támogat. Ebben az értelemben a dogma elismerésre és érvényességre tart igényt. Általánosságban a dogma kötőerővel rendelkező tantétel, mely kötőerő változhat attól függően, hogy mely tudományágról beszélünk. A jogtudományban –a jogtörténet tanúsága szerint- olyan axiomát jelent, melyet aktuálisan érvényesnek tekintünk ugyan, de a mindenkori jogszemlélet változásával revideálható. Feladata a hatályos jog általánosan elismert értékeken alapuló, racionális érvekkel való magyarázata

A dogmatika és a törvények

A dogmatika első számú forrása a hatályos törvények összessége. A teljes jogrend alkotmányjogi értelmezéséből fejlődik ki, mint egy ellentmondásoktól mentes egység, mely harmónia természetesen nem a jogszabályok szintjén, hanem az egész jogrendszer értelmezésének szintjén jelenik meg, magában foglalva a szükségszerűen felmerülő joghézagokat és ellentmondásokat is. A jogtudomány szöveges tudomány, az irodalomtudományhoz vagy a filozófiához hasonlóan szöveggel dolgozik. Ezek többnyire törvényszövegek, hivatalos kommentárok, bírói ítéletek stb. Megkülönböztető sajátossága a többi szöveges tudományhoz képest, hogy mindaddig, míg a hatályos joganyaghoz kötődik érvényesnek tekint magát.

Nyelvi bizonytalanságok

A törvényszöveg közvetítője a nyelv, mely rendkívül bizonytalan médium. Egy fogalomnak több jelentése is lehet (pl.: elem, részlet) és ez bizonytalanságot eredményez. A fogalmak jelentése változik az aktuálisan hatalmon lévő rendszertől és értékítéletektől függően. Akárcsak az embereknek, a fogalmaknak sincs esélyük az erőszakosan múló idővel szemben.

A dogmatika mint az értelmezési folyamat feladata és eredménye

A dogmatika nem csak a törvényekben található. Ennek oka a fent említett nyelvi bizonytalanságokon túl a joghézagokban keresendő. Már a 19. században is tudták, hogy a törvényeket minden igyekezet ellenére csak „lukacsosan” lehet meghozni. Lorenz a joghézagot tervezett tökéletlenségként határozza meg. Ez a definíció azonban figyelmen kívül hagyja a másodlagos joghézagokat. Elsődleges joghézagok már a törvény születésekor is fennállnak abból következően, hogy a jogalkotó nem ismerhet fel minden szabályozási igényt. A másodlagos joghézag abból ered, hogy a társadalom fejlődik, ezzel párhuzamosan a törvény elöregszik és a felmerülő problémákat illetve azok megoldásait be kell illeszteni a fennálló dogmatikába és jogrendbe.

Mivel a törvény nem tekinthető valamely probléma végleges és megnyugtató megoldásának, szükség van a dogmatikára, mely az ésszerűbb értelmezés segítségével választ tud adni olyan kérdésekre, melyekre a törvény nem. A jogszabály és az alapelvek, melyek ha alkotmányban rögzülnek teljes érvényesülést igényelnek, természetesen vezérfonalat jelentenek a dogmatika számára, de a jogrendszer rejtett és mélyebb összefüggéseit csak a dogmatika képes feltárni.

A jogi dogmatika időhöz kötöttsége és múltbelisége. A jogi és a vallási dogmatika közti különbség

Röviden és tömören a különbség; a jogi dogma,- szemben a vallásival - nem az örökkévalóságnak készül. A vallási normánál maximum az interpretáció lehet „újhullámos”, maga a lényeg, a hívőkre kötelező tanítás soha. A jogi dogma a szónak ebben az értelemben nem időtálló, és nem is lehet az: ha nem lenne rugalmas, a folyton változó körülményekhez alkalmazkodni képes, akkor nem tudná betölteni a feladatát. Természetesen a jog is törekszik a kontinuitásra, a megbízhatóságra és kiszámíthatóságra, de összességében az állami aktusok időben meghatározottak, aktualitásukat veszthetik. (Egyetlen ellenpélda a német alkotmány 79. cikkében meghatározott „örökkévalósági klauzula”, mely olyan értékeket igyekszik múlhatatlanná tenni, mint a föderatív államberendezkedés, vagy az emberi méltóság. Természetesen ennek a hátterében a 20. századi német történelem tragikus időszaka áll. A klauzula léte bizonysággal szolgál; mégiscsak lehet a történelemből tanulni).

A jogi dogmatika tehát a hatályos és a többség által elfogadott jogrend szisztematikus összefoglalására törekszik, meghatározott probléma és szabályozási területeket vizsgál, a fejlődést és továbbképzést szolgálja. A fogalmi meghatározás további kérdéseket vet fel;

1;  Hogyan jön létre a jogdogmatika?

2;  Mire alapítja érvényességi igényét?

3;  Mik a funkciói?

Hogyan jön létre a jogdogmatika?

A gyors döntéshozatal kényszere

Bár a jogászok feladata az élet által produkált helyzetek megítélése és az élet irányítása, annak sokoldalúsága, tarkasága és dinamizmusa messze túlmutat a szabályozási lehetőségeken, legyen a jogalkotó bármilyen fantáziadús.

A fejlett társadalom variábilissága és fejlődésének elsöprő gyorsasága a jogtudományt kihívás elé állítja, hiszen a jogalkotástól elvárja, hogy valamennyi felmerülő kérdésre –beleértve az előtte ismeretleneket is- adekvát szabályozást nyújtson, az igazságszolgáltatástól pedig az, hogy az eléje kerülő és hatáskörébe tartozó ügyekre ésszerű időn belül megoldást adjon (erre a kötelezettségre még a jogszolgáltatás megtagadásának tilalma is ráerősít).

A tévedés kockázata

Természetesen sem a jogdogmatika, sem az igazságszolgáltatás nem tévedhetetlen. Az igazságszolgáltatás feladata nem egyszerű, hiszen amikor korábban még fel nem merült jogkérdést kell elbírálnia akkor sötétben tapogatózva halad a járatlan úton, ráadásul kétszeres nyomásnak van kitéve, mert egyrészt az eljárás jogszerűségének abszolút támadhatatlannak kell lennie, másrészt ésszerű időn belül kell döntést hozni.

A jogdogmatika az eddig felvetett megoldásokat gyűjti, elemzi és értékeli. A jogtudománynak tehát nem egyszerű lépést tartani a rohamosan fejlődő valósággal, és így is együtt kell élni a tudattal, még a dinamikus dogmatika eredményei is rövid életűek.  

Az igazság és a dogmatika tételeinek érvényessége

Tekintettel arra, hogy a nyitott kérdésekre a legritkább esetben lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, a jogászok kapaszkodókat keresnek. Ezek a jogösszehasonlítás tapasztalatai, illetve a mércének tekintett demokratikus államok parlamentjei által nyújtott megoldások. Egy adott álláspont képviselői természetesen a sajátjukat mindig különösen igazságosnak tartják, és ez el is vezet a jog és igazságosság problémájához.

A jogi tételek viszonylagosságát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy ugyanannak a kérdésnek teljesen ellentétes megítélésével találkozunk a bírósági határozatokban, a parlamenti vitákban, sőt, akár a legfelsőbb bíróság iránymutatásaiban is. A jogdogmatika feladata az lenne, hogy az ellentmondások ezen erdejében utat mutasson, megadja az elsőbbséget élvező megoldást. A dogmatikai igazságossággal kapcsolatban azonban fel kell hívni a figyelmet arra; objektív, természettudományi értelemben vett igazságossága sem a jogi normáknak, sem a jogdogmatikai tételeknek nem lehet.

Tisztán kell látni, hogy ez az igazság meghatározott egyrészt az idő, másrészt az egyéni értékítélet által, hiszen már maga a norma létrejötte is értékválasztás eredménye; a jogalkotó elképzelése arról, hogyan is kéne az embereknek egymással együtt élni. A cinikus álláspont szerint az aktuális jogdogmatika tétel csupán a lehetséges tévedések legújabb állomása.

A jogdogmatika fejlődése, a jogállamból a bírói államba való átmenet

A Legfelsőbb Bíróság vezető szerepe

A bírói jog diadalmenete

A 20. századi és különösen az első világháború utáni német jogalkotás megteremtette a törvények uralta államból, a bíró alkotta jog által uralt államba való átmenetet. A folyamat első közismert állomása a clausula rebus sic stantibus teljesítési kifogásként való elismerése volt a BGB alkotóinak akarata ellenére.

A bírói jogalkotásnak valamennyi jogterületen létjogosultsága van és nem csak ott, ahol a jogalkotó kedv visszafogott, vagy akár teljesen hiányzik. Ezekben az esetekben a jogviszonyok szereplői a bírói döntést tekintik irányadónak viselkedésüket ehhez fogják igazítani.

Természetesen a bíró alkotta jog kvantitatív előrenyomulása, kvalitatív elsődlegessége a jogi dogmatikán is nyomott hagyott. A Legfelsőbb bíróság korábban soha nem látott mértékben lép fel professzionális jogalkotóként, ami új dimenziót ad annak a kérdésnek, is, hogy honnan származik a jogdogmatika; az LB által létrehozott produktum, vagy a törvényhozás, a bírói gyakorlat és az irodalom együtthatásából születik? A másik kérdés, mennyiben van hatással a bíró alkotta jog a jogdogmatika alapelveire? Tekintettel arra, hogy az LB vitathatatlanul jogalkotó és módosító szerepet tölt be, a dogma szó jelentése egyre inkább közelít az eredeti értelmezéshez; kötelező tételt jelent.

Az alkotmányosság változása és a dogmatikafogalom

Bár a politika elbagatellizálja a kérdést, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a bírói jog uralmába való átmenet újraértelmezte a hagyományos alkotmányosságfogalmat. A jogalkotás soha nem látott mértékben került át az igazságszolgáltatás területére, mely tekintettel a gondosan körülbástyázott bírói függetlenségre (a helyi bíróságokon a bírák kinevezése élethosszig tart, az alkotmánybíróságon 12 évig), politika oldaláról gyakorlatilag korlátozhatatlanná vált.  Már az is kétséges, hogy ebben az értelemben egyáltalán parlamentáris demokráciáról lehet –e beszélni Németországban.

Természetesen ez a dogmatikán is nyomot hagy, mert míg korábban a jogi minőség meghatározásában egyértelműen a törvény játszotta a vezető szerepet, ma már a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata adja meg a koordinátákat (különösen, mivel a német Alkotmánybíróság nem csak valamely norma alkotmánynak való megfelelőségét vizsgálja, hanem iránymutatást is ad a Parlamentnek; mi az, ami a bíróság előtt jogszabályként egyáltalán megáll a lábán). Ez a folyamat messzemenő következményekkel jár;

1;  A Legfelsőbb Bíróság iránymutatásainak nem ritkán nagyobb a kötőereje, mint az eljárási szabályoknak.

2;  Megkérdőjeleződik az alkotmányban lefektetett funkciómegosztás helyessége

3;  A politikai befolyás növelésére való kísérlet.

Hogy a bírói jogalkotás erősödése nem kerülte el a politika figyelmét abból is látszik, hogy milyen szenvedélyes küzdelem folyik egy-egy magasabb bírói pozíció betöltéséért. Azt, hogy e küzdelem során a nagy pártok olykor a politikai megbízhatóságot a bírói függetlenség elé helyezik, nem lehet nem észrevenni.

A jogdogmatika számára a fejlődés ezen iránya elsősorban az átláthatatlanság veszélyét hordozza. Az ellentmondások már a parlament által alkotott jog esetében is kikerülhetetlenek, bár a minisztériumok törvényelőkészítő munkájának szűrő funkciója valamelyest javít a helyzeten. A bírói jogalkotásban ilyes fajta segítség nincs, és nem ritkák a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság iránymutatásai közti ellentmondások, sőt ezen bíróságok egyes tanácsai közti véleménykülönbségek, nem beszélve a jogszabály szövegével kifejezetten szembemenő értelmezésekről.

A bírói jog dogmatikai tévedései

Tökéletes megoldásokat a bírói jog sem tud szolgáltatni. Vannak törvényellenes, célszerűtlen, aránytalan… egyszóval: rossz döntések. A gond csak az, hogy az eljárásjogból fakadóan a Legfelsőbb bíróság döntéseinek van egy speciális tulajdonsága; az LB jogerősen téved. Legyen tehát a döntés bármilyen rossz; a jogi, politikai, társadalmi és gazdasági környezetre hatással lesz.

A jogtudomány szerepe

A bírói jog jelentőségének növekedésével a jogtudomány hagyományos, a 19. században betöltött szerepe, amikor egy-egy jogtudós szaktudása még jogászi jogként érvényesülhetett, jelentősen megváltozott.

Megváltozott kiszolgáló és ajánlattevő funkció

Az átalakulás során a jogtudomány leginkább készségesen követte a bírói gyakorlat által újjáteremtett helyzetet. Feltűnő, hogy mind a jogtudomány, mind a jogi oktatás oldaláról csak ritkán hallani kritikus hangokat, annál inkább jellemző a szolgalelkű és meglehetősen fürge alkalmazkodás.

A jogtudomány visszaszorult a szisztematikus elemzés illetve a belső ellentmondások feltárásának területére, hatása nem a jogalkotásban, hanem érveinek meggyőző erejében rejlik, leginkább ott, ahol a bírói jog ellentmondásokkal terhelt. A jogtudomány leghatásosabb módszere a nyílt szakmai vita, mely teret enged az alternatív vélemények összecsapásának, a gond viszont az, hogy az utóbbi években megfigyelhető az a tendencia, hogy az LB kizárólag a helyeslő véleményekről hajlandó tudomást venni. Az eredménye ennek az, hogy az LB ellentmondásos döntéseit hiába kritizálják a szakirodalomban, a kommentárokban és szakkönyvekben uralkodó, követendő és hiteles véleményként jelennek meg.

Kritikai funkció

A kutatással, vizsgálódással és alternatív megoldások ajánlásával a jogtudomány de facto jelen van a szakmai köztudatban. A jogalkotás azt szemezgeti ki persze a vélemények közül, ami céljának megfelel, de ily módon a jogtudomány mégis hatással tud lenni a jogalkotásra.

Dogmatika és történelem

A dogmatika és a jogtörténet a jogdogmatika funkciójából eredően évszázadok óta kéz a kézben jár. A jogdogmatika feladata mindig is a tapasztalatok gyűjtése, elemzése és következtetések levonása volt.

Semmilyen jogdogmatikai törekvés nem mondhat le a történelmi távlatokban való gondolkodásról, mert ez teret engedne a napi politikai befolyásnak és az amúgy elkerülhető érték ellentmondásoknak. Összességében tudományos vakrepüléshez vezet.

Dogmatika és módszerválasztás

A történeti szemlélet fontosságát módszertani kérdésekben nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha erről lemondunk, az részben azt jelenti, hogy a jogalkotás célkitűzéseit elhanyagolhatónak tekintjük, részben pedig teret enged egyedi jogpolitikai célkitűzések érvényesülésének.

A jogalkalmazásnak ahhoz, hogy értelmezése az alkotmánynak megfelelő legyen, mindig azzal kell kezdenie, hogy feltesz két kérdést;

1;  Mi volt a kiindulópont, ami a jogalkotást ösztönözte?

2;  Mi volt a jogalkotó célja?

Ezen kérdések megválaszolása nélkül nem lehet megérteni a mélyebb összefüggéseket.

Hogyan szolgálja a jogdogmatika a joggyakorlatot?

Rendező és rendszerező funkció

A joganyag ma már méreteinél, ellentmondásosságánál és hiányosságainál fogva meglehetősen széttöredezett. A jogdogmatika feladata a jogszabály halom szisztematikus szempontok szerint való rendezése, általa lesz a jog érthető, tanítható, tanulható és alkalmazható.

Stabilizációs funkció

A dogmatikai alaptételek megoldási mintákat nyújtanak különböző jogi területek problémáira. Amennyiben elfogadottá válnak kiszámíthatóvá teszik a bírói gyakorlatot, hiszen előrelátható lesz, hogy egyes kérdéskörökben a bíróság hogy dönt. Különös jelentősége van ott, ahol a törvényi szabályozás hiányos vagy pontatlan.

Tehermentesítő funkció

A dogmatika a lehetséges és felvetődő megoldási javaslatokat és értékeléseket elemzi, és kész megoldási javaslatokat kínál, lehetőséget adva ezzel a joggyakorlatnak arra, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal a vitás kérdéseket és a lehetséges megoldásokat végigzongorázni.

A negáció tilalma

Tekintettel arra, hogy a dogmatika alátámasztott kritikai analízisen nyugszik, a gyakorlat számára nehezen megkerülhető. Aki a fennálló dogmatikai árral szemben akar úszni, annak vagy jobb érveket kell felsorakoztatnia, vagy bizonyítania kell, hogy a dogmatika tudatosan szembemegy a jogalkotási célokkal.

Az irányvonalak kijelölésével gátat vet a parttalan értelmezési vitáknak, és a jogalkotás számára is támpont lehet a szükséges reformok tekintetében.

Kritikai és fejlesztő funkció

A dogmatikával szemben gyakori fenntartás, hogy a már meglévő megoldásokat igyekszik bebetonozni. Ez semmi esetre sincs így, a dogmatika feladata éppen a mindenkori jogrendszer ellentmondásainak kiszűrése, megoldási minták nyújtása, így alapját képezi a jog kritizálásának illetve továbbfejlesztésének.

A jogdogmatika a kritikai tevékenység tudományos háttere, érveket, szakkifejezéseket, tapasztalatokat szolgáltat. Ebből adódóan (is) történetű szemléletűnek kell lennie, mert a történetietlen dogmatika eleve kódolva van a tévedésre.

Jogdogmatika és jogpolitika

Mi a jogpolitika?

A jogpolitika a politikának és társadalomnak az állam által alkotott és érvényesített normák által létrehozott rendszere. A jogszabály a politikai akarat normatív megjelenése.

A jogdogmatika mint kikristályosodott jogpolitika

A jogdogmatika kísérlet a mindenkori jog ellentmondásmentes értékrendszerként való megmagyarázására racionális érvek segítségével. A dogmatika a jelentős elveket – felülemelkedve a konkrét jogi ellentmondásokon - egy jog feletti szférában foglalja össze, így képzi bázisát a szisztematikus jogfejlesztésnek.

A dogmatika nem csupán rendszerez, hanem minden dogmatikai tantétel magában foglal valamely, a jogrendszerben lefektetett alapértéket. Uralkodó nézetként való elismerése a vázát képzi valamennyi társadalmi és jogi rendnek, így tartósságot biztosít. Bár tudomány mivoltából fakadóan terminológája absztrakt és semleges, a jogdogmatika alapját nem csupán a formállogika képezi, hanem értékválasztások és szabályozási céltételezés is.

A jogpolitika és a következményekért való felelősség

A dogmatikai tételek formálása több szinten történhet. A jogalkotó a szabványosítás útján a jogrendszer alapjaiba nyúlhat bele, dogmatikai tételeket változtathat meg, vagy emelhet ki anélkül, hogy ez az új előírásokban egyértelműen megmutatkozna. Még bújtatottabb módon képes alapvető változtatásokra a Legfelsőbb Bíróság esetjoga. A dogmatika fejlesztésében a jogtudomány szintén részt vesz a reform- illetve fejlesztési javaslatai útján.

Mindegy, hogy honnan indul ki, a jogdogmatika átalakítása vagy fejlesztése jogpolitikai cselekedet, így aki erre az útra lép etikusan kell eljárjon, és felelősséget kell vállalnia a következményekért. Mérlegelni kell, hiszen minden új fogalommal és alaptétellel a javaslattevő megváltoztatja a politikai és társadalmi valóság egy darabját.

Bomlasztja-e a bírói jog a jogdogmatikát?

Az alábbi mondat idézet az USA Legfelsőbb Bíróságának egy jelentős bírájától származik;

 

„Persze, hogy mint Legfelsőbb Bíróság az alkotmány hatalma alatt állunk. De hogy mit mond az alkotmány, azt mi döntjük el”

 

Ha a német Legfelsőbb Bíróság és Alkotmánybíróság szerepére gondolunk, ez a mondat különösen aktuális. Ezek, mint a jogértelmezés kizárólagosan hiteles gyakorlói alapjaiban határozzák meg a jogdogmatikát. A bíróságok függetlenek, csak a törvényeknek vannak alárendelve, feladatuk a jog és a törvényesség szolgálata. Annak jelentőségét tehát, hogy a Legfelsőbb Bíróság melyik jogértelmezést választja, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen döntő hatással van a demokratikus jogállam fejlődésére.

Arra gondolhatnánk ezek után, hogy a bíróságok a törvényeknek és alkotmánynak megfelelő jogalkalmazás élharcosai, ám a gyakorlatot szemügyre véve nehezen nyomjuk el a kétségeinket. Itt nem formális apróságokról, hanem alkotmányos kérdésekről van szó, a jogállamiságról, a hatalommegosztásról.

A Legfelsőbb Bíróság munkáját közelebbről ismerő szakemberek véleménye szerint nincs stabilan kialakított módszertana a vitás kérdések eldöntésének, ami roppant veszélyes ha belegondolunk, hogy a bíró feladata az objektíve legésszerűbb értelmezés kimunkálása lenne. Attól a logikai csapdától, hogy az objektíve legésszerűbb megoldás a bíró szubjektumán átszűrődve születik meg, mindenki nagyvonalúan eltekint. A döntések okai eltérőek sőt, ellentmondásosak, a metodika tisztázatlan, ami igencsak megnehezíti a stabil és következetes jogdogmatika kialakítását, nem beszélve a jogbizonytalanságról és kiszámíthatatlanságról egyes jogterületeken (pl.: Munkavállalók felelőssége).

Meglepő, hogy a rendezés igénye gyakorló jogászok oldaláról csak ritkán merül föl. Alig találunk olyan államot és kevés az olyan jogászgeneráció, mely 1919 és ’90 között olyan mértékű metodikai know-how-t nyert volna a jogrendszer folyamatos átértelmezéséből, mint a német. Elmondhatjuk, hogy a 20. század német jogásztársadalma az 1919-es, 1933-as, 1945/49-es és 1989/90-es fordulatoknak köszönhetően valóságos fordulat szakértővé vált. Talán itt érik be a késői gyümölcse annak, hogy ezen rendszer és ideológiaváltások elemzését a német jogi oktatásból kiszorították?