Hegedűs Andrea
Az azonos neműek élettársi kapcsolatának társadalmi és jogi megítélése
az ókortól napjainkig
A homoszexualitás témájának felvetése sokak számára még napjainkban is a kényes kérdés kategóriájába tartozik. A XXI. században nem kerülhető meg a téma, azt a látszatot színlelve, mintha csupán egy „fehér holló számba menő”, és még elméleti szinten is csupán valamiféle kínos és tabunak minősül kérdésről lenne szó.
Egy „nyitott szemmel” járó ember a hétköznapi életben is egyre gyakrabban,[1] egy jogász pedig leginkább az élettársi kapcsolat jogintézményének vizsgálata során[2] találhatja magát szembe a homoszexualitás jelenségével.
A homoszexualitással kapcsolatos esetleges előítéleteink átgondolása és e téma világosabb átlátása érdekében ismertetem az erre vonatkozó felfogásokat, azok jogtörténeti, alkotmányjogi, büntető-, és polgári jogi vetületeit, amelyek a történelem során és a jelenben is éles viták során fogalmazódtak meg.
Vitasorozatokból, tudományágak képviselőinek polémiáiból kitűnik, hogy a meleg kapcsolatok – értve ezalatt az azonos nemű férfiak, és azonos nemű nők homoszexuális kapcsolatát – megítélése problematikus. Egyes megközelítések betegségnek, bűnnek, normaszegésnek, magánügynek, vagy alapvető emberi jognak tekintik.
A hivatalos statisztikai felmérésekben ezidáig „elvétve” szerepeltek, átfogó vizsgálódás tárgyát nem képezték, a közelmúltban viszont egyre inkább nő a velük kapcsolatos felmérések, internetes honlapok száma, elsősorban az őket érintő diszkrimináció, de gyakran egyéb kérdések vizsgálatát illetően egyaránt.[3]
Jelen tanulmányban az azonos neműeket érintően az alábbi kérdéseket tettem vizsgálódásom tárgyává:
1. A homoszexualitás fogalma, főbb jellegzetességei
2. A homoszexualitás megítélése az egyes történelmi korokban
3. A homoszexualitás a jogelméleti viták kereszttüzében
4. A homoszexualitás katolikus egyház általi megközelítése napjainkban
5. Elmozdulás a jogi megítélésben a hazai szabályok tükrében
6. Az Európai Unió szervezeteinek állásfoglalásai
7. Nemzetközi példák az elfogadásra és a szabályozásra
8. A „meleg” kérdés megítélése napjainkban
1. A homoszexualitás fogalma, főbb jellegzetességei
Történelmi tények által alátámasztott, hogy a „homoszexuális” szót egy magyar származású író alkotta meg, aki 1869-ben Kertbeny Mária Károly néven nyílt levelet írt a porosz igazságügyi miniszterhez, amelyben a melegeket érintő diszkriminatív intézkedések eltörlését kérte.[4]
A fogalom meghatározása nem könnyű, annak ellenére, hogy a hétköznapi szóhasználatban annak tartalma egyértelműnek és kézenfekvőnek tűnik. Nézzünk erre néhány példát az ezzel kapcsolatos különféle elméletek, a jog és a lexikonok világából.
Egyes vélemények szerint, ha a homoszexualitás kérdését a fajfenntartás oldaláról közelítjük meg, akkor azt „rendellenes” nemi viszonynak tekinthetjük, amely a „fajfenntartási ösztön perverziói közé tartozik”.[5] A kérdés azonban ennél jóval összetettebb. A szexualitásnak ugyanis a fajfenntartáson kívül még más szerepei is lehetnek (így testi, biológiai szükségleteken kívül lelki, érzelmi szükséglet kielégítést is szolgál), erre utalnak az újabb vizsgálati adatok, amelyek szerint 4-5 ezer közösülésből átlagban csak egy eredményez gyermeknemzést.[6]
Más oldalról folytatva a vizsgálódást, azt tapasztalhatjuk, hogy a téma kapcsán igen sok, egymással is vitatkozó elmélettel találkozhatunk.[7] Ilyen pl. a degenerációs elmélet, amely szerint a homoszexualitást egyfajta biológiai elfajulásnak, vagy éppen a központi idegrendszer strukturális elkorcsosulásának kell tekinteni. Más vélemény szerint a homoszexualitás az alkati eredettel függ össze, míg vannak, akik örökletes eredetűnek tekintik.
Sigmund Freud[8] (1856-1939) új aspektusból vizsgálta a homoszexuális magatartást. Heteroszexuális volta ellenére már nem fogyatékosnak, bűnözőnek, esetleg visszamaradottnak tartja az azonos neműek iránt vonzódókat, hanem a fejlődésben megrekedt áldozatnak. Freudnak ez az elmélete (is) jelentős hatást gyakorolt a XX. századi gondolkodásra. Wilhelm Stekel, múlt század elején élő pszichoanalitikus (Freud legbensőbb munkatársai közé tartozott) egy mára már vitatható álláspontot képviselt, ugyanis egyszerűen neurotikusoknak minősítette a homoszexuálisokat. Szerinte ez a jelenség: „az ösztönök és a tilalmak közti reménytelen harc eredményeként jött létre, aminek következtében a melegek idegenek és ellenségek a kétpólusú szexualitás világában”.[9]
Czeizel Endre orvos-genetikus, nemzetközi kutatási eredmények alapján a férfi homoszexualitás esetén a genetikai eredetet bizonyítottnak tekinti.[10] Orvosi szempontból a szexualitásnak ezt az orientációs zavarát ugyanolyan szélsőséges változatnak tartja, mint pl. a balkezességet, vagy a törpeséget.[11] Összességében azonban Czeizel sem veti el a környezeti hatások szerepét.[12]
Szintén biológiai, pontosabban genetikai magyarázatot adnak a homoszexualitás jelenségére azok az amerikai kutatók, akik 1993-ban bejelentették, hogy 33 meleg testvérpár többségében azonosítani tudtak az X kromoszóma hosszú karján a q28-as régióban egy gént, amelyet a homoszexuális magatartás kialakítójának tartanak.[13] Szerintük a megtalált génváltozatot hordozó férfiak 80%-a a vele azonos neműek iránt érez vonzalmat. (Az eredményt alátámasztja az a tény, hogy a vizsgált személyek heteroszexuális testvéreinek szervezetében nincs meg az említett génváltozat.) Genetikai okok magyarázhatják a fenti álláspontot elfogadók szerint azt a megfigyelést is, hogy a homoszexuális férfiak agyában gyakran nem a bal félteke a domináns (ellentétben a heteroszexuális férfiakéval), a két féltekét összekötő corpus callosum 30-40 %-kal fejlettebb hetero társaikénál, és a tarkólebenyben a szexualitásért felelős négy góc közül a melegeknél hiányzik a hármas számú. A genetikai eredet bizonyítása után azonban súlyos etikai problémák vetődhetnek fel, hiszen a génváltozat már magzati korban kimutatható, ami esetlegesen abortusz elvégeztetésére késztetheti az anyákat.
A homoszexualitás szociális eredetét hangoztatók a fentiekkel ellentétben a társadalmi hatásokra helyezik a hangsúlyt, vagyis a korai gyerekkor társadalmi ingereiben keresik a probléma gyökereit. Ezt az álláspontot fejlesztette tovább Buda Béla[14] egy úgynevezett többlépcsős szocializációs elméletté, mely szerint a személyiségfejlődés során az egyén olyan helyzetek sorozatát éli át, amelyek önmagukban, egyenként nem lennének képesek a homoszexuális magatartást kialakítani, de a tendenciaszerű egymásra következés már igen.[15]
Az elméletek sora hosszasan folytatható, de nézzünk inkább egy érdekes példát a múltból, a fogalom jogi meghatározását illetően. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéhez fűzött indokolás[16] a homoszexualitást vagy „fejlődési rendellenességben gyökerező, született nemi elferdülés”-ként vagy olyan szerzett anomáliaként írta le, „amely főként a gyermek-, serdülő-, vagy ifjúkorban átélt valamely szekszuális (sic!) benyomás hatása alatt, általában gyenge idegrendszerűeknél alakul ki.” Elismerték azonban azt is, hogy az „orvosi megfigyelések kimutatták, hogy még a szerzett homoszekszualitás (sic!) esetén is, és azoknál a terhelteknél is, akik meg akartak szabadulni attól, a leggondosabb terápia is csak egészen ritkán hozta meg a kívánt eredményt”.
A jelenkor lexikonjai már egyre inkább a realitások talaján állva – időnként azonban valamelyest értékítéletet is a fogalom elemei közé illesztve – közelítik meg a kérdést, bár a mögöttes tartalmára nézve különösebb magyarázatot nem keresnek.
Az egyik igen gyakran használt elektronikus kislexikon, a homoszexualitás fogalmát – egyidejűleg a kapcsolatot valamelyest minősítve – az alábbiak szerint határozza meg: „nyelv: görög < latin, természetellenes nemi vonzalom az ugyanazon neműek iránt.”[17]
A számos olvasott és idézett fogalom-meghatározás közül, számomra a Magyar Katolikus Lexikon meghatározása, elsősorban objektivitása miatt tűnt leginkább elfogadhatónak, mely tárgyilagosan és pontosan a következőképpen határozza meg a homoszexualitás fogalmát:
„(a gör. homo, ’azonos’ és a lat. sexualitas szavakból): azonos neműek közötti (kizárólagosan v. döntően saját nemük iránt érzett) szexuális vonzalom és kapcsolat. Idők folyamán a különböző kultúrákban sokféle formát öltött. Ezt a kapcsolatot férfiak között uranizmusnak, férfi és fiúgyermek között pederasztiának, a nőknél leszbikus szerelemnek nevezzük.[18]
Gorza József kutatási eredményei alapján[19] a homoszexualitásnak három formáját különböztetjük meg:
– kizárólagosan homoszexuálisok, akik csak az azonos neműek irányában éreznek vonzalmat;
– biszexuálisok, akikből mindkét nem kivált szexuális vonzalmat; és a
– fakultatív, vagy más néven pszeudo-homoszexuálisok, akikben a homoszexuális érdeklődés és viselkedés csak akkor nyilvánul meg, ha nincs lehetőség a heteroszexuális nemi életre pl. katonák, börtönlakók, tengerészek.
A homoszexualitás külső jegyei – amelyek a viselkedésben és a szubjektív vonzódásban nyilvánulnak meg elsősorban – leginkább a transzszexuális személyeknél figyelhetők meg, akiknek viselkedését az irányítja, hogy külsőségeiben és társadalmi létfeltételeiben ahhoz a nemhez csatlakozhassanak, amelyekhez tartozóknak érzik magukat, vagyis a nemükkel ellentétes nemhez.[20] Az előző fogalmat el kell határolni a transzvesztita fogalmától. A transzvesztiták viselkedésének célja az illúziókeltés, a másik nem szerepének felvételével, ami abban nyilvánul meg, hogy a másik nem ruháiba öltözve ellenkező neműnek adják ki magukat, mint amilyenek valójában, és így létesítenek szexuális kapcsolatokat.[21]
Bár az elméletek és az arra épülő fogalom-meghatározások színes képet mutatnak, a tudomány eredményeit egy alkotmánybírósági határozat foglalja össze a legfrappánsabban – átvágva ezzel a „gordiuszi csomót” – amikor a következőket mondja: „a homoszexualitás okai, kialakulása, sőt fogalma is tisztázatlan.”[22]
2. A homoszexualitás megítélése az egyes történelmi korokban
A homoszexualitás megítélése koronként, sőt társadalmi csoportonként más és más. A homoszexuális viselkedés az írott források tanúsága szerint minden kultúrában megjelent valamilyen – teljesen vagy kevésbé tolerált – formában, illetve egyes korokban, egyes kultúrkörökben tiltott magatartásként. Megítélése is változatos, hiszen helyenként természetes vonzalomként kezelték, míg másutt betegségnek vagy bűnnek tartva eltérő módon léptek fel ellene, különböző szankciókat alkalmazva visszaszorításuk, „eltüntetésük” érdekében.
Az ókori zsidó társadalomban megbélyegezték és tiltották a homoszexualitást, amelyet az ördög művének tartottak, ezért gyakran a legszigorúbb büntetéssel, vagyis halállal büntettek.[23] E folyamatok legkorábbi példái az európai és amerikai kultúra alapjául szolgáló zsidó-keresztény tradíción belül az Ószövetségben találhatók. A bibliai szövegek nagyon egyértelműen fogalmazzák meg a homoszexualitással kapcsolatos tabukat, Mózes III. könyve pedig ennek indokait is világossá teszi:[24] „Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonnyal hálnak: utálatosság az. … „[25]
A görög kultúrában például teljesen elfogadott jelenség volt a homoszexualitás, sőt fejlettebb „tevékenységnek” tekintették, mint a heteroszexualitást, ugyanis mitológiai magyarázattal szolgáltak a jelenség vonatkozásában.[26] A homoszexualitáshoz való természetes hozzáállásukat bizonyítja számos korabeli irodalmi költemény is.[27] Az általánosan elfogadott séma alapján az idősebb, felnőtt férfiak és a serdülő fiúk között figyelhető meg az ilyenfajta erős kötődés. A felnőtt a fiatal védelmezője és tanítója volt, aki viszont felnézett rá és tisztelte. Az ókori Görögországban általános volt a homoszexuális kapcsolat, azonban a férfiak homoerotikus érdeklődése párhuzamos volt heteroszexuális viselkedésükkel, mert összefért a családi élettel, sőt a különböző heteroszexuális kicsapongásokkal is.[28] A görögök mindaddig megtűrték a legtöbb szexuális tevékenységet, amíg az nem veszélyeztette a család fennmaradását. A klasszikus időszakban egyes városokban bizonyos társadalmi csoportok elfogadható és jóváhagyott magatartásformája volt a homoszexuális interakció. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy „Zeusz gyermekei” nem örököltek és nem is alakítottak ki olyan hitvilágot, amelyben egy isteni hatalom feltárta volna az emberek előtt a szexuális magatartás szabályozásáról szóló törvényeket, hiszen nem volt olyan vallási intézményük, amely rendelkezett volna a szexuális tiltások érvényesítéséhez szükséges tekintéllyel.
A kereszténység az ősi zsidó moralitásból fakadóan egyértelműen elítélte a homoszexualitást, amely abból az általános puritánságból is fakadt, amely szerint a kezdeti kereszténység tagadott minden testi örömöt, és világi hívságot. A keresztény Európa szívében csak a XII. század vége táján vált markánssá a homoszexualitással szembeni ellenségesség. 1179-ben a III. lateráni zsinat, elsőként az ökumenikus zsinatok közül, hivatalosan elítélte a homoszexuális cselekményeket. A XIII. század első felében még hevesebbé vált a homoszexualitással szembeni ellenségesség a legtöbb nyugat-európai társadalomban. 1250-től egyre több állam iktatott be új törvényeket, ennek kifejezésre juttatása érdekében. A középkorban, a szexuális deviancia e formáival szembeni türelmetlenségnek az erősödése elsősorban annak volt egyenes következménye, hogy egyre fontosabbá váltak a társadalmi határok.
A polgárosodás és a városiasodás már valamelyest enyhített az „életveszélyesen szigorú” jogkövetkezményeken, de mindemellett a megítélés változatlanul súlyos volt.
A XIX. században bizonyos mértékű tolerancia volt érzékelhető, ha a homoszexualitást megfelelően titokban tudták tartani, és ekkorra már egyre nőtt a homoszexuálisok büntetését ellenzők köre is. Az 1800-as évek második felétől, amikor a homoszexualitás még egyértelműen büntetendőnek minősült, megindultak az első „melegkutatások”.[29] 1897-ben Magnus-Hirschfeld, berlini pszichiáter alapította a világ első olyan intézményét (Institut für Sexualwissenschaft), amely homoszexuálisok vizsgálatát folytatta. Kutatásai azt támasztották alá, hogy a homoszexualitás olyan biológiai jelenség, amelyet nem lehet elfojtani, hanem jogi és társadalmi toleranciát igényel.[30]
A XX. század fordulóján az európai fővárosokban megjelentek az első olyan bárok, amelyek a homoszexuálisok találkahelyévé váltak, majd idővel kialakult egy bizonyos fokú szabadság, amelyet azonban a fasizmus uralomra jutása törölt el.
1920-ban létrehozták Londonban a Brit Szexuálpszichológiai Társaság homoszexuális albizottságát. Ettől az évtizedtől kezdve megjelentek az első homoszexuális mozgalmak is, amelyeknek az volt az elsődleges célja, hogy a társadalom erkölcsi és jogi értékítéletét megváltoztassák.[31]
Nemzetközi méretekben csak a II. világháború utáni években szűnt meg a homoszexualitás jogi megtorlása, ugyanis az 50-es években az európai társadalmak liberalizálódásának hatására fordulópont következett be a homoszexualitás megítélésében, amely a szexuális tabuk felszabadulásában, és a szemérmesség normájának meglazulásában volt megfigyelhető. Minderről számos regény, dráma és film is tanúskodik.[32]
További előrelépést jelentett, amikor 1957-ben felállítottak egy bizottságot Angliában a homoszexuális vétkek és a prostitúció vizsgálatára, amelynek Sir John Wolfenden volt az elnöke. A bizottság azt indítványozta, hogy az „egyetértő felnőttek magántermészetű homoszexuális kapcsolata ezentúl ne legyen büntethető.”[33] A Wolfelden-jelentés lényege tehát az volt, hogy a homoszexualitást pusztán az erkölcstelenné minősítés alapján ne lehessen törvényileg büntetni. A vizsgálat rendkívül előremutató, jelentősége abban is állt, hogy a korabeli Angliában nagy horderejű jogelméleti vitákat váltott ki.
3. A homoszexualitás a jogelméleti viták kereszttüzében
A jogirodalom az imént vázoltakat nevezi a Devlin-Hart vitának, amely az erkölcs és a jog problematikáját, azok egymásra hatását feszegeti.[34] A vita lényege a következő volt: Lord Patrick Devlin, a Legfelsőbb Bíróság bírája 1959-ben a Brit Akadémián tartott előadásában sérelmezte a Wolfenden-jelentés azon megállapítását, miszerint a köz- és magánerkölcs között tesz különbséget, közerkölcs nélkül ugyanis – szerinte – a társadalmat a szétesés veszélye fenyegeti. Alaptétele szerint: „Ha az intolerancia, a felháborodás és az undor együttese egy adott viselkedéssel szemben megjelenik, akkor ez világos jele annak, hogy a viselkedés sérti a társadalom morális kódexét, akkor a jognak kötelessége az adott viselkedést tiltani a társadalom fennmaradása érdekében.”[35]
Devlin ezen okfejtésével szemben a legnagyobb ellenvetés, a neves természetjogi filozófus és jogszociológus, Herbert Lionel Adolphus Hart előadás-sorozatában fogalmazódott meg, aki minden ember szabadsághoz való jogát természetesnek tekintette, ami abban nyilvánul meg, hogy meg kell hagyni a magánélet számára az erkölcsnek és az erkölcstelenségnek azt a birodalmát, amelyhez a jognak semmi köze, vagyis a jog egyedül akkor alkalmazhat kényszert, ha az egyéneknek okozott sérelem megakadályozása érdekében szükséges.[36] Hart a következőket mondja ezzel kapcsolatban: „Minden felnőtt, választani képes emberi lénynek joga van ahhoz, hogy mindenki tartózkodjon vele szemben kényszer vagy korlátozás alkalmazásától, ha az nem kényszert vagy korlátozást akadályoz meg; s bármely cselekedetet szabadságában áll megtennie (vagyis nincs azok meg nem tételére vonatkozó kötelezettsége), ha azok nem a kényszer, a korlátozás vagy a szándékos károkozás eszközei.”[37]„Álláspontja az egyén szabadsága iránti mély tiszteleten és azon alapul, hogy az egyén erkölcsi meggyőződését szabad akarata szerint alakítsa ki és kövesse, és ne a büntetéstől való félelem befolyása alatt cselekedjen.”[38]
A vita kirobbanása előtt mintegy száz évvel John Stuart Mill arra a kérdésre, hogy bűncselekménynek kell-e tekinteni az erkölcstelenséget, már nemleges választ adott akkor, amikor a következőket írta: „Egyetlen cél, amelynek érdekében jogosan lehet egy civilizált közösség bármely tagjával szemben – akarata ellenére – erőszakot alkalmazni: mások sérelmének megakadályozása.”[39]
Az érvek és ellenérvek tovább folytathatók. A felek közötti konfliktus állásfoglalásra késztette a kor és a jövő nemzedékeinek jogfilozófusait, többek között pl.: Ronald Dworkint, Richard Woolheim-t, Graham Hughes-t, Basil Mithcell-t.[40]
Mára azonban elmondható, hogy a Hart-i nézetek nyertek Európa-szerte társadalmi elfogadottságot, létjogosultságot.
4. A homoszexualitás katolikus egyház általi megítélése napjainkban
A homoszexualitás megítélésében egy egyház sem maradhatott közömbös. Bár a katolikus egyház „ősidőktől” fogva fennálló negatív értékítéletével tisztában volt minden érintett, azonban ez konkrét kifejezésre a közelmúltban akkor jutott, amikor a világ egyre inkább liberálissá kezdett válni e kérdés megítélésében. A Hittani Kongregáció 1986-ban Ratzinger bíboros nevével fémjelzett levelében a világ püspökeihez fordult a homoszexuálisok lelkipásztori gondozásával kapcsolatban.[41] A levél a homoszexualitást „rendetlen hajlam”-nak nevezi, amely ha nem is minden esetben bűnös, de az ésszerű cselekvési renddel minden esetben ellenkezik, ezért erkölcsileg rossznak minősítendő. A katolikus egyház tartja magát a két évezredes szilárd tanításához – mely szerint ezt a fajta nemi kapcsolatot teljes mértékben elutasítja – akkor is, ha a világi törvények, és a kor erkölcsi felfogása mást javall. Már Mózes törvényei is halállal büntették azt, ha „valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni”, ugyanis az ilyenfajta nemi kapcsolat a férfi és a nő Istentől akart szent és áldott kapcsolatának lényegével, és természetes rendeltetésével ellenkezik.[42]
A házasság és a homoszexualitás viszonyát az egyházi bíróság, egy konkrét, 1980-ban hozott ítéletében a következőképpen jellemzi. A házasságkötés tárgya, a másik testéhez való jog, amely önmagában a gyermekáldásra alkalmas házastársi cselekedet. A homoszexuális kapcsolatnak pedig, mivel gyermekáldásra természeténél fogva alkalmatlan, nem lehet köze a házassághoz. Ha egyik vagy másik fél súlyos mértékben, és gyógyíthatatlanul homoszexuális, úgy képtelen a házasság lényegére, vagyis arra, hogy önmagát átadja, és a másikat elfogadja. Többféle percímen lehetőség volt ezért az olyan házasságok érvénytelenítésére, ahol utólag kiderült valamelyik fél homoszexuális volta. Ilyen okok a Római Rota (Rota Romana) ítéletében is kifejezésre jutottak, pl. képtelenség a házastársi életközösség vállalására és viselésére, képtelenség a felek javát szolgáló életközösségre, képtelenség a hűség megtartására, képtelenség a felbonthatatlanság megtartására.[43]
Az utóbbi két évtizedben némi elmozdulás figyelhető meg a homoszexualitás megítélésében, ugyanis az egyház képviselői egyre inkább egyetértenek abban, hogy maga a homoszexuális hajlam erkölcsileg nem értékelhető kategória. A homoszexuális testi kapcsolatot azonban még mindig többnyire súlyos bűnnek tekintik, és alternatívaként a megváltozást vagy az önmegtartóztató életmódot javasolják.[44]
5. Elmozdulás a jogi megítélésben a hazai szabályok tükrében.
a) Büntetőjogi megközelítés
Annak jogi megítélése, hogy vajon a homoszexualitás a nemi erkölcs elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik-e vagy sem, az idők során a társadalom és a nemi szerepek megítélésének együttes fejlődése eredményeként alakult.
A Csemegi Kódex még pönalizálta a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatot, sőt az embernek állattal elkövetett fajtalanságát is vétségnek tekintette.[45]
A következő állomás az 1961. évi törvény volt, amely megszüntette a különbséget a férfiak és nők között atekintetben, hogy az egyenjogúság jegyében már mindkét esetben büntette a 20 év alattiak homoszexuális viszonyát.[46] A tényállások köréből ugyanakkor kikerült az embernek állattal való fajtalansága.
Az ún. „beleegyezési korhatárt” 1978-ban 18 évre csökkentették, ami azt jelentette, hogy a természet elleni fajtalanságot csak akkor büntette a törvény, amennyiben nagykorú személy azt 18 év alattival követte el.[47] A legutolsó állomás a büntetőjog terén akkor következett be, amikor 2002-ben dekriminalizálták a homoszexualitás önkéntes változatát.[48] A jogalkotó felismerve, hogy a szexuális szabadság az emberi méltóság tartalmi körébe tartozik, amely azt jelenti, hogy az egyén szabadon kialakíthatja és szabadon gyakorolhatja saját szexuális identitását, eltörölte a fajtalanság önkéntes változatát a tényállások köréből.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a 20/1999. (VI.25.) AB határozat és a 37/2002. (IX.4.) AB határozat további büntetőjogi kategóriába tartozó felvetéseket is tárgyal, melyek részletesebb kifejtésére az alkotmányjogi résznél fogok kitérni.
b) A kérdés alkotmányjogi megközelítése az Alkotmánybíróság határozatai alapján
Ha a homoszexualitás önmagában már nem is tartozik a büntetőjogilag értékelhető tényállások körébe, azt azért leszögezhetjük, hogy a kérdéshez kapcsolódóan, ezen túlmenően felmerülő problémák száma így is igen számottevő.
A magyar Alkotmány explicit módon nem határozza meg a nemi irányultságon alapuló megkülönböztetés tilalmát,[49] azonban az Alkotmánybíróság a 20/1999. (VI. 25.) AB határozatában iránymutatást ad, hogy az egyéb helyzet alapján nyújtott védelem vonatkozik a szexuális irányultság miatti különbségtételre. Az általános diszkrimináció-ellenes rendelkezés hatása más jogterületeken is érződik. Így az megfigyelhető különösen a munkajog,[50] az egészségügy,[51] a közoktatás,[52] a kereskedelem[53] és a szolgálati viszony[54] területén is. Nagy előrelépést jelentett, amikor a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának ajánlása nyomán módosították a polgári perrendtartás szabályait, lehetővé téve a perindítást olyan esetekben is, amikor a munkaviszony jogellenes különbségtétel miatt nem jött létre.[55] Azoknak, akiket nemi hovatartozásuk miatt diszkrimináció ér, rendelkezésre áll még a Polgári Törvénykönyv, személyhez fűződő jogok megsértéséhez kapcsolódó szankció-rendszere.[56] Itt nem expressis verbis szerepel a szexuális irányultság, mint konkrétan megsérthető jog, hanem a hátrányos megkülönböztetés általános tilalmából vezethető az le.
Az Alkotmánybíróság több ízben is állást foglalt a témában, és a nemi irányultságot érintő alkotmányjogi kérdésekben egyéb esetekben is határozatot hozott, melyek lényegi tartalma az alábbiakban foglalható össze:
A 14/1995. (III.13) AB határozat. 1995-ben az Alkotmánybíróság a házasság és az élettársi kapcsolatok jogi szabályozásával összefüggésben beadott alkotmányjogi panasz nyomán hozott döntést. A fő kérdés az volt, hogy miért nem köthetnek az azonos neműek is házasságot, azt a törvény csupán egy férfi és egy nő számára teszi elérhetővé, az indítvány szerint diszkriminatív módon.
Az alkotmánybíróság az esettel összefüggésben meghozott határozatában kimondta, hogy a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az életközösség tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza. A gyermekek nemzésére és születésére való képesség nem fogalmi eleme és nem feltétele a házasságnak, de a házasság eredeti és tipikus rendeltetéséből folyóan a házastársak különneműsége igen. A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Habár az Alkotmánybíróság elismerte, hogy az „utóbbi évtizedekben kultúrkörünkben általában bekövetkezett a homoszexualitás dekriminalizációja,” hangsúlyozta, hogy ez „azonban nem ok arra, hogy a jog eltérjen a házasságnak attól a jogi fogalmától, amely a mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt”. Az állam e körben fennálló kötelezettségeivel kapcsolatban megállapította, hogy az „fenntarthat és támogathat hagyományos intézményeket, mint ahogy az új jelenségek elismerésére létrehozhat új jogi formákat is, s ezzel egyszersmind a közfelfogás számára a ’normalitás’ határait tágíthatja”. E tekintetben azonban „az érintetteknek nem arra van joguk, hogy ugyanazon intézményt vehesse mindenki igénybe, hanem az az alkotmányos követelmény, hogy az érintetteket egyenlőkként, azonos méltóságú személyként kezeljék, azaz mindegyikük szempontjait hasonló körültekintéssel, figyelemmel, elfogulatlansággal és méltányossággal értékeljék”. Ebből következik, hogy „az Alkotmány csak a különneműek közötti házasságkötés egyenlő szabályozásának követelményét támasztja a jogalkotóval szemben, ami nem foglalja magában az azonos neműek házasodásának jogi lehetőségét”. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a házasság jelenlegi szabályozása nem sérti az Alkotmány diszkrimináció tilalmáról szóló 70/A. §-át.
Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a magyar alkotmányos rendelkezésekkel (15, 67, 70/J. §-ok) összhangban a releváns nemzetközi egyezmények[57] a „házasságot férfi és nő életközösségeként fogják fel: a házasságkötés szabadságát a férfi és a nő jogaként határozzák meg, míg más jogok vonatkozásában ilyen különbségtétel nélkül a személyek a jogalanyok”.
Az alkotmánybíróság tehát nemleges választ adott a kérdésre, meghagyva az azonos neműek kapcsolatát az újjá alkotott élettársi kapcsolat keretei között.
A határozat által tehát bebizonyosodott az is, hogy a házasságok számának statisztikai növelése – az bármennyire is kívánatos jogpolitikai elvárás – nem lehet mindenáron elérendő cél.
A határozat tehát egyrészt elhatárolta egymástól a házasságot és az élettársi viszonyt, megvizsgálva a két jogintézmény funkcióját és alkotmányjogi helyzetét, melynek során arra a következtetésre jutott, hogy mivel a két intézmény tekintetében más személyi kör képez homogén csoportot, ezért a jogintézmények határai nem moshatók egybe. Másrészt elfogadta az azonos neműek élettársi kapcsolatát, azzal az indokolással, hogy „két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre”, vagyis nincs annak jelentősége, hogy az élettársi kapcsolat különböző nemű személyek között áll-e fenn. Megjegyzendő, hogy az Alkotmánybíróság itt nem a nemi irányultság miatti diszkriminációra tekintettel ismerte el az élettársi kapcsolat azonos neműekre vonatkozó kiterjesztését, hanem az élettársi viszony tartalma alapján jutott erre a döntésre.[58]
Az AB határozat következményeként 1996 májusában heves vitát követően 283 igen szavazattal, 22 ellenszavazat és egy tartózkodás mellett, az Országgyűlés módosította a Ptk. élettársak fogalmára vonatkozó rendelkezéseit, amikoris az élettársi kapcsolatot kiterjesztette az azonos nemű párokra is.[59]
A 21/1996. (V. 17.) AB határozat két alkotmányos alapjog ütközésében foglalt állást akkor, amikor azon kérdésben kellett döntenie, hogy a „Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért” elnevezésű érdekképviseleti szervezet bírósági nyilvántartásba vétele megtagadható-e azon az alapon, hogy abban 18 éven aluli kiskorúak is részt vehetnek. A határozat 1. pontjában foglaltak szerint az Alkotmánybíróság a következők szerint foglalt állást: „A gyermeknek az a joga, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön [Alkotmány 67. § (1) bekezdés] az állam alkotmányos kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére. Az államnak ez a kötelessége alkotmányos alapot nyújt arra, hogy a törvényhozó vagy a bíróság – elsősorban a nyilvánosság szférájában – a gyermek alapjog gyakorlását, ezen belül a gyermek egyesülési joga [Alkotmány 63. §] gyakorlását korlátozza.”
A gyermeket ugyanis a fejlődésére káros hatásokon kívül az államnak az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, „amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.”[60]
Mindebből az következik, hogy a gyermek tagságát homoszexualitással kapcsolatos egyesületben törvény vagy bírósági határozat kizárhatja, vagy korlátozhatja akkor, ha a gyermek fejlődése az egyesülési jog gyakorlása során konkrét kockázatnak van kitéve. Ennek eldöntéséhez értékelni kell a gyermek életkorát és az egyesület jellegét egymásra vonatkoztatva. Egy gyermek számára ugyanis még beláthatatlanok azok a következmények, amelyek az adott egyesületben való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának nyilvános vállalásából adódhatnak. Az Alkotmánybíróság igyekezett jelen döntése során, az általa korábban is képviselt ún. „értéksemleges” álláspontot kialakítani, vagyis a „semleges másság” elvének alapján állva meghozni döntését.[61]
Az említett határozat egyszerűen levezethető azonban onnan is, hogy a természet elleni fajtalanság (1996-ban még hatályban volt), mint Btk-beli tényállás jogi tárgya az ifjúság egészséges irányú szexuális és erkölcsi fejlődése, mely védelem alatt áll. A „serdülő-ifjúkor ugyanis a nemi ösztönök kialakulásának, rögzülésének időszaka. Az ilyen korban lévő személyeket érő szexuális atrocitások a nemi ösztönök elferdülésének, a homoszexualitás kialakulásának veszélyével járnak.”[62] Halmai Gábor éles kritikát fogalmazott meg a fenti döntéssel szemben, ugyanis véleménye szerint a magyar alkotmánybírák ebben a döntésükben tulajdonképpen erkölcstelennek minősítették a homoszexualitást.[63]
Az Alkotmánybíróság döntését követően az egyesület bejegyzési kérelmét elutasították,[64] az egyesület azonban az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult,[65] mely hasonló tartalmú indokolás alapján, 2000-ben kérelmüket ismételten elutasította.[66]
A 20/1999. (VI.25.) AB határozat a Btk. 203.§-ában foglalt vérfertőzés tényállásával foglalkozik. A (3) bekezdés rendelkezéseinek azon részét, amely arra vonatkozott, hogy az azonos nemű testvérek közötti „természet elleni fajtalanságot” eltérően értékelte a törvény a különnemű testvérek hasonló magatartásától (azt ugyanis nem is rendelte büntetni), az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítva azt megsemmisítette. Nem indokolható ugyanis ésszerűen a különnemű testvérek közötti fajtalanság és az azonos nemű testvérek közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése, továbbá nem igazolható az sem, hogy eltérő lenne ezek társadalomra veszélyessége.
A 37/2002. (IX.4.) AB határozat szintén büntetőjogi megítélés alá eső kérdéseket tisztázott, amikor megsemmisítette a természet elleni fajtalanság[67] és a természet elleni erőszakos fajtalanság[68] teljes tényállásait. Ezáltal a természet elleni erőszakos fajtalanság egységesen kerül elbírálásra mindkét nem vonatkozásában a szemérem elleni erőszak[69] tényállásába „olvadva.” Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a természet elleni fajtalanság – amelyet az eddigi törvényi szabályok szerint azonos neműek követhettek el – sérti az Alkotmány diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezését, ugyanis objektív ismérvek nélkül tesznek különbséget a szexuális irányultság szerint az olyan 18 éven felüli személyek között, akik 14 – 18 év közötti azonos nemű személyekkel létesítenek beleegyezésen alapuló kapcsolatot. Megjegyzendő azonban, hogy az alkotmánybírák véleménye nem volt egységes a kérdés megítélése tekintetében.[70]
Hosszas szünet után az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alkományos-e az újonnan létrehozott, azonos és különneműeket is érintő, bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény.
A 154/2008. (XII.17.) AB határozat a kérdésre nemleges választ adott, és alkotmányellenesség címén megsemmisítette a fenti jogszabályt, ezáltal a 2009.01.01. napjára tervezett hatályba lépésére sem kerülhetett sor.
Az AB határozat szerint nem alkotmányellenes a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása azonos nemű személyek számára, ők ugyanis az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek. Az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket azonban biztosítani kell, az Alkotmány korlátai között, a házastársakéhoz hasonló jogállást biztosítva számukra. Az azonos neműek tartós párkapcsolata számára ugyanis az elismerés és a védelem igénye – mivel ők házasságra nem léphetnek – az emberi méltósághoz való jogból[71], és az abból származtatott önrendelkezési jogból, az általános cselekvési szabadságból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 45.] levezethető.
Különnemű párok esetében azonban a „házasság vagy élettársi kapcsolat” szabad választás kérdése, ezért az ő esetükben indokolatlan és alkotmányellenes a közöttük létrehozni tervezett új kapcsolati forma lehetővé tétele.
A sikertelen kísérletet újabb próbálkozás követte. Az Országgyűlés új törvényt alkotott a Bejegyzett élettársakról,[72] amely ezúttal körültekintőbben, az AB határozatára is figyelemmel igyekezett meghatározni az újonnan megalkotott jogintézmény kereteit. Az új törvényt is alávetették az Alkotmánybíróság általi normakontrollnak, mely ezúttal megfelelt az alkotmányos elvárásoknak. Az 533/B/2009 AB határozat a törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
c) Polgári jogi vonatkozások és azok családi jogi vetületei
· A hagyományos értelemben vett (de facto) élettársak
fogalmába beletartoznak az azonos nemű személyek is.[73] A szabályozás tehát mind az azonos nemű, mind a különnemű élettársak számára valamennyi vonatkozásban azonos, azzal a kivétellel, hogy a reprodukciós eljárásban való részvétel lehetősége, az azonos nemű élettársak számára kizárt.[74] A jogi szabályozás jelenleg igen szűkkörű rájuk nézve, hatályos viszonyaink között elsősorban vagyonjogi kérdéseiket érinti.
· A bejegyezett és a nyilvántartott élettársi kapcsolat jogintézményének megjelenése
További – az azonos neműek szemszögéből vizsgálva – igen jelentős fejleményként értékelhető, hogy az Országgyűlés 2007 decemberében, az utolsó ülésnapján, a párhuzamosan zajló kodifikációs folyamat addigi eredményeit jórészt figyelmen kívül hagyva, azt megkerülve, elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt. Az új jogszabály – mely minden nagykorú személy számára lehetővé tette volna, hogy nemétől és szexuális irányultságától függetlenül bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthessen, sértve ezáltal a házasság védelmének alkotmányos elvét, közel azonos szintre helyezvén a két jogintézményt – nem ütötte meg az „alkotmányossági mércét”, ezért az Alkotmánybíróság még a hatályba lépése előtt, a 154/2008. (XII.17.) AB határozattal alkotmányellenesség címén megsemmisítette.
Az azonos neműek párkapcsolatát tekintve azonban mindenképpen igen nagy előrelépés a törvény megjelenése. A folyamat ezennel nem állt meg, az Országgyűlés ugyanis hamarosan új törvényt alkotott a Bejegyzett élettársakról,[75] amely ezúttal körültekintőbben, az AB határozatára is figyelemmel igyekezett meghatározni az újonnan megalkotott jogintézmény kereteit.
Az új törvény szerint bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni.[76]
Kiskorú részére bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése nem engedélyezhető.
A bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttére a házasságkötés garanciális szabályainak mintájára határoz meg rendelkezéseket a törvény, kizárólag az azonos neműek számára. Ezen túlmenően szintén a házasságkötéshez hasonlóan a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését megelőző eljárásban a feleknek nyilatkozniuk kell arról, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, valamint igazolniuk kell azt is, hogy kapcsolatuk törvényes feltételei fennállnak.
A kapcsolat létesítésével összefüggő további részletszabályok az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendeletben találhatók.[77]
A bejegyzett élettársi kapcsolat joghatásait illetően általánosságban a Családjogi törvény[78] házasságra vonatkozó szabályai az irányadók. Az Alkotmánybíróság döntéseiből következően eltérések csak ott lehetségesek, ahol ezek az azonos neműek közti párkapcsolatok természetéből következnek.
Ezzel a külön törvény tulajdonképpen családjogi jogintézményként ismeri el a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és csak a házasságtól eltérő szabályokra utal.
Az új jogintézmény ennek megfelelően a házassággal azonos tartási, vagyonjogi, lakáshasználat jogához kapcsolódó és öröklési jogi joghatásokkal jár.
A különbségek pedig az alábbiakban nyilvánulnak meg:
- A törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek nem teszi lehetővé gyermek közös örökbefogadását. A bejegyzett élettársak egyrészt együttesen nem fogadhatnak örökbe, másrészt arra sincs lehetőségük, hogy az egyik bejegyzett élettárs partnerének gyermekét örökbe fogadják.
- Nem alkalmazhatóak esetükben a házassági névviselés szabályai.
- Az emberi reprodukcióra irányuló, külön törvény szerinti eljárásokban sem vehetnek részt.
- A bejegyzett élettársi kapcsolat továbbá apasági vélelmet sem keletkeztet.
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik
a) az egyik bejegyzett élettárs halálával,
b) bírósági felbontással (polgári peres eljárás útján) vagy
c) a felek közös kérelmére, közjegyző általi megszüntetéssel (közjegyzői nemperes eljárás útján).[79]
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnésére, a házasság megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, de a törvény a felek egyező akaratnyilvánítása (közös megegyezés) esetén bírósági eljárásnál rugalmasabb és gyorsabb, új jogintézményként létrehozott közjegyzői eljárásban is lehetőséget ad a megszüntetésre, ha a felek a törvényben meghatározott kérdéseket megegyezéssel rendezik.
A bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményével az új Ptk. Családjog Könyve (továbbiakban: CSK.) is foglalkozik. Harmadik része – a házasság jogintézménye és az élettársi kapcsolat közé ékelve – a bejegyzett élettársi kapcsolat címet viseli. A kifejtés a jogintézmény főbb szabályainak három szakaszt szentel.
A Bét-tel egyezően meghatározza a bejegyzett élettársi kapcsolat fogalmát, és szól a joghatásokról, végül utal arra, hogy a részletszabályokról külön törvény[80] rendelkezik.
Az azonos neműekre vonatkozóan tehát „megszületett” a külön törvény, melyről megállapítható, hogy igen széles körű jogosultságokat biztosít számukra.
Az új jogszabály figyelemre méltó újítása továbbá az is, hogy egyúttal megteremtette az „egyszerű” élettársi kapcsolatban élők számára a fakultatív regisztráció lehetőségét is (ld. erről a II. pontot.)[81], mely a kapcsolat fennállásának bizonyítása szempontjából azonos neműeket is érinthet.
6. Az Európai Unió szervezeteinek állásfoglalásai
A homoszexualitás szabályozásának mikéntjére a modern demokráciákban nagy hatással voltak a nemzetközi szervezetek általi állásfoglalások. Ezek röviden az alábbiakban foglalhatók össze:
Az Európai Parlament 1984-ben fogadott el először olyan határozatot, amelyben felszólította a tagállamokat, hogy szüntessék meg azon homoszexuális kapcsolatok büntethetőségét, amelyek kölcsönös beleegyezésen alapulnak, és felnőttek között jönnek létre. Ezen túlmenően pedig a felszólítás arra is irányult, hogy azonosan határozzák meg a homoszexuális és a heteroszexuális kapcsolatok beleegyezési korhatárát.[82] (2000-es adatok szerint ez világszerte eltérő: Japánban 13 év, Olaszországban, Montenegróban 14 év, Csehországban, Svédországban 15 év, Spanyolországban 16 év, Angliában 18 év.)[83]
Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága 2002 júniusában közzétett 72. számú ajánlásában ismételten felhívta a magyar kormány figyelmét arra, hogy szüntesse meg a Btk. homoszexuális férfiakra és leszbikus nőkre vonatkozó diszkriminatív rendelkezéseit.[87]
A témával kapcsolatban készült dokumentum, a Parlament „A homofóbia Európában” elnevezésű, 2006. január 16-án hozott ajánlása,[88] amely minden szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést elutasít, felszólította továbbá a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy emberi jogként ismerjék el a szexuális orientáció megválasztásához való jogot. Ennek keretében például, tartsanak oktató felvilágosítást az iskolákban, az egyetemeken, valamint próbálják megváltoztatni az előítéleteiket, és konzervatív nézeteiket a médiában, a bírósági ítélkezés és a jogalkotás területén is. Az állásfoglalás felülvizsgálandónak tartja továbbá a jog területén az örökléssel, vagyonjoggal, nyugdíjrendszerrel, az adózással és a társadalombiztosítással stb. összefüggő, az azonos nemű partnereket hátrányosan érintő jogszabályokat. Az Európai Parlament 2007. április 26-án újabb állásfoglalást fogadott el a homofóbiáról Európában,[89] lényegében hasonló tartalommal.
Az „Amszterdami szerződés és a 2000/78/EK irányelv az Európai Unióban is kifejezetten üldözendővé tette a szexuális orientáción alapuló hátrányos megkülönböztetést.”[90]
Az Emberi Jogok Európai Bírósága álláspontja szerint az önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítása az állam durva beavatkozása a magánéletbe. Ez ugyanis a magánélet legintimebb aspektusát, és az emberi méltóságot sérti. Csak különösen komoly indok alapján lehet ettől eltérni.[91]
A Bíróság más esetekben is állást foglalt a homoszexualitás kérdését illetően. Az ítéletei többnyire a velük szembeni foglalkoztatási diszkrimináció témáját érintették, amelyek azt jelezték, hogy bár a melegek párkapcsolatának szabályozása nem tartozik közvetlenül az EU hatáskörébe, a munkaügyi jogviták egy részében mégis kihatással van az ilyenként együtt élő párok tagállami státusza a munkaerőpiaci helyzetükre.[92]
Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság által ünnepélyesen kihirdetett „Az Európai Unió Alapjogi Chartája” c. dokumentum[93] 21. cikke, amely a diszkrimináció tilalmáról szól, többek között kifejezetten tilalmazza a „szexuális irányultság” alapján történő diszkriminációt, egyéb rendelkezései ugyanakkor különös hangsúlyt fektetnek a nemek közötti egyenlőségre (23. cikk), a házasság és a család védelmére (9. és 33. cikk).
Az Emberi Jogok Európai Bizottsága pedig nem fogadta el az eltérő jogi megítélést azon az alapon, hogy a társadalom többsége nem támogatja a homoszexualitást, hanem csak a heteroszexuális életformát tekinti normálisnak.[94]
Nemzetközi példák az elfogadásra és a szabályozásra
Napjainkban még mindig számos olyan ország van, ahol valamilyen állami diszkrimináció zajlik. Legkevesebb 80 országban a homoszexualitást ma is – olykor életfogytig tartó – börtönnel büntetik, olykor akár halálbüntetést is alkalmaznak a melegekkel szemben.[95] A fentiek alapján nem állítható tehát, hogy a megértés immár világszerte teret nyert. A fejlett nyugati társadalmakban bizonyos fokú tolerancia már megfigyelhető a megítélést illetően, a teljes elfogadás azonban még itt sem következett be.
Svájcban 2004-ben, a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatását megelőzően népszavazást tartottak atekintetben, hogy a homoszexuálisok élettársi kapcsolatához, bizonyos esetekben a házassághoz hasonló joghatásokat kapcsoljanak-e? A svájciak többsége igennel válaszolt a feltett kérdésre. A megítélés azonban korántsem ilyen egységes minden, fejlettnek mondható országban sem. Spanyolországban éppen amiatt szerveztek tüntetést, hogy a parlament meghozta a homoszexuálisok házasságát lehetővé tevő törvényt. A demonstrációt a katolikus egyház is támogatta.
Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1986-ban a Bowers v. Hardwick ügyben hozott ítéletében megengedte az államok törvényhozásának, hogy büntetőjogilag szankcionálja felnőttek beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatát. Egy másik döntésében ugyanakkor ellentétes álláspontra helyezkedett, amikor alkotmányellenesnek minősítette, és hatályon kívül helyezte Colorado állam alkotmányának azt az 1992-ben népszavazással elfogadott rendelkezését, amely megtiltotta a homoszexuálisok diszkriminációját tiltó törvények elfogadását.[96]
A „meleg” kérdés megítélése napjainkban
A homoszexualitással kapcsolatos kérdések és viták mindig aktuálisak, az ezzel kapcsolatos problémák pedig kimeríthetetlenek.
A „másság” kérdését zászlajukra tűzik egyes politikai pártok,[97] ettől hangosak a televíziós tudósítások, és általában a média. Általános jelleggel azonban elmondható, hogy a mai magyar társadalomban kisebbségben vannak a szexuális másságot elfogadók. A fentieket tovább fokozva megdöbbentő tény, hogy egy egészen a közelmúltig hatályban lévő rendelkezés kapcsán jogszabályi szinten is megfogalmazódott az ezzel kapcsolatos esetleges „értékítélet”[98].
A demokratizálódási folyamatokkal Magyarországon is elkezdődött egy lassú változás, a tolerancia irányába, amely azonban ellentmondásosnak tekinthető. Lehetőség van ugyanis szervezetek, intézmények, klubok létrehozására, azonban ezek többnyire belterjes szerveződések, az abba tartozók a másságukat és a szexualitásukat még ma sem vállalják nyíltan, ugyanis az emberek nagyon nagy többségéből ez a „jelenség” közmegbotránkozást és undort vált ki. A homoszexualitás bár legalizált, de a társadalom nem tudja elfogadni és tolerálni azt. Talán majd generációk múlva juthatunk el arra a szintre, hogy az elfogadás – megtűrés nagyobbrészt általánossá váljon.
Magyarországon a 90-es években végzett felmérések szerint a megkérdezettek majdnem kétharmada utasította el az azonos neműek párkapcsolatát, egynegyedük betegségnek tartotta, csupán minden hetedik megkérdezett volt elfogadó. Egy 2000-ben végzett, nem reprezentatív felmérés alapján a megkérdezett leszbikusok és melegek több mint fele számolt be arról, hogy életében kapott már valamilyen homofób megjegyzést, és minden tizedik megkérdezettet fizikailag is bántalmaztak irányultsága miatt.[99]
Azt, hogy a homoszexualitás ne legyen bűncselekmény, a társadalom nagy része mondhatni elfogadja. Minthogy sok esetben ennek biológiai okai lehetnek, ezért megértőbbek vagyunk a „probléma” felmerülésekor. Fontos azonban, hogy a másságot külsőleg ne vigyük a nyilvánosság elé, mert az már elutasítást és közfelháborodást vonhat maga után. Korábban már Hart is arra a megállapításra jutott, hogy nagyon komoly szenvedésnek vannak kitéve azok, akiket csak a büntetéstől való félelem tart vissza bizonyos cselekedetektől, ugyanis a szexuális vágyak elfojtása, illetve az elfojtás következményinek elviselése sokkal nagyobb gyötrelmet jelent, mint más bűncselekményektől való tartózkodás. Ez ugyanis kihat az egyén érzelmi életére, befolyásolja egyéniségét, fejlődését, kiegyensúlyozottságát. A kérdést tovább vezetve Hart szerint a homoszexualitás csak akkor lehet büntetendő, mint bármilyen más heteroszexuális kapcsolat, vagyis ha az sérti a közszemérmet.[100]
A jog és az erkölcs kapcsolata a mai magyar jogalkotás számára is fontos kérdés, amely nem merül ki abban, hogy hatályon kívül helyezték a Btk. azonos neműekre vonatkozó diszkriminatív rendelkezéseit. Mivel az új Btk. kodifikációja is folyamatban van, ennek kapcsán is egyre több szakember foglalkozott a nemi erkölcs elleni bűncselekmények idejét múlt tényállásai megváltoztatásának kérdésével és egyben a modern korunknak megfelelő megoldási lehetőségekkel.[101]
Továbbra is fennáll tehát a kérdés: Hol kell meghúzni azt a határt, ahol a jognak a társadalom védelme érdekében be kell avatkoznia, vagyis az államnak helyet kell-e kapnia az állampolgára hálószobájában?
2005. május 17-én volt az első Homofóbia[102] Ellenes Világnap[103], amikor a világ számos pontján arra emlékeztek, hogy 15 évvel ezelőtt, ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Ennek ellenére még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés pl. a munkahelyen, vagy az egészségügyben azért, mert a saját nemükhöz vonzódnak.[104] A diszkrimináció és a nyílt erőszak felszámolásában nagy szerepet játszanak a civil szervezetek.[105] Többen attól tartanak, hogy a meleg élettársi kapcsolatok jogi rendezésével a melegek, és leszbikusok együttélése társadalmi normává nőné ki magát, egyfajta példává válna. Ez az álláspont önmagában nyilvánvalóan téves, ugyanis az állampolgárokra elsősorban nem az a jellemző, hogy a törvényi szabályozás alapján választanak szexuális orientációt, és nem is ez alapján választanak maguknak partnert.
A kép árnyaltabbá tétele végett látni kell ugyanakkor a következőket is: A homoszexualitás különböző formái ma is megfigyelhetők az egyes természeti népek körében is. A kutatások szerint nem csak elismerik, hanem gyakran intézményesítik is azt. Számos törzsben a serdülő fiúk beavatásának egyik állomása az idősebb férfiakkal létesített homoerotikus kontaktus, míg másutt a fiúgyermekek szabad szexuális partnerei az idősebbeknek.[106] Egyes populációkban ez mind a mai napig elterjedt, legitim társadalmi jelenség (rítus), például Melanézia bizonyos szubkultúráiban, vagy a dél-afrikai Mpondo törzseknél.[107]
Általánosságban megfigyelhető azonban, hogy azoknál a primitív törzseknél, ahol az emberek a teljes szexuális szabadság jegyében élnek, ritka a homoszexualitás, a tilalmak szaporodásával azonban arányosan nő a homoszexuálisok száma. Leszögezhető továbbá az is, hogy az azonos neműek iránti erotikus vonzódás nemcsak az emberek között, hanem bizonyos állatfajoknál is jelentkezik.[108]
Tanulmányomban a homoszexualitás társadalmi és jogi megítélésének problémájával, a „jelenség” önmagában való elfogadásával, érintőleges jogi szabályozásával foglalkoztam. A kérdés megítélésénél és a véleményalkotásnál figyelmen kívül maradt azonban számos, korántsem elhanyagolható kérdés avonatkozásban, hogy milyen hatással van az azonos neműek párkapcsolata a gyermekekre, ezen belül is elsősorban azokra, akik valamelyik fél korábbi, vagy egy biszexuális fél különnemű párkapcsolatából származnak, továbbá az azonos neműek által esetlegesen örökbefogadott gyermekekre. A téma mélyreható további tanulmányozására jelen munkámban azért nem tértem ki, mert ennek háttere nem elsősorban jogi, mint inkább pszichológiai, szociológiai vagy egyéb jogi határtudomány területéhez kapcsolódó, bár tagadhatatlanul rendkívül fontos kérdés, amely jelen tanulmány kereteit messze meghaladja, másrészt pedig ezzel kapcsolatos kutatások és vizsgálati eredmények sem állnak rendelkezésre.
Összegzésként megállapítható, hogy a közelmúltbeli változások jelentősek, azonban még mindig messze van az érintettek azon elképzeléseinek megvalósulása, amelyek szerint 5 év múlva a kézen fogva együtt járást, 10 év múlva a házasságot, 15 év múlva pedig a gyermek közös örökbefogadását tervezik.[109]
[1] Közéleti személyiségek, illetve ismert emberek közül is egyre többen vannak, akik nyilvánosan is vállalják másságukat. Ld.: Szetey Gábor a Miniszteri Hivatal államtitkára (2007) nyilvánosan is bejelentette, hogy „meleg” (Megjegyzendő, hogy valamennyi internetes oldal utolsó letöltésének dátuma: 2010.04.10., ahol eltérés tapasztalható, ott külön jelezve.)
RADICS Péter: Tisztítótűz, most! Alexandra Kiadó, Pécs, 2001. c. könyvében vall másságáról. Homoszexualitását nyíltan vállalja a – főként a fiatalok körében ismert – VIVA zenei televíziós csatorna egykori műsorvezetője Steiner Kristóf, és az SZDSZ-es Ungár Klára is. Forrás: http://index.hu/velvet/celeb/vivag051104/?print ).
[2] A Ptk. az 1996. évi XLII. törvénnyel bevezetett módosítása óta, élettársaknak tekinti az érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő, azonos nemű személyeket is (685/A.§).
[3] Az MTA Szociológiai Kutatóintézet a Háttér Társaság a Melegekért szervezettel és a Labrisz Leszbikus Egyesülettel együttműködésben, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából 2007-ben felmérést készített a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transznemű (LMBT) emberek magyarországi helyzetéről és társadalmi kirekesztettségük mértékéről, különös tekintettel a társadalmi előítéletek és a diszkriminációs gyakorlatok működésére és hatásaira. Forrás: http://www.onkorkep.hu/17_11/pdf/melleklet.pdf, ezen kívül is egyre több nem hivatalos, internetes felmérés kezdeményezésére is sor kerül velük kapcsolatban. Ld. pl. http://ketely.fw.hu/ (letöltés: 2008.04.10.), vagy a http://flamingo.weblapja.com/szavazas.php?voteID=1 (letöltés: 2008.04.10.) honlapokat.
[4] http://www.otkenyer.hu/kertbeny.php és http://www.sulinet.hu/tori/szakkor/homosz/homosz1.htm, az íróról ld. még bővebben: http://www.recmusic.org/lieder/k/kertbeny/ (letöltés: 2008.04.10.).
[5] GORZA József: A homoszexualitás kialakulása a fiatalkorúaknál. 1.r. In.: Főiskolai Figyelő Plusz. A Rendőrtiszti Főiskola tudományos folyóirata 1993/1. sz. (továbbiakban: GORZA 1993.) 94.p.
[6] SZILÁGYI Vilmos: Szexuális kultúránk állapotáról. Belügyi Szemle 2000/4-5. sz. 3.p.
[7] ELEK Balázs: Egy idejétmúlt tényállás? Kérdések a természet elleni fajtalanság bűntette körül. Magyar Jog, 2002/1. sz. 32.p.
[8] A szexuális élet pszichológiája című munkájában foglalkozik e témával.
[10] CZEIZEL Endre: A pedofília korszerű orvosi értelmezése. Belügyi Szemle 2000/4-5. sz. (továbbiakban: CZEIZEL 2000.) 104-105.p.
[11] CZEIZEL Endre: Dokumentum egy beteg ember és a társadalom viszonyáról. Mozgó Világ 1995/9. sz.
[12] CZEIZEL 2000. 104-105.p.
[14] BUDA Béla: A szexualitás modern elmélete. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972.
[16] 1961. évi V. törvény – A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve.
[17] Forrás: Lapoda Multimédia, letölthető: http://www.kislexikon.hu/homoszexualitas.html
[18] Letölthető: http://lexikon.katolikus.hu/H/homoszexualit%C3%A1s.html, Az internetes változat készült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának közreműködésével.
[19] GORZA 1993. 94.p.
[20] GORZA 1993. 95.p.
[21] GORZA 1993. 95.p.
[22] 21/1996. (V.17) AB határozat.
[23] A Biblia szerint Szodoma és Gomora elpusztításának is ez volt az egyik lehetséges kiváltó oka. (Mózes III. Könyve 20. rész, 13. vers.)
[25] Idézet Mózes III. könyvéből 18:22-24)
[26] Az ókori görög filozófus, Platón Lakoma című művében érdekes és tanulságos mitológiai magyarázattal szolgál a homoszexualitás létének vonatkozásában, amelyet később Freud is felhasznált saját hipotézise kidolgozásakor. Platón szerint az emberi nemek száma kezdetben három volt: férfi, nő és az androgünosz (férfinő). Minden emberi lény 4 kézzel és lábbal rendelkezett, egy koponyához két ellentétes oldalon ülő egyforma arc és négy fül tartozott, s mindemellett két nemi szervvel látta el őket teremtőjük. A mitológiai magyarázat szerint a hím a naptól eredt, a nő a földtől, a kettős nemű a holdtól. Ezek a lények fellázadtak isteneik ellen, ezért Zeusz büntetésként kettévágatta őket, evvel akarván erejüket csökkenteni. "Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mindegyiket a maga másik feléhez húzta a vágy, átkarolták egymást és összefonódtak arra vágyva, hogy összenőjenek." Zeusz szándéka szerint „Ha a férfi nővel talál ölelkezni, termékenyítse meg és hozzon létre utódot, ha pedig férfi másik férfival, együttlétükből származzék kielégülés, és miután abbahagyták, forduljanak munkájuk felé és foglalkozzanak az élet egyéb dolgaival. Ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, vagyis az érosz, amely ősi természetüket ismét összehozza, igyekszik kettőjükből egyet alkotni és orvosolni az emberi természetet." Forrás: A homoszexualitás eredete: http://www.sulinet.hu/tori/szakkor/homosz/homosz1.htm
[27] PLATON: Lakoma c. dialógusában Szókratész kifejti, hogy kétféle szerelem létezik, a földhözragadt szerelem, amelyet a heteroszexuális kapcsolat testesít meg, és az égi szerelem, amely egymással intenzív lelki, szellemi kapcsolatban álló férfiak között létezik.
[28] Ld. GORZA 1993. 95.p.
[29] ESZENYI Miklós: Homoszexualitással kapcsolatos bűncselekmények, homoszexuális prostitúció. Belügyi Szemle. 2000/4-5. sz. (továbbiakban: ESZENYI 2000.) 75.p.
[30] ESZENYI 2000. 76.p.
[31] A homoszexuális mozgalmakról és statisztikai felmérésekről részletesebben. Ld. ESZENYI 2000. 76.p.
[32] pl. A vágy villamosa c. film (1951), A kilimandzsáró hava (1952), Moulin Rouge (1952), Szőkék előnyben (1963), stb.
[33] A Bizottság 12:1 arányban indítványozta ezt. Ld. TARR Ágnes: A homoszexualitás jogelméleti megközelítésének egyes aspektusai, különös tekintettel a Devlin-Hart vitára. In.: Jogelméleti Szemle 4/2/2005. sz. 10. lábjegyzete.
[34] A vita részleteit ld. TARR. i.m.
[35] BRETTER Zoltán: Politika a határon. A Devlin-Hart vita, Kaligram Kiadó, Pozsony, 2004. 7.p.
[36] A részletesen ld. TARR i.m.
[37]H.L.A. HART: Vannak-e természetes jogok? Fundamentum 2002/2. (Fordította Krokovay Zsolt.) (továbbiakban: HART 2002.) 5.p.
[38] TARR i.m. 8.p.
[39] J. S. MILL: A szabadságról. I. fejezet. In.: Haszonelvűség. (Ford.: Pap Mária), Magyar Helikon, Budapest, 1980. 27.p.
[40] A jogfilozófusok álláspontját ld. Részletesen BRETTER i.m. 113-206.p.
[41] CSORDÁS Eörs: Képtelenség a házastársi életközösség vállalására homoszexualitás miatt. Kánonjog 2000/1-2. sz. 125.p.
[42] CSORDÁS i.m. 125.p.
[43] ERDŐ Péter: Egyházjog. Szent István Társulat, Budapest, 1991. 549-550.p.
[44] Öt kenyér, Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért honlapja: http://www.otkenyer.hu/kiskate.php
[45] 1878. évi V. tc. – A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről (továbbiakban: Csemegi Kódex) A szemérem elleni bűntettek és vétségek címet viselő XIV. fejezet, 241. § az alábbiak szerint rendelkezik: „Férfiak között véghezvitt fajtalanság, ugyszintén embernek állattal elkövetett fajtalansága: a természet elleni fajtalanság vétségét képezi, és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.”
[46] 1961. évi V. törvény – A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről. 279.§ b) pontja szerint azonban büntetendő maradt a 20 év fölötti azonos nemű partnerek közötti szexuális kapcsolat is, amennyiben azt „másokat megbotránkoztató módon” követték el.
[47] Btk. 199.§
[48] A Btk. 199.§-t, az Alkotmánybíróság a 37/2002 (IX.14.) AB sz. határozatával megsemmisítette. Természetesen az erőszakos fajtalanságot a dekriminalizáció nem érintette azáltal, hogy megsemmisítették a Btk. 200.§-t is, azonban az adott erőszakos magatartás a szemérem elleni erőszak bűncselekmény körében nyert jogi értékelést. Ld. 198.§
[49] Alkotmány (1949. évi XX. tv.) 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.; A fenti rendelkezés 1989-ben került be a jogszabály szövegébe, mely jelenleg is hatályos.
[50] A munka törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.) eredeti szövegváltozata szerint: 5. § (1) bekezdés: A munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között nemük, koruk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük, munkavállalói érdekképviseleti szervezethez való tartozásuk, vagy ezzel összefüggő tevékenységük, továbbá minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt. Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következő megkülönböztetés.
A jelenleg hatályos szöveg a következőképpen rendelkezik: 5. § (1) A munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. (2) Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelelően orvosolni kell, amely nem járhat más munkavállaló jogainak megsértésével, illetve csorbításával.
[51] Eü.tv. 7.§ (1) bekezdése.
[52] 1993. évi LXXIX. törvény – A közoktatásról. 4/A.§ Érdekességként említeném meg azt a közelmúltbeli esetet, mely szerint a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Főiskolai Karáról kizártak egy diákot, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. A Fővárosi Bíróság azonban a jogellenesség megállapítása után hatályon kívül helyezte az Egyetem határozatát. Az egyetem szerint a kérdés teológiai, azonban az ombudsman is másként látja az ügy értékelését. Forrás: http://index.hu/politika/belfold/egyetem7347/
[53] 2005. évi CLXIV. törvény – A kereskedelemről, melynek 5.§ (3) bekezdése szintén tartalmaz idevonatkozó szabályokat.
[54] 1996. évi XLIII. törvény – A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról. 6.§
[55] 1952. évi III. törvény – A polgári perrendtartásról. 349.§ (2) bekezdés a) pontja. A vonatkozó rész hatályba lépett: 1999. január 1-jén.
[56]84.§
[57] Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. cikk; A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikk; Emberi Jogok Európai Egyezménye 12. cikk; és az Emberi Jogok Európai Bírósága is megerősítette ezt az értelmezést, Rees Judgement of 17 October 1986, Series A (1978) 19.p.
[58] Magától értetődő, hogy az azonos neműek a rájuk vonatkozó szabályozás hatályba lépése előtt, tiltó szabályozás hiányában is nyilvánvalóan együtt élhettek, de jogilag még nem minősültek élettársaknak. Ezt csupán az 1996. évi XLII. törvénnyel bevezetett Ptk. módosítás tette lehetővé, 1996. június 19-i hatállyal.
[59] Ptk. 578/G. § és 685/A. §
[60] A 21/1996. (V. 17.) AB határozat 1. pont
[61] KOVÁCS Virág: A szexuális irányultság, mint a diszkrimináció egyik fajtája és annak jogi értékelése a magyar és az uniós gyakorlatban. Magyar Jog 2003/8. sz. 486.p.
[62] Complex CD Jogtár Büntető Törvénykönyv magyarázata 199.§
[63] A kritikai elemzés részleteit ld. HALMAI Gábor: Egy alkotmánybírósági (elő)ítélet nyomában.. Világosság 1996/7. (továbbiakban: HALMAI 1996.) 41.p.
[64] A Fővárosi Bíróság Pk.60.498/1994/2. sz. határozatával.
[65] Kérelem száma: 35419/97.
[66] ld. a strasburgi Emberi Jogok Európai Bírósága határozatát. Letölthető:
http://www.habeascorpus.hu/szivarvany/strassburgi.elutasítás.txt (letöltés: 2008.04.10.).
[67] Btk. 199.§
[68] Btk. 200.§
[69] Btk. 198.§
[71] Alkotmány 54. § (1) bekezdés.
[72] 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról. (továbbiakban: Bét.)
[73] Ptk. 685/A.§
[74] Eü.tv. 167.§ (1) bekezdés.
[75] 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról. (továbbiakban: Bét.)
[76] Bét. 1.§ (Hatályba lépett: 2009.07.01-jén.)
[77] (A vonatkozó rész hatályba lépett: 2009.07.01-jén.)
[78] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény.
[79] 2008. évi XLV. törvény, az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról (továbbiakban: Kjnp.) (A vonatkozó rész hatályba lépett: 2009.07.01. napján.).
[80] Itt szeretném megjegyezni, hogy az új Ptk. Családjogi Könyvének hatálybalépésével egyidőben, 2011.01.01-jén lép hatályba az újonnan létrehozott anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, mely a jelenleg hatályos tvr. további alkalmazhatóságát kizárja.
[81] A törvény bejegyzett élettársakra vonatkozó rendelkezései 2009.07.01. napjával, míg az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartására (fakultatív regisztráció) vonatkozó rendelkezések 2010.01.01. napjával léptek hatályba.
[82] Ld. 37/2002. (IX. 4.) AB határozat II. részének részletezését.
[83] Ld. erről még: ESZENYI 2000. 78.p.
[84] Resolution on equal rights for gays and lesbians in the EC, [1998] OJ 313/186., kelt: 1998. szeptember 17-én.
[85] ESZENYI 2000. 78.p.
[86] Ld. European Parliament’ s Resolution of 5 September 2001 (Resolution on Hungary’ s application for membership of the European Union and the state of negotiations [COM (2000) 705-C5-0605/2000-1997/2175 (COS)] para 14., valamint az European Parliament’ s Resolution of 17 September 1998 on equal rights for gays and lesbians in the EC [B4-0824 and 0852/98], para D. és 2.
[87] TAKÁCS Judit: Az intézményesített diszkrimináció vége? Fundamentum 2002/3-4. sz. 95.p.
[88] P6_TA(2006)0018. sz. ajánlás. Letölthető: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P6-TA-2006-0018+0+DOC+XML+V0//HU
[89] P6_TA(2007)0167. sz. ajánlás.
[90] KISS Barnabás: A jog egyenlősége – az egyenlőség joga. SZEK – JGYF Kiadó, Szeged, 2006. 212.p.
[92] Grant kontra South-West Trains ügy, Case C-2498/96, judgment of 17 February 1998.
D kontra Svédország ügy, Cases C-122/99, P and C-125/99 P., judgment of 31 May 2001.
K.B. kontra NHS Pensions Agency, Case C-117/01.
[93] Letölthető: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:083:0389:0403:HU:PDF
[94] Ld. 37/2002. (IX. 4.) AB határozat II. részének részletezését.
[96] HALMAI 1996. 41.p.
[97] Az azonos nemű párok házassága engedélyezésének bevezetéséhez a Csjt. módosítását szorgalmazta az SZDSZ. A „nagykorú férfi és nő” helyébe „két nagykorú személy” megfogalmazás lépett volna, elképzeléseik szerint már 2008. január 1-jétől a Csjt vonatkozó részei helyébe.
(Forrás: http://hvg.hu/itthon/20070920_szdsz_melegek_hazassag.aspx )
[98] A 7/1996. (VII. 30.) HM-NM együttes rendelet – A katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság elbírálásáról, II. számú melléklete értelmében a homoszexualitást a személyiségzavaron belül, az infantilizmussal és a súlyos személyiségzavarral azonos módon ítélték meg a sorozáskor. A jogszabályt a 9/2002 (II.28.) HM-EüM együttes rendelet helyezte hatályon kívül 2002. március 1. napjával.
[100] HART 2002. 5.p., Hivatkozás még: KROKOVAY Zsolt: Erkölcs-jog-szabadság. Világosság 2002/10-12. sz. 87.p.
[101] NAGY Ferenc – SZOMORA Zsolt: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. IV. fejezet) de lege ferenda. In.: Büntetőjogi Kodifikáció 2004/2. sz. 17-25.p.;
GÁL István László: Szempontok a nemi erkölcs elleni bűncselekmények újraszabályozásához. In.: Büntetőjogi Kodifikáció 2002/4. sz. 29-33.p.
HÁMORI Antal: Az ifjúság egészséges erkölcsi fejlődésének, mint társadalmi értéknek a jogi védelme. (jogszociológiai aspektusok), Büntetőjogi Kodifikáció 2003/8. sz. 474-483.p.
[102] A homofóbia nem más, mint alaptalan félelem és idegenkedés a homoszexualitástól és a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyektől.
[103] A részleteket ld. A Homofóbia Ellenes Világnap alkalmából kiadott miniszteri közleményben (dr. Göncz Kinga – Ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter), 2005.
Letölthető: http://www.icsszem.hu/main.php?folderID=1286.
[104] ld. előző lábjegyzet.
[105] pl. Habeas Corpus Munkacsoport – Közhasznú Jogvédő Egyesület, Háttér Társaság a Melegekért Egyesület, Labrisz Leszbikus Egyesület, a Dél-Alföld Meleg Kör, a Vándormások, az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért, a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság stb.
[106] Ld. GORZA 1993. 95.p.
[109] http://www.habeascorpus.hu/magunkrol/100/index.htm (letöltés: 2008.04.10.).