HOLLÁN MIKLÓS
A bűncselekmény közös elkövetésében
való megállapodás a magyar büntetőjogban
A hatályos hazai Btk. (az 1978. évi IV. törvény) szerint „ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő” többek között az, „aki a bűncselekmény elkövetése céljából […] a közös elkövetésben megállapodik”. A rendelkezés a hazai tankönyv és kommentárirodalmunk egyik mostohagyermeke. Ezt semmi sem mutatja jobban, mint azok a – más vonatkozásban mégoly részletes – tankönyvek,[1] illetve kommentárok,[2] amelyek egyetlen szót sem szentelnek a fogalom értelmezésének. A kérdéssel foglalkozó (nem túl gazdag) jogirodalom viszont – ahogy majd láthatjuk – nem mentes az egymással olykor gyökeresen szembenálló álláspontoktól sem. Ráadásul a téma aktualitása sem tagadható, hiszen az utóbbi időszakban büntetőjogunkban megnőtt azon büntető rendelkezések száma, amelyek az előkészület minden fajtájának,[3] illetve éppen a közös elkövetésben megállapodásnak[4] a büntetni rendelésére vonatkoznak. Tanulmányom a bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás fogalmát elemzi, a hazai jogon alapulva jogtörténeti és dogmatikai szempontból vizsgálva a jogintézményt.
Jogtörténeti visszatekintésem a kodifikált magyar büntetőjog kezdetéig megy vissza, de kiterjed nemcsak a büntető törvénykönyvek, hanem más törvények rendelkezéseire is. Ennek során igyekeztem feltárni azokat a korábbi szabályozásokhoz kapcsolódó joggyakorlati, illetve jogirodalmi értelmezéseket is, amelyek – akár egy az egyben, akár bizonyos módosítással, akár ellenpéldaként – irányadók lehetnek a hatályos jog magyarázata során.
Az 1878. évi Btk. és az annak hatálya alatt született törvények számos olyan diszpozíciót szabályoztak, amelyek a bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás szabályozási előzményének tekinthetők, ilyen különösen
– a szövetség, illetve
– a másokkal való összebeszélés vagy egyesülés.
A megállapodás előzményeként az 1878. évi V. törvény (továbbiakban: 1878. évi Btk.) különös része több esetben büntetni rendelte bizonyos bűncselekmények elkövetésére irányuló szövetséget, így pl. a felségsértés különböző alakzatainak elkövetésére létrejött szövetséget (1878. évi Btk. 130-131. §), illetve pl. a pénzhamisítás vagy a gyilkosság elkövetésére irányzott szövetséget (1878. évi Btk. 205., illetve 288. §).
Nemcsak a kódex, hanem más törvények büntető rendelkezési között is szerepelt a bűncselekmény elkövetésére irányuló szövetség büntetni rendelése. Lásd pl.
– a hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények, különösen a hadi szállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1915. évi XIX. törvénycikk 12. §-át,
– a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914. évi XL. törvénycikk 11. §-át.
A szövetség büntetni rendeléséről rendelkezett a nőkkel és a gyermekekkel űzött kereskedés elnyomása végett Genfben létrejött nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában született 1925. évi XIX. törvénycikk 2. §-a is, amely a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. törvénycikk (Bn.) negyedik fejezetének XIII. Cikkében foglalt a Btk. 247. §-a után beiktatandó rendelkezéseket módosította.
A szövetség bizonyos esetekben önmagában is büntetendő volt (pl. 1878. évi Btk. 148. § 1. tétel, 1914. évi XL. törvénycikk 11. § 1. tétel), más esetekben csak akkor, ha „ahhoz előkészületi cselekmény is járult” (pl. 1878. évi Btk. 205. §, 1915. évi XIX. törvénycikk 12. §). Előbbi esetekben a szövetség, amelyhez előkészületi cselekmény is járult minősített esetet képezett (pl. 1878. évi Btk. 148. § 2. tétel, 1914. évi XL. törvénycikk 11. § 2. tétel).
A számos különös részi rendelkezés ellenére az 1878. évi V. törvény általános részében nem definiálta a szövetséget, hanem azt átengedte a különös résznek. A törvényi meghatározás szerint a szövetség létrejött, ha két vagy több személy a felségsértés elkövetését közös egyetértéssel elhatározza (1878. évi Btk. 132. §). Ahogy látható a törvény idézett rendelkezése csak a felségsértés elkövetésére irányzott szövetséget definiálja, a meghatározás azonban más bűncselekmények esetén is megfelelően irányadó volt. Erre utal, hogy a Btk. és a külön törvények más rendelkezései (így pl. Btk. 148., 205., 428. §, 1914. évi XL. törvénycikk 11. §, 1915. évi XIX. törvénycikk 12. §) kifejezetten hivatkozták a Btk. 132. §-át, mint a szövetség definícióját, amelyben ilyenkor a felségsértés helyett a megfelelő bűncselekmény(ek) értendő(k). A definíció megfelelő alkalmazása szerintünk akkor is követelmény volt, ha az adott jogszabály (így az 1908. évi XXXVI. törvénycikk XIII. czikkét módosító 1925. évi XIX. törvénycikk 2. §-a) erről nem szólt.
Az irodalom azonban – a törvény absztrakciós szintjét szokás szerint meghaladva – már ekkor az általános részben tárgyalta a szövetség fogalmát,[5] amelyet természetesen a Btk. 132. §-ából eredeztetett. A Kúria a felségsértés (a király dinamitbombával való megölése) vonatkozásában utalt arra, hogy szövetséget fogalmilag nem pusztán „az akarat formai megállapodása” létesíti, hanem ahhoz szükséges „többek akaratának egymás irányába való lekötése” is.[6] Érdemes kiemelni azt is, hogy a Kúria – obiter dictum, azaz az ügyben eldöntött kérdéstől függetlenül – pénzhamisítás kapcsán kimondta, hogy szövetségnek tekinti a felhívás folytán vállalkozást is.[7] Ez utóbbi értelmezésnek nem volt logikai akadálya. Az 1878. évi Btk. ugyanis (utódaival szemben) még nem tartalmazott sem általános előkészület definíciót, sem azon alapuló olyan rendelkezést, amely a szövetkezés mellett a felhívás folytán vállalkozást is büntetni rendelte volna.[8]
Az irodalom egy része szerint a szövetség nem más, mint – sajátságos és a legveszélyesebbnek tartott – előkészületi cselekmény.[9]
Ezzel szemben voltak olyan álláspontok, hogy a szövetség még a szándékolt bűntett előkészületének fogalma alá sem vonható, mert az elkövetésre irányzott megállapodás még nem előkészítése a véghezvitelnek.”[10]
Az utóbbi indokolás egyébként önmagában az 1878. évi V. törvény szövegezésével is alátámasztható volt, hiszen a kódex több helyen úgy fogalmaz, hogy „ha [a szövetséghez] a bűntett véghezvitelére czélzó előkészületi cselekmény nem járul”.[11] Ez pedig arra is utalhatott, hogy a szövetség nem tekinthető előkészületi cselekménynek, ellenkező esetben ugyanis a jogalkotó további előkészületi cselekmény meglétére vagy hiányára utalt volna.
A szövetség előkészületi minőségét tagadó – amúgy is igen formális – álláspont azonban már nem volt tartható az 1924. évi XV. törvénycikk 1. §-ának hatálybalépése után, ez ugyanis „szövetség vagy egyéb előkészületi cselekmény” elkövetéséről szólt.
Az 1878. évi Btk. alapján gyökeresen eltérő álláspontok voltak ismeretesek a szövetség és más előkészületi cselekmények stádiumtani besorolására.
Az egyik álláspont szerint a szövetség és az előkészület minden esetben sui generis deliktum, azaz önálló büntetendő cselekmény, amelyet a törvény bevégzett tettként rendel megbüntetni,[12]
A másik álláspont alapján a szövetség valódi előkészületi cselekmény,[13] méghozzá – sajátságos és a legveszélyesebbnek tartott – előkészületi cselekmény.[14] Ettől eltér a sui generis előkészületi bűncselekmény fogalma, aminek körébe pl. a párviadalra való kihívás elfogadása tartozott.[15]
Nem tartoztak a bűncselekményre irányuló szövetség büntetendősége körébe a következő esetkörök:
– a bűncselekményre irányuló szövetség más bűncselekmény minősítő körülménye,
– a szövetkezés a bűncselekmény elkövetési magatartásaként más (önmagában büntetőjogilag semleges) cselekményre irányul.
A bűncselekményre irányuló szövetség más bűncselekmény minősítő körülménye, amikor a robbantószer és robbanóanyag előállításával, tartásával és használatával elkövetett bűncselekményekről szóló 1924. évi XV. törvénycikk 1. §-a szerinti bűntett (pl. emberélet kioltására alkalmas robbanóanyag jogosulatlanul előállítása) büntetése nem öt évig terjedhető börtön, hanem fegyház, ha ahhoz más bűntett vagy vétség elkövetésére irányuló szövetség vagy egyéb előkészületi cselekmény járult (második bekezdés).
A szövetkezés a bűncselekmény elkövetési magatartásaként más (önmagában büntetőjogilag semleges) cselekményre irányul, például az 1940. évi XVIII. törvénycikk szerint, amely a magyar állam biztonságát és nemzetközi érdekét veszélyeztető egyes cselekmények között az állam nemzetközi érdekének veszélyeztetése egyik eseteként büntetni rendelte azt, aki idegen állam érdekében az ország területén idegen állam belső rendjét vagy külső biztonságát súlyosan sértő cselekményre mással szövetkezik, ha e szövetséghez az ország területén elkövetett előkészítő cselekmény is járul [11. § első bekezdés 4. pont].
A 1878. évi Btk.-t követő törvényekben a szövetséghez hasonló alakzatok is megjelentek, így
· az árdrágító visszaélésekről szóló 1920. évi XV. törvénycikk 1. § (5) bekezdése szerint, aki pl. ártúllépés [1. § (1) bekezdés 1. pont] elkövetésére felhív, ajánlkozik vagy másokkal összebeszél vagy egyesül, a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntetendő,
· a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekről szóló 1922. évi XXVI. törvénycikk alapján, aki pl. minisztérium vagy a pénzügyminiszter tilalma ellenére külföldi fizetési eszközzel üzérkedés elkövetésére felhív, ajánlkozik, másokkal összebeszél vagy egyesül, a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntetendő [3. § első bekezdés], illetve
· a Magyar Köztársaság kormányának 8800/1946. M. E. számú rendelete alapján, aki árdrágító visszaélés vagy közellátás elleni bűncselekmény elkövetésére felhív, ajánlkozik, másokkal összebeszél vagy egyesül, a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntetendő (14. §).
A bűncselekmény elkövetésében való megállapodás elkövetési magatartása a büntető törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvényben (a továbbiakban Btá.) jelent meg. Ennek 19. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett „ha a törvény ezt külön rendeli, előkészület miatt büntetendő az, aki – a bűntett elkövetésére irányuló szándékkal – a tényálláshoz nem tartozó, de annak véghezvitelét előkészítő cselekményt hajt végre, így például a bűntett elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő előfeltételeket biztosítja, az ahhoz szükséges eszközöket vagy kellékeket biztosítja, az ahhoz szükséges eszközöket vagy kellékeket megszerzi, illetőleg a bűntett véghezvitelére alkalmassá teszi, az elkövetésre mást felhív, az elkövetésre nézve megállapodik. (Kiemelések tőlem – H. M.)”
Látható, hogy a Btá. alapján a megállapodás a véghezvitelt előkészítő cselekmények exemplifikatív felsorolásának egyik eleme. Ebből következően szerintem a megállapodásnak objektíve is a véghezvitelre irányuló előkészítő cselekménynek kell lennie. Így az nem merülhetett ki az elkövetésre vonatkozó szándék kölcsönös kinyilvánításában, hanem annak magában kellett foglalnia az elkövetés későbbi mozzanataira vonatkozó egyeztetést és egyetértést is.
A korabeli büntetőjog különös részében egyrészt a továbbiakban is megmaradtak az addigi (pl. a szövetségre vonatkozó) büntető rendelkezések,[16] illetve az összebeszélés és az egyesülés.[17]
Másrészt az új büntetőjogszabályok már a Btá. terminológiájával harmonizáló büntető rendelkezéseket tartalmaztak, így pl.
– az ország területének elhagyására vonatkozó büntető rendelkezések kiegészítéséről szóló 1954. évi 12. törvényerejű rendelet 2. §-a alapján aki a pl. katonai büntető eljárás alá tartozó fegyveres testület tagjának külföldre szökése elkövetésére mást felhív, az elkövetésre ajánlkozik, erre felhívás folytán vállalkozik, a közös elkövetésre nézve megállapodik vagy a bűntett véghezvitelét előkészítő bármely más cselekményt hajt végre, 10 évig terjedhető börtönnel volt büntetendő,
– a tervszerű devizagazdálkodással kapcsolatos szabályokról 1950. évi 30. törvényerejű rendelet 61. § első mondata szerint, aki a törvényerejű rendeletben bűntettként minősülő cselekmény elkövetésére mást felhív, az elkövetésre ajánlkozik, felhívás folytán vállalkozik, vagy a közös elkövetésre nézve megállapodik, a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntetendő,
– aki a tervgazdálkodás büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 4. törvényerejű rendelet 14. §-a első mondata szerint a törvényerejű rendeletben meghatározott bűncselekmény elkövetésére mást felhív, az elkövetésre ajánlkozik, erre felhívás folytán vállalkozik vagy a közös elkövetésre nézve megállapodik, a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntetendő.
A fenti rendelkezések mellett is fennmaradt egyébként a sui generis előkészület kategóriája, ilyen volt pl. a közegészségre ártalmas anyagok árusítás végett készleten tartása.[18]
Az 1961. évi V. törvény (továbbiakban: 1961. évi Btk.) 11. § (1)
bekezdése alapvetően a Btá. koncepcióját vette át, amikor úgy
rendelkezett „ha a törvény ezt külön rendeli, előkészület miatt
büntetendő, aki bűntett elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt
könnyítő feltételeket biztosítja, a szükséges eszközöket vagy kellékeket
megszerzi, illetőleg a bűntett véghezvitelére alkalmassá teszi, az elkövetésre
felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik.
(Kiemelések tőlem – H. M.)”
A törvényi definíció már nem emeli ki, hogy az előkészületnél a tényálláson kívül eső, de annak véghezvitelét előkészítő cselekményről van szó. Ez azonban – összevetve a kísérlet az 1961. évi Btk. 9. §-ában szereplő definíciójával („a bűntett szándékos véghezvitelét megkezdte, de nem fejezte be”) – nyilvánvalóan továbbra is irányadó.
A megállapodás már nem a véghezvitelt előkészítő cselekmény egyik példája, hanem taxatíven felsorolt elkövetési magatartás. Azonban továbbra is érvényesek azok a tételek, amelyeket a megállapodás előkészületi jellegéből a Btá. vonatkozásában fentebb kifejtettünk.
Lényeges módosulás az objektív oldalon azonban, hogy a megállapodás már
nem az „elkövetésre”, hanem a „közös elkövetésre” irányul. Az elkövetés
közösségének kiemelése megítélésünk szerint még inkább hangsúlyozza azt a
tételt, hogy a megállapodás idején minden résztvevőnek vállalnia kell valamely
olyan magatartást, amely – az elkövetni kívánt bűncselekmény – elkövetésének
része. Csak ezzel válhat a bűncselekmény megállapodás szerinti elkövetése
közössé.
Az előkészület szubjektív oldala a törvényi terminológia szerint is szándékosság helyett célzatot tartalmaz. Helyesen, hiszen a kérdéses szubjektív viszonyulás az előkészület objektív diszpozícióján (pl. a megállapodás megkötésén) túlmutató körülményekre (azaz a bűncselekmény elkövetésére) terjed ki.
Az 1961. évi Btk. különös része
több esetben büntetni rendelte – további részletezés nélkül – az adott
bűncselekmény előkészületét, amely ilyenkor nyilvánvalóan a közös elkövetésben
megállapodásra is kiterjedt. Így pl. rombolás [1961. évi Btk. 125. § (3) bek.],
hazaárulás [129. § (3) bek.], tiltott határátlépés [203. § (4) bek.], emberölés
[253. § (3) bek.] esetén.
Ezen felül az 1961. évi Btk. 312. § (3) bekezdése alapján „aki több katonával szökés közös elkövetésében megállapodik, előkészület miatt egy évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Kiemelés tőlem –H. M.)” A fenti különös részi rendelkezés is előkészületet rendel büntetni, de nem az összes a Btk. 11. § (1) bekezdésében felsorolt elkövetési magatartást, hanem csak a megállapodást.[19] Az előkészület körébe sorolás egyébként már a szabatosan megfogalmazott rendelkezés nyelvtani értelmezéséből is nyilvánvaló, hiszen a törvény kifejezetten említi, hogy előkészület büntetni rendeléséről van szó. Ezt egyébként a miniszteri indokolás is megerősíti, amikor kifejezetten hivatkozik az 1961. évi Btk. 312. § (3) bekezdése kapcsán a kódex 11. § (1) bekezdésére.[20]
Sokkal aggályosabb az 1961. évi Btk. 287. § (4) bekezdésének besorolása, amely alapján az volt büntetendő, aki „a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő [azaz üzletszerű – H. M.] kerítés elkövetésére szövetkezik”. A rendelkezés szövegezése ugyanis nem a kódex általános részéhez, hanem paradox módon a korábbi joghelyzethez igazodott. A miniszteri indokolás azonban a „társak szerzésében [meg]nyilvánuló előkészületi” cselekménynek minősíti a szövetkezést.[21] Ennek alapján a jogirodalom nagyobb része joggal utal arra, hogy a (4) bekezdés – ugyan „olyan előkészületi cselekményt rendel büntetni, amelyről a 11. § nem tesz kifejezetten említést”, de – „nem határoz meg sui generis bűntettet, csupán büntetni rendeli az előkészület egyik formáját”.[22] Ezzel szemben más szerző a rendelkezést ugyan azonosítja a közös elkövetésben megállapodással, de önálló bűntetti szabályozásnak tartja.[23]
A szövetkezés fogalmát a törvény nem határozta meg, Neményi Béla szerint azon „a 11. § (1) bekezdésében szereplő »a közös elkövetésben megállapodást« kell érteni.”[24] Schultheisz Emil – ezzel lényegében összhangban – külön kiemeli, hogy szövetkezés legalább két személynek egymás irányában kölcsönösen megtett nyilatkozata, amelyben az ezt tevők kifejezésre juttatják az üzletszerű kerítés együttes megvalósítását célzó akaratelhatározásukat.[25] Másoknak a megbeszélés végett való összehívása, az ezen az alapon keletkezett összejövetel, a véghezvivendő bűntett tervének ismertetése, az előzetes megbeszéléseken túl nem terjedő eszmecserék, azonban kívül estek a szövetkezés keretein.[26]
Schultheisz Emil szerint nem követelmény, hogy az egymással szövetkezők mindegyike a célba vett bűncselekményben mint társtettes szándékozzék közreműködni. A pönalizált előkészületnek tehát az is tettese lehet, aki az említett bűncselekményben bűnsegédként leendő közreműködésre vállalkozik.[27]
A hatályos Btk. értelmezésekor az 5/1999. számú Büntető jogegységi határozat Indokolásának 3. pontjában a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa kifejezetten elkülöníti az előkészület [illetve annak körében egyes a Btk. 18. § (1) bekezdésében foglalt elkövetési magatartások] büntetni rendelését, illetve a sui generis előkészületi bűncselekményeket. A jogegységi tanács ugyanis kifejti, hogy „az előkészület csak a törvény külön rendelkezése szerint büntetendő, mégpedig egy-egy különös részi rendelkezésben meghatározott bűncselekmény előkészülete, illetve kivételesen – a Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak közül – csak egyes előkészületi cselekmények. Lehetséges továbbá az is, hogy a törvény Különös Részének rendelkezése olyan cselekményeket nyilvánít önálló, ún. sui generis bűncselekménynek, amelyek fogalmilag előkészületi jellegűek […]. Az ilyen sui generis bűncselekményekre nem az előkészületre irányadó, hanem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint más, a Különös Részben meghatározott befejezett bűncselekményekre.”[28] Az előkészület és sui generis előkészület fogalmától is elkülönítendők azok a deliktumok, amelyek elkövetési magatartása olyan megállapodás, amely más (önmagában büntetőjogilag semleges) cselekményre irányul.
A következőkben tehát a
– valódi előkészület,
– a sui generis előkészület, illetve
– a büntetőjogilag semleges cselekményre irányuló megállapodás
fogalmait vesszük elemzés alá a Btk. vonatkozásában.
A Btk. 18. § (1) bekezdés V. fordulata alapján „ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából […] a közös elkövetésben megállapodik (Kiemelés tőlem – H. M.)”. A Btk. általános része alapvetően az előző kódex megoldását vette át, így az 1961. évi Btk. kapcsán kifejtettek ennek vonatkozásában megfelelően irányadók.
a) A Btk. különös része is több esetekben rendeli büntetni az előkészületet, így pl. lázadás vagy emberölés esetén [Btk. 140. § (2), illetve 166. § (3) bek.]. Az utóbbi időben a büntetendő előkészületek száma komolyan emelkedett, részben az új tényállások beiktatásával párhuzamosan (pl. emberrablás [175/A. § (5) bek.], illetve emberkereskedelem [175/B. § (6) bek.]),[29] másrészt pedig régebbi bűncselekmények (pl. közokirathamisítás) előkészületi stádiumának kriminalizálására visszavezethetően [pl. Btk. 274. § (2) bek.].[30]
ba) A különös részt tekintve a Btk. hatálybalépésekor még csak a 207. § (4) bekezdése tartalmazott olyan rendelkezést, amely valamely bűncselekmény (az üzletszerű kerítés) elkövetésében való megállapodást pönalizált. A rendelkezés az irodalom nagy része szerint nem sui generis, hanem valódi előkészület,[31] amely álláspont helyessége ugyan nem a Btk. szövegéből következik, hanem a rendelkezés logikai és történeti értelmezéséből nyilvánvaló.
A történeti értelmezés körében figyelembe veendő miniszteri indokolás az üzletszerű kerítés elkövetésében megállapodást „igen veszélyes” előkészületi magatartásnak nevezi, továbbá annak vonatkozásában külön utal a Btk. 18. § (1) bekezdésére.[32]
Ezt erősíti a logikai értelmezés körében, hogy amennyiben a rendelkezést sui generis előkészületnek tartanánk, kizárnánk a Btk. 18. § (2) bekezdésében foglalt büntethetőséget megszüntető ok alkalmazását az üzletszerű kerítés elkövetésében megállapodásra. Ezzel szemben az a személy büntetlenséget nyerne, aki az emberölés vagy a közokirat-hamísítás elkövetésének elhárítása céljából arra törekszik, hogy a többi közreműködő elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad. Márpedig egyáltalán nem logikus, hogy az üzletszerű kerítés elkövetőjét pusztán arra tekintettel zárjuk ki a büntethetőséget megszüntető ok kedvezményéből, hogy a jogalkotó ennél a bűncselekménynél más magatartásokat (az elkövetéshez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítása, az elkövetésre felhívás, ajánlkozás, vállalkozás) egyáltalán nem kívánt büntetni rendelni.
bb) A 2001. évi CXXI. törvény 60. §-a oly módon módosította a Btk. 303. §-át, hogy az büntetni rendeli „a pénzmosás elkövetésében való” megállapodást is. A büntetni rendelésre – ahogy arra a miniszteri indokolás is utal – nemzetközi kötelezettség teljesítéseként került sor. A pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt egyezmény[33] 6. Cikke alapján 1. bekezdés d) pontja alapján a Felek megteszik a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket aziránt, hogy a belső joguk szándékos elkövetés esetén bűncselekménynek minősítse az e cikk értelmében megállapított bűncselekmények (azaz lényegében a pénzmosás) elkövetésére való társulást, szövetkezést.[34]
Ennek a rendelkezésnek a vonatkozásában is kétséges, hogy valódi előkészületről vagy sui generis előkészületi bűncselekményről van szó. A jogirodalom nagyobb része (Berkes György, Tóth Mihály, Gál István László, Kereszty Béla) a rendelkezést előkészületként kategorizálja.[35] Ezzel szemben Varga szerint a jogalkotó „a Btk. 18. § (1) bekezdésében meghatározott előkészületi magatartást befejezett bűncselekménynek minősítette és büntetni rendeli”,[36] azaz szerinte lényegében sui generis előkészületről van szó.
A történeti értelmezés körében a miniszteri indokolás Varga nézetét támasztja alá, amikor kimondja, hogy a törvény „a (3) bekezdés[….] előkészületi jellegű cselekmények közül büntetni rendeli a pénzmosás elkövetésében való megállapodást.” Más esetekben ugyanis a miniszteri indokolásokban az „előkészületi jellegű” kifejezés a sui generis előkészület szinonimájaként szerepel. Így pl. A 2001. évi CXXI. törvény 51. §-hoz fűzött indokolás e) pontja alapján „a […] bűnszervezetben részvétel tényállása részint előkészületi jellegű meghatározásokat fogalmaz meg az öt évi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésére. A tényállás tartalmazza a Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott előkészület-fogalom elemeit, ezért joggal tekinthető sui generis előkészületi bűncselekményi tényállásnak. (Kiemelések tőlem – H. M.)”[37]
Azonban a miniszteri indokolás szóhasználatánál lényegesebbnek tekinthető a logikai értelmezés, amely egyértelműen a rendelkezés valódi előkészületi jellegét támasztja alá. Amennyiben ugyanis a rendelkezést sui generis előkészületnek tartanánk, itt is [a Btk. 207. § (4) bekezdéséhez hasonlóan] kizárnánk a Btk. 18. § (2) bekezdésében foglalt büntethetőséget megszüntető ok alkalmazását. Ebben a vonatkozásban nem szükséges arra tekintettel sem eltérni a Btk. 207. § (4) bekezdése vonatkozásában kifejtettektől, hogy a Btk. 303. § (4) bekezdése alapján „nem büntethető pénzmosás miatt, aki a hatóságnál önként feljelentést tesz, vagy ilyet kezdeményez, feltéve, hogy a cselekményt még nem, vagy csak részben fedezték fel.” Ez a rendelkezés ugyanis a Btk. 303. § (3) bekezdése sui generis előkészületként való értelmezése esetén nem pótolja a Btk. 18. § (2) bekezdésének alkalmazását, mivel annál szűkebb körben alkalmas arra, hogy az elkövető utólagos magatartásával feltétel nélküli büntetlenséget nyerjen.
A Btk. is tartalmaz sui generis előkészületi tényállásokat, ilyen
- a kiskorú veszélyeztetésének második alakzata [Btk. 195. § (2) bek.], ha bűncselekmény (pl. lopás) elkövetésére való rábírni törekvésben nyilvánul meg,
- ha a tettes a tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy vele, illetve mással közösüljön vagy fajtalankodjék [Btk. 201. § (2) bek. és 202. § (2) bek.],
- a bűnszervezet, illetve a terrorista csoport létrehozatalának tényállása [Btk. 263/C. § (1) bek. I-V. fordulat, 261. § (5) bek. I-V. fordulat].
A bűncselekményben való megállapodástól a hatályos Btk.-ban is elkülönítendők azok a deliktumok, amelyek elkövetési magatartása olyan megállapodás, amely más (önmagában büntetőjogilag semleges) cselekményre irányul. Így a 2005. évi XCI. törvény 14. §-a iktatta be a Btk.-ba 296/B. §-ként a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekményt, amelyet – többek között – az követ el, aki „közbeszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében az árak (díjak), illetőleg egyéb szerződési feltételek rögzítésére, illetve a piac felosztására irányuló megállapodást köt […] és ezzel a versenyt korlátozza.”[38]
A Btk. 18. § (1) bekezdés V. fordulatában foglalt diszpozíciónak a közös elkövetésben megállapodás az objektív, míg a bűncselekmény elkövetésének célja a szubjektív eleme.
A közös elkövetésben megállapodás elemzése nyilvánvalóan a megállapodás, másrészt annak tárgya (nevezetesen a közös elkövetés) kategóriájának tisztázását igényli.
A közös elkövetésben való megállapodás – mint a szándékos bűncselekmény kifejlődésének egyik stádiuma – nyilvánvalóan előfeltételezi az elkövetés elhatározását. A bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás azonban nyilvánvalóan nem merülhet ki ebben, hiszen a puszta elhatározás büntetőjogilag közömbös.[39] Az Ulpianusig visszavezethető jogelv alapján ugyanis a puszta gondolat sohasem lehet büntetendő (“cogitationis poenam nemo patitur”),[40] annak szankcionálása napjainkban a tettfelelősség[41] jogállami büntetőjogi alapelvébe ütközne.
A gondolat külvilágba lépése a másokkal való megállapodás esetén nyilvánvalóan nem lehet más, mint a más személy felé irányuló kommunikáció, azaz az elhatározás kinyilvánítása. A megállapodás kétoldalú aktusként nem merülhet ki az elhatározás más felé való kinyilvánításában, hanem feltételezi a másik oldal egyetértését is. [A megállapodás szempontjából közömbös, hogy a másik személynek (aki felé a kezdeményező kommunikációja irányult) már előzőleg kialakult elhatározása volt vagy éppen a kinyilvánított elhatározás bírta rá őt a bűncselekmény elkövetésére.] A megállapodás természetesen fogalmilag feltételezi a másik fél egyetértésének kinyilvánítását, illetve a kezdeményező arról való tudomásszerzését is.
Az akarategység és annak kinyilvánítása természetesen gyakorlatilag nem a fenti vázlatban leírt „két mondatos” kommunikáció során, hanem – a bűncselekmény jellegétől is függő hosszúságú – huzamosabb egyeztetés eredményeként alakul ki. Azonban – Schultheisz Emil nyomán[42] – szerintünk is kívül esnek a megállapodás keretein az előzetes megbeszéléseken túl nem terjedő eszmecserék. A megállapodást ugyanis a valóságban megelőzheti (követheti, kísérheti) egyeztetési (közös tervezési) folyamat, de az nem alkalmas arra, hogy az akarategységet vagy annak kinyilvánítását a büntetőjogi felelősség szempontjából helyettesítse.
Vannak az irodalomban olyan álláspontok, amelyek szerint a (közös) elkövetésben megállapodáshoz „nem szükséges a kinyilvánított kölcsönös egyetértésen kívül semmi egyéb”.[43] Ezzel szemben részemről úgy vélem, hogy a megállapodás nem azonos a közös döntéssel, valamint szerintem nem merülhet ki abban, hogy az elkövetők akár közösen kialakítják (illetve egymás tudomására hozzák) az elkövetésre vonatkozó elhatározásukat.
A közös elkövetésben megállapodáshoz fogalmilag szükséges, hogy a kölcsönös egyetértés minden megegyező részéről a közös bűncselekményben való valamilyen elkövetői közreműködésre irányuljon. A megállapodás ennek alapján tulajdonképpen nem más, mint kétoldalú vállalkozás olyan további (egymással nem feltétlenül azonos) cselekményekre, amelyek tényleges megvalósításuk esetén egy adott bűncselekményben való elkövetői (Btk. 19. §) közreműködés megállapításának lehetnek alapjai. Ezt fejezi ki szerintem a Kúria gyakorlatában „többek akaratának egymás irányába való lekötése”,[44] Schultheisz Emilnél pedig „az említett bűncselekményben […] leendő közreműködésre” való vállalkozás[45] eleme.
A
megállapodás fenti értelmezése adódik nemcsak az elkövetési magatartás
előkészületi minőségéből, hanem a
„közös elkövetés” követelményéből is. Erről ugyanis csak akkor lehet szó, ha a
megállapodás minden résztvevője olyan magatartást vállal, amely az elkövetni
kívánt bűncselekmény elkövetésének része. Nem lehet ugyanis közös elkövetésre
irányulónak tekinteni olyan megállapodást, amely alapján csak egy elkövető
vállal további magatartást, míg a másik az elkövetéshez csak hozzájárulását
adja.
Nem minősül tehát a bűncselekmény közös
elkövetésére vonatkozó megállapodásnak, ha A. és B. abban állapodik meg, hogy
az adott bűncselekményt (bordélyház alapítását) csak A. követi el, mivel ő bír
az adott területen döntő befolyással, cserébe pedig lemond B. javára egy máshol
található lokál ellenőrzéséről. Ilyen esetekben a megállapodás bűncselekmény
elkövetésére vonatkozik, de közös elkövetésben megállapodásról szó sincsen.
A Btk. nem szól arról, hogy a megállapodásnak milyen jellemzőkkel kell bírnia, de a Fővárosi Ítélőtábla jogtételként kimondta, hogy „az előkészület miatti büntetőjogi felelősség megállapításának akkor van helye, ha a[…] közös elkövetésben megállapodás konkrét és közvetlen”, ennek „vizsgálata szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy az előkészületi cselekmény önmagában megteremti-e a terrorcselekmény közvetlen lehetőségét” (Kiemelések tőlem – H. M.).[46]
Ez ugyan a Fővárosi Ítélőtábla szerint „a bűnelkövetői szándék fennállása szempontjából fontos”,[47] azonban a megállapodás konkrétsága és közvetlensége a megállapodásnak is jellemzője, hiszen annak a közös elkövetéshez való viszonyára vonatkozik, így szerintem objektív elem. Ezt a felfogást igazolja a bíróság azon megállapítása is, hogy a konkrétság és közvetlenség vizsgálata szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy az előkészületi cselekmény „önmagában megteremti-e a terrorcselekmény közvetlen lehetőségét”.[48]
Az ügyben első fokon megállapított történeti tényállás szerint a „vádlottak […] megállapodtak abban, hogy […] egyik kisebb gyakorlattal rendelkező felügyelőjüket a zárkájukba berántva foglyul ejtik, elengedését szabadon bocsátásuktól teszik függővé”. A Fővárosi Ítélőtábla szerint azonban az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában „hiányzik annak megállapítása, hogy a vádlottak valóban megállapodtak-e a túszejtésben […], avagy – a bv. intézetben szokásos módon – csak beszélgettek a szabadulás ezen lehetőségéről” (Kiemelések tőlem – H. M.).[49]
A megállapodás megállapításához a Fővárosi Ítélőtábla szerint szükséges lett volna tisztázni, hogy „a vádlottak valóban rendelkeztek-e a bűncselekmény végrehajtásához szükséges késsel, illetve intézkedtek-e ennek beszerzése iránt; megtörtént-e a foglyul ejtéshez kiszemelt büntetés-végrehajtási őr kiválasztása, amennyiben igen, nem került tisztázásra, hogy ki ez a személy; a vádlottak valóban elpróbálták-e a fegyőr berántását és nyakának elvágását. Mivel ezek jelezték volna a közös elkövetésben való megállapodás [….] konkrétságát és közvetlenségét.” Ellenkező esetben a vádlottak között nem történt „más, mint a fogva tartottak között általában a szabadulás lehetőségét felvető egy beszélgetés a sok közül” (Kiemelések tőlem – H. M.).[50]
A közös elkövetés fogalma vonatkozásában két kérdés igényel tisztázást. Egyrészt elegendő-e a közös elkövetésben megállapodáshoz, ha egyik elkövető tettesi, a másik pedig részesi magatartással kíván résztvenni a bűncselekmény elkövetésében. Másrészt pedig az, hogy büntetendő lehet-e az olyan megállapodás, amely csak olyan személyek között köttetik, akik csak részesi magatartással kívánnak közreműködni a bűncselekmény elkövetésében.
Ahogy arra bűncselekménytani monográfiájában már Tokaji Géza is rámutatott „a közös elkövetésben való megállapodás tágan és szűken egyaránt értelmezhető.[51]
A jogirodalomban a tágabb értelmezés képviselője Schultheisz Emil, aki szerint „nem követelmény, hogy az egymással szövetkezők mindegyike a célba vett bűncselekményben mint társtettes szándékozzék közreműködni. A pönalizált előkészületnek tehát az is tettese lehet, aki az említett bűncselekményben bűnsegédként leendő közreműködésre vállalkozik.”[52] Ehhez az állásponthoz sorolható Wiener A. Imre, aki szerint „ebben a stádiumban nincs jelentősége annak, hogy a megállapodás a későbbi elkövetői pozíció, melyik formájára vonatkozik.”,[53] illetve Berkes György, aki szerint a megállapodás csak „többnyire” irányul társtettességre.[54]
Ezzel szemben a Tokaji Géza által kialakított és Nagy Ferenc által továbbvitt szűkebb felfogás szerint „a közös elkövetésben megállapodás fogalmi körét úgy indokolt korlátozni, hogy azon csak a társtettesként való elkövetésben történő megállapodás értendő”.[55] Tokaji Géza és Nagy Ferenc szerint ugyanis „a tág értelmezés oda vezetne, hogy az üzletszerű kerítés viszonylatában a felhívás folytán vállalkozást is a közös elkövetésben megállapodásnak kellene tekintetni, holott e bűncselekményre vonatkozóan a törvény sem a felhívást, sem a vállalkozást nem kívánta büntetni rendelni.”[56]
Tokaji Géza és Nagy Ferenc a közös elkövetés fogalmának tág értelmezését támadó fenti érve azonban nem helytálló. A tág értelmezés elfogadása ugyanis nem jelenti azt, hogy a megállapodást – valóban megengedhetetlenül – azonosítanánk a felhívás folytán vállalkozással. Ahhoz ugyanis, hogy a közös elkövetésben megállapodást elhatároljuk a felhívás folytán vállalkozástól, elegendő, ha annak fogalmi elemeként a további tettesi vagy részesi magatartások kétoldalú vállalását adjuk meg.
A felhívás folytán vállalkozás ugyanis alapvetően abban különbözik a közös elkövetésben megállapodástól, hogy az előbbinél a büntetendőségnek nem szükségszerű feltétele, hogy az a fél, aki az elkövetésre felhívott, valamilyen további magatartásra vállalkozzon az elkövetés érdekében. A közös elkövetésben megállapodás lényege, hogy annál mindkét elkövető vállalkozik valamilyen olyan további (a megállapodáson felüli) magatartásra, ami a célul kitűzött bűncselekményben elkövetőként való közreműködést jelent.
A közös elkövetésben megállapodás körében értékelendő tehát, ha a felhívó azt ígéri, hogy a későbbiekben az elkövetéshez eszközt is biztosít. Ha azonban a felhívással egyidejűleg átadja az eszközt, akkor nem valósul meg közös elkövetésben való megállapodás, hiszen az átadás nem a megállapodás tartalma, hanem annak puszta kísérője. Nem közös elkövetésben megállapodás, ha nem ígéri meg az eszköz átadását, de később azt biztosítja. Az sem közös elkövetésben megállapodás, ha a felhívó az elkövetésre vállalkozó személynek nem ígér segítséget, de pl. a bérgyilkos tudtán kívül elhárítja az elkövetés bizonyos akadályát.
Nem a közös elkövetésben való megállapodás, ha az a fél, aki az elkövetésre felhívott, olyan további magatartást ígér csak meg, ami nem jelenti a bűncselekményben elkövetőként való közreműködést, hanem pl. csak a vérdíj átadását. A vérdíj utólagos átadása ugyanis részességnek nem tekintendő, ha a vagyonelkobzás szempontjából büntetőjogilag releváns is lehet.
Ha a felhívó bűnpártolói magatartást (pl. elrejtést) ígér meg, ez sem tekinthető közös elkövetésben való megállapodásnak, mivel a megállapodás tárgya önmagában nem elkövetői, hanem bűnkapcsolati magatartás. Még akkor sem, ha annak megígérése a bűncselekményben való elkövetői közreműködés megállapítására adhat alkalmat. A helyes szemlélet szerint ugyanis a megállapodás tartalmának – nem pedig az annak elemeként szereplő ígéret kinyilvánításának – kell olyannak lennie, ami (megvalósítása esetén) a bűncselekményben való elkövetői közreműködés megállapítására adhat alkalmat.
Tokaji Géza és Nagy Ferenc álláspontjának egyébként ellentmond a rendelkezés logikai értelmezése is, hiszen a Btk. 20. § (2) bekezdése alapján „társtettesek azok, akik a […] bűncselekmény törvényi tényállását […] közösen valósítják meg.” A tényállás közös megvalósításának fogalma viszont nyilvánvalóan szűkebb a közös elkövetés fogalmánál.
A szűk értelmezést alátámasztó érv hiányában tulajdonképpen nem marad más választásunk, mint a rendelkezés szinte egyébként is kínálkozó tág interpretációjának elfogadása. A közös elkövetés tehát azon magatartások összessége, amit a célul kitűzött bűncselekmény elkövetői (Btk. 19. §) – a megállapodás alapján – egymással összefüggésben tanúsítanának.
Molnár Gábor szerint a közös elkövetésben megállapodás „társtettesi vagy tettesi-részesi” együttműködésre egyaránt vonatkozhat.[57] Ebből eredően úgy tűnik, hogy részéről nem ismeri el a Btk. 18. § (1) bekezdése szempontjából releváns megállapodásnak, ha két személy abban egyezik meg, hogy egy bűncselekményhez közösen fognak tettest felbujtani. Részemről viszont nem látom semmi akadályát ilyen megállapodás előkészületként való minősítésének, mivel a jövendő tettesnek csak az elkövetés egész tervében, de nem a megállapodók között kell szerepelnie.
A Fővárosi Ítélőtábla idézett határozatának indokolása (ugyan az összefoglaló részben nem reprodukálva) jogtételként arra is utal, hogy „a bűnelkövetői szándék fennállása szempontjából fontos, hogy a „közös elkövetésben megállapodás komoly […]” legyen. A megállapodás komolyságának hiányában a vádlottak közötti kommunikáció arról, hogy „egyik kisebb gyakorlattal rendelkező felügyelőjüket a zárkájukba berántva foglyul ejtik, elengedését szabadon bocsátásuktól teszik függővé”, valójában „nem volt más, mint a fogva tartottak között általában a szabadulás lehetőségét felvető egy beszélgetés a sok közül”.[58]
A komolyság vizsgálata szempontjából is döntő jelentősége van annak, hogy „a vádlottak valóban rendelkeztek-e a bűncselekmény végrehajtásához szükséges késsel, illetve intézkedtek-e ennek beszerzése iránt; megtörtént-e a foglyul ejtéshez kiszemelt büntetés-végrehajtási őr kiválasztása, amennyiben igen, nem került tisztázásra, hogy ki ez a személy; a vádlottak valóban elpróbálták-e a fegyőr berántását és nyakának elvágását. Mivel ezek jelezték volna a közös elkövetésben való megállapodás […] komolyságát” (Kiemelések tőlem – H. M.).[59]
A Fővárosi Ítélőtábla határozata sem tagadja tehát, hogy a közös elkövetésben való komoly megállapodás akkor is megvalósul, ha az elkövetők egyetlen további előkészületi cselekményt sem valósítanak meg. A megállapodás komolyságára – mint a szubjektív tényállási elemek mindegyikére – azonban nyilvánvalóan csak objektív a külvilágban felmerült tényekből lehet következtetni. Ezek között a tények között pedig a Fővárosi Ítélőtábla központi jelentőségűnek tartja a további előkészületi cselekmények (így pl. az eszközök beszerzésének) megvalósítását.
Az előkészület nem pusztán szándékos, hanem célzatos bűncselekmény.[60] Az előkészületi magatartások tanúsításakor az elkövető célja valamely szándékos bűncselekmény objektív tényállásának teljes megvalósítása, azaz annak befejezése. Ha az adott bűncselekmény célzatos, akkor annak előkészülete lényegében kétszeresen is az, az előkészület megvalósító személy célzatának ugyanis ki kell terjednie a tényállásban írt célzatra is.
Tokaji Géza mutat rá, hogy a célzatosság szerepe a feltételek biztosításánál kiemelkedő, hiszen az ilyen magatartások körébe jórészt olyan cselekmények tartoznak, amelyek önmagukban megengedettek, így csakis a bűncselekmény végrehajtására irányuló célzat esetén válhatnak büntetendővé.[61] A bűncselekmény elkövetésében való megállapodás – a feltételek biztosításával szemben – nyilvánvalóan nem csak szubjektív, hanem már objektív oldalon sem tekinthető büntetőjogilag semleges magatartásnak. Attól függetlenül azonban a célzatosság követelménye a közös elkövetésben megállapodás tekintetében sem veszti el a jelentőségét. Éppen erre tekintettel nem tartozik az adott bűncselekmény előkészületéért büntetőjogi felelősséggel az a személy, aki úgy vesz részt a megállapodásban, hogy csak belenyugszik annak kivitelezésébe. A megállapodás tárgyát képező bűncselekmény megkísérlése esetén azonban bűnsegédként már ő is felelőséggel tartozhat.
A jogtörténeti visszatekintés és dogmatikai elemzés alapján látható, hogy a bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás nem azonos az akarategység kifejezésre juttatásával, azaz nem merül ki abban, hogy az elkövetők (akár közösen) kialakítják, illetve egymás tudomására hozzák az elkövetésre vonatkozó elhatározásukat. A felelősségnek az is szükséges feltétele, hogy a résztvevők személyesen további olyan cselekmények elkövetésére vállalkozzanak, amelyek (tényleges megvalósításuk esetén) egy közös bűncselekmény a Btk. 19-21. §-a szerinti elkövetői magatartásaként büntetőjogilag relevánssá válhatnak. A közös elkövetésében való megállapodás tehát lényegében akarategységen alapuló többoldalú vállalkozás bűncselekmény elkövetésére.
Angyal Pál (1912) A magyar büntetőjog tankönyve. Második kötet. Különös rész. 1. füzet Athenaeum, Budapest, 1912. viii + 491 o.
Békés Imre (1968) „A büntethetőség” In: A Büntető Törvénykönyv kommentárja (szerkesztette Halász Sándor). KJK, Budapest, 1968. 49-195. o.
Békés Imre (1986) „A bűncselekmény és az elkövető” In: A Büntető törvénykönyv magyarázata (szerk.: László Jenő). KJK, Budapest, 1986. I. kötet 36-79. o.
Berkes György (1999) „A bűncselekmény és az elkövető” In: Magyar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Berkes György). 2. kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 1999. 12-51. o.
Bursics Zoltán (1937) A magyar anyagi büntetőjog rövid összefoglalása. Grill, Budapest, 1937. xi + 384 o.
Dorosy Dezső és társai (1940) Árdrágítás, árszabályozás, Árkormánybiztosság. Népszerű útmutató mindenki számára. Athenaeum, Budapest, [1940 után]. 168 o.
Edvi Illés Károly (1909) A magyar büntetőtörvénykönyv magyarázata, Harmadik teljesen átdolgozott kiadás. Első kötet. Révai, Budapest, 1900. xi + 591 o.
Fayer László (1900) A magyar büntetőjog kézikönyve. Tetemesen bővített második kiadás. Első kötet. Bevezető rész és Általános tanok. Franklin, Budapest, 1900. xx + 427 o.
Finkey Ferencz (1902) A magyar büntetőjog tankönyve. Politzer és Fia Könyvkereskedése, Budapest. xvi + 752 o.
Földvári József (1998) Magyar büntetőjog. Általános rész. 4., átdolgozott kiadás. Osiris kiadó, Budapest, 1998. 351 o.
Gál István László (2004) A pénzmosás. KJK, Budapest, 2004. 199 o.
Heil Fausztin (1897) „Szövetség” In: A Pallas nagy lexikona. XV. kötet. Pallas, Budapest, 1897. 824-825. o.
Horgosi György (1960) Árdrágító és közellátási bűncselekmények. KJK, Budapest, 1960. 206 o.
Horváth Tibor (1965) Az élet, testi épség, egészség büntetőjogi védelme. KJK, Budapest, 1965. 534 o.
Irk Albert (1928) A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúl, Pécs, 1928. 655 o.
Kádár Miklós (1955) Magyar büntetőjog. Áltálanos rész. Tankönyvkiadó, Budapest, 1955. 343 o.
Kereszty Béla (2005) „A gazdasági bűncselekmények” In: A magyar büntetőjog különös része (szerk.: Nagy Ferenc). Korona, Budapest, 2005. 613-738. o.
Molnár Gábor (2003) „A bűncselekmény megvalósulási szakaszai (stádiumai)” In: Büntetőjog, Általános Rész (szerk: Békés Imre). 2. hatályosított kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2003. 180-196. o.
Nagy Ferenc (2004) A magyar büntetőjog általános része. Korona kiadó, Budapest, 2004. 579 o.
Neményi Béla (1968) „282-290. §” In: A Büntető Törvénykönyv kommentárja (szerkesztette Halász Sándor). KJK, Budapest, 1968. 1395-1436. o.
Schultheisz Emil (1966) A nemi erkölcs elleni bűntettek de lege lata. KJK, Budapest, 1966. 332 o.
Sömjén György (1968) A katonai bűntettek In: A Büntető Törvénykönyv kommentárja (szerkesztette Halász Sándor). KJK, Budapest, 1968. 1585-1711. o.
Tokaji Géza (1984) A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK, Budapest, 1984. 386 o.
Tóth Mihály (2002) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002. 465 o.
Traytler Endre (1963) „Kerítés” In.: Lukács Tibor – Traytler Endre: A nemi erkölcs elleni bűntettek. KJK, Budapest. 320-344. o.
Varga Zoltán (2004) A gazdasági bűncselekmények. In: A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk: Jakucs Tamás). KJK, Budapest, 2004. 1013-1297. o.
Wiener A. Imre (2003) „Felelősségtan” In: Büntetőjog. Általános Rész (szerk.: Wiener A. Imre). KJK-KERSZÖV, Budapest, 2003. 53-147. o.
[1] Pl. Földvári (1998) 193-194. o.
[2] Pl. Békés (1986) 69-70. o.
[3] Lásd pl. Btk. 175/A. § (5) bek., beiktatta 1993. évi XVII. törvény 38. §, hatályos 1993. V. 15. napjától, illetve Btk. 274. § (2) bek., beiktatta 1996. évi LII. törvény, hatályos 1996. VIII. 15. napjától, tovább bővítette 2001. évi CXXI. törvény 52. §, hatályos 2002. április 1. napjától.
[4] Ld. Btk. 303. § (3) bek., hatályos 2002. április 1. napjától.
[5] Bursics (1937) 93. o. 1. lj.
[6] C. 1899 márcz. 21. 1483. In: Grill féle Döntvénytár. Büntetőjog és bűnvádi eljárás. I (szerkeszti Edvi illés Károly és mások). Grill, Budapest, 1905. Egyetértően Angyal (1912) 10. o.
[7] C. 1892. okt. 26. 3341. In: Grill féle Döntvénytár. Büntetőjog és bűnvádi eljárás. I (szerkeszti Edvi illés Károly és mások). Grill, Budapest, 1905. 290-291. o.
[8] Ennek jelentőségéről lásd részletesen a tanulmány 3.1. pontját.
[9] Finkey (1902) 247., 249. o., Irk (1928) 187. o.,
[10] Heil (1897) 895. o.
[11] Pl. 1878. évi Btk. 130. §.
[12] Bursics (1937) 63. o.; Edvi Illés (1909) 190. o.; Fayer (1900) 224. o.
[13] Irk (1928) 187. o.; Finkey (1902) 247. o.
[14] Finkey (1902) 249. o.
[15] Finkey (1902) 250. o.; Irk (1928) 187. o.
[16] Vö. pl. BHÖ. 350. pont. In: Büntetőjogi Tankönyv II. Különös rész. BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, Budapest, 1959. 400. o.
[17] A rendelkezésekre lásd Horgosi (1960) 164., 166-167. o.
[18] BHÖ. 184. pont. Lásd erre Kádár (1955) 214. o.
[19] Így például Sömjén (1968) 1592. o.; Békés (1968) 66. o.
[20] Az 1961. évi V. törvény 312. §-ához fűzött Indokolás 5. pont. In: A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve. KJK, Budapest, 1962. 545. o.
[21] Az 1961. évi V. törvény 287. §-ához fűzött Indokolás 8. pont. In: A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve. KJK, Budapest, 1962. 498. o.
[22] Neményi (1968) 1420. o.; Hasonlóan Schultheisz (1966) 275. o.
[23] Traytler (1963) 336. o.
[24] Neményi (1968) 1419-1420. o.
[25] Schultheisz (1966) 275. o.
[26] Schultheisz (1966) 275. o.
[27] Schultheisz (1966) 275. o.
[28] Legfelsőbb Bíróság 5/1999. számú Büntető jogegységi határozat.
[29] Ld. 1993. évi XVII. törvény 38. § (hatályos 1993. V. 15. napjától), illetve 1998. évi LXXXVII. törvény 43. § (hatályos 1999. III. 1. napjától).
[30] 1996. évi LII. törvény (hatályos 1996. VIII. 15. napjától), majd tovább tágítva 2001. évi CXXI. tv 52. § (hatályos 2002. április 1. napjától).
[31] Így pl. Berkes (1999) 44., 45. o.
[32] A Btk. 207. §-ához fűzött miniszteri indokolás 5. pont. In: Büntető Törvénykönyv. KJK, Budapest, 1979. 276. o.
[33] Kihirdette a 2000. évi CI. törvény.
[34] Az egyezmény egyik hivatalos nyelvű szövege alapján: „association or conspiracy to commit […] the commission of any of the offences established in accordance with this article”
[35] Tóth (2002) 362. o.; Gál (2004) 80. o.; Kereszty (2005) 693. o.
[36] Varga (2004) 1194. o.
[37] Hasonlóan a 2003. évi II. törvény 15. §-ához fűzött miniszteri indokolás 7. pontja, amely alapján „az (5) bekezdés a terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetésének részint előkészületi jellegű meghatározását fogalmazza meg. A meghatározás tartalmazza a Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott előkészület-fogalom elemeit, ezért sui generis előkészületi bűncselekményi tényállásnak tekinthető; de az előkészületi jellegű magatartásokon kívül tartalmazza a terrorista csoport tevékenységének bármilyen egyéb módon való támogatását, ideértve az anyagi eszközök szolgáltatását vagy gyűjtését is. (Kiemelések tőlem – H. M.)”
[38] Btk. 296/B. § (1) bek.
[39] Pl. Berkes (1999) 44. o
[40] Dig. 48. 19. 18.
[41] Az alapelvre lásd Nagy Ferenc (2004) 66-68. o.
[42] Schultheisz (1966) 275. o.
[43] Tóth (2002) 362-363. o.
[44] C. 1899 márcz. 21. 1483. In: Grill féle Döntvénytár. Büntetőjog és Bűnvádi Eljárás. I (szerkeszti Edvi illés Károly és mások). Grill, Budapest, 1905. Egyetértően hivatkozza még pl. Angyal (1912) 10. o.
[45] Schultheisz (1966) 275. o.
[46] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[47] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[48] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[49] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[50] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[51] Tokaji Géza (1984) 309. o.
[52] Schultheisz (1966) 275. o.
[53] Wiener (2003) 103. o.
[54] Berkes (1999) 44. o.
[55] Tokaji Géza (1984) 309-310. o.; Nagy Ferenc (2004) 272-273. o.
[56] Tokaji Géza (1984) 309-310. o.
[57] Molnár (2003) 194. o.
[58] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[59] Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz. – BH 2006. 40.
[60] Horváth (1965) 294. o.
[61] Tokaji Géza (1984) 311. o.