Homicskó Árpád Olivér

Hivatásetikai alapelvek a közszolgálatban a minőségi jogalkalmazás céljából[1]

 

 

Általános áttekintés

         A hivatásetika alapelvek olyan etikai előírásokat foglalnak magukba, amelyeket a közszolgálatban dolgozóknak mindennapi munkatevékenységük során alkalmazniuk kell a gyakorlatban. A hivatásetikai alapelveknek meg kell jelenniük a mindennapi munka során is. Az etika (erkölcsfilozófia, morálfilozófia) a gyakorlati filozófiának az az ága, amely az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával foglalkozik. Az etika kifejezés a görög éthosz szóból ered, amelynek jelentése: „érzület”, „jellem”.[2] A hivatásetika a Metapédia szerint azoknak az erkölcsi elveknek a foglalata, amelyeket a különböző életpályákon működő egyének hivatásuk teljesítése közben követni tartoznak. Tehát alkalmazott erkölcstan: a gyakorlat számára kötelező cselekvést és magatartást az erkölcsi törvényeknek megfelelően szabályozza, és ezeknek szellemében értékeli a cselekedetet.[3]  A hivatásetika megjelenik a lutheri hivatásetikában is, amelynek lényege a következő: Isten tetszésének elnyeréséhez egyetlen út vezet, mégpedig az evilági kötelességek teljesítése. Isten előtt minden hivatás egyenlő és egyaránt kedves. Az ember akkor jár el helyesen, ha megmarad abban a hivatásban, amelybe Isten állította, s törekszik hivatása mind teljesebb és tökéletesebb betöltésére.[4] Kálvin továbbfejlesztette a lutheri megközelítést, és  hangsúlyosabbá tette a hivatás megszentelt voltát. Azt tanította, hogy nemcsak világi hivatásunkban lehetünk Istennek tetsző emberek, hanem éppen a hivatásunk végzésével leszünk azokká. Kálvinnál a becsületes, szorgalmas munka maga Isten dicsőítésévé válik.[5] A közszolgálatba történő átültetése a hivatásetikának amiatt nehézkes, és problematikus, hiszen egy nem jogi természetű elvárt magatartást kívánunk jogilag szabályozottá, ezáltal kötelezően kikényszeríthetővé tenni. Dennis F. Thompson szerint „a közszolgálati etika azt jelenti, hogy a morális alapelveket a szervezetekben működő tisztviselők viselkedésére alkalmazzuk”.[6] A közszolgálati etika (a közhivatalok etikája) a politikai etika egy válfaja Thompson szerint, amely az erkölcsi alapelveket általában a politikai életre vonatkoztatja. Általánosan elmondható, hogy a morális alapelvek meghatározzák (a) azokat a jogokat és kötelességeket, melyeket az egyénnek tiszteletben kell tartania, amikor mások vagy a társadalom jólétét érintő kérdésekben jár el, másfelől pedig (b) azokat a feltételeket, amelyeket minden kollektív gyakorlatnak, illetve politikának ki kell elégítenie, amennyiben az előbbihez hasonlóan az egyének és a társadalom jólétét érintik. Az erkölcsi alapelvek önzetlenséget tételeznek fel.[7]

Hencz Aurél pedig úgy fogalmazza meg, hogy „a közigazgatási etika a közigazgatási tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban tükröződő, máskor csak a gyakorlatban kialakult erkölcsi szabályok összessége”.[8] Mártonffy szerint „a köztisztviselői etika a közigazgatási munkának szociális tartalommal való megtöltése, a köztisztviselőnek a közönséghez való viszonya”.[9] Mártonffy szerint az egész magyar közszolgálati jog bizonyos alapelvekre vezethető vissza, amely alapelvek a közszolgálati jog minden részére érvényesek. Mártonffy szerint a közszolgálat erkölcsi tartalmú. A jog tartalmát minden vonatkozásban erkölcsi elem tölti ki. E megállapítás pedig szerinte hangsúlyozottabb a közszolgálati jogban annak természeténél és lényegénél fogva, mint bármely más jogterületen. Szerinte a közszolgálati jog az etikai maximumot jelenti. Kimondja, hogy a köztisztviselők kötelessége a hűség az államfő és általában az állam iránt, a tisztességes életmód, a szolgálati teendők lelkiismeretes ellátása, a hivatali titok megőrzése, az udvarias bánásmód a felekkel szemben, a megfelelő viselkedés feletteseivel és beosztottaival szemben, a szolgálati székhelyen lakás kötelezettsége, valamint a szolgálati engedelmesség.[10] Magyary Zoltán szerint: „A közigazgatás jósága a tisztviselőkön fordul meg. Minden szervezeti és eljárási reform értéke attól függ, mennyit érnek a tisztviselők”.[11] Magyary szerint a közhivatalnok fontosabb kötelességei a következők: a szolgálati teendők gyors és pontos ellátása; a lakossággal való szorosabb kapcsolat ápolása végett a hivatali székhelyen való lakás; a közhivatalnoknak más állása nem lehet, mellékfoglalkozást csak elöljárója engedélyével folytathat; tiltott egyesületnek tagja nem lehet; hűség a haza és az államfő iránt; igazmondás a főnökkel, a beosztottakkal és kollégákkal, valamint a felekkel szemben; a hivatali titok megőrzése; megfelelő viselkedés az elöljáróságokkal, a beosztottakkal, valamint az intézmény dolgozójával szemben; udvarias bánásmód a felekkel szemben; önállóság, felelősség vállalására készség, kezdeményezés; tanulás, állandó továbbképzés; javításra, haladásra való készség; szolgálatért a felektől jutalmat, vagy valamilyen előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el; tilos a hivatali tevékenység önkényes abbahagyása, vagy a többiekkel egyetértésben való beszüntetése, vagyis a sztrájk; erkölcsös élet, rendezett anyagi helyzet, káros szenvedélyektől, valamint közbotránykozástól való tartózkodás; a közszolgálat tekintélyének megóvása, valamint, hogy nem szabad tűrni, hogy a vele közös háztartásban élő családtagja köztisztességbe ütköző magatartást tanúsítson.[12] Koi Gyula megfogalmazásában „a közszolgálati etika a közjog alá tartozó szervezetek etikáját jelenti”.[13] Álláspontom szerint a hivatásetikai alapelvek normatív rögzítése, mint elvárás indokolt lehet, ha egységes és követendő magatartást akarunk érvényesíteni a közszolgálatban dolgozókkal szemben. Egy demokratikus kormányzás elengedhetetlen feltétele a folyamatos etikai reform, mivel az egyes állami intézmények működése olyan etikai elvek érvényesítését is kívánja, amelyek egyben a stabil demokrácia megszilárdításának alapkövetelményei.[14]

Fontos, hogy rögzítsük azt, miszerint a közigazgatási etikához képest a közszolgálatban dolgozókra vonatkozó hivatásetikai alapelvek egy szűkebb kategóriát jelentenek, hiszen ezek kizárólag a hivatali karrierre épülő, élethivatásszerűen közigazgatással foglalkozó, politikailag semleges személyek magatartására vonatkozó hivatásetikai normák összességét jelentik. A közszolgálati etika nem azonosítható a köztisztviselői etikával, hanem attól lényegesen tágabb kategória.[15] A köztisztviselői és kormánytisztviselői hivatásetika vizsgálata során ugyanakkor nem hagyhatók figyelmen kívül a közszolgálat egésze szempontjából irányadó normatív előírások és szabályok sem, így azokat is vizsgálnunk kell, ha alapos eligazítást szeretnénk kapni a megfogalmazandó hivatásetikai alapelvek szempontjából.

         Jelen értekezés célja, hogy átfogó képet adjon a magyar közigazgatásban dolgozó köztisztviselők és kormánytisztviselők (a továbbiakban együttesen úgyis, mint tisztviselő(k)) esetében arról, hogy az ügyfélszolgálati, ügyintézői munkájuk során milyen hivatásetikai alapelveknek megfelelően kellene eljárniuk mindennapi ügyintézésük során. A hivatásetikai alapelvek elsajátítása, és felhasználása ma már nélkülözhetetlen a jogszerű, igazságos és méltányos, az érdekek pluralitását optimális szinten kielégítő döntések meghozatalához. A hivatásetika lehetővé teszi annak a morális szintnek az elérését, amit a társadalom a közszolgálatban dolgozóktól elvár. A tisztviselőknek a más személyekre irányadó jogszabályi előírásokhoz képest szigorúbb jogi és erkölcsi követelményeknek kell megfelelniük.[16]    

A közszolgálati tevékenység során hozott döntések meghozatala objektív és szubjektív feltételeken alapul, illetve számos szempont befolyásolja a meghozandó döntés tartalmát. Önmagában nem elegendő az az elvárás, hogy a döntés feleljen meg a tételes írott jog betűjének, hiszen ez merev, nem egy esetben méltánytalan eredményhez vezetne, illetve sok esetben kijátszható lenne a jogalkotó tényleges akarata és célja. A döntést meghozó személynek – a közigazgatással érintett érdekek összetett és egymásra ható volta miatt – számos más körülményre, így kiemelten hivatásetikai szempontokra, megfontolásra, magatartásra is szüksége van. Ismerni kell az egyes érdekek szerepét, célját, működési mechanizmusát a társadalmon belül. A közszolgálatban álló személynek tisztában kell lennie döntése következményeinek minden vonatkozásával és kihatásával.

Az állam szerepvállalásának átértékelésével egyre nagyobb lett a veszélye a közigazgatási döntések torzulásának, annak, hogy ezek a döntések nem minden esetben felelnek meg a társadalmilag elvárt és követendő normáknak. A közszolgálatban dolgozókkal szemben ezért is fogalmazódik meg többlet követelményként, hogy egységes hivatásetikai elvárások szerint végezzék a munkájukat.

A közszolgálati jogviszony rendszerét vizsgálva fontos, hogy annak sajátosságait figyelembe vegyük, amikor hivatásetikai alapelveket fogalmazunk meg. Az etikai kódex fogalmára nézve nem fejezhető ki valamiféle egységes meghatározás formájában. A szakirodalomban az etikai kódex meghatározására nem is találunk példát. Az etikai kódex röviden valamely szakma viselkedési normáit egységbe foglaló szabálygyűjtemény, melynek hatálya a közéleti viselkedés mellett a magánélet kérdéseire is kiterjedhet.[17]  A hivatásetikai kódexek megalkotása rendkívül változatos formát mutathat. Egyes etikai kódexek megalkotása jogszabályi felhatalmazáson alapul, míg más esetekben a társadalmi párbeszéd keretei között, az érintett társadalmi/érdekvédelmi szervezetek és a közhatalmi szervek közötti érdekegyeztető folyamat részeként került összeállításra.[18]

A közszolgálat általános jellemzője, hogy a jogviszony költségvetési szervvel létesül, a munkavégzés közérdeket szolgál, és a jogi szabályozás differenciálódik. Az egyes közszolgálati jogviszonyokat önálló foglalkoztatási törvények szabályozzák. A közszolgálati jogviszonyok az alábbiak szerint csoportosíthatóak:

·     közigazgatási közszolgálati jogviszonyok;

·     közalkalmazotti jogviszonyok;

·     hivatásos szolgálati jogviszonyok;

·     katonai szolgálati jogviszonyok;

·     igazságügyi szolgálati jogviszonyok.

A közigazgatási közszolgálati jogviszonyok között megkülönböztetjük a köztisztviselői jogviszonyt, a kormánytisztviselői jogviszonyt, az állami vezetői (miniszterek, államtitkárok, szakállamtitkárok), illetve a polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyt. Közös jellemzőjük, hogy a jogviszony közigazgatási szervvel jön létre. Közigazgatási szerv alatt – a köztisztviselői jogviszony szempontjából – a köztisztviselők jogállására vonatkozó 1992. évi XXIII. tv. (a továbbiakban: Ktv.) hatálya alá tartozó szerveket, valamint a kormánytisztviselői jogviszonyra vonatkozó 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.) hatálya alá tartozó szerveket értjük. Kivételesen más típusú szervnél is alkalmazhatnak köztisztviselőket. A foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármester esetében maga a helyi önkormányzat a munkáltató. Közös bennük az is, hogy közhatalmi feladat, végrehajtó-rendelkező tevékenység ellátására irányulnak. A közös tartalmi jegyek a jogi szabályozásban is kifejeződnek.

A tisztviselők szempontjából az alkotmányos jogok szoros kapcsolatban állnak a megfelelő erkölcsi elvekkel. Az Alkotmány iránymutatásként szolgál a tisztviselők számára mind technikai, mind erkölcsi értelemben. A tisztviselőknek hivatali tevékenységük gyakorlása során követniük kell az alkotmányjog előírásait. A tisztviselőknek az alkotmányos értékeket be kell építeniük a mérlegelés és a döntéshozatal folyamatába. Ilyen Alkotmányos előírás lehet például Magyarország Alaptörvényének azon előírása, amely szerint „Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi”. Magyarország Alaptörvénye XXIV. cikkében kimondja, hogy „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni”.

A Ktv. és a Ktjv. nem tartalmazz külön fejezetet, amelyben hivatásetikai rendelkezéseket fogalmaznának meg. Ezekben a törvényekben az alapelveket elszórtan találjuk meg, mint jogszabályi előírásokat, amelyeket a közszolgálati hivatásetika szempontjából is kötelező a jogalkalmazáskor figyelembe venni. Az általános etikai alapelvek jelentős része ugyanakkor – mint alkalmazotti kötelezettségi elem – megjelenik a közszolgálati jogállási törvényekben, valamint az általános munkajogi jogelvekben is. A politikai, gazdasági és személyi összeférhetetlenségi esetek, a fegyelmi és kártérítési rendszerek, a munkavégzés általános szabályai jórészt megtalálhatók a Ktv-ben és a Ktjv-ben.[19] Fontos kiemelni azt is, hogy a hivatásetikai alapelvek megtartása és számonkérése tekintetében nincs egységesen kidolgozott jogi szabályozás a Ktv-ben és a Ktjv-ben, azokat az általános szabályok szerint ítélik meg. Álláspontom szerint érdemes lenne a jogalkotónak elgondolkodnia azon, hogy a hivatásetikai alapelvek megsértése esetén milyen szankcionálási rendszer megalkotása lenne indokolt. Abban az esetben, ha hivatásetikai kódexet alkotna, úgy felmerülhetne, hogy abban külön fejezet foglalkozzon a jogkövetkezményekkel az etikai alapelvek megsértése esetén, valamint a szükséges eljárási renddel, ugyanakkor nem mellőzhető az, hogy ebben az esetben is, ennek összhangban kellene lennie a Ktv., valamint a Ktjv. rendelkezéseivel is. Ezt a jogalkotónak kell majd eldöntenie. Bizonyos esetekben - amint az a jelen tanulmányban is részletesen kifejtésre kerül – ugyanakkor már most is lehetőség van arra, hogy bizonyos hivatásetikai elvárásokat is tartalmazó esetekben a Ktv. szabályai szerint szankcionálni lehessen a tisztviselőket. Álláspontom szerint nem feltétlenül indokolt a külön hivatásetikai alapelveket, magatartási szabályokat tartalmazó kódexben önállóan rendelkezni a megsértés esetén alkalmazható szankciókról és eljárásról, azokat érdemes lenne beépíteni, vagy értelemszerűen alkalmazni a Ktv-ben szabályozott - és a Ktjv hatálya alá tartozók esetében is irányadó – köztisztviselői fegyelmi felelősség körében. Általánosságban kimondható, hogy fegyelmi felelősségre vonásra van lehetőség a köztisztviselővel szemben, ha az a közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettségét vétkesen megszegte. A köztisztviselő legfontosabb kötelezettségeit a Ktv. tartalmazza, azonban a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó más szabályok (pl.: hivatásetikai kódex), és a felek megállapodása is számtalan kötelezettséget állapíthatnak meg. Szintén általános elvárás, hogy a köztisztviselő munkaköri kötelezettségeit a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok megtartása mellett a szakmai szokásoknak, a közigazgatási szerv utasításainak, az irányító testület döntéseinek megfelelőn, szakszerűn, pártatlanul, igazságosan, a közérdek figyelembe vételével köteles végezni.

A hivatásetika kiindulópontjaként rögzíthető az, hogy az állam célja, amelynek érdekében a köztisztviselők és a kormánytisztviselők foglalkoztatásra kerülnek, a közjó megjelenítése, a nemzet érdekeinek szolgálata, azaz a társadalomtól kapott feladatok lehető legjobb ellátása. A Magyar Köztársaságban a megújuló közigazgatás egyik célja a hatékony nemzeti közszolgálat megteremtése, amely a társadalmi megbecsülés és bizalom helyreállításához is hozzá fog tudni járulni.  A jó állam értékeinek, és végső soron a magyar nemzet érdekeinek szolgálata a tisztviselők munkáján kell, hogy alapuljon. A tisztviselői hivatás önként vállalt szolgálat. Annak megvalósításában működik közre, hogy Magyarország újra Közép-Európa erős államává váljon, fejlődő, élhető, jó állam legyen. A tisztviselő azt is vállalja ezáltal, hogy más személyekre irányadó jogszabályi előírásokhoz képest szigorúbb jogi és erkölcsi követelményeknek a keretei között teljesíti feladatit. Ezek természetes velejárói hivatásának. Az előzőekben írtakból következik, hogy a tisztviselői élethivatás nem tekinthető érték-semlegesnek, hanem éppen olyan értékekkel töltött kell, hogy legyen, mint a hazaszeretet és a haza iránti lojalitás. Ezen alapértékek már Szent István által megalapozott közigazgatástól a huszadik század első feléig, több száz éven keresztül természetes elemei voltak a magyar közszolgálatnak. Hencz Aurél szerint a közigazgatás minősége a nemzet műveltségének tükre, amelyet nemcsak szakmai műveltséggel kell gyakorolni. Ezért e pályára felkészült, magas szellemi és minősítésű személyek alkalmasak.[20] Hencz Aurél a hivatásetikai alapelvek tekintetében a hivatástudatot, szeretetet, a hivatás életpályaként választását és kezelését, annak teljes erővel, önfeláldozással betöltését, a közszolgálati alkalmazottól elvárt magatartást fogalmazza meg. Ehhez szükséges az is, hogy a tisztviselő érezze hivatása nagyszerűségét és fontosságát. A közszolgálati alkalmazott kötelezettségeit a legnagyobb odaadással teljesítse, felelősséggel annak tudatában cselekedjék. Döntésében legyen pártatlan, a valóságnak megfelelő adatokat figyelembe véve járjon el. Képviselje a közérdeket. Munkája legyen lelkiismeretes, pontos, kerülj a rendetlenséget. Munkájával ne okozzon zavart, gyorsan az ügyek mielőbbi befejezésére törekedjék. Tartsa meg a jogszabályokat. Legyen igazságos. Hivatali hatalmával ne éljen vissza. Tevékenysége járuljon hozzá a hatóság, illetőleg a döntések tekintélyéhez. Az tisztviselő a köz érdekében munkálkodjék. Tevékenyen működjön közre a község mind erkölcsi, mind gazdálkodási előrehaladásához és az ipar fejlesztéséhez. Az intézkedései az ügyfél érdekében történjenek. A felek irányába előzékeny, az illemmel párosult udvarias bánásmód jellemeze munkáját. A lakossággal való érintkezésben a humanitás, az emberi tisztesség íratlan szabályainak megtartása a kötelessége; előzékenyen, tapintatos magatartással adjon felvilágosítást.[21] Hencz Aurél szerint a közszolgálattól függ magának az államnak a jelleme. Az államfő és a nép iránti hűség és ragaszkodás a hivatalnok magatartásának egyik meghatározója. A jó erkölcs, magatartás, a közszolgálatnak mindenkor igénye. A XX. század harmincas éveiben gyakorlati és elméleti szakemberek is foglalkoztak a pragmatika és az etika kérdéseivel. Olyan álláspont is megfogalmazódott, hogy „a tisztviselők helyes kiképzésénél is fontosabb a szolgálati pragmatika megalkotása”. Elhangzottak olyan panaszok ebben az időben, hogy egyes tisztviselők jogtalan vagyoni előnyre tesznek szert, erőszakoskodnak, hivatali hatalmukkal visszaélnek, az ügyfeleket feleslegesen zaklatják, a tudomásukra jutott szabálytalanságokat elpalástolják, továbbá, hogy hivatalos idejük alatt nem tartózkodnak a munkahelyükön.[22]

A mai társadalom is – aki adófizetőként fenntartja, ügyfélként igénybe veszi – újra elvárja, hogy az értékeket ismerő és tiszteletben tartó nemzeti közszolgálat működjön hazánkban. A közszolgálatban alkalmazandó hivatásetikai alapelvek gyakorlati alkalmazása a magyar közigazgatási szerveknél foglalkoztatottak megbecsültségéhez nélkülözhetetlen alapvető értékek, és a morális alapelvek összefoglalásában kell, hogy megnyilvánuljon. Egységes rendszerben kerül bemutatásra, hogy a tisztviselő felé mind a közigazgatás, mind a társadalom különösen olyan elvárásokat támaszt, mint hazaszeretet, a gondos jogszolgáltatás, a hűség és az elkötelezettség, a méltóság, az előítélet-mentesség, a pártatlanság, a politikai semlegesség, a szakszerűség, a közérdek előnyben részesítése, az együttműködési kötelezettség és a tájékoztatásnyújtás, valamint az arányosság. A közszolgálatban meg kell erősíteni a jogbiztonság, a jogegység és az áttekinthetőség érvényesülését. A közigazgatásban a jogalkalmazás során a hivatásetikai alapelvek a közszolgálati jogalkalmazón keresztül, a közszolgálati jogalkalmazással érvényesülnek.

A hivatásetikai normák a társadalmi normák egy sajátos csoportját alkotva a tisztviselő döntéshozó kötelességeit fogalmazzák meg. A célok és a döntési alternatívák ugyanakkor korántsem függetlenek egymástól, egymással párhuzamosan alakulnak ki. Nem csak a döntési célok befolyásolják az alternatívákat, hanem a feltárt döntési alternatívák is befolyásolják a célokat. A közigazgatásban a hivatásetikai konfliktusok markáns terepe a diszkrecionális, mérlegelési jogkörben hozható döntések köre. Abban az esetben ugyanis, amikor a jogi norma egyértelműen meghatározza a meghozandó döntést, a tényállás megállapítását követően nincs gyakorlati mozgástere a döntéshozónak. Ebben az esetben ugyanis a döntéshozó a jogszabályban meghatározott és védett közérdekkel szemben csak normasértés árán tudná az egyéb (egyéni, csoport- stb.) érdekeket érvényre juttatni. Ez pedig felelősségre vonáshoz vezet(het) (fegyelmi, büntetőjogi, kártérítési stb.).

A jogalkalmazónak (a döntéshozónak) az értékpreferenciát tartalmazó, tehát normatív fogalom kitöltésekor – félretéve személyes világnézetét, értékítéleteit – képzeletben a közösségnek az érték- és érdekvilágába kell belehelyezkednie. A közérdek iránti elkötelezettségnek a központi belső értéke a jótékonyság.[23] Az etikai dilemmát az adja, hogy a döntés milyen hatással lesz (lehet) a valóság folyamataira, tényeire. Az érdekek szinte minden döntésben megjelennek. Az alapvető viselkedési és döntési mérce az, hogy milyen mértékben cselekszenek jót a polgárok érdekében a jogalkalmazók.[24] A döntéseknek különös jelentőségük van azokban a folyamatokban, ahol az adott döntés másra, másokra is kihatással van. Ez fokozottan igaz a közszolgálatok, a közigazgatás döntéseire. A közigazgatásban a döntések keretei általában behatároltak, a jogszabályok egy adott helyzethez, tényálláshoz meghatározott jogkövetkezményt rendelnek. A hivatásetika elsősorban ott lép előtérbe, ahol a jogalkotó mérlegelési lehetőséget biztosít a jogalkalmazás számára (méltányossági döntés, a lehetséges szankciók közötti választás stb.). Az igazságosság az a központi belső érték, amely a polgárok iránti jótékonyságból következik.[25] A jogszerű és etikus döntést meghozó személynek rendelkeznie kell az etikus személyiség jellemzőivel. A jogszerű döntések is eredményezhetnek érdekkonfliktusokat.

A Ktv. összeférhetetlenségi szabályai lényegében a közszolgálat etikai, illetve hivatásetika primátusát fogalmazzák meg a mindig jelen lévő egyéni (csoport, intézményi stb.) érdekekkel szemben. A Ktv. részletes szabályokat tartalmaz ebben a tekintetben, amikor például kimondja, hogy a közigazgatási szerv tárgyilagos ügyintézésének és befolyásmentes működésének elengedhetetlen feltétele, hogy a közigazgatási szerv ne létesíthessen közszolgálati jogviszonyt azzal, aki ezáltal hozzátartozójával kerülne irányítási, felügyeleti, ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba.[26]  Az összeférhetetlenség fennállását nem csak annál a közigazgatási szervnél kell figyelembe venni, ahol az adott személy közszolgálati jogviszonyt akar létesíteni, hanem azoknál a szerveknél is, amelyek ezzel a közigazgatási szervvel irányítási, felügyeleti, ellenőrzési, elszámolási kapcsolatban állnak.[27] A köztisztviselő által tanúsított összeférhetetlen magatartás a munkakör betöltésére vonatkozó tartós alkalmatlanságot eredményezhet. A közszolgálati jogviszony felmentéssel megszüntethető a tisztviselő magatartásbeli, személyi összeférhetetlensége (alkalmatlansága) miatt. A tisztviselő magatartása folytán összeférhetetlen helyzet keletkezhet, ha a tisztviselő a munkahelyi közösségbe nem beilleszkedni, munkatársaival szemben az adott körben szokatlan és folyamatosan arrogáns, elviselhetetlen hangnemet használ, a munkáltatói elvárásokat, érdekeket figyelmen kívül hagyja, az együttműködési kötelezettséget tartósan megsérti.[28] Szintén összeférhetetlenséget eredményezhet, ha a köztisztviselő munkavégzéssel járó további jogviszonyt – tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység kivételével – létesít a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélye nélkül.[29] Ugyanakkor a vezetői megbízású köztisztviselő - tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység kivételével – munkavégzésre irányuló egyéb és további jogviszonyt nem létesíthet. A törvény ismeri a gazdasági társaságok tevékenységével kapcsolatos összeférhetetlenséget[30], továbbá a köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely hivatalához méltatlan, vagy amely a pártatlan, befolyástól mentes tevékenységet veszélyeztetné. Pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében – az országgyűlési, illetve a helyi önkormányzati választásokon jelöltként való részvétel kivételével – közszereplést nem vállalhat.[31] Az ilyen tevékenység folytatására a munkáltatói jogkör gyakorlója nem adhat engedélyt sem a tisztviselőnek, sem a vezetőnek. A munkáltatói jogkör gyakorlója – minden összeférhetetlenségi esetben – haladéktalanul köteles írásban a tisztviselőt felszólítani az összeférhetetlenség megszüntetésére. Ha a tisztviselő az írásbeli felszólítás közlésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg az összeférhetetlenséget úgy a jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik.   

Szintén a közszolgálati etika jelenlétét támaszthatja alá a Ktv-ben megfogalmazott vagyongyarapodási vizsgálat intézménye, amely szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója az állami adóhatóságnál a közélet tisztasága szempontjából jelentős érzékenységgel rendelkező munkakörben foglalkoztatott köztisztviselő és vele egy háztartásban élő hozzátartozója vagyongyarapodásának az adózás rendjéről szóló törvény szerinti vizsgálatát a közszolgálati jogviszony fennállása alatt ötévente, megszűnése esetén haladéktalanul kezdeményezi.

 

Nemzetközi kitekintés

            Az uniós tagállamok számára irányadó az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2000. május 11-én elfogadott Rec(2000)10. számú Ajánlása, és indoklása, mely rögzítette azokat az etikai alapelveket, amelyeket az ET a tagállami nemzeti közigazgatások számára megfogalmazott.[32] Az Európa Tanács iránymutatását a közszolgálati etika vonatkozásában tehát a Codes of Conduct for Public Officials (”Köztisztviselők Etikai Kódexe”) tartalmazza.[33] A Kódex kitűzött célja, hogy a köztisztviselőkre irányadó erkölcsi és magatartási szabályokat meghatározza valamint, hogy az állampolgárokat tájékoztassa a köztisztviselői karral szembeni elvárásokról. A Kódex személyi hatálya kiterjed valamennyi közigazgatásban dolgozó tisztviselőre. A rendelkezések továbbá kiterjedhetnek a közfeladatot ellátó nem közhatalmi szervezetek dolgozóira, azonban nem vonatkoznak a választott képviselőkre, a kormány tagjaira és az igazságügyi szervek dolgozóira.

Az előítélet-mentességgel összefüggésben szabályozott alapelv szerint „a köztisztviselő feladatai ellátása során előítéletek nélkül jár el minden személlyel, személyek csoportjával szemben, továbbá figyelembe veszi mások jogait, kötelezettségeit és törvényes érdekeit”. Az előítélet-mentesség elsősorban arra vonatkozik, hogy az ügyek intézése során az ügyintéző köztisztviselő nem sújthat bizonyos társadalmi rétegeket hátrányosabban, mint másokat. Például előírás, hogy valakit az etnikai hovatartozása miatt pl. nem lehet tovább váratni, mint a nem etnikumhoz tartozó személyeket. A tisztviselőnek minden előítélet nélkül kell végeznie a munkáját, melynek alapvető  szerepe van a pártatlan, és a gyors ügyintézésben is.

Szintén alapelvéként fogalmazódik meg a pártatlanság követelménye is. Itt kerül említésre a részrehajlás-mentesség, valamint a pártatlanság előfeltételeként szabályozott összeférhetetlenség kritériuma. A pártatlanság elvénél említhető még az elfogulatlanság, az előnytelen jogszerzés, a mások által való befolyásoltság kerülésének, a hivatallal való visszaélés tilalma, illetve ajándék elfogadás tilalmának követelménye is. A Kódexben a politikai semlegesség kapcsán kerül megfogalmazásra, hogy „a köztisztviselő politikailag semleges módon látja el feladatát, és nem helyezkedhet szembe a közigazgatási szervek célkitűzéseivel, döntéseivel, illetve törvényes utasításaival”. A köztisztviselő továbbá köteles tiszteletben tartani az egyes köztisztviselői beosztásokra vonatkozó (a jogszabályokkal összhangban lévő) korlátozásokat, amelyek hivatalával, a hivatalának sajátosságaival összefüggő politikai tevékenységre vonatkoznak.  A szakszerűség elvét az ET Kódex nem nevesíti, de több olyan kötelezettséget is felsorol , amelyek ezen elvhez kapcsolhatók, illetve kimeríthetik azt. Az Kódex alapján a szakszerűség elsődleges követelményei, hogy a köztisztviselő hatékonyan, részrehajlás-mentesen, tisztességesen és legjobb képességei szerint végezze munkáját, valamint az állampolgárokkal, feletteseivel, kollégáival és beosztottaival való kapcsolataiban udvariasan viselkedjen.

A Kódex értelmében a köztisztviselő döntéshozatali eljárása során a jogszabályok tiszteletben tartásával jár el, döntési jogát részrehajlás nélkül gyakorolja, figyelembe véve az ügy összes körülményeit. Ennek nyilvánvalóan az a célja, hogy a tisztviselő az ügy intézése során minél szakszerűbben járjon el, és mind a hatóság, mind az ügyfél számára a legjobb megoldás szülessen. A Kódex tájékoztatási kötelezettség elve szerint „a tisztviselő köteles tájékoztatni az ügyfelet az általa kért információkról olyan ügyekkel kapcsolatban, amelyekre hatásköre kiterjed”. Az ET ajánlás részletesen foglalkozik az megfelelő információnyújtással kapcsolatos szabályokkal. Ez kiterjed a bizalmas információk megőrzésére, valamint a különböző szervek informálási kötelezettségére is. A Kódex hatodik alapelve szerint „a köztisztviselő köteles olyan magatartást tanúsítani, hogy megőrizze és megerősítse az állampolgároknak a közigazgatási szervek tisztességébe, semlegességébe és hatékonyságába vetett bizalmat.”

Az Európai Unió iránymutatását a közszolgálati etika tekintetében az Európai Bizottságra vonatkozóan a Code of Good Administrative Behaviour for Staff of the European Commission in their Relations with the Public (”A helyes hivatali magatartás európai kódexe”) tartalmazza.[34] Fontos tudni azt, hogy az Európai Bizottság feladata a Közösség és az Európai Unió polgárainak az érdekeit szolgálni. Ennek érdekében a kódex célja a megfelelő hivatali magatartás, ügyintézés és ügykezelés előírása, és megtartatása a bizottsági alkalmazottakkal szemben a mindennapi munkafolyamatokban, különösképpen a nyilvánossággal való kapcsolatokban.

Az integrációs folyamatok elmélyülésével az uniós polgárokat, mint egyéneket megillető alapjogok egyre erőteljesebb megjelenése előrevetíti a közhatalmat gyakorlókkal, a közpénzekkel gazdálkodókkal és a közjogi tisztségeket betöltőkkel szembeni markánsabb foglalkoztatási, finanszírozási és különösen etikai követelmények, mint foglalkoztatási többletkötelezettség megjelenését. Amilyen mértékben szélesednek az uniós szintű alapjogi intézmények, olyan mértékben kell szabályozottá tenni tagállami szinten a közhatalmat gyakorlókkal/köztisztségeket betöltőkkel szembeni kötelezettségi (összeférhetetlenségi, fegyelmi, kártérítési, vagyonnyilatkozat-tételi és etikai) elemeket.[35]

Az Európai Bizottság etikai Kódexe az Európai Bizottság keretében foglalkoztatott tisztviselőkre terjed ki. A Kódex tartalmazza a helyes hivatali magatartás azon általános elveit, amelyek az intézményeknek és hivatali apparátusaiknak a nyilvánossággal fenntartott valamennyi kapcsolatára vonatkoznak. A Kódexben meghatározott elvek nem vonatkoznak az intézmények és tisztviselőik közötti kapcsolatokra. Ezen a kapcsolatokat a Személyzeti Szabályzat szabályozza.

A diszkrimináció tilalmának elve értelmében a Kódex a tisztviselőt kötelezi, hogy: „A nyilvánosság tagjainak nemzetiségen, nemen, fajon, bőrszínen, etnikai vagy társadalmi hovatartozáson, genetikai jellemzőkön, nyelven, valláson vagy hiten, politikai vagy egyéb meggyőződésen, nemzeti kisebbségi hovatartozáson, tulajdonon, születésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális beállítottságon alapuló”, valamint határozatok meghozatalának tekintetében valamennyi indokolatlan diszkriminációját kerülje el. A Kódex kimondja továbbá, hogy a tisztviselő köteles egyenlő bánásmódban részesíteni az azonos helyzetben lévőket, és amennyiben ez nem teljesül úgy köteles az adott eset objektív és releváns jellemzőinek az indoklásával alátámasztani. A Kódex a pártatlanság és a függetlenség elvét együtt említi meg, és kimondja, hogy „a tisztviselő köteles tartózkodni valamennyi, a nyilvánosságot hátrányosan érintő önkényes intézkedéstől”, valamint „a tisztviselő magatartását nem irányíthatja személyes, családi vagy nemzeti érdek illetve politikai nyomás alapján.” A Kódex a tisztességes eljárásra vonatkozó elvében nevesíti még a pártatlanságot, amennyiben a „tisztviselő pártatlanul, tisztességesen és ésszerűen köteles eljárni.” A politikai semlegesség követelményét a Kódex külön nem nevesíti, viszont a pártatlanság és függetlenséget tárgyaló 8. cikkében röviden említést tesz róla, melynek értemében: „A tisztviselő magatartását nem irányíthatja személyes, családi vagy nemzeti érdek illetve politikai nyomás alapján”.

A szakszerűséget a Kódex szintén nem nevesíti, viszont tartalmát több cikk is lefedi. Erre vonatkozhat a jogos elvárások, következetesség és tanácsadás elve, mely értelmében a „tisztviselő köteles saját hivatali magatartását tekintve, az intézmény hivatali intézkedései terén következetesen […] valamint, az intézmény szokásos hivatali gyakorlatának megfelelően” és a nyilvánosság tagjainak jogos és ésszerű elvárásait tiszteletben tartva eljárni. A tisztviselő köteles továbbá a döntések meghozatalában az ésszerű határidők maximális megtartásával dolgozni. A Kódex értelmében a köztisztviselő köteles a jogszabályok, és rá vonatkozó sajátos szabályok tiszteletben tartva, azoknak megfelelően eljárni valamint különös gondot fordítani arra, hogy a magánszemélyek jogait vagy érdekeit érintő döntések megfeleljenek a jog előírásainak.

Az együttműködési kötelezettségről és tájékoztatás nyújtás kérdéséről a Kódex nagy részletességgel rendelkezik, főként ügyfélkapcsolati vonatkozásban. Általános alapelvként a Kódex a következőket mondja ki: „A tisztviselő szükség esetén tájékoztatja a közvéleményt arról, hogy egy hatáskörébe tartozó ügyben hogyan kell intézkedni, illetve hogyan kell eljárni egy adott ügy kezelése során”, valamint, hogy „a nyilvánossággal fenntartott kapcsolatai során szolgálatkészen, helyesen és előzékenyen jár el, valamint a nyilvánosság rendelkezésre áll.”

A Kódex értelmében „a tisztviselő tisztességesen köteles eljárni”, amely követelményt a pártatlansággal és az ésszerű magatartással vonja össze.

 

Gondolatok a kialakítandó hivatásetikai alapelvekről a magyar közszolgálatban

         Kiindulópontként érdemes összefoglalni, hogy miért lenne szükséges az, hogy pontosan meghatározásra kerüljenek a közszolgálatban érvényesíteni kívánt hivatásetikai magatartási értékek és alapelvek. Azért lenne hasznos összeállítani egy értékleltárt, hogy az abban foglaltak orientálják a tisztviselők magatartását, ennek következtében másként viszonyuljanak a tisztviselők a politikához, és az ügyfelekhez. A Ktv. ebben a tekintetben már fontos kiindulópontot rögzít, amikor kimondja, hogy „a társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék. A Ktjv további etikai alapelveket fogalmaz meg, amikor kimondja, hogy a törvény „a hatékony és költségtakarékos, demokratikus, pártsemleges és hazaszerető, a Magyar Köztársaság érdekeit és a közjót a legmegfelelőbben szolgáló központi közigazgatás kialakítása” céljából került megalkotásra.

A hivatásetikai magatartási szabályok megfogalmazásakor figyelemmel kell lenni az irányadó jogi alapelvekre is, amennyiben azok befolyásolják a jogi szabályozást. Amit a jogi norma már szabályoz az kérdéses, hogy etikai szabályozás tárgya is lehet-e, ugyanakkor álláspontom szerint az értékleltár elkészítésekor ezek egy részét is számításba kell venni. Minderre tekintettel az alábbi hivatásetikai alapelveket látnám megfontolandónak:

 

1) Diszkriminációmentes ügyintézés (antidiszkrimináció, esélyegyenlőség)

1.1 Antidiszkrimináció:

Magyarországon az emberi méltósághoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalma értelmében mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelni. Így tartózkodni kell minden olyan magatartástól, amely a személyek méltóságát sértő közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetéshez, megtorláshoz, zaklatáshoz vezet.

Diszkrimináció, azaz hátrányos megkülönböztetés akkor valósul meg, ha két személy vagy csoport között különbséget tesznek, eltérő bánásmódban részesítik őket, bár nincs köztük releváns különbség.[36] A diszkrimináció akkor tiltott, ha valamilyen védett tulajdonsággal összefüggésben követik el, és jogszabály nem határoz meg valamilyen kimentési okot.

         Az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartásnak minősül különösen:

-              a közvetlen diszkrimináció,

-              a közvetett diszkrimináció,

-              a megtorlás,

-              a zaklatás,

      -       jogellenes elkülönítés,

      -       az ezekre adott utasítás. 

1. Közvetlen diszkriminációról akkor beszélünk, amikor egy személlyel vagy csoporttal szemben hátrányosabban járnak el, mint ahogyan egy összehasonlítható helyzetben levő másik személlyel vagy csoporttal szemben eljárnak, eljártak vagy eljárnának.[37]

2. Közvetett vagy rejtett diszkrimináció valósul meg, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat a védett tulajdonsággal rendelkező csoporthoz tartozó személyeket vagy csoportokat nagyobb arányban hoz hátrányos helyzetbe más személyekhez vagy csoportokhoz képest. (Nem minősül diszkriminációnak az az eset, ha az adott rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat törvényes cél által objektívan igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek.) A közvetett hátrányos megkülönböztetés esetében elegendő a kifogásolt intézkedés hatását vizsgálni, függetlenül attól, hogy az azt meghozó személy diszkriminálni akart-e. A diszkrimináció e típusának bizonyítása meglehetősen nehéz.[38]

3. A zaklatás olyan, az emberi méltóságot sértő magatartás, amely a védett tulajdonsággal rendelkező személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, lealacsonyító, megalázó vagy bántó környezet kialakítását célozza, vagy azt eredményezi. Példák: meleg munkavállalónak munkáltatója gyakorta szexuális orientációra irányuló vicceket mesél; gyengén látó munkavállalónak kollégája szándékosan, rendszeresen a vakokra vonatkozó sértő szólásokat idéz, hogy őt kínos helyzetbe hozza.[39]

4. A megtorlás tilalma az egyént védi olyan jogsérelemmel szemben, amelyet az vált ki, hogy kifogást emelt az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt, eljárást indított, vagy ilyen eljárásban – például tanúként – közreműködött. Fontos, hogy nem csak az a személy élvez védelmet, akit diszkrimináció ért, hanem mások is, akik diszkriminációt észlelnek, és az ellen fellépnek.[40]

5. Jogellenes elkülönítés tilalma alapján a valamely tulajdonságai (neme, faji hovatartozása, nemzetisége, fogyatékossága) alapján egyes személyeket, vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől, vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt a törvény kifejezetten megengedné – elkülönít.[41]

 

Védett tulajdonságok, kimentési okok:

Az antidiszkriminációs szabályozások rendszerint meghatározzák azokat a védett tulajdonságokat, melyek alapján tilos a személyek között különbséget tenni. A különbségtétel ugyanis nem általában tilos, hanem csak akkor, ha az védett tulajdonsággal összefüggésben történik. (Például nem diszkrimináció, mivel nincs összefüggésben egyik védett tulajdonsággal sem, ha egy tanárt azért bocsátanak el állásából, mert a diákok pornográf képeket találnak róla a világhálón.) Védett tulajdonságként az olyan megkülönböztetési okokat ismerik el, melyek alapja valamely az egyéntől független külső körülmény, vagy a személyiség más lényeges vonása. A magyar antidiszkriminációs törvény (az Ebktv.) 20 védett tulajdonságot sorol fel, melyek alapján tilos a diszkrimináció. (A jogszabály által nevesített okok a következők: 1.) nem, 2.) faji hovatartozás, 3.) bőrszín, 4.) nemzetiség, 5.) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, 6.) anyanyelv, 7.) fogyatékosság, 8.) egészségi állapot, 9.) vallási vagy világnézeti meggyőződés, 10.) politikai vagy más vélemény, 11.) családi állapot, 12.) anyaság (terhesség) vagy apaság, 13.) szexuális irányultság, 14.) nemi identitás, 15.) életkor, 16.) társadalmi származás, 17.) vagyoni helyzet, 18.) foglalkoztatási jogviszonynak vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, 19.) érdekképviselethez való tartozás, 20.) egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemző.)[42]

 

1.2 Esélyegyenlőség, előnyben részesítés[43]:

A jogállamokban elfogadott egyenlőségfogalom értelmében nem mindenkit, csak az ugyanolyan helyzetben levőket kell azonos bánásmódban részesíteni, így a hátrányosabb helyzetben levők kedvezményekben részesítése bizonyos esetekben megengedett.

Az esélykiegyenlítő intézkedések támogatói az egyenlőség e felfogása mellett kötelezik el magukat, mikor a társadalmi kisebbségi csoporthoz tartozásból adódó hátrányok kiegyenlítése érdekében pozitív megkülönböztetést követelnek. Ennek létjogosultságát a mindennapi életből hozott példával is alátámaszthatjuk, gondoljunk arra, hogy egy etnikai kisebbséghez tartozó diák akkor indul egyenlő esélyekkel az életben, ha a többséghez tartozókhoz hasonlóan ő is a saját anyanyelvén tanulhat. Ez az államtól azonban már pozitív intézkedéseket, többletjogok biztosítását igényli a tényleges esélyegyenlőség megvalósítása érdekében.

Az előnyben részesítésnek szigorú jogszabályi feltételei vannak (törvényen vagy ennek felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen alapulhat, határozott időre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szólhat, s egyebek mellett nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését).

1. A fogyatékossággal élők esetében a diszkrimináció tiltása mellett az állam fontos feladata a társadalmi integráció elősegítése. Ezt olyan programokkal, célzott támogatásokkal, kedvezményekkel lehet elérni, amelyek javítanak egyrészt a fogyatékossággal élők oktatási, munkaerő-piaci részvételén, másrészt a társadalmi mobilitásukon, beleértve a fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítést is.

2. A roma kisebbség esetében a jogi szabályozást egyrészt az általánosan és széles körben érvényesítendő diszkrimináció tilalmára, másrészt az etnikai kisebbségi jogok szabályozása esetében kell megfelelően érvényesíteni.

 

           2) Előítélet-mentesség:

Az előítélet-mentesség konkurál a diszkriminációmentes ügyintézés előírásával, lényege hogy a  közigazgatási feladatok végrehajtása során a tisztviselő köteles egyenlő bánásmódban részesíteni az azonos helyzetben lévőket, továbbá a nemzetiségen, nemen, fajon, bőrszínen, etnikai vagy társadalmi hovatartozáson, genetikai jellemzőkön, nyelven, valláson vagy hiten, politikai vagy egyéb meggyőződésen, nemzeti kisebbségi hovatartozáson, tulajdonon, vagyoni helyzeten, születésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális beállítottságon alapuló indokolatlan diszkrimináció látszatát is kerülnie kell. Ennek az alapelvnek a tisztviselő mindennapi munkájában maradéktalanul érvényesülnie kell, és a közigazgatással a tisztviselőn keresztül találkozó ügyféllel szemben maradéktalanul érvényre is kell juttatni. Az ügyfél felé a közigazgatás ügyfélbarát jellemzőjét a tisztviselőnek kell közvetítenie, erre a kötelezettségére a tisztviselőnek minden esetben és minden körülmények között tekintettel kell lennie, azt érvényre kell juttatnia.

 

3) Pártatlanság:

A tisztviselői hivatás morális elvárásai tekintetében az egyik leggyakoribb és legalapvetőbb feltétel a pártatlanság. Ennek értelmében a tisztviselő tevékenysége során nem lehet részrehajló, a közhivatali tevékenysége és eljárása mindenkor elfogulatlan és pártatlan kell, hogy legyen.

A tisztviselő köteles tartózkodni valamennyi a nyilvánosságot hátrányosan érintő önkényes intézkedéstől, valamint a tisztviselő magatartását nem irányíthatja személyes, családi, vagy nemzeti érdek, illetve politikai nyomás alapján.

A tisztviselő köteles továbbá a külön jogszabályokban rögzített összeférhetetlenségi előírásokat megtartani, az elfogultság, az előnytelen jogszerzés, a hivatallal való visszaélés, a mások által való befolyásoltság elkerülésének követelményét szem előtt tartani. Az esetlegesen felmerülő összeférhetetlenségi helyzeteket ebből következően köteles mielőbb feloldani.

Ezen etikai alapelv szerint a tisztviselő köteles megakadályozni, hogy a személyes érdekei összeütközésbe kerüljenek közhivatali feladataival, valamint köteles minden érdemi, valószínűsíthető, illetve lehetséges érdekkonfliktust megelőzni, illetve annak bekövetkezte esetén azt kiküszöbölni.

 

4) Politikai semlegesség:

A közigazgatást és a közszolgálatot a lehető legnagyobb mértékben függetleníteni kell a pártpolitikától, hiszen az etikus magatartáshoz elengedhetetlenül szükséges az ügyek pártpolitikai befolyástól teljesen mentes intézése. Ennek megfelelően a tisztviselőnek még a látszatát is kerülnie kell annak, hogy ő bármilyen politikai erőcsoporttal szimpátiával viseltetik. Az ügyféllel való kapcsolata során mindenkor a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, részrehajlás nélkül, a politikai szimpátia, vagy ellenszenv kinyilvánítása nélkül köteles a tisztviselő az ügyintézés során eljárni. A tisztviselő nem folytathat semmilyen körülmények között sem olyan személyes jellegű beszélgetést az ügyféllel, amelynek révén adott esetben, az aktuálisan regnáló kormányzó politikai párt, vagy pártok melletti szimpátiát, vagy ellenszenvet juttatná kifejezésre 

 

5) Felelősségtudat és szakszerűség:

Ebben az alapelvben kellene megfogalmazni, hogy összhangban a közszolgálati jogviszonyokat szabályozó más jogszabályokkal, a tisztviselő munkáját - a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően - a legjobb szakmai tudása szerint kell, hogy elvégezze, és feladatait az anyagi jogi és eljárási szabályok érvényre juttatásával és a határidők pontos megtartásával kell, hogy végrehajtsa. Szintén ezen alapelv kibontását jelenti, hogy az egyéni és a közigazgatási szerv által biztosított lehetőségeihez mérten a tisztviselőnek szakmai tudását, képességeit, kompetenciáit folyamatosan fejlesztenie szükséges. Az ügyintézés során eljáró tisztviselőtől elvárás, hogy az ügyfelek számára minden esetben naprakész tájékoztatást tudjon adni a felmerülő és közigazgatást érintő kérdéseikkel kapcsolatosan. Jogalkalmazó tevékenysége során a jogszabályokat felelősségteljesen kell a gyakorlatban alkalmaznia. Erre vonatkozhat a jogos elvárások, következetesség és tanácsadás elve, mely értelmében a tisztviselő köteles saját hivatali magatartását tekintve, az intézmény hivatali intézkedései terén következetesen valamint, az intézmény szokásos hivatali gyakorlatának megfelelően és a nyilvánosság tagjainak jogos és ésszerű elvárásait tiszteletben tartva eljárni. A tisztviselő köteles továbbá a döntések meghozatalában az ésszerű határidők maximális megtartásával dolgozni.

 

6) Méltányosság és emberségesség:

Ez az alapelv a tisztviselő felé azt az általános elvárást fogalmazza meg, hogy feltétel nélkül tartsa tiszteletben az általános jogelveket, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. Feladatait továbbá a méltányosság, a törvényes utasítások és a hivatása tisztességére vonatkozó erkölcsi szabályok megtartását az emberségesség, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett kell, hogy elvégezze. A tisztviselő úgy köteles eljárni az ügyintézés során, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem tanúsíthat olyan magatartást, amely az ügyfél érdekeit sérti, vagy veszélyezteti.

Alapvető követelmény, hogy a tisztviselőnek a jogai gyakorlása és a kötelezettségei teljesítése során úgy kell eljárnia, hogy az megfeleljen egyrészt a jogszabály kifejezett akaratának (szövegének), másrészt a jogszabályi rendelkezés céljainak (szellemének), és a jogalkotó szándékának. Minden olyan magatartás, amely túllép a jogalany részére biztosított fenti jogszabályi kereteken, lényegében jogellenes, joggal való visszaélést valósít meg. 

 

7) Az igazságos és méltányos jogszolgáltatás és emberségesség:

Ezen alapelv alapján a tisztviselő köteles a jogszabályok, és a rá vonatkozó sajátos szabályokat tiszteletben tartva, azoknak megfelelően eljárni, valamint különös gondot fordítani arra, hogy a magánszemélyek jogait, vagy érdekeit érintő döntések megfeleljenek a jog előírásainak.

 

8) Együttműködési kötelezettség:

Ez az alapelv abból a feltevésből indul ki, hogy a tisztviselő munkáját minden esetben széleskörű társadalmi és szakmai összefüggésben, kapcsolatrendszerben végzi. Így különösen olyan esetekben kell készségesen együttműködőnek lennie, amikor ügyfelekkel, a munkatársakkal, más hatóságok vezetőivel, ügyintézőivel, illetve az egyéb államhatalmi szervek dolgozóival kerül kapcsolatba. Jelenti továbbá a tisztviselő lojalitását a munkáltató közigazgatási szerv felé is, hiszen a szerv döntéseihez szükséges, minden rendelkezésére álló és törvényesen hozzáférhető információt biztosítania kell, azokat a munkáltatói jogkör gyakorlói, a döntéshozók elől nem tarthatja vissza. A tisztviselő szükség esetén tájékoztatja a közvéleményt arról, hogy egy hatáskörébe tartozó ügyben hogyan kell intézkedni, illetve hogyan kell eljárni egy adott ügy kezelése során. Kimondja továbbá, hogy a nyilvánossággal fenntartott kapcsolataiban szolgálatkészen, helyesen és előzékenyen köteles eljárni, és mindenkor a nyilvánosság rendelkezésére kell állnia.

 

9) Méltóság és tisztesség:

A jó állam eszményének megfelelő közigazgatás akkor tölti be funkcióját, ha a tisztviselő a hivatása gyakorlása során és a magánéletében egyaránt olyan magatartást tanúsít, hogy megőrizze és megerősítse az állampolgároknak a közigazgatási szervek tisztességébe, semlegességébe és hatékonyságába vetett közbizalmat. Továbbá – hivatásából eredően – minden esetben olyan magatartást kell tanúsítania, amellyel kiérdemli az állampolgárok, a munkatársai és hivatali felettesei bizalmát, tiszteletét és megbecsülését önmaga, és az általa képviselt közszolgálat iránt.

A tisztviselőtől elvárható, hogy munkája során udvarias és előzékeny magatartást tanúsítson az ügyfelekkel és munkatársaival szemben, valamint megjelenésével és kulturált öltözködésével is erősítse munkahelye és az egész közszolgálat elismertségét; ezzel is fejezze ki tiszteletét munkatársai és az állampolgárok iránt.

Fontos, hogy a tisztviselő tisztességessége és feddhetetlensége a korrupció-mentesség területén is megnyilvánuljon. Ezért kell elutasítson minden működésével összefüggő, nem jogszabályon alapuló előnyt (pl. ajándékok, egyéb gazdasági előnyök, amelyek döntésében befolyásolhatják). Ez vonatkozik arra az esetre is, amikor a tisztviselő részére egy, vagy több ajándékozó együttesen ajánl fel olyan rendszerességgel kisebb ajándékot, amely a befolyástól mentes pártatlan hivatali tevékenységét veszélyeztetheti.

 

10) Befolyásmentes ügyintézés:

A befolyásmentes ügyintézés lényege, hogy a tisztviselő mindenféle külső, befolyásoló körülményre tekintet nélkül köteles az ügyfelek ügyintézése során eljárni.  Az olyan magatartás, amely nem felel meg a befolyásmentes ügyintézésnek mindig a közérdekkel szemben álló magatartás. Leggyakrabban a hivatali kötelesség teljesítéséhez fűződő érdeket sérti, hiszen számos esetben a jogtalan előny fejében a hivatalos személy olyan döntést hoz, ami ellentétes a működésére vonatkozó szabályokkal. Ha a tisztviselő még nem hozta meg döntését, de azt megelőzően jogtalan előnyt fogad el, a befolyásmentes ügyintézés teljesítéséhez fűződő érdek veszélybe kerül. Ez a veszély nagyobb, ha a tisztviselő célja az, hogy megszegje a kötelességét.

A tisztviselő kötelességei nem öncélúak, hanem azok gyakran valamilyen más közösségi érdeket szolgálnak. A kötelességszegéssel megvalósuló ügyintézésnek tehát általában további káros következményei vannak.

Ennél az alapelvnél kerülhet megfogalmazásra a nemzeti érdek előnyben részesítése. A közérdek képviseletének tekintetében a tisztviselőnek tartózkodnia kell attól, hogy hatásköreit olyan célokra használja, amelyek nem állnak összhangban a közérdekkel.

A befolyásmentes ügyintézés megsértése a jogtalan előny elfogadásán keresztül sérti a tisztviselőbe vetett bizalmat is, attól függetlenül, hogy a tisztviselő megszegte (meg kívánta-e szegni) a kötelességét. Ha ugyanis a tisztviselő ügyintézői működésével összefüggésben magánszemélytől pénzt fogad el, mindenképpen olyan látszat alakul ki, hogy a közérdek ellenében befolyásolható. Még akkor is, ha adott ügyben minden anyagi és eljárási szabályt maximálisan betartott, és a rá bízott esetleges mérlegelési jogkörrel megfelelően élt.

 

      11) Arányosság

Az Európai Uniós jogrendszerben is hangsúlyos szerepet kap az arányos joggyakorlás kérdése. Ennek értelmében a határozatok meghozatala során a tisztviselőnek mindig biztosítania kell, hogy a meghozott intézkedések arányosak legyenek az elérni kívánt céllal. A tisztviselő különösen a polgárok jogainak korlátozását, illetve velük szemben díjak kivetését köteles kerülni, ha ezen korlátozások vagy díjak nincsenek ésszerű kapcsolatban az elérni kívánt intézkedés céljával. Továbbá a határozatok meghozatala során a tisztviselő köteles tiszteletben tartani a magánszemélyek érdekei és az általános közérdek közötti egyensúlyt.

 

Összegzés

         A közigazgatási ügyintézés folyamatos sikerének titka az ügyfelek igényeinek megbízható, következetes és kiváló minőségű kielégítése, amellyel egyidejűleg a feddhetetlenség legmagasabb követelményeinek is eleget kell tenni. Ennek érdekében az alábbi követelményeket kell az ügyintézés során eljáró tisztviselőnek szem előtt tartania:

-         minden esetben meg kell érteni az ügyfelek igényeit, és minden indokolt módon meg kell próbálnia a tisztviselőnek azt kielégítenie az egyes ügyletek előtt, alatt és után;

-         az ügyfeleknél a tisztviselő mindig olyan elkötelezettséget vállaljon, amely tükrözi lehetőségeit és megfontolt jogalkalmazói döntést hozzon;

-         a tisztviselő tegyen meg minden annak érdekében, hogy az ügyfelek felé vállalt kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, és ezekről az erőfeszítésekről az ügyfelet megfelelő módon tájékoztassa;

-         a tisztviselő feddhetetlensége ne szenvedjen csorbát az ügyfelek igényeinek kielégítése során;

-         a tisztviselő mindig figyeljen oda az ügyfélre;

-         a tisztviselő mindig törekedjen arra, hogy kiderítse az ügyfél igényeit és elvárásait;

-         a vezetőséggel haladéktalanul beszéljen meg minden olyan problémát a tisztviselő, amely a közigazgatási ügyellátás teljesítésével kapcsolatos akadályokra vonatkozik, illetve minden olyan kérdést, amely a közigazgatásban irányadó etikai alapelvek megtartásával kapcsolatban merülhet fel;

-         a tisztviselő a tisztességes joggyakorlás korlátai között a lehető legérzékenyebben kell, hogy reagáljon az ügyfelek igényeire.

 

Az érdekek szinte minden döntésünkben megjelennek. A döntéseknek különös jelentőségük van azokban a folyamatokban, ahol az adott döntés másra, másokra is kihatással van. Ez fokozottan igaz a közszolgálatban dolgozókra, illetve a közigazgatás döntéseire. Ezért szükséges megismerni a jelenlegi magyar közszolgálati hivatásetika körülményeit, helyzetét, az e helyzetből adódó kihívásokat, feladatokat és lehetséges megoldásokat, illetve prognosztizálni kell azokat a célokat és eszközöket, amelyek e téren még kialakításra várnak többek között a jogalkotó részéről.

A jogszerű és etikus döntést meghozó személynek rendelkeznie kell az etikus személyiség jellemzőivel. A jogszerű döntések is eredményezhetnek érdekkonfliktusokat. Ezek megelőzése, kezelése, feloldása feltétele egy etikus és korszerű közigazgatási struktúrának.

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom jegyzéke

1)    A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény;

2)    A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény;

3)    A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény;

4)    A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény;

5)    Versenyvizsga középszint, oktatási – képzési segédanyag, Budapest, 2009, Kiadja a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, a kiadásért felel: Dr. Teplán István főigazgató;

6)    Versenyvizsga felsőszintű oktatási – képzési segédanyag, Budapest, 2009, Kiadja a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, a kiadásért felel: Dr. Teplán István főigazgató;

7)    A korszerű ügyfélszolgálati rendszerek szervezése és működése, kiegészítő tananyag az ügyfélszolgálati munkatársak gyakorlati továbbképzéséhez. Szerző és szerkesztő: Gáspár Miklós, lektor: Dr. Petrik János. Budapest, 2008. A tankönyv a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében, az Európai Unió Strukturális Alapjainak támogatásával készült;

8)    Speciális Ügyfélkapcsolati Tréning, Tréner kézikönyv, Ügyféltípusok, konfliktusok. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

9)    Dr. Homicskó Árpád Olivér: Hivatásetikai alapelvek az ügyfélszolgálati munkában. Tananyag Kormányablak-ügyintézők részére, 2010. november.

10)                      Code of Good Administrative Behaviour – Relations with the public, published by the European Commission in 2000. A helyes hivatali magatartás európai kódexe, Európai Bizottság, 2000.

11)                      Codes of Conduct for Public Officials, Recommendation Rec(2000)10 adopted by the Committee of Ministers of the Council of Europe on May 11 2000 and explanatory memorandum. A köztisztviselők etikai kódexe, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2000. május 11-én elfogadott Rec(2000)10 számú Ajánlás és indoklás.

12)                      Csépainé Széll Pálma – Fogarasi József: A közszolgálati etikáról. In: Magyar közigazgatás, 1991. 41. évf. 5. sz. 401-407. pp.

13)                      Dudás Ferenc: Gondolatok a közszolgálati etikáról I. In: Magyar közigazgatás, 1999. 49. évf. 8. sz. 418-425. pp.

14)                      Dudás Ferenc: Gondolatok a közszolgálati etikáról II. In: Magyar közigazgatás, 1999. 49. évf. 9. sz. 501-508. pp.

15)                      Dudás Ferenc: Gondolatok a közszolgálati etikáról III. In: Magyar közigazgatás, 1999. 49. évf. 10. sz. 550-559. pp.

16)                      Dudás Ferenc: Közszolgálati forródrót: Köztisztviselői Etikai Kódex. In: Humánpolitikai szemle, 1998. 9. évf. 6. sz. 33-41. pp.

17)                      Fonyó Gyula: Hencz Aurél: Törekvések a közszolgálati etika kialakításáról. 1. köt. Budapest, 1987: (könyvismertetés). In: Állam és igazgatás, 1988. 38. évf. 7. sz. 670-672. pp.

18)                      Hencz Aurél: Gondolatok a közszolgálati pragmatikáról és etikáról (1867-1944). In: Magyar közigazgatás, 1993. 43. évf. 1. sz. 13-23. pp.

19)                      Koi Gyula: Közszolgálati etika és ügyészi törvényességi felügyelet. In: Ügyészek lapja, 2004. 11. évf. 3. sz. 11-22. pp.

20)                       Koi Gyula: KÖZSZOLGÁLATI ETIKA, Budapest, 2002.

21)                      Koi Gyula: Töprengés a közszolgálati etika és a közszolgálati etikai kódex aktuális problémáin. In: Magyar közigazgatás, 2002. 52 évfolyam, 12. sz. 725-736 pp.

22)                      Lóczy Péter: A közszolgálat etikai rendszer kialakításának normativ és intézményi feltételei. In: Új Magyar közigazgatás, 2009. 2. évfolyam, 2. sz. 1-11. pp.

23)                      Mátrai Imréné: Hozzászólás a Közszolgálati Etikai Kódex vitaanyagához. In: Humánpolitikai szemle, 1998. 9. évf. 12. sz. 49-52. pp.

24)                      Torma András: Reflexiók a közszolgálati etikához. In: Magyar közigazgatás, 2003. 53. évf. 1. sz. 13-18. pp.

 



[1] Ez a „Hivatásetikai alapelvek a közszolgálatban a minőségi jogalkalmazás céljából” című tanulmány  a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara keretében folyó, TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005 programjában és támogatásával készült. 

[2] Wkipédia: Etika (filozófia) http://hu.wikipedia.org/wiki/Etika_%28filoz%C3%B3fia%29#cite_note-0, 2011.május 22.

[3] http://hu.metapedia.org/wiki/Hivatásetika, 2011. május 22.

[4] Bodai Zsuzsa: A reformátorok gazdasági tanításai. http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/tudasszociologia/20060702150951642000000940.html, 2011. május 22.

[5] Kis Csongor: Kálvin és a pénzügyek. http://www.tzsinat.hu/?p=124, 2011. május 22.

[6] Lásd erről: D. F. Thompson: A közszolgálati etika lehetősége című tanulmányát. In: Közszolgálat és etika (válogatta: Gulyás Gyula) Helikon Kiadó, Budapest, 1997. 34 p.

[7] Lásd erről: D. F. Thompson: A közszolgálati etika lehetősége című tanulmányát. In: Közszolgálat és etika (válogatta: Gulyás Gyula) Helikon Kiadó, Budapest, 1997. 34 p.

[8] Hencz Aurél: Törekvések a közszolgálati etika kialakítására I-II. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1987. I. kötet 9. p.

[9] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 2. p.

[10] Hencz Aurél: Gondolatok a közszolgálati pragmatikáról és etikáról (1867-1944). In: Magyar közigazgatás, 1993, 43. évf. 1. sz. 20. p.

[11] Dudás Ferenc: Gondolatok a közszolgálati etikáról I. In: Magyar közigazgatás. 1999. 49. évf. 8. sz. 422. p.

[12] Hencz Aurél: Gondolatok a közszolgálati pragmatikáról és etikáról (1867-1944). In: Magyar közigazgatás, 1993, 43. évf. 1. sz. 19. p.

[13] Koi Gyula: Töprengés a közszolgálati etika és a közszolgálati etikai kódex aktuális problémáin. In: Magyar Közigazgatás, 2002. 52. évf. 12. sz. 725. p.

[14] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 1. p.

[15] Torma András: Reflexiók a közszolgálati etikához. In: Magyar közigazgatás. 2003. 53. évf. 1. sz. 14. p.

[16] Hivatásetikai alapelvek az ügyfélszolgálati munkában. Tananyag Kormányablak-ügyintézők részére. Szerző: Dr. Homicskó Árpád Olivér, 2010. november , 3. p.

[17] Koi Gyula: Töprengés a közszolgálati etika és a közszolgálati etikai kódex aktuális problémáin. In: Magyar Közigazgatás, 2002. 52. évf. 12. sz. 728. p.

[18] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 5. p.

[19] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 3. p.

[20] Fonyó Gyula: Hencz Aurél: Törekvések a közszolgálati etika kialakítására 1. kötet Budapest, 1987 (könyvismertetés). In: Állam és igazgatás. 1988. 38. évf. 7. sz. 671. p.

[21] Fonyó Gyula: Hencz Aurél: Törekvések a közszolgálati etika kialakítására 1. kötet Budapest, 1987 (könyvismertetés). In: Állam és igazgatás. 1988. 38. évf. 7. sz. 671. p.

[22] Hencz Aurél: Gondolatok a közszolgálati pragmatikáról és etikáról (1867-1944). In: Magyar közigazgatás, 1993, 43. évf. 1. sz. 17. p.

[23] Lásd: Terry L. Cooper: Hierarchia, erény és a közigazgatás gyakorlata. A normatív etika perspektívája. In: Közszolgálat és etika (válogatta: Gulyás Gyula) Helikon Kiadó, Budapest, 1997. 58 p.

[24] Lásd: Terry L. Cooper: Hierarchia, erény és a közigazgatás gyakorlata. A normatív etika perspektívája. In: Közszolgálat és etika (válogatta: Gulyás Gyula) Helikon Kiadó, Budapest, 1997. 58 p.

 

[25] Lásd: Terry L. Cooper: Hierarchia, erény és a közigazgatás gyakorlata. A normatív etika perspektívája. In: Közszolgálat és etika (válogatta: Gulyás Gyula) Helikon Kiadó, Budapest, 1997. 58 p.

[26] 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról 9. § (1) bekezdés.

[27] Cséffán József: A köztisztviselők és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és magyarázata. Szegedi Rendezvényszervező Kft. Szeged, 2011. 94. p.

[28] Cséffán József: A köztisztviselők és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és magyarázata. Szegedi Rendezvényszervező Kft. Szeged, 2011. 176. p.

[29] Dr. Dudás Ferenc – Dr. Hazafi Zoltán: Összeférhetetlenségi Kalauz. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1997. 80-84. pp.

[30] 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról 21. § (4) bekezdés.

[31] 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról 21 § (6) bekezdés a-b pont.

[32] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 8. p.

[33] A köztiszviselők Etikai Kódexének feldolgozása és kivonatolása a Concil of Europe, Committee of  Ministers hivatalos internetes oldala alapján készült. Az irányadó dokumentum elérhető: https://wcd.coe.int/wcd/ViewDoc.jsp?id=353945&Site=CM, 2011. május 28. állapot

[34] A Code of Good Administrative Behaviour for Staff of the European Commission in their Relations with the Public dokumentum bemutatása és kivonatolása a European Commission hivatalos oldala alapján történt. http://ec.europa.eu/civil_society/code/_docs/code_en.pdf, 2011. május 28-i állapot.

[35] Lóczy Péter: A közszolgálati etikai rendszer kialakításának normatív és intézményi feltételei. In: Új magyar közigazgatás, 2009. 2. évf. 2. sz. 7. p.

[36] lásd: 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról.

[37] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 8. §

[38] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 9. §

[39] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 10. § (1) bekezdés

[40] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 10. § (3) bekezdés

[41] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 10. § (2) bekezdés

[42] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról  8. § a-t. pont

[43] 2003. évi törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról  11. § (1) – (2) bekezdés