A magyar
jogrendszer alapelemei
Ebben a
tanulmányban a magyar jogrendszer alapelemeit vizsgálom. Célom a magyar
jogrendszer átfogó jogszabálytani vizsgálatához előtanulmányt készíteni, a
majdani elemzéshez szükséges fogalmi keretet megalkotni.[1]
A vizsgálat
megkezdése előtt szükséges tisztázni az általam használt jogfogalmat – persze
csak olyan mélységig, amennyire ezt a tárgyalandó téma a későbbiekben igényli.
Evvel csupán az előfeltevéseimet szeretném világossá tenni, nem pedig
jogbölcseleti gondolatokba bonyolódni.
Álláspontom szerint a jog leginkább mint strukturált
tömegpszichózis jellemezhető. Mit jelent ez? Nézzük egyenként a fogalmi
elemeket!
A jog azért tömegpszichózis jellegű, mert egy norma attól válik
jogi normává, hogy azt joginak hiszik.[2]
Maga a jogrendszer is csak addig létezik, amíg hisznek a létezésében. Ha ez a
hit megszűnik, akkor az adott jogrendszer is megszűnik létezni.[3]
Ha az egész társadalom felébred ebből a tömegpszichózisból, azt
forradalomnak nevezzük (Rechtsbruch), de ha csak néhány ember, akkor
csupán őrült anarchistákkal van dolgunk, akiket jobb lesz minél előbb börtönbe
dugni, mielőtt felébresztik a többieket. Ez (ti. a jogsértők megbüntetése)
egyébként főleg arra szolgál, hogy a többiekben (és persze az illetőkben is)
megerősítse a hitet (ha úgy tetszik: illúziót) a jogrendszer létezésében. Ezt
úgy is ki lehet fejezni, hogy egy jogrendszerről csupán akkor mondhatjuk, hogy
létezik, ha többé-kevésbé (im grossen und ganzen) hatékony is – különben
hamar elszáll a társadalom tagjainak hite ezen jogrendszer létében, s ezáltal
maga a jogrendszer szűnik meg. Ezt a hitet aztán csak igen fáradságos munkával
(nevezetesen annak következetes és sokszori bemutatásával, hogy a jogsértők
megbüntetésre kerülnek) lehet helyreállítani.
No de mitől strukturált
ez a tömegpszichózis? 1. Egyrészt attól, hogy nem egy amorf-evolutív módon
alakul ki, hanem meghatározott eljárások (pl. törvényhozás) során alakítható
ezen hit tartalma, 2. másrészt pedig attól, hogy nem egy amorf közvélekedés
határozza meg, hogy mi az, amit el kell hinni, hanem külön erre a célra
létrehozott intézmények (pl. bíróságok, alkotmánybíróságok), s ezt aztán a
többiek is elhiszik.[4]
A strukturáltság abban is jelentkezik, hogy ezen intézmények között meghatározott
hit-viszonyok vannak: pl. Magyarországon az AB elhiszi az Alkotmány alatti
jogszabályok értelméről azt, amit a jogalkalmazó szervek (pl. bíróságok) arról
mondanak;[5]
egy parlamentnek pedig el kell hinnie, amit egy AB az alkotmányról mond (az
alkotmány azt jelenti, amit az AB jelentésként tulajdonít neki). Ez a
strukturáltság különbözteti meg – többek közt – a jogot pl. a társadalmi
erkölcstől és illemtől.[6]
Kérdés ezek
után, hogy mi a jogtudomány feladata egy ilyen jogfogalom feltételezése esetén.
Álláspontom szerint a jogtudomány legfontosabb feladata a jog fogalmi rendszerének
összecsiszolása.[7] A jog
fogalmi rendszere (dogmatikája) alapvetően kétféle fogalomtípusból épül
fel: pozitív jogi és jogelméleti fogalmakból. A pozitív jogi fogalmak a
normatív aktusokban (pl. törvényekben) található fogalmak; a jogelméleti
fogalmak pedig a jogtudósok által alkotott, a jogrendszer működésének
magyarázatát segítő fogalmak (pl. a jogforrási hierarchia vagy a normatív aktus
fogalma).[8]
A feladat tehát kettős: egyrészt a pozitív jogi fogalmaknak pontosan
kicsiszolt tartalom adása (mind ellentmondás-mentességi, mind társadalmi
célszerűségi szempontok figyelembevételével), másrészt jogelméleti fogalmak alkotása
(ill. már megalkotott jogelméleti fogalmak felülvizsgálata). A pozitív jogi
fogalmak esetében tehát a jogtudós megpróbálja a jogalkalmazókkal elhitetni,
hogy az illető fogalmak tényleg azt jelentik, amit ő ír róluk,[9]
a jogelméleti fogalmakról pedig azt is el kell hitetni, hogy érdemes (célszerű)
őket használni. Míg tehát a pozitív jogi fogalmaknál csak egy kérdés van: “mit
jelent(sen) ez vagy az a fogalom?”, addig a jogelméleti fogalmaknál kettő: 1. “érdemes-e
használnunk ezt a fogalmat (vagy egyszerűen csak feledkezzünk meg róla)?”
és 2. “ha érdemes használnunk, akkor mit jelent(sen)?”. Persze ha egy
jogelméleti fogalmat beemelnek a pozitív jogba (magyarul szövegszerűen
megjelenik egy normatív aktusban), akkor az pozitív jogivá válik, és többé már
nem tehetjük fel vele kapcsolatban az “érdemes-e használnunk?” kérdését.
A kérdés ezek után, hogy mikor érdemes (célszerű) egy jogelméleti
fogalom használata? Akkor, ha hozzájárul ahhoz, hogy a problémákat jobban
megértsük és átlássuk.[10]
A jogelméleti fogalmak ugyanis lényegében segédfogalmak: a magyarázatot
segítik.
Egy pozitív jogi fogalom meghatározásáról, pl. arról, hogy mi is az a
lopás, lehet azt mondani, hogy igaz vagy hamis, hiszen van egy világos és
egyértelmű mércénk, nevezetesen a törvény. Pl. a Btk. 316. § (1) bek.
szerint “Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul
eltulajdonítsa, lopást követ el.” A lopás minden ettől eltérő definíciója
hamis.
A jogelméleti fogalmak azonban ennél sokkal bonyolultabbak.
Esetükben nincs közvetlen mérce[11],
az egyetlen, ami számít, az a célszerűség. Célszerűség alatt az értendő, hogy
melyik fogalmi konstrukciónak jobb a magyarázó ereje, azaz melyiknek a
keretei közt lehet 1. a legtöbb jogi jelenséget 2. ellentmondásmentesen és 3. a
lehető legegyszerűbben magyarázni (4. bizonyos körülmények között a magyarázó
erőn túl ideológiai-politikai megfontolások is szerepet játszhatnak[12]).
Ez a dolgozat ebben a szellemben törekszik (az ésszerű terjedelmi
határok között) ellentmondásmentes és áttekinthető rendszerben leírni a
magyar jogrendszer működésének és felépítésének néhány kérdését.[13]
Lássuk ezek után, hogy milyen alapelemekből épül fel a magyar
jogrendszer.
Első
lépésként megpróbálhatjuk a magyar jogrendszert jogi aktusokból felépíteni. No
de mik ezek a jogi aktusok?
A jogi aktusok olyan aktusok (cselekedetek), amelyekről azt hisszük,
hogy megtételük esetén keletkezik egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés.[14]
Jogi aktusnak nevezzük egyrészt magát a cselekedetet (pl. törvényhozás),
másrészt az annak eredményeképpen létrejött eredményt (pl. törvény). Az
elkövetkezőkben ez utóbbi értelemben használom a jogi aktus fogalmát.[15]
A magyar jogrendszerben a jogi aktusoknak alapvetően két fajtáját
különítjük el: a normatív aktusokat és az egyedi aktusokat. Nézzük, mi tartozik
az egyes típusokba (a felsorolás nem kimerítő):
– normatív
aktusok: 1. jogszabályok (törvények,
rendeletek)
2. állami irányítás egyéb jogi eszközei (pl.
normatív országgyűlési vagy kormányhatározat; normatív utasítás, elvi
állásfoglalás)
3. AB határozatok (negatív normatív aktus)[16]
4. LB normatív aktusai (jogegységi
határozatok)[17]
5. egyéb: pl. intézkedés a Honvédelmi
törvény alapján (olyan mint a Jat. szerinti utasítás, csak nem miniszter vagy
országos hatáskörű szerv vezetője adja ki); legfőbb ügyészi utasítás
–
egyedi aktusok: 1. bírósági
határozatok (ítéletek)
2. közigazgatási határozatok
3. szerződések
4. hatósági intézkedések[18]
Mi a különbség
a normatív és az egyedi aktusok között? Az, hogy a normatív aktusok normatív
rendelkezéseket is tartalmazhatnak (tehát nem csak egyedi rendelkezéseket); az
egyedi aktusok azonban csak egyedi rendelkezéseket.
Ahhoz, hogy ezt megérthessük, tisztáznunk
kell, hogy mi a viszony az aktus és a rendelkezés között. Az aktus a forma
(a műfaj); a rendelkezés pedig a tartalom (pl. a Btk. egy
normatív aktus; de az ennek részét alkotó “Aki mást megöl, az bűntettet
követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
szakasz egy normatív rendelkezés; a Btk. nevű normatív aktusban több száz
normatív rendelkezés található).
No de mi a különbség a normatív és az egyedi rendelkezések
között?
1. A hagyományos (és téves)
elképzelés szerint a normatív rendelkezések és az egyedi rendelkezések közti
különbség a következő:
A normatív rendelkezések jellemzője az, hogy nem konkrétan
meghatározott címzettekhez, hanem tulajdonságok viselőihez („A
katona köteles…”, „Minden egyéni
vállalkozó…”,
„Magyar
állampolgár külföldről bármikor hazatérhet.”) szólnak. Az egyedi
rendelkezések ezzel szemben egy vagy több konkrét címzettekhez
szólnak (“Nagy Béla és Kis János kötelesek...”).
Ebben a formában azonban az egyedi és a normatív nem ellentétes
fogalmak. Ugyanis a konkrét címzettet is [egyediesítő] tulajdonság révén
határozzuk meg.[19] Ezért aztán
a következő definíciót javaslom:
2. A normatív rendelkezések címzetti
köre nyitott, az egyedi rendelkezések címzetti köre zárt.[20]
A címzetti kör nyitottsága annyit jelent, hogy a jogkövetkezményben[21]
a kötelezettség alanyait leíró halmaz nyitott, azaz lehetnek új elemei;
ellentétben a zárt [értsd: befagyasztott, tehát egy adott időpont (az
aktuskibocsátás időpontja) számít; az a halmaz, amelyből kiválasztjuk a
címzettet – a normatív rendelkezésekkel ellentétben – nem aktualizálódik minden
pillanatban] halmazzal, amelynek nem lehetnek új elemei. Nem az számít tehát,
hogy tulajdonságok szerint határozunk-e meg egy címzetti kört, hanem hogy az a
kör zárt-e vagy sem.
Tehát például egy polgári per során csak a perben [az ítélet
“jogalkotási eljárásában”] részt vevőkre, azaz csak a felekre nézve keletkezik
kötelezettség az ítéletből. Ha azt akarjuk, hogy másra is keletkezzék
kötelezettség, akkor új (módosított vagy egy másik) ítélet szükséges. Azaz a
rendelkezés címzetti köre nem bővülhet: ha bővíteni akarjuk,
akkor a[z egyedi] rendelkezést kell módosítani.[22]
Ehelyütt még egy problémával meg kell küzdenünk: normatív aktus-e az
Áe. szerinti közigazgatási (önkormányzati) határozat?[23]
Nyilván úgy véljük, hogy – akárcsak egy bírói ítélet – nem az. Azonban bizonyos
esetekben evvel kapcsolatban kétely merülhet fel. Gondoljunk pl. az építési
tilalmat elrendelő határozatra:[24]
ez esetben úgy vélhetnénk, hogy a telek mindenkori tulajdonosára vonatkozik a
tiltás, azaz normatív rendelkezésről van szó [“Aki a telek tulajdonosa, az
nem épít(tet)het a telekre…”]. Az építési tilalmat elrendelő határozat
esetében azonban arról van szó, hogy az aktuális tulajdonostól vonják meg
tulajdonjogának egyik részjogosítványát, s ezért amennyiben eladja a telket, az
új tulajdonos sem építhet a telekre, ill. másnak sem adhat engedélyt az
építésre (nemo plus juris).
Más, a közigazgatási (önkormányzati)
határozatok egyedi jellegét vitató kételyek nem merülnek fel: azok minden
esetben csak egyedi rendelkezéseket tartalmazhatnak, tehát nem normatív
aktusok.
Az AB
gyakorlata szerint normatív rendelkezéseket csak normatív aktusokban lehet
érvényesen tenni.[25]
A normatív aktusok ugyanis a jogrendszerben (a jogforrási hierarchiában
magasabb szinten elhelyezkedő normatív aktusokban) taxatíve felsoroltak
(tehát nem találhat ki csak úgy egy állami szerv – pl. egy államtitkár –
újakat).[26] Ez a
taxatív felsorolás azonban meglehetősen széttöredezett (Alkotmány, Jat.,
bírósági szervezeti tv. [1997. évi LXVI. tv.], ügyészségi szolgálati viszonyról
szóló tv. [1994. évi LXXX. tv.], Honvédelmi tv).[27]
Különösen veszélyes, ha – a szocializmusban
kialakult gyakorlatot folytatva – reálaktusokban (pl. tájékoztató
körlevelekben) próbálnak meg az állami szervek (jellemzően közigazgatási
szervek) alárendelt szerveiknek kötelező jogértelmezést előírni. Ez ugyanis
rejtett jogalkotás, s mint ilyen – bizonytalansága folytán – a jogbiztonságot
veszélyezteti.[28]
Ha ilyen “körleveleket” megtámad valaki az AB
előtt, mondván: azok alkotmányellenesek, akkor az AB (noha ezen jogértelmező
körlevelek valóban alkotmányellenesek) nem fogja megsemmisíteni az
alkotmányellenes körlevelet, hiszen az nem normatív aktus, tehát nincs is mit
megsemmisítenie. Ilyenkor egyetlen lehetősége, hogy megállapítja azt, hogy a
kérdéses körlevélhez joghatás nem fűződik.[29]
Meg lehet
próbálni más alapelemekből is összerakni a magyar jogrendszert.
Nevezetesen
jogokból és kötelezettségekből (kinek milyen jogai és kötelezettségei
vannak: hiszen a jogrendszer tulajdonképpen ezen jogok és kötelezettségek
rendszereként is felfogható).[30]
Megjegyzés: a jogok leírhatók a kötelezettség
fogalmával is, nevezetesen: a “joga van” (jogosult, felhatalmazást kap,
stb.) kifejezés logikailag három (plusz egy) dolgot jelenthet:
1.
mentesítést egy tiltás alól,
2. mások
kötelezettségét, hogy segítsenek vagy ne akadályozzanak annak elérésében,
amihez jogom van, vagy
3. a
jogosított valamilyen cselekedetéhez egy más részére előírt kötelezettség,
tiltás vagy ez alóli mentesítés kötése (ha x megtesz egy A
cselekedetet, akkor y köteles B-t tenni: x-nek A
megtétele esetén joga van ahhoz, hogy y a B-t megtegye);
(4.) ill. ezek
kombinációit.
Annak
ellenére azonban, hogy ez az átírás elméletileg megtehető, mégis inkább szoktuk
mind a két fogalmat használni, mert egyszerűbb és könnyebben érthető (a
mindennapi gondolkodásunknak is jobban megfelel), ha két fogalommal dolgozunk.
A “joga van” nem összekeverendő az “igénye van”-nal, hiszen ez utóbbi
kikényszeríthető jogosultságot jelent (pl. egy elévült jog nem igény, csak naturalis
obligatio [puszta jog, igény nélkül]).
Mi a jogviszony? Jogok és a kötelezettségek egy csoportja.
Nevezetesen: két (vagy több) személy viszonyát érintő, az egymás felé irányuló
jogait és kötelezettségeit foglaljuk egy csoportba. (Így próbáljuk meg
áttekinthetőbbé tenni a helyzetet.) Azonban nem az összes, két (ill. több)
személy közti jogot és kötelezettséget foglaljuk egy csoportba (hiszen
egyszerre több jogviszony is fennállhat két személy közt), hanem tipikusan
előforduló helyzetek szerint csoportosítunk (pl. kölcsönügylet + házasság). Ha
így próbáljuk meg felépíteni a jogrendszert, akkor mindenképp áttekinthetőbb
képet kapunk, ezért aztán jobb elképzelésnek minősíthetjük, mint a jogokból és
kötelezettségekből való jogrendszer-felépítést. Próbálkozzunk tehát evvel![31]
A jogviszonyt a normatív ill. egyedi
rendelkezések mintájára kétféle értelemben foghatjuk fel: 1. mint absztrakt
jogviszonyt (a házasság) és 2. mint konkrét egyedi jogviszonyt (Nagy János és Kis Rozi közti házasság).
1. Nézzük először, hogy egyedi
(konkrét) jogviszonyokból felépíthető-e a jogrendszer?
Egy időben sok milliárd konkrét
jogviszony áll fenn a magyar jogrendszerben: pl. akinek a tulajdonában áll egy
dolog, az minden más (magyar és külföldi, természetes és jogi) személlyel
jogviszonyban áll [ezért nevezzük abszolút szerkezetűnek a jogviszonyt] – s ez
csupán egy személy egyetlen (tulajdonában álló) dolga (dolog polgári jogi
értelemben) volt.
A probléma tehát: áttekinthetetlen
és szinte végtelen számú konkrét jogviszony áll fenn egyszerre, ezért a
(magyar) jogrendszert nem lehet leírni vele. Amire jó a jogviszony fogalma:
egyes konkrét helyzetek (pl. Nagy
Béla és Ackermann Szabolcs közti
kölcsönügyletet) leírására.
De amikor általában vizsgáljuk
a (magyar) jogrendszert, akkor érdemesebb a jogi aktusok szerinti felépítéssel
foglalkozni.
Nézzük tehát, hogy miért jobb jogi
aktusokkal leírni a jogrendszert, mint egyedi jogviszonyokkal tenni ugyanezt:
1. A jogviszonyok száma jóval
meghaladja a jogi aktusok számát.
2. A jogviszonyoknak nem csak nagyobb
a száma, de nehezebben strukturálhatók[32]
is (a jogi aktusok strukturálása pl. jogforrási hierarchia, jogági tagozódás
szerinti csoportosítás). Ha valahogy megpróbáljuk strukturálni a jogviszonyok
tömegét, akkor ezt úgyis csak a jogi aktusok strukturálására alapozhatjuk (pl.
polgári jogi jogviszony – közigazgatási jogi jogviszony).
3. A konkrét jogviszonyok csak épp az
adott pillanatban fennálló jogokat és kötelezettségeket képesek kezelni
(pillanatfelvétel a jogrendszerről), a jogi aktusok azonban új szereplők
belépését is kezelni tudják (ezt jelenti a normatív aktusok nyitott címzetti
köre).
4. Ha jogviszonyokkal írjuk le a
jogrendszert, akkor nem tudjuk, hogy egy kötelezettség ill. jog normatív vagy
egyedi aktus eredménye-e.
2. Nézzük ezek után, hogy vajon absztrakt
jogviszonyokkal leírható-e a magyar jogrendszer?
A konkrét jogviszonyokkal való leíráshoz
képest itt nyilvánvalóan sokkal kevesebb jogviszonyról van szó. Fellép azonban
az előzőekben említett nehezebb strukturálhatóság (ld. fent).
Ami azonban a leglényegesebb: amikor egy
absztrakt jogviszonyról beszélünk, akkor mindig valamely normatív aktusra (pl.
Ptk.-ra) kell hivatkozni. Tehát önmagában jogviszonyokkal nem tudjuk leírni egy
jogrendszert; a jogviszonyok mindig jogi aktusok eredményei.[33]
Ezzel ellentétben jogi aktusokkal a jogviszony fogalma nélkül is magyarázható a
jogrendszer szerkezete és működése. Ez azt jelenti, hogy a jogi aktusoknak jobb
a magyarázó erejük, ha átfogóan a jogrendszert vizsgáljuk.
Összességében tehát a jogrendszer átfogó jogszabálytani vizsgálatához
a jogi aktusokkal történő jogrendszer-leírás a használhatóbb (nagyobb a
magyarázó ereje).
Szükséges ehelyütt egy a magyar jogirodalomban csak néhány éve
felbukkant új jogrendszer-leírást megvizsgálnunk. Ez a Pokol Béla nevéhez köthető
elképzelés a jogrendszert négy jogrétegre osztaná fel.[34]
Ezek a jogrétegek a következők: 1.
szövegréteg, 2. bírói esetjog rétege, 3. alkotmányos alapjogok rétege, 4.
jogdogmatika. A szövegrétegnek megfeleltethetők a magyar jogi nyelvben normatív
aktusoknak nevezett jogi aktusok, a bírói esetjognak pedig az egyedi aktusok.[35]
Az alkotmányos alapjogok rétege (a magyar jogrendszerben) egyrészt magukat az
alkotmánybírósági határozatokat, másrészt a mögöttük álló indokokat (az
indokolást) jelentené.[36]
A jogdogmatika kifejezés alatt Pokol
a jogtudományt, ill. az általa használt fogalmi rendszert érti.[37]
Amint látjuk, Pokol felfogása és az általam képviselt felfogás közti
különbség alapvetően ezen két utóbbi rétegben ragadható meg. Lássuk először az
ún. alapjogi réteget. Ennek kapcsán nem látom be, hogy miért kellene
valami sajátos dologként kezelni az alapjogokkal foglalkozó AB határozatokat.
Az AB határozatok valójában éppúgy normatív aktusok (negatív normatív aktusok),
mint a törvények.[38]
Az, hogy az (egyébként csupán tudományos fejtegetésnek minősülő) indokolásuk
egy sajátos (absztrakt) fogalmi rendszert alkalmaz, kétségtelen. Ennyi erővel
azonban az adójogszabályokat is nevezhetnénk önálló jogrétegnek, hiszen azok is
egy különös fogalmi rendszert használnak (különösen az indokolásokban).[39]
A jogtudományi-jogdogmatikai réteggel pedig
az az alapvető probléma, hogy ameddig egy jogtudományi-jogdogmatikai fogalom
vagy vélemény nem jelenik meg valamely jogi aktusban, addig csupán érdekes
gondolatkísérletekről beszélhetünk. Ha azonban már valamilyen jogi aktusban
megjelenik, akkor besorolható az első két “jogréteg” valamelyikébe (ha normatív
aktusban, akkor a szövegrétegbe; ha egy bírói ítéletben, akkor a bírói esetjog
rétegébe). Ha esetleg Pokol azért
nevezné a jogtudományt-jogdogmatikát jogrétegnek, mert befolyásolni képes a
jogalkalmazást, akkor ennyi erővel az erkölcs is önálló jogréteg lehetne,
hiszen nyilván a társadalom erkölcsi felfogásának[40]
is lehet befolyása a bírói ítéletekre. Ha pedig általában a jogrendszerre való
hatása miatt tekinti jogrétegnek, akkor a politika is jogréteg lehetne, hiszen
a jogalkotást jelentős részben befolyásolja.[41]
Összességében a legalapvetőbb probléma Pokol Béla elméletével az, hogy nem definiálja a
jogréteg fogalmát (esetleg jogforrást vagy jogforrás-csoportot ért alatta?).
Csupán felsorolja, hogy szerinte milyen jogrétegek vannak, de nem mutat egy
olyan tesztet (mércét), amelynek segítségével megállapíthatnánk, hogy ez a négy
jogréteg valóban jogréteg-e, s más dolgok (pl. a társadalom erkölcsi felfogása)
azok-e vagy sem. Ez nem jelenti azt, hogy Pokol
Béla jogrendszer-leírásának ne lenne valamiféle intuitív leíró ereje, de
az általa használt fogalmak homályosak, nem kicsiszoltak, számos lényeges
kérdésre nem adnak választ, s ami közvetve következik belőlük, az néhol
elfogadhatatlan. Az elmélet továbbfejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban pedig
erős kétségeim vannak, hiszen az imént épp az elmélet továbbgondolásából fakadó
problémákat és önellentmondásokat mutattam be.
Összegzésképpen
megállapíthatjuk tehát, hogy Pokol
Béla jogréteg-elmélete jelen formájában nem alkalmas a magyar
jogrendszer (jogi szempontból való) leírására.
Nem bírom megállni, hogy ezen a helyen ne
tegyek még egy kritikai megjegyzést a Pokol
Béla által használt fogalmi készletre – noha ez már nem tartozna szorosan jelen
dolgozat témájához. E szerint a jog szférájának alapvető kérdése a jogosság
ill. a jogtalanság kérdése, tehát minden cselekedetet aszerint minősít, hogy az
jogos-e vagy jogtalan (értékduál, bináris kód).[42]
A “jogos”-on belül azonban meg kell különböztetnünk kötelezőt (pl. a rendőrnek
kötelező követnie felettese utasításait), megengedettet (pl. a házasság) és
indifferenset (pl. a borotválkozás reggelenként). Nem világos, hogy miért
nagyobb a jelentősége a jogos és jogtalan közti megkülönböztetésnek, mint a
kötelező és nem kötelező közti megkülönböztetésnek. A cselekedeteket a jog
tehát nem kétféle (jogos ill. nem jogos) minősítéssel látja el, hanem
négyfélével (kötelező, tilos [= nem jogos], megengedett, indifferens).[43]
Ez azonban
nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: a színeket alapvetően kétfelé
oszthatjuk: feketére és nem-feketére. Csakhogy a nem-feketén belüli különbségek
(piros vagy nem-piros) éppolyan fontos megkülönböztetések, mint a fekete és a
nem-fekete közti. Nem világos, hogy ennek miért nagyobb a jelentősége, mint a
piros és a nem-piros közti különbségnek.
Utolsóként
egy olyan különbségtételről kell szólnom, amely az Egyesült Államokból (Ronald Dworkin) ered,[44]
de amely a jelek szerint Európában is terjed.[45]
Ezek szerint logikai különbség van a jogban elvek és szabályok közt. Elv
például a következő: “senki sem húzhat hasznot saját jogellenes
cselekedetéből”, szabály például: “a végrendelet érvényességéhez azt két
tanúnak kell aláírnia”. A különbség a kettő között, hogy a szabály “mindent
vagy semmit” alapon működik, azaz vagy vonatkozik az esetre, vagy nem – de
amennyiben vonatkozik, akkor azt kell alkalmazni. Ezzel ellentétben a jogelv
rengeteg olyan esetre vonatkozik, ahol az mégsem érvényesül teljesen, hiszen az
elveknek súlyuk van. Ha tehát több ellentétes elv is vonatkozik
az adott ügyre, akkor nem kell választanunk közülük (mint ahogy azt a szabályok
esetében kellene), hanem az egyes elveket súlyuknak megfelelően vesszük
figyelembe a döntéshozatalnál (ítélethozatalnál).
Mint látjuk, ez az elmélet a jogalkalmazás leírásához használja
ezt az új fogalmat (ti. a szabályoktól logikailag különböző elvek fogalmát). A
probléma evvel az, hogy fölöslegesen vezeti be a szabályoktól logikailag
különböző elvek fogalmát, hiszen a régi fogalmakkal is ugyanúgy
le tudjuk írni a jogalkalmazást (Ockham
borotvája).[46] A dworkini értelemben vett elvek ugyanis
felfoghatók bizonytalan jelentésű, a jogalkalmazás által konkretizálandó,
absztrakt szabályokként.
Kiválóan megmagyarázható az abortusz példáján, hogy mire
gondolok. Az abortusz esetében – jogelvekkel magyarázva – az anya
önrendelkezési jogát és a magzat élethez való jogát kell egymáshoz mérnünk
súlyuk szerint, s valahol a két szélsőség között kell (a súlyoknak megfelelően)
a kompromisszumot megtalálni.[47]
Például okoskodhatunk így: az egyik szélsőség az abortusz teljes tiltása, a
másik pedig az, amikor egészen a szülés pillanatáig lehetővé tesszük azt. Mivel
mindkét elv vonatkozik az esetre, ezért a két elv közti kompromisszumot az
egyes elvek súlya szerint kell meghoznunk. A kettő közti kompromisszum például,
hogy a terhesség nyolcadik hetéig engedélyezzük a terhesség-megszakítást
(amennyiben a nő önrendelkezési jogát többre [súlyosabbnak] értékeljük, akkor a
tizenkettedik hétig tesszük lehetővé). Szabályokkal magyarázva ugyanez
az eset a következőképpen fest: az élethez való jog elvont szabálya a konkrét
esetben azt jelenti, hogy nem engedélyezhető abortusz a terhesség nyolcadik
hetét követően, de az anya önrendelkezési jogát (az emberi méltósághoz való
jogot biztosító alkotmányos szabályt) sértené, ha a nyolcadik hét vége előtt
megtiltanánk az abortuszt.
Megállapíthatjuk
tehát, hogy a dworkini értelemben
vett jogelv egy fölösleges fogalom (hiszen anélkül is megmagyarázhatók
az általa magyarázott jogalkalmazási problémák), ezért aztán a jogrendszer
alapelemeinek tárgyalásakor nem kell megemlítenünk az elvek és szabályok közti
logikai különbséget. A szabályoktól logikailag különböző elvek létezését
ugyanis nem kell feltételeznünk a magyar jogrendszer működésének adekvát
leírásához.
Lássuk vázlatszerűen, hogy melyek a tanulmány legfontosabb tételei:
1.
A jog
alapvetően strukturált tömegpszichózisként jellemezhető.
2.
A
jogtudomány feladata a jog fogalmi rendszerének kicsiszolása.
3.
A jogi
fogalmak tisztázása a jogbiztonsághoz, s ezáltal közvetve a társadalom és a
gazdaság hatékonyabb működéséhez járul hozzá.
4.
A jog
fogalmi rendszere (dogmatikája) alapvetően kétféle fogalomból áll: jogelméleti
és pozitív jogi fogalmakból.
5.
A
jogelméleti fogalmak a magyarázatot segítik, azaz segédfogalmak.
6.
A
magyar jogrendszer alapelemei: normatív aktusok és egyedi aktusok (a kettő
együtt: jogi aktusok).
7.
A jogi
aktusok olyan aktusok (cselekedetek), amelyekről azt hisszük, hogy megtételük
esetén keletkezik egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés.
8.
A
normatív aktusok annyiban különböznek az egyedi aktusoktól, hogy normatív
rendelkezéseket is tartalmazhatnak.
9.
A
normatív rendelkezések címzetti köre nyitott, az egyedi rendelkezéseké zárt.
10.
Az
aktus és a rendelkezés a forma és a tartalom viszonyában állnak egymással.
11.
A
jogviszony jogok és a kötelezettségek egy csoportja.
12.
A
magyar jogrendszer alapelemeinek leírásához nem szükséges sem a jogréteg, sem a
jogviszony, sem a szabályoktól logikailag különböző elvek fogalma.
[1] A dolgozat elkészítéséhez nyújtott hasznos tanácsaiért köszönettel tartozom Cserne Péternek, Pokol Bélának és Takács Péternek.
[2] Hasonlóképpen Georg Jellinek: Allgemeine Staatslehre (Berlin: Julius Springer 31922) 332. o. (“A jog eszerint az emberi elképzelések része, a fejünkben létezik; a jog közelebbi meghatározása pedig arról szól, hogy tudatunk tartalmának mely része tekinthető jognak.”) és 371. o. (“Minden jog végső alapja az érvényességébe vetett, mással nem magyarázható [...] meggyőződésben rejlik.”)
A jog hit-jellegéből következően a jogtudománynak és a teológiának rokon vonásai vannak. Ehhez ld. Julius Kraft: “Über das methodische Verhältnis der Jurisprudenz zur Theologie” Revue Internationale de la Théorie du Droit 1928/29. 52-56. o.
[3] Általában minden normarendszer (erkölcs, illem) így működik.
[4] Vö. Herbert Hart: A jog fogalma [ford. Takács Péter] (Budapest: Osiris 1995) 39-65. és 114. o. aki szerint épp abban rejlik a jog sajátossága, hogy nem csupán kötelezettségeket és jogokat határoz meg (elsődleges szabályokat), hanem ezen szabályok megváltoztatására, értelmezésére (alkalmazására) és érvényességük megállapítására is vannak szabályai (másodlagos szabályok). Vö. még hasonlóan Léon Duguit: Traité de droit constitutionnel (Paris: Fontemoing 21921) I. kötet 36-47. o. (a r?gles de droit normatives [= Hart-féle elsődleges szabályok] és a r?gles de droit constructives ou techniques [= Hart-féle másodlagos szabályok] közti különbség)
[5] Vö. az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatban mondottakkal: “a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít.” A témához (élő jog) ld. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (Budapest: Osiris 2001) 296-299. o.
[6] Azt, hogy az állami kényszer mennyiben különbözteti meg a jogot pl. az erkölcstől, ehelyütt nem vizsgálom. Ennek két oka van: 1. a dolgozat későbbi gondolatmeneteihez nincs szükségünk ennek tisztázására, 2. a kérdés vizsgálata hosszú lenne, s ez széttörné a dolgozat szerkezetét.
[7] Magyarországon ehhez jelentős segítséget adhatnak a német és osztrák jogtudomány dogmatikai eredményei. Ezek átvétele – persze kellő elővigyázatossággal, a magyar viszonyokra figyelemmel – még jó ideig szükséges a magyar jogtudomány szocializmus alatt beszerzett (elmélyült) lemaradásának ledolgozásához. Azért érdemes épp ezekhez az országokhoz – és nem az angolszász világhoz – fordulni, mert 1. egyrészt hasonló jogi kultúrájú országokról van szó, 2. másrészt pedig mert 1945 előtt a magyar jogi gondolkodást jelentős mértékben ez a típusú (stílusú) jogi gondolkodás határozta meg, s ennek nyomai mind a mai napig érzékelhetőek. Ezt a félig-meddig elhanyagolt szálat kell ismét felvennünk.
[8] Vö. Jakab András: “A norma szerkezetének vizsgálata” Jogelméleti Szemle [http://jesz.ajk.elte.hu] 2001/4., kül. A jogelméleti és a pozitív jogi fogalmak természete részt
[9] Amennyiben ezt sikerül elhitetni, akkor az adott fogalom jelentése tényleg azzá válik, amit hisznek róla. Vö. Sajó András: Kritikai értekezés a jogtudományról (Budapest: Akadémiai Kiadó 1983) 25-26., 108-109. o.
[10] Vö. Friedrich Koja – Walter Antoniolli: Allgemeines Verwaltungsrecht (Wien: Manzsche 1996) 2. o.
[11] Hacsak nem olyan jellegű kijelentésekről van szó, hogy “Peschka jogszabály-fogalma a következő: ... ”, vagy hogy a “jogszabály fogalma alatt ezt és ezt szokták érteni”. Ezekben az esetekben természetesen lehet azt mondani, hogy a kijelentés igaz vagy hamis. Ezek azonban szekundér jogelméleti állítások voltak, azaz arról szóltak, hogy mások mit mondtak. Egy primér jogelméleti állításnál azonban (tehát ahol mi állítunk föl egy jogelméleti magyarázatot) nem ez a helyzet.
[12] Pl. a jogági felosztások ideológiai hátteréről ld. Robert Walter előadását in: Zur Erneuerung der Struktur der Rechtsordnung. Gespräch über Wege zur Vermeidung der Zersplitterung des Privatrechts und zur Überwindung des Dualismus von öffentlichem Recht und Privatrecht in Strobl am Wolfgangsee am 6. und 7. Juni 1969 (Wien: Kommissionsverlag der Manzschen Verlags- und Universitätsbuchhandlung é. n.) 49-62., kül. 50-53. o. A joglépcsőelmélet politikai-ideológiai hátteréről ld. Theo Öhlinger: Der Stufenbau der Rechtsordnung. Rechtstheoretische und ideologische Aspekte (Wien: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1975) 32-34. o.
[13] A jogtudomány ezen felfogása nem valamiféle öncélú rendszerimádat, hanem a jogbiztonságból származó követelmény. Sőt, tovább fűzve a gondolatot: maga a jogbiztonság sem öncélú követelmény, hanem a kiszámíthatóság révén a társadalom (ill. a gazdaság) hatékony működését szolgálja.
[14] Megjegyzem, hogy azt a jelenséget, miszerint egy a fizikai valóságban (a Sein-ban) történő eseményről azt hisszük, hogy az változást hoz létre a jogi világban (a Sollen-ban), beszámításnak (Zurechnung) is szoktuk nevezni. Vö. Hans Kelsen: Tiszta Jogtan [ford. Bibó István] (Budapest: Rejtjel 2001) 12-13. o.
[15] A jogi aktustól meg szokták különböztetni a reálaktust, amikor is a cselekedetről nem hisszük, hogy azáltal egy (normatív vagy egyedi) jogi rendelkezés jött létre. Ld. Madarász Tibor: A magyar államigazgatási jog alapjai (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 1995) 304-308. o.
[16] Az AB határozat azért normatív aktus, mert normatív rendelkezés megsemmisítése maga is normatív rendelkezés; normatív rendelkezést pedig csak normatív aktusban lehet tenni. [ld. Hans Kelsen: Wer soll der Hüter der Verfassung sein? (Berlin – Grunewald: Walther Rotschild 1931) 27. o. 1. lj.] A normatív aktust (pl. törvényt) megsemmisítő AB határozat negatív normatív aktusnak nevezhető, hiszen lényegében a megsemmisített aktus inverze. Ld. Hans Kelsen: “Wesen und Entwicklung der Staatsgerichtsbarkeit” Veröffentlichungen der Vereinigung der Deutschen Staatsrechtslehrer (1929) 54. o. A kötelező absztrakt alkotmányértelmezés talán még egyértelműbben jogalkotás: a mindenkire kötelező jogértelmezés ugyanis nem más, mint jogalkotás.
[17] A LB normatív aktusai törvények tartalmát pontosítják [kvázi-rendeletek]. A témához ld. Gadó Gábor: “Az alkotmányjogi panasszal és a jogegységi határozattal összefüggő szabályozási kérdések” Magyar Jog 2000/9. és Tilk Péter: “A jogegységi határozatok alkotmánybírósági felülvizsgálatának lehetőségéről” Magyar Jog 2001/10. 588-599. o. Vö. még Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (Budapest: Osiris 2001) 284. o. 71. lábj.
[18] Nem összekeverendő a honvédelmi törvény szerinti intézkedéssel, amely tulajdonképpen egy normatív utasítás, amelyet főszabály szerint a HM tárcalapjában megjelentetnek. Evvel ellentétben a hatósági (egyedi) intézkedés pl. az a helyzet, amikor a rendőr felszólít bennünket az autó csomagtartójának felnyitására. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy közigazgatási határozat, csak hiányoznak annak alaki (formai) kellékei.
[19] Pl. Nagy Béla alperes jogilag a következőt jelenti: az a (1.) férfi, aki (2.) 1967. márc. 8-án (3.) Budapesten született, (4.) anyja neve Soltész Rozália, (5.) neve Nagy Béla, (6.) személyi igazolvány száma AF 576234. Aki evvel a 6 tulajdonsággal egyszerre rendelkezik, az kizárólag Nagy Béla alperes. A jogrendszer számára (az adott perben) Nagy Béla az, aki ezt a 6 tulajdonságot viseli.
[20] Még kevésbé helyes az a felfogás, amely a címzettek számával magyarázza a kettő közti különbséget. Egy egyedi rendelkezésnek ugyanis (ha pl. egy perben az egyik oldalon több százan állnak) lehet szélesebb címzetti köre, mint egy normatív rendelkezésnek (amelynek az adott pillanatban lehet, hogy csak néhány tucat címzettje van, vagy esetleg egy sem, mert akkor éppen senki sem rendelkezik a megkülönböztető tulajdonsággal). Ez a tévedés megtalálható pl. a következő helyen: Molnár Miklós: A közigazgatás döntési szabadsága (Budapest: KJK 1994) 16. o.
[21] A normatív rendelkezések alapvetően két szerkezeti elemből állnak: tényállás és jogkövetkezmény (nem pedig hipotézis – diszpozíció – szankció). Ld. Jakab András: “A norma szerkezete” in: Jakab András (szerk.): Jogérvényesítés – jogalkalmazás (Budapest: KGRE 2002) 59-64. o.
[22] Itt jegyzem meg, hogy a magyar jogirodalomban használt “norma” kifejezés mind normatív rendelkezést, mind normatív aktust jelenthet. Ezen fogalmi bizonytalanság miatt tartózkodtam a használatától.
[23] A magyar jogi nyelvben sajnos a “határozat” hangalakot több fogalom is használja; a legfontosabbak: Jat. szerinti normatív határozat, Áe. szerinti egyedi határozat; Abtv. szerinti AB határozat; Bsz. szerinti LB jogegységi határozat.
[24] Ld. az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 20. § és a 3/1998. (II. 11.) KTM rendelet a telekalakítási és építési tilalom elrendeléséről 4. §.
[25] És általánosabban: jogi rendelkezéseket csak jogi aktusokban lehet érvényesen tenni.
[26] Ennek oka, hogy a (főleg a Jat.-ban, ill. a normatív aktust alapító normatív aktusban leírt) garanciális szabályokat nehogy meg lehessen kerülni.
[27] Az egyedi aktusok tekintetében még inkább széttöredezett a felsorolás (pl. Be., Pp., Áe., Ptk., rendőrségi tv. stb.). De ez nem akkora probléma, mint a normatív aktusok esetében, hiszen a normatív aktusok a jogbiztonság szempontjából “veszélyesebbek”, mert anélkül szabhatnak ki ránk kötelezettséget, hogy arról minket közvetlenül értesítenének (azaz nyitott a címzetti köre, és ebbe bármikor belekerülhetünk). Egyedi aktusok (pl. egy közigazgatási határozat) annyival jobb ebből a szempontból, hogy ilyenkor általában – egészen kivételes esetektől eltekintve – egyenként és személy szerint értesítik az érintetteket (ld. pl. Áe. 45.§).
[28] Részlet a 37/2001 (X. 11.) AB határozatból: “Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint az informális jogértelmezést tartalmazó iratok - mint például a jogszabály végrehajtására kiadott minisztériumi útmutató [47/1991. (IX. 24.) AB határozat, ABH 1991, 438., 441.; 60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275., 279.], az egyedi ügyben kiadott minisztériumi állásfoglalás (581/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 645., 647.), a törvény magyarázatát tartalmazó miniszteri leirat (161/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 888., 889.), továbbá a miniszteri és helyettes államtitkári tájékoztató [50/1993. (IX. 14.) AB végzés, ABH 1993, 410., 411.; 36/1998. (IX. 16.) AB határozat, ABH 1998, 263., 293.] - nem tartoznak az állami irányítás egyéb jogi eszközei közé. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az ilyen iratokban "foglalt jogértelmezésnek, jogalkalmazási szempontnak semmiféle jogi ereje, kötelező tartalma nincs, miután az államigazgatás központi szervei bocsátják ki, alkalmasak arra, hogy a címzetteket megtévesszék, s a címzettek kötelező előírásként kövessék azokat. ... [Az] ilyen iránymutatások könnyen válhatnak a jogi szabályozást pótló, a jogszabályok érvényesülését lerontó irányítási eszközökké... Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Jat. garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, így az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes" [60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275., 277.].”
[29] Ld. pl. a 36/2001 (VII. 11.) AB határozat indokolását. Hasonlóan hajmeresztő, ha egy miniszteri rendeletet (helyesbítés címén) egy “miniszterelnöki hivatali közleménnyel” próbálnak meg hatályon kívül helyezni. A megtörtént eset leírását ld. Nadrai Norbert: “»A hatályon kívül helyezésre nem volt rendelkezés, szerkesztési hiba«?” Magyar Közigazgatás 2002/6. 375-378. o.
[30] Ld. Puchta hasonló próbálkozását: Annette Brockmöller: Die Entstehung der Rechtstheorie im 19. Jahrhundert (Baden-Baden: Nomos 1997) 126-127. o.
[31] Így próbálja leírni a jogrendszert Norbert Achterberger: Allgemeines Verwaltungsrecht (Heidelberg: Müller 21986) 367-382. o.; ugyanez bővebben: Norbert Achterberger: Die Rechtsordnung als Rechtsverhältnisordnung. Grundlegung der Rechtsverhältnistheorie (Berlin: Duncker & Humblot 1982)
[32] Strukturálás alatt itt az áttekinthetőség végetti csoportosítást értem.
[33] Absztrakt jogviszonyok (is) csak annyiban léteznek, amennyiben valamely normatív aktus ezt létrehozza. Tehát: a házasságra vonatkozó jogszabályok nélkül (jogi értelemben) nincs házasság.
[34] Pokol Béla: A jog szerkezete (Budapest: Gondolat Kiadó – Felsőoktatási Programiroda 1991). Átvette tőle: Molnár Miklós: A közigazgatás döntési szabadsága (Budapest: KJK 1994) 25. o. Legfrissebb megfogalmazásai: Pokol Béla: A jog elmélete (Budapest: Rejtjel 2001); Pokol Béla: “The Concept of the Multi-Layered Legal System” Jogelméleti Szemle [http://jesz.ajk.elte.hu] 2002/2.
[35] A bírói esetjog azonban szűkebb, hiszen nem tartalmazza pl. a szerződéseket vagy a közigazgatási határozatokat. Nem tudom, hogy ezeket hová sorolná Pokol Béla.
[36] Pontosabban annak csak azt a részét, amely az alapjogokkal foglalkozik. Nem tudom, hogy Pokol Béla hova sorolja a nem alapjogokkal foglalkozó AB határozatokat.
[37] Ez annyiban szűkebb az általam használt “jogdogmatika”-fogalomnál, hogy a Pokol-féle fogalom nem tartalmazza a pozitív jog (pl. törvények) fogalmi rendszerét. A pozitív jogi fogalmak nála a szövegrétegbe tartoznak.
[38] Ld. előbb 16. jegyzet.
[39] Az AB határozatok indokolása ugyanúgy nem része a normatív aktusnak, mint egy törvény indokolása; kötelezősége (normatív ereje) egyiknek sincs.
[40] Más jogrendszerekben esetleg a társadalom vallásának is (pl. az iszlám jogrendszerek esetében).
[41] Diktatúrákban a jogalkalmazást is közvetlenül irányítja.
[42] Ld. pl. Pokol Béla: A jog elmélete (Budapest: Rejtjel 2001) 15. és 22. o.; az elképzelés egyébként Niklas Luhmanntól származik.
[43] Vö. Solt Kornél: Jogi logika (Budapest: Seneca – MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1996) II. kötet 287-324. o.
[44] Ronald M. Dworkin: “Vajon szabályok rendszeréből áll-e a jog?” in: Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia (Budapest: Szent István Társulat 2001) 383-416. o.; Győrfi Tamás: Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere (Budapest: INDOK 2001) 32. o. “nem konklúzív” normáknak nevezi a jogelveket
[45] Pl. Ota Weinberger: Rechtslogik (Berlin: Duncker & Humblot 1989) 269-270. o.; Martin Borowski: Grundrechte als Prinzipien. Die Unterscheidung von prima facie-Position und definitiver Position als fundamentaler Konstruktionsgrundsatz der Grundrechte (Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1998) kül. 61-98. o.; Bernd Schilcher – Peter Koller – Bernd-Christian Funk (szerk.): Regeln, Prinzipien und Elemente im System des Rechts (Wien: Verlag Österreich 2000); Győrfi Tamás: Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere (Budapest: INDOK 2001). Hasonló elképzelések jelennek meg Robert Alexynél (legfrisebb formában: “On the Structure of Legal Principles” Ratio Juris 2000/3. 294-304. o., további irodalmi utalásokkal) [de nem csak Dworkin, hanem Josef Esser: Grundsatz und Norm in der richterlichen Fortbildung des Privatrechts (Tübingen: Mohr 31974) hatása is érzékelhető nála]. Az Alexy és Dworkin közti különbségek mostani vizsgálatunk szempontjából nem lényegesek. [Ezekhez a különbségekhez egyébként ld. Jan-Reinard Sieckmann: Regelmodelle und Prinzipienmodelle des Rechtssystems (Baden-Baden: Nomos 1990).] A téma Essert megelőző spanyol és olasz irodalmához ld. José Antonio Ramos Pascua: “Die Grundlage rechtlicher Geltung von Prinzipien – eine Gegenüberstellung von Dworkin und Esser” in: Giuseppe Orsi (szerk.): Prinzipen des Rechts (Frankfurt am Main [u.a.]: Lang 1996) 7-33. o.
[46] Ockham borotvája egy gondolkodás-ökonómiai elv, amely szerint a lehető legkevesebb létező létezését kell feltételeznünk. (“A dolgokat nem kell a szükségesen felül megsokszorozni.”) ld. William Kneale – Martha Kneale: A logika fejlődése (Budapest: Gondolat 1987) 241. o. Általánosabban fogalmazva: a lehető legkevesebb fogalmat kell használnunk a jelenségek leírásához (Begriffsökonomie). Fölösleges a jogalkalmazás magyarázatához egy újabb fogalmat bevezetnünk, ha azt a régiekkel is ugyanúgy magyarázni tudjuk.
[47] Maga Dworkin egyébként az abortuszról másként gondolkodik, de ez más, itt nem részletezendő (politikafilozófiai) okokra vezethető vissza. Dworkin ezirányú gondolatairól ld. Kis János: “Abortusz: újabb érvek és ellenérvek” in: Kis János: Az állam semlegessége (Budapest: Atlantisz 1997) 245-260. o.