Jakab András: Jogszabályok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága

Különös tekintettel a közösségi jog és a tagállami jog viszonyára

Előszó

 

            Amikor egy évvel ezelőtt a közösségi jog és a tagállami jog viszonyát tárgyaló dolgozat megírásába kezdtem, még nem sejtettem, hogy a kérdés elemzése mennyi jogelméleti problémát vet fel, s a felvetett jogelméleti kérdések milyen újabb jogelméleti előkérdéseket vetnek majd fel.

Az közösségi jog és a tagállami jog viszonyát jellemző alkalmazási elsődlegesség vizsgálata ugyanis szükségessé teszi a jogszabályok érvényességének, hatályának és alkalmazhatóságának megkülönböztetését, a hatály vizsgálata pedig elkerülhetetlenné teszi bizonyos normatani előkérdések vizsgálatát.

A kiegészítések után a dolgozat jelen állapotában már inkább tekinthető jogelméleti, mint európajogi (vagy egyszerű alkotmányjogi) írásnak, hiszen a dolgozat terjedelmének túlnyomó részét joglogikai[I] és alkotmányelméleti problémák vizsgálata teszi ki.

 

1. A dolgozat első részében, általános normatani bevezetőben vizsgálom a hipotetikus és a kategorikus normákat. Ennek során arra jutok, hogy a hipotetikus és a kategorikus normák közt nincsen logikai különbség. Ez azért lényeges megállapítás, mert így minden normát felírhatunk hipotetikus szerkezetűnek: azaz minden norma egy tényállásból és egy jogkövetkezményből áll. A magyar jogi közvéleményben a jogi norma részeként elfogadott diszpozíció tehát egy fölösleges fogalom. Ennek megállapítása azért szükséges a dolgozatban, mert a 2. részben meg fogok különböztetni tényállási és jogkövetkezményi hatályt.

Megvizsgálom az individuális és generális normákat is, hogy megállapíthassuk: a jogszabály olyan normák egy cím alá foglalt halmaza, amely akár generális normát is tartalmazhatna. A jogszabály definíciójára azért van szükségünk, mert a hatály fogalma a pozitív jogban a jogszabályok kapcsán szokott felmerülni.

2. Ezen előkérdések után tudtam hozzálátni – a dolgozat fő részében – az érvényesség, a hatály és az alkalmazhatóság fogalmainak elemzéséhez, elsősorban azzal a céllal, hogy bemutassam: az a hagyományos tétel, miszerint a hatály azonos az alkalmazhatósággal, téves.[II]

3. A fogalmi tisztázások után – a dolgozat harmadik részében – képesek leszünk a közösségi jog és a tagállami jog viszonyának adekvát leírására.

4. A dolgozat utolsó részében az eredményeket összegzem tételszerűen.

 

A terminológiával kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a (hazai és nemzetközi) szakirodalomban, valamint az EU szerveinek megnevezésében uralkodó teljes zűrzavarhoz és következetlenséghez én is csatlakoztam: az EU-jog és a közösségi jog kifejezéseket szinonimaként használtam, és gyakran ott is EU-t említettem (vagy Uniót), ahol tulajdonképpen csak az Európai Közösségről, vagy az Európai Közösségekről van szó.

 

A mű elkészítéséhez adott hasznos tanácsaikért hálával tartozom Győrfi Tamásnak, Kilényi Gézának, Solt Kornélnak és Takács Péternek.

 

 

1. Normatani bevezető

 

1.1 A használt normafogalom

 

Először is azt kell tisztázni, mit értek a dolgozatban norma alatt. Norma alatt olyan értelmes kifejezést értek, amelyik „kell”-t tartalmaz.[III] Ezzel nem kívánok mások normafogalma ellen küzdeni, csupán azt szeretném leszögezni, hogy én itt milyen értelemben használom ezt a fogalmat.[IV]

Norma például a következő:

               

„A vámhatóság a 2000. június 30-ig benyújtott bejelentkezést, illetve engedélykérelmet legkésőbb 2000. december 31-ig köteles elbírálni.”

 

De ugyancsak norma:

 

„Nagy Béla alperes 250.000 Ft nemvagyoni kártérítést tartozik fizetni Acker Mihály felperesnek.”

 

            Miután definiáltuk a normát, és láttunk példákat a normára, nézzük meg, milyen típusai vannak a normának!

 

1.2 Hipotetikus és kategorikus normák

 

            Első állításom: a hipotetikus (feltételes) és a kategorikus (feltétlen) normák közt nincs logikai különbség, logikailag mindegyik norma megfogalmazható kategorikus és hipotetikus normaként is.

Ennek megállapítása azért szükséges a dolgozatban, mert a 2. részben meg fogok különböztetni tényállási és jogkövetkezményi hatályt, s ennek első ránézésre csupán hipotetikus normák esetében lenne értelme. Annak érdekében tehát, hogy minden normára egységesen definiálhassam a hatályt, szükséges egy egységes normaszerkezet megállapítása: azaz szükséges annak megállapítása, hogy a kategorikus és hipotetikus normák kölcsönösen átalakíthatók egymásba.

            Nézzük:

 

„A vámhatóság a 2000. június 30-ig benyújtott bejelentkezést, illetve engedélykérelmet legkésőbb 2000. december 31-ig köteles elbírálni.”

 

Ez a következőt jelenti: Ha a bejelentkezést ill. engedélykérelmet 2000. június 30-ig benyújtották, akkor azt a vámhatóságnak 2000. december 31-ig el kell bírálnia. Képletben:

 

(1) "x(B(x, k) O(E(v, k)))

 

ahol k a kérelem és B a 2000. június 30-ig benyújt [kétargumentumú (diadikus) predikátum, ahol az első helyen az alany, a második helyen a tárgy áll]; O az obligatory (kötelező), E a 2000. december 31-ig elbírál [kétargumentumú predikátum, ahol az első helyen az alany, a második helyen a tárgy áll], v a vámhatóság. Azaz: minden x-re [itt úgy is érthető: minden emberre] igaz, hogy ha x 2000. június 30-ig benyújtja a kérelmet, akkor a vámhatóságnak azt 2000. december 31-ig el kell bírálnia.

            Erre a normára mindenki azt mondaná, hogy hipotetikus. Én azt mondom, hogy az csak megfogalmazás kérdése. Nézzük, hogy néz ki ez a norma kategorikus alakban:

 

(2) O(E(v, k₁))

 

            ahol E továbbra is a 2000. december 31-ig elbírál, v továbbra is a vámhatóság, de k₁ a 2000. június 30-ig benyújtott kérelmet jelenti [és nem általában a kérelmet]. Ennyi az egész.

 

            Miután láttuk, hogy a látszólag csak hipotetikus alakban felírható normákat kategorikus alakban is felírhatjuk, nézzük meg fordítva: hogyan írható fel egy látszólag csak kategorikus alakban felírható norma hipotetikusként. Lássuk:

 

„Nagy Béla alperes 250.000 Ft nemvagyoni kártérítést tartozik fizetni Acker Mihály felperesnek.”

 

Azaz Nagy Bélának 250.000 Ft-ot kell fizetnie Acker Mihály részére. Képletben:

 

(3) O(F(n, a))

 

ahol F a 250.000 Ft-ot fizet [kétargumentumú predikátum, ahol az első helyen az áll, aki fizet, a második helyen az, akinek fizetnek], n Nagy Béla és a Acker Mihály. Ugyanez hipotetikus alakban:

 

(4) "x(N(x) O(F(x, a)))

 

ahol N az a tulajdonság, amely Nagy Bélát minden más individuumtól megkülönböztet (a „nagybélaság”, amely konjunktíve tartalmazza azt, hogy mi az anyja neve, mikor és hol született, hogy egy Acker Mihály nevezetű úriember beperelte, stb.); a többi szimbólum a (3)-hoz adott definíciók szerint értendő.[V] Azaz minden x-re igaz, hogy ha rendelkezik az N tulajdonsággal [amelyet mellesleg úgy fogalmaztunk meg, hogy csak egy x-re illeszkedjék], akkor fizetnie kell 250.000 Ft-ot Acker Mihály részére. Vagy másképp: aki viseli a „nagybélaság” [egyediesítő] tulajdonságot, az Acker Mihály részére köteles 250.000 Ft-ot fizetni.

Láttuk tehát, hogy a kategorikus és a hipotetikus normák logikailag átfogalmazhatók egymásba. Ez tehát egy hamis dichotómia.

A hipotetikus [logikailag: kondicinális] alakban felírt norma előtagját tényállásnak, utótagját jogkövetkezménynek nevezem. A jogkövetkezmény mindig csak deontikus mondatfunktorok argumentumába foglalt kifejezéseket tartalmazhat, míg a tényállás mind tényállítást mind deontikus kifejezést tartalmazhat.[VI] Lássunk egy olyan esetet, amikor az előtag deontikus kifejezést is tartalmaz:

 

(5) "x"y((F(R(x, y)) & R(x, y)) O(K(x, y)))

 

ahol F a forbidden [tilos], R a más vagyonát rongálni [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki rongál, a második helyen pedig az, akinek a vagyonát rongálják], K a kártérítést fizet [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki fizet, a második helyen pedig az, akinek fizet]. Azaz minden x-re és minden y-ra igaz, hogy ha x-nek tilos y vagyonát rongálni, és ezt mégis megteszi, akkor x-nek kötelessége kártérítést fizetnie y részére.

 

                Ugyanez kategorikus alakban:

 

(6) "x"y(O(K₁(x, y)))

 

ahol K₁ a „tiltás ellenére elkövetett rongálás alapján fizetendő kártérítés megfizetése” [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki a jogtalan rongálásért fizet, a második helyen pedig az, akinek jogtalanul megrongálták a vagyonát, és ezért fizetnek neki].

 

Sőt: az is lehet, hogy az előtagban csak deontikus kifejezés szerepel. Pl.

 

(7) "x"y(O(D(x)) F(Z(y, x)))

 

ahol D a dolgozni, Z a mást zavarni[kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki zavar, a másodikon pedig az, akit zavar]. Azaz minden x-re és minden y-ra igaz, hogy ha x-nek dolgoznia kell, akkor y-nak tilos őt zavarnia.

 

                Ugyanez kategorikus alakban:

 

(8) "x"y(F(Z₁(x, y)))

 

ahol Z₁ a „munkára kötelezettet zavarni” [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki zavar, a másodikon pedig a munkára kötelezett].

 

Felvethető, hogy pl. a „Ne ölj!” norma nem fogalmazható meg hipotetikus alakban. Íme:

 

(9) "x"y((E(x) & E(y)) F(Ö(x, y)))

 

ahol E az ember, F a tilos és Ö a megöl [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki öl, a második helyen pedig az, akit öl]. Tehát minden x-re és minden y-ra igaz, hogy ha x és y is ember, akkor tilos x-nek y-t megölnie.[VII]

Végezetül nézzünk meg még egy érdekes esetet: a jogalkotást szabályozó normát. Hogy fejezhető ez ki hipotetikus normaként? Íme (az egyszerűség kedvéért most nem kvantifikált formában, hanem a nulladrendű logika eszköztárával [plusz a deontikus mondatfunktorral]):

 

(10) A O(B)

 

ahol A a jogalkotási eljárás összes lépését (megfelelő sorrendben) jelöli, B pedig a jogszabály által előírt magatartás tanúsítását. Tehát pl.: ha megvalósul a törvényhozási eljárás minden lépése, akkor kötelező lesz a B. Az O(B) kifejezés a törvényben szereplő összes norma együttesét jelenti. Ezzel három probléma adódhat: 1. először is a törvényben nem biztos, hogy csak kötelező magatartások, hanem akár tiltott magatartások is megtalálhatók, 2. másodszor pedig nem csak egy B magatartásról van szó, hanem számos magatartásról, 3. végül pedig a törvényben szereplő normák hipotetikus alakúak, márpedig a képletben az utótag helyén egy kategorikus norma szerepel.

Ad 1.: a deontikus mondatfunktorok egymásba átalakíthatók, ez csak megfogalmazás kérdése.[VIII] Ad 2.: a képletben szereplő O(B) kibontható a törvény normáinak konjunktívjaként.[IX] Ad 3.: azt már az előzőekben láttuk, hogy a kategorikus normák átalakíthatók hipotetikusba és viszont.

 

                Ugyanez kategorikus alakban:

 

(11) O(B₁)

 

ahol B₁ a „jogalkotási eljárás lépéseinek megtétele esetén keletkező jogszabály által kötelezővé tett magatartások összessége”.

 

1.2.1 Mindig megtehető-e az átalakítás?

 

Az eddigiekben arra törekedtem, hogy az olvasóban megingassam a hitet a kategorikus és a hipotetikus normák közti különbségben. Amit azonban eddig tettem, az nem volt más, csak példálózás. Itt az ideje, hogy mondandómat kissé „szakszerűbb” módon is megpróbáljam beláttatni.

 

Ez azonban azt jelenti, hogy nem halogathatom tovább a deontikus mondatfunktorral végezhető műveletek legalább részleges elemzését. Ezen a helyen csupán az O deontikus mondatfunktort elemzem néhány szempontból.[X]

 

1.2.1.1 Konjunkció, alternáció és kondicinális a deontikus mondatfunktor argumentumában

 

Nézzük először a konjunkciót:

 

(12) O(A & B) => (O(A) & O(B))

 

azaz ha egy A magatartás és egy B magatartás együttes megtétele megparancsolt, akkor ezek a magatartások külön-külön is megparancsoltak. Pl. ha egy adásvételi szerződés értelmében az egyik szerződő fél számára megparancsolt, hogy a szerződést időben teljesítse (A) és hibátlanul teljesítse (B), akkor külön-külön is megparancsolt számára mind a szerződés időben történő teljesítése, mind a szerződés hibátlan teljesítése.[XI]

De ugyanez fordítva is igaz: ha két magatartás egyszerre megparancsolt, akkor tulajdonképpen a két magatartás együttesen megparancsolt. Tehát:

 

(13) O(A & B) <=> (O(A) & O(B))

 

Nézzük ezek után a kondicionálist:[XII]

 

(14) O(A B) => (A O(B))

 

azaz, ha kötelező, hogy „ha A, akkor B”, akkor ha az A bekövetkezik, akkor a B kötelező. Például: ha elő van írva, hogy a fuvarozó késedelmes teljesítés esetén (A) a megrendelőt a késésről értesíti (B), akkor a késedelem esetén a megrendelőt értesíteni (B) kell. De fordítva is igaz: amennyiben egy normaszöveg kimondja, hogy A esetén meg kell tenni B-t, akkor ez azt jelenti, hogy elő van írva: ha A, akkor B. Tehát:

 

(15) O(A B) <=> (A O(B))

 

A kondicionálisra felírt azonosságból következik az alternációra vonatkozó is, hiszen tudjuk, hogy:

 

(16) A B <=> ~A v B

 

tehát (15) és (16) alapján azt is tudjuk, hogy:

 

(17) O(~A v B) <=> ~A v O(B)

 

vagy egyszerűbben:

 

(18) O(A v B) <=> A v O(B)

 

azaz a „megparancsolt, hogy A vagy B” azonos azzal, hogy „A vagy kötelező, hogy B”. Ez magyarul azt jelenti, hogy amennyiben két magatartás vagylagosan megparancsolt, és ezek közül az egyik megvalósult, akkor a másik már nem feltétlenül kötelező.[XIII]

 

1.2.1.2 A hipotetikus normák kategorikussá alakítása

 

Először gyorsan zárjuk le a problémamentes esetet: a hipotetikus norma kategorikus normává alakítását. Ez esetben egyszerűen a (15) számú formulában szereplő azonosságra kell hivatkoznunk:

 

(15) O(A B) <=> (A O(B))

 

Ha van egy a kifejezés jobb oldalán szereplő formula szerkezetével rendelkező hipotetikus normánk, akkor az előtagot is nyugodtan bevonhatjuk a deontikus mondatfunktor argumentumába.

Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a kapott kondicionális kifejezést [A B, azaz a bal oldalon szereplő deontikus mondatfunktor argumentumát] egy új névvel illessük [pl. F]. Tehát:

 

(19) (A O(B)) => O(F))

 

Ez nem volt különösebben nehéz feladat. Lássuk azonban a kategorikus normák hipotetikussá alakítását! Ez már kicsit bonyolultabb lesz, hiszen nem csak logikai megfontolásokat igényel.

 

1.2.1.3 A kategorikus normák hipotetikussá alakítása

 

A példák során mindig azt a módszert alkalmaztam, hogy (jobb híján) mindig a kötelezés alanyából csináltam előtagot („Aki a nagybélaság tulajdonságát viseli, az köteles…”) („Aki ember, az…”). A probléma nyilvánvalóan a következő: mi van, ha nincs alanya a kötelezésnek? Ekkor ugyanis nem lenne miből előtagot csinálni, azaz lennének hipotetikusból kategorikussá nem átalakítható normák.

Ez azonban nem lehetséges, hiszen a normák mindig valaki(ke)t (értve ez alatt természetesen a jogi személyeket is) köteleznek, tehát minden normának van alanya. Ezért mindig van miből „kondicionális-előtagot” csinálni.

Mi történik azonban, ha mégis előfordul ilyen: pl. előírja egy törvény, hogy valamit közzé kell tenni, de nem határozza meg, hogy e kötelességnek ki az alanya, és levezetni sem lehet sehonnan? Ilyenkor nem normáról van szó, hiszen egy olyan kötelezettség, amelynek nincs alanya egy csonka (értelmetlen) kifejezésként értékelendő.

 

Azt látjuk tehát, hogy a normák mind felírhatók „ha-akkor” szerkezetűként [azaz hipotetikus normaként].[XIV] Ennek a normák hatályának vizsgálatakor lesz még jelentősége.

 

1.2.2 A tényállás és a jogkövetkezmény közti határ képlékenységéről

 

            Azt láttuk, hogy a látszólag csak kategorikus alakban felírható normákat is átírhatjuk, méghozzá úgy, hogy a kötelezés alanyát predikátumként a kondicionális előtagjába tesszük át. Ez azonban felveti a következő problémát: bizonyos normákat többféle kondicionális alakban is felírhatunk. Nézzünk erre példát:

 

(n) „Ha az elöljáró előírja az éjszakai őrséget, akkor a katonának éjszaka őrködnie kell.”

 

Ezt első ránézésre a következőképpen írnánk fel:

 

(a) E O(Ő)

 

ahol E az „elöljáró előírja az éjszakai őrséget”, az Ő pedig a „katona éjszaka őrködik”.

            Ez azonban másképp is felírható logikailag:

 

(b) "x(E & K(x) O(Ő₁(x)))

 

ahol E az „elöljáró előírja az éjszakai őrséget”, K a „katona” predikátum (azaz a katona tulajdonság viselése), az Ő₁ pedig az „éjszaka őrködik” predikátum.

            Azt látjuk tehát, hogy a „katona” tulajdonságot átemelhettük a jogkövetkezményből a tényállásba, tehát mintegy eltoltuk a határt a jogkövetkezmény és a tényállás között, azaz megnövelhettük a tényállást a jogkövetkezmény kárára. Ugyanazt a normát többféle alakban is felírhattuk.

            A tényállás és a jogkövetkezmény közti határ tehát logikailag képlékeny. Kérdés ezek után: mit értsünk tényállás ill. jogkövetkezmény alatt ezentúl? Hogyan használhatjuk ezt a két fogalmat úgy, hogy mindig lehessen tudni, miről beszélünk?

 

            Elhatárolási kísérlet: Első ránézésre biztatónak tűnik az a próbálkozás, miszerint: amennyiben a tényállásban konjunktíve több kifejezés szerepel, amelyek közül legalább egynek nem ugyanaz az alanya [pl. a (b)-ben az E], de van olyan kifejezés [pl. a (b)-ben a K], amelynek ugyanaz az alanya, mint a jogkövetkezménynek [a (b)-ben az x jelöli az alanyt], akkor azt, amelyiknek ugyanaz az alanya, mint a jogkövetkezménynek, a jogkövetkezményhez számoljuk [azaz nem a (b), hanem az (a) lesz a használandó logikai alak]. Minden bizonnyal szimpatikusabbnak tűnik, ha a fenn szereplő (n)-normában a „katona” szót a jogkövetkezménybe értjük bele. Ennek oka pedig a nyelvi megfogalmazás: ennek alapján érezzük helyesebbnek az (a) felírást, mint a (b)-t.

            Azt állítom tehát, hogy a többféle hipotetikus logikai alak közül (amelyek egyébként ugyanazt jelentik) azt szokták a norma helyes(ebb) logikai felírásának tekinteni, amelyik jobban tükrözi a nyelvi alakot.

            Hogy ez még szembeötlőbb legyen, egy példát mutatnék:

 

(I.) „Ha katonáról van szó, akkor a rablásért öt évi fegyházbüntetést kell rá kiszabni.” [avagy: „Aki katona, arra rablásért öt évi fegyházbüntetést kell kiszabni.”]

(II.) „Ha rablást követ el, akkor a katonára öt évi fegyházbüntetést kell kiszabni.”

(III.) „Ha a katona rablást követ el, akkor öt évi fegyházbüntetést kell kiszabni rá.” [esetleg magyarosabban: „Az a katona, aki rablást követ el, öt évi fegyházbüntetéssel büntetendő.”]

 

Ugyanezek logikai alakban:

 

(L/I.) "x(K(x) O(R(x)))

(L/II.) "x(R₁(x) O(F(x)))

(L/III.) "x((K(x) & R₁(x)) O(B(x)))

 

ahol K a „katona”, R a „rablásért öt évi fegyházbüntetést kiszabni valakire”, R₁ a „rablást elkövet”, F a „katonára öt évi fegyházbüntetést kiszabni valakire”, B az „öt évi fegyházbüntetést kiszabni valakire”. A három formula logikailag egyenértékű (ekvivalens).

 

A három norma ugyanazt jelenti, mégis háromféle a logikai alak: más és más a három esetben a tényállás és jogkövetkezmény. Az, hogy a (III.) normát szimpatikusabbnak találjuk, csupán annyit jelent, hogy általában ilyen nyelvi alakban fogalmaznánk meg ezt a konkrét normát. Tehát sem az (I.), sem a (II.) nem hibás logikailag vagy tartalmilag: csupán nyelvi érzékünket bántják. A nyelvi érzék azonban nem egy olyan egzakt fogalom, amely elégséges (és objektív) alapot nyújtana az éles logikai elválasztáshoz.

 

Azt látjuk, hogy nem lehet minden esetben logikailag élesen elválasztani a normában a tényállást a jogkövetkezménytől. Kérdés: vajon nagy baj-e ez?

Nem. Ha egy normáról elmondjuk, hogy mi a tényállása és mi a jogkövetkezménye, akkor tulajdonképpen lényegtelen, hogy milyen variációban tettük ezt: hiszen ugyanazt fogja jelenteni minden (helyes) variáció. Önmagában a tényállás vagy a jogkövetkezmény nyilván nem mond sokat: hiszen a norma a tényállás és a jogkövetkezmény együttese.

 

A dolgozat hátralévő részében főszabály szerint (a kivétel a szövegkörnyezetből kiderül) evvel a nyelvi alakra támaszkodó (és ezért logikailag bizonytalan) tényállás- és jogkövetkezmény-fogalommal dolgozom.[XV] Ha ez a bizonytalanság zavaró lenne (és a szövegkörnyezetből sem derül ki, hogy az adott esetben mi a határ a tényállás és a jogkövetkezmény között), akkor a logikai alakot is szerepeltetni fogom.

 

1.3 Az ún. diszpozícióról

 

A hagyományos magyar jogelméleti felfogás szerint a normának három része van: tényállás (hipotézis), rendelkezés (diszpozíció) és jogkövetkezmény (szankció vagy joghatás).[XVI] Ez ellentétben áll az általam az előzőekben levezetettekkel, miszerint a normának két része van: tényállás és jogkövetkezmény. Vizsgáljuk meg tehát a kritikus pontot, a diszpozíciót!

A diszpozíció a jogalkotó által kitűzött normatív cél, a jogalkotó által elvárt magatartás.[XVII] A továbbiakban külön vizsgálom az implicit és az explicit diszpozíciót.

 

1.3.1 Az implicit diszpozíció

 

Erre a klasszikus példa a következő: az „Aki mást megöl, az [...] öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” [Btk. 166. § (1) bek.] norma diszpozíciója a „tilos mást megölni”.

 No lássuk, hogy néz ki ez a norma logikailag:

 

(20) "x(Ö(x, e) O(B(x)))

 

 

ahol Ö a megöl [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki öl, a második helyen pedig az, akit öl], e a másik ember, B az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni. Ennek a normának diszpozícióként a része állítólag a következő:

 

(21) "x(F(Ö(x, e)))

 

Azaz minden x-re igaz, hogy x-nek tilos más embert megölnie. Csakhogy ezt nem lehet levezetni a (20)-ből! A (21) nem része a (20)-nak, azaz az implicit diszpozíció nem része a normának!

Az, hogy ne öljék az emberek egymást, lehetett a jogalkotó célja, de a tiltást nem fogalmazta meg a normában, és logikailag sem vezethető le belőle.[XVIII]

 

1.3.2 Az explicit diszpozíció

 

Nézzük például:

 

„Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni [...]” [Ptk. 365. § (1) bek.]

 

továbbá:

 

„[...] a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését [...] követelheti [...].” [Ptk. 310. §]

 

A hagyományos felfogás szerint esetünkben a tényállás: „ha adásvételi szerződést kötöttek”, a diszpozíció „a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre”, a szankció pedig [tehát ha mégse ruháznák át a tulajdont minden részjogosítványával, mert például azt zálog terheli, akkor] „a károkozónak – a jogosult követelésére – kártérítést kell fizetnie”.

Csakhogy itt két normáról van szó!

1. ha adásvételi szerződést kötöttek, akkor a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre

2. ha a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre és ez mégsem történik meg, akkor a károkozónak – a jogosult követelésére – kártérítést kell fizetnie

Mind a két normának saját tényállása és saját jogkövetkezménye van.

 

1.3.3 A kógens és a diszpozitív diszpozíció

 

A hagyományos felfogás szerint a kógens (kényszerítő) és a diszpozitív (hézagpótló) normákat az különbözteti meg egymástól, hogy diszpozíciójuk kógens-e avagy diszpozitív. Kérdés, hogy lehet a kógens és a diszpozitív normák közti különbséget az általam vázolt kételemű normaszerkezettel kezelni.

Nézzünk egy példát a diszpozitív normára:

 

„A megszűnt alapítvány vagyonát - az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában - a bíróság hasonló célú alapítvány támogatására köteles fordítani.” [Ptk. 74/E. § (5) bek.]

 

Hogy fejezhető ki a kételemű normaszerkezetben az, hogy „az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában”? A következőképpen:

 

(22) "x((M(x) & ~R(x)) O(T(x)))

 

ahol M a „megszűnt alapítvány vagyona” predikátum, R az „alapító okirat rendelkezik róla” predikátum, és T a „bíróság más hasonló célú alapítványok támogatására fordítja” [ez a logikai reprezentáció pontatlan annyiban, hogy nem jelzi, hogy a megszűnt alapítvány alapító okirata (és nem bármely alapító okirat) rendelkezésének hiánya alkotja a tényállás egyik tagját; a pontosság azonban megnehezítette volna az olvasó számára a megértést]. Azaz: minden x-re igaz, hogy ha az a megszűnt alapítvány vagyona és nem rendelkeztek róla az alapító okiratban, akkor azt a bíróság más hasonló célú alapítványok támogatására kell fordítsa.

Álláspontom szerint tehát a diszpozitív normákat az különbözteti meg a kógens normáktól, hogy tényállásuk (konjunktíve) tartalmaz egy olyan tagot is, amely a „nem-rendelkezés”-t jelenti.

A kógens és a diszpozitív normák közti különbség tehát a normák tényállása közti különbség.

 

A diszpozícióval kapcsolatos vizsgálatok végén megállapíthatjuk: a diszpozíció egy fölösleges fogalom, s itt az ideje, hogy megváljunk tőle.[XIX]

 

Azt látjuk tehát, hogy a normának két szerkezeti eleme van: tényállás és jogkövetkezmény. Erre az eredményre támaszkodva fogom tudni a dolgozat 2. részében megkülönböztetni tényállási és jogkövetkezményi hatályt.

 

1.4 A generális és az individuális normák

 

            1. A hagyományos (és véleményem szerint téves) elképzelés szerint a generális és individuális normák közti különbség a következő:[XX]

A generális (általános) normák jellemzője az, hogy nem konkrétan meghatározott címzettekhez (Kis János, Kovács és Társa Bt.), hanem tulajdonságok viselőihez („A katona köteles…”, „Minden egyéni vállalkozó…”, „Magyar állampolgár külföldről bármikor hazatérhet.”) szólnak. Az individuális normák ezzel szemben egy vagy több konkrét címzettekhez szólnak („Nagy Béla és Kis János kötelesek...”).

Ebben a formában azonban az individuális és a generális nem ellentétes fogalmak. Ugyanis a konkrét címzettet is [egyediesítő] tulajdonság révén határozzuk meg (gondoljunk pl. a fent említett „nagybélaság”-ra). Ezért aztán a következő definíciót javaslom:

 

2. A generális normák címzetti köre nyitott, az individuális normák címzetti köre zárt.[XXI] A címzetti kör nyitottsága annyit jelent, hogy a jogkövetkezményben a kötelezettség alanyait leíró halmaz nyitott, azaz lehetnek új elemei; ellentétben a zárt [értsd: befagyasztott, tehát egy adott időpont (a normakibocsátás időpontja) számít; az a halmaz, amelyből kiválasztjuk a címzettet – a generális normákkal ellentétben – nem aktualizálódik minden pillanatban] halmazzal, amelynek nem lehetnek új elemei. Nem az számít tehát, hogy tulajdonságok szerint határozunk-e meg egy címzetti kört, hanem hogy az a kör zárt-e vagy nem.

Tehát például egy polgári per során csak a perben [az ítélet „jogalkotási eljárásában”] részt vevőkre, azaz csak a felekre nézve keletkezik kötelezettség az ítéletből. Ha azt akarjuk, hogy másra is keletkezzék kötelezettség, akkor új (módosított vagy egy másik) ítélet szükséges. Azaz a norma címzetti köre nem bővülhet: ha bővíteni akarjuk, akkor a normát kell módosítani.

A hipotetikus-kategorikus párral szemben itt tehát valóban van logikai különbség.

Mivel minden norma mind hipotetikus, mind kategorikus alakban felírható, ezért mind az individuális, mind a generális normák megfogalmazhatók mindkét alakban.

 

Ezt a fogalmi elhatárolást egyrészről a jogszabály (1.5 A jogszabály), másrészt a jogalkalmazás definíciója (2.3 Az alkalmazhatóság) során fogom használni.

 

1.5 A jogszabály

 

A generális norma fogalmának tisztázására azért volt szükség, hogy meghatározhassuk a jogszabály fogalmát. Ezzel kapcsolatban komoly problémába ütközünk: a jogszabály pozitív jogi fogalma [Jat. 1. § taxatív felsorolása] önkényes és elméletileg következetlen, mert olyan jogi formákat nem sorol ebbe [pl. jegybanki rendelkezés, Jat. 51/A. §], amelyek elméletileg semmiben nem különböznek a pozitív jogilag is jogszabálynak nevezett jogi formáktól.

Olyan intenzív (és nem extenzív, azaz nem felsorolásos) definíciót alkotni nem lehet, amely csak a pozitív jogilag jogszabálynak minősülő jogi formákat fogja át, de mást nem.[XXII] Ennek megfelelően egy a pozitív jogi jogszabályfogalommal nem teljesen azonos jogszabályfogalmat kell alkotnunk. Az esetleges félreértések elkerülése végett: főszabály szerint jogszabály alatt az elméleti jogszabályfogalmat értem, és csak ahol külön jelzem, ott gondolok a Jat. felsorolására.[XXIII]

De nézzük, mi is az én elméleti jogszabályfogalmam! Olyan jogszabályfogalmat próbálunk alkotni, amelybe a pozitív jogi jogszabályok mind beletartoznak, de pl. a bírói ítéletek nem.

Jogszabály normák egy cím alá foglalt olyan halmaza (és nem feltétlenül rendszere), amely akár generális normát is tartalmazhatna. A jogszabály maga is norma, amely azonban további (elemi) normákra bontható, hiszen (elemi) normák konjunktív összekapcsolását jelenti.

Világos, hogy a jogszabály tartalmazhat generális normákat, de nem feltétlenül tartalmaz ilyeneket – pl. egy koncessziót biztosító kormányrendelet akár csupa individuális normából is állhat.

A jogszabály normák halmaza [létezik egyelemű halmaz is] és nem feltétlenül rendszere, hiszen ha ügyetlen a kodifikátor, akkor nem áll össze rendszerré [rendszer alatt pl. ilyen jellemzőket értek: azonos terminológia, kereszthivatkozások, logikus felépítés] a halmaz, hanem csak normák egymásutánja lesz.

Végül a halmaz egységét az adja meg, hogy címe van. Ez a cím a „műfaj” mellett lehetne csak szám, lehetne csak szöveg; Magyarországon a műfaj mellett szám és szöveg is szerepel (pl. 1999. évi LXXXIII. törvény a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv kihirdetéséről; ahol a szám az évszám és a törvény száma, a műfaj a törvény, a szöveg meg a többi).

A jogszabályok zárt kört alkotnak, tehát csak bizonyos „műfajokban” lehet jogszabályt alkotni, ezeket a pozitív jog határozza meg [pl. ilyenek a pozitív jogi jogszabályfogalom elemei, továbbá pl. a jegybanki rendelkezés (amelyet a pozitív jog azonban már nem illet a „jogszabály” kitüntető megnevezéssel)].

 

Az általam használt jogszabályfogalom bővebb a pozitív jogi jogszabályfogalomnál, mert tartalmazza az állami irányítás egyéb jogi eszközeit [Jat. 46-56. §], továbbá az AB határozatokat és a LB generális normatartalmú megnyilvánulásait [PED, BED stb.].

Azt hiszem világos, hogy az állami irányítás egyéb jogi eszközei szinte mind megfelelnek fenti jogszabály-definíciónknak [amennyiben egyáltalán normát tartalmazhatnak – pl. statisztikai közlemény nem, Jat. 52. § –, akkor az generális is lehet]. Az AB határozat azért jogszabály a fenti definíció értelmében, mert a generális norma megsemmisítése maga is generális norma.[XXIV] A LB „generális norma”-tartalmú megnyilvánulásai pedig törvények vagy rendeletek tartalmát pontosítják [kvázi-rendeletek].

 

Ehelyütt még egy problémával meg kell küzdenünk: jogszabály-e a közigazgatási (önkormányzati) határozat? Nyilván úgy véljük, hogy – akárcsak egy bírói ítélet – nem az. Azonban bizonyos esetekben evvel kapcsolatban kétely merülhet fel. Gondoljunk pl. az építési tilalmat elrendelő határozatra:[XXV] ez esetben úgy vélhetnénk, hogy a telek mindenkori tulajdonosára vonatkozik a tiltás, azaz generális normáról van szó [„Aki a telek tulajdonosa, az nem épít(tet)het a telekre…”]. Az építési tilalmat elrendelő határozat esetében azonban arról van szó, hogy a konkrét tulajdonostól vonják meg tulajdonjogának egyik részjogosítványát, s ezért amennyiben eladja a telket, az új tulajdonos sem építhet a telekre, ill. másnak sem adhat engedélyt az építésre (nemo plus juris).

Más, a közigazgatási (önkormányzati) határozatok individuális jellegét vitató kételyek nem merülnek fel: azok minden esetben csak individuális normákat tartalmazhatnak, tehát nem jogszabályok.

 

Az elkövetkezőkben az elméleti értelemben jogszabálynak tekinthető jogi normák érvényességét, hatályát és alkalmazhatóságát vizsgálom.

 

2. Jogszabályok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága

 

2.1 Az érvényesség

 

            A magyar jogi nyelvben a jogszabály érvényessége alatt a „bizonyos súlyos hibáktól mentesen létezését” értjük. Az érvényességnek nincs mértéke vagy kiterjedése: egy jogszabály vagy érvényes (azaz létezik a bizonyos súlyos hibák nélkül), vagy nem (1 vagy 0, tertium non datur).

Azt látjuk tehát, hogy az érvényességhez két konjunktív feltételnek kell fennállnia:

α. a létezésnek és

β. a „bizonyos súlyos hibáktól” való mentességnek.

ad α. Annak részletezése, hogy mit is jelent pontosan egy jogszabály (vagy általában véve: egy norma) esetében a létezés, már jogfilozófiai elemzést jelentene, s ezért nem tárgya a dolgozatnak. Itt ezt csak annyiban vizsgálom, amennyiben ez egy jogelméleti munka tárgya lehet.[XXVI]

            Felvetődik a kérdés: honnan tudható, hogy egy jogszabály létezik, és mikortól létezik? Általában véve egy jogszabály akkor jön létre, amikor az alkotására vonatkozó szabályban (Erzeugungsregel) megfogalmazott azon tényállás megvalósul, amelyhez az alkotásra vonatkozó szabály a létrejövetelt fűzi jogkövetkezményként.[XXVII]

Magyarországon egy jogszabály akkor létezik, ha kihirdették. Ez általában azt jelenti, hogy megjelenik valamely hivatalos lapban (általában a Magyar Közlönyben, vö. Jat 14. § (1) bek.).[XXVIII] A jogszabály akkortól létezik, amikor megjelent egy hivatalos lapban, azaz amikor kihirdetésre került. Egész pontosan a hivatalos lapban történt megjelenés napján 00.00-kor már létezik. Általában a gyakorlat számára az érvényességnek különösebb jelentősége nincs (kivéve a vacatio legis esetét, ld. lent 2.2.2.1.3 A jövőbeli hatály (pro futuro)).[XXIX]

Etekintetben egy gyakorlati finomítást kell még tennünk: a jogszabály nem megjelenésének napjától létezik, hanem attól a naptól fogva, amelyik nap a hivatalos lapon dátumként szerepel. Ez gyakran egy a valódi megjelenésénél későbbi időpont (a kettő közti különbség: „átfutási idő”).[XXX]

A létezés kezdetének időpontja alapján lehet egymástól megkülönböztetni a lex posterior-t és a lex prior-t (tehát nem a hatályosság kezdetének időpontja számít).

 

ad β. A hagyományos magyar közjogi terminológia a „bizonyos súlyosabb hibáktól való mentesség” kellékeit nevezi „érvényességi kellékeknek”.[XXXI]

            Egy jogszabály két szempontból lehet hibás (fehlerhaft): formai és tartalmi szempontból. A tartalmi hiba annyit jelent: a jogszabály tartalma nem felel meg egy a jogforrási hierarchiában magasabb szinten álló jogszabály tartalmának, azaz ellentmondás van közöttük (ld. még alább 2.8 A derogáció és a jogforrási hierarchia fogalma). A formai hiba pedig a keletkezés (jogalkotási eljárás) hibáját jelenti. Ez jelentheti azt, hogy nem a megfelelő szerv bocsátotta ki a jogszabályt (esetleg túllépett hatáskörén), vagy pedig a szűkebb értelemben vett jogalkotási eljárás során, ill. a kihirdetéssel kapcsolatban történt a hiba (azaz a jogszabálysértés).

            A hibának négyféle következménye lehet:

1. nincs a jogszabályra nézve következménye

2. orvosolható a hiba (helyesbítés útján)

3. nem orvosolható, tehát megsemmisíthető (megsemmisítendő) a keletkezett jogszabály

4. a hiba oly mértékű, hogy megsemmisítésre sem érdemes (nincs mit megsemmisíteni).

ad 1. A jogalkotási eljárásról szóló törvény (Jat.) némely rendelkezései az AB következetes gyakorlata szerint nem eredményezi az így (Jat.-ot sértő módon) keletkezett jogszabály alkotmányellenességét (s megsemmisíthetőségét). Az ilyen „elnézendő” hibák közé tartozik különösen a Jat. 20. §-ának, azaz a társadalmi szervezetekkel való egyeztetés kötelezettségének, megszegése.[XXXII]

ad 2. Az orvosolható hibára[XXXIII] példaként a hivatalos lapban való megjelenés nyomdahibáját lehet említeni.[XXXIV] Ekkor ugyanis megsértették a Jat.-ot[XXXV], ez mégsem vezet a jogszabály megsemmisítéséhez, de nem is marad következmény nélkül: helyesbítésnek kell történnie.

ad 3. Értelemszerűen nem orvosolható a hiba a súlyos eljárási szabálysértések esetén, így pl. a szavazási arányok figyelmen kívül hagyása esetén.[XXXVI] Ezesetben a jogszabály létezik, de olyan hibával rendelkezik (a β feltétel hiánya), ami miatt nem érvényes, ezért az AB által megsemmisítendő.[XXXVII]

ad 4. Bizonyos esetekben a hiba olyan súlyos, hogy még megsemmisítésre sem érdemes a jogszabály, hiszen létre sem jött a jogszabály. Gondoljunk arra az abszurd esetre, hogy a törvényt a Magyar Közlöny helyett „véletlenül” a Magyar Nemzetben jelentetik meg. Ez esetben még csak meg sem lehetne semmisíteni a törvényt, hisz az létre sem jött (meg sem született). A jogszabály ugyanis kihirdetésével jön létre, ezáltal kezd létezni. Ezesetben a jogszabály nem létezett, tehát ezért nem volt érvényes (az α feltétel hiánya).

 

A négyféle hiba közül a tehát 3. és 4. pontban említett hibák érvénytelenséget jelentenek.

 

2.1.1 Utólagos érvénytelenség (invalidáció)

 

            Egy jogszabály nem csak keletkezése körülményei folytán lehet érvénytelen, hanem a későbbiekben is érvénytelenné válhat (invalidálódhat). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illető jogszabály megsemmisíthetővé válik.

            Ennek legegyszerűbb esete, ha egy a jogforrási hierarchiában magasabb szinten álló jogszabály megváltozik, s ennek folytán lesz jogellenessé az alacsonyabb szintű jogszabály (pl. alkotmányellenessé a törvény).

            Ez történt a magyar jogrendben, amikor az Alkotmány átfogó jogállami revízióját (1989) követően számos jogszabály alkotmányellenessé vált.[XXXVIII]

 

                Elvileg elképzelhető lenne az is, hogy utólag állapítsanak meg eljárási követelményeket, s azon jogszabályok, amelyek ennek nem felelnek meg, megsemmisíthetővé válnak.

 

Az érvényesség elvesztésének másik esetét a derogáció jelentheti, ha a hatálykezdet időpontjára visszamenőleg történik a hatályon kívül helyezés (ld. 2.8 A derogáció és a jogforrási hierarchia fogalma). Az ilyen derogáció nem teszi hibássá (nem invalidálja) a jogszabályt, hanem létezésétől fosztja meg.

 

            Az elkövetkezőkben – hacsak a szövegkörnyezetből egyértelműen más nem derül ki – a kihirdetéssel érvényesnek tekintem a jogszabályokat, azaz a kihirdetés alatt a „megfelelő szerv megfelelő eljárása után a magasabb rangú jogszabályoknak tartalmilag megfelelő kihirdetés”-t értem [a megfelelő itt a „jogszabályok által előírt”-at jelenti].

2.2 A hatály

 

            Ezzel a fogalommal már komolyabb gondok vannak, egyrészt a szóhasználat pontatlanságai, másrészt a fogalom összetettsége miatt.

            Egy normának négyféle hatálya van: személyi, időbeli, területi és tárgyi. A hatály a norma tartalmát jelenti.[XXXIX] Kérdés persze: a norma melyik része az, amelyiknek tartalmi részét képezi a hatály, a tényállásnak vagy a jogkövetkezménynek?[XL]

A. A tényállási hatály

Egy jogszabály tényállási hatálya annyit jelent: kinek, mikor és hol elkövetett, és milyen cselekménye nyomán áll be a jogkövetkezmény, azaz milyen cselekményekre vonatkozik a jogszabály.[XLI] Ha mind a négy szempontból (konjunktíve!, ld. lent 2.2.5 Konjunktivitás a tényállási hatály esetében) vonatkozik a jogszabály a történésre, akkor mondhatjuk, hogy a jogszabály vonatkozik a történésre.

A tényállási hatály szűkebbsége vagy tágabbsága alapján különböztetünk meg lex specialis-t és lex generalis-t. Amennyiben az egyik hatály (mondjuk a személyi) szűkebb, de a másik (mondjuk a területi) tágabb, akkor nem lex specialis-ról, hanem más normáról van szó.

B. A jogkövetkezményi hatály

Egy jogszabály jogkövetkezményi hatálya annyit jelent: kire, mikor, hol és milyen jogkövetkezmény áll be.

 

A jogszabályok gyakran kifejezetten tartalmazzák hatályukat a bevezető rendelkezések között. Ennek az az oka, hogy ne kelljen minden alkalommal (minden elemi normába) külön beírni az úgyis közös elemeket. A jogszabályok elején található, a hatályt rendező rendelkezések tehát a jogszabály (ill. „különös része”) minden elemi normájának részét képezik.

 

Az elkövetkezőkben a négyféle hatályt elemzem egymás után – különös tekintettel arra, hogy melyik jelentésükben (tényállási vagy jogkövetkezményi) használja ezeket a kifejezéseket a magyar pozitív jogi nyelv. Emellett azonban más szempontokból is (pl. jogállamiság) elemzem a tárgyalandó fogalmakat.

 

2.2.1 A személyi hatály

 

A magyar pozitív jogi szóhasználat a következőt érti a jogszabály személyi hatálya alatt: kinek kell a tényállásban szerepelni ahhoz, hogy a jogkövetkezmény beálljon.

 

Pl. a Btk. a Területi és személyi hatály cím alatt, a 3. § (1) bekezdésben a következőket mondja „A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, valamint a magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény.” Ez esetben a tényállás elemét jelöli a személyi hatály, azaz azt, hogy kinek a cselekedetére vonatkozik a Btk.: egyrészt a bárki (akár külföldi, akár magyar állampolgár) által belföldön elkövetett bűncselekményre, ezen felül pedig a magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekményre (értve bűncselekmény alatt a magyar Btk. szerint annak minősülő cselekedetet).

A Btk. 166. § (1) bek. szerint „Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ennek a normának a tényállása: „Aki mást megöl”, a jogkövetkezmény: „bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ez esetben az „aki” jelentését határozza meg a személyi hatály (szűkíti a „bárki”-ből). A jogkövetkezmény nem állapít meg a bűncselekmény elkövetőjére semmilyen kötelezettséget: a jogkövetkezmény az állami hatóságokhoz szól: a bíró és a nyomozó hatóságok számára jelent kötelezettséget, hogy bűntettről van szó (Vö. pl. Btk. 43. §, 47. § (2) bek., 72. § (1)-(2) bek., 102. § (1) bek. c), 124. §; Be. 89. §, 90. §, 155. §), és a bíró számára jelent kötelezettséget, hogy a büntetést öt évtől tizenöt évig kell kiszabnia.

Láttuk tehát, hogy a Btk. esetében a személyi hatály a tényállás egy elemét jelenti.

Azok a jogszabályhelyek, amelyek még tartalmazzák a személyi hatály kifejezést (adójogszabályok, kettős adóztatás elkerülését szolgáló egyezmények), mind olyan formán teszik ezt, hogy az egyaránt érthető tényállási és jogkövetkezményi személyi hatálynak is [ha az illető tesz valamit, akkor az illető számára beáll egy adófizetési kötelezettség]. Azonban egy olyan jogszabályhely sincs, amely úgy említené a személyi hatályt, hogy az alatt csak a jogkövetkezményi személyi hatályt érthetnénk.

Ezek alapján azt valószínűsítem, hogy a magyar pozitív jogi szóhasználat a személyi hatály alatt csak a tényállási személyi hatályt érti.

 

2.2.1.1 A szervi hatály

 

A szervi hatály a személyi hatály egyik különleges esete. Jogszabályban nincs megnevezve, kizárólag a jogtudományban (ill. AB határozatok indokolásában, ombudsmani beszámolókban, ügyészi körlevelekben, jogszabályok indokolásában) élő fogalom.

Szervi hatály alatt azt szokták érteni, hogy a jogszabály melyik állami (önkormányzati) szervekre vonatkozik, azaz ír elő a részükre kötelességet (ill. biztosít jogot) [esetleg anélkül, hogy a tényállásban szerepelnének; pl. a fél valamilyen cselekedete folytán áll be egy közigazgatási szerv kötelezettsége]. Ennek értelmében a szervi hatály egy speciális jogkövetkezményi személyi hatály.

 

2.2.2 Az időbeli hatály

 

A hatály négy része közül ez a legbonyolultabb. Egy jogszabály időbeli hatálya alatt a magyar pozitív jogi szóhasználat azt érti, hogy melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik az adott jogszabály, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. Másképp megfogalmazva: mely időszak alatt történt események váltják ki a jogkövetkezményt. Az időbeli hatály tehát a magyar pozitív jogi szóhasználat szerint a tényállási időbeli hatályt jelenti.

A magyar jogi nyelv hatályosság alatt a tényállási időbeli hatályt érti.[XLII]

 

A jogkövetkezményi időbeli hatály (der zeitliche Rechtsfolgenbereich) azt mondja meg, hogy melyik időszakban (-tól és/vagy -ig) lép be a jogkövetkezmény. Nézzünk egy példát erre: egy törvény, amely január 1-jei dátummal megjelenik a Magyar Közlönyben (ettől az időponttól érvényes), kimondja, hogy február 1-től június 30-ig tilos a cukor kivitele az országból, és aki mégis ilyet tenne, az pénzbüntetéssel sújtandó, de ilyen büntetés csak november 30-ig szabható ki. Ebben az esetben a tényállási időbeli hatály február 1-től június 30-ig tart, de a jogkövetkezményi időbeli hatály február 1-től november 30-ig.[XLIII] A gyakorlatban általában nincs korlátozva a jogkövetkezményi időbeli hatály, azaz akár évekkel a tényállási időbeli hatály vége után is sor kerülhet a jogkövetkezményre – mondván: az eseményt a bekövetkeztekor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni.

Az elkövetkező kategorizálás csak a tényállási időbeli hatályra vonatkozik.[XLIV]

 

Az időbeli hatály egy időszakot jelöl ki: ennek megfelelően vizsgálni kell az időbeli hatály kezdetét és végét is.[XLV]

2.2.2.1 Az időbeli hatály kezdete

 

A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra szokták osztani: 1. visszaható hatályúak, 2. keletkezésük pillanatától hatályosak és 3. jövőbeli hatályúak. Nézzük ezeket egyenként is!

 

2.2.2.1.1 A visszaható hatály (ex tunc)

 

A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy a jogszabály keletkezése előtti eseményekre is hatályos, ugyanis elképzelhető, hogy csak egy a keletkezést megelőző időtartamra hatályos a jogszabály (azaz az időtartam nem nyúlik át a „most”-on túlra a jövő felé).

 

Pl. a jogszabály 1998. december 8-án keletkezik, és elrendeli, hogy az 1998. április 12. és június 8. között közmunkát végzők valamilyen juttatásban részesüljenek.

 

A visszaható hatállyal kapcsolatban felmerülő legkézenfekvőbb probléma, hogy a címzettek nem tudhatták cselekvésük pillanatában a jogszabályhoz igazítani cselekvésüket, hiszen nem tudták mihez kell azt igazítaniuk. Ennek megfelelően mondta ki a 28/1993. (IV. 30.) AB határozat, hogy az Alkotmány 2. § (1) bek. [jogállamiság] értelmében a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.[XLVI] Nem alkotmányellenes tehát a visszaható hatályú jogszabály, ha az az egyént az állammal szemben kedvezőbb helyzetbe hozza. Csak kivételesen engedhető meg az egyik egyénnek a másik javára történő jogszabályi kedvezése.[XLVII]

Itt kell szólnom az ún. azonnali hatályról is. Többen ugyanis megkülönböztetik a visszaható hatályt az azonnali hatálytól (nem összekeverendő az ex nunc hatállyal!), mégpedig oly módon, hogy az azonnali hatály a jogszabály keletkezésének pillanatában keletkezik, és

1. a már folyamatban lévő (nem lezárt) jogviszonyokra is alkalmazandó. Tehát például valakivel kötök egy eltartási szerződést, és időközben a vonatkozó jogszabályt megváltoztatják, méghozzá oly módon, hogy az a mi szerződésünkre is vonatkozik. Ez esetben azonban egyértelműen visszaható hatályról van szó, hiszen egy a jogszabály keletkezését megelőző eseményre (a szerződés megkötésére) vonatkozik az új jogszabály. A visszaható hatály szempontjából tehát lényegtelen, hogy lezárt-e a jogviszony. Az, hogy a lezárt jogviszonyokra is vonatkozik-e az új szabály vagy csak a folyamatban lévőkre, csupán a visszaható hatályon belüli két altípus. Tehát ez esetben nem arról van szó, hogy az időbeli hatály (hatályosság) a keletkezés pillanatától áll fenn, hanem valójában rejtett visszamenőleges hatállyal van dolgunk.[XLVIII]

 

Például: tegyük fel, hogy A és B eltartási szerződést kötöttek tíz éve. Ebben a pillanatban a törvényhozó egy törvényben „azonnali hatályú” rendelkezéssel elrendeli, hogy bizonyos új szabályok vonatkoznak az eltartási szerződésre. Ebben az esetben valójában a szerződés megkötésének pillanatára visszaható jogszabállyal van dolgunk, hiszen abban a pillanatban nem tudhatták a felek, hogy milyen jogkövetkezményt (joghatást) vált ki cselekedetük (a szerződés megkötése). Utólag határozta meg tehát a jogalkotó, hogy a szerződés megkötésének melyek a jogkövetkezményei.

 

2. ugyanígy azonnali hatálynak nevezik, amikor a jogszabály egy a hatálybalépés időpontjában kialakuló tényállás (elbirtoklás) létrejövetelét, joghatását vagy megszűnését szabályozza a régi jogszabálytól eltérően. Ebbe az esetbe tartozik, amikor a hatálybalépés előtti tényeknek az új jogszabály hatálybalépése utáni jogkövetkezményeit módosítja.[XLIX] Valójában itt is visszaható hatályról van szó: az új jogszabály ugyanis a hatálybalépése előtti tényekre (is) vonatkozik, pl. az elbirtoklás esetében a hatálybalépés előtti birtoklásra.

 

Például: tegyük fel, hogy az elbirtoklás ideje tizenkét év, ebből valaki már hatot „teljesített”. Ebben a pillanatban a törvényhozó egy törvényben „azonnali hatályú” rendelkezéssel elrendeli, hogy az elbirtoklási idő hatvan év legyen. Ebben az esetben valójában a már eltelt időt minősítette át: az eltelt hat év nem az elbirtoklási idő felét jelenti, hanem csak a tizedét.

 

Az azonnali hatály tehát valójában visszaható hatály.[L]

2.2.2.1.2 Hatály a keletkezés pillanatától (ex nunc)

 

Ez az eset azt jelenti, hogy a jogszabály a keletkezése pillanata után bekövetkezett eseményekre vonatkozik. Itt a hatályosság és az érvényesség kezdő időpontja megegyezik.

Az ezzel kapcsolatos alkotmányossági aggály a következő: van-e ilyenkor elég idő a felkészülésre (akár a jogalkalmazó szervek, akár a jogalávetettek körében).[LI]

2.2.2.1.3 A jövőbeli hatály (pro futuro)

 

Ez esetben arról van szó, hogy a jogszabály már létrejött (és ha hibátlan is, akkor: érvényes), de még nem hatályos, hanem csak egy jövőbeli időponttól fogva lesz az. A két időpont közti időszakot nevezzük vacatio legis-nek [nyugvási idő, Legisvakanz].

A hatálybaléptetésnek a keletkezéshez képest későbbi időpontját általában a jogszabályra való felkészülési idő biztosítása indokolja [vö. Jat. 12. § (3) bek.].[LII] Az jogszabály keletkezése és a hatálybalépés közti ezen időtartamot nyugvási időnek nevezzük.

Az ezen időszak alatt történő eseményekre tehát a jogszabály nem vonatkozik, de az alárendelt jogalkotó szerveknek már figyelembe kell venniük, hogy van egy ilyen „érvényes de még nem hatályos” jogszabály, azaz nem tehetnek olyat (így különösen nem alkothatnak olyan jogszabályt), ami annak későbbi végrehajtását akadályozná.[LIII]

Ezen eset mellett az időbeli hatály felfüggesztése (ld. lent 2.2.2.3 Az időbeli hatály felfüggesztése) az az eset, amikor a jogszabály nyugszik, azaz úgy érvényes, hogy nem hatályos, de hatályos lesz.

2.2.2.2 Az időbeli hatály vége (hatályvesztés)

 

Az időbeli hatály elvesztése elvileg történhet kifejezett rendelkezéssel (formális derogáció) és későbbi jogszabály tartalmi ellentmondásával (materiális derogáció) (a derogáció fogalmához ld. alább 2.8 A derogáció és a jogforrási hierarchia fogalma). A kifejezett rendelkezés révén történő hatályvesztésnek újabb két fajtája van: 1. a jogszabály önmaga határozza meg időbeli hatályának majdani végét (időleges jogszabály), 2. egy későbbi, a jogforrási hierarchiában legalább azonos szinten elhelyezkedő jogszabály kifejezett rendelkezése folytán.[LIV]

Az időleges jogszabályoknak további két altípusuk van: 1 olyan jogszabályok, amelyek kizárólag időleges jogszabályokként jöhetnek létre [pl. főszabály szerint szükségállapot idején a köztársasági elnök rendeletei harminc napig maradnak hatályban, Alk. 19/C. § (4) bek.], 2. olyan jogszabályok, amelyek akár határozatlan időre is létrejöhettek volna.

Az időleges jogszabályokat más szempontból is két csoportra lehet osztani: 1. amelyek feltételhez kötik a jogszabály hatályának végét [főszabály szerint a Honvédelmi Tanács rendelete a rendkívüli állapot megszűnésével veszti hatályát, Alk. 19/B. § (5) bek.], 2. amelyek időponthoz kötik (dátum szerint vagy határidővel) hatályvesztésüket [ld. fent a köztársasági elnök rendeletei a szükségállapot idején].

Azokat az időleges jogszabályokat, amelyek egy új jogszabály hatálybalépésének zökkenőmentességét szolgálják, átmeneti [tranzitórius] jogszabályoknak nevezzük.[LV]

A Jat. 13. § csak a kifejezett rendelkezéssel történő hatályvesztést ismeri el. Kérdés persze: mi van, ha egy azonos szinten álló jogszabály egyszerűen csak ellentmond egy korábbi jogszabálynak. Ilyenkor bizony a későbbi jogszabály normáinak alkalmazási elsődlegessége van a korábbival szemben. A későbbi szabály hatályon kívül helyezésével a régi jogszabály ismét feléled, hiszen sosem volt hatályon kívül helyezve (ld. később 2.3 Az alkalmazhatóság). A magyar jogrendszer tehát nem ismeri a jogszabályok közti materiális derogációt: a magyar jogrendszerben a jogszabályok derogációja csak kifejezett (formális) lehet.[LVI]

Egy hatályon kívül helyezett jogszabály azonban attól nem éled fel, hogy az őt hatályon kívül helyezett jogszabályt egy harmadik jogszabály hatályon kívül helyezte.[LVII]

 

2.2.2.2.1 A továbbhatás

 

            A hatályvesztés kapcsán kell szólnunk még a továbbhatás jelenségéről. Ez azt jelenti, hogy a jogszabály már hatályon kívül van, és a hatályvesztése utáni eseményekre már nem vonatkozik, de a hatálya alatt történt eseményekre továbbra is vonatkozik. Ennek indoka nyilván a jogbiztonság, azaz a cselekvés idejére főszabályként mindig az akkor hatályos jog vonatkozzon.

Pl. az 1993. évi XCII. törvény a Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról 40. § (1) bek. szerint a „szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni”. Ez a korábbi törvényi rendelkezések továbbhatását eredményezi.[LVIII]

Ezért aztán nem igaz, hogy ha egy jogszabály hatályát veszti, akkor megszűnik. Aki ezt állítja, az összekeveri a jogszabályok érvényességét és a hatályát. A legszembeötlőbb cáfolat ezen állításra a továbbhatás jelensége. Ez esetben a jogszabály már nem hatályos, de érvényes, és a hatály ideje alatt történt eseményekre (általában) alkalmazandó.[LIX]

 

2.2.2.3 Az időbeli hatály felfüggesztése

 

Az Alk. 19/B. § (4) bek. szerint a rendkívüli állapot idejére a „Honvédelmi Tanács rendeletet alkothat, ebben egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti”. E helyen az alkalmazás felfüggesztése valójában az időbeli hatály felfüggesztését jelenti, hiszen ha az alkalmazás felfüggesztését jelentené, akkor a rendkívüli állapot ideje alatt történt eseményekre attól függően kellene más jogot alkalmazni, hogy az alkalmazás a rendkívüli állapot ideje alatt vagy után történik. Ez indokolhatatlan és ezért megengedhetetlen megkülönböztetést jelentene, amely ellentmondana az Alkotmány szellemiségének [alapelv, amely az Alk. 70/A. §-ban megnyilvánul]. Ezért feltétlenül a hatály (és nem az alkalmazás) felfüggesztését kell értenünk az Alkotmányban tévesen „alkalmazás felfüggesztésének” nevezett dolgon.

Elvileg elképzelhető más jogszabályban is az időbeli hatály felfüggesztése (nem csak az Alkotmány írhat elő ilyet), ha a hatályt felfüggesztő rendelkezés legalább olyan jogforrási szinten áll, mint a hatályában felfüggesztendő jogszabály.

 

Nemzetközi szerződések esetén igen gyakran maga a szerződés tartalmazza, hogy „alkalmazását felfüggesztheti” a szerződő fél bizonyos különleges körülmények között. Pl. az 1993. évi XV. törvény a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti vasúti határforgalom ellenőrzéséről, 1991. július 5-én, Bécsben aláírt Egyezmény kihirdetéséről a 22. Cikkben a következőképp rendelkezik: „Nemzetbiztonsági érdekből vagy más kényszerítő közérdekből bármelyik Szerződő Állam Kormánya átmenetileg, helyi korlátozás mellett vagy anélkül felfüggesztheti az Egyezménynek vagy egyes rendelkezéseinek az alkalmazását. A másik Szerződő Állam Kormányát erről haladéktalanul értesíteni kell.” Ezesetben is valójában az időbeli hatály felfüggesztését jelenti, hiszen a felfüggesztés befejeztével sem lehet a felfüggesztés ideje alatti eseményekre alkalmazni a jogszabályt.

                Megjegyzem, hogy a fent említett rendelkezés a területi hatályt is érinti [„helyi korlátozás mellett vagy anélkül”]: a szerződő fél az említett feltételek esetén nem csak az egész országra, hanem esetleg annak csupán egy területére is felfüggesztheti a hatályt. Ehelyütt tehát az időbeli és a területi hatály korlátozása kombinálódik egymással.

                Az említett kétféle korlátozás kombinálódhat a tárgyi hatály korlátozásával is [„az Egyezménynek vagy egyes rendelkezéseinek”], hiszen előfordulhat, hogy bizonyos időre, bizonyos területre bizonyos szabályok hatályának felfüggesztését rendeli el az egyik fél.

                Ezzel ellentétben a személyi hatály korlátozására nem ad módot az említett rendelkezés – méghozzás implicit módon sem, mert az Egyezményben nincs megnevezve a személyi hatály (egy felsorolással), ezért abból nem függesztheti fel néhány elemnek a hatályát a szerződő fél.

 

A vacatio legis esete mellett (ld. fent 2.2.2.1.3 A jövőbeli hatály (pro futuro)) ez a másik eset, amikor a jogszabály „nyugszik”.

 

2.2.2.4 Az eljárásjogi értelemben vett időbeli hatály

 

Az eddigiekben az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatályról beszéltem. Most nézzük a – bár kevésbé fontos, de azért mégis megtárgyalandó – eljárásjogi értelemben vett időbeli hatályt!

Az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatály azt írta le, hogy a tényállás megvalósulása mely időszakban (-tól és/vagy -ig) eredményezi a jogkövetkezmény belépését. Az eljárásjogi értelemben vett időbeli hatály esetén azonban nem az anyagi jogi tényállás megvalósulásának időpontja (időszaka) számít, hanem az eljárás megkezdésének és végének időpontja. Vagy másképp: a jogalkalmazás folyamatának kezdetét és végét figyeli.[LX]

            Az időbeli hatályon általában az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatályt értik. Ha jelző nélkül beszélek a dolgozatban az időbeli hatályról, én is erre gondolok.

Ennek megfelelően: eljárásjogi értelemben vett visszaható hatálya van egy jogszabálynak, ha az új jogot a hatálybalépése előtt jogerősen befejezett eljárásokra (is) vonatkozik, azaz: főszabály szerint ezek az eljárások újra lefolytathatók (vagy lefolytatandók).

Eljárásjogi értelemben vett azonnali hatálya van azoknak a jogszabályoknak, amelyek a hatálybalépésükkor folyamatban lévő eljárásokra is vonatkoznak, azaz: főszabály szerint ezekben már alkalmazandók is.

Eljárásjogi értelemben vett jövőbeli hatálya van azoknak a jogszabályoknak, amelyek csak a hatálybalépésük után induló eljárásokra vonatkoznak.

 

Az eljárási időbeli hatály is tényállási hatály, de nem ugyanannak a normának a része, mint az anyagi időbeli hatály. Az eljárási időbeli hatály az eljárási norma tényállásának a része (akkor is, ha nem az eljárási jogszabályban, hanem mondjuk az anyagi jogi jogszabályban van előírva).

Pl.:

 

(I.) A O(B)

(II.) (O(B) & T) O(K(B))

 

ahol az (I.) az anyagi jogi norma, a (II.) pedig az eljárási jogi norma, A az anyagi jogi norma tényállása, B a kötelező magatartás, T a „2000. szeptember 22. után indult a kikényszerítési eljárás” állítás, K a kikényszerít. Azaz az (I.) norma által előírt kötelezettséget [B-t] akkor kell kikényszeríteni, ha a kikényszerítési eljárás 2000. szeptember 22. után indult. Tehát még egyszer: ha O(B) és a kikényszerítési eljárás 2000. szeptember 22. után indult, akkor B-t ki kell kényszeríteni.

 

2.2.2.4.1 Az eljárásjogi és az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatály viszonya egymáshoz

 

Kérdés ezek után: mi a viszony az eljárásjogi és az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatály között? Nézzük először, hogy az eljárásjogi értelemben vett időbeli hatályból hogyan lehet az anyagi értelemben vett időbeli hatályra következtetni.

Ha egy jogszabály eljárásjogi értelemben véve visszaható hatályú, akkor anyagi jogi értelemben is, hiszen eljárást csak abban az ügyben zárhattak le, ami a múltban történt.

Ugyanezen megfontolás alapján az eljárásjogi értelemben véve azonnali hatályú jogszabály anyagi jogi értelemben visszaható hatályú: hisz csak abban az ügyben folyhat „most” eljárás, ami a múltban történt.

Ha eljárásjogi értelemben jövőbeli hatályú a jogszabály, akkor az anyagi jogi ételemben vett időbeli hatályáról még nem tudunk semmit: hiszen elrendelheti a jogszabály, hogy csak a jövőben induló eljárásokra, de

1. a múltban történő eseményekre is vonatkozik [anyagi jogi visszaható], vagy

2. csak a jogszabály keletkezése időpontja utáni eseményekre vonatkozik [anyagi jogi időbeli hatály az érvényesség kezdetének pillanatától], vagy

3. csak a jogszabály keletkezési időpontjához képest későbbi időpontja utáni eseményekre vonatkozik [anyagi jogi jövőbeli hatály].

 

            Mi a helyzet fordítva: hogyan lehet az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatályból az eljárásjogi értelemben vett időbeli hatályra következtetni?

            Ha anyagi jogi értelemben visszaható egy jogszabály, még semmit sem tudunk arról, hogy eljárásjogi időbeli hatály szempontjából milyen, hiszen a jogszabály előírhatja, hogy a múltban történt események másként minősülnek, de

1. ez csak a jövőben induló eljárásokra vonatkozik [eljárási jövőbeli hatály], vagy

2. ez a már folyamatban lévő és jogerősen még le nem zárt eljárásokra is vonatkozik [eljárási azonnali hatály], vagy

3. ez a már lezárt eljárásokra is vonatkozik, azaz főszabály szerint azok újraindíthatók (vagy újraindítandók) [eljárási visszaható hatály].

            Ha az anyagi jogi értelemben vett időbeli hatály a jogszabály keletkezésének pillanatától áll fenn, akkor értelemszerűen csak jövőbeli eljárási hatályról lehet szó, hiszen a visszaható és az azonnali eljárási hatály visszaható anyagi hatályt jelentene (ld. fent).

            Ha anyagi jogi értelemben vett jövőbeli hatályról van szó, akkor ugyanez a helyzet: csak jövőbeli eljárási hatályról lehet szó.

 

Azt láttuk tehát, hogy az eljárásjogi visszaható és azonnali hatályból következik az anyagi jogi visszaható hatály; és hogy ha az anyagi jogi hatály a jogszabály keletkezésének pillanatától áll fenn, és ha az anyagi jogi hatály jövőbeli, akkor az eljárásjogi hatály csak jövőbeli lehet. Ha azonban eljárásjogi jövőbeli hatályról vagy anyagi jogi visszaható hatályról van szó, akkor nem tudunk a másik típusú időbeli hatályra következtetni.

 

2.2.3 A területi hatály

 

Természetesen elméletileg területi hatály is kétféle van (tényállási [hol kell megvalósulnia, hogy a jogkövetkezmény belépjen] és jogkövetkezményi [hol lép be a jogkövetkezmény]). Nézzük, a pozitív jog melyiket érti a „területi hatály” alatt.

 

                Az 1999. évi LXXXIII. törvény a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv kihirdetéséről a „3bis Cikk. Területi hatály” cím alatt a következőket mondja: „A nemzetközi lajstromozásból eredő oltalom bármely Szerződő Félre csak a nemzetközi bejelentést benyújtó személy, illetve a nemzetközi lajstromozás jogosultjának kérésére terjed ki. Ilyen kérés nem tehető azonban azon Szerződő Fél vonatkozásában, amelynek hivatala a származási hivatal.” Itt tehát arról van szó, hogy az oltalom mindazon országokban belép, amelyekre ezt a jogosult kéri. Itt tehát a jogkövetkezményt jelöli a területi hatály.

           Evvel ellentétben a Btk. területi hatály alatt a tényállás egy elemére gondol [3. § (2) bek.]: „A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is.” Itt ugyanis arról van szó, hogy ha ezen a területen következik be az esemény [követik el a bűncselekményt], akkor a törvényben leírt jogkövetkezmények belépnek (a szóhasználat megint hibás: nem alkalmazandó, hanem „vonatkozik” vagy „hatályos rá” lenne a helyes szóhasználat).

 

Egy jogszabály területi hatálya alatt tehát azt értjük, hogy

1. mely terület szerepel a jogszabály normáinak jogkövetkezményeiben a jogkövetkezmény belépésének helyeként, vagy [kizáró vagy][LXI]

2. mely terület szerepel a jogszabály normáinak tényállásaiban az esemény bekövetkezésének helyeként.

            Az, hogy a konkrét esetben melyikről van szó, az egyértelműség kedvéért mindig tisztázandó.

 

Az ország területe szempontjából háromféle területi hatályt különböztetünk meg: 1. országos hatályt [az ország egész területére hatályos], 2. partikuláris hatályt [csak az ország egy területére hatályos], 3. extraterritoriális hatályt [az ország területén túlterjeszkedő a területi hatályt].[LXII]

 

A területi hatály korlátozásához ld. még fent 2.2.2.3 Az időbeli hatály felfüggesztése.

 

2.2.4 A tárgyi hatály

 

            Egy jogszabály tárgyi hatályán azt értjük, hogy a benne szereplő normák tartalmuk szerint milyen eseményekre vonatkoznak, azaz milyen típusú események esetén lép be a jogkövetkezmény.

 

Kérdés: vajon a tényállásra vagy a jogkövetkezményre vonatkozik a tárgyi hatály a jogszabályok szövegében? Nézzünk példát rá: az 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról a „Tárgyi hatály” cím alatt a következőket mondja:

„3. § A törvény rendelkezései alapján általános forgalmi adót (a továbbiakban: adó) kell fizetni

a) az adóalany által belföldön teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás, valamint

b) a termékimport

után.”

Kicsit átfogalmazva: ha adóalany belföldön teljesíti a termékértékesítést vagy [sic!] a szolgáltatást, vagy ha termékimportról van szó, akkor általános forgalmi adót kell fizetni. Mint látjuk: ez esetben a tárgyi hatály a tényállásokra vonatkozik.

                Most megkímélem az olvasót, hogy a tárgyi hatály összes jogszabályi említését előhozzam, ezért csak jelzésszerűen: a jövedéki törvény [1997. évi CIII. tv.], nemzetközi szerződéseket kihirdető Korm. rendeletek és MT rendeletek, valamint az oktatási ombudsman intézményének bevezetését elrendelő OM rendelet [40/1999. (X. 8.) OM rendelet]. Az összes helyen a tényállás egy elemét jelenti a tárgyi hatály.

                A tárgyi hatály korlátozására ld. fent 2.2.2.3 Az időbeli hatály felfüggesztése.

 

            A tárgyi hatály azt fejezi ki, hogy a törvényben megfogalmazott jogkövetkezmények milyen típusú tényállások esetén lépnek be.

A tárgyi hatály lényegében a tényállás tartalmának azon része, amely a többi tényállási hatály elvétele után megmarad.

 

2.2.5 Konjunktivitás a tényállási hatály esetében

 

            Mint láttuk, a hatály alatt csak egy esetben (területi hatály) érthet a magyar pozitív jogi szóhasználat jogkövetkezményi hatályt. Ezért a jogkövetkezményi hatályt nem is érdemes abból a szempontból vizsgálnunk, hogy mi történik, ha a jogszabály által megnevezett többféle jogkövetkezményi hatály közül csak az egyiknek felel meg a jogkövetkezmény.

Nem így a tényállási hatály esetében!

Ezesetben az összes megnevezett hatálynak egyszerre (konjunktíve) kell fennállnia.

            Gondoljunk például a következőre: hiába stimmel a területi és a személyi hatály, ha az időbeli hatály nem [pl. a Btk. hatálybalépése előtt követték el a bűncselekményt, és az akkori törvények szerint ez nem volt bűncselekmény]. Ilyenkor nem mondhatjuk, hogy a Btk. hatálya alá esik a cselekmény. Vagy fordítva: hiába van meg az időbeli hatály, ha a területi és a személyi nincs (a Btk.-ban a területi és a személyi hatály erősen összefonódik) [pl. egy pigmeus megöl egy másikat az esőerdőben: ezesetben sem esik a Btk. hatálya alá a cselekmény].

            Ezekben az esetekben egész egyszerűen nem valósult meg a tényállás: a tényállásnak ugyanis mindig része a megnevezett (tényállási) hatály is! Pl. az „Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” [Btk. 166. § (1) bek.] norma tényállásának része a Btk. által megnevezett személyi, területi és időbeli hatály [Btk. 2-5. §] is![LXIII]

            A (tényállási) hatály összes megnevezett vetületének (részének) tehát egyszerre kell fennállnia, hogy a jogszabály valóban vonatkozzon az eseményre.

 

2.3 Az alkalmazhatóság

 

Mielőtt az alkalmazhatóság fogalmát megvizsgálnánk, röviden még ki kell térnünk a jogalkalmazás fogalmára is.

            1. Jogalkalmazás alatt a hétköznapi magyar jogi nyelvben azt a folyamatot értik, amikor a generális normából individuális norma „készül”. Ezt a következőképpen lehet logikailag leírni [példa]:[LXIV]

 

(23)     "x(Ö(x, e) O(B(x)))

            Ö(j, e)                        

            O(B(j))

 

ahol Ö a megöl [kétargumentumú predikátum, amelynek első helyén az áll, aki öl, a második helyen pedig az, akit öl], e a másik ember, B az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és j Kovács János. Azaz:

 

            „Aki mást megöl, az [...] öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”

                Kovács János mást megölt.                                                                                                           

                tehát: „Kovács János öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”

 

            Ez esetben a felsőtételből [Btk. 166. § (1) bek.] mint generális normából nyertük a konklúziót mint individuális normát (modus ponens).[LXV] [a generális és individuális normák elhatárolásáról ld.: 1.4 A generális és az individuális normák]

Természetesen a jogalkalmazás legnehezebb feladata nem a következtetés „levonása”, hanem a premisszák felállítása.[LXVI] Mindez azonban nem változtat azon, hogy egy jogszabály alkalmazása alatt általában azt értjük, hogy egy benne [a jogszabályban] szereplő generális normából egy individuális normára következtetünk.[LXVII]

            2. Jogalkalmazás alatt ritkán és főleg jogelméleti kontextusban a jog egy fokkal konkrétabbá tételét értjük. Ebben az értelemben az alkotmány alkalmazása a törvényhozás, a törvények alkalmazása a rendeletalkotás, az ítéletek alkalmazása a (fizikai) végrehajtás.

 

            A továbbiakban a jogalkalmazás alatt az általában használt (az 1.) értelemben vett jogalkalmazást fogom érteni. Nézzük, hogy lehet az alkalmazhatóságot így meghatározni.

 

Főszabály szerint ha egy jogszabály hatálya alatt áll egy esemény, akkor alkalmazni kell rá a jogszabályt, azaz a jogszabályból vett általános norma lesz következtetésünkben a felsőtétel, az esemény az alsótétel, a konklúzió pedig az egyedi norma.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor annak ellenére, hogy az esemény a jogszabály hatálya alatt áll, nem vonható le a következtetés. Ilyen eset akkor áll fenn, amikor nem alkalmazható az adott norma (vagy az egész jogszabály).

Nézzük, milyen esetekben válik el a hatály az alkalmazhatóságtól!

 

            1. Mint megállapítottuk, a tartalmilag ellentmondó későbbi jogszabály a magyar jogrendben nem helyezi hatályon kívül a korábbi jogszabályt, azaz materiális derogáció nincs [Jat. 13. §]. De kérdés, hogy ilyenkor mi a viszony a régebbi és az annak tartalmilag ellentmondó újabb jogszabály között. Álláspontom szerint mind a két jogszabály hatályban marad, de a későbbinek alkalmazási elsődlegessége van a korábbival szemben.

            2. Bizonyos esetekben mellőzni kell a magyar jog alkalmazását, ha azt a kérdést nemzetközi szerződés szabályozza.[LXVIII]

            3. Tulajdonképpen a lex specialis derogat legi generali esetében sem derogációról van szó (noha a szabályban a „derogat” szó szerepel), hiszen ha a lex specialist később hatályon kívül helyezik, akkor az általa a lex generalison „ejtett seb” automatikusan beheged: a lex generalis hatálya ismét automatikusan kiterjed a korábban a lex specialis által lefedett területre is. Márpedig az alkalmazási elsődlegességnek ez a jellemzője. (ld. még alább 3.5 Az alkalmazási elsődlegességről részletesebben) Azt állítom tehát, hogy a lex specialis nem derogálja a lex generalist, hanem csupán alkalmazási elsődlegessége van vele szemben.

            4. Amennyiben a lex priort hatályon kívül helyező jogszabály érvényességi fogyatékosságban szenved, akkor bizonyos körülmények között feltehető, hogy továbbra is a régi (hatályon kívül helyezett) jogszabály alkalmazandó. A közigazgatás esetében ennek a lehetőségnek a játéktere jóval szűkebb, mint az igazságszolgáltatás esetében; s a legtágabbak az ilyen lehetőségek az alkotmánybíráskodás terén. Ennek az államjogtani problémának a bővebb kifejtése azonban nem tárgya a dolgozatnak.

            5. Végül a számunkra legfontosabb eset, amikor elválik a hatály az alkalmazhatóságtól, az a közösségi jog és a tagállami jog viszonya. Gyakran előfordul, hogy ugyanarra az esetre a közösségi jog és a tagállami jog ellentétesen rendelkezik, s mind a kettőnek a hatálya alá esik az eset: ilyenkor a közösségi jogot kell alkalmazni [alkalmazási elsődlegesség]. Ezt az esetet részletesebben is tárgyalom alább a 3. pontban [3. A közösségi jog és a tagállami jog viszonya].

 

Szót kell ejteni még két olyan esetről, amikor bár alkalmazhatóságot említenek, valójában időbeli hatályról van szó.

1. Az Alkotmány rendkívüli és szükségállapot idejére vonatkozó előírásaiban használja az alkalmazás „felfüggesztése” kifejezést. Ez azonban valójában az időbeli hatály felfüggesztését jelenti (ld. fent 2.2.2.3 Az időbeli hatály felfüggesztése).

2. Az AB egy határozatában [34/1991. (VI. 15.) AB hat.] azzal a problémával foglalkozott, hogy mi történik, ha a Magyar Közlöny tényleges megjelenési (és hatálybalépési) ideje későbbi, mint a Közlönyön feltüntetett dátum. Ez esetben az AB a jogszabályt alkalmazhatatlannak nyilvánította azon eseményekre, amelyek a hatálybaléptetést követően, de a Magyar Közlöny tényleges megjelenése között történt („a hatálybalépés napján, illetve az ezt követő napokban a megjelenés hiányában nem is lehetett alkalmazni”). Ha azonban egy bizonyos időszak alatt történt eseményekre nem alkalmazható egy jogszabály, akkor a jogszabály időbeli hatályát csonkítottuk meg.

 

A hatály hiányosságából következhet alkalmazhatatlanság is. Ez történt, amikor azért nyilvánított az AB egy jogszabályt alkalmazhatatlannak, mert annak végrehajtási jogszabályát még nem adták ki [32/1990. (XII. 22.) AB határozat]. Az ilyen esetekben ugyanis a jogszabály hatálya – pl.: tényállási tárgyi hatálya [mit kell teljesítenie a pályázónak, hogy állami támogatást kapjon egy beruházásra], vagy jogkövetkezményi tárgyi hatálya [milyen összegű normatív támogatást ad az állam egy beruházásra] – csonka, ezért a jogszabály nem alkalmazható. Nem véletlenül mondja ki a Jat. 12. § (4) bek., hogy a jogszabályt végrehajtási jogszabályával egyidejűleg kell hatályba léptetni.

Egy ilyen csonka jogszabály esetében az érvényesség nem kérdőjelezhető meg, hiszen kihirdették, s nem történt olyan jellegű hiba, amely érvényességi fogyatékosságnak lenne minősíthető;[LXIX] ezért aztán ez a jogszabály már kötelezettséget róhat az alárendelt szervekre nézve.[LXX] Itt tehát a hatály csonka mivoltából következik az alkalmazhatatlanság.

 

2.4 Az érvényesség, a hatályosság [létezés és tényállási időbeli hatály] és az alkalmazhatóság viszonyáról

 

Nézzük a „magyar jogszabályok egy adott időpontban és ugyanabból az időpontból szemlélve”[LXXI] halmazát Venn-diagramon, benne három részhalmazként az érvényesség, a hatályosság [létezés és tényállási időbeli hatály][LXXII] és az alkalmazhatóság fogalmát [tegyük fel, hogy Magyarország már az EU tagja]:[LXXIII]

	8
													6
										3
				4
																7
										5
					hatályos(időbeli)								alkalmazható

 

 

 

1.: Érvényes, de nem hatályos és nem is alkalmazható. Pl.: egy már hatályon kívül helyezett törvény [nem hatályos ebben a pillanatban], amely ellent is mond egy közösségi jogszabálynak [amelynek hatálykezdete a magyar jogszabály hatálykezdetével azonos vagy még korábbi], ezért aztán azokra az esetekre sem alkalmazható, amelyek hatálybanlétének ideje alatt történtek. Magyar jogszabályok esetében ugyanis nem (lesz) érvényességi kritérium a közösségi jognak megfelelés.

2.: Érvényes és hatályos, de nem alkalmazandó. Pl.: egy a közösségi jognak ellentmondó, de érvényes és hatályos magyar jogszabály az ellentmondó közösségi jogszabály hatálybalépte után történt eseményekre nem alkalmazandó (hiába esik a tényállási időbeli hatálya alá az esemény)

3.: Érvényes, hatályos és alkalmazható. Egy a közösségi jognak nem ellentmondó érvényes és hatályos magyar jogszabály.

4.: Hatályos, de nem érvényes és nem alkalmazható. Pl. egy az Abtv.-t ex nunc hatályon kívül helyező egyszerű törvény. Ez az egyszerű törvény érvénytelen, mert alkotmányellenes. Hatályos, mert létezik (kihirdették) és a kihirdetés időpontja utánra a tényállási időbeli hatálya megvalósultnak tekinthető. Azonban minden bizonnyal nem alkalmazható az AB részéről, hiszen különben nem lenne minek alapján megsemmisíteni: azaz a jogrendszer épsége csak az alkalmazhatatlanság feltevése esetén tartható fenn.

5.: Hatályos és alkalmazható, de nem érvényes. A közigazgatás önmagában azért nem tagadhatja meg egy kormányrendelet alkalmazását, mert az egy törvénynek (véleménye szerint) ellentmond –bár bizonyos súlyos esetekben ez a nem-alkalmazási jogosultság feltehető. Ha azonban nem az a „súlyos eset” áll fenn, akkor a közigazgatás továbbra is alkalmazni tartozik a törvénynek ellentmondó (ezért érvénytelen) hatályos jogszabályokat. Annak az államjogtani problémának az elemzése, hogy mi ez a „súlyos eset”, már nem tartozik a dolgozat tárgyához.

6.: Érvényes és alkalmazható, de nem hatályos. Pl. egy már hatályon kívül helyezett jogszabály, amely azonban hatálybanlétének ideje alatt történt eseményekre továbbra is vonatkozik.

7.: Nem hatályos és nem érvényes, de alkalmazható. Ez a kivételes eset akkor fordulhat elő, amikor az AB egy jogszabályt megsemmisít [méghozzá a hatálykezdet[LXXIV] időpontjára ex tunc], de bizonyos esetre elrendeli az alkalmazását [Abtv. 43. § (4) bek].

8.: Nem hatályos, nem érvényes és nem alkalmazható. Pl. egy az AB által a hatálykezdet időpontjára ex tunc megsemmisített jogszabály.

 

2.5 Az AB határozatai mint jogszabályok: érvényesség, hatály és alkalmazhatóság

 

            Egy AB határozat akkor érvényes, ha kihirdették (létezik) és nem bír érvényességi fogyatékossággal. Ilyen érvényességi fogyatékosságot jelenthet pl. ha az Abtv. által megkívánt létszámnál kevesebben vettek részt a határozatot hozó ülésen. A helyzet annyiban más, mint általában a jogszabályok esetében, hogy itt az érvénytelenséget „elkövető” szerv az a szerv, amely egyébként a jogszabályok érvénytelenségét megsemmisítéssel szankcionálja.[LXXV]

A jogszabályt megsemmisítő határozat lényegében a megsemmisített jogszabály inverze [negatív jogalkotás], ezért a hatályt is jelentősen befolyásolja a megsemmisített jogszabály hatálya. Területi, személyi és tárgyi hatálya megegyezik a megsemmisített jogszabályéval. Amennyiben a hatálykezdetre ex tunc történik a megsemmisítés, akkor időbeli hatálya is megegyezik. Ha ex nunc vagy pro futuro, akkor pedig a kihirdetés napjától ill. a meghatározott jövőbeli naptól hatályos a határozat.

Alkalmazhatóságról pl. akkor beszélhetünk egy jogszabályt megsemmisítő AB határozat esetében, ha az AB megsemmisít egy jogszabályt, és ennek alapján a Be. 276. § (3) bek. értelmében perújítást rendelnek el.[LXXVI] Tehát lényegében a megsemmisített jogszabály alapján keletkezett individuális normának az AB határozat alapján történő módosítása esetén.

Ha az AB határozat elutasítja a megsemmisítésre irányuló indítványt, akkor természetesen nincs értelme alkalmazhatóságról beszélni, hiszen új (negatív) generális norma sem keletkezett, azaz nincs mit alkalmazni.

 

2.6 Kitérő: individuális normák érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága

 

Bár nem tartozik szorosan témánkhoz, mégis érdemes megvizsgálni az individuális normák érvényességét, hatályát és alkalmazhatóságát is.

Egy individuális norma akkor érvényes, ha bizonyos súlyos hibáktól mentesen létezik.[LXXVII]

Ugyancsak röviden lezárhatjuk az alkalmazhatóság kérdését: individuális norma esetében ennek nincs értelme, mert definíció szerint az alkalmazhatóság („generális normából individuális norma gyártása”) csak generális normák esetében értelmezhető. Individuális normák esetében maximum végrehajthatóságról beszélhetünk, ez azonban más fogalom (illetve csak jogelméleti értelemben „alkalmazás”, de evvel mi most itt nem foglalkozunk).

Nézzük a bonyolultabb problémát, az individuális normák hatályát! Nyilván itt is megkülönböztethetünk tényállási és jogkövetkezményi hatályt: attól függően, hogy a norma adott része milyen tartalmú.

Lássunk egy minden elemmel kifejezetten rendelkező (ezért kissé erőltetett) példát:

 

„Ha egy katona Budapesten 2000. november 19.-én részegeskedik, akkor Kovács János köteles 2000. november 20-án Békéscsabán két km-t futni.”

 

Ebben az individuális normában mind a tényállásban, mind a jogkövetkezményben fellelhető mind a négy fajta hatály. Ez azonban ritkán van így. Nézzünk egy másik sarkított példát, ahol viszont a lehető legkevesebb hatály szerepel:

 

„Nagy Béla alperes 250.000 Ft nemvagyoni kártérítést tartozik fizetni Acker Mihály felperesnek.”

 

Lássuk hipotetikus alakban:[LXXVIII]

 

(4) "x(N(x) O(F(x, a)))

 

ahol F a 250.000 Ft-ot fizet [kétargumentumú predikátum, ahol az első helyen az áll, aki fizet, a második helyen az, akinek fizetnek], N a „nagybélaság” egyediesítő tulajdonság és a Acker Mihály. Azaz minden x-re igaz, hogy ha rendelkezik az N tulajdonsággal [amelyet mellesleg úgy fogalmaztunk meg, hogy csak egy x-re illeszkedjék], akkor fizetnie kell 250.000 Ft-ot Acker Mihály részére. Vagy másképp: aki viseli a „nagybélaság” [egyediesítő] tulajdonságot, az Acker Mihály részére köteles 250.000 Ft-ot fizetni.

            Nézzük, hogy ebben az esetben mik a norma hatályai (2 X 4 = 8 db.):

1.      a tényállási személyi hatály: minden ember (akik közül persze csak egy van, akire igaz az előtag; de ezt az egyet a „minden emberből” választjuk ki)[LXXIX]

2.      a jogkövetkezményi személyi hatály: minden ember (bárki, aki teljesíti az előtagot, arra beáll az utótagban található kötelezettség)

3.      a tényállási időbeli hatály: a norma keletkezésének (ítélet kihirdetésének) pillanata [igen rövid időszak: egy pillanat]

4.      a jogkövetkezményi időbeli hatály: az ítélet kihirdetésének pillanatától a végtelen jövőig (hacsak az ítélet más része nem mond mást)

5.      a tényállási területi hatály: akárhol [az egész világ], hiszen mindegy, hogy hol viseli az x a „nagybélaság” tulajdonságát

6.      a jogkövetkezményi területi hatály: akárhol [az egész világon] teljesíthet Nagy Béla Acker Mihálynak [akár Pekingbe is elmehetnek mindketten, hogy ott ejtsék meg a 250.000 Ft kifizetését, de persze Nagy Béla lehetőségeit behatárolja az, hogy Acker Mihálynak fizikailag hol tud fizetni; ez a korlát azonban nem része a normának]

7.      a tényállási tárgyi hatály: a „nagybélaság” [egyediesítő] tulajdonság viselése

8.      a jogkövetkezményi tárgyi hatály: 250.000 Ft fizetése Acker Mihálynak

 

 

Az eljárásjogokban egy határozat vagy ítélet hatályon kívül helyezése a létezés (s ezért az érvényesség) elvesztését jelenti.

 

2.7 Kitérő: egy megtévesztő azonos hangalak

 

            A magyar jogi nyelvben nem csak normák esetében merül fel a „hatály” szó, hanem jognyilatkozatok és eljárási cselekmények esetében is.[LXXX] Ezeknél szoktunk hatálytalanságról vagy hatályosságról beszélni. Ennek azonban [az általam nem vizsgált etimológián kívül] semmi köze az előzőekben vizsgált hatály fogalmához.

            Hatálytalan jognyilatkozatok esetében csupán arról van szó, hogy valaki ki akarta váltani a jogkövetkezményt, és ennek érdekében megpróbálta megvalósítani a tényállást, de ez nem sikerült neki. Hatályos jognyilatkozat esetében értelemszerűen sikerrel járt a kísérlet.

 

                Pl. a fellebbezésről való lemondás csak akkor hatályos, ha azt a határozat kihirdetése után valamennyi fél bejelenti [Pp. 228. § (2) bek.]. Itt jegyzem meg, hogy a Pp. a hatálytalansággal azonos értelemben használja az érvénytelenség kifejezést is: a hirdetményi kézbesítés és az azt követő eljárás érvénytelen, ha a fél által előadott tények, amelyre a bíróság a hirdetményi kézbesítést alapította, valótlannak bizonyulnak [Pp. 101. § (2) bek.].[LXXXI]

 

2.8 A derogáció és a jogforrási hierarchia fogalma

 

            A derogáció és a (rá épülő) jogforrási hierarchia fogalmait azért kell megvizsgálnunk, hogy a közösségi jog és a tagállami jog viszonyát illetően tisztán láthassuk majd: mi nem jellemző erre a viszonyra.

 

            Nézzük először a derogáció fogalmát. A derogáció a tényállási időbeli hatály végét jelenti: tehát a derogáció időpontját követően történt eseményekre már nem hatályos a derogált norma.

            Elképzelhető, hogy a derogáció ennél jobban szűkíti a tényállási időbeli hatályt, pl. visszamenőleges hatály esetén; s ha ez azt a mértéket éri el, hogy az időbeli hatályból nem marad semmi (pl. a derogált norma hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen), s ráadásul a derogált norma alapján keletkezett (individuális) normák is megtámadhatók lesznek, akkor a norma létezését (ezért érvényességét) is elveszti. (Elvileg persze feltehetnénk, hogy ez egy érvényes norma, de nincs időbeli hatálya. Csakhogy fölösleges egy ilyen kiüresedett normának akárcsak a létezését is feltételeznünk [Ockham borotvája][LXXXII].)

            A derogáció tulajdonképpen a norma tartalmának módosítását jelenti, hiszen az időbeli hatály a norma tartalmának része. Amennyiben a norma tartalmát (időbeli hatályát) oly mértékben csonkítjuk, hogy nem marad belőle semmi, akkor értelemszerűen létezésének (s ezáltal érvényességének) is véget vetünk.

            Amit a derogációval kapcsolatban meg kell még jegyezzünk: a derogált norma sosem éled fel attól automatikusan, hogy az őt derogáló normát egy harmadik norma derogálja; a „felélesztés” mindig kifejezett kell legyen.

            A derogáció elméletileg lehet formális (expressis verbis hatályon kívül helyezés) és materiális (tartalmilag ellentmondó későbbi norma által). A magyar jogrendszer nem ismeri el a materiális derogációt [Jat. 13. §], helyette a későbbi norma alkalmazási elsődlegességgel bír a korábbi tartalmilag ellentmondó normával szemben (ld. fent).

 

            Nézzük ezek után a jogforrási hierarchia fogalmát!

1. Első definíciós próbálkozás. Egy A jogszabály akkor áll egy B jogszabály fölött a jogforrási hierarchiában, ha az A jogszabály adja meg a felhatalmazást a B jogszabály megalkotására. De mit jelent a felhatalmazás itt?

1.1 Egyrészt jelentheti azt, hogy az egyik jogszabály azt mondja ki, hogy ezt a kérdést egy másik jogszabály szabályozza. Ilyen azonban számtalan esetben van egyszerű törvények között is (pl. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 54. § (3) bek.: „A gazdálkodó szervezetnek a gyakorlati képzéshez való hozzájárulási kötelezettségét a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló - többször módosított - 1988. évi XXIII. törvény szabályozza.”) Márpedig azt senki sem állítja, hogy az egyszerű törvények között jogforrási hierarchia lenne.[LXXXIII] S ráadásul ezesetben a jogforrási hierarchiában nem minden esetben állna a kormányrendelet a törvény alatt, hiszen kormányrendelet nem csak törvény végrehajtásaként keletkezhet, hanem közvetlenül az Alkotmányra is támaszkodhat. (pl. a 78/1991. (VI. 13.) Korm. rendelet a kormányzati beruházások lebonyolításának egyes kérdéseiről preambuluma így hangzik: „Az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:”).[LXXXIV]

1.2 A felhatalmazás jelentheti azt is, hogy az egyik jogszabály a másik létrejövetelének eljárási előfeltétele. Azaz a jogszabály valamely érvényességi kritériumát egy másik jogszabály adja meg. Csakhogy ebben az esetben pl. az Országgyűlés Házszabálya az Alkotmány felett helyezkedne el, hiszen az Alkotmányt is csak a Házszabály betartásával lehet érvényesen módosítani.

1.3 Végezetül definiálhatjuk a felhatalmazást a következőképpen is: felhatalmazás esetében egy magasabb rangú jogszabály azt mondja ki, hogy valamit (pl. az adott kérdés részleteit) egy alacsonyabb rangú jogszabály szabályoz. Ebben az esetben azonban a felhatalmazás fogalmának meghatározásához már felhasználtuk az alá-fölérendeltség (hierarchia) fogalmát is, márpedig ez súlyos hiba, hiszen pont azért kezdtük el a felhatalmazás fogalmát vizsgálni, mert a jogforrási hierarchia fogalmát keressük [a hiba neve: definitio per definiendum].

Megállapíthatjuk tehát, hogy a felhatalmazás fogalmára építve nem tudjuk meghatározni a jogforrási hierarchia fogalmát: ez a definíciós kísérlet elbukott.

2. Második definíciós kísérlet. Egy A jogszabály akkor áll a jogforrási hierarchiában egy B jogszabály felett, ha az A jogszabály derogálhatja a B jogszabályt, de a B jogszabály nem derogálhatja az A jogszabályt. Ha kölcsönösen derogálhatják egymást, akkor azonos szinten állnak. Álláspontom szerint a magyar jogrendszerben ezt jelenti a jogforrási hierarchia fogalma.[LXXXV]

 

                A derogációtól elhatárolandó a megsemmisíthetővé (érvénytelenné, hibássá) válás (invalidáció). Ez olyankor jelentkezik pl., amikor egy a jogforrási hierarchiában magasabban elhelyezkedő norma változása miatt az alárendelt norma tartalmilag már nem felel meg a fölérendelt normának. Ezek után pl. az Alkotmánybíróság helyezheti hatályon kívül (derogálhatja). [ld. fent 2.1.1 Utólagos érvénytelenség (invalidáció)]

           

3. A közösségi jog és a tagállami jog viszonya

 

3.1 A közösségi jog struktúrájának jellemzői

 

3.1.1 Autonóm érvényesség

 

            A közösségi jog önálló jogrend. Saját jogalkotó szervei és saját jogalkotási eljárása van.

 

3.1.2 Közvetlen alkalmazhatóság

 

            Eszerint az EU-jogból közvetlenül (annak transzformációja nélkül) „gyárthatunk” a nemzeti jogrend részét képező individuális normákat (ítéleteket, határozatokat). Ez főszabályként a rendeletre, de bizonyos feltételekkel az irányelvre is vonatkozik.[LXXXVI] Ugyanígy a primér közösségi jog számos rendelkezése is közvetlenül alkalmazható.[LXXXVII]

            Előfeltétele ennek a közvetlen alkalmazhatóságnak, hogy a rendelkezés eléggé pontos és feltétlen legyen. Ez adott esetben gyengébb lehet annál, mint amit a nemzeti alkotmánybíróság támaszt a nemzeti joggal szemben, de egy nemzeti szerv akkor is alkalmazni tartozik egy közösségi jogi rendelkezést, ha az a nemzeti alkotmánybíróság próbáját nem állná ki.[LXXXVIII]

 

3.1.3 Elsődlegesség a tagállami jog előtt

 

            A potenciálisan azonos címzetti kör miatt szükség van egy a közösségi jog és a tagállami jog közti ellentmondást feloldó kollíziós szabályra. Az EuB joggyakorlata szerint a közösségi jog egésze megelőzi a tagállami jogot, annak alkotmányjogával együtt (bővebben ld. még lent 3.5 Az alkalmazási elsődlegességről részletesebben).[LXXXIX]

            Az elsődlegesség csupán alkalmazási elsődlegességet jelent: a közösségi jog ugyanis nem derogálhatja a tagállami jogot.

 

 

3.2 A közösségi jog jogforrásai

3.2.1 A primér közösségi jog

 

            Primér közösségi jog a Közösségek és az Unió alapító szerződéseit valamint a közösségi jognak az Európai Bíróság által kialakított alapelveit jelenti. Ezek közé a jogi alapelvek közé tartoznak olyan jogállami alapelvek, mint az arányosság, a jogbiztonság, a közigazgatás törvényessége és az alapjogok tisztelete.[XC]

            Az Európai Bíróság gyakorlata szerint ezen alapjogok elsősorban az EEJE-t mint az európai alkotmányos hagyomány közös nevezőjét jelentik. A primér jog a szekundér jog jogszerűségének mércéje, így betölti az EU alkotmányának szerepét.

3.2.2 A szekundér közösségi jog

 

Szekundér közösségi jog alatt az EU szervei által alkotott jogot értjük.

 

3.2.2.1 Rendelet

 

            A rendeletek az EKSZ 249. Cikk (2) bek., EAKSZ 161. Cikk (2) bek. szerint minden részükben kötelezőek és „közvetlenül hatályosak minden tagállamban”. Az ESZAKSZ ugyanerre a fogalomra az „általános döntés” kifejezést használja.

            A rendelet azon jogforrása a közösségi jognak, amellyel egyesekre jogok és kötelességek közvetlenül kötelező módon megállapíthatóak. Körülbelül megfeleltethetőek a nemzeti törvényeknek.

 

3.2.2.2 Irányelv (direktíva)

 

             A címzettek itt a tagállamok, nem az egyesek (EKSZ 249. Cikk (3) bek., EAKSZ 161. Cikk (3) bek.). A végrehajtás formája és eszköze a tagállamokra van bízva, csak az eredmény kötött. (Lényegében evvel egyező intézmény az ESZAK-ban az ajánlás, ahol is kötelezően csak a célok rögzítettek, de az eszközök nem. Ez az ajánlás nem összekeverendő az 3.2.2.4 Ajánlás és vélemény pontban említésre kerülő ajánlással.)

            Az irányelvet egy „kifelé hatásos” norma segítségével kell végrehajtani (azaz magyar jog szerint törvénnyel vagy rendelettel, de pl. nem ilyen a Jat. értelmében vett határozat)[XCI]. A törvény és rendelet (vagy más „kifelé hatásos” norma) közti választás a belső jog dolga.

            Az irányelvek általában maguk szabnak határidőt a belső jogba való átültetésre. Amennyiben ezt a határidőt a tagállam elmulasztja, akkor az irányelv közvetlenül alkalmazhatóvá válik, feltéve hogy

1. feltétlen és eléggé pontos, és

2. az egyeseket az állammal szemben kedvezményező szabályról van szó (nem pedig egyesek egymás között és nem egyesek kötelezettsége az állammal szemben).

 

3.2.2.3 Döntés

 

            EKSZ 249. Cikk, EAKSZ 161. Cikk szerint további jogforrás a döntés. Ez egy egy vagy több konkrét címzetthez (tagállam vagy egyesek) irányuló aktus [individuális norma].

            Az államok felé irányulók lehetnek közvetlenül végrehajtandók vagy átültetendők a tagállami jogba.

 

3.2.2.4 Ajánlás és vélemény

 

            Nincs kötelező erejük (soft law), ezért a továbbiakban nem is foglalkozom velük.

 

3.2.3 A nemzetközi szerződések

 

            A Közösségek a nemzetközi jog alanyai, így hát joguk van nemzetközi szerződéseket kötni. Ez a szerződéskötési jog (treaty making power) addig terjed, amíg joguk lenne a belső szabályozásra (bel- és külhatáskörök párhuzamossága).

            Olyan esetekben, amikor a Közösségeknek nem terjed ki teljesen a joguk a szerződés megkötésére, akkor a tagállamokkal közösen kötik azt meg. Ezek az ún. vegyes szerződések, ilyen pl. az EFTA tagállamaival kötött, az Európai Gazdasági Térség (EGT) létrehozására irányuló, 1992 februárjában aláírt megállapodás.

            A nemzetközi szerződések rangban a primér és a szekundér közösségi jog között helyezkednek el. Rendelkezéseik közvetlenül alkalmazhatóak, amennyiben tartalmilag eléggé pontosak és feltétlenek. Mint ilyenek a tagállamok szervei által közvetlenül alkalmazandók és megelőzik a tagállami jogot.

 

3.3 Jogalkotás az EU-ban

 

3.3.1 A jogalkotás menete

 

            Az EU két egyenrangú társjogalkotó szerve az Amszterdami Szerződés óta a Tanács (Miniszterek Tanácsa) [kb. megfelel egy a tagállamokat képviselő felsőháznak] és az Európai Parlament [kb. alsóház]. Kezdeményezési monopóliummal bír a Bizottság [kb. kormány], amelynek indítványaitól csak kivételes esetben lehet eltérni.

            Ugyancsak részt vesz a jogalkotásban az Európai Bíróság [kb. alkotmánybíróság és legfelsőbb bíróság egyben], méghozzá általános normák alkotásával is, sőt esetleg az alapszerződések egyoldalú (ha úgy tetszik önkényes) módosításával is. Így például – az EKSZ egyértelmű rendelkezései ellenére, contra legem – az irányelvek részére is biztosította a közvetlen alkalmazhatóságot.[XCII]

 

3.4 A jogalkotási hatáskörök megosztása az EU és a tagállamok között

 

            Nincs egységes rendelkezés a hatáskörök megosztásáról, csupán az alapítószerződések számos elszórt rendelkezéséből adódnak az uniós szervek hatáskörei. Ezek a rendelkezések egyrészt azt szabályozzák, hogy milyen tartalmú lehet a szabályozás (felhatalmazás), másrészt azt, hogy ez milyen jogi formát ölthet (különösen rendelet vagy irányelv).

A hatásköröknek az Unióra való átruházására a „behatárolt egyes felhatalmazás elve” (Prinzip der begrenzten Einzelermächtigung) vonatkozik, azaz az Uniónak csak ott van hatásköre, ahol azt konkrétan a tagállamok átengedték. Ezt az elvet azonban jelentősen legyengíti a szerződési hézagok betöltésére vonatkozó felhatalmazás (különösen EKSZ 308. Cikk) és a közösségi hatáskörök EuB általi dinamikus interpretációja.[XCIII]

            Ez a dinamikus interpretáció megfelel a közösségi hatáskörök finális struktúrájának: az EU hatáskörei nem tárgy szerint, hanem cél szerint vannak körülírva­; mindenek előtt a közös piac megvalósítására orientálódva. A finális hatáskörök tartalmilag nehezen behatárolhatók: minden ami a cél megvalósítását szolgálja, az beletartozik a hatáskörbe.[XCIV]

            A Közösség hatásköreinek kiterjesztő értelmezésének azonban a Maastrichti Szerződés (EUSZ) által az EKSZ-be beiktatott szubszidiaritás alapelve szab korlátot (EKSZ 5. Cikk). Eszerint csak azon területek esnek a Közösség hatáskörébe, amely célok közösségi szinten jobban megoldhatók, mint a tagállamok szintjén (szubszidiaritás). Az EUSZ 2. Cikke szerint ez az EU céljaira is vonatkozik. Az, hogy ez a rendelkezés mennyiben tartatható be, igen csak kétséges.

            A jogalkotási hatáskörök három csoportra oszthatók:

1.   kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök

2.   párhuzamos jogalkotási hatáskörök

3.   kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörök.

ad 1. A kizárólagos közösségi jogalkotási hatásköröknek is két fajtája van: 1.1 a primér joganyag által ilyennek minősített, vagy abból levezethetően ilyen (eredeti kizárólagos) 1.2 a szekundér joganyag által elfoglalt terület (következményi kizárólagos).[XCV] Ez utóbbi esetet nevezi a szakirodalom (az amerikai alkotmányjogban a szövetségi hatáskörökkel foglalkozó elméletekből átvéve) pre-emptionnek.[XCVI]

A különbség az eredeti kizárólagos és a következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök között az, hogy az eredeti kizárólagos hatáskör esetében akkor sem alkalmazható a tagállami szabályozás, hogyha még nincs közösségi szintű szabályozás (pl. ilyen hatáskör a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlását gátló akadályok eltávolítása) (Azaz, ha nincs közösségi joganyag, akkor ezen területen semmilyen jog sem alkalmazható!). Ez azt jelenti, hogy az eredeti kizárólagos hatáskör szabályozási vákuumot teremt addig, amíg a közösségi szintű szabályozás meg nem születik. Tagállami szabályozás ilyen esetben csak kifejezett közösségi jogi rendelkezés eredményeképpen válhat alkalmazhatóvá (kifejezett retranszfer)[XCVII], tehát adott esetben a közösségi jogi szabályozás időbeli hatályának lejárta sem eredményezi a tagállami jogalkotási hatáskör feléledését.[XCVIII]

Nem így a következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök esetében. Következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör rendkívül egyszerűen keletkezhet: az Unió kimerítően szabályozza szekundér normákkal az adott párhuzamos jogalkotási területet, azaz mintegy elfoglalja azt (pre-emption).[XCIX] A pre-emption lehet kifejezett[C], vagy hallgatólagos (a szabályozás kimerítővé válik). Itt a közösségi jogszabály időbeli hatályának lejárta a tagállami jogalkotási hatáskör feléledését jelentheti (hallgatólagos retranszfer), amennyiben ezáltal megszűnik a terület közösségi jogi teljes lefedettsége (kimerítő szabályozása).

ad 2. Főszabály szerint a szabályozási területek párhuzamos jogalkotási hatáskörbe esnek. Egyrészt azért, mert az EuB vélelmezi a tagállami szabályozás érvényességét (jobban mondva alkalmazhatóságát), még ha van is közösségi jogi szabályozás (a szubszidiaritás elvének egyik következménye); másrészt pedig azért, mert az EKSZ-ben kifejezetten fel vannak sorolva az eredeti kizárólagos közösségi és tagállami szabályozási területek. Párhuzamos jogalkotási hatáskör esetén az adott területet egyszerre szabályozza a tagállami és a közösségi jog. Erre a legtipikusabb példa, amikor egy közösségi irányelvet részletez a tagállami szabályozás. Kifejezetten erősíti egy szabályozási terület ilyen jellegét, ha az irányelvbe olyan kitételt tesznek, amely megengedi bizonyos rendelkezésektől az eltérést (derogation clause) vagy amely a tagállamok hatályos joganyagának bizonyos részét védi (saving clause).[CI] Ha egy párhuzamos jogalkotási hatáskör esetében a közösségi szabályozás megszűnik, akkor az „következményi kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörré” válik. Ha azonban a párhuzamos jogalkotási hatáskör adott területét a Közösség kimerítően szabályozza, akkor az „következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörré” válik.[CII]

            A párhuzamos jogalkotási hatásköröknek is egy része eredeti – azaz a szerződések által előírt módon ilyen (pl. a környezetvédelem területén a tagállamok a közösségi szabályozásnál szigorúbbat is megállapíthatnak; EKSZ 174. Cikk (4) bek. és 176. Cikk) –, más része nem; de a kettő közti különbség nem olyan fontos, mint a kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök két fajtája között.

ad 3. A kizárólagos tagállami jogalkotási hatásköröknek is két fajtája van: vagy a szerződések állapítják meg (ill. abból levezethető), vagy pedig a Közösség egyszerűen csak (még) nem szabályozta az adott területet – feltéve hogy a terület nem tartozik az eredeti kizárólagos közösségi hatáskörök közé (ebben az esetben ugyanis továbbra is kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörről van szó).

Amennyiben a Közösség egy eredeti kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörben alkotna jogot, az semmisségi panasszal az EuB előtt megtámadható (EKSZ 230. Cikk) (kezdeményezheti pl. a jogaiban sértett magánszemély vagy egy tagállam).

 

3.4.1 Az alkalmazási elsődlegesség és a jogalkotási hatáskörök megoszlása: a kollízió fogalma

 

            Az alkalmazási elsődlegesség azt jelenti, hogy konfliktus (kollízió, ellentmondás) esetén nem a tagállami, hanem a közösségi jog alkalmazandó. A kérdés már csak az, mi minősül kollíziónak.

Ez a közösségi jog esetében a szerint változik, hogy kizárólagos (közösségi vagy tagállami) avagy párhuzamos hatáskörökről van-e szó. 1. Ha ugyanis kizárólagos a közösségi hatáskör, akkor minden azt a területet szabályozó tagállami általános norma (törvény, rendelet) konfliktusban áll a közösségi joggal. 2. Ha azonban párhuzamos hatáskörről van szó, akkor csak abban az esetben beszélhetünk konfliktusról (kollízióról), ha ugyanarra a tényállásra olyan két jogkövetkezmény van megállapítva, amelyek kizárják egymást. 3. Kizárólagos tagállami hatáskör esetén fel sem merül az alkalmazási elsődlegesség, hiszen vagy épp nincs vagy nem is lehet közösségi szabályozás.

 

Itt érdemes megemlíteni a Solt Kornél által gyenge és erős kollízióként megkülönböztetett két esetet.

Gyenge a kollízió két norma között, ha az egyik azt mondja, hogy az adott magatartás nem megparancsolt és nem is tilos (kétoldalú megengedés), a másik pedig vagy megparancsolja, vagy megtiltja az adott magatartást. A kollízió azért gyenge, mert ha a címzett engedelmeskedik tiltásnak ill. megparancsolásnak, akkor nem sérti meg a kétoldalú megengedést tartalmazó normát. Ugyancsak gyenge a kollízió, ha az egyik norma azt mondja, hogy egy magatartás megparancsolt, a másik norma pedig azt, hogy ugyanez a magatartás nem megparancsolt: ha ugyanis a címzett eleget tesz a parancsnak, nem sérti meg a másik („nem-parancs”) normát. Gyenge a kollízió tehát, ha az adott helyzetben elképzelhető olyan magatartás, amely egyik normát sem sérti.

            Erős a kollízió, ha az egyik norma adott helyzetre egy bizonyos magatartást előír, a másik norma pedig ugyanarra a helyzetre ugyanazt a magatartást megtiltja. Ha tehát a kérdéses helyzetbe kerül a címzett, akkor valamelyik normát bizonyosan megsérti. Erős a kollízió tehát, ha az adott helyzetben nem képzelhető el olyan magatartás, amely egyik normát sem sérti: ha az adott helyzetbe kerülünk - bármit is csináljunk - mindenképp megsértjük az egyik normát.[CIII]

A különbség a kizárólagos közösségi hatáskörök és a párhuzamos hatáskörök között nem az, hogy az előbbi esetben a gyenge kollízió is kollízió, párhuzamos hatáskörök esetében azonban nem. Ha ugyanis párhuzamos hatáskörök esetében a közösségi jog kifejezetten kimondja, hogy a polgár számára nincs se megparancsolva, se megtiltva egy magatartás, akkor a tagállami jog nem parancsolhatja meg és nem is tilthatja meg azt a magatartást. Mindegy tehát, hogy a kollízió gyenge vagy erős: vagy van ellentmondás vagy nincs. Nem ez a logikai különbség a kizárólagos közösségi és a párhuzamos hatáskörök között.

A különbség az, hogy a kizárólagos közösségi hatáskörök esetében a Közösség hallgatása is szabályozás, párhuzamos hatáskörök esetében azonban csak a kifejezett (vagy közvetlenül levezethető) szabályozás minősíthető szabályozásnak. Hibásan állítja tehát Solt Kornél, hogy a nem szabályozott aktusokról (implicite) automatikusan azt mondja a szabályozás, hogy azok sem nem megparancsoltak, sem nem tilosak.[CIV] Az ugyanis, hogy a hallgatás szabályozásnak (a kétoldalú megengedés implicit kimondásának) minősül-e, nem joglogikai, hanem pozitív jogi kérdés: erre a legjobb példa a közösségi jog és a tagállami jog viszonya. A kizárólagos közösségi szabályozás esetében a hallgatás is szabályozásnak minősül, párhuzamos hatáskörök esetében azonban csak a kifejezett (vagy abból közvetlenül levezethető) szabályozás minősül szabályozásnak.

Így a kizárólagos közösségi hatáskörök esetében minden tagállami szabályozás automatikusan ellentétben áll a közösségi joggal (ezért nem alkalmazandó), hiszen ott a jog hallgatása is szabályoz: azt mondja, hogy az adott magatartás nem megparancsolt és nem megtiltott (kétoldalú megengedés). Ez a helyzet pedig legalább gyenge kollíziót eredményez bármely más (tagállami) szabályozással.

 

A helyzetet a következőképp lehet áttekinthető módon ábrázolni:

 

az adott terület milyen (jogalkotási) hatáskör	mikor lép fel kollízió	milyen jog alkalmazandó
kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör	bármely tagállami szabályozás fennállása kollíziót jelent	az alkalmazási elődlegesség miatt csak a közösségi jog alkalmazandó (mindegy, hogy van-e tagállami szabályozás vagy sem) (ha eredeti a kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör, akkor az is mindegy, hogy közösségi szabályozás van-e)
párhuzamos jogalkotási hatáskör	ha ugyanarra a tényállásra olyan két jogkövetkezmény van megállapítva, amelyek kizárják egymást	a közösségi jognak alkalmazási elsődlegessége van, de az általa nem szabályozott területen a tagállami jog továbbra is alkalmazható
kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskör	nem lép fel kollízió	csak a tagállami jog alkalmazható (hiszen nincs vagy nem is lehet közösségi szabályozás) (nem merül fel az alkalmazási elsődlegesség)

 

            A kollízió elkerülése érdekében a tagállami jogot a közösségi joggal konform módon kell értelmezni (közvetett hatály).[CV] S ez nem csupán egy irányelv végrehajtásaként kiadott tagállami jogszabályra vonatkozik, hanem a közösségi jog és a tagállami jog egészének viszonyára. [CVI] Ez azt jelenti, hogy a közösségi jog alapelveivel (ld. fent 3.2.1 A primér közösségi jog) konform módon kell értelmezni a kizárólagos tagállami hatáskörbe eső tagállami jogszabályokat is.

 

3.5 Az alkalmazási elsődlegességről részletesebben

 

Két olyan jogrendszer esetében, amelyek közül az egyik (EU-jogrend, benne: eu-normák) alkalmazási elsődlegességgel rendelkezik a másik előtt (az egyik nemzeti jogrend: N-jogrend, benne n-normák) szóba sem jöhet a derogáció, sem a formális, sem a materiális, bár a helyzet gyakorlatilag nagyon hasonlít a materiális derogációra.

Ebben az esetben mindegy, hogy melyik norma keletkezik előbb, mert ha ellentmondás lenne egy eu-norma és egy n-norma között, akkor azonnal belép az eu-norma alkalmazási elsődlegessége: nem érvényesül a lex posterior.[CVII]

 

A különbség a két olyan jogrendszer egy-egy normája, amelyből az egyiknek alkalmazási elsődlegessége van a másik felett, és az egyazon jogrendszer egy-egy normája közti ellentmondás között tehát abban ragadható meg, hogy míg egyazon jogrendszeren belül az alárendelt norma időlegesen háttérbe szoríthatja a fölérendeltet (törvényellenes rendelet, amely a közigazgatás részéről mégis alkalmazandó), addig az alkalmazási elsődlegességgel alárendelt jogrendszer normája időlegesen sem szoríthatja háttérbe az alkalmazási elsődlegességgel fölérendelt jogrendszer normáját.

Az alkalmazási elsődlegesség a következőkben különbözik a derogációtól:

- ha egy norma derogál egy másikat, akkor a derogált norma tényállási időbeli hatálya végleg véget ér; azaz ha a derogáló norma a későbbiek során hatályon kívül helyeződik, a derogált norma akkor sem kel életre

- ellenben ha csak alkalmazási elsődlegességről van szó, akkor a fölérendelt jogrendszer kérdéses normájának hatályon kívül helyeződésével az alárendelt jogrendszer normája életre kel: ugyanis mindvégig megvolt, csak háttérbe volt szorítva (be volt árnyékolva). Persze ez a hatályon kívül helyeződés is további definíciós pontosításra szorul: [CVIII]

a/1) eredeti kizárólagos közösségi hatáskörök esetén az eredeti kizárólagos közösségi hatáskört előíró szerződési szakasz hatályon kívül helyeződését jelenti

a/2) a következményi kizárólagos közösségi hatáskörök esetén (azaz a közösségi kimerítő szabályozás által elfoglalt szabályozási terület esetén) nem elég egy-egy norma hatályának megszűnése: az ezen területet szabályozó közösségi joganyag akkora hányadának kell hatályon kívül lépnie, hogy megszűnjék kimerítő szabályozás (a teljes lefedettség), azaz hézagossá, egységes rendszert nem alkotóvá váljék a közösségi jogalkotás

b) párhuzamos jogalkotási hatáskörök esetén a tagállami jogot háttérbe szorító egyes szabályok hatályon kívül helyeződése külön-külön egyenként eredményezi a tagállami jogszabályok feléledését (ismét alkalmazhatóvá válását) jelenti

 

 

Ha a belső jog ellentmond az EU-jognak, nem történik semmi (se derogáció, se invalidáció), egyszerűen csak az EU-jogot kell alkalmazni. Az EU joga és a belső jog két önálló jogrendszer, amelyek nem derogálják egymást.

            A jogforrási hierarchia fogalma nem képes kezelni az EU-jog és a nemzeti jog közti viszonyt, ugyanis a két jogrendszer közt nincs derogációs viszony.[CIX]

 

Ha a két jogrend közti viszonyt ábrázolni akarjuk, akkor azt a következőképpen tehetjük:

 

 

 

                                   primér közösségi jog

 

 

                                   nemzetközi szerződések

 

 

                                   szekundér közösségi jog

 

 

 

 

 

                                   a nemzeti alkotmány

 

 

                                   nemzeti törvények

                                              

 

............

 

 

 

Két autonóm jogrendszerről van tehát szó (a nemzeti jogrendszer és az EU jogrendszere), amelyek között nincs derogációs összefüggés, de az EU jogrendszere felette áll a nemzeti jognak. Lényegében arról van szó, hogy a nemzeti jogrend szubszidiárius jogrenddé vált: akkor kell alkalmazni, ha a közösségi jog nem mond mást.[CX]

 

3.5.1 Az elsődlegesség határai

 

A kérdés ezek után, hogy vannak-e az elsődlegességnek határai, így például létezik-e integrációálló alkotmánymag (integrationsfester Verfassungskern).[CXI] Az EuB a közösségi jog abszolút elsődlegességét vallja (tehát véleménye szerint nincs ilyen mag)[CXII], nem így a nemzeti alkotmánybíróságok.[CXIII]

            Első ránézésre meggyőzőnek látszik az a vélemény, hogy minden bizonnyal van határa az integrációnak, mivel a tagállamoknak nem állt szándékukban teljesen feladni szuverenitásukat, csupán felségjogaik jelentős részét ruházták át egy közös szervezetre. Ezt fejezi ki pl., hogy az EU-szerződés (EUSZ) elnevezése nem alkotmány, hanem szerződés.

            Az azonban bizonytalan, hogy mi ennek az integrációálló alkotmánymagnak a tartalma.

 

Ahol a nemzeti alkotmánybíróság felülvizsgálta alkotmányossági szempontból a belépési szerződést (nem feltétlenül a belépés, hanem akár egy EK-tag a Maastrichti Szerződés kapcsán), és az alkotmánybíróság határokat szabott ennek kapcsán az integrációnak, ott ezt a szerződéshez fűzött alkotmánybírósági fenntartásnak minősíthetjük.

            Ez azonban ebből a szempontból kétséges vállalkozás. A Bécsi egyezmény a szerződések jogáról 19. cikk c) pontja szerint ugyanis semmis az a fenntartás, amely "összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával és céljával". Márpedig az EU és az EK szerződéseinek értelmezési monopóliuma az EuB joga, azaz ő állapíthatja meg, hogy mi az, ami összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával és céljával. Tehát jogilag egy tagállam semmit sem tehetne, ha az EU belegázolna integrációálló alkotmánymagjába. A szerződés tárgyával és céljával való összeegyeztethetetlenség ugyanis megfelel az EuB által használt és a nemzeti alkotmánybíróságok által veszélyesnek tartott effet utile doktrínájának, amelynek segítségével az Unió hatáskörei szinte vég nélkül kiterjeszthetők.

            Az explicit (pl. alkotmányba foglalt) fenntartás ugyanezen okokból kétséges.

A közösségi jog elsődlegességének határait tehát csak a közösségi jog határozhatja meg. Ily módon az EU-csatlakozás után az EU-jog elsődlegességének határait többé belső (magyar) jogilag nem korlátozhatjuk majd, hacsak nem akarjuk a nemzetközi jogot (Bécsi egyezmény a szerződések jogáról) és az EU-jogot megsérteni.

Erre érdemes odafigyelni a jövőben a magyar EU-csatlakozás kapcsán is.

 

            A közösségi jog és a tagállami jog viszonyának kérdéséhez tartozik még a tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége, amely részben az itt tárgyalt problémák más szempontú rendszerezését, részben új témák tárgyalását igényelné. Ezt azonban ehelyütt már nem teszem meg.[CXIV]

 

3.6 A 4/1997. (I. 22.) AB határozat tévedései

 

            A közösségi jog és a tagállami jog viszonyával már a magyar AB is foglalkozott, méghozzá a nemzetközi jog és a magyar jog viszonyát elemező határozatában.[CXV] Ezek után – elsősorban az eddigi elemzés fényében – vizsgáljuk meg ezt a határozatot!

            A határozat kimondja:

 

„[...] az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a nemzetközi jog és a belső jog viszonya tekintetében az európai jogfejlődésben a dualista-transzformációs rendszert egyre inkább a monista rendszer - a nemzetközi szerződések (nemzetközi jog) közvetlen alkalmazása - váltja fel. Az ún. monista-adopciós koncepció szerint a megkötött nemzetközi szerződés külön törvénybefoglalás nélkül is a nemzeti jogrendszer részét képezi, közvetlen alkalmazásra kerül és elsőbbséget [elsődlegességet – J. A.] élvez a "belső" törvényekkel szemben. Ezt a rendszert az európai integráció kényszerítőleg követeli meg, ezért az Európai Uniónak még azok a tagállamai is, amelyek a transzformációs rendszert követik (pl. az alapító tag NSZK és Olaszország, vagy a később csatlakozott skandináv államok) az Európai Unió jogszabályait közvetlenül, azaz transzformáció nélkül alkalmazzák, és azoknak a nemzeti jogrendszerrel szemben - az Alkotmány kivételével - prioritást biztosítanak. Ez viszont azzal jár, hogy az alkotmánybíróságok az alkotmányossági normakontrollra vonatkozó hatáskörüket az automatikusan - az adopciós rendszer révén - belső joggá váló nemzetközi szerződések (nemzetközi jog), illetve a nemzetközi szervezetek belső joggá váló döntései tekintetében is gyakorolják.”

 

            Az idézett rövid szöveg a közösségi jog és a tagállami jog viszonyára nézve számos tévedést tartalmaz.[CXVI] Nézzük egyenként, mire gondolok:

1. Nem igaz, hogy a közösségi jogszabályok közösségi jellegüket elveszítve a tagállamok belső jogának részévé válnak. A közösségi jog önálló jogrend (saját értelmezési módszerekkel)[CXVII], amely ilyen (közösségi jogi) mivoltában alkalmazandó a tagállamokban (közvetlen alkalmazhatóság). Az EuB álláspontja szerint sérti a közösségi jogot, ha a közösségi jog önálló jellegét elfedve a közösségi jogot a tagállami jogként próbálják alkalmazni.[CXVIII]

2. Az sem igaz, hogy az alkotmánnyal szemben egy EU-tagállamban sem bír elsődlegességgel a közösségi jog. Ausztriában pl. alkotmányjogászok között is (tehát nem csupán európajogászok között) általánosan elterjedt nézet szerint a közösségi jog megelőzi az alkotmányt, s csupán az alkotmány alapelvei jelentenek integrációs korlátot.[CXIX] Azt pedig már említettem, hogy az EuB szerint semmiféle nemzeti alkotmányjog nem jelenthet integrációs korlátot.[CXX]

3. A határozat összemossa a „nemzetközi jog – belső jog” és a „közösségi jog – tagállami jog” viszonyát. Ez azonban két egymástól teljesen eltérő viszony. Éppen ezért az európai integráció nem követeli meg a magyar jogrendszertől a (nemzetközi jog – belső jog viszonyát jellemző) monista-adopciós rendszerre való áttérést. A monista-adopciós koncepció nem jelenti önmagában a nemzetközi szerződések elsődlegességét a belső joggal szemben.[CXXI]

 

A határozat a magyar alkotmánybíráskodás állandó mintaképének tekintett német alkotmánybíróságot idézve szól még az integráció alkotmánybíróságok általi határszabásáról is. Ennek kétségességéről fent (3.5.1 Az elsődlegesség határai) már szóltam.

 

4. A tételek összegzése

 

            Lássuk vázlatszerűen, milyen eredményekre jutottunk:

1.      A hipotetikus és a kategorikus normák közt nincs logikai különbség.

2.      Az individuális és a generális normák közti különbség a címzetti kör zártságában ill. nyitottságában ragadható meg.

3.      A normák két részből állnak: tényállás és jogkövetkezmény. A diszpozíció fogalma fölösleges.

4.      A tényállás és a jogkövetkezmény közti határ megállapításakor az (ideális) nyelvi megfogalmazást is figyelembe szokták venni.

5.      A jogszabály normák egy cím alá foglalt olyan halmaza (és nem feltétlenül rendszere), amely akár generális normát is tartalmazhatna.

6.      Egy norma érvényessége a norma „bizonyos súlyos hibáktól mentesen létezés”-ét jelenti. Az érvényességnek nincs terjedelme: egy norma vagy érvényes, vagy nem (1 vagy 0, tertium non datur).

7.      A jogszabályok létezésének kezdő időpontja (születési időpontja) kihirdetésük időpontja.

8.      A létezés kezdő időpontja alapján különböztetünk meg lex posterior-t és lex prior-t.

9.      A norma hatálya a norma tartalma.

10.  A hatály esetén meg kell különböztetni tényállási és jogkövetkezményi hatályt. A magyar (pozitív) jogi nyelvben hatály alatt általában a tényállási hatályt értik.

11.  A lex specialis-t a lex generalis-tól a tényállási hatály terjedelme különbözteti meg.

12.  A lex specialis nem derogálja a lex generalist, hanem csupán alkalmazási elsődlegessége van vele szemben.

13.  A „hatályos jogszabály” annyit jelent: „létező és tényállási időbeli hatályában megvalósult”.

14.  Az időbeli hatály egy kérdéséről: az azonnali hatály valójában visszamenőleges hatály.

15.  A normák hatálya nem összekeverendő az eljárási cselekmények hatályosságával ill. hatálytalanságával, amelyik azt jelzi, hogy sikerült-e megvalósítani a megvalósítani kívánt tényállást.

16.  A derogáció általában a tényállási időbeli hatály lezárását jelenti az érvényesség megmaradása mellett. Ritkán az érvényesség elvesztését is jelenti a derogáció.

17.  A jogforrási hierarchia fogalma: Egy A jogszabály akkor áll a jogforrási hierarchiában egy B jogszabály felett, ha az A jogszabály derogálhatja a B jogszabályt, de a B jogszabály nem derogálhatja az A jogszabályt.

18.  A jogalkalmazás hétköznapi értelmében annyit tesz: generális normákból individuális normákat gyártunk (tényállások és modus ponensek segítségével).

19.  Az alkalmazhatóság nem azonos a hatállyal, erre a legjobb példa a közösségi jog és a tagállami jog viszonya.

20.  Ugyancsak jó példa az alkalmazhatóság és a hatály elválására a magyar jogrendben a tartalmilag ellentmondó korábbi és későbbi jogszabály viszonya.

21.  A közösségi jog struktúrájának jellemzői: autonóm érvényesség, közvetlen alkalmazhatóság és alkalmazási elsődlegesség.

22.  A közösségi és a tagállami jogalkotási hatáskörök megosztásáról: a hatáskör vagy kizárólagos közösségi, vagy párhuzamos, vagy kizárólagos tagállami. Ennek függvényében változik az is, hogy a közösségi jog hallgatása szabályozásnak minősül-e.

23.  A közösségi jog és a tagállami jog viszonyában nem érvényesül a lex posterior-szabály, nincs a két jogrend között derogációs összefüggés.

24.  A közösségi és a tagállami jog viszonyáról: a nemzeti jogrend szubszidiárius jogrend: akkor kell alkalmazni, ha a közösségi jog nem mond mást.

25.  Az alkalmazási elsődlegesség határait csak maga a közösségi jog határozhatja meg.

26.  A „nemzetközi jog – belső jog” viszony nem összekeverendő a „közösségi jog – tagállami jog” viszonnyal.

 

Rövidítések jegyzéke

 

AB                   Alkotmánybíróság, alkotmánybíróság

ABH                Alkotmánybíróság Határozatai

Abtv.               1989. évi XXXII. törvény az Alkotmánybíráskodásról

Alk.                 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

bek.                 bekezdés

Be.                   1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról

bt.                    betéti társaság

BED                Büntető Elvi Döntés

Btk.                 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

CMLR             Common Market Law Reports

EAK                Európai Atomenergia Közösség (Euratom)

EAKSZ           az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Szerződés (1957)

ECR                European Court Reports

EEJE                Európai Emberi Jogi Egyezmény (1950)

EEO                Európai Egységes Okmány (1986)

EGK                Európai Gazdasági Közösség

EK                   Európai Közösség, Európai Közösségek

EKSZ              az Európai (Gazdasági) Közösséget létrehozó Római Szerződés (1957)

ESZAK           Európai Szén- és Acélközösség

ESZAKSZ       az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződés (1951)

EU                   Európai Unió

EuB                 Európai Bíróság

EUSZ              az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés (1992)

hat.                  határozat(a)

ill.                     illetve

Jat.                   1987. évi XI. törvény a jogalkotásról

Korm.              Kormány

k                      és következő

kb.                   körülbelül

kk                    és következők

KTM               Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium

kül.                  különösen

LB                   Legfelsőbb Bíróság, legfelsőbb bíróság

lj.                     lábjegyzet

ld.                    lásd

MT                  Minisztertanács

o.                     oldal(ak)

OM                 Oktatási Minisztérium

Ötv.                 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról

PED                 Polgári Elvi Döntés

pl.                    például

Pp.                   1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról

Ptk.                  1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről

Rs                    Rechtssache [eset, case]

Rz                    Randzahl [bekezdésszám]

Slg                   Sammlung [gyűjtemény, itt: az EuB határozatainak német nyelvű gyűjteménye]

ti.                     tudniillik

tvr.                   törvényerejű rendelet

v.                     versus

vö.                   vesd össze

 

 

 

 

Szerző: Jakab András

joghallgató, PPKE-JÁK

cím: 1023, Bp. Lajos utca 33.

tel.: 335-0210

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia

 

Aubert, Jean-François: „La hiérarchie des règles” Zeitschrift für Schweizerisches Recht 1974. II. Halbband 193-223. o.

Bártfai Zsolt: „A jogszabályok kihirdetése és hatálybalépése” Magyar Közigazgatás 1995/2. 100-117. o.

Bártfai Zsolt: „A jogszabályok helyesbítésének gyakorlata és elméleti kérdései” Magyar Jog 1998/9. 525-535. o.

Benedek András – Solt Kornél: Fejezetek jogi ismeretelméletből [összeállította: Eszes Boldizsár, Jakab András, Orbán Krisztina] (Budapest: Szent István Társulat 2000)

Berke Barna: „Az európai közösségi jog alkotmányos korlátai” in: Mádl Ferenc (szerk.): Európajogi tanulmányok 2. (Budapest: ELTE ÁJK 1996) 9-49. o.

Berke Barna: „A nemzetközi szerződések alkotmányossági vizsgálatának megalapozásához” Magyar Jog 1997/8. 449-461. o.

Ermacora, Felix: „Das Wesen und die Grundformen der Zentralisation und Dezentralisation. Ein Beitrag zu Hauptproblemen der Staatsrechtslehre” Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht 1953. 201-165. o.

Ermacora, Felix: "Das Derogationsproblem im Lichte der Wiener Schule" Österreichische Zeitschrift für Öffentliches Recht 1961. 314-326. o.

Ficsor Mihály: „Megjegyzések az európai közösségi jog és a nemzeti alkotmány viszonyáról” I-II. Magyar Jog 1997/8. 462-473., 1997/9. 526-536. o.

Földi András: „Érvényesség és hatályosság a végrendeleteknél” Közjegyzők Közlönye 1998/7-8. 2-12. o.

Jakab András: A joglépcsőelmélet (kézirat)

Jakab András: Az osztrák EU-csatlakozás alkotmányjogi szempontból (szakdolgozat, kézirat)

Kampis György: „Jogszabálytan” in: Szép György (szerk.): Jogszabályok előkészítése (Budapest: Kódexpress 1998) 19-57. o.

Kampis György: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat (Budapest: Unió 1994)

Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció (Budapest: KJK ²1999)

Kelsen, Hans: Wer soll der Hüter der Verfassung sein? (Berlin – Grunewald: Walther Rotschild 1931)

Kelsen, Hans: Reine Rechtslehre (Wien: Deuticke ²1960)

Kelsen, Hans: Az államelmélet alapvonalai [ford. Moór Gyula] (Miskolc: Bíbor 1997)

Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog (Budapest: Osiris 1998)

Kiss László: „Jogforrás és jogalkotás” in: Kiss László (szerk.): Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből (Pécs: JATE-ÁJK 1996) 119-145. o.

Kneale, William – Kneale, Martha: A logika fejlődése (Budapest: Gondolat 1987)

Koja, Friedrich: Allgemeine Staatslehre (Wien: Manzsche 1993)

Koja, Friedrich – Antoniolli, Walter: Allgemeines Verwaltungsrecht (Wien: Manzsche 1996)

Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része (Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó 1997)

Laurer, René: „Zeitliche Aspekte der Aufhebung von Gesetzen und Verordnungen durch den VfGH” in: Heinz Mayer (szerk.): Staatsrecht in Theorie und Praxis. Festschrift für Robert Walter zum 60. Geburtstag (Wien: Manzsche 1991) 405-436. o.

Merkl, Adolf: „Prolegomena einer Theorie des rechtlichen Stufenbaues” in: Alfred Verdross (szerk.): Gesellschaft, Staat und Recht. Festschrift für Hans Kelsen zum 50. Geburtstag (Wien: J. Springer 1931) 252-294. o.

Nagy Károly: Nemzetközi jog (Budapest: Püski 1999)

Nowakowski, Friedrich: „Zum Problemkreis der Geltungsbereiche” Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht 1955. 10-20. o.

Öhlinger, Theo: Stufenbau der Rechtsordnung (Wien: Manzsche 1975)

Öhlinger, Theo: Verfassungsrecht (Wien: WUV ³1997)

Öhlinger, Theo – Potacs, Michael: Gemeinschaftsrecht und innerstaatliches Recht. Die Anwendung des Europarechts im innerstaatlichen Bereich (Wien: Orac 1998)

Peschka Vilmos: A jogszabályok elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979)

Petrétei József: „A jogszabályok érvényessége és hatályossága a magyar alkotmánybíróság gyakorlatában” in: Petrétei József (szerk.): Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára (Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó 2000) 161-180. o.

Petrik Ferenc: Jogi fogalomtár (Budapest: [IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztálya] 1988)

Pietzker, Jost: „Zur Nichtanwendung europarechtswidriger Gesetze seitens der Verwaltung” in: Ole Due, Marcus Lutter és Jürgen Schwarze (szerk.): Festschrift für Ulrich Everling (Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1995) II. kötet. 1095-1111. o.

Rácz Attila: „A jogszabályok kötelező ereje – érvényessé válása, időbeli hatálya és alkalmazhatósága” Jogállam 1996/3-4. 73-83. o.

Ruzsa Imre – Máthé András: Bevezetés a modern logikába (Budapest: Osiris 1997)

Solt Kornél: „A normakollíziók” Állam- és Jogtudomány 1992/1-4. 225-237. o.

Solt Kornél: Jogi logika I-II. (Budapest: MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Seneca 1996)

Solt Kornél: Valóság és jog (Miskolc: Bíbor 1997)

Soltész István: „A törvények indokolása és kihirdetése” Magyar Jog 1994/6. 324-331. o.

Szabadfalvi József: „A jogszabály” in: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba (Miskolc: Bíbor 1995) 53-74. o.

Szabó Miklós: A jogdogmatika előkérdéseiről (Miskolc: Bíbor 1999)

Szécsényi László: „Kecskés László: ’EK-jog és jogharmonizáció’” Jogtudományi Közlöny 1996. 148-150. o.

Szigeti Péter – Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete (Budapest: Napvilág 1998)

Tamás András: Legistica. A jogalkotástan vázlata (Budapest: PPKE-JÁK 1999)

Thienel, Rudolf: „Der zeitliche Geltungbereich von Normen im Lichte der Legistik” in: Heinz Mayer (szerk.): Staatsrecht in Theorie und Praxis. Festschrift für Robert Walter zum 60. Geburtstag (Wien: Manzsche 1991) 709-726. o.

Walter, Robert – Mayer, Heinz: Grundriß des österreichischen Bundesverfassungsrechts (Wien: Manzsche ⁸1996)

Weinberger, Ota: „Die Pluralität der Normensysteme” Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 1971. 399-427. o.

Wróblewsky, Jerzy: „A jogi szillogizmus” [ford.: Szabó Miklós] in: Bódig Mátyás – Szabó

Miklós: Logikai olvasókönyv joghallgatók számára (Miskolc: Bíbor 1996) 209-223. o.