Jakab András: Az osztrák EU-csatlakozás alkotmányjogi szempontból

 

 

A közelgő magyar uniós tagság számos olyan jogelméleti és alkotmányjogi kérdést vet fel, amivel Magyarországon még keveset foglalkoztak. Jelen munka arra vállalkozik, hogy az EU-csatlakozás kapcsán felmerült legérdekesebb és legtanulságosabb osztrák alkotmányjogi problémákat bemutatja, ill. arra, hogy Ausztria ürügyén a közösségi jog és a tagállami jog viszonyát tárgyalja.

A munka megírása közben igyekeztem, hogy az írás megértése ne igényeljen se különösebb osztrák alkotmányjogi, se különösebb európajogi előismereteket.

Az I. fejezetben az EU keletkezésével, a szupranacionalitás kritériumaival és az EU jogi természetével foglalkozom. Arra a megállapításra jutok, hogy a hagyományos államelméleti fogalmakkal (szövetségi állam, államszövetség) az EU leírhatatlan.

A II. fejezet témája az “olvadó” tagállami (konkrétan osztrák) szuverenitás az EU-ban. Külön részek foglalkoznak a jogalkotási szuverenitás problémájával, a nemzetközi szerződések kötésének jogával, és a Gazdasági és Pénzügyi Unió következményeivel, valamint a Politikai Unió következményeivel.

A III. fejezetben az osztrák népképviseleti szerveknek az EU döntéseit befolyásoló lehetőségeire térek ki, felvázolva ennek EU-jogi határait is.

Végül a IV. fejezetben a jogvédelem és különösen az alapjogvédelem változásait tekintem át: egyrészt az osztrák jogvédelmi lehetőségek szűkülését, másrészt a részben ezek helyébe lépő uniós jogvédelmi rendszert.

A műhöz függelékként csatolom egyrészt az osztrák szövetségi alkotmány hatályos szövegének azon legfontosabb részeit, melyek az EU-csatlakozás alkalmával kerültek bele, másrészt a szövetségi alkotmány azon részeit, amelyek a csatlakozás jogtechnikai problémáit okozták, továbbá az ezeket a problémákat megoldó szövetségi alkotmánytörvényt (természetesen mindet magyar fordításban).

A terminológiával kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a (hazai és nemzetközi) szakirodalomban valamint az EU szerveinek hivatalos megnevezéseiben uralkodó teljes zűrzavarhoz és következetlenséghez én is csatlakoztam: az EU-jog és a közösségi jog kifejezéseket szinonimaként használtam, és gyakran ott is EU-t említettem (vagy Uniót), ahol tulajdonképpen csak az Európai Közösségről, vagy az Európai Közösségekről van szó. A szerződések cikkszámait az új (amszterdami) számozás szerint idézem.

 

I. Az EU és jogi természete

 

                Az Európai Unió az európai együttműködés három különböző szervezetét foglalja magába. Ezeket nevezzük az EU három pillérének.

                Az első pillér megintcsak három közösségből áll, mégpedig az Európai Közösségből (korábban Európai Gazdasági Közösség), az Európai Atomenergia Közösségből és az Európai Szén és Acélközösségből. A hagyományos felfogás szerint három formálisan elkülönült szervezetről van szó, amelyek azonban közös szervekkel bírnak, de nem olvadtak össze egy egységes európai közösséggé — ezt a véleményt azonban nem mindenki osztja.[1] Európai Közösségként szokták jelölni a három közösség együttesét (amit azonban precízebben Európai Közösségeknek kellene nevezni), valamint a korábban Európai Gazdasági Közösségnek nevezett szervezetet is.[2]

                Az Európai Közösségek alkotják az EU magját, amelyhez a Közös kül- és biztonságpolitika mint második pillér és a Büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés mint harmadik pillér csatlakozik. Ezek esetében hagyományos értelemben vett államközi együttműködésekről van szó. Az EK bizonyos szervei azonban (Tanács, Bizottság és Európai Bíróság [EuB]) e két utóbbi pillér nevében is cselekednek - így hát ők nem csak a Közösségek, hanem az EU szervei is (EUSZ [az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés (1992)] 5. Cikk). Ezen a módon a három pillér intézményileg is összefonódott.[3]

                Azonban csak az Európai Közösségek rendelkeznek a nemzetekfelettiság (szupranacionalitás) karakterével. Mik a szupranacionalitás (nemzetekfelettiség) kritériumai? 1. a többségi határozatok kötelező erővel bírnak a leszavazott tagállamokra is, 2. az egyes szervek önállóak, függetlenek (Európai Parlament [EP], Bizottság, Elsőfokú Bíróság, Európai Bíróság [EuB] és Számvevőszék),[4] 3. a létrehozott új jogrendszernek nem csak a tagállamok az alanyai, hanem a tagállamok polgárai is, 4. a tagállamok szuverenitásuk jelentős részét, azaz hatásköreik jelentős hányadát átengedik, 5. a létrejött új jogrendszer a tagállamok jogrendszereit jelentősen áthatja és átfedi, 6. olyan alapelvek, mint a közvetlen alkalmazhatóság (közvetlen hatály)[5] és az alkalmazási elsődlegesség.[6]

 

1. Szövetségi állam vagy államszövetség?

 

                Kérdés ezek után, hogy az EU, ez a részben szupranacionális szervezet hogyan sorolható be a hagyományos államelméleti fogalmakba. Szövetségi államról avagy államszövetségről van szó?

                A szövetségi állam egy olyan állam, amely területileg erősen decentralizált (tehát a szövetségi központ a szuverén). Az államszövetség ellenben az államkapcsolatok egy fajtája, amelyben bizonyos felségjogokat[7] a tagállamok átengednek a szövetségi központnak (tehát a tagállamok a szuverének).[8]

                A kérdés tehát, hogy a központ, vagy a tagok a szuverének. Ez azonban újabb kérdést vet fel: mitől szuverén valami, ill. mi a szuverenitás. Úgy vélem, a szuverenitást felségjogok listájaként foghatjuk fel, s ami ezeket a felségjogokat szabadon gyakorolhatja, az a szuverén. Gondolom ezt azért, mert ha egy állam szuverenitásának korlátozásáról beszélünk, akkor mindig arról van szó, hogy az illető állam valamelyik felségjogát nem gyakorolhatja szabadon.

                Ha egy államszövetségben a tagállamok felségjogaik egy jelentős részét, beleértve bizonyos igen fontos felségjogaikat a szövetségi központnak átadják, akkor már szövetségi államról van szó. Ezt általában úgy szokták megfogalmazni, hogy a tagállamok szuverenitásukat a szövetségi központra ruházták át. A probléma, hogy teljesen bizonytalan, mik ezek a felségjogok. Véleményem szerint ilyen a nemzetközi szerződések kötésének joga (külső szuverenitás)[9], az alkalmazandó jog megalkotásának joga, a pénzkibocsátás joga, a vámok kivetésének joga, a saját közigazgatás fenntartásának a joga valamint a hadsereg állításának joga. Talán nem teljes a lista, vagy fordítva: talán éppen valamelyik általam megjelölt hatáskör nem tartozik a szuverenitásba; de ez tulajdonképpen most irreleváns a mi szempontunkból: a lényeg az, hogy a szuverenitás a felségjogok egy listájaként értelmezhető.

                A probléma akkor lép fel, ha ezek a jogok megoszlanak — mint pl. az EU és a tagállamok között. A pénzkibocsátásra ugyanis a tagállamok túlnyomó többségének lényegében nem, vámok kivetésére pedig egyáltalán nem jogosult. Bár az EU nemzetközi szerződéseket nem köthet,[10] de az Európai Közösségek igen, és amely területeken ezt megtehetik, ott egyben a tagállamok ezirányú jogát is korlátozzák. Az alkalmazandó jog megalkotásának joga ¾ igen bonyolult módon ¾ megoszlik az EU és a tagállamok között; önálló közigazgatása nincs az EU-nak a tagállamokban, hadserege pedig egyáltalán nincs.

                Ha ezek után meg akarnánk állapítani, hogy szövetségi államról vagy államszövetségről van szó, akkor azt kellene eldöntenünk, hogy melyik felségjog alkotja a szuverenitás “valódi lényegét”. Tekintve azonban, hogy erre nincs mindenki által elfogadott definíció,[11] és ezért a szuverenitás fogalmán a végtelenségig lehetne vitatkozni, így az a próbálkozásunk is reménytelenné válik, hogy eldöntsük: az EU esetében államszövetségről vagy szövetségi államról van-e szó. Ezt a besorolási sikertelenséget a szakirodalomban a sui generis elegáns formulájával álcázzák.[12]^,[13]

II. A tagállami (osztrák) szuverenitás visszaszorulása az EU javára

1. A közösségi jog és az osztrák jog viszonya

 

                Ahhoz, hogy a közösségi jog és az osztrák jog viszonyának kérdését tisztázhassuk, először az osztrák jogforrási hierarchiával, majd a közösségi jog struktúrájának jellemzőivel és a közösségi jogon belüli jogforrási hierarchiával, végül a két jog viszonyával kell foglalkoznunk.

 

1.1 Az osztrák jogforrási hierarchia a hagyományos felfogás szerint[14]

 

                A hagyományos felfogás a következő (erősen leegyszerűsített) sémával érzékeltethető:[15]

 

 

                                                a szövetségi alkotmány alapelvei

 

 

                                               

                                                szövetségi alkotmányjog

 

 

                tartományi alkotmányjog

                               

 

 

 

 

                tartományi törvények                          szövetségi törvények

 

 

 

Az elkövetkezőkben csak a két legfelső fokozatot vizsgálom, mert az EU-tagság szempontjából most csupán ezek relevánsak számunkra.

 

1.1.1 A szövetségi alkotmányjog

 

                Az osztrák alkotmány[16] nem egyetlen jogszabályból áll, hanem kb. 60 alkotmánytörvényből (pl. szövetségi alkotmánytörvény a tartós semlegességről) és 200 alkotmányerejű rendelkezésből (mintegy 100 különböző törvényben elszórva) (pl. az adatvédelmi törvény első két cikke). Mindemellett nemzetközi szerződések is állhatnak alkotmányrangban (pl. az Európai Emberi Jogi Egyezmény), illetve nemzetközi szerződések egyes szakaszai (pl. a Bécsi Államszerződés egyes pontjai). De persze még ez sem elég: a szövetség és a tartományok is köthetnek egymással megállapodásokat, amelyeknek egyes pontjai a szövetségi alkotmány rangjában állhatnak.[17]

                Mitől lesz egy törvény vagy rendelkezés alkotmányrangú?

                1. A képviselők legalább felének jelenléte mellett legalább 2/3-os többséggel fogadta el a Nemzeti Tanács (azaz az alsóház), és

                2. “alkotmánytörvényként” vagy “alkotmányos rendelkezésként” lett megjelölve.[18]

                Bizonyos esetekben a Szövetségi Tanácsnak is jóvá kell hagynia 2/3-os többséggel az alkotmányrangú rendelkezést. Természetesen Ausztriában is létezik egy olyan jogszabály, amelyet “az” alkotmánynak tekinthetünk. Ez a Bundes-Verfassungsgesetz, a “törzsszöveg” (B-VG, kötőjellel megkülönböztetve a többi alkotmányerejű törvénytől). Rangjában azonban ő is pont olyan, mint a többi szövetségi alkotmánytörvény (Bundesverfassungsgesetze, a BVG-k, kötőjel nélkül). A továbbiakban, amikor alkotmányt említek, a teljes szövetségi alkotmányanyagot (tehát nem csak a B-VG-t) fogom alatta érteni.

 

1.1.2 A szövetségi alkotmány alapelvei

 

                Ami talán első látásra legszembetűnőbb, hogy a hagyományos felfogás szerint az osztrák alkotmányjog maga is többrétegű, azaz a jogforrási hierarchiában az (egyszerű) szövetségi alkotmányjog felett létezik még egy fokozat: a szövetségi alkotmány alapelvei. Ennek alapja a B-VG 44. cikk (3) bek., mely szerint a szövetségi alkotmány teljes körű módosításához népszavazásra van szükség. Ha e nélkül történik meg a teljes megváltoztatás, akkor az osztrák alkotmánybíróság azt “alkotmányellenes alkotmánytörvényként” (verfassungswidriges Verfassungsrecht) megsemmisíti.[19]

                Mit jelent a teljes körű módosítás? Azt, hogy az alkotmány alapelvei közül legalább egyet jelentős mértékben megváltoztatunk. Az alapelvek jelenítik meg az ország alkotmányos alaprendjét. Egyenként is érdemes megvizsgálnunk őket, mivel az EU-csatlakozással kapcsolatban még lesz róluk szó.

 

1.1.2.1 A demokratikus alapelv

 

                Az alkotmány szövegéből adódik, hogy Ausztria egy képviseleti-parlamentáris demokrácia. A B-VG 1. cikke kimondja ugyan, hogy “Ausztria demokratikus köztársaság. Hatalma a néptől ered.”, de ez önmagában még nem alapozza meg a demokrácia “alapelvi” jellegét. Ez a cikk az alkotmány további részeivel együtt (26., 41. kk, 95. kk cikkek) alkotja a demokratikus alapelvet. Ezen cikkek szerint a nép választott képviselői útján gyakorolja hatalmát, s az általános normák (törvények) alkotása jelentős részben a nép által választott képviselők által történik.[20]^,[21]

                Az alapelv lényege, hogy az egyén szabadságának érdekében biztosítsuk, hogy az, aki uralkodik és az aki felett uralkodnak azonosak legyenek. Ez természetesen számos korlátozással valósul meg. Így pl. gyermekek és őrültek nem részesülnek a politikai hatalomból, a választópolgárok is főszabály szerint csak képviselőik útján, de azokat is csak négy évente választhatja meg és persze csak az éppen adott “kínálat”-ból.[22]

                A materiális törvényhozási hatáskörök jelentős mértékű átruházása a közigazgatásra veszélyeztetheti a demokratikus alapelvet.[23] Ez azt jelenti, hogy ezen alapelv nem engedi, hogy a törvényhozás saját magát korlátozva “túl sok” területen bízza a szabályozást maga helyett a kormányzati vagy közigazgatási rendeletalkotásra.

               

1.1.2.2 A köztársasági alapelv

 

                A már idézett B-VG 1. cikk szerint “Ausztria demokratikus köztársaság.” A köztársaság annyit jelent, hogy “nem monarchia”. Ez adódik az államfő időben korlátozott, politikailag és jogilag felelősségre vonható helyzetéből. Ugyancsak ehhez az alapelvhez tartozik, hogy a B-VG 60. cikke szerint az uralkodó házak tagjai meg vannak fosztva passzív választójoguktól a köztársasági elnök választáson.[24]

                Ehhez kapcsolódik még az alkotmányrangban álló 1919. április 3-i törvény a Habsburg-Lotaringiai háznak az ország területéről való kiutasításáról és vagyonának átvételéről, és a Bécsi Államszerződés ide vonatkozó rendelkezése, mely ugyancsak alkotmányrangban áll (Art. 10. Z. 2. Staatsvertrag von Wien).[25]

 

1.1.2.3 A szövetségi állami alapelv

 

                Ez egyrészt jelenti a hatáskörök hiánytalan megosztását a szövetség és a tartományok között, és azt, hogy a tartományok ezen jogosítványai alkotmányjogilag védettek. Ugyancsak része ezen alapelvnek a tartományok relatív alkotmányi autonómiája, azaz a szövetségi alkotmány keretein belül saját közjogi berendezésüket önállóan alakíthatják ki.[26]

                Másrészt a tartományok befolyást gyakorolnak a szövetség jogalkotására azáltal, hogy a Szövetségi Tanácsban (a szövetségi parlament felsőháza) képviselve vannak.[27]

                Ennek kapcsán említendő meg a szövetségi alkotmány “lopakodó” módon történő teljes körű módosítása (schleichende Gesamtänderung). Ez azt jelenti, hogy a tartományok hatásköréből apránként vesznek el mindig egy kicsit, míg végül alig marad valamijük. Bár itt egyik alkotmányváltoztatás sem látszik önmagában nagy mértékűnek, de egy bizonyos pont után “betelik a pohár”.[28]

 

1.1.2.4 A jogállamiság alapelve

 

                Kifejezetten nem szerepel az alkotmányban, de egyértelműen levezethető. Az alapelvnek két összetevője van. Egyrészről a jelenti a formális jogállamiságot (törvényes államot), azaz a legalitás, a törvényesség alapelvét. (ld. B-VG 18. cikk). Ugyancsak a formális jogállamisághoz tartozik a jogbiztonság és a jogszabályokhoz való hozzáférési lehetőség illetve azok érthetősége.[29]^,[30]

                A jogállamiság másrészről materiális jogállamiságot jelent, amely szerint az államnak jogvédő intézményeket kell működtetnie (független bíróságok, alkotmánybíróság), és ezeknek egy minimális tényleges hatékonysággal kell működniük.[31]

                Az alábbiakban a liberális alapelvet és a hatalommegosztás alapelvét a jogállami alapelv részeként tárgyalom, bár a szakirodalom jelentős része önálló alapelvnek tekinti.[32] Álláspontom részletes kifejtése azonban nem tartozik ezen dolgozat tárgyához.

1.1.2.4.1 A liberális alapelv

 

                Ez az alapelv sincs kifejezetten megnevezve az alkotmányban. Az alapelv lényege, hogy az állam saját magát korlátozza, azaz bizonyos területeket nem szabályoz.[33] Ez az önkorlátozás elsősorban az alapjogok biztosításában áll.[34]

1.1.2.4.2 A hatalommegosztás alapelve

 

                Általános érvénnyel nem szerepel az alkotmányban, csak külön-külön rendelkezésekben. Ilyen pl. a B-VG 94. cikke, mely szerint “Az igazságszolgáltatás valamennyi fokon elválasztandó a közigazgatástól.” Az alapelv tartalma, hogy a funkciókat felosztják különféle szervek közt és azok kölcsönösen ellenőrzik egymást. Az alapelv további alkotóelemei az összeférhetetlenségi rendelkezések.[35] Ugyancsak része az osztrák alkotmány hatalommegosztás-fogalmának, hogy a közigazgatás és a kormányzás a törvényhozásnak alárendelten működik.[36]

                Az államszervezet szerkezetének teljes átrendezése ezen alapelv jelentős megváltozását eredményezné.[37]

                A materiális törvényhozási hatásköröknek a közigazgatásra történő jelentős mértékű átruházása is veszélyeztetheti a hatalommegosztás alapelvét (ld. 1.1.2.1 A demokratikus alapelv).[38]

1.2 A közösségi jog

 

1.2.1 A közösségi jog struktúrájának jellemzői

 

1.2.1.1 Autonóm érvényesség

 

                A közösségi jog önálló jogrend (saját hipotetikus alapnormával). Az EU (EK) jogrendje egy szupranacionális jogrend autonóm érvényességgel. Saját jogalkotó szervei és saját jogalkotási eljárása van.

 

1.2.1.2 Közvetlen alkalmazhatóság

 

                Eszerint közvetlenül az EU-jogra alapulhatnak egyeseknek címzett döntések (ítéletek, határozatok). Ez főszabályként a rendeletre, de bizonyos feltételekkel az irányelvre is vonatkozik (bővebben ld. 1.2.2.2.2 Irányelv (direktíva)).[39] Ugyanígy a primér közösségi jog számos rendelkezése is közvetlenül alkalmazható.[40]

                Előfeltétele ennek a közvetlen alkalmazhatóságnak, hogy a rendelkezés eléggé pontos és feltétlen legyen. Ez a meghatározottság gyengébb annál, mint amit az osztrák alkotmánybíróság támaszt az osztrák joggal szemben, de egy osztrák szerv akkor is alkalmazni tartozik egy közösségi jogi rendelkezést, ha az az osztrák alkotmánybíróság próbáját nem állná ki.[41]

 

1.2.1.3 Elsődlegesség a tagállami jog előtt

 

                A potenciálisan azonos címzetti kör miatt szükség van egy a közösségi jog és a tagállami jog közti ellentmondást feloldó kollíziós szabályra. Az EuB joggyakorlata szerint a közösségi jog egésze megelőzi a tagállami jogot, annak alkotmányjogával együtt (bővebben ld. még 1.2.3.3.1 Az alkalmazási elsődlegesség és a jogalkotási hatáskörök megoszlása).[42]

                Az elsődlegesség csupán alkalmazási elsődlegességet jelent: a közösségi jog ugyanis nem derogálhatja a tagállami jogot.

 

1.2.2 A közösségi jog jogforrásai

1.2.2.1 A primér közösségi jog

 

                Primér közösségi jog a Közösségek és az Unió alapító szerződéseit valamint a közösségi jognak az Európai Bíróság által kialakított alapelveit jelenti. Ezek közé a jogi alapelvek közé tartoznak olyan jogállami alapelvek, mint az arányosság, a jogbiztonság, a közigazgatás törvényessége és az alapjogok tisztelete.[43]

                Az Európai Bíróság gyakorlata szerint ezen alapjogok elsősorban az Európai Emberi Jogi Egyezményt mint az európai alkotmányos hagyomány közös nevezőjét jelentik.[44] A primér jog a szekundér jog jogszerűségének mércéje, így betölti az EU alkotmányának szerepét.

1.2.2.2 A szekundér közösségi jog

 

Szekundér közösségi jog alatt az EU szervei által alkotott jogot értjük.

 

1.2.2.2.1 Rendelet

 

                A rendeletek az EKSZ [az Európai (Gazdasági) Közösséget létrehozó Római Szerződés (1957)] 249. Cikk (2) bek., EAKSZ [Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződés (1957)]161. Cikk (2) bek. szerint minden részükben kötelezőek és “közvetlenül hatályosak minden tagállamban”. Az ESZAKSZ [Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződés (1951)] ugyanerre a fogalomra az “általános döntés” kifejezést használja.

                A rendelet azon jogforrása a közösségi jognak, amellyel egyesekre jogok és kötelességek közvetlenül kötelező módon megállapíthatóak. Lényegében a nemzeti törvényeknek feleltethetők meg.

 

1.2.2.2.2 Irányelv (direktíva)

 

                 A címzettek itt a tagállamok, nem az egyesek (EKSZ 249. Cikk (3) bek., EAKSZ 161. Cikk (3) bek.). A végrehajtás formája és eszköze a tagállamokra van bízva, csak az eredmény kötött. (Lényegében evvel egyező intézmény az ESZAK-ban az ajánlás, ahol is kötelezően csak a célok rögzítettek, de az eszközök nem. Ez az ajánlás nem összekeverendő az 1.2.2.2.4 Ajánlás és vélemény pontban említésre kerülő ajánlással.)

                Az irányelvet egy “kifelé hatásos” norma segítségével kell végrehajtani (azaz osztrák jog szerint törvénnyel vagy jogi rendelettel[45])[46].

                A törvény és rendelet közti választás a belső jog dolga. Az osztrák jogban erre a B-VG 18. cikk (2) bek. vonatkozik. E szerint akkor támaszkodhat egy rendelet egy törvényre, ha az megfelelően részletezett. Ennek megfelelően egy irányelv akkor hajtható végre rendelettel, ha

1. vagy egy törvény megadja a megfelelő alapot (részletezettséget),

2. vagy maga az irányelv eléggé részletezett.

Egyébként törvénnyel hajtandó végre, azaz törvénnyel ültetendő át az osztrák jogba.

                Az irányelvek általában maguk szabnak határidőt a belső jogba való átültetésre. Amennyiben ezt a határidőt a tagállam elmulasztja, akkor az irányelv közvetlenül alkalmazhatóvá válik, feltéve hogy

1. feltétlen és eléggé pontos, és

2. az egyeseket az állammal szemben kedvezményező szabályról van szó (nem pedig egyesek egymás között és nem egyesek kötelezettsége az állammal szemben)

 

1.2.2.2.3 Döntés

 

                EKSZ 249. Cikk, EAKSZ 161. Cikk szerint további jogforrás a döntés. Ez egy egy vagy több konkrét címzetthez (tagállam vagy egyesek) irányuló aktus.

                Az államok felé irányulók lehetnek közvetlenül alkalmazandók (mint a rendeletek) vagy átültetendők (mint az irányelvek).

                Az ESZAKSZ jogforrási rendszerében ennek az egyéni határozat feleltethető meg.

 

1.2.2.2.4 Ajánlás és vélemény

 

                Nincs kötelező erejük (soft law), ezért a továbbiakban nem is foglalkozom velük. Hasonló a helyzet az ESZAKSZ által említett állásfoglalásokkal.

 

1.2.2.3 A nemzetközi szerződések

 

                A Közösségek a nemzetközi jog alanyai, így hát joguk van nemzetközi szerződéseket kötni. Ez a szerződéskötési jog (treaty making power) addig terjed, amíg joguk lenne a belső szabályozásra (bel- és külhatáskörök párhuzamossága).

                Olyan esetekben, amikor a Közösségeknek nem terjed ki teljesen a joguk a szerződés megkötésére, akkor a tagállamokkal közösen kötik azt meg. Ezek az ún. vegyes szerződések, ilyen pl. az EFTA tagállamaival kötött, az Európai Gazdasági Térség (EGT) létrehozására irányuló, 1992 februárjában aláírt megállapodás.

                A nemzetközi szerződések rangban a primér és a szekundér közösségi jog között helyezkednek el. Rendelkezéseik közvetlenül alkalmazhatóak, amennyiben tartalmilag eléggé pontosak és feltétlenek. Mint ilyenek a tagállamok szervei által közvetlenül alkalmazandók és megelőzik a tagállami jogot.

 

1.2.3 Jogalkotás az EU-ban

1.2.3.1 Az EU szervei és szerepük a jogalkotásban

 

1.2.3.1.1 Az EU Tanácsa (Miniszterek Tanácsa)

 

                Az EU Tanácsa (röviden: a Tanács) egy szakminiszterekből álló döntéshozó szerv, államonként egy-egy képviselőből. A Tanács összetétele a napirend és a megoldandó feladatok szerint alakul (eszerint lehet különbséget tenni Agrárminiszterek Tanácsa, Közlekedési Miniszterek Tanácsa stb. között).[47][48]

                Az illetékes szakminiszter maga elrendelheti, hogy őt egy másik szakminiszter vagy egy államtitkár képviselje (B-VG 73. cikk (2) bek.).

                Az EKSZ 203. Cikk (1) bek. nem zárja ki (“miniszteri szintű képviselők”), hogy az EU Tanácsában tartományi miniszterek képviseljenek egy államot. Erre teremti meg a lehetőséget a B-VG 23/D. cikk (3) bekezdése, mely szerint a szövetségi kormány Ausztria képviseletét egy a tartományi kormányok által megnevezett tartományi kormány-tagra ruházhatja, ha a Tanács ülésén olyan kérdésről lesz szó, amely az osztrák alkotmányjog szerint legalább részben érinti a tartományok hatáskörét.

                A tartományi kormány tagja ez esetben ugyanúgy kötve van a Nemzeti Tanács (alsóház) és a Szövetségi Tanács (felsőház) döntéseihez, mint egy szövetségi miniszter. (ld. III. A Nemzeti Tanács, a Szövetségi Tanács és a tartományok szerepe)

                Az osztrák képviselők B-VG 142. cikk szerint felelősek a tevékenységükért. Ez a felelősség szövetségi hatáskör esetén a Nemzeti Tanács határozatával, tartományi hatáskör esetén pedig az összes tartományi parlament egybehangzó határozatával érvényesíthető.

 

1.2.3.1.2 A Bizottság

 

                A Bizottság az Európai Unió legfontosabb független döntéshozó szerve. Húsz tagból áll, akik a tagállamok állampolgárai kell legyenek. Szokás szerint a kis államok egy, a nagyobbak két tagot jelölnek. Mandátumuk 5 évre szól, de megújítható. Felelősséggel az EP-nek tartoznak. Függetlenek anyaországuktól, vagyis nem “küldöttek”. Fő feladatuk a jogszabályok kezdeményezése, és az azok végrehajtásáról való gondoskodás.

 

1.2.3.1.3 Az Európai Parlament (EP)

 

                Az Európai Parlament az Unió közvetlenül választott népképviseleti szerve. 626 tagból áll, ebből 21-en képviselik Ausztriát. A mandátum tartama 5 év. A választási eljárást nemzeti szinten szabályozzák. Ausztriában az idevonatkozó jogszabályok: B-VG 23/A. cikk, az Europawahlordnung [az európai parlamenti választások rendjéről szóló törvény] és az Europa-Wählerevidenzgesetz [az európai parlamenti választások választójogosultjainak nyilvántartásáról szóló törvény]. A választás törvényessége az osztrák alkotmánybíróság kontrollja alatt áll.

                Az EP az Amszterdami Szerződés óta a Tanáccsal egyenrangú társjogalkotó. Ezen felül igen fontos jogosítványa a Bizottság feloszlatásának a joga (bizalmatlansági szavazással) és a költségvetés elfogadásának joga.

1.2.3.1.4 Az Európai Bíróság (EuB)

 

                Az EuB kb. az EU alkotmánybíróságának minősíthető. Talán meglepő, de véleményem szerint az EuB is jogalkotó szervnek minősítendő.[49]

Arról van ugyanis szó, hogy egyrészt az EuB alakította ki a közösségi jog struktúrájának jellemzőire vonatkozó doktrínákat, másrészt igen tágan (sőt kiterjesztően) értelmezi az Unió hatásköreit (implied powers): olyan tágan, hogy az egyértelműen új általános normának minősíthető (gouvernement des juges). Az EU emberi jogi védelme is szinte kizárólag az EuB jogfejlesztő tevékenységének eredménye.[50]

Sőt: nem csupán jogfejlesztő tevékenységről, hanem kifejezetten contra legem döntésekről is szó van. Pl. az irányelvek közvetlen hatályát az EKSZ rendelkezései (249. Cikk) ellenére ismerte el.[51]

                Az EuB 15 tagból áll (tagállamonként 1), akiket a tagállamok kormányainak “kölcsönös egyetértése” alapján neveznek ki. Megbízatásuk 6 évre szól és megújítható; a bírák fele 3 évenként cserélődik. Az EuB tagjai függetlenek. Az EuB sajátos intézménye a főügyészi hivatal, amely 8 főügyészből áll. Lényegében a bíróság tanácsadójának szerepét játsszák. 1989. szept. 1 óta a munkaterhek csökkentésére az EuB mellett működik az Elsőfokú Bíróság. Az Elsőfokú Bíróságtól fellebbezni lehet az EuB-hoz. Bíráinak száma és státusa azonos az EuB-gal.

 

1.2.3.1.5 A Gazdasági és Szociális Bizottság; a Régiók Bizottsága

 

Szerepük a jogalkotásban elhanyagolható (konzultatív), ezért a továbbiakban nem foglalkozom velük.

 

1.2.3.2 A jogalkotás menete

 

                Az EU két egyenrangú társ-jogalkotója a Tanács és az Európai Parlament. Kezdeményezési monopóliummal bír a Bizottság, amelynek indítványaitól csak kivételes esetben lehet eltérni. Ennek részletes eljárásjogi kérdései nem alkotják a dolgozat tárgyát.

Az ESZAK körében a Bizottság a fő jogalkotó szerv.

 

1.2.3.3 A jogalkotási hatáskörök megosztása az EU és a tagállamok között

 

                Nincs egységes rendelkezés a hatáskörök megosztásáról, csupán az alapítószerződések számos elszórt rendelkezéséből adódnak az uniós szervek hatáskörei. Ezek a rendelkezések egyrészt azt szabályozzák, hogy milyen tartalmú lehet a szabályozás (felhatalmazás), másrészt azt, hogy ez milyen jogi formát ölthet (különösen rendelet vagy irányelv).

A hatásköröknek az Unióra való átruházására a “behatárolt egyes felhatalmazás elve” (Prinzip der begrenzten Einzelermächtigung) vonatkozik, azaz az Uniónak csak ott van hatásköre, ahol azt konkrétan a tagállamok átengedték. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindig meg kell nevezni azt a szerződési cikket, amelyre támaszkodva a jogalkotás történik. Ezt az elvet azonban jelentősen legyengíti a szerződési hézagok betöltésére vonatkozó felhatalmazás (különösen EKSZ 308. Cikk) és a közösségi hatáskörök EuB általi dinamikus-extenzív interpretációja.[52]

                Ez a dinamikus interpretáció megfelel a közösségi hatáskörök finális struktúrájának: az EU hatáskörei nem tárgy szerint, hanem cél szerint vannak körülírva; mindenek előtt a közös piac megvalósítására orientálódva. A finális hatáskörök tartalmilag nehezen behatárolhatók: minden ami a cél megvalósítását szolgálja, az beletartozik a hatáskörbe.[53]

                A Közösség hatásköreinek kiterjesztő értelmezésének azonban a Maastrichti Szerződés (EUSZ) által az EKSZ-be beiktatott szubszidiaritás alapelve szab korlátot (EKSZ 5. Cikk). Eszerint csak azon területek esnek a Közösség hatáskörébe, amely célok közösségi szinten jobban megoldhatók, mint a tagállamok szintjén. Az EUSZ 2. Cikke szerint ez az EU céljaira is vonatkozik. Az, hogy ez a rendelkezés mennyiben tartatható be, igen csak kétséges (ld. 1.3.4.3.3 Szubszidiaritás).

                A jogalkotási hatáskörök három csoportra oszthatók:

1.   kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök

2.   párhuzamos jogalkotási hatáskörök

3.   kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörök.

ad 1. A kizárólagos közösségi jogalkotási hatásköröknek is két fajtája van: 1.1 a primér joganyag által ilyennek minősített, vagy abból levezethetően ilyen (eredeti kizárólagos) 1.2 a szekundér joganyag által elfoglalt terület (következményi kizárólagos).[54] Ez utóbbi esetet nevezi a szakirodalom (az amerikai alkotmányjogban a szövetségi hatáskörökkel foglalkozó elméletekből átvéve) pre-emptionnek.[55]

A különbség az eredeti kizárólagos és a következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök között az, hogy az eredeti kizárólagos hatáskör esetében akkor sem alkalmazható a tagállami szabályozás, hogyha még nincs közösségi szintű szabályozás (pl. ilyen hatáskör személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlását gátló akadályok eltávolítása) (Azaz, ha nincs közösségi joganyag, akkor ezen területem semmilyen jog sem alkalmazható!). Ez azt jelenti, hogy az eredeti kizárólagos hatáskör szabályozási vákuumot teremt addig, amíg a közösségi szintű szabályozás meg nem születik. Tagállami szabályozás ilyen esetben csak kifejezett közösségi jogi rendelkezés eredményeképpen válhat alkalmazhatóvá (kifejezett retranszfer)[56], tehát adott esetben a közösségi jogi szabályozás időbeli hatályának lejárta sem eredményezi a tagállami jogalkotási hatáskör feléledését.[57]

Nem így a következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök esetében. Következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör rendkívül egyszerűen keletkezhet: az Unió kimerítően szabályozza szekundér normákkal az adott párhuzamos jogalkotási területet, azaz mintegy elfoglalja azt (pre-emption).[58] A pre-emption lehet kifejezett[59], vagy hallgatólagos (a szabályozás kimerítővé válik). Itt a közösségi jogszabály időbeli hatályának lejárta a tagállami jogalkotási hatáskör feléledését jelentheti (hallgatólagos retranszfer), amennyiben ezáltal megszűnik a terület közösségi jogi teljes lefedettsége (kimerítő szabályozása).

ad 2. Főszabály szerint a szabályozási területek párhuzamos jogalkotási hatáskörbe esnek. Egyrészt azért, mert az EuB vélelmezi a tagállami szabályozás érvényességét (jobban mondva alkalmazhatóságát), még ha van is közösségi jogi szabályozás (a szubszidiaritás elvének egyik következménye); másrészt pedig azért, mert az EKSZ-ben kifejezetten fel vannak sorolva az eredeti kizárólagos közösségi és tagállami szabályozási területek. Párhuzamos jogalkotási hatáskör esetén az adott területet egyszerre szabályozza a tagállami és a közösségi jog. Erre a legtipikusabb példa, amikor egy közösségi irányelvet részletez a tagállami szabályozás. Kifejezetten erősíti egy szabályozási terület ilyen jellegét, ha az irányelvbe olyan kitételt tesznek, amely megengedi bizonyos rendelkezésektől az eltérést (derogation clause) vagy amely a tagállamok hatályos joganyagának bizonyos részét védi (saving clause).[60] Ha egy párhuzamos jogalkotási hatáskör esetében a közösségi szabályozás megszűnik, akkor az “következményi kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörré” válik. Ha azonban a párhuzamos jogalkotási hatáskör adott területét a Közösség kimerítően szabályozza, akkor az “következményi kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörré” válik.[61]

                A párhuzamos jogalkotási hatásköröknek is egy része eredeti ¾ azaz a szerződések által előírt módon ilyen (pl. a környezetvédelem területén a tagállamok a közösségi szabályozásnál szigorúbbat is megállapíthatnak; EKSZ 174. Cikk (4) bek. és 176. Cikk) ¾, más része nem; de a kettő közti különbség nem olyan fontos, mint a kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörök két fajtája között.

ad 3. A kizárólagos tagállami jogalkotási hatásköröknek is két fajtája van: vagy a szerződések állapítják meg (ill. abból levezethető), vagy pedig a Közösség egyszerűen csak (még) nem szabályozta az adott területet ¾ feltéve hogy a terület nem tartozik az eredeti kizárólagos közösségi hatáskörök közé (ebben az esetben ugyanis továbbra is kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörről van szó).

Amennyiben a Közösség egy eredeti kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskörben alkotna jogot, az semmisségi panasszal az EuB előtt megtámadható (EKSZ 230. Cikk) (kezdeményezheti pl. a jogaiban sértett magánszemély vagy egy tagállam).

 

1.2.3.3.1 Az alkalmazási elsődlegesség és a jogalkotási hatáskörök megoszlása

 

                Az alkalmazási elsődlegesség azt jelenti, hogy konfliktus (kollízió, ellentmondás) esetén nem a tagállami, hanem a közösségi jog alkalmazandó. A kérdés már csak az, mi minősül kollíziónak.

Ez a közösségi jog esetében a szerint változik, hogy kizárólagos (közösségi vagy tagállami) avagy párhuzamos hatáskörökről van-e szó. 1. Ha ugyanis kizárólagos a közösségi hatáskör, akkor minden azt a területet szabályozó tagállami általános norma (törvény, rendelet) konfliktusban áll a közösségi joggal. 2. Ha azonban párhuzamos hatáskörről van szó, akkor csak abban az esetben beszélhetünk konfliktusról (kollízióról)[62], ha ugyanarra a tényállásra olyan két jogkövetkezmény van megállapítva, amelyek kizárják egymást. 3. Kizárólagos tagállami hatáskör esetén fel sem merül az alkalmazási elsődlegesség, hiszen vagy épp nincs vagy nem is lehet közösségi szabályozás.

 

A helyzetet a következőképp lehet áttekinthető módon ábrázolni:

 

az adott terület milyen (jogalkotási) hatáskör	mikor lép fel kollízió	milyen jog alkalmazandó
kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör	bármely tagállami szabályozás fennállása kollíziót jelent	az alkalmazási elődlegesség miatt csak a közösségi jog alkalmazandó (mindegy, hogy van-e tagállami szabályozás vagy sem) (ha eredeti a kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör, akkor az is mindegy, hogy közösségi szabályozás van-e)
párhuzamos jogalkotási hatáskör	ha ugyanarra a tényállásra olyan két jogkövetkezmény van megállapítva, amelyek kizárják egymást	a közösségi jognak alkalmazási elsődlegessége van, de az általa nem szabályozott területen a tagállami jog továbbra is alkalmazható
kizárólagos tagállami jogalkotási hatáskör	nem lép fel kollízió	csak a tagállami jog alkalmazható (hiszen nincs vagy nem is lehet közösségi szabályozás) (nem merül fel az alkalmazási elsődlegesség)

 

                A kollízió elkerülése érdekében a tagállami jogot a közösségi joggal konform módon kell értelmezni (közvetett hatály). S ez nem csupán egy irányelv végrehajtásaként kiadott tagállami jogszabályra vonatkozik, hanem a közösségi jog és a tagállami jog egészének viszonyára. [63] Ez azt jelenti, hogy a közösségi jog alapelveivel (ld. fent 1.2.2.1 A primér közösségi jog) konform módon kell értelmezni a kizárólagos tagállami hatáskörbe eső tagállami jogszabályokat is, azaz tulajdonképpen a teljes tagállami jogrendszert.

 

1.3 A közösségi jog és az osztrák jog

1.3.1 Az EU-csatlakozás jogtechnikai problémái az osztrák alkotmányjogban

 

                Tekintettel arra, hogy az EU-csatlakozás az osztrák alkotmányjogászok túlnyomó többségének véleménye szerint a szövetségi alkotmány teljes körű módosítását jelentette (B-VG 44. cikk (3) bek.), ezért 1994. június 12-én népszavazást tartottak róla. Az így elfogadott alkotmánytörvény (Bundesverfassungsgesetz über den Beitritt Österreichs zur Europäischen Union [Szövetségi alkotmánytörvény Ausztria Európai Unióhoz történő csatlakozásáról], a továbbiakban EU-Beitritts-BVG vagy Beitritts-BVG, ld. Függelék C) 1995. január elsején lépett hatályba. Tartalma lényegében a belépési szerződés megkötésére irányuló felhatalmazásra korlátozódott.

               

1.3.1.1 Az EU-csatlakozás mint a szövetségi alkotmány teljes körű módosítása

 

Az EU-csatlakozás elsősorban azért jelentette a szövetségi alkotmány teljes körű módosítását, mert a jogalkotási hatáskörök igen nagy mértékben szálltak át az EU szerveire. Jelentős változást jelentett ez a demokratikus alapelvben, melynek lényege, hogy a nép által választott népképviselet ellenőrzi a közigazgatást és törvényeket hoz; márpedig a jogalkotás az Amszterdami Szerződés hatálybalépéséig az EU-ban lényegében a tagállamok képviselőiből álló Tanács és a Bizottság feladata volt, s az Európai Parlamentnek csak korlátozott beleszólási joga volt abba.[64]

                Ugyancsak teljes körű módosítást jelent, hogy az állami alkotmány funkciója alapvetően megváltozott, ugyanis immár nem minősül már a legmagasabb rangú jogszabálynak.[65]

                A jogállamiság alapelve az osztrák alkotmányjogban magában foglalta az általános normák alkotmánybírósági felülvizsgálatát. Ez jelentős mértékben korlátozódott (ld. lent IV. Egyéni jogok 2.1 Törvények és rendeletek megtámadása).[66] Ugyancsak a jogállamiság alapelvébe tartozik a közigazgatás törvények által meghatározott működése (legalitás alapelve): ez is sérült, hiszen az EU-ban kevésbé szigorú ez a követelmény, mint Ausztriában, azaz a közigazgatásnak nagyobb mérlegelési jogosultságot hagy a jogalkotás a végrehajtás során.[67]

                Az uniós joganyagot kötelező erővel csak az EuB értelmezheti. Márpedig az osztrák alkotmánybíróság már korábban úgy nyilatkozott, hogy egy nemzetközi szerv általi “szabad bírói jogfejlesztés” már önmagában is az alkotmány teljes körű módosítását jelentené.[68]

                Az alapjogi védelem területén (jogállamiság és liberalizmus magja) azonban nem volt teljes körű a módosítás, mert az EuB az osztrák alapjogi katalógusnak megfelelő jogvédelmet ad. A hatalommegosztási elv ellenben (amelynek legfontosabb jellemzője a közigazgatás és a kormányzat alárendelése a törvényhozásnak) teljesen átalakult, hisz az EU-ban az Amszterdami Szerződés hatálybalépéséig lényegében csak kormányzati jogalkotás folyt.[69]

                A szövetségi államiság alapelve is lényegesen változott, hiszen egyrészt a tartományok elvesztették közreműködési lehetőségük jelentős részét azáltal, hogy a jogalkotási hatáskörök jelentős részben az EU-ra szálltak át (a felsőház, azaz a Szövetségi Tanács vétójogszerű jogosítványai így nem érvényesülhetnek), másrészt számos tartományi törvényhozási hatáskör is az EU-ra szállt át. Ausztria már az EU-csatlakozás előtt is a szövetségi állam határesetének számított, mert a tartományoknak olyan kevés jogkörük volt. Az EU-csatlakozással ez csak fokozódott.[70]

                A B-VG alapelvei tovább élnek az EU-csatlakozás után is, csak módosított formában.

 

1.3.1.2 Eljárásjogi kérdések

 

                A csatlakozási szerződést tehát az alkotmány teljes körű módosításának minősítettük. A B-VG 50. cikk (1) bek. szerint politikai, törvénymódosító vagy törvény-kiegészítő államszerződések (értsd: nemzetközi szerződések) csak a Nemzeti Tanács és a Szövetségi Tanács jóváhagyásával köttethetnek. Ugyanez vonatkozik az alkotmánymódosító vagy kiegészítő államszerződésekre is, a probléma csak az, hogy az alkotmány nem szól arról, hogy lehet-e államszerződéssel az alkotmányt teljes körűen módosítani, és ha igen, akkor kell-e ilyenkor népszavazást tartani erről (a népszavazás egyébként kötelező az alkotmány teljes körű módosítása esetén: B-VG 44. cikk (3) bek.).[71] A jogtudomány ebből háromféle következtetést vonhat le:

a) ha a szövetségi alkotmányt államszerződéssel módosítják teljes körűen, akkor nincs szükség népszavazásra,

b) ha a szövetségi alkotmányt államszerződéssel módosítják teljes körűen, akkor szükség van népszavazásra,

c) a szövetségi alkotmány teljes körű módosítása nem lehetséges államszerződés útján; de tartalmilag mégis lehetséges egy teljes körű módosítás államszerződés útján, amennyiben annak megkötésére a felhatalmazást egy törvény adja meg.[72]

                Az első alternatíva ellen szól a 44. cikk (3) bek. szövege (eszerint valamenyi teljes körű módosítás esetén kötelező a népszavazás). A harmadik mellett és a második ellen szól:

a) bizonytalan, hogy egy ilyen átfogó módosítás egyáltalán lehetséges-e államszerződés útján,

b) a népszavazás számára világos, érthető és rövid kérdést kell feltenni (márpedig az alapító szerződések – a felhatalmazási törvénnyel szemben, ld. Függelék C – nem nevezhetők éppen rövidnek),

c) nehézségbe ütközött volna a csatlakozási szerződés azon rendelkezéseinek megnevezése, amelyek alkotmánymódosítóak,

d) célszerűtlen lett volna az egész csatlakozási szerződést alkotmányjogi rangra emelni; először is mert a közvetlenül alkalmazható közösségi jog megelőzi a nemzeti jogot (az alkotmányjogot is), másodszor pedig a szerződés számos rendelkezése egész biztosan nem materiális alkotmányjog (azaz nem alkotmányjogi témáról szól).[73]

                A nevezett okokból az osztrák kormány a harmadik variáció mellett döntött, azaz egy olyan külön alkotmánytörvény (EU-Beitritts-BVG) tervezetét terjesztette be a Nemzeti Tanácsba, amely biztosítja a felhatalmazást az EU-csatlakozási szerződés megkötésére.[74]

 

1.3.1.3 Az EU-Beitritts-BVG és gyengéi

 

                A Szövetségi alkotmánytörvény Ausztria Európai Unióhoz történő csatlakozásáról igen rövid és tartalmilag lényegében üres. Csupán három cikke van:

Az I. cikk felhatalmazza a szövetségi alkotmány szerint arra jogosult szerveket, hogy a tárgyalási eredményeknek megfelelően megkössék a csatlakozási szerződést.

A II. cikk egy különös parlamenti jóváhagyási eljárásról rendelkezik: a Szövetségi Tanács nem egyszerű többséggel, hanem 2/3-dal kell jóváhagyja a csatlakozási szerződést.

A III. cikk a szövetségi kormányt bízza meg az EU-Beitritts-BVG végrehajtásával.

                Az EU-Beitritts-BVG tartalmát és szabályozási technikáját az osztrák jogtudomány egyes képviselői hevesen kritizálják. Általánosan kritizálják azért, mert az úgyis szétszóródott (zersplittert) alkotmányjog most már az alapelvek tekintetében is széttöredezett (tehát nem csak a B-VG-ben találhatók meg). A kritikusok az I. cikk tekintetében azt is kifogásolják, hogy nincs tartalma (csak formai felhatalmazás), másrészt hiányolják a német Grundgesetz G 23. cikkének megfelelő Grenzlinienformel-t, azaz az integráció határainak megvonását. A Beitritts-BVG-ből hiányzik azoknak a tartalmi összetevőknek a megnevezése, amelyek a teljes körű módosítást eredményezik. Egy integrációs cikkel meg lehetett volna alapozni az integrációt mint a szövetségi alkotmányjog új alapelvét (Integrationsprinzip) és viszonyát is szabályozni lehetett volna a többi alapelvhez (hasonlóan Grundgesetz 23. cikkéhez).[75]

                Ugyancsak hiányosságként vetik a Beitritts-BVG szemére, hogy nem teszi világossá sem a jogtudós, sem a polgár számára az EU-csatlakozás végleges hatásait a nemzeti alkotmányjogra.[76]

                Az EU-Beitritts-BVG ebből a szempontból a kormány számára egy olyan felhatalmazási törvény, amely antidemokratikus elődeitől[77] csupán abban különbözik, hogy itt a felhatalmazott kormány demokratikusan legitimált, valamint hogy az EU és tagállamai tiszteletben tartják a demokrácia alapelveit.[78]

                Az uralkodó tudományos álláspont szerint - akárcsak a kormány-előterjesztés szerint - az alapelvek tovább élnek a belépési szerződés által módosított formában. Az EUSZ minden drámai megváltoztatása (pl. egy európai szövetségi állam kialakulása) egy újabb teljes körű módosítást jelentene, és ezért arról újra népszavazást kellene tartani.[79]

 

1.3.1.4 A belépési eljárás

 

                1994. május 4 és 5-én illetve 7-én fogadta el a Nemzeti Tanács és a Szövetségi Tanács az említett Beitritts-BVG-t. Ezt a törvényhatározatot a B-VG 44. cikk (3) bek. alapján népszavazásnak kellett alávetni. A népszavazás 1994. június 12-én 66,39 %-os többséggel a csatlakozás mellett döntött. Ezután a Beitritts-BVG-t a szövetségi elnök aláírta, és a szövetségi Hivatalos Közlönyben kihirdették.[80]

                A Beitritts-BVG hatályba lépése után heves politikai csatározások folytak arról, hogy formailag kinek kell aláírnia a csatlakozási szerződést. A szövetségi alkotmány erre vonatkozóan egy nagyon bonyolult felhatalmazási és együttműködési rendszerről rendelkezik: a szövetségi kormány javasolhatja a szövetségi elnöknek (B-VG 67. cikk), hogy a parafált szerződést írja alá; de a szövetségi elnök meg felhatalmazhatja a szövetségi kormányt ill. az illetékes szövetségi minisztert, hogy ezt az aktust megtegyék. Végeredményben a szövetségi elnök és a koalícióban megállapított kormánytagok közösen írták alá a csatlakozási szerződést. Ezek után a Beitritts-BVG-ben előírt eljárás történt meg (II. cikk). Majd a szövetségi elnök elküldte a ratifikációs nyilatkozatokat az EU tagországainak. Az EU joga szerint ezen felül minden tagállamnak jóvá kellett hagynia a csatlakozási szerződést (az ő saját alkotmányjogaik szerint) (EUSZ 49. Cikk (2) bek.).[81]

 

1.3.2 A csatlakozás hatása az osztrák jogforrási hierarchiára

 

1.3.2.1 Az osztrák jogforrási hierarchia az EU-csatlakozás után: a hagyományos felfogás

 

Az EU-jog helye a hagyományos álláspont szerint a következő sémával érzékeltethető:[82]

 

 

                                a szövetségi alkotmány alapelvei

 

 

                                               

                                                primér közösségi jog

 

 

                                                szekundér közösségi jog

 

 

                                                szövetségi alkotmányjog

 

 

                tartományi alkotmányjog

                               

 

 

 

                tartományi törvények                          szövetségi törvények

 

 

 

 

 

 

 

 

                Ahhoz, hogy megvizsgálhassuk e séma helyességét, előbb néhány jogelméleti és osztrák alkotmányjog-dogmatikai fogalmat kell tisztáznunk.

 

1.3.2.2 A jogrendszer lépcsőzetes felépítése — jogelméleti és alkotmányjog-dogmatikai kitérő

 

                Nehéz elválasztani az osztrák alkotmányjog-dogmatikát és a Bécsi Jogelméleti Iskola tanításait.[83] Nem is lehet teljesen. Ausztriában a jogforrások leírására szinte mindenki az Adolf Merkl által kialakított, majd Kelsen által átvett joglépcsőelméletet használja. A hagyományos felfogás szerint a jogrendszer kétféleképpen is leírható lépcsőzetes felépítésűnek:

1. jogi előfeltételezettség szerinti és

2. derogációs erő szerinti lépcsőként.[84]

ad 1. A jog maga szabályozza saját maga megalkotását. Ennek fényében meg lehet különböztetni alkotó és alkotott jogot, amely azonban csak viszonyt fejez ki, mert az alkotott jog megint csak alkotó lehet és viszont. Az alkotó jog az alkotott jog létrejöttének előfeltételeit szabályozza. Így például a B-VG, a Nemzeti Tanács (alsóház) házszabálya, a Szövetségi Tanács (felsőház) házszabálya és a szövetségi Hivatalos Közlönyről szóló törvény együtt alkotják egy törvény megalkotásának jogi előfeltételét. A normák[85] egymásnak adnak felhatalmazást további szabályozásra, így pl. az alkotmányok felhatalmazást adnak bizonyos kérdések törvényben való szabályozására, a törvények pedig ugyanígy tesznek kormányrendeletekkel kapcsolatban. Ennek alapján a felhatalmazást adó alkotmány a törvényeknek, a felhatalmazást adó törvény pedig a rendeleteknek van fölérendelve. Sőt törvények egymásnak is adnak felhatalmazást bizonyos kérdések részletesebb szabályozására, tehát egymásnak fölérendeltek.

Az alkotmány maga is csak a Nemzeti Tanács házszabályának betartásával módosítható, ilyen értelemben a Nemzeti Tanács házszabálya az alkotmánynak fölérendelt. Sőt: az alkotmány csak az alkotmány betartásával módosítható, azaz ilyen értelemben saját magának is fölérendelt.

                A jogi előfeltételezettség szerinti lépcső valójában nem is lépcső, hanem normák és felhatalmazások áttekinthetetlen hálója, amelyet a gyakorlatban semmire sem lehet használni.[86]

ad 2. Derogáció egy norma végleges eltüntetését (időbeli hatályának végét) jelenti a jogrendszerből. A klasszikus nézet szerint a derogációs erő szerinti lépcsőben az A norma B norma felett helyezkedik el, ha A derogálhatja B-t, de fordítva ez nem történhet meg. Így aztán egy törvény magasabban helyezkedik el, mint egy kormányrendelet, mert a törvény derogálhatja a kormányrendeletet, de fordítva ez nem történhet meg: a kormányrendelet nem derogálhatja a törvényt. Ennek alapján különböztetik meg az egyes lépcsőket, vagy hogy érthetőbb legyen: a jogforrási hierarchia fokozatait.

                Megkülönböztetünk még formális és materiális derogációt. Az előbbi esetben expressis verbis történik a derogáció, utóbbi esetben “hallgatólagosan”, azaz egyszerűen csak ellentmond az újabb norma a korábbinak, ezáltal a korábbi hatályát (vagy érvényét)[87] veszti (lex posterior derogat legi priori).[88]^,[89], A materiális derogáció nem szerencsés, mert gyakran előfordul, hogy nem tudni, mi maradt érvényben: ez pedig jogbizonytalanságot eredményez.

                A materiális derogáció jogbizonytalanságát részben elkerülendő dolgozta ki az osztrák jogtudomány az invalidáció fogalmát. Ez azt jelenti, hogy ha egy magasabb rangú norma a későbbiekben megváltozik (azaz valamely része érvényét vagy hatályát veszti), és az alacsonyabb rangú norma jogellenessé válik, akkor az nem lép automatikusan hatályon kívül, csupán jogellenessé válik (invalidálódik). Ezek után pl. az alkotmánybíróság helyezheti hatályon kívül.[90]

                Ezen dogmatika részletes kidolgozása a Bécsi Iskola[91] azon törekvésére vezethető vissza, miszerint a jogrendszer egységét (értsd: ellentmondás-mentességét) biztosítani kell.[92] Az invalidáció és a derogáció nem osztrák pozitív jogi fogalmak, csupán a jogtudományban élnek, de pl. az osztrák alkotmánybíróság következetesen alkalmazza őket.

1.3.2.2.1 A kollízió fogalma

 

                Itt érdemes megemlíteni a Solt Kornél által gyenge és erős kollízióként megkülönböztetett két esetet.

Gyenge a kollízió két norma között, ha az egyik azt mondja, hogy az adott magatartás nem megparancsolt és nem is tilos (kétoldalú megengedés), a másik pedig vagy megparancsolja, vagy megtiltja az adott magatartást. A kollízió azért gyenge, mert ha a címzett engedelmeskedik tiltásnak ill. megparancsolásnak, akkor nem sérti meg a kétoldalú megengedést tartalmazó normát. Ugyancsak gyenge a kollízió, ha az egyik norma azt mondja, hogy egy magatartás megparancsolt, a másik norma pedig azt, hogy ugyanez a magatartás nem megparancsolt: ha ugyanis a címzett eleget tesz a parancsnak, nem sérti meg a másik (“nem-parancs”) normát. Gyenge a kollízió tehát, ha az adott helyzetben elképzelhető olyan magatartás, amely egyik normát sem sérti.

            Erős a kollízió, ha az egyik norma adott helyzetre egy bizonyos magatartást előír, a másik norma pedig ugyanarra a helyzetre ugyanazt a magatartást megtiltja. Ha tehát a kérdéses helyzetbe kerül a címzett, akkor valamelyik normát bizonyosan megsérti. Erős a kollízió tehát, ha az adott helyzetben nem képzelhető el olyan magatartás, amely egyik normát sem sérti: ha az adott helyzetbe kerülünk - bármit is csináljunk - mindenképp megsértjük az egyik normát.[93]

A különbség a kizárólagos közösségi hatáskörök és a párhuzamos hatáskörök között nem az, hogy az előbbi esetben a gyenge kollízió is kollízió, párhuzamos hatáskörök esetében azonban nem. Ha ugyanis párhuzamos hatáskörök esetében a közösségi jog kifejezetten kimondja, hogy a polgár számára nincs se megparancsolva, se megtiltva egy magatartás, akkor a tagállami jog nem parancsolhatja meg és nem is tilthatja meg azt a magatartást. Mindegy tehát, hogy a kollízió gyenge vagy erős: vagy van ellentmondás vagy nincs. Nem ez a logikai különbség a kizárólagos közösségi és a párhuzamos hatáskörök között.

A különbség az, hogy a kizárólagos közösségi hatáskörök esetében a Közösség hallgatása is szabályozás, párhuzamos hatáskörök esetében azonban csak a kifejezett (vagy közvetlenül levezethető) szabályozás minősíthető szabályozásnak. Hibásan állítja tehát Solt Kornél, hogy a nem szabályozott aktusokról (implicite) automatikusan azt mondja a szabályozás, hogy azok sem nem megparancsoltak, sem nem tilosak.[94] Az ugyanis, hogy a hallgatás szabályozásnak (a kétoldalú megengedés implicit kimondásának) minősül-e, nem joglogikai, hanem pozitív jogi kérdés: erre a legjobb példa a közösségi jog és a tagállami jog viszonya. A kizárólagos közösségi szabályozás esetében a hallgatás is szabályozásnak minősül, párhuzamos hatáskörök esetében azonban csak a kifejezett (vagy abból közvetlenül levezethető) szabályozás minősül szabályozásnak.

Így a kizárólagos közösségi hatáskörök esetében minden tagállami szabályozás automatikusan ellentétben áll a közösségi joggal (ezért nem alkalmazandó), hiszen ott a jog hallgatása is szabályoz: azt mondja, hogy az adott magatartás nem megparancsolt és nem megtiltott (kétoldalú megengedés). Ez a helyzet legalább gyenge kollíziót eredményez bármely más szabályozással.[95]

 

1.3.2.3 Az alkalmazási elsődlegességről részletesebben

 

Vegyünk két olyan jogrendszert, amelyek közül az egyik (EU-jogrend, benne: eu-normák) alkalmazási elsődlegességgel rendelkezik a másik előtt (osztrák jogrend: O-jogrend, benne o-normák).

Itt szóba sem jöhet a derogáció, sem a formális, sem a materiális, bár a helyzet gyakorlatilag nagyon hasonlít a materiális derogációra.

Ebben az esetben mindegy, hogy melyik norma keletkezik előbb, mert ha ellentmondás lenne egy eu-norma és egy o-norma között, akkor azonnal belép az eu-norma alkalmazási elsődlegessége: nem érvényesül a lex posterior.[96]

 

A különbség a két olyan jogrendszer egy-egy normája, amelyből az egyiknek alkalmazási elsődlegessége van a másik felett, és az egyazon jogrendszer egy-egy normája közti ellentmondás között tehát abban ragadható meg, hogy míg egyazon jogrendszeren belül az alárendelt norma időlegesen háttérbe szoríthatja a fölérendeltet (törvényellenes rendelet, ami a közigazgatás részéről mégis alkalmazandó), addig az alkalmazási elsődlegességgel alárendelt jogrendszer normája időlegesen sem szoríthatja háttérbe az alkalmazási elsődlegességgel fölérendelt jogrendszer normáját.

Az alkalmazási elsődlegesség a következőkben különbözik tehát a derogációtól:

- ha egy norma derogál egy másikat, akkor a derogált norma eltűnik; azaz ha a derogáló norma a későbbiek során hatályon kívül helyeződik, a derogált norma akkor sem kel életre

- ellenben ha csak alkalmazási elsődlegességről van szó, akkor a fölérendelt jogrendszer kérdéses normájának hatályon kívül helyeződésével az alárendelt jogrendszer normája életre kel: ugyanis mindvégig megvolt, csak háttérbe volt szorítva (be volt árnyékolva). Persze ez a hatályon kívül helyeződés is további definíciós pontosításra szorul: [97]

a/1) eredeti kizárólagos közösségi hatáskörök esetén az eredeti kizárólagos közösségi hatáskört előíró szerződési szakasz hatályon kívül helyeződését jelenti

a/2) a következményi kizárólagos közösségi hatáskörök esetén (azaz a közösségi kimerítő szabályozás által elfoglalt szabályozási terület esetén) nem elég egy-egy norma hatályának megszűnése: az ezen területet szabályozó közösségi joganyag akkora hányadának kell hatályon kívül lépnie, hogy megszűnjék kimerítő szabályozás (a teljes lefedettség), azaz hézagossá, egységes rendszert nem alkotóvá váljék a közösségi jogalkotás

b) párhuzamos jogalkotási hatáskörök esetén a tagállami jogot háttérbe szorító egyes szabályok hatályon kívül helyeződése külön-külön egyenként eredményezi a tagállami jogszabályok feléledését (ismét alkalmazhatóvá válását) jelenti

 

1.3.2.4 Az osztrák jogforrási hierarchia az EU-csatlakozás után: a helyes álláspont

 

Nézzük ezek után, hogy ez milyen következményekkel jár fenti ábránkra (10. o.). Véleményem szerint az nem helyes, ugyanis az EU jog nem derogál, és nem is invalidál (azaz nem tesz megsemmisíthetővé), csak háttérbe szorít (beárnyékol)

Az EU-jog nem illeszthető bele a belső jogi joglépcsőbe, ugyanis nem derogálja és nem is invalidálja a belső jogot. Egyszerűen nem érdekli, mit mond a belső jog: az EU-jog alkalmazási elsődlegességet élvez a nemzeti jogok előtt, ez alól az alkotmányok sem kivételek. Ha a belső jog ellentmond az EU-jognak, nem történik semmi, egyszerűen csak az EU-jogot kell alkalmazni. Az EU joga és a belső jog két különálló jogrendszer, amelyek nem derogálják egymást.

                A joglépcsőelmélet gyengéje, hogy csak a jogrendszeren belüli viszonyokat tudja kezelni, két jogrendszer közti viszonyt azonban nem tud magyarázni. A baj az, hogy az osztrák alkotmányjog-tudomány mainstreamje ezt nem ismerte fel, és a közösségi jogot megpróbálta a joglépcsőelmélet alapján az osztrák jogforrási hierarchiába besorolni. Sőt a joglépcsőelmélet magát az alkalmazási elsődlegességet nem tudja kezelni, még akkor sem, ha az egyazon jogrendszeren belül van, hiszen leghasználhatóbb formája is a derogációra épül (a másik a jogi előfeltételezettségre), márpedig ez más, mint az alkalmazási elsődlegesség.[98]

 

Az ábra helyesen a következőképpen néz ki:[99]

 

 

                                                primér közösségi jog

 

 

                                                nemzetközi szerződések

 

 

                                                szekundér közösségi jog

 

 

 

 

 

                                                a szövetségi alkotmány alapelvei

 

 

                                               

                                                szövetségi alkotmányjog

 

 

                tartományi alkotmányjog

                               

 

 

 

                tartományi törvények                          szövetségi törvények

 

 

 

 

 

 

 

 

                                               

 

Két autonóm jogrendszerről van tehát szó (az osztrák jogrendszer és az EU jogrendszere), amelyek között nincs derogációs összefüggés, de az EU jogrendszere felette áll az osztrák jognak. Lényegében arról van szó, hogy az osztrák (és általában a nemzeti jogrend) szubszidiárius jogrenddé vált: akkor kell alkalmazni, ha a közösségi jog nem mond mást.[100]

 

1.3.2.3.1 Az elsődlegesség határai

 

                A kérdés ezek után, hogy vannak-e az elsődlegességnek határai, így például létezik-e integrációálló alkotmánymag (integrationsfester Verfassungskern). Az EuB a közösségi jog abszolút elsődlegességét vallja (tehát véleménye szerint nincs ilyen mag), nem így a nemzeti alkotmánybíróságok.

                Az osztrák jogtudomány véleménye szerint is létezik egy ilyen mag, ennek tartalma pedig a szövetségi alkotmány alapelvei.[101] Attól függetlenül, hogy a hagyományos osztrák felfogás besorolási kísérletét - amely jelezte ezt a határt is - sikertelennek minősíthetjük, magát azt a gondolatot, hogy van ilyen határ, még nem minősíthetjük eleve tarthatatlannak.

                Első ránézésre meggyőzőnek látszik az a vélemény, hogy minden bizonnyal van határa az integrációnak, mivel a tagállamoknak nem állt szándékukban teljesen feladni szuverenitásukat, csupán felségjogaik jelentős részét ruházták át egy közös szervezetre. Ezt fejezi ki pl., hogy az EU-szerződés (EUSZ) elnevezése nem alkotmány, hanem szerződés.

                Az azonban bizonytalan, hogy mi ennek az integrációálló alkotmánymagnak a tartalma. Ausztria esetében joggal tételezhetjük fel, hogy ez tényleg a szövetségi alkotmány alapelveit jelenti, hiszen ezek testesítik meg az ország alkotmányos alaprendjét.[102]

 

1.3.3 A közösségi jog alkalmazása

 

                A tagállami szerveknek nincs joguk arra, hogy a másodlagos közösségi jogot azért ne alkalmazzák, mert az szerintük ellentmond az elsődleges joganyagnak.[103] Ebben az esetben ugyanis az EuB-hez kell fordulniuk, amelyik autentikus és kizárólagos módon állapítja meg a másodlagos közösségi jog jogsértő (elsődleges közösségi jogot sértő) voltát, és megsemmisíti azt (EKSZ 230. Cikk).

                A tagállami szervek kötelesek továbbá arra, hogy ne alkalmazzák a közösségi jognak ellentmondó tagállami joganyagot.[104] Mindez persze csak a párhuzamos jogalkotási hatáskörök esetére vonatkozik, mert ha az Unió kizárólagos jogalkotási hatáskörrel rendelkezik, akkor nem kell az ellentmondást vizsgálni: tagállami jog nem alkalmazható, csak közösségi. Ha pedig eredeti kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskörről van szó, akkor abban az esetben, ha nincs (még) közösségi szabályozás, akkor semmiféle jog nem alkalmazható (!).[105]

                Az EuB szerint sérti az alapszerződéseket (az alkalmazási elsődlegességet), ha egy tagállami szerv (pl. alkotmánybíróság) a közösségi jogba ütköző tagállami törvényt megsemmisíti.[106]

                Problémaként jelentkezik, hogy csak bíróságok kezdeményezhetik az előzetes döntési eljárást (EKSZ 234. Cikk), közigazgatási szervek nem, azaz egy közigazgatási szerv nem kérhet véleményt arról, hogy az alkalmazandó tagállami szabályozás ellentmond-e a közösségi jognak. A megoldás a következő: ha a közigazgatási szerv döntését az érintett kifogásolja, akkor bírósághoz fordulhat, a bíróság pedig már fordulhat az EuB-hez, ha kétségei támadnának a tagállami jogszabálynak közösségi joggal való konformitását illetően.

 

1.3.3.1 A közösségi jognak ellentmondó utasítás a közigazgatásban

 

                A közigazgatási szervek azon kötelessége, hogy a közösségi jognak ellentmondó tagállami jogot ne alkalmazzák, csak akkor áll fenn, ha a jogi helyzet elég világos, azaz ha nyilvánvaló a normakonfliktus.[107] Ez esetben a közigazgatási tisztviselő mentesül fölérendelt szerv utasításának való engedelmességi kötelezettség alól is, amennyiben az utasítás nyilvánvalóan a közösségi jognak ellentmondó jog alkalmazását vagy egyéb nyilvánvalóan közösségi jog-ellenes cselekvést rendel el.[108]

Ausztriában ez a következő problémát veti fel: ez az engedetlenségi lehetőség ellentmond a B-VG 20. cikk (1) bekezdésnek, amely szerint csak ha nem illetékes szervtől jön, vagy ha bűncselekményről lenne szó, akkor tagadhatja meg közigazgatási szerv az utasítás teljesítését. Erre az EU-jog nemzeti joggal szembeni (azaz alkotmányjoggal - így pl. a B-VG 20. cikk (1) bekezdéssel - szembeni is) alkalmazási elsődlegességére utalva lehet válaszolni: így aztán az eredeti két engedetlenségi lehetőség mellé a közösségi jog erejénél fogva egy harmadik lép.

 

1.3.4 A jogharmonizációs kötelezettség

 

                A tagállamok jogalkotási szabadságát jelentős mértékben csorbítja jogharmonizációs kötelezettségük. Az EKSZ 3. Cikk h. pont szerint a tagállamok olyan mértékben kötelesek jogrendszereiket egymáshoz közelíteni (egymással harmonizálni), amennyire az a közös piac működéséhez szükséges.[109] A harmonizáció jelentheti jogszabályok alkotását, vagy éppenséggel deregulációt.

 

1.3.4.1 A jogharmonizáció módszerei

 

A kezdeti kizárólag ajánlás jellegű harmonizáció után mára alapvetően négy módszerrel történik jogharmonizáció:

1. Irányelv

2. Kölcsönös elismerés

3. Rendelet

4. Ajánlás

ad 1. Az irányelv tekinthető a jogharmonizáció alapvető eszközének. A korábbi - zsákutcásnak tekinthető - közösségi gyakorlat után, amely szinte az utolsó részletszabályig kidolgozta az irányelveket (“totális harmonizáció”), és a tagállamoknak lényegében csak át kellett venniük a szöveget, mára az irányelvek eredeti funkciójuknak megfelelően csak az alapvető szabályokat és a szabályozás célját állapítják meg, a részletes szabályok kidolgozása a tagállamok feladata marad (“opcionális harmonizáció”).[110]

ad 2. Az EuB által alkotott kölcsönös elismerés (mutual recognition) doktrínája azt jelenti, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk egymás tradícióit. Az elv a Közösségen belüli szabad kereskedelem védelmében fogalmazódott meg, aminek kapcsán ez azt jelenti, hogy ha egy terméket jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak az egyik tagállamban, akkor az a Közösség teljes területén szabadon forgalmazható. A tagállami jogrendszerek közti különbségek csak akkor korlátozhatják a szabad kereskedelmet, ha erre a pénzügyi felügyelet hatékonysága, a közegészség védelme, a kereskedelmi ügyletek tisztessége vagy a fogyasztók védelme érdekében van szükség.[111]^,[112]

ad 3. A rendelettel történő jogharmonizáció tulajdonképpen a legkeményebb eszköz: egyrészt annyira harmonizálja a jogot, hogy az ugyanaz lesz minden tagállamban, másrészt azonnal közvetlenül alkalmazható, és (általában) nincs szükség a tagállami törvényhozásra vagy rendeletalkotásra.[113] Akkor lehet szükség a tagállami törvényhozásra vagy rendeletalkotásra, ha a közösségi rendelet olyan jogszabályi előfeltételt támaszt (pl. intézményi előfeltétel), ami nincs meg.

ad 4. Az ajánlás jogharmonizáció legkevésbé hatékony formája. Körülbelül “kegyes óhajnak” minősíthető.

 

1.3.4.2 A jogharmonizáció kikényszerítése

 

A felsorolt négy módszer közül az első három (tehát az ajánlás kivételével mind) kikényszeríthető. Ennek módszerei:

1. az irányelvek közvetlen alkalmazhatóságának biztosítása,

2. a 169-es eljárás,

3. a bírság és

4. a kártérítés.

ad 1. Erről már több helyen beszéltem, újabb magyarázatot nem igényel.[114]

ad 2. A Bizottság az EKSZ 226. Cikke [régi 169-es Cikk, innen az eljárás neve] alapján hosszadalmas eljárásban állapíttathatja meg az EuB-gal, hogy az illető tagállam nem teljesítette jogharmonizációs kötelezettségét. A jogharmonizáció kötelezettség megsértése abban az esetben állapítható meg, ha jogharmonizáció által kívánt eredmény meghiúsulására vezet a tagállami mulasztás, tehát az irányelv puszta át nem vétele még nem jelenti ezt. Az EuB ítélete ez esetben csupán deklaratív, amely azonban előfeltétele a bírság kiszabásának és a kártérítésnek is.[115]

ad 3. Az EUSZ (Maastricht) bevezette a harmonizációban engedetlen tagállam Unió általi megbírságolását is (EKSZ 228. Cikk).[116]

ad 4. Az EuB joggyakorlata következtében lehetővé vált a tagállami jogharmonizációs mulasztás (irányelv át nem vétele) miatti kárnak a tagállammal szembeni érvényesítése is, méghozzá az érintett tagállam hazai bíróságai előtt (objektív kárfelelősség).[117] Ennek alapgondolata, hogy a nemzeti bíróságoknak “reális és effektív” védelmet kell nyújtaniuk az egyének számára közösségi jogaik gyakorlásához.[118] Ezen állami kárfelelősség konjunktív előfeltételei:[119]

a) az irányelv nem alkalmazható közvetlenül,

b) az irányelv azt (is) célozta, hogy egyénekre jogok ruházzon,

c) ezen jogok tartalma az irányelv rendelkezései alapján megállapíthatóak,

d) okozati összefüggés az állami kötelezettségszegés és az érintett személy kára közt és

e) a tagállam jogharmonizációs mulasztásának megállapítása (EKSZ 226. Cikk).

 

1.3.4.3 A jogharmonizáció korlátjai

 

1.3.4.3.1 Az alapvető védelmi körülmények

 

                Az EKSZ 95. Cikk (3) bek. szerint a határokon átmenő forgalom könnyítése érdekében nem szabad feláldozni az egészségügy, a biztonság, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem (alapvető védelmi körülmények, essential protection requirements) érdekeit. A Bizottságnak ezt jogharmonizációs javaslataiban figyelembe kell vennie, ennyiben ez az előírás jogharmonizációs korlátnak tekinthető.[120]

1.3.4.3.2 Tagállami engedetlenség

 

                A tagállamoknak két esetben nem kell eleget tenniük jogharmonizációs kötelezettségüknek.

Az első esetben azon tagállamok, amelyek ellene szavaztak valamely jogharmonizációs döntésnek, továbbra is alkalmazhatják saját jogukat, ha az nem jelent (rejtett) diszkriminációt vagy a tagállamok közti kereskedelem korlátozását (EKSZ 95. Cikk (4) bek.).[121]

A második esetben átmeneti jelleggel tagadhatják csak meg az engedelmeskedést, ha ezt a közerkölcs, a közérdek vagy a közbiztonság, az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme; művészeti, történelmi vagy régészeti értékeket tartalmazó nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme kívánja meg (EKSZ 95. Cikk (5) bek. és EKSZ 30. Cikk).[122]

 

1.3.4.3.3 Szubszidiaritás és arányosság

               

                Ezt a pontosan definiálatlan és sokak szerint átgondolatlanul az EKSZ-be került alapelvet az Unió túlzott centralizációját megelőzendő emelték az EKSZ szövegébe (5. Cikk (2) bek.). Jelentése kb. az, hogy az Unió csak akkor alkosson jogot, ha hatékonyabban tudja szabályozni a kérdést, mint a tagállamok egyenként. Ez ennyiben a jogharmonizáció korlátját is jelenti.

Szorosan összekapcsolódik a szubszidiaritás alapelvével az arányosság alapelve, mely szerint az Unió csak olyan mértékben (olyan részletességgel) alkosson jogot, amennyiben hatékonyabban tudja szabályozni a kérdést, mint a tagállamok egyenként (EKSZ 5. Cikk (3) bek.).[123]

A szubszidiaritás az aktus szükségességét vizsgálja, az arányosság pedig a véghezvitt aktus intenzitását.[124] Ez az arányosság nem összekeverendő az alapjogok korlátozásánál figyelembe veendő arányossággal: az egyik esetben (a szubszidiaritáshoz kapcsolódó arányosság esetében) ugyanis a tagállami kompetenciák védelméről van szó, a másik esetben azonban (az alapjogok védelméhez kapcsolódó arányosság esetében) az egyéni-emberi jogok védelméről.

                A szubszidiaritás és az arányosság azonban kikényszeríthetetlenek: lényegében az Unió szervei felé irányuló “kegyes óhajokról” van szó (lex imperfecta).[125]

 

2. A nemzetközi szerződések kötésének joga

 

                A tagállamok azokon a területeken köthetnek nemzetközi szerződéseket, amelyekre egyébként jogalkotási hatáskörük lenne (bel- és külhatáskörök párhuzamossága).[126] A tagállamok által kötött nemzetközi szerződések teljesen úgy viselkednek, mint a belső jogalkotás révén létrejött jogszabályok: párhuzamos jogalkotási hatáskör esetén a közösségi jognak ellentmondó szabályozások nem alkalmazhatóak, kizárólagos közösségi jogalkotási hatáskör esetében pedig az azt a területet szabályozó semmilyen szabály nem alkalmazható.

 

3. Az EU által megvalósított Gazdasági és Pénzügyi Unió

 

                A Gazdasági és Pénzügyi Unió az EU egy vetülete (tehát nem valamiféle szervezeti egysége vagy pillére). Azt jelzi, hogy az Európai Uniónak nevezett szervezetben már megvalósult a magas fokú gazdasági és pénzügyi integráció.

 

3.1 A gazdasági unió

 

                A gazdasági unió két legfontosabb vetülete a vámpolitika és a költségvetési politika.

A vámok terén az EU-nak kizárólagos hatásköre van: az EU teljes vámuniót is jelent.

A költségvetési politika területén már bonyolultabb a helyzet. A B-VG 13. cikk (2) bek. arra kötelezi a Szövetséget, a tartományokat és a községeket, hogy költségvetésük alakítása során törekedjenek az összgazdasági egyensúly biztosítására. A Szövetség gazdasági politikájára vonatkozólag a B-VG 51/A-51/C. cikkek valamint a szövetségi költségvetési törvény (Bundeshaushaltsgesetz) adják meg a legfontosabb keretrendelkezéseket. Ezek szerint a Szövetség gazdaságpolitikáját a takarékosság, a gazdaságosság és a célszerűség alapelveinek megfelelően kell alakítani.[127]

A költségvetési politika terén lényegében a tagállami hatáskörök érintetlenek maradnak, és csak

a) az eladósodásra vonatkozó konvergencia-kritériumok (EKSZ 121. Cikk (1) bek. és a Túlzott mértékű hiány esetén alkalmazandó eljárásról szóló jegyzőkönyv valamint a Konvergencia-kritériumokról szóló jegyzőkönyv),

b) a - gyakorlatban gyenge - költségvetés felügyeletének intézménye (EKSZ 104. Cikk és a Túlzott mértékű hiány esetén alkalmazandó eljárásról szóló jegyzőkönyv) és

c) az árstabilitás megóvásának érdekében megvalósított (költségvetési) restrikciók

korlátozzák a tagállami szuverenitást.[128]

                Ezen korlátozások ellenére az EU gazdasági uniója nem jelent különösebb változást a tagállamok alkotmányjogában. Ez annak ellenére így van, hogy az EKSZ 99. cikk megfogalmazása szerint a tagállamok gazdaságpolitikájukra mint a “közös érdek ügyére” tekintenek, és azt az EKSZ 98. Cikk szerint koordinálják. Az EKSZ 98. Cikk azonban a saját felelősség megóvásának alapelvét említi, márpedig ez a gazdaságpolitikában teljesen megfelel a tagállamok felségjogai védelmének.[129]

 

3.2 A pénzügyi unió

 

3.2.1 Az Osztrák Nemzeti Bank korábbi helyzete

 

                Az általános irányítást Ausztriában a pénz- és hitelpolitika terén az Osztrák Nemzeti Bank végzi. Jogállása - különösen autonómiája - csupán egyszerű szövetségi törvényben van szabályozva. Ausztriában az államigazgatási szervek tekintetében a fő szabály az utasításhoz kötöttség (B-VG 20. cikk (1) bek.), amely alól kivételt elvileg csak az alkotmány állapíthat meg. Az Alkotmánybíróság azonban mégis lehetővé tette egy ítéletével, hogy egy alkotmány alatti norma (törvény) utasításmentességet biztosítson.[130] Az Alkotmánybíróság ezt a kivételes esetet közvetett államigazgatásnak (mittelbare Staatsverwaltung) nevezte, amelyet az alábbi feltételek teljesítése esetén tekintett a közigazgatás utasításkötöttségével összeegyeztethetőnek (B-VG 20. cikk (1) bek.):

a) alkalmasság ezen feladat ellátására,

b) állami felügyelet és

c) tárgyszerűség a feladat átruházásában.

Ezen feltételek fennállása esetén lehet tehát Ausztriában az illető szerv törvényi alapon független, azaz mentes a fölérendelt szervek utasításaihoz való kötöttségtől.[131]

 

3.2.2 A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) [132]

 

                Az EU pénzügyi politikájának fő intézménye a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER), amely a tagállamok jegybankjaiból és az Európai Központi Bankból (EKB) áll. Az EKB, amely mind a tagállamok kormányaitól, mind a közösségi intézményektől teljesen független (azaz nem utasítható), központi helyet foglal el a KBER-ben: az EKB gondoskodik a KBER feladatainak végrehajtásáról, a KBER-nek ugyanis nincs önálló szervezete.[133]

                Az EKB a nemzeti jegybankoknak fölérendelt szerv: az EKB-nak utasítási joga van a nemzeti jegybankok felé (vö. KBER Statútum 12. cikk). A nemzeti jegybankoknak lényegében csupán végrehajtási szerepük van a pénz- és hitelpolitikában. Az EKB-Tanácsban a nemzeti jegybankokat elnökük képviseli; a szavazás általában az egy ország egy szavazat alapján, de bizonyos esetekben a bejegyzett tőke alapján történik (a bejegyzett tőke összege a lakosságtól és a GDP-től függ).[134]

                Milyen végrehajtási jogosultságok maradnak meg nemzeti szinten? Az EKSZ 106. Cikk szerint az EKB mellett a nemzeti jegybankok is bocsáthatnak ki bankjegyeket, azonban ennek módját és mennyiségét az EKB engedélyezi (vö. KBER Statútum 16.cikk). Ezen felül az EKB által felállított “általános alapelvek” keretei közt továbbra is végezhetnek nyíltpiaci és hitelügyleteket (KBER Statútum 18. cikk), de kamatpolitikai játékterük nem vagy csak alig marad. A minimumtartalékokat a hitelintézetek mind az EKB-nél, mind a nemzeti jegybankoknál tárolhatják; a minimumtartalék nemzeti szinten elrendelhető maximumát az EU Tanácsa rendelettel állapítja meg (KBER Statútum 19. cikk). Az KBER Statútum 14.4 cikke szerint a nemzeti jegybankok más, az KBER Statútum által el nem rendelt feladatot is elláthatnak, ha ez nem ellentétes az KBER céljaival és feladataival (ezt az ellentétességet az EKB-Tanács állapíthatja meg 2/3-dal). Ennek értelmében az Osztrák Nemzeti Bank továbbra is ellátja a bankfelügyelet szerepét.[135]

                Ausztriában tehát a törvényileg biztosított nemzeti banki függetlenség helyébe az EU Gazdasági és Pénzügyi Uniójában az EU-”alkotmányjogilag” (értsd EU-primérjogilag, az EKSZ által) biztosított KBER-függetlenség lép. Ausztriában nem volt alkotmányos rendelkezés, amely korlátokat állított volna fel a pénzügyi szuverenitás átruházása tekintetében.[136]

 

 

4. A Politikai Unió kezdeményei az EU-ban

 

                Az EUSZ által megalapított ún. második és harmadik pillér az EK elsősorban gazdasági jellegű integrációját a politikai integráció formáival igyekezett kibővíteni.

                Ezek a “közös kül- és biztonságpolitika” valamint az “igazságügy és a belügy területén való együttműködés” [Amszterdam óta ez utóbbi: a “büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés”]. Az EU ezen pillérei a hagyományos kormányközi kapcsolatoknak megfelelően működnek, nem jellemző rájuk az ún. szupranacionalitás.

                A B-VG 23/F. cikk (1) bek. szerint “Ausztria az Európai Unióról szóló szerződés V. fejezete alapján közreműködik az Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájában. Ez magában foglalja az azon intézkedésekben való közreműködést, amelyekkel a gazdasági kapcsolatokat egy vagy több harmadik állammal szemben felfüggesztik, korlátozzák vagy teljesen megszakítják.” Ezen felül a B-VG nem tartalmaz különös rendelkezéseket a második és harmadik pillérről, csupán az első pillérre vonatkozó szabályokat terjeszti ki azokra [B-VG 23/F. cikk (2) bek.].

Részletesebben ehelyütt nem foglalkozom ezzel, mert sem különösebb elméleti, sem osztrák alkotmányjogi problémát nem vetnek fel.

 

III. A Nemzeti Tanács, a Szövetségi Tanács és a tartományok szerepe[137]

 

                A B-VG 23/D. és 23/E. cikke szabályozza a tartományok és a parlament közreműködését az EU terveiben. A terv itt elsősorban a szekundér közösségi jogra vonatkozó tervet jelenti (bár ide tartozik a primér joganyag változása, az EU által kötendő nemzetközi szerződések és az EU második és harmadik pillére keretében hozandó határozatok is), méghozzá azokat a terveket, amelyek az EU szerveinek (pl. a Bizottságnak) a tervei, és amelyekről Ausztria hivatalosan tudomást szerzett (tehát pl. a szóbeszéd egy készülő portugál javaslatról nem tartozik ide). Természetesen ha maga Ausztria készül egy ilyen javaslatra (pl. az Európai Tanácson keresztül), akkor már a javaslattétel előtti stádiumban is “terv”-ről van szó.[138]

                A tájékoztatási kötelezettség a Szövetséget (23/D. cikk) vagy a szövetségi kormány illetékes miniszterét terheli (23/E. cikk). Az információhoz való jutás joga igen tágan értelmezendő mind a tartományok, mind a parlament esetében, ezekhez azonban joghatással bíró állásfoglalást csak kevés esetben adhatnak: azokban az esetekben, amelyek az Európai Tanács és az EU Tanácsa döntési körébe esnek.[139]

 

1. Kötelező állásfoglalások

 

1.1 A tartományok kötelező erejű állásfoglalásai

 

                A tartományok állásfoglalása akkor minősül kötelezőnek, ha az egységes és a szabályozandó terület a tartományok törvényhozási hatáskörébe esne.[140] Az egységes itt azt jelenti, hogy minden tartománynak hozzá kell járulnia az állásfoglaláshoz, ez azonban nem követeli meg minden tartomány kifejezett hozzájárulását.[141]

                Az, hogy a tartományok hogyan teszik meg egységes állásfoglalásukat, az az ő gondjuk. Jelenleg egy tartományok közti megállapodás szabályozza ezt (a B-VG 15/A. cikk szerint lehetséges ilyen). Ez a tartományok közti megállapodás a Tartományok Integrációs Értekezletére (Integrationskonferenz der Länder) bízza az egységes állásfoglalás megtételét. A Tartományok Integrációs Értekezlete a tartományfőnökökből (kb. tartományi miniszterelnökök) és a tartományi gyűlések elnökeiből áll, de részt vesznek az ülésen a Szövetségi Tanács (a szövetségi parlamentben a tartományokat képviselő felsőház) elnökségének tagjai is. Minden tartománynak egy szavazata van, amelyet a tartományfőnök ad le. Az állásfoglalás akkor egységes, ha a kilenc szavazat közül legalább öt igenlő, és nincs ellenszavazat. Megjegyzendő, hogy ez az intézmény a tartományi érdekek érvényesítésének kevéssé hatékony eszköze: működésének első két évében mindössze egyszer ült össze, és akkor sem született egységes állásfoglalás.[142]

 

1.2 A Nemzeti Tanács kötelező erejű állásfoglalásai

 

                A Nemzeti Tanács állásfoglalása kötelező erejű, ha az európai uniós terv olyan ügyre vonatkozik, “amely szövetségi törvénnyel volna végrehajtandó vagy amely egy olyan közvetlenül alkalmazható jogi aktus kiadására irányul, amely olyan ügyeket érint, amelyeket szövetségi törvénnyel kellene szabályozni" (B-VG 23/E. cikk). Az első fordulat az irányelvekre vonatkozik, a második az EU rendeleteire. Az első fordulat kiterjesztően értelmezendő, azaz nem csak akkor bír kötelező erővel egy ilyen állásfoglalás, ha csak szövetségi törvénnyel lehetne végrehajtani az irányelvet, hanem akkor is ha rendelettel, amennyiben a szabályozott terület egyébként a szövetségi törvényhozás hatáskörébe (B-VG 10. cikk (1) bek. vagy 11. cikk (1) bek.) esne.[143]

                Ugyancsak kötelező erejű a Nemzeti Tanács állásfoglalása azokban az ügyekben, amikor az EU egy olyan nemzetközi szerződést kötne, amely a B-VG 50. cikk (ld. Függelék B) szerint a Nemzeti Tanács jóváhagyását igényelné.[144]

                Megjegyzem, hogy a tartományok és a Nemzeti Tanács állásfoglalásai konkurálhatnak is egymással: a B-VG 12. cikkben az alapelvi szintű törvényi szabályozás a Szövetség feladata, de a részletesebb szabályokat tartományi törvények határozzák meg. Ezek a szabályozási tárgyak így egyszerre esnek tartományi és a szövetségi törvényhozási hatáskörbe, azaz egyszerre kétféle kötelező erejű állásfoglalás keletkezhet. Kérdés, hogy mi a helyzet, ha a két állásfoglalás eltér egymástól: ekkor a Nemzeti Tanács állásfoglalása a mérvadó, mert az Ausztriát főszabály szerint képviselő kormánytag a szövetségi kormány tagja, amelyik pedig a Nemzeti Tanácsnak tartozik felelősséggel.[145]

 

1.3 A Szövetségi Tanács kötelező erejű állásfoglalásai

 

                A Szövetségi Tanács állásfoglalása akkor kötelező erejű, ha “egy olyan európai uniós terv tekintetében foglalt állást, amely szükségképpen olyan szövetségi alkotmánytörvénnyel lenne végrehajtandó, amelyhez […] szükség lenne a Szövetségi Tanács hozzájárulására." (B-VG 23/E. cikk (6) bek.). Egy szövetségi alkotmánytörvény módosításához akkor van szükség a Szövetségi Tanács hozzájárulására, ha az “a tartományok törvényhozó és végrehajtó hatáskörét korlatozz[a]” (B-VG 44. cikk (2) bek., ld. Függelék B).

 

2. Eltérés kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okokból

 

                A tartományok, a Nemzeti Tanács vagy a Szövetségi Tanács kötelező erejű állásfoglalásától a Szövetség ill. a szövetségi kormány illetékes tagja csak kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okokból térhet el (B-VG 23/D. cikk (2) bek., 23/E. cikk (2) és (6) bek.). A kormány-előterjesztés indokolása szerint ez olyan eseteket jelent, amikor “fontos osztrák érdekeket kell az Európai Unióban érvényesíteni”.[146]

                A normaszöveg csakúgy mint a kormány-előterjesztés indokolása olyannyira tág és pontosíthatatlan, hogy lényegében nem jelent jogi kötöttséget, az osztrák képviselő mozgásterének egyetlen korlátja politikai felelőssége: direkt módon a Nemzeti Tanács felé, indirekt módon a választópolgárok felé. Az egyetlen eset, amikor mégis érvényesíthető (B-VG 142. cikk (2) bek. c) pont) jogilag az Ausztriát a Tanácsban képviselő miniszter felelőssége ¾ az alkotmánymódosítás esetét kivéve (ld. alább 3. Az abszolút kötöttség az EU alkotmánymódosító aktusai esetén) ¾ az, amikor nem politikai vitakérdés, hogy fennforgott-e a kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai ok, hanem az Ausztriát a Tanácsban képviselő miniszter nyilvánvalóan visszaélt mérlegelési jogkörével. Mindazonáltal a politikai felelősség intézményének hatékonysága egy parlamentáris demokráciában nem lebecsülendő.[147]

 

3. Az abszolút kötöttség az EU alkotmánymódosító aktusai esetén

 

                Amennyiben az EU egy jogi aktusa az osztrák szövetségi alkotmány módosítását jelentené, akkor a Nemzeti Tanács abszolút módon kötheti az Ausztriát a Tanácsban képviselő minisztert; itt tehát a “kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okok” sem jelentenek kibúvót.[148]

 

4. A nemzeti kötöttség határai

 

                A közösségi jog annyiban engedi meg a Tanács és az Európai Tanács tagjai mozgásterének nemzeti leszűkítését, amennyiben ez nem veszélyezteti az Unió működőképességét. Amennyiben ez már az Unió működőképességét veszélyeztetné, akkor az EuB kimondhatja ezen alkotmányszakaszok közösségi jognak ellentmondó voltát, azaz alkalmazási tilalmát. Evvel kapcsolatban nem maga a normaszöveg, hanem annak gyakorlata számít.[149]

 

IV. Egyéni jogok

 

1. Az uniós polgárság

               

                Az EUSZ (Maastricht) az EKSZ-hoz egy uniós polgárságról szóló részt fűzött (EKSZ 17. kk Cikkek).

                Az uniós polgároknak joguk van a szabad mozgásra és a szabad tartózkodásra a tagállamokban (EKSZ 18. Cikk). Joguk van továbbá a lakóhelyük szerinti országban az európai parlamenti és a helyi önkormányzati választásokon részt venni (aktív és passzív választójog) (EKSZ 19. Cikk).

                Igényük van diplomáciai és konzuli védelemre harmadik országokban, amelyben az anyaország nincs képviselve (EKSZ 20. Cikk).

                Az uniós polgároknak és az Unióban lakóhellyel rendelkezőknek petíciós joguk van az EP-nél (EKSZ 194. Cikk) (amennyiben 1. olyan ügy, amely az EU hatáskörébe esik 2. a petíciót beadót közvetlenül érinti), és fordulhatnak az EP ombudsmanjához is (feladata ¾ bíróságok kivételével ¾ az EK szerveinek tevékenysége során bekövetkezett visszásságok kivizsgálása).

               

2. Az osztrák jogvédelem megváltozása az EU–tagsággal

 

2.1 Törvények és rendeletek megtámadása

 

                Az osztrák alkotmánybíróság a B-VG 139. és 140. cikkek alapján jogosult az alkotmányellenes törvényeket és a törvényellenes rendeleteket megsemmisíteni, méghozzá magánszemélyek indítványára is, ha az azt állítja, hogy a törvényellenesség/alkotmányellenesség a jogait sérti, feltéve hogy a rendelet/törvény bírói döntés, illetve az adott személyre vonatkozó határozat kibocsátása nélkül hatályosult. Ellenkező esetben ugyanis a bírói döntést/határozatot támadhatná meg.

                Az EU-csatlakozás után azonban már nem mindig elég egy általános norma (rendelet, törvény) magasabbrendű jognak (törvénynek, alkotmánynak) való ellentmondása ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság azt megsemmisítse: ha ugyanis a törvény vagy rendelet egy közösségi irányelv végrehajtásaként született, akkor elsősorban a közösségi jognak kell megfelelnie, és csak amennyiben ezek után marad játéktere, akkor kell az alkotmánynak is megfelelnie.

1. Ha az alkotmány és a közösségi jog egymásnak ellentmondanak, akkor az alkotmány figyelmen kívül hagyandó, és csak a közösségi jognak kell megfelelni.[150]

2. Ha azonban nincs ilyen ellentmondás, akkor közösségi jog mellett az alkotmánynak is meg kell felelnie az adott általános normának (“doppelte Bindung”).[151] Ez következik a közösségi jog elsődlegességéből a tagállami jog előtt.

                Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az osztrák jog megfelelőségét a közösségi jognak, tehát nem semmisítheti meg a közösségi jognak ellentmondó osztrák általános normát[152], de amennyiben a közösségi jog által hagyott játéktér szűkítéséről van szó, annyiban vizsgálhatja a magasabb rendű osztrák jognak való megfelelést, és erre való hivatkozással meg is semmisítheti azt. Tekintettel arra, hogy a közösségi jog elsődlegességet élvez az osztrák (és általában a tagállami) jog előtt, a közösségi jog és az alkotmány ellentmondása esetén az alkotmányellenesség nem lehet érv egy törvény megsemmisítésére, hiszen az elsődlegesség doktrínája az Alkotmánybíróságot is köti.[153]

                Az Alkotmánybíróság nem jogosult a közösségi jog és az osztrák jog közti ellentmondás kimondására: ezt minden alkalommal a jogalkalmazó szerveknek kell esetenként vizsgálniuk. Amennyiben a bíróságoknak kétségük merül fel e tekintetben, akkor az EuB-nál indítványozhatnak előzetes döntési eljárást, utolsó fokon eljáró bíróságoknak azonban ez nem csupán lehetőség, hanem kötelesség (EKSZ 234. cikk). Az EuB azonban nem az ügyben dönt, csak a közösségi jogot értelmezi: azt már a nemzeti (osztrák) bíróságnak kell eldönteni, hogy, hogy az ily módon kötelező érvénnyel értelmezett közösségi jog az adott esetben releváns-e, és hogy ezért jár-e neki az alkalmazási elsődlegesség. A közigazgatási szervek nem indítványozhatnak előzetes döntési eljárást: nekik tehát teljesen egyedül kell dönteniük; ha az érintetteknek ez nem tetszik, akkor (Ausztriában) a Közigazgatási Bírósághoz vagy az illetékes Független Közigazgatási Tanácshoz (kb. tartományi közigazgatási bíróság) fordulhatnak, ezek pedig már indítványozhatnak előzetes döntési eljárást.[154]

                Az Alkotmánybíróság tehát nem semmisíthet meg egy általános normát azért, mert az ellentmond a közösségi jognak: 1. Ennek egyrészt az az oka, hogy erre a B-VG szerint az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre (pontosabban nem mondja, hogy van: argumentum a contrario), a közösségi jog ugyanis nem sorolható be a B-VG szóhasználata szerinti alkotmány fogalma alá. 2. Másrészt az az oka ennek, hogy a közösségi jog is tiltja ezt.[155]

                A helyzet úgy foglalható össze, hogy az Alkotmánybíróság jogkörei jelentősen csökkentek: törvények esetében a jövőben már nem törekedhet arra, hogy minden törvény alkotmányellenes legyen; az új cél sokkal szerényebb: “a törvények lehetőleg legyenek alkotmányosak . . . de hát ha ezt a közösségi jog nem engedi, akkor nem erőltetjük”.

                Kivételszabálynak minősíthető az a nem explicit, de levezethető szabály, mely szerint a közösségi jog végrehajtását szolgáló rendeletek mégis megtámadhatók az Alkotmánybíróság előtt azon a címen is, hogy az a közösségi jogot sérti. Ennek oka az közösségi jogi alapelv, mely szerint a közigazgatás aktusaival szemben az egyénnek biztosítani kell a jogorvoslatot. Ez tehát azt jelenti, hogy itt is szűkül az Alkotmánybíróság hatásköre: csak abban az esetben marad meg, ha egy olyan magánszemély kéri, aki azt állítja, hogy a közösségi jog megsértése "jogait sérti, amennyiben a rendelet bírói döntés meghozatala illetve az adott személyre vonatkozó határozat kibocsátása nélkül hatályosult" (B-VG 139. cikk (1) bek. utolsó mondat).[156]

2.2 Közigazgatási határozatok megtámadása

 

                A közigazgatási határozatok alkotmánybírósági felülvizsgálatát az EU-csatlakozás az általános normák felülvizsgálatához hasonlóan korlátozta.[157]

                A B-VG 144. cikke szerint az Alkotmánybíróság megsemmisíti azokat a közigazgatási határozatokat, amelyek

1. vagy alkotmányos jogában sértik,

2. vagy olyan törvényen/rendeleten alapulnak, amely alkotmányellenes/törvényellenes és valamely (esetleg nem alkotmányos) jogában sértik a panaszost. Ez utóbbi esetre teljes egészében alkalmazhatóak az előző pontban elmondottak:

                Mi a helyzet azonban akkor, ha egy alkotmányos jogot sért egy közigazgatási határozat, ez azonban nem alkotmányellenes törvényre (vagy törvényellenes rendeletre) támaszkodik? Teljesen hasonló az előzőhöz. Vegyünk egy példát: egy rendelet, amely a közösségi jog végrehajtásaként keletkezett, nem mond ellent az alkotmánynak, de az annak alapján kiadott közigazgatási határozat sérti valakinek az alkotmányban rögzített jogait. 1. Ha a kiadó közigazgatási hivatal olyan határozatot is kiadhatott volna, amely nem sérti az illető alkotmányos jogait, akkor az Alkotmánybíróság megsemmisíti a közigazgatási határozatot. 2. Ha a kiadó közigazgatási hivatal csak úgy óvhatta volna meg az illető alkotmányos jogait, hogy közben a közösségi jogot vagy a közösségi jogból szükségszerűen következő hazai törvényt vagy rendeletet megsértette volna, akkor az Alkotmánybíróság nem semmisítheti meg a kiadott közigazgatási határozatot.

 

                A közigazgatási határozatok hagyományos felülvizsgálati formái azonban teljes mértékben megmaradnak: ugyanúgy a Közigazgatási Bíróság és a Független Közigazgatási Tanácsok (kb. tartományi közigazgatási bíróságok) ugyanúgy felülvizsgálhatják a közösségi jog alapján kiadott közigazgatási határozatokat, mint az osztrák jog alapján kiadott közigazgatási határozatokat, és ennek során a közösségi jognak való megfelelést is vizsgálhatják.

 

2.3 Bírósági ítéletek megtámadása

 

                A bíróságokon is ugyanúgy lehet hivatkozni a közösségi jogra, mint az osztrák jogra; a bíróságoknak is - csakúgy mint a közigazgatási hivataloknak - alkalmazniuk kell a közösségi jogot, ennek alapján fellebbezés is beadható. A helyzet teljesen hasonló a Közigazgatási Bíróság és a Független Közigazgatási Tanácsok esetéhez.

 

2.4 A közigazgatás határozatnak nem minősülő jogellenes cselekményeivel szembeni jogorvoslat

 

                “[O]lyan intézkedések esetében, amelyek a közrend és a közbiztonság fenntartására vagy fenyegető veszélyek elhárítására irányulnak, és amelyek az általános államigazgatási hivatalok, a szövetségi rendőrségi hivatalok […] hatáskörébe esnek”[158], lehetőség van arra, hogy a közigazgatási szervek a határozatok számára előírt formai követelmények betartása nélkül érinthessék intézkedésükkel az egyéni jogokat (unmittelbare Befehls- und Zwangsgewalt; faktische Amtshandlungen avagy verfahrensfreie Verwaltungsakte).[159] Amennyiben az, aki ellen ez megtörtént, ezt jogellenesnek látja, akkor az illetékes Független Közigazgatási Tanácsnál támadhatja meg az intézkedést.[160] Ez esetben lényegében (a már elmondottak szerint) csak az módosul, hogy mi tekinthető jogellenesnek (alkalmazási elsődlegesség).

 

3. Az EU jogvédelme

 

3.1 Az Unió jogsértése

 

                Ha az Unió primér jogot sértő szekundér jogot alkot, akkor közvetlen és egyéni érintettség alapján egyének is indítványozhatják az EuB-nál a jogsértő szekundér jog megsemmisítését (EKSZ 230. Cikk). Ugyancsak semmisségi panaszra ad okot, ha:

a) közösségi aktust illetéktelen közösségi szerv adta ki,

b) a közösségi aktus kiadása során megsértették a formai előírásokat, vagy

c) a mérlegelési jogkörrel visszaéltek.

                Az EKSZ 232. Cikk alapján az EuB eljárhat olyan esetekben is, amikor valamely közösségi szerv elmulasztja (pl. jogalkotási) kötelezettségét - közvetlen és egyéni érintettség alapján egyének indítványára is (tétlenségi panasz).

                Az EKSZ 235. Cikk alapján az EuB előtt a közösségi szervek által hivataluk gyakorlása során okozott kár megtérítéséért lehet az Uniót perelni.

3.2 A tagállamok jogsértése

 

                Amennyiben a tagállam elmulasztja az irányelvet a hazai jogba átültetni (jogharmonizációs mulasztás), és az nem alkalmazható közvetlenül (irányelvek közvetlen alkalmazhatósága ld. II. 1.2.2.2.2 Irányelv (direktíva)), akkor bizonyos feltételek fennállása esetén az érintett egyének a mulasztó tagállam bírósága előtt kártérítésre perelhetik a mulasztó tagállamot.[161] Ezt fentebb már részleteztem (II. 1.3.4.2 A jogharmonizáció kikényszerítése).

                Ugyancsak a jogharmonizáció kikényszerítését hivatott szolgálni a 169-es eljárás (EKSZ 226. Cikk, régi 169-es Cikk). Ennek megindítását kezdeményezhetik egyének is a Bizottság előtt, aki azonban ennek alapján nem köteles megindítani az EuB előtti eljárást. (ugyancsak ld. fent II. 1.3.4.2 A jogharmonizáció kikényszerítése)

                Amennyiben egy tagállami jogszabály ellentmond egy közösségi jogszabálynak, az nem alkalmazható. Ennek az ellentmondásnak az EuB általi megállapítását nem indítványozhatják egyének, de bíróságok igen (EKSZ 234. Cikk, előzetes döntési eljárás). Ha tehát ez felmerül, akkor az egyénnek az előtt a bíróság előtt kell indítványoznia az előzetes döntési eljárás kezdeményezését, amely előtt folyik a pere. Ha az adott nemzeti bíróság ezt nem tenné meg, akkor a bíróság belső állami (tagállami) jog szerinti felelőssége merül fel.

3.3 Horizontális viszonyok

 

                Felmerülhet az is, hogy egy privát sérti meg egy másik privát közösségi jogra alapított jogát. Ebben az esetben a tagállami bíróságok előtt érvényesítendő az igény. Az egyetlen különlegesség, hogy az irányelv közvetlen alkalmazhatóságára itt nem lehet hivatkozni. (ld. fent II. 1.2.2.2.2 Irányelv (direktíva))

 

3.4 Még egy kérdés: a közösségi alapjogok védelme[162]

 

                Az EU jogvédelme kapcsán érdemes külön megvizsgálni az Unió alapjogi védelmét. Az Európai Unió nem rendelkezik önálló alapjogi katalógussal: az alapjogok védelme az EuB jogfejlesztő tevékenységére van bízva. Az EuB szerint az alapjogok védelme azon jogi alapelvek közé tartozik, amelyeknek védelmére az EuB egyébként explicite is hivatott (EKSZ 288. cikk (2) bek., vö. EKSZ 220. cikk), az alapjogokat mint általános jogi alapelvet a primér közösségi jogba soroljuk. Az alapjogokat két forrásból állapíthatja meg az EuB: az egyik a tagállamok alkotmányjogainak közös alapjogi része, a másik az emberi jogok védelmét szolgáló nemzetközi dokumentumok (pl. az Európai Emberi Jogi Egyezmény). Tekintve, hogy a közös alapjogi rész megállapítása nehézkesebb, az ítélkezési gyakorlat inkább a nemzetközi emberi jogi dokumentumokra támaszkodik, azon belül is elsősorban az Európai Emberi Jogi Egyezményre.[163]

                Amennyiben egy szekundér közösségi norma ellentmond valamely alapjognak, akkor azt az EuB megsemmisíti (EKSZ 230. cikk). A megsemmisítést magánszemély is indítványozhatja. Ha egy tagállami norma mond ellent egy ilyen alapjognak, akkor arra a közösségi jog és a tagállami jog viszonyára mondottak vonatkoznak: tehát a közösségi alapjognak ellentmondó nemzeti jog nem alkalmazható. Az adott esetben elképzelhető egy közösségi alapjog és egy tagállami alapjog ellentmondása is: ebben az esetben a közösségi alapjog érvényesülésének van elsődlegessége. A tagállami alapjog csak annyiban érvényesítendő, amennyiben a közösségi alapjog erre teret hagy (!).[164]

1.             A közösségi szervek alapjogokhoz való kötöttsége jelenti egyrészt a jogalkotás mozgásterének szűkítését, másrészt a jogszabályok végrehajtása körében a közösségi alapjogokkal konform interpretációt, és azt, hogy a végrehajtás (közigazgatás és bíráskodás) a mérlegelési jogkörével nem úgy él, hogy azzal közösségi alapjogot sértsen.[165]

2.             Tagállami szinten a közösségi alapjogokhoz kötöttség a következőket jelenti. Egyrészt a közösségi jogszabályok és tagállami jogszabályok (pl. irányelvek) közösségi alapjogokkal konform interpretációját, másrészt pedig az egyébként a közösségi jog és a tagállami jog viszonyáról már elmondottakat.[166] Azaz: ha egy tagállami jogszabály ellentmond egy közösségi jogszabálynak, akkor az nem alkalmazandó. Kétség esetén az ellentmondásról az EuB dönt (EKSZ 234. cikk). Az ellentmondás elkerülése végett természetesen a tagállami jog a közösségi alapjogokkal konform módon interpretálandó. Jelenti továbbá azt, hogy az irányelvek átvételekor (azaz a végrehajtó törvények ill. rendeletek megalkotásakor) a közösségi alapjogokat figyelembe kell venni (gemeinschaftsgrundrechtskonforme Umsetzung der Richtlinien).[167] A végrehajtás (közigazgatás és bíráskodás) pedig - akár közösségi, akár tagállami jogot hajt végre - mérlegelési jogkörével nem élhet úgy, hogy azzal közösségi alapjogot sértsen.[168]

 

Függelék

 

A. A B-VG legfontosabb változásai az EU-csatlakozás kapcsán[169]

 

23/A. cikk (Választások az Európai Parlamentbe)

(1) Az Osztrák Köztársaság által az Európai Parlamentbe küldendő képviselőket a férfiak és nők egyenlő, közvetlen, titkos és egyéni választójoga alapján az arányos választás alapelveinek megfelelően választják azok, akik a választás évének január elseje előtt 18. életévét betöltötték és a választás határnapján vagy az osztrák állampolgársággal rendelkeznek és az Európai Unió joga szerint nincsenek kizárva a választójogból, vagy az Európai Unió egy másik tagállamának állampolgárságával rendelkeznek és az Európai Unió joga szerint választójoggal rendelkeznek. Szövetségi törvény határozza meg a választási eljárásra vonatkozó részletes rendelkezéseket.

(2) A szövetségi terület az Európai Parlamentbe történő választásokon egységes választókörzetet alkot.

(3) Minden nő és férfi választható, aki a választás évének január elseje előtt 19. életévét betöltötte és a választás határnapján vagy az osztrák állampolgársággal rendelkezik és az Európai Unió joga szerint nincs kizárva a választójogból, vagy az Európai Unió egy másik tagállamának állampolgárságával rendelkezik és az Európai Unió joga szerint választójoggal rendelkezik.

(4) A választójogtól és a választhatóságtól való megfosztás csupán bírói ítélet vagy intézkedés eredménye lehet.

(5) Az Európai Parlamentbe történő választások lefolytatása és vezetése azoknak a választási hatóságoknak a feladata, amelyeket a Nemzeti Tanácsba történő választásokra hoztak létre. A szavazat külföldön történő leadásának nem kell választási hatóság előtt történnie. A szavazat külföldön történő leadásáról szóló részletes rendelkezéseket a Nemzet Tanács csak tagjai legalább felének jelenlétében és a leadott szavazatok kétharmados többségével fogadhatja el.

(6) A választási névjegyzékek átruházott hatáskörben a községek állítják össze.

 

23/B. (Szolgálat alóli felmentés a mandátum idejére, összeférhetetlenség)

(1) Azoknak a közalkalmazottaknak, akik egy európai parlamenti mandátumra pályáznak, a mandátum megpályázásához szükséges időt biztosítani kell. Azokat a közalkalmazottakat, akiket az Európai Parlament tagjaivá választottak, a mandátum gyakorlásának idejére szolgálati juttatásaik megvonásával szolgálaton kívül kell helyezni. A részleteket törvény szabályozza.

(2) Felsőoktatási tanárok folytathatják kutatási és oktatási és vizsgáztatási tevékenységüket az Európai Parlamentben való tagság idején is. Az ezért a tevékenységért járó szolgálati juttatások a ténylegesen kifejtett teljesítménynek megfelelően állapítandók meg, de nem léphetik át egy felsőoktatási tanár juttatásainak 25%-át.

(3) Amennyiben ez az alkotmánytörvény hivataloknak a Nemzeti Tanácshoz való tartozással vagy egykori tartozással való összeegyeztethetetlenségéről rendelkezik, akkor ezek a hivatalok az Európai Parlamenthez való tartozással vagy egykori tartozással is összeegyeztethetetlenek.

 

23/C. cikk. (Az EU szerveinek kinevezése)

(1) Az Európai Unió keretében a Bizottság, a Bíróság, az Első Fokú Bíróság, a Számvevőszék, az Európai Befektetési Bank Igazgatótanácsa, a Gazdasági és Szociális Bizottság valamint a Régiók Bizottsága tagjainak kinevezésében való osztrák közreműködés a szövetségi kormány feladata.

(2) A Bizottság, a Bíróság, az Első Fokú Bíróság, a Számvevőszék és az Európai Befektetési Bank Igazgatótanácsa tagjainak tekintetében a szövetségi kormány a Nemzeti Tanács főbizottságának egyetértését kell beszerezze. A szövetségi kormány köteles a Nemzeti Tanács főbizottságát és a szövetségi elnököt az általa tervezett döntésről egyidejűleg értesíteni.

(3) A Gazdasági és Szociális Bizottság tagjainak tekintetében a szövetségi kormány köteles a gazdasági és szociális élet különböző csoportjai törvényes és egyéb szakmai képviseleteinek a javaslatait beszerezni.

(4) A Régiók Bizottsága tagjainak és azok helyetteseinek kinevezésében való osztrák közreműködés a tartományok valamint az Osztrák Városszövetség és az Osztrák Községszövetség javaslatainak alapján kell megtörténnie. Ennek során a tartományok egyet-egyet, az Osztrák Városszövetség és az Osztrák Községszövetség együttesen három képviselőt javasolnak.

(5) A (3) és (4) bekezdésben megnevezett tagokról a szövetségi kormány köteles a Nemzeti Tanácsot értesíteni. A (2), (3) és (4) bekezdésben megnevezett tagokról a szövetségi kormány köteles a Szövetségi Tanácsot értesíteni.

 

23/D. cikk. (A tartományok közreműködése)

(1) A Szövetség köteles a tartományokat haladéktalanul mindazon európai uniós tervekről értesíteni és állásfoglalásra lehetőséget adni, amelyek a tartományok saját hatáskörét érintik vagy egyébként érdekük fűződhet hozzá. Az állásfoglalást a Szövetségi Kancellári Hivatalhoz kell megtenni. Ugyanez érvényes a községekre, amennyiben saját hatáskörüket vagy egyéb fontos érdeküket érintik. Ezen ügyekben a községek képviselete az Osztrák Városszövetség és az Osztrák Községszövetség feladata (115. cikk (3) bekezdés).

(2) Ha a Szövetség felé a tartományok egy olyan európai uniós terv tekintetében foglaltak egységesen állást, amelyben a törvényhozás tartományi hatáskör, akkor a Szövetség az Európai Unióban a tárgyalások és a szavazások során ehhez az állásfoglaláshoz kötve van. A Szövetség ettől csak kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okokból térhet el. A Szövetség ezeket az okokat a tartományokkal haladéktalanul közli.

(3) Amennyiben egy európai uniós terv olyan ügyet is érint, amelyben a törvényhozás tartományi hatáskör, akkor a szövetségi kormány egy a tartományok által megnevezett képviselőre ruházhatja át a Tanács döntéshozatalában való közreműködést. Ezen jogosultság gyakorlása a szövetségi kormány illetékes tagjának részvételével és jóváhagyásával történik. A tartományok egy ilyen képviselőjére vonatkozik a (2) bekezdés. A tartományok képviselője szövetségi törvényhozási ügyekben a Nemzeti Tanácsnak, tartományi törvényhozási ügyekben a tartományi gyűléseknek a 142. cikk szerint felelős.

(4) A részletes rendelkezések az (1)-(3) bekezdésekhez egy a Szövetség és a tartományok közti megállapodásban (15/A. cikk (1) bekezdés) állapítandók meg.

(5) A tartományok kötelesek azon intézkedések meghozatalára, melyek saját hatáskörükbe tartoznak és az európai integrációs jogi aktusok végrehajtásához szükségesek; ha egy tartomány ennek a kötelességének nem tesz időben eleget és ezt egy az Európai Unió keretében működő bíróság Ausztriával szemben megállapítja, akkor a hatáskör ezen intézkedések meghozatalára, így különösen a szükséges törvények meghozatalára, a Szövetségre száll át. Egy ezen rendelkezés alapján hozott szövetségi rendelkezés, így különösen egy ily módon hozott törvény vagy egy ily módon kiadott rendelet, hatályon kívül lép, amint a tartomány a szükséges rendelkezéseket megtette.

 

23/E. cikk (Parlamenti közreműködés)

(1) A szövetségi kormány illetékes tagja köteles haladéktalanul értesíteni a Nemzeti Tanácsot és a Szövetségi Tanácsot minden európai uniós tervről, és lehetőséget biztosítani számukra az állásfoglalásra.

(2) Ha a szövetségi kormány illetékes tagja felé a Nemzeti Tanács egy olyan európai uniós terv tekintetében foglalt állást, amely szövetségi törvénnyel volna végrehajtandó vagy amely egy olyan közvetlenül alkalmazható jogi aktus kiadására irányul, amely olyan ügyeket érint, amelyeket szövetségi törvénnyel kellene szabályozni, akkor ő az Európai Unióban a tárgyalások és a szavazások során ehhez az állásfoglaláshoz kötve van. Ettől csak kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okokból térhet el.

(3) Ha a szövetségi kormány illetékes tagja egy (2) bekezdés szerinti nemzeti tanácsi állásfoglalástól el akar térni, akkor a Nemzeti Tanácsot ismételten értesítenie kell. Amennyiben az Európai Unió előkészítés alatt álló jogi aktusa a hatályos szövetségi alkotmány változását jelentené, akkor az eltérés minden esetben csak akkor megengedett, ha azzal szemben a Nemzeti Tanács megfelelő időn belül nem emel vétót.

(4) Ha a Nemzeti Tanács a (2) bekezdés szerint állást foglalt, akkor a szövetségi kormány illetékes tagja köteles az Európai Unióban történt szavazás után a Nemzeti Tanácsnak jelentést tenni. A szövetségi kormány illetékes tagja, ha a Nemzeti Tanács egy állásfoglalásától eltért, különösen köteles annak okait a Nemzeti Tanáccsal haladéktalanul közölni.

(5) A Nemzeti Tanács (1)-(4) bekezdések szerinti hatásköreinek gyakorlása alapvetően a Nemzeti Tanács főbizottságának joga. Az erről szóló részletes rendelkezéseket a Nemzeti Tanács ügyrendjéről szóló szövetségi törvény tartalmazza. Ebben különösen az szabályozandó, hogy egy európai uniós terv megtárgyalására mennyiben jogosult a főbizottság helyett a főbizottság egy állandó albizottsága és mennyiben van fenntartva az (1)-(4) bekezdések szerinti hatáskörök gyakorlása magának a Nemzeti Tanácsnak. Az állandó albizottságra az 55. cikk (2) bekezdés vonatkozik.

(6) Ha a szövetségi kormány illetékes tagja felé a Szövetségi Tanács egy olyan európai uniós terv tekintetében foglalt állást, amely szükségképpen olyan szövetségi alkotmánytörvénnyel lenne végrehajtandó, amelyhez a 44. cikk (2) bekezdés szerint szükség lenne a Szövetségi Tanács hozzájárulására, akkor ő az Európai Unióban a tárgyalások és a szavazások során ehhez az állásfoglaláshoz kötve van. Ettől csak kényszerítő erejű kül- és integrációpolitikai okokból térhet el. A Szövetségi Tanács (1) és ezen bekezdés szerinti hatásköreinek gyakorlását részletesen a Szövetségi Tanács ügyrendje szabályozza.

 

23/F. cikk (Közös Kül- és Biztonságpolitika)

(1) Ausztria az Európai Unióról szóló szerződés V. fejezete alapján közreműködik az Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájában. Ez magában foglalja az azon intézkedésekben való közreműködést, amelyekkel a gazdasági kapcsolatokat egy vagy több harmadik állammal szemben felfüggesztik, korlátozzák vagy teljesen megszakítják.

(2) A 23/E. cikk (2)-(5) bekezdések vonatkoznak az Európai Unióról szóló szerződés V. fejezete alapján az Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájának keretében hozandó határozatokra, valamint a VI. fejezete alapján az Igazságügyi és Belügyi Együttműködés keretében hozandó határozatokra.

 

 

…

…

…

 

 

[142. cikk. (A legfelsőbb szövetségi, illetve tartományi szervek elleni vádak)[170]

(1) Az Alkotmánybíróság dönt azokról a panaszokról, amelyek révén érvényesítik a legfelsőbb szövetségi és tartományi szerveknek a hivatalos működésük során elkövetett vétkes jogsértésekért való alkotmányos felelősségét.

(2) Panasz nyújtható be]

[…]

c) a Tanácsban Ausztria képviselője ellen törvénysértés miatt - azon ügyekben, amelyekben a törvényhozás szövetségi hatáskör volna, nemzeti tanácsi határozat formájában; azon ügyekben, amelyekben a törvényhozás tartományi hatáskör volna, az összes tartományi gyűlés egybehangzó határozatának formájában;

[…]

[(4) Az Alkotmánybíróság elmarasztaló döntése a hivatal elvesztését, különösen súlyosbító körülmények fennforgásakor a politikai jogok időleges elvesztését tartalmazza: kisebb súlyú jogsértések esetén a (2) bekezdés c),e) és g) pontjában említett esetekben az Alkotmánybíróság a jogsértés fennforgásának megállapítására szorítkozhat. A tartományi iskolatanács elnöki tisztségének elvesztése annak a tisztségnek elvesztését is maga után vonja, amely az elnöki tisztséghez a 81/A. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerint kapcsolódik.]

[…]

 

B. A B-VG azon szakaszai, amelyek az EU-csatlakozás jogtechnikai problémáit okozták[171]

 

42. cikk. (A Szövetségi Tanács közreműködése)

(1) A Nemzeti Tanács valamennyi törvényre vonatkozó határozatát annak elnöke haladéktalanul megküldi a Szövetségi Tanácsnak.

(2) Amennyiben az alkotmánytörvény másként nem rendelkezik, valamely törvényre vonatkozó határozat csak akkor hitelesíthető és tehető közzé, amennyiben a Szövetségi Tanács nem élt ellenvetéssel a határozattal szemben.

(3) A fenti ellenvetést a törvényre vonatkozó határozatnak a Szövetségi Tanácshoz történt beérkezésétől számított nyolc héten belül a Szövetségi Tanács elnöke írásban megküldi a Nemzeti Tanácsnak.

(4) Amennyiben a Nemzeti Tanács tagjai legalább felének jelenlétében fenntartja eredeti határozatát, úgy e határozat hitelesítendő és közzéteendő. Amennyiben a Szövetségi Tanács úgy dönt, hogy nem él ellenvetéssel, vagy ha a (3) bekezdésben megállapított határidőn belül nem élnek indokolással ellátott ellenvetéssel, a határozat hitelesítendő és közzéteendő.

(5) A Szövetségi Tanács a Nemzeti Tanács azon határozatai ellen nem élhet ellenvetéssel, amelyek a Nemzeti Tanács ügyrendjéről, a Nemzeti Tanács feloszlatásáról, a Szövetség költségvetéséről, egy az 51. cikk (5) bekezdés értelmében átmeneti megoldásról,[172] a szövetségi vagyonnal való rendelkezésről, a szövetségi kölcsönök felvételéről, illetve konvertálásáról vagy a zárszámadás jóváhagyásáról szóló törvényeket érintik.

 

43. cikk. (Népszavazás)

A Nemzeti Tanács valamennyi törvényi határozata a 42. cikknek megfelelően lefolytatott eljárás befejezése után, ám még a szövetségi elnök általi hitelesítése előtt népszavazás elé terjesztendő, amennyiben a Nemzeti Tanács így határoz, vagy a tagok többsége igényli azt.

 

44. cikk. (Alkotmánytörvények; alkotmányi rendelkezések; a szövetségi alkotmány teljes körű módosítása)

(1) Az alkotmánytörvényeket, illetve egyszerű törvényekbe foglalt alkotmányi rendelkezéseket a Nemzeti Tanács kizárólag tagjai legalább felének jelenlétében, és a leadott szavazatok kétharmados többségével fogadhatja el, amelyeket kifejezetten "alkotmánytörvényként", illetve "alkotmányi rendelkezésként" kell megjelölni.

(2) Nem alkotmánytörvényekbe illetve egyszerű törvényekbe foglalt alkotmányi rendelkezések esetén, amelyek a tartományok törvényhozó és végrehajtó hatáskörét korlatozzák - a fentieken kívül szűkség van még a Szövetségi Tanács hozzájárulására is, amelyet az tagjai legalább felének jelenlétében és a leadott szavazatok kétharmados többségével hoz meg.

(3) A Szövetségi alkotmány valamennyi teljes körű módosítása a 42. cikk szerint lefolytatott eljárás befejeztével, ám még a szövetségi elnök általi hitelesítés előtt az össz-szövetségi lakosság szavazása alá bocsátandó, erre azonban részleges módosítás esetén csak akkor kerül sor, ha azt vagy a Nemzeti Tanács vagy a Szövetségi Tanács tagjainak egyharmada kéri.

 

 

[…]

 

50. cikk. (Államszerződések jóváhagyása)

(1) A politikai államszerződések csak a Nemzeti Tanács jóváhagyásával köthetők meg, más jellegűeknél azonban e jóváhagyás csak törvénymódosító, illetve törvény-kiegészítő tartalom esetén szükséges.

(2) Az (1) bekezdés alá eső államszerződés jóváhagyása alkalmával a Nemzeti Tanács úgy határozhat, hogy az adott államszerződés törvények kiadásával hajtandó végre.

(3) A Nemzeti Tanács határozataira az (1) és (2) bekezdés alapján értelemszerűen alkalmazásra kerül a 42. cikk (1) és (4) bekezdése, s amennyiben az államszerződés révén módosul, vagy kiegészül az alkotmány 44. cikk (1) és (2) bekezdése is; az (1) bekezdés alapján hozott jóváhagyási határozatban az ilyen jellegű államszerződések, illetve az államszerződésekben tartalmazott ilyen jellegű rendelkezések kifejezett alkotmánymódosítóként jelölendők meg.

C. Szövetségi alkotmánytörvény Ausztria Európai Unióhoz történő csatlakozásáról [173]

 

A népszavazás eredménye alapján közzététetik:

 

I. cikk. A szövetségi lakosságnak ehhez az alkotmánytörvényhez történő jóváhagyásával a szövetségi alkotmánytörvény szerint hatáskörrel rendelkező szervek felhatalmazást kapnak, hogy az Ausztria Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló államszerződést az 1994. április 12-én a csatlakozási konferencia által meghatározott tárgyalási eredményeknek megfelelően megkössék.

 

II. cikk. Az Ausztria Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződés csak a Nemzeti Tanács hozzájárulásával és a Szövetségi Tanács erre vonatkozó jóváhagyásával köthető meg. Ezek a határozatok csak a tagok legalább felének jelenlétében és a leadott szavazatok két harmadával hozhatók meg.

 

III. cikk. Ezen szövetségi alkotmánytörvény végrehajtásával a szövetségi kormány van megbízva.

Bibliográfia

 

Aubert, Jean-François: La hiérarchie des règles. in: Zeitschrift für Schweizerisches Recht 1974. II. Halbband 193-223. o.

Az európai integráció alapszerződései. Szerk. Fazekas Judit. Ford. Fridély Ágnes és Takács Tibor. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 2000.

Az Európai Közösség kereskedelmi joga. Szerk. Király Miklós. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1999.

Battis, Ulrich - Stefanou, Dimitris - Tsatsos, Dimitris Th.: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht: Ein vergleichender Überblick. in: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht. Erträge eines Forschungsprojektes an der FernUniversität Hagen. Szerk. Ulrich Battis, Dimitris Th. Tsatsos és Dimitris Stefanou. Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1995. 469-514. o.

Behrend, Jürgen: Untersuchungen zur Stufenbaulehre Adolf Merkls und Hans Kelsens. Berlin: Duncker und Humblot 1977.

Benedek András – Solt Kornél: Fejezetek jogi ismeretelméletből. Összeállította: Eszes Boldizsár, Jakab András és Orbán Krisztina. Budapest: Szent István Társulat 2000.

Berke Barna: Közösségi jog és a tagállamok jogrendszere: vonzások és taszítások. in: Magyar Jog 1995. 240-252. o.

Berke Barna: Az európai közösségi jog alkotmányos korlátai. in: Európajogi tanulmányok 2. Szerk. Mádl Ferenc. Budapest: ELTE ÁJK 1996. 9-49. o.

Bleckmann, Albert: Europarecht. Unter Mitwirkung von Martin Coen et al. Köln-Berlin-Bonn-München: Carl Heymanns Verlag KG ⁶1997.

Bodnár László: A nemzetközi jog és az államon belüli jog viszonya az új alkotmányban. in: Nemzetközi jog az új alkotmányban. Szerk. Bragyova András. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1997. 35-73. o.

Bogdandy, Armin von – Nettesheim, Martin: Die Verschmelzung der Europäischen Gemeinschaften in der Europäischen Union. in: Neue Juristische Wochenschrift 1995. Heft 36. 2324-2328. o.

Bogdandy, Armin von - Nettesheim, Martin: Die Europäische Union: Ein einheitlicher Verband mit eigener Rechtsordnung. in: Europarecht 1996. Heft 1. 3-26. o.

Bragyova András: A magyar jogrendszer és a nemzetközi jog kapcsolatának alkotmányos rendezése - elméleti kérdések. in: Nemzetközi jog az új alkotmányban. Szerk. Bragyova András. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1997. 9-34. o.

Doehring, Karl: Staat und Verfassung in einem zusammenwachsenden Europa. in: Zeitschrift für Rechtspolitik 1993. Heft 3. 98-103. o.

Ermacora, Felix: Über die derogatorische Kraft der Verwaltungsverordnung. Ein Beitrag zur Lehre vom Verwaltungsakt. in: Juristische Blätter 1955. 185-188, 214-217. o.

Ermacora, Felix: Das Derogationsproblem im Lichte der Wiener Schule. in: Österreichische Zeitschrift für Öffentliches Recht 1961. 314-326. o.

Europa-Recht. Textausgabe. Szerk. Claus Dieter Classen. München: Deutscher Taschenbuch Verlag ¹⁵1999.

Ficsor Mihály: Megjegyzések az európai közösségi jog és a nemzeti alkotmány viszonyáról I-II. Magyar Jog 1997/8. 462-473., 1997/9. 526-536. o.

Hart, Herbert: A jog fogalma. Ford. Takács Péter. Budapest: Osiris 1995.

Hilf, Meinhard: Die Europäische Union und die Eigenstaatlichkeit ihrer Mitgliedstaaten. in: Der Staatenverbund der Europäischen Union. Beiträge und Diskussionen eines Symposions am 21./22. Januar 1994 in Heidelberg. Szerk. Peter Hommelhoff és Paul Kirchhof. Heidelberg: C. F. Müller Juristischer Verlag 1994. 75-86. o.

Hegedüs Éva: Ausztria. in: Nyugat-Európa alkotmányai. Szerk. Kovács István. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1988. 137-222. o.

HoloubekGrund = Holoubek, Michael: Grundrechtsschutz durch Gemeinschaftsgrundrechte. in: Verfassungsrechtliche Grundfragen der EU-Mitgliedschaft. Szerk. Stefan Griller és Heinz Peter Rill. Bécs: Verlag Österreich 1997. 73-104. o.

Holzinger, Gerhart: Die Auswirkungen der österreichischen EU-Mitgliedschaft auf das österreichische Verfassungsrecht. in: Journal für Rechtspolitik 1996. 160-192. o.

HorváthEU = Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Budapest: Magyar Országgyűlés ³1999.

Jakab András: A joglépcsőelmélet (kézirat)

Jakab András: Jogszabályok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága. Különös tekintettel a közösségi jog és a tagállami jog viszonyára (kézirat)

Jogforrások az új alkotmányban. Szerk. Rácz Attila. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1995.

Kampis György - Szép György - Vida István: A jogszabályok előkészítése. Szerk. Szép György. Budapest: Kódexpress 1998.

KecskésEK = Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó ²1999.

Kecskés László - Szécsényi László: A közösségi jog közvetlenül hatályosuló rendelkezései és az azokkal szembeni engedetlenségi lehetőségek az Európai Közösségek jogában. in: Jogtudományi Közlöny 1998. 203-209. o.

Kedzia, Zdzislaw: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht der mit der Europäischen Union assoziierten Länder Mitteleuropas. in: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht. Erträge eines Forschungsprojektes an der FernUniversität Hagen. Szerk. Ulrich Battis, Dimitris Th. Tsatsos és Dimitris Stefanou. Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1995. 541-567. o.

Kelsen, Hans: Tiszta jogtan. Ford. Bibó István. Budapest: ELTE Bibó István Szakkollégium 1988.

Kelsen, Hans: Az államelmélet alapvonalai. Ford. Moór Gyula. Miskolc: Bíbor Kiadó 1997.

Kelsen, Hans: A Tiszta Jogtan és az analitikus jogelmélet. Ford. Varga Csaba. in: Jog és filozófia. Szerk. Varga Csaba. Budapest 1998. 140-156. o.

Knobl, Peter: Der Stufenbau von Verordnungen im österreichischen Recht. Bécs: Verband der Wissenschaftlichen Gesellschaften Österreichs (VWGÖ) 1989.

Koja, Friedrich: Die Verordnung im österreichischen Verfassungsrecht. in: Juristische Blätter 1978. 532-535. o.

KojaASt = Koja, Friedrich: Allgemeine Staatslehre. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1993.

KojaVwR = Koja, Friedrich: Allgemeines Verwaltungsrecht. Lehr- und Handbuch für Studium und Praxis. Begründet von Walter Antoniolli. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung ³1996.

Koja, Friedrich: Einführung in das öffentliche Recht. Bécs: Orac 1998.

Köck, Franz Heribert: Az osztrák szövetségi alkotmány és a nemzetközi jog. in: Az alkotmányozás jogi kérdései. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem 1995. július 6-7-én tartott alkotmányjogi szimpóziuma. Szerk. Takács Imre. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó 1995. 167-194. o.

Kucsko-Stadlmayer, Gabriele: Merkls Rechtskraftlehre. in: Adolf J. Merkl. Werk und Wirksamkeit. Szerk. Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1990. 117-138. o.

Mayer, Heinz: Merkl zu den Baugesetzen des Bundes-Verfassungsgesetzes 1920. in: Adolf J. Merkl. Werk und Wirksamkeit. Szerk. Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1990. 145-157. o.

Merkl, Adolf J.: Prolegomena einer Theorie des rechtlichen Stufenbaues. in: Die Wiener rechtstheoretische Schule. Szerk. Hans Klecatsky, René Marcic és Herbert Schambeck. Bécs: Europa 1968. 1311-1361. o.

Merkl, Adolf J.: Idee und Gestalt des Rechtsstaates. in: Festschrift für Hans Kelsen zum 90. Geburtstag. Szerk. Adolf J. Merkl, René Marcic, Alfred Verdroß és Robert Walter. Bécs: Verlag Franz Deuticke 1971. 126-140. o.

Merkl, Adolf J.: Das doppelte Rechtsantlitz. Eine Betrachtung aus der Erkenntnistheorie des Rechtes. in: Adolf Julius Merkl: Gesammelte Schriften. I. kötet. Szerk. Dorothea Mayer-Maly. Berlin: Duncker und Humblot 1993. 227-252. o.

Murswiek, Dietrich: Maastricht und der pouvoir constituant. Zur Bedeutung der verfassungsgebenden Gewalt im Prozeß der europäischen Integration. in: Der Staat 1993. 161-190. o.

Nagy Boldizsár: Az abszolútum vágyáról és a tünékeny szuverenitásról. in: Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok. I. kötet. Szerk. Kende Tamás. Budapest: Osiris 2000. 60-71. o.

Nawiasky, Hans: Kritische Bemerkungen zur Lehre vom Stufenbau des Rechtes. in: Zeitschrift für öffentliches Recht. 1927. 488-497. o.

Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok. Szerk. Nagy Boldizsár. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 1991.

Németh József: Az európai integráció és a magyar alkotmány. in: Nemzetközi jog az új alkotmányban. Szerk. Bragyova András. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA Állam- és Jogtudományi Intézete 1997. 75-112. o.

Nguyen Quoc Dinh - Daillier, Patrick - Pellet, Alain - Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Budapest: Osiris 1998.

Nicolaysen, Gert: Europa als Rechtsgemeinschaft. in: Europa-Handbuch. Szerk. Werner Weidenfeld. Bonn: Bundeszentrale für Politische Bildung 1999. 862-873. o.

Oppermann, Thomas: Zur Eigenart der Europäischen Union. in: Der Staatenverbund der Europäischen Union. Beiträge und Diskussionen eines Symposions am 21./22. Januar 1994 in Heidelberg. Szerk. Peter Hommelhoff és Paul Kirchhof. Heidelberg: C. F. Müller Juristischer Verlag 1994. 87-98. o.

Öhlinger, Theo: Der Stufenbau der Rechtsordnung. Rechtstheoretische und ideologische Aspekte. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1975.

ÖhlingerMitw = Öhlinger, Theo: Die Mitwirkung des Nationalrates, des Bundesrates und der Länder an der Entstehung von sekundärem Gemeinschaftsrecht. in: Verfassungsrechtliche Grundfragen der EU-Mitgliedschaft. Szerk. Stefan Griller és Heinz Peter Rill. Bécs: Verlag Österreich 1997. 1-20. o.

ÖhlingerVfR = Öhlinger, Theo: Verfassungsrecht. Bécs: WUV-Universitätsverlag ³1997.

Öhlinger, Theo - Potacs, Michael: Gemeinschaftsrecht und innerstaatliches Recht. Die Anwendung des Europarechts im innerstaatlichen Bereich. Bécs: Orac 1998.

Österreichische Verfassungs- und Verwaltungsgesetze. Szerk. Heinz Schäffer. Bécs - München: Manz - C. H. Beck 1996.

Paulson, Stanley L.: Zur Stufenbaulehre Merkls in ihrer Bedeutung für die Allgemeine Rechtslehre. in: Adolf J. Merkl. Werk und Wirksamkeit. Szerk. Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1990. 93-106. o.

Pernthaler1995 = Pernthaler, Peter: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht in Österreich. in: Europäische Integration und nationales Verfassungsrecht. Erträge eines Forschungsprojektes an der FernUniversität Hagen. Szerk. Ulrich Battis, Dimitris Th. Tsatsos és Dimitris Stefanou. Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1995. 437-468. o.

Pietzker, Jost: Zur Nichtanwendung europarechtswidriger Gesetze seitens der Verwaltung. in: Festschrift für Ulrich Everling. II. kötet. Szerk. Ole Due, Marcus Lutter és Jürgen Schwarze. Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft 1995. 1095-1111. o.

Österreichische Verfassungs- und Verwaltungsgesetze. Szerk. Heinz Schäffer. Bécs - München: Manz - C. H. Beck 1996.

Schäffer, Heinz - Jahnel, Dietmahr: Der Schutz der Grundrechte. in: Zeitschrift für öffentliches Recht 1999. 71-88. o.

Solt Kornél: A normakollíziók. in: Állam- és Jogtudomány 1992/1-4. 225-237. o.

Solt Kornél: Jogi logika. I-II. kötet. Budapest: Seneca 1996.

Solt Kornél: Valóság és jog. Miskolc: Bíbor 1997.

Steiner, Josephine: EGK-jog. Az Európai Gazdasági Közösség jogrendszere. Ford. Lakatos Kálmán. Szekszárd: Babits 1990.

Stoitzner, Bettina: Die Lehre vom Stufenbau der Rechtsordnung. in: Untersuchungen zur Reinen Rechtslehre. Ergebnisse eines Wiener Rechtstheoretischen Seminars 1985/86. Szerk. Stanley L. Paulson és Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1986. 51-90. o.

Szécsényi László: Kecskés László: “EK-jog és jogharmonizáció”. in: Jogtudományi Közlöny 1996. 148-150. o.

Szigeti Péter - Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete. Budapest: Napvilág 1998.

Thienel, Rudolf: Gibt es einen Stufenbau der Bundesgesetze nach ihrer Erzeugungsform? Über die verschiedenen Formen von Bundesgesetzen und ihr Verhältnis zueinander. in: Österreichische Juristen-Zeitung 1983. 477-483. o.

Valki László: Mit kezd a szuverenitással a nemzetközi jog? in: Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok. I. kötet. Szerk. Kende Tamás. Budapest: Osiris 2000. 34-59. o.

Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról. Budapest: Osiris 1998.

Walter, Robert: Können Verordnungen Gesetze derogieren? in: Österreichische Juristen-Zeitung 1961. 2-7. o.

Walter, Robert: Die Reine Rechtslehre in der Kritik der Methodenlehre Larenz’. in: Österreichische Juristen-Zeitung 1961. 477-480. o.

Walter, Robert: Die Verwaltungsverordnung. in: Österreichische Juristen-Zeitung 1965. 29-36. o.

Walter, Robert: Der Stufenbau nach der derogatorischen Kraft im österreichischen Recht. Zum 75, Geburtstag von Adolf Julius Merkl. in: Österreichische Juristen-Zeitung 1965. 169-174. o.

Walter, Robert: Der Aufbau der Rechtsordnung. Eine rechtstheoretische Untersuchung auf der Grundlage der Reinen Rechtslehre. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung ²1974.

Walter, Robert: Adolf J. Merkl - Persönlichkeit und wissenschaftliches Werk. in: Adolf J. Merkl. Werk und Wirksamkeit. Szerk. Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1990. 9-36. o.

WalterVfR = Walter, Robert - Mayer, Heinz: Grundriß des österreichischen Bundesverfassungsrechts. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung ⁸1996.

Werner, Leopold: Kann der Nationalrat Verordnungen erlassen? in: Juristische Blätter 1951. 353-358. o., 1952. 553-556. o.

Weyr, Fr.: La doctrine de M. Adolphe Merkl. in: Revue Internationale de la Théorie du Droit 1927-28. 215-231. o.

Widder, Helmut: Az osztrák alkotmányfejlődés. in: Az alkotmányozás jogi kérdései. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem 1995. július 6-7-én tartott alkotmányjogi szimpóziuma. Szerk. Takács Imre. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó 1995. 33-57. o.

Wielinger, Gerhart: Merkls Interpretationslehre. in: Adolf J. Merkl. Werk und Wirksamkeit. Szerk. Robert Walter. Bécs: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1990. 107-116. o.