1. Bevezetés
Úgy vélem, hogy a polgári jogi szerződéses viszonyokban is egyre nagyobb szerepet játszanak a közjogi jellegű szabályok. Nagyon sok esetben meghatározó fontosságúak az állami (önkormányzati) jogszabályok, melyek alapvetően kijelölik bizonyos szerződéses kapcsolatok kereteit, gyakran azok tartalmát is.
A szerződéses szabadság ilyen jellegű szűkülése két oldalról jelentkezik: egyrészt a közjogi szabályok gazdasági és társadalmi (mondhatni állami) érdekek érvényesítését célozzák, másrészt a fogyasztók jogainak védelmét szolgálják. Adott esetben e két cél egybeesik.
A jelenség tipikus példája a közüzemi szerződések területe. Ezen belül most a villamos-energia közüzemi szerződések fogyasztók általi megszegésével kapcsolatosan kialakított jogi szabályozásra térek ki, mely alapvetően meghatározza a szerződésszegés esetén alkalmazható szankciókat is.
2. A szerződési
szabadság
A klasszikus polgári jogi értelemben vett szerződési szabadság magában foglalja a szerződés megkötése vagy meg nem kötése közötti választás, a szerződő fél kiválasztásának, a szerződési típus megválasztásának és a szerződés tartalma meghatározásának a szabadságát.
Az Alkotmánybíróság szerint a szerződési szabadság a
piacgazdaság egyik lényegi eleme [13/1990. (VI. 18.) AB határozat]. Az
Alkotmánybíróság ugyancsak megállapította: „Az állam ma már sok esetben nem ad teljesen szabad teret a felek megállapodásának,
hanem törvényekben, rendeletekben meghatározott szabályok útján különféle
korlátokat szab a megállapodásoknak és meghatározza a szerződések tartalmát,
amelytől a felek nem térhetnek el. A szerződések területén tehát nagy
átalakulás megy végbe, a szerződések „közjogiasodnak”. Nemzetközi tapasztalatok
egyértelműen mutatják, hogy összgazdasági, továbbá nemzetgazdasági szempontok a
szerződési szabadság közérdekű korlátozását esetenként szükségessé teszik. A
fejlett kortársi jogrendszerekben ilyen korlátozási területek különösen … a
szabványszerződések, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem stb. területei. E
szabályozási körökben gyakran kétségessé válik a felek szerződéskötési
szabadsága, a szerződések tartalmának a felek részéről történő meghatározása,
sőt a szerződések tartalmának változatlanul maradása is.” [32/1991(VI. 6.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint
a szerződési szabadság alkotmányos alapjognak nem tekinthető, bár önálló
alkotmányos jog. Következésképpen az alkotmányos alapjogi értékrendben helyet
foglaló jogosultságokra vonatkozó sérthetetlenségi, érinthetetlenségi
alkotmányos tétel sem irányadó rá. Alkotmányosan még lényegi tartalmát illetően
is korlátozható, amennyiben a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos
indokai [61/1993. (XI. 29.) AB határozat].
Az Alkotmány nem nevesít szerződési
szabadság néven alkotmányos tételként alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság
felfogásában a szerződési szabadság az alkotmány által védett jog, melynek
garanciáit a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.)
tartalmazza. Abból a tényből, hogy sem az Alkotmány, sem az Alkotmánybíróság
nem ismeri el a szerződési szabadságot alapvető jogként vagy állampolgári
jogként, következik az, hogy a szerződési szabadságra nem vonatkozik az
Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe foglalt, alapvető jogok lényeges tartalma
korlátozására vonatkozó tilalom. Következik továbbá az is, hogy bár az
Alkotmánybíróság a szerződési szabadságot önálló alkotmányos jognak tekinti és
ezáltal védelemben részesíti, ez a védelem más, az Alkotmány által nevesített
alapvető jogokon, alkotmányos intézményeken keresztül jut érvényre. Közvetlenül
a szerződési szabadságra, mint alkotmányos jogra, az alapvető jogok
megsértéséhez hasonló alkotmánysérelem azonban nem alapozható. Alkotmánysértés
megállapításához az kell, hogy a szerződési szabadsággal (mint absztrakt
joggal) szoros kapcsolatban álló, a szerződési szabadságot megvalósító, magában
foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelme is megvalósuljon. A
szerződési szabadságnak az említettnél enyhébb korlátozása közvetlen
alkotmánysértést általában nem alapoz meg [327/B/1992. AB határozat].
Az Alkotmánybíróság
tehát a szerződési szabadsághoz való jogot nem az Alkotmány 54. § (1)
bekezdésében foglalt rendelkezésből, hanem az Alkotmány 9. § (1) bekezdéséből
vezette le, és mint a piacgazdaság lényegi elemét fogja fel [lásd még: 1414/D/1995.
AB határozat]. Így, noha a
szerződéses szabadsághoz való jog szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 9.
§-ának (1) bekezdésében deklarált piacgazdasággal, nem tartozik az alapvető
jogok körébe. Emiatt a törvényalkotó viszonylag sokrétűen korlátozhatja a felek
szerződéses szabadságát: bizonyos típusú szerződésekre nézve meghatározott
formát írhat elő, jogi korlátok közé szoríthatja a szerződés tartalmát, egyes
szerződések érvényességét hatósági jóváhagyáshoz kötheti, más szerződések
esetében olyan korlátozást állapíthat meg, amelynek figyelmen kívül hagyása
joghátrányt von maga után, s végül meghatározott tartalmú szerződések
megkötését meg is tilthatja [31/1998 (VI. 25.) AB határozat].
Összességében a szerződési szabadság
tehát az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint nem részesül az alkotmányos
alapjogokat megillető védelemben, de az Alkotmány által védett jog és az
Alkotmánybíróság által ellenőrzött korlátai vannak, csak megfelelő garanciális
rendelkezések mellett korlátozható. A szerződési szabadság közhatalmi
eszközökkel, jogszabállyal való korlátozására a Ptk. rendelkezései adnak módot.
A Ptk. 226. § (1) bekezdése lehetőséget ad a szerződés tartalmi elemeinek
jogszabállyal való meghatározására. E szabály alkalmazása szempontjából a Ptk.
685. § a) pontja alapján jogszabálynak minősül a törvény, a
kormányrendelet és törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között
önkormányzati rendelet. Az árak közhatalmi eszközökkel való megállapítása
tekintetében a Ptk. 226. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy hatósági ár
megállapítására külön törvény szerint kerülhet sor [lásd: 6/1999. (IV. 21.) AB
határozat, 57/2003. (XI. 21.) AB határozat].
A szerződési szabadság tehát „kisebb fokú” alkotmányos védelemben részesül, korlátozható, akár közhatalmi eszközökkel is. Ebben az esetben is meg kell felelnie azonban a korlátozásnak más alkotmányos alapjogok megtartásának kötelezettségéből fakadó, illetve az Alkotmánybíróság által megkövetelt minimális feltételeknek.
3. A közüzemi (közszolgáltatói) szerződések
A Ptk. a közüzemi szerződést külön szerződési típusként
szabályozza. Tekintettel arra, hogy a közszolgáltatások köre egyre bővült,
jelentősége növekedett, szükségessé vált az ezekre vonatkozó szerződéses
kapcsolat alapvető szabályainak a Ptk-ban való rögzítése. A Ptk. 387. §-a szerint a közüzemi szerződés alapján a
szolgáltató köteles meghatározott időponttól a felhasználó számára folyamatosan
és biztonságosan a felhasználó igénye szerint meghatározott közüzemi
szolgáltatást – így különösen gázt, villamos energiát és vizet – nyújtani, a
felhasználó pedig köteles időszakonként díjat fizetni. A közüzemi
szolgáltatások körét tehát csak példálózva sorolja fel a törvény.
A gyakorlatban a közüzemi szolgáltatók (közszolgáltatók) az esetek többségében monopolhelyzetben vannak a felhasználókkal (fogyasztókkal) szemben. Így van ez például jelenleg a villamos-energia szolgáltatása, a víz- és csatorna, a távhő, vagy éppen a gázszolgáltatók esetében. Ilyenkor a fogyasztó valójában még azt a lehetőséget sem választhatja, hogy nem lép szerződéses kapcsolatra a szolgáltatóval, hiszen az alapvető életfeltételeket biztosító szolgáltatásokról van szó. Nem kizárt az sem, hogy a szolgáltatás felhasználóit szerződéskötési kötelezettség terheli, pontosabban a szolgáltatás igénybevételének kötelezettsége. Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény ugyanis egyes helyi szolgáltatások (pl. a települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtése és elszállítása vagy a kéményseprő-ipari közszolgáltatás) kötelező igénybevételéről rendelkezik, ezt a Ptk. 198. § (2) bekezdése lehetővé teszi.
A szerződés tartalmának szabad meghatározását biztosítja a Ptk. 200. § (1) bekezdése. Ugyanakkor a közüzemi szerződések tartalmát alapvetően meghatározzák az egyes ágazati jogszabályok (adott esetben önkormányzati rendeletek) vonatkozó rendelkezései, illetve a közüzemi szabályzatok, melyek jogszabályi formát öltenek. A Ptk. 226. § (1) bekezdése teszi lehetővé ugyanis, hogy jogszabály meghatározza a szerződés egyes tartalmi elemeit, és kimondja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha felek eltérően rendelkeznek. A szolgáltatások tömeges nyújtásával foglalkozó szolgáltató vállalatok előre kidolgozzák azokat a feltételeket – a jogszabályok keretei között –, amelyek szerint a fogyasztóval szerződnek. Ez a villamos-energia szolgáltatásáról szóló közüzemi szerződések esetében a szolgáltatók üzletszabályzatában (általános szerződési feltételek) jelenik meg, melyet a Magyar Energia Hivatal hagy jóvá. Amennyiben a fogyasztó szerződést kíván kötni, más lehetősége nincs, mint az így kialakult szabálytömeg által meghatározott feltételek elfogadása. A piaci verseny ezen a területen még nem alakult ki olyan mértékben, hogy ellensúlyozni tudná a monopóliumokat. De a piaci verseny majdani kialakulását követően is tömegszerződéseket fognak kötni a szolgáltatók, így továbbra is szükségük lesz általános szerződési feltételek kidolgozására és alkalmazására.
Óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy milyen hatással van mindez a közüzemi szerződés alanyai közötti viszonyra, illetve a fogyasztók helyzetére? A szerződések közjogi jellegűvé válásának példája a villamos-energiára vonatkozó szabályozás, ahol a villamos-energia közüzemi szerződéssel kapcsolatos jelentős és részletes szabályokat állapítanak meg a jogszabályok. Ilyenek például a szerződés létrejöttére, egyes tartalmi elemeire, valamint az igen súlyos anyagi következményekkel járó szerződésszegésre (annak szankcióira) vonatkozó rendelkezések. A klasszikus szerződési szabadság szűkülését mutatja mindez. A törvényben meghatározott, nevesített szerződésszegési okokat és azok szankcióit teljes egészében a törvényalkotó határozta meg, ezeket a szerződő felek nem módosíthatják. E szerződésszegési szabályokkal kapcsolatosan alkotmányjogi jellegű kérdés is felvetődött, mely a klasszikus polgári jogi szabályok és a közjogi szabályozás által bevezetett rendelkezések, jogintézmények összeütközéséből fakadt alapvetően.
4. A villamos-energia szolgáltatásáról szóló közüzemi
szerződés fogyasztó általi megszegése
A villamos-energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (új VET) 2003. január hó 1. napján történt hatályba lépéséig a villamos-energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény (régi VET) határozta meg a szerződésszegés alapvető szabályait. Ezek szerint a fogyasztó részéről szerződésszegésnek minősült, ha
a) a szerződésben meghatározott villamos teljesítményt
túllépi,
b) a villamos-energia vételezésénél olyan
terhelési, illetőleg feszültségviszonyokat vagy zavart idéz elő, amelynek
következtében a villamosenergia-szolgáltatás megszakad, vagy ha az a villamos-energia
folyamatos és biztonságos szolgáltatását, illetőleg más fogyasztó szerződésszerű
vételezését veszélyezteti, zavarja vagy akadályozza,
c) a fogyasztói berendezések létesítésére,
üzemeltetésére, a villamosművel való összekapcsolására vonatkozó előírásokat
nem tartja be,
d) a csatlakozó berendezést, a fogyasztásmérő
berendezést szándékosan vagy vétkes gondatlansággal megrongálja, a zárópecsétet
eltávolítja, annak sérülését a szolgáltatónak nem jelenti be,
e) a fogyasztásmérő berendezés befolyásolásával
vagy megkerülésével vételez,
f) a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztése
után a szolgáltató beleegyezése nélkül villamos-energiát vételez,
g) a villamos-energia díját késedelmesen, nem a
közüzemi szerződésben meghatározott időben fizeti,
h) a villamos-energia díját nem fizeti,
i) a villamos-energiát a szolgáltató hozzájárulása
nélkül viszi át a fogyasztási helyen kívüli területre, illetőleg adja tovább a
fogyasztási helyen kívüli más felhasználó részére,
j) fogyasztásmérés nélküli fogyasztás esetén a
szerződéstől eltérő módon vételez,
k) a korlátozási rendelkezéseknek nem tesz eleget
[régi VET 50. § (1) bek.].
Az esetlegesen
szerződés nélkül történő vételezés a villamos-energia szabálytalan
vételezésének minősült [régi VET 50. § (2) bek.].
E felsorolásból a d) és az e) pont külön figyelmet érdemel. A bírói gyakorlat objektív jellegű felelősséget megalapozónak tekintette az így kialakított rendszert, melyen egyébként érdemben az új VET hatálybalépése sem változtatott.
Először is, látható: már önmagában az a tény, hogy a fogyasztó nem jelentette be a fogyasztásmérő berendezés vagy éppen a zárópecsét sérülését, szerződésszegési ok volt (és az új VET alapján jelenleg is az). Ez a megoldás elvileg – a kölcsönös együttműködési és tájékoztatási kötelezettség alapján, mely szerződéses jogviszonyokban a feleket terheli – elfogadhatónak látszik, azonban mérlegelni kellett volna azt, hogy a fogyasztók nem mindegyike szakember, nem minden esetben képesek apróbb sérülések felismerésére. Másrészt az új számlázási rendszer (havi résszámla kiállítása és éves leolvasás, vagy havonként telefonon keresztül mérőállás bemondása a fogyasztó által és éves ellenőrző leolvasás), melyet a villamosenergia-szolgáltatók az esetek többségében bevezettek, még mindig felveti azt a kérdést, hogy miképpen értékelendő az az eset, ha a mérő, illetve a zárópecsétek sérülését a szolgáltató mérőállás leolvasását végző munkatársa sem veszi észre, bár ez módjában állt volna. Ennek mérlegelésére jó példát nyújt a később ismertetésre kerülő jogeset. Egyébként a szerződésszegésért való felelősség azt terheli, aki fogyasztóként a közüzemi szerződés alapján jogviszonyban áll a szolgáltatóval, függetlenül attól, hogy a mérő sérülését, „befolyásolását vagy megkerülését” kinek a cselekménye okozta.
Ugyancsak érdekes kérdésnek tűnik az, hogy milyen bizonyítási kötelezettsége van a szolgáltatónak a gyakorlatban. Alapvetően elegendőnek látszik annak bizonyítása, hogy az ellenőrzés alapján megállapítható: a fogyasztó a fogyasztásmérő berendezés befolyásolásával vagy annak megkerülésével vételezett, illetve az előző bekezdésben említettek szerinti sérülést nem jelentette. Azonban a bírói gyakorlat alapján úgy tűnik, a konkrét ügyek tényálláselemei határozzák meg, hogy milyen tények bizonyítására van szükség az adott esetben.
Például a Csongrád Megyei Bíróság az áramfogyasztást mérő berendezés megsérülésével kapcsolatban és a szabálytalan vételezés tekintetében a közüzemi szolgáltató bizonyítási kötelezettségéről nyilatkozott meg elvi jelleggel az 1. Gf. 40039/1999/4. számú határozatában. Ebben megállapította, hogy az alperes szabálytalan áramvételezését, a mérőóra befolyásolását, az ellenőrzést végző felperesi dolgozók lényegében két ok miatt találták megállapíthatónak. Az egyik ilyen tény a fogyasztásmérő üvegének sérülése volt, míg a másik az, hogy a szekrényben műanyagcsíkot találtak. A fogyasztásmérő sérülésével kapcsolatban az ellenőrzés során felvett jegyzőkönyv annyit tartalmaz, hogy “a fogyasztásmérő ablaka benyomható”. Ezt a megállapítást a bíróság még köznapi értelemben véve is, de főként szakmai következtetések levonására nyilvánvalóan hiányosnak találta. A jegyzőkönyv anélkül tartalmazta a megállapítást, hogy magát a sérülést érdektelen tanú látta volna, arról nyilatkozatot tett volna az ellenőrzéskor. Az elsőfokú eljárás során meghallgatott szakértő úgy nyilatkozott az ellenőrzést végző dolgozó tanúvallomása és a jegyzőkönyv ismeretében, hogy a jegyzőkönyv szakmailag nem eléggé pontosan írja körül a szabálytalan áramvételezés gyanúját. Ugyanakkor maga a perbeli mérő már nem volt meg, tehát az nem volt vizsgálható. Önmagában az ellenőrök által megállapított 2-3 mm-es rés – a mérő elhelyezéséből adódóan (nyitott szekrény, amelyben még több más fogyasztásmérő is el van helyezve) – keletkezhetett öncélú rongálás miatt is. Kétségtelennek találta a bíróság, hogy a régi VET rendelkezései szerint a fogyasztót a fogyasztásmérő megsérülése esetén terheli bejelentési kötelezettség. Viszont más oldalról a szolgáltató által végzett leolvasások alkalmával a felperes leolvasást végző dolgozójának – amennyiben az ablak valóban benyomott állapotban volt – a sérülést már korábban mindenféleképpen észlelnie kellett. Abból a tényből, hogy ezt nem észlelte és intézkedést emiatt nem tett arra lehet következtetni, hogy a fogyasztásmérő ablaka korábban vagy nem volt sérült, vagy pedig ez a sérülés olyannyira nem volt feltűnő, hogy azt szakember sem ismerhette fel.
A bíróság ítélete szerint továbbá: „Az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztásmérő sérülését szabálytalan vételezésre, az árammérő befolyásolására használták volna fel, annyit tartalmaz, hogy a mérőszekrényben műanyagdarabot találtak. Az ellenőrök által megtalált műanyagcsík tehát a szekrényben volt, ahol az alperes fogyasztásmérőjén kívül még több fogyasztónak is el volt helyezve az árammérője. A szakértő nyilatkozata szerint maga a csík – kemény anyagánál, méreténél fogva – nem kifejezetten alkalmas eszköz a fogyasztásmérő szabálytalan befolyásolására. Magában az alperesi mérőben pedig “manipulációs” anyagot az ellenőrzést végzők sem találtak.” A felperes által hivatkozott fogyasztási adatokkal kapcsolatban becsatolt elszámolások, kimutatások alapján sem lehetett megállapítani a szabálytalan áramvételezés tényét. A bíróság a következőképpen összegezte álláspontját: „a bizonyításra köteles fél – felperes – az alperes tagadásával szemben kétséget kizáró módon a szabálytalan áramvételezés tényét nem bizonyította [Pp. 164. § (1) bek.], az ezzel összefüggésben rendelkezésre álló adatok – figyelemmel a szakértő nyilatkozatára is – kétségessé teszik a felperesi állítást. A ’bizonyítatlanság’ következménye, hogy a bizonyításra köteles szolgáltató a fogyasztóval szemben a felemelt ’büntető’ tarifa iránti igényét nem érvényesítheti. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta.”
Hasonló gondolatmenetet
követett a Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40 115/2001/4. számú ítéletében is,
azzal a különbséggel, hogy az ügyben közreműködött szakértők eljárása, véleménye
ellentmondásokkal volt terhes, így ezt a körülményt is megfelelően értékelte a
bíróság a döntéshozatalkor.
A villamos-energia
szolgáltatására vonatkozó közüzemi szerződés megszegésének, illetőleg a
villamos energia szabálytalan vételezésének következménye lehetett a régi VET 51. §-a alapján:
a) díjvisszatérítés, illetőleg pótdíjfizetés,
b) felemelt díjfizetés,
c) kötbér,
d) kártérítés,
e) a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztése,
f) kikapcsolás a villamosenergia-szolgáltatásból.
Ezek a következmények
együttesen is alkalmazhatók voltak. A pótdíj és a felemelt díj mértékét a
villamos energiára vonatkozó külön árrendelet tartalmazta. A kötbér a szerződésszegéssel érintett
szolgáltatás díja után járt, annak mértékét a szerződésben kellett meghatározni.
A díjvisszafizetés, a pótdíj, a
felemelt díj és a kötbér megfizetése nem mentesített az okozott kár megtérítése
alól.
Témám
szempontjából a régi VET 52. § (2) bekezdése lényeges, amely meghatározta, hogy
az egyes szerződésszegési okok esetén, milyen jogkövetkezmény terhelte a
fogyasztót. A leglényegesebb a csatlakozó berendezés, a fogyasztásmérő
berendezés szándékosan vagy vétkes gondatlansággal történő megrongálása, a
zárópecsét eltávolítása, illetve sérülés be nem jelenése, továbbá a fogyasztásmérő berendezés
befolyásolásával vagy megkerülésével vételezés, illetve a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztése
után a szolgáltató beleegyezése nélkül történő villamos energia vételezése
esetére előírt felemelt díj fizetésének kötelezettsége volt. A szolgáltató a villamosenergia-szolgáltatást
felfüggeszthette bizonyos szerződésszegési okok esetén. A szolgáltató a fogyasztót a
villamosenergia-szolgáltatásból is kikapcsolhatta, s a vele kötött közüzemi
szerződést felmondhatta, vagy előre fizető mérő felszereléséhez köthette a
további szolgáltatást, ha a fogyasztó fizetési kötelezettségének három hónapon
át nem tett eleget. Villamos-energia
szabálytalan vételezése esetén:
a) a vételező a már vételezett villamos-energiáért felemelt díjat volt köteles
fizetni a szolgáltató részére,
b) a szolgáltató a szabálytalan vételezőt a
villamosenergia-szolgáltatásból kikapcsolhatta.
A szolgáltató
és a fogyasztó a kötbérrel nem fedezett kárt köteles volt a másik félnek
megtéríteni. Ugyanakkor
a szolgáltató és a fogyasztó közötti jogviszony részletszabályait a Kormány
rendeletével kiadott közüzemi szabályzatban állapította meg (ez a régi
VET 1. számú melléklete volt).
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa OBH 5279/2001. számon folytatott vizsgálatot, amelynek során a régi VET által kialakított a fogyasztói szerződésszegésre vonatkozó szabályok rendszerét is vizsgálta. A panasz kiváltó oka a szabálytalan vételezéskor (a fogyasztó szerződésszegéséről van szó, mivel nem a közüzemi szabályzatban, ill. a szerződésben meghatározott módon vételezte az elektromos energiát) megállapított felemelt díj összege volt, ami a hatósági ár négyszeresét jelentette és amit, ha a szabálytalan vételezés időtartamát megállapítani nem lehetett, egy túlzott kihasználási óraszám segítségével egy évre visszamenőleg számítottak ki. A szerződésszegés esetére a Ptk. tartalmaz rendelkezéseket, melyek a felek jogaira és kötelességeire vonatkoznak. Összevetve ezeket a régi VET szabályaival és a szolgáltató eljárásával a vizsgálat megállapította, hogy a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott felemelt díj és kihasználási óraszám meghatározása ellentétes a Ptk-ban megfogalmazott szerződési jogi és kártérítési alapelvekkel [Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdés, 277. § (2) és (3) bekezdés, 301. § (1)-(2) és (4) bekezdés, 247. § (2) bekezdés, 318.§ (1) bekezdés], és emiatt sérti az alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való jogot, valamint a tulajdonhoz való jogot. Az ombudsmani ajánlás a készülő villamos energia törvény tervezetéből a felemelt díj törlésére, a kihasználási óraszámok reálisabb meghatározására irányult. Az ajánlást a gazdasági miniszter elfogadta, így végül a jogalkotó törölte a felemelt díjat, helyette a Ptk. szabályainak is megfelelő kötbér-fizetési kötelezettséget tette általánossá. A kihasználási óraszámok módosítására a törvény végrehajtási rendeletében került sor.
A 2002. decemberében kihirdetett
és 2003. január 1. napján hatályba lépett új VET már nem tartalmazza a közüzemi
szerződés megszegésének következményei között a felemelt díjra vonatkozó
korábbi szabályozást. A törvény végrehajtására kiadott 180/2002. (VIII. 23.)
Korm. rendelet (amely szintén 2003. január 1. napján lépett hatályba) egyes
rendelkezései kapcsán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa újabb
vizsgálatot végzett OBH 4113/2002. számon, amelynek eredményeképpen a következő
ajánlásokat fogalmazta meg a Magyar Energia Hivatal, mint felügyeleti szerv (melynek,
mint említettem, feladatai közé tartozik az áramszolgáltatók üzletszabályzatainak
a jóváhagyása) elnöke számára: „Az elektromos
szolgáltató társaságok üzletszabályzatainak jóváhagyása során valamennyi szolgáltatót
kötelezze arra, hogy
- a fizetendő napi kötbért, illetőleg annak alapját úgy határozza meg,
hogy a kötbér összege igazodjon a fogyasztó által okozott kár mértékéhez.
…
Az üzletszabályzat kerüljön kiegészítésre a következőkkel:
- ha a szerződésszegő magatartás a beépített áramkorlátozó berendezés
befolyásolásával (megkerülésével) valósult meg, a kötbér számítása során az
1200 óra használati idő csak ellenkező bizonyítás hiányában legyen
alkalmazható;
- a kötbértartozás önmagában nem alapozza meg a villamos áram kikapcsolását, vagy a szolgáltatás felfüggesztését.”
Az új szabályozás a szerződésszegés jogkövetkezményeit módosította, amelynek eredményeképpen a kötbér alkalmazása lett a felemelt díj helyett a főszabály. Ez azt az elvi lehetőséget is biztosítja, hogy adott esetben a bíróság ítéletével módosítsa a kötbér túlzott mértékét [Ptk. 247. § (1) bek.]. Ugyanakkor a szerződésszegési okok lényegében nem változtak. Helyeselhető, hogy az új VET szövege egyértelműen példálózó jelleggel sorolja fel a szerződésszegési okokat, nem taxatív meghatározás látszatát kelti, mint a régi VET.
Az új szabályozás tehát arányosabb, nem büntető jellegű jogkövetkezményeket rendel alkalmazni a közüzemi szerződés fogyasztó általi megszegésének eseteire. Az új szabályok, s azok betartása a szolgáltatók részéről, valamint az ismertetett bírósági esetek figyelembe vételével kialakított megfelelő bírói gyakorlat megszilárdulása, az alkotmányjogi elveknek, illetve a polgári jog alapelveinek is jobban megfelelő rendszert hoz létre remélhetőleg.
5. Összegzés
Milyen általános tanulságokat vonhatunk le az eddigiek alapján?
Az Alkotmány és az alkotmánybírósági gyakorlat, valamint a jogi normák alapján megállapítható, hogy a villamos-energiára vonatkozó közüzemi szerződések tartalmát alapvetően meghatározzák a közjogi szabályok. E többlépcsős szabályozás olyan fontos kérdéseket is rendez, mint a szerződésszegés (tipikus esetei és szankciói). A külön jogszabályban meghatározott szerződésszegési okok és szankciók azonban nem mindig harmonizálnak a polgári jog alapelveivel, illetve a Ptk. tételes szabályaival. Az új VET – részben az ombudsmani közreműködés eredményeképpen – a polgári jog rendszerébe jobban illeszkedő szerződésszegési szabályokat fogalmaz meg.
A közjogi szabályok a polgári jogtól eltérő természetű, főképpen kógens normák. A túlzott diszharmónia azonban a jogbiztonságot is veszélyeztetheti, s „hatósági” jelleget adhat egy alapvetően polgári jogi szerződéses kapcsolatnak. Ráadásul a közjogi szabályozás „kiüresítheti” bizonyos esetekben a Ptk-át, különösen, ha ilyen irányú a jogalkalmazási gyakorlat. A polgári jogi viszonyokba „beavatkozó” közjogi szabályozással szemben támasztott követelmény tehát, hogy lehetőség szerint a polgári jog rendszerével, alapvető elveivel harmonizáló legyen.
Ugyancsak felismerhető a klasszikus szerződési szabadság visszaszorulása. Az Alkotmánybíróság röviden ismertetett gyakorlata az állami beavatkozás számára tág lehetőségeket biztosít, amennyiben a jogi szabályozás egyébként megfelel az alkotmányos elveknek, illetve nem sérül más alkotmányos alapjog. Ennek szép példája a közüzemi szerződések világa, ahol igen részletes állami szabályozással találkozhatunk, amely döntő mértékben beavatkozik a szerződéses viszonyba.