Keszthelyi
Balázs
A büntető jogegységi
határozatok jogértelmezése
Az utóbbi években a hazai jogtudományokban is egyre nagyobb figyelmet kap a bírói jogértelmezés gyakorlata. Több írás is foglalkozik a magyar bíróságok – különös tekintettel a bírói hierarchiát meghatározó felsőbíróságokra – jogértelmezési alapjaira, melyek dominálnak, és amik teljesen hiányoznak.(Dudás 1997. ; Pokol 1999, 1999 b). E dolgozat ehhez kíván további adalékkal szolgálni a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi határozatainak elemzésével.
A jogegységi határozat a Legfelsőbb Bíróság egyik döntési formája, melyről az alkotmány rendelkezik („A legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.”[az alkotmány 47. §-ának (2) bekezdése]). Ez alkotmányi rendelkezés 1997. október 1-én lépett hatályba, és eddig az időpontig az írott jog szintjén a legfőbb bírói fórum két másik döntési formája, az irányelv és az elvi döntés volt kötelező a bíróságokra. Az e formákban magjelent normatív iránymutatásokat a bírák kötelesek voltak a releváns törvényhelyek kereteiben felmerülő jogi dilemmák eldöntésénél figyelembe venni és ezek szerint eldönteni ezeket. (Pokol 2000)
A hatályosulás óta eltelt rövid időszak és az ezalatt megjelent büntető jogegységi határozatok csekély száma – mindössze tíz született két és fél év alatt – nem teszi lehetővé messzemenő következtetések levonását. Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság által a bírói hierarchiára gyakorolt erőteljes befolyás miatt, a határozatok jogértelmezési elterjedése, hosszabb távon kihatással lehet az alsóbb bíróságok döntési gyakorlatára.
A jobb megértés és a jogegységi határozatok egyediségével szemléltethetőség miatt bevontuk a vizsgálatainkba a Bírósági Határozatokban közölt eseti döntéseket is. Ennek alapját a Legfelsőbb Bíróság által az utóbbi tíz évben hozott Büntető Kollégiumi határozataiból kiválogatott döntések képezik.
Az összehasonlítás elvégzéséhez a bírák rendelkezésre álló tizenkét lehetséges jogértelmezés út adta az alapot (Pokol 1999 a). Ennek segítségével kíséreljük meg bemutatni, hogy mennyivel jobban élnek döntési szabadságukkal a bírák, egyre komplexebb, több jogértelmezési alapú ítéletekkel a jogegységi határozatok normatív iránymutatásaiban, mint az eseti döntésekben.
Ez az értelmezési mód, mely nagy hangsúlyt kap a felsőbírósági gyakorlatban, a jogegységi döntések kiinduló alapját képezik (kettő kivételével) minden esetben. A ’60-as, ’70-es évek szövegpozitivizmusának hatása tehát még a jogértelmezési utak kibővülése után is erőteljesen érződik, azzal a fontos különbséggel, hogy míg az eseti döntések egy negyedévben nem lépik túl a nyelvtani értelmezést, addig a jogegységi határozatoknál ez kivétel nélkül csak a kiinduló alapot jelenti, melyet minden esetben további értelmezések követik.
Jól példázza ezt a 2/1998. BJE számú határozat, melyben a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsának abban a kérdésben kellett állástfoglalnia : kifosztásnak vagy lopásnak minősül-e a cselekmény, ha az elkövető a sértettet megöli, majd ezt követően az értéktárgyait eltulajdonítja. Az indoklás rögtön leszögezi: a Btk. 322.§-ának (1) bekezdése b, pontja szerint a kifosztást az valósítja meg, „ aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el”. Ezzel összefonódva jelenik meg a dogmatikai értelmezés, mely szerint a dolog elvitele csupán másodlagos feltétele a kifosztásnak, elsődlegesen a passzív alany sérelmére elkövetett erőszak ill. fenyegetésnek kell megvalósulnia. Ennek alátámasztására hivatkozik még a jogalkotó akaratára (miniszteri indoklás), a kialakult ítélkezési gyakorlatra ill. különböző precedensekre (kollégiumi állásfoglalás, BH-döntésre hivatkozik).
Ugyanebben a témában az eseti döntések fele már a nyelvtani–szószerinti értelmezésnél megáll, és nem szakad el jobban a szövegtől. Erre példa a BH 1998/323. számon közreadott büntetőjogi eset. A vádlottat az elsőfokú bíróság kétrendbeli rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában tévesnek minősítette az ítéletet, mivel az egyik esetben nem volt bizonyítható, hogy a bántalmazás a sértett értékének megszerzésére irányult. „Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott cselekményét a Btk. 322.§-a (1) bekezdésének b, pontjában foglalt kifosztás bűntettének minősítette. A nyelvtani-szószerinti értelmezésen túli értelmezésmódot alkalmazó döntések (az esetek fele) viszont, csak a bírói gyakorlatra ill. precedensre hivatkozó értelmezési módot alkalmazták. (Lásd ehhez 1997/324; 1997/426; 1998/155)
A tíz büntető jogegységi határozatból háromban találunk joglogikai formulák segítségével végrehajtott jogértelmezést. Ami a látszat ellenére igen nagy arány, ugyanis ez a jogértelmezési út teljesen hiányzik a felsőbírósági joggyakorlatból (Sem a dolgozat írója, sem más szerző [Pokol 1999. B] nem talált egyetlen joglogikai értelmezést sem). A jogegységi határozatok tehát úttörőnek számítanak Magyarországon ennek a formulának alkalmazásával és kötelező erejüknél fogva pedig feltehetően hatással lesznek/befolyásolni fogják az egész bírói hierarchiát.
Nézzünk egy példát a joglogikai maximák alapján való értelmezésre. A 6/1998. BJE számú büntető jogegységi határozat indítványozója a legfőbb ügyész volt, aki szerint a bírói gyakorlat a közlekedési bűncselekmények körében megosztott, nincs kialakult joggyakorlat, hogy a KRESZ 28. §-a (2) bekezdésének b, pontjában szabályozott elsőbbség adási kötelezettség vagy pedig a KRESZ 26.§-a (1) bekezdése a, pontjának IV. tételében előírt sebesség korlátozás érvényesüljön elsődlegesen. A büntető jogegységi tanács a lex specialis derogat legi generalis érvet alkalmazva az előbbi mellett döntött. „Elméletileg megalapozott és a bírói gyakorlatban is elkövetett értelmezési szabály, hogy a részletes rendelkezések, mint speciális normák alkalmazása megelőzi az általános szabály felhívását.”
Az ítélkezési gyakorlatra és a precedensre hivatkozó értelmezést együtt és külön-külön is szemügyre kell venni, mivel sokszor a bírói gyakorlatra hivatkozás megerősítéseként idézik meg a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatokban közölt egy vagy több eseti döntését. Többször előfordul az is, hogy precedens megidézése nélkül utalnak a bírósági gyakorlatra, de az is, hogy egy BH-döntésre hivatkoznak a bírósági gyakorlatra utalás nélkül (Pokol 1999. b).
Együtt vizsgálva a két értelmezési utat elmondható, hogy minden büntető-jogegységi határozatban megtalálható valamelyik a kettő közül. Így tehát a leggyakoribb jogértelmezési módot jelentik az összes közül. Egy kivételével, mindegyikben találunk gyakorlatra BH-döntésre hivatkozást, ítélkezési gyakorlatra hivatkozás pedig két határozatban fordul elő. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben jóval ritkább a bírói gyakorlat és a precedensre hivatkozó értelmezés, viszont e döntési formában az ítélkezési gyakorlatra hivatkozások száma jóval meghaladja a precedensek számát. Ugyanakkor BH-döntésre hivatkozás önállóan, bírói gyakorlatra hivatkozás nélkül nem fordul elő.
Jól szemlélteti a bírói gyakorlatra hivatkozást a 2/1998 BJE számon közölt jogegységi döntés, melyben a felmerült jogi kérdés (lopásnak vagy kifosztásnak minősül az erőszak alkalmazása után kialakult eltulajdonítási szándék) eldöntése kapcsán hivatkozott rá a Legfelsőbb Bíróság. „A Btk. 322.§-a (1) bekezdésének b, pontjával kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat egységesnek mondható, abban a kérdésben, hogy mindazokban az esetekben, amikor az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása önmagában is kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását, majd az elkövető az ezt elkövetően kialakult dologvételi szándék folytán tulajdonítja el a sértett ingóságát: valóságos (anyagi) bűnhalmazat megállapításának van helye.”
Precedensre hivatkozás, ítélkezési gyakorlatra való utalás nélkül a 6/1998. BJE számon közölt határozatban. A megoldandó jogi problémát a KRESZ ütköző paragrafusa (26§. és 28§) adta. A bíróság konkrét BH döntésekre hivatkozott („Hasonló álláspontot tükröznek a BH 1995/8-44 b., 1998/9-413. És az 1998/10-467. sz. eseti döntések.”) érvelésének alátámasztására.
A 4/1999. BJE számú döntésben pedig együtt jelenik meg a két értelmezési forma. A legfőbb ügyész indítványát a fiatalkorúak tanácsának összetételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértésével kapcsolatos egységes ítélkezési gyakorlat hiánya miatt nyújtotta be. Az indoklásban hivatkozott bírósági gyakorlat alátámasztására a jogegységi tanács konkrét BH-döntésre hivatkozott. „töretlen az ítélkezési gyakorlat arra nézve, hogy a fiatalkorú vádlott ügyében már a tárgyalás előkészítése során, illetve a kényszerintézkedések tárgyában is a fiatalkorúak tanácsával kell eljárnia. (BH. 1997/1-16. szám)”.
Eseti döntésre példa a BH 1998/155. számú büntető per. A Legfelsőbb Bíróság megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság ítéletének jogi minősítését, melyben lopás helyett kifosztásban találta bűnösnek a vádlottat. „Következetes a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlat abban, hogy – az emberölés bűntettével halmazatban – a kifosztás bűntettének megállapítását teszi szükségessé az, ha az elkövető a sértett megölését követően nyomban a halál bekövetkezése után veszi el a sértett ingóságait [BH 1982/12-492, 1986/11-143. szám]”. A BH 1997/163 számú ítélet pedig a precedens megidézése nélkül bírósági gyakorlatra utalásra példa. A perben egy közlekedési baleset felelősségének megállapítása során tartotta szükségesnek a megyei bíróság kiemelni a következőket: „a KRESZ 25.§-ának (2) bekezdésére vonatkozó magyarázat – összhangban az ezzel kapcsolatban kialakult bírói gyakorlattal – hangsúlyozza azt a törvényi kitételt, hogy ez a kötelezettség („… a forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni…”) csak az idézett szempontok figyelembevételével tartható be.”
A magyar felsőbírósági gyakorlatból teljesen hiányzik a jogirodalmi értelmezés egy-két Btk. Kommentárt leszámítva nem találunk egyetlen monográfiára vagy jogtudományi tanulmányra hivatkozást sem. Ennek ellenére a jogegységi határozatokban bevett gyakorlatnak számít, minden másodikban történik jogirodalmi értelmezés valamely jogi dilemma eldöntésénél. Mindemellett itt már nem csak Btk.-kommentárra, hanem jogtudományi tanulmányokra ill. monográfiákra is előfordul hivatkozás, méghozzá konkrét szerzők és művek említésével.
Nézzünk néhány példát jogirodalmi értelmezésre. A 5/1998. BJE számú határozatában a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a kábítószerrel való visszaélés akár azonos, akár különböző elkövetési magatartásait megvalósító részcselekmények természetes egysége alkotnak. Ennek alátámasztására idézte a jogirodalom álláspontját: „Természetes egységet alkotnak azok a bűncselekmények, amelyek elkövetési magatartása tartós vagy ismétlődő jellegű. Tartós bűncselekmény (vagy állapot-bűncselekmény) pl. a kábítószerrel visszaélés (282.§) »kábítószert tart« fordulata.” [Magyar Büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára, HVG ORAC 1995. 29. oldal c, pont].” E mellett idézi még A büntető törvénytár magyarázatát (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) és a Magyar büntetőjog Általános Rész-ét (BM Könyvkiadó). Az 1/1999. BJE jogegységi döntésben már monográfiára és jogtudományi tanulmányra is történik hivatkozás, a Btk. megváltoztatásának visszaható hatályának kérdésében. „A jogirodalom a visszaható hatály alkalmazását azokban az esetekbe, amikor a keretjogszabályok változása folytán megszűnt a büntetőjogi védelem, elméletileg szükségesnek ítélte [Dr. Angyal Pál: A Magyar Büntetőjog Kézikönyve (Széchenyi Rt. Budapest, 1941) 18. Kötet, Árdrágító visszaélések stb. 105-106. oldal] E mellett utalást találunk még több a jogi szakirodalomban az 1961-évi Btk. hatálybalépése után közzé tett ill. az 1978-évi Btk. hatálybalépése óta megjelent műre (konkrét szerzőkkel és művekkel), sőt még egy általánosabb „a jogtudomány egységes álláspontjára történő hivatkozás is szerepel a határozatban.
A jogdogmatikai értelmezés sokszor a nyelvtani-szószerinti értelmezése összefonódva, arra ráépülve jelenik meg. Ez az értelmezési mód azonban már jobban elszakad a jogszöveg rendelkezéseitől (Pokol 1999. a). Különösen a büntetőjogi perekben gyakori (majdnem minden másodikban található ilyen értelmezés), ezért nem meglepő, hogy a büntető jogegységi döntések hatvan százalékában van dogmatikai értelmezés.
A 4/1998. BJE számú határozat kimondja, hogy akkor is dolog elleni erőszakkal elkövetnek minősül a lopás, ha az elkövető a lopás tárgyának megőrzésére szolgáló készüléket (zárat) nem annak birtokbavételekor, hanem a helyszínről eltávozva később töri fel. A jogegységi tanács álláspontja szerint ez az elkövetési magatartás két mozzanatú, ezért az uralom megszerzésével még nem válik befejezetté a lopás (csak az első mozzanata).” Dogmatikailag téves tehát az a nézet, amely a zárral (megőrzésre szolgáló készülékkel) ellátott dolog birtokállapotának megváltozását az elvétel fogalmával és a bűncselekmény befejezettségével azonosítja”. Az elvétel második mozzanata a dolog elleni erőszak alkalmazása, a lopás minősített esetének törvényi tényállás csak ezzel valósul meg teljes egészében.
Ez az értelmezés döntően a doktrinális értelmezés egy sajátos formájának tekinthető, hisz a jogági jogelvek egy-egy jogág dogmatikai modelljének elvekké formált alakját jelentik, illetve a versengő dogmatikai modellek közös nem vitatott részeiként tartalmazzák a jogág rendszerszerű összefüggéseit. A jogági jogelvek szövegszerűen rögzítésre kerülnek az egyes törvényekben, és ez teszi lehetővé a rájuk támaszkodó értelmezést, és a nyelvtani-szószerinti értelmezés rajtuk keresztül történő korrekcióját (Pokol 1999. a). A jogegységi határozatok közül kettőben található a jog általános elveire hivatkozó értelmezés, ami ismét nagyobb eltérést jelent az eseti döntésektől, ezek között ugyanis egyetlen ilyen értelmezés sincsen.
A hivatkozás mindkét esetben ugyanarra a jogelvre történt, a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvére. Az 1/1999. BJE számú határozat indoklása szerint a büntetőtörvény időbeli hatályának általános szabálya szerint, ha a bűncselekmény elkövetésétől annak elbírálásáig új büntetőtörvény lép hatályba, annak általában nincs visszaható ereje. „A szigorúbb büntetőtörvény visszaható erejének kizárása megfelel a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvének [az alkotmány57.§-ának (4) bekezdése]. A 2/1999. BJE számon közreadott jogegységi határozat a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványára indult, aki szerint nem egységes a bírói gyakorlat abba, hogyan kell minősíteni a segítségnyújtás elmulasztását (Btk. 172.§), ha az elkövető a közúti baleset okozásában vétlen. Ellentét volt ugyanis a korábbi törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat és a hatályos Btk. között, mivel a korábbi tárgyi jellegű (objektív) felelősség kiküszöbölhetetlen ellentétben áll a Btk. 10.§ -ában megfogalmazott alapelvvel: »bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség«. Ezért az ítélkezési gyakorlatban nem érvényesülhet.”
Ez az értelmezés a „jogalkotó célját vizsgálja, azt, amit a törvénnyel el kívánt érni, és ezt sok esetben nem csak a törvényszövegben teszi, hanem a különböző törvény-előkészítési anyagokban. Ennek tökélyre fejlesztője Svédország, ahol még a törvény-előkészítési anyagokat is hivatalosan publikálják (Eörsi 1974). A magyar jogrendszer viszont a másik pólushoz áll közel, néha felbukkan a bírói ítéletekben „a tövényalkotó nyilvánvaló szándékára utalás, de törvény-előkészítési anyagok megidézése még véletlenül sem fordul elő. E helyett az alkalmazott törvényhely miniszteri indoklására hivatkoznak a döntések indoklásában. Az eseti Bh-döntésekben azonban ez az értelmezése út is csak elenyésző számban merül fel. Ezzel szemben a jogegységi határozatokban bevett gyakorlatnak számít és minden másodikban hivatkoznak miniszteri indoklásra, az ítélet alátámasztására.
A vétségi eljáráshoz szükséges elmeállapot ill. beszámítási képesség mértékéről hozott 3/1998. BJE számú jogegységi határozatban a jogegységi tanács indoklása alátámasztásra a Btk. 24.§-ának (1) bekezdéséhez fűzött, „a törvényalkotói akaratot tükröző” miniszteri indoklásra hivatkozik: „A büntethetőség akkor kizárt, ha kórós elmeállapot az elkövetőt képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjék”.
A már idézett 2/1999. BJE számú határozat is tartalmaz a jogalkotó akaratára utaló értelmezést. „ A Btk.172. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott – szándékos mulasztással megvalósítható – bűncselekmény (vétség) a Btk. 172.§-ának (3) bekezdéséhez fűzött miniszteri indoklásból kitűnően csak olyan személy terhére állapítható meg, akinek semmiféle szerepe nincs az alaphelyzet (akár véletlen) kialakulásában, …vagyis teljességgel kívülálló (extráneus).
Az eseti döntések tehát elvétve tartalmazzák csak ezt az értelmezési utat (e témában lásd a BH 1991/343, 1997/269)
A fenti idézetek alapján látható, hogy a felsőbírósági joggyakorlathoz képest a jogegységi határozatokban egyfajta nyitás tapasztalható a nyelvtani-szószerinti értelmezésen túli, absztraktabb, a jogi szövegtől nagyobb elszakadást jelentő értelmezési módok felé. Ezt bizonyítja a joglogikai maximák alapján végrehajtott és a jogelvek fényében történő értelmezések megjelenése. Egyetlen egy esetben sem történt alkotmányos alapjogokra, alapelvekre ill. alkotmánybírósági döntésekre hivatkozó értelmezés, ami a jogegységi határozatok csekély létszáma ellenére is figyelmet érdemel, mert azt jelzi, hogy még olyan csekély szerepe sincs az alapelvek fényében történő értelmezésnek ebben a döntési formában, mint a felsőbírósági gyakorlatban.
A jogirodalmi értelmezés sűrű használata ellenére még szokásjogilag sem bír kötelező erővel, pusztán illusztrációként fokozza a bíró jogi álláspontjának megalapozottságát. Hosszabb távon viszont hozzá járulhat ezen értelmezési mód szélesebb körű elterjedéséhez. Kiemelten fontos szerepe van a precedensekre hivatkozó értelmezésnek, melyet majdnem mindegyik határozatban találunk.
Említést érdemel még a Büntető Elvi Döntésekre és a Kollégiumi Állásfoglalásokra hivatkozások gyakori előfordulása (az utóbbira minden második határozatban, BED-re pedig két esetben utalnak), melynek aránya jóval meghaladja az eseti döntésekét. Ez a különbség is jelzi a jogegységi döntések nem precedenst jelentenek, hanem (bár egy-egy konkrét ügy kapcsán de) az irányelvekhez és elvi döntésekhez hasonlóan absztrakt jogi normaként funkcionálnak.
Terjedelmüket tekintve, a jogegységi határozatok két-három-szorosai a BH-döntéseknek (nagyrészt 2000-3000 szóból állnak), ami a többi jogértelmezési út alkalmazásának, a komplexebb értelmezésnek az eredménye.
Irodalom
Bírósági Határozatok:1991-2000-es évfolyamok számai
Dudás Gábor (1997): A bírói jogértelmezés lehetőségei a magyar közigazgatási bíráskodásban. Magyar Közigazgatás 1997/10 599-607.
Eörsi Gyula (1974): A skandináv jogtudományról. Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet kiadványa
Pokol Béla (1999 a): A jogértelmezés alapjai. Magyar jog 1999/10.
Pokol Béla (1999 b): Felsőbírósági jogértelmezés Magyarországon Jogtudományi Közlöny 1999/11
Pokol Béla (2000 a): A bírói precedensjog rétege. Magyar Jog 2000/5.
Pokol Béla (2000 b): Bevezető megfontolások a jogforrások jogelméleti elemzéséhez