PRECEDENSJOG
AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN
(dr. Kovács
Virág)
Ph.D.
hallgató
Hazánk úgy tűnik egyre
közelebb kerül az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. Az elmúlt évized(ek) során fontos
gazdasági és politikai kapcsolatok alakultak ki a már tagállam országokkal. Ez a
körülmény is szükségessé teszi, hogy minél jobban megismerjük az Unió belső jogi
felépítését. Ezen a hatalmas témán belül most egy szűk, bár terjedelmét tekintve
ugyancsak nem elhanyagolható kérdés taglalására kerül sor. Nem mellékes sem a
tagállamok, sem a leendő tagállamok számára, hogy az Európai Unió Bíróságának
gyakorlata milyen szerepet játszik az Uniós jogrendszeren belül.
Az a nézet ma már
elterjedtnek tekinthető, hogy a két nagy anyajogrendszer-típus - ti. a
kontinentális jog és a common law-, vagy precedensjogi-rendszer - az utóbbi
évtizedekben egyre inkább közeledni látszik egymáshoz, ami alól nem kivétel
hazánk joggyakorlata sem. A jelen írás arra a kérdésre próbál meg válaszolni,
hogy ez vajon ilyen formában igaz-e egy a második világháborút követő
évtizedekben megjelent joganyagra, vagyis az Európai Közösség (később Európai
Unió) joganyagára nézve is: vajon ezen speciális joganyag tekintetében is
igaz-e, hogy az esetjog egyre inkább hangsúlyos szerephez jut a jogalkalmazáson
belül, közelítve ezáltal a precedensjogi rendszerhez? És amennyiben ez igaz, az
mit jelent a jelenlegi és a jövőbeni tagállamok bíróságaira nézve, melyek az
Uniós joganyag ugyanolyan felelős alkalmazói és értelmezői, mint az Európai Unió
Bírósága? Vajon őket is kötni fogja az uniós precedensjog? Ha igen, akkor ez
milyen következményekkel járhat az Unió szintjén elhelyezett Bíróság és a
tagállamok bíróságai közötti viszonyra nézve, hiszen jelenleg jogilag nincsen
közöttük alá-fölé rendeltségi viszony.
Ahhoz, hogy ezen kérdéseknek
legalább csak a töredékére válaszolni tudjunk, nem elég az EU Bíróságának
joggyakorlatát megtekinteni, mivel akkor legfeljebb csak arra kapunk választ,
hogy létezik-e saját joggyakorlatában precedensjog, vagy legalábbis arra
emlékeztető gyakorlat. Ez pedig önmagában még nem jelenti, hogy a tagállamokat
is érintő gyakorlatról lenne szó, hiszen, mint az látható lesz: a tagállamok
bíróságának gyakorlata és az EU Bíróság gyakorlata között nagyon összetett a
viszony. Így a válaszadáshoz a kezdetektől szükséges elindulni: az EU Bíróságot
szabályozó rendelkezésektől. Ezeknek a szabályoknak az áttekintése már önmagában
választ adhat esetleg arra, hogy hol kínálkozik lehetősége a Bíróságnak
precedens alkotására, vagy legalábbis melyek azok a tényezők, amelyek
befolyásolhatják a precedens beszökését egy kontinentális rendszerű joganyagba
anélkül - és ezt hangsúlyozni kell-, hogy az ott feltétlenül káros hatást
váltana ki.
I.
A közösségi jog természete
1. Természetét tekintve
sajátos az a joganyag, amelyre az Európai Unió épül. Nem tekinthető ugyanis sem
egyszerűen nemzetközi jognak, sem belső jognak: leegyszerűsítve a problémát azt
lehetne mondani, hogy valahol a kettő között helyezkedik el. Azonban itt nem
célszerű ilyen leegyszerűsítést tenni, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a
probléma megoldása nem lehet ezen írás feladata. A téma azonban - mint az később
látható lesz - mégis szükségessé tesz egy rövid kitérőt, hogy megvizsgáljuk,
vajon milyen jellegűnek mondható a közösségi jog, hol helyezkedik el az
alapvetően a nemzetközi jogot és az államok belső jogát megkülönböztető
rendszerben.
A közösségi jogot a
nemzetközi közjogi jelleg felé sodorja az a tény, hogy alapját a tagállamok
között megkötött szerződések jelentik. Ám ezek a szerződések nem csupán a
szerződő felekre: az államokra állapítanak meg kötelezettségeket, hanem a
tagállamok belső viszonyaiba is lényeges behatással bírnak azáltal, hogy a
tagállamok állampolgárainak egyes életviszonyait szabályozhatják. Ezt a
sajátosságát részben a közösségi jog belső joggal szembeni elsődlegességének
kimondása révén éri el: elsődlegessége valamennyi tagállami jogszabállyal, így
az alkotmánnyal szemben is érvényesül; részben pedig a közvetlen hatály révén..
Így a nemzetközi szerződésekkel ellentétben a közösségi jog nemcsak nemzetközi
jogalanyok számára állapít meg jogokat és kötelezettségeket, hanem közvetlenül
az állampolgárok számára is.
Emellett a nemzetközi jogtól
való eltérést támasztja alá a
közösségi jog kikényszeríthetőségének jellege, vagyis az, hogy az Európai
Bíróság jogosult eljárni a közösségi jog megsértése esetén és a tagállamokra
nézve is kötelező döntést hozni, így nem megengedett a közösségi jog
rendszerében a tagállamok önbíráskodása - ellentétben a nemzetközi jog
alanyaival. Az elsődlegesség és a közvetlen hatály kimondása miatt is jelentős
szerepet kapnak a közösségi jog érvényre juttatásában a tagállamok bíróságai is,
mivel eljárásukban a közösségi jogot alkalmazniuk kell.
A közösségi jog utóbb
említett jellemzői mutatják leginkább, hogy miért is járhat ez a joganyag
jelentős problémákkal az állami szuverenitás szempontjából: hiszen mind a közösségi jog elsődlegességének, és
közvetlen alkalmazhatóságának elismerése, valamint egyes jogalkotási hatáskörök
átengedése, mind pedig az Európai Bíróság döntéseinek kötelező jellege azt
mutatja: a tagállamok szuverenitásuk egy jelentős részéről mondanak le a
montesquieu-i három hatalmi ág mindegyike területén, de főként a törvényhozás és
az igazságszolgáltatás körében.
A közösségi jog a tagállamok
belső jogába való ilyen mérvű beépülése ellenére sem válik 'állami' (belső)
joggá, hiszen alapját nemzetközi jogalanyok által kötött szerződések jelentik.
Ezek a szerződések pedig egy ugyancsak sajátos nemzetközi jogalanyt
(szervezetet?) hívtak életre. A közösségi joganyagot részben ezen szervezet
belső működését, részben a tagállamoknak a szervezethez és intézményeihez,
részben egymáshoz való viszonyait szabályozó "jogszabályok" teszik ki. Ezekhez
társul ugyancsak sajátos elemként a tagállamok egyes belső viszonyit is
leszabályozó joganyag. " A közösségi jog tehát nem szűkíthető le a tradicionális
nemzetközi jognak megfelelően a tagállamok közötti jogokat és kötelezettségeket
szabályozó normákra. A közösségi jog ugyanis a tagállamok nemzeti kormányainak
és a magánszemélyeknek a magatartását is szabályozza a közös piaccal
kapcsolatban és a közös piacon. A közösségi jog tehát a Közösség, valamint annak
alanyai, azaz a tagállamok és magánszemélyek közötti, illetve a tagállamok és
magánszemélyek, mint közösségi jogalanyok egymás közötti, többoldalú
viszonyainak halmazát szabályozó anyag." [1]
És itt érdemes újból
visszautalni a szuverenitás-problémára: hiszen csakis azáltal vált
megvalósíthatóvá, hogy egy nemzetközi szervezet az itt elmondott feltételek
mellett működhessen és működőképes is legyen, ha és amennyiben a tagállamok felvállalják,
hogy szuverenitásuk egy részéről lemondanak és azt átadják a nemzetközi
szervezetnek, jogosulttá téve arra is, hogy egyes belső viszonyaikra nézve is
szabályozást hozhasson létre.
A közösségi jog ezen
jellegzetességeinek hangsúlyozása amiatt bír itt jelentőséggel, mivel hogy az
ezen joganyag alapján kialakított bírósági gyakorlatot nagyon valószínű, hogy
nem lehet egyszerűen egy állami bíróságokra és azok esetjogára kialakított
szempontrendszer alapján mechanikusan elemezni - éppen az alkalmazandó joganyag,
valamint a bíróság ugyancsak sajátos helyzete és szerepköre miatt is-, figyelmen
kívül hagyva az említett sajátosságokat. Feltételezhető, hogy bizonyos
szempontokat módosítani kell, míg mások egyáltalán nem vehetők figyelembe a
közösségi jog esetében. Így feltehetőleg óvatosan kell bánni a
MacCormick-Summers-féle szempontrendszerrel is. Valószínűleg félrevezető, ha az
országtanulmányok mellett minden változtatás , módosítás , a sajátos joganyagra
való adaptálás nélkül kerül az Európai Bíróság esetjoga nagyító alá. Mind a
nemzetközi közjogi elemek, illetve a közösségi jog említett köztes, vagy kettős
jellege; az Európai Bíróság sajátos helyzete és felépítése mindenféleképpen
kihatással kell hogy legyen a Bíróság esetjogára, annak szerepére a közösségi
jogrendszerben. De ugyanígy fontos az is, hogy egy meglehetősen fiatal
joganyagról van szó, mint ahogy a Bíróság nem túl nagy múltra visszatekintő
(alig fél évszázados) működése is nyilván kihat a Bíróság joggyakorlatára: ezen
elmúlt időszak feltehetőleg egyelőre csak arra volt elegendő, hogy a bíróság
elkezdje megkeresni és kialakítani saját hangját és szerepkörét.[2]
Elöljáróban meg kell azt
jegyezni, hogy a szerző, John J. Barceló igyekszik felhívni a figyelmet a
lényeges sajátosságokra , valamint a közösségi joggal kapcsolatban irrelevánsnak
számító értékelendő szempontokra.
2. Az esetjog szerepe
szempontjából még fontosabb meghatározni azt, hogy egy adott jogrendszer
alapvetően precedensjogi-e vagy a kontinentális jogrendszerbe sorolható
inkább.
Hogy egy adott ország
jogrendszerében az esetjog milyen szerepet játszhat a gyakorlatban, nagyban
befolyásolja az, hogy az adott jogrendszer alapjait tekintve, vagyis jogilag
meghatározottan a precedensjogi rendszerhez sorolható, vagy a kontinentális
országok jogrendszeréhez - ezt a két lehetőséget egy skála két végpontjaként
fogva fel. Az egyik végpontra a francia jogelméleti tanra épülő szemléletmódot
szokták helyezni, amelyik a hatalommegosztás elméletére támaszkodva azt mondja
ki, hogy a jogalkotás jogával kizárólag a törvényhozó rendelkezik - vagyis abból
a bíró kizárt: az ő feladata a törvények szabályainak szöveghű értelmezése
(röviden szólva : "a bíró a törvény szája"). Vagyis ezen jogi tan szerint a
jogértelmezéskor kizárólag a szöveg az irányadó. Ezt a felfogást elméletként
támogatja meg az az elgondolás, hogy a jogban nem léteznek joghézagok, mivel a
jogalkotó mindent leszabályoz , amit leszabályozni kíván, amire nem alkotott
szabályt az amiatt van, mert nem is kívánt szabályt alkotni. Így nem engedhető
meg a bíró joghézagot kipótló jogértelmezése, mivel ezáltal a hatalmi ágakon
átnyúlva jogalkotásra ragadtatná magát. Eljárásjogi szempontból mindez azt is
jelenti, hogy ha egy kereset, indítvány nem támaszkodik egy pontosan
meghatározható törvényi helyre, akkor azt a bíróság köteles
elutasítani.
Ennek az elméletnek az
áttörését eredményezi azonban a való élet és az a szükség, hogy a jog, amennyire
csak lehetséges, rugalmas legyen, alkalmazkodni kell hogy tudjon a változó
életkörülményekhez bizonyos fokig; valamint az elmélet merev alkalmazásának
oldására vezet egyúttal annak a felismerése, hogy a jogalkotó nem tud teljesen
zárt "szövetű" jogrendszert létrehozni, éppen az életkörülmények folyamatos
változása miatt.
A másik végpontra az angol
common law-rendszert sorolják, ahol a bíró éppenhogy aktív szerepet vállal és
kap a jog alakításában és alkotásában.
" Az angol jog különlegessége tehát abban van, hogy kifejlődött egy
elmélet az előzetes döntések (precedensek) lényegéről és alkalmazásáról, és
bizonyos szabályok is létrejöttek a bírónak a meglévő előzetes döntésekhez való
kötöttségéről. Egy 'precedens' jelentősége a hagyományos elmélet szerint először
is abban van, hogy bizonyítja, hogy egy bizonyos jogszabály létezik, tudniillik
az, amely alapján az ügyet eldöntötték. Ennek autoritása van, 'mert a jog helyes
kinyilvánítója'. Hiszen a Common Law is szabályokból áll, de ezeket nem a
törvényekből lehet nyerni, hanem precedenseket kell találni. " [3]
Vagyis egyszerűbben szólva a
precedensjogi rendszerben a korábbi esetekben hozott döntések lényeges tartalma
bír jogforrási jelleggel. Vagyis a precedensjogi rendszerben is megvannak a jog
alkalmazásának és alkotásának sajátos elméletei és szabályai. Ezek közül kettőt
emelnék ki: a stare decisis és a ratio decidendi fogalmát A stare decisis
lényegét tekintve a bíró precedenshez kötöttségét jelenti, vagyis ezen elv
alapján tekintendő a bíró alkotta jog jogforrásnak. Arra ad iránymutatást, hogy
a megtalált ratio decidendi-t milyen formában kell értelmeznie és mely esetekre
kell alkalmaznia: vagyis hogy minden hasonló esetben a bíró kötve van a
precedenshez. A ratio decidendi
mutatja meg, hogy mi az, ami normatív, jogszabályi tartalommal bír egy
döntésben: " Ezáltal a precedensben nem a konkrét döntés a lényeges, mely csak
az adott esetre vonatkozik, hanem a szabály, amelyet mint jogilag döntő
szempontot a konkrét döntés hordoz, és amelyből az levezethető: ez az ún. ratio
decidendi (szemben a szokásos megjegyzéssel, az 'obiter dictum'-mal). ...Ennek a
szabálynak egy új esetre való alkalmazása előfeltételezi, hogy az eset egy
precedenssel analógiában van; ha
lényeges pontokban más, nem jön tekintetbe és meg kell különböztetni (to be
distinguished). "[4]
A két alaptípus között úgy
tűnik -és ennek bizonyítását tűzte célul a MacCormick-Summers-féle
országtanulmányokat felsorakoztató kötet is- van átjárási lehetőség, és vannak
átmenetek. A kontinentális jogrendszer oldódását, mint már említettem annak
felismerése teszi lehetővé, hogy a jogalkotó nem alkothat joghézag nélküli
jogot, így kénytelen valamilyen minimális szinten teret engedni a bírói
aktivitásnak a jogértelmezés területén, ha nem akarja, hogy az általa alkotott
joganyag teljesen életidegenné váljon. Így kaphatnak szerepet a szó szerinti
értelmezés mellett a bírónak lényegesen szabadabb értelmezési keretet nyitó
értelmezési módok: a logikai értelmezés egy vagy több formája, a
jogösszehasonlító, és a történeti értelmezés, szélsőségesen akár a szociológiai
értelmezés, vagy akár a logikai értelmezés egy formája: az analógia. Ez utóbbi a
common law országok bíráinak legelengedhetetlenebb eszköze a jog értelmezéséhez,
mint az fentebb már említésre került.
De a common law-rendszert is
áttörhetik a jogrendszerbe beépülő új elemek, mint például a jogszabályok
jelentőségének növekedése az adott jogrendszerben (mely akár központosítási
törekvésekkel is magyarázható, lévén, hogy a jogalkotó biztosítani kívánja az
általa alkotott jogszabályok maradéktalan érvényesülését akár a bírói
joggyakorlat esetleges jogalakító munkájának visszaszorítása révén ), vagy akár
a legfelsőbb bíróság saját korábbi döntéseihez való kötöttségének feloldása
révén (mint ahogy az történt a
Lordok Háza esetében 1966-ban).
Az tehát, hogy egy országot
a két alaptípus melyikébe sorolnak: a common law vagy a kontinentális rendszerű
országok közé, főként az adott ország közjoga határozza meg. De hogy a
valóságban hol helyezkedik el egy ország a bíróság esetjogának szerepe
szempontjából, ahhoz úgy tűnik nem elegendő a jogszabályok vizsgálata: a
tényleges gyakorlat jelentős mértékben módosíthat a jogszabályok által
meghatározott képen. A jogszabályok által kialakított rendszer és a tényleges
gyakorlat eltérésének és egymásra hatásának bemutatását vállalta fel a
MacCormick-Summers-féle szempontrendszer. Vagyis azt, hogy van-e, lehet-e, és ha
igen, mit jelent a precedens és milyen szerepet játszik egy hagyományosan common
law és egy hagyományosan jogszabályokhoz kötött bírósággal rendelkező ország
jogrendszerében - áttörve ezáltal azt az elképzelést, hogy precedens a
kontinentális jogrendszerű országokban nem létezik.
Kérdés, vajon miként
közelítik meg a közösségi jogot: olyan joganyagnak, amelyik a kontinentális vagy
olyannak, ami a common law országok jogrendszeréhez sorolható alapvetően. A
szerzők, úgy tűnik minden különösebb indokolás nélkül az alapjában véve
kontinentális jogrendszerű országokhoz hasonlóként tartják felfoghatónak a
Közösség jogát.
3. Ezt a feltételezést
elfogadva mindenekelőtt a közösségi jog jogforrási rendszerét szükséges
legelőször áttekinteni, vagyis azt, hogy 'alkotmányosan', vagyis a Közösséget
megalapító szerződések szerint miként épül fel, és milyen elemekből áll a
közösségi jog. A gyakorlat csakis ezután vehető figyelembe: a szerződések által
kialakított kép árnyalásaként.
Alapvetően két nagy
csoportba sorolhatók a közösségi jogot alkotó szabályok. Az egyikbe a tagállamok
Közösségre vonatkozó aktusai tartoznak, ezek között a legfontosabbak a a
Közösséget létrehozó szerződések, amelyek lényegében az alkotmányos szintet
jelentik a közösségi jogban. Ezek tartalmazzák többek között azt is, hogy milyen
jogforrások vannak a közösségi jogban, vagyis melyek azok a szabályok, amelyekre
a Bíróság előtti eljárásban hivatkozni lehet; és hogy mik a Bíróság eljárásában
a legfontosabb alapelvek. A második csoportot a közösségi jogban másodlagosnak
tekintett joganyag alkotja, ezeket a szabályokat a közösségi intézmények
alkotják. Vannak közöttük olyan jogforrások, melyek a szerződések által
meghatározott körben kötőerővel bírnak, mint a rendelet, az irányelv és a
határozat. Az ajánlás és a vélemény pedig kötőerővel nem rendelkező közösségi
aktusok. A kötőerővel rendelkezők közül is csupán a rendelet az, amelyik
általánosan kötelező, az irányelv és a határozat esetében ez korlátozott: csupán
a címzettekre érvényesül. A közösségi szabályok megalkotására jogosultak
listája, de az itt felsorolt jogforrások alapján is látható: a közösségi
intézmények közül a Bíróság nem vesz részt a jogalkotásban, mint ahogy esetjoga
sem számít a jog alapján jogforrásnak.
"Felmerül a kérdés, hogy
jogforrások-e a Bíróság ítéletei. A válasz nem egyszerű. A Bíróságot ugyanis
korábbi ítéletei nem kötik, tehát nem köteles arra, hogy a hasonló ügyeket
hasonló módon döntse el. Mégis. a jogbiztonság megköveteli a Bíróság esetjogának
legalábbis meghatározott mértékű stabilitását. Lagrange főügyész ezt a Da Costa
-esetben úgy fogalmazta meg, hogy a Bíróság, ha fenn is tartja magának a jogot
az eltérésre, komoly okok híján nem tér el korábbi ítéleteitől."[5]
Ezzel ellentétes álláspontra
jut azonban Kecskés László, aki szerint
"[t]ermészetesen az Európai Bíróság jogalkotása is része az EK jogforrási
rendszerének" [6], ám hogy mi alapján
jut erre a következtetésre, arra nem találhatunk magyarázatot, csupán tényként
rögzíti megállapítását.
Sajátos az általános elvek
helyzete, mely jogilag nem tekinthető a közösségi jog részének, mivel
hivatkozást sem a Római Szerződésben, sem a Bíróság Statútumában nem találhatunk
rá, mégis a közösségi jog részének szokás tekinteni.[7]
Ahhoz azonban, hogy
magabiztosan kijelenthessük, hogy a Bíróság esetjoga részét képezi a közösségi
jognak, közelebbről is meg kell vizsgálni annak jellegét. "...Annak ellenére,
hogy számosan nemleges választ adnak erre a kérdésre [hogy ti. jogot alkot-e a
Bíróság] , a közösségi integráció érdekében a jogalkotói gyakorlat nem idegen a
Bíróságtól " - fogalmaz lényegesen óvatosabban Kardos Gábor.[8]
A közösségi jog fogalma
mellett létezik az acquis communautaire, amely lényegesen tágabb kört ölel fel,
mint a közösségi jog kategóriája: nem csupán a jogilag kötelező intézkedéseket,
hanem bár nem kötelező, de a Közösségre vonatkozó bármely elvet, gyakorlatot,
célkitűzést magába foglal. Ebben a körbe épülhet be a Bíróság esetjoga: "Az
acquis communautaire koncepciójának elméleti jelentőségét a jogilag kötelező,
illetve nem kötelező szabályok összekapcsolása adja, elismerve ezzel a két
normacsoport közötti kölcsönös függést, illetve a jogfejlődésnek ezt az útját,
amely az EK esetében is gyakran előfordul. Azt tudniillik, hogy bizonyos
szabályok előbb nyilatkozatok és alapelvek formájában jelennek meg, majd csupán
később válnak jogilag kötelezővé.
... A Maastrichti Szerződés kidolgozása során pedig többször is
kifejezetten kiemelték, hogy az Európai Uniónak - többek között - az acquis
communautaire koncepcióján kell alapulnia." [9]
II.
Az Európai Bíróság esetjoga
1. Az tehát egyértelműen
állítható, hogy a Közösséget megalapító Szerződések direkt módon nem sorolják a
Bíróság döntéseit a Közösség jogforrásai közé. A kérdés ezután az, hogy ez a
tény önmagában kizárja-e azt, hogy a Bíróság mégis döntésein keresztül egyfajta
jogot alkosson. Itt együtt kell vizsgálni tovább a közösségi jog szabályait és a
Bíróság tényleges gyakorlatát. Erre nézve alakított ki MacCormick és Summers egy
hat elemből álló szempontrendszert, mely - bár a korábban elmondottak miatt
óvatosan kell megközelíteni - támpontul szolgálhat ahhoz, hogy a precedensek
valamilyen formájú jelenlétét utolérhessük a közösségi joganyagban. Ismét
hangsúlyozni kell, hogy elsősorban országtanulmányok készültek ezen
szempontrendszer alapján, olyan sajátos joganyag, mint a közösségi jogé.
Egyedülállónak tekinthető az elvégzett vizsgálatok között. (Bár többször
történik arra emlékeztetés, hogy a helyzet hasonlít az Egyesült Államokéra, de
mivel ott is egy állam bírósági joggyakorlatát elemezték, így mégiscsak
egyedülállónak mondható az Unióval kapcsolatos elemzés jellegét tekintve,
hozzátéve azt is, hogy az USA-val való összehasonlítással is óvatosan kell
bánni, mivel annak államai - ellentétben a Közösség tagállamaival - nem
tekinthetők a nemzetközi jog alanyának, mint ahogy eltérő a két szinten
elhelyezkedő joganyag egymáshoz való viszonya is az USÁ-ban és az Unióban.).
A kérdés, amire végső soron
válaszolni kell az az, hogy vajon hol helyezkedik el a közösségi jogrendszer
ténylegesen, vagyis a bírói gyakorlat alapján a precedensjog és a "bíró a
törvény szája" felfogás, mint a skála két végpontja között: vagyis létezik-e, és
ha igen, mit jelent tartalmilag a precedens a közösségi
jogrendszerben.
Az említett hat fő szempont
a következő:
1. Intézményi felépítés,
valamint belső szervezet és működés
2. A döntések
"kötőereje"
3. A precedenst támogató fő
érvek
4. Mit jelent a precedens és
hogyan alkalmazható
5. Megkülönböztetés,
magyarázat, módosítás, felülszabályozás
6. Kilátások a jövőre nézve
általában, a változás lehetőségeinek mérlegelése
1. Először is tehát a
bírósági szervezeti rendszert kell megvizsgálni, főként azért, mivel már a
bíróságok felépítésének jellege is meghatározó lehet arra nézve, hogy az esetjog
ki tud-e alakulni, vagy ha létezik ilyen (jogilag elismerten), akkor az miként
érvényesül. Ennek megvizsgálhatósága érdekében a következőket tartják fontosnak
áttekinteni: hogy néz ki a bírósági szervezeti hierarchia; milyen méretű a
bíróság, van-e lehetősége az eléje kerülő esetek közül "válogatni" esetleges
precedensalkotás céljára; milyen a magasabb fokú bíróságok által hozott döntések
szerkezeti felépítése (tartalmaz-e párhuzamos és/vagy különvéleményeket); mennyire
hozzáférhetőek a bíróságok, főleg a magasabb fokú bíróságok határozatai; mit
takar a precedens kifejezés az adott jogrendszerben: csupán a korábbi
döntéseket, melyek relevánsak az eldöntendő ügyekkel kapcsolatban, vagy
valamilyen fokú kötőerővel rendelkező döntéseket, esetleg a jövőbeli bírói
jogalkotás alapját?; és vajon mit értenek tudományos írásokban a precedens alatt
az adott jogrendszer vonatkozásában;
mi a szerepe az egyes jogágakon belül a 'precedenseknek', van-e eltérés a
precedensek szerepét illetően az egyes jogágak között, és végül tudatában
vannak-e a bírák, mikor precedenst alkotnak, illetve hogyan reagálnak a bírák a
joghézagokra.
Mint az a felsoroltak
alapján mindjárt ki is tűnik: a felhozott kérdések nem mindegyikének van értelme
a közösségi jog vonatkozásában, így mindjárt jelezni lehet, hogy a jogágak
szerinti eltérés a közösségi jog jellegéből adódóan nem vizsgálható, mivel a
közösségi jog - mint azt Barceló megállapítja - "nem osztható fel a nemzeti
jogrendszerek hagyományos jogágainak megfelelően. [Mivel] egy alapvetően
közigazgatási jogi - alkotmányjogi joganyagról van szó."[10]
1. A bírósági
hierarchia
Az uniós bírósági szervezeti
rendszerrel kapcsolatban is mindjárt kérdésként merül fel az, hogy lehet-e itt
egyáltalán "szervezeti rendszerről" beszélni. Barceló is ellentmondásosan fogja
fel a kérdést: hiszen bár kiindulópontként evidenciaként állítja, hogy van ilyen
hierarchikus szervezeti rendszer, melynek építőkövei: a Court of Justice
(Európai Bíróság, ECJ), az Elsőfokú Bíróság (CFI), és a tagállami
bíróságok.[11] Ugyanakkor azt is
kijelenti, hogy az ECJ helyzete sajátos a rendszert alkotó többi bíróságéhoz
képest, mivel lényegét tekintve (a hagyományos kontinentális értelemben vett)
közigazgatási-alkotmánybírósági jellege van (vagyis olyan bíróság, ami a rendes
bírósági rendszeren kívül helyezkedik el). A tagállamokat pedig egyrészt a
177.cikk révén látja e rendszerbe bekapcsolhatónak, amikor a tagállami bíróság
egy előtte folyamatban lévő ügyben a közösségi jog olyan szabályát kell hogy
alkalmazza, mely véleménye szerint értelmezésre szorul, s ezért az ECJ-hoz
fordul jogértelmezés iránt ( vagyis az ECJ quasi-alkotmánybíróságként jár el,
hiszen nem egy ügy fellebbviteléről van szó). A másik érveként a közösségi jog
elsődlegessége szolgál, pontosabban ennek általános jellege, aminek
következtében a közösségi jog a tagállamok alkotmányaival szemben is
elsődlegességet élvez.
Véleményem szerint azonban
nem szabad itt megállni az érvelésben. Egyrészt megemlíthető itt az a gyakorlat,
miszerint a tagállami bíróságok nem kötelesek minden esetben az ECJ-hoz fordulni
előzetes határozat hozatala érdekében, ha a közösségi jog értelmezésével
kapcsolatban problémájuk merülne fel . Ha ugyanis a Bíróság korábban már hozott
előzetes határozatot hasonló ügyben, akkor dönthet úgy is a tagállami bíróság,
hogy annak megfelelően dönt az előtte folyamatban lévő ügyben, vagy dönthet úgy
is, hogy újabb értelmezést kér a Bíróságtól. [12] Itt említem meg,
hogy a kötelezettség a Római Szerződés szerint kizárólag a tagállamon belül
legutolsó fórumként eljáró szervekre vonatkozik, az alacsonyabb fokú szervek nem
kötelesek kérni az előzetes határozatot, így ez a gyakorlat különösen a
legfelsőbb fokú bíróságokra nézve jelentős már csak amiatt is, mert amennyiben
egy tagállamban a bíróságok a legfelsőbb fokon elhelyezkedő bíróság
gyakorlatához valamilyen mértékben kötöttek joggyakorlatukban, úgy az ECJ
döntése a tagállami jog részévé válik a legfelsőbb bíróság joggyakorlata
következtében. A fent említett gyakorlat tükrében mindez azt is jelentheti, hogy
az egyik tagállam valamely bírósága által kezdeményezett előzetes határozat
tartalma egy másik tagállamban valóságos joggá fog válni, amennyiben a
legfelsőbb bíróság ilyen értelmű döntést hoz.
Az elmondottak is csak azt támasztják alá, hogy a 177.cikk
alapján az Európai Bíróság és a tagállami bíróságok quasi az
alkotmánybíróság-rendes bíróságok viszonyának megfelelő kapcsolatban állnak
egymással, nem állítható egyértelműen - mint ahogy Barceló is utal erre - , hogy
a tagállami bíróságok hierarchikusan az Európai Bíróság alá rendeltek lennének;
de az sem mondható, hogy gyakorlatukban függetlenítettek lennének az
ECJ-tól.
Kecskés László az itt
elmondottakkal ellentétben azt szögezi le, hogy "...az Európai Bíróság nincs beépítve
egy bírói fórumrendszerbe." És ebből vonja le azt a következtetést, hogy "...a
Közösségen belül az Európai Bíróságnak monopóliuma van a bírói jog
kialakításra".[13]
Ebből a gondolatmenetből az
is következik, hogy éppen a Bíróság ilyen jellegű felépítése miatt van meg a
lehetősége egy egységes bírói jog kialakulásának. (Utalni kell azonban itt arra,
hogy a tagállami bíróságok is jogosultak a közösségi jog értelmezésére, hiszen
csak a legfelsőbb fok kötelezett az ECJ-hoz fordulásra előzetes határozat
iránt.)
A két uniós bíróság egymásra
épülése azáltal biztosított, hogy a CFI által hozott döntések az ECJ előtt
megtámadhatók. Az ilyen ügyek köre fokozatosan kibővült a CFI felállítása
(1989.) óta: mára az a helyzet, hogy csupán a 177. cikk szerinti eljárás az
egyetlen, amelyben kizárólag az ECJ járhat el, a többi ügy mind a CFI előtt
indítható elsőfokon.
A Bíróság
szervezete
A bírósági hierarchia
mellett az egyes szintek szerkezeti felépítése is szerepet játszhat abban, hogy
mennyire tud kialakulni egységes joggyakorlat. Ebből a szempontból jelentős az,
hogy milyen taglétszámmal dolgozik egy bíróság, és hogy részben a taglétszámból
fakadóan csak tanácsokban tud-e eljárni, vagy megvan-e a tényleges lehetőség a
teljes ülésen való döntésre.
Az ECJ és a CFI esetében is
adott a lehetőség a tanácsokban való eljárásra, de a teljes ülésen való döntésre
is. Az ECJ-ban bármely tanács jogosult a vitatott ügyeket a teljes ülés elé
bocsátani, ebben az esetben nem egy tanács, hanem a teljes ülés egyhangú
határozata alapján születik meg a döntés a kérdéses ügyben. A teljes ülések
jelentősége abban áll, hogy ezáltal egységes joggyakorlat alakulhat ki, kisebb
az esély arra, hogy az egyes tanácsok egymásnak ellentmondó döntéseket hozzanak.
Ezzel együtt nem tudok róla, hogy volna olyan szabály, amelyik a tanácsok között
kialakult ellentétes joggyakorlat esetére valamilyen eljárás lefolytatását
szabályozná.
A teljes ülések sikeressége
nagyban múlik a létszámon - főleg ott, ahol a bíróságnak egyhangúlag kell
véleményt alkotnia az ügyekben. Az ECJ és a CFI is 15 - 15 bíróval dolgozik, a
15 bíró mellett a ECJ 9 főügyészt (advocate-general) is magában
foglal.
A bírák kiválasztását
illetően a gyakorlatban nincs alapvető különbség, bár a CFI-re kinevezendő
bírákkal szemben enyhébbek a kiválasztás feltételei, a gyakorlat azt mutatja,
hogy a két bíróságra ugyanolyan szigorú feltételek fennállását követelik meg a
jelölésüket végző tagállamok.[14]
Különös jelentősége van
annak - és ez a Bíróság sajátos jellegéből adódik- , hogy a 15 bíró 15 különböző
tagállamból érkezik. Ennek oka nagyon egyszerű: a Bíróság szintjén is
biztosítani kívánták, hogy egyik tagállamnak se lehessen nagyobb politikai
befilyása a másiknál. Ez azonban azzal jár együtt, hogy a bírák akár egészen más
jogelméleti háttérből érkeznek, más elméleti alapokkal, így egészen eltérő jogi
gondolkodásmóddal rendelkező jogászok kerülhetnek egymás mellé a Bíróságban:
hiszen egészen más lehet a szemléletmódja egy angol bírónak, aki a common law
rendszerből érkezett, mint egy franciának, aki úgy tanulta, hogy náluk nem
létezik precedensjog és a bíró nem alkothat jogot. Mivel azonban a Bíróság
egyhangúlag hozza határozatait, és sem párhuzamos, sem különvélemények nem
kapcsolhatók a döntéseihez, így nem derülhet fény arra, hogy a valóságban
mennyire játszik szerepet a bírák eltérő szemléletmódja. Ám mégis feltételezni
lehet, hogy a közös munka során ezek az eltérő gondolkodásmódok hatással vannak
egymásra, és hol az egyik, hol a másik irányba húzva befolyásolják a Bíróság
joggyakorlatát.
A jogi szabályozás
áttekintésének része kell hogy legyen az eljárási jog legfontosabb szabályainak
áttekintése - onnantól fogva, hogy milyen ügyekben érkezhetnek egyáltalán
indítványok a Bírósághoz, majd azt megvizsgálva, hogy mi egy indítvány sorsa,
amikor a bírósághoz érkezik, hogyan történik a döntés, egyáltalán hogyan néz ki, vagyis mit tartalmaz a
Bíróság döntése.
Ügyfajták a Bíróság
előtt
A Római Szerződés 164.
(220.) cikkelye szerint a Bíróság feladata annak biztosítása, hogy a Szerződés
értelmezése és alkalmazása során a jog tiszteletben tartása érvényesüljön. Ez a
Szerződés alapján a Bíróság elé vihető ügyekben való döntésen keresztül
valósulhat meg.
Az ügyek típusait illetően előzetesen is
megállapítható annyi, hogy ezeknek köszönheti a Bíróság
közigazgatási-alkotmánybírósági jellegét: az általam megkülönböztetett ügycsoportok
szerinti besorolás is ezt a szemléletet kívánta követni és egyúttal
alátámasztani.
Az első nagy ügycsoportba
azokat az ügyfajtákat sorolnám, amelyek esetében az eljárás beindítására
jogalapként a közösségi jogszabályok megsértésével történik valamilyen
intézkedés meghozatala, vagy annak elmulasztása. Vagyis ha valamely tagállam
mulasztja el valamely kötelezettség teljesítését; ha akár az Európai Parlament
és a Tanács által közösen, akár önállóan a Tanács, vagy a Bizottság vagy az ECB
által hozott intézkedés született jogellenesen (pl. hatáskör hiánya, alapvető
eljárási szabály megsértése, stb mellett); illetve ha az Európai Parlament, a
Tanács, vagy a Bizottság intézkedési kötelezettségének nem tesz eleget. Valamint
ide sorolható a 184. cikkely által szabályozott rendelet jogellenességére
hivatkozás, amire mindazon esetekben lehetőség van az EU intézményei által
hozott rendeletekkel szemben, amikor semmissé nyilvánítást lehet indítványozni,
azonban itt nincs időhatár. Ezekben az ügyekben tehát a tagállamok, illetve az
Unió egyes intézményeinek intézkedései (mulasztásai) képezik vizsgálat tárgyát
az eljárás során.
Ezen az első körön belül
külön csoportba érdemes sorolni a szerződésen kívüli felelősségből fakadó
kártérítési jogvitákat. Ilyen típusú eljárás akkor indulhat, ha az EU szervei
vagy alkalmazottai hivatalos tevékenységi körükben okoznak kárt. Ami igazán
különlegessé teszi ezt az ügycsoportot az az, hogy ezen ügyek eldöntéséhez a
Bíróságnak "a Tagállamok jogrendjének közös általános elveit" kell figyelembe
vennie. Hogy ez utóbbi kitétel mit is takar, arról semmi közelebbit nem
tudhatunk meg egyik jogszabályból sem: a Bíróság meglehetősen széles jogkört
kapott az ilyen ügyekben való döntéshozatalban.
Ezekben az ügycsoportokban,
ha az indítványozók körét nézzük, azt lehet mondani, hogy az nagyjából
megegyezik a megtámadható felek körével: vagyis indítvány benyújtására
jogosítottak nagyrészt: a tagállamok, a Bizottság, a Tanács, és az Unió más
intézményei. Ám természetes és jogi személyek is szerepelnek az indítványozásra
jogosítottak körében, igaz csak nagyon szűk keretek között: semmisségi
indítványt és intézkedési kötelezettség elmulasztása megállapítása iránt
indíthatnak eljárást a Bíróság előtt. Ez utóbbi két ügyfajtánál meg kell azonban
jegyezni azt a- jogi szempontból nagyon lényeges- körülményt, hogy az
indítványozók ezen körének (vagyis természetes és jogi személyek esetén) a locus
standi a két ügyfajtánál lényeges eltérést mutat: semmisségi indítványt ugyanis
csak "közvetlen és személyes érintettség" esetén nyújthatnak be természetes és
jogi személyek. Az intézkedési kötelezettség elmulasztása megállapításához ez a
"közvetlen és személyes érintettség" nem előfeltétele az indítvány
elbírálásának. Nem tér ki rá a Szerződés, de ugyancsak jogosultak a szerződésen
kívüli károkozás miatt eljárást indítani a természetes és jogi személyek
egyaránt. A megtámadottak körét illetően viszont azt lehet mondani: magánfél a
megtámadott pozíciójában sohasem fordul elő.
Ami a jogkövetkezményeket
illeti, azt lehet mondani, a Bíróság előtt elsősorban megállapítás iránti ügyek
szerepelnek, hiszen első lépésben erre irányul a 169-170.cikkek alapján indított
a kötelezettség nemteljesítésének megállapítása iránti eljárás, valamint az
intézkedési kötelezettség elmulasztása miatt a 175.cikkely alapján indított
eljárás. Ugyanígy megállapítási a 184. cikk alapján történő hivatkozás egy
rendelet jogellenességére, bár végeredményét illetően hasonló helyzet jöhet
létre, mint semmissé nyilvánítás esetén: ugyanis ha a bíróság a hivatkozott
rendeletet alkalmazhatatlannak nyilvánítja, annak alkalmazásától a közösségi
szervek eltekintenek. Semmisségi indítvány esetén nem csupán az
alkalmazhatóságtól fosztja meg a hivatkozott jogszabályt, hanem érvényétől is.
Mindegyik ügyben közös az, hogy a
Bíróság döntése nyomán a megtámadott valamely intézkedés meghozatalára
válik kötelezetté - ezen intézkedést a Bíróság döntésével nem pótolhatja. Csupán
a semmisségi indítvány kivétel ezalól: a semmissé nyilvánított intézkedés
semmisségéhez nem szükséges valamely szerv további aktusa.
Mindezeket röviden
összefoglalva a következő állapítható meg tehát: a Bíróság előtti eljárásban a
felhozott két ügycsoportban magánfelek nem szerepelnek, az eljárás tárgyát pedig
mindig egy az EU valamely intézményének vagy tagállamának jogellenes intézkedése
képezi. Nem mond ellent ennek a kártérítési ügyek csoportja sem, mely az EU
intézményei illetve annak alkalmazottai által okozott szerződésen kívüli károk
miatt indítható, hiszen egyik félként itt is mindig a közösség szerepel. Ezek
alapján a Bíróság leginkább a közigazgatási bíróság szerepét látszik betölteni
az Unión belül, s hogy a francia megoldáshoz áll legközelebb, erősíti az, hogy
semmisségi ügyek körében jogában áll a Parlament, a Tanács és a Bizottság által
alkotott bizonyos jogszabályokat megsemmisíteni. Barceló is nem véletlenül
említi a francia közigazgatási
bíróságok szerepét a Bíróságról szólva, hozzátéve azt is, hogy Franciaországban
a közigazgatási jog az a jogterület, ahol a bíróság döntésein keresztül
leginkább jogalkotó jelleget tud kapni. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a
Bíróság joggyakorlatának jellege önmagában is olyan formát ölt, aminek
következtében az uniós jogrendszerben az esetjog, mint jogforrás tud
érvényesülni. [15]
Az ügyek következő
csoportjába az "előzetes határozat" (preliminary ruling) sorolható. Itt egy a
célját és az eljárás egészét illetően egy az előzőektől teljesen eltérő
ügycsoportról van szó. Ezen ügytípusnak ugyanis kinyilvánítottan elsődleges
célja az, hogy az egységességet biztosítsa az Unió joggyakorlatán belül: a
Bíróság feladata, hogy a tagállamok jogalkalmazásában az Uniós jogszabályok
egységes értelmezést kapjanak. Ebben a körben csak az köti a Bíróságot, hogy az
Uniós jogot kell maradéktalanul érvényre juttatniuk, valamint annak
egységességét, ezáltal a jogbiztonságot. Azonban az értelmezés mikéntjét
tekintve a Római Szerződés közelebbi szabályozást nem tartalmaz, így a
Bíróságnak itt is meg van a lehetősége arra, hogy széles mozgásteret vívjon ki
magának. Ezen tágra szabott értelmezési lehetőség segítségével lényegesen
nagyobb területeket vonhat be egy elv szabályozása alá (és másokat ki is zárhat
onnan), mint ahogy az a közösségi joganyagban szabályozásra került, ezáltal
elősegítve az aktivista jellegű bíráskodást.
Előzetes határozat
meghozatala iránt a tagállami bíróság fordulhat a Bírósághoz akkor, ha úgy véli,
hogy az Uniós jog valamelyik területének értelmezésére szüksége van az előtte
folyamatban lévő ügyben a döntés meghozatalához. (Ez lehet a Római Szerződés
maga; a Közösség intézményei és az ECB által hozott döntések érvényessége és
értelmezése; és a Tanács által felállított szervek statútumainak (kb.
alapszabályainak) értelmezése, feltéve, hogy ezt az adott statútum lehetővé
teszi. Ez utóbbiba tartozik pl. magának a Bíróságnak a statútuma) Természetesen
főszabály szerint azonban nem kötelező előzetes határozat indítványozása,
kivéve, ha a tagállam adott jogszolgáltató-szervének döntése ellen nincs
fellebbviteli lehetőség: az ilyen szervek kötelesek a Bírósághoz fordulni
előzetes határozat meghozatala iránt.
A felsorolt ügycsoportok
között ez az egyetlen olyan, amelyiknél magánfelek közötti jogvita valamilyen
formában bekerül a Bíróság elé, mégha csak áttételesen is, hiszen a Bíróság az
alapulfekvő ügyben nem hozhat döntést. Ugyanakkor előzetes határozata jelentős
mértékű, vagy akár végletes kihatással is lehet a nemzeti bíróságnak az
alapeljárásban hozott határozatára. A Bíróság által hozott előzetes határozat
ugyanis kötelező a hozzá forduló tagállam bíróságára. Ám ez még nem engedhet
arra következtetni senkit, hogy ezáltal a nemzeti bíróság fölött álló szervként
tekintsünk a Bíróságra: értelmezési ( és semmissé és nem alkalmazhatóvá
nyilvánítási ) jogköre leginkább a kontinentális országok alkotmánybíróságainak
tevékenységére emlékeztet: vagyis egy olyan bíróságéra, mely bár a bíróságokra
(is) kötelező érvényű, meg nem támadható döntést hoz, intézménye mégsem
sorolódik be a rendes bírósági szervezeti rendszer élére.
Eljárás a Bíróság
előtt
Nem kívánom részletezni az
Európai Bíróság eljárási jogát, csupán néhány elem kiemelését szeretném
megtenni, továbbra is kapcsolódva valamennyire a fent felsorolt szempontokhoz.
Mielőtt a Bíróság előtti eljárás néhány
sajátosságára kitérnék (bár ezek közül jó párra történt már hivatkozás) , az ECJ
eljárásában nagyon fontos szerepet játszó főügyész feladatairól ejtenék pár
szót. Súlyát különösen az növeli meg, hogy a Bíróság döntéseiben nem jelenhetnek
meg sem párhuzamos, sem különvélemények, és hogy a francia gyakorlathoz
hasonlóan maga a döntés sem tartalmaz hosszas jogi érveléseket, hanem - a
kontinentális gyakorlatnak megfelelően - egy elv megállapítása után annak a
konkrét ügyre alkalmazásával történik a döntés meghozatala. A hosszas jogi
érvelések, a felmerülő szempontok ütköztetése a főügyész véleményében
fogalmazódik meg, mint ahogy annak nyíltabb megfogalmazására is sor kerülhet a
főügyészi véleményben, amennyiben a Bíróság közel áll ahhoz, hogy precedenst
alakítson ki. (Mint ahogy ez történt az Express Dairy Foods- ügyben. Ebben az
esetben ugyanis a főügyész azt javasolta a Bíróságnak, hogy ne úgy hivatkozzon a
Bíróság a döntéshez alapul szolgáló Milac-ügy ratio decidendi-jére, hogy
megismétli az ott hozott döntés lényegét, azonban a Bíróság nem vette figyelembe
a főügyész véleményét ezen a ponton, és a Milac-döntés ratio decidendi-jének
magyarázatára vállalkozott - ezzel is közelítve a Bíróság gyakorlatát a common
law bíróságokéhoz.)[16]
A másik ok, ami még inkább növeli a
főügyész véleményének jelentőségét, a nyilvánosságra hozatallal van
összefüggésben. A Bíróság döntései hozzáférhetőek a nyilvánosság számára, de
ugyanígy hozzáférhetőek a főügyész véleményei is. Ez akár önmagában is ösztönző
lehet arra, hogy bizonyos esetekben a főügyész egy korábbi ügyben kifejtett
érvelésére - mely valamilyen oknál fogva nem vált a Bíróság döntése részévé -
hivatkozzanak indítványokban. Barceló két lehetséges esetet tud elképzelni: ha a
Bíróság egyszerűen csak nem emelte be az érvelést a döntésébe; illetve ha a
főügyész véleményével ellentétes döntést hozott, vagy érvelést fogadott el. Az
első esetben nyilván alátámasztásként, megerősítésként használják a főügyészi
véleményt; az utóbbi esetre akkor kerülhet sor, mikor az indítványozó[17] a Bíróság korábbi
joggyakorlatának megváltoztatását kívánja elérni.
Az itt leírtakból is
következik, hogy nem csupán a bírák, hanem a főügyészek esetében sem mellékes
az, hogy milyen jogi háttérrel rendelkeznek, sőt lehet állítani, hogy az ő
esetükben ez a szempont sokkal nagyobb jelentőséget kap, mint a bírák esetében,
hiszen a főügyészi vélemény mindig "egyéni" munkát jelent: vagyis
hangsúlyozottan jöhet át a jogi gondolkodásmód jellege, sajátossága, s akár
befolyásolhatja is a Bíróságot döntése meghozatalakor a főügyész szemléletmódja.
(Például visszatarthatja a Bíróságot a precedens alkotásától, de sodorhatja is
felé érvelése segítségével.)
A precedens a közösségi
jogrendszerben
A következő problémacsoport,
amit még az első kérdéskörben javasol vizsgálni a MacCormick-Summers-féle
szempontrendszer már konkrétan a precedens kérdését járja körül: itt még az
egész rendszerben elfoglalt helye tekintetében. Vagyis olyan kérésekre kell
választ adni, hogy mit értenek az adott jogrendszerben precedens alatt (egyrészt
a bírák, másrészt az elméleti szakemberek), hogy hogyan történik a korábbi
ügyekre hivatkozás az eljárásokban, és végül mi a bírák viszonya az adott
jogrendszerben található joghézagokhoz.
A Bíróság döntéseiben
nehezen érhető tetten bármiféle állásfoglalás a precedensekkel kapcsolatban -
éppen a döntések sajátos szerkezete miatt. A főügyész véleménye sokkal inkább
megfogalmazhat mérvadó állásfoglalást, és még inkább a Bíróság döntéseinek
elemzését végző kommentátorok munkái. Barceló szerint ez utóbbiak is azonban
ritkán határozzák meg azt a jelentéstartalmat, amit a fogalomhoz csatolnak. A
használat alapján időnként a ECJ azon korábbi döntéseire utalnak a kifejezéssel,
amiknek különös jelentőséget tulajdonítanak, bár kötőerőt nem. [18]
A főügyészi véleményben
többször is megfogalmazódott már az a nézet - hol támogatólag, hol egyet nem
értőleg -, hogy a Bíróság hajlamos a precedens alkotásra(mint az már említett Da
Costa-ügyben megfogalmazott főügyészi véleményben; vagy mint az ugyancsak
idézett Express Dairy Foods-esetben.)
Ami a kérdés tisztázásához
legnagyobb segítséget tudna nyújtani, az a Bíróság kifejezett állásfoglalása volna a kérdésben, ám ilyen Barceló
szerint nem jelent még meg: a
Bíróság csak addig merészkedett el mindeddig, hogy hivatkozzon döntéseiben saját
korábbi határozataira és az azokban megfogalmazottakra, de ezt semmilyen elvvel
nem támasztja alá.
Ide kapcsolódik a döntésekre
hivatkozás módja a Bíróság gyakorlatában. Az előbbiekből következik az, hogy
tehát a Bíróság sohasem mint 'precedensre' hivatkozik saját korábbi döntéseire,
de az tény, hogy a hivatkozás rendszeresnek mondható ma már. Itt is érdemes
utalni arra a dokumentumra[19], amely kifejezetten
javasolja a Bírósághoz fordulók számára a Bíróság korábbi döntéseire való
hivatkozást az indítványokban - méghozzá nem üres illusztrációként:
indokolásként felhasználható érvek közül az említett dokumentum csak a korábbi
Bírósági döntéseket említi kifejezetten, ezzel is hangsúlyozva jelentőségüket.
Annak is jelentősége van, hogy csupán a releváns ügyek említését fogadja el a
dokumentum szerint a Bíróság: az irreleváns ügyre hivatkozás ugyanis máris
alapot teremthet a Bíróságnak arra, hogy a precedens-rendszerre jellemző
'megkülönböztetés', vagy más esetben a 'felülszabályozás' módszerével éljen. Így
az indítványok maguk könnyítik meg a Bíróság számára esetjogának
továbbfejlesztését, az általa kidolgozott elvek további
pontosítását.
Ezzel együtt a Bíróság nem
érzi magát az indítványokban található hivatkozásokra utalva: nem csupán az ott
megjelenő korábbi döntésekre hivatkozás jelenik meg határozataiban, főként ha
szükségesnek látja a 'megkülönböztetés' alkalmazását, hanem önállóan is beemel
elemeket korábbi döntésekből. Példaként említhető a Bíróság döntése a
Cirotti-ügyben, ebben ugyanis az egyik fél az alapeljárásban (a belga Nemzeti
Nyugdíjhivatal; ONP) a Bíróság két korábbi döntésére is hivatkozott: Cassamali- és a Levatino-ügyben hozott
döntésre. A Bíróság azonban egyik hivatkozást sem fogadta el ( a Levatino-ügyre
hivatkozást a főügyész véleményében megfogalmazott érvek alapján vetette el);
ehelyett maga említett meg olyan korábbi ügyeket, amelyekben a megfogalmazott
döntés lényegét tekintve inkább alkalmazható az előtte fekvő esetre.[20]
A Bíróság gyakorlatában - az
elsődleges és másodlagos jog alkalmazásán kívül - egyedül a korábbi döntések
tekintetében lehet felvetni a precedens-jelleg kérdését: Barceló megállapítja,
hogy szakmai, tudományos írások egyáltalán nem jelennek meg hivatkozási alapként
a Bíróság gyakorlatában. A korábbi döntéseken kívül egyedül politikai faktorok
kaphatnak szerepet egy ügyben való döntés során. Ilyen "politikai" érv jelenik
meg a Marschall-ügyben, ahol a Bíróság - elfogadva az egyik fél érvelését -,
abból indult ki, hogy a női dolgozóknak a különböző előítéletek és sztereotípiák
miatt kisebb az esélyük arra, hogy magasabb pozíciókat elnyerjenek, még akkor
is, ha azonos képzettséggel rendelkeznek, mint férfi kollégáik. Emiatt a Bíróság
úgy vélte, hogy az azonos képzettséggel rendelkező jelöltek közül a nőknek
biztosított előny nem sérti a közösségi jogban megfogalmazott diszkrimináció
tilalmát, feltéve ha biztosított, hogy olyan objektív körülmények vizsgálata
alapján történik alkalmazásuk, melyek a jelölt nemére nincsenek tekintettel,
ezáltal a férfi dolgozók előléptetése is azonos feltételek mellett biztosított.
[21]
Hasonló jellegű indokolást
találhatunk a Cirotti-ügyben azzal kapcsolatban, hogy a Bíróság miért nem
fogadta el az egyik fél, az ONP hivatkozását a Bíróság egyik korábbi
döntésére: Bíróság szerint a
hivatkozott döntés, illetve az ott értelmezett rendelkezés célja hiúsulna meg, ha az ott
kimondottakat az előtte fekvő ügyre alkalmazná, és a továbbiakban megmagyarázza
azt is, mi volt ez a cél.[22]
A közösségi jog jellegéből
fakadóan nehéz elképzelni olyan ügyet - mondja Barceló - , amelyik nem alapul
valamilyen rendelkezésen. Az egyetlen lehetőség arra, hogy a Bíróság joghézaggal
találkozzon, leginkább a 177. cikk szerinti eljárás során adódhat, mivel
-Koopmans bíró állítása szerint - a Bíróság tevékenysége legkevésbé ebben a
körben leszabályozott.[23]
Az a kérdés, hogy a korábbi
döntésekre hivatkozás milyen célból történik, a következő témakör, a döntések
"kötőereje" foglalkozik.
2. A döntések
"kötőereje"
A Bíróságra vonatkozó
szabályok áttekintése és az esetjog szerepének megvizsgálása után már könnyebb
megvizsgálni és besorolni a Bíróság esetjogát a hozzá kapcsolódó kötőerő jellege
szerint. Attól függően, hogy egy adott országban milyen kötőerő kapcsolódhat a
bíróság döntéseihez egy kategóriarendszert találhatunk
MacCormick-Summers-nél.
Ez alapján 'kötőerő' szerint
meg lehet különböztetni:
1. Formális kötőerőről
beszélhetünk, ha azok a döntések, amelyek nincsenek tekintettel egy precedens
kötőerejére jogellenesnek tekintendők és megváltoztatásra kerülnek a
fellebbvitel során.
Ezen belül
megkülönböztethetünk két esetet:
a.) formális kötőerő, amely
nem lehet tárgya felülszabályozásnak
-strict kötöttség, ha minden
esetben kötelező hivatkozni rá;
-hatálytalanítható kötőerő:
minden esetben kötelező hivatkozni rá, kivéve meghatározott kört (a kivételek
köre vagy pontosan meghatározott vagy nem);
b.) formális kötőerő, amely
tárgya lehet módosításnak, vagy felülszabályozásnak
2. Nincs formális kötőereje
a precedensnek, de 'befolyásoló' erővel bír: vagyis ha egy döntés nem veszi
figyelembe a precedensnek ezt a befolyásoló erejét, bár nem válik jogellenessé,
mégis kritika és megváltoztatás tárgyát képezheti ezen okból kifolyólag. Itt is
két eset különböztethető meg:
a.) hatálytalanítható
'befolyás' (hatás) esetén: hivatkozni kell rá, hacsak valamilyen kivétel nincsen (a kivételek lehetnek
pontosan vagy kevésbé pontosan meghatározottak);
b.) kiemelkedő 'befolyás' (hatás) esetén:
hivatkozni kell rá, hacsak ezt megakadályozó okok fel nem
merülnek.
3. Formálisan nem köt és
'befolyásoló' erővel sem bír a precedens, de támogatja a döntést: tehát egy
döntés nem lesz jogellenes hivatkozás híján, de sokkal inkább igazolt lenne, ha
tartalmazná a hivatkozást a precedensre, például amiatt, hogy bizonyítsa, hogy
az ügyben hozott döntés megfelel a precedensnek;
4. Egyszerű illusztrációként
felhívott precedensek.[24]
Egy adott ország esetjogát
néhány szempont megvizsgálása alapján látják besorolhatónak valamely kategória
alá. Ezen szempontok között szerepel a normaanyag vizsgálata a precedensekre
(esetjogra) vonatkozóan; meg kell vizsgálni a normatív erő különböző fokozatait
és mindazokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a normatív erő fokát,
valamint azokat a tényezőket, melyek leronthatnak egy precedenst (itt olyan
elemekre kell gondolni, mint a gyakorlatot kialakító bíróság helye a
hierarchiában, az ítéletet fogalmazó bíró elismertségének mértéke, a döntés
meghozatala óta beállt gazdasági-politikai-szociális változások, a precedens
kora, az érvek súlya, ellenérvek jelenléte, stb.), valamint a kötőerőt
horizontálisan és vertikálisan (vagyis az azonos szinten elhelyezkedő bíróságok
kötöttségét egymás döntéseihez, illetve az alacsonyabb szinten elhelyezkedők
kötöttségét a magasabb szinten lévőkhöz).
A Római Szerződés, de a
Bíróság Statútuma sem nyilvánítja jogforrássá a Bíróság korábbi döntéseit,
ugyanakkor azonban nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a Bíróság
határozataiban hivatkozzék ezekre. A 164. cikk alapján a Bíróság arra köteles,
hogy biztosítsa a Szerződés és más közösségi joganyagok érvényesülését. A
177.cikk alapján továbbá azt is biztosítania kell, hogy a közösségi jog egységes
értelmezést kapjon a Közösségen belül a jogalkalmazásban, a bírói fórumok előtt.
E rendelkezés célja a jogbiztonság megteremtése a közösségi jog körében. A
kérdés az, hogy az itt vázolt 'jogszabályi' keretekkel miként tud élni a Bíróság
joggyakorlata során.
A döntések "kötőerejének",
kötelező jellegének kérdése több szinten és dimenzióban merül fel, bár itt a
horizontális kötőerő kérdése nem vethető fel, hiszen a Bíróság egyes szintjein
nem találhatunk több bírói fórumot. Felmerül a kötőerő kérdése az ECJ
vonatkozásában, hogy vajon mennyire kötik saját korábbi döntései; mint ahogy
ugyanez a kérdés felmerül a CFI tekintetében is. A vertikális kötőerő kérdése
alapján az ECJ és CFI, valamint az ECJ és a tagállami bíróságok joggyakorlatának
viszonyát, pontosabban az ECJ döntéseinek rájuk nézve kötelező jellegét kell
nagyító alá venni.
Mivel a Bíróság saját
korábbi döntéseihez való kötöttségéről volt már szó, így most a vertikális
kötőerő kérdésére térnék ki részletesebben.
Mint arról korábban szó
volt, a CFI előtt indítható eljárásokban másodfokú bíróságként jár el az ECJ.
Ennek lesz joggal felvethető következménye, hogy esetleg a CFI-t kötnék az ECJ
által hozott korábbi döntések hasonló ügyek esetén, bár "jogszabályi"
rendelkezések között erre nézve nem találunk utalásokat. Mégis valószínűsíthető,
hogy tekintélye megőrzése végett, vagyis azért, hogy minél kevesebb döntését
bírálja felül az ECJ, a CFI igyekszik minél inkább igazodni az ECJ által
korábban kialakított esetjoghoz. Nagyban befolyásoló tényező lehet (bár ezt a
szempontot Barceló csak az ECJ-szal kapcsolatban említi), hogy a CFI csak nagyon
rövid múltra visszatekintő bíróság, és talán azt is lehet állítani, hogy
ítélkezési gyakorlata még nem teljesen kialakult - főleg mivel újabb és újabb
eljárási jogköröket ruháztak rá az elmúlt tíz év folyamán, így jogkörének
szabályozása lényegében csak mostanra vált véglegessé. (Igaz ugyanakkor, hogy
nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy jelentős különbség van az ECJ és
a CFI helyzete között: a CFI egy valamelyest már kialakult gyakorlatba kellett
hogy beleigazodjon, az ECJ helyzete sokkal inkább úttörő jellegű volt.) Így az
CFI mozgását két tényező befolyásolhatja különösen gyakorlata kialakítása során:
egyrészt a saját hangjának és tekintélyének megteremtésére törekvés, másrészt -
és mivel elsőfokon eljáró és "új" bíróságról van szó, így ez a tényező
feltehetőleg sokkal hangsúlyosabban esik latba - az igazodás, a megfelelés
kényszere is. Ez az utóbbi elméletileg nagyban befolyásolhatja a CFI
gyakorlatát, és leginkább azáltal tudja elérni, ha - amennyire csak teheti - nem
tér el az ECJ gyakorlatától. Ám
mivel a Bíróság esetjoga nem képezi a jogforrási rendszer részét, valamint nem
kizárható egy olyan törekvés sem a CFI részéről, hogy egy önálló, markáns hangot
kíván kialakítani, így talán ezzel is magyarázható az ECJ döntéseire való
hivatkozás mellőzése határozataiban, valamint annak elkerülése, hogy magát
valamilyen szinten-formában az ECJ döntésekhez kötöttnek
nyilvánítsa.
Némiképpen ellentmondani látszik az imént
elmondottaknak például az a - a Bíróság előtt megjelenő ügyvédek részére kiadott
- összefoglaló dokumentum, amely a CFI-hez benyújtandó írásbeli anyagok
formájára és tartalmára nézve is megemlékezik a Bíróság (az ECJ és a CFI)
esetjogáról. Ugyanis a CFI-hez benyújtandó kérelemben hivatkozni kell
jogszabályi rendelkezésekre, valamint rövid érvelést kell csatolni minden
állításhoz beleértve ebbe az esetleg
szükséges utalást az ECJ, illetve a CFI kapcsolódó eseti jogára. [25] A kiemelt szövegrészből mindenekelőtt
arra derül fény, hogy létezik - elismerten létezik- esetjog az EU Bíróság
gyakorlatában, méghozzá úgy, hogy erre hivatkozni is lehet a hozzá benyújtott
kérelmekben. Igaz, jogalapként nem szolgálhat, de az érvelésnek részeként
kiemelten jön figyelembe (hiszen az esetjogra külön felhívja a figyelmet a
dokumentum) a Bíróság gyakorlata. Emellett fontos információ a két bíróság , a
CFI és az ECJ viszonyára nézve, hogy a CFI előtt indítandó eljárásban lehet
hivatkozni az ECJ esetjogára is. Ez persze csupán annak a nyilvánvalónak tűnő
érvelésnek szolgál alátámasztásul, hogy a CFI döntései egyértelműen nem térnek
el az ECJ esetjogától amiatt, hogy az alá-fölé rendeltségi viszonyban az ECJ
magasabb szinten helyezkedik el, és így az alsóbb szint döntéseit úgyis
megváltoztatná, ha az gyakorlatának ellentmondó döntést hozna, ezen felül az ECJ
döntéseinek kimondottan is a jogalkalmazás egységességét kell megvalósítania,
ennek ellenére a CFI egyébként sem hozna döntést. Mindezek azonban önmagukban
még nem jelentik azt, hogy az indítványozó ténylegesen sikerrel hivatkozhatna az
ECJ korábbi hasonló ügyben hozott döntéseire a CFI előtti eljárásban, ez a
körülmény akár rejtett is maradhatna, mint ahogyan ez történt a Bíróság
történetének kezdetén.
Ugyanígy meg lehet vizsgálni
az ECJ és a tagállamok bíróságai joggyakorlatának viszonyát: vajon mennyire
követik az ECJ korábban kialakított jogértelmezéseit a bíróságok vagy élnek
inkább lehetőség szerint minden alkalommal a 177. cikk alapján a közösségi jog
értelmezése iránti indítványozás jogával. Természetesen, miután a tagállamok
bíróságainak nem kötelező a Bírósághoz fordulniuk minden esetben, ha a közösségi
jogszabályok értelmezésére van szükség az előttük folyamatban lévő ügyben, maguk
is értelmezhetik ezeket. De a rendelkezés célja éppen az volt, hogy a tagállamok
jogalkalmazóinak gyakorlatában egységes értelmezést kapjanak a közösségi
joganyagok, így kívánatos, hogy minden kérdéses esetben az ECJ-hoz forduljanak.
De vajon megtörténik-e ez, ha egy adott tagállami bíróság elé egy olyan ügy
került, amelyben a felmerülő értelmezési probléma tekintetében az ECJ már adott
korábban értelmezést? Mit tesz
ilyenkor a tagállam bírósága: a Bírósághoz fordul ismét, vagy esetleg a Bíróság
korábbi értelmezésének megfelelő határozatot hoz az ügyben? És ha ez utóbbi
történik vajon történik-e hivatkozás az Európai Bíróság által adott
értelmezésre, vagy egyszerűen csak annak megfelelő tartalmú döntés születik?
Megteheti-e azt a tagállam bírósága, hogy az ECJ korábbi döntésére támaszkodva
további részletező értelmezését adja valamely közösségi jogszabályi
rendelkezésnek?
A kérdés megválaszolását
nehezíti, hogy - ellentétben a CFI és az ECJ esetével, ahol az egymásraépülés
egyértelműnek mondható, addig ugyanez az ECJ-ről és tagállami bíróságokról nem
mondható el. Csupán a 177. cikk az, ahol a Bíróság döntéséhez az adott tagállami
bíróság kötöttnek mondható. Ez alapján írható le a két bíróság viszonya a
kontinentális alkotmánybíróság - rendes bíróság viszonyával. Ezek után kérdés,
hogy egy ilyen típusú viszonyrendszerben egy ilyen quasi-alkotmánybíróság ( az
ECJ) mennyiben van vagy lehet befolyással a quasi-rendes bíróságokra (vagyis itt
a tagállami bíróságokra). (Természetesen a párhuzam csak nagyon távolinak
fogható fel, kizárólag a probléma szemléltetésére lehet alkalmas, hiszen a két
típusú bíróság viszonyrendszere lényegesen bonyolultabb ennél.)
Abból a rendelkezésből, hogy
az ECJ feladata, hogy a közösségi jog egységes értelmezését biztosítsa arra
lehet következtetni, hogy a tagállami bíróságok kötve kell hogy legyenek a
Bíróság döntéseihez (értelmezéseihez), mivel az egységesség, a jogbiztonság csak
ezáltal érhető el és biztosítható. A Bíróság saját döntésével is ezt látszik
igazolni a fent már említett ICC-ügyben, miszerint egy általa korábban már
értelmezett közösségi jogszabállyal kapcsolatban nem szükséges ismét
hozzáfordulni, minden tagállami bíróság magára nézve kötelezőnek ismerheti el az
ECJ korábban hozott előzetes határozatait. A Bíróság azonban szemmel láthatólag
tartózkodott annak egyértelmű kimondásától, hogy a tagállamokra minden esetben
kötelező korábbi értelmezése (mindaddig, míg maga nem ad új értelmezést), ami
nem magyarázható csupán a precedensjog látszatának kerülésére való hajlamával,
sokkal jelentősebb problémaként lép itt előtérbe a szuverenitás kérdése, vagyis
az, hogy vajon meddig terjeszthető egy közösségi intézmény hatásköre úgy, hogy
ez összeférhető legyen a tagállamok intézményeinek hatáskörével, végső soron a
tagállamok szuverenitásával. Így érthető a Bíróság tartózkodása a kötelező
jelleg általános érvényű kimondásától, hiszen a Bíróság ennek kimondásával úgy
alkotott volna jogot, ami egyúttal beavatkozást jelentett volna a tagállami
intézmények (bíróságok) hatáskörébe - olyan mértékben, mely komoly
szuverenitás-problémákat vetett volna fel. Rendelkezése révén azonban lényegében
meghagyta a tagállami bíróságoknak a szabad mérlegelés jogát: választhatják,
hogy önként alkalmazkodnak a Bíróság értelmezéseihez, vagy dönthetnek úgy, hogy
új értelmezést kérnek az ECJ-tól.
Barceló ezen a ponton
azokkal ért egyet, akik szerint a
tagállami bíróságok valójában kötve vannak az ECJ döntéseihez. Ehhez példaként a
Firma Foto-Frost ügyet[26] hozza fel, melyben a Bíróság azt mondta
ki, hogy bármely közösségi aktus érvénytelenségét azon az alapon, hogy az
veszélyezteti a magasabb szintű közösségi jogot tagállami bíróság nem mondhatja
ki (holott ők is jogosultak a közösségi jog értelmezésére): vagy érvényesnek
kell tekintenie és alkalmaznia kell, vagy az Európai Bírósághoz kell fordulnia a
177. cikk alapján. Ebből Barceló arra következtet, hogy a tagállami bíróságok
azt sem mondhatják ki, hogy valamely korábbi ECJ döntés érvénytelen vagy hibás
volna: a kérdés eldöntését az ECJ elé kell utalnia.
De példaként hozható fel a
Cirotti-ügyben hozott döntéssel kapcsolatban az a tény is, hogy az alapul fekvő
eljárásban első fokon eljáró bíróság ( a Tribunal du Travail de Bruxelles) az
ECJ egy korábbi ügyben, a Cassamali-ügyben hozott döntés analógiájával élve
hozott határozatot. Az ONP ezen analógia ellen élt aztán fellebbezési jogával, s
az ECJ meg is állapította, hogy az analógia -tartalmi, nem formai okokból - nem
volt helytálló.[27]
3.A precedenst támogató fő
érvek
4. Mit jelent a precedens és
hogyan alkalmazható
5. Megkülönböztetés,
magyarázat, módosítás, felülszabályozás
A soron következő
kérdéscsoportok a precedensek tartalmát és működését tekintik át különböző
nézőpontokból: a stare decisis, a ratio decidendi, a kiemelkedő jelentőségű
ügyek és az esetjog folytonossága kérdéseit, végül a felülszabályozás, megkülönböztetés,
módosítás és magyarázat módszereinek vizsgálatát.
Az eddigiekből is
kiviláglik: a törekvés a korábban hozott döntésekhez kimutatható a Bíróság
gyakorlatában, ennek okaként Barceló a jogbiztonságot, a jog egységességét
hangsúlyozza, bár ez az érv a Bíróság döntéseiben még nyíltan nem fogalmazódott
meg. Emellett - Koopmans bíró megállapítása alapján - fontos szerepet tulajdonít
az íratlan szabályoknak, valamint a korábbi döntésekben megfogalmazott általános
jogelveknek, Koopmans szerint ugyanis a bírák sokkal szívesebben fordulnak
azokhoz a döntésekhez, amelyekben ilyen elvek megfogalmazást nyertek, így azok
szűkítésével és kiterjesztésével tudnak dönteni a későbbiek során az előttük
fekvő ügyekben.
Ebből is következik, hogy a
Bíróság nem a korábbi ügyekből indul ki, hanem a döntésekben megfogalmazódó
elvekből - nem tekintve az alapul fekvő ügy tényeit. Így itt a kontinentális
joggyakorlat módszere érvényesül: a bírák egy elvből indulnak ki, és annak
segítségével kísérlik megoldani a folyamatban lévő ügyet. (Ellentétben a common
law rendszer bírájával, akinek "az eldöntendő esetet pontosan analizálnia kell,
és más hasonló esetekkel összehasonlítania, melynek korábbi döntésekben ,
precedensekben kerültek eldöntésre. Ha ugyanazokat a tényállási elemeket találja
abban, úgy a precedens ratio decidendi-jét fogja keresni, és az alapján dönti el
az új esetet." [28]
A ratio decidendi
megkeresésére példát találhatunk az említett Express Dairy Foods- és
Cirotti-esetekben. Az előbbiben a Bíróság a főügyész véleménye ellenére tért ki
egy korábbi döntése ratio decicendi-jének elemzésére; a Cirotti-ügyben az egyik
fél által történt hivatkozások alapján elemezte azok ratio decidendi-jét, és
mivel nem tartotta megfelelőnek a hivatkozásokat, így a ratio decidendi
magyarázása révén indokolta meg ezen véleményét - ezúttal a főügyészi
véleménnyel egyetértésben.[29]
További kérdés, hogy vajon
valamennyi Bírósági döntés azonos súllyal esik-e latba a hivatkozás során. Itt utalnék arra a
különbségre, ami a hivatkozásokban megjelenik. Egyrészt vannak olyan korábbi
döntések, melyek az előzetes anyagok hivatkozásai miatt kerülnek be a döntésbe:
az indítvány vagy a főügyész véleménye tartalmazza először a hivatkozást.
Másrészt vannak olyanok, melyeket a Bíróság hív fel. Ez utóbbiak között
találhatóak olyanok, melyeket a Bíróság sokszor csak mint példát hoz fel,
mintegy a döntés alapjául szolgáló elv megerősítéseként. Van úgy, hogy korábbi
döntések sorára hivatkozik ilyenkor, mintegy példálózó jelleggel, de az is
előfordul, hogy csak egy korábbi döntést említ úgy, hogy a Bíróság
kihangsúlyozza a hivatkozott döntés kiemelkedő jelentőségét ( A leggyakoribb
formula szerint: "A Bíróság korábban kialakított gyakorlatának megfelelően
(különösen, a ..ügyben hozott döntésében) ...")[30]
A Bíróság ezzel a formulával
egyrészt hangsúlyozni tudja, hogy joggyakorlatában a folyamatosság elsődleges
szempontként jön figyelembe; másrészt viszont iránymutatásnak is tekinthető:
hogy hasonló ügyekben melyek azok a korábbi döntések, melyek "ratio
decidendi-je" elsősorban tekintendők irányadónak. (Ezzel befolyásolja a hozzá
forduló tagállami bíróságok, illetve másodfokon eljárva a CFI joggyakorlatát
is.)
A folyamatosság mellett a
bíróságnak szüksége van arra is, hogy esetjogában bizonyosfokú rugalmasság is
jelen legyen: vagyis hogy ne csak a jogszabályokhoz ne legyen hozzákötve, de
saját joggyakorlatához se, hanem bizonyos rugalmassággal tudja kezelni
esetjogát, tovább tudja árnyalni, illetve a változó körülményekhez tudja
igazítani az általa kidogozott elveket, értelmezéseket. Erre szolgál a
megkülönböztetés, a felülszabályozás, a módosítás és a magyarázat módszere. Amíg
azonban az "ítélkezés" folyamatosságára találhatunk kifejezett utalásokat a
Bíróság döntéseiben, addig az említett módszereket nem alkalmazza nyílt
megfogalmazásuk mellett, csupán következtetni lehet arra, hogy ha élni kívánt
valamelyikükkel a Bíróság. Vagyis az esetjog folyamatosságával szemben ezen
módszereket lényegesen kevésbé, vagy legalább is később kezdte el felvállalni a
Bíróság. Így történt ez a
Marschall-ügyben[31], ahol a Bíróság úgy
ítélte meg, hogy a korábban - a Kalanke-ügyben - kialakított gyakorlatát felül
kell bírálnia és tovább kell pontosítania az ott kidolgozott elvet. A
Kalanke-ügyben úgy rendelkezett a Bíróság, hogy a diszkrimináció tilalmába
ütközik minden olyan rendelkezés, amely szerint a magasabb pozíciók betöltésénél,
amennyiben a férfi és a női jelölt között nincs képzettségbeli eltérés, úgy a
nőt kell előnyben részesíteni, ha az adott szakmában a nők száma a magasabb
pozíciókban korlátozott. Ez az elv azonban nem vette számításba azt az esetet,
ha a tagállami jog tartalmaz egy 'védelmi klauzulát' ('saving clause'). Így a
Kalanke-ügyben hozott értelmezését azzal egészítette ki, hogy nem ütközik a nemi
diszkrimináció tilalmába az ilyen 'védelmi klauzula' a tagállami jogban, ha egy
magasabb pozícióban való alkalmazáskor amiatt részesítenek előnyben egy női
jelöltet, mert bizonyos objektíven megítélt kritériumok alapján - túl a
képzettségi kritériumokon - megfelelőbbnek bizonyul az állásra, feltéve, hogy a
férfi jelöltek előléptetése is ugyanilyen objektív feltételek fennállása esetén
biztosított. [32]
Itt ismét csak utalni kell
arra a gyakorlatra, hogy az indítványozók maguk is hivatkozással élnek a korábbi
döntésekre, ami nagy segítséget nyújthat a Bíróságnak a megkülönböztetés
alkalmazásában, hiszen a Bíróság maga nem biztos, hogy minden szempontot
figyelembe venne, de az indítvány segítségével és alapján szélesebb kört tud
áttekinteni.
A megkülönböztetésre
példaként lehet hozni a Bíróságnak a Cirotti-ügyben hozott döntésében található
érvelést. [33] Itt az egyik fél,
(a Nemzeti Nyugdíjhivatal) a Bíróság két korábbi döntésére is utalt (az egyikre
az ügyében elsőfokon eljár munkaügyi bíróság analógiája miatt), ám a Bíróság
mindkettővel kapcsolatban megkülönböztetéssel élt: úgy vélte, egyik hivatkozott
esetben hozott döntés sem alkalmas hivatkozási alap; továbbmenve meghatározta
azt az ügyet is, amelyik szerinte releváns lehet az előtte fekvő üggyel
kapcsolatban. Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy a Bíróság többször is azzal
érvel, hogy a fél által hivatkozott ügyben a garantált bevétel biztosításának
célja tette indokolttá a Bíróság döntését, és amennyiben az ott megállapított
elvet követné jelen ügyben is a Bíróság , akkor éppen ezt a bizonyos célját
változtatná meg a bevételt biztosító tagállami szabályozásnak .[34]
6.Kilátások a jövőre nézve
általában, a változás lehetőségeinek mérlegelése
Végül annak megvizsgálása
maradt, hogy milyen változási-változtatási lehetőségek vannak a Bíróság
joggyakorlatában. Barceló főleg intézményi jellegű változtatásokat említ:
mindenekelőtt annak lehetővé tételének szükségességét, hogy a bírák általuk
aláírt véleményeket: párhuzamos és különvéleményeket is csatolhassanak a jövőben
a Bíróság döntéseihez. Ennek jelentőségét amiatt hangsúlyozza, mert szerinte egy
sokkal őszintébb, nyíltabb döntéshozatal alakulhatna ki - lehetővé téve a korábbi döntésekre hivatkozás jellegének
felvállalását. Ezen túlmenően pedig sokkal "jobb" döntések születhetnének.
(Ehhez kapcsolódóan - bár Barceló ezt nem említi, mégis érveléséből
következtetni lehet rá, hogy az egyhangúság eltörlése is ugyanezt a hatást
szolgálná.)
Nem kizárt az sem, hogy a
remélhetőleg közeljövőben történő csatlakozások is nagy hatással lesznek a
Bíróság intézményére és gyakorlatának alakulására, elsősorban a Bíróság
összetételének megváltozása, a bírák számának feltehető emelkedése miatt.
Másrészt a csatlakozó államok számára is kérdéseket vethet fel a Bíróság
esetjoga azzal összefüggésben, hogy vajon az újonnan csatlakozott államok
bíróságai mennyiben lesznek kötve a Bíróság korábbi döntéseihez: a felmerülő
értelmezési problémák esetén ők is a Bíróság korábbi értelmezései alapján
járjanak-e el, vagy forduljanak értelmezés iránt a Bírósághoz. Ha az előbbi eset
áll fenn, nem kizárt, hogy a csatlakozásra váró államok bíróságai számára
célszerű minél hamarabb megismerkedni az Európai Bíróság esetjogával, különös
tekintettel a kiemelkedő jelentőségű ügyekre. Ugyanakkor kérdés, hogy ezeknek az
országoknak a bíróságai mennyiben fogadják majd el az Európai Bíróság jelenlegi
szerepkörét, vagyis azt, hogy gyakorlatával befolyásolni tudja a tagállami
bíróságok joggyakorlatát. Nyilván nem lesz zökkenőmentes a Bíróság ezen
szerepének elfogadási folyamata a tagállami bíróságok részéről, kérdés, hogy ez
megakaszthatja-e egy időre azt a fejlődési folyamatot, amely felé a Bíróság
elindult: vagyis hogy esetjogával egy, ha kötelező erővel nem is, de egyre
inkább befolyásoló erővel bíró esetjogot alkot.
III.
Összefoglaló gondolatok
A Bíróság jogalkalmazói
tevékenységét vizsgálva többen megállapították: a Bíróság meglehetősen
széleskörűen fogja fel jogértelmezői feladatkörét, megalapításától fogva folyamatosan
tolódott az aktivista bírósági szerepkör felé. Ennek részeként is felfogható, hogy a
Bíróság gyakorlatában megjelent az esetjog, vagyis hogy döntéseiben megjelennek
hivatkozások korábbi döntésekre. Ezen hivatkozások jellege sem hagyható
figyelmen kívül a precedensek vizsgálatánál, hiszen szerepük a döntésben más és
más lehet, ettől függően állhat a Bíróság gyakorlata közelebb vagy távolabb a
precedensjogi rendszertől. John J
Barceló tendenciaként jellemzi a korábbi döntésekre való hivatkozást a Bíróság
gyakorlatában, ami elsősorban azzal a céllal történik, hogy egy lefektetett
jogelvet alátámasszanak egy vagy több korábbi döntéssel. Azonban a Bíróság
(ebben az esetben az ECJ-ról van szó) sohasem úgy hivatkozik ezekre az ügyekre,
mint precedensekre, hanem olyan
eseteknek tekinti ezeket, amelyek egy
kifejtett elv alátámasztásául szolgálnak.
Mára azonban már nem is egyszerűen csak arról van
szó, hogy a Bíróság korábban kidolgozott döntéseiben megjelenő elvek
befolyásolják a Bíróság későbbiek során hozandó döntéseit, nem is egyszerűen
arról, hogy a Bíróság hivatkozik saját korábbi döntésére határozatában, hanem a
korábbi döntések a Bíróság és a felek számára is kifejezetten és
kinyilvánítottan elfogadott hivatkozási alapként szolgálnak. Mint ahogy arra is
van már példa, hogy tagállami bíróság egy korábbi ECJ-döntés analógiájára hoz
határozatot előtte folyamatban lévő ügyben. Ez a változás pedig nagy
jelentőséggel bír a precedensek szempontjából: hiszen egy határozottabb és
nyíltabb elismerését jelenti mindez a Bíróság precedenst-teremtő gyakorlatának,
melynek még a látszatát is oly sokáig igyekezett elkerülni.
A Bíróság ezen tevékenysége
azonban mint látható volt nem választható el a szuverenitás-problémától: hiszen
gyakorlata révén befolyást gyakorol a tagállami bíróságok joggyakorlatára és
ezen keresztül jogrendszerére is. Mint látható, példa is van rá , hogy a tagállami
bíróságok némelyike már az Európai Bíróság gyakorlatához próbálja igazítani
döntéseit .(Természetesen ez nem azonos szinten jelenik meg az egyes
bíróságoknál: az olasz alkotmánybíróság gyakorlata alapján nagyobb az
ellenállás, de a német alkotmánybíróság ellenállása már alábbhagyott.) Úgy
tűnik, hogy a Közösség megerősödésével, szerepének egyre meghatározóbbá
válásával ez a folyamat - ti. a
Bíróság esetjogának behatása a tagállami jogrendszerbe - sem fordítható már
vissza .
A folyamat - ha lehet így
mondani - kétélű. A Közösség
erősödése nélkül a Bíróság nem tudná érvényesíteni döntéseit, a Bíróság
tevékenységével járul hozzá a
Közösség megerősödéséhez - a közösségi jog elismertté válásában nagy szerepe
volt a Bíróság gyakorlatának.
Hiszen nem valószínű az,
hogy a valós szuverenitás-problémákat íróasztalon (akár a tudósok, akár a
politikusok íróasztalain) fogják elsőkézből megoldani. Az igazi válasz a
gyakorlatban születhet meg, s úgy tűnik ebben a Bíróság máris komoly szerepet
vállalt magára, mikor kimondta határozatainak egyfajta rejtett kötelező
jellegét. Ugyanerre vezet az a döntése is, hogy határozatai tagállami bíróság
által nem felülbírálhatók, s ezt azzal indokolja, hogy a közösségi jog
elsődleges a tagállami joggal szemben. Lényegében ezt az elvet
'meglovagolva' tudta a Bíróság
nemcsak az általa adott értelmezéseket, de közvetetten saját magát is a
tagállami bíróságok tevékenysége fölé emelni.
Így azt lehet mondani: a
Közösség jövője szempontjából is nagy jelentőséggel bír az, hogy a Bíróság
meddig merészkedik el a kontinentális és a precedensjogi rendszer közötti
úton.
Felhasznált
irodalom:
Barceló, John J. :
Precedent in European Community Law; IN: MacCormick- Summers: Interpreting
Precedents. A Comprative Study. Dartmouth, 1997.
407-436.p.
Coing, Helmut: A
jogfiozófia alapjai; Osiris Kiadó, Bp. 1996.
Európai Közjog és
Politika (szerk. Kende Tamás) Osiris-Századvég, Bp. 1995.
Kecskés László: EK-jog
és jogharmonizáció; KJK Bp. 1999.
D. Neil MacCormick -
Robert S. Summers: Furhter General Reflections and Conclusions In: MacCormick-
Summers: Interpreting Precedents. A Comprative Study. Dartmouth,
1997.
Pokol Béla: A bírói
precedensjog rétege. Magyar jog 2000/5.
Felhasznált
ECJ-döntések:
Office National des
Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]
Hellmut Marschall v.
Land Nordrhein-Westfalen (Germany) C-409/95 [1997]
Horst Otto Bickel &
Ulrich Franz C-274/96 [1998]
[1]Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció; 116.p.
[2]John J. Barceló is utal rá. In MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 433-434.p.
[3]Helmut Coing : A jogfilozófia alapjai; 237.p.
[4]Helmut Coing id. mű ; 237.p.
[5]Európai Közjog és Politika 277.p.
[6]Kecskés László id. mű 119.p.
[7]Európai Közjog és Politika 277-278; 284-294.p. ; Kecskés id. mű 119-120.p.
[8]Európai Közjog és Politika ; 278.p.
[9]Európai Közjog és Politika 278.p. Ez a Maasrtichti Szerződés I.cím B cikkében (új számozás szerint 2.cikk) található: "The Union shall set itself the following objectives: ...-to maintain in full the acquis communautaire and build on it with a view to considering to what extent the policies and forms of cooperation introduced by this Treaty may need to be revised with the aim of ensuring the effectiveness of the mechanisms and the institutions of the Community."
[10]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 419.p.
[11]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 407.p.
[12]International Chemical Corporation case, C-66/80 (1981) ECR 1191. Idézi: John J. Barceló: Precedent in European Community Law In: MacCormick Summers: Interpreting Precedents; 422-423.p.
[13]Kecskés László id. mű 126.p.
[14]Európai Közjog és Politika; 302-303.p.
[15]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 409.p.
[16]"In the light of the judgement delivered by the Court in Case 131/77 [Milac] the conclusion should therefore be drawn that the Comission regulations [challanged in this case] must be regarded as invalid in so far as they fix monetary compensatory amounts in respect of trade in powdered whey." (Express Dairy Foods, C- 130/79, [1980] ECR 1899) Idézi: J.J. Barceló In: MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 428.p.
[17]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 426.p.
[18]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 415.p.
[19]"5. A brief statement of all the pleas in law on which the action is based; 6. a summary of the arguments put forward in support of each plea in law including, where appropiate, references to the relevant case-law of the Court of Justice and of the Court of First Instance..." Document 394Y0430(01)OJ No. C120, 30/04/1994 P. 0016-0018
[20]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 , [1997] (17., 18. 33.)
[21]Hellmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997]; (29-33.)
[22]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997] (26. 27.)
[23]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers:Interpreting Precedents; 419.p.
[24]D. Neil MacCormick - Robert S. Summers: Further General Reflections and Conclusions In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 554-555.p.
[25]"5. A brief statement of all the pleas in law on which the action is based; 6. a summary of the arguments put forward in support of each plea in law including, where appropiate, references to the relevant case-law of the Court of Justice and of the Court of First Instance..." Document 394Y0430(01)OJ No. C120, 30/04/1994 P. 0016-0018
[26]Firma Foto-Frost v. Hauptzollamt Lübeck-Ost C- 314/85, [1987] ECR 4199.
[27] Office National des Pensions(ONP) v. Maria Cirotti 144/96 [1997] (7.-8.)
[28]Helmut Coing: A jogfilozófia alapjai; 238.p.
[29]Express Dairy Foods, C-130/79, [1980] ECR at 1899 para. 8.; ONP v. Maria Cirotti C-144/96 [1997.] (para.21. 25-28.)
[30]Többek között megtalálható : Comission v. Germany C-178/84 [1987] ; Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]; Horst Otto Bickel & Ulrich Franz C-274/ 96 [ 1998].
[31]Helmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997]
[32] Helmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997] 23-25.par. :"23. In paragraph 16 of its judgement in Kalanke, the Court held that a national rule which provides that, where equally qualified men and women are candidates for the same promotion in fields where there are fewer women than men at the level of the relevant post, women are automatically to be given priority, involves discrimination on grounds of sex. 24. However, unlike the provisions in question in Kalanke, the provision in question in this case contains a clause ('Öffnungklausel', hereinafter 'saving clause') to the effect that women are not to be given priority in promotion if reasons specific to an individual male candidate tilt the balance in his favour. 25. It is therefore necessary to consider whether a national rule containing such a clause is deigned to promote equality of opportunity between men and women within the meaning of Article 2(4) of the Directive. 33. Unlike the rules at issue in Kalanke, a national rule which , as in the case in point in the main proceedings, contains a saving clause does not exceed those limits if, in each individual case, it provides for male candidates who are equally as qualified as the female candidates a guarantee that hte candidatures will be the subject of an objective assessment which will take account of all criteria specific to the individual candidates and will override the priority accorded to female candidates where one or more of those criteria tilts the balance in favour of the male candidate. In this respect, however, it should be remembered that those criteria must not be such as to discriminate against female candidates.)"
[33]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]
[34]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997] 22-28. paragrafusok