PRECEDENSJOG AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN

(dr. Kovács Virág)

Ph.D. hallgató

 

 

 

Hazánk úgy tűnik egyre közelebb kerül az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz.  Az elmúlt évized(ek) során fontos gazdasági és politikai kapcsolatok alakultak ki a már tagállam országokkal. Ez a körülmény is szükségessé teszi, hogy minél jobban megismerjük az Unió belső jogi felépítését. Ezen a hatalmas témán belül most egy szűk, bár terjedelmét tekintve ugyancsak nem elhanyagolható kérdés taglalására kerül sor. Nem mellékes sem a tagállamok, sem a leendő tagállamok számára, hogy az Európai Unió Bíróságának gyakorlata milyen szerepet játszik az Uniós jogrendszeren belül.

Az a nézet ma már elterjedtnek tekinthető, hogy a két nagy anyajogrendszer-típus - ti. a kontinentális jog és a common law-, vagy precedensjogi-rendszer - az utóbbi évtizedekben egyre inkább közeledni látszik egymáshoz, ami alól nem kivétel hazánk joggyakorlata sem. A jelen írás arra a kérdésre próbál meg válaszolni, hogy ez vajon ilyen formában igaz-e egy a második világháborút követő évtizedekben megjelent joganyagra, vagyis az Európai Közösség (később Európai Unió) joganyagára nézve is: vajon ezen speciális joganyag tekintetében is igaz-e, hogy az esetjog egyre inkább hangsúlyos szerephez jut a jogalkalmazáson belül, közelítve ezáltal a precedensjogi rendszerhez? És amennyiben ez igaz, az mit jelent a jelenlegi és a jövőbeni tagállamok bíróságaira nézve, melyek az Uniós joganyag ugyanolyan felelős alkalmazói és értelmezői, mint az Európai Unió Bírósága? Vajon őket is kötni fogja az uniós precedensjog? Ha igen, akkor ez milyen következményekkel járhat az Unió szintjén elhelyezett Bíróság és a tagállamok bíróságai közötti viszonyra nézve, hiszen jelenleg jogilag nincsen közöttük alá-fölé rendeltségi viszony.

Ahhoz, hogy ezen kérdéseknek legalább csak a töredékére válaszolni tudjunk, nem elég az EU Bíróságának joggyakorlatát megtekinteni, mivel akkor legfeljebb csak arra kapunk választ, hogy létezik-e saját joggyakorlatában precedensjog, vagy legalábbis arra emlékeztető gyakorlat. Ez pedig önmagában még nem jelenti, hogy a tagállamokat is érintő gyakorlatról lenne szó, hiszen, mint az látható lesz: a tagállamok bíróságának gyakorlata és az EU Bíróság gyakorlata között nagyon összetett a viszony. Így a válaszadáshoz a kezdetektől szükséges elindulni: az EU Bíróságot szabályozó rendelkezésektől. Ezeknek a szabályoknak az áttekintése már önmagában választ adhat esetleg arra, hogy hol kínálkozik lehetősége a Bíróságnak precedens alkotására, vagy legalábbis melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a precedens beszökését egy kontinentális rendszerű joganyagba anélkül - és ezt hangsúlyozni kell-, hogy az ott feltétlenül káros hatást váltana ki.

 

 

I. A közösségi jog természete

 

 

1. Természetét tekintve sajátos az a joganyag, amelyre az Európai Unió épül. Nem tekinthető ugyanis sem egyszerűen nemzetközi jognak, sem belső jognak: leegyszerűsítve a problémát azt lehetne mondani, hogy valahol a kettő között helyezkedik el. Azonban itt nem célszerű ilyen leegyszerűsítést tenni, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a probléma megoldása nem lehet ezen írás feladata. A téma azonban - mint az később látható lesz - mégis szükségessé tesz egy rövid kitérőt, hogy megvizsgáljuk, vajon milyen jellegűnek mondható a közösségi jog, hol helyezkedik el az alapvetően a nemzetközi jogot és az államok belső jogát megkülönböztető rendszerben.

A közösségi jogot a nemzetközi közjogi jelleg felé sodorja az a tény, hogy alapját a tagállamok között megkötött szerződések jelentik. Ám ezek a szerződések nem csupán a szerződő felekre: az államokra állapítanak meg kötelezettségeket, hanem a tagállamok belső viszonyaiba is lényeges behatással bírnak azáltal, hogy a tagállamok állampolgárainak egyes életviszonyait szabályozhatják. Ezt a sajátosságát részben a közösségi jog belső joggal szembeni elsődlegességének kimondása révén éri el: elsődlegessége valamennyi tagállami jogszabállyal, így az alkotmánnyal szemben is érvényesül; részben pedig a közvetlen hatály révén.. Így a nemzetközi szerződésekkel ellentétben a közösségi jog nemcsak nemzetközi jogalanyok számára állapít meg jogokat és kötelezettségeket, hanem közvetlenül az állampolgárok számára is.

Emellett a nemzetközi jogtól való eltérést támasztja alá a  közösségi jog kikényszeríthetőségének jellege, vagyis az, hogy az Európai Bíróság jogosult eljárni a közösségi jog megsértése esetén és a tagállamokra nézve is kötelező döntést hozni, így nem megengedett a közösségi jog rendszerében a tagállamok önbíráskodása - ellentétben a nemzetközi jog alanyaival. Az elsődlegesség és a közvetlen hatály kimondása miatt is jelentős szerepet kapnak a közösségi jog érvényre juttatásában a tagállamok bíróságai is, mivel eljárásukban a közösségi jogot alkalmazniuk kell.

A közösségi jog utóbb említett jellemzői mutatják leginkább, hogy miért is járhat ez a joganyag jelentős problémákkal az állami szuverenitás szempontjából: hiszen mind a  közösségi jog elsődlegességének, és közvetlen alkalmazhatóságának elismerése, valamint egyes jogalkotási hatáskörök átengedése, mind pedig az Európai Bíróság döntéseinek kötelező jellege azt mutatja: a tagállamok szuverenitásuk egy jelentős részéről mondanak le a montesquieu-i három hatalmi ág mindegyike területén, de főként a törvényhozás és az igazságszolgáltatás körében.

A közösségi jog a tagállamok belső jogába való ilyen mérvű beépülése ellenére sem válik 'állami' (belső) joggá, hiszen alapját nemzetközi jogalanyok által kötött szerződések jelentik. Ezek a szerződések pedig egy ugyancsak sajátos nemzetközi jogalanyt (szervezetet?) hívtak életre. A közösségi joganyagot részben ezen szervezet belső működését, részben a tagállamoknak a szervezethez és intézményeihez, részben egymáshoz való viszonyait szabályozó "jogszabályok" teszik ki. Ezekhez társul ugyancsak sajátos elemként a tagállamok egyes belső viszonyit is leszabályozó joganyag. " A közösségi jog tehát nem szűkíthető le a tradicionális nemzetközi jognak megfelelően a tagállamok közötti jogokat és kötelezettségeket szabályozó normákra. A közösségi jog ugyanis a tagállamok nemzeti kormányainak és a magánszemélyeknek a magatartását is szabályozza a közös piaccal kapcsolatban és a közös piacon. A közösségi jog tehát a Közösség, valamint annak alanyai, azaz a tagállamok és magánszemélyek közötti, illetve a tagállamok és magánszemélyek, mint közösségi jogalanyok egymás közötti, többoldalú viszonyainak halmazát szabályozó anyag." [1]

És itt érdemes újból visszautalni a szuverenitás-problémára: hiszen csakis azáltal vált megvalósíthatóvá, hogy egy nemzetközi szervezet az itt elmondott feltételek mellett működhessen és működőképes is legyen, ha  és amennyiben a tagállamok felvállalják, hogy szuverenitásuk egy részéről lemondanak és azt átadják a nemzetközi szervezetnek, jogosulttá téve arra is, hogy egyes belső viszonyaikra nézve is szabályozást hozhasson létre.

A közösségi jog ezen jellegzetességeinek hangsúlyozása amiatt bír itt jelentőséggel, mivel hogy az ezen joganyag alapján kialakított bírósági gyakorlatot nagyon valószínű, hogy nem lehet egyszerűen egy állami bíróságokra és azok esetjogára kialakított szempontrendszer alapján mechanikusan elemezni - éppen az alkalmazandó joganyag, valamint a bíróság ugyancsak sajátos helyzete és szerepköre miatt is-, figyelmen kívül hagyva az említett sajátosságokat. Feltételezhető, hogy bizonyos szempontokat módosítani kell, míg mások egyáltalán nem vehetők figyelembe a közösségi jog esetében. Így feltehetőleg óvatosan kell bánni a MacCormick-Summers-féle szempontrendszerrel is. Valószínűleg félrevezető, ha az országtanulmányok mellett minden változtatás , módosítás , a sajátos joganyagra való adaptálás nélkül kerül az Európai Bíróság esetjoga nagyító alá. Mind a nemzetközi közjogi elemek, illetve a közösségi jog említett köztes, vagy kettős jellege; az Európai Bíróság sajátos helyzete és felépítése mindenféleképpen kihatással kell hogy legyen a Bíróság esetjogára, annak szerepére a közösségi jogrendszerben. De ugyanígy fontos az is, hogy egy meglehetősen fiatal joganyagról van szó, mint ahogy a Bíróság nem túl nagy múltra visszatekintő (alig fél évszázados) működése is nyilván kihat a Bíróság joggyakorlatára: ezen elmúlt időszak feltehetőleg egyelőre csak arra volt elegendő, hogy a bíróság elkezdje megkeresni és kialakítani saját hangját és szerepkörét.[2]

Elöljáróban meg kell azt jegyezni, hogy a szerző, John J. Barceló igyekszik felhívni a figyelmet a lényeges sajátosságokra , valamint a közösségi joggal kapcsolatban irrelevánsnak számító  értékelendő szempontokra.

 

 

2. Az esetjog szerepe szempontjából még fontosabb meghatározni azt, hogy egy adott jogrendszer alapvetően precedensjogi-e vagy a kontinentális jogrendszerbe sorolható inkább.

Hogy egy adott ország jogrendszerében az esetjog milyen szerepet játszhat a gyakorlatban, nagyban befolyásolja az, hogy az adott jogrendszer alapjait tekintve, vagyis jogilag meghatározottan a precedensjogi rendszerhez sorolható, vagy a kontinentális országok jogrendszeréhez - ezt a két lehetőséget egy skála két végpontjaként fogva fel. Az egyik végpontra a francia jogelméleti tanra épülő szemléletmódot szokták helyezni, amelyik a hatalommegosztás elméletére támaszkodva azt mondja ki, hogy a jogalkotás jogával kizárólag a törvényhozó rendelkezik - vagyis abból a bíró kizárt: az ő feladata a törvények szabályainak szöveghű értelmezése (röviden szólva : "a bíró a törvény szája"). Vagyis ezen jogi tan szerint a jogértelmezéskor kizárólag a szöveg az irányadó. Ezt a felfogást elméletként támogatja meg az az elgondolás, hogy a jogban nem léteznek joghézagok, mivel a jogalkotó mindent leszabályoz , amit leszabályozni kíván, amire nem alkotott szabályt az amiatt van, mert nem is kívánt szabályt alkotni. Így nem engedhető meg a bíró joghézagot kipótló jogértelmezése, mivel ezáltal a hatalmi ágakon átnyúlva jogalkotásra ragadtatná magát. Eljárásjogi szempontból mindez azt is jelenti, hogy ha egy kereset, indítvány nem támaszkodik egy pontosan meghatározható törvényi helyre, akkor azt a bíróság köteles elutasítani.

Ennek az elméletnek az áttörését eredményezi azonban a való élet és az a szükség, hogy a jog, amennyire csak lehetséges, rugalmas legyen, alkalmazkodni kell hogy tudjon a változó életkörülményekhez bizonyos fokig; valamint az elmélet merev alkalmazásának oldására vezet egyúttal annak a felismerése, hogy a jogalkotó nem tud teljesen zárt "szövetű" jogrendszert létrehozni, éppen az életkörülmények folyamatos változása miatt.

A másik végpontra az angol common law-rendszert sorolják, ahol a bíró éppenhogy aktív szerepet vállal és kap a jog alakításában és alkotásában.  " Az angol jog különlegessége tehát abban van, hogy kifejlődött egy elmélet az előzetes döntések (precedensek) lényegéről és alkalmazásáról, és bizonyos szabályok is létrejöttek a bírónak a meglévő előzetes döntésekhez való kötöttségéről. Egy 'precedens' jelentősége a hagyományos elmélet szerint először is abban van, hogy bizonyítja, hogy egy bizonyos jogszabály létezik, tudniillik az, amely alapján az ügyet eldöntötték. Ennek autoritása van, 'mert a jog helyes kinyilvánítója'. Hiszen a Common Law is szabályokból áll, de ezeket nem a törvényekből lehet nyerni, hanem precedenseket kell találni. " [3]

Vagyis egyszerűbben szólva a precedensjogi rendszerben a korábbi esetekben hozott döntések lényeges tartalma bír jogforrási jelleggel. Vagyis a precedensjogi rendszerben is megvannak a jog alkalmazásának és alkotásának sajátos elméletei és szabályai. Ezek közül kettőt emelnék ki: a stare decisis és a ratio decidendi fogalmát A stare decisis lényegét tekintve a bíró precedenshez kötöttségét jelenti, vagyis ezen elv alapján tekintendő a bíró alkotta jog jogforrásnak. Arra ad iránymutatást, hogy a megtalált ratio decidendi-t milyen formában kell értelmeznie és mely esetekre kell alkalmaznia: vagyis hogy minden hasonló esetben a bíró kötve van a precedenshez.  A ratio decidendi mutatja meg, hogy mi az, ami normatív, jogszabályi tartalommal bír egy döntésben: " Ezáltal a precedensben nem a konkrét döntés a lényeges, mely csak az adott esetre vonatkozik, hanem a szabály, amelyet mint jogilag döntő szempontot a konkrét döntés hordoz, és amelyből az levezethető: ez az ún. ratio decidendi (szemben a szokásos megjegyzéssel, az 'obiter dictum'-mal). ...Ennek a szabálynak egy új esetre való alkalmazása előfeltételezi, hogy az eset egy precedenssel analógiában van; ha lényeges pontokban más, nem jön tekintetbe és meg kell különböztetni (to be distinguished). "[4]

A két alaptípus között úgy tűnik -és ennek bizonyítását tűzte célul a MacCormick-Summers-féle országtanulmányokat felsorakoztató kötet is- van átjárási lehetőség, és vannak átmenetek. A kontinentális jogrendszer oldódását, mint már említettem annak felismerése teszi lehetővé, hogy a jogalkotó nem alkothat joghézag nélküli jogot, így kénytelen valamilyen minimális szinten teret engedni a bírói aktivitásnak a jogértelmezés területén, ha nem akarja, hogy az általa alkotott joganyag teljesen életidegenné váljon. Így kaphatnak szerepet a szó szerinti értelmezés mellett a bírónak lényegesen szabadabb értelmezési keretet nyitó értelmezési módok: a logikai értelmezés egy vagy több formája, a jogösszehasonlító, és a történeti értelmezés, szélsőségesen akár a szociológiai értelmezés, vagy akár a logikai értelmezés egy formája: az analógia. Ez utóbbi a common law országok bíráinak legelengedhetetlenebb eszköze a jog értelmezéséhez, mint az fentebb már említésre került.

De a common law-rendszert is áttörhetik a jogrendszerbe beépülő új elemek, mint például a jogszabályok jelentőségének növekedése az adott jogrendszerben (mely akár központosítási törekvésekkel is magyarázható, lévén, hogy a jogalkotó biztosítani kívánja az általa alkotott jogszabályok maradéktalan érvényesülését akár a bírói joggyakorlat esetleges jogalakító munkájának visszaszorítása révén ), vagy akár a legfelsőbb bíróság saját korábbi döntéseihez való kötöttségének feloldása révén (mint ahogy az történt a  Lordok Háza esetében 1966-ban).

Az tehát, hogy egy országot a két alaptípus melyikébe sorolnak: a common law vagy a kontinentális rendszerű országok közé, főként az adott ország közjoga határozza meg. De hogy a valóságban hol helyezkedik el egy ország a bíróság esetjogának szerepe szempontjából, ahhoz úgy tűnik nem elegendő a jogszabályok vizsgálata: a tényleges gyakorlat jelentős mértékben módosíthat a jogszabályok által meghatározott képen. A jogszabályok által kialakított rendszer és a tényleges gyakorlat eltérésének és egymásra hatásának bemutatását vállalta fel a MacCormick-Summers-féle szempontrendszer. Vagyis azt, hogy van-e, lehet-e, és ha igen, mit jelent a precedens és milyen szerepet játszik egy hagyományosan common law és egy hagyományosan jogszabályokhoz kötött bírósággal rendelkező ország jogrendszerében - áttörve ezáltal azt az elképzelést, hogy precedens a kontinentális jogrendszerű országokban nem létezik.

Kérdés, vajon miként közelítik meg a közösségi jogot: olyan joganyagnak, amelyik a kontinentális vagy olyannak, ami a common law országok jogrendszeréhez sorolható alapvetően. A szerzők, úgy tűnik minden különösebb indokolás nélkül az alapjában véve kontinentális jogrendszerű országokhoz hasonlóként tartják felfoghatónak a Közösség jogát.

 

 

3. Ezt a feltételezést elfogadva mindenekelőtt a közösségi jog jogforrási rendszerét szükséges legelőször áttekinteni, vagyis azt, hogy 'alkotmányosan', vagyis a Közösséget megalapító szerződések szerint miként épül fel, és milyen elemekből áll a közösségi jog. A gyakorlat csakis ezután vehető figyelembe: a szerződések által kialakított kép árnyalásaként.

Alapvetően két nagy csoportba sorolhatók a közösségi jogot alkotó szabályok. Az egyikbe a tagállamok Közösségre vonatkozó aktusai tartoznak, ezek között a legfontosabbak a a Közösséget létrehozó szerződések, amelyek lényegében az alkotmányos szintet jelentik a közösségi jogban. Ezek tartalmazzák többek között azt is, hogy milyen jogforrások vannak a közösségi jogban, vagyis melyek azok a szabályok, amelyekre a Bíróság előtti eljárásban hivatkozni lehet; és hogy mik a Bíróság eljárásában a legfontosabb alapelvek. A második csoportot a közösségi jogban másodlagosnak tekintett joganyag alkotja, ezeket a szabályokat a közösségi intézmények alkotják. Vannak közöttük olyan jogforrások, melyek a szerződések által meghatározott körben kötőerővel bírnak, mint a rendelet, az irányelv és a határozat. Az ajánlás és a vélemény pedig kötőerővel nem rendelkező közösségi aktusok. A kötőerővel rendelkezők közül is csupán a rendelet az, amelyik általánosan kötelező, az irányelv és a határozat esetében ez korlátozott: csupán a címzettekre érvényesül. A közösségi szabályok megalkotására jogosultak listája, de az itt felsorolt jogforrások alapján is látható: a közösségi intézmények közül a Bíróság nem vesz részt a jogalkotásban, mint ahogy esetjoga sem számít a jog alapján jogforrásnak.

"Felmerül a kérdés, hogy jogforrások-e a Bíróság ítéletei. A válasz nem egyszerű. A Bíróságot ugyanis korábbi ítéletei nem kötik, tehát nem köteles arra, hogy a hasonló ügyeket hasonló módon döntse el. Mégis. a jogbiztonság megköveteli a Bíróság esetjogának legalábbis meghatározott mértékű stabilitását. Lagrange főügyész ezt a Da Costa -esetben úgy fogalmazta meg, hogy a Bíróság, ha fenn is tartja magának a jogot az eltérésre, komoly okok híján nem tér el korábbi ítéleteitől."[5]

Ezzel ellentétes álláspontra jut azonban Kecskés László, aki szerint  "[t]ermészetesen az Európai Bíróság jogalkotása is része az EK jogforrási rendszerének" [6], ám hogy mi alapján jut erre a következtetésre, arra nem találhatunk magyarázatot, csupán tényként rögzíti megállapítását.

Sajátos az általános elvek helyzete, mely jogilag nem tekinthető a közösségi jog részének, mivel hivatkozást sem a Római Szerződésben, sem a Bíróság Statútumában nem találhatunk rá, mégis a közösségi jog részének szokás tekinteni.[7]

Ahhoz azonban, hogy magabiztosan kijelenthessük, hogy a Bíróság esetjoga részét képezi a közösségi jognak, közelebbről is meg kell vizsgálni annak jellegét. "...Annak ellenére, hogy számosan nemleges választ adnak erre a kérdésre [hogy ti. jogot alkot-e a Bíróság] , a közösségi integráció érdekében a jogalkotói gyakorlat nem idegen a Bíróságtól " - fogalmaz lényegesen óvatosabban Kardos Gábor.[8]

A közösségi jog fogalma mellett létezik az acquis communautaire, amely lényegesen tágabb kört ölel fel, mint a közösségi jog kategóriája: nem csupán a jogilag kötelező intézkedéseket, hanem bár nem kötelező, de a Közösségre vonatkozó bármely elvet, gyakorlatot, célkitűzést magába foglal. Ebben a körbe épülhet be a Bíróság esetjoga: "Az acquis communautaire koncepciójának elméleti jelentőségét a jogilag kötelező, illetve nem kötelező szabályok összekapcsolása adja, elismerve ezzel a két normacsoport közötti kölcsönös függést, illetve a jogfejlődésnek ezt az útját, amely az EK esetében is gyakran előfordul. Azt tudniillik, hogy bizonyos szabályok előbb nyilatkozatok és alapelvek formájában jelennek meg, majd csupán később válnak jogilag kötelezővé.  ... A Maastrichti Szerződés kidolgozása során pedig többször is kifejezetten kiemelték, hogy az Európai Uniónak - többek között - az acquis communautaire koncepcióján kell alapulnia." [9] 

 

 

 

 

 

 

 

II. Az Európai Bíróság esetjoga

 

 

1. Az tehát egyértelműen állítható, hogy a Közösséget megalapító Szerződések direkt módon nem sorolják a Bíróság döntéseit a Közösség jogforrásai közé. A kérdés ezután az, hogy ez a tény önmagában kizárja-e azt, hogy a Bíróság mégis döntésein keresztül egyfajta jogot alkosson. Itt együtt kell vizsgálni tovább a közösségi jog szabályait és a Bíróság tényleges gyakorlatát. Erre nézve alakított ki MacCormick és Summers egy hat elemből álló szempontrendszert, mely - bár a korábban elmondottak miatt óvatosan kell megközelíteni - támpontul szolgálhat ahhoz, hogy a precedensek valamilyen formájú jelenlétét utolérhessük a közösségi joganyagban. Ismét hangsúlyozni kell, hogy elsősorban országtanulmányok készültek ezen szempontrendszer alapján, olyan sajátos joganyag, mint a közösségi jogé. Egyedülállónak tekinthető az elvégzett vizsgálatok között. (Bár többször történik arra emlékeztetés, hogy a helyzet hasonlít az Egyesült Államokéra, de mivel ott is egy állam bírósági joggyakorlatát elemezték, így mégiscsak egyedülállónak mondható az Unióval kapcsolatos elemzés jellegét tekintve, hozzátéve azt is, hogy az USA-val való összehasonlítással is óvatosan kell bánni, mivel annak államai - ellentétben a Közösség tagállamaival - nem tekinthetők a nemzetközi jog alanyának, mint ahogy eltérő a két szinten elhelyezkedő joganyag egymáshoz való viszonya is az USÁ-ban és az Unióban.).

A kérdés, amire végső soron válaszolni kell az az, hogy vajon hol helyezkedik el a közösségi jogrendszer ténylegesen, vagyis a bírói gyakorlat alapján a precedensjog és a "bíró a törvény szája" felfogás, mint a skála két végpontja között: vagyis létezik-e, és ha igen, mit jelent tartalmilag a precedens a közösségi jogrendszerben.

 

Az említett hat fő szempont a következő:

 

1. Intézményi felépítés, valamint belső szervezet és működés

2. A döntések "kötőereje"

3. A precedenst támogató fő érvek

4. Mit jelent a precedens és hogyan alkalmazható

5. Megkülönböztetés, magyarázat, módosítás, felülszabályozás

6. Kilátások a jövőre nézve általában, a változás lehetőségeinek mérlegelése

 

1. Először is tehát a bírósági szervezeti rendszert kell megvizsgálni, főként azért, mivel már a bíróságok felépítésének jellege is meghatározó lehet arra nézve, hogy az esetjog ki tud-e alakulni, vagy ha létezik ilyen (jogilag elismerten), akkor az miként érvényesül. Ennek megvizsgálhatósága érdekében a következőket tartják fontosnak áttekinteni: hogy néz ki a bírósági szervezeti hierarchia; milyen méretű a bíróság, van-e lehetősége az eléje kerülő esetek közül "válogatni" esetleges precedensalkotás céljára; milyen a magasabb fokú bíróságok által hozott döntések szerkezeti felépítése (tartalmaz-e párhuzamos és/vagy  különvéleményeket); mennyire hozzáférhetőek a bíróságok, főleg a magasabb fokú bíróságok határozatai; mit takar a precedens kifejezés az adott jogrendszerben: csupán a korábbi döntéseket, melyek relevánsak az eldöntendő ügyekkel kapcsolatban, vagy valamilyen fokú kötőerővel rendelkező döntéseket, esetleg a jövőbeli bírói jogalkotás alapját?; és vajon mit értenek tudományos írásokban a precedens alatt az adott jogrendszer vonatkozásában;  mi a szerepe az egyes jogágakon belül a 'precedenseknek', van-e eltérés a precedensek szerepét illetően az egyes jogágak között, és végül tudatában vannak-e a bírák, mikor precedenst alkotnak, illetve hogyan reagálnak a bírák a joghézagokra.

Mint az a felsoroltak alapján mindjárt ki is tűnik: a felhozott kérdések nem mindegyikének van értelme a közösségi jog vonatkozásában, így mindjárt jelezni lehet, hogy a jogágak szerinti eltérés a közösségi jog jellegéből adódóan nem vizsgálható, mivel a közösségi jog - mint azt Barceló megállapítja - "nem osztható fel a nemzeti jogrendszerek hagyományos jogágainak megfelelően. [Mivel] egy alapvetően közigazgatási jogi - alkotmányjogi joganyagról van szó."[10]

 

1. A bírósági hierarchia

 

Az uniós bírósági szervezeti rendszerrel kapcsolatban is mindjárt kérdésként merül fel az, hogy lehet-e itt egyáltalán "szervezeti rendszerről" beszélni. Barceló is ellentmondásosan fogja fel a kérdést: hiszen bár kiindulópontként evidenciaként állítja, hogy van ilyen hierarchikus szervezeti rendszer, melynek építőkövei: a Court of Justice (Európai Bíróság, ECJ), az Elsőfokú Bíróság (CFI), és a tagállami bíróságok.[11] Ugyanakkor azt is kijelenti, hogy az ECJ helyzete sajátos a rendszert alkotó többi bíróságéhoz képest, mivel lényegét tekintve (a hagyományos kontinentális értelemben vett) közigazgatási-alkotmánybírósági jellege van (vagyis olyan bíróság, ami a rendes bírósági rendszeren kívül helyezkedik el). A tagállamokat pedig egyrészt a 177.cikk révén látja e rendszerbe bekapcsolhatónak, amikor a tagállami bíróság egy előtte folyamatban lévő ügyben a közösségi jog olyan szabályát kell hogy alkalmazza, mely véleménye szerint értelmezésre szorul, s ezért az ECJ-hoz fordul jogértelmezés iránt ( vagyis az ECJ quasi-alkotmánybíróságként jár el, hiszen nem egy ügy fellebbviteléről van szó). A másik érveként a közösségi jog elsődlegessége szolgál, pontosabban ennek általános jellege, aminek következtében a közösségi jog a tagállamok alkotmányaival szemben is elsődlegességet élvez.

Véleményem szerint azonban nem szabad itt megállni az érvelésben. Egyrészt megemlíthető itt az a gyakorlat, miszerint a tagállami bíróságok nem kötelesek minden esetben az ECJ-hoz fordulni előzetes határozat hozatala érdekében, ha a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban problémájuk merülne fel . Ha ugyanis a Bíróság korábban már hozott előzetes határozatot hasonló ügyben, akkor dönthet úgy is a tagállami bíróság, hogy annak megfelelően dönt az előtte folyamatban lévő ügyben, vagy dönthet úgy is, hogy újabb értelmezést kér a Bíróságtól. [12] Itt említem meg, hogy a kötelezettség a Római Szerződés szerint kizárólag a tagállamon belül legutolsó fórumként eljáró szervekre vonatkozik, az alacsonyabb fokú szervek nem kötelesek kérni az előzetes határozatot, így ez a gyakorlat különösen a legfelsőbb fokú bíróságokra nézve jelentős már csak amiatt is, mert amennyiben egy tagállamban a bíróságok a legfelsőbb fokon elhelyezkedő bíróság gyakorlatához valamilyen mértékben kötöttek joggyakorlatukban, úgy az ECJ döntése a tagállami jog részévé válik a legfelsőbb bíróság joggyakorlata következtében. A fent említett gyakorlat tükrében mindez azt is jelentheti, hogy az egyik tagállam valamely bírósága által kezdeményezett előzetes határozat tartalma egy másik tagállamban valóságos joggá fog válni, amennyiben a legfelsőbb bíróság ilyen értelmű döntést hoz.

Az elmondottak is  csak azt támasztják alá, hogy a 177.cikk alapján az Európai Bíróság és a tagállami bíróságok quasi az alkotmánybíróság-rendes bíróságok viszonyának megfelelő kapcsolatban állnak egymással, nem állítható egyértelműen - mint ahogy Barceló is utal erre - , hogy a tagállami bíróságok hierarchikusan az Európai Bíróság alá rendeltek lennének; de az sem mondható, hogy gyakorlatukban függetlenítettek lennének az ECJ-tól.

Kecskés László az itt elmondottakkal ellentétben azt szögezi le, hogy  "...az Európai Bíróság nincs beépítve egy bírói fórumrendszerbe." És ebből vonja le azt a következtetést, hogy "...a Közösségen belül az Európai Bíróságnak monopóliuma van a bírói jog kialakításra".[13]

Ebből a gondolatmenetből az is következik, hogy éppen a Bíróság ilyen jellegű felépítése miatt van meg a lehetősége egy egységes bírói jog kialakulásának. (Utalni kell azonban itt arra, hogy a tagállami bíróságok is jogosultak a közösségi jog értelmezésére, hiszen csak a legfelsőbb fok kötelezett az ECJ-hoz fordulásra előzetes határozat iránt.)

 

A két uniós bíróság egymásra épülése azáltal biztosított, hogy a CFI által hozott döntések az ECJ előtt megtámadhatók. Az ilyen ügyek köre fokozatosan kibővült a CFI felállítása (1989.) óta: mára az a helyzet, hogy csupán a 177. cikk szerinti eljárás az egyetlen, amelyben kizárólag az ECJ járhat el, a többi ügy mind a CFI előtt indítható elsőfokon.

 

A Bíróság szervezete

 

A bírósági hierarchia mellett az egyes szintek szerkezeti felépítése is szerepet játszhat abban, hogy mennyire tud kialakulni egységes joggyakorlat. Ebből a szempontból jelentős az, hogy milyen taglétszámmal dolgozik egy bíróság, és hogy részben a taglétszámból fakadóan csak tanácsokban tud-e eljárni, vagy megvan-e a tényleges lehetőség a teljes ülésen való döntésre.

Az ECJ és a CFI esetében is adott a lehetőség a tanácsokban való eljárásra, de a teljes ülésen való döntésre is. Az ECJ-ban bármely tanács jogosult a vitatott ügyeket a teljes ülés elé bocsátani, ebben az esetben nem egy tanács, hanem a teljes ülés egyhangú határozata alapján születik meg a döntés a kérdéses ügyben. A teljes ülések jelentősége abban áll, hogy ezáltal egységes joggyakorlat alakulhat ki, kisebb az esély arra, hogy az egyes tanácsok egymásnak ellentmondó döntéseket hozzanak. Ezzel együtt nem tudok róla, hogy volna olyan szabály, amelyik a tanácsok között kialakult ellentétes joggyakorlat esetére valamilyen eljárás lefolytatását szabályozná.

A teljes ülések sikeressége nagyban múlik a létszámon - főleg ott, ahol a bíróságnak egyhangúlag kell véleményt alkotnia az ügyekben. Az ECJ és a CFI is 15 - 15 bíróval dolgozik, a 15 bíró mellett a ECJ 9 főügyészt (advocate-general) is magában foglal.

A bírák kiválasztását illetően a gyakorlatban nincs alapvető különbség, bár a CFI-re kinevezendő bírákkal szemben enyhébbek a kiválasztás feltételei, a gyakorlat azt mutatja, hogy a két bíróságra ugyanolyan szigorú feltételek fennállását követelik meg a jelölésüket végző tagállamok.[14]

Különös jelentősége van annak - és ez a Bíróság sajátos jellegéből adódik- , hogy a 15 bíró 15 különböző tagállamból érkezik. Ennek oka nagyon egyszerű: a Bíróság szintjén is biztosítani kívánták, hogy egyik tagállamnak se lehessen nagyobb politikai befilyása a másiknál. Ez azonban azzal jár együtt, hogy a bírák akár egészen más jogelméleti háttérből érkeznek, más elméleti alapokkal, így egészen eltérő jogi gondolkodásmóddal rendelkező jogászok kerülhetnek egymás mellé a Bíróságban: hiszen egészen más lehet a szemléletmódja egy angol bírónak, aki a common law rendszerből érkezett, mint egy franciának, aki úgy tanulta, hogy náluk nem létezik precedensjog és a bíró nem alkothat jogot. Mivel azonban a Bíróság egyhangúlag hozza határozatait, és sem párhuzamos, sem különvélemények nem kapcsolhatók a döntéseihez, így nem derülhet fény arra, hogy a valóságban mennyire játszik szerepet a bírák eltérő szemléletmódja. Ám mégis feltételezni lehet, hogy a közös munka során ezek az eltérő gondolkodásmódok hatással vannak egymásra, és hol az egyik, hol a másik irányba húzva befolyásolják a Bíróság joggyakorlatát.

A jogi szabályozás áttekintésének része kell hogy legyen az eljárási jog legfontosabb szabályainak áttekintése - onnantól fogva, hogy milyen ügyekben érkezhetnek egyáltalán indítványok a Bírósághoz, majd azt megvizsgálva, hogy mi egy indítvány sorsa, amikor a bírósághoz érkezik, hogyan történik a döntés, egyáltalán  hogyan néz ki, vagyis mit tartalmaz a Bíróság döntése.

 

Ügyfajták a Bíróság előtt

 

A Római Szerződés 164. (220.) cikkelye szerint a Bíróság feladata annak biztosítása, hogy a Szerződés értelmezése és alkalmazása során a jog tiszteletben tartása érvényesüljön. Ez a Szerződés alapján a Bíróság elé vihető ügyekben való döntésen keresztül valósulhat meg.

 Az ügyek típusait illetően előzetesen is megállapítható annyi, hogy ezeknek köszönheti a Bíróság közigazgatási-alkotmánybírósági jellegét: az  általam megkülönböztetett ügycsoportok szerinti besorolás is ezt a szemléletet kívánta követni és egyúttal alátámasztani.

Az első nagy ügycsoportba azokat az ügyfajtákat sorolnám, amelyek esetében az eljárás beindítására jogalapként a közösségi jogszabályok megsértésével történik valamilyen intézkedés meghozatala, vagy annak elmulasztása. Vagyis ha valamely tagállam mulasztja el valamely kötelezettség teljesítését; ha akár az Európai Parlament és a Tanács által közösen, akár önállóan a Tanács, vagy a Bizottság vagy az ECB által hozott intézkedés született jogellenesen (pl. hatáskör hiánya, alapvető eljárási szabály megsértése, stb mellett); illetve ha az Európai Parlament, a Tanács, vagy a Bizottság intézkedési kötelezettségének nem tesz eleget. Valamint ide sorolható a 184. cikkely által szabályozott rendelet jogellenességére hivatkozás, amire mindazon esetekben lehetőség van az EU intézményei által hozott rendeletekkel szemben, amikor semmissé nyilvánítást lehet indítványozni, azonban itt nincs időhatár. Ezekben az ügyekben tehát a tagállamok, illetve az Unió egyes intézményeinek intézkedései (mulasztásai) képezik vizsgálat tárgyát az eljárás során.

 

Ezen az első körön belül külön csoportba érdemes sorolni a szerződésen kívüli felelősségből fakadó kártérítési jogvitákat. Ilyen típusú eljárás akkor indulhat, ha az EU szervei vagy alkalmazottai hivatalos tevékenységi körükben okoznak kárt. Ami igazán különlegessé teszi ezt az ügycsoportot az az, hogy ezen ügyek eldöntéséhez a Bíróságnak "a Tagállamok jogrendjének közös általános elveit" kell figyelembe vennie. Hogy ez utóbbi kitétel mit is takar, arról semmi közelebbit nem tudhatunk meg egyik jogszabályból sem: a Bíróság meglehetősen széles jogkört kapott az ilyen ügyekben való döntéshozatalban.

 

Ezekben az ügycsoportokban, ha az indítványozók körét nézzük, azt lehet mondani, hogy az nagyjából megegyezik a megtámadható felek körével: vagyis indítvány benyújtására jogosítottak nagyrészt: a tagállamok, a Bizottság, a Tanács, és az Unió más intézményei. Ám természetes és jogi személyek is szerepelnek az indítványozásra jogosítottak körében, igaz csak nagyon szűk keretek között: semmisségi indítványt és intézkedési kötelezettség elmulasztása megállapítása iránt indíthatnak eljárást a Bíróság előtt. Ez utóbbi két ügyfajtánál meg kell azonban jegyezni azt a- jogi szempontból nagyon lényeges- körülményt, hogy az indítványozók ezen körének (vagyis természetes és jogi személyek esetén) a locus standi a két ügyfajtánál lényeges eltérést mutat: semmisségi indítványt ugyanis csak "közvetlen és személyes érintettség" esetén nyújthatnak be természetes és jogi személyek. Az intézkedési kötelezettség elmulasztása megállapításához ez a "közvetlen és személyes érintettség" nem előfeltétele az indítvány elbírálásának. Nem tér ki rá a Szerződés, de ugyancsak jogosultak a szerződésen kívüli károkozás miatt eljárást indítani a természetes és jogi személyek egyaránt. A megtámadottak körét illetően viszont azt lehet mondani: magánfél a megtámadott pozíciójában sohasem fordul elő.

 

Ami a jogkövetkezményeket illeti, azt lehet mondani, a Bíróság előtt elsősorban megállapítás iránti ügyek szerepelnek, hiszen első lépésben erre irányul a 169-170.cikkek alapján indított a kötelezettség nemteljesítésének megállapítása iránti eljárás, valamint az intézkedési kötelezettség elmulasztása miatt a 175.cikkely alapján indított eljárás. Ugyanígy megállapítási a 184. cikk alapján történő hivatkozás egy rendelet jogellenességére, bár végeredményét illetően hasonló helyzet jöhet létre, mint semmissé nyilvánítás esetén: ugyanis ha a bíróság a hivatkozott rendeletet alkalmazhatatlannak nyilvánítja, annak alkalmazásától a közösségi szervek eltekintenek. Semmisségi indítvány esetén nem csupán az alkalmazhatóságtól fosztja meg a hivatkozott jogszabályt, hanem érvényétől is. Mindegyik ügyben közös az, hogy a  Bíróság döntése nyomán a megtámadott valamely intézkedés meghozatalára válik kötelezetté - ezen intézkedést a Bíróság döntésével nem pótolhatja. Csupán a semmisségi indítvány kivétel ezalól: a semmissé nyilvánított intézkedés semmisségéhez nem szükséges valamely szerv további aktusa.

 

Mindezeket röviden összefoglalva a következő állapítható meg tehát: a Bíróság előtti eljárásban a felhozott két ügycsoportban magánfelek nem szerepelnek, az eljárás tárgyát pedig mindig egy az EU valamely intézményének vagy tagállamának jogellenes intézkedése képezi. Nem mond ellent ennek a kártérítési ügyek csoportja sem, mely az EU intézményei illetve annak alkalmazottai által okozott szerződésen kívüli károk miatt indítható, hiszen egyik félként itt is mindig a közösség szerepel. Ezek alapján a Bíróság leginkább a közigazgatási bíróság szerepét látszik betölteni az Unión belül, s hogy a francia megoldáshoz áll legközelebb, erősíti az, hogy semmisségi ügyek körében jogában áll a Parlament, a Tanács és a Bizottság által alkotott bizonyos jogszabályokat megsemmisíteni. Barceló is nem véletlenül említi  a francia közigazgatási bíróságok szerepét a Bíróságról szólva, hozzátéve azt is, hogy Franciaországban a közigazgatási jog az a jogterület, ahol a bíróság döntésein keresztül leginkább jogalkotó jelleget tud kapni. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a Bíróság joggyakorlatának jellege önmagában is olyan formát ölt, aminek következtében az uniós jogrendszerben az esetjog, mint jogforrás tud érvényesülni. [15]

 

Az ügyek következő csoportjába az "előzetes határozat" (preliminary ruling) sorolható. Itt egy a célját és az eljárás egészét illetően egy az előzőektől teljesen eltérő ügycsoportról van szó. Ezen ügytípusnak ugyanis kinyilvánítottan elsődleges célja az, hogy az egységességet biztosítsa az Unió joggyakorlatán belül: a Bíróság feladata, hogy a tagállamok jogalkalmazásában az Uniós jogszabályok egységes értelmezést kapjanak. Ebben a körben csak az köti a Bíróságot, hogy az Uniós jogot kell maradéktalanul érvényre juttatniuk, valamint annak egységességét, ezáltal a jogbiztonságot. Azonban az értelmezés mikéntjét tekintve a Római Szerződés közelebbi szabályozást nem tartalmaz, így a Bíróságnak itt is meg van a lehetősége arra, hogy széles mozgásteret vívjon ki magának. Ezen tágra szabott értelmezési lehetőség segítségével lényegesen nagyobb területeket vonhat be egy elv szabályozása alá (és másokat ki is zárhat onnan), mint ahogy az a közösségi joganyagban szabályozásra került, ezáltal elősegítve az aktivista jellegű bíráskodást.

Előzetes határozat meghozatala iránt a tagállami bíróság fordulhat a Bírósághoz akkor, ha úgy véli, hogy az Uniós jog valamelyik területének értelmezésére szüksége van az előtte folyamatban lévő ügyben a döntés meghozatalához. (Ez lehet a Római Szerződés maga; a Közösség intézményei és az ECB által hozott döntések érvényessége és értelmezése; és a Tanács által felállított szervek statútumainak (kb. alapszabályainak) értelmezése, feltéve, hogy ezt az adott statútum lehetővé teszi. Ez utóbbiba tartozik pl. magának a Bíróságnak a statútuma) Természetesen főszabály szerint azonban nem kötelező előzetes határozat indítványozása, kivéve, ha a tagállam adott jogszolgáltató-szervének döntése ellen nincs fellebbviteli lehetőség: az ilyen szervek kötelesek a Bírósághoz fordulni előzetes határozat meghozatala iránt.

A felsorolt ügycsoportok között ez az egyetlen olyan, amelyiknél magánfelek közötti jogvita valamilyen formában bekerül a Bíróság elé, mégha csak áttételesen is, hiszen a Bíróság az alapulfekvő ügyben nem hozhat döntést. Ugyanakkor előzetes határozata jelentős mértékű, vagy akár végletes kihatással is lehet a nemzeti bíróságnak az alapeljárásban hozott határozatára. A Bíróság által hozott előzetes határozat ugyanis kötelező a hozzá forduló tagállam bíróságára. Ám ez még nem engedhet arra következtetni senkit, hogy ezáltal a nemzeti bíróság fölött álló szervként tekintsünk a Bíróságra: értelmezési ( és semmissé és nem alkalmazhatóvá nyilvánítási ) jogköre leginkább a kontinentális országok alkotmánybíróságainak tevékenységére emlékeztet: vagyis egy olyan bíróságéra, mely bár a bíróságokra (is) kötelező érvényű, meg nem támadható döntést hoz, intézménye mégsem sorolódik be a rendes bírósági szervezeti rendszer élére.

 

 

 

Eljárás a Bíróság előtt

 

Nem kívánom részletezni az Európai Bíróság eljárási jogát, csupán néhány elem kiemelését szeretném megtenni, továbbra is kapcsolódva valamennyire a fent felsorolt szempontokhoz.

Mielőtt  a Bíróság előtti eljárás néhány sajátosságára kitérnék (bár ezek közül jó párra történt már hivatkozás) , az ECJ eljárásában nagyon fontos szerepet játszó főügyész feladatairól ejtenék pár szót. Súlyát különösen az növeli meg, hogy a Bíróság döntéseiben nem jelenhetnek meg sem párhuzamos, sem különvélemények, és hogy a francia gyakorlathoz hasonlóan maga a döntés sem tartalmaz hosszas jogi érveléseket, hanem - a kontinentális gyakorlatnak megfelelően - egy elv megállapítása után annak a konkrét ügyre alkalmazásával történik a döntés meghozatala. A hosszas jogi érvelések, a felmerülő szempontok ütköztetése a főügyész véleményében fogalmazódik meg, mint ahogy annak nyíltabb megfogalmazására is sor kerülhet a főügyészi véleményben, amennyiben a Bíróság közel áll ahhoz, hogy precedenst alakítson ki. (Mint ahogy ez történt az Express Dairy Foods- ügyben. Ebben az esetben ugyanis a főügyész azt javasolta a Bíróságnak, hogy ne úgy hivatkozzon a Bíróság a döntéshez alapul szolgáló Milac-ügy ratio decidendi-jére, hogy megismétli az ott hozott döntés lényegét, azonban a Bíróság nem vette figyelembe a főügyész véleményét ezen a ponton, és a Milac-döntés ratio decidendi-jének magyarázatára vállalkozott - ezzel is közelítve a Bíróság gyakorlatát a common law bíróságokéhoz.)[16]

 A másik ok, ami még inkább növeli a főügyész véleményének jelentőségét, a nyilvánosságra hozatallal van összefüggésben. A Bíróság döntései hozzáférhetőek a nyilvánosság számára, de ugyanígy hozzáférhetőek a főügyész véleményei is. Ez akár önmagában is ösztönző lehet arra, hogy bizonyos esetekben a főügyész egy korábbi ügyben kifejtett érvelésére - mely valamilyen oknál fogva nem vált a Bíróság döntése részévé - hivatkozzanak indítványokban. Barceló két lehetséges esetet tud elképzelni: ha a Bíróság egyszerűen csak nem emelte be az érvelést a döntésébe; illetve ha a főügyész véleményével ellentétes döntést hozott, vagy érvelést fogadott el. Az első esetben nyilván alátámasztásként, megerősítésként használják a főügyészi véleményt; az utóbbi esetre akkor kerülhet sor, mikor az indítványozó[17] a Bíróság korábbi joggyakorlatának megváltoztatását kívánja elérni.

Az itt leírtakból is következik, hogy nem csupán a bírák, hanem a főügyészek esetében sem mellékes az, hogy milyen jogi háttérrel rendelkeznek, sőt lehet állítani, hogy az ő esetükben ez a szempont sokkal nagyobb jelentőséget kap, mint a bírák esetében, hiszen a főügyészi vélemény mindig "egyéni" munkát jelent: vagyis hangsúlyozottan jöhet át a jogi gondolkodásmód jellege, sajátossága, s akár befolyásolhatja is a Bíróságot döntése meghozatalakor a főügyész szemléletmódja. (Például visszatarthatja a Bíróságot a precedens alkotásától, de sodorhatja is felé érvelése segítségével.)

 

A precedens a közösségi jogrendszerben

 

A következő problémacsoport, amit még az első kérdéskörben javasol vizsgálni a MacCormick-Summers-féle szempontrendszer már konkrétan a precedens kérdését járja körül: itt még az egész rendszerben elfoglalt helye tekintetében. Vagyis olyan kérésekre kell választ adni, hogy mit értenek az adott jogrendszerben precedens alatt (egyrészt a bírák, másrészt az elméleti szakemberek), hogy hogyan történik a korábbi ügyekre hivatkozás az eljárásokban, és végül mi a bírák viszonya az adott jogrendszerben található joghézagokhoz.

A Bíróság döntéseiben nehezen érhető tetten bármiféle állásfoglalás a precedensekkel kapcsolatban - éppen a döntések sajátos szerkezete miatt. A főügyész véleménye sokkal inkább megfogalmazhat mérvadó állásfoglalást, és még inkább a Bíróság döntéseinek elemzését végző kommentátorok munkái. Barceló szerint ez utóbbiak is azonban ritkán határozzák meg azt a jelentéstartalmat, amit a fogalomhoz csatolnak. A használat alapján időnként a ECJ azon korábbi döntéseire utalnak a kifejezéssel, amiknek különös jelentőséget tulajdonítanak, bár kötőerőt nem. [18]

A főügyészi véleményben többször is megfogalmazódott már az a nézet - hol támogatólag, hol egyet nem értőleg -, hogy a Bíróság hajlamos a precedens alkotásra(mint az már említett Da Costa-ügyben megfogalmazott főügyészi véleményben; vagy mint az ugyancsak idézett Express Dairy Foods-esetben.)

Ami a kérdés tisztázásához legnagyobb segítséget tudna nyújtani, az a Bíróság kifejezett  állásfoglalása volna  a kérdésben, ám ilyen Barceló szerint  nem jelent még meg: a Bíróság csak addig merészkedett el mindeddig, hogy hivatkozzon döntéseiben saját korábbi határozataira és az azokban megfogalmazottakra, de ezt semmilyen elvvel nem támasztja alá.

Ide kapcsolódik a döntésekre hivatkozás módja a Bíróság gyakorlatában. Az előbbiekből következik az, hogy tehát a Bíróság sohasem mint 'precedensre' hivatkozik saját korábbi döntéseire, de az tény, hogy a hivatkozás rendszeresnek mondható ma már. Itt is érdemes utalni arra a dokumentumra[19], amely kifejezetten javasolja a Bírósághoz fordulók számára a Bíróság korábbi döntéseire való hivatkozást az indítványokban - méghozzá nem üres illusztrációként: indokolásként felhasználható érvek közül az említett dokumentum csak a korábbi Bírósági döntéseket említi kifejezetten, ezzel is hangsúlyozva jelentőségüket. Annak is jelentősége van, hogy csupán a releváns ügyek említését fogadja el a dokumentum szerint a Bíróság: az irreleváns ügyre hivatkozás ugyanis máris alapot teremthet a Bíróságnak arra, hogy a precedens-rendszerre jellemző 'megkülönböztetés', vagy más esetben a 'felülszabályozás' módszerével éljen. Így az indítványok maguk könnyítik meg a Bíróság számára esetjogának továbbfejlesztését, az általa kidolgozott elvek további pontosítását.

Ezzel együtt a Bíróság nem érzi magát az indítványokban található hivatkozásokra utalva: nem csupán az ott megjelenő korábbi döntésekre hivatkozás jelenik meg határozataiban, főként ha szükségesnek látja a 'megkülönböztetés' alkalmazását, hanem önállóan is beemel elemeket korábbi döntésekből. Példaként említhető a Bíróság döntése a Cirotti-ügyben, ebben ugyanis az egyik fél az alapeljárásban (a belga Nemzeti Nyugdíjhivatal; ONP) a Bíróság két korábbi döntésére is hivatkozott:  Cassamali- és a Levatino-ügyben hozott döntésre. A Bíróság azonban egyik hivatkozást sem fogadta el ( a Levatino-ügyre hivatkozást a főügyész véleményében megfogalmazott érvek alapján vetette el); ehelyett maga említett meg olyan korábbi ügyeket, amelyekben a megfogalmazott döntés lényegét tekintve inkább alkalmazható az előtte fekvő esetre.[20]

A Bíróság gyakorlatában - az elsődleges és másodlagos jog alkalmazásán kívül - egyedül a korábbi döntések tekintetében lehet felvetni a precedens-jelleg kérdését: Barceló megállapítja, hogy szakmai, tudományos írások egyáltalán nem jelennek meg hivatkozási alapként a Bíróság gyakorlatában. A korábbi döntéseken kívül egyedül politikai faktorok kaphatnak szerepet egy ügyben való döntés során. Ilyen "politikai" érv jelenik meg a Marschall-ügyben, ahol a Bíróság - elfogadva az egyik fél érvelését -, abból indult ki, hogy a női dolgozóknak a különböző előítéletek és sztereotípiák miatt kisebb az esélyük arra, hogy magasabb pozíciókat elnyerjenek, még akkor is, ha azonos képzettséggel rendelkeznek, mint férfi kollégáik. Emiatt a Bíróság úgy vélte, hogy az azonos képzettséggel rendelkező jelöltek közül a nőknek biztosított előny nem sérti a közösségi jogban megfogalmazott diszkrimináció tilalmát, feltéve ha biztosított, hogy olyan objektív körülmények vizsgálata alapján történik alkalmazásuk, melyek a jelölt nemére nincsenek tekintettel, ezáltal a férfi dolgozók előléptetése is azonos feltételek mellett biztosított. [21]

Hasonló jellegű indokolást találhatunk a Cirotti-ügyben azzal kapcsolatban, hogy a Bíróság miért nem fogadta el az egyik fél, az ONP hivatkozását a Bíróság egyik korábbi döntésére:  Bíróság szerint a hivatkozott döntés, illetve az ott értelmezett rendelkezés célja hiúsulna meg, ha az ott kimondottakat az előtte fekvő ügyre alkalmazná, és a továbbiakban megmagyarázza azt is, mi volt ez a cél.[22]

 

A közösségi jog jellegéből fakadóan nehéz elképzelni olyan ügyet - mondja Barceló - , amelyik nem alapul valamilyen rendelkezésen. Az egyetlen lehetőség arra, hogy a Bíróság joghézaggal találkozzon, leginkább a 177. cikk szerinti eljárás során adódhat, mivel -Koopmans bíró állítása szerint - a Bíróság tevékenysége legkevésbé ebben a körben leszabályozott.[23]

Az a kérdés, hogy a korábbi döntésekre hivatkozás milyen célból történik, a következő témakör, a döntések "kötőereje" foglalkozik.

 

2. A döntések "kötőereje"

 

A Bíróságra vonatkozó szabályok áttekintése és az esetjog szerepének megvizsgálása után már könnyebb megvizsgálni és besorolni a Bíróság esetjogát a hozzá kapcsolódó kötőerő jellege szerint. Attól függően, hogy egy adott országban milyen kötőerő kapcsolódhat a bíróság döntéseihez egy kategóriarendszert találhatunk MacCormick-Summers-nél.

Ez alapján 'kötőerő' szerint meg lehet különböztetni:

1. Formális kötőerőről beszélhetünk, ha azok a döntések, amelyek nincsenek tekintettel egy precedens kötőerejére jogellenesnek tekintendők és megváltoztatásra kerülnek a fellebbvitel során.

Ezen belül megkülönböztethetünk két esetet:

a.) formális kötőerő, amely nem lehet tárgya felülszabályozásnak

    -strict kötöttség, ha minden esetben kötelező hivatkozni rá;

    -hatálytalanítható kötőerő: minden esetben kötelező hivatkozni rá, kivéve meghatározott kört (a kivételek köre vagy pontosan meghatározott vagy nem);

b.) formális kötőerő, amely tárgya lehet módosításnak, vagy felülszabályozásnak

 

2. Nincs formális kötőereje a precedensnek, de 'befolyásoló' erővel bír: vagyis ha egy döntés nem veszi figyelembe a precedensnek ezt a befolyásoló erejét, bár nem válik jogellenessé, mégis kritika és megváltoztatás tárgyát képezheti ezen okból kifolyólag. Itt is két eset különböztethető meg:

a.) hatálytalanítható 'befolyás' (hatás) esetén: hivatkozni kell rá, hacsak valamilyen  kivétel nincsen (a kivételek lehetnek pontosan vagy kevésbé pontosan meghatározottak);

b.)  kiemelkedő 'befolyás' (hatás) esetén: hivatkozni kell rá, hacsak ezt megakadályozó okok fel nem merülnek.

 

3. Formálisan nem köt és 'befolyásoló' erővel sem bír a precedens, de támogatja a döntést: tehát egy döntés nem lesz jogellenes hivatkozás híján, de sokkal inkább igazolt lenne, ha tartalmazná a hivatkozást a precedensre, például amiatt, hogy bizonyítsa, hogy az ügyben hozott döntés megfelel a precedensnek;

 

4. Egyszerű illusztrációként felhívott precedensek.[24]

 

Egy adott ország esetjogát néhány szempont megvizsgálása alapján látják besorolhatónak valamely kategória alá. Ezen szempontok között szerepel a normaanyag vizsgálata a precedensekre (esetjogra) vonatkozóan; meg kell vizsgálni a normatív erő különböző fokozatait és mindazokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a normatív erő fokát, valamint azokat a tényezőket, melyek leronthatnak egy precedenst (itt olyan elemekre kell gondolni, mint a gyakorlatot kialakító bíróság helye a hierarchiában, az ítéletet fogalmazó bíró elismertségének mértéke, a döntés meghozatala óta beállt gazdasági-politikai-szociális változások, a precedens kora, az érvek súlya, ellenérvek jelenléte, stb.), valamint a kötőerőt horizontálisan és vertikálisan (vagyis az azonos szinten elhelyezkedő bíróságok kötöttségét egymás döntéseihez, illetve az alacsonyabb szinten elhelyezkedők kötöttségét a magasabb szinten lévőkhöz).

A Római Szerződés, de a Bíróság Statútuma sem nyilvánítja jogforrássá a Bíróság korábbi döntéseit, ugyanakkor azonban nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a Bíróság határozataiban hivatkozzék ezekre. A 164. cikk alapján a Bíróság arra köteles, hogy biztosítsa a Szerződés és más közösségi joganyagok érvényesülését. A 177.cikk alapján továbbá azt is biztosítania kell, hogy a közösségi jog egységes értelmezést kapjon a Közösségen belül a jogalkalmazásban, a bírói fórumok előtt. E rendelkezés célja a jogbiztonság megteremtése a közösségi jog körében. A kérdés az, hogy az itt vázolt 'jogszabályi' keretekkel miként tud élni a Bíróság joggyakorlata során.

A döntések "kötőerejének", kötelező jellegének kérdése több szinten és dimenzióban merül fel, bár itt a horizontális kötőerő kérdése nem vethető fel, hiszen a Bíróság egyes szintjein nem találhatunk több bírói fórumot. Felmerül a kötőerő kérdése az ECJ vonatkozásában, hogy vajon mennyire kötik saját korábbi döntései; mint ahogy ugyanez a kérdés felmerül a CFI tekintetében is. A vertikális kötőerő kérdése alapján az ECJ és CFI, valamint az ECJ és a tagállami bíróságok joggyakorlatának viszonyát, pontosabban az ECJ döntéseinek rájuk nézve kötelező jellegét kell nagyító alá venni.

Mivel a Bíróság saját korábbi döntéseihez való kötöttségéről volt már szó, így most a vertikális kötőerő kérdésére térnék ki részletesebben.

Mint arról korábban szó volt, a CFI előtt indítható eljárásokban másodfokú bíróságként jár el az ECJ. Ennek lesz joggal felvethető következménye, hogy esetleg a CFI-t kötnék az ECJ által hozott korábbi döntések hasonló ügyek esetén, bár "jogszabályi" rendelkezések között erre nézve nem találunk utalásokat. Mégis valószínűsíthető, hogy tekintélye megőrzése végett, vagyis azért, hogy minél kevesebb döntését bírálja felül az ECJ, a CFI igyekszik minél inkább igazodni az ECJ által korábban kialakított esetjoghoz. Nagyban befolyásoló tényező lehet (bár ezt a szempontot Barceló csak az ECJ-szal kapcsolatban említi), hogy a CFI csak nagyon rövid múltra visszatekintő bíróság, és talán azt is lehet állítani, hogy ítélkezési gyakorlata még nem teljesen kialakult - főleg mivel újabb és újabb eljárási jogköröket ruháztak rá az elmúlt tíz év folyamán, így jogkörének szabályozása lényegében csak mostanra vált véglegessé. (Igaz ugyanakkor, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy jelentős különbség van az ECJ és a CFI helyzete között: a CFI egy valamelyest már kialakult gyakorlatba kellett hogy beleigazodjon, az ECJ helyzete sokkal inkább úttörő jellegű volt.) Így az CFI mozgását két tényező befolyásolhatja különösen gyakorlata kialakítása során: egyrészt a saját hangjának és tekintélyének megteremtésére törekvés, másrészt - és mivel elsőfokon eljáró és "új" bíróságról van szó, így ez a tényező feltehetőleg sokkal hangsúlyosabban esik latba - az igazodás, a megfelelés kényszere is. Ez az utóbbi elméletileg nagyban befolyásolhatja a CFI gyakorlatát, és leginkább azáltal tudja elérni, ha - amennyire csak teheti - nem tér el az ECJ gyakorlatától.  Ám mivel a Bíróság esetjoga nem képezi a jogforrási rendszer részét, valamint nem kizárható egy olyan törekvés sem a CFI részéről, hogy egy önálló, markáns hangot kíván kialakítani, így talán ezzel is magyarázható az ECJ döntéseire való hivatkozás mellőzése határozataiban, valamint annak elkerülése, hogy magát valamilyen szinten-formában az ECJ döntésekhez kötöttnek nyilvánítsa.

 Némiképpen ellentmondani látszik az imént elmondottaknak például az a - a Bíróság előtt megjelenő ügyvédek részére kiadott - összefoglaló dokumentum, amely a CFI-hez benyújtandó írásbeli anyagok formájára és tartalmára nézve is megemlékezik a Bíróság (az ECJ és a CFI) esetjogáról. Ugyanis a CFI-hez benyújtandó kérelemben hivatkozni kell jogszabályi rendelkezésekre, valamint rövid érvelést kell csatolni minden állításhoz beleértve ebbe az esetleg szükséges utalást az ECJ, illetve a CFI kapcsolódó eseti jogára. [25]  A kiemelt szövegrészből mindenekelőtt arra derül fény, hogy létezik - elismerten létezik- esetjog az EU Bíróság gyakorlatában, méghozzá úgy, hogy erre hivatkozni is lehet a hozzá benyújtott kérelmekben. Igaz, jogalapként nem szolgálhat, de az érvelésnek részeként kiemelten jön figyelembe (hiszen az esetjogra külön felhívja a figyelmet a dokumentum) a Bíróság gyakorlata. Emellett fontos információ a két bíróság , a CFI és az ECJ viszonyára nézve, hogy a CFI előtt indítandó eljárásban lehet hivatkozni az ECJ esetjogára is. Ez persze csupán annak a nyilvánvalónak tűnő érvelésnek szolgál alátámasztásul, hogy a CFI döntései egyértelműen nem térnek el az ECJ esetjogától amiatt, hogy az alá-fölé rendeltségi viszonyban az ECJ magasabb szinten helyezkedik el, és így az alsóbb szint döntéseit úgyis megváltoztatná, ha az gyakorlatának ellentmondó döntést hozna, ezen felül az ECJ döntéseinek kimondottan is a jogalkalmazás egységességét kell megvalósítania, ennek ellenére a CFI egyébként sem hozna döntést. Mindezek azonban önmagukban még nem jelentik azt, hogy az indítványozó ténylegesen sikerrel hivatkozhatna az ECJ korábbi hasonló ügyben hozott döntéseire a CFI előtti eljárásban, ez a körülmény akár rejtett is maradhatna, mint ahogyan ez történt a Bíróság történetének kezdetén.

Ugyanígy meg lehet vizsgálni az ECJ és a tagállamok bíróságai joggyakorlatának viszonyát: vajon mennyire követik az ECJ korábban kialakított jogértelmezéseit a bíróságok vagy élnek inkább lehetőség szerint minden alkalommal a 177. cikk alapján a közösségi jog értelmezése iránti indítványozás jogával. Természetesen, miután a tagállamok bíróságainak nem kötelező a Bírósághoz fordulniuk minden esetben, ha a közösségi jogszabályok értelmezésére van szükség az előttük folyamatban lévő ügyben, maguk is értelmezhetik ezeket. De a rendelkezés célja éppen az volt, hogy a tagállamok jogalkalmazóinak gyakorlatában egységes értelmezést kapjanak a közösségi joganyagok, így kívánatos, hogy minden kérdéses esetben az ECJ-hoz forduljanak. De vajon megtörténik-e ez, ha egy adott tagállami bíróság elé egy olyan ügy került, amelyben a felmerülő értelmezési probléma tekintetében az ECJ már adott korábban értelmezést?  Mit tesz ilyenkor a tagállam bírósága: a Bírósághoz fordul ismét, vagy esetleg a Bíróság korábbi értelmezésének megfelelő határozatot hoz az ügyben? És ha ez utóbbi történik vajon történik-e hivatkozás az Európai Bíróság által adott értelmezésre, vagy egyszerűen csak annak megfelelő tartalmú döntés születik? Megteheti-e azt a tagállam bírósága, hogy az ECJ korábbi döntésére támaszkodva további részletező értelmezését adja valamely közösségi jogszabályi rendelkezésnek?

A kérdés megválaszolását nehezíti, hogy - ellentétben a CFI és az ECJ esetével, ahol az egymásraépülés egyértelműnek mondható, addig ugyanez az ECJ-ről és tagállami bíróságokról nem mondható el. Csupán a 177. cikk az, ahol a Bíróság döntéséhez az adott tagállami bíróság kötöttnek mondható. Ez alapján írható le a két bíróság viszonya a kontinentális alkotmánybíróság - rendes bíróság viszonyával. Ezek után kérdés, hogy egy ilyen típusú viszonyrendszerben egy ilyen quasi-alkotmánybíróság ( az ECJ) mennyiben van vagy lehet befolyással a quasi-rendes bíróságokra (vagyis itt a tagállami bíróságokra). (Természetesen a párhuzam csak nagyon távolinak fogható fel, kizárólag a probléma szemléltetésére lehet alkalmas, hiszen a két típusú bíróság viszonyrendszere lényegesen bonyolultabb ennél.)

Abból a rendelkezésből, hogy az ECJ feladata, hogy a közösségi jog egységes értelmezését biztosítsa arra lehet következtetni, hogy a tagállami bíróságok kötve kell hogy legyenek a Bíróság döntéseihez (értelmezéseihez), mivel az egységesség, a jogbiztonság csak ezáltal érhető el és biztosítható. A Bíróság saját döntésével is ezt látszik igazolni a fent már említett ICC-ügyben, miszerint egy általa korábban már értelmezett közösségi jogszabállyal kapcsolatban nem szükséges ismét hozzáfordulni, minden tagállami bíróság magára nézve kötelezőnek ismerheti el az ECJ korábban hozott előzetes határozatait. A Bíróság azonban szemmel láthatólag tartózkodott annak egyértelmű kimondásától, hogy a tagállamokra minden esetben kötelező korábbi értelmezése (mindaddig, míg maga nem ad új értelmezést), ami nem magyarázható csupán a precedensjog látszatának kerülésére való hajlamával, sokkal jelentősebb problémaként lép itt előtérbe a szuverenitás kérdése, vagyis az, hogy vajon meddig terjeszthető egy közösségi intézmény hatásköre úgy, hogy ez összeférhető legyen a tagállamok intézményeinek hatáskörével, végső soron a tagállamok szuverenitásával. Így érthető a Bíróság tartózkodása a kötelező jelleg általános érvényű kimondásától, hiszen a Bíróság ennek kimondásával úgy alkotott volna jogot, ami egyúttal beavatkozást jelentett volna a tagállami intézmények (bíróságok) hatáskörébe - olyan mértékben, mely komoly szuverenitás-problémákat vetett volna fel. Rendelkezése révén azonban lényegében meghagyta a tagállami bíróságoknak a szabad mérlegelés jogát: választhatják, hogy önként alkalmazkodnak a Bíróság értelmezéseihez, vagy dönthetnek úgy, hogy új értelmezést kérnek az ECJ-tól.

Barceló ezen a ponton azokkal ért egyet, akik szerint  a tagállami bíróságok valójában kötve vannak az ECJ döntéseihez. Ehhez példaként a Firma Foto-Frost ügyet[26]  hozza fel, melyben a Bíróság azt mondta ki, hogy bármely közösségi aktus érvénytelenségét azon az alapon, hogy az veszélyezteti a magasabb szintű közösségi jogot tagállami bíróság nem mondhatja ki (holott ők is jogosultak a közösségi jog értelmezésére): vagy érvényesnek kell tekintenie és alkalmaznia kell, vagy az Európai Bírósághoz kell fordulnia a 177. cikk alapján. Ebből Barceló arra következtet, hogy a tagállami bíróságok azt sem mondhatják ki, hogy valamely korábbi ECJ döntés érvénytelen vagy hibás volna: a kérdés eldöntését az ECJ elé kell utalnia.

De példaként hozható fel a Cirotti-ügyben hozott döntéssel kapcsolatban az a tény is, hogy az alapul fekvő eljárásban első fokon eljáró bíróság ( a Tribunal du Travail de Bruxelles) az ECJ egy korábbi ügyben, a Cassamali-ügyben hozott döntés analógiájával élve hozott határozatot. Az ONP ezen analógia ellen élt aztán fellebbezési jogával, s az ECJ meg is állapította, hogy az analógia -tartalmi, nem formai okokból - nem volt helytálló.[27]

 

 

 

 

3.A precedenst támogató fő érvek

4. Mit jelent a precedens és hogyan alkalmazható

5. Megkülönböztetés, magyarázat, módosítás, felülszabályozás

 

A soron következő kérdéscsoportok a precedensek tartalmát és működését tekintik át különböző nézőpontokból: a stare decisis, a ratio decidendi, a kiemelkedő jelentőségű ügyek és az esetjog folytonossága kérdéseit, végül a  felülszabályozás, megkülönböztetés, módosítás és magyarázat módszereinek vizsgálatát.

Az eddigiekből is kiviláglik: a törekvés a korábban hozott döntésekhez kimutatható a Bíróság gyakorlatában, ennek okaként Barceló a jogbiztonságot, a jog egységességét hangsúlyozza, bár ez az érv a Bíróság döntéseiben még nyíltan nem fogalmazódott meg. Emellett - Koopmans bíró megállapítása alapján - fontos szerepet tulajdonít az íratlan szabályoknak, valamint a korábbi döntésekben megfogalmazott általános jogelveknek, Koopmans szerint ugyanis a bírák sokkal szívesebben fordulnak azokhoz a döntésekhez, amelyekben ilyen elvek megfogalmazást nyertek, így azok szűkítésével és kiterjesztésével tudnak dönteni a későbbiek során az előttük fekvő ügyekben.

Ebből is következik, hogy a Bíróság nem a korábbi ügyekből indul ki, hanem a döntésekben megfogalmazódó elvekből - nem tekintve az alapul fekvő ügy tényeit. Így itt a kontinentális joggyakorlat módszere érvényesül: a bírák egy elvből indulnak ki, és annak segítségével kísérlik megoldani a folyamatban lévő ügyet. (Ellentétben a common law rendszer bírájával, akinek "az eldöntendő esetet pontosan analizálnia kell, és más hasonló esetekkel összehasonlítania, melynek korábbi döntésekben , precedensekben kerültek eldöntésre. Ha ugyanazokat a tényállási elemeket találja abban, úgy a precedens ratio decidendi-jét fogja keresni, és az alapján dönti el az új esetet." [28]

A ratio decidendi megkeresésére példát találhatunk az említett Express Dairy Foods- és Cirotti-esetekben. Az előbbiben a Bíróság a főügyész véleménye ellenére tért ki egy korábbi döntése ratio decicendi-jének elemzésére; a Cirotti-ügyben az egyik fél által történt hivatkozások alapján elemezte azok ratio decidendi-jét, és mivel nem tartotta megfelelőnek a hivatkozásokat, így a ratio decidendi magyarázása révén indokolta meg ezen véleményét - ezúttal a főügyészi véleménnyel egyetértésben.[29]

További kérdés, hogy vajon valamennyi Bírósági döntés azonos súllyal esik-e latba  a hivatkozás során. Itt utalnék arra a különbségre, ami a hivatkozásokban megjelenik. Egyrészt vannak olyan korábbi döntések, melyek az előzetes anyagok hivatkozásai miatt kerülnek be a döntésbe: az indítvány vagy a főügyész véleménye tartalmazza először a hivatkozást. Másrészt vannak olyanok, melyeket a Bíróság hív fel. Ez utóbbiak között találhatóak olyanok, melyeket a Bíróság sokszor csak mint példát hoz fel, mintegy a döntés alapjául szolgáló elv megerősítéseként. Van úgy, hogy korábbi döntések sorára hivatkozik ilyenkor, mintegy példálózó jelleggel, de az is előfordul, hogy csak egy korábbi döntést említ úgy, hogy a Bíróság kihangsúlyozza a hivatkozott döntés kiemelkedő jelentőségét ( A leggyakoribb formula szerint: "A Bíróság korábban kialakított gyakorlatának megfelelően (különösen, a ..ügyben hozott döntésében) ...")[30]

A Bíróság ezzel a formulával egyrészt hangsúlyozni tudja, hogy joggyakorlatában a folyamatosság elsődleges szempontként jön figyelembe; másrészt viszont iránymutatásnak is tekinthető: hogy hasonló ügyekben melyek azok a korábbi döntések, melyek "ratio decidendi-je" elsősorban tekintendők irányadónak. (Ezzel befolyásolja a hozzá forduló tagállami bíróságok, illetve másodfokon eljárva a CFI joggyakorlatát is.)

A folyamatosság mellett a bíróságnak szüksége van arra is, hogy esetjogában bizonyosfokú rugalmasság is jelen legyen: vagyis hogy ne csak a jogszabályokhoz ne legyen hozzákötve, de saját joggyakorlatához se, hanem bizonyos rugalmassággal tudja kezelni esetjogát, tovább tudja árnyalni, illetve a változó körülményekhez tudja igazítani az általa kidogozott elveket, értelmezéseket. Erre szolgál a megkülönböztetés, a felülszabályozás, a módosítás és a magyarázat módszere. Amíg azonban az "ítélkezés" folyamatosságára találhatunk kifejezett utalásokat a Bíróság döntéseiben, addig az említett módszereket nem alkalmazza nyílt megfogalmazásuk mellett, csupán következtetni lehet arra, hogy ha élni kívánt valamelyikükkel a Bíróság. Vagyis az esetjog folyamatosságával szemben ezen módszereket lényegesen kevésbé, vagy legalább is később kezdte el felvállalni a Bíróság.  Így történt ez a Marschall-ügyben[31], ahol a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a korábban - a Kalanke-ügyben - kialakított gyakorlatát felül kell bírálnia és tovább kell pontosítania az ott kidolgozott elvet. A Kalanke-ügyben úgy rendelkezett a Bíróság, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközik minden olyan rendelkezés, amely szerint a  magasabb pozíciók betöltésénél, amennyiben a férfi és a női jelölt között nincs képzettségbeli eltérés, úgy a nőt kell előnyben részesíteni, ha az adott szakmában a nők száma a magasabb pozíciókban korlátozott. Ez az elv azonban nem vette számításba azt az esetet, ha a tagállami jog tartalmaz egy 'védelmi klauzulát' ('saving clause'). Így a Kalanke-ügyben hozott értelmezését azzal egészítette ki, hogy nem ütközik a nemi diszkrimináció tilalmába az ilyen 'védelmi klauzula' a tagállami jogban, ha egy magasabb pozícióban való alkalmazáskor amiatt részesítenek előnyben egy női jelöltet, mert bizonyos objektíven megítélt kritériumok alapján - túl a képzettségi kritériumokon - megfelelőbbnek bizonyul az állásra, feltéve, hogy a férfi jelöltek előléptetése is ugyanilyen objektív feltételek fennállása esetén biztosított. [32]

Itt ismét csak utalni kell arra a gyakorlatra, hogy az indítványozók maguk is hivatkozással élnek a korábbi döntésekre, ami nagy segítséget nyújthat a Bíróságnak a megkülönböztetés alkalmazásában, hiszen a Bíróság maga nem biztos, hogy minden szempontot figyelembe venne, de az indítvány segítségével és alapján szélesebb kört tud áttekinteni.

A megkülönböztetésre példaként lehet hozni a Bíróságnak a Cirotti-ügyben hozott döntésében található érvelést. [33] Itt az egyik fél, (a Nemzeti Nyugdíjhivatal) a Bíróság két korábbi döntésére is utalt (az egyikre az ügyében elsőfokon eljár munkaügyi bíróság analógiája miatt), ám a Bíróság mindkettővel kapcsolatban megkülönböztetéssel élt: úgy vélte, egyik hivatkozott esetben hozott döntés sem alkalmas hivatkozási alap; továbbmenve meghatározta azt az ügyet is, amelyik szerinte releváns lehet az előtte fekvő üggyel kapcsolatban. Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy a Bíróság többször is azzal érvel, hogy a fél által hivatkozott ügyben a garantált bevétel biztosításának célja tette indokolttá a Bíróság döntését, és amennyiben az ott megállapított elvet követné jelen ügyben is a Bíróság , akkor éppen ezt a bizonyos célját változtatná meg a bevételt biztosító tagállami szabályozásnak .[34]

 

 

6.Kilátások a jövőre nézve általában, a változás lehetőségeinek mérlegelése

 

 

Végül annak megvizsgálása maradt, hogy milyen változási-változtatási lehetőségek vannak a Bíróság joggyakorlatában. Barceló főleg intézményi jellegű változtatásokat említ: mindenekelőtt annak lehetővé tételének szükségességét, hogy a bírák általuk aláírt véleményeket: párhuzamos és különvéleményeket is csatolhassanak a jövőben a Bíróság döntéseihez. Ennek jelentőségét amiatt hangsúlyozza, mert szerinte egy sokkal őszintébb, nyíltabb döntéshozatal alakulhatna ki - lehetővé téve a  korábbi döntésekre hivatkozás jellegének felvállalását. Ezen túlmenően pedig sokkal "jobb" döntések születhetnének. (Ehhez kapcsolódóan - bár Barceló ezt nem említi, mégis érveléséből következtetni lehet rá, hogy az egyhangúság eltörlése is ugyanezt a hatást szolgálná.)

Nem kizárt az sem, hogy a remélhetőleg közeljövőben történő csatlakozások is nagy hatással lesznek a Bíróság intézményére és gyakorlatának alakulására, elsősorban a Bíróság összetételének megváltozása, a bírák számának feltehető emelkedése miatt. Másrészt a csatlakozó államok számára is kérdéseket vethet fel a Bíróság esetjoga azzal összefüggésben, hogy vajon az újonnan csatlakozott államok bíróságai mennyiben lesznek kötve a Bíróság korábbi döntéseihez: a felmerülő értelmezési problémák esetén ők is a Bíróság korábbi értelmezései alapján járjanak-e el, vagy forduljanak értelmezés iránt a Bírósághoz. Ha az előbbi eset áll fenn, nem kizárt, hogy a csatlakozásra váró államok bíróságai számára célszerű minél hamarabb megismerkedni az Európai Bíróság esetjogával, különös tekintettel a kiemelkedő jelentőségű ügyekre. Ugyanakkor kérdés, hogy ezeknek az országoknak a bíróságai mennyiben fogadják majd el az Európai Bíróság jelenlegi szerepkörét, vagyis azt, hogy gyakorlatával befolyásolni tudja a tagállami bíróságok joggyakorlatát. Nyilván nem lesz zökkenőmentes a Bíróság ezen szerepének elfogadási folyamata a tagállami bíróságok részéről, kérdés, hogy ez megakaszthatja-e egy időre azt a fejlődési folyamatot, amely felé a Bíróság elindult: vagyis hogy esetjogával egy, ha kötelező erővel nem is, de egyre inkább befolyásoló erővel bíró esetjogot alkot.

 

 

 

III. Összefoglaló gondolatok

 

 

A Bíróság jogalkalmazói tevékenységét vizsgálva többen megállapították: a Bíróság meglehetősen széleskörűen fogja fel jogértelmezői feladatkörét,  megalapításától fogva folyamatosan tolódott az aktivista bírósági szerepkör felé.  Ennek részeként is felfogható, hogy a Bíróság gyakorlatában megjelent az esetjog, vagyis hogy döntéseiben megjelennek hivatkozások korábbi döntésekre. Ezen hivatkozások jellege sem hagyható figyelmen kívül a precedensek vizsgálatánál, hiszen szerepük a döntésben más és más lehet, ettől függően állhat a Bíróság gyakorlata közelebb vagy távolabb a precedensjogi rendszertől.  John J Barceló tendenciaként jellemzi a korábbi döntésekre való hivatkozást a Bíróság gyakorlatában, ami elsősorban azzal a céllal történik, hogy egy lefektetett jogelvet alátámasszanak egy vagy több korábbi döntéssel. Azonban a Bíróság (ebben az esetben az ECJ-ról van szó) sohasem úgy hivatkozik ezekre az ügyekre, mint precedensekre, hanem  olyan eseteknek tekinti ezeket, amelyek egy  kifejtett elv alátámasztásául szolgálnak.

 Mára azonban  már nem is egyszerűen csak arról van szó, hogy a Bíróság korábban kidolgozott döntéseiben megjelenő elvek befolyásolják a Bíróság későbbiek során hozandó döntéseit, nem is egyszerűen arról, hogy a Bíróság hivatkozik saját korábbi döntésére határozatában, hanem a korábbi döntések a Bíróság és a felek számára is kifejezetten és kinyilvánítottan elfogadott hivatkozási alapként szolgálnak. Mint ahogy arra is van már példa, hogy tagállami bíróság egy korábbi ECJ-döntés analógiájára hoz határozatot előtte folyamatban lévő ügyben. Ez a változás pedig nagy jelentőséggel bír a precedensek szempontjából: hiszen egy határozottabb és nyíltabb elismerését jelenti mindez a Bíróság precedenst-teremtő gyakorlatának, melynek még a látszatát is oly sokáig igyekezett elkerülni.

A Bíróság ezen tevékenysége azonban mint látható volt nem választható el a szuverenitás-problémától: hiszen gyakorlata révén befolyást gyakorol a tagállami bíróságok joggyakorlatára és ezen keresztül jogrendszerére is. Mint látható,  példa is van rá , hogy a tagállami bíróságok némelyike már az Európai Bíróság gyakorlatához próbálja igazítani döntéseit .(Természetesen ez nem azonos szinten jelenik meg az egyes bíróságoknál: az olasz alkotmánybíróság gyakorlata alapján nagyobb az ellenállás, de a német alkotmánybíróság ellenállása már alábbhagyott.) Úgy tűnik, hogy a Közösség megerősödésével, szerepének egyre meghatározóbbá válásával ez a  folyamat - ti. a Bíróság esetjogának behatása a tagállami jogrendszerbe - sem fordítható már vissza .

A folyamat - ha lehet így mondani  - kétélű. A Közösség erősödése nélkül a Bíróság nem tudná érvényesíteni döntéseit, a Bíróság tevékenységével járul hozzá  a Közösség megerősödéséhez - a közösségi jog elismertté válásában nagy szerepe volt a Bíróság gyakorlatának.

Hiszen nem valószínű az, hogy a valós szuverenitás-problémákat íróasztalon (akár a tudósok, akár a politikusok íróasztalain) fogják elsőkézből megoldani. Az igazi válasz a gyakorlatban születhet meg, s úgy tűnik ebben a Bíróság máris komoly szerepet vállalt magára, mikor kimondta határozatainak egyfajta rejtett kötelező jellegét. Ugyanerre vezet az a döntése is, hogy határozatai tagállami bíróság által nem felülbírálhatók, s ezt azzal indokolja, hogy a közösségi jog elsődleges a tagállami joggal szemben. Lényegében ezt az elvet 'meglovagolva'  tudta a Bíróság nemcsak az általa adott értelmezéseket, de közvetetten saját magát is a tagállami bíróságok tevékenysége fölé emelni.

Így azt lehet mondani: a Közösség jövője szempontjából is nagy jelentőséggel bír az, hogy a Bíróság meddig merészkedik el a kontinentális és a precedensjogi rendszer közötti úton.

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

     Barceló, John J. : Precedent in European Community Law; IN: MacCormick- Summers: Interpreting Precedents. A Comprative Study. Dartmouth, 1997. 407-436.p.

 

     Coing, Helmut: A jogfiozófia alapjai; Osiris Kiadó, Bp. 1996.

 

     Európai Közjog és Politika (szerk. Kende Tamás) Osiris-Századvég, Bp. 1995.

 

     Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció; KJK Bp. 1999.

 

     D. Neil MacCormick - Robert S. Summers: Furhter General Reflections and Conclusions In: MacCormick- Summers: Interpreting Precedents. A Comprative Study. Dartmouth, 1997.

 

     Pokol Béla: A bírói precedensjog rétege. Magyar jog 2000/5.

 

 

Felhasznált ECJ-döntések:

 

 

     Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]

 

     Hellmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen (Germany) C-409/95 [1997]

 

     Horst Otto Bickel & Ulrich Franz C-274/96 [1998]



[1]Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció; 116.p.

[2]John J. Barceló is utal rá. In MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 433-434.p.

[3]Helmut Coing : A jogfilozófia alapjai; 237.p.

[4]Helmut Coing id. mű ; 237.p.

[5]Európai Közjog és Politika 277.p.

[6]Kecskés László id. mű 119.p.

[7]Európai Közjog és Politika 277-278; 284-294.p. ; Kecskés id. mű 119-120.p.

[8]Európai Közjog és Politika ; 278.p.

[9]Európai Közjog és Politika 278.p. Ez a Maasrtichti Szerződés I.cím B cikkében (új számozás szerint 2.cikk) található: "The Union shall set itself the following objectives: ...-to maintain in full the acquis communautaire and build on it with a view to considering to what extent the policies and forms of cooperation introduced by this Treaty may need to be revised with the aim of ensuring the effectiveness of the mechanisms and the institutions of the Community."

[10]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 419.p.

[11]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 407.p.

[12]International Chemical Corporation case, C-66/80 (1981) ECR 1191. Idézi: John J. Barceló: Precedent in European Community Law In: MacCormick Summers: Interpreting Precedents; 422-423.p.

[13]Kecskés László id. mű 126.p.

[14]Európai Közjog és Politika; 302-303.p.

[15]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 409.p.

[16]"In the light of the judgement delivered by the Court in Case 131/77 [Milac] the conclusion should therefore be drawn that the Comission regulations [challanged in this case] must be regarded as invalid in so far as they fix monetary compensatory amounts in respect of trade in powdered whey." (Express Dairy Foods, C- 130/79, [1980] ECR 1899) Idézi: J.J. Barceló In: MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 428.p.

[17]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 426.p.

[18]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 415.p.

[19]"5. A brief statement of all the pleas in law on which the action is based; 6. a summary of the arguments put forward in support of each plea in law including, where appropiate, references to the relevant case-law of the Court of Justice and of the Court of First Instance..." Document 394Y0430(01)OJ No. C120, 30/04/1994 P. 0016-0018

[20]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 , [1997] (17., 18. 33.)

[21]Hellmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997]; (29-33.)

[22]Office National des Pensions  (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]  (26. 27.)

[23]John J. Barceló: Precedent in European Community Law In:MacCormick-Summers:Interpreting Precedents; 419.p.

[24]D. Neil MacCormick - Robert S. Summers: Further General Reflections and Conclusions In:MacCormick-Summers: Interpreting Precedents; 554-555.p.

[25]"5. A brief statement of all the pleas in law on which the action is based; 6. a summary of the arguments put forward in support of each plea in law including, where appropiate, references to the relevant case-law of the Court of Justice and of the Court of First Instance..." Document 394Y0430(01)OJ No. C120, 30/04/1994 P. 0016-0018

[26]Firma Foto-Frost v. Hauptzollamt Lübeck-Ost C- 314/85, [1987] ECR 4199.

[27] Office National des Pensions(ONP) v. Maria Cirotti 144/96 [1997]  (7.-8.)

[28]Helmut Coing: A jogfilozófia alapjai; 238.p.

[29]Express Dairy Foods, C-130/79, [1980] ECR at 1899 para. 8.; ONP v. Maria Cirotti C-144/96 [1997.] (para.21. 25-28.)

[30]Többek között megtalálható : Comission v. Germany C-178/84 [1987]  ; Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]; Horst Otto Bickel & Ulrich Franz C-274/ 96 [ 1998].

[31]Helmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997]

[32] Helmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen C-409/95 [1997] 23-25.par. :"23. In paragraph 16 of its judgement in Kalanke, the Court held that a national rule which provides that, where equally qualified men and women are candidates for the same promotion in fields where there are fewer women than men at the level of the relevant post, women are automatically to be given priority, involves discrimination on grounds of sex. 24. However, unlike the provisions in question in Kalanke, the provision in question in this case contains a clause ('Öffnungklausel', hereinafter 'saving clause') to the effect that women are not to be given priority in promotion if reasons specific to an individual male candidate tilt the balance in his favour. 25. It is therefore necessary to consider whether a national rule containing such a clause is deigned to promote equality of opportunity between men and women within the meaning of Article 2(4) of the Directive. 33. Unlike the rules at issue in Kalanke, a national rule which , as in the case in point in the main proceedings, contains a saving clause does not exceed those limits if, in each individual case, it provides for male candidates who are equally as qualified as the female candidates a guarantee that hte candidatures will be the subject of an objective assessment which will take account of all criteria specific to the individual candidates and will override the priority accorded to female candidates where one or more of those criteria tilts the balance in favour of  the male candidate. In this respect, however, it should be remembered that those criteria must not be such as to discriminate against female candidates.)"

 

[33]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997]

[34]Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti C-144/96 [1997] 22-28. paragrafusok

 

2000/4. szám tartalomjegyzéke