Kun Attila

A vállalati  szociális elkötelezettség tematizálásának alapvonalai az

Európai Unióban

 

 

 

 

 

I. Bevezetés - Mi is az a CSR?

 

 

      Corporate Social Responsibility (továbbiakban:CSR)- egy kifejezés, amelyet manapság egyre gyakrabban hallhatunk az üzlet és a vállalati szféra világában, és amellyel a közeljövőben bizonyára egyre többet fogunk találkozni, pontosan azonban kevesen tudják még, hogy mit takar. Ez már csak azért sem csoda, hiszen a fogalom tartalma valóban nem könnyen írható le, pontosan olyan színes és sokrétű, mint az a szféra, amelyhez kötődik. Mivel a kifejezésnek  pontos és találó magyar megfelelőt szinte lehetetlen lenne keresni, szükségesnek tűnik, hogy bevezetésként felfedjük a fogalom legelemibb, hozzávetőleges jelentéstartalmát.

      Többek között szokás CSR kapcsán az üzleti szféra társadalmi elkötelezettségéről, a vállalatok szociális beállítódásáról, illetve szociálisan felelős vállalati magatartásmintáról beszélni. Bármilyen szavakat is használunk a tartalom jelölésére, a lényeg, hogy a háttérben egy olyan koncepció, szempontrendszer húzódik meg, amelynek legfőbb jelentősége abban rejlik, hogy a vállalatok mind nagyobb hányada felismerni kényszerül, és fel is ismeri, identitása részévé teszi azt a tényt, hogy az üzlet, a profit és a munka világa nem egy hermetikusan zárt terület, hanem igenis ezer szállal kötődik és kölcsönhatásban áll szűkebb és tágabb környezetével, végső soron a társadalommal és a természeti környezettel. Manapság már minden fontosabb cég felelős gondolkodású vezetője számára lassan szükségszerűen elfogadandó evidencia kell hogy legyen az a megfontolás, hogy a cég céljai, értékei közé a profitmaximalizáláson túli szociális, emberi jogi, környezetvédelmi szempontokat illesszen a fenntartható fejlődés szellemében.

      A CSR tehát tulajdonképpen felfogható az üzleti világ- többek között a globalizáció jelensége kapcsán is egyre inkább elodázhatatlanná váló-megváltoztatásának egy feltehetőleg pozitív, emberbaráti kihatású, és folyamatosan alakuló, formálódó komplex eszközeként. Eszközről beszélünk tehát, amely önmagában még semmit nem jelent, használható jól is, rosszul is. A CSR sem értékelhető varázspálcaként, a globális piac összes ellentmondására, visszásságára csodaszerként ható gyógyírként. Viszont mindenképpen egy friss, naprakész szemléletmódot takar, amelyet minden-a későbbiekben még érintésre kerülő- bizonytalansága, belső ellentmondása ellenére bizakodva kell fogadnunk napjaink rideg, pénzcentrikus globális üzleti hálózatokkal sűrűn átszőtt világában. Reményteljesen és kissé sarkosan fogalmazva azt mondhajuk, hogy talán egyszer elérkezhet a globális gazdaságban is az az idő, amikor a tőke szerepe mellett az ember és annak munkája is piedesztálra emelkedhet.

 

 

 

 

 

II. A CSR-jelenség mozgatórugói, aktualitása

 

 

     A CSR-jelenség kezelése tulajdonképpen egy gyökeres szemléletváltást, paradigamaváltást igényel. Annak a fölismerését feltételezi, hogy egy vállalat több, mint pusztán a tőkemegtérülést és profitmaximalizálást hajszoló, pusztán a nyers gazdasági racionalitás elvén működő mesterséges képződmény. Szükséges belátni, hogy egy vállalat egyben emberi társulás is, amely jól körülírható társadalmi és természeti környezetben működik. Ennek a hozzáállásnak az elfogadása egyértelművé teszi, hogy a vállalati szférának is aktív és pozitív kicsengésű szerepet kell játszania a társadalmi folyamatokban, és tekintettel kell lenniük tevékenységeik környezeti és szociális kihatásaira.

     Az elmúlt években számos jelenség segítette ennek a gondolkodásmódnak a terjedését. Elsőként a globalizációt  kell említenünk. A globális gazdasági növekedés egyre bonyolultabb, kiismerhetelenebb üzleti világot termelt ki, amely egyre több visszásságot, ellentmondást, néhol antidemokratikusnak bélyegezhető technikákat is megismertetett velünk. A jog, és különösen a hagyományos nemzeti jogalkotás által ez a világ már egyre kevésbé megragadható. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben egy új látásmód kezdett kialakulni, amely a fenntartható fejlődés elvét tűzi zászlajára, és ismét valódi jelentéssel szeretne megtölteni -még e globális szabályozó hálózatok világában is- olyan fogalmakat, mint a demokrácia, átláthatóság, szabadság, jog, felelősség, szolidaritás. A közelmúlt antiglobalizációs fellángolásai, tüntetései is rámutatnak, hogy óriási az igény a virtuális gazdaság elleni fellépésre, illetve a vállalati szféra és a társadalom lassú elidegenedésbe hajló kapcsolatrendszerének új elvi alapokon álló átgondolására.

     Továbbá a globalizáció nem csak új lehetőségek szinte kifogyhatatlannak tűnő tárházát nyitotta meg a vállalatok előtt, hanem új nehézségeket, új versenyhelyzetet is teremtett. Manapság egy olyan vállalat, amely tradicionálisan pusztán gazdasági és technikai mutatókkal méri magát, és teljes közömbösséget mutat a szociális, környezeti, emberi jogi megfontolások iránt, egyszerűen képtelen lesz megbírkózni bizonyos kihívásokkal. Az ilyen hozzáállás rossz hatással lesz a vállalat arculatára, amit csak fokoz az a veszély, hogy egy vállalat bármilyen kis mulasztását, visszaélését a globális média azonnal kommunikálhatja (ld. Pl.: Enron-botrány, a Shell nigériai kalandja[1] vagy a Levi Strauss és a Nike gyermek- és kényszermunka botrányai).  Így egy apró kommunikációs hiba óriási presztizs-, és ebből kifolyólag egyben óriási pénzügyi veszteséget is jelenthet a vállalat számára. A botrányok rávilágítottak a vállalatok sebezhetőségére is, és fokozódott a tudatosság a vállalati magatartásminták tekintetében.

    Egyre kevésbé hagyható figyelmen kívül továbbá a különböző nyomásgyakorló csoportok (fogyasztók, környezetvédők, munkavállalók, politikai aktivisták, NGO-k) heves, gyors és hangos fellépése, illetve általában a  munkavállalók, fogyasztók és a társadalom fokozódó érzékenysége, érdeklődése az emberi jogi és szociális kérdések iránt.[2] Anna Dimantopoulou, az EU foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főbiztosa is megjegyezte egy konferencielőadásában, hogy manapság az üzleti szféra viselkedése, magatartása sokkal inkább a figyelem fókuszában van, mint korábban valaha.[3] További adalék ehhez, hogy a pénzvilág és a befektetők is  egyre több információt igényelnek a vállalatokról, hogy jobban tudják azonosítani esetleges befektetéseik várható előnyeit, rizikófaktorait. Sőt bizonyos pénzügyi intézmények egyre növekvő mértékben támasztanak tematikus és célirényos –szociális és környezeti színezetű- elvárásokat a vállalatokkal szemben beruházásaik vagy éppen hitelezéseik előtt, és speciálisan ilyen vonatkozású kérdőíveket, jegyzékeket használnak az esélyek és kockázatok feltérképezésére. Felértékelődik tehát az információ szerepe, és már nem elég, hogy egy vállalatról pusztán a hagyományos éves pénzügyi jelentése tudósítson.

     A kiélezett üzleti verseny tehát arra kényszeríti a vállalatokat, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól, fokozódik az átláthatóság iránti igény és a mediatizált nyilvánosság általi közvetett társadalmi konroll súlya. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy a cég arculatában (imidzsében) és a hírnevében testet öltő  tőke ma már néha fontosabb  a materiális vagyonnál. A presztizs pedig nagyban függ attól, hogy milyen mértékű a vállalat szociális, környezetvédelmi  szerepvállalása. Ezek a megfonolások tehát végső soron direkt rentábilitási szempontok szerint is értékelhetőek. A Salomon Brothers új elnöke, Warren Buffett ezt úgy fogalmazta meg egy 1991-es tőzsdei botrány után, hogy a továbbiakban a cég pénzügyi veszteségei tekintetében ugyan megértő hozzáállást fog tanúsítani, ám a ha a cég reputációja szenved bármilyen apró csorbát, könyörtelen lesz.[4]

     Szintén a globalizáció hatása, hogy manapság az államok már nincsenek olyan jogi eszközök birtokában, amelyekkel érdemben tudnák megregulázni a multi- és transznacionális nagyvállalatokat. Sok esetben már a pusztán az is nehézséget okoz a fölgyorsuló üzleti világban, hogy az államok legalább figyelemmel kísérjék, utólagosan kontrolállják e vállalatok működését. Éppen ezért már a 80-as évek elejétől megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a transznacionális vállalatok szabályozásában a nemzetállami (sőt nemzetközi) szabályozásról átkerül a hangsúly a belső önszabályozásra, erősödik a vállalati szabályzatok, „alkotmányok”, etikai normák szerepe.[5] Szokás ezt a tendenciát a (munkaügyi) szabályozás önkéntességi fordulatának, avagy a jog (munkajog) privatizálásának is nevezni.

     A klasszikus állami szerepek háttérbe szorulása és a jóléti állam „haldoklása” együtt jár azzal, hogy a feladatok nagy hányada átcsúszik a privát gazdasági, vállalati szférába.[6] A vállalatoknak nemigen van módja kikerülni bizonyos új magatartásminták felvételét. Ez természetesen alapvetően önkéntesen megy végbe, de talán nem nehéz belátni, hogy a fentebb is vázolt kényszerek hatására a valóságban ez már egyfajta szükségszerűség is.[7] Jól illeszkedik ez az egyéni és önkéntes felelősségvállaláson alapuló tendencia korunk társadalmainak individualizálódási folyamatába is.

     Nem elhanyagolható motivációja a CSR-kérdés felmerülésének  a munka világának folyamatos átalakulása. A tradicionálisan hierarchikus vállalati struktúrák átalakulnak, új típusú és atipikus munkavégzési, foglalkoztatási formák jelennek meg, növekszik a globális beszállítói és üzleti, kereskedelmi láncok, hálózatok súlya és az üzleti etika normái is kezdenek egyre nagyobb jelentőséghez jutni. Összeségében elmodható, hogy szükségszerűen egyfajta dereguláció megy végbe e téren, és a munka világa egyre rugalmasabbá, komplexebbé, informálisabbá válik. Egy ilyen környezetben nem nehéz belátni  a CSR-jellegű, önkéntességen alapuló jelenségek elméleti létjogosultságát, sőt szükségeségét. [8]

 

Az alábbiakban tekintsük át, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen potenciálisan elérhető előnyökkel számolhat az a vállalat, amely a magáévá teszi és alkalmazza a legfontosabb CSR-elveket, eszköszöket. Ezek természetesen egyben a motivációi is e beállítódás elfogadásának:

 

·        Javuló kép a vállalat arculatáról, illetve a márka, a védjegy várható felértékelődése, jobb megbecsülése.

·        A vállalat vonzóbb lesz a jó szakemberek és a képzett munkaerő számára, illetve könnyebb lesz a cégnek megtartania az ilyen értékes dolgozóit.

·        Javul a munkaszellem, a munkakörnyezet, ami elkötelezettebb, produktivabb, lojálisabb, elégedettebb munkaerőt eredményez (direkt hatás).

·        Nő az esélye, hogy minőségi üzleti partnerekkel kerüljön kapcsolatba a  vállalat, és hogy őt magát is megbízható, preferált partnerként tartsák számon. Továbbá a hasonló irányultságú vállalatokkal való kapcsolathoz a CSR közös nyelvet, alapvető referenciapontot jelenthet.

·        Nagyobb fogyasztói és beruházói érdeklődés, elégedettség. Új üzleti, kereskedelmi lehetőségek, kedvező hozzáférés a fontos piacokhoz.

·        Javuló válságmenedzselés, a rizikók és botrányok megelőzésének fejlődő képessége.

·        Alacsonyabb bizosítási díjak.

·        Jó kapcsolat a közhatalommal, a hatóságokkal és általában a közvéleménnyel, a közösséggel és főként a médiával.

·        A PR és a reklám lehetőségek megsokszorozódása.

·        Hozzájárulás a stabilabb globális piac kialakításához.

·        Csökkenhet a civil szervzezetek és más nyomásgyakorlók irányából érkező kritika (és esetlegesen a pereskedések, vagy ellenkampányok száma)[9], csökkenek a „támadási felületek” száma.

 

Összességében véve megállapítható, hogy egy vállalat szociálisan felelős beállítódása hosszabb távon felfogható egy stratégiai jellegű beruházásnak, a jövőbe való invesztálásnak is. Valószínűsíthető, sőt az eddigi tapasztalatok, felmérések alapján bizton is állítható, hogy az ilyen magatartásminták felvétele végső soron direkt gazdasági hatással is bír. Emellett távlatokban egy olyan “win-win” jellegű helyzetet teremthet amelyből mind a vállalat, mind a környezete és a társadalom profitálhat.

 

 

 

 

 

 

III. Az EU CSR-stratégiájának születése és formálódása

 

 

     EU szinten a CSR-dialógus kezdete a 90-es évek elejére datálódik. 1993-ban az EU Bizottságának akkori elnöke, Jacques Delors egy kéréssel fordult Európa üzleti világához, amelyben arra hívta fel a vállalatokat, hogy vállaljanak részt a társadalmi kirekesztés elleni harcban. Ennek folyományaként került sor 1995-ben egy hasonló célzatú nyilatkozat kiadására[10] , illetve még ebben az évben megalakult a European Business Network (CSR Europe), melynek máig fő küldetése a CSR-vonatkozású tapasztalatcsere elősegítése.

      Megemlítendő intermezzo a CSR-politika születésében az 1997 novemeberi Luxembourgi –csúcs döntése alapján felálló magas szintű „Gyllenhammar-csoport” záró jelentése 1998-ból. A szakérő csoport ebben  egy olyan javaslatot tett, mely szerint az 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalatoknak évente olyan jelentést kellene publikálnia, amely a változásmenedzselési technikájukat[11] tárgyalja, tekintettel különösen a vonatkozó szociális jellegű tevékenységeikre és a foglalkoztatás, munkafeltételek kérdéseire.

 

     A következő fontos állomás a 2000 márciusában lezajló Lisszaboni EU-csúcs, ahol tulajdonképpen a téma az EU politikai napirendjére került. Az EU felhívást intézett a vállalatokhoz, amelyben felkéri őket, hogy működjenek közre abban, hogy az EU 2010-re elérhesse újonnan lefektetett stratégiai céljait, nevezetesen hogy az EU ekkorra a világ legversenyképesebb, dinamikus és tudásalapú gazdaságává válhasson, ahol  a fenntartható gazdasági növekedés több és jobb munkalehetőséggel és erősödő szociális kohézióval párosul. A későbbiekben már a 2000 júniusi Szociális Agenda és  2001 márciusában Stockholmban, illetve a 2001 júniusában Göteborgban  ülésező Európai Tanács is foglalkozott a témával, az utóbbi a fenntarható fejlődés kontextusában.

 

     Mielőtt az EU CSR- stratégiájának alakulásával kapcsolatos vizsgálodást folytatnánk (szupranacionális szint), szükséges, hogy kitérjünk a nemzetközi (univerzális) szabályozási szint eredményeire, hisz az EU-s megközelítés is szükségszerűen visszatükrözi ezek szellemét. Csak példaként utalunk a legfontosabb kezdeményezésekre azzal, hogy ezek megismerése a hazánkban működő vállalatok számára is nélkülözhetetlen, és hogy ezek bemutatása későbbi tanulmányok témája lehet:

·        Az ENSZ égisze alatti Global Compact (2000)[12]

·        Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) Tripartit Deklarációja ( ILO’s Tripartite Declaration of Principles concerning TNCs  and Social Policy)[13] 1977/2000

·        Az OECD irányelvei (Organisation for Economic Cooperation and Development- Guidelines for Multinational Enterprises 2000)[14].

 

     A Bizottság 2001 júliusában tette meg az első igazán fontos lépést CSR-ügyben, amikor egy vitaindítónak szánt Zöld Könyvet (Green Paper „Promoting a European Framework for Corporate Social Responsibility”)[15] bocsájtott útjára. A cél az volt, hogy bevezesse a köztudatba a témát, széleskörű vitát és eszmecserét generáljon, továbbá, hogy kipuhatolja, hogy milyen partnerekre számíthat a kérdés további napirenden tartásában. A Bizottság 2001 december 31-ig várta a reagálásokat, kommentárokat, és a beérkezett mintegy 250 válasz[16] jeles bizonyítékát adta annak, hogy a társadalom legkülönbözőbb szféráiban ( európai, nemzetközi, nemzeti és regionális szintű intézmények, államok, pártok, a legkülönbözőbb szervezetek, vállalatok és azok szövetségei, szociális partnerek, egyetemi szféra stb.) is óriási az érdeklődés és a fogadókészség a téma iránt.

 

     A Green Paper konzultációs folyamata elősegítette, sőt szükségessé tette, hogy az Unió további lépést tegyen a területen. A Bizottság ennek jegyében publikálta 2002 júliusában új CSR-stratégiáját, cselekvési programját egy értekezés formájában (Communication from the Commission concerning Corporate Social Responsibility: A business contribution to Sustainable Develeopment[17]). A dokumentum első része röviden konkluziót von a Green Paper konzultációs folyamatából és szintetizálja eredményeit, a második része felvázol egy európai szintű cselekvési tervet és definiálja CSR-koncepciót, majd a következő fejezetekben leírja a vonatkozó konkrét cselekvési javaslatokat. Fontos eredménye a dokumentumnak, hogy javaslata alapján már fel is állt, és 2002 október 16. óta működik a témában egy Fórum ( European Multi-Stakeholder Forum on CSR[18], továbbiakban: EMS-Fórum). A Bizottság a dokumentummal igen tág alanyi kört kívánt megszólítani, köztük az uniós intézményekkel, tagállamokkal, tagjelöltekkel, szociális partnerekkel, az egész vállalati-üzleti szférával, fogyasztói szervezetekkel és minden további érdekelttel, hisz hite szerint csak széles körű összefogással lehet előrelépést elérni a témában, pusztán annak komplex jellegéből következőleg is.

 

     A fennti két dokumentum képezi tehát jelenleg uniós szinten ennek az új, születőben lévő politikának a hátterét, kiindulópontját, vitaanyagát, és a következőkben én is ezekre támaszkodom elsősorban az EU CSR-koncepciójának bemutatása során. EU-s szintű hivatalos dokumentumként megemlíthető még a Tanácsnak a Green Paper vitája keretében alkotott 2001 decemberi határozata, amely többek között megerősíti  azt, hogy a CSR fontos hozzájárulás lehet a lisszaboni, nizzai és göteborgi EU-célok megvalósíthatósága tekintetében. Kiemelendő még a Tanácsnak egy vonatkozó határozata 2003 februárjából, amely elsősorban a tagállamok figyelmét igyekszik ráirányítani a CSR-kérdések széleskörű promotálásának fontosságára.

      Az Európai Parlamentben is születtek a témába vágó dokumentumok. Ilyen az 1999-ben szorgalmazott európai szintű magatartási kódex („code of conduct”[19]) a fejlődő országokban tevékenykedő európai bázisú transznacionális vállalatokra vonatkozólag[20]. 2002 májusában a Parlament egy indítványcsomagban jogalkotást sürgetett többek között arra vonatkozólag, hogy a vállalatok kötelesek legyenek évente nyilvánosan jelentésben beszámolni szociális és környezeti teljesítményükről, továbbá, hogy az ilyen jellegű tevékenységekért a vállalat vezetői személyesen legyenek felelősök. Jogi fellépést szorgalmaztak még az európai vállalatoknak a fejlődő országokban elkövetett visszaélései relációjában is.[21] A Bizottság 2002-es értekezésével a Parlament 2003 áprilisában  foglalkozott jelentésében ( EP-Report 2003.aprilis 28.[22]).

 

     Az egyre inkább szaporodó európai   kezdeményezések (pl. UK Ethical Trading Initiative-ETI 1998, European Academy of Business in Society 2002 stb.), fórumok (a legfontosabb a CSR Europe[23]) és konfrenciák (pl. „Mainstreaming CSR across Europe”[24], az olasz elnökség szervezésében: „European Conference on Corporate Social Responsibility”[25]) mellett a tagállamok is egyre többet tesznek az ügyben.

     Csak néhány jellemző és fontos példa a tagállami kezdeményezésekből: Dániában a szociális ügyek minisztere már 1994-ben elindított egy CSR-vonatkozású kampányt, majd 1998-ban felállt egy koppenhágai központ (Copenhagen Centre-TCC[26]), amely szeretne a CSR „európai otthonává” válni. Az Egyesült Királyságban 2000 óta miniszteriális szintű felelőse van a kérdésnek és egy tárcaközi csoport is segíti a vonatkozó kormányzati munkát, illetve 2002-be született egy CSR-törvényjavaslat is, amelyből végül ugyan nem lett törvény, de azért már biztató és jó kiindulópont a jövőre nézve . Több országban történt előrelépés abban, hogy a vállalatokra nézve rendszeres jelentés-, illetve beszámolótételi kötelezettséget írjanak elő CSR-kérdésekben. Dánia és Hollandia is bátorítja erre a vállalatait, Németországban már kötelező ez bizonyos vállalati körre ( amelyek a nyugdíjalapokban érdekeltek), az Egyesült Királyságban is vannak hasonló kezdeményezések, de eddig Franciaország érte el a témában  a legátfogóbb eredményt , hisz 2003 óta a francia vállalatok kötelesek CSR-beszámolókat prezentálni.

 

 

 

 

 

 

IV. A CSR fogalma

 

 

     A legelemibb és máig használatos definíciót a Green Paper alkotta meg 2001-ben. E megfogalmazás szerint a CSR (vállalati szociális felelősség) egy olyan kocepció, amelynek keretében a vállalatok  önkéntesen szociális és környezeti szempontokat, megfontolásokat integrálnak üzleti működésükbe és ilyen elvek fényében alakítják kapcsolataikat mindazokkal, akiket ténykedésük érint, illetve akik kihatással vannak az üzletmenetre (tehát lényegében a tágan értelmezett érdekelti körrel).[27] Mindez pedig –leegyszerűsítve és összefogalva a motivációk sokaságát- azért történik így,  mert a vállalatok egyre növekvő számban és mértékben ismerik fel, hogy a felelős üzeleti magatartás végső soron fenntartható üzleti sikerhez, eredményekhez vezet. Egyre többen éberednek rá arra is, hogy manapság a profitmaximalizációs cél már önmagában nem biztos, hogy elegendő a hosszabb távú sikerhez, szükséges lehet a piac-,  verseny- és növekedésorientált látásmódot szociálisan és környezetvédelmileg felelős magatartással párosítani.

     Noha sokan és sokféleképpen értelmezik a CSR-jelenséget, mégis vannak olyan többé-kevésbé közös referenciapontok, fogalmi elemek, amelyek elfogadása, értelmezése széleskörű konszenzuson nyugszik. Ezek lényegében a következők:

·        Szociálisan felelősnek lenni nem pusztán a fennáló jogi követelmények teljesítését jelenti. A CSR mindig a vonatkozó alapvető jogi elvárások túlteljesítéseként értékelendő, és éppen ezért lényegi fogalmi eleme az önkéntesség.

·        Ugyanakkor nem szabad reá úgy tekinteni, mint a hatályos szociális, munkajogi vagy éppen környezetvédelmi jogi szabályok helyettesítőjére, pótlékára. A CSR inkább kiegészíti, mint felváltja  a jogalkotást és a szociális dialógust.

·        A CSR szervesen kapcsolódik a fenntartható fejlődés ideológiájához.

·        A CSR-tevékenység nem szabadon választható ráadás, plussz a vállalat alapvető tevékenységi köréhez képest, hanem ahhoz szorosan kapcsolódik, és illeszkedik a vállalat átfogó üzlei strarégiájába is. Tehát lényegében nem is annyira eszköz, mint inkább egy hozzáállás, ügyintézési mód, azaz egy lehetséges útja a vállalatvezetésnek.

·        Nem jelentheti a CSR bizonyos fennálló közfeladatok áttolását, áthárítását a privát szektorra.

·        A CSR természeténél fogva mindenkor globális kérdés, sőt talán éppen az EU-n kívüli dimenziója jelenti a legkihívóbb problémát (fejlődő országok).

·        Noha eddig elsősorban a nagy és multinacinális vállalatok (MNEs) mutattak CSR-irányú aktivitást és elkötelezettséget, fontos leszögezni, hogy ez a megközelítési mód minden típusú és méretű vállalatra nézve alkalmazható és hasznos, függetlenül attól, hogy milyen szektorban működik és milyen jellegű tevékenységet folytat. Különösen fontos, hogy a kis és közepes méretű vállalatok (SMEs) között is növekedjen a CSR ismertsége és elismertsége. Ennek már csak azért is óriási a jelentősége, mert ezek a vállalatok foglalkoztatják az EU munkaerejének 53%-át, ők a döntő hajtóerejei és szimbólumai az európai mintájú növekedésnek és fejlődésnek, továbbá helyi szinten ők a fő gazdasági és szociális szereplők.[28]

Valójában az  SMEs-szférában is sok vállalat felismerte már a CSR-tecnikák üzleti előnyeit és követi, alkalmazza is őket, anélkül, hogy valójában igazán jártasak lennének e praktikákban. Nekik igazából általában nincs jól körölhatárolható, deklarált CSR-programjuk, nem vázolnak ebből elvont értéket és sokkal kevésbé tudatosak e tekintetben. Azonban az, hogy a hozzáállásuk sokkal informálisabb, intuitivabb és ad-hocabb, nem jelenti azt, hogy ténylegesen nem viselkedhetnek szociálisan felelős módon. Az EU ennek ellenére e téren egy sokkal tudatosabb és stratégiailag megalapozottabb attitüdöt szeretne meghonosítani.     

·        A CSR-nek mindenképp arra kell irányulnia, hogy az üzletmenetben          megteremtődjön egy egészséges és fenntartható egyensúly a gazdasági érdekek, a szociális elvárások és a környezeti igények, szükségszeűségek között.[29] Lényegében ugyanezt a tartalmat fedi le a CSR-kommunikációban gyakran haználatos „triple bottom line” terminológia. Fordítani talán nem is érdemes, de lényegében egy olyan megközelítést takar ez a „tripla alapelv”, amely szerint egy vállalat átfogó teljesítményét csakis azon a hármas alapon lehet megfelelően lemérni és értékelni, hogy milyen a viszonya, hozzájárulása a gazdasági prosperitáshoz (1), a minőségi környezethez (2) és a szociális tőkéhez (3). Kissé populárisabban szokás ezt a „3P” (People-emberek, Planet-bolygó, Profit-haszon) koncepciójaként is aposztrofálni.[30]

·        A CSR elemi feltétele és elve a hatékony kommunikáció és kapcsolat kifejlesztése a vállalat és valamennyi azt körülfonó belső (munkavállalók) és külső (pl.:fogyasztók, NGO-k, üzleti partnerek, részvényesek, tulajdonosok, helyi közösségek, szociális partnerek stb.) érdekelt között.[31]

·        Alapvető fontosságú a menedzserek, munkavállalók és más szereplők megfelelő CSR-tematikájú képzésének és gyakorlatának, jártasságának erősítése, elősegítése.

·        Sokak szerint a CSR sikere, jelentősége a transzparencián, az átláthatóságon, illetve a hitelt érdemlő értékelési és érvényesítési mechanizmusokon, eszközökön áll vagy bukik.

 

     Az előbbiekben felvázolt fogalmi elemeket természtesen az egyes érdekelt szférák érdekeiknek és értékeiknek megfelelően esetről-esetre eltérő hangsúlyokkal látják el a viták során, illetve ezekhez hozzáadnak más elemeket, vagy éppen elvesznek ezekből. Az egyes érintett csoportok, szférák véleményének „finomsága” és specialitása, illetve a témához való kissé divergáló hozzáállásuk leginkább a  2001-es Green Paper konzultációs procedúrájának kielemzése alapján ragadható meg. Ezt a Bizottság meg is tette, levonta belőle a következtetéseket, és a továbbiakban is méginkább igyekszik a konszenzusorientált beállítódást követni. Az elemzés legfontosabb következtetéseit 2002-es értekezésének első nagyobb tematikus egységében tette közzé a Bizottság. Tekintsük át a következőkben a legfontosabb hangsúlyokat az egyes szférák, szereplők relációjában:

 

·        Az üzleti szféra és a vállalatok kifejezetten hangsúlyozzák a jelenség önkéntes természetét, kapcsolatatát a fenntartható fejlődés koncepciójával és a globális (illetve ezt kiegészítve a lokális) megközelítés primátusát, szinte kizárva az EU szupranacionális szintjét ( ld. pl.:a Kellog’s véleménye). Tagadják a minden vállalatra alkalmazható univerzális megoldások lehetőségét, és éppen ezért nem támogatnak semmilyen EU-szintű szabályozást sem.  Szerintük a kikényszerített harmonizáció kontraproduktív lenne, és éppen a vállalati szintű kreativitást, innovativ látásmódot ásná alá, és figyelmen kívül hagyná az eltérő földrajzi területeken működő vállalatok speciális igényeit, lehetőségeit. Elismerik ugyan a CSR stratégiai jelentőségét a hosszú távú fenntarthatóság és siker tekintetében, de kiemelik, hogy a profitabilitás és a rentábilitás sokkal inkább már nélkülözhetetlen előfeltételei a CSR-nek. Éppen ezért a CSR-nek csak a piaci logika mentén szabadna  formálódnia. A General Motors például leszögezte, hogy  a CSR nem több mint „az ügyvitel egy módja” („a way of doing businesess”), illetve intelligens vállalati önérdek, amely pozitívan befolyásolja a cég hírnevét és mellékesesen esetleg előnyöket termelhet a társadalomnak is. Kijózanító erővel fogalmazzák meg azt is, hogy ugyan mindannyian felelősek vagyunk környezetünkért, de a mai világban csak az üzleti szféra van olyan eszközök és hatalom birtokában (globalitás és tőkeerő), hogy effektíve is tudna valamit tenni. Persze csak ha akar... [32]

·        A szakszervezetek, a civil szféra és az NGO-k viszont éppen azt emelik ki, hogy a pusztán önkéntes kezdeményezések nem elég hatékonyak a munkavállalók és a polgárok (jog)védeleme tekintetében. Éppen ezért kiállnak valamiféle  standardizáló, akár uniós szintű jogalkotási váz megteremtésének szükségessége mellett. Ők többnyire kötelezővé és  jól ellenőrizhetővé tennék a szociális és környezeti vonatkozásokra irányuló vállalati beszámolók rendszerét is. Továbbá figyelmeztetnek, hogy pusztán az unilaterális módon üzleti, vállalati érdekeket tükröző CSR-megoldások nem lehetnek hitelesek, és ezért az összes releváns érdekelt bevonásával kell kifejleszteni, alkalmazni és értékelni a CSR-eszközöket. Ez az igény nyilvánvalóan értékelhető úgy is, hogy a napjainkban egyre kevesebb jelentőséggel és erővel bíró szakszervezetek saját befolyásuk fenntartásának, esetlegesen erősítésének még lehetséges útjait is keresik, és nem megvetendő önérdekként hagsúlyozzák is. Természetesen nem szabad elhallgatni a szakszervezetek hozzáállásában természetszerűleg és tradicionálisan szükségszerűen lappangó szkepszist sem. Vonatkozó megnyilatkozásaikon átüt az attól való félelem, hogy az egész CSR-jelenség nagy kihívást jelent a nemzetközi, és főként a tradicionálisan nemzeti szintű munkaügyi és szociális jogalkotásra, illetve a kollektív alku hagyományos rendszerére és ezzel a szakszervezetek már így is folyamatosan halványuló szerepére is. Be kell látnunk, hogy „félelmeik” talán nem is annyira alaptalanok.

Az NGO-k szemszögéből nézve a kérdés praktikusabban merül fel: ha az állam nem elég hatékony a  globális vállalati szféra szabályozásában és kontrolljában, akkor csak a tág értelemben vett jogi keretek legyenek „felülről” adottak, a többit bízzuk a civil szférára... Okszerűen adódik az a szkepszisből töltekező kérdés, hogy valóban nyugodtan „rájuk” bízhatjuk ennek felelősségét? 

·         A beruházók („ tőke”) -szintén szembetötlő önérdekből- a vállalati szociális tevékenységekre vontakozó információk felfedésében, jelentési rendszerében és általában a transzparencia fokozásában látják a legnagyobb jelentőséget. Ők a CSR- kérdésnek ezt a kiragadott gyakorlati elemét hangsúlyozzák, hiszen az így szerezhető információ számukra óriási érték, segítheti és megalapozhatja a szociálisan felelős beruházói döntést.

·        A fogyasztók érdekvédelmi szervezetei megbízható és minél teljesebb körű információkat igényelnek az áruk és szolgáltatások termelési és kereskedelmi körülményeiről, illetve azok etikai, emberi jogi, szociális és környezetvédelmi vonatkozásairól, megalapozandó ezzel a felelős és tudatos vásárlói döntést. Természetesen manapság még csak a fogyasztók egy szűkebb köre értékeli, értékelheti beszerzéseinek esetleges etikai és szociális dimenzióit, de  hinnünk kell abban, hogy a folyamatosan prognosztiált gazdasági növekedés és jólét együtt járhat az igényesség és tudatosság növekedésével is.

·        A kormányzati szférának a viszonyulása a CSR kérdéshez napjainkban még érthető módon kissé ad hoc, bizonytalan, sőt talán zavarodott is, legalábbis nagy általánosságban fogalmazva. A tanácstalanság foka azon dől el, hogy az állam a CSR-t egy alternatív szabályozási attitüdnek, sőt szintnek (vállalat) tekinti, amely tehermentesítheti, átideologizálhatja és kiegészítheti az amúgy is egyre kevésbé hatékony állami szabályokat, avagy pusztán a kihívást és a „konkurenciát” látva benne,  előítéleten alapuló szkepszissel közelít a témához. Könnyen belátható, hogy hosszú távon nyilvánvalóan csak az első felfogás tartható.

 

     A fenntiekben körvonalazott fogalmi szintű hangsúlyeltolódások mellett számos egyéb vitatott és ellentmondásos téma, kérdés terheli a CSR- kommunikációt. A következőkben jelzendő, felvetett problémás és képlékeny vitaterületek mindegyike külön elemzést érdemelne, mindamellett hogy a dialógus jelenlegi szintjén még nagyon eltérő álláspontok és nézetek ütköznek e témákban, és  folyamatosan formálódó, vizsgált és értékelt kérdések ezek. Éppen ezért ehelyütt csak érintőlegesen utalok rájuk,  jelezve, hogy viszonylatukban további tapasztalatok, kutatások szükségesek.

      Ilyen , még messze nem tisztázott kérdés a CSR-eszközök tényleges gazdasági hatékonysága, és e tekintetben a hosszú távú üzleti siker és a CSR kapcsolata. Természetesen a CSR témák és eszközök köre, jellege, alakalmazhatósága, a hasznosítás motivációi, feltétlei, módjai és szférái is mind-mind folyamatosan vizsgálandók. Nem elhanyagolható kérdések a megvalósíthatóság és az ellenőrzés kérdései sem. Az előbbiek mellett- vagy ha úgy tetszik: „felett”- én két olyan neuralgikus fogalmi jellegű kérdéskörre utalnék, amelyek szerintem alapjaiban érintik a témához való hozzáállást és minden további, a témával kapcsolatos diszkusszióban szükségszerűen visszaköszönnek.

      Az első ilyen fontos probléma a PR, a reklám és a CSR kapcsolata. Okszerűen merülhet fel a józan érdeklődőben a kérdés, hogy valóban valami új dologról, esetleg paradigmaváltásról van-e itt szó, vagy esetleg a CSR valójában nem más, mint jól irámyzott és jól időzített üzleti, kommunikációs és marketing praktikák tendenciózus tematizálásának halmaza? Persze ezen elméleti kérdés mellett a gyakorlatban is felmerül a probléma és a nyilvánosság súlya. Még manapság is, ha egy vállalatról túl sok jót, pozitívat hallunk, olvasunk, talán rögtön valami rosszat sejtünk, és esetleg ügyes és bújtatott reklámra, rosszabb esetben egyenesen korrupcióra gondolunk. Persze a közelmúlt és a jelen ’nyers és vad’ kapitalizmusa okkal tehet minket bizalmatlanná. Azt is gyakran tapasztalhattuk, hogy egyes cégek hangzatos ismertetői, kirakatakciói mögött nincs mindig valós teljesítmény, és hogy könnyebb és olcsóbb egy jól strukturált marketingkampányt elővezetni, mint valós környezeti és szociális felelősséget mutatni és esetleg tenni is valamit. Az pedig már tényleg messzevivő, sőt filozofikus kérdés, hogy mit és mennyit ér az operazionalizált erkölcs és etika, illetve hogy szabad-e, lehet-e gazdaságossági- és profitszempontok fényében (is) értékelni olyan pozitív tetteket vagy attitüdöt, amely pont attól lenne az, ami, hogy önértéke van, önmagában értékes?

     A másik átfogó és bonyolult vonatkozó problémakör a jog és CSR viszonya. Nekünk jogászoknak nyilvánvalóan ez a legfontosabb kérdéskör, most azonban csak röviden érintem a problémát, későbbi tanulmányokban kívánok ezzel behatóbban foglalkozni.  Említettük, hogy a CSR lényegéből fakadóan önkéntes lenne. Akkor mégis miért van egyre több jogi szabályozása a kérdéskörnek? Lehet-e kötelezővé tenni bizonyos CSR-intézményeket, megoldásokat?[33] Lehet-e hatékony szankciókat alaklmazni? Mennyire jelent, illetve jelenthetne a CSR egy kvázi alternativ szabályalkotási szintet, dimenziót? Az államnak ( nemzeközi szervezeteknek)  passzívan kell szemlélnie ezt, vagy esetleg segítenie, szabályoznia, kereteket adnia vagy netán korlátoznia kellene? Hogyan hat a CSR az érintett jogterületek fejlődésére (pl. munkajog, társasági jog, környezetvédelmi jog, szociális jog)? Az álláspontok és a vélemények nagyon széles skálán divergálnak, de összességében azt mondhatjuk, hogy messze nem lehet azt mondani, hogy a jognak itt semmi keresnivalója nincs. Egyes vélemények szerint például a társasági vagy vállalati jog gyökeres, koncepcionális átalakítása is szükséges lehet, hisz amíg egy vállalat kizárólagos, determinált és jogilag tételezett célja a részvényesek pénzügyi érdekeinek szolgálata, addig nem csoda, hogy a cégek irrelevánsnak tekintik a szociális, környezeti stb. megfontolásokat. Ilyen jogi háttér mellett a vállalatok azt hihetik, hogy a „köz” irányában fennálló kötelességük kimerülhet a jognak való megfelelésben, és így közömbösek maradnak egyéb szempontok iránt (hisz terheik amúgy is elég nagyok).[34] Szintén egyértelmű, hogy az említett társasági jog mellett milyen jelentős kihatással van és lehet a CSR-kérdéskör a munkajog tradicionális elveire és egyes konkrét intézményeire is.[35]

      Az EU szintjén is a viták központi kérdése a CSR jogi megragadhatósága. Talán jelzés értékű lehet már pusztán önmagában az a tény is, hogy a CCBE[36] nevű tekintélyes szervezet (amely az Unió jogi szövetségeinek, kamaráinak a tanácsa) 2003 szeptemberében kiadott egy dokumentumot, amely kifejezetten a jogi szakma és a CSR viszonyára világít rá.[37]  Ebben többek között leszögezik, hogy evidens a téma jogi vonatkozása a következő logika alapján: „A jog nem más, mint alapvető emberi értékek kodifikálása. A CSR célja pedig az hogy ezeket az értékeket a vállalatokban is érvényre juttasa. A CSR tehát mindenképpen jogi keretek között fejlődik és funkcionál”[38] Hozzáteszik, hogy még az önkéntes megközelítések is szükségszerűen rendelkeznek jogi kontextussal. Apró belátással élve lényegében egyet kell értenünk a fenntiekkel, de a jelzett jogi keretek súlya és kitejedése már vizsgálható, vitatható és vitatandó is a későbbiekben.

 

 

 

V. A CSR tartalmi elemei, eszközei, részterületei

 

Az alábbiakban elsősorban az EU már említett Zöld Könyve (Green Paper) alapján röviden vázolom a CSR legfontosabb dimenzióit, eszközeit. A dokumentum szerkezetének fényében három fő területre bontva vizsgálódhatunk: 1. vállalaton belül, 2. vállaton kívül és 3. gyakorlatias, holisztikus aspektusban.

 

1.      A vállalaton belüli dimenzió

 

·        Humán erőforrás menedzsment: E tekinteben a legfontosabb CSR-színezetű cél a képzett munkaerő megszerzése és megtartása. Az ehhez kapcsolódó legfontosabb témák pedig pl. az élethosszig tartó tanulás kérdésköre, a munkavállalói participáció, a munkavállalók jobb informálása és a velük való konzultáció, kiegyensúlyozott munka-család-pihenés arány szorgalmazása, a munkaerő diverzitása, egyenlő fizetés és karrierlehetőségek a nők számára, profitfelosztás és munkavállalói (rész)tulajdonlási programok, foglalkoztathatóság és a munkahely megtarása, felelős és nem diszkriminatív rekrutálási mechanizmusok stb.

·        Munkahelyi egészség és biztonság: Noha ez a kérdéskör tradicionálisan jogalkotási téma és kikényszeríthető mechanizmusokat igényel, korunk atipikus munkavégzési formái és a beszállítói, kiskereskedelmi hálózatokban leképeződő laza munkavégzési célú láncolatai vonatkozásában egyre akuttabb probléma, és új, önkéntes alapú szabályozási utak feltárását is igényli. Az ilyen addicionális, önkéntes lépések azután persze marketing eszközzé is válhatnak, sőt  egyre gyakrabban jelennek meg az ilyen jellegű kritériumok bizonyos értékelési mechanizmusok, rendszerek[39], illetve beruházási pratikák, szempontok részeiként is. Növekszik az igény a vonatkozó teljesítmények mérésére, dokumentálására, értékelésére és kommunikálhatóságára nézve is. Röviden összefoglalva: a CSR-kommunikáció felértékeli a munkabiztonsági kérdések súlyát.

·        A változásokhoz történő alkalmazkodás, illetve az átalakulások, átszervezések, leépítések, krízishelyzetek menedzselése: CSR-logika alapján az alapvető szempont e tekintetben az, hogy az ilyen folyamatokban értékelésre kerüljenek és kiegyensúlyozódjanak mindazok vonatkozó érdekei, akiket egy ilyen változás érint, illetve érinthet. További fontos tényezők: megfelelő előkészítés, kozkázatfelmérés, költségkalkuláció, alternatív stratégiák kidolgozása, a munkaválalói jogok garantálása, a helyi körülmények figyelembevétele, munkaerőpiaci stratégiák értékelése stb. A lényeg tehát röviden az, hogy egy CSR-beállítottságú vállalat a lehető legtőbb felelősséget vállalva és tudatosan járjon el az ilyen helyzetekben.

·        A környzeti kihatások kezelése, természetes erőforrások preferálása, környezetvédelem:  Már a Bizottság hatodik környezeti akcióprogramja is felismerte és szorgalmazta e tekintetben a „win-win” alapú szemléletmód elterjesztésének fontosságát az üzleti szférában. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha egy vállalat például csökkenti a különböző erőforrások felhasználását, illetve a szennyezés és hulladék kibocsájtását, akkor amellett, hogy ez környezetvédelmi szempontból kétségtelenül pozitív, feltételezhető, hogy közvetve ez fokozza a versenyképességet és profitabilitást is. Ez már csak azért is nyilvánvaló, hisz az említett önkorlátozások egyben az energiára és a hulladékeltakarításra szánt kölcségeket is csökkentik. Nem gondolnám, hogy üres pesszimizmus azt állítani, hogy az üzleti szféra a jövőben is valószínűleg csak akkor fog komolyabb környezetvédelmi aktivitást felmutatni, ha mögötte konkrét önös gazdasági érdeket is lát. Ebben a –kissé talán felemás- helyzetben igencsak kapóra jön a CSR-megközelítés.

Ebben a körben is léteznek már különböző tematikus közösségi programok. Csak említésképpen a legfontosabbak: az Integrált Termékpoitika (IPP)[40], amelynek fő célja , hogy a különböző termékek „életpályáját” a minél szélesebb körű érdekeltek dialógusán alpuló monitoring rendszer kövesse, érvényesítve a lehető legnagyobb költséghatékonyság, illetve a lehető legkisebb környezetterhelés elvét egy termék különbözö „létszakaszaiban”. Hasonlóan CSR-szemléletű a Közösségi Öko-menedzsment és Audit Tervezet[41], amely a vállalatokat önkéntes tevékenységre ösztönzi e téren abból a célból, hogy folyamatosan fejlesszék környezeti tevékenységeiket. Szintén van kezdeményezés az öko-hatékonyság szemléletének promotálására[42].

 

2.       A vállalaton kívüli dimenzió

 

·        Helyi közösségek: A kettős érdekeltség, kölcsönös egymásrautaltság itt is szembetűnő. Egy vállalat egyrészt a beruházásaival, a munkahelyteremtéssel, a bérekkel, az adókkal, másrészt esetleges környezetterhelésével, szennyező tevékenységével is egyértelműen kapcsolódik ahhoz a helyhez, ahol működik (legyen az bárhol a világon). Ugyanakkor a vállalat sikere is függ az adott térség stabilitásától, prosperitásától, munkaerejének egészségétől, képzettségétől, illetve a vállalat helyi munkáltatói imidzse és annak híre is egyértelműen kihatással van versenyképességére. A CSR-szemlélet tehát a további fejlesztését jelentheti a szórványokban már manapság is létező olyan vállalati programoknak, amelyek a helyi közösségekkel való jó kapcsolat szimbólumai. Ilyenek lehetnek pl .a vállalati finanszírozású szakképzések, kölünböző „jótékonykodások” (pl. környezetvédelmi, oktatási, kulturális), a munkavállalók gyermekeinek megőrzéséről való esetleges gondoskodás, helyi sport és/vagy kulturális események[43] finanszírozása stb. Talán azt sem nehéz belátni, hogy az ilyen jellegű tevékenységek főként az eredetileg gyökértelen multinacionális vállaltok jól felismert érdekei is.

·        Üzleti partnerekekkel, szállítókkal és a fogyasztókkal történő együttműködés: Az ilyen irányú kooperációkból, rugalmas attitűdből potenciálisan származó komparatív előnyök is igen egyértelműek: a piac csökkenő komplexitása, csökkenö költségek, javuló minőség, megbízhatóbb partnerek, stabil kapcsolatok. Éppen ezért nem meglepő, ha a vállalatok nem kizárólag nyers üzleti szempontok alapján szerződnek partnerekkel. Ez már csak azért is fontos  CSR-szemléletben, hiszen a nagyobb vállalatok belátni kényszerülnek, hogy szociálisan felelős imidzsük nem kizárólag rajtuk múlik. Arra ugyanúgy kihatással lehetnek a beszállítóik, alvállalkozóik, szerződő partnereik és azok tevékenysége. A kettős érdekeltség itt is megragadható, hiszen a kisebb beszállítók, cégek pedig gyakran szinte kizárólagos gazdasági függésben vannak valamely multitól. E körben is említhetünk bizonyos jellemzően CSR-bázisú technikákat: nagyobb vállalatok lokális vállalkozásfejlesztő kezdeményezései vagy legalábbis tanácsadói szerepvállalásuk helyi, induló kisvállalkozások vonatkozásában. Speciális eszköz e tekinteben a „corporate venturing” technikája, ami azt jelenti, hogy egy nagyobb vállalat kisebbségi részesedést szerez egy igéretesnek induló kisebb cégben, támogatva anyagilag a fejlődését, piaci pozícióját. Természetesen naivitás lenne itt is puszta önzetlenségre gondolni, ezzel a nagyvállalat is nyer : egy biztos partnert, befolyást és elsősorban friss, innovativ szemléletet.

·        Az emberi jogok kérdésköre: A CSR emberi jogi dimenziói letagadhatatlanok, különösen két szempontból: a vállalatok nemzetközi szintű működésére és a globális beszállítói láncolatok létére tekintettel. Ezen okokból számos kihívást jelentő kérdés merülhet fel: hogyan és mennyi felelősséget vállalhatnak át a vállalatok  az államoktól, hogyan tudják megfigyelni és ellenőrízni a vállalatok, hogy üzleti partnereik és beszállítóik is megfelelnek-e bizonyos alapvető elveknek, elvárásoknak. Szintén alapvető emberi jogi kérdések adódhatnak, ha egy vállalat olyan országban is jelen van, ahol az emberi jogi visszaélések mindennaposak. A korrupció elleni harc is felvet emberi jogi problémákat.

Napjainkban a vállalatok mind nagyobb hányada fogad el és követ különböző szintű[44] és súlyú magatartás-kódexeket („codes of conduct”). Ezek főleg az alapvető munkaügyi standardokat, a munkafeltételeket, az emberi jogokat, környezetvédelmi kérdéseket érintik.  E dokumentumok ugyan mindenképpen hasznosak lehetnek a vállalat arculata szempontjából, de igazán hatékonyak csak akkor tudnának lenni, ha garantálva lenne a megfelelő végrehajtás, a folyamatos és belső, illetve külső ellenőrzés, a transzparencia és a menedzsment célirányos képzése, felkészítése. Ezen problémák megfelelő (esetleg jogi) kezelése talán gyökresen új és a mai kornak megflelő lehetőségeket teremthetne az emberi jogok és az alapvető munkajogi standardok kikényszerítése terén.

·        Globális környezetvédelmi megfontolások: A fenntartható fejlődés eszméje egyértelműen megkívánja, hogy az államok és az egyes polgárok mellett a vállalatok is szerepet vállaljanak a határokon átnyúló környzetvédelmi kérdések kezelésében. Az érintettség nyilvánvaló: ők is fontos szereplői, használói, sőt nem ritkán pusztítói a környezetnek, amellett, hogy sokszor eleve épp úgy „multinacionálisak” mint maga a probléma. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy talán az üzleti szférának lehetne-már pusztán tőkeereje folytán is– a legtöbb cselekvési lehetősége. A kölcsönös érdekek felismerése és összehangolása, illetve a kikényszerítés még persze szintén a -remélhetőleg nem túl távoli- jövő kérdései[45]. Persze már vannak az EU-nak is különböző doumentumai, amelyek az üzleti szférának a fenntartható fejlődéshez való kapcsolódási pontjait tematizálják.[46]

 

 

 

 

3.      A CSR-kérdés gyakorlati aspektusai

 

 Avagy hogyan, milyen eszközök segítségével lehetne átülteni a napi rurtinba a CSR elméleti megfontolásait, céljait?

 

·        A menedzsment CSR-irányultságának, beállítódásának egységesítése: Ahhoz, hogy a hangzatos CSR-elvek cselekvésbe forduljanak, szükséges, hogy a tradicionális szervezéstan, a stratégiai menedzsment és az újabban egyre nagyobb hangsúlyt érdemlő üzleti etika módszerei mellett, szociális és környezetvédelmi dimenziók is integrálódjanak az üzleti tervekbe, költségvetésekbe. Nélkülözhetetlen, hogy értékelési mechanizmusok alakuljanak ki a vállalatok ilyen szempontú megítélésére, tematikus tanácsadó testületek alakuljanak és folyamatos legyen a képzés e területen.

·        „Reporting-Auditing”: Már manapság is számos kezdeményezés létezik a vállalalatok szociális felelősséggel kapcsolatos teljesítményének, működésének kérdéseit tematizáló jelentések, és azok ellenőrzése, vizsgálata terén. Vannak állami, központi ( pl a dán „szociális index”), illetve különböző független szervezetek irányából induló kezdeményezések (pl. az ún. „Global Reporting Initiative”) is. Jelenleg a legnagyobb problémát azonban pont a sokféleség jelenti: rengeteg az egymástól eltérő kezdeményezés. Ezek akkor lennének igazán hasznosak, ha globálisan (vagy legalább uniós szinten) valamiféle minimális konszenzus, koherencia és konvergencia kialakulhatna közöttük. Amíg nem világos és egységes a feltárandó információk köre, a jelentés formája, az értékelési mechanizmusok, és amíg nincs kidolgozva a független hitelesítés rendszere, addig talán valóban nem sokkal tekinthetjük ezeket a jelentéseket többnek puszta PR-eszközöknél.

·        A munka minőségének javítása: Ez a tradicionális szociális cél a CSR-dialógusban további dimenziókkal gazdagodhat, és idővel talán gyakorlatias megoldásokat is maga után vonhat. Különösen fontos e körben, hogy CSR-kérdésekben is erősödjön a kapcsolat a munkavállalókkal, illetve érdekképviseleteikkel, és a szociális dialógus új tartalmakkal telítődjön. A munkahelyi hangulatot és a munka minőségét közvetve az is javíthatja, ha az adott cég fejleszti környezetvédelmi teljesítményét és elkötelezettségét. Motiváló erő lehet a legjobb munkahelyek, munkáltatók listájának rendszeres összeállítása, közzététele is. Ha a kiválasztási szempontok CSR-teljesítmények fényében alakulnak, akkor ez egy egészséges versenyhelyzetet generálhat a vállalatok között. Az Egyesült Királyság mellett már EU-s szinten is van ilyen irányú kezdeményezés. A GPW-Europe ( Great Place to Work Europe Consortium) szűri ki és publikálja rendszeresen az EU 100 legjobb munkahelyének számító cég adatait[47].

·        Szociális és öko cimkék, termékjelzések:  Az ilyen tematikus védjegyek, cimkék[48] megjelenésének fő mozgatórugója a fogyasztók növekvő tudatossága, igényessége[49]. Természetesen egyelőre vakmerő dolog lenne az ezen eszközökben felvillanó esetleges új piaci (és reklám) lehetőségek túlhangsúlyozása. E megjelölések alkalmazási köre még túl szűk, hisz leginkább az import árúk kiskeredelmére vonatkozhat, és csak azon gazdagabb fogyasztók irányában lehet gyakorlati jelentősége, akik hajlandók pusztán CSR-elvek miatt többet fizetni egy termékért. Az előbb említetteknél is nagyobb gond azonban a független garanciatanúsítás, a külső ellenőrzés és hitelesítés, az egységesség és a megfelelő publicitás hiánya. Amíg túl sok és különböző ilyen cimke létezik[50], addig hatásuk talán inkább éppen kontraproduktív, hiszen bizalom helyett zavarodottságot keltenek a fogyasztókban.

·        Szociálisan felelős beruhzások, befektetések (SRI[51]): A szociális felelősségvállalás eszméjét zászlajukra tűző befektetési alapok száma kétségtelenül növekvőben van napjainkban. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az ilyen alapok tőkebefektetéseit a rentábilitási szempontokon túli szociális és környezeti aspektusok, kritériumok is orientálják. Emögött az a befektetői előfeletvés húzódik meg, hogy egy ilyen eszmeiségű beruházás a későbbiekben jó eszköz lehet a krízishelyzetek menedzseléséhez, és hogy eleve minimalizálja a cég kockázatait és javítja a reputációját. Ezen elvek szellemében egyre táguló piaca van a legkülönbözöbb tematikus, célirányos, specialista „screening”, szelektáló, értékelő irodáknak, mutatóknak, mércéknek. Azonban e téren is az egységesülés lenne a legfontosabb, hisz amíg nincs megfelelő konvergencia, harmónia a különböző mutatók között, nem valósul meg a „szociális jelentések” valamiféle standardizációja, nem épül ki a minőségbiztosítás és a monitoring adekvát rendszere, addig nem lehet adottnak tekinteni a megalapozott, komparatív és felelős beruházói döntés lehetőségét sem. Minimális előrehaladás már történt e téren, hiszen 1991 óta, az Egyesült Királyság mintáját követve több EU-tagállamban (pl. Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia) is szerveződtek úgynevezett „szociális beruházói fórumok” (SIF[52]), amelyek a tervek szerint egy Uniós szintű hálozatba rendeződve hatékonyabban munkálkodhatnának tovább az SRI népszerűsítésén, fejlesztésén.

 

A továbbiakban röviden vázolom az EU CSR-stratégiájának, cselekvési lehetőségeinek és céljainak főbb vonalait, elsősorban a Bizottság már idézett 2002 júliusi értekezése alapján.

 

 

VI.. Az EU CSR-stratégiája

 

 

      Az EU elvi alapállása a témához azon a felismerésen nyugszik, hogy a CSR jellegű beállítódás követése ugyan a vállalatok „belügye”, de magától értetődő a közhatalom és a közintézmények szerepe, érintettsége is, hiszen a CSR a társadalom számára is értékteremtő lehet. A köz, és konkrétabban az EU szerepe egyelőre a téma lehető legszélesebb propagálása, megismertetése lehet, de mindeközben nem vetendő el annak a lehetősége sem, hogy időközben kirajzolódjanak az esetleg szükséges „felsőbb”, jogi beavatkozási szükségletek körvonalai is. Az esetleges későbbi szabályalkotás motivációja lehet a Bizottságnak az a már többször kinyilvánított megfontolása is, hogy a globalizáció negatív hatásokkal is járhat, ha kontroll és szabályozás nélkül marad.[53]

     Minden további konkrét lépésnek szem előtt kell azonban tartania kettő, a Bizottság által kiemelt szempontot. Elsősorban azt, hogy a nemzetközi megállapodásokban (pl. ILO, OECD) már megfogalmazott vonatkozó alapelvek képezzék a kiindulópontot. Másodsorban pedig fontos a szubszidiaritás[54] alapelvének teljes tiszeteletbentartása és tematikus alkalmazása.

      A CSR területén megvalósítandó esetleges közösségi szintű cselekvés lehetőségét és szükségességét két dolog is indokolja. Amellett, hogy a CSR szemlélete hasznos eszköze lehet egyéb közösségi politikák előmozdításának is, fontos lenne valamilyen egységesítő szabályozás e szférában. A különböző, nehezen összevethető CSR-eszközök elburjánzása ugyanis zavart kelthet mind az üzletemberekben, mind a fogyasztókban, mind a beruházókban és az egyéb érdekeltekben, ezáltal végső soron pedig piaci torzulásokat is indukálhat. Ezért a Közösség elsődleges szerepének abban kell állnia, hogy előmozdítsa ezen eszközök között a konvergenciát, biztosítva ezzel a belső piac helyes működését[55]. Mindehhez még hozzáteszi a Bizottság, hogy egy közös erőfeszítés, megközelítés eredményeképpen a CSR valószínűsíthetően még hatékonyabb, transzparensebb és igazolhatóbb, megbízhatóbb lehet.

     A Bizottság ajánlása szerint a következő főbb területekre kell jelenleg koncentrálnia a közösségi szintű stratégiának[56]:

1.       Fokozni kell annak a tudatosítását, hogy a CSR milyen pozitív kihatással lehet ez üzleti tevékenységre és a társadalomra egyaránt, akár Európán belül, illetve azon kívül (különösen a fejlődő országokban).

2.      Fejeleszteni kell a tapasztalat- és élménycserét a jó és hatékony CSR-eszközök vonatkozásában mind a vállalatok közötti viszonylatban, mind a tagállamok között.

3.      Elő kell mozdítani a CSR-irányultságú menedzseri készségek javítását, elterjesztését.

4.      Támogatni szükséges a CSR  kis- és középvállalkozások (SMEs) közötti elterjedését.

5.      A CSR szokások és eszközök közötti konvergencia és transzparencia lehetőségének megkönnyítése, előmozdítása szintén nélkülözhetetlen.

6.      EMS-Fórum (European Multi-Stakeholder Forum) elindítása és működtetése Uniós szinten.

7.      A CSR-beállítódás integrálása az EU különböző szakpolitikáiba (egyfajta „mainsteaming”).

 

     Jelenleg az effektív munka, kommunikáció és vita közösségi szinten CSR- kérdésekben immár az EMS-fórum keretében folyik, annak 2002 októberi felállása óta. Ez tulajdonképpen a fenti szempontokra tekintettel nyit teret az érdekeltek strukturált, partnerségi alapú és kiegyensúlyozott véleménycseréjének. A Bizottság elnöklésével működő Fórumban mintegy 40 európai reprezentatív munkavállalói, munkáltatói, fogyasztói és civil szervezet, professzionalisták, és üzleti hálózatok munkálkodhatnak együtt ( továbbá az Unió intézményeit is meghívták megfigyelő státusszal).

     A Fórum két szintű rendszerben dolgozik: „politikai” szinten évi két plenáris ülést tart, illetve témaorientált „kerekasztalok” működnek jóval limitáltabb, és ezáltal hatékonyabb létszámmal (kihasználva viszont a világháló adta lehtőségeket is, hogy minél szélesebb körű konzultáció folyhasson). A fenntiek mellett még működik egy koordinációs bizottság is a Fórum kereteiben, elősegítve  a napi operatív munkát ( ennek tagjai egyrészt a Bizottságból, másrészt a vezető résztvevő szervezetek -pl.: ETUC[57], UNICE[58], CSR Europe, Green G8 stb.-soraiból kerülnek ki). A Fórum egyébként a Bizottság anyagi, humán és adminisztratív forrásaiból támogatva működik. 

      A Bizottság felhívása alapján az EMS-Fórumnak 2004 közepére ( nyarára)  jelentést kell készítenie a Bizottság számára munkájáról és annak eredményeiről, természetesen a Bizottság által meghatározott elvek és témák keretein belül. A Bizottság ezt követően fogja kiértékelni az eredményeket, és azok fényében fog dönteni a továbbiakról, illetve megfontolás tárgyává fogja tenni, hogy milyen további lépések, kezdeményezések szükségesek CSR-témában. Már korábban is utaltunk rá, hogy a legnyagyobb kérdés az, hogy szükség van-e a területen bármiféle kötelező jellegű közösségi jogi lépésre, avagy abszolút önkéntes keretek között kell (még?) hagyni fejlődni, érni a CSR témáját. A dilemmára Anna Dimantopoulou, a foglalkoztatási és szociális ügyek európai főbiztosa is többször utalt, többek között egy athéni konferencián is leszögezve, hogy „ ...a Bizottság ugyan mindig készen fog állni a cselekvésre, de  észre kell vennünk, hogy nem szabad elvárni azt, hogy a világot csak a jogalkotás és a szankciók tehetik jobbá”[59]. Igen, talán a CSR egy picit legalább valóban „jobbá tehetné a világot”, de hogy ez effektíve és tartósan is megvalósulhat-e, az még a jövő talánya. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrásjegyzék

 

 

·        Promoting a European framework for corporate social responsibility- Green Paper ( Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities, 2001.)

·        Communication from the Commission concerning Corporate Social Responsibility : A business contribution to Sustainable Development  (Brussels, 2 nd July 2002, COM (2002) 347 final)

·        Corporate social responsibility: New Commission strategy to promote business contribution to sustainable development Press release, Brussels, 2 July 2002

·        Corporate Social Responsibility- Partners for Progress OECD 2001 (benne különösen: The European Union’s approach to corporate social responsibility)

·        Corporate Social Responsibility- The EU Approach (Athens, 5 th April 2003 by  Anna Diamantopoulou)

·        Resolution of the Employment and Social Policy Council on CSR (Brussels , 2-3 December, 2002.)

·         EP-Report on the Communication from the Commission concerning Corporate Social responsibility: A business contribution to Sustainable Development, Committee on Employment and Social Affairs, Rapporteur: Philip Bushill Matthews 2003 April ( Final A5-0133/2003)

·        Commission urges greater Corporate Social Responsibility in Europe (Press release)

·        CCBE Corporate Social Responsibility and the role of the legal profession- A guide for European Lawyers advising on CSR issues  September 2003 (www.ccbe.org)

·        Robert C. Hinkley: How corporate law inhibits social responsibility: a corporate attorney proposes a “Code for Corporate Citizenship” in state law (Humanist, March-April, 2002)

·        Corporate responsibility and labour rights: codes of conduct in the global economy/edited by Rhys Jenkins, Ruth Pearson and Gill Seyfang,  Earthscan Publications Ltd. 2002

·        Corporate Social Responsibility (CSR) Becomes A Bottom-Line Concern following Sept 11, New International Study by Echo Resarch Cites Ford and BP as Corporate Role Models in the Field (PR Newshire May 29,2002)

·        Sustainability and the Accountable Corporation (corporations more socially accountable) Author/s: Allen L. White Environment Oct, 1999

 

Internet:

·        www.europa.eu.int/comm/employment_social/soc-dial/csr/csr_index.htm 

·        www.csreurope.org

·        www.ilo.org

·        www.ethicaltrade.org

·        www.globalreporting.org