MARENCSÁK ZSOLT

MARENCSÁK ZSOLT: A munkavállaló általános kártérítési felelőssége, különös tekintettel az új Munka Törvénykönyve javaslatában előirányzott változtatásokra

Bevezetés

Egy új munka törvénykönyve megalkotása már évek óta napirenden van, melynek megvalósítását a 2010-es választások után - több fontos törvény mellett -, a kormány célként jelölt meg, döntően a foglalkoztatás növelése érdekében.[1] Ezt a döntést az is indokolja, hogy a jelenlegi munkajogi kódexet a rendszerváltoztatás idején fogadták el, és az azóta eltelt közel húsz évben jelentős változások történtek, mind társadalmi, mind gazdasági téren. Az 1992-ben hatályba lépett Munka Törvénykönyvének (továbbiakban: Mt.)[2] meg kellett felelni az új demokratikus rendszer jogállami törekvéseinek, és a szociális piacgazdaság által megkívánt foglalkoztatáspolitikának, vagyis a vállalkozás szabadságán túl, a munkavállalók egzisztenciális biztonságának feltételeit is garantálnia kellett.[3] Mivel a munka világa, és a gazdasági környezet is folyamatosan változik, ezért ezt a jognak is követnie kell. A globalizáció, a technológiai haladás, és a terciarizáció átalakította az általunk ismert világot, de az időközben elfogadott Mt. módosítások nem voltak sem átfogó, sem koherens jellegűek, érdemi változást nem eredményeztek, így a szabályozás megmerevedett.[4] Ezt a képet tovább rontja a munkajog átpolitizált jellege, vagyis a sok eseti jellegű módosítás gyakorta mellőzi a szakszerűséget, mivel azok egyetlen célja, meghatározott politikai csoport társadalmi támogatottságának növelése.[5]

A munkavállalói kárfelelősségről általában

Ehelyütt most csak a munkavállaló általános kárfelelősség kérdéseivel kívánok foglalkozni részletesebben. Hazánkban a munkajogi kárfelelősségi jogviszony dogmatikáját tekintve eltér a polgári jogból ismert szerződésen kívül okozott károkért való felelősségtől, mégis egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a munkajogban található kárfelelősségi jogviszony dogmatikailag nem önálló és lényegileg nem különbözik a polgári jog kárfelelősségi rendszerétől. Mindkét vonatkozásban a jogalap elemei azonosak a felelősséget meghatározó okok tekintetében. A polgári jogban a károkért való felelősség megállapításához szükségszerű a jogellenes magatartás, a kár vagy más hátrány bekövetkezte, továbbá az okozati összefüggés megléte. A felróhatóság már „csak” eshetőleges tényező a felelősség megállapításának. Ez a három illetve négy elem képezi a polgári jogban a kárfelelősség jogalapját.[6]

A munkajogi kárfelelősség megállapításánál szintén ezeket jogalapi elemeket kell figyelembe venni, bár a munkajog felróhatóság helyett a vétkesség fogalmát használja, amely egy enyhébb gondossági mértéket jelent,[7] melytől eltér az új Munka Törvénykönyvének tervezete (továbbiakban: új Mt. tervezet), mely szintén a vétkesség fogalmát használja, de tartalmilag már a felróhatóság lesz a felelősség mércéje.

A vétkességen túl, szükséges még a felek között fennálló munkaviszony megléte, de azt könnyű belátni, hogy ez az elem csupán az eltérő szabályozás által megkívánt technikai feltétel.

Nyugat-Európában a munkajogi és a polgári jogi kárfelelősség ilyetén kapcsolata egyértelműen létezik, mind az európai kontinentális, mind az angolszász jog, az általános felelősség rendszerén alapul, mely szerint a munkáltató a munkavállalónak okozott karokért, a főszabály szerint a teljes kárért, így a dologi káron (damnum emergens) túl az elmaradt haszonért (lucrum cessans) is felel.[8] Ugyanakkor a munkavállalók felelőssége korlátozás alá esik, hiszen a munkaviszonyból eredő kötelességeinek a munkáltató utasításai szerint tesz eleget, és a munkáltatót terheli a munka megszervezésének kötelezettsége is. Mindezekre tekintettel a jogalkalmazás számos alkalommal korlátozza a kártérítés mértékét. Teljes kártérítést általában a szándékosan vagy súlyos gondatlansággal, illetőleg bűncselekménnyel okozott károk esetén alkalmaznak. Továbbá súlyos gondatlanság esetén is mérlegelhet a bíróság, hogy a munkavállalót csak az általa okozott kár egy részének megtérítésére kötelezi, melynél javarészt a dologi kárra kell gondolni, és az elmaradt hasznot jellemzően nem terhelik a munkavállalóra. Továbbá lényeges eltérés a jelenleg hatályos hazai szabályozáshoz képest, hogy a legtöbb nyugat-európai országban az exculpációs bizonyítás érvényesül, és a nem a munkáltatónak kell bizonyítania a munkavállaló vétkességét. Az új Mt. tervezete a fentiekhez igazítva kívánja kialakítani a munkavállalók vétkességen alapuló felelősségét, vagyis szándékos vagy súlyos gondatlanság esetén akár a teljes kárért felelősségre lehessen vonni őket.

A jelenlegi magyar szabályozás lényegesen eltér ezen modelltől, viszont még így sem lehet egy teljesen önálló munkajogi kárfelelősségi struktúráról beszélni. Bár látszólag kétségbe vonható a munkajogi és polgári jogi kárfelelősség dogmatikájának kapcsolata, hiszen a polgári jogban a kárfelelősségnek két nagyobb része van, a deliktuális és a kontraktuális felelősség.

Habár a Ptk. szinte csak a deliktuális felelősség szabályait részletezi, és alig foglalkozik a kontraktuális felelősség szabályaival, elvben nincs különbség a kárfelelősség két rendszere között. Jellegbeli eltérések természetesen vannak, hiszen a kontraktuális felelősség feltétele egy érvényes szerződés megléte és a felelősség az adott szerződésben megállapított kötelezettség megszegésén alapszik. Ezzel szemben a deliktuális felelősségnél a károkozó és a károsult közötti kapcsolatot a károkozás ténye jelenti.

Ennek mintájára a munkajogi kárfelelősségi jogviszony a kontraktuális felelősségen alapul. Alanyai csak a munkaviszonyban álló személyek lehetnek, azaz csak a munkáltató és a munkavállaló. Mindez a törvény szövegéből is egyértelműen kitűnik, hiszen a munkavállaló „a munkaviszonyból eredő kötelezettségének” megszegésével okozott kárért, még a munkáltató a munkavállalónak „munkaviszonyával összefüggésben” okozott kárért felel.

Továbbá megemlítendő, hogy a munkajogi kárfelelősségnek két része van, egyfelől a munkavállalói, másfelől a munkáltatói kárfelelősség.

Jelen tanulmány a munkavállalók kárfelelősségét elemzi, melyet annak jogalapja szerint tovább lehet tagolni az ún. általános kárfelelősségre, az általános megőrzési felelősségre és ennek egy speciális esetére a leltárhiányért való felelősségre.

Bár a tanulmánynak nem témája, mégis meg kell említeni a munkáltatói kárfelelősséget, mely egy kivételtől eltekintve, vétkességre való tekintet nélküli helytállási kötelezettséget (objektív felelősség) jelent. Ennek tagolását a károkozás tárgya szerint célszerű elvégezni, mely szerint a munkavállaló élete, egészsége és testi épsége körében okozott károkért, a munkavállalónak a munkahelyére bevitt dolgaiban okozott károkért, továbbá az említetteken kívül eső munkaviszony keretében okozott egyéb károkért való helytállás jelent.

Az új Mt. tervezete a munkáltatói kártérítési felelősség körében megtartja a munkáltatói kárfelelősség jogalapjára vonatkozó általános szabályt, az ún. objektív kárfelelősséget. Ebből következően munkavállaló köteles bizonyítani a károkozásnak a munkaviszonnyal fennálló okozati összefüggését, és a keletkezett kárt, illetve annak összegét is. Az általános objektív felelősség körében az új Mt. tervezete a munkáltató számára - a munkajog eddigi szemléletéhez képest - új kimentési okot határoz meg, amikor a működési kör fogalmát felváltja az ellenőrzési kör fogalmával. A szándék ezzel az, hogy szűkítse a bírói gyakorlatban kialakult rendkívül széles körű munkáltatói kártérítési felelősséget. A jelenleg hatályos Mt. 174. § rendelkezésén (a működési kör rendkívül széles értelmezésén) alapuló joggyakorlat olyan tényállásokban is megállapította a munkáltató kártérítési kötelezettségét, amelyekben a kár bekövetkezésére a munkáltatónak nem lehetett még közvetett befolyása sem és ezzel a munkáltatói tevékenység jellegétől függetlenül lényegében általánossá tette a polgári jog veszélyes üzemi felelősségét a munkáltatói kárfelelősség körében.[9]

A kárfelelősség jogalapi elemei

A munkavállaló általános kárfelelőssége az Mt. 166. § (1) bekezdésében került szabályozásra, melynek értelmében „a munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik”. Tehát a felelősség törvényben meghatározott feltételeinek együttes fennállását feltételezi: a munkaviszony keretében, vagy azzal összefüggésben megvalósuló kötelességszegés, melynél a munkavállaló vétkessége megállapítható. Továbbá nélkülözhetetlen, hogy a kötelezettségszegés kár bekövetkezésével járjon, és szükséges az okozati összefüggés, a jogellenes magatartás és a káresemény között.

Ettől eltérően az új Mt. tervezetének szabályai még a vétkesség fogalmát használják, de már a felróhatóság tartalmával. Ennek megfelelően „A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.”[10]

Mielőtt kitérnék az egyes jogalapi elemek elemzésére, fontos utalni arra, hogy a jelenleg hatályos szabályok alapján a bizonyítási kötelezettség minden elem tekintetében a munkáltatót terheli, így nem csak a kár bekövetkeztét és mértékét, illetőleg az okozati összefüggést, hanem a munkavállaló vétkességét is a munkáltatónak kell bizonyítani. Mindez eltér a korábban említett polgárjogi bizonyítástól. Ott az exculpációs (kimentési) felelősség értelmében a károkozónak kell kimentenie magát, melynek esetleges sikertelensége őt terheli. Erről a kimentési bizonyításról áttérni a munkáltató direkt bizonyítási kötelezettségére jelentős kedvezmény volt a munkavállalóra nézve. Ennek oka, hogy a munkáltatónak nagyobb lehetősége van biztosítani a bizonyítás feltételeit az ellenőrzési, a felügyeleti és az utasítási jogánál fogva. Ugyanakkor látnunk kell, hogy egyes atipikus munkaviszonyok vagy munkakörök következtében ezek a jogosultságok nem gyakorolhatóak, mely lehetetlenné teheti a bizonyítást a munkáltatónak. Ezenkívül, Európa szerte is általánosnak tekinthető a megosztott bizonyítási teher, vagyis egyértelműen a polgári jogból ismert vétkességkimentés (exculpáció) érvényesül, melynek bizonyítása a munkavállalót terheli.[11] Ennek ellenére, az új Mt. tervezetében sem enyhítettek a munkáltató bizonyítási kötelezettségén, vagyis gyakorlatilag a teljes bizonyítási teher a munkáltatón van.

A munkavállaló általános vétkességi felelőssége a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott károkért áll fenn, viszont a polgári jog szabályai szerint vonható felelősségre, ha a kárt egyéb jogviszonyban okozta. Gondolok itt, a vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretei között teljesített munkavégzésre, esetleg a munkáltatóval kötött, külön megállapodás alapján többletmunka elvégzésére. Továbbá ide sorolható, ha a munkaviszony kezdete előtt, vagy annak megszűnését követően okozott kár is, melyet például egy versenytilalmi megállapodás be nem tartásával okoztak. Ezenkívül, a bírói gyakorlat is kimunkált, a munkavállaló magánszférájába tartozó olyan magatartások körét, melyek sérthetik a munkáltató jogos gazdasági érdekeit. Ezen magatartások ugyan nem tartoznak a munkaviszony keretei közé, de azzal szoros kapcsolatban állnak. Mindezt természetesen az adott körülmény határozhatja meg, de általában nem állapítható meg az érdeksérelem, ha a munkavállaló a munkáltatója konkurenciájának minősülő gazdasági társaságban tagsággal rendelkezik. Viszont a személyes közreműködése a társaság tevékenységében már megvalósíthatja bizonyos gazdasági érdekek sérelmét.

Mindezekhez hozzátartozik, hogy a munkaviszonynak a károkozás időpontjában kell fennállni, és az már irreleváns, hogy a kár ténylegesen csak a munkaviszony megszűnése után következik be, vagy derül ki. Vagyis az nem érinti a felelősség munkajogi alapjait.

A munkaviszonyból eredő kötelezettség azt is feltételezi, hogy a munkavállalónak csak munkáltatójával szemben áll fenn a munkajogi kárfelelőssége. Tehát két munkavállaló között nem jöhet szóba e felelősség fennállása, akkor sem, ha az egyik munkavállaló munkaviszonyának vétkes megszegésével egy másik munkavállalónak kárt okoz. Ebben az esetben a munkáltatónak kell helyt állnia a károsult munkavállaló irányába. Természetesen a károkozó felelőssége is fennáll a munkáltató irányába, mely adott esetben limitált felelősséget eredményezhet a munkáltató teljes felelősségével szemben.

A helyzet hasonló, ha a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben okoz kárt kívülálló harmadik személynek, mely esetben a munkáltató felelős az okozott kárért a polgári jog szabályai szerint, viszont a munkajogi kárfelelősség szabályai szerint tartozik helyt állni a kárt okozó munkavállaló a munkáltatója irányába.

A vétkes kötelezettségszegés megnyilvánulhat tevésben, vagy akár mulasztásban is. Lényeges kérdés, hogy mely kötelesség tekinthető munkaviszonyból származónak. Itt előrebocsátható, hogy nem csak a munkaszerződésben rögzítettek az irányadóak. Tehát nem csak a szűk értelemben vett munkaköri kötelezettségek, hanem az olyan általános normák is melyeket az Mt. ír elő. Ilyen általános normák az Mt. 103. §-ban rögzítettek, melyek elvárják a munkavállalótól az együttműködést, a gondos és szakértelemmel történő munkavégzést. Ezenkívül más jogszabályok is keletkeztethetnek hasonló jellegű kötelezettségeket, gondolva itt a munkavédelmi törvényre, vagy egy hivatásos sofőr esetében a KRESZ-re.[12] Szintén tartalmazhat munkaviszonyból eredő kötelezettséget a kollektív szerződés, a munkaszerződés vagy egyéb belső munkahelyi szabályzatok, etikai kódexek.

Meg kell említeni, hogy természetesen vannak olyan károkozó magatartások is, melyeknél a munkavállaló ténylegesen ugyan kárt okoz, de cselekménye valamely kizáró oknál fogva nem értékelhető vétkes kötelességszegésnek. Gondolhatunk ehelyütt a jogos védelemre, a szükséghelyzetre, de ide soroljuk a károsult munkáltató beleegyezését, a munkaviszonyból eredő jogok gyakorlását, természetesen a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeit nem sértve.

A munkavállaló akkor is mentesül a kárfelelősség alól, ha a munkáltatói jogkör gyakorlójának jogszerű utasításainak végrehajtásával okoz kárt, kivéve, ha az Mt. 104. § - ban foglaltak alapján megtagadhatta volna vagy meg kellett volna tagadni az utasítást, illetőleg figyelmeztetési kötelezettsége állt fenn a munkavállalónak.

Itt jegyzem meg, hogy a mulasztással kapcsolatosan a munkavállaló is köteles a károk megelőzésére, illetve azok enyhítésére törekedni. Amennyiben e kötelességének nem tesz eleget, az eset összes körülményének figyelembe vételével a munkavállaló mulasztása is értékelhető károkozó magatartásként. Ide sorolható a váratlanul előálló, halaszthatatlan beszerzések, melyek a munkavállaló anyagi erejét nem haladják meg, valamint a kisebb javítási munkák elvégzése is. Ezekben az esetekben mindig az összes körülmény figyelembe vételével kell elbírálni, hogy elvárható volt-e a munkavállalótól, hogy a munkáltató érdekében, költségek előlegezése mellett intézkedjen.[13]

Vétkesség

Szándékosan okoz kárt a munkavállaló, ha előre látja cselekedetének kárt keletkeztető következményeit, és azokat kívánja (közvetlen vagy egyenes szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). A szándéknak mindkét esetben át kell fognia az eredményt is. Azaz ennek megállapításához szükséges, hogy a munkavállaló tisztában legyen azzal, hogy magatartása kár bekövetkezésével fog járni, vagyis az eredmény nem esetleges.[14] Abban az esetben, ha a kár bekövetkezte teljes bizonyossággal nem állapítható meg előre a munkavállaló cselekményének okozataként, szándékosságról nem lehet beszélni, legfeljebb súlyos gondatlanságról.[15]

Gondatlan károkozásnál a munkavállaló előre látja magatartásának (kötelezettségszegésének) lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában (tudatos gondatlanság), illetőleg azért nem látja cselekményének lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta (hanyagság).

Ennek megfelelően, a vétkesség nem azt jelenti, hogy a károkozó munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lenne, hanem a felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a kötelezettségszegő magatartása a vétkesség legenyhébb fokát jelentő hanyagságot eléri. Azaz, a munkavállaló magatartásának következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, és körültekintést elmulasztotta. A vétkesség egy szubjektív kategória, amely a munkavállaló tudattartama, és a cselekménye közötti viszonyra utal, melynek tényleges megvalósulása nincs a külvilágban, csupán a kötelezettségszegés körülményeiből lehet rá következtetni.[16] A vétkesség fogalmának fenti meghatározása a munkajogászok között általánosnak tekinthető, mely alapvetően a büntetőjogból átvett fogalmak alkalmazását jelenti. Ezt az is alátámasztja, hogy a Legfelsőbb Bíróság a szándékosság elemeinek leírásánál is a büntetőjogi fogalmakat követve határozta meg annak két esetkörét, vagyis a közvetlen (egyenes) szándékot, és az eshetőleges szándékot.[17]Ezért nem meglepő, hogy a büntetőjogi dogmatikában a gondatlanság legenyhébb foka, vagyis a büntetőjogi hanyagság, tartalmát tekintve azonos a fentiekben kifejtett munkajogi hanyagsággal.[18]

A fentiektől eltérően a polgári jogban alkalmazott gondossági mérték, a felróhatóság megállapításához elegendő, hogy a károkozó nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna. Eltérés a munkajoghoz képest a gondosság mértéke, melynek megfelelően nem érvényesül a „tőle elvárhatóság”, hanem a viszonyítási alap a károkozóhoz hasonló helyzetben lévő jogalanyoktól megkövetelt magatartás.[19] Míg a munkajog a vétkesség vizsgálatánál az eset összes körülményének, így a munkavállaló személyi körülményeinek vizsgálatával jelentős teret enged a károkozás szubjektívabb mérlegelésének, addig a polgári jogi felróhatóság vizsgálatánál egy absztraktabb, tipizáltabb és sokkal inkább objektív felelősségi mértéket jelent.[20] Mindez hatékonyan ötvözi az objektív és a szubjektív felelősségi elvet, vagyis a kárfelelősség a Ptk.-ban nem az individuális vétkességen, hanem már az objektív felróhatóságon alapszik. A cselekménynek az objektív, társadalmi elvárhatóság mértékének kell megfelelni, mely az egyéni gondossági mértékhez igazodó klasszikus vétkességi elvet, vagyis a rendes derék ember gondosságát teszi objektív követelménnyé. Ennek megfelelően, nem a szubjektív adottságok, személyes tulajdonságok, képességek, körülmények, szándék alapján történő megítélés alá esik a cselekmény, hanem csak azok értékelése történik tipizáltan, egy általános szinthez (általában elvárható) való hozzáméréssel. Tehát a károkozó szubjektív oldala nem marad figyelmen kívül, csak objektív módon kerül elbírálás alá. Mindezekből következően, az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye nem egy teljesen általános, elvont, minden egyén számára azonos módon kötelező zsinórmérték, hanem minden konkrét helyzetre vonatkozóan külön kívánja meg a társadalmilag elvárható magatartás tipizálását. Így például, teljesen más az elvárhatóság egy szakemberrel szemben, mint egy laikussal. Mindez a bírói gyakorlat számára kellő mozgásteret adó olyan mérce, melyben a felelősség nem veszíti el a szubjektív alapját. [21]

Mint már korábban említettem, az új Mt. tervezetében ez az egyik várható változás, vagyis a felelősség mértéke szigorúbb lesz, mint korábban. A tervezet szövege ugyan a vétkesség fogalmát használja, de tartalmában már egyértelmű a változás: „A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.”[22] Mindennek ellentmond ugyan a tervezet indokolása, mely szerint: „A Javaslat a munkavállaló kártérítési felelősségének általános alakzataként fenntartja a vétkességi felelősséget.”[23] Viszont a tartalom már eltér a jelenleg megszokott vétkességi fogalomhasználattól.

Így felvetül a kérdés, hogy az új Mt. tervezetében a vétkesség, mint fogalom használata a felróhatóság tartalmával, hogyan is alkalmazható. Véleményem szerint, ehelyütt nem történt semmi, ami aggodalomra adhatna okot, ugyanis Marton Géza a polgári jogi általános kárfelelősség körében még a vétkesség fogalmát használta, de már az általunk ismert felróhatóság tartalmi megfelelőjével. Nála a vétkesség morális, akarati hiba, melynek mértéke absztrakt, a rendes derék ember gondossági mértéke.[24] Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a vétkesség a kártérítési jogban átlagvétkesség, és minél inkább emeljük annak mértékét, annál több, tulajdonképpen vétlen személy esik a felelősségre vonás alá. Így felelősségre lehet vonni olyan személyt is, aki cselekményének az eredményét azért nem látta előre, mert saját tehetsége szerint azt nem láthatta, csak azért, mert a nála tehetségesebb, derék ember bizony előre látta volna azt.[25] Tehát óvatosnak kell lenni, mikor az általában elvárhatóság szintjét meghatározzuk, de valahol meg kell szabni az elvárhatóság minimális mértékét.

Szintén érdekes kérdés, hogy a felróhatóság viszonyában, mi a szerepe a szándékosságnak és a gondatlanságnak. Természetesen a felróható magatartás is lehet szándékos vagy gondatlan, de a polgári jogi felelősség szempontjából nézve nincs kardinális jelentősége, mivel a kártérítés mértékét nem a felróhatóság/vétkesség foka, hanem a bekövetkezett kár határozza meg, mely oknál fogva nem szoktunk találkozni a polgári jog területén sem a szándékosság, sem a gondatlanság kérdésével.[26] Mindebből következően a felróhatóság, mint felelősségi mérce alkalmazása a munkajogban nem okozna különösebb gondot, egyszerűen csak kevésbé lenne szubjektív, a károkozó személyes tulajdonságait fegyelembe vevő megítélés.

A hatályos szabályok alkalmazása szempontjából, a bírói gyakorlat azonban nem egységes, mivel nincs egységes álláspont sem a polgári jog, sem a polgári jog és a munkajog viszonyát tekintve a felróhatóság és a vétkesség elhatárolására. A bírói joggyakorlat a vétkes kötelezettségszegés tekintetében sem egységes. Míg a bírák egy része a vétkesség legenyhébb fokát, vagyis a hanyagságot veszi alapul, addig a bírák más része a Ptk. 339. § (1) bekezdésében meghatározott felróhatóságot érti. Mindez természetesen jogbiztonság szempontjából aggályos, mely probléma meglétéhez nagyban hozzájárul, hogy a munkaügyi perekben másodfokon a megyei bíróságok három bíróból álló tanácsa jár el, és ebből következően gyakran megfigyelhető az ítélkező bírák polgári jogi szemlélete. Egy olyan jogi környezetben, ahol fogalmi szinten sincs egységes állásfoglalás, az alapvetően polgári jogi ügyekben eljáró bírónak a munkajogi jogértelmezése is a polgári joggal átitatott.[27]

Szükséges kihangsúlyozni, hogy jelenleg a munkajogi kárfelelősség a polgári jogból ismert kárfelelősséggel szemben nem a reparációt szolgálja elsődlegesen, hanem preventív jellegű. Vagyis akként is lehet értelmezni az új Mt. tervezetét, hogy már sokkal inkább el kíván mozdulni a reparáció irányába.

A vétkesség megállapításához szükséges továbbá a beszámítási képesség, melynek hiányában kizárt a vétkesség fennforgása, kivéve, ha azt a munkavállaló saját felróható magatartása idézte elő. Gondolhatunk itt, az alkohol vagy más tudatállapot befolyásolására alkalmas szer használatára.

A vétkesség foka alapvetően nem hat ki a felelősség megállapítására, csak a kártérítés mértékét befolyásolja. A munkavállalók gondatlanságának minősítésénél különös jelentősége van az Mt.-ben meghatározott általános követelményeknek, amelyet az Mt. 103. § (1) bekezdésének b) pontja rögzít, mely szerint „a munkavállaló köteles munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint végezni”. A munkavállalótól teljes mértékben elvárható, hogy munkaviszonyából származó követelményeket ismerje, és ennek megfelelően járjon el. Tehát az elvárhatóság szintjét nem általánosságban kell értelmezni, hanem mindig a konkrét esetben, az összes körülmény mérlegelésével, a munkavállaló munkaköri követelményeinek figyelembevételével és az adott munkavállaló személyi viszonyaival összefüggésben ítélhető meg.[28] Viszont egy felróhatóság alapú felelősségnél a személyi viszonyai már nem kerülhetnének számbavételre.

Kiváló példa az individualizálásra azon munkakörök megemlítése, melyeknél a bizonyos mértékű kockázatvállalás az eredményesség feltétele. Mindez viszont nagymértékben növeli a károkozás lehetőségét. Az ilyen jellegű munkaköröknél már a vétkesség tisztázása is komoly nehézséget jelent, és elsősorban azt kell vizsgálni, hogy az adott esetben a kockázatvállalás ésszerűnek mondható-e, megfelelően előkészített volt-e a döntés. Ha a káresemény bekövetkezte minden elvárható kérdés megvizsgálása ellenére sem látható előre, a felelősség sem állapítható meg.[29]

Okozati összefüggés

Az okozati összefüggésnek a vétkes kötelezettségszegés és a bekövetkezett káresemény között kell fennállnia, ez mint olyan a kárfelelőség megállapításának objektív eleme. A jogalkalmazás során csak az ún. releváns és lényeges okokat lehet figyelembe venni a kárfelelősség telepítésénél.[30] Jellemzően akkor állapítható meg, ha a kötelességszegés az általános tapasztalatok szerint, tárgyilagosan szemlélve alkalmas volt a károk előidézésére.

A kártérítés mértéke

A munkavállaló általános vétkességi kárfelelősségének jellemző sajátossága a kártérítési rendszer kialakítása. A polgári joghoz képest jelentős könnyítést jelent a munkavállalóra nézve, hogy a kártérítés mértékét nem kizárólag a keletkezett kár határozza meg, hanem a vétkesség foka és a munkavállaló átlagkeresete is behatárolja azt. A munkavállaló csak a szándékos károkozás esetén felel a teljes kárért, még gondatlan károkozása esetén felelőssége limitált, főszabály szerint egyhavi átlagkeresetének 50%-át nem haladhatja meg a kártérítés mértéke. Kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a károkozás jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására tekintettel a kártérítés mértékét ettől eltérően is meghatározhatja. Ezt az összeget a munkaszerződés legfeljebb másfél havi, a kollektív szerződés legfeljebb hat havi átlagkereset mértékéig emelheti, melytől érvényesen eltérni nem lehet, vagyis ez a szabály kógens. Tehát több nem, kevesebb viszont lehet a kártérítés összege, továbbá a bíróság a jogszabály alapján megállapítható mértéket is csökkentheti, ha a körülmények azt nyomatékosan alátámasztják.

Ennek megfelelően, a munkavállaló felelőssége cum és pro viribus korlátozott, vagyis csak átlagkeresetével az abba tartozó összeg erejéig köteles helytállni (cum viribus), továbbá átlagkeresetének meghatározott mértékével köteles helytállni (pro viribus). Természetesen ezek a korlátozások csak abban az esetben érvényesülnek, ha maga a károkozás mértéke nagyobb, mint a munkavállaló átlagkeresetének meghatározott része. Amennyiben a kár összege kisebb, az a kár teljes megtérítését teszi lehetővé.

Az új Mt. tervezetben különbség van a kártérítés mértékére vonatkozó szabályozásban. Az ugyan nem szünteti meg a munkavállaló ex lege korlátozott kártérítési felelősségét az enyhe gondatlansággal okozott károk körében, de szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt meg kell téríteni. Vagyis a kártérítés mértékét a korábbiaknál magasabban határozták meg, mely szerint az nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét, mely összeget kollektív szerződés nyolchavi távolléti díjnak megfelelő mértékig emelhet. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén azonban a teljes kárt meg kell téríteni.[31]

A kártérítés mértékének korlátozása azonban, a tervezet következő bekezdésének alkalmazásával is megvalósulhat, mivel az bevezeti a munkajogba az ún. előreláthatósági szabályt. Ennek megfelelően, a munkavállaló csak azt a kárt köteles megtéríteni, amelynek bekövetkezésével a károkozás idején számolhatott, vagyis a magatartásával igen távoli okozati összefüggésben bekövetkezett károkat már nem, mivel ezek ún. következményi károk, mely a károkozó által nem láthatóak előre. Természetesen ez a felfogás mind a gondatlan, mind a szándékos károkozás esetén érvényesül. Ezen túl további enyhítés lehet, hogy kármegosztásra vezet a munkáltató vétkes közrehatása, illetve a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem teljesítése, amennyiben az felróható mulasztás következménye.[32]

Mindezeken túl a munkavállalói kártérítési felelősség szabályainak - az új Mt. tervezete szerint - mögöttes joga a polgári jog, konkrétabban annak a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályai, vagyis azokban a kérdésekben kell majd alkalmazni, amit az új Mt. nem szabályoz. Mivel a polgári jogban lehetőség van a kártérítés összegének méltányossági okból való csökkentésére, így ezt a lehetőséget az új Mt. tervezete is biztosítja a munkavállaló által megtérítendő kár összegének meghatározása tekintetében.

A kárfelelősség limitálásának több oka is van, melyeket már korábban említettem. Egyfelől a prevenciós elv előnyben részesítése a reparációs elv ellenében (és ez az új Mt. tervezetben is így van, még ha nem is olyan jelentős mértékben). Továbbá az a prekoncepció, mely szerint a munkavállaló a kártérítést nagyrészt munkabéréből tudná megtéríteni, mely nemcsak saját, de családja létalapját is jelenti. Ezenkívül az is elmondható, hogy bizonyos munkakörökben a legkisebb figyelmetlenség is komoly anyagi károkat okozhat, melynek teljes egészében munkáltatóra telepítése nemcsak méltánytalan, de eredménytelen lenne. Végül azt se feledjük, hogy a munkáltatónak nem csak lehetősége, de kötelessége is megelőzni a munkáltatója figyelmetlenségéből eredő károkat az ellenőrzési, utasítási és felügyeleti jogánál fogva.

A nagyobb, több száz embert foglalkoztató munkáltatók esetében találkozunk olyan megoldásokkal is, hogy a munkáltatót kötelezik biztosítás kötésére, mely fedezheti a munkavállalók által okozott károkat. Ez a megoldás érvényesül a brit jogban, ahol a munkáltató külön jogszabály alapján 1972-től kezdődően biztosítási szerződést köteles kötni a munkavállalók általi károkozásra (Employers Liability (Compulsory Insurance) Act 1969.).[33] Hasonló megoldás figyelhető meg a skandináv jogrendszerekben, például Dánia esetében, ahol 1986 óta a kártérítési törvény (EAL) alapján a kötelező biztosítás fedezi a munkavállalók által okozott károkat. Természetesen súlyos gondatlansággal, illetve a szándékosan okozott károk költségeit a biztosítótársaság visszkereseti jogával élve behajthatja a munkavállalón a kifizetett kártérítést.[34]

Említést érdemel még a több munkavállaló együttes károkozása, mely esetben vétkességük arányában külön felelnek, amennyiben a kárt gondatlanul okozták. Ha a kárt többen szándékosan okozták, egyetemlegesen vonhatók felelősségre. Ez utóbbi esetben bármelyik károkozó munkavállalótól követelhető a kár teljes összege, a vétkességnek csak az egymás közti elszámolásban lehet jelentősége, amire azonban csak a polgári jog szabályai alapján kerülhet sor.[35] Ez a szabály annyival egészül ki az új Mt. tervezetében, hogy gondatlan károkozás esetén a vétkesség fogalma mellé kisegítő jelleggel a közrehatás is bekerült, vagyis „a kárt a munkavállalók vétkességük arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában viselik.” Ha a közrehatásuk sem állapítható meg, akkor pedig egyenlő arányban viselik az okozott kárt.

A kár fogalma

A kárfelelősség megállapításának nélkülözhetetlen eleme a kár bekövetkezte, így a kár fogalmának tisztázását sem kerülhetjük ki. A kár fogalmába beletartozik a vagyoni és a nem vagyoni kár, ezen belül a vagyoni kár a vagyonban beállt értékcsökkenésből (dologi kár), az elmaradt haszonból és a károkozással felmerült indokolt költségből áll. Az Mt. VIII. fejezetéhez fűzött általános indokolásból kitűnik, hogy a jogalkotó szándéka szerint a munkavállaló csak az ún. tényleges kár megtérítésére kötelezhető, és az elmaradt haszon csak kivételes esetben érvényesíthető. A bírói gyakorlatban is követik ezt az elvet, hiszen az elmaradt haszon csak közvetett kapcsolatban van a munkavállaló cselekményével.[36] Az elmaradt haszon mellett az indokolt költséget és az esetlegesen felmerülő nem vagyoni kárt sem lehet a munkavállalóra terhelni. A kárfogalom ilyen limitálása miatt a munkavállalónak valójában csak a dologi kárt kell megfizetnie, mely szintén jól szemlélteti speciálisan értékelt helyzetét. Ettől eltér, hogy szándékos károkozás esetén az Mt. 168. §-a szerint a munkavállalónak elvileg a teljes kárt meg kell térítenie, mely szabályt a gyakorlatban nagyon óvatosan kezelnek. Némi szigorítást jelent az új Mt. tervezetében, hogy már súlyos gondatlanság esetén is teljes kártérítést ír elő. Ezt a teljes kártérítést korlátozza az ún. előreláthatósági szabály, a kármegosztásra vonatkozó szabályok, illetve a bírói mérlegelésen alapuló méltányosság alkalmazása.

A kár összegének meghatározásánál a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást – ideértve az üzemviteli költséget is – és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét kell figyelembe venni. Abban az esetben, ha a dolog megsemmisült, használhatatlanná vált vagy egész egyszerűen nincs meg, akkor a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat kell figyelembe venni, természetesen az avulásra is tekintettel, hiszen ha a károsult tárgy újkori értékét vennénk figyelembe, azzal kedvezőbb helyzetbe kerülne a munkáltató, ami a káronszerzés tilalmába ütközne. Továbbá nem kell megtérítenie a munkavállalónak a kár azon részét, amely a munkáltatónak a közrehatása következtében állott elő. Ezen esetekben kármegosztás érvényesül, a vétkességük figyelembe vételével. Szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetén a munkáltató közrehatását a bíróság általában nem tekinti megállapíthatónak.[37] Ezenkívül a munkáltatót a polgári jog szabályai szerint kamat is megilleti a kártérítés esedékessé válásától, azaz a károkozás időpontjától.

Zárszó

A várható változások tekintetében szerencsésnek tartom a vétkességre vonatkozóan, hogy az eddigi büntetőjogból átvett fogalmi készlet helyett, a munkajog visszatér az egyébként is hozzá közelebb levő polgári jog fogalomkészletéhez. A büntetőjogban teljességgel indokolt a minél nagyobb szubjektivitás, mivel a felelősségre vonáshoz minden kétséget kizáróan kell bizonyítani a bűnösséget, mert az eljárás tétje általában nagyobb, mint a polgári vagy munkajogi ügyekben. Erre tekintettel, a munkajogban sokkal ésszerűbb alkalmazni a polgári jogi felróhatóságot, mivel az egy objektívebb mérce. Továbbá a bírói gyakorlat szempontjából is célszerű egy olyan fogalmi készlet használata, mely hozzájárulhat az egységes értelmezéshez, így a jogbiztonság fenntartásához. Ugyanakkor a felelősség ezen formája átlagvétkesség alapján érvényesíthető, és minél inkább emeljük annak mértékét, annál több, tulajdonképpen vétlen személy esik a felelősségre vonás alá. Tehát óvatosnak kell lenni, amikor az általában elvárhatóság szintjét szeretnénk meghatározni, de valahol meg kell szabni az elvárhatóság minimális mértékét. Mindazonáltal azt se feledjük, hogy különös méltánylást érdemlő esetben a bíróság részben mentesíthet a kárfelelősség alól, aholis értékelésre kerülhetnek az olyan szubjektív elemek, mint a jogsértés súlya, a vagyoni helyzet, a kártérítés teljesítésének esetleges következményei.

Azok a változások, melyek a kártérítés mértékének emelése tekintetében várhatóak - az enyhe gondatlansággal okozott károk esetén -, már szükségszerűek voltak, mivel a kárfelelősség ezen kérdései a leginkább vitatottak nagyon régóta, melyet azonban korlátoz az ún. előreláthatósági szabály, a kármegosztásra vonatkozó szabályok, illetve a már fent említett bírói mérlegelésen alapuló méltányosság alkalmazása.

[1] Széll Kálmán Terv keretében készített Magyar Munka Terv III.1.1. pont.

[3] Az új Munka Törvénykönyve javaslatának általános indokolása 2. pont (T/4786. számú törvényjavaslat) 2011. október, 83. o.

[4] Berke Gyula - Kiss György - Lőrincz György - Pál Lajos - Pethő Róbert - Horváth István: „Tézisek az új Munka Törvénykönyve szabályozási koncepciójához” – Összefoglalás, Pécsi Munkajogi Közlemények, 2009/3. 148. o.

[5] Berke Gyula – Horváth István: Munkajogi örökségünk, Pécsi Munkajogi Közlemények, 2009/1. sz. 181. o.

[6] Kiss György: Munkajog, Osiris, Budapest, 2005, 265. o.

[7] Deli Petra – Rúzs Molnár Krisztina: Dilemmák a munkavállalói kártérítési felelősség szabályozása kapcsán, Munkaügyi Szemle / 2009 / III. szám 46. o.

[8] Prugberger Tamás - Ploetz Manfred: A magyar és európai munkajog, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995, 319. o.

[9] Az új Munka Törvénykönyve javaslatának a 167-167. §-hoz fűzött indokolása (T/4786. számú törvényjavaslat) 2011. október, 150. o.

[10] Az új Munka Törvénykönyve javaslatának a 179. § (1) bek.

[11] Prugberger Tamás: Európai és Magyar összehasonlító Munka- és Közszolgálati Jog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2006, 386. o.

[12] Breznay Tibor (szerk.): A munkajog nagy kézikönyve, Complex Kiadó Kft., Budapest, 2008, 865. o.

[16] Kun Attila: A munkajogi kártérítési felelősség rendszere, a munkavállaló kártérítési felelőssége, In: Munkajog II., Szerkesztő: Hajdú József – Kun Attila, Patrocinium Kft., Budapest, 2011, 49. o.

[18] ld. bővebben: Belovics Ervin – Bush Béla: Büntetőjog, Általános rész, HVG-ORAC Kiadó Kft., Budapest, 2010, 145-151. o.

[19] Sárközy Szabolcs: Felelősségtan, In: Kenyeres János – Lovászy Csaba – Péterfalvi Attila – Sárközy Szabolcs – Török Gábor: A magánjog alapjai, HVG-ORAC Kiadó Kft., Budapest, 2002, 229. o.

[21] Lábady Tamás: A felelősség általános szabálya. Felróhatóság, In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Ptk. tervezetéhez, Complex Kiadó Kft.,2008, 1117. o.

[22] Az új Mt. javaslatának a 179. § (1) bek.

[23] Az új Mt. javaslatának a 179. §-hoz fűzött indokolása (T/4786. számú törvényjavaslat) 2011. október, 154. o.

[24] Marton Géza: A polgári jogi felelősség, Triorg Kft., Budapest, 1992, 174. o.

[26] Boóc Ádám - Fábián Ferenc – Sándor István – Török Gábor: A civilisztika dogmatikája, HVG-ORAC Kiadó Kft., 2009, 220. o.

[29] Kun Attila: A munkavállaló kártérítési felelőssége: az általános vétkességi felelősség, Munkaügyi Szemle 2004. szeptember

[30] Radnay József: A magyar munkajog, HVG-ORAC Kiadó Kft., Budapest, 1996, 223. o.

[31] Az új Mt. javaslatának a 179. § és a 191. §

[32] Az új Mt. javaslatának a 179. §-hoz fűzött indokolása (T/4786. számú törvényjavaslat) 2011. október, 154. o.

[33] Radnay József: Munkajog, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 191. old.

[34] Prugberger Tamás: Európai és Magyar összehasonlító Munka- és Közszolgálati Jog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2006, 381-406. old.

[37] EBH 2000/ 252, BH 2000/513, BH 1994/574, BH 2002/330