Mészáros Ádám

 

A rasszizmus elleni büntetőjogi fellépés lehetőségei, különös

 tekintettel az Interneten történő elkövetés problematikájára

 

 

 

 

 

         A rasszizmus elleni fellépés önmagában is olyan feladat, amely belső jogi eszközökkel nem oldható meg hatékonyan, ahhoz az államok összefogása szükséges. Az internet által nyújtott globalitás és nyilvánosság – annak kétségtelen előnyei mellett – magában hordozza általában is a bűncselekmények elkövetésének veszélyét, és különösen igaz lehet ez a rasszista jellegű cselekményekre. A határok nélküli kommunikáció a véleménynyilvánítás szabadságát új dimenzióba helyezheti, mivel valós időben lehetővé teszi bárki számára az információszerzést.  Ezzel azonban a jogalkotás elé komoly feladatot állít, mind a véleménynyilvánítás szabadsága határainak megvonása, mind a büntetést érdemlő új magatartások kezelése tekintetében.

Tanulmányomban a rasszizmus elleni küzdelem globális jellegére tekintettel előbb a rasszizmusra vonatkozó nemzetközi, és az Európai Unió által kibocsátott dokumentumokat vizsgálom meg, majd a hatályos magyar szabályokat tekintem át Végül megkísérlem összefoglalni, hogy mennyiben megfelelő a magyar szabályozás és mennyiben van lehetőség azt az internetes bűnelkövetésre alkalmazni. A tanulmány végén – de lege ferenda javaslatként – egy lehetséges alternatívát próbálok felvázolni a véleményem szerint problematikus esetkörök lefedésére.

 

1. Univerzális és regionális szabályozás

 

 

A rasszizmus elleni küzdelem kiindulópontja másik világháborút követő sokkhatás volt. Ennek következtében a népirtás elleni fellépés volt a legsürgetőbb[1]. Ezt követően általánosságban is sor került egyrészt az emberi jogok védelmének[2], másrészt pedig ezen belül a hátrányos megkülönböztetés tilalmának lefektetésére[3]. Ennek következtében a XX. század második felében a rasszizmus elleni küzdelem a népirtás tilalmát követően csupán a diszkrimináció elleni küzdelmet jelentette. Kétségtelen a két jelenség közötti szerves összefüggés. Azonban a rasszizmus elleni küzdelem tartalmilag túlmutat pusztán a hátrányos megkülönböztetés tilalmán. Különbséget kell tenni ugyanis azok között az intézkedések között, amelyek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot úgy védenek, hogy tiltják a velük szembeni hátrányos megkülönböztetést, és azok között, amelyek az ilyen csoportokkal szembeni támadó magatartásokat szankcionálják. Ez utóbbiak nem szükségképpen minősülnek diszkriminációnak, mivel diszkriminációról általános értelemben akkor beszélünk, ha a jogi szabályozás egymással összehasonlítható jogalanyok között tesz valamely jogalany számára hátrányos különbséget anélkül, hogy ennek alkotmányos indoka lenne[4].

Témánk szempontjából a másik fontos dolog az, hogy kezdetben nem hozták közvetlen kapcsolatba a rasszista magatartásokat (a továbbiakban a rasszista magatartás alatt a rasszizmussal és idegengyűlölettel kapcsolatos magatartásokat értem) a különböző emberi jogok – így különösen a véleménynyilvánítás joga – korlátozásával. Így, bár az 1950. november 4-én kelt Római egyezmény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről kimondja a véleménynyilvánítás szabadságához főződő alapjogot [10. cikk 1. pont], és lehetőséget teremt ennek korlátozására[5], azonban nem hozza közvetlen összefüggésbe a különböző rasszista jellegű cselekményekkel. A 14. cikkben meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve a 17. cikkben meghatározott joggal való visszaélés tilalma lényegében az ilyen csoportok hátrányos megkülönböztetését tiltja az egyezményben említett jogok vonatkozásában. Azaz, nem ír elő olyan kötelezettséget, hogy büntetni kellene az olyan rasszista cselekményeket, amelyek valamely, az egyezményben biztosított jogot nem korlátoznak.

E megoldás hátrányos következményei felismerve az ECRI (az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága) kezdeményezésére 2000. november 4-én elfogadták az egyezmény 12. sz. jegyzőkönyvét, amely a diszkrimináció általános tilalmáról szól[6]. Ez lényegében kiterjeszti a diszkrimináció tilalmát a nemzeti törvényekben meghatározott valamennyi jog vonatkozásában. E dokumentum azonban szintén nem tesz említést a rasszista magatartásokkal szembeni olyan védelemről, amely nem tekinthető diszkriminációnak, illetve nem is vonja e cselekményeket a diszkrimináció fogalma alá. A jegyzőkönyvet eddig 28 állam – köztük Magyarország – írta alá, azonban a hatálybalépéshez szükséges 10 ratifikációból csupán 5 valósult meg!

A nemzetközi szabályozás tehát kezdetben csak a diszkrimináció tilalmára vonatkozott, és csupán a 60-as évek közepétől jöttek létre olyan egyezmények, amelyek a diszkrimináció tilalmán túlterjeszkedve, szélesebb körű, illetve más jellegű védelmet próbáltak biztosítani. Az első ilyen az 1965. december 21-én elfogadott, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény ( a továbbiakban New Yorki Egyezmény) volt („a fajok egyenlősége eszméjének legáltalánosabb és legegyértelműbb szerződési kodifikációja”[7]), amely miután meghatározta a faji megkülönböztetés tilalmát [1. cikk], kötelezte az elfogadó államokat a faji megkülönböztetésnek az egyezményben meghatározott formáinak büntetendővé nyilvánítására [4. cikk]. Ez az egyezmény tehát egyrészt tiltja általánosan az ilyen csoportokkal szembeni diszkriminációt, másrészt tiltja az ilyen csoportokkal szembeni olyan magatartásokat, amelyek a faji gyűlöletet és megkülönböztetést valamilyen formában igazolni vagy előmozdítani igyekszenek, illetve a faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, a bármely faj, illetve más színű vagy más etnikai származású személyek csoportja ellen irányuló minden erőszakos cselekedetet vagy arra való izgatást, továbbá fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve, végül törvényellenessé nyilvánít és betilt minden olyan szervezetet, valamint szervezett és minden egyéb propagandatevékenységet, amely a faji megkülönböztetést előmozdítja vagy arra izgat, az ilyen szervezetekben vagy tevékenységben való részvételt pedig törvény által büntetendő cselekménynek tekinti.

Az általános emberi jogi egyezmények körében az 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya tartalmaz témánk szempontjából specifikus szabályokat. Azon túl, hogy lefekteti a véleménynyilvánítás szabadságának a jogát [19. cikk 1., 2. pont], illetve rendelkezik annak korlátozásának lehetőségéről [19. cikk 3. pont],  kifejezetten elrendeli a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetésének törvényi tilalmát, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat [20. cikk 2. pont].

Fontos lépés a rasszizmus elleni küzdelemben, hogy 1993-ban létrejött az ECRI, az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága, amelynek feladata a diszkrimináció, az erőszak és a gyűlöletbeszéd és agresszió elleni fellépés[8].

A technika fejlődése szükségessé tette a jogi szabályozás további fejlődését, szélesedését. Ennek hatására jöttek létre a számítógépes rendszer útján elkövetett bűncselekményekre vonatkozó egyezmények. Ilyennek tekinthető a 2001. november 1-én az Európa Tanács által elfogadott nemzetközi egyezmény a számítástechnikai bűnözésről. Ez túlnyomó részben büntető eljárási kérdéseket szabályoz. Az anyagi büntetőjogi rendelkezések pedig főként a számítástechnikai rendszerek, adatok sérthetetlensége ellen irányuló cselekmények [2-6. cikkek], illetve a számítástechnikai bűncselekmények [7. és 8. cikk] büntetendővé nyilvánításáról szólnak. A számítástechnikai adatok tartalmával kapcsolatos bűncselekmények közül azonban csupán a gyermek-pornográfiával kapcsolatos bűncselekményekre tér ki [9. cikk]. Az egyezménnyel kapcsolatban megemlítendő, hogy még nem lépett hatályba, ugyanis hiányzik a hatálybalépéshez szükséges 5 ratifikáció.

Az egyezményhez 2003. január 28. óta kapcsolódik egy kiegészítő jegyzőkönyv, amely rasszista tartalmak kifejezetten számítógépes rendszeren való elkövetésére vonatkozik (a továbbiakban Jegyzőkönyv). A Jegyzőkönyv a büntetendővé nyilvánítandó cselekmények meghatározása előtt meghatározza a rasszista és idegengyűlölő tartalmat, amely minden olyan írott anyag, kép, illetve eszmék, elméletek bemutatása, amely támogatja, elősegíti a bármely személy vagy személyek csoportja ellen, azok faja, színe, származása, nemzeti vagy etnikai eredete, illetve adott esetben vallása szerinti diszkriminációt, gyűlöletet vagy erőszakot, illetve erre sarkall [2. cikk (1)]. A Jegyzőkönyv szerint a következő magatartásokat kell büntetendőnek nyilvánítani: rasszista tartalmak számítógépes rendszeren a közösség számára történő terjesztése vagy elérhetővé tétele [3. cikk]; rasszista motívumú fenyegetés, azaz, ha valaki szándékosan és jogellenesen számítógépes rendszeren keresztül, a belső jog által szabályozott súlyos bűncselekménnyel fenyeget személyeket vagy személyek csoportjait abból az okból, hogy ezek egy faj, szín, származás, nemzeti vagy etnikai eredet, vagy akár vallás szerint megkülönböztetett csoporthoz tartoznak [4. cikk]; rasszista és idegengyűlöleti motívumból eredő becsületsértés, azaz, ha valaki szándékosan, jogellenesen számítógépes rendszeren keresztül nyilvánosan, a nyilvánosság előtt személyeket vagy azok csoportjait abból az okból sérteget, hogy ezek egy faj, szín, származás, nemzeti vagy etnikai eredet, vagy akár vallás szerint megkülönböztetett csoporthoz tartoznak [5. cikk]; holokauszt-tagadás, azaz a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények tagadása, lekicsinyítése, igazolása vagy helyeslése, azaz, ha valaki szándékosan, jogellenesen terjeszt vagy tesz elérhetővé a nyilvánosság számára számítógépes rendszeren olyan tartalmakat, amelyek tagadják, lealacsonyítják, igazolják a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények megtörténtét [6. cikk]. A Jegyzőkönyv a tettes felelősségén túl a részesek büntetőjogi felelősségét is megalapozza [7. cikk].

A Jegyzőkönyv kifejezetten a számítógépes rendszeren elkövetett rasszista bűncselekményekről szól. Az merülhet föl kérdésként, hogy van-e minden olyan elkövetési magatartásra vonatkozó belső jogi kötelezettség az egyes tagállamok vonatkozásában, amelyet a Jegyzőkönyv az internetes elkövetésre tartalmaz. Ennek lényege az, hogy visszás helyzet állna elő, ha egy magatartásnak az internetes elkövetése bűncselekménynek minősülne, azonban ugyanezen magatartás például sajtó útján történő elkövetése nem.

A Jegyzőkönyvvel kapcsolatban végül kiemelendő, hogy eddig 20 állam írta alá, azonban a hatálybalépéshez szükséges 5 ratifikáció közül még egy sem történt!

 

 

2. Az Európai Unió rasszizmus-ellenes dokumentumai

 

Az Európai Unióban a nemzetközi joghoz képest fordított helyzet figyelhető meg. Kezdetben nem volt semmilyen dokumentum a diszkrimináció vagy a rasszizmus tilalmával kapcsolatban, azonban az Európai Közösség az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását egyik alapelvének tekintette, amit az Európai Bíróság is véd[9]. Ezt jelzi az is, hogy az EU minden tagállama megerősítette az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A későbbiekben előbb született joganyag a rasszizmus és idegengyűlölet tilalmáról, mint általában a diszkrimináció tilalmáról. E fordított időrendű szabályozás ellenére mégis előbb a diszkriminációt tiltó dokumentumokat említem meg röviden.

Az Amszterdami szerződés új 13. cikke feljogosítja a Tanácsot megfelelő intézkedések foganatosítására a diszkrimináció ellen. A diszkrimináció elleni küzdelem három legfontosabb dokumentuma a 2000/43/EK tanácsi irányelv a faji és etnikai hovatartozástól függetlenül a személyek közötti egyenlő elbánás elveiről, a 2000/78/EK tanácsi irányelv a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek végrehajtásáról, illetve a 2000/750/EK tanácsi határozat a diszkrimináció elleni közösségi akcióprogramról. A 2000/43/EK irányelv preambuluma kiemeli, hogy az EU elutasít minden olyan elméletet, amely különböző emberi fajok létezésének maghatározására szolgál [(6)]. Az irányelv meghatározza a megkülönböztetés fogalmát [2. cikk], és kiemeli, hogy az olyan zaklatás is megkülönböztetésnek minősül, amely azzal a céllal vagy hatással történik, hogy egy személy méltóságát megsértse, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezetet alakítson ki [2. cikk. (3)]. A lényeg tehát az, hogy ezen irányelv – bár annak hatálya szerint nem kapcsolódik a témánkhoz [3. cikk] – a diszkrimináció alá vonja az előbb meghatározott zaklatást, amely magánszemélyek részéről történő támadás a meghatározott csoportok ellen.

A Tanács által 1996. június 15-én, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemről elfogadott együttes fellépés (96/443/IB, a továbbiakban Együttes fellépés) hatékony igazságügyi együttműködésre hívja fel a tagállamokat a rasszista magatartásokon alapuló bűncselekmények tekintetében. Ezek a bűncselekmények a diszkriminációra, erőszakra vagy gyűlöletre történő nyilvános izgatás [1. cím a)]; az emberiség elleni bűncselekmények vagy emberi jogi jogsértések  rasszista indokból való nyilvános elnézése vagy megbocsátása [1. cím b)]; nyilvános holokauszt-tagadás [1. cím c)]; rasszista tartalmak terjesztése nyilvánosság előtt [1. cím d)]; rasszista csoportban, szervezetben, egyesület tevékenységében való részvétel [1. cím e)].

2001-ben az EU Bizottsága kerethatározat-tervezetet készített (a továbbiakban:

Kerethatározat-tervezet). Ezt végül nem fogadták el, azonban mégis érdemes röviden kitérni rá, mivel szélesebb körű szabályozást írt elő, mint az Európa Tanács Jegyzőkönyve. A tervezet szerint bűncselekménnyé kell nyilvánítani a rasszista vagy idegengyűlöletből származó motívumból eredő, erőszakra vagy gyűlöletre, illetőleg olyan egyéb rasszista vagy idegengyűlöletből eredő magatartásra való uszítást, amely lényeges károsodást okozhat az érintett személyeknek vagy csoportoknak; a személyek vagy csoportok elleni, rasszista vagy idegengyűlöletből származó motívumból eredő nyilvánosan elkövetett becsületsértést vagy fenyegetést; a rasszista vagy idegengyűlöletből származó motívumból eredő, a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának 6., 7. és 8. cikkében meghatározott  népirtás, emberiség elleni és háborús bűncselekmények nyilvános eltűrését; az 1945. április 8-i Londoni Egyezmény függelékében található Nemzetközi Katonai Törvényszékről szóló Charta 6. cikkében meghatározott bűncselekmények megtörténtének a köznyugalom megzavarására alkalmas tagadását, vagy jelentőségének kisebbítését; a rasszista vagy idegengyűlöleti jelentést hordozó röpiratok, képek, vagy más hasonló tárgyak terjesztését; végül a rasszista vagy idegengyűlölő csoport vezetését, abban való részvételt, vagy ilyen csoport támogatását, a csoport általi bűncselekményben való közreműködés céljából. A tervezet rendelkezést tartalmazott a tettesek mellett a részesek büntetőjogi felelősségének megteremtéséről, illetve a kísérlet büntetendővé nyilvánításáról. Külön kiemelendő, hogy a tervezet rendelkezett az alkalmazandó szankciókról is akként, hogy a gyűlöletre vagy erőszakos cselekményre uszítás, illetve a rasszista tartalmak terjesztése esetén a szabadságvesztés-büntetés speciális maximuma nem lehet kevesebb 2 évnél, illetve a többi esetben is legalább olyan súlyos szabadságvesztés-büntetést kell lehetővé tenni, amely kiadatáshoz vezethet. A tervezet értelmében minősítő körülményként kell értékelni, ha a meghatározott bűncselekményeket hivatalos tevékenység gyakorlása során követik el [7. cikk], illetve súlyosító körülményként kell értékelni, ha más bűncselekményeket rasszista motívumból követnek el [8. cikk]. A 11. cikk biztosítja, hogy az ilyen cselekmények esetén a büntetőeljárás ne a sértett feljelentésétől függjön. A 12. cikk pedig területi hatályt létesít azokra az esetekre, amikor az elkövető a tagállam területén tartózkodik, és a tartalmat máshol fogadják, illetve amikor az elkövető nincs a tagállam területén, de a tartalmat a tagállam területén fogadják. Ez tehát kiterjeszti a védelmet a számítógépes rendszeren történő elkövetésre is.

         A Tanács 2002. november 28-án tárgyalta a tervezetet, azonban több tagállam fenntartását fogalmazta meg, ennek lényege a büntetőjogi felelősség és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti ellentmondás. Azt tanácsolták, hogy utaljon a kerethatározat az EU Szerződés 6. cikkére, illetve arra, hogy a kerethatározat nem kívánja csorbítani a tagállamok alkotmányos elveit és hagyományait. Végül a 2003. február 26-27-i tárgyalás is eredménytelenül zárult.

 

3. Problémafelvetések

 

A rasszista cselekmények büntetendőségére vonatkozó konkrét elkövetési magatartásokat a New Yorki Egyezmény fogalmaz meg. A Jegyzőkönyv kifejezetten a számítógépes rendszeren elkövetett cselekményeket tiltja. Azonban a két dokumentumban szereplő magatartások nem fedik egymást teljesen. Ennek következtében van olyan cselekmény, amelynek csak a számítógépes rendszeren történő elkövetése teremt kötelezettséget a bűncselekménnyé nyilvánítására. Ez azonban alapvetően vitatható helyzetet teremthet akkor, ha a belső szabályozás kizárólag a nemzetközi jogra épül. Így ugyanis például a rasszista motívumú fenyegetést vagy a holokauszt-tagadást[10] csak akkor kell büntetendővé nyilvánítani a nemzetközi jog alapján, ha számítógépes rendszeren követik el. Ha azonban nagy nyilvánosság előtt, vagy sajtó útján, akkor nem. A Jegyzőkönyv szélesebben határozza meg az elkövetési tárgyak körét is. A New Yorki Egyezmény csak a rasszista eszmék terjesztését rendeli büntetni, míg a jegyzőkönyv a rasszista ideák mellett a bármely írott anyagot, vagy képet is[11]. Véleményem szerint a rasszista cselekményeket általánosan büntetendővé kell nyilvánítani, ha azt nagy nyilvánosság előtt követik el. A nagy nyilvánosságba pedig bele lehet (kell) érteni mind a sajtó, mind a számítógépes rendszeren történő elkövetést is.

Tehát a nemzetközi szerződések belső jogba való átültetésénél erre a szempontra feltétlenül tekintettel kell lennie a jogalkotónak.

         A másik fontos probléma, hogy a jegyzőkönyv a rasszista tartalmak terjesztése, elérhetővé tétele esetén megengedi az államoknak, hogy fenntartással éljenek, és csak akkor tekintsék ezt bűncselekménynek, ha gyűlöletre, erőszakra indít, illetve az államok a véleménynyilvánítás szabadságát előtérbe helyezve eltekinthetnek a bűncselekménnyé nyilvánítástól [3. cikk 2., illetve 3. pont].  A rasszista motívumból eredő becsületsértéssel kapcsolatban az államok dönthetnek úgy, hogy ezt csak akkor tekintik bűncselekménynek, ha annak hatására a csoporttal szemben gyűlölet keletkezett, illetve ha ez a csoportot gyalázza [5. cikk 2.pont]. A holokauszt-tagadás kapcsán pedig az államok megkövetelhetik azt a célzatot, hogy a cselekmény gyűlöletre, erőszakra, diszkriminációra uszítson a személyekkel vagy csoportokkal szemben, illetve az államok el is tekinthetnek e cselekmény bűncselekménnyé nyilvánításától.

Lényegében tehát a jegyzőkönyv olyan engedményeket tesz az államok irányába, amely csaknem kizárja a rasszizmus elleni küzdelem hatékonyságát. Ezekre, és a később kifejtettekre is tekintettel úgy gondolom, hogy mindenképpen szükséges lenne valamiféle hatékony rendszer kidolgozására. Annak ellenére is hogy az aláíró államok nem tettek fenntartást, az elvi lehetőség erre megvan.

Az EU kerethatározat-tervezete azonban nem engedte meg a fenntartások tételének lehetőségét, így ennyiben hatékonyabb védelmez biztosított volna. Kétségtelen, hogy az államok mindenekfelett védik szuverenitásukat, azonban vannak olyan kérdések, amelyek – legalábbis véleményem – szerint ennél fontosabbak.

 

Végül a Jegyzőkönyv és a Kerethatározat-tervezet tartalmi viszonyáról kell röviden szót ejteni (bár a jegyzőkönyv még nem hatályos, illetve a kerethatározatot sem fogadták el, mégis azért célszerű ezeket összevetni, mert ezek nyújtják a legteljesebb védelmet a maguk területén, illetve az ezek összevetéséből levont következtetés tanulságos lehet akár a nemzeti, akár a magasabb szintű jogalkotás számára, illetve van rá esély, hogy egyszer mindkettő hatályos lesz).

A Kerethatározat-tervezet büntetendővé nyilvánítja a rasszista motívumból eredő nyilvánosan elkövetett becsületsértést, amit a Jegyzőkönyv nem tesz meg. Ezt azonban célszerű lett volna beépíteni az „elérhetővé tétel” elkövetési magatartás után[12]. Kötelezővé kellene tehát tenni a becsületsértés súlyosabb szankcionálását abban az esetben, ha az rasszista motívumból ered.

 

 

 

 

4. A magyar helyzet bemutatása

 

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 7.§ (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, és biztosítja a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Magyarországra kötelezettséget leginkább a New Yorki Egyezmény teremt, mivel a Jegyzőkönyv még nem lépett hatályba, a Kerethatározat-tervezet pedig még nem nyert elfogadást. Azonban mindkét dokumentum előbb-utóbb remélhetőleg hatályba fog lépni, és ebben az esetben Magyarországot is kötelezni fogja. Ezért fontos az, hogy a mostani magyar helyzetet ne csak a New Yorki Egyezménnyel, hanem a Jegyzőkönyvvel és a Kerethatározat-tervezettel összefüggésben is vizsgáljuk, mintegy előremutatva.

         Előrebocsáthatjuk, hogy Magyarországon a jelen hatályos helyzet sok mindenben nem felel meg a most fennálló kötelezettségeknek (sem). Viszont megemlítendő, hogy a magyar országgyűlés elfogadott törvényt a helyzet változtatására [T/5179. sz. tvj.]. Ezért azt is vizsgálni kell, hogy a törvény hatályba lépése esetén eleget tesz-e Magyarország a fennálló kötelezettségeknek, illetve a jövőben várható kötelezettségeknek.

 

4.1. A magyar büntetőjog rasszizmust érintő tényállásai

 

A magyar Büntető Törvénykönyv számos rendelkezést tartalmaz kifejezetten[13] a rasszista jellegű magatartások ellen, azonban ezek koránt sem fedik le az összes büntetést érdemlő magatartást. A hivatkozott bűncselekményeket az ezeket tartalmazó fejezetcímek megemlítésével mutatom be. Ennek oka, hogy a fejezetcímek határozzák meg a védett jogi tárgyat, azaz azt a jelenséget, amit a bűncselekmény támad. A rasszizmust érintő bűncselekmények első csoportja az emberiség elleni bűncselekmények között helyezkedik el[14], ezek a népirtás és az apartheid bűntette[15]. A személy elleni bűncselekmények között[16] szabályozza a törvény a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszakot[17]. Ennek lényege, hogy az követi el ezt a bűncselekményt, aki a meghatározott csoport tagját a csoporthoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmazza, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszeríti, hogy az valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. Súlyosabban minősül a cselekmény, ha azt fegyveresen vagy felfegyverkezve, jelentős érdeksérelmet okozva, ha a sértett sanyargatásával, ha csoportosan vagy bűnszövetségben követik el.

Mielőtt tovább lépnénk, annyit érdemes megjegyezni, hogy létezik olyan jogrendszer, amely a diszkriminációt (a szélesebb körű védelem érdekében) bűncselekménnyé nyilvánítja, így a franci Code pénal az emberi méltóság elleni bűncselekmények kapcsán[18]. Nálunk azonban nem ez a megoldás érvényesül, azaz a büntetőjog nem tiltja általánosan a diszkriminációt, hanem az Alkotmány70/A.§ (2) bekezdése deklarálja, hogy a törvény szigorúan bünteti az emberek bármilyen hátrányos megkülönböztetését. Ezzel kapcsolatban megjegyezendő, hogy véleményem szerint, valamely jelenséget – jelesül itt a diszkriminációt – azon a szinten érdemes szabályozni, ahol az a leghatékonyabb védelemben tud részesülni, illetve nem hagyható figyelmen kívül, hogy a büntetőjog a jogi tárgyak védelmében a legvégső esetben a legutolsó eszköz kell, hogy legyen (ultima ratio).

 

A magyar büntetőjog a köznyugalom elleni bűncselekmények körében rendelkezik a közösség elleni izgatásról és az önkényuralmi jelképek használatáról[19]. A közösség elleni izgatást az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. Az önkényuralmi jelképek használatát pedig, aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet terjeszt, vagy nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz. A tényállás (2) bekezdése jogellenességet kizáró okként határozza meg, ha e cselekményt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.

 

Ezek azok a tényállások, amelyek kifejezetten kapcsolatba hozhatók a rasszizmussal. A magyar Büntető Törvénykönyv a személy elleni bűncselekmények körében, a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények között tartalmaz két (esetleg három) tényállást, amely látszólag kapcsolatba hozható a témánkkal. Ezek a rágalmazás és a becsületsértés tényállásai, illetve a kegyeletsértés[20]. Rágalmazást az követ el, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. Súlyosabban minősül a cselekmény, ha azt aljas indokból vagy célból, ha nagy nyilvánosság előtt, vagy ha jelentős érdeksérelmet okozva követik el. A becsületsértést pedig az követi el, aki ezen kívül, nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el. E két tényállással kapcsolatban azonban az vethető fel, hogy e bűncselekményeknek a régóta általánosan elfogadott álláspont szerint a természetes személyek, a jogi személyek és a természetes személyek olyan csoportjai lehetnek passzív alanyai, akik kollektív társadalmi kötelezettségekkel rendelkeznek[21]. Azonban azok a csoportok, akik nem rendelkeznek kollektív társadalmi kötelezettséggel, azok nem lehetnek elkövetési tárgyai e bűncselekményeknek. Így például a zsidó hitközség nem lehet passzív alany. Problémát jelent az is, hogy abban az esetben, ha e bűncselekmények védelmet nyújtanának az ilyen közösségeket illetően, e bűncselekmények magánindítványra (a sértett feljelentése alapján) büntethetők[22]. Azaz nem hivatalból üldözendő cselekményekről van szó[23]. Továbbá a rágalmazás, becsületsértés nemcsak magánindítványra üldözendő, hanem eljárásjogi szempontból magánvádas is, azaz a vád képviseletét a sértett látja el[24]. Mindezekből az következik, hogy a rágalmazás és a becsületsértés jelen formájában legfeljebb is csak korlátozottan alkalmazható a rasszista cselekmények vonatkozásában.

 

         Az Igazságügyminiszter által a közösség elleni izgatás tárgyában benyújtott törvényjavaslatot [T/5179. sz. tvj.] az Országgyűlés 2003. december 8-án kisebb módosításokkal elfogadta. Eszerint bűntettet követ el, aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport avagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel; illetve vétséget követ el, aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz. A Btk. 269.§-át módosító törvény azonban még nem hatályos (a kihirdetést követő 15. napon lép majd hatályba), illetve nincs kizárva az Alkotmánybíróság utólagos normakontrolljának a lehetősége sem. Mindezek ellenére a továbbiakban e módosított tényállásra is kitérek.

 

4.2. A nemzetközi kötelezettségek, illetve EU-s elvárások és a magyar büntetőjogi eszközök viszonya

 

Az alábbiakban azokat az elkövetési magatartásokat mutatom be, amelyekre a nemzetközi dokumentumok kötelezettséget teremtenek, illetve amelyekre a jövőben kötelezettség vonatkozhat. Mindegyik magatartás kapcsán azt vizsgálom, hogy van-e rá megfelelő hazai büntetőjogi szabályozás.

 

A. Felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztése

 

Ezen elkövetési magatartást a New Yorki Egyezmény tartalmazza[25], így nemzetközi kötelezettség áll fenn ennek szabályozására. Megemlítendő azonban, hogy e magatartás lefedésére jelenleg nincs megfelelő büntetőjogi eszköz a hatályos magyar büntetőjogban. A rágalmazás, becsületsértés [179.§, illetve 180.§] nem alkalmazható a fentebb kifejtettek értelmében, illetve a közösség elleni izgatás [269.§] sem, mivel a terjesztés nem éri el az uszítás szintjét, az önkényuralmi jelképek használata [269/B.§] pedig csak a meghatározott jelképekre vonatkozik. A frissen elfogadott törvényjavaslat eredeti verziója tartalmazott erre nézve rendelkezést, azonban azt az Országgyűlés nem fogadta el.

 

B. Rasszista tartalmak nyilvánosság előtti  terjesztése, elérhetővé tétele

 

Erre vonatkozó rendelkezést tartalmaz a Jegyzőkönyv[26], az Együttes fellépés[27] és a Kerethatározat-tervezet[28], azaz hatályos kötelezettség nem áll fenn a bűncselekménnyé nyilvánításra. Kifejezetten számítógépes rendszeren való terjesztésről csak a Jegyzőkönyv rendelkezik. A rasszista tartalom a Jegyzőkönyv alkalmazásában felöleli az írott anyagot, képet, eszméket is. Ennek következtében az önkényuralmi jelképek használatának tényállása [269/B.§] nem fedi le azokat az eseteket, amikor a honlap nem tartalmaz ilyen jelképet, hanem például csak szöveget (eszmét). Az eszme azonban, ha nem sarkall aktív cselekvésre, nem vonható a közösség elleni izgatás [269.§] tényállása alá sem.

 

C. Faji, etnikai csoport ellen irányuló minden erőszakos cselekedet, vagy arra való izgatás

 

Ilyen elkövetési magatartásokat csak New Yorki Egyezmény fogalmaz meg[29], azaz hatályos kötelezettség áll fenn a kriminalizációra. Az első magatartást lefedi a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak [Btk. 174/B.§], sőt annál szélesebb körű védelmet is nyújt. Bár e bűncselekmény az ilyen csoport tagja elleni magatartásokat szabályozza, mivel azonban személy elleni bűncselekmény, ezért a bűncselekmény rendbelisége a sértettek számától függ. Ha az erőszakos cselekedet testi sérülést okoz, akkor a két bűncselekmény bűnhalmazatba kerül, s a halmazati büntetés szabályai szerint kell a büntetést kiszabni. Az ilyen magatartásra izgatással kapcsolatban a következő említendő meg. A faji megkülönböztetésre izgatás[30], illetve a faji, etnikai csoport ellen irányuló minden erőszakos cselekedetre való izgatás[31] külön szabályozásából kitűnik, hogy a kettő mást jelent. Ez utóbbival kapcsolatban megemlítendő, hogy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntettére [174/B.§] irányuló felbujtás a részesség általános szabályai szerint büntetendő. A felbujtásnak azonban az a feltétele, hogy a rábírás sikeres legyen, azaz a tettesben ez alakítsa ki a bűncselekmény elkövetésére irányuló szilárd akarat-elhatározást, illetve, hogy a tettes a bűncselekmény elkövetését megkísérelje. Ha a rábírás nem sikeres, akkor a sikertelen rábírás felhívásnak minősül, ez pedig előkészületi cselekmény. Azonban az előkészület csak akkor büntetendő, ha azt a törvény kifejezetten elrendeli. A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette [174/B.§] esetén viszont az előkészület nem büntetendő. A közösség elleni izgatás [269.§] itt esetleg fölmerülhet.

Az új törvény a közösség elleni izgatás új elkövetési magatartásaként határozza meg az erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívást. Ez az új elkövetési magatartás megszünteti azt a feszültséget, ami a New Yorki Egyezmény általi kötelezettség, illetve a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntettére irányuló előkészület büntetlensége között áll fenn.

 

D. Személyek vagy csoportok súlyos bűncselekménnyel fenyegetése rasszista motívumból

 

Ezen elkövetési magatartást csak a Jegyzőkönyv[32] és a Kerethatározat-tervezet tartalmazza[33], azaz nemzetközi kötelezettség egyelőre nem terheli hazánkat a cselekmény bűncselekménnyé nyilvánítására. Pusztán e csoportok elleni olyan tartalmú fenyegetés, hogy valamilyen súlyos bűncselekményt követnek el a csoporttal szemben, a magyar büntetőjog szerint nem büntetendő. Az ilyen cselekmény még előkészületnek sem tekintendő, így teljesen kívül marad a büntetőjog területén. Azonban, amennyiben az ilyen tartalmú kijelentés a csoport tagját arra kényszeríti, hogy az valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, akkor a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette [174/B.§], illetve annak kísérlete valósulhat meg. Ha azonban a fenyegetés eléri a gyűlöletre uszítás szintjét, akkor a közösség elleni izgatás bűntette [269.§] megvalósulhat.

 

E. Rasszista motívumból eredő, nyilvánosan elkövetett becsületsértés

 

Ezt az elkövetési magatartást csupán a Jegyzőkönyv[34] és a Kerethatározat-tervezet[35] tartalmazza. Kiemelendő viszont, hogy a New Yorki egyezmény, amely azóta tényleges kötelezettséget teremt, ezt az elkövetési magatartást nem említi. Azaz nem terheli a jogalkotót törvényalkotási kötelezettség. Ez azonban véleményem szerint nem kívánatos helyzetet teremt. Az ezzel kapcsolatos észrevételeket lásd az előzőekben.

 

 

 

F. Holokauszt-tagadás, illetve az emberiség elleni bűncselekmények nyilvános elnézése vagy megbocsátása

 

Ezen magatartásokra rendelkezést tartalmaz a Jegyzőkönyv[36], az Együttes fellépés[37] és a Kerethatározat-tervezet[38]. Mivel a Jegyzőkönyv még nem hatályos, nem áll fenn jogalkotási kötelezettség.

Holokauszt-tagadáson a meghatározott béke és emberiség elleni bűncselekmények megtörténtének tagadását, lekicsinylését kell érteni. A mai magyar büntetőjogban nincs olyan bűncselekményi tényállás, amely lefedné ezt az elkövetési magatartást.

A Kerethatározat-tervezet annyival egészíti ezt ki, hogy megköveteli a köznyugalom megzavarására való alkalmasságot. A probléma itt akként vetődik fel, hogy pusztán a holokauszt megtörténtének a tagadása még nem feltétlenül jelent sérelmet. A köznyugalom megzavarásának alkalmassága pedig mérlegelést igénylő kérdés. A puszta tagadás büntetendővé nyilvánítása valószínűleg túl tágan húzza meg a felelősség határát, és túl szűkre szabja a véleménynyilvánítás szabadságát. A köznyugalom megzavarására való alkalmasság kritériuma viszont túl tág teret engedhet a felelősség alóli kibújásra, azaz pusztán ezen a címen nem valószínű, hogy megállapítaná a bíróság a bűncselekményt.

Akárcsak a holokauszt-tagadásra, az emberiség elleni bűncselekmények nyilvános elnézésére vagy megbocsátására sincs megfelelő büntetőjogi tényállás. Azt viszont ki kell kiemelni, hogy a magyar büntetőjogban a Btk. 33.§ (2) a) és b) pontjai kizárják a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények büntethetőségének elévülését.

 

G. Fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatása

 

Ezt az elkövetési magatartást ilyen formában csak a New Yorki Egyezmény szabályozza[39]. Azonban a részesek felelősségének megalapozásával a Jegyzőkönyv[40] és a Kerethatározat-tervezet[41] is tartalmaz ezirányú szabályt. Ezt a problémát azonban megoldja a bűnsegédi bűnrészességről szabályozása, amely minden bűncselekmény esetén általánosan büntetendő [Btk. 21.§ (2)].

 

H. Rasszista csoport vezetése, abban való részvétel, ilyen csoport támogatása

 

Erre vonatkozó rendelkezést tartalmaz az Együttes fellépés[42] és a Kerethatározat-tervezet, azaz nem áll fenn hatályos jogalkotási kötelezettség. A tevékenység jellegétől függően lehetőség van az elkövetőt bűnsegédkénti felelősségre vonására [Btk. 21.§ (2)], illetve – a meghatározott feltételek fennállása esetén – a bűnszövetségben vagy bűnszervezet tagjakénti felelősségre vonásra. Ez azonban csak nagyon szűk körben valósul meg. A bűnszövetséget meghatározott bűncselekmények minősítő körülményeként szabályozza a jogalkotó, és csak akkor valósul meg, ha legalább két személy legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérli. A rasszista cselekmények szankcionálására szóba jöhető bűncselekmények közül csak a nemzeti, etnikai faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak tartalmazza minősítő körülményként a bűnszövetséget [174/B.§ (2) f)]. A közösség elleni izgatás és az önkényuralmi jelképek használata ellenben nem. A bűnszervezetben részvétellel kapcsolatban megemlítendő, hogy az a jelen hatályos büntető törvény szerint nem képez minősített esetet, hanem külön tényállást alkot a bűnszervezetben részvétel [263/C.§]. A bűnszervezetben való elkövetés azonban csak olyan bűncselekmény esetén jöhet szóba, amely legalább öt évi szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő. E feltételnek azonban csak a nemzeti, etnikai faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette felel meg, az közösség elleni izgatás jelen hatályos és az elfogadott törvény szerinti tényállása azonban nem.

 

I. Rasszista szervezetek betiltása

 

Ezt ilyen formában csak a New Yorki Egyezmény szabályozza[43], azonban a jogi személyek felelősségét megalapozandóvá teszi a Jegyzőkönyv és a Kerethatározat[44] is. A 2001. évi CIV. törvény a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről tartalmaz rendelkezéseket a jogi személyek bizonyos körben történő megszüntetéséről. Ez a törvény azonban még nem lépett hatályba, illetve – véleményem szerint – a törvényellenes célra létrejött jogi személyek megszüntetése alapvetően nem a büntetőjog körébe kellene, hogy tartozzon.

 

J. Közösség elleni izgatás

 

Ezt a fentiekben tárgyalt valamennyi dokumentum tiltja. Azonban csak a Kerthatározat-tervezet emeli ki, hogy ennek olyannak kell lenni, amely az érintett személyeknek vagy csoportoknak lényeges károsodást okozhat. E kérdéskörről bővebben foglalkozom az alábbiakban.

 

4.2.1. A szankciókról

 

A Jegyzőkönyv a szankciókról a számítástechnikai bűnözés elleni nemzetközi egyezményre utalással tesz említést[45], melynek értelmében lehetővé kell tenni a szabadságelvonó büntetések alkalmazását[46], illetve ennek felső határa legalább 1 év legyen[47].  A Kerethatározat-tervezet az ilyen bűncselekményekkel kapcsolatban a felső büntetési tételt legalább 2 évi szabadságvesztésben határozta meg. Kötelezővé tette ezentúl a mellék vagy alternatív szankciók alkalmazását is[48]. Ezzel szemben megemlítendő, hogy Magyarországon a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette, illetve a közösség elleni izgatás hatályos és az elfogadott törvény szerinti szabályozása megfelelő tartamú szabadságvesztés-büntetés kiszabását teszi lehetővé. Alternatív szankciót (főbüntetésként) azonban nem tartalmaznak e tényállások, azonban mellékbüntetések alkalmazására van lehetőség. Az önkényuralmi jelképek használata viszont csak pénzbüntetéssel büntetendő, itt tehát hiányzik a szabadságvesztés-büntetés alkalmazhatósága. Nem teljes körű tehát sem a szabadságvesztés-büntetés, sem az alternatív szankciók alkalmazásának lehetősége.

 

5. A véleménynyilvánítás szabadságáról

 

A rasszista cselekmények szabályozásával kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma a véleménynyilvánítás szabadságának terjedelme. A véleménynyilvánítás szabadsága a szabadságjogok rendszerében az állampolgárok politikai vagy kollektív jogai közé tartozik. Ez utóbbiakkal kapcsolatban megemlítendő, hogy az 1789-es francia nyilatkozat az emberi és állampolgári jogokról lényegében azt az elvet fekteti le, hogy bármit meg lehet tenni, ami nem sért másokat [IV. cikk]. Lényegében ezt állította mércéül Thomas Paine is az ember jogairól szóló értekezésében[49]. A véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikk azt fekteti le, hogy minden polgár szabadon beszélhet, írhat, publikálhat, azzal a feltétellel, hogy a törvény által meghatározott esetekben felelős e szabadsággal való visszaélésért [XI. cikk].

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 61.§ (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Azonban az alkotmány, illetve az Alkotmánybíróság szerint az emberi méltósághoz való jog az élethez való joggal együtt korlátozhatatlan alapjog[50]. A véleménynyilvánítással szemben védeni kell az egyes társadalmi közösségeket, csoportokat[51].

Az emberi méltósághoz való jogból levezethető a társadalmi megbecsüléshez és önbecsüléshez való jog.

Az egyik probléma, hogy a véleménynyilvánításhoz és az emberi méltósághoz való jog ütközik. Kérdés az, hogy melyiknek kell elsőbbségben részesülnie. Itt is abból az alapvetésből kell kiindulni, hogy mindaz szabad, ami másokat nem sért vagy sérthet. A véleménynyilvánítás jogát tehát csak abban az esetben és csak olyan mértékben lehet korlátozni, amennyiben e korlátozás nélkül más személyek emberi méltósága oly mértékben sérülne, amely elfogadhatatlan.

         A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával kapcsolatban azt kell végül kiemelni, hogy arra csak a nagy nyilvánosság előtti közlések esetén lehet lehetőség. A szűk körben tett kijelentések nem alapozhatják meg a büntetőjogi felelősséget.

 

5.1. Nemzetközi kitekintés

 

Nemzetközi kitekintés gyanánt a francia megoldás bemutatására szorítkozom. Ennek oka egyrészt, hogy Európában az emberi jogokat először Franciaországban deklarálták, és a véleménynyilvánítás szabadságát a franciák korlátozhatónak tekintik. Másrészt a francia megoldás – bizonyos módosításokkal – mintául szolgálhat.

A Code pénal a személy elleni bűncselekményeken belül[52] az emberi méltóság elleni bűncselekmények között[53] rendeli büntetni a az emberek között tett hátrányos megkülönböztetést, bizonyos feltételek fennállása esetén[CP 225-1 és azt követő cikkek]. A hivatali bűncselekmények körében szabályozza a CP a diszkrimináció azon esetét, ha azt hivatalos személy követi el [432-7. cikk]. Ezen általános diszkrimináció mellett azonban vannak speciális tényállások a rasszista motívumból elkövetett cselekményekre. Ezek között meg kell különböztetni azokat a tényállásokat, amelyek lényegében eredmény nélküliek azoktól, amelyek valamilyen eredményt tartalmaznak, illetve ezeken belül különbséget kell tenni a nyilvános és a nem nyilvános elkövetés között. A diszkriminációra, gyűlöletre, erőszakra irányuló, nem nyilvánosan elkövetett provokációt[54] a törvény a személy elleni kihágások között szabályozza, és legfeljebb 1500 euró pénzbüntetéssel fenyegeti. Ugyanezen elkövetési magatartások nyilvános elkövetését az 1881. július 29-i, a sajtóról és a kommunikációról szóló törvény 24. cikk (6)-e rendeli büntetni 1 évig terjedő szabadságvesztéssel és/vagy 45.000 euró pénzbüntetéssel.

A rasszista motívumú, nem nyilvánosan elkövetett rágalmazás bűncselekményét a CP a személy elleni kihágások körében szabályozza [R. 624-3. cikk] és legfeljebb 750 euró pénzbüntetéssel fenyegeti. Ugyanezen elkövetési magatartás nyilvános elkövetése vétségnek minősül, és 1 évig terjedő szabadságvesztéssel és/vagy 45.000 euró pénzbüntetéssel büntetendő[55].

A francia törvények nem szólnak a nyilvánosság fogalmáról, azaz az Internet nincs törvényben nevesítve, azonban a bírói gyakorlat annak tekinti[56].

A rasszista jellegű provokálás és rágalmazás közötti különbség az, hogy a provokálás mindig eredményes magatartást jelent, olyan tehát, ami valamilyen hatást vált ki. Jelen esetben diszkriminációt, gyűlöletet vagy erőszakot. Ez tehát lényegében megfelel a közösség elleni izgatás Alkotmánybíróság és Legfelsőbb Bíróság általi értelmezésének. Viszont a rasszista tartalmú rágalmazáshoz nem tartozik hozzá az ilyen eredmény, azaz akkor is megvalósul, ha annak következtében nem alakul ki másokban gyűlölet, diszkrimináció stb.

A Semmítőszék ítéletében kinyilvánította, hogy sem a provokáció, sem a rágalmazás nem érinti a gondolat szabadságát, a véleménynyilvánítás szabadságának azonban a Római egyezmény 10. cikk (2) bekezdése által engedett korlátozását jelenti, amely egy demokratikus köztársaságban szükséges intézkedés az erkölcs és mások jogainak védelmében[57].

 

6. A közösség elleni izgatásról

 

Az Alkotmánybíróság a 30/1992-es határozatában meghúzta a közösség elleni izgatás bűncselekményének a határát, azt a felső határt, amelyen túl már nem terjed a véleménynyilvánítás szabadsága. Ez a határ az uszítás, amely egyrészt a köznyugalmat súlyosan megzavarja, másrészt egyéni jogokat is veszélyeztet. Azonban a nemzetet, fajt stb-t lealacsonyító kifejezés használatát tiltó rendelkezést azért mondta ki alkotmányellenesnek, mivel a közösség elleni izgatás akkori szabályozásában nem volt tényállási elem a köznyugalom megzavarása, illetve e cselekmény nem feltétlenül sért egyéni jogokat. Mivel a közösség elleni izgatás köznyugalom elleni bűncselekmény, az Alkotmánybíróság helyesen mutatott rá arra, hogy ez utóbbi elkövetési magatartás nem feltétlenül érinti a köznyugalmat[58].

Az elfogadott törvénymódosítás értelmében a Btk. 269.§ új (1) bekezdése az elkövetési magatartások körét szélesítette, illetve az uszít kifejezést izgatra cserélte fel. Nem kívánok belebonyolódni e két fogalom értelmezése körüli vitába[59]. Annyit érdemes azonban megemlíteni, hogy e két fogalom nem egyértelmű (ellentétben az Alkotmánybíróság álláspontjával)[60], és az én értelmezésemben lényegében ugyanazt jelenti[61]. Nem egészen világos azonban a csere, mivel az 1989. évi XXV. törvény 14.§-hoz fűzött miniszteri indokolás szerint az izgatás és az uszítás nem azonos, és azért alkalmazza a törvény az uszítás szót, mert a törvény nem az állampolgárokat akarja gátolni bírálatuk nyilvánításában[62]. Azaz a törvényhozó szerint az izgatás enyhébb kategória, mint az uszítás. A jelenlegi módosítás viszont az uszítást cseréli le az izgatásra. A törvényhozó értelmezését követve most szorosabbra kívánta húzni a véleménynyilvánítás körét. Még szerencse, hogy az AB a két fogalmat szinonímként kezeli, mivel ellenkező esetben rögtön alkotmányellenes lenne az izgatás, mint elkövetési magatartás alkalmazása.

 

A Btk. 269.§ új (2) bekezdése szerinti elkövetési magatartások a más vagy mások becsmérlése vagy megalázása. Mivel az AB úgy foglalt állást, hogy a közösség elleni izgatás bűncselekménye kapcsán már meghúzta azt a vonalat, ami indokolt és arányos korlátozása a véleménynyilvánítás szabadságának, és mivel a közösség elleni izgatás új elkövetési magatartásai jóval e szint alá szállnak, így a jövőben alappal várható, hogy indítványra az AB alkotmányellenessé nyilvánítja e bekezdést. Véleményem szerint a jogalkotó elég meggondolatlanul járt el. Az AB ugyanis többször rámutatott, hogy nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát akár a büntetőjog korlátozza egy másik tényállással[63]. Arra is rámutatott e grémium, hogy a közösség elleni izgatás a gyűlöletre uszítás vagy izgatás esetén képezhet csak bűncselekményt[64]. Egy nyitva álló lehetősséggel nem megfelelően élt a jogalkotó.

 

Szorosan a fentiekhez kapcsolódóan probléma továbbá az is, hogy véleményem szerint a jogalkotó eleve nem jó oldalról közelítette meg a kérdést. A közösség elleni izgatásnak az elkövetési magatartása az uszítás (illetve az izgatás lesz). E két magatartás azt juttatja kifejezésre, hogy az elkövető milyen módon, milyen fokozatban nyilvánul meg. A bűncselekmény absztrakt veszélyeztetési jellegű, azaz nem tényállási elem – így a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös –, hogy az elkövető által sérteni szándékozott közösség akármilyen sérelmet szenved-e az uszítás nyomán. A közösség elleni izgatás tehát az elkövető oldaláról szabályoz, ott kívánja meg azt a megnyilvánulási módot, amely több, mint puszta véleménynyilvánítás, ami már uszítás. Véleményem szerint a kérdést azon egyének és csoportok oldaláról is meg kellene közelíteni, akikre a támadás irányul. Azt kellene tehát bűncselekménnyé minősíteni, ha valaki olyan közlést nyilvánít ki, amely bizonyos csoportokat sért emberi méltóságukban, illetve alkalmas arra, hogy ezt sértse. Ez esetben azonban az elsődleges jogi tárgy nem a köznyugalom, hanem a személyek vagy azok csoportjainak emberi méltósága. Ezért volna célszerűbb ezen esetet a személy elleni bűncselekmények között elhelyezni, és nem a köznyugalom elleni bűncselekmények között, mint ahogy azt a jogalkotó tette. Ez a megoldás egyébként összhangban lenne az AB határozataiban kifejtettekkel, mivel a közrend elleni bűncselekményben meghúzott határvonalat nem érintené, viszont más tényállással hatékony védelmet tudna biztosítani. Továbbá, mint láttuk, más jogrendszerben is személy elleni bűncselekményt képez mind a közösség elleni izgatás, mind a rasszista motívumú becsületsértés.

 

7. Szabályozási célok és elvek

 

Látható, hogy a meghatározott kötelezettségeknek csupán egy része rendezett a magyar jogalkotásban. A fentebb kifejtettek értelmében az újonnan elfogadott törvénymódosítás eséllyel pályázik az Alkotmánybíróság utólagos normakontrolljára. Ezért, véleményem szerint a kérdés még koránt sincs lezárva. Így véleményem szerint egy esetleges szabályozásnak (akár a jelenleg folyó átfogó kodifikációs munka során) a következő célokat és elveket kell figyelembe venni.

1. A büntetőjogi szabályozásban az elsődleges cél, hogy minden büntetőjogi szankciót érdemlő cselekmény bűncselekménnyé minősüljön, és minden elkövető felelősségre vonható legyen megfelelő címen.

2. A különböző jogi tárgyak, alkotmányos jogok védelmét annak a jogterületnek kell védeni, amelyik arra a legalkalmasabb, azaz a leghatékonyabb védelmet képes nyújtani. Ezzel összefüggésben kell hangsúlyozni a büntetőjog ultima ratio jellegét, azaz a büntetőjog csak a legvégső esetben a legutolsó eszköz lehet.

3. Egy szabályozásnak mindenekelőtt arra kell törekednie, hogy az alkotmányos alapjogok a legteljesebben érvényesüljenek. Ezen alapjogok korlátozására csak a szükségesség és az arányosság követelményei betartásával kerülhet sor. Amit alapelvként kell elfogadni, az az, hogy minden ember szabadon tehet bármit addig a pontig, amíg ezzel más személyt nem sért vagy sérthet. Így a véleménynyilvánítás joga addig terjed, amíg a véleménynyilvánítás más személy becsületét, emberi méltóságát nem sérti. A büntetőjog ultima ratio jellegére tekintettel azonban csak azok a cselekmények képezhetnek bűncselekményt, amelyen nem pusztán más emberek jóérzését, hanem a becsületét, emberi méltóságát is sértik.

4. Tekintettel arra, hogy itt a rasszista cselekmények interneten történő elkövetésének büntetendővé nyilvánításáról van szó, a következő probléma merül fel. Nem vezetne tartható állapotra, ha a rasszista cselekményeknek csupán az interneten történő elkövetése minősülne bűncselekménynek, míg a más „fórumokon” történő elkövetés nem[65]. Ez azonban nem járhat azzal a következménnyel, hogy pusztán ezen ok miatt nem minősítjük a rasszista cselekmények internetes elkövetését bűncselekménynek. A megoldás tehát az lehet, hogy – figyelemmel a már fennálló, és a jövőben keletkező nemzetközi kötelezettségekre – a rasszista cselekmények elkövetését általánosan bűncselekménnyé kell nyilvánítani, és a nagy nyilvánosság fogalmával kiterjeszteni az internetre is. Egyébként is célszerű eleve úgy meghatározni az ilyen jellegű tényállásokat, hogy azok csak a nagy nyilvánosság előtti elkövetés esetén minősüljenek bűncselekménynek. Az ennél szűkebb körben tett véleménynyilvánítást a büntetőjognak nem kell szankcionálnia (ellenben Franciaországgal).

5. A jövőbeni szabályozásnak mindenképpen figyelembe kell venni, és lényegében épülnie kell a diszkrimináció tilalmára. Jelen esetben arra, hogy ha az egyes személyek becsületének, emberi méltóságának megsértését szankcionálja a jog, akkor a személyek csoportjai, közösségei elleni ugyanazon magatartásokat is szankcionálnia kell, ugyanis nincs a két eset között olyan különbség, amely az eltérő elbánást indokolná vagy szükségessé tenné.

 

8. De lege ferenda javaslat

 

Az Internet útján is elkövethető, büntetést érdemlő rasszista cselekmények tekintetében két esetkört kell megkülönböztetni. Az egyik, amely az adott nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjainak az emberi méltóságát sérti, a másik pedig, amely a köznyugalom megzavarására alkalmas. E két esetkör fedheti is egymást, azonban ez nem szükségszerű.

         Tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságára és a büntetőjog ultima ratio jellegére, csak azokat a magatartásokat kell a büntetőjognak szankcionálni, amelyek e két körbe tartoznak, és amelyeket nagy nyilvánosság előtt követnek el. Az ezen kívül eső magatartások szintén szankciót vonhatnak maguk után, azonban – mivel az absztrakt társadalomra veszélyességük nem éri el azt a szintet, amely bűncselekménnyé nyilvánítást tenne szükségessé – ezeket büntetőjogon kívüli eszközökkel célszerű kezelni. Ezen magatartások tehát más jogág területére, elsősorban a szabálysértési jog területére tartoznak, így annak kell szankcionálnia. Így a rasszista tartalmak terjesztése, elérhetővé tétele, illetve a holokauszt-tagadás önmagában (4.2. A., B. és F. pontok) nem feltétlenül olyan cselekmények, amiket a büntetőjognak kell szankcionálni. Abban az esetben azonban, ha e magatartások vagy sértik az emberi méltóságot, vagy alkalmasak a közrend megzavarására, indokolt a büntetőjogi védelem. E magatartásokat azonban a közrendet illetve az emberi méltóságot védő törvényi tényállások megfelelően képesek lehetnek kezelni.

 

Véleményem szerint a továbbiakban is szükség van tehát olyan közrend elleni bűncselekményre, amely a nyilvánosság előtti, meghatározott csoportok elleni gyűlöletkeltésre alkalmas. Erre megfelelőnek mutatkozik – tekintettel az Alkotmánybíróság állásfoglalásaira is – a Btk. 269.§ új (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállás.

Viszont – véleményem szerint – a meghatározott csoportok tagjait, illetve a csoportok méltóságát sértő cselekményeket személy elleni bűncselekményként kellene a továbbiakban szabályozni. Ez lenne összhangban az Alkotmánybíróságnak az erre vonatkozó elvi lehetőségével, illetve a közösség elleni izgatás bűncselekményével kifejtett álláspontjával, miszerint e bűncselekmény tekintetében a véleménynyilvánítás szabadságát csak a gyűlöletre uszítás vagy izgatás korlátozhatja (alsó korlát).

         Ez utóbbi esetkör lefedésére a rágalmazás és a becsületsértés (esetleg a kegyeletsértés) törvényi tényállásának oly módon történő átfogalmazása adhat megoldást, hogy a passzív alanyok köre kiterjedjen e meghatározott csoportokra is. Minősített esetként kellene továbbá szabályozni a nagy nyilvánosság előtti, aljas indokból történő elkövetést. A nagy nyilvánosság fogalmába a Btk. 137.§ 12. pontja szerint beletartozik az Internet is, illetve csak a nagy nyilvánosság előtti elkövetés korlátozhatja ésszerűen és indokoltan a véleménynyilvánítás szabadságát.  A rasszista motívumból történő elkövetés pedig mindig aljas indoknak tekinthető. Viszont lehetővé kell tenni, hogy e minősített eset ne magánindítványra legyen üldözendő. Ezzel a megoldással a kérdéses magatartások személy elleni bűncselekménynek fognak minősülni, és ez tölti be igazán a funkciójukat. Az aljas indokból történő elkövetés széles körű védelmet képes biztosítani (ez kiterjedhet nemcsak a rasszista motívumból történő elkövetésre, de adott esetben az alapeseti sérelmet meghaladó egyéb aljas motívumokra is). Továbbá az ilyen szabályozás arányos lehet a rágalmazáshoz, becsületsértéshez képest oly módon, hogy ezen bűncselekmények magánindítványra, a minősített eset viszont hivatalból lenne üldözendő.



[1] Előbb a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, 1948. december 9-én elfogadott nemzetközi egyezmény, majd ezt kiegészítette az 1973. november 30-án kelt egyezmény az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről.

[2] Thomas Buergenthal: Nemzetközi emberi jogok. Helikon. Budapest, 2001. 29. p.

[3] ENSZ Alapokmány 1. cikk 3. bekezdés, illetve 55. cikk c)., illetve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke

[4] Belánszki Gyula, főosztályvezető, Országgyűlési Biztosok Hivatala. in: A politikai diszkrimináció és az ún. „gyűlöletbeszéd” jogi természetéről. in: Az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának jogi szabályozása. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2001. december 6-7. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa. Budapest, 2002. 140. p.

[5] E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.

[6] 1. cikk (1) „A törvényben maghatározott jogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, bőrszín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani”.

[7] Thomas Buergenthal: i.m. 59. p.

[8] Michael Head, az ECRI elnöke, in: Az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának jogi szabályozása. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2001. december 6-7. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa. Budapest, 2002. 11-18. p.

[9] Stauder v. City of Ulm eset

[10] Jegyzőkönyv 4., illetve 6. cikk

[11] Jegyzőkönyv 2. cikk (1). illetve 3. cikk

[12] Jegyzőkönyv 3. cikk

[13] Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert vannak olyan tényállások a magyar büntetőjogban, amelyek céljukat tekintve nem kifejezetten a rasszista magatartások ellen születtek, azonban jellegüknél fogva alkalmazhatók az ilyen jellegű magatartások esetén is. Ilyen például az emberölés bűntettének az aljas indokból történő elkövetést súlyosabban szankcionáló minősített esete [Btk. 166.§ (2) c)].

[14] Büntető Törvénykönyv XI. fejezet: Az emberiség elleni bűncselekmények, azon belül is az I. cím alatt: A béke elleni bűncselekmények

[15] Btk. 155.§. illetve 157.§. Mindkét tényállás lényegében a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek tesz eleget.

[16] Btk. XII. fejezet, III. cím: A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények.

[17] Btk. 174/B.§

[18] Des discriminations: Code pénal: art. 225-1 – 225-4.

[19] Btk. XVI. fejezet: A közrend elleni bűncselekmények, ezen belül a II. cím a köznyugalom elleni bűncselekmények, 269.§, illetve 269/B.§.

[20] Btk. 179.§, 180.§ és 181.§.

[21] Angyal Pál: A becsület védelméről szóló 1914:XLI. t.-cikk. Athenaeum. Bp. 6-13. p., illetve Horváth Tibor – Kereszty Béla – Maráz Vilmosné – Nagy Ferenc – Vida Mihály: A magyar büntetőjog különös része. Korona. Bp. 1999. 190. p., végül Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC. Bp. 2001. 161. p., végül BH. 1992. 154.

[22] Btk. 183.§ (1)

[23] Ez pedig ellentétes a kerethatározat-tervezet álláspontjával [11. cikk].

[24] 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról, 52.§ (1). Megjegyezendő, hogy e két bűncselekmény csak abban az esetben üldözendő közvádra, ha hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve hatóság sérelmére hivatali működésével összefüggésben követik el [52.§ (4).].

[25] New Yorki Egyezmény 4. cikk a) 1. fordulat

[26] Jegyzőkönyv 3. cikk

[27] Együttes fellépés 1. cím d)

[28] Kerethatározat-tervezet 4. cikk e)

[29] New Yorki Egyezmény 4. cikk a) 3. fordulat

[30] New Yorki Egyezmény 4. cikk a) 2. fordulat

[31] New Yorki Egyezmény 4. cikk a) 3. fordulat

[32] Jegyzőkönyv 4. cikk

[33] Kerethatározat-tervezet 4. cikk b)

[34] Jegyzőkönyv 5. cikk

[35] Kerethatározat-tervezet 4. cikk b)

[36] Jegyzőkönyv 6. cikk

[37] Együttes fellépés 1. cím c)

[38] Kerethatározat-tervezet 4. cikk d)

[39] New Yorki Egyezmény 4. cikk a) 4. fordulat

[40] Jegyzőkönyv 7. cikk

[41] Kerethatározat-tervezet 5. cikk

[42] Együttes fellépés 1. cím e)

[43] New Yorki Egyezmény 4. cikk b)

[44] Kerethatározat 9. és 10. cikk

[45] Jegyzőkönyv 8. cikk

[46] A számítástechnikai bűnözés elleni nemzetközi egyezmény 13. cikk 1. pontja

[47] A számítástechnikai bűnözés elleni nemzetközi egyezmény 24. cikke

[48] Kerethatározat-tervezet 6. cikk

[49] Thomas Paine: Az ember jogai. Osiris. Bp., 1995. 41-42. p.

[50] 23/1990 (X.31.) ABh. V.2.

[51] Kukorelli István (szerk.): Alkotmánytan. Osiris. Bp., 1998. 141. p.

[52] Des atteintes à la personne humaine

[53] Des atteintes à la dignité de la personne

[54] Provocation non publique à la discrimination, à la haine ou à la violence raciales, R. 625-7. cikk

[55] 1881.július 29-i törvény 32. cikk

[56] Lásd pl. Cass. crim. 30 janv. 2001. in: www.legifrance.gouv.fr.

[57] Cass. crim  13 juin 1995. in: Mayaud, Yves: Code pénal. 100. édition. Dalloz. Paris, 2003. 1838. p.

[58] 30/1992 (V. 26.) ABh., V.

[59] Bócz Endre – Györgyi Kálmán: Hol az alkotmányosság határa in: Népszabadság 2003.október 30-i szám

[60] 30/1992. (V. 26.) ABh., IV.5.

[61] Az Alkotmánybíróság e két magatartást szinonímként használja, és bizonytalanságot a Legfelsőbb Bíróság ellentmondó állításai, pontosabban egy nem túlzottan nagy tömörítési készséget tanúsító kijelentése szült, lásd BH 1997. 165.

[62] A Legfelsőbb Bíróság szerint ez tudatos jogalkotási meggondoláson alapult, lásd BH 1998. 521.

[63] 30/1992. (V. 26.) ABh., V.4., illetve 12/1999. (V. 21.) ABh. II. 3.

[64] 12/1999. (V. 21.) ABh. III.

[65] Bayer Judit ezirányú aggodalmait lásd uő: i.m. 116. p.

2003/4. szám tartalomjegyzéke