Milován Orsolya

„Eszmékért és elvekért harcoltunk...”

avagy hogyan függ össze az ukrajnai narancsos forradalom, a Pora és Soros György

 

 

2004-ben, az elnökválasztás után, forradalmi helyzet alakult ki Ukrajnában. Két jelölt, két jövőkép és két „ősellenség” csapott össze: a nyugatbarát Juscsenkó és az Oroszország által támogatott Janukovics harca jelezte azt, hogy itt mélyebben fekvő érdekek is közrejátszanak a választási győzelemért vívott harcban. Ennek a harcnak egyik központi szereplője volt a Pora nevű ifjúsági szervezet. Dolgozatomban azt a kérdést vizsgálom, hogy milyen kapcsolat fedezhető fel a nyugati érdekek és a Pora forradalmi szerepe között.

 

Ukrajna helyzete 2004-ben

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajnában viszonylag könnyű és harcmentes volt az átállás a demokráciára. 1991-től, a függetlenség kikiáltása óta az ország demokratikusan fejlődött, bár ez a demokrácia elég sajátos típusú volt. Az ország kulturálisan és nyelvileg is kettéosztott: míg Nyugat-Ukrajna inkább az európai hagyományokra épít (Nyugat-Ukrajna bizonyos részei évszázadokig Lengyelországhoz tartoztak), és a lakosság nagy része ukránnak vallja magát, addig Kelet-Ukrajnát nagyrészt oroszok lakják, akik azt sem bánnák, ha az egész országrészt Oroszországhoz csatolnák. Az országot klánok és oligarchák irányítják, a legerősebb klán a donyecki (vagyis a kelet-ukrajnai ipari vidékhez köthető), amelynek jelöltjeként indult Viktor Janukovics a választásokon. Az ő jelölését Kucsma, a leköszönő elnök is támogatta, Vlagyimir Putyin pedig mindent megtett annak érdekében, hogy kinyilvánítsa, hogy Oroszország is Janukovicsot szeretné látni az elnöki székben.

A „másik Viktor”, vagyis Viktor Juscsenkó az ukrán nemzeti illetve a nyugatbarát erőket képviselte a választásokon. 1993-99 között ő volt az Ukrán Nemzeti Bank elnöke, a pénzrendszert ő stabilizálta, ő vezettette be a máig is érvényes fizetőeszközt, a hrivnyát.

1999-től 2000. áprilisáig Ukrajna miniszterelnöke volt, de mivel az országot – legalábbis a retorika szintjén – túlságosan nyugati irányba fordította, ezért Kucsma megvonta tőle a bizalmat, így le kellett mondania. Juscsenkó személyesen is bír nyugati kötődéssel: felesége amerikai állampolgár volt, egy ideig az amerikai külügyminisztériumban dolgozott.

A 2004-es elnökválasztás tétje tehát valóban nagy volt: Ukrajna jövőbeni világpolitikai helyét volt hivatott eldönteni. A választást megkülönböztetett figyelemmel kísérte mind az EU, mind Oroszország, mind az Egyesült Államok.

Az EU az úgynevezett Tacis program keretében 2004. és 2006. között 212 millió eurós támogatást adott Ukrajnának, amit a demokratikus átalakulásra és a piacgazdaság fejlesztésére kellett költeni. Azonban jóval nagyobbnak ígérkezik az az összeg, amit 2007 és 2013 között kapna Ukrajna, és amely a történtek miatt veszélyben forgott. "Ha a választási visszaélések beigazolódnak, annak jelentős hatása lesz az EU szomszédsági politikájára és különösen az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatásra" – nyilatkozta Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke, az Európai Parlament 2004. december elsejei plenáris ülése előtt.

Az EU összesen 14,3 milliárd eurót szán az „új szomszédsági politika” programjára, melynek során 16 olyan szomszédos állammal kötne egyedi együttműködési megállapodásokat, amelyeknek az uniós tagsága hosszú távon sem valószínű. Ennek a programnak kiemelt partnere lenne egy demokratikus Ukrajna. Ennek megvalósulását cselekvési terv szolgálta, amelyen a választás időszakában még dolgozott az Európai Bizottság. Kijev teljesítette a megkövetelt gazdasági reformokat, közreműködött a jogharmonizációs folyamatban, készséges volt a biztonsági együttműködés terén is, így azt várta, hogy rövid időn belül megkaphatja a vízummentességet, illetve a „működő piacgazdaságként” való elismerést. Ez utóbbi különösen fontos Ukrajna számára, hiszen az ország még nem tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek, és ez biztosítaná az EU támogatását a tagfelvételkor. Az EU ígéretet tett arra is, hogy tárgyalni fog Ukrajnával egy esetleges szabadkereskedelmi övezetről, amennyiben az ország a WTO tagja lesz. A WTO tagság Ukrajnában egy stabilabb, kiszámíthatóbb üzleti klímát teremtene, így mindenképpen hasznára válna a külföldi befektetőknek is.

2003-ban Ukrajna jelentősen rontotta esélyeit ez ügyben, hiszen az Egységes Gazdasági Térségbe (JEP) (Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán és Ukrajna által kötött egyezmény) való belépése kapcsán többek is kinyilvánították, hogy ez az esetleges EU- illetve WTO-tagság rovására fog menni. A JEP - tagság egyértelműen egy Oroszország felé való közeledést mutatott, amely természetesen sokaknak nem tetszett, többek között az Egyesült Államoknak sem, hiszen az USA a legjelentősebb külföldi befektető Ukrajnában. A JEP egyike Oroszország birodalomépítő lépéseinek: az elképzelések szerint a kereskedelmi politikát egy orosz vezetésű központ irányította volna mindhárom társországban. Azonban a JEP is olyan sorsra jutott, mint a többi kelet-európai együttműködés (GUAM, FÁK) – a tagok nem vették komolyan, így csak egy kiüresedett szerződés maradt. Mindemellett Putyin többször is célzott arra, hogy az ukránok élete sokkal könnyebb lenne, az orosz nyelv államnyelv lehetne Ukrajnában (ami a kelet-ukrajnai lakosságnak egyik legfontosabb célkitűzése), ha az állam vezetése végleg Oroszország felé fordulna. Oroszország természetesen nem örült annak, hogy végül Juscsenkó lett Ukrajna elnöke, de látszólag beletörődött a „népakaratba”. Juscsenkó győzelme az elnökválasztáson Putyin személyes vereségét is jelentette, illetve Oroszország birodalmi törekvéseinek gátját.

Amikor Oroszország felemelte a gáz árát, sokan ezt bosszúként, vagy legalábbis az új elnök dolgának megnehezítéseként fogták fel, és részben igazuk is volt. Azonban azt sem kell elfelejteni, hogy pont Amerika követelte (többek között) a gázárak világpiaci szintre való emelését Oroszországtól a WTO – tagság támogatásának fejében.

 

A kelet-európai forradalmak

A szerbiai, a grúziai, a fehérorosz és az ukrán „színes forradalmak” esetében több hasonlóságot is felfedezhetünk. Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus szerint a kelet-európai forradalmak közös vonásai közzé tartozik, hogy „hiányzik vagy megroggyant a politikai elit hitele, beleértve sok esetben már az autoriter vezetők karizmáját is. Feszítőerő a belső mobilitás hiánya is: ezek a rendszerek betokozódtak, részlegesen meg is bénultak. Nem szabad elfelejteni, hogy mindegyik érintett országban jelen volt a hatalom körein belüli ellentét is, amely – különösen látszik ez Ukrajna esetében – gyengítette a folytatására kijelölt utódot. Szemmel láthatóan hiányzott a hatalom által megtestesített pozitív jövőkép is. Elengedhetetlen feltétel a világi ellenzék megerősödése és az a tény, hogy az „uralkodó” nem kész vagy nem képes az erő alkalmazására. Szerepet játszik a „forradalmi hangulat” megteremtésében a különböző etnikai konfliktusok és klánellentétek felszínre kerülése, szociális gyúanyagként egyes körzetekben a már-már elviselhetetlen szegénység, az uralkodó osztály és a bürokrácia mind ellenszenvesebb összefonódása, a korrupció elburjánzása, végső soron pedig a már nem tolerált választási csalások”.[1] A belső okok mellett pedig minden esetben megjelenik a külső érdek is, amely alapvetően az Oroszország és az Egyesült Államok közötti geopolitikai versengést jelenti.

Más közös vonást is felfedezhetünk a forradalmakat átélt országokban: minden esetben jelen vannak az amerikai külügyminisztérium és Soros György alapítványai és intézetei, amelyek tevékenysége a választások közeledtével felerősödik. Olyan szervezetek jönnek létre, amelyek minden esetben kötődnek ezekhez az alapítványokhoz, de mindig ifjúsági és egyetemista szervezeteknek tüntetik fel őket. Az ellenzék vezetője általában egy karizmatikus egyéniség, aki valahogyan kötődik az Egyesült Államokhoz vagy Soros György intézményhálózatához.

A forradalmak ideológiai alapjainak kidolgozását az amerikai Albert Einstein Intézet (AEI) végezte, amelynek elnöke, Robert Helvey 2000-ben Budapesten tartott szemináriumokat az Otpor vezetőinek. 2000. májusában Gene Sharp, az erőszakmentes hadviselés atyja, az AEI alapítója, A diktatúrától a demokráciáig című mű szerzője tartott előadást több helyen Szerbiában. Művét 2003-ban orosz, majd ukrán nyelvre is lefordították, és a volt Szovjetunió egész területén terjesztették. A könyv leírja, hogy hogyan kell alkalmazni a jelképeket, a polgári engedetlenség különböző formáit, az erőszakmentes zaklatást, a humoros, performansz jellegű tiltakozási elemek beépítését, az alternatív tájékoztatási lehetőségeket, hogyan lehet megtalálni a diktatúrák leggyengébb pontját, és hogyan lehet aláásni tömegbázisukat.

 

 

Mi is az a Pora?

A Pora (magyarul: „itt az idő”, jelképe egy hamarosan tizenkettőt ütő óra) nevű szervezet kulcsszereppel bírt a 2004-es elnökválasztás során. Ennek a szervezetnek köszönhető, hogy a választási csalások ellenére végül Juscsenkó került az elnöki székbe.

A Pora egyike azoknak a közvetlen akciócsoportoknak, amelyek a Kelet-Európa országaiban végbemenő demokratizálódási folyamatokért felelősek. Ilyen akciócsoport volt az Otpor, amely megbuktatta Szerbiában Milosevicset, a grúz Kmara, amely Sevarnadze bukását előidézte, illetve a belorusz Kmara, amely sikertelenül próbálkozott Lukasenkó megbuktatásával. Ilyen típusú akciócsoportok először az Egyesült Államokban jelentek meg, radikális környezetvédőkként, majd antiglobalista csoportokként, az erőszakmentesség filozófiáját és eszközeit használva. Később ez a módszer különböző amerikai alapítványok közreműködésével Kelet-Európába is eljutott, ahol ezzel a technikával a liberális demokráciát népszerűsítették, sőt harcoltak a megvalósulásáért. Ezek az akciócsoportok professzionális módon működnek: tréningeken kiképezik a szervezőket, megtanítják nekik, hogyan lehet erőszakmentes ellenállással is sikereket elérni. A mozgalom alapját az elektronikus kommunikációs kapcsolatrendszerek jelentik, amelyek segítségével e-mailben, SMS-ben tömegeket lehet mozgósítani rövid idő alatt. Kampányaik mindig figyelemfelkeltőek, és gyakran humoros elemeket tartalmaznak. A szervezet felépítése horizontális, sejtekből áll, így biztosítván a folyamatos működést: hiába esik ki egy aktivista, helyére azonnal mások állíthatóak.

A Porát sokan, így a sajtó is, egy ifjúsági szervezetként tartják számon, ez az állítás azonban nem helytálló. A Pora Internetes honlapján található egy tanulmány, amely a Pora létrejöttével foglalkozik.[2] A tanulmány állítása szerint 2000. elején (tehát a Juscsenkó - kormány idején) Ukrajna már a demokrácia útjára lépett, és az EU illetve a NATO felé fordult, azonban a folyamatot megakadályozták a szovjet rendszer idejéből itt maradt, máig is hatalmon lévő oligarchák. Hogy Ukrajna újra visszatérjen a  „helyes útra”, az Ukrajnában működő NGO-k (non-governmental organization, vagyis nem-kormányzati szerv) összefogtak „A szabadság hulláma” név alatt. Az összefogás célja az volt, hogy a 2004-es választások csalás nélkül menjenek végbe, és ebből adódóan a Juscsenkó-oldal győzelmét eredményezzék. Az NGO-k még 1999-ben koalíciót hoztak létre „A választás szabadsága” névvel, amely együttműködött a már korábban, az 1980-as évek végétől, 1990-es évek elejétől működő diákszervezetekkel, így jött létre a Pora. A Pora tehát nem egy ifjúsági kezdeményezés, hanem egy „széles skálájú információs és oktatási kampány”[3], amelyet az alapítványok hoztak létre, felhasználva a diákszervezeteket is. Az egyik céljuk a Pora létrehozásával egy alternatív „mass-media” megszervezése volt, amelyik láncszerűen (hand-to-hand) működik.[4] A másik fő cél az úgynevezett monitoring tevékenység volt: figyelték azt, hogy milyen anyagi és nemzetközi (értsd: orosz) támogatást élvez az ukrán kormányzati rendszer és Janukovics.

A Pora 2004. március 9-én kezdte meg működését, az első tréninget 2004. április 14-18. között tartották Ungváron. A kampány első tesztelése a munkácsi polgármester-választás volt, később további teszteléseket végeztek különböző helyhatósági választásokon. Módszerüket az ukrán erőszakmentes ellenállási tapasztalatok, a szlovákiai OK’98 kampány, az Otpor és a Kmara tapasztalatai alapján alakították ki. Az anyagi hátteret az akcióban részt vevő NGO-k biztosították: az Euro-Atlanti Együttműködés Intézete, a Tömegkommunikációs Intézet, a Politikatudományok Nemzetközi Központja, a Törvényhozói Kezdeményezések Műhelye, illetve a Demokratikus Kezdeményezések Alapja.[5] Ha megnézzük, hogy ezek a szervezetek kikkel működnek együtt, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy szinte kizárólag amerikai és kanadai illetőségű intézetekkel, a Világbankkal és a Soros György által működtetett Újjászületés Alapítvánnyal illetve a szintén Soroshoz köthető Helsinki Bizottságokkal vannak kapcsolatban. A személyi összefonódás is látványos: a Pora elnöke, Vladislav Kaszkiv, 1994-1997 között az Újjászületés Alapítványban dolgozott, 2001-től a Világbanknak, majd „A választás szabadsága” NGO-összefogás koordinátoraként.

A tanulmány szerint Pora csak minimális összeget (130 000 dollárt) kapott a nemzetközi közösségtől, eltérően az Otportól és a Kmarától. Ezt az összeget az amerikai German Marshall Fund, a Freedom House és a kanadai International Development Agency-től kapták. Azonban ettől jóval jelentősebb összeget kaptak az ukrán vállalkozóktól: összesen körülbelül 5 millió eurót (ebből 1,2 millió euró készpénz, a többit különböző juttatások alakjában).

A Pora távolabbi céljai között szerepel egy nemzetközi központ létrehozása Ukrajnában, amely a demokratizálódási folyamatot hivatott előmozdítani a térségben, és ez által Ukrajna regionális vezető szerepét is megteremteni.

A Pora mozgalom egyetlen fő szabálya (a tanulmány szerint) az volt, hogy tilos volt a mozgalom jövőjét firtatni: a későbbi struktúra és forma a kampány végéig tabutémának minősült. A Pora végül párttá alakult, de hiába sikerült még a világhírű bokszolót, Vitalij Klicskót is megnyerni a mozgalom céljainak (ő volt a 2006-os választásokon a párt „arca”), a parlamenti választásokon egyetlen helyet sem sikerült megszerezniük. Ezzel a Pora az Otpor és a Kmara sorsára jutott: bár a szervezet még működik, a politikai élet irányításában hivatalosan nem vesznek részt.

A Pora mégis többet volt képes elérni, mint akár az Otpor vagy a Kmara (a sikertelen Zubrról nem is beszélve). Ahogy azt Kaszkiv is elmondta egyik interjújában[6], Ukrajna jóval nagyobb, mint Szerbia, tehát a mozgósításnak is jóval effektívebbnek kellett lennie. Ezen kívül az ukrán forradalom reális lehetőségében senki sem hitt, és az ellenfél (Oroszország) is közvetlen szomszédként vett részt az eseményekben. Külön kiemelte, hogy a Pora-aktivistákat sem az Otpor, sem a Kmara aktivistái nem utasították semmire, legfeljebb tanácsokat adtak nekik, vagy szimpatizánsként részt vettek a rendezvényeiken.[7]

Ebben az interjúban Kaszkiv elmondta, hogy ha a Porát nemzetközi erők finanszírozták volna, akkor valóban beszélhetnénk arról, hogy valaki beleavatkozik egy ország belügyeibe, így azonban fölösleges is erről szót ejteni. „Mi eszmékért és elvekért harcoltunk. Sehol sem talál olyan példát, hogy mi valamilyen politikai erő érdekében folytattunk volna agitációt.” [8]

 

Amerika szerepe a narancsos forradalomban

Janukovics a kampány során többször is megvádolta ellenfelét, Juscsenkót, hogy nyugati pénzből finanszírozza kampányát. Szép számmal akadtak olyan ukrán vállalkozók, akik örültek a régi rezsim megbukásának, és erre hajlandóak voltak nagy összegeket áldozni. De nem csak egyes vállalkozók, hanem az Egyesült Államok is segítette az ellenzéki oldal hatalomra jutását, akár alapítványokon keresztül, akár politikai agytrösztök segítségének biztosításával. Amerika Ukrajna legnagyobb külföldi befektetőjeként természetesen igyekszik minél nagyobb politikai befolyásra szert tenni az országban.

Az Egyesült Államok mind Szerbia, mind Grúzia és Ukrajna esetében sok pénzt áldozott arra, hogy a demokratikus erők legyőzzék a diktatúrákat. Peter Ackerman és Jack Duvall „A Force More Powerful: A Century of Nonviolent Conflict" (Palgrave: 2001) című könyvükben kifejtik, hogy az erőszakmentes ellenállás segítette az Otport abban, hogy megnyerje a nemzetközi közösség szimpátiáját, és ezzel anyagi támogatását is. Julie A. Corwin tanulmánya[9] szerint a National Endowment for Democracy (NED), amelyet az Egyesült Államok Kongresszusa alapított, 2000-ben 282 ezer dollárt adott az Otpornak. A Nemzetközi Republikánus Intézeten keresztül a NED további 74 ezer dollárt utalt át a szervezetnek. Korábban 125 ezer dollárt kapott az Institute for Democracy in Eastern Europe, amelynek szintén az Otpor volt a haszonélvezője.

A grúziai választások során több olyan cikk is napvilágot látott az orosz és a grúz sajtóban, melyek szerint az Egyesült Államok és Soros György beleavatkozik a grúz belügyekbe. Eduard Sevarnadze elnök is megjegyezte egy rádióinterjújában, hogy egy nemzetközi szervezet támogatja a kormányellenes erőket, később a szóvivője megerősítette, hogy az elnök a grúz Nyílt Társadalom Intézetre gondolt. Soros tagadta, hogy beleavatkozna a demokratikus folyamatokba, illetve, hogy grúziai alapítványának éves költségvetéséből, mely 2003. során 4,6 millió dollár volt, a Kmara közvetlenül részesedett volna.

A NED, amely 1989. óta van jelen Ukrajnában különböző projektekkel, 2001. és 2004. között több mint 240 ezer dollárt költött az ukrán ifjúság politikai mobilizációjára. 2004-ben további 100 ezer dollárt költöttek erre a célra egy másik program keretében, de ezekből a pénzekből a Pora nem kapott. Kaszkiv, a Pora vezetője határozottan tagadta, hogy a Soros Alapítványok pénzzel támogatták volna a szervezetet. Ez azt mutatja, hogy a forradalmak nyugati pénzzel való támogatása csökkent. A Népszabadság a The Guardiant idézve azt írta, hogy az Egyesült Államok hivatalosan 41 millió dollárt költött Belgrádban egy év alatt az ellenzéki mozgalmakra, Ukrajnában pedig csak 14 milliót, ami magában foglalta a megfigyelők kiképzését és az exit poll felmérések költségeit is.[10] Ugyanitt megjegyzik azt is, hogy a forrásokat mindhárom esetben ugyanazok a szervezetek biztosították: az amerikai Demokrata Párt vezette Nemzeti Demokrata Intézet, a republikánusok Nemzetközi Republikánus Intézete, az USA külügyminisztériumához tartozó USAid, valamint Soros György Nyílt Társadalom Intézete és a Freedom House nem kormányzati szervezet.

A pénz mellett azonban a diplomácia szerepe sem mellékes. Az USA belgrádi nagykövete 2000-ben ugyanaz a Richard Miles volt, aki 2003-ban már tbiliszi nagykövetként segítette tanácsaival a rózsás forradalmat (talán az volt a hiba a fehérorosz forradalom esetében, hogy ott nem ő, hanem a Nicaraguában még eredményesen működő Michael Kozak volt a nagykövet).

Az elnökválasztások eredményének kijevi közzététele után Colin Powell külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „nem tudjuk elfogadni az eredményt", és hozzátette: "az ukrán vezetőknek el kell dönteniük, hogy a demokrácia oldalán állnak-e vagy sem, hogy tiszteletben tartják-e a nép akaratát vagy sem. Ha az ukrán kormány nem cselekszik azonnal, akkor ennek következményei lesznek a kapcsolatainkban."[11] Moszkvával kapcsolatosan csak annyit jegyzett meg a külügyminiszter: "nem akarunk versengeni Oroszországgal ebben az ügyben". George W. Bush hálaadásnapi hosszú hétvégéjét töltötte texasi farmján, és csak röviden válaszolt az újságírók kérdéseire: "Állítják, hogy rengeteg választási csalás történt ott, az eredmény érvényessége ezért kérdéses".[12]  2005. májusában azonban sokkal magabiztosabban fogalmazott, amikor a Nemzetközi Republikánus Intézet ünnepségén hitet tett a demokrácia exportjának folytatása mellett, és hangsúlyozta, hogy „a szabadság további utat tör magának a Kaukázusban és Közép-Ázsiában”.[13]

Soros György, a kelet-európai forradalmak bőkezű adakozója másképp vélekedik a demokráciaexportról. A Magyar Nemzet hírösszefoglalója szerint az NPR amerikai közszolgálati rádióban tett interjújában elmondta, hogy teljesen helyesnek érzi azt, hogy tavaly megpróbálta megakadályozni George Bush amerikai elnök újraválasztását. Ennek ellenére van egy közös célja Bush elnökkel: a demokrácia terjesztése. Soros azonban aggódik amiatt, ahogyan Bush elnök a demokráciát terjeszteni akarja. A milliárdos szerint az állampolgároknak kell kiállniuk az elveikért, és akkor törekvéseiket örömmel segíti ő maga is. „Ez más megközelítés, mint amikor valaki katonai eszközökkel akarja rájuk kényszeríteni a demokráciát” [14] – emelte ki Soros György a különbséget. Soros György megerősítette, hogy vannak olyan esetek, amikor az alapítványai és az amerikai külügyminisztérium együttműködik, ilyen volt például az az eset, amikor a Nyílt Társadalom Intézet Üzbegisztánban az amerikai külügyminisztériumtól kapott pénzügyi segítséget. A milliárdos hozzátette, hogy ugyanazokat a célokat követik, csak alapítványa sokkal több figyelmet szentel a demokrácia előmozdítására, mint a külügyminisztérium.

Már évekkel ezelőtt észrevehető volt, hogy Soros György figyelme a közép-európai országok után a posztszovjet országok felé fordult.[15] Kiterjedt pénzügyi manővereket folytat olyan országokban, ahol szervezete, a Nyílt Társadalom Intézet, illetve különböző alapítványai által támogatott nem-kormányzati szervezetek, civil egyesületek többé-kevésbé meghatározó politikai szerepet játszanak. Intézetével illetve alapítványaival szinte az egész posztszovjet térségben jelen van, az ukrán forradalomban is jelentős szerepet töltött be ezek segítségével.

A milliárdos üzletember ukrajnai kapcsolatairól már évek óta cikkezik az orosz és az ukrán sajtó. Állításuk szerint Ukrajna függetlenségének 1991-es kikiáltása óta Soros sok ukrán politikus és értelmiségi hűségét vásárolta meg. Azzal gyanúsítják az Újjászületés Alapítványt és a Nyílt Társadalom Intézetet, hogy azok gazdasági tervei végrehajtásának megalapozását végzik az országban. 2006. januárjában bejelentette, hogy közreműködne egy független tévécsatorna létrehozásában is Ukrajnában, tehát valószínűleg továbbra is politikaformáló tényező szeretne lenni az országban.

 

Következtetések

A demokrácia a nyugati civilizáció felfogása szerint a legjobb politikai berendezkedés, ezért természetesnek tűnik, hogy ezt szeretnék terjeszteni (többek között) a kelet-európai országokban is. Amerika egységesnek tűnik a demokrácia exportjával kapcsolatos álláspontjában, csak a módszerben látszik különbség republikánusok és demokraták között. Azonban azt kell hinnünk, hogy a demokrácia terjesztése nem minden hátsó szándék nélküli. A különböző „színes forradalmak” segítségével hatalomra jutó ellenzék általában Amerika-barát irányvonalat képvisel, ami legalábbis gyanússá teszi a különböző, Egyesült Államokhoz köthető alapítványok és intézetek pártatlan segítségét és határtalan demokráciaszeretetét.

„Amíg valóban csak egy diktatúra megbuktatása történik ezen az úton, nincs mit ellene felhozni, de a veszély abban áll, hogy a már létrejött pluralista demokráciákban is fennmarad ez az intézményhálózat és a központi „demokráciatervezés.” (Pokol, 2005). Ez a veszély valóban reálisnak tűnik, hiszen miért is mondana le valaki önként már megszerzett befolyásolási képességéről, úgy, hogy rendelkezésére áll egy kiépített intézményi és alapítványi hálózat, megfelelő médiaháttér ahhoz, hogy „népakaratként” tüntesse fel saját érdekeit? Ez pedig ahhoz vezethet, hogy ezeknek az országoknak a lakossága azt hiszi, hogy egy valódi demokráciában él (és bár a szabadságjogok valóban jobban érvényesülnek, esetleg az életszínvonal jelentősen csökken a paternalista állam hiánya miatt), valójában csak bizonyos üzleti körök érdekei kívánják fenntartani ezt a látszatot – és ily módon nem is különböznek igazán a forradalmakkal megdöntött rendszerektől.

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom és hivatkozott Internetes oldalak:

Pokol Béla: Globális uralmi rend (Kairosz Kiadó, Budapest, 2005)

Gerorge Soros: Step aside, Mr. Kuchma, 2001. március 2. (www.ft.com)

Stier Gábor: Idegen kéz (http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=286636&rvt=22&rvt2=57&s_text=idegen+k%E9z&s_texttype=1&norel=1&pass=3)

Rezsimbuktatás franchise-ban (http://www.nol.hu/cikk/342127/)

Messziről jött emberek (http://hvg.hu/hvgfriss/2004.49/200449HVGFriss8.aspx)

Каськив: „Цели всех групп, которые были объединены на Майдане, разные” From-UA interjú, http://pora.org.ua/content/view/3313/185/

Julie A. Corwin: East: Regime Change on the Cheap, http://www.rferl.org/featuresarticleprint/2005/04/47268268-9e3d-414a-928d-435ff4de8af2.html

Vladiszlav Kaszkiv: Case Study Pora: ”Pora – vanguard of the victory” (http://pora.org.ua/content/blogcategory/141/206/)

www.ft.com

www.hvg.hu

www.mno.hu

www.nol.hu    

www.pora.org.ua

www.rferl.org

www.ieac.org.ua

www.imc.org.ua

www.icps.org.ua

www.parlament.org.ua

www.dif.org.ua

 



[1] Belkovszkijt Stier Gábor idézi Idegen kéz című cikkében (www.mno.hu, 2005. május 28.)

[2] Vladislav Kaszkiv: Case study Pora- „Pora – vanguard of the victory”, (http://pora.org.ua/content/blogcategory/141/206/)

[3] uo.

[4] Ukrajnában a média valóban elég hatalomközpontú: négy tévéállomás is Viktor Pincsuk parlamenti képviselő tulajdonában van, aki Ukrajna egyik leggazdagabb embere, és mellesleg Kucsma ex-elnök veje is.

[5] Institute for Euro-Atlantic Cooperation, Institute of Mass Communication, International Center for Policy Studies, Laboratory for Legislative Initiatives, Democratic Initiatives Foundation

[6] Каськив: „Цели всех групп, которые были объединены на Майдане, разные” From-UA interjú, http://pora.org.ua/content/view/3313/185/

[7] Bár jó néhány aktivistát be sem engedtek Ukrajnába: Milos Milenkovics Otpor-vezetőt 2004. decemberében ezer évre kitiltották Ukrajnából, Alesandar Maricsot (szintén otporos) még 2004. októberében visszafordították a határról.

[8] Каськив: „Цели всех групп, которые были объединены на Майдане, разные” From-UA interjú, http://pora.org.ua/content/view/3313/185/

[9] Julie A. Corwin: East: Regime Change on the Cheap, http://www.rferl.org/featuresarticleprint/2005/04/47268268-9e3d-414a-928d-435ff4de8af2.html

[10] Rezsimbuktatás franchise-ban, Népszabadság, 2004. november 27.

[11] Messziről jött emberek, HVG, 2004. december 3.

[12] Uo.

[13] Stier Gábor: Idegen kéz, www.mno.hu, 2005. május 28.

[14]Hírösszefoglaló,  www.mno.hu, 2005. május 11.

[15] Soros György 2001-ben a Financial Timesban megjelent cikkében azzal vádolta meg Leonyid Kucsmát, hogy a fehérorosz állammodell átvételével kísérletezik Ukrajnában, és az elnök lemondását követelte. (George Soros: Step aside, Mr. Kuchma, www.ft.com, 2001. március 2.