Nagy Zsolt:
Az angolszász jogi oktatás fejlődésének “önálló” útja az Egyesült Államokban
Minden szakma és tudomány képviselőinek munkáját
alapvetően meghatározza, hogy milyen oktatásban részesültek. Az oktatás
minősége szervesen összefügg azokkal az intézményekkel, amelyekben a képzés
folyik, azok működése pedig nem érthető meg anélkül, hogy fejlődésének
történetét ne vizsgálnánk meg. Egy intézmény, illetve intézményrendszer
kialakulása, a történelem során a társadalomban betöltött szerepe determinálja
a szervezet működését, így közvetetten az adott szakma tagjainak társadalmi
szerepét is.
A két nagy oktatási rendszer, a német és az angolszász
közül az utóbbit mindenek előtt Anglia és az Egyesült Államok oktatása
határozza meg. Az Egyesült Államok és Anglia jogi oktatása – a gyarmati
függőség miatt - nagymértékben hasonló, de sok különbséget is felfedezhetünk. A
következőkben áttekintjük, hogy történetileg milyen okok és események vezettek
a két állam oktatásának eltéréseihez.
A gyarmati időszakban a jogi képzés erősen az
anyaországhoz kötődött. Ami az amerikai jogászok helyzetét illeti, a szakma
képviselőjének lenni a XVII. században igen alacsony társadalmi státusznak
számított a legtöbb amerikai gyarmaton. Igaz, hogy ez a helyzet némi javulást
mutatott a XVIII. századra, a jogászokkal szembeni ellenérzés, mint társadalmi
attitűd továbbra is jelentős maradt.[1]
A XVII-XVIII. században az amerikai jogi oktatás – ha
egyáltalán beszélhetünk ilyenről – meglehetősen alacsony színvonalú volt.
Egyetlen gyarmaton sem volt formális jogi képzés. Tulajdonképpen az amerikai
főiskolák (colleges) az angol modellt követték. Angliában a képzés helyei az
ún. londoni jogászkollégiumok (Inns of Court) voltak, noha Oxfordban és
Cambridgeben a XVIII. század közepéig tanítottak kánonjogot és magánjogot.[2]
Ha valaki az amerikai gyarmatokon ebben az időben jogász
szeretett volna lenni, három lehetőség állt előtte. Az első, hogy Angliában,
Londonban tanult a jogászkollégiumban. A második, hogy önképzést folytatott
jogi tárgyú könyvek olvasásával. Végül a harmadik lehetőség, hogy egy ügyvéd
melletti gyakorlattal szerezte meg tudását. Mind a három lehetőségnek komoly
korlátai voltak.
Századokon keresztül a londoni jogászkollégiumok
voltak az angol jogászképzés központjai, így az amerikai gyarmatokon élők is
sokszor ezt a megoldást választották, ha jogot akartak tanulni. Ez a képzési
mód különösen Dél-Karolinában vált kedveltté. (Az amerikai jogászok több, mint
fele dél-Karolinai származású volt és Londonban végezte tanulmányait.) Ennek a
módszernek az igazi korlátja költségvonzata volt, mivel ez volt a legdrágább a
három lehetőség közül, így csak a tehetősebb családból származók választhatták.
A XVIII. századra egy másik probléma is adódott ezzel a képzési lehetőséggel.
Nevezetesen, hogy fokozatosan csökkent a képzés komolysága, egyfajta
“estélyeket adó klubbá degradálódott.”[3]
“A kamarai tagsághoz nem volt másra szükség, csak részt venni meghatározott
számú vacsorán és ünnepségen.”[4]
A szemináriumokat és a gyakorlati foglalkozásokat, melyek szinte a londoni
képzés emblémái voltak, majdnem teljesen megszüntették, ezért ezt pótolva
Angliában 1729-től a kamarai tagság feltételévé vált meghatározott idejű,
ügyvéd melletti gyakorlat is.
Sir Edward Coke tanai mellett Angliában az 1760-as
évektől kezdve a jogi oktatás jellegét William Blackstone az Oxford Egyetemre
1758-ban kinevezett jogászprofesszor határozta meg. Blackstone fontosnak
tartotta a gyakorlati felkészítést, mely a precedensek elsajátítását
jelentette, de aggodalmát is kifejezte, hogy a hallgatók nem sajátítják el a
különböző jogelveket. Álláspontja szerint, jogelvek nélkül, csupán
precedensekre korlátozva a diákok nem látják át a jog működését, és amennyiben
egy új jogesettel találják szembe magukat, ami nem hasonlít semmilyen korábban
megtanult tényállásra, az megoldhatatlan feladatot jelent számukra. Aggodalmait
a korabeli jogi szellemi elit nem fogadta el, és az angol jogi képzés vajmi
keveset változott. Elméleti munkássága azonban sokkal nagyobb hatást gyakorolt
az angol jogászképzésre. Kommentárjait, melyek az angol jogot tartalmazták, úgy
hogy összegyűjtötte és rendszerezte a különböző precedenseket, ezeket jogelvek
fényében elválasztotta egymástól és interpretációkkal látta el, széleskörűen
alkalmazták a brit korona területein. Többek között Blackstone Kommentárjai
alapján tanították a jogot nemcsak Angliában, de a gyarmatokon is.
A
fent említett második lehetőség az önképzés jogi tárgyú könyvek
tanulmányozásával. Ez a mód szintén elég költséges volt, így csak a
leggazdagabb jogászok bírtak meghatározó könyvgyűjteménnyel. (A jogászi szakma
abban az időben az amerikai gyarmatokon nem volt túl kifizetődő.) Könyvtár,
mely a széles társadalmi rétegek számára nyitva áll, az amerikai gyarmatokon
ismeretlen fogalomnak számított, csak a főiskolák könyvgyűjteményei
tartalmaztak néhány jogi tárgyú könyvet. Teljes jogi könyvgyűjteménye pedig
szinte senkinek sem volt. Ez az általános könyvhiány rendkívül megnehezítette a
képzést, de még a végzett ügyvédek munkáját is, pedig “a jogász könyvek nélkül
olyan, mint a munkás szerszámok nélkül.”[5]
Ennél talán még nagyobb probléma volt, hogy a XVIII. századi jogi tárgyú
könyvek rendkívül nehezen érthetőek voltak (hiszen ezek nem tankönyvnek
készültek), egy tanuló csak végzett jogászok segítségével, magyarázatával
érthette meg az azokban foglaltakat.
A XVIII. században a legtöbb amerikai jogász ügyvéd melletti gyakorlattal szerezte meg szaktudását.[6] Néhány gyarmat a kamarai tagság külön feltételévé tette az ügyvéd melletti gyakorlatot, így például a New York-i törvényhozás 1767-ben öt éves gyakorlatot tett kötelezővé a kamarai tagsághoz, illetve csupán három éves gyakorlati foglalkozás is elegendő volt, amennyiben a jogi képzésben részt vevő személy rendelkezett főiskolai diplomával. Egyébként ez az oktatási módszer maradt a legelfogadottabb egészen a XIX. század közepéig. Elméletileg ez a képzés bírósági eljárások látogatásából, szerződések, és más okiratok elemzéséből, illetve a gyakorlatvezető ügyvéddel való megbeszélésekből állt. Valójában a legtöbb ügyvédnek alig volt ideje arra, hogy a nála gyakorlatot folytató hallgatóval foglalkozzon. “Abban az időben, mivel még nem volt írógép, a legtöbb gyakornok ideje nagy részét szerződések másolásával töltötte, anélkül, hogy az ügyvéd elmagyarázta volna neki azok tartalmát. Mindezért a “képzésért” a tanuló 100, 200$-t fizetett, bár ez a képzési díj néha elérte az 500$-t is”[7] Néhány korabeli szakember szerint a jogi önképzés eredményesebb és olcsóbb megoldás volt, mint egy ügyvédi irodában tölteni a gyakorlatot.[8]
Ennek ellenére a jogászok jelentős része egyetértett
abban, hogy az ügyvéd melletti gyakorlati foglalkozás megvilágítja a hallgató
számára a jogdogmatikát, illetve a polgári eljárások technikáját.[9]
Emellett sokan sürgették az elméleti képzés fontosságát is, mivel úgy találták,
hogy a hallgatók oktatása pusztán gyakorlati jellegű és ez hosszú távon
jelentős hátrányokhoz vezet.
A függetlenségi háború
után a jogászképzéssel szembeni általános elégedetlenség fennmaradt, sőt ami a
jogászokat illeti, társadalmi helyzetük talán tovább csökkent. Ráadásul a
legtehetségesebbek többnyire hűek maradtak a brit koronához, ezért elmenekültek
Amerikából. A többieknek hűségesküt kellett tenni, de ez sem növelte a bizalmat
irántuk, mivel úgy tartották, hogy valószínűleg eltávozott kollégáik pártján
állnak, csak valamilyen okból nem tudtak elmenekülni.
A függetlenségi háború
után sokan féltek a brit uralom visszatérésétől, illetve a királyság
restaurációjától, ezért mind politikai, mind társadalmi szinten az új
demokratikus intézmények erősítése vált a nemzet elsődleges feladatává.
Felismerték, hogy a demokratikus rendszer társadalmi beágyazása mindenek előtt
az oktatáson keresztül valósulhat meg. Az új politikai vezetők úgy gondolták,
hogy a királyság a képzés hiányát kihasználta, hogy kasztosítsa a társadalmi rétegeket,
ezért nekik fel kell nevelni egy új képzett nemzetet, amely megvalósíthatja
saját demokratikus önkormányzatát. A demokrácia, a fékek és egyensúlyok
rendszerének alapját az oktatásban és az értelmiségben látták. “A nemzet teljes
felvilágosodásával a test és az elme elnyomása, a zsarnokság el fog tűnni, mint
a gonosz lélek egy új nap hajnalán,”[10]
illetve más megfogalmazásban “amíg a sajtó szabad és mindenki tud olvasni, a
nemzet biztonságban van.”[11]
A forradalom generációját képviselő amerikai
politikusok szerint a kisebb csoportok önkormányzása adhatja a demokrácia szervezeti
zálogát, ehhez pedig olyan igazgatási szakemberekre van szükség, akik tisztában
vannak a közigazgatás, a demokratikus intézmények, a közjó alapvető
kérdéseivel. Ennek a tudásnak, mint “közerkölcsnek”[12]
a hordozására kiválóan alkalmasnak találták a jogászokat, ezért úgy döntöttek,
hogy a jogi oktatásnak is ezt az irányt kell képviselnie. Annál is inkább, mert
már a függetlenségi háború előtt is a jogászok egy része jelentős szerepet
játszott a különböző függetlenséget támogató elméletek aktualizálásában és
terjesztésében. A politikusok, közöttük Thomas Jefferson véleménye szerint az
új független politikai gárdának erőteljesen támaszkodnia kell a jogászokra, a
korábbi alacsony társadalmi státuszon változtatni kell, és ez elsősorban az
oktatáson keresztül valósulhat meg.
Tehát maga a függetlenségi háború, illetve az újonnan
elnyert függetlenség volt, mely az Amerikai jogászképzés mozgatórugójává vált,
és egyben ez indukálta a különböző közjogi és államelméleti ismeretek
széleskörű átadását a joghallgatók számára. Míg Angliában a jogászképzés inkább
csak a gyakorlatra történő felkészítés maradt, és főleg a magánjogi, és
büntetőjogi ügyek ismertetésén alapult, addig az Egyesült Államokban a hangsúly
kezdetben az alkotmányos, közjogi ismeretek oktatására helyeződött.
1779 júniusában Virginia állam törvényhozása elé két
oktatási törvény került. Az egyik állami egyetemet alapított volna “Virginia
állam szabad gyermekeinek”,[13]
a másik pedig átalakította volna a William and Mary Főiskola
intézményrendszerét, hogy csökkentse az egyházi befolyást és megújították volna
az ott tanítandó tananyag szerkezetét. Emellett kialakították volna az oktatási
hierarchikus intézményrendszert is.[14]
A törvények biztosították az államban, hogy az állami vezető szerep ne öröklött
privilégium, hanem tehetségen alapuló tudás megszerzésének feltétele legyen. A
William and Mary iskola tanári karát részben megújították, részben
kiegészítették volna, a korábbi klasszikus nyelvek, és hitoktatók helyett jogi
tárgyakat oktatók, orvosok, anatómusok, és élő nyelveket oktatók kerültek volna
az egyes tanszékekre.
A beterjesztett
törvényeket azonban nem szavazta meg az állam törvényhozása, egyrészt
költségvetési problémák, másrészt az egyházak ellenállása folytán. A
sikertelenség ellenére a benyújtott törvénytervezetek nem maradtak hatástalanok
az Egyesült Államok oktatására. Thomas Jefferson pedig – aki a
törvénytervezeteket benyújtotta – a törvényhozás segítsége nélkül, legalábbis
részben, mégis megvalósította tervezetét. Miután kormányzónak választották,
tagja lett a főiskola felügyelőbizottságának és a törvénytervezetnek
megfelelően átalakította az intézményt. Így 1780-ban a William and Mary lett az
első felsőfokú oktatási intézmény az Egyesült Államokban, ahol a formális jogi
képzés megindult,[15]
és ez a főiskola lett az első, mely az erre jelentkező hallgatókat kizárólag a
jogi gyakorlatra készítette fel.[16]
Jefferson igyekezett
olyan intézményi szerkezetet kialakítani a főiskolán, hogy az alkalmas legyen a
jogdogmatika és a széles liberális műveltség együttes átadására. Jogi szövegek,
tudományos értekezések, jogszabályok, és jogesetek éppúgy a tananyag részét
képezték, mint a matematika, fizika, történelem, anatómia, botanika, kémia,
etika, politikai elméletek, és asztronómia. A viszonylag szerteágazó, különböző
tudományok együttes oktatásának az volt a célja, hogy a jogászoknak, mint
leendő politikusoknak, kormánytagoknak széles látókört biztosítsanak a
társadalom problémáinak kezeléséhez.[17]
Jefferson emellett rendkívül fontosnak tartotta az angol jog megfelelő
adaptációját, az amerikai körülményekhez való alakítását, illetve a hallgatók
kommunikációs képességének, beszédkészségének javítását, mivel a jogászok
munkájának alapját ezek képezik.
Jefferson, mint a felügyelő-bizottság tagja egy
rendkívüli képességű jogászt George Wythe-ot[18]
nevezte ki a William and Mary Főiskola első, illetve az Egyesült Államok első
jogászprofesszorává 1780-ban. Wythe az angol “common law” és a demokrácia
alapelveit, Bacon értekezéseit, Blackstone Kommentárjait, és Virginia állam
alkotmányát, illetve törvényeit oktatta a főiskolán. Itt is megmutatkozik, hogy
az amerikai jogi oktatás alapvetően az angol oktatási anyagon alapult, azzal az
eltéréssel, hogy kiegészül államelméleti, közjogi ismeretekkel, melyek
egyértelműen az új demokrácia vívmányainak tekinthetők.
Wythe ezenkívül előszeretettel alkalmazta a bírósági
eljárás szimulációját (moot court), hogy ezzel is fejlessze a hallgatók
retorikai képességét. (Az angliai jogászkollégiumokban fejlesztették ki a
szimulációs eljárás technikáját még a középkorban, de a XVII. században a
puritánok megszüntették, mert egyfajta társas ünnepéllyé vált, ahelyett, hogy
betöltötte volna oktatási szerepét.) Összegyűjtötte a hallgatókat egy bírósági
teremben, hogy ezzel is növelje a szimuláció hatását és aktuális jogi ügyeket
tárgyaltak jogászprofesszorok ellenőrzése alatt. Ez a módszer a XVIII. század
utolsó két évtizedében elterjedt az egész Egyesült Államokban.
Wythe még egy
metodikai újítást bevezetett: az ún. törvényhozási gyakorlatot, mely teljesen
ismeretlennek számított akkoriban, tehát nem volt angliai előzménye sem. Ez azt
jelentette, hogy a diákok összegyűltek a régi gyarmati főváros törvényhozási
termében, Williamsburgben, és szimulálták a törvényjavaslatok beterjesztését,
azok vitáját, és a róluk való szavazást. Mindezt aktuális törvényjavaslatokkal
tették. Tanítványai közül többen lettek később az Egyesült Államok
szenátusának, vagy más jogszabályalkotó szervének tagjai.[19]
Mindkét újonnan bevezetett oktatási módszer rendkívül népszerű lett a főiskolán.
1789-től a főiskolán – Wythe lemondása után – St.
George Tucker lett az új jogászprofesszor. Tucker folytatta elődje munkáját és
külön hangsúlyt fektetett az alkotmány és a “common law” oktatására, de
kiemelte az amerikai jogrendszer angoltól való eltérését. (Tucker 1803-ban
publikálta öt kötetes kiegészítéseit, feljegyzéseit és magyarázatait Blackstone
Kommentárjaihoz, melyben az amerikai és az angol jog különbségeit fejtegette.)
Egyrészt Tucker mindig különös gondot fordított, hogy figyelmeztesse hallgatóit
mely irányokban tért el az amerikai jog az angoltól, illetve, hogy Blackstone
Kommentárjai mely esetekben nem megfelelőek az amerikai jogesetek megoldásához.
“Tucker sokszor magyarázta a diákjainak, hogy az amerikai forradalom nemcsak a
kormányzás elveit változtatta meg, hanem nagy eltéréseket okozott a tulajdonjog
és más jogterületek esetében is, melyek így összeegyeztethetetlenek lettek
Blackstone Kommentárjaival.”[20]
Másrészt Tucker a jogászképzésben az időtállóság problémáját is kiemelkedő
jelentőségűnek tartotta: “Blackstone megtaníthatja a hallgatókat, hogy milyen
volt a jog, de ha valaki azt szeretné tudni, hogy most milyen, egészen más
forrásokat kell igénybe vennie.”[21]
Fontos szerepet tulajdonított annak, hogy a diákok
megismerkedjenek a kormányzásra, politikára vonatkozó elméletekkel: John Locke,
James Burgh, Jean Luis de Lolme tanulmányai kötelező anyagoknak számítottak.
Rendkívüli hangsúlyt fektetett a jogbölcselet oktatására és a hallgatókkal
jogbölcseleti tárgyú viták lefolytatására. (Állandó visszatérő vitatéma volt a
halálbüntetés, a rabszolga-felszabadítás, az esküdtbíráskodás létjogosultsága,
a pénzbüntetés bevezetése.)
Wythe és Tucker munkásságának eredményeként a William
and Mary adott a végzős hallgatóknak 1793-ban először az Egyesült Államokban
jogi diplomát. Ezzel is bizonyítva, hogy megfelelő szintű tudást tudott
biztosítani diákjainak az akkori általános követelményeknek megfelelően mind a
történelem, mind az alkotmányozás, a nemzetközi jog, az angol jog és az
eljárásjogok terén.[22]
A William and Mary oktatási módszereit és a formalizált
jogászképzést hamarosan más egyetemek is magukévá tették. 1790-ben James Wilson
a Philadelphia Főiskolán bevezetett egy három éves formalizált jogi képzést,
ahol elsősorban összehasonlító jogtant és jogtörténetet, illetve
erkölcsfilozófiát tanítottak. Hallgatóikat mindenek előtt későbbi kormányzati,
közjogi tevékenységre készítették fel Thomas Jefferson szellemében. 1793-ban
James Kent, mint a Columbia College tanszékvezető professzora New Yorkban
vezetett be hasonló oktatási szellemet a főiskolán. Kent előadásai az
alkotmányjogra koncentráltak. 1799-ben a Transylvania Egyetemen Lexingtonban
George Nicholast a jog és politika professzorát nevezték ki egyetemi tanárnak.
Külön érdekesség, hogy George Nicholas a William and Mary Főiskolán tanult és az
ottani oktatási metodikát folytatta elsősorban a szimulált törvényhozás és a
szimulált bírósági eljárás területén. 1801-ben a Yale College alapított jogi
fakultást, majd Ohio és Indiana állam főiskolái is bevezették a formalizált
jogi oktatást. Ezek az újonnan alapított iskolák mind oktatott tárgyaik, mind
oktatási módszereik tekintetében rengeteget merítettek a William and Mary
Főiskolán kialakított rendszerből, ezért egyúttal, amikor a XIX. század végi új
iskolák alapításáról beszélünk, az önálló – az angol jogi oktatástól elkülönülő
- amerikai jogi oktatás elterjedéséről is beszélhetünk.
1780-tól egy másik jelentős eseménysor következett az
Egyesült Államok jogi oktatása terén. Ez a magánegyetemek alapítása és
elterjedése volt szerte a különböző államokban, mint például a Tapping Reeve’s
School Litchfieldben,[23]
vagy a Peter Van Schack’s School Kinderhookban. Ezekben az iskolákban
elsősorban magánjogot tanítottak, kiemelve az angol, illetve amerikai “common
law”-t. Sokkal nagyobb súlyt fektettek a jogi gyakorlat elsajátítására, ezzel
együtt természetesen kisebb hangsúlyt adva az elméleti tárgyak oktatására. A
magánegyetemeken így az alkotmány, illetve az alkotmányjog oktatása is háttérbe
szorult, mivel ezt abban az időben kevéssé lehetett hasznosítani a jogi
gyakorlatban, különösen a magánjogi ügyekben. Ezek az iskolák nem adtak ki
diplomát, csupán egy levelet, mely igazolta, hogy az ott tartott előadásokat a
diák meghallgatta.
Az igazi fordulatot a jogi oktatásban a főiskolákon
meghonosodott tárgyak és módszerek, illetve a magániskolákban alkalmazott
módszerek és tanított tárgyak kombinálása hozta meg a XIX. század első felében.
1829-ben Joseph Story, aki akkor a Harvard jogi professzora és dékánja volt
egyesítette a politikai, államelméleti tudást adó tárgyakat a magánjogi
tárgyakkal, és az ezek oktatására kialakult főiskolai, illetve magániskolai
módozatokat, ezzel létrehozva “az amerikai jogi oktatás történetében az 1779-es
Jefferson-i reform óta megvalósult legjelentősebb eseményt.”[24]
Sikeresen szintetizálta “viszonylag rövid idő alatt a Wythe, Wilson, Kent féle
közjogi oktatást a Reeve, Van Snack féle magánjogi oktatással.”[25]
Mindezt úgy tette, hogy közben kialakult egyfajta olyan magánjogi oktatási
gyakorlat a magánegyetemeken, és ebből következően áttételesen az állami
egyetemeken is, mely sajátosan amerikai jegyeket viselt magán. Már nem az angol
jogtól való eltérést tanították, hanem csak az amerikai “common law”-t. Ezzel a
hallgatók nemcsak a kormányzás művészetébe és elméleteibe nyerhettek
betekintést, hanem az amerikai magánjogi gyakorlat rejtelmeit is átláthatták.
A gyarmati Amerikában a jogi oktatás elsősorban a
gyarmattartó hatalomhoz kötődött, mivel a britek az oktatáson keresztül is
próbálták erősíteni a gyarmati függőséget. A függetlenségi háború után –
elsősorban a függetlenséget támogató szellemi mozgalmaknak köszönhetően – az
oktatásban is erősödött a nemzeti, demokratikus önállóság tudata. Ennek
hatására az amerikai jogi oktatás is új fordulatot vett, és szándékoltan az
angoltól eltérően közjogi, illetve államelméleti, filozófiai műveltség átadása
is fontossá vált, az angol “common law” oktatása mellett. Ez volt az első
lényeges eltérés a két ország jogi oktatásának történetében. Később a
forradalom után – részben annak hatására – a megváltozott magánjogi viszonyok a
jogászképzést is módosították. Hangsúlyt fektettek a változások jogi
realizálásának oktatására és a “hagyományosnak” számító angol jogtól való eltérésre.
Néhány évtized elteltével pedig ezeknek az eltéréseknek a hangsúlyozása már
feleslegessé vált, és csak tisztán az amerikai “common law” oktatása vált az
iskolák feladatává, mely jelenséget az elsősorban profitorientált
magánegyetemek megjelenése és elterjedése indukált, mivel ezekben az iskolákban
az oktatók a diákok elvárásának megfelelően csak a gyakorlati jogi életben
hasznosítható tudást adták át. (Az angol jog kiegészítő jellegű oktatása
feleslegessé vált.) Miután a XIX. század közepén a magániskolák és az állami
iskolák oktatási módszereit sikeresen szintetizálták, az egész Egyesült
Államokban az angol jogtól többé-kevésbé eltérő sajátosan amerikai jogot
oktattak részben sajátos módszerekkel.
Irodalomjegyzék
Abadinsky, H.: An Introduction to the American Legal
System. Nelson-Hall Inc. 1991.
Badó
Attila - Nagy Zsolt: Hungarian lawyers in the making. Selectional distortions
before and after the democratic changes in Hungary. Paper for the “Trends in
the Legal Profession” panel. Law and Society Association Budapest. 2001.
Baily,
Warren Mark: Early Legal Education in the United States: Natural Law Theory and
Law as a moral Science 48. In: Journal of Legal Education. 311-312. 1990.
Boyd,
Julian P. ed.: Papers of Thomas Jefferson. Princeton. 1950.
Bryson,
Hamilton W.: Legal Education in Virginia 1779-1979. Charlottesville. 1982.
Dieker,
Lawrence Jr.’s Speech before the American Bar Association/Law Student Division
American University, Washington College of Law Washington D.C. October 7, 2000.
Edwards,
Harry T.: The Growing Disjunction Between Legal Education and the Legal
Profession: A Postscript. 1993. In: Michigan Law Review No.6.
Frank,
Jerome: Courts on Trial Chapter XVI. Legal Education. Princeton, New Jersey.
Princeton University Press. 1949.
Frank,
Jerome: Law and the Modern Mind. Garden City: Anchor. 1930.
Grossberg,
Michael: Citizens and Families: A jeffersonian Vision of Domestic Relations and
Generational Changes. In: thomas Jefferson and the Education of a Citizen. Ed.
James Gilreath. 134. Washington. 1999.
H.
Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest. 2000.
Johnson,
Herbert A.: Thomas Jefferson and Legal Education in Revolutionary America. In:
Thomas Jefferson and the Legal Education of a Citizen. Ed. James Gilreath. 134.
Washington. 1999.
Kennedy,
Duncan: Legal Education and the Reproduction of Hierarchy. In: Boyle, J. ed:
Critical Legal Studies. 1996.
Koch,
Adrienne: The Philosophy of Thomas Jefferson. New York. 1943.
Mayer,
David N.: Citizenship and Change in Jefferson’s Constitutional Thought. In:
Thomas Jefferson and the Education of a Citizen. Ed. James Gilreath. 134.
Washington. 1999.
McKirdy,
Charles R.: The Lawyer as Apprentice: Legal Education in Eighteenth century.
Massachusets. 28. In: Journal of Legal Education. 124.126. 1976.
Ostertag,
Juergen R.: Legal education in Germany and the United States - A structural
Comparison. In: Vanderbilt Journal of Transnational Law. 1993 No.2.
Pokol
Béla: A jogi oktatás, mint a jogrendszer része. Jogelméleti Szemle 2000/1. http://jesz.ajk.elte.hu
Pokol
Béla: A jog elmélete. Rejtjel Kiadó. Budapest. 2001.
Posner,
Richard A.: The Deprofessionalization of Legal Teaching and Scholarship. In:
Michigan Law Review. 1993.
Priest,
George L.: The Growth of Interdisciplinary Research and the Industrial
Structure of the Production of Legal Ideas: A Reply to Judge Edwards. In:
Michigan Law Review. 1993.
Reed,
Alfred Zartzinger: Training for Public Profession of the Law: Historical
Development and Principal Contemporary Problems of Legal Education in the
United States with Some Account Conditions in England and Canada. 116. New
york. 1921.
Yarbrough,
Jean M.: American Virtues: Thomas Jefferson on the Character of a Free People.
Lawrence, Kan. 1998.
Warren,
Charles: A History of the American Bar. Boston.
Wilson,
Richard J.: Clinical Legal Education As A Means To Improve Access To Justice In
Developing And Newly Democratic Countries. Paper Presented at the Human Rights
Seminar of the Human Rights Institute, International Bar Association Berlin,
Germany. October 17, 1996.
[1] Az amerikai jogászokkal szembeni ellenérzés a mai napig megfigyelhető társadalmi attitűd, ami az igazán nagy különbséget jelenti a gyarmati időszakkal szemben, hogy manapság a jogi végzettséget. a magas társadalmi státusz zálogaként tartják számon.
[2] Charles Warren: A History of the American Bar. Boston, 1911
[3] Charles, R. McKirdy: The Lawyer as Apprentice: Legal Education in Eighteenth Century. Massachusets, 28. J. Legal. Edu. 124. 126. 1976
[4] Herbert A. Johnson: Thomas Jefferson and Legal Education in Revolutionary America in Thomas Jefferson and the Education of a Citizen. Ed. James Gilreath 134. Washington. 1999.
[5] Letter from Thomas Jefferson to Thomas Turpin (Feb. 5, 1769.) In: The Papers of Thomas Jefferson. Ed. Julian P. Boyd. 23-24. Princeton. 1950.
[6] 1740-re a legtöbb jogász kombinálta a főiskolai képzést ügyvéd melletti gyakorlattal. Lsd.: Mark Warren Bailey: Early Legal Education in the United States: Natural Law Theory and Law as a Moral Science. 48. J. Legal Edu. 311-312. 1998.
[7] Charles Warren i.m.
[8] Charles R. McKirdy i.m.
[9] Charles Warren i.m.
[10] David N. Mayer: Citizenship and Change in Jefferson’s Constitutional Thought. In: Jefferson and Education i.m.
[11] Adrienne Koch: The Philosophy of Thomas Jefferson New York. 1943. 167 p.
[12] Jean M. Yarbrough: American Virtues: Thomas Jefferson on the Character of a Free People. Lawrence, Kan., 1998
[13] David N. Mayer i.m.
[14] A fent írtak természetesen a törvények jogi oktatásra vonatkozó részei. A virginiai oktatási törvényjavaslat az egész állam oktatási struktúráját átfogta az alapfokú oktatástól a felsőfokúig. A törvényjavaslat szerint az általános iskolában kötelezően tanítottak volna írást, olvasást, matematikát. A jelesebb tanulók mehettek volna államilag támogatott középiskolába, és innen a legígéretesebb hallgatók tanulhattak volna tovább a William and Mary Főiskolában.
[15] Az északi államokban már létezett a formális jogászképzés követelménye ahhoz, hogy valaki az ügyvédi kamara tagja lehessen. Virginia államban azonban még a formális képzési követelmény sem működött, természetesen a felsőfokú jogi oktatás az egész Egyesült Államokban újításnak számított. Lsd.: Alfred Zantzinger Reed: Training for Public Profession of the Law: historical Development and Principal Contemporary Problems of Legal Education in the United States with Some Account of Conditions in England and Canada. 116. New York. 1921.
[16] A függetlenségi háború előtt is volta főiskolák, melyek jogi tárgyakat oktattak teológia, etika és politikai filozófia keretén belül, például a College of Philadelphia (később University of Pennsylvania), vagy a King’s College (később Columbia College). Ezek az iskolák azonban a hallgatókat nem jogásznak képezték, hanem csupán más tárgyak keretében adtak át némi jogi ismeretet.
[17] Herbert A. Johnson i.m.
[18] George Wythe Virginia gyarmat főügyésze volt, a Függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója.
[19] W. Hamilton Bryson: Legal Education in Virginia 1779-1979. 23p. Charlottesville. 1982.
[20] Michael Grossberg: Citizens and Families: A Jeffersonian vision of Domestic Relations and Generational Change. In: Jefferson and Education.
[21] Michael Grossberg: Citizens and Families: A Jeffersonian Vision of Domestic Relations and Generational Change. In: Jefferson and Education i.m.
[22] Tucker ezenkívül törvényjavaslatot is előkészített, hogy azok akik a William and Mary Főiskolán végeztek minden külön díjfizetés nélkül a az ügyvédi kamara tagjai lehessenek.
[23] A Litchfield-i iskolának évente átlasgosan 40 hallgatója volt a XVIII-XIX. században. A Litchfield-i iskolát – melyet 1784-ben alapítottak - tartják az első olyan oktatási központnak, ahol kizárólag jogot oktattak és a jogi oktatás nemcsak egy tanszéket foglalt magában az egyetemen belül.
[24] Herbert A. Johnson i.m.
[25] Herbert A. Johnson i.m.