Nagy Klára

A bűnügyi együttműködés adatvédelmi összefüggései

„A játszma szabadságokból, korlátokból és célokból áll.”

/Lafayette Ron Hubbard/ [1]

Bevezetés

A Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével jónéhány előremutató lépés történt az uniós alapjogvédelemben, amely az Európai Unió számos területére kihatott, így a bűnmegelőzés és bűnüldözés terén megvalósuló együttműködésre is. Jóllehet az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSz.) és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz.) sok esetben csak deklaratív megállapításokat, célkitűzéseket tartalmaz, de ezek a normák egyértelműen kijelölik az uniós jogalkotás kereteit és a jövőbeli változások irányvonalát.

         Vitathatatlan annak jelentősége, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével az EUSz. – az Unió létrehozatalának megállapítását követően – a 2. cikkében rögzíti, hogy „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban.” [EUSz. 1-2. cikk] 2009. december 1-jét megelőzően az Unió alapvető értékeinek deklarálására csak a 6. cikkben került sor. Ezen értékek egyértelmű veszélyeztetése, illetve megsértése esetén a Tanács ajánlást fogalmazhat meg, illetve a tagállam egyes jogainak gyakorlását felfüggesztheti. [EUSz. 7. cikk (1)-(3) bek.] [2] Lényeges lépés, hogy amellett, hogy az Unió kötelező jogi erővel ruházza fel az Alapjogi Chartát, csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez is.  [EUSz. 6. cikk (1)-(2) bek., 8. jegyzőkönyv az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikk (2) bekezdésével összefüggésben az uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozásáról] A Lisszaboni Szerződés hatályba lépését megelőzően „csak” tiszteletben tartotta az EU az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményben foglalt alapelveket – anélkül, hogy csatlakozott volna hozzá. Az egyezmény mellett az EU általános elveit a közösségi jogból, illetve a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból vezette le. [korábbi EUSz. 6. cikk (2) bek.]

Vitathatatlan, hogy az alapjogok érvényesülésének kiemelt szerepe van az európai (regionális) és a nemzetközi kapcsolatokban is. Az alapjogok biztosítása a demokratikus működés előfeltétele. Ugyanakkor az is tendencia, hogy a kivívott alapvető jogok számos oldalról veszélybe kerülnek. Az egyénről beszerezhető információ mennyisége és minősége a technika fejlődésével növekszik, amely a hatékonyabb bűnmegelőzést és bűnüldözést szolgálja, nemcsak országos, hanem regionális és nemzetközi szinten is. Az Unió, az uniós államok és harmadik államok között megvalósuló együttműködés egyre szélesebb kereteket ölt. A bűnmegelőzés és a bűnüldözés hatékonyságának növelése, a biztonság garantálása további jogkorlátozásokat tenne szükségessé, ugyanakkor nem lehet eltekinteni a kivívott, univerzális demokratikus jogállami alapértékektől, amelyeket a mindenkori jogalkotónak tiszteletben kell tartania. A biztonság előmozdítása érdekében tett intézkedések elsősorban és közvetlenül a személyes adatok védelméhez való jogot (magánélethez fűződő jogot) érintik, áttételesen pedig az emberi méltósághoz való jogot. [3]

A Lisszaboni Szerződés nemcsak az alapjogvédelem területén, hanem a büntető ügyekben történő rendőrségi és igazságügyi együttműködés terén (a korábbi harmadik pillérben) [4] is jelentős változásokat idézett elő, amelynek egyik alapköve a pillérrendszer megszűnése.  Meg kívánom vizsgálni, hogy a korábbi második és harmadik pillér keretébe tartozó ügyek tekintetében a személyes adatok védelméhez való jog garanciái mennyiben valósulnak meg. Dolgozatom másik iránya pedig az államok közötti viszony Lisszaboni Szerződés utáni alakulása. [5]

A rendőrségi és a bűnügyi együttműködés értékelése

         A rendőrségi és a bűnügyi együttműködés területén a közös szabályok kialakításával szemben még mindig komoly akadály, hogy a tagállamok nem akarnak engedni a szuverenitásukból, hanem a bűnüldözést elsősorban belügynek tekintik. Ez oldódni látszik a Lisszaboni Szerződéssel, mert a korábbi harmadik pillér közösségiesedik, és már főszabályként nem lesz szükség az államok kormányközi megállapodására a rendőrségi és bűnügyi együttműködésre vonatkozó szabályok elfogadásához. [6]

Az államok közötti együttműködés már túllép a közvetett, illetve a közvetlen információcserén, és az „államok feletti”, azaz uniós szervek létrehozatalával, illetve jogharmonizációval, esetleg jogegységesítéssel könnyíti meg az együttműködést. Mindezek vonatkozásában kiemelnék néhány példát a Lisszaboni Szerződés által előidézett változásokból.

Az Eurojust uniós bűnüldöző szervnek tekinthető. Feladata a több tagállamot, illetve az uniós bűnüldözői érdeket érintő súlyos bűncselekmények kivizsgálása, és az ehhez kapcsolódó büntetőeljárásban a tagállami bűnüldöző hatóságok közötti koordináció. Az „uniós büntetőeljárási jog” területén előrelépést jelent, hogy „az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésére a Tanács különleges jogalkotási eljárás [7] keretében elfogadott rendeletekben az Eurojustból Európai Ügyészséget hozhat létre.” Az Európai Ügyészség a nyomozáson kívül képviseli a vádat a tagállami bíróságok előtt. Az Európai Ügyészség hatásköre – az EP egyetértését és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően – az Európai Tanács egyhangú döntésével kiterjeszthető a több államra kiterjedő súlyos bűncselekményekre is. [EUMSz. 85. cikk (1) bek., 86. cikk (1)-(2) és (4) bek.]

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés a büntető anyagi jogok közelítését is célozza azzal, hogy előírja, hogy „az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék. Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés.” Ez a bűncselekményi kör kiterjeszthető a bűnözés alakulásának függvényében. Ezt a Tanács teheti meg – az EP egyetértését követően –  egyhangúan elfogadott határozatában, ha azok egyébként megfelelnek az imént említett kritériumoknak. [EUMSz. 83. cikk (1) bek.]

A Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követően viszont az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében született rendeletében határozhatja meg a terrorizmus és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek megelőzése és üldözése érdekében például a pénzeszközök befagyasztásának kereteit. [EUMSz. 75. cikk] Úgyszintén az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak van joga arra, hogy „az útlevelekre, személyazonosító igazolványokra, tartózkodási engedélyekre vagy bármilyen egyéb ilyen jellegű okmányra vonatkozó intézkedéseket” fogadjon el, de ezt nem a rendes jogalkotási eljárás, hanem a különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúan teszik. [77. cikk (3) bek.]

A rendőrségi együttműködés keretében történő információgyűjtésre, -tárolásra, -feldolgozásra és -cserére vonatkozóan viszont a Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében állapíthat meg intézkedéseket. A rendőrségi együttműködés ezen kívül az állomány képzésére és cseréjére, valamint a szervezett bűnözés felderítéséhez alkalmazható közös nyomozási technikák kidolgozására is kiterjed. [EUMSz. 87. § (2) bek.]

Ezen a területen előrelépést jelent az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer (ECRIS) bevezetése, amelynek célja a hatékonyabb együttműködés elősegítése volt. A tanácsi kerethatározat nem egy központi adatbázist hozott létre, hanem a tagállami bűnügyi nyilvántartásokban foglalt adatok továbbításának egyszerűsítését célozza. Nincsen szó tehát a nemzeti bűnügyi nyilvántartások egységesítéséről. Csak egy egységes formátumot hoztak létre az adatok továbbítására, ezzel a címzett állam hivatalos nyelvén történő továbbítás nagyban megkönnyíti az információáramlást. Egészen eddig az 1959-es kölcsönös jogsegélyegyezmény volt az a jogforrás, amely az információcsere ezen módjára is alkalmazandó volt. [8] Ez az egyezmény a bűnügyi adatokra nézve éves információcserét irányzott elő. A gyakoribb adatszolgáltatást is természetesen megengedte, de ehhez megfelelő technikai infrastruktúra szükségeltetett. Mivel az adatszolgáltatásra nem kellő gyakorissággal került sor, ezért az adatok időszerűsége nem volt helytálló. Ezt a hibát a jelenlegi megoldás próbálja kiküszöbölni.

Mi lesz a következő lépés az európai rendőrségi és igazságügyi együttműködésben? Létrejön-e a közeljövőben egy központi bűnügyi nyilvántartás? Lehet-e egyáltalán elég hatékony a tagállamok között együttműködés egységesülés hiányában?

Az ECRIS létrehozása egy lépés lehet a központi adatbázis létrehozása felé. [9] A következő lépés a nemzeti bűnügyi nyilvántartások összekapcsolása lehet, majd utolsó lépésként a központi regiszter létrehozása, amelynek megvalósítása további kérdéseket is felvet. A jelenlegi megoldásnak is meg kell küzdenie a különböző tagállami szabályozással, így például az eltérő (bűncselekményi) minősítésekkel. További kihívás az adatvédelmi követelmények érvényesülésének biztosítása. Csakúgy, mint a rehabilitáció megítélése az egyes tagállamok jogrendszerében. [10]

A bűnügyi nyilvántartásokon túl további adatbázisoknak is nagy jelentősége van a bűnüldözés és bűnmegelőzés területén. Tendencia, hogy a nyomozó hatóságok nem állami szervek adatállományait is egyre gyakrabban felhasználják. A nem bűnüldözési célú adatbázisok, illetve egyéb adatok bűnüldözési célra való alkalmazása (pl. az Eurodac vagy a biometrikus útlevél) is számos adatvédelmi kérdést vet fel. [11] A tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról szóló rendelet meghatározza, hogy a biometrikus jellemzők kizárólag az okmány valódiságának ellenőrzésére, valamint az okmány birtokosának személyazonosságának megállapítására használhatók fel a „közvetlenül hozzáférhető, összehasonlítható jellemzők segítségével, amennyiben az útlevelek és egyéb úti okmányok felmutatásáról törvény rendelkezik.” Amennyiben a rendelet ezen célt határozza meg, mennyiben lesz alkotmányosan használható az útlevél bűnmegelőzési és bűnüldözési célra? Hiszen a célhoz kötöttség garanciális korlátot jelent, amely az úti okmányok esetében azt jelenti, hogy csak azon igazolási célul szolgálhat, amely alapján az okmányon lévő adatot és az okmányt átadó tulajdonos adataival hasonlítja össze. [12]

A Bíróság gyakorlata nem egységes a céltól eltérő adatkezelés kérdésének megítélésben. Az EU Bírósága ebben a kérdésben akként foglalt állást, hogy a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről szóló 2006/24/EK irányelv a szolgáltató szektor tevékenységét érinti, és nem tartalmaz szabályt a hatóságok jogkövető magatartás kikényszerítése érdekében foganatosított tevékenységére nézve. [Írország v. EP és Tanács-ügy] Jóllehet ebben az ügyben is arról van szó, hogy az elektronikus kommunikációs szolgáltatók kötelesek bizonyos forgalmi adatokat 6 és 24 hónap közötti időtartamig tárolni súlyos bűncselekmény elleni harcban való lehetséges felhasználás céljából. Ezen irányelv lerontja az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv azon előírását, amely szerint az adatokat törölni kell, ha azok speciális kereskedelmi célokhoz már nem szükségesek. A szolgáltató adatgyűjtése abban különbözik a Bíróság szerint a PNR-ügyben megvizsgált adatkezeléstől, hogy az imént említett esetben az adatok nem rendszeresen kerültek megküldésre a nyomozó szerveknek, hanem a szolgáltató birtokában maradtak mindaddig, amíg bizonyos – az irányelvben meghatározott – esetekben nem továbbították a hatóságok felé. Ez az irányelv csak a magánfelekre, és nem a nyomozó hatóságokra nézve állapít meg kötelezettséget – érvel a Bíróság. Ebből kifolyólag erre az adatkezelésre a 95/46/EK irányelvet kell alkalmazni, és nem a harmadik pillérben érvényesülő kerethatározatot, ellentétben a PNR-megállapodással. [13]

Megállapítható, hogy az adatoknak és az adatvédelemnek a rendőrségi és bűnügyi együttműködés során egyre növekvő szerepe lesz, azonban számos kérdés még tisztázásra vár. Véleményem szerint a Lisszaboni Szerződés egy jó lehetőség a hatékony bűnüldözés kereteinek megteremtéséhez, illetve az adatvédelem megfelelő szintű biztosításához, de ezzel a lehetőséggel élni kell.

A hatékonyság azonban az alapvető jogok oldaláról számos veszélyt rejt magában. Leginkább azért, mert az adatot továbbító állam a továbbított adatok felett elveszti a kontrollját. [14] Bizonytalansági tényező, hogy az Európai Bíróságnak nem egységes az álláspontja abban a kérdésben, hogy meddig terjed a közösségi jog határa. Így az sem egyértelmű, hogy a 95/46/EK irányelv hatálya milyen adatkezelésekre terjed ki.  [15] Ez a probléma nem veszíti érvényét a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével sem. Ennek megítélésben azonban a Bíróság sem foglalt egyértelműen állást. Az Österreichischer Rundfunk-ügyben az Európai Unió Bírósága akként döntött, hogy kiszámíthatatlan lenne a jogkövető polgár számára, ha valamely uniós szabály alkalmazhatósága kérdésének felmerülése esetében mindig vizsgálni kellene a belső piaccal, vagyis a közösségi joggal való összefüggést, [16] jóllehet a Bíróság a Lindquist-ügyben még úgy foglalt állást, hogy ha a szabálynak valódi hatása van a belső piac kialakítására, illetve működésére, akkor az a közösségi jog területére esik. [17] A Bíróság a PNR-ügyben viszont azt állította, hogy az első pillérbeli irányelv hatálya alól kivett tárgykörök alá esik az USA területére, területéről vagy területén keresztül járatot indító légi utasszállítók azon kötelezettsége, hogy az Egyesült Államok vámhatóságai számára hozzáférést biztosítsanak a helyfoglalási és az indulásellenőrzési rendszereikben a „Passanger Name Records”-nak (PNR) nevezett információkhoz. Mivel azok a közbiztonság biztosítását szolgálják, nem terjeszthető ki rájuk az irányelv hatálya, akkor sem, ha gazdasági szereplőként a közösségi jog hatálya alá tartózó tevékenysége során jutnak a légitársaságok az információkhoz. Az első és a harmadik pillér között tehát a határvonal nem egyértelmű, de az ismertetett döntésekből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a közösségi pillérben deklarált védelem nem terjed ki minden esetre. [18]

Tény, hogy büntető ügyekben az általános adatvédelmi szabályoktól eltérő rendelkezésekre van szükség, ugyanakkor nincs egy ilyen átfogó uniós jogforrás. [19] A biztonság és a jog között megbomlott egyensúlyt egy kerethatározattal kívánta az Unió helyrebillenteni. Ezt a hiányosságot a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló 2008/977/IB kerethatározattal igyekeztek pótolni. Ugyanakkor ez sem tekinthető átfogó szabálynak, mert bizonyos adatkezelésekre nem terjed ki a kerethatározat hatálya. Nincsen olyan uniós dokumentum, amely a tagállami szinten folyó bűnügyi adatkezelés alapvető követelményeit lefektetné. A kerethatározat hatálya nem terjed ki továbbá az Europol és az Eurojust előtt folyó eljárásra sem. Úgyszintén harmadik államokkal való együttműködésre sem kell alkalmazni ezt a kerethatározatot, hanem azt a szerződő államok a két- vagy többoldalú megállapodásokban szabályozzák.

A védelem megfelelő szintje is bizonyos rendelkezések miatt léket kap. [20] Így a kerethatározat lehetőséget ad arra, hogy a továbbítás során meghatározott céltól eltérő, bármilyen (sic!) célból kerüljön sor adatkezelésre, ha az adattovábbító tagállam vagy az adatalany ehhez előzetesen hozzájárul. A kerethatározat továbbá azt is kimondja, hogy más speciális szabályok a kerethatározathoz képest elsőbbséget élveznek, így a benne meghatározott minimum követelmények eltérő szabályozás esetében nem érvényesülnek. [21] Vannak azonban olyan uniós jogforrások is, amelyek a kerethatározatban lefektetett követelményeknél szigorúbb előírásokat támasztanak. A Schengeni Egyezmény Végrehajtásáról szóló 1990. június 19-i Egyezmény az addigi legrészletesebb adatvédelmi szabályokat tartalmazta a tagállami együttműködés területén. [22]

Ennek a jogalkotásnak az lett az eredménye, hogy az uniós jogalkotó nagyon hasonló területeken külön-külön szabályozza az adatvédelmi követelményeket, így indokolatlanul megnövekszik az alkalmazandó uniós joganyag, amely jogbizonytalansághoz vezethet, és természetesen ezzel a jogalkotással még nem orvosolja az átfogó védelem hiányát.

Vitathatatlan, hogy a jelenlegi adatvédelmi szabályok nem kielégítőek. Jóllehet az alapelvek univerzálisak, szükségesnek mutatkozik egy átfogó adatvédelmi szabályozás a bűnügyi együttműködés területén, hiszen az információcsere egyre szélesebb körű lesz, és az uniós szervek is egyre több személyes és különleges adathoz jutnak.

Meddig lehet a bűnmegelőzői és a bűnüldözői érdekre, mint kényszerítő indokra hivatkozni, hogy az egyén személyes adataihoz hozzáférhessenek? Mennyi ideig lehet ezeket az adatokat megőrizni? Lehet-e bűnmegelőzési céllal adatokat gyűjteni? Az egyén a tagállami gyakorlattal szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt jogvédelmet élvez, mint ahogy történt az S. és Marper v. Egyesült Királyság ügyben. [23] Ahhoz azonban, hogy az EU Bírósága is megfelelően el tudja látni az alapjogvédelmi funkcióját megfelelő szabályokra lenne szükség. [24]

A közös kül- és biztonságpolitika alakulása az együttműködés szempontjából

Az Unióban megvalósuló biztonság két aspektusát különböztethetjük meg. A biztonság belső aspektusát a Szabadság, a Biztonság és a Jog térsége jelenti, míg a külső biztonságra vonatkozó szabályokat a közös kül- és biztonságpolitika foglalja magában [a továbbiakban: KKBP]. A közös kül- és biztonságpolitika területére tartozik a külpolitika minden területe és az EU biztonságát érintő valamennyi kérdés. Külön részt képez ezen belül a kialakuló védelempolitika. [25] [EUSz. 24. cikk (1) bek.] A Szabadság, a Biztonság és a Jog térsége azt jelenti, hogy „az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.” [EUSz. 3. cikk (2) bek.] A Charta a szabadsághoz és biztonsághoz való jogon kívül számos alapjogot rögzít, amelyek viszont – számukat tekintve – túlsúlyban vannak a biztonsághoz képest, jóllehet ez utóbbi nyer elsőként megfogalmazást a szabadságok között, és csak ezt követi – még így is kitüntetett helyen – a magánélethez fűződő jog és a személyes adatok védelméhez fűződő jog [26] deklarálása. [Alapjogi Charta 6-8. cikk]

A tagállamok a biztonságpolitika területén is nehezen engednek a szuverenitásukból. Hiszen a biztonságot nemcsak a jogosultság oldaláról (mint biztonsághoz való jogot) kell megközelíteni, hanem sokkal inkább mint kötelező, korlátozó jellegű deklaráció. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó szabályok megalkotása megosztott hatáskörben maradt. [EUMSz. 4. cikk (2) bek. j) pont] A tagállami, belső biztonság biztosítása azonban kizárólagos hatásköre a tagállamoknak. [EUSz. 4. cikk (2) bek., EUMSz. 72. cikk] [27] Ugyanakkor az EU is „a bűncselekmények (…) megelőzésére és leküzdésére irányuló intézkedésekkel, valamint a rendőri, az igazságügyi (…) hatóságok koordinációjára és együttműködésére irányuló intézkedésekkel, továbbá a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös elismerése és – amennyiben szükséges – a büntetőjogszabályok közelítése révén a biztonság magas szintjének garantálásán munkálkodik,” mindezt az alapvető jogok tiszteletben tartásával. [EUMSz. 67. cikk (1) és (3) bek.] Azaz a Lisszaboni Szerződés után a bírósági döntések kölcsönös elismerésének elve és a büntető jogszabályok harmonizációja külön hangsúlyt kap, hiszen az államok közötti bizalom kialakításának ezek az előfeltételei. [EKSz. 61. cikk e) pont] A rugalmas szabályozás a hatékony jogalkotás és jogalkalmazás feltétele.

Itt is számos előrelépés történt, jóllehet fontos, hogy ezt az alapjogok oldaláról ne visszalépésként értékeljük. Így említhetem, hogy az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, rendeletben meghatározhatja – feltéve, hogy az „a terrorizmus és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek megelőzése és az azok elleni küzdelem érdekében szükséges” – „a tőkemozgások és a fizetési műveletek terén meghozott közigazgatási intézkedések, így például a természetes és jogi személyek, csoportok vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitások birtokában vagy tulajdonában lévő, illetve őket illető pénzkészletek, pénzügyi eszközök és gazdasági jövedelmek befagyasztásának kereteit.” [EUMSz. 75. cikk] A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt a Tanács a Bizottság javaslata alapján tehette meg minősített többséggel harmadik országok vonatkozásában a tőkemozgásokra, illetve a fizetési műveletekre vonatkozó szükséges sürgős lépéseket, ha „közös álláspont vagy együttes fellépés egy vagy több harmadik országgal fennálló gazdasági kapcsolatok felfüggesztésére, korlátozására vagy teljes megszakítására irányuló fellépésről” rendelkezett.  [EKSz. 60. cikk (1) bek., 301. cikk]

A pillérrendszer megszüntetésével a közös kül- és biztonságpolitika fokozatosan az egységes uniós jogrend részévé válik. [Costa and Simmenthal-ügy] Kérdés maradt azonban, hogy a közösségi jog a Lisszaboni Szerződés után élvez-e még elsőbbséget a közös kül- és biztonságpolitika területén elfogadott joganyaggal szemben. Az elsőbbség és a közvetlen hatály érvényesülésének kérdése azonban a korábbi második pillérben sem volt tisztázott, és az EU Bíróságának nincs is meg a kompetenciája, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon. Ennek az az oka, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után sem terjed ki főszabályként a Bíróságnak a hatásköre a közös kül- és biztonságpolitika területén született normák felülvizsgálatára. Az egységes és önálló jogrend-felfogásból, a joganyag ellentmondás-mentességének követelményéből és a kifejezett kizáró szabály hiánya miatt viszont arra lehet következtetni, hogy az elsőbbség a pillérek között már nem érvényesül. Ennek gyakorlati megvalósulása azonban a nemzeti bíróságokra marad, amelyek viszont ebben a kérdésben maguk kell hogy döntsenek, hiszen előzetes döntéshozatali eljárás keretében sincsen hatásköre az EU Bíróságának e kérdésben dönteni. Így az egységes jogértelmezés veszélybe kerülhet.

Számos lépés történt azonban az integráció felé, azonban ez még korántsem teljes, a kormányközi jellegen túl szupranacionális jegyeket is mutat. Mindenképpen a közösségiesedést támasztja alá az EUSz. azon megállapítása, amely az Unió külső tevékenységére nézve – beleértve a közös kül- és biztonságpolitikát – közös elveket határoz meg, és azonos célkitűzések érvényesülnek, hiszen 2009. december 1-jét megelőzően a közösségi politikák elsőbbséget élveztek. [EUSz. 23. cikk]

A „közössségi” jelleget erősíti, hogy a közös kül- és biztonságpolitika bizonyos területén is helye lehet bírói felülvizsgálatnak, jóllehet nem terjed ki a jogvédelem a korábbi második pillér egész területére. A Bíróság eljárhat a természetes, illetve a jogi személyekkel szemben alkalmazott korlátozó intézkedések jogszerűségi felülvizsgálatában. Jogosult továbbá a Bíróság a természetes, illetve a jogi személyek által hozzá benyújtott keresetet elbírálni, ha az olyan jogi aktus jogszerűségére vonatkozik, amelynek a címzettje a keresetet benyújtó személy, vagy őt közvetlenül és személyében érinti, „továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.” [EUMSz. 275. cikk] Az Unió Bírósága továbbá abban a kérdésben is dönthet, hogy az adott ügy a közös kül- és biztonságpolitika területére vagy azon kívül esik-e. [EUSz. 24. cikk (1) bek., 40. cikk] [28] A bírói jogvédelem alá esnek a Szabadság, a Biztonság és a Jog térsége területén elfogadott rendelkezések, illetve az ezen a területen működő szervezetek (Europol, Eurojust) tevékenysége. Ez alól két kivétel van. Nem terjed ki a bírósági felülvizsgálat a tagállami rendőri (és más bűnüldöző) szervei által végrehajtott intézkedések érvényességére és arányosságára. A másik kivételt pedig a belső biztonság és a közrend fenntartásával kapcsolatos tagállami hatáskörök képezik. [EUMSz. 276. cikk] [29]

A közös kül- és biztonságpolitika területén jelentős előrelépést jelent a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő intézményének bevezetése, aki irányítja az EU közös kül- és biztonságpolitikáját, illetve a közös kül- és védelempolitikát. „Javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a Tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja.” [EUSz. 18. cikk (2) bek.] „A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben az Uniót a főképviselő képviseli. Az Unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az Unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon.” [EUSz. 27. cikk (2) bek.] Egy ilyen személy nélkülözhetetlen az egy koherens külső fellépéshez. [EUSz. 26. cikk (2) bek.]  A külügyek terén azonban az Európai Tanács és a Bizottság is rendelkezik hatáskörrel. Ez utóbbinak egyik alelnöke a főképviselő. „A Bizottságon belül ő felelős a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért és az Unió külső tevékenysége egyéb területeinek összehangolásáért.” [EUSz. 18. cikk (4) bek.] Az EUSz. szerint „az Európai Tanács elnöke – a saját szintjén és e minőségében, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hatáskörének sérelme nélkül – ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.” [EUSz. 15. cikk (6) bek.]  Ezenkívül pedig a Bizottság „a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a Szerződések által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét.” [EUSz. 17. cikk]

Jóllehet a KKBP számos szupranacionális jelleget mutat, de bizonyos esetekben a kormányközi jelleg domináns maradt. A közös kül- és biztonságpolitika területén a jogalkotási eljárás eltér az általános szabályoktól, merthogy a Tanács egyhangúlag határoz [EUSz. 24. cikk (1) bek.] A közös kül- és biztonságpolitika területén egyhangú  jogalkotás alól azonban a Lisszaboni Szerződés szélesebb körben kivételt enged. Minősített többség elegendő, „amikor az Európai Tanácsnak az Unió stratégiai érdekeit és célkitűzéseit meghatározó (…) határozata alapján az Unió fellépését vagy álláspontját meghatározó határozatot fogad el; amikor az Unió fellépését vagy álláspontját meghatározó határozatot az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által benyújtott olyan javaslat alapján fogadja el, amelynek benyújtására a főképviselőt az Európai Tanács saját, vagy a főképviselő kezdeményezésére külön felkérte; amikor az Unió valamely fellépését vagy álláspontját meghatározó határozat megvalósítására vonatkozó bármilyen határozatot fogad el;  amikor (…) különleges képviselőt nevez ki.” Ha a minősített többséget azonban a Tanács bármely tagja létfontosságú és meghatározott nemzeti politikai okból ellenzi, és a főképviselővel folytatott intenzív konzultáció során nem sikerül a tagállam számára elfogadható megoldásra jutni, akkor „a Tanács minősített többséggel eljárva kérheti, hogy az ügyet egyhangúlag elfogadandó határozat meghozatala érdekében terjesszék az Európai Tanács elé.” Ez nem vonatkozhat a katonai vagy védelmi vonatkozású határozatokra. [EUSz. 31. cikk (2) és (4) bek.] Jogalkotási aktusok [30] elfogadása kizárt a közös kül- és biztonságpolitika területén. A KKBP keretében az EU általános iránymutatást, illetve – az Unió által végrehajtandó fellépéseire, és a képviselendő álláspontokra vonatkozó, illetve az ezek végrehajtásának szabályait meghatározó – határozatot fogadhat el. Határozat elfogadására akkor kerül sor, ha valamely nemzetközi helyzet műveleti fellépést tesz szükségessé. Ezen kívül pedig erősíti a tagállamok közötti rendszeres együttműködést politikájuk folytatásában. [EUSz. 24. cikk (1) bek., 25. cikk, 28. cikk (1) bek.] [31] Az EU a tárgyalt területen jogosult egy vagy több állammal, illetve nemzetközi szervezettel nemzetközi megállapodást kötni. [EUSz. 37. cikk]

A megerősített együttműködés biztosítása a rendőrségi és a bűnügyi együttműködés területén még hatékonyabb fellépést biztosít. A megerősített együttműködésben uniós tagállamok lehetnek részesek az uniós célkitűzések és az integráció előmozdításának figyelembe vételével az EU nem kizárólagos hatáskörébe tartozó területein. [32] Ennek keretében az EU intézményeit is igénybe vehetik az államok. Ezen együttműködés keretében születő jogi aktusok csak az abban résztvevő tagállamokra állapíthatnak meg kötelező előírásokat. [EUSz. 20. cikk (1) és (4) bek., EUMSz. 329. cikk (1) és (2) bek.]

A Lisszaboni Szerződés a közös kül- és biztonságpolitika integráns részét képező közös biztonság- és védelempolitika területén is rugalmas változásokat vezetett be. Az EU igénybe vehet polgári és katonai eszközöket „az Egyesült Nemzetek Alapokmányának alapelveivel összhangban (…) az Unión kívüli békefenntartó, konfliktusmegelőző és a nemzetközi biztonságot erősítő missziókban.” „A Tanács az Unió értékeinek védelme és érdekeinek érvényesítése céljából egyes misszióknak az Unió keretében történő végrehajtásával a tagállamok egy csoportját is megbízhatja.” [EUSz. 42. cikk (1) és (5) bek.] [33]

Az Unió harmadik országokkal való viszonyában – amellett, hogy hozzájárul a békéhez és biztonsághoz – nemcsak az emberi jogok megsértésétől tartózkodik, hanem a jogok érvényre juttatásához szükséges pozitív lépések megtételére is kötelezettséget vállalt. [EUSz. 3. cikk (5) bek.] Az EUSz.-ben az Unió külső tevékenységére vonatkozó általános rendelkezései között elnevezésű címében külön is említést kap az alapjogvédelem fontossága, kiemelve az emberi méltósághoz való jogot. [EUSz. 21. cikk (1) bek., (2) bek. a) és b) pont]

A közös kül- és biztonságpolitika vonatkozásában azonban nem találunk egy általános adatvédelmi szabályt, eltérően a rendőrségi és bűnügyi együttműködés területétől, ahol a kerethatározat mégiscsak valamifajta iránymutatást ad a harmadik pillér keretében megvalósuló adatkezelések egy részére nézve. 2001. szeptember 11-e után a nemzetközi biztonság erősítése kiemelt szerephez jutott, ennek folyományaként sok korlátozó intézkedés került bevezetésre anélkül, hogy az alapjogok átfogó szabályozása az uniós jog ezen pillérében is megtörtént volna. Probléma az is, hogy az egyes, alapjogot korlátozó intézkedéseket bevezető szabályok sem nagyon tartalmaztak garanciális szabályokat, bár az utóbbi időben elfogadott jogszabályok már rendelkeznek bizonyos körben az adatvédelemről.

Így az Unió – az ENSZ terroristaellenes határozatát követően – összeállított egy saját „feketelistát” a terrorista személyekről és szervezetekről, amely semmilyen utalást nem tartalmazott a személyes adatok védelmére vonatkozóan. Ennek kapcsán azonban az Európai Bíróság nem állapított meg jogsértést. Ez az eset is jól mutatja, hogy az uniós intézkedéseknek komoly korlátozó ereje van az egyénekre nézve, anélkül, hogy alapvető követelmények biztosítékként deklarálásra kerültek volna. Az uniós jogalkotáson végigtekintve azonban megfigyelhető, hogy a második pillérben is egyre inkább figyelembe veszik az adatvédelem követelményét. Jóllehet az imént említett, az Oszama bin Ladennel, az Al-Kaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet egyáltalán nem tartalmazott adatvédelmi rendelkezéseket, a Bíróság kezdte felismerte az adatvédelmi alapelvek jelentőségét, de mindezt először csak implicite fogalmazta meg. Végül az uniós intézmények már kifejezetten meg is követelnek bizonyos adatvédelmi előírásokat, így példának kedvéért az adatokhoz való hozzáférés elvét, a tájékoztatáshoz való jogot, a pontosság követelményét, a jogorvoslathoz való jogot.

A Lisszaboni Szerződéssel bekerült az Európai Unióról szóló szerződésbe arra vonatkozó kötelezettségvállalás, hogy a természetes személyek személyes adatainak, e területre eső tevékenysége körében a tagállamok által végzett feldolgozása során érvényesíteni kívánt adatvédelmi szabályokról határozatot fognak elfogadni, illetve az ilyen adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat határozatban állapítják meg. [EUSz. 39. cikk, EUMSz. 16. cikk (2) bek.]

Harmadik országokkal való együttműködés

Külön említést érdemel a harmadik országokkal való együttműködés. A bűnügyi együttműködés az európai kereteket szétfeszíti, és egyre szélesebb kört ölel fel nemzetközi viszonylatban, különösen az Egyesült Államokkal. A harmadik országgal történő információcsere adatvédelmi szabályozása azért is kiemelt jelentőségű, mert ha a harmadik országokkal való kapcsolat során a magánszféra védelme nem vagy kevésbé lenne biztosított az uniós tagállamok közötti információcseréhez képest, akkor a tagállamok harmadik állam közbeiktatásával garanciális feltételek teljesülése hiányában is hozzájuthatnának a kívánt adatokhoz. A néhány jogi aktus rögzíti ugyan, hogy a harmadik ország köteles biztosítani az adatok megfelelő védelmét, de nem írja elő, mit jelent ez a védelem, így hiányoznak a minimum követelmények. Ezeket a feltételeket a szerződő államok az egyes megállapodások során határozzák meg, ahogy ez történt például az EU és USA közötti utas-nyilvántartó (PNR) rendszer kapcsán. [34] Ez a megállapodás természetesen nem az egyetlen. Itt kell megemlítenem a SWIFT-rendszerrel kapcsolatos döntést is, amely a pénzügyi tranzakciókra vonatkozó adatok továbbításának teremtette meg a jogi alapját. [35]

Harmadik országokkal való együttműködés azért is okoz problémát a gyakorlatban, mert – akár annak ellenére is, hogy azonos értékeket tartanak fontosnak az országok – bizonyos alapvető kérdésekben viszont eltérhet a nézetük. [36] Az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban is érték a személyes adatok védelme, de ez eltérően biztosított. Az USA-ban kevesebb intézményi garancia létezik, és inkább az egyéni jelzésnek és jogorvoslásnak jut szerep, azaz a bírósági eljárásban lehet jogvédelmet kapni, és nem annyira jogszabályi szinten. Ez a fajta megközelítés a nem amerikai állampolgárok számára azért is volt problémás, mert a valódi jogorvoslat csak az amerikai állampolgárok számára biztosított. A nem amerikai állampolgárok más szervhez fordulhattak jogi segítségért, így például a TRIP keretében (Traveller Redress Inquiry Program, Utasok Jogorvoslati Vizsgálóbizottságának Programja). Az Unióban viszont viszonylag hosszú történelme van az intézményes védelemnek. Jogforrástani szempontból is az amerikai szabályozás sajátosnak tekinthető, hiszen jóllehet szövetségi szinten is vannak átfogó adatvédelmi tárgyú törvények, ugyanakkor azok nem fedik le az adatvédelem teljes spektrumát, azt a legfelső bírósági esetjog és a tagállami törvényhozás egészíti ki. Amerika tehát az egyéni szabadságot védi, míg Európa az emberi méltóságot. Az USA-ban csak privacy van, míg az EU-ban a privacy részeként létezik az adatvédelem. [37] Az eltérő alapállás miatt nincsen egy átfogó adatvédelmi szabály az amerikai és uniós kapcsolatokra.

Az alapjogvédelemre vonatkozó szabályokat az egyes szerződések tartalmazzák esetleges jelleggel. Kiemelném az EU és az USA között, 2003-ban kötött kiadatási egyezményt és a kölcsönös eljárási jogsegélyről szóló egyezményt, amely egyezményeket a 2001. szeptember 11-i terrortámadás indukált. Az említett egyezmények azonban ezen a körön nyilvánvalóan túlnyúlnak. A kiadatási egyezmény 17. cikk (2) bekezdése tartalmaz – többek között – olyan kiadatási akadályt, amely szerint, ha az alkotmányos elvek a megkereső államban nem megfelelően biztosítottak, akkor meg lehet tagadni a kiadatást, és ha a szerződésben részes felek ezt a cikket eltérően értelmezik, akkor lehetőség van arra, hogy ebben a kérdésben egyeztessenek. A kölcsönös eljárási jogsegélyről szóló egyezmény is tartalmaz adatvédelmi korlátot.  Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek az egyezmények nem helyettesítik, csak kiegészítik az USA és a tagállamok között kétoldalú megállapodásokat. [38] Ezen keret-megállapodásokat természetesen – a további nemzetközi megállapodásokon túl – a belső jog tölti ki tartalommal, így a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény, amely a nemzetközi együttműködés jogintézményeinél általános követelményként rögzíti  – többek között – az emberi jogi klauzulát, amely szerint „a jogsegély iránti megkeresés teljesítését a miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész megfelelő garanciákhoz kötheti, a garanciavállalás elutasítása esetén pedig megtagadhatja a teljesítést, ha feltételezhető, hogy a külföldön folyó eljárás, a várható büntetés vagy annak végrehajtása nincs összhangban az Alkotmánynak, továbbá a nemzetközi jognak az emberi jogok védelmére vonatkozó rendelkezéseivel és alapelveivel.” [7. §] Ily módon a megkeresés megtagadható a nem megfelelő alapjogi, így különösen adatvédelemi hiányosságok miatt. Az eljárási jogsegély különös szabályainál pedig a törvény előírja, hogy a megkeresés esetén a locus regit actum elve érvényesül főszabályként, azaz a magyar jogot kell alkalmazni az eljárás során, kivéve, ha a megkereső hatóság külön kéri, hogy más eljárási szabályt alkalmazzanak, feltéve hogy azok nem összeegyeztethetetlenek a magyar jogrendszer alapelveivel. [64. § (1) bek.]

Ezen nemzetközi és belső jogi dokumentumok háttérszabályként funkcionálnak. Egyébként a külön megállapodásban részes államok az egyes szerződésekben „alkudozzák ki” a konkrét védelmi szintet, ahogy ez történt a PNR-megállapodás kapcsán is. A tárgyalások során számos adatvédelmi aggály merült fel, hiszen a légitársaságok mint magánszereplők részéről a személyes adatok kezelése kizárólag kereskedelmi célú volt, konkrétan jegyvásárláshoz volt szükséges. Ez az adatkezelés az első pillér keretében elfogadott irányelv, illetve a tagállami szinten megvalósult harmonizáció folytán kontrollált volt. A harmadik pillérben a védelem viszont a tárgyalások megkezdésekor a mainál is hiányosabb volt. [39] Eredetileg tehát az adatkezelés a közösségi jog területére esett. Az első PNR-megállapodás ennek fényében köttetett, amely azonban – mint ahogy azt az EU Bíróság is megállapította – téves alapokon született, hiszen döntésében a biztonsági tényező túlsúlyára tekintettel nem látta megállapíthatónak az irányelv hatályának kiterjesztését erre az adatkezelésre. A második PNR-egyezményt már a harmadik pillér sajátosságainak figyelembe vételével fogadták el. Az egyezményben meghatározták az adatkezelés célját (terrorizmus és ahhoz kapcsolódó bűncselekmények, illetve más súlyos bűncselekmények megelőzése, ezekkel szembeni küzdelem), az adatkezelés maximális tartamát, amelyet 15 évben maximáltak. Kiterjesztették továbbá a valós jogorvoslati jogot minden személyre, függetlenül állampolgárságától és lakóhelyétől. A célszerűség elvének teljesüléséhez azonban annak bizonyítása lenne szükséges, hogy az a sérelem, amelynek az elhárítására a jogalkotó törekszik, nagyobb, mint a személyes adatok kezelésével, továbbításával okozott sérelem. Ez azonban megkérdőjelezhető, hiszen minden utas közel 20 területre eső személyes adatát továbbítják a tengeren túlra, és 15 évig őrzik is a terrorizmus elleni harc jegyében. [40]

A megállapodások nemcsak az Unió és harmadik ország között köttetnek, hanem az egyes európai államok is szabadon köthetnek megállapodásokat adattovábbítás tárgyában. Itt szólhatok a Németország és az Egyesült Államok között született megállapodásról, amelynek tárgya a terrorizmussal gyanúsított személyek ujjlenyomatainak és DNS-mintáinak továbbítása. [41] Megemlítem továbbá a PNR-megállapodáshoz kapcsolódóan, hogy emellett az egyezmény mellett az egyes uniós tagállamok szabadon köthetnek megállapodást az Egyesült Államokkal, ahogy ezt megtette a Cseh Köztársaság is. Ebben a kétoldalú megállapodásban az USA nagyobb „szabadságot” kapott a Csehországból érkező utasnyilvántartással kapcsolatos adatok kezelésében. Így viszont az EU részéről adott „engedmények” szükségtelennek bizonyulnak. Emellett azonban még az uniós jog kohézióját is rombolja. [42]

Végül az EU saját adatbázisaiban kezelt adatok harmadik országnak történő átadása is képezheti megállapodás tárgyát, így az Europolnak és az Eurojustnak is van az USA-val megállapodása.

A harmadik országok és az Unió, illetve uniós országok kapcsolata is igényelné az átfogó szabályozást, hiszen a terrorizmus elleni küzdelemre való hivatkozással az egyének magánszférájába való beavatkozás egyre nagyobb méreteket ölt a személyes adatokhoz való hozzáférés következtében. Így joggal merül fel a kérdés, hogy hol van az a határ, ahol a bűnüldözés meghajol a személyes adatok védelméhez való jog és más alkotmányos alapjog előtt? [43]

Az alapjogvédelem egyes kérdései

Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozás nemcsak annak elveinek elfogadását jelenti, hanem az uniós igazságszolgáltatás átalakulását, azaz az alapjogi szemlélet megerősítését. Ezzel a lépéssel az Uniónak is van egy teljes alapjogi katalógusa. [EUSz. 6. cikk (1) bek.] [44] A Lisszaboni Szerződés érdeme az is, hogy az Alapjogi Chartát kötelező jogi erővel ruházza fel. Az Alapjogi Charta rendelkezéseit azonban nem kell alkalmazni Lengyelország és az Egyesült Királyság esetében. Így az EU Bírósága és a tagállami hatóságok sem érvényesítik e két országgal szemben a Chartában foglalt alapvető jogokat és elveket, amíg nem tisztázzák a Charta alkalmazásának egyes szempontjait. [45]

Jóllehet a bírói jogvédelem területén jelentős előrelépés történt a Lisszaboni Szerződés elfogadásával és az Alapjogi Charta kötelező erejének elismerésével, ugyanakkor az egyéni és közvetlen érintettség hiányára hivatkozva a Bíróság nagyon gyakran elutasítja a kérelmeket. Jóllehet az Alapjogi Charta is deklarálja a hatékony jogorvoslathoz való jogot és a tisztességes eljáráshoz való jogot. [46]

A Bíróság hatáskörrel rendelkezik a jogalkotási aktusok, a Tanács, a Bizottság és az EKB jogi aktusainak – kivéve a véleményt, illetve az ajánlást – és az Európai Parlament és az Európai Tanács által, illetve más uniós szervek, hivatalok által elfogadott, harmadik személy vonatkozásában joghatással járó aktusok jogszerűségi felülvizsgálatára. Bármely természetes, illetve jogi személy a neki címzett, illetve az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusokkal szemben keresettel fordulhat a Bírósághoz. [EUMSz. 263. cikk] A bírói felülvizsgálat az EKSz.-hez képest annyiban bővült, hogy valamennyi jogalkotási aktussal szemben helye van bírói felülvizsgálatnak, illetve  valamennyi uniós szerv, hivatal által elfogadott, harmadik személy vonatkozásában joghatással járó aktusok jogszerűségi felülvizsgálatának. [EKSz. 230. cikk] A Bíróság hatáskörének kibővítése azonban nem teljes körű, hiszen a KKBP területén bizonyos kivételekkel kizárt a bírói felülvizsgálat. Ennek egyik oka a bírói aktivizmustól való félelem. Ezt a közös kül- és biztonságpolitika területén születő döntések jellege is indokolja, hiszen ezek a döntések leginkább politikai, és nem jogi aktusok. Az előbbiek felülvizsgálatára pedig a Bíróság hatásköre nem terjed ki. [OMPI-ügy, EUMSz. 275. cikk] A politikai jelleg azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne ezeknek jogi hatásuk, éppen ebből kifolyólag enged kivételeket a szabályozás. [47]

Az alapjogvédelem területén az EJEB is fontos szerephez jut. Az EJEB jogosult az egyezmény betartásának teljes kontrollálására, így alapjogi szempontból az EU Bíróság döntésének felülvizsgálatára is. A Bíróság felett tehát kvázi fellebbviteli bíróságként fog funkcionálni az EJEB, amelyhez csak akkor lehet fordulni, ha a hazai és az uniós jogorvoslati fórumokat kimerítette az érintett személy. Az EJEB ezen tevékenysége hozzájárul a koherens alapjogvédelemhez.

Az egyensúly a számos pozitív lépés ellenére még mindig a biztonság felé hajlik a jogok rovására. Ahhoz, hogy az egyensúly helyreálljon mindenképpen szükséges lenne eljárási jogok katalógusának megszövegezése és a betartás kikényszerítése. Erre már kifejezett utalást találunk az Európai Unió működéséről szóló szerződésben. [EUMSz. 82. cikk (2) bek. b)-d) pont] A kölcsönös elismerés elvének mind szélesebb körű alkalmazása nem elegendő, mert a tagállamok között a kölcsönös bizalom még mindig nem maradéktalan. A bizalom azonban növekedne, ha uniós szinten lefektetnék a minimális eljárási garanciákat. [48]

Véleményem szerint az adatvédelem elégséges szintű biztosításához is a pillérrendszer megszüntetése megfelelő kiindulópont lehet, hiszen amint fent láthattuk az alapvető hiányosságok és félreértések a hármas pillér meghatározásából származtathatók. Csak az Európai Unió működéséről szóló szerződés új, 16. cikke mondja ki, hogy mindenkinek joga van a személyes adatainak védelméhez. Az adatvédelmi deklaráció a szerződés második címében, az általánosan alkalmazandó rendelkezések között kapott helyet, amely jelzi annak jelentőségét. A személyes adatokhoz fűződő jogot minden eljárásban szem előtt kell tartani, és annak érvényesülését lehető legszélesebb körben biztosítani kell. Előírja a rendelkezés azt is, hogy az Európai Parlament és a Tanács a rendes jogalkotási eljárás keretében köteles az alapvető adatvédelmi szabályokat lefektetni az uniós intézmények és a tagállamok általi azon adatkezelésekre vonatkozóan, amelyek az uniós jog területére esnek, és amelyeket az adatok szabad áramlása érint. Ezen szabályoknak a betartását egy független hatóságnak kell ellenőriznie. Speciális szabály hiányában azonban az egyének az Európai Unió működéséről szóló szerződés 16. cikkére hivatkozhatnak.

Vitatott azonban, hogy az adatvédelemi deklaráció közvetlen hatállyal bír-e. Ennek megítéléséhez több körülmény mérlegelése szükséges. A közvetlen hatályú érvényesülés melletti érv, hogy ezen alapjog kifejezése hasonlóan történt más, közvetlen hatállyal bíró joghoz (pl. a szabad mozgás és tartózkodás jogához). Ezt a megállapítást erősíti az is, hogy a Lisszaboni Szerződés az Európai Unió Alapjogi Chartáját jogilag kötelező szövegnek ismeri el, jóllehet az nem lett a Szerződés része. A Charta ugyanolyan kötőerővel bír, mint a szerződések. Az Unió elismeri és biztosítja az abban foglalt jogokat, szabadságokat és elveket. Harmadrészt pedig a deklaráció elhelyezése is jelzi, hogy az Unió kiemelt szerepet szán ennek az alapjognak. Jóllehet vitatható, hogy ezen alapjogot kibontó szabály hiányában is – mint ahogy erre a Szerződés előírása folytán sor kellene, hogy kerüljön – a Bíróság megállapítja-e majd a jogsértést. Az azonban bizonyos, hogy az uniós jogalkotó jövőbeli mozgásterét behatárolja ez a deklaráció. [49] A Chartában foglalt elvek kötik az Unió intézményein, szervein és hivatalain kívül a tagállamokat is, amennyiben uniós jogot hajtanak végre. [50] [Alapjogi Charta 51. cikk (1) bek.] Ezt erősíti a bírósági gyakorlat is. [Wachauf-ügy, ERT-ügy, Annibaldi-ügy] A tagállamoknak minden szervét köti, ha uniós jogot alkalmaz. [51] Az Európai Unióról szóló szerződés minden tagállamra kötelezően előírja, hogy „az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.” [EUSz. 6. cikk (3) bek.] Így az adatkezelés során is kötelesek a törvényesség követelményét betartani. [52] Szükséges az Alapjogi Charta és az EJEE egymáshoz való viszonyának tisztázása, amelyet az értelmezési szabály rögzít is, amely szerint az Alapjogi Charta nem biztosíthat alacsonyabb védelmet az egyezményben meghatározottnál. Természetesen ide kell azt is érteni, hogy az EU Bíróságának is legalább akkora védelmet kell biztosítani, mint az EJEB-nek. [53]

A Chartában deklarált jogoknak, elveknek azonban szükséges lenne a kibontása. [54] A deklarált jogok és szabadságok természetesen nem korlátozhatatlanok, de csak törvénnyel és lényeges tartalmuknak tiszteletben tartásával és a szükségesség és arányosság elvére tekintettel történhet. „Korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.” [Alapjogi Charta 52. cikk (1) bek.]

További kérdés, hogy a Tanácsra és az Európai Parlamentre milyen jogalkotási kötelezettség hárul, hiszen a Szerződés előírja, hogy a személyes adatok védelméhez való joggal kapcsolatban fektesse le a szükséges szabályokat. Kell-e a 95/46/EK irányelv helyett másik szabályt alkotniuk? Hiszen ez az irányelv a két uniós szerv együttdöntésével született, ugyanakkor a Szerződés kötelezése időben jóval későbbi, mint az irányelv elfogadása. Más a helyzet a rendőrségi és bűnügyi együttműködés esetében. Hiszen az itt meglévő 2008/977/IB kerethatározat nem a jelenleg előírt eljárásnak megfelelően született, mert abban a Parlament nem vett részt. Tehát ez a kerethatározat az előírt kritériumoknak nem felel meg. A korábbi második pillérben pedig nincs is az adatvédelemre vonatkozó szabály, így ez a kötelezettség mindenképpen fennáll a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozóan. Probléma azonban, hogy nincs meghatározva az időpont, amíg az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak eleget kellene tennie a jogalkotási kötelezettségének, és úgyszintén nincsen „szankció” a kötelezettség elmulasztása esetére.

A Kadi-ügyben a Bíróság lefektette azt, hogy az uniós állampolgárokkal szemben alkalmazott intézkedések során figyelemmel kell lenni az alapvető jogokra. Ennek a megállapításnak már csak azért is jelentősége lehet, mert a hiányos védelmi szabályokból kifolyólag jogforrásul, de legalábbis útmutatóul szolgálhat a jogalkalmazók számára. [55]

Összegzés

         Az adatvédelem megfelelő szintjének és a hatékony bűnüldözésnek, bűnmegelőzésnek egymás mellett kell érvényesülnie. A bűnüldözés nem tud adatok, adatbázisok nélkül működni sem nemzeti, sem regionális, sem nemzetközi szinten. A rendőrségi és a bűnügyi együttműködésnek azonban a jog uralma alatt kell megvalósulnia. A garanciális szabályoknak érvényesülnie kell ahhoz, hogy az Orwell-i világ ne ismétlődhessen meg. Ehhez szükséges az, hogy az alapvető adatvédelmi és más alapjogi rendelkezések megfogalmazásra kerüljenek.  

A Lisszaboni Szerződés ezt készíti elő. Az uniós polgárok védelmét nagyobb mértékben biztosítja a közös kül- és biztonságpolitika, illetve a rendőrségi és a bűnügyi együttműködés területén, de ez csak az első lépés lehet a megfelelő alapjogi védelem biztosítása felé. Előrelépést jelent, hogy az Európai Bíróság az EU jogának minden területére hatáskörrel rendelkezik, kivéve a közös kül- és biztonság területére eső rendelkezéseket és az ezek alapján született jogi aktusokat, de itt is megenged bizonyos kivételeket. [EUMSz. 273. cikk, 275. cikk]

Ezt az alapjogi védelmet erősíti továbbá az, hogy az Európai Unióról szóló szerződés deklarálja, hogy tiszteletben tartja az 1950-ben Rómában aláírt emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt, így az uniós állampolgárok – miután a belső jogorvoslati rendszert kimerítették – az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak, ha az Unió őket valamilyen alapjogukban megsértette. [EUSz. 6. cikk (2) bek.]

Nemcsak az EJEB előtt biztosított a hatékony jogorvoslathoz való jog, hanem mindenki jogosult az EU Bíróságához fordulni, „akinek az Unió által biztosított jogait és szabadságait megsértették.” [Alapjogi Charta 47. cikk]

Jóllehet uniós szinten az adatvédelem szabályai hiányosak, Magyarország vonatkozásában viszont azt állapíthatjuk meg, hogy a személyes adatok védelmére vonatkozó garanciák széles körben biztosítottak, ami azonban az átfogó problémát nem szünteti meg. A közvetlenül Magyarországra irányuló megkeresések esetében azonban a hazai előírások megfelelő védelmet biztosítanak a nemzetközi együttműködés területén.

A mérleg másik oldala a biztonsághoz fűződő érdek. Ez ma már nemcsak az egyre szélesebb, a tagállamok és harmadik államok közötti együttműködés keretében valósul meg, hanem a bűnmegelőzésnek, illetve a bűnüldözésnek hatékony eszköze az „államok feletti” szervek létrehozatala és a jogrendszerek, a jogi szabályozások közelítése is. Az Európai Unió a tág értelemben vett nemzeti büntetőjogok közelítését is célozza, amely nemcsak a nemzetek közötti rendőrségi és bűnügyi együttműködésnek előfeltétele, hanem az uniós intézmények hatékony működésének is, hiszen az az államok között bizalmat mélyítik. Így a kölcsönös bizalom erősítését szolgálná büntetőeljárási garanciák lefektetése, de ez ad alapot az Európai Ügyészség létrehozásának is. [56]

Felhasznált irodalom

BARENTS, René: The Court of Justice after the Treaty of Lisbon, In: Common Market Law Review, v. 47, n. 3, 2010, 709-728. o.

COUDRAY, Ludovic: Case law, In: Common Market Law Review, v. 41, n. 5, 2004, 1361-1376. o.

DOUGHAN, Michael: The Treaty of Lisbon 2007: winning minds, not hearts, In: Common Market Law Review, v. 45, n. 3, 2008, 617-703. o.

HIELKE, Hijmans – ALFONSO, Scirocco: Shortcomings in EU data protection int he third and the second pillars. Can the Lisbon Treaty be expected to help? In: Common Market Law Review, v. 46, n. 5, October, 2009, 1485-1525. o.

IGAZ Tünde: A schengeni felkészültségünk és adatvédelmi vonatkozásai, In: Laukó Károly: Bűnüldözés, adatvédelem, Schengen, BM Kiadó, Budapest, 2004, 59-80. o.

MICHAEL, Peter: Az EU Tanács Adatvédelmi Titkársága képviselőjének előadása In: Laukó Károly: Bűnüldözés, adatvédelem, Schengen, BM Kiadó, Budapest, 2004, 33-37. o.

PAPAKONSTANTINOU, Vagelis – DE HERT, Paul: The PNR Agreement and Transatlantic anti-terrorism cooperation: no firm human rights framework on either side of the Atlantic, In: Common Market Law Review, v. 46., n. 3, 2009, 885-919. o.

RIJKEN, Conny: Re-balancing security and justice: protection of fundamental right sin police and judicial cooperation in criminal matters, In: Common Market Law Review, v. 47, n. 5., 2010, 1455-1492. o

VAN ELSUWEGE, Peter: EU external action after the collapse of the pillar structure: in search of a new balance between delimitation and consistency, In: Common Market Law Review, v. 47, n. 4, 2010, 987-1019. o.

VERMUELEN, Gert – VANDER BEKEN, Tom – DE BUSSER, Els – DORMAELS, Arne: Blueprint for an EU Criminal Records Database, Maklu, Antwerpen-Apeldoorn, 2002

WEYEMBERGH, Anne: Approximation of criminal laws, the Constitutional Treaty and the Hague Programme, In: Common Market Law Review, v. 42., n. 6., 2005, 1567-1597. o.

WOUTERS, Jan – NAERT Frederik: Of arrest warrants, terrorist offences and extradition deals: an appraisal of the EU’s main criminal law measures against terrorism after „11 September”, In: Common Market Law Review, v. 41., n. 4., 2004, 909-935. o.

Felhasznált jogi dokumentumok

Alapjogi Charta

A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény

A Tanács 2009/315/IB kerethatározata (2009. február 26.) a bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról

A Tanács 2008/977/IB kerethatározata (2008. november 27.) a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről

Az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK rendelete (2000. december 18.) a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló

Az Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelve (1995. október 24. ) a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról

Az Európai Tanács 2252/2004/EK rendelete (2004. december 13.) a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról

Az Európai Közösséget létrehozó szerződés

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Az Európai Unióról szóló szerződés

Az Európai Unióról szóló szerződés (2006. 12. 29.)

Magyarázatok az Alapjogi Chartához http://eur-lex.europa.eu/hu/treaties/dat/32007X1214/htm/C2007303HU.01001701.htm#Note_E0001_expl 2011. 04. 01.

S. and Marper v. the United Kingdom (application nos. 30562/04 and 30566/04)

8. jegyzőkönyv az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikk (2) bekezdésével összefüggésben az uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozásáról

30. jegyzőkönyv az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról

36. jegyzőkönyv Átmeneti rendelkezésekről

21. Nyilatkozat a személyes adatok védelméről a büntetőügyekben folytatott igazságügyi, valamint a rendőrségi együttműködés területén

144/2008. (XI. 26.) AB határozat

---

[1] Lafayette Ron Hubbard (1911-1986) amerikai írónak a „Szcientológia Egyház” megalapítójának a Szcientológia: a gondolkodás alapjai c. könyvéből való az idézet.

[2] EUSz. 7. cikk

 (1) A Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Mielőtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ugyanezen eljárásnak megfelelően ajánlásokat tehet neki. A Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e.

(2) A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően, az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2 cikkben említett értékeket.

(3) A Tanács, amennyiben a (2) bekezdés szerinti megállapításra jutott, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat. Ebben az esetben a Tanács figyelembe veszi az ilyen felfüggesztésnek a természetes és jogi személyek jogait és kötelezettségeit érintő lehetséges következményeit.

A kérdéses tagállam a Szerződések szerinti kötelezettségei minden esetben továbbra is kötik ezt az államot.

[3] MICHAEL, Peter, az EU Tanács Adatvédelmi Titkársága képviselőjének előadása In: Laukó Károly: Bűnüldözés, adatvédelem, Schengen, BM Kiadó, Budapest, 2004, 36-37. o.

[4] Jóllehet a Lisszaboni Szerződés eltörölte a pillérrendszert, ugyanakkor számos olyan elem maradt, amely a pillérek közötti különbségtételt nem számolja fel. Amikor harmadik pillért említek a továbbiakban, mindig a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködést értem alatta, míg a második pillér alatt a közös kül- és biztonságpolitikát.

[5] DOUGHAN, Michael: The Treaty of Lisbon 2007: winning minds, not hearts, In: Common Market Law Review, v. 45, n. 3, 2008

[6] HIELKE – ALFONSO, i. m., 1496. o.

[7] A rendes jogalkotási eljárás a Lisszaboni Szerződéssel került be az uniós jogalkotásba, amely a Bizottság javaslatára a Tanácsban a kétharmados támogatást, valamint az Európai Parlament egyetértését követeli meg egy adott aktus elfogadásához. [EUMSz. 294. cikk] A rendőrségi és az igazságügyi együttműködés területén a Bizottságon kívül a tagállamok egynegyede is jogosult kezdeményezésre. [EUMSz. 76. cikk] Ehhez képest különös szabály az egyhangú döntés követelménye. Ez érvényesül a közös kül- és biztonságpolitika és az EU egyéb külső tevékenységének területein. [EUSz. 22. cikk (1) bek.] További fék, hogy a tagállamok egynegyede az Európai Tanács elé utalhatja a javaslatot, ha úgy véli, hogy az a büntető igazságszolgáltatási rendszerét alapjaiban érinti.

[8] A Tanács 2009/315/IB kerethatározata (2009. február 26.) a bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról Preambulum (3) bek., (8) bek., (16) bek. és (17) bek.

[9] Egy uniós bűnügyi nyilvántartás létrehozásának gondolata először az 1998-as bécsi akciótervben merült fel. Majd a kölcsönös együttműködéssel kapcsolatban a 2000. évi Tamperei ülésen az Európai Tanács megerősítette, hogy a jövőben a bűnügyekben történő igazságügyi és rendőrségi együttműködés fejlesztése egyik kiemelt sarokpontja kell, hogy legyen a tagállamok közötti együttműködésnek.

[10] VERMUELEN, Gert – VANDER BEKEN, Tom – DE BUSSER, Els – DORMAELS, Arne: Blueprint for an EU Criminal Records Database, Maklu, Antwerpen-Apeldoorn, 2002, 7. o., 19-20. o., 23. o., 27. o., 30. o.

A magyar Alkotmánybíróság a korábbi bűnügyi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos szabályokat megsemmisítette, mondván, az emberi méltóságot sérti az, ha a bűntettesek nyilvántartása a mentesült személy adatait differenciálatlanul a többi elítélt adataival együtt tartalmazza, merthogy az elkövetőnek a mentesülést követően joga a társadalomba való visszailleszkedés megfelelő körülményeinek biztosítása. Ha nem így lenne, indokolatlanul hosszú ideig érintené az elkövetőt a megkülönböztetés, a stigmatizáció.

Más uniós országokban viszont a hosszú ideig tartó tárolás alkotmányosnak bizonyult. Így a bűnügyi adatokat Svédországban 15 évig tárolják, ha az elítéltet legalább egy évi szabadságvesztéssel sújtották. Németországban pedig 3, 5, 10, illetve 20 évig kezelik az információkat a mentesítéstől számítva a szankció fajtájától és mértékétől függően. Jóllehet az Emberi Jogok Európai Bírósága a Puig Panella c. Spanyolország-ügyben megállapította az Egyezmény sérelmét, mert az elítéléséről 13 évig kezeltek adatot. [144/2008. (XI. 26. AB határozat] A Bíróság az S. és Marper c. Egyesült Királyság-ügyben is megállapította, hogy a magánszféra sérelmét a differenciálatlan nyilvántartási szabályok okozzák. [S. and Marper v. the United Kingdom (application nos. 30562/04 and 30566/04)]

[11] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1524. o.

[12] Az Európai Tanács 2252/2004/EK rendelete (2004. december 13.) a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról 4. cikk (3) bekezdés

[13] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1504-1505. o.

[14] RIJKEN: i. m. 1460-1461. o

[15] Ez az irányelv a legátfogóbban szabályozza regionális szinten az adatvédelemmel kapcsolatos alapelveket, amely a korábbi első pillérben született. Az irányelv 3. cikk (2) bekezdése egyértelműen kizárja azonban a közösségi jog (első pillér) hatályán kívüli alkalmazását, így különösen „(…) a közbiztonsággal, a védelemmel, a nemzetbiztonsággal (beleértve az ország gazdasági jólétét is, ha a feldolgozási művelet nemzetbiztonsági ügyre vonatkozik), továbbá a büntetőjog területén az állami tevékenységekkel kapcsolatos feldolgozási műveleteket.”

[16]  HIELKE – ALFONSO: i. m. 1502. o.

[17] COUDRAY, Ludovic: Case law, In: Common Market Law Review, v. 41, n. 5, 2004, 1368. o.

[18] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1503. o., 1508. o.

[19] 21. Nyilatkozat a személyes adatok védelméről a büntetőügyekben folytatott igazságügyi, valamint a rendőrségi együttműködés területén

[20] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1494. o., 1499. o.

[21] A Tanács 2008/977/IB kerethatározata (2008. november 27.) a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről 11. cikk d) pont, 28. cikk

[22] IGAZ Tünde: A schengeni felkészültségünk és adatvédelmi vonatkozásai, In: Laukó Károly: Bűnüldözés, adatvédelem, Schengen, BM Kiadó, Budapest, 2004, 61. o.

[23] Az S. és Marper v. Egyesült Királyság ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította az Egyezmény 8. cikkének sérelmét. A brit hatóságok határozatlan ideig tárolhatták a terheltek ujjlenyomatait és DNS-mintáit, függetlenül az elkövető korától és az elkövetett bűncselekménytől.  Az adatvédelem nem csak azért szükséges, mert ez minden személynek joga, hanem ez a hatóságokkal szembeni bizalmat is növeli. [S. and Marper v. the United Kingdom (application nos. 30562/04 and 30566/04)]

[24] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1490. o., 1492-1493. o., 1496. o.

[25] A védelempolitika az Unió műveleti képességének biztosítására törekszik. Ezt polgári és katonai eszközök igénybevételével biztosítja. A védelempolitika végrehajtása a tagállamok feladata. Ez természetesen nem érinti a tagállami védelmi politikát és a NATO-ban vállalt kötelezettségeiket sem. [EUSz. 42. cikk]

[26] Alapjogi Charta 8. cikk

(1) Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.

(2) Az ilyen adatokat csak tisztességesen és jóhiszeműen, meghatározott célokra, az érintett személy hozzájárulása alapján vagy valamilyen más, a törvényben rögzített jogos okból lehet kezelni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla gyűjtött adatokat megismerje, és joga van azokat kijavíttatni. (3) E szabályok tiszteletben tartását független hatóságnak kell ellenőriznie.

[27] v. ö. EUMSz. 68-69. cikk

[28] VAN ELSUWEGE, Peter: EU external action after the collapse of the pillar structure: in search of a new balance between delimitation and consistency, In: Common Market Law Review, v. 47, n. 4,  2010, 990-991 o., 994. o., 1010. o

[29] BARENTS, René: The Court of Justice after the Treaty of Lisbon, In: Common Market Law Review, v. 47, n. 3,  2010, 719. o.

[30] „Az Unió hatásköreinek gyakorlása érdekében az intézmények rendeleteket, irányelveket, határozatokat, ajánlásokat és véleményeket fogadnak el.” [EUMSz. 288. cikk] „A jogalkotási eljárás keretében elfogadott jogi aktusok jogalkotási aktusoknak minősülnek.” „A Szerződések által külön meghatározott esetekben jogalkotási aktusok a tagállamok egy csoportjának vagy az Európai Parlamentnek a kezdeményezésére, az Európai Központi Bank ajánlására vagy a Bíróság, illetve az Európai Beruházási Bank kérelme alapján is elfogadhatók.” [EUMSz. 289. cikk (3) és (4) bek.]

„Az uniós intézmények, szervek és hivatalok által az Európai Unióról szóló szerződés alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott jogi aktusok joghatása mindaddig fennmarad, amíg azokat a Szerződések alapján hatályon kívül nem helyezik, semmisnek nem nyilvánítják, vagy nem módosítják. Ugyanez vonatkozik a tagállamok között az Európai Unióról szóló szerződés alapján megkötött megállapodásokra.” [36. jegyzőkönyv átmeneti rendelkezésekről 9. cikk]

[31] Már nincs lehetősége együttes fellépés és közös álláspont elfogadására, illetve a határozatok elfogadása sem általában a közös stratégia meghatározására szolgál. [korábbi EUSz. 12. cikk]

[32] A Lisszaboni szerződés hatályba lépését megelőzően a megerősített együttműködés a KKBP területén elfogadott együttes fellépés és közös álláspont végrehajtására irányult. [korábbi EUSz. 27b. cikk]

[33] VAN ELSUWEGE: i. m. 992-993. o., 995-997. o.

[34] A PNR-rendszerre vonatkozó első 2004-es megállapodást az Európai Bíróság megsemmisítette, de 2007 júliusában erre vonatkozóan új szabályokat fogadtak el, amelyet az Európai Bíróság még nem vizsgált felül.

[35] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1499-1501. o., 1508-1509. o.

[36] WOUTERS, Jan – NAERT, Frederik: Of arrest warrants, terrorist offences and extradition deals: an appraisal of the EU’s main criminal law measures against terrorism after „11 September”, In: Common Market Law Review, v 41., n. 4, 2004, 930. o.

[37] PAPAKONSTANTINOU, Vagelis – DE HERT, Paul: The PNR Agreement and Transatlantic anti-terrorism cooperation: no firm human rights framework on either side of the Atlantic, In: Common Market Law Reviex, v 46., n. 3, 2009, 885. o., 888. o. 892. o., 897. o.

[38] WOUTERS – NAERT: i. m. 931. o., 934-935. o.

[39] 2008-ban került elfogadásra egy kerethatározat, amely a rendőrségi és bűnügyi együttműködés területére tartozó adatvédelmi kérdéseket átfogó módon kívánja rendezni, jóllehet számos külön megállapodás létezik, így az Europol, illetve az Eurojust tevékenységére vonatkozóan, vagy említhetjük a Schengeni Megállapodást is a biztonságpolitika területén. Ezt megelőzően a Prümi szerződés célozta ezt a hiányosságot orvosolni, amelyet hét uniós tagállam kezdeményezett a szorosabb bűnügyi együttműködés biztosítására, de fontos adatvédelmi előírásokat is rögzített, amelyek azonban kizárólag az együttműködéshez kapcsolódtak, és nem általános célkitűzéseket fogalmaztak meg.

[40] PAPAKONSTANTINOU – DE HERT: i. m.  886. o., 888-891. o., 901. o., 911-912. o., 917. o.

[41] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1500-1501. o.

[42] PAPAKONSTANTINOU – DE HERT: i. m. 918-919. o.

[43] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1500-1501. o.

[44] DOUGHAN: i. m. 671. o.

[45] 30. jegyzőkönyv az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról 1. cikk (1) bek.

[46] BARENTS: i.m. 723. o.

[47] VAN ELSUWEGE: i. m. 999. o., 1000-1001. o., 1005. o.

[48] RIJKEN: i. m. 1488-1489. o., 1491. o.

[49] HIELKE – ALFONSO: i. m. 1514-1515. o., 1517-1518. o., 1520. o.

[50] Az Unió intézményeit a Szerződések határozzák meg, míg a szerv és hivatal fogalma a Szerződések és másodlagos jogforrások által létrehozott valamennyi fórumot jelenti. [Magyarázatok az Alapjogi Chartához]

[51] Magyarázatok az Alapjogi Chartához 51. cikk

[52] RIJKEN: i. m. 1478. o.

[53] Magyarázatok az Alapjogi Chartához 52. cikk

[54] RIJKEN: i. m. 1478. o.

[55] HIELKE – ALFONSO i. m., 1509. o., 1519-1520. o.

[56] WEYEMBERGH, Anne: Approximation of criminal laws, the Constitutional Treaty and the Hague Programme, In: Common Market Law Reviex, v 42., n. 6, 2005, 1574-1575.o., 1577. o.