Nótári Tamás
A kora középkori salzburgi
birtokjegyzékek margójára
Írásunkban a kora középkori Salzburg teljes egészében ránk maradt birtokjegyzékeit tesszük vizsgálat tárgyává. A Notitia Arnonis (I.) és a Breves Notitiae keletkezésésnek korát és körülményeit, valamint szerkezetüket vázoljuk (II.), majd a két jegyzék politikailag némiképp eltérő tendenciáját elemezzük, megjegyzéseket téve nyelvhasználatukra és annak kapcsolataira az okleveles nyelvével (III.), végül pedig Salzburg különféle neveit – Iuvavum és Salzburg – és azok változatait rendszerezzük a kora középkori források tükrében (IV.).
I. A Notitia Arnonis keletkezésének idejének és céljának meghatározásában maga a szöveg van segítségünkre, hiszen a lejegyzés idejére a textus igen fontos utalást tartalmaz.[1] Mielőtt e mondatot behatóbban szemügyre vennénk, érdemes a Notitia Arnonis keletkezésével összefüggésben álló forrásokat áttekinteni. Nagy Károly oklevelei közül a 168-as számot viselőben királyok és királynők, hercegek és más, istenfélő emberek adományairól olvashatunk.[2] Ezen, Wolfram által 791-re datált[3] oklevél a hercegi és az egyéb emberektől származó adományokon kívül királyi és királynői adományokat is említ, amelyekre a Notitia Arnonis nem utal,[4] s ezt azért teheti, mivel – Pippin Tasziló gyámja lévén – Bajorország szoros kapcsolatba került a frankokkal, s a frank királyok visszamenőleg is a püspökség jótevőinek minősültek.[5] Ezek alapján ezen oklevél nem látszik összefüggésben állani a Notitia Arnonisszal, annál is inkább, minthogy a Breves Notitiae párhuzamos szöveghelye expressis verbis jelzi Pippin és nővére, Hiltrud közreműködését.[6] Ha tehát a 168-as oklevél kifejezetten a Notitia Arnonisra utalna, úgy igen sajátságos módon az oklevélben felsorolt tényeket az igazolandó dokumentum, vagyis a Notitia Arnonis nem tartalmazná.[7] Ezen oklevél természetesen párhuzamba állítható több, hasonló tartalmú oklevéllel. A 788-ból származó, 162-es számú oklevél szintén foglalkozik az aktuális bajorországi eseményekkel,[8] s ezt erősíti meg a Traditio Frisingensis is, amely szerint „anno secundo, quod domnus rex Carolus Baiuariam adquisivit ad Tassilonem clericavit”,[9] valamint „in secundo anno quo translatus est Tassilo dux de regno suo”.[10] Az aquisitio dátumát e források is egyértelműen 788-ra teszik, aminek alapján a Notitia „eodem anno, quo ipse Baioariam regionem ad opus suum recepit”[11] közlését teljes bizonyossággal a 788-as esztendőre vonatkoztathatjuk.[12] Az idézett mondat[13] alaposabb elemzése esetén kiderül, hogy az időhatározói bővítmény (anno, quo … recepit) az első állítmányhoz (exquisivi) tartozik, s ennek nem kell feltétlenül egyeznie a második állítmány (conscribere ad memoriam feci) által jelöltekkel, annál is inkább, mivel a két állítmány különválasztását sugallja az első állítmány után álló, azt magyarázó kitétel (a monachis et laicis).[14] Ugyanakkor e mondat nem feltétlenül bír perdöntő jelentőséggel a Notitia Arnonis datálásában, hiszen Benedictus diakónus mind az a viris valde senibus et veracibus diligentissime exquisivi, mind az ad memoriam conscribere fordulatokat szó szerint a Libellus Virgiliiből[15] vette át.[16]
Lehetséges tehát, hogy a Notitia Arnonist már 788-ban lejegyezték, azonban egy valamivel későbbi idő sem zárható ki; a rotulusi szöveghagyomány[17] címként a 790-es esztendőt (anno dcc lxxxx) adja meg, s csak a XV. századi betoldások tették hozzá a 788-ra utaló bejegyzést (anno dcc lxxxviii congestum), tehát az általunk ismert legkorábbi, a XII. századból származó datálás a 790-es évszámot engedi valószínűsíteni. Ezek alapján összefoglalva megállapítható, hogy 788 végén (eodem anno, quo ipse Baioariam regionem ad opus suum recepit) a Nagy Károly által követelt, és a Salzburg által készségesen prezentált, részint régebbi feljegyzésekre támaszkodó és ezekből merítő, részint új adalékokat tartalmazó kimutatás valamikor Bajorország frank okkupációja, vagyis 788 és – amint a szöveghagyományból következtetni lehet – 790 között keletkezett.[18]
A Notitia Arnonis szerkezetének áttekintése nem okoz különösebb nehézséget, Lošek ezt a következőképp vázolja:[19]
Praefatio
A A salzburgi Ecclesia Sancti Petrinek tett adományok (1–6.)
1. Hercegi adományok (1–5.)
a Theodo (1.)
b Theodbert (2.)
c Hucbert (3.)
d Odilo (4.)
f Tasziló (5.)
2. Nemesek és félszabadok adományai (6, 1–25.)
a Adományok (6, 1–21.)
b Cella Au (6, 22–23.)
c Cella Otting (6, 24–25.)
3. Ecclesiae parochiales (6, 26–28.)
B Nonnberg (7.)
C cella Maximiliani (8, 1–7.)
Eschatolcollon (8, 8.)
A későbbi feljegyzéssel, a Breves Notitiaevel szemben tehát a Notitia Arnonis szerkezete könnyebben áttekinthető – a hercegi adományok természetesen adódó kronológiai rendszere mellett megjelenik ugyan a topográfiai elv is, ám a szerző ezen belül is igyekszik az időbeli sorrendiséget megtartani.
II. A Breves Notitiae Arnt három alkalommal is érsekként említi, azonban érdemesnek tűnik az archiepiscopus-helyeket behatóbban szemügyre venni. Az első szöveghely[20] esetében már Wilhelm Levison is felhívta a figyelmet, hogy feltehetően egy korai glossa marginalisszal van dolgunk.[21] Az archiepiscopus megnevezés teljességgel jogos Arn 798 utáni ténykedéseire vonatkoztatva, azonban a notum sit, quod fordulat későbbi betoldásnak tűnik, amit a pars kifejezés a Breves Notitiaeben egyedül itt előforduló pluralisa is megerősíteni látszik[22] – ezek alapján valószínű, hogy e mondat mindenestül későbbi interpolációként került a szövegbe. A második szöveghely[23] kapcsán feltételezhetjük, hogy nem későbbi betoldással van dolgunk, ugyanis nem volna logikusan megmagyarázható, hogy a másoló miért éppen ebben az esetben kívánta volna Arn érseki méltóságát hangsúlyozni, a többiben viszont csupán püspökként említette volna.[24] A harmadik locus[25] eredetiségében nincsen okunk kételkedni, és a Breves Notitiae tizennegyedik fejezetétől kezdve megfigyelhető, a topográfiai csoportosításon belüli kronológiai elrendezés alapján megállapítható, hogy az idézett és az azt követő paragrafusokban[26] említett adományokat Arn mint érsek kapta, mégpedig 798 után.[27] A Breves Notitiae számos alkalommal említi Arnt mint püspököt,[28] érsekként megbízhatóan két helyen találkozhatni vele,[29] az egyik szöveghely egyértelműen 798 utánra, a másik pedig a 798 körüli időre utal; mindebből a következő két – egymásnak ellentmondó – következtetést vonhatjuk le. Egyfelől feltételezhetnénk, hogy 798 után – s ha a Breves Notitiae keletkezési idejét 798 utánra és 816 előttre tesszük, ez tizennyolc évet jelent – olyan kevés jogügyletet foganatosítottak, hogy a forrás Arnt legfeljebb két helyen nevezhette meg mint érseket. Másfelől kiindulhatnánk abból is, hogy a Breves Notitiae oly röviddel 798, vagyis Salzburg érsekséggé válása után került lejegyzésre, hogy csak a közvetlenül 798 után végbement ügyletek nyerhettek felvételt a szövegbe, vagyis az ajándékozások, cserék és adásvételek túlnyomó része 798 előtt jött létre.[30]
Herbert Haupt a Breves Notitiae későbbi – bizonyos pontokon egészen a IX. század közepére tehető – datálása mellett foglalt állást, érvelését főképp nyelvi és stiláris alapokra helyezve. A forráson belül megkülönböztetett egy Breves Notitiae I. (hozzávetőlegesen 1–14. fejezet) és egy Breves Notitiae II. (15–24. fejezet) textust, a Breves Notitiae I. keletkezését 798 utánra vélelmezte, tekintettel arra, hogy azon fejezetek Arnt érsekként említik[31] – ugyanakkor ezt csak két szöveghelyen tudta kimutatni,[32] amelyek közül az első bizonyosan későbbi betoldás eredménye.[33] Nyelvi érvként hozta fel a fornax substantivum használatát, nevezetesen hogy míg az első rész többször a fornacium loca fordulattal él,[34] addig a későbbiekben a fornacium I megfogalmazás[35] található,[36] ám ezen okfejtést Fritz Lošek számos, igen találó érvvel cáfolta meg. Egyrészt felette problematikus csupán egyetlen szöveghely alapján nyelvfejlődési tendenciákra következtetni; másrészt a fornacium I szerkezetben nem feltétlenül kell singularis nominativust látnunk, a genitivus partitivuskénti használat éppúgy elképzelhető; harmadrészt ha a fornacium mégis singularis nominativus volna, úgy ez egyértelműen beleillenék a középlatin nyelvfejlődésnek a bonyolultabb harmadikról az egyszerűbb második declinatio felé hajló tendenciájába; negyedrészt a fornax és a fornacis locus között jelentésbeli különbségek is felfedezhetőek; ötödrészt pedig nehezen magyarázható, hogy miért állna a klasszikus latinitástól távolabbi fornacium alak a későbbi, tehát a Karoling-kor nyelvi emendatiója után lejegyzett részben.[37] (Ugyanez áll Hauptnak a fluvius szó kapcsán kifejtett argumentációjára.[38]) Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Breves Notitiae második része a némiképpen sematikus „David presbiter vir nobilis ad Salzpurch totum dedit, quod habuit ad Chirihheim”[39] minta szerint alakul,[40] ám az ott megmutatkozó – az első, erősebben elbeszélő hangvételű részhez képest valóban jelentős – stiláris változások oka elsősorban a tartalmi különbségekben keresendő.[41]
Ezen érveket, amelyek alapján a Breves Notitiae keletkezési időpontjául a 798-as évet vélelmezzük, vagy pedig egy, kevéssel későbbi esztendőt fogadunk el, erősítik a (michael-)beuerni templom feletti vita körülményei.[42] Az említett Ludowicus rex minden bizonnyal Jámbor Lajos lehetett, a vitát pedig Nagy Károly király idején, legkésőbb 799 augusztus vége előtt fejezhették be, ugyanis ugyanezen év szeptember 1-jén halt meg az említett Gerold[43] – vagyis a Breves Notitiae tizenharmadik fejezetében foglaltak legkésőbb 799-ben megtörtént eseményekről szólnak.[44] A röviddel 798 utáni datálást támasztja alá a Nagy Károly által Salzburgnak biztosított immunitás ténye, ami indokolhatta a birtokviszonyok tisztázását; s noha Nagy Károly ezen oklevele elveszett, az ebben foglaltakra Jámbor Lajos 816. február 5-én kelt és Német Lajos 837-ből származó megerősítő okleveleiből következtethetünk.[45] Heinrich Wanderwitz ezek alapján 798 és 814 közé teszi a Breves Notitiae keletkezését,[46] azonban ezt az intervallumot szűkíthetjük azáltal, ha – amint ezt a történelmi körülmények figyelembevétele is indokolja – feltételezzük, hogy a Salzburgnak adott immunitás összefügg, s ezért időben is nagyjából egybeesik Salzburg érsekséggé tételével.[47] Megállapítható, hogy az általa adományozott immunitásokat Nagy Károly túlnyomórészt 787 és 800 között adta ki.[48] Ezek alapján a Salzburgnak adományozott immunitás terminus post quemjeként 798-at, terminus ante quemjeként pedig 800-at határozhatjuk meg, tehát ismét a 798 és 800 közötti időszakot adhatjuk meg a Breves Notitiae keletkezési koraként.[49]
Fritz Lošek felosztását követve a Breves Notitiae szerkezeti felépítése – amely mind a tartalmi, mind pedig a nyelvi és stiláris szempontokat felöleli – a következőképpen vázolható:[50]
Praefatio
1–13, 13.
A Theodo és Rupert (1–3, 7.)
a A Rupert-legenda és az első adományok (1–2, 11.)
b Libellus Virgilii I/1. (3, 1–3, 7.)
B Rupert és Theodbert (3, 8–5, 5.)
a Libellus Virgilii I/ 2. (3, 8–3, 16.)
b Nonnberg (4.)
c Szent Péter-kolostor (5.)
C Hucbert (6–7, 4.)
a Adományok (6.)
b Betoldás: vadászati jog és erdőhasználat (7, 1–7, 2.)
c Adományok (7, 3–7, 4.)
D Odilo és Virgil (7, 5–10, 5.)
a A hatalmi viszonyok és az első adományok (7, 5–7, 7.)
b Libellus Virgilii II. (8, 1–8, 15.)
c Odilo adományai a cella Maxilimianinak (9.)
d A nemesek adományai a cella Maximilianinak (10.)
E Virgil (és Tasziló) (11–13, 13.)
a A hatalmi viszonyok és az első adományok (11, 1–11, 3a)
b Betoldás: pótlások az adományokhoz (11, 3b–12, 3.)
c Libellus Virgilii III. (13, 1–13, 7.)
d Adományok Ottingnak (13, 8–13, 13.)
Nemesek és közrendűek adományai Salzburgnak (14, 1–24, 4.)
Az első részben (1–13.) a kronológiai, a második részben (14–24.) a topográfiai rendezőelv dominál, azonban ezen alapelvek alkalmazása nem következetes. Az első részben általában az egyházi és a világi oldal főszereplői párban jelennek meg, tehát a salzburgi püspökök Ruperttől Virgilig[51] és a bajor hercegek Theodótól III. Taszilóig; Hucberttől kezdve a passzusok végén, a hercegi adományok után a nemesek adományai következnek.[52]
III. Érdemes némi figyelmet szentelni a Breves Notitiae és a korábbi salzburgi textusok viszonyának, különös tekintettel a Gesta Hrodbertire és a Notitia Arnonisra. A Breves Notitiae szövegére jelentős hatást gyakorolt a Rupert életéről szóló hagiografikus mű, ellentétben a Notitia Arnonis textusával, amelyben Rupert nem annyira szentként, hitvallóként, illetve püspökként jelenik meg, hanem sokkal inkább domnus Hrodbertusként,[53] akinek ténykedésére, illetve az erről készült okiratokra a feljegyzés írója biztonsággal támaszkodhat.[54] A Notitia Arnonis és a Breves Notitiae ezen különbségét érthetővé teszi, hogy a Notitia Arnonisban Arn püspök, illetve Benedictus diakónus nem a salzburgi primátus legitimációját tartotta szem előtt, ami utóbb, a Breves Notitiaeben elsődleges fontosságot nyert, s amit a ruperti hagyomány felelevenítése nagyban elősegíthetett.[55] Eltérések mutatkoznak Rupert működésének ábrázolása során abban is, hogy a Breves Notitiae a szent apostoli funkcióját hangsúlyozza: a Gesta Hrodberti negyedik fejezete szerint a szent elsősorban a keresztény hit megújításán munkálkodott,[56] a Breves Notitiae állítása szerint Rupert keresztelte meg Theodo herceget előkelőivel együtt,[57] a Conversio Bagoariorum et Carantanorum első fejezete e térítést az egyszerű népre is kiterjesztette.[58] A Breves Notitiae nyomatékkal említi Rupert egész Bajorországra és annak népeire kiterjedő működését[59] – félreérthetetlenül a salzburgi primátust alátámasztani szándékozó tendencia –, ám természetesen hallgat a Gesta Hrodbertiben említett lorchi,[60] és a Conversióban leírt, Pannónia határáig terjedő utazásáról.[61] A Seekirchen am Wallerseére vonatkozó adatot már mind a Gesta Hrodberti, mind a Conversio,[62] mind pedig a Breves Notitiae tartalmazza.[63] A Gesta Hrodberti – és a Conversio – szerint Rupert Salzburgba érvén ott régi, még a római korból származó, ám immáron romos építményeket talált,[64] s a Theodo hercegtől kért engedélyt megkapván építkezni kezdett.[65] Ezzel szemben a Breves Notitiae szerint Rupert a herceg hozzájárulásával jött Salzburgba, ott régi épületeket talált, felépített egy templomot, berendezte püspöki székhelyét, s csak ezek után jelent meg Theodo herceg, aki székhelyül nekiadta e helyet, s egyéb adományokat tett.[66]
Mindezekből világosan kitűnik, hogy a Breves Notitiae ábrázolásában Salzburg jelentősebb szerepet játszik, valamint Rupert kötődése jóval szorosabb a városhoz, mint akár a Gesta Hrodberti, akár a Conversio elbeszélésében: a Rupert által Salzburg előtt felkeresett helyek közül egyedül Seekirchenről esik szó, tekintettel arra, hogy Salzburg ott – ellentétben Lorch városával, amelyről a Breves Notitiae hallgat – birtokokkal rendelkezett; Rupert önállóan cselekedett Salzburgban, Theodo csak utóbb adta ténykedésének eredményéhez hozzájárulását, ami a salzburgi püspökök aktivitását és autonómiáját hangsúlyozza.[67] A Breves Notitiae a cella Maximiliani alapításáról szóló passzusának[68] – a Libellus Virgilii egy részének[69] – előképe nagy valószínűséggel a Gesta Hrodberti vonatkozó paragrafusa[70] lehetett.[71] Az egyetlen adásvételt, amelyre a Gesta Hrodberti is kitér, Piding megvásárlását[72] a Breves Notitiaeben is megtalálhatjuk.[73] A Rupert által alapított apácakolostor kapcsán a Gesta Hrodberti említést tesz arról, hogy a püspök saját hazájából, Wormsból hozta magával rokonát, Erintrudist, akit a kolostor élére állított,[74] a Breves Notitiae természetesen nem utal Wormsra, hiszen egyfelől a szent származásának kérdését[75] sem tárgyalja, másfelől a forrás tendenciájának megfelelően pedig a püspök saját hazája nem lehetett más, mint maga Salzburg;[76] hasonlóképpen hangsúlyozza a Breves Notitiae, hogy Erintrudis apácafőnöknővé tétele a herceg engedélye és akarata szerint történt,[77] ami világosan jelzi az egyetértésben eljáró püspök és herceg képét, ami a Breves Notitiaen végigvonul.[78]
A Breves Notitiae helyenként erősen Karoling-párti ábrázolásmódja a kutatók körében – ha különböző mértékben is – elismert és elfogadott.[79] E tendenciát jelzi Pippin és anyja, Hiltrud előfordulása a szövegben,[80] akiket a Notitia Arnonis egyáltalán nem említ, s akik mellett Tasziló herceget az elbeszélés egyfajta mellékszereplővé fokozza le.[81] A Breves Notitiae mindössze öt alkalommal említi Taszilót,[82] szemben a Notitia Arnonis – a terjedelmét tekintve rövidebb forrás – kilenc locusával,[83] grammatikailag pedig csupán egy alkalommal szerepel alanyként a textusban.[84] (A Notitia Arnonis és a Breves Notitae eltérő forráskezelésének egyik legszembetűnőbb példája a Nonnbergnek tett adományokkal foglalkozó szöveghely – nemcsak tartalmát,[85] hanem a textusban elfoglalt helyét tekintve is: míg a Breves Notitiae besorolja a Rupert és Theodbert korában és közreműködése révén juttatott adományok közé,[86] addig a Notitia Arnonis teljességgel különálló fejezetet és önálló praefatiót szentel e donatióknak.[87]) Herwig Wolfram a Notitia Arnonisra az (eindeutig) prokarolingisch minősítést használja,[88] Heinrich Wanderwitz viszont a Notitia Arnonis kapcsán a forrásnak az Agilolfingek iránt táplált egyértelmű rokonszenvéről szól, a bevezetés és a zárófejezet kivételével.[89] Fritz Lošek megállapítja, hogy amint a Notitia Arnonis, úgy a Breves Notitiae esetében sem jogos ilyen egyértelmű és lapidáris megállapítással élni, és rámutatott arra, hogy az egyes bajor hercegek megítélése személyenként változó; a feltétlenül pozitív Theodo- és Theodbert-képet az Odilóról és Taszilóról festett, korántsem hízelgő portrék követik, amit a Libellus Virgiliiben vázolt konfliktus is alátámaszt.[90]
Egyértelműen megállapítható, hogy a két forrás közül egyik sem szolgált a másik számára előképül, vagyis a Breves Notitiae nem tekinthető a Notitia Arnonis kibővített átdolgozásának, attól teljességgel függetlenül jött létre.[91] Mindkét auctornak – a Notitia Arnonis esetében Benedictus diakónusnak és a Breves Notitiae ismeretlen szerzőjének – bizonyos feljegyzések álltak rendelkezésükre, amelyeket forrásként használhattak.[92] További lényeges különbséget jelez a két forrás címe is: a Notitia Arnonis singularisa mutatja, hogy esetében egy utólag elkészített, gyűjtőmunkán alapuló, egységes feljegyzéssel van dolgunk, a Breves Notitiae pluralisa pedig jelzi, hogy nagy valószínűséggel számos, korábban készült feljegyzést olvaszt magába.[93] A két szöveg között bizonyos eltérések mutathatók ki azon tekintetben is, hogy az általuk felhasznált forrásokat – korábbi notitiákat – mennyire aktualizálták, igazították saját korukhoz: az aktualizálásokat, amelyeket a Notitia Arnonis és a Breves Notitiae azonos tartalmú helyeinek összevetéséből ismerhetünk fel, legtöbbször a nunc, illetve a tantummodo szó jelzi.[94] A módosítások során gyakorta a latin, illetve római helységneveket helyettesítették germán nevekkel, a gazdasági és topográfiai viszonyokat néhol igyekeztek megfeleltetni a kor viszonyainak, a rövidebb szöveg, vagyis a Notitia Arnonis szenvedett változtatásokat – ugyanakkor aktualizáló tendenciákat csak azon szöveghelyeken érhetünk nyomon, amelyeket mindkét forrás tartalmazott, ám e módosítások soha nem találhatóak meg egyidejűleg a két textus azonos tartalmú locusaiban.[95] Ezen eredményekből két következtetés vonható le: egyfelől – amint már megállapíthattuk – sem a Notitia Arnonis, sem a Breves Notitiae nem szolgált a másik szöveg előképéül vagy forrásául, másfelől pedig kitűnik, hogy a későbbi textus, a Breves Notitiae őrzi a régebbi, az eredeti forrásokhoz, notitiákhoz közelebb álló szövegréteget.[96]
Nyelvileg a Breves Notitiae – akárcsak a Notitia Arnonis – sajátos keveréke az oklevéli és a historikus elbeszélő nyelvnek; érdemesnek tűnik e jelenségre néhány példát felvillantani. Az adományozás, átadás megjelölésére a Breves Notitiae leggyakrabban a dare, valamivel ritkábban a tradere kifejezést használja, ezzel szemben a Notitia Arnonisban a tradere jóval gyakrabban fordul elő, mint a dare: tekintettel arra, hogy a két szó között lényeges jelentésbeli különbséget nem fedezhetünk fel, ha a különféle verbumokkal jelzett, a két forrás tartalmilag azonos helyein előforduló birtokok jellegét és jogi sorsát vizsgáljuk, e terminológiai eltérés oka másutt keresendő.[97] Mivel a Notitia Arnonis Nagy Károly számára készített, a Salzburgi Püspökség vagyoni helyzetét igazoló dokumentumként keletkezett, a hivatalos nyelvhasználathoz közelebb álló tradere verbumot alkalmazza gyakrabban, a Breves Notitiae pedig – tekintettel a kevésbé szigorúan hivatalos, sokkal inkább általánosan legitimációs célzatra – a köznyelvibb dare igét preferálja, amiben már a Karoling-kor nyelvi reformja is érezteti hatását.[98] Ugyanezen hatásnak tudható be a Breves Notitiae grammatikailag messze korrektebb alak- és mondattana, ami többek között a participiumhasználatban is megmutatkozik: a Breves Notitiaeben számos helyen a loco dicto,[99] illetve loco vocato[100] fordulattal találkozhatni, szemben a Notitia Arnonisban rendszeresen előforduló villa nuncupante összetétellel.[101] (A passzív értelemben használt nuncupante participium imperfectum igen jellemző a Merowing-kor okleveleire, amit nagy valószínűséggel az Agilolfing diplomák is átvettek.[102]) Az oklevéli nyelv a Breves Notitiaeben számos esetben átadja helyét az elbeszélő stílusnak, kiváltképp azon részekben, amelyeket a számunkra ismeretlen szerző a cella Maximiliani[103] és Otting[104] kapcsán kibontakozott vitát tematizáló Libellus Virgiliiből vett át: e két helyen él az auctor az oratio recta eszközével,[105] amivel a Notitia Arnonisban egyáltalán nem találkozhatni.
IV. A Kr. u. I. században, a római uralom elején keletkezett város, Iuvavum nevének etimológiája máig nem kellően tisztázott, a rómaiak nagy valószínűséggel az ott lakó kelta népességtől vették át e megnevezést. Szintén jó okkal elfogadhatjuk, hogy a Iuvavum név a Salzach folyó régebbi nevével, a I(u)varus megnevezéssel rokonságban áll, s hogy ebben az esetben a folyónév régebbi a városnévnél, vagyis a Iuvavum név a I(u)varus származéka. A bajor uralom előtt e nevet utolsóként Eugippius Vita Sancti Severini című művének tizenharmadik fejezete említi, amikor egy Iuvaónak nevezett város közelében történtekről emlékezik meg.[106] A Gesta Hrodberti Rupert vándorlása során egy, az Ivarus folyó mellett fekvő, régi nevén Iuvavumnak nevezett helyről tesz említést,[107] a Rupert által alapított és rokonára, Erintrudisra mint vezetőre bízott apácaközösség elhelyezése kapcsán pedig a iuvavumiak felső váráról emlékezik meg:[108] tehát megnevezésként az antik Iuvavum névből képzett adiectivumot használja.
A Breves Notitiae egy érdekes szöveghelyén a két név mintegy egymást magyarázza, ugyanis a forrás egy, a Iuarus folyó mellett fekvő, Iuvavo nevű helyről beszél, amit közönségesen (népnyelven) Salzburgnak hívnak.[109] Egyebütt a Breves Notitiae gyakran él a Salzburg, Salzburch illetve Salzpurch névvel,[110] máshol többször használja a Iuvavensis,[111] ritkábban a Salzburgensis melléknevet.[112] A Notitia Arnonis bevezetője Salzburg városáról beszél, amely a iuvavumiak körzetében, az Igonta folyó mellett van, amit más néven Salzachnak neveznek (oppidum Salzburch in pago Iobaocensium super fluvium Igonta, qui alio nomine Salzaha vocatur [113]); e megfogalmazás tehát nem csupán a város, hanem a folyó esetében él a két név egymást magyarázó lehetőségével. Kérdésként merülhet fel, hogy a kettős megnevezés mennyiben értékelhető a korabeli kétnyelvűség bizonyítékaként, vagy pedig Arn kora tudományos igyekezetének kell betudni.[114] A Notitia Arnonis egyebütt a Salzburc, Salzburch és Salzpurch neveket használja,[115] valamint egy alkalommal a Salzburgensis adiectivumot.[116] A Notitia Arnonis megfogalmazása (in pago Iobaocensium) – amely párhuzamba állítható a Breves Notitiae egyetlen alkalommal használt in pagum Iuvavensem[117] fordulatával[118] – fokozott figyelmet érdemel, mivel a későbbiekben mindkét feljegyzés germán nevén, a Salzburggau különféle alakjaival (in pago Salzburchgaoe, -burgaoe, -burgowe, in pago Salzburgoense)[119] élve emlegeti. (Ennek kapcsán kell szót ejteni Willi Mayerthaler azon – a szakirodalomban némiképp vitatott[120] – etimológiai okfejtéséről, miszerint a pago Iuvavensis jelzős szerkezetbe a Iuvavensis adiectivum helyébe a kétségkívül ősibb, a Salzach kelta–latin folyónevét, az Ivarust behelyettesítve a *Pagoivaro, vagyis Salzburggau, illetve Salzachgau szó képezhette a bajorok népnevének – Bagovari – etimonját.[121]) A Conversio Bagoariorum et Carantanorum a Iuvavum városnevet e formában nem tartalmazza, a Gesta Hrodbertivel átfedést mutató első fejezete csupán – jelzős szerkezettel – a Iuvarus (vagyis a Salzach) folyó mellett fekvő, régi nevén iuvavuminak nevezett helyet említi (locum iuxta fluvium Ivarum antiquo vocabulo Iuvavensem vocatum[122]), ami egybecseng a Iuvavensis adiectivumot gyakorta alkalmazó tendenciával.[123] A Salzburc, illetve Salzpurc mint nomen két alkalommal,[124] a Salzburgensis adiectivum pedig három helyen fordul elő e forrásban.[125]
Míg a Iuvavum városnévként a IX. századtól kezdve egyre ritkábban fordul elő a forrásokban, addig az ebből származó Iuvavensis melléknév mind okiratokban, mind pedig irodalmi művekben tovább él a Salzburgi Érsekség nevében Arntól (785/798–821) kezdve egészen Heroltig (939–958) az érsekek hivatalos megnevezése: sanctae ecclesiae Iuvavensis archiepiscopus.[126] A Iuvavenses, vagyis a salzburgiak adiectivum substantivumkénti használata némiképp korlátozott,[127] ugyanakkor a Salzburg nomenből képzett Salzburgensis adiectivummal több szöveghelyen is találkozhatni.[128] A X. század közepéig a Salzburgensis melléknév előfordulása nem általános, azonban a X. század második felétől, kiváltképpen pedig a XI. és a XII. századtól szinte teljességgel kiszorítja a klasszikusabb Iuvavensis alakot.[129] Ugyanakkor a Iuvavensis jelző oly szorosan hozzátapadt az érsekség nevéhez, hogy az oklevelek kiállítási helyeként, még azon esetekben is, ha a szöveg magáról a Salzburgi Érsekségről, vagyis az ecclesia (sedis) Iuvavensisről szól, Salzpurchot jelölik meg.[130] Bizonyos textusok a Iuvavensis jelzőt a Salzburgensisszel magyarázzák, így például Arn (Iuvenensis (sic!) ecclesiae archiepiscopus necnon Salzburgensium[131]) és Adalwin érsek (Adalwino archiepiscopo sanctae ecclesiae Iuvauensis qui et Salzpurgensis vocatur[132]) esetében.
Magyarázatot igényel azon kérdés, hogy a Iuvavum nomen eltűnése, illetve a Salzburg (és alakváltozatai) általi kiszoríttatása után miért maradt a Iuvavensis adiectivum még jó ideig használatban, noha az új, germán névből képzett Salzburgensis melléknév is rendelkezésre állott. Ennek okai feltehetőleg az írott latinitásban, illetőleg a germán nevekből derivált, latinizált melléknevek nehézkességében keresendők: a Iuvavensis adiectivum kizárólag írásbeli alkalmazását a hosszabb időn át azonos és biztos ortográfia is mutatja – a latin szóbeliség utolsó lecsapódása az írott forrásokban alighanem a Notitia Arnonis praefatiójában megjelenő in pago Iobaocensium fordulat lehetett. Több évszázados koegzisztencia után a XII. századtól a Salzburgensis melléknév szinte teljességgel kiszorította a Iuvavensist, amit annak tudhatunk be, hogy míg a Salzburgensis adiectivum városnévi eredete és bázisa változatlanul – és immáron egyedüliként – használatban volt, addig a Iuvavensis főnévi kapcsolódás nélküli, önálló melléknévként már a kancellária nyelvében sem mutatkozott életképesnek.
Mindezek tükrében felmerül két kérdés. Miként magyarázható a Iuvavumról Salzburgra történt névváltozás, illetve e nevek időleges egymás mellett élése? Törvényszerűnek tekinthető-e az etnikum megváltozása esetén – mint például esetünkben a Bajor Hercegségnek a VI–VIII. századi története során – a topográfiai megnevezések újakkal történő felcserélése? Az utóbbi kérdésre egyértelműen nemleges választ adhatunk: az újonnan betelepülők főszabály szerint megtartották a korábbról származó, általuk mintegy „készen talált” földrajzi neveket, még azon esetekben is, ha ezek jelentése számukra nem volt világos – e jelenség során elegendő az e területről való Atanate/Adnet, Albina/Alm, Morciacum/Morzg, Ovilavis/Wels, Lentia/Linz, Vindobona/Wien, Lauriacum/Lorch, Batavis/Passau, Quint(i)anis/Künzing, Augusta (Vindelicum)/Augsburg nevekre gondolnunk. Egyáltalában nem meglepő tehát, hogy a ma egynyelvű terület számos város- és folyóneve nem a germán beáramláskor született, hanem a római, illetve a rómaiakat megelőző kor nyelvállapotának maradványa. Éppen ezért magyarázatra szorul azon jelenség, hogy a bajorok a hajdani római város, Iuvavum régi nevét egy új névvel, Salzburggal cserélték fel. E vonulatot erősíti az is, hogy a I(u)varus (eredetileg talán *Isonta) folyónak a Salzaha/Salzach nevet adták, ami annál is különösebb, hiszen e terület minden nagyobb és kisebb folyójának nevére a többszöri etnikumváltozás semmilyen lényeges hatással nem bírt – gondoljunk csak a Duna, Isar, Inn, Traun, Saalach, Mattig, Ager, Enns, Steyr, Erlauf, Traisen, Mura és Dráva folyókra. E sorba tartozik a I(u)varus (*Isonta) név is, s amint a forrásokból egyértelműen megmutatkozott, azon lehetőséggel semmiképpen sem számolhatunk, hogy a vidék lakosai – kiváltképp mivel Salzburgtól délre egészen a XI. századig római maradványnépesség jelenlétére is következtethetünk – e nevet elfelejtették volna, s ez tette volna szükségessé az új (Salzaha/Salzach) név bevezetését. [133] E nyelvi újítás magyarázatát Ingo Reiffenstein abban véli megtalálni, hogy – amint az onnan nem messze, az Isar és az Inn között fekvő vidékeken a germán, valamint Kelet- és Dél-Ausztriában a szláv eredetű településnevek mutatják – a hajdani Noricum ripense területét elfoglalók szándékosan nem kívántak a római uralommal kontinuitást vállalni, nagy valószínűséggel azért, mert a hatalomátvétel nem mehetett végbe békésen.[134] Az új, Salzburg és Salzach nevekre nem nehéz magyarázatot találni: a bajorok feltehetően igen korán saját befolyásuk alá vonták a reichenhalli sókitermelést – Reichenhall egymás mellett létező latin és germán neve, Salinae és Halla is ugyanazon folyamat eredménye lehetett, amit már Salzburg esetében is nyomon követhettünk.[135]
[1] Notitia Arnonis 8, 8. (Ed. Lošek, F. Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 130. 1990.) Noticiam vero istam ego Arn una cum consensu et licentia domni Karoli piissimi regis eodem anno, quo ipse Baioariam regionem ad opus suum recepit, a viris valde senibus et veracibus diligentissime exquisivi, a monachis et laicis, et conscribere ad memoriam feci.
[2] MGH Dipl. Karol I. 226. Omnes res episcopatus sui …, que de datione regum aut reginarum seu ducum vel relinquorum deum timencium hominum … tradite vel delegate sunt … confirmare per nostram auctoritatem deberemus.
[3] Wolfram, H.: Die Geburt Mitteleuropas. Geschichte Österreichs vor seiner Entstehung. 378–907. Wien 1987. 189.
[4] Lošek, F.: Notitia Arnonis und Breves Notitiae. Die Salzburger Güterverzeichnisse um 800. MGSL 130. 1990. 31.
[5] Lošek 1990. 31; Wolfram 1987. 190.
[6] Breves Notitiae 11, 1–2. (Ed. Lošek, F. Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 130. 1990.) Iterum ad Iuvavensem sedem. Soror domni Pippini regis nomine Hiltrut, mater Thassilonis ducis, concedente eodem anno rege post obitum viri sui Ottilonis ducis in eorum omnium bonam retributionem coram deo et sanctis eius dedit ad Iuvavensem sedem in pago Danubiacensi villam, que dicitur Puche, cum manentibus XXXVIIII et cum omni appendicio suo, hoc quidem Meinhardo comite nobilissimoque viro affectante in eternam coram deo mercedem suam proque remedio amine sue. Thassilo quoque dux una cum matre sua Hiltrude concedente domno Pippino rege dederunt deo et sancto Petro ad Iuvavensem sedem pro animabus suis villam nuncupatam Campus cum manentibus XXX et coloniis eorum et cum omnibus rebus eorum super Salzaha.
[7] Lošek 1990. 32.
[8] MGH D Karol. I. 219. Quia ducatus Baioarie ex regno nostro Francorum aliquibus temporibus infideliter per malignos homines Odilonem et Tassilonem, propinquum nostrum, a nobis subtractus et alienatus fuit, quem nunc moderate iusticiarum deo nostro adiuvante ad propriam revocavimus dicionem.
[9] Traditio Frisingensis Nr. 127a (Ed. Bitterauf, Th. Quellen und Erörterungen zur bayerischen und deutschen Geschichte. Neue Folge 4–5. München 1905–1909.
[10] Traditio Frisingensis Nr. 127b
[11] Notitia Arnonis 8, 8.
[12] Lošek 1990. 32.
[13] Notitia Arnonis 8, 8.
[14] Lošek 1990. 33.
[15] Libellus Virgilii 2. Vö. Wolfram, H.: Libellus Virgilii. Ein Quellenkritisches Problem der ältesten Salzburger Güterverzeichnisse. Vorträge und Forschungen 20. Sigmaringen 1974. 177. skk.
[16] Vö. Breves Notitiae 8, 12. Hec omnia Virgilius episcopus a viris valde senibus atque veracibus diligenter perquirere studuit posterisque ad memoriam scripta dimisit.
[17] A Notitia Arnonis szöveghagyományához összefoglalóan lásd Lošek 11. sk.; részletesebben Keinz, F.: Indiculus Arnonis und Breves Notitiae Salzburgenses. München 1869. 3. skk.
[18] Lošek 1990. 34.
[19] Lošek 1990. 51.
[20] Breves Notitiae 14, 33. Notum sit, quod Arn archiepiscopus conquisivit II partes de Tusinperch a Gotberto.
[21] Levison, W.: Die älteste Lebensbeschreibung Ruperts von Salzburg. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 28. 1903. 216; Lošek 1990. 35.
[22] Egyebütt (Breves Notitiae 14, 19. 29.) a portiones pluralisszal találkozhatni.
[23] Breves Notitiae 14, 54. Isti Romani de Fischaha voluerunt illam silvam iuxta Fischaha habere in proprio, sed Arn archiepiscopus per ipsos pagenses viros nobiles attestantes duobus vicibus conquisivit sancto Petro ad Salzburg.
[24] Lošek 1990. 36.
[25] Breves Notitiae 15, 4. Arn archyepiscopus concambiavit ad Pachmann unum territorium et silvam a tribus fratribus, id est Reimbotone, Kozbotone et Putulungo, et dedit eis, quod fuit sancti Petri de dato Eginolui in Lambach.
[26] Breves Notitiae 15, 4–7.
[27] Lošek 1990. 36.
[28] Breves Notitiae 14, 40; 16, 3; 18, 8; 19, 3. 4; 23, 1. 3. 5; 24, 2.
[29] Breves Notitiae 14, 54; 15, 4–7.
[30] Lošek 1990. 37.
[31] Haupt, H.: Zur Sprache frühmittelalterlicher Güterverzeichnisse. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 83. 1975. 35.
[32] Breves Notitiae 14, 33. 54.
[33] Lošek 1990. 38.
[34] Breves Notitiae 2, 5; 4, 5; 9, 6.
[35] Breves Notitiae 14, 50.
[36] Haupt 1975. 47.
[37] Lošek 1990. 38. sk.
[38] Lošek 1990. 39.
[39] Breves Notitiae 16, 1.
[40] Haupt 1975. 46.
[41] Lošek 1990. 39. Ugyankkor számos esetben találkozhatni az említett sémától eltérő megfogalmazásokkal is: Breves Notitiae 18, 5. Confirmatio terminum facta est de traditione ipsa, quam Wenilo venator quesivit, sed per veraces viros inventum est et signa facta sunt.; Breves Notitiae 18, 8. Noticia, qualiter Arn episcopus conquisivit traditiones Eginolfi a Willihelmo filio eius sive Etich comitis ab Atan, id est ecclesiam sancti Iohannis cum rebus suis et Chyemberch ad Tagahartingen.
[42] Breves Notitiae 13, 13. Illa de ecclesia ad Puron placitum est habitum coram Ludowico rege. ... Rursum placitum est habitum de ipsa ecclesia Arnonis et Wenilonis coram Richolfo et Geroldo legatis domni Karoli regis.
[43] Wolfram 1987. 190.
[44] Lošek 1990. 40.
[45] Salzburger Urkundenbuch II. Hrsg. Hauthaler, W.–Martin, F. Salzburg 1916. Nr. 5.
[46] Wanderwitz, H.: Quellenkritische Studien zu den bayerischen Besitzlisten des 8. Jahrhunderts. DA 39. 1983. 58.
[47] Lošek 1990. 41.
[48] Ehhez lásd Semmler, J.: Traditio und Königsschutz. Studien zur Geschichte der königlichen monasteria. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung 45. 1959. 1–33.
[49] Lošek 1990. 42.
[50] Lošek 1990. 43.
[51] Arnt e szövegrész (Breves Notitiae 1–13.) az episcopus nélkül említi.
[52] Lošek 1990. 44.
[53] Schmitt, F.: Zur Vita Ruperti. In: Frühes Mönchtum in Salzburg. Salzburger Diskussionen 4. Hrsg. v. E. Zwink. Salzburg 1983. 100.
[54] Wolfram, H.: Vier Fragen zur Geschichte des hl. Rupert. Eine Nachlese. In: Festschrift St. Peter zu Salzburg 582–1582. Studien und Mitteilungen zur Geschichte des Benediktinerordens 93. St. Ottilien 1982. 18.
[55] Lošek 1990. 26.
[56] Gesta s. Hrodberti confessoris 4. (Ed. Levison, W. MGH SS rer. Merov. 6. Hannover–Leipzig 1913.) Quem vir Domini mox coepit de christiana conversatione ammonere et de fide catholica inbuere ipsumque vero et multos alios illius gentis nobiles viros ad veram Christi fidem convertit et in sacra corroboravit religione.
[57] Breves Notitiae 1, 1. Primo igitur Theodo dux Baioariorum dei omnipotentis gratia instigante et beato Rudberto episcopo predicante de paganitate ad christianitatem conversus et ab eodem episcopo baptizatus est cum proceribus suis Baioariis.
[58] Conversio Bagoariorum et Carantanorum 1. (Ed. Wattenbach, W. MGH SS 11. 1854; Ed. Lošek F. MGH Studien und Texte 15. Hannover 1997.) Quem vir Domini cepit de christiana conversatione ammonere et de fide catholica imbuere; ipsumque non multo post et multos alios istius gentis nobiles atque ignobiles viros ad veram Christi fidem convertit sacroque baptismate regeneravit et in sancta corroboravit religione.
[59] Breves Notitiae 1, 2. Item Theodo dux dedit ei potestatem circuire regionem Bawariorum et eligere sibi locum ad episcopii sedem et ecclesias construendas et ipsos populos ad servicium dei erudiendos cum adiutorio dei et sui ipsius supplemento.
[60] Gesta Hrodberti 5. Tunc supradictus vir Domini, accepta licentia, per alveum Danubii navigando iter arripuit, sicque tandem perveniens ad Lavoriacensem civitatem, praedicando verbum doctrinae vitae multosque infirmos variis languoribus oppressos orando per virtutem Domini sanavit.
[61] Conversio 1. Tunc supradictus vir Domini accepta licentia per alveum Danubii usque ad fines Pannoniae inferioris spargendo semina vite navigando iter arripuit, sicque tandem revertens ad Lauriacensem pervenit civitatem multosque ibi infirmos variis languoribus oppressos orando per virtutem Domini sanavit.
[62] Gesta Hrodberti 6; Conversio 1. Deinde, arrepto itinere, pervenit ad quendam lacum, qui vocatur Walarium, ubi ecclesiam in honore sancti Petri principis apostolorum construxit et dedicavit.
[63] Breves Notitiae 1, 3. Prefatus igitur beatus Rutbertus multa circuiens loca pervenit tandem in pagum Iuvavensem iuxta lacum vocabulo Walarse, ubi exit Fischaha de eodem lacu; consedit ibi et construxit ecclesiam eamque dedicavit in honore beati Petri apostolorum principis.
[64] Gesta Hrodberti 6. Postea vero ad notitiam pervenit sancto pontifici Hrodberto, aliquem esse locum iuxta fluvium Iuvarum, antiquo vocabulo Iuvavensem vocatum, quo tempore Romanorum pulchra fuissent habitacula constructa, quae tunc temporis omnia dilapsa et silvis fuerant obtecta.
[65] Gesta Hrodberti 7–8. Hoc audiens vir Domini, propriis cupiens prospicere oculis, quid inde ipsius rei veritas haberet, propter fidelium animarum lucrum ... coepit Theodonem rogare ducem, ut illius loci ei potestatem tribueret ad exstirpanda et purificanda loca et ecclesiasticum, prout ei libitum foret, ordinare officium. Quod ipse dux consensit, tribuens ei in longitudine et latitudine de territorio super duas leuvas possessiones ... Tunc vir Domini coepit renovare loca, primo Deo formosam aedificans ecclesiam, quam in honore sanctissimi Petri principis apostolorum dedicavit, ac demum claustram cum ceteris habitaculis ad ecclesiasticorum virorum pertinentibus usum per omnia ordinabiliter construxit.
[66] Breves Notitiae 2, 1–3. Non multo post tempore prospiciens idem episcopus aptum non esse eundem locum ad episcopii sedem cepit aptiorem ad hoc opus querere. Una cum consensu et voluntate ipsius ducis pervenit ad fluvium Iuarum, qui alio nomine dicitur Salzaha, in loco vocato Iuvavo. Inveniens ibi multas constructiones antiquas atque dilapsas cepit ibi hunc locum expurgare, ecclesiam construere aliaque edificia erigere ad episcopii dignitatem pertinentia. Non longe postea venit iam fatus Theodo dux ibidem et dedit domno et sancto Rudberto episcopo eundem locum ad episcopii sedem cum finalibus locis ... ac ... hunc locum ad episcopatus honorem et sedem cum omnibus adiacentiis suis perpetualiter confirmavit.
[67] Lošek 1990. 28.
[68] Vö. Koller, H.: Zur Frühgeschichte der ältesten Klöster in der Umgebung von Salzburg. MGSL 117. 1977. 10.
[69] Breves Notitiae 3, 7–8. ... ut rogaret ipsum ducem sancto Rudberto dare licentiam ecclesiam ibi construere et habitacula servorum dei, et Theodo dux ita ei licentiam dedit. Venitque ibidem domnus Rudbertus episcopus et cepit ibi cum hominibus suis extirpare et purgare ipsum locum et parvam ecclesiam ceteraque habitacula edificare.
[70] Gesta Hrodberti 7–8.
[71] Lošek 1990. 29.
[72] Gesta Hrodberti 8. ... Sanctus Domini vir Rodbertus, cupiens augmentare loca, a praefato duce aliquem fiscum suo vocabulo dictum a Pitingon inter aurum et argentum cum millenis comparavit solidis.
[73] Breves Notitiae 2, 4. Postea vero domnus et sanctus Rudbertus episcopus Theodoni duci dedit de proprio conquestu suo in auro et argento solidos mille et comparavit ad eum villam, que dicitur Pidinga ...
[74] Gesta Hrodberti 9. Tunc sanctus Domini sacerdos Hrodbertus, cupiens aliquos adipisci socios ad doctrinam evangelicae veritatis, propriam repetivit patriam. ... iterum cum duodecim veniens discipulis secumque virginem Christi nomine Erindrundam adducens, quam in superiore castro Iuvavensium statuens ibidem colligens congregationem sanctarum monalium et earum conversationem rationabiliter, sicut canonicus deposcit ordo, per omnia disponens ...
[75] Vö. Gesta Hrodberti 1. ... Hrodbertus in Wormacia civitate habebatur episcopus, qui ex nobili regali progenie Francorum ortus ...
[76] Rupert származásának és salzburgi kötödésének problematikájához lásd Beumann, H.: Zur Textgeschichte der vita Ruperti. In: Festschrift für H. Heimpel. Veröffentlichungen des Max-Planck-Instituts für Geschichte 36. 1972. 166. skk.; Baltl, H.: Zur Datierungfrage des hl. Rupert. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung 61. 1975. 1. skk.; Reindel, K.: Die Organisation der Salzburger Kirche im Zeitalter des hl. Rupert. MGSL 115. 1975. 88. skk.; Wolfram, H.: Der heilige Rupert in Salzburg. In: Frühes Mönchtum in Salzburg. Salzburger Diskussionen 4. Hrsg. v. Zwink, E. Salzburg 1983. 84. skk.; Schmitt, F.: Zur Vita Ruperti. In: Frühes Mönchtum in Salzburg. Salzburger Diskussionen 4. Salzburg 1983. 96. skk.; Jahn, J.: Ducatus Baiuvariorum. Das bairische Herzogtum der Agilolfinger. Monographien zur Geschichte des Mittelalters 35. Stuttgart 1991. 54. skk.; Forstner, K.: Quellenkundliche Beobachtungen an den ältesten Salzburger Güterverzeichnissen und an der Vita s. Ruperti. MGSL 135. 1995. 473. skk.; Wolfram, H.: Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio Bagoariorum et Carantanorum und die Quellen ihrer Zeit. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 31. Graz–Wien–Köln 1995. 228. skk.; Nótári T.: Gesta Hrodberti. In: Classica – Mediaevalia – Neolatina. Edd. Havas, L. et Tegyey, E. Debrecen 2006. 131. skk.
[77] Breves Notitiae 4, 1. Cepit autem idem beatus pontifex una cum consilio et voluntate domni Theodberti ducis in superiori castro sepedicti Iuvavensis oppidi construere ecclesiam ac monasterium sacris virginibus ad habitandum in servicio dei et sancte Marie matris domini, et peracta ecclesia consecravit eam domino in honore eiusdem sancte dei genetricis Marie posuitque ibidem per licentiam et voluntatem domni Theodberti ducis Christi ancillam deo sacram neptem suam nomine Erindrudem cum aliis deo devotis feminis in servicium dei et sancte Marie semper virginis Christique genitricis.
[78] Lošek 1990. 30.
[79] Wanderwitz 1983. 56; Wolfram 1974. 203.
[80] Breves Notitiae 11, 1–2.
[81] Lošek 1990. 47.
[82] Breves Notitiae 11, 1. 2; 13, 1. 10; 14, 4.
[83] Notitia Arnonis 5, 1. 7; 6, 1. 2. 13. 15. 22. 24.
[84] Breves Notitiae 11, 2.
[85] Notitia Arnonis 7, 9. farinarii cum omnibus apenditiis – Breves Notitiae 4, 7. omnia, que ad ipsam villam pertinent; Notitia Arnonis 7, 3. mansus V – Breves Notitiae 4, 5. mansus VI; Notitia Arnonis 7, 12. tributales III – Breves Notitiae 4, 9. tributales IIIIor
[86] Breves Notitiae 4.
[87] Notitia Arnonis Praef.; 7.
[88] Wolfram 1974. 203.
[89] Wanderwitz 1983. 45.
[90] Lošek 1990. 21.
[91] Lošek 1990. 21.
[92] Breves Notitiae 18, 8. Noticia, qualiter Arn episcopus conquisivit traditionem ...; 16. 1. Noticia prediorum ad Chyricheim.; 16, 3. ... quod concambium inter ceteras kartas continetur.; 18, 5. Confirmatio terminum facta est de traditione ipsa ..., sed per veraces viros inventum est et signa facta sunt.
[93] Lošek 1990. 22.
[94] Breves Notitiae 3, 1. venientes ... in illum locum, qui nunc dicitur Pongo – Notitia Arnonis 8, 1. in locum, qui dicitur Pongawi; Breves Notitiae 14, 1. in Bisontio, quod nunc Pinzco dicitur – Notitia Arnonis 6, 2. in pago Pinuzgaoe loca nuncupantes Bisonzio et Salafelda; Notitia Arnonis 1, 6. in quo sunt tantummodo pascua ovium – Breves Notitiae 2, 7. ad pascua pecodum; Notitia Arnonis 5, 1. in loco, quo dicitur Chruchunperk ..., in quo nunc sunt plantagines vinearum institute – Breves Notitiae 2, 10. in loco, qui dicitur Chruchinperch, vineas duas cum vinitoribus suis; Notitia Arnonis 7, 8. ad pontes, que nunc vocatur Stega – Breves Notitiae 4, 10. usque ad Stegen; Notitia Arnonis 7, 5. in quo sunt tantummodo prata et silva – Breves Notitiae 4, 4. prata et silva et alpes IIIIor
[95] Lošek 1990. 24. sk.
[96] Lošek 1990. 25.
[97] Haupt 1975. 38.
[98] Haupt 1975. 38.
[99] Breves Notitiae 12, 2.
[100] Breves Notitiae 2, 1.
[101] Notitia Arnonis 1, 2; 2, 3; 2, 7; 6, 16.
[102] A Notitia Arnonis bizonyos fordulatai – így például a számos alkalommal visszatérő mansos ... vestitos et ... apsos (Notitia Arnonis 1, 2.) –, valamint névmáshasználata langobárd hatásra engednek következtetni. vö. Haupt 1975. 42. skk.
[103] Breves Notitiae 8, 1. skk.
[104] Breves Notitiae 13, 1. skk.
[105] Breves Notitiae 8, 8; 13, 3.
[106] Eugippius, Vita Sancti Severini 13, 1. (Ed. Noll, R. Berlin 1963.) Item iuxta oppidum, quod Iuvao appellabatur – vö. Noll 1963. 83.
[107] Gesta Hrodberti 6. aliquem esse locum iuxta fluvium Ivarum antiquo vocabulo Iuvavensem vocatum
[108] Gesta Hrodberti 9. in superiori castro Iuvavensium statuens
[109] Breves Notitiae Praef. in loco, qui dicitur Iuvavo, quod vulgo dicitur Salzburg, super fluvium Iuarum
[110] Breves Notitiae 9, 4; 14, 51. 54. 55; 15, 1. Salzburg; 23, 2. Salzburch; 16, 1. Salzpurch
[111] Breves Notitiae 1, 3. pagus; 3, 11; 5, 1; 6, 1; 7, 1. 6; 8, 3. 5; 9, 1; 11, tit.; 11, 1. 2; 12, 2; 14, 1. sedes; 4, 1. oppidum; 7, 1. castrum; 8, 10. potestas
[112] Breves Notitiae 3, 15; 12, 1; 13, 4; 14, 15; 15, 2. sedis (episcopatus)
[113] Notitia Arnonis Praef.
[114] Vö. Forstner 1995. 471.
[115] Notitia Arnonis 6, 22; 7, 1. Salzburc; 6, 25; 8, 7. Salzburch; 8, 4.; 8, 5; 8, 6. Salzpurch
[116] Notitia Arnonis 1, 4. pagus
[117] Breves Notitiae 1, 3.
[118] Reiffenstein, I.: Baiern und der Pagus Iobaocensium – Neues zum Namen der Baiern? Beiträge zur Erforschung der deutschen Sprache 6. 1986. 97.
[119] Notitia Arnonis 1, 2. 6; 2, 1. 2. 3. pagus Salzburchgaoe; Notitia Arnonis 3, 2; 6, 5. 10. 12. 13. 15. 18. 25; 7, 2. 4. 7. pagus Salzburgaoe; Breves Notitiae 5, 3; 12, 1. (pagus) Salzburgowe; Notitia Arnonis 1, 4; 6, 3. pagus Salzburgensis
[120] Vö. Reiffenstein 1986. 96. skk.
[121] Mayerthaler, W.: Woher stammt der Name ’Baiern’? In: Das Romanische in den Ostalpen. Hrsg. v. Messner, D. Wien 1984. 7. skk.
[122] Conversio 1.
[123] Vö. a Conversio – az 5. caputot kivéve – valamennyi fejezetével.
[124] Conversio 6; 11. Salzpurc
[125] Conversio 2; 11; 14.
[126] Reiffenstein 1990. 194.
[127] Notitia Arnonis, Praef. in pago Iobaocensium; Conversio 6. Iuvavensium episcopo; 8. archiepiscopo Iuvavensium; Iuvavensium rectorum; 10. episcopis Iuvavensium
[128] Notitia Arnonis 1, 4; Breves Notitiae 3, 15; 12, 1; 13, 4; 14, 15; 15, 2; Conversio 2; 11; 14.
[129] Reiffenstein, I.: Der Name Salzburgs – Entstehung und Frühgeschichte. MGSL 130. 1990. 195.
[130] Salzburger Urkundenbuch I. Hrsg. v. W. Hauthaler. Salzburg 1910. 95; 99; 103.
[131] SUB II. Nr. 5. (a. 816)
[132] SUB II. Nr. 19. (a. 860)
[133] Reiffenstein 1990. 196. sk.
[134] Reiffenstein 1990. 197.
[135] Reitzenstein 1986. 52.