MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C9BD4C.70DA03F0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C9BD4C.70DA03F0 Content-Location: file:///C:/AE4AAA97/notari37.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Nótári Tamás =
A Liber confraternitatum mint jog-
és kultúrtörténeti forrás
A Liber confraternitatum = (Verbrüderungsbuch) egyedülálló jelentőségű, nem jogi természetű, ám a jogtörténész számára is értékes adalékokat biztosító forrás a kora középkori Bajorországból.[1] E dokumentum alapvetően nem más, mint egy élők és holtak neveit tartalmazó, a felsorolás, akikért a salzburgi S= zent Péter-kolostor szerzetesi közössége imádkozo= tt. A listát a VIII. század végén, még Virgil (749–784) püspök utolsó évében, vagyis 784-ben kezdték el vezetni, tehát még Bajororszá= ;g frank annektálása előtt – érdemes megjegyez= ni, hogy a salzburgi Liber confraternit= atum e műfaj legkorábbi ránk maradt darabja. E felsorol&aacut= e;s természetesen nem historiografikus céllal keletkezett, &aacut= e;m a történész számára értékes következtetések levonását teszi lehetőv&eacu= te;, hiszen nem csupán a kor vallásos világlátásába enged bepillantást, hanem = egy merőben egyedi társadalomképet, mi több, politikai arculatot tár elénk a VIII. század végén= ek Bajorországából.[2] A maga korában talán hasonlóképpen elődlegesen imaszándékot szolgált – és jelenleg a történeti kutatás számra jelent felbecsülhetetlen értéket[3] – a Cozroh által Hitto freisingi püspök (811–835) számára összeállított, Traditiones Frisingenses címen nyilván tartott, k= ronológia rendet követő, s ezáltal egy sajátos freisingi egyházmegye-történetet nyújtó adománylista nyitó gondolata, hiszen ekkortájt nem állott fenn olyan kényszerítő szükséghelyzet, mint Nagy Károly hatalomátvétele idején, amelynek hatására példának okáért a salzburgi Notitia Arnonis is létrejött.[4] A mondseei kolostor adományjegyzéke a IX. század második felé= ;ben keletkezett, és az adományokat körzetenként, tehát a kronológiai mellett – a jegyzék elején egy 777-ben Odilo és Tasziló hercegek lelki üdvéért tett adomány áll – a topográfiai elvet is szem előtt tartva sorolja fel. Lejegyzésének oka feltehetően a kolostornak a Regensburgi Püspökség joghatósága alá történő besorolásával hozható kapcsolatba, a kolostor ilyetén módon kívánta megőrizni saját történetiségének tudatát,[5] a jegyzék tehát nem csupán a jövő jogbiztons= ágát, hanem a múlt emlékezetben tartását is szolgálta.[6]
A Liber confraternitatum megszületésének idejét a még él!= 7;k és a már megholtak listájának összevetéséből Karl Forstnernek sikerült igen pontosan meghatároznia. A Li= ber vitaebe elsőként bejegyzéseket tevő, vagy a m= 369; alapjait lerakó scriptor= nak a munkát 784. november 27. előtt be kellett fejeznie – e dátumot tekinthetjük legkésőbbi terminus ante quemn= ek –, hiszen Virgil püspök nevét nem ő vezette be = az elhunyt salzburgi püspökök és apátok listájába.[7] Akiket tehát az ún. prima manus bejegyzése az élők között említ, azok 784-ben még életben lehettek, s az élő salzburgi püspökök és apátok listája a V[ir]g[i]l[i]us epis[copus] bejegyzéssel kezdődött,[8] ám Virgil nevét a következő = scriptor 785. június 11. – az új püspök felszentelése – után felülírta Arn nevével, ám az episco= pus szót érintetlenül hagyta.[9] A legkorábbi terminus post quem meghatározásában Nagy Károly felesége, Fastrada neve igazít el,[10] akivel a frank uralkodó 783 őszén kötött házasságot. Ezen időszak azonban tovább szűkül, ha figyelembe vesszük, hogy Fulrad, Saint-Denis apátjának neve az élő püspökök rendjébe került bejegyzésre[11] – ennek 784. július 16. (az apát halálának napja) előtt kellett megtörténnie. Ekképpen – ha az írno= król folyamatos munkavégzést tételezünk fel – vélelmezhetjük, hogy a = Liber vitae kétharmada 784 közepére már elkészült. Az elhunyt püspökök rendjébe v= ette fel viszont a scriptor a freisi= ngi püspököt, Virgil barátját, Arbeót,[12] aki 784. május 4-én távozott az élők sorából. Mind= ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a Liber vitae kétharmada – a tizediktől a husza= dik oldalig terjedő rész – 784. május 4. és július 16. került megírásra, az egész munka pedig még ugyanezen esztendő november 27-éig elkészült.[13]
J&oacu= te; eséllyel vélelmezhetjük, hogy a Liber confraternitatum megalkotásának motivációnak sorában szerepelt a salzburgi Rupert-dóm felszentelésének 784. szeptember 24-é= ;n beköszöntő tízéves jubileuma. Nem tekinthet= 37; véletlennek, hogy ekkorra készült el, vagy járt a munka lezárásához közel a Liber vitae scriptora. Saját püspökségén kívül Virgil nagy teret szentelt a jegyzékben a többi bajor egyházmegyének (Freising, Neuburg, Passau, Regensburg, Säben), ám feltehet!= 7;en – a liturgikus aspektus mellett – céljai között szerepelt a Salzburgi Püspökség primátusának hirdetése és igazolása, ami az ordók rendszerében is egyértelműen tükröződik.[14]
Forstn= er szerint azon feltételezésnek, hogy az első bejegyz&eacut= e;seket maga Virgil püspök tette volna, ellent mond a Karoling – leginkább a St. Denis-ben alkalmazotthoz hasonlító = 211; minuscula használata.[15] Rosamond McKitterick amellett foglal ugyan állást, hogy e stílus használata nem lehetett idegen Virgil számára, aki nézete szerint frank vagy bajor származású volt, Írországban pedig csupán tanulmányokat folytato= tt.[16] Érvei között egyfelől a kétségkívül hipotetikus, ám – véleményünk szerint ̵= 1; máig meg nem döntött, illetve plauzibilisebb elméle= ttel nem helyettesített Heinz Löwe-féle Virgil-Aethicus Ister azonosítás[17] tarthatatlanságára hivatkozik,[18] másfelől a Virgil ír származása mellett szóló argumentumot, nevezetesen a nagyszámú ír szent é= ;s apát említését a Liber vitaeben azzal kívánja megdönteni, hogy e bejegyzés éppúgy származhat valamely más kompilátortól vagy Salzburgban működő ír szerzetestől. Az ír származás ellen felhozott érvek között találhatjuk Virgil szoros és kedvező frank kapcsolatait is.[19] A magunk részéről a frank kapcsolatot kellőképpen indokolva látjuk a Conversio= vonatkozó megjegyzése alapján, nevezetesen hogy Virgil Pippin udvarának érintésével érkezett Bajorországba,[20] viszont nem tartjuk szükségszerűnek, hogy a Liber confraternitatum lejegyzőjét Virgil személyéb= en találjuk meg: ha az írás jellegéből indulu= nk ki, akkor feltétlenül egy frank kötődésű = scriptort kell feltételezn&= uuml;nk – ettől azonban még Virgil marad az auctor spiritualis, és nem kell kétségbe vonnunk ír származását. A frank minusculá= ;k használata – e stílus megjelenésének első három dokumentuma közé tartozik a salzburgi Liber vitae – ugyanakkor vélelmezhetően nem a sc= riptor saját kezdeményezése lehetett, arra a nyitott szellemiségű Virgil püspök adhatott utasítást.[21] Azon érvet illetően azonban egyetérthetünk McKitterickkel,[22] hogy a frank uralkodó és családjának említése = a Liber vitaeben még nem teszi Virgilt frank-szimpatizánssá, mi több, Tasziló ellenfelévé. Amint ezt számos momentum alátámasztja: az önálló Bajor Hercegs&eacu= te;g utolsó évtizedeinek viszonyai és kapcsolatrendszerei sokkal árnyaltabbak, kevésbé statikusak és j&oa= cute;val inkább a korabeli aktuálpolitika által determináltak lehettek, mint ezt a közhelyszerűen használt Karoling- és frankellenes jelzők valószínűsíteni engedték, hiszen az egyértelmű törés csupán 788-ban vagy m&eacut= e;g inkább 794-ben vált megkérdőjelezhetetlenné= ;.
A Liber confraternitatum historiográfiailag értelmezhető bejegyzéseibő= ;l világossá válik, hogy a szerző megpróbálta Bajorországot, illetve Salzburgot nem csupán a korabeli viszonyokba beágyazott közösségként értelmezni, amint ezt a frank és ír nevek mutatják, hanem – a bibliai és ókeresztény alakok említésével – a keresztény szemszögből lineáris üdvtörténeti folyamatként zajló világ= történelemben is elhelyezni. Nem járhatunk tehát messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy az imakapcsol= at megjelenítése és dokumentálása mellett a= Liber vitae szerzője, Virgil saját történelemszemléletét is tükrözi a névsor. (Nem elhanyagolható párhuzamként kínálkozik a VIII. századi Bajorországban keletkezett L= ex Baiuvariorum prológusa, amely a történeti példák említése révén a bajor törvényalkotást a bibliai zsidó, az ókori görög és római, valamint a Merowing-frank jogalkotás folytatójaként, a töretlen hagyomány láncszemeként jeleníti meg.) A Liber vitae eget és fö= ldet felölelni akaró komplexitása, illetve komplexitás= ra törekvése jellegzetesen virgili gondolat: a föld gömbalakját hirdető, valamint az antipodoira vonatkozó tanítását Bonifác hatására kénytelen volt visszavonni[23] – a gömb m= int legtökéletesebb geometriai forma Virgil eszmerendszerében talán a teremtett univerzum tökéletességét= is hivatott volt kifejezni –, ám az emberiség egész= ét felölelni kívánó imakapcsolatban végeredményben visszatérhetett a teljesség érzéséhez. E szempont érthetővé tes= zi, hogy a régi ellenfél, Bonifác nevét hiáb= a is keresnők a Liber confraternita= tum listáiban.[24]
A Liber confraternitatumot tartalmazó kódex, amit Karl Forstner facsimile kiadásának[25] jóvoltából olvashatunk, két részből áll, első negyven oldala a – jelenleg általunk is vizsgált – Liber vitae= , második része salzburgi okleveleket tartalmaz; a két egységet legkésőbb a XV. században fűzt&eacu= te;k egybe. A VIII. és IX. századból származó rész tizenkét lapot, illetve huszonöt oldalt ölel f= el, ám a Liber confraternitatum<= /i>ot folyamatosan továbbírták. A IX. és X. szá= ;zad ritkuló bejegyzései azonban már szinte csak Salzburgot és környékét érintik – ellentétben az eredeti, az univerzum teljességét felölelni óhajtó intencióval –, majd a bajor seregnek a magyaroktól elszenvedett 907-es vereségét követően majd száz évig nem is vezetik továb= b a névsort. 987-ben elválik egymástól a kolostor és az érsekség vezetése, s talán ez is döntő lökést adhatott a Liber confraternitatum folytatásához, hiszen a kolostor nem nélkülözhette az általa létreho= zott közösség általi legitimációt. Hosszabb aktualizálásra került sor 1004-ben, ám ez is nélkülözte a Virgil szándékolta teljességet; a bővítés jórészt a kolostori szinten maradt.[26]
A beje= gyzett személyek neveit árkádos oszlopokba írtá= k, a korábbi részek némely üres helyét a későbbi bejegyzések töltötték ki, így került például oda a XI. és a XII. században Alcuinnak Rupert templomáról írott versezete. Első ránézésre tehát a kézirat – amint ezt Rosamond McKitterick is megjegyzik – teljességgel áttekinthetetlen őserdei vadonnak látszik, ám a figyelmesebb szemlélőre inkább sűrű tört&= eacute;neti szövétnek benyomását teheti, hiszen mindazon személyek nevének gyűjteménye, akik a Szent Péter-kolostorral kapcsolatba kerültek – s akiknek a nevét olykor oklevelekben is viszontláthatjuk – sajátos történelemkönyvvé teszi a Liber vitaet. Az egyre gyarapod&oa= cute; nevek a közösség identitását képvisel= ik, s a Liber confraternitatum jellegéből adódóan mind szorosabb, az elhunytak l= elki üdvéért mondott imákkal folyvást megerősített köteléket fonnak az elmúlt és a jövendő közösség(ek) közöt= t.[27]
Megk&i= acute;sérelendő rekonstruálni a Liber vitae<= /i> keletkezéskori, tehát 784-es állapotát, a legtanácsosabbnak tűnik a prima manus által tett bejegyzéseket, illetve az általa felállított rendszert követni, amely bőséges helyet hagyott a később bejegyzendők neveinek. Az első= ; scriptor keze által bejegyz= ett nevek száma 1188, ebből huszonöt név mára olvashatatlanná vált; a maradék 1163 név között majd kilencszáz germán nevet találunk= , a többi név bibliai, kelta és latin eredetű. Számarányukat tekintve – hatszázhuszonhat tétel – túlsúlyban vannak a kolostorhoz kötődő laikusok nevei, ezeket nagyságrendileg az apátság száz, illetve száznyolc szerzetesének neve követi. A diadalmas-, a harcoló- és a szenvedő egyház hármas felosztás&aacu= te;t követi a Liber vitae is, tehát a három nagy kategória a szentek, az élők és az elhunytak csoportja. A nevek e hármas felosztás alatt rendekbe vannak besorolva. A diadalmas egyház rendjei az ordo patriarcharum seu prophetarum testamenti veteris és az ordo apostolorum sanctorum martyrum et confessorum. Így helyet kaptak az első oldalon – a kódex mai formájában ez az ötödik oldal – az Ószövetség pátriárkái és prófétái Ábeltől Dávid királ= yig, az Újszövetség szentjei Szűz Máriától és Keresztelő Szent Jánostól az apostolokon át (akiknek névsora nem teljes) az evangélistákig, valamint a hajdani korok pápái és szentjei, így például Kelemen, Lőrinc és Gergely. Ezen oldalt egy ötsoros imádság zárja.
A harcoló egyház rendjeibe tartoznak a következők. A = mai állapot szerinti hatodik – eredetileg második – oldalon olvashatók a Szent Péter-kolostor élő püspökeinek és apátjainak (ordo episcoporum vel abbatum vivorum), majd szerzeteseinek nev= ei (ordo monachorum vivorum), akik közül többeket utóbb töröltek és az elhunyt társak sorába írtak át; a munka megszerkesztője itt több oldalnyi helyet hagyott az eljövendő korok szerzetesei számára. A – mai rendszerben – kilencedik oldal tartalmazza a kolostorhoz tartoz&oacut= e; pulsantes neveit (ordo pulsantium vivorum). A szakirodalom korántsem egységes a pulantes st&a= acute;tuszának definiálását illetően: Karajan novíciusokként, illetve a kolostorba történő felvétel előtti próbaidőt töltő személyekként határozza meg őket,[28] ezzel szemben Herzberg egy, a szerzetesek és a kanonokok között elhelyezkedő kategóriának fogja fel a pulsantest,[29] s ennek kapcsán Alcuin Arnhoz intézett egyik levelére hivatkozik.[30] A tizedik oldalon következnek az élő királyok (ordo regum vivorum cum coniugibus et liberis) és herceg= ek családjukkal együtt (or= do ducum vivorum cum coniugibus et liberis), frank és bajor püspökök (ordo episc= oporum vivorum), apátok (ordo a= bbatum vivorum), papok és egyéb egyházi személyek = (ordo sacerdotum vivorum vel diaconoru= m seu clericorum); ezen oldal használható fel leginkább a munka datálásához. A következő oldalak e kor= ai időszakból származó csekély számú bejegyzéseit az élő apác&aacu= te;k neve teszi ki (ordo sanctimonialium vivarum seu religiosarum feminarum), amelyeket az élő közrendű – a kolostorral kapcsolatban álló – világi személyek neve követ (ordo communis virorum vivorum religiosorum).
A R= 11; mai számozás szerinti – tizennegyedik oldalon kezdődne= k a szenvedő egyház kategóriái. Az elhunytak nevének felsorolása, nagyjából ugyanazon rendszerben, mint az élők jegyzékeinél. Salzburg püspökei és apátjai (ordo episcoporum vel abbatum defunctorum) – Virgil nevét Arn korában vezették be e listába – szerzetesei (ordo monachorum defunctorum), val= amint a már említett pulsan= tes (ordo pulsantium seu religiosorum vivorum). A huszadik oldalon olvashatók az elhunyt király= ok (ordo regum defunctorum cum coniugibus= et liberis), hercegek, valamint családtagjaik (ordo ducum defunctorum cum coniugibus et liberis), majd az ide= gen püspökök és apátok neve (ordo communis episcoporum vel abbatum defunctorum). Ezen utóbbiak között találhatunk számos ír szentet: az első helyen Szent Patrik, Írország apostola áll, az ionai apátokat Keranus (Cíarán), az Ionával ellenséges viszonyban álló Clonmacnoise apátja és Columban, Luxeuil apátja követi. Az ír szentek és apátok nagyszámú felsorolása nézetünk szerint Virgil ír származására vezethető vissza.[31] E felsorolás mellett bajor püspökök és apátok, így például Emmeram, Korbinian, Vivilo, Sidonius, Willibald Eichstätt és Lul Mainz püspöke kerülnek említésre. A huszonegyedik oldal elhunyt idegen papok (ordo sacerdotum vel diaconorum defunc= torum) és apácák (ordo sanctimonialium defunctarum) nevét tartalmazza. Tekintettel arra, hogy a nem salzburgi püspökök, apátok és apátnők alá tartozó személyek teljes körű felsorolása szétfeszítette volna a terjedelmi korlátokat, ezek esetében a közöss&eacut= e;g tagjait az „et congregatio ipsius” bejegyzés alá foglalta össze a scriptor.[32] Az utolsó hét oldalon a salzburgi Szent Péter-kolostorhoz kötődő elhunyt férfi (ordo communis virorum defunctorum) és női laikusok (ordo communis feminarum defunctarum)<= /i> vannak felsorolva; zárásul egy, a kezdő imádsággal egységet alkotó „Dignare Domine” kezdetű ima olvasható.= [33]
<= /span>Az élők és az elhunytak tíz-tíz rendbe nyertek besorolást, ám ezen o= rdók tartalmilag nem mindig állíthatók párhuzamba egymással, ám e következetlenségek nagy valószínűséggel nem vezethetők vissza mélyebben gyökerező okokra. A salzburgi Liber confraternitatum számos olyan sajátosságot mutat, amelyek nem lelhetők fel a Karoling-= kor ezen irodalmi genusában: így például a rendek (ordines) szerinti beosztás= , az Ó- és az Újszövetség, valamint az ókeresztény kor jeles személyeinek beiktatása a listába. A bibliai és történelmi alakok, majd a salzburgi püspökök, apátok, papok és szerzetes= ek sorrendje, végül a világiak említése szigorú hierarchiát tükröz,[34] valamint reprezentálja a megváltott emberiséget, akik felvételt nyertek az é= ;let könyvébe, nem csupán a salzburgiba, hanem a mennyeibe is.[35] Herzberggel egyetértve Forstner is amellett foglal állást, hogy ki= lenc ordo esetében a nevek kronológiai rendben állnak.[36] Így az élő salzburgi szerzetesek[37] esetében e kronológia a kolostorba történt belépésüket jelzi, a nem salzburgi püspökö= ;k[38] esetében pedig püspöki működésük kezdetét. Az elhun= yt salzburgi püspökök, apátok és szerzetesek neve= [39] elhalálozásuk sorrendjébe került bejegyzés= re. Ugyanezen elv szerint sorakoznak a királyok és hercegek,[40] akik esetében a rokoni kötelék rendezőelvét is figyelembe vették. Az elhunyt idegen, vagyis nem salzburgi püspök&oum= l;k neve is időrendben áll,[41] ám ezen elvet = itt Arbeo freisingi és Willibald eichstätti püspök neve megtöri. Bizonyosan kronológiai rendben található= k a nem salzburgi apátok, és feltehetően az apác&aacu= te;k neve is.[42] Nélkülözi az időrendet az élő idegen apátok és a Salzburggal kapcsolatban álló laiku= sok ordója.[43]
Az ordók sora azonban tov&aacu= te;bbi interpretációs lehetőséget is kínál= : a bibliai és az ókeresztény kor alakjainak említésével a salzburgi közösség inte= grálódik a lineáris keresztény világtörténelembe, s= a Liber confraternitatum ezál= tal egyfelől a helyi, salzburgi-bajor, másfelől az egyetemes emberi identitás reprezentánsává emelkedik.[44] A már említett tizedik oldal tartalmazza a korabeli nagypolitika szereplőinek nevét, bepillantást engedve a Szent Péter-kolostor politikai orientációjába. A felsorolás magába foglalja frank részről Nagy Károly, felesége Fastrada, fiai Károly és Pippi= n, valamint leánya Hrodrud, bajor részről pedig Taszil&oacu= te;, felesége Liutpirg, fia Theodo, illetve leányai Cotania &eacut= e;s Hrodrud nevét – világosan mutatja tehát egyfelől a de facto már feltétlenül fennálló frank befolyást, másfelől a bajor uralkodó de iure még fennálló önállóságát, illetve mindkettejük szellemi-lelki kapcsolatát a salzburgi kolostorral. Figyelemreméltó a politikai – jelen esetben kettős – lojalitás kifejeződése e liturgikus célok= at szolgáló listában: nem tagadja meg a frank kapcsolatok= at, ám a bajor önállóságot is hangsúlyo= zza.[45] A dokumentálhatóan először 763-ban Attignyben, tehát frank területen megjelent[46] imaközösség elterjedésére jó példával szolgál a 777 első hónapjaiban Dingolfingi Zsinat jegyzőkönyve, a Notitia de pacto fraternitatis episcoporum et abbatum Bawaricorum= i>,[47] amit tudomásunk szerint először a salzburgi Liber vitae igyekezett megvalósítani.
<= /span>Betekintésünk végén megerősítve látjuk a bevezeté= sben tett azon kijelentést, miszerint a Liber confraternitatum, e vallásos céllal íródott feljegyzés tanulmányozása a jogtörtén&eacu= te;sz számára értékes adalékokat szolgáltathat a kor bajor bel- és külpolitikai viszonyairól, valamint a lejegyzésre utasítást adó tudós püspök jog- és történe= lemszemléletéről, és számos ponton értékes kiegészítést nyújt a VIII. és IX. sz&aac= ute;zad bajor jogi kultúrtörténetből leszűrhető tanulságokhoz.
[1] E forrásokhoz, illetve azok jogtörténeti értékelésé= ;hez lásd Nótári T.: Források Salzburg kora középkori történetéből. <= /i>Szeged 2005; A salzburgi historiográ= ;fia kezdetei. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 23. Szeged 2007; Show Trials and Lawsuits in Early-Medieval Bavaria. Rechtsgeschichtliche Vorträge 53. Budapest 2008.
[2] McKitterick, R.: Social memory, commemoration and the b= ook. In: Reading and the Book in the Middle Ages. Ed. by S. Ridyard. Sewanee Medieval Studies 11. 2001. 5. skk. E gondolatkörhöz bővebben lásd Fentress, J.–Wickham, C.: Sosial memory. Oxford 1992.
[3] Molitor, S.: Das Traditionsbuch. Zur Forschungsgesc= hichte einer Literaturgattung und zu einem Beispiel aus Südwestdeutschland.= i> Archiv für Diplomatik 36. 1990. 61. skk.
[4] Vö. Jahn, J.: Ducatus Baiuvariorum. Das bairische Herzogtum der Agilolfinger. Monographien zur Geschichte des Mittelalters 35. Stuttgart 1991. 201. skk. Ugyanez, nevezetesen az imaszándékot és a vagyonjegyzéket egyesítő jelleg figyelhető meg a fuldai okiratgyűjteményben is – ehhez lásd Die Klostergemeinschaft von Fulda im frühen Mittelalter. Hrsg. v. K. Schmid. Münstersche Mittelalter-Schriften 8. München 1978; Heydenreich, E.: Das älteste Fuldaer Cartular im Staatsarchive zu Marburg. Das umfangreichste Denkmal in angelsächsisch= er Schrift auf deutschem Bodem. Ein Beitrag zur Paläographie und Diplomat= ik sowie zur Geschichte des Hochstiftes Fulda. Leipzig 1899.
[5] McKitterick 2001. 7; McKtterick, R.: Geschichte und Gedächtnis im frühmittelalterlichen Bayern. In: Erzbischof Arn von Salzburg. Hrsg. v. N= iederkorn-Bruck, M.–Scharer, A. Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 40. Wien–München 2004. 70.
[6] Fichtenau, H.: Das Urkundenwesen in Österreich v= om achten bis in das dreizehnte Jahrhundert. Mitteilungen des Intituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 23. = Graz–Wien–Köln 1971. 8= 5.
[7] Liber confraternitatum 14/Ab 1. (Mérvadó kiadását lásd Forstner, K.: Das Verbrüderungbuch von S= t. Peter in Salzburg. Faksimilierte Ausgabe im Originalformat der Hs A 1. Codices Selecti 51. Graz 1974.)
[8] Liber confraternitatum 6/Aa 1–2.
[9] Forstner 1974. 18.
[10] Liber confraternitatum 10/Aa 1.
[11] Liber confraternitatum 10/Ad 1.
[12] Liber confraternitatum 20/Bb 8–9.
[13] Forstner 1974. 19.
[14] Forstner 1974. 32.
[15] Forstner, K.: Das Salzburger Skriptorium unter Virgi= l und das Verbrüderungsbuch von St. Peter. In: Virgil von Salzburg. Missionar und Gelehrter. Hrsg. v. Dopsch H.= 211; Juffinger, R. Salzburg 1985. 135. skk.
[16] McKitterick 2004. 77. skk.
[17] Löwe, H.: Ein literari= scher Widersacher des Bonifatius, Virgil von Salzburg und die Kosmographie des Aethicus Ister. Akademie der Wissenschaften und Literatur in Mainz. Abhandlungen der geistes- und sozialwissenschaftlichen Klasse 11. 1951. 905. skk.; Löwe, H.: Salzburg als Zentrum literarischen Sch= affens im 8. Jahrhundert. Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 115. 1975. 114. skk.
[18] A Löwe-fé= le koncepció ellen foglal állást – nézet&uum= l;k szerint nem túl nagy meggyőzőerővel – a Cosmographia jelenleg mérvadó szövegkiadásának elkészítője is. Vö. Prinz, O.: Die Kosmographi= e des Aethicus Ister. MGH Quellen zur Geistesgeschichte des Mittelalters 14. München 1993. 10.
[19] McKitterick 2004. 78.=
[20] Conversio Bagoariorum et Carantanorum 2. (Ed. Wattenbach, W. MG= H SS 11. 1854; Ed. Lošek, F. MGH Studien und Texte 15. Hannover 1997.) A Conversióhoz bővebben lásd Wolfram, H.: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Das Weißbuch der Salzburger Kirche ü= ;ber die erfolgreiche Mission in Karantanien und Pannonien. Wien–K&oum= l;ln–Graz 1979; Wolfram, H.: Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio Bagoariorum et Carantanorum und die Quellen = ihrer Zeit. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 31. Graz–Wien–Köln 1995; Reindel, K.: Politische Gesch= ichte Bayerns im Karolingerreich. In: Handbuch der bayerischen Geschichte I. Hrsg. v. Spindler, M. München 19812. 249. skk.; Löwe, = H.: Der Streit um Methodius. Quellen zu den nationalkirchlichen Bestrebungen in Mähren und Pannonien im 9. Jahrhundert. 1948. 3. skk.; Eggers, M.: Das Erzbistum des Method. Lage, Wirkung und Nachleben der kyrillomethodianischen Mission. Slavistische Beiträge 339. München 1996. 19; Bosl, K= .: Probleme der Missionierung des böhmisch-mährischen Herrschaftraumes. In: Cyrillo-Methodiana. Zur Frühgeschichte des Christentums bei den Slaven 863–1963. Hrsg. v. Hellmann, M.–Olesch, R.–Stasiewski, B.–Zagiba, F. Graz 1964. 1. skk.; Lošek, F.= : Sieben Fragen zu sieben ausgewähl= ten lateinischen Denkmälern des Salzburger Frühmittelalters – Gemeinsamkeiten und Unterschiede. In: Tassilo III. von Bayern. Großmacht und Ohnmacht im 8. Jahrhundert. Hrsg. v. Kolmer, L.–R= ohr, Chr. Regensburg 2005. 126skk.
[21] Forstner 1974. 23.
[22] McKitterick 2004. 79.=
[23] Vö. Bonifatius, = epist. 60. (Ed. Tangl, M. MGH EE selectae. Berlin 1916.); Ó Neill, Padra= ig P.: Bonifaz und Virgil – Konf= likt zweier Kulturen. In: Virgil von Salzburg – Missionar und Gelehrte= r. Hrsg. v. Dopsch, H.–Juffinger, R. Salzburg 1985. 77; Schmidinger, H.:= Das Papsttum und die bayerische Kirche – Bonifatius als Gegenspieler Virgils. In: Virgil von Salzburg. Missionar und Gelehrter. Salzburg 1985. 97.
[24] Hermann, K. F.: Zum Geleit. In: Forstner 1974. 12.=
[25] Lásd Forstner 1974.
[26] Hermann 1974. 12.
[27] McKitterick 2004. 72.=
[28] Karajan, Th.: Das Verbrüderungs-Buch des Stifte= s St. Peter zu Salzburg. Wien 1952. XXII.
[29] Herzberg-Fränkel, S.: Über das älteste Verbrüderungsbuch von St. Peter in Salzburg. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 12. Hannover 1887. 59.
[30] Alcuin, epist. 4. (Ed. Dümmler, E. MGH EE 4. Berlin 1895.)
[31] Ehhez lásd Wol= fram, H.: Virgil als Abt und Bischof von Salzburg. In: Virgil von Salzburg. Missionar und Gelehrter. Hrsg. v. Do= psch, H.–Juffinger, R. Salzburg 1985. 342. sk.; Wolfram, H.: Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio Bagoariorum et Carantanorum und die Quellen ihrer Zeit. Mitte= ilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 31. Graz–Wien–Köln 1995. 254; Löw= e, H.: Salzburg als Zentrum literarischen Schaffens im 8. Jahrhundert. Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 115. 1975. 100; Grosjean, P.: Virgile de Salzboug en Irlande. Analecta Bollandiana 78. 1960.= 92. skk.; Nótári T.: Adal= ékok Virgil apát és püspök bajorországi működéséhez. In: Medievisztikai tanulmán= yok. A IV. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szerk. Marton Sz.–Teiszler É. Szeged 2005. 99. skk. Az ír szentek kontinentális kultuszához bővebben lásd Hennig, J= .: Scottorum gloria gentis. Erwähnung irischer Heiliger in festländischen Liturgietexten des frühen Mittelalters. Archiv für Kirchengeschichte 52. 1970. 177. skk.
[32] Vö. Liber confraternitatum 10. skk.
[33] Forstner 1974. 30; McKitterick 2004. 74.
[34] Forstner 1974. 31.
[35] Hermann 1974. 11.
[36] Herzberg 1887. 62. sk= k.; Forstner 1974. 31.
[37] Liber confraternitatum 6/B–D
[38] Liber confraternitatum 10/Ac
[39] Liber confraternitatum 14/A–D
[40] Liber confraternitatum 20/A
[41] Liber confraternitatum 20/B
[42] Liber confraternitatum 20/Cc; 11/A–B; 21/C–D
[43] Liber confraternitatum 10/Bc; 22/A–G; 23/A–D; 26/A–D
[44] Fostner 1974. 31. sk.; McKitterick 2004. 75.
[45] Vö. Lhotsky, A.:= Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 19. Graz–Köln 1963. 149.
[46] Vö. Oexle, G.: Memoria und Memorialüberlieferung= im frühen Mittelalter. Frühmittelalterliche Studien 10. 1976. 70. skk.
[47] Ehhez lásd
|
1 |