MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01CA7CF5.F04D25E0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01CA7CF5.F04D25E0 Content-Location: file:///C:/C9555662/notari40b.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Nótári
Tamás
Rosalía
Rodríguez Lopez:
El huerto en la Roma
antigua. Su problemática urbanística y agraria.
(Colección
Monografías de Derecho Romano,
Sección: Dere=
cho
Público y Privado Romano 37.
Madrid, Dykinson, S.=
L.,
2008. 298 oldal)
<= o:p>
Az
Antonio Fernández de Buján professzor által szerkeszte=
tt,
rangos madridi Colección Monografías de Derecho Rom=
ano sorozat
Derecho Público y Privado Romano szekciójának
harminchetedik köteteként látott napvilágot 2008-=
ban
Rosalía Rodríguez Lopez monográfiája a ró=
;mai
kert-, illetve mezőgazdaság római jogi és gazdas&=
aacute;gtörténeti
aspektusairól. A könyv az első fejezetet képező
bevezetést követően az második fejezetben
tárgyalja a királykorra vonatkozó forrásanyagot
és szakirodalmat (Época monaquica). A harmadik, a negy=
edik
és az ötödik fejezet a köztársasági kor
VI–IV., III–II. és I. századával foglalkoz=
ik (Época
republicana), az hatodik fejezet a principátus, pontosabban Agus=
tus (Época
del principado – Gobierno de Augusto), a hetedik a Iulius-Claudius
dinasztia (Época de las dinasías Julio-Claudia hasta los
Antoninos), nyolcadik a Severusok korát (Época de la
dinastía de los Severos) tárgyalja. A monográfia
kilencedik, összefoglaló fejezetét az irodalom- é=
s a
forrásjegyzék, valamint a forrásmutató é=
s a scriptores
rei agrariae indexe követi.
E=
helyütt
a kiváló római jogi, ókortörténeti
és filológiai ismeretekről tanúbizonyságot
tevő szerző által tárgyalt kérdések
közül csak egy, általunk kiemelten fontosnak
ítélt – a monográfiában csupán
viszonylag röviden taglalt – terület: az itáliai =
villa-gazdaság
kialakulása kapcsán kívánunk néhá=
ny
megjegyzést tenni.[1]
A=
villa-gazdaság
és az önellátó kisparaszti birtok[2]
között a legfontosabb különbség, hogy míg=
a villa-gazdaság
esetében a termelőmunkát a vilicus, vagyis a
rabszolga felügyelő, ill. az intéző
irányítja, addig a kisparaszti birtok esetében a pa=
ter
familias. Rómában a szabad, felnőtt római pol=
gárok
katonai és politikai teendői gátolták a tulajdono=
st
abban, hogy maga irányítsa a birtokát, s így azt
csak alkalmilag, ellenőrzés céljából keres=
te
fel. Amennyiben földjei nem egy tagban feküdtek, úgy e
körülmény tovább nehezítette a villa
felkeresését. A vilicus feladata lett tehát a
munkaszervezése és -irányítás a min&eacu=
te;l
magasabb jövedelem elérése érdekében. A villa-gazdaság
kialakulása Itáliában arra az időszakra tehet!=
7;,
amikor az önellátó gazdaságok mellett megjelentek=
az
árutermelő, általában egy adott termékre (=
bor,
olaj stb.) specializálódó gazdaságok is.
Az
első érdemi leírás, amely a villa-gazdas&a=
acute;gok életéről
tájékoztat bennünket, Cato maior (Kr. e. 234–149) =
De
agricultura című műve, amely részint a szerz=
37;
gyakorlati tapasztalatain alapul. (arcus Porcius Cato művei
közül egyedül a De
adricultura maradt ránk – noha számos beszéd=
et
mondott, amelyek kiadásra is kerültek, és amelyek
közül Cicero százötvenet tartott számon, Origines című
művét csak töredékesen ismerjük, Carmen de moribus című
prózai munkájából Gellius idéz egyetlen
mondatot, illetve nagy valószínűséggel a
nevéhez fűződik egy jogtudomány munka is, amit Cice=
ro
csak általánosságban említ,[3] valamint egy Apophthegmata című, híres mondásokat
tartalmazó gyűjtemény. A De
agricultura alapvetően gyakorlati célzattal
íródott kézikönyv, amelyben Cato a
földművelés római polgárhoz mélt&oacu=
te;
voltát hangsúlyozza, és tanácsokat ad a
gazdáknak a minél hatékonyabb és
jövedelmezőbb gazdálkodáshoz. A földművelés mint cím annyiban
megtévesztő, hogy a szerző nemcsak a
földműveléssel, hanem az állattenyészt&eacut=
e;s
kérdéseivel is foglalkozik művében, vagyis
átfogó mezőgazdasági tárgyú
műről van szó. A mű százhatvankét fejez=
etre
oszlik. Az első fejezetek a birtok kiválasztásána=
k, a
gazda legfőbb teendőinek, a gazdasági épületek=
nek
és a birtok művelése alapkérdéseinek
leírását tartalmazzák. Ezt a konkrét
munkafolyamatok leírása követi egyfelől bizonyos
termények, másfelől a mezőgazdasági
munkák kronológikus rendjét követve. Az
állatok élelmezéséhez adott tanácsokat a
gabona tárolásának, a bor és
különféle gyógyszerek
készítésének leírása követi.
Értékes adalékokat tartalmaz a mű a birtok b&eacu=
te;rbeadásának
jogilag sem irreleváns problematikájáról, illet=
ve a
gazda vallási kötelezettségeiről. A
felügyelő, vagyis a vilic=
us
kérdéskörével külön fejezetek foglalkoz=
nak.
Cato művében nem törekedett rendszerességre, a m=
69;
kuszaságát tovább fokozta, hogy a későbbi
felhasználók saját megjegyzéseiket is
beleillesztették a szövegbe, amely így
hagyományozódott ránk. A munka stílusa
tárgyszerű, mondatai rövidek, szárazak, hangneme a
törvények szóhasználatára és
mondatfűzésére emlékeztet.)
A=
villa-gazdaságok
elterjedése Latiumban a II. század első felére,
Dél-Etruriában a III. század végére
tehető. Cato, Varro és Columella leírásai szerint=
a villa-gazdaság
irányítói, a viliciusok általában
rabszolgák voltak, a szabad vilicusok említése
jóval ritkább, ezek nagy
valószínűséggel inkább libetinusok
lehettek. A catói vilicus-leírás[4]
nagy valószínűséggel csupán egy
ideáltípust mintáz meg – a catói
leírás és a valóság
ütközését jelzi, hogy Cato főleg
negatívumokat sorol fel: milyen ne legyen a vilicus, u=
tasításai
jórészt tilalmak. Természetesen a tiltó mondato=
kban
történő megfogalmazást természetesen az is
indokolhatta, hogy a latin (jogi) nyelv kedvelte ezt a formát, mivel
nagyobb nyomatékot lehetett vele adni a kijelentésnek. A v=
ilicusok
rabszolga státusát nagy valószínűsé=
ggel
azzal lehet indokolni, hogy a
megfelelő szakértelemmel rendelkező személyek
jórészt szicíliai görög és
karthagói, utóbb kis-ázsiai és észak-afr=
ikai
területekről – vagyis mezőgazdaságilag fejlette=
bb
vidékeiről – kerültek hadifogolyként
Itáliába. A megfelelő szakértelemmel rendelkez=
37;
felügyelő nagy értéket jelentett gazdája
számára, ami a vele való bánásmód=
ot
is meghatározhatta – amit természetesen befolyás=
olt
a rabszolgák mindenkori ára.
Az itáliai
árutermelő mezőgazdaság alappillére, a vi=
lla
rustica lényegében a rabszolgák
munkájára lapozott, s a rabszolgák felügyelő=
je,
a vilicus maga is rabszolga volt. A szabd munkások
igénybevétele azonban nem volt idegen ettől a
gazdálkodási típustól, kiváltképp=
, ha
ezt a halasztást nem tűrő munkák indokolták,
amint ezek időben történő elvégzés&eacu=
te;re
Cato is figyelmeztet: Opera omnia nature conficias face; nam res
rustica, sic est: si unam rem sero feceris, omnia opera sero facies<=
/i>.[5]
(Hasonlóképpen Columella: Sed cum matura fuerit seges
…celeriter demetatur; nam dispendiosa est cunctatio…=
[6])
A különös szakértelmet, illetve a rendelkezésre
álló rabszolga munkaerőnél nagyobb
számú munkás bevonását igényl!=
7;
helyzetekben indokolt és szokásos volt a környékb=
eli
kisparasztok napszámosként történő
foglalkoztatása. Cato a birtokvásárlás
kapcsán ezért javasolja az olyan helyek
kiválasztását, ahol bőven van szabad munkaerő=
;.[7]
Egy közepes méretű gazdaságban – a villa
rustica általában ennek a típusnak felelt meg R=
11;
olyan rabszolgákat volt kifizetődő tartani, akik több
mesterséghez értettek, a különös
szakértelmet igénylő munkákra alkalmanként
szabad mesterembereket szerződtettek.
A
földművelés irodalma terén is jelentőset alkot=
ott
Róma talán legtudósabb elméje, Marcus Terentius
Varro (Kr. e. 117–27), akinek, akárcsak Catónak egyetlen
jelentősebb műve, a Rerum
rusticarum libri tres maradt ránk teljes terjedelmében. (=
A De lingua Latina című
műből hosszabb részleteket ismerünk, az Antiquitates rerum humanarum, az Antiquitates rerum divinarum, a De familiis Troianis és
számos egyéb munkája elveszett. A
földművelésről szóló munka nagy
valószínűséggel gyakorlati
hasznosíthatósága miatt maradt fenn. Ellentétben
Cato archaikus stílusával, Varro művének
hangvétele könnyedebb, nyelvezete irodalmi, az ismereteket
dialógus formájában közvetíti. Az első
könyv a földművelést, a második a külterj=
es
állattenyésztést, a harmadik a
madártenyésztést, a vadgazdálkodást, a
méhészetet és a haltenyésztést taglalja.
Varro a mezőgazdaságot nem csupán mesterségnek,
vagyis arsnak, hanem egyenesen
tudománynak, scientiá=
nak
tekinti, amely szemben Cato kizárólagos
haszonelvűségével egyszerre hasznos és
gyönyörködtető.)
V=
arro
szerint a földművelést vagy rabszolgák, vagy szabad=
ok
végzik, illetőleg a két csoport közösen: om=
nes
agri coluntur hominibus servis aut liberis aut utriusque.[8]
A szabad munkaerőt a következőképpen osztja fel: L=
iberis,
aut cum ipsi colunt, ut plerique pauperculi cum sus progenis, aut mercennar=
iis,
cum conducticiis liberorum operis res maiores, út vindemias ac
faenisicia, administrant, iique quos obaerarios nostri vocitarunt…[9] Figyelmet
érdemel Varro javaslata, miszerint az egészségtelen
területeket hasznosabb napszámosokkal műveltetni, mivel ez=
ek
egészségromlása nem a tulajdonost károsí=
tja:
De quibus universis hoc dico, gravia loca utilius esse mercennariis cole=
re
quam servis.[10] A
napszámosokkal szembeni bánásmód
érvényesült a mesteremberekkel szemben is. Varro szerint
kifizetődőbb, ha a birtok szomszédságában
mesteremberek élnek, akikkel bármikor alkalmi
szerződés köthető, mint szakképzett
rabszolgákat tartani, mert egyetlen ilyen rabszolga halála
elviszi a birtok hasznát: quorum non numquam unius artificis mors
tollit fundi fructum.[11]
Más a helyzet Varro szerint a nagyobb kiterjedésű, illet=
ve
falvaktól, városoktól távolabb fekvő
birtokoknál, ugyanis ezek esetében a megfelelő szakember
felkutatása munkaidő kiesést jelent: Quam partem lati
fundi divites domesticae copiae mandera solent. Si enim a fundo longius abs=
unt
oppida aut vici, fabros parant, quos habeant in villa, sic ceteros necessar=
ios
artifices, ne de fundo familia ab opere discedat ac profestis diebus ambulet
feriata potius, quam opere faciendo agrum fructuosiorem reddat.[12]
R=
osalia
Rodríguez Lopez monográfiája kiemelkedő
alapossággal rendszerezi és elemzi a forrásanyagot,
mintegy példát adva arra, hogy bizonyos római jogi
intézmények, kiváltképp archaikus és
köztársaságkori intézmények esetén =
az
elsősorban nem jogi, hanem irodalmi céllal íródott
forrásokból hogyan lehet a jogtörténeti
kutatás számára érdemi eredményeket nyer=
ni.
A jogászi látásmód mellett az ehhez szüks&=
eacute;ges
filológiai és történeti ismeretek
fölényes birtokában lévő szerző
monográfiája méltán érdemli meg, hogy a =
nemzetközi
romanisztikában elfoglalja méltó helyét a
római agrárjog történetének
mérvadó munkái között.
<= o:p>
[1] Ehhez bővebben lásd Maróti E.: Az itáliai mezőgazdasági árutermelés kibontakozása. <= /i>Apollo Könyvtár 13. Budapest 1981; A szabad munkaerő szerepe a köztársaságkori villa-gazdaságban. In: Az antik társadalomtörténet problémái. Debrec= en 1982, 170-198; Zum Problem der freien Arbeitskraft bei Varro. Antiquitas (Wroclaw) XIV. (Acta Universitatis Wratislaviensis No 930.) 1988, 199-204; =
[2] Rodríguez Lopez 2008. 74. skk.
[3] Cicero, De oratore 3, 135.
[4] Cato, De agricultura 5, 1–5.
[5] Cato, De agricultura 5,7.
[6] Columella, De agricultura 2, 20, 1.
[7] Cato, De agricultura 1,3.
[8] Varro, De re rustica 17, 2.
[9] Ibid.
[10] Varro, De re rustica 1, 4, 3.
[11] Varro, De re rustica 1, 16, 4.
[12] Ibid.