Nótári Tamás

Germán nyelvi elemek a Lex Baiuvariorumban[1]

 

 

 

 

Jelen írásunkban a 737 és 743 között keletkezett Lex Baiuvariorum,[2] vagyis az írásba foglalt bajor Volksrecht[3] germán nyelvi elemeit kívánjuk vizsgálni filológiai szemszögből, illetve az így nyert eredményekből további, jogtörténetileg hasznosítható következtetéseket szándékozunk levonni. Először a Lex Baiuvariorum germán kifejezéseinek általános jellemzőt tekintjük át (I.), majd azon kifejezéseket vesszük sorra, amelyek esetében egyértelművé válik a pluralis első személyben álló aktív állítmányból, hogy a törvény megalkotásában közreműködő bajorok saját népnyelvük szavaként iktatták be a vonatkozó passzusokba. (II.) Ezt követően azon fordulatokat vizsgáljuk meg, amelyek mellett többes szám harmadik személyű aktív, illetve egyes vagy többes szám harmadik személyű passzív állítmány áll – akár a bajoroknak mint alanynak a megnevezésével, akár anélkül –, vagyis amelyek esetében a szöveg egyértelművé teszi, hogy e szavakat a bajorok használták az adott jelentés kifejezésére. (III.) A bajor személynevek – elsősorban a genealogiák nevének – vizsgálata után (IV.) a bajor törvényszövegben található, a Lex Alamannorum vonatkozó szöveghelyeivel egyezést, illetve átfedést mutató bajor-délnémet kifejezéseket vesszük górcső alá (V.), majd a további, csupán vélelem alapján bajor eredetűnek tekinthető fordulatokat (VI.), végezetül pedig az egyértelműen nem bajor, ám germán – elsődlegesen frank – eredetű szavaknak szentelünk némi figyelmet. (VIII.) Mindezek fényében zárásul megkísérlünk néhány, a Lex Baiuvariorum nyelvhasználatára vonatkozó, immáron bizonyítékokkal alátámasztható, s a hipotézis szintjén túlmenő következtetést levonni.

 

I. A Lex Baiuvariorum germán kifejezéseinek általános jellemzői

 

Először is érdemes néhány, az egyéb germán népjogok germán nyelvi elemeitől eltérő, a Lex Baiuvariorumra jellemző nyelvi karakterisztikum természetére rávilágítani – nevezetesen azokra, amelyek közül egynémely mindmáig megmutatkozik a „bajor nyelvben” a Hochdeutsch-csal (illetve jelen esetben az Althochdeutsch-csal) szembeni különbségként.

A nyugati germán nyelvek szókezdő b hangja rendszerint p-vé változik, így például a parch,[4] palcprust,[5] pulislac,[6] piparhunt,[7] plotruns[8] szavakban. A szó belsejében található b is nem egyszer p-vé módosul, példának okáért a hapuhhunt,[9] scopar,[10] waluraupa,[11] triphunt[12] és piparhunt[13] szavakban.

A szókezdő g hang k, illetve – írásmódjában – c alakot vesz fel, így a calsneo,[14] kepolsceni,[15] camurdrit[16] és adarcrati[17] szavakban. A szó belsejének g-je általában g marad – vö. wanclugi,[18] angargnago;[19] viszont a szóvégi g rendszerint c vagy ch formában jelenik meg, így például a pulislac,[20] infanc[21] és wehadinc[22] szavakban.

A d hang rendszerint t-be tolódik át, így például a taudregil,[23] heiraita,[24] plotruns,[25] camurdrit,[26] spurihunt,[27] hapuhhunt,[28] piparhunt[29] és untprunt[30] szavakban.

A szó belsejében található p hang magánhangzók után f-fé, illetve ff-fé változik – ennek megfelelően a wiffa[31] és scof[32] szavakban.

A szókezdő k rendszerint ch-vá vagy c-vé válik, így például a cranohari[33] és carmulum[34] szavakban. Az n, l és r után a k betű ch-vá vagy c-vé módosul: ennek megfelelően a wancstodal[35] és wanclugi,[36] a walcvurf,[37] marca,[38] marchzand,[39] mar(a)ch[40] és marchfalli,[41] szavakban. A szó belsejében lévő és a szóvégi k magánhangzók után h-vá, illetve ch-vá alakul, így például a cranohari,[42] canscapuh[43] és hapuhhunt[44] szavakban.

A szókezdő t és a szóbelsejében l vagy r után álló t rendszerint z, vagy tz alakban jelenik meg – így például a marchzand,[45] himilzorunga,[46] heimzuht[47] és swarzwild[48] szavakban. A t a mássalhangzók után zz, vagy z alakot ölt, példának okáért a frilaz/frilaza[49] és swezcholi[50] szavakban.

A þ hang a szó elején és belsejében d (th) hangként, többek között a taudregil,[51] wehadinc,[52] wancstodal,[53] murdrida[54] és camurdrit[55] szavakban. Az n és l után álló, szóvégi þ következetesen d-ként vagy t-ként jelenik meg, így példának okáért a marchzand[56] és a swarzwild[57] szavakban.

Az a hang abban az estben, amikor a-Umlauttá válnék, a-ként vagy e-ként jelenik meg, tehát – többek között – az ezziszun[58] és heriraita[59] szavakban. Az a az l és r hangok előtt mindig megmarad, így például az aranscarti,[60] lidiscart [61] és marchfalli[62] szavakban.

Az ô rendszerint o vagy uo alakban jelenik meg, így például a horcrift,[63] plotruns[64] és wancstodal[65] kifejezésekben.

A b hang p-vé válása, a g hang c-, illetve k-vá alakulása és az l és r hangok előtt az a-Umlaut hiánya – amennyiben ez a kézirati hagyomány túlnyomó, illetve része alapján igazolható – egyértelműen jelzik az adott szó bajor eredetét, illetve azon tényt, hogy azt nem valamely más törvényszövegből vették át, hanem vagy bajor vidéken írták le először, vagy pedig annyira meggyökeresedett terminusról van szó, hogy nem látták indokoltnak nem a helyi nyelvhasználatnak megfelelően lejegyezni.[66] A némely kódexben egyes esetekben található frank jellegzetességek, vagyis franónizmusok kapcsán ugyanakkor ki kell emelni, hogy azok számos ponton feltehetőleg nem az eredeti változatot tükrözik, hanem a kódexnek frank földi keletkezésére vezethetők vissza, s éppen ezért alapvetően a bajor nyelvi változatot tükröző írásmód, illetve kézirati hagyomány tekinthető hitelesebbnek. Nem szabad elfelejteni a Lex Baiuvariorum születése körül megmutatkozó frank befolyás és hatás lehetőségét sem, tehát a frank hatást „túlélő”, vagyis hangtanilag a bajor ortográfiát megőrző kifejezések ex asse bajor jellege, eredete biztosra vehető.[67]

 

II. Quod dicimus – ex asse bajor kifejezések a Lex Baiuvariorumban

 

A Lex Baiuvariorum germán szókincse tekintetében kétségkívül ex asse bajor kifejezésekkel van dolgunk azon esetekben, amikor a törvényszöveg a „quod dicimus”, „vocamus” és hasonló értelmű, ám mindenképpen többes szám első személyben álló állítmánnyal társítja a szót. Ezen esetek teljes egyértelműséggel bizonyítják, hogy e szöveghelyek megfogalmazásában bajor származású jogtudók, vagy valószínűséggel klerikusok vettek részt. A Lex Baiuvariorum germán szavaiból az alábbiak sorolhatók e kategóriába.

Az etorcatea, vagyis a kerítésnek támasztékot adó vessző, illetve bot,[68] mely kifejezés nyelvileg kapcsolatba hozható az ófelnémet cartea (bot, vessző)[69] és a középfelnémet eter (fonott kerítés)[70] szavakkal.[71]

Hasonlóan hozza a törvény wiffa kifejezést, vagyis azt a – rendszerint botra kötött szalmacsutakot takaró – jelzést, amit egy út elzárására, vagy a legelőterület védelmére, illetve megnagyobbítására helyeznek el.[72] A ragozott, latinizált alapszó ebben az esetben a wiffa (illetve uuiffa), ami eredetileg a wiffun (uuiffun) népnyelvi alakból származik – a korán megtörtént latinizálás tényét a wiffa és wiffare alakok elterjedése,[73] valamint az ófelnémet uuîffa[74] is bizonyítja.[75]

Szintén „dicimus” kitétel kíséri a wehadic, vagyis a bajvívás alapján történő törvénykezés (Kampfding) említését,[76] akárcsak a Dingolfingi,[77] illetve a Neuchingeni Zsinat határozataiban.[78] A szóban feltétlenül benne foglaltatik a harcra való utalás, vagyis a harcolni jelentésű *wih, *wîh, illetve *waih germán szógyök,[79] amely – talán – megtalálható a harcot jelentő gót wiahjô szóban is. A dinc szó ezen összetételben eredeti, vagyis megállapodás, szerződés, döntés, ítélet (concilium, placitum, iudicium) értelemben szerepel, tehát a wehadinc (uuehadinc) kifejezés nem jelent mást, mint istenítéleti bajvívást, Kampfgreichtet.[80]

Nemkülönben többes szám első személyű állítmánnyal szerepel az avursan szó, amely nagy valószínűséggel a megsebesített állat testét/tetemét jelenti.[81] A vonatkozói mellékmondat ellenére az avursan egyik, korábban említett szónak vagy jelentéstartalomnak sem a bajor szinonimája: a kifejezés származékai a későbbi századokban, kiváltképp a középfelnémet forrásokban, így például az Exodus vonatkozó szöveghelyeinek[82] német nyelvű magyarázataiban kerülnek elő a iumentum mortuum megfelelőjeként.[83] Kiemelendő a Notker Zsoltárainak egy passzusának[84] németesített változata, illetve magyarázata az occisa cadavera fordulatot az irslagágenin âuueîsin fordítással adja vissza.[85] Tehát a Lex Baiuvariorum elemzett helyén nagy valószínűséggel az erőtlenné vált állatot, állati tetemet jelöli az avursan kifejezés.

A lovak fajtáinak, pontosabban minőségének megjelölését szolgáló két szó, a wilz és az angargnago szintén a vocamus, illetve a dicimus állítmánnyal szerepel a szövegben.[86] A wilz vend lovat (wendisches Pferd, equus Weletabus) jelent[87] – valahogy úgy, ahogy ma példának okáért arab telivérről szokás beszélni –, ami arra utal, hogy a korabeli Bajorországban szláv területekről származó lovakat is rendszeresen használtak, illetve hogy az ez irányú kereskedelem nem lehetett jelentéktelen.[88] Az angargnago szó szerint legelő-, illetve fűrágó lovag jelent,[89] lévén az ófelnémet angar[90] főnév és a (g)nagan[91] ige összetétele – igen eredeti, nyelvi humort rejtő kifejezés.

A waluraupa, vagyis a megölt ember ruháját jelentő kifejezés szintén a dicimus állítmánnyal szerepel a törvényszövegben.[92] A szó első tagja a halott, megölt ember jelentésű ófelnémet *walu szóval mutat egyértelmű párhuzamot,[93] a második tag pedig a szintén ófelnémet, ruházat, fegyverzet jelentésű, nőnemű rauba szóval:[94] ennek megfelelően a waluraupa (uualuraupa) nem más, mint a vestitus occisorum szószerinti megfelelője.[95]

Hasonlóképp a dicimus állítmány követi a swarzwild, vagyis a nagyvad kifejezést, amely alatt elsősorban bölényt és medvét ért a törvény.[96] A szó magyarázata nem támaszt semmilyen nehézséget, a vadat fekete színük alapján nevezték meg a bajorok.[97]

A kacsára vadászó sólyom, az anothapuh megnevezése kapcsán is a dicimus szerepel állítmányként a szövegben,[98] szó szerint kacsasólymot jelent.[99]

A határszomszéd, vagyis a commarcanus szinonimájának látszik a gyümölcsöskertekre vonatkozó passzusban a calasneo szó is, amelyet szintén a dicimus követ állítmányként.[100] Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Lex Baiuvariorum három commarcanus-helye[101] közül csak ebben az egy esetben kerül a „quem … dicimus” fordulatba ágyazva – amely, ellentétben példának okáért a Lex Salicával, a bajor törvényszövegben igen ritka – egy népnyelvi kifejezéssel közelebbi meghatározásra a határszomszéd. Ez azt engedi sejtetni, hogy itt nem puszta pleonazmussal van dolgunk, vagyis hogy a calasneo mégsem teljességgel szinonim a commarcanusszal, hanem annak valamely különös attribútumát akarja a szöveg kiemelni.[102] A szakirodalom egy része a calasneo, illetve a calasnus kifejezést egyszerűen határszomszéddal adja vissza,[103] Grimm, von Kralik és Schmidt-Wiegand egyetértenek, hogy a ca-, ga-, illetve ge- előtag – az ófelnémet gasello (Saalgenosse, Hausgenosse) és gaferto (Fahrtgenosse) kifejezésekhez hasonlóan, amelyek az együttlakás és az együttutazás közös momentumát emelik ki – valamiféle közös, együttesen végzett tevékenységre utal.[104] Grimm először a germán *lêswô alakból származtatta a szó második tagját, és párhuzamba állította az angolszász jogi szövegek lǽs, vagyis közönséges mező (gemeine Wiese) kifejezésével.[105] Ezen etimológia azonban abban az esetben állná meg a helyét, ha a calasneo helyett egy calasveo alakkal is számolhatnánk, márpedig mind a Lex Baiuvariorum, mind a freisingi oklevelek szöveghagyományában ez előbb írásmód igencsak egyértelmű. Von Kralik az általa rekonstruált *lasna közönséges határ (gemeine Mark) etimonból vezette le az általunk vizsgált szót, amellyel a közönséges határterület hipotézisét prekoncepcióként elfogadva szintén nehezen védhető álláspontra helyezkedett.[106] Schmidt-Wiegand elszakadt attól a prekoncepciótól, hogy a közös használat hipotézisének a calasneo etimonjában tükröződnie kellene, s azt a középfelnémet gelaeze (település, település helye) szóval hozta összefüggésbe, s ennek megfelelően a calasneót olyan személyként definiálta, akivel valakinek közös határa (marca, finis, terminus), illetve dologi megfelelőjét a calasnust körülhatárolt területként, határterületként (commarca, confinium, terminatio) határozta meg.[107] Von Olberg ezen interpretációs lehetőségek mellett jó érzékkel talált rá von Kralik egy továbbfejleszthető megjegyzésére,[108] amely szerint az ófelnémet lâsan és lâsna szavak mind a germán *lê (gewähren, erwerben), mind pedig a *lêt (lassen) gyökökből kialakulhatott, s ennek megfelelően a lâsan, illetve a lâsna a földterületen vagy földterületre adott engedélyt, illetve annak megszerzését (das an Grund und Boden Gewährte, Gelassene) jelentheti.[109] A calasneo tehát nem más, mint az adott területet tulajdonosi engedély alapján művelő, illetve használó személy. A calasneo által használt területre vonatkozó egyéb jogi előírásokról a Lex Baiuvariorumból nem értesülhetünk. A calasneo kifejezéshez kapcsolható szót, pontosabban annak megfelelő dologmegnevezést (calasnus) csak egyetlen forrásban, egy 828-ból származó freisingi oklevélben találunk, amelyben a különféle jellegű és eltérő célokat szolgáló földterületek felsorolása után megnevezésre kerülnek azon határok, illetve határterületek, amelyek ugyan a tulajdonos vagyonába tartoznak, ám más használatába lettek átadva (calasnis).[110]

 

III. Quod (Baiuvarii) dicunt – további bajor kifejezések a szövegben

 

Az alábbiakban azon germán kifejezéseket vesszük sorra, amelyek mellett a dicunt vagy dicitur szerepel mintegy általános állítmányként, akár az alany – vagyis a Baiuvarii – megnevezésével, vagy ennek elhagyása mellett. Ezen esetekben is jó eséllyel biztosak lehetünk abban, hogy bajor szavakkal van dolgunk a törvényszövegben.

A viszály, lázadás jelentésű carmulum szó[111] egyfelől a szöveghagyományban latinizált (eredeti alakjában valószínűleg carmul), vagyis ragozott alakban szerepel, másfelől viszont jellegzetesen bajor kifejezésként említi a törvényszöveg. A kifejezés több, kora középkori bajor forrásban megtalálható, így többek között az Annales sancti Emmerami Ratisponensi maioresben[112] és a Conversio Bagorariorum et Carantanorumban.[113] A carmul szó ugyanakkor szoros kapcsolatot mutat az ószláv kramola, kramoliti, kramolovati (zaj, lárma), a bolgár, azerbajdzsáni és orosz kramola (lárma, felfordulás, felkelés) szavakkal.[114] Kralik ugyanakkor meggyőzően érvel amellett, hogy a szó magam mindenképpen bajor eredetű kifejezés, és innen került sor a szláv nyelvekbe történt átvételre, és semmiképpen sem fordítva, annál is inkább, mert csak így magyarázható a metathesis, akárcsak a karl szónak a szlávban kraljjá változása esetén.[115] A szó eredetére mutatnak a germán párhuzamok, így az angolszász cearm, cirm, cyrm (kiáltás, zaj), hercirm, wígcirm, cirman, cyrman (kiáltani, kiabálni, zajt kelteni) és a középfelnémet karmen (panaszolni)[116] szavak – mindezek gyöke a *kar, *kêr (kiáltani, panaszolni) szó lehetett, amely a gót kara (gond) és az ófelnémet chara (panasz) szavakban is megjelenik.[117]

A machfalli, vagyis a lóról való ledobás/levetés[118] kifejezésnek igen pontosan megfeleltethető a langobard marahworf(in) szónak.[119] A -falli az ófelnémetben is megtalálható, ledönteni, ledobni jelentésű fallian (vö. fällen) ige származéka[120] a march – a törvényszövegben önállóan is előforduló mar(a)ch, vagyis (értékes) ló jelentésű[121] – kifejezés mellett.

A horcrift, vagyis a szabad asszony vagy szűz erkölcstelen/parázna érintése kifejezés mellett[122] a törvényszövegben egyértelműen szerepel azon kitétel, hogy a megnevezést a bajorok használják. A szóösszetétel tagjai világos kapcsolatban állnak az ófelnémet hôr és huor (vö. Hure),[123] valamint a grift (vö. greifen) szavakkal,[124] s ennek megfelelően kétségkívül erkölcstelen/parázna érintést/támadást jelentenek.[125]

A himilzorunga kifejezés, amely a nő ruhájának térden felüli – erkölcstelen szándékkal való – emelését (indumentorum elevatio) magyarázza,[126] szó szerint ruhatépést jelent.[127] A himil tag a ruha jelentésű, germán, valamint az angolszász hama, illetve a középfelnémet ham, heme szavak segítségével érthető meg, azonban ehhez feltételeznünk kell egy hem alakot is, amelyből a himil egy -ila suffixummal levezethetővé válik. A -zorunga (illetve jó eséllyel eredetileg -zorun) tag az ófelnémet zeran, vagyis tépni igével kapcsolható össze,[128] s ilyen módon megkaphatjuk a latin szöveget visszaadó germán terminus technicust.[129]

A walcvurf kifejezés a fejkendő letépésével áll összefüggésben,[130] s a kifejezés második tagja, a letépés jelentésű -vurf nem is okoz további gondot.[131] Az első tagot Kralik az ófelnémet walcan (uualcan) és az ebből származó, középfelnémet walkieren szóval hozza összefüggésbe, ami nem jelent mást, mit (hajat) befonni.[132] A walken igét Flick görgetni, göngyölíteni, kerekké formázni jelentéssel adja meg,[133] ami a hajra vonatkoztatva befonni, rendezni értelemben nyer logikus kontextust. Rokon kifejezésként említhető a szintén a tekeréshez, csavaráshoz, fonáshoz kapcsolódó angolszász gewealc és a dán valc (vö. Wulst) szó, s ennek megfelelően az ófelnémet walc (uualc) szó hajfonatként,[134] a walcvurf pedig ennek letépéseként, illetve erőszakkal történő szétzilálásaként adható vissza.[135]

A wanclugi szó – annak kifejezett említésével, hogy a bajorok nevezik így e tényállást – rosszhiszemű csalásként (Wanklüge) kerül elő a törvényszövegben, méghozzá azzal összefüggésben, ha valaki házasságra bírt rá egy szabad nőt, ám elbocsátotta.[136] A mérvadó kódexek ugyan a wancstodal szót hozzák e szöveghelyen, ám ez egyértelmű elírás eredménye, és az emendatának köszönhető az eredeti szöveg rekonstrukciója – noha a wanc tag azonos mindkét szó esetében –, hiszen kétségkívül önálló terminusszal jelölte a jogalkotó e tényállást, és nem az ellenséges szándékú megállítást, támadó körülvételt jelentő wancstodallal.[137] Az első tag, a wanc (uuanc) az azonos ófelnémet illetve középfelnémet szóval, ami (mindenféle irányú) mozgást, vagyis átvitt értelemben megbízhatatlanságot, állhatatlanságot, csalást jelent.[138] A második (-lugi) tag szintén teljes egyértelműséggel magyarázható a hazugság jelentésű, ófelnémet lugî szóból,[139] vagyis ennek értelmében a szóösszetétel jelentése perfid hazugság, rosszhiszemű csalás, ami kétségtelen tautológia. Természetesen nem zárhatjuk ki Kralik azon okfejtésének helyességét sem, amelyben a kifejezés második tagja az ünnepélyes ígéret jelentésű, ófríz loga és a gót liugan szavakkal rokon, s így a wanclugi fordulat nem puszta pleonazmus, hanem hamis házassági ígéret.[140]

Az ellenséges szándékú megállítás (feindliches Stellen) terminus techicusa a wancstodal kifejezés,[141] amelynek első tagja a fentebb kifejtettek alapján világosan értelmezhető. A szó második tagja szoros rokonságot mutat az ófelnémet stadal szóval, amely nem csupán csűrt, istállót jelent, hanem absztraktabb értelemben magát az állást, a megállítást, az álláspontot is, akárcsak az angolszász stael. Így tehát a wancstodal mint tényállás nem más, mint az üldözött erőszakos megállítása, hogy ellenségei beérhessék, és megölhessék.[142]

A scof, vagyis a falak nélküli csűr (illetve tárolásra szolgáló épület) megnevezése kapcsán a törvényszöveg jelzi, hogy a kifejezés a bajorok körében használatos[143] – a szó pedig egyértelműen összefüggésbe hozható a középfelnémet scopf,[144] illetve a germán *scupa, illetve *scuppa szóval.[145] A parch, tehát a gabonatároló megnevezése mellett szintén szerepel az appellant állítmány,[146] azonban biztosra vehető hogy – Graff feltételezésével ellentétben[147] – nem áll kapcsolatban a középlatin parricus szóval, hanem a (a bajor népnyelvben gyakori) b–p hangeltolódás feltételezésével kell a szó eredetéhez közelebb jutnunk. A középfelnémetben találkozhatni a barch, barg és berg szavakkal a fal nélküli csűr értelemben, akárcsak a svájci nyelvhasználatban a Bargen és Bärgen kifejezésekkel, vagyis a parc(h) nem jelentett egyebet, mint tárolóhelyiséget (Bergeraum).[148] A scopar kifejezést szintén az appellant követi mint állítmány, tehát biztosak lehetünk benne, hogy bajor szóval van dolgunk,[149] amely szoros kapcsolatot mutat az ófelnémet scobar,[150] a középfelnémet schober[151] és az újfelnémet Schober szavakkal.[152]

Figyelmet érdelem továbbá az in unwan kifejezés, amellyel a törvényszöveg számos helyén találkozhatni: három esetben a latin nyelvű tényállást egészíti ki – ezek közül egyszer expressis verbis megemlítésre kerül, hogy a bajorok használják e kifejezést, kétszer pedig a bajorok említése nélkül –, egy esetben pedig e kifejezéshez fűz a törvényszöveg latin nyelvű magyarázatot. Az első szöveghelyen szabad embernek folyópartról vagy hídról történő vízbe taszításáról beszél a törvény, és jelzi, hogy ezt a bajorok inunwannak nevezik,[153] a második és a harmadik helyen, amelyeken hiányzik – ugyanakkor a két paragrafussal korábbi említés okán odaértendő – annak említése, hogy bajor kifejezésről van szó, a törvény szabad embernek létráról való letaszítását,[154] illetve mérgezett nyíllal való meglövését szankcionálja.[155] A negyedik szöveghez a gyújtogatást és – a konkrét helyen az ezzel összefüggésben bekövetkezett haláleseteket – büntető részben található, és az inunwan szó szerepel önálló tényállásként, s nyer latin nyelvű magyarázatot.[156] A kifejezés nyelvileg a vélemény, nézet, remény jelentésű, ófelnémet wân (uuânî) szóval,[157] amelyhez praefixumként ur- társulhat, s így kétségbeesést (uruuânî), illetve kétségbeesettet (uruuâni) jelent.[158] Az un- praefixum a Lex Baiuvariorumtól eltekintve Otfridnél olvasható még,[159] ahol váratlan, csalékony, csalódást okozó eseményt jelöl. Ennek megfelelően helytállónak látszik a negyedikként idézett szöveghely magyarázata, miszerint az unwan szó a desperatio vitae, vagyis az élet feletti kétségbeesés – szabadabb fordításban: életveszély – fogalommal adható vissza.[160]

 

IV. Bajor személynevek a Lex Baiuvariorumban

 

A bajor nemzetségeket felsoroló titulusban a következő nevekkel találkozhatunk, amelyek nyelvileg a tisztán bajor eredetű, latinizálás nélkül közölt köznevekkel esnek egy megítélés alá: Hosi/Huosi, Draozza, Fagana, Hahilinga/Hahiligga, Annion(a).[161]

A Hosi/Huosi/Hôsi név az ófelnémet hout (sisak, kalap – vö. Hut) szóval kapcsolható össze, amely a germán *hôda, *hôdi, illetve az indogermán *quāt alakokból eredeztethető.[162] Az utóbbiból a -ti suffixum hozzáadásával alakulhatott ki a germán *hôssi, illetve *hôsi, akárcsak az ércsisak jelentésű latin cassis szó esetében, amely az indogermán *quat-ti szóból alakult ki.[163] A latin köznévből hamarosan személynév is kialakult (vö. Cassius, vagyis „Sisakos”), akárcsak a germánok esetében, amit az azonos jelentésű ófelnémet Hasso, Hesso (vö. Hesse) név is mutat – megjegyzendő, hogy a huot szó még a középfelnémetben is olykor sisak jelentésben szerepel, s hogy az ófelnémet kifejezéshez számos tulajdonnév is (így például Hodo, Hoto, Huoto) tartozik.[164] Ennek megfelelően tehát a Hosi/Housi eredetileg a sisakviselők nemzetségét jelenthette, ami nemcsak nyelvi, hanem tartalmi szempontból is igen logikusnak tűnhetik.

A Draozza név erdeti alakja az a-tövű, hímnemű – az ófelnémetben is megtalálható – draozz szó pluralisa lehetett, ami a szorongatni, zaklatni jelentésű, germán *þrautaz szóra, illetve *þrut, *þreut és *þraut alapszóra vezethető vissza, amelyből a latin trudo ige is kialakult.[165] Ugyanezen gyökkel kapcsolható össze a nyakas, makacs ember jelentésű óészaki þrjótr és az ófelnémet ardriozan köznév is, ami valószínűsíteni – án hangsúlyozottan csak valószínűsíteni – engedi, hogy a genealogia Draozza a hajthatatlanok, lázongók, „kemény nyakúak” nemzetségét takarhatta.[166]

A Fagana név a szintén hímnemű és a-tövű fagan szó pluralisa, amely a víg, boldog jelentésű óészaki feginn és angolszász faegen melléknevekkel,[167] valamint a megelégedett jelentésű, ófelnémet gafag/gafago, továbbá az örvendezni jelentésű gót faginon, óészaki fagna, angolszász fægnian és ófelnémet faginon igékkel áll szoros kapcsolatban.[168] Ennek megfelelően a Fagana név az örvendezők, boldogok nemzetségét takarhatta.[169]

A Hahilinga név szintén a-tövű, hímnemű többesszám, s az -inga suffixum okán Hahilo embereit jelenti – a hah, illetve az ófelnémet hâh szó a germán *hanh (felkötni, akasztani, kínozni) és *hanha (oszlop) szavakkal kapcsolható össze, ugyanakkor kérdéses marad, hogy a nemzetségnév mindezek fényében mely jelentéshez közelítendő.[170]

Az Annion(a) név az ófelnémet hímnemű jan-tövű annio szó pluralisa, amelynek párhuzamaként említhető a szeretni, szívelni, juttatni (gönnen) jelentésű óészaki unna és ann, az angolszász unnan és ann, az ófelnémet unnan , valamint a germán *ann és *unnan ige.[171] Ennek megfelelően a genealogia Annion(a) a jószándékúak, kedvesek nemzetségét takarta, ami tartalmilag könnyen elképzelhető, tekintettel a genealogia Fagana és a genealogia Draozza nevének fentebb leírt, alaptulajdonságot, jellemvonást jelző jelentésére.[172]

 

V. A Lex Alamannorummal egyező bajor-délnémet kifejezések

 

Figyelmet érdemelnek azon kifejezések is, amelyeknek azonos, vagy hasonló alakban találhatók meg a Lex Alamannorumban – ezek (a bajor alakot idézve) a következők: hrevawunt, leithunt, lidiscart(i), mar(a)ch, marchzand, palcprust, pulislac, taudregil. E szavak tehát a Lex Alamannorumból, méghozzá annak korábbi verziójából, a Chlotharianából kerültek átvételre.[173]

A hrevawunt kifejezés háromszor fordul elő a Lex Baiuvariorum törvényszövegében.[174] Az első tag nem az ófelnémet hrêo, vagyis holttest (cadaver) szóból ered, hanem a test, altest jelentésű, ófelnémet href, ref, az angolszász hrif és az ófríz (med)ref szavakkal áll kapcsolatban,[175] amelyek etimológiailag is kapcsolódnak a latin corpus szóhoz.[176] Megjegyzendő, hogy bizonyos kéziratok másolási hibáiból arra következtethetünk, hogy már a középkori másolók némelyike is a cadaver szóval rokonította gondolatban a bajor kifejezést, amint ezt a középfelnémet ferchwunt (todtund) kifejezés is jelzi[177] – a hiba többek között azért keletkezhetett, mert az ófelnémet href utolsó betűjét u-val, illetve v-vel írták át.[178] Ugyanakkor bizonyos kéziratok refvunt, illetve refauunt írásmódjai egyértelműen jelzik a szó helyes etimológiáját, hiszen a szövegben olvasható interiora membra nem feleltethető meg a hrêo (cadaver), csupán a href (corpus) szó jelentésének.[179] Érdemes továbbá párhuzamot vonni a Lex Baiuvariorum vonatkozó szöveghelyei és a Pactus Alamannorum azon helyei között, ahol a revo szó latus, vagyis oldal mellett belső rész értelemben szerepel a szövegben a belső szervek sérülése (placatus in revo) értelemben,[180] ami annál kevésbé jelenthet halálos, vagyis a hrêo szóhoz mint etimológiai alaphoz kapcsolódó, halálos sérülést, mivel az az után fizetendő összegnek jóval magasabbnak kellene lennie. A szó második tagja, a wunt (uunt) participiumként értelmezendő, vagyis a belső részein megsebesült értelemben.[181] E kifejezéssel szorosan összefügg hrevawunti szó, amely szintén háromszor fordul elő a törvényszövegben.[182] Ellentétben a fent említett alakkal a hrevawunti a nőnemű főnév dativusa, képzésmódja megfelel több, a Lex Baiuvariorumban olvasható tényállás megnevezésének (vö. lidiscarti, adarcrati), vagyis magát a belső részek sérülését jelöli.[183]

A laitihunt nem más, mint a pórázon vezetett vadászkutya,[184] amint ezen kifejezésnek a Lex Alamannorumban olvasható meghatározása is mutatja.[185] A közönséges vadászkutyától (spurihunt) a laitihuntot az különböztette meg, hogy értékesebb vadak vadászatához használták.[186]

A lidiscart(i) kifejezés a füllevágással mint a külsőt eltorzító csonkítással összefüggésben jelenik meg a törvényszövegben.[187] A Lex Alamannorum a fél fül levágása kapcsán a scardi kifejezést használja.[188]

A mar(a)ch a Lex Baiuvariorumban egy bizonyos lófajtát jelölt,[189] akárcsak a Lex Alamannorum két szöveghelye.[190] A megnevezés megfelel a középfelnémet marc, march és mar, az angolszász mearh, valamint az óészaki marr szavaknak, és – legalábbis a Lex Baiuvariorumban – az értékes paripát jelöli, mintegy a wilz és az angargnago ellentéteként.[191]

A marchzand a Lex Baiuvariorumban az őrlőfogat jelenti,[192] akárcsak a Lex Alamannorumban.[193] A szó a marcha és zand összetételeként keletkezett, vagyis – szó szerinti fordításban – határfogat jelent,[194] s megfelel a középfelnémet marczan (Backenzahn) kifejezésnek.[195]

A palcprust olyan csonttörést jelöl, amely nem nyílt, tehát bőrsérülés nélkül keletkezik.[196] A szöveghely nyilvánvaló rokonságot mutat a Lex Alamannorummal.[197] A kifejezés értelmezése során feltétlenül tekintetbe kell venni a bőr, has jelentésű, ófelnémet balg és a vágás, metszés jelentésű, ófelnémet brust szavakat.[198] Feltűnő ugyanakkor, hogy a palcprust nem jelenthet egyebet, mint bőrsérülést (pellis fractio), viszont a latin szöveg éppen azt hangsúlyozza, hogy a sérülés során csonttörés tört, bőrsérülés azonban nem. A szöveghely érdekes analógiát mutat a hraopant említésével,[199] nevezetesen mindkét esetben az adott tényállás negációja mellett szerepel a germán terminus technicus. Mind ez valószínűsíteni engedi, hogy a bajorok és az alemannok ismertek egy önálló, a bőrsérülést okozó testi sértést felölelő tényállást, a palcprustot/balcbrustot, ami annál is reálisabbnak látszik, mivel a Lex Visigothorumban expressis verbis említésre kerül egy ilyen tényállás.[200] A vizigót szöveghely átvételére, illetve felhasználására utal több, a Lex Baiuvariorumban mutatkozó egyezés: az „si quis ingenuum quoliber hictu percusserit, pro libore” szöveghellyel átfedést mutat az elemzett locusban a „si quis liberum per iram percusserit”, a „plaga usque ad ossum” szöveghellyel a „si talis plaga, quod tumens sit”, valamint az „osso fracto” fordulattal a „si ossa fregit” megfogalmazás. A Lex Visigothorumban szereplő „cute rupta” megfeleltethető a Lex Baiuvariorum „cutem fregit” és a Lex Alamannorum „pellem rupit” fordulatának, csak éppen az utóbbi két törvényben a tényállás negációjával.[201]

A pulislac szóval a törvény azon tényállást, illetve eredményt jelöli, amikor valaki egy szabad embert haragból, vagyis hirtelen felindulásból megüt, illetve megsebez.[202] E kifejezés megtalálható mind a Lex Alamannorumban,[203] mind az Edictus Rothariban, ahol szolga ütlegelését jelöli[204] mind a Lex Ribuariában,[205] amelyben bulislege alakban fordul elő, és szintén a szolga bántalmazásának tényállásában szerepel. Etimológiailag a kifejezés az ófelnémet puilla, pûlla[206] és a slac,[207] valamint a középfelnémet bûlslac szavakkal kapcsolható össze,[208] vagyis olyan ütésként definiálható, amely nem okoz bénulást, s amelynél vér sem folyik, hanem amelynél fogva duzzanat, púp keletkezik a fejen (vö. Beulenschlag).[209]

A taudregil (taudragil) kifejezés a törvényszövegben kétszer fordul elő, s az első szöveghelyen latin magyarázatát is megtalálhatjuk: a testi sértéssel okozott sántaságnak azon formája, amikor az illető lába a harmatot érinti, vagyis húzza a lábát.[210] A kifejezés ugyanezen értelemben és magyarázattal a Lex Alamannorumban is megtalálható.[211] A szó első tagjának etimológiája egyértelmű: az ófelnémet tau, vagyis harmat szóval áll kapcsolatban.[212] A dregil/dragil tag a futni értelmű gót þragian igével hozható összefüggésbe, amint már Grimm rámutatott,[213] ugyanakkor az elemzett kifejezésben nagy valószínűséggel ezen igének ősibb, a germán *þrag *þrêg gyökkel[214] szorosabb összefüggésben álló jelentése, a húzni (trahere) értelem szerepel.[215]

 

VI. Bajornak vélelmezhető kifejezések a Lex Baiuvariorumban

 

Az adarcrati kifejezés – vagyis az ütőér olyan megsebzése, amelynél csak égetéssel állítható el a vérzés – mellett a dicunt szerepel állítmányként a Baiuvarii alany nélkül.[216] A kifejezés első tagja az ófelnémet adar (ér) szóval hozható kapcsolatba,[217] a második tag azonban nem állítható közvetlen párhuzamba más szöveghelyekkel, noha bizton megállapítható, hogy nyelvtanilag a marchifalli kifejezéssel azonos képzésmóddal, absztrakt értelmű, nőnemű főnévvel van dolgunk.[218] Nem zárható ki, hogy a -crati tag a germán *gra, *grê szóval (éles, durva) hozható összefüggésbe, ami a dörzsölni, keményen horzsolni jelentésű, indogermán *ghrē, *ghra gyökkel kapcsolható össze.[219] Ebből ered a középfelnémet grât (hegy, szálka),[220] s jó eséllyel a szúrás, illetve szúrni értelmű, ófelnémet crâti, illetve crâtian, s ennek megfelelően az adarcrati jelentése nem más, mint venae percussio.[221]

A camurdit szó a szolga orvul történt meggyilkolásának (és a tetem elrejtésének) tényállását magyarázza,[222] amely egyértelműen a gyilkosság (vö. Mord, ermorden) jelentéshez kötődő, ófelnémet murdrian,[223] a középfelnémet morderon, murderon, ermürdern,[224] a gót moúrþrian, valamint a germán murþra és murþa szavakkal áll rokonságban.[225] A Lex Ribuaria (de homine mordrito) és a Lex Frisonum (de mordrito) is tartalmazza ugyanezen kifejezést, azonban latinizált praeteritum perfectuma mellől hiányzik a ga- praefixum.[226]

A canshapuh nem más, mint az a sólyom (szó szerint keselyű), amelyet kacsavadászatra használtak.[227] A kifejezés egyértelműen az ófelnémet gans (liba, ill. ezen kontextusban kacsa) és habuch (keselyű, illetve ebben az értelemben sólyom, ölyv) szavakkal áll rokonságban,[228] és kapcsolatot mutat mind az angolszász góshafoc,[229] mind az óészaki gansar szavakkal.[230]

A c(h)ranohari, vagyis a vadászsólyom megnevezése,[231] nevezetesen az első tag rokonságot mutat egyfelől az ófelnémet crahun szóval,[232] másfelől az -ari tag kapcsolódik az ófelnémet aro,[233] az óészaki ari és a gót ara szavakhoz,[234] s nagy valószínűséggel az ófelnémet sparwâri (vö. Sperber) szóhoz hasonló képzésmóddal jött létre,[235] értelmileg pedig a középfelnémet cranichhabich összetételhez köthető.[236]

Az ezzis(c)zun,[237] vagyis egy kerítésfajta megnevezésének első tagja rokon a vetés jelentésű, ófelnémet ezzisc,[238] valamint a vetéstábla jelentésű, középfelnémet ezesch és esch,[239] továbbá a gót atisks szóval.[240] A második tag egyértelműen magyarázható a kerítés jelentésű, ófelnémet zûn szóval.[241]

A tető lerombolása, a firstfalli kifejezés[242] első tagja az ófelnémet, tető jelentésű first szóval rokon,[243] a falli tag pedig a fallian,[244] vagyis ledobni – jelen esetben lerombolni – ige származéka.[245] A first mint első tag része a firstsul,[246] vagyis a tetőt tartó oszlop szónak is,[247] amely a középfelnémetben virstsüle alakban maradt fenn.[248]

A frilaz, vagyis a szabadosok, azaz a szabadságukat felszabadítás (manumissio) útján elnyert személyek megnevezése a törvény ötödik titulusának címében fordul elő,[249] a frilaza, vagyis a felszabadított nő megnevezése pedig a nőkre vonatkozó rendelkezések kapcsán.[250] A kifejezés értelmezése kapcsán feltétlenül meg kell határozni annak viszonyát a laz szóhoz, tekintve, hogy az ófelnémet laz és a középholland læt kifejezések szintén libertus értelemben kerülnek alkalmazásra, vagyis nem különböznek érdemben az ófelnémet frilaz és a középholland vrilæt szavaktól.[251] Ennek megfelelően a második tag nem választható el a lâzan, illetve lâtan igétől, amint a hantlazza kifejezés kapcsán egyértelműen megmutatkozik a manumissi, vagyis kéz (azaz hatalom) alól elelnegettek (die aus der Hand gelassenen) értelem,[252] akárcsak abból, hogy a gót fralêts a görög apeleuteros megfelelőjeként nyer használatot – mindez kétségtelenné teszi az elengedett jelentésű, germán *lêt és elengedni jelentésű *lêtan szavakból történő származást.[253] A latinizált lazzi kifejezés Nithartnál serviles értelemben fordul elő,[254] valamint több oklevélben a laz mint servus, illetve conductor agri szerepel.[255] E kifejezés nem választható el a jobbágy jelentésű, ófelnémet laz, középfelnémet la(z)ze,[256] középholland læt és late,[257] ófríz let[258] és angolszász læt szavaktól.[259] A frilaza szó egyszerűen a frilaz femininumaként fogható fel, ugyanakkor a bizonyos kéziratokban olvasható frilazin változat is teljességgel helytállónak tekinthető mint a frilaz nőnemű alakja, hiszen e képzési formához a gutin, herizogin és mâgin szavak megfelelő analógiát szolgáltatnak.[260]

A vádászkutya, vagyis a hapuhhunt megnevezése[261] megfelel a canis acceptorius kifejezésnek.[262] Lexer a hapuhhunt kifejezést értelmét tekintve összekapcsolja a vogelhunt szóval, lévén hogy e kutyafajtának az lehetett a feladata, hogy a madarakat felverje, hogy azokat a sólymok elejthessék.[263]

A heimzuht, vagyis a hazavonulás[264] kifejezés – amely a kevesebb, mint negyvenkét emberrel történő, ellenséges szándékú körülvétel tényállását egészíti ki – első tagja az ófelnémet heim szóval rokon,[265] második tagja pedig az ófelnémet zug, illetve középfelnémet zuc és zuht szavakkal (vö. Heimzug).[266] Hasonló összetétel az angolszász hâmfara és az óészaki heimferð.[267]

A heiraita kifejezés azon cselekményt világítja meg germán terminus technicusszal, amely a negyvenkét emberrel történő, ellenséges körülvétellel és a nyílkilövéssel, illetve dárdahajítással valósul meg.[268] A heri tag jelentése a sereg jelentésű (vö. Heer), azonos ófelnémet szóból könnyedén magyarázható,[269] az ófelnémet raita szó, amelyet Graff kocsi jelentésben említ,[270] egyértelmű kapcsolatban áll a hadjárat, támadás jelentésű, középfelnémet reite,[271] az utazás, lovaglás, hadjárat jelentésű, angolszász râd és a  lovascsapat, kocsi jelentésű, óészaki reið szóval.[272] E szerkezethez hasonló összetételként említhető továbbá az ófelnémet harizuht és herifart,[273] valamint az angolszász heresîþ szó.[274] Az ófelnémet heiraita eredetileg nem jelent tehát egyebet, mint hadjáratot, ám a bajor jogi terminológiában a legalább negyvenkét ember segédletével megvalósított erőszakos cselekményt jelöli, míg az imént említett heimzuht megvalósítása kevesebb személlyel történik.[275] A heriraita megnevezés tehát átvitt értelemben az abban részt vevőkre is alkalmazható, amint ez a Lex Ribuariában[276] és a Leges Henriciben[277] is olvasható.[278]

A házőrző kutya jelentésű hovawart szó[279] jelentése szó szerint nem más, mint az udvart őrző kutya (Hofhund).[280]

A hraopant kifejezés az erőszakkal történő, ám megkötözés nélküli foglyul ejtést jelöli.[281] Brunner az első tagot a test (corpus) jelentésű, ófelnémet hrêo, illetve angolszász hrâw szóval hozza összefüggésbe,[282] Kralik azonban ezen értelmezést elfogadhatatlannak tartja, mivel a vonatkozó ófelnémet kifejezést testet jelöl ugyan, de holttestet, vagyis tetemet (vö. hrevawunt).[283] Ugyanakkor a második bant, illetve pant tag esetében a megkötözés (coniunctio, vinculum) értelmezés teljességgel elfogadható, annál is inkább, mivel a latin szöveg állítmánya, a ligaverit is ezt támasztja alá; jó eséllyel feltételezhetjük, hogy a hraopant mint tényállás-megnevezés csupán a megelőző rész utolsó szavára, vagyis a megkötözésre, nem pedig ennek tagadására vonatkozik, hiszen valamely deliktum negációjára önálló terminust megalkotni meglehetősen értelmetlennek látszanék.[284] Az első tag az ófelnémet hrao, ,[285] valamint a középfelnémet rou, , szóval rokon;[286] a h hang viszont csak az angolszász hraew és az óészaki hrár szavakban őrződött meg.[287] Tehát a szóösszetétel durva – erőszakkal történő – megkötözést (rohes Binden) jelent,[288] ami az azonos jelentésű, ófríz nedbende kifejezéssel állítható párhuzamba.[289]

Az infanc kifejezés három alkalommal olvasható a törvény szövegében, minden esetben valamiféle támadás, erőszakos cselekmény értelemben.[290] A fanc szó az ófelnémetben számos összetételben megtalálható, és megragadást, fogást (vö. fangen) jelent,[291] s bizonyos praefixumokkal – így például a középholland anvank és a középfelnémet vürvanc – a peres eljárást, illetve annak megkezdését jelenti, amit a modern szakirodalom az Anefang terminus technicusszal jelölt.[292] Az infanc megnevezés tehát erőszakos cselekményt takar, akárcsak a grif (például a horgrift kifejezésben) és a pant (példának okáért a hraopant szóban), Hasonlóképpen erőszakos támadást jelent a fanc az angolszász faexfang és az ófríz faxfang, valamint az ófríz berdfang (haj-, illetve szakáll megragadása, illetve – logikusan – tépése) összetételekben.[293] Az in praefixum az infanc kifejezésben a latin intro előtagnak felel meg, akárcsak az inganc (vö. Eingang) és az infart (vö. Einfahrt) szavakban.[294] Terminus technicusként tehát az infanc megfeleltethető a manus inicere in aliquem, vagyis a valakire kezet emelni, valaki ellen támadni tényállásnak.[295]

A kepolsceni kifejezés azon sebesülést jelenti, amikor a koponyacsont láthatóvá válik.[296] A kifejezés első tagja a koponya jelentésű, ófelnémet gebal/kebul[297] és középfelnémet gebel szavakkal.[298] A második tag a megjelenni, láthatóvá válni jelentésű, ófelnémet scînan, scein szavakkal rokonítható,[299] s ennek megfelelően a kifejezés az apparitio testae (Schädelschein) fordulattal adható vissza.[300]

A marcha és a commarcanus (conmarcanus), vagyis a határ és határszomszéd jelentésű szavak egyszer,[301] illetve háromszor[302] fordulnak elő a Lex Baiuvariorum szövegében. A commarcanus tehát nem szinonim a vicinusszal, hanem annak egy szűkebb értelemben vett fajtája, a közös határral rendelkező szomszéd megnevezése. Ugyanezen jelentést támasztják alá a szinte kivétel nélkül bajor területen született glosszák is, hiszen az öt közül csupán egy esetben szolgál a commarcanus – illetve nem latinizált formája, a carmarchum – a vicinus definiálására. A kivételt egy, a VIII. század végéről származó bibliai glossza képezi, amelynek szerzője nem elégedett meg a bajor carmarchum és a latin vicinus azonosításával.[303] Ennek megfelelően a vicinust confinisként határozza meg, s ezzel világossá teszi, hogy ebben az esetben a szomszédságnak egy közelebbi, közös határt feltételező formájáról van szó.[304] A további glosszák még egyértelműbbé teszik a határszomszéd jelentést: finitimi tui kimarchun dine,[305] conlimitant kamarchiun sint, kamarchun, kimarchont,[306] conlimitant gamarchun sint,[307] adfines kamarchun.[308] Mindezen példák – illetve a commarcanusnak és a calasneónak a Lex Baiuvariorumban nem teljes szinonimaszerű használata – alapján megkérdőjelezhetővé válik von Kralik azon állítása, miszerint a commarcanus kifejezés eredetileg a hivatalos frank nyelvhasználatot tükrözi a Lex Baiuvariorumban, és hogy a törvény keletkezése idején a határszomszéd megnevezése a calasneo, nem pedig a gamarco volt.[309] Hasonló értelemben használják a kifejezést a freisingi oklevelek is,[310] a Monte Cassinó-i szerzetes Erchempertus IX. századi Historia Langobardoruma pedig commarcanusnak nevezi a határterület lakóját (incola confinii),[311] amely határ immáron nem a településen belül, hanem népek között húzódik.[312] A latinizált commarca és marca kifejezéseknek megfelel az ófelnémetben a Glossa Salomonisban olvasható bajor gamarcha[313] és a frank zsoltárokban és Notkernél olvasható gimerchi.[314] A commarca alatt a regensburgi oklevelek[315] nem annyira egy falu határát értik,[316] vagyis nem valamiféle vonalat, hanem sokkal inkább egy változó szélességű, ám művelés alá nem volt sávot, például egy erdőt.[317] A commarcanus és commarca kifejezések forráshelyei Erchempertus Historia Langobarorumát kivéve nagyobbrészt bajor, illetve alemann-frank területen születtek.[318] A marca szót jogi terminusként legkorábban a Lex Ribuaria használta a földterület jogellenes birtokbavételének tényállásában,[319] s a kapcsolódó rendelkezések[320] elemzésével megállapítható, hogy a marca a latin terminatio szinonimájaként szerepel a szövegben, amely legtöbbször az elhatárolást, olykor pedig magát az elhatárolt területet, illetve a határt jelenti.[321] Szintén a Lex Ribuaria rendelkezik arról, hogy aki lovat, embert (szolgát) vagy valamely más dolgot talált, illetve rablóktól elvett, azt per tres marchas fel kell mutatnia, s a királyi törvényszéknek át kell adnia, egyébként maga is tolvajnak számít.[322] Ebben a kontextusban a marcha nem határt, hanem valamiféle – a Leges Visigothorum[323] és a Leges Burgundionum[324] hasonló tartalmú, ám a marcha szót nem tartalmazó rendelkezéseivel párhuzamba hozható – közigazgatási egységet jelent.[325] A Pactus Alamannorum és a Lex Alamannorum szövege marcha alatt nem a település, hanem a tartomány határait érti,[326] így például szabad embernek az alemann területen, vagyis határon kívüli eladásának szankcionálása kapcsán.[327] A Leges Langobardorumból Ratchis 746-os rendelkezéséből arról értesülhetünk, hogy a langobard király hatalma alá tartozó terület határait meg kell védelmezni az ellenséggel szemben.[328] A 799-es Capitulare Saxonicumban a marca mint birodalmi határ szerepel az infra sua regna szinonimájaként in marcu formában.[329] Mindezen szöveghelyeken egyértelműen politikai, illetve közjogi határként fordul elő a marca kifejezés és annak változatai, nem pedig a Lex Baiuvariorum paraszti településeinek élethelyzeteit szabályozó marca- és commarcanus-helyeivel azonos értelemben.[330] A marca kifejezés kapcsán tehát leszögezhetjük, hogy jelentése a kora középkori jogi forrásokban annyiban helyzetfüggő, hogy jelölheti akár egy nagyobb politikai egység, akár egy falu, illetve település határát. Tekintettel arra, hogy ekkoriban határ alatt nem egy vonalat, hanem egy köztes területet értettek, a marca esetében a határ jelentés mellett legtöbbször figyelembe jön a határterület jelentés is.[331] A falu, illetve falu jellegű település határaként az okleveles anyagban – így I. és II. Lothar, Pippin, Nagy Károly és Jámbor Lajos okleveleiben – a marca mellett a commarca is előfordul.[332] A marca ugyanakkor – szemben például Eichhorn[333] és Kauffmann[334] nézeteivel, akik többek között ezzel kívánták a germán közösségi tulajdon  hipotézisét alátámasztani – nem jelent közösen használt területet,[335] amint ezt a kifejezés szótörténeti eredete és továbbélése is mutatja. A marca ugyanis sokkal inkább az elválasztás, mintsem a közös használat jelentésben élt és él tovább, amint ezt a latin margo, az ófelnémet mark, a gót marka, a középfelnémet marke és az angolszász mearc is jelzik.[336]

A piparhunt, vagyis – a törvényszöveg meghatározása szerint – azon kutya, amely a föld alatt vadászik,[337] nem más, mint – szó szerint – „hódkutya” (Bieberhund), vagyis az üregekben élő állatok vadászata során alkalmazott eb.[338]

A plotruns, nem jelent egyebet, mint vérző sebet, vérfolyást.[339] Etimológiailag az ófelnémet blôt, bluot,[340] valamint a runs, runst,[341] továbbá a középfelnémet bluot-runs és blôtruns szavakkal hozható összefüggésbe.[342] Ezeken felül rokonság fedezhető fel a középholland blotrunn/blotrenn,[343] az ófríz blodrene és blodrinse,[344] az angolszász blôdryne,[345] valamint az óészaki blôðrâs szavakkal, vagyis azon sebet jelöli, amelynél vér folyik ugyan, ám amelynek folyományaként bénulás nem áll be.[346]

A spanga szó a házfalak külső tartóoszlopait jelöli,[347] s egyértelműen az ófelnémet spanga kifejezéssel rokonítható.[348]

A spurihunt nem más a törvény szerint, mint pórázon vezetett nyomkövető vadászkutya,[349] s a kifejezés a középfelnémet spurhunt (vö. Spürhund) szóval mutat közvetlen rokonságot.[350] Nagy valószínűséggel e kutyafajtát a nagyvad nyomának felkutatására használták.[351]

A medvék és bölények vadászata kapcsán gyűjtőnévként említett swarzwind kifejezés[352]  értelmezése, amely a középfelnémetben is megtalálható,[353] nem okoz nehézséget, hiszen a megnevezés az állatok színéből ered, vagyis fekete vadat jelent.[354]

A suezcholi, illetve sweizcholi kifejezés az állatokban okozott károkkal foglalkozó fejezetben fordul elő, nevezetesen a más tehenében okozott kár kapcsán.[355] Teljes pontossággal nem definiálható ugyan a suezcholi tényállása, minthogy azonban a törvény előző passzusa más tehene fülének vagy farkának levágását szankcionálja két saica büntetéssel,[356] igen valószínű, hogy e delictum az állat megriasztásával abban okozott kárt jelöli.[357] A szóösszetétel második tagja a kín (vö. Qual) jelentésű, ófelnémet cholî és coli,[358] valamint a középfelnémet kôle és quâle szavakkal hozható összefüggésbe.[359] Az első tag a vér, illetve veríték jelentésű, ófelnémet sweiz (suueiz), a középfelnémet sweiz,[360] az angolszász swât[361] és az óészaki sveiti szavakkal kapcsolható össze, tehát a tényállás talán azt takarja, hogy valaki más tehenét a megengedettnél gyorsabban, erőszakosabban hajtja, s így az állatot kiveri a véres veríték (vö. Schweißqual).[362]

A sviron[363] (suuiron) és a farsvirotos[364] kifejezések a megállapodások, szerződések megerősítése, igazolása kapcsán fordulnak elő a Lex Baiuvariorumban, s az ófelnémet suuirôn (firmare, megerősíteni. igazolni) és farsuuirôn (iniuste firmare, jogellenesen megerősíteni, jogellenesen igazolni) szavak segítségével lehet jelentésükhöz közelebb jutni.[365] A firmatio, illetve firmare jelentősége egyfelől a tulajdonátruházó ügyletek megerősítésében, másfelől az elperlése esetén a jogelőd által az evikciós szavatossági igény keretében adandó, bizonyos rituális aktusokhoz kötött igazolásban állott.[366] A suuirôn ige etimológiáját Grimm a sverian (iurare) és svar (responsum) szavakkal hozza összefüggésbe,[367] s Graff[368] és Schade is ezen értelmezést veszi át.[369]

A triphunt a kiképzett vadászkutyát jelenti a szövegben,[370] amint ezt a szó középfelnémet tribhunt alakja is mutatja,[371] s szó szerint hajtókutyát jelöl.[372]

Az untprunt kifejezés a törvényszövegben a méhraj kapcsán az elvételt, elvitelt, illetve visszakövetelést jelöli,[373] s etimológiailag az elvenni jelentésű, ófelnémet antprettun és az elvinni, elragadni jelentésű, angolszász ôþbregdan szavakkal hozható kapcsolatba, s ezekből levezethető az antprunt vagy untprunt ófelnémet – elvétel értelmű – főnév.[374] Tekintettel arra, hogy a Lex Baiuvariorumban az untprunt szó közvetlenül a „restituendi conpellaverit” passzust követi, vagyis az untprunt sem más, mint restituendi compellatio, azaz a visszaadás követelése: a szó tehát nem a tényleges, fizikai elvonást jelenti e kontextusban, hanem a követelést, visszaperlést.[375] Ezzel egybecseng az ósvéd jogi terminológia nyújtotta adalék is, amely nyilvánvalóan egyezik etimológiailag az ófelnémet untprunt jogi terminussal: az Anefang, vagyis a perkezdő vindicatio neve klanad, illetve brigð, ami az ósvéd perrendben megfelel a restituendi compellatióval. E perbeli cselekményt, vagyis – az eredetileg tényleges, majd utóbb perbeli – elvonást a germán *bregđan szó jelölhette.[376]

A winchisul kifejezés az épület sarokoszlopát jelenti,[377] amint ezt a sarok jelentésű, ófelnémet winkil (angulum)[378] és az oszlop jelentésű sûl (columna) is alátámasztja;[379] a kifejezés winkelsûl alakban élt tovább a középfelnémetben.[380]

 

VII. Egyéb germán kifejezések a törvényszövegben

 

Az alodem kifejezés a Lex Baiuvariorum négy szöveghelyén – az első titulus kezdőmondatában[381] és három további helyen – fordul elő.[382] A Grimm által felvetett magyarázat, nevezetesen a szónak az al (totus, integer) és ôd (bonum) tagokból levezetett összetétele, illetve az al tagnak a propriummal történő összekapcsolása helytállónak látszik.[383] A szó a bajor törvényben kétségkívül nem bajor eredetű kifejezésként jelenik meg, amit a d hang eltolódásának hiánya is jelez, vagyis jó eséllyel feltételezhető, hogy a szó a különféle népjogokba frank hatás alapján került át – érdemes további párhuzamként megemlíteni a nyugati gót szövegek azonos jelentésű alaudes kifejezését.[384]

A feidosus kifejezés a törvényszövegben már eleve latinizált alakban olvasható,[385] akárcsak – példának okáért – a Lex Salicában[386] és a Lex Frisonumban.[387] A Lex Salicában az alapfőnév faidus alakban fordul elő,[388] méghozzá a fredus ellentéteként, amiből következik, hogy a béke ellentéteként ellenségességet jelent. Jó eséllyel e szavak eredete a *fri (szeretni) és *fi (gyűlölni) gyökökre megy vissza,[389] amint ezt a gót frijon–fijan, frijonds–fijands, frijaþwa–fijaþwa ellentétpárok is mutatják.[390] A germán népjogokban előforduló alakok ugyanakkor nem rokonítandók a germán *faiha, az angolszász fâch és ófelnémet gifêh szavakkal;[391] a germán *faihiþô (vö. Feindschaft) szóra megy vissza az angolszász fæhþ, a középholland vête, a középalnémet vede és veide, az ófelnémet fêhida és a középfelnémet vêhede alakok – ám ezek Graff[392] és Schade[393] felfogásával ellentétben Kralik szerint nem képezhetik a Volksrechtekben előforduló kifejezések alapját, tekintettel arra, hogy a ránk hagyományozott változatokban a h hang sehol sem fordul elő.[394] Mindezek alapján a szó eredete nem tekinthető kellően tisztázottnak.

A fredo – illetve bizonyos kéziratokban a freto – hat szöveghelyen található meg a Lex Baiuvariorumban.[395] Azon tény, hogy az e hang minden kéziratban megtalálható, arra utal, hogy a másolók nem asszociáltak a szó eredtére, tekintettel arra, hogy a tőhang tekintetében az ófelnémet fridu szóhoz közelálló alakot kellett volna alkalmazniuk – a szó eredetének homályára utal az is, hogy a fredus és fredum alakok mellett a freda alak is megtalálható a forrásokban.[396] A Volksrechtek vonatkozó kifejezésétől némiképp eltér a „béke megtörésért a kincstárnak fizetendő békepénz” jelentés is,[397] ami nem igazolható az angolszász frid, az ófelnémet fridu és az óészaki firðr tekintetében.[398]

A leuda kifejezés[399] értelmezése vitatott ugyan, így például Ducange a praestatio, illetve tributum szavakkal hozza összefüggésbe,[400] ugyanakkor kielégítőbbnek tűnik Brunner azon interpretációja, amellyel a szót az angolszász leod kifejezéssel kapcsolja össze, és ennek fényében a nemzetség jelentéshez hozza közel.[401] Mindez annál is valószínűbbnek látszik, mivel a „cum … sacramentalibus iuret” fordulat a Lex Baiuvariorumban fellelhető egyik előfordulási helyén a „sacramentales de suo genere nominatos”[402] formában olvasható.[403] Ennek értelmében a leuda a genealogiával állítható párhuzamba, vagyis azon személycsoportot jelöli az adott helyen, amelynek tagjaival mint eskütársakkal együtt a jogvitában érintettnek esküt kell tennie. Így tehát a már említett angolszász leod kifejezésen kívül az óészaki lyþr és az ófelnémet liut szavakkal is kapcsolatban áll,[404] azonban e szavak nem nemzetséget, hanem népet jelölnek, akárcsak a többes számban álló angolszász leode, ófelnémet liuti és latinizált alakban ránk maradt száli frank leodes, leudes és leudi.[405] Ugyanakkor az utóbb említett alakok olykor a törzs szabad tagjait jelölik, tehát a Lex Baiuvariorumban olvasható leuda verzió eredetileg nép-, illetve törzstársat jelenthetett, ami idővel jelentésszűkülésen ment át, hiszen az eskütársakat nemcsak a törzsből, hanem a szomszédságból is lehetett választani.[406] A szó kétségkívül nem bajor eredetű, ám a száli frank forrásokban nem találkozhatni a kifejezés nőnemű alakjával – nagy valószínűséggel korábbi, mára elveszett forrásokból került át a kifejezés a bajor törvénybe, s igen hamar elavulttá vált, amint ezt a kéziratok írásmódbeli bizonytalansága is jelzi.[407]

A mallare igéből származó, megidézni, törvény elé idézni jelentésű mallet alak a Lex Baiuvariorum mellett[408] számos egyéb népjogban megtalálható,[409] ugyanakkor jó eséllyel feltehető, hogy a kifejezés elsősorban a száli frnak területen terjedt el, és innen ment át idegen testként a bajor terminológiába, mert pontosan ilyen ófelnémet kifejezéssel nem találkozhatni,[410] ugyanis az ófelnémetben a mahal és a mahalôn alakok bukkannak fel.[411] A szó a mall és mallon alakokra megy vissza, ugyanakkor azon tény, hogy a bajor forrásban csak a latinizált alak található meg, arra anged következtetni, hogy nem élő, hanem írott nyelvi hatásra került átvételre.[412]

A csűr jelentésű scurias,[413] illetve scuria[414] kifejezések már a Lex Salicában[415] és a Lex Alamannorumban[416] is megtalálhatók, ugyanakkor a latinizálás előtti germán – az ófelnémet scûra és sciura,[417] a középfelnémet schiure, schiur, schûre és schur[418] – alakokkal is találkozhatni a forrásokban. Azon tényt, hogy nem ex asse bajor kifejezéssel van solgunk, bizonyítja, hogy bizonyos glosszák a scurias szót a stadala bajor fordulattal magyarázzák.[419]

A karvalyokra vonatjkozó szabályozást bevezető sparawari (sparauuari) szóval[420] a Lex Salicában is találkozhatni.[421] Ófelnémet alakja sparuuâri,[422] a középfelnémet pedig sperwære[423] (vö. Sperber).[424] Nagy valószínűséggel elfogadható, hogy e kifejezés az írott források hatására került be a Lex Baiuvariorumba, mivel a többi, a 21. és 22. titulusban szereplő állatnév tisztán germán, míg ez latinizált alakban szerepel.[425]

A kerítés jelentésű tuninum szó[426] megjelenik a forrásokban tunimum alakban is,[427] s nagy valószínűséggel az angolszász tûn és az ófelnémet zûn szavakkal (vö. Zaun) hozható összefüggésbe.[428] A kifejezés irodalmi úton történő átvételét bizonyítja a hangeltolódás nélkül szereplő t hang is.[429]

A werageldo,[430] weragelti (weragelt),[431] werageld[432] és wir(n)geldo[433] kifejezések nagyon nagy valószínűséggel ugyanazon szó különféle alakváltozataiként jelennek meg a törvényszövegben.[434] A középlatinná módosult szó leggyakrabban a langobard törvényekben jelenik meg wergild, wirgild, wirigild, widrigild és guidrigild formában.[435] A Merowing-kor jogforrásaiban, capitularéiben weregildum, widrigildum, wedregildum, weregild, wirgild, wirigild és guergildum alakban bukkan fel,[436] a későbbi frank forrásokban kiszorította a leudis/leudis szó, ám a két kifejezés tartalmi azonnosságát a 803-as Capitulare de villis glosszája is bizonyítja.[437] A kifejezésnek a Lex Baiuvariorumban olvasható előfordulásai egyértelműen bizonytják, hogy a szó nem bajor népnyelvi elemként, hanem az írott frank források hatására vonult be a használatba, minthogy a szókezdő g hang egyetlen kézirati változatban sem mutatja a k hang felé történő, tipikusan bajor hangeltolódás nyomát. A wir(n)gildum alak szintén az írott nyelv hatását jelzi, mivel a wirgildum alak szintén kizárólag az írott (száli) frank és langobard szövegekben fordul elő.[438] Említést érdemel ugyankkor, hogy a -geldo tag népnyelvi módosulása nyomon érhető az eredeti -gildo taghoz képest, ahogy a -gelt(i) változat is jellegzetesen bajor hangalakot tükröz, ami az ófelnémez geld/kelt szavakkal hozható összefüggésbe, amelyek a népnyelvebn általánosan eltejedtek voltak.[439] Tényként fogadható el viszont, hogy a kifejezést sohasem érezte a bajor népnyelv teljességgel sajátjának, illetve nem nem vette át a köznapi, hanem csak a jogi használat szintjén, mivel a werakelt – vagyis az ex asse bajornak tekinthető verzióval – a forrásokban nem találkozhatni.[440]

A kilencszeres váltságot jelentő niungeldo szó háromszor,[441] a háromszor kilencszeres conpositiót jelentő triniungeldo pedig szintén háromszor fordul elő a törvényszövegben.[442] Érdemes felfigyelni e szóalkotás kapcsán a burgund és alemann forrásokban megjelenő novigildo és novigildum alakokhoz képest[443] az első tag latinos alakjának germanizálása – Kralik feltételezi, hogy a szó nyugati gót hatásra került a bajor törvényszövegbe és jogi nyelvbe.[444] A triniungeldo szó latinizált alakja, a trinovigildus szó nem mutatható ki közvetlenül a jogi forrásszövegekben,[445] a Lex Alamannorum a tres novigeldos és a ter novigeldos,[446] a Lex Burgundiorum pedig a tripla novigildi solutione forulatot tartalmazza.[447] Egyebütt, vagyis más germán jogforrásban nem található utalás a háromszor kilencszeres conpositióra.[448] Kiemelendő, hogy a Lex Baiuvariorum e kifejezése jó eséllyel a burgund jogi terminológiából került átvételre, mivel a Lex Gundobadi tartalmazza a trigildum szót,[449] vagyis feltehető, hogy a triuniungeldo összetétel szintén burgund eredetű.[450]

A lugas jelentésű kaheio szó[451] alakját tekintve bajor ugyan (vö. Gehai, Kai),[452] ám gahagio, gahaio és gaaio alakban az Edictus Rothariban is megtalálható.[453] A törvényszöveben olvasható „in quacumque” fordulat, vagyis hogy a névmás nő-, míg a főnév semleges nemben áll, tehát egyeztetés nélkül, valószínűsíteni engedi, hogy eredetileg az azonos jelentésű középlatin – nőnemű – haga/haia szó szerepelhetett a szövegben, ám e kifejezés inkább frank területen volt elterjedt, s ezért cserélték (grammatikai egyeztetés nélkül) a bajor főnévre.[454]

 

VIII. Konklúzió

 

A Lex Baiuvariorum germán kifejezéseinek nagyobb része ősi, roppant markáns szóösszetételként jelenik meg a szövegben egyrészt a latin szöveget magyarázzák, illetve egészítik ki, másrészt adják vissza a latin, rendszerint önálló mondatrészt képező tényállás-megjelöléseket egy-egy germán terminus technicusszal, harmadrészt szerepelnek önálló kifejezésként latin magyarázattal, vagy anélkül. Nem egy kifejezés nem nélkülözi a nyelvi humort sem, így például az értéktelen „fűpusztító”, az angargnago,[455] vagy a „harmaton járó” sánta, a taudregil.[456]

A germán kifejezések eloszlása meglehetősen egyenetlen a szövegben: elsődlegesen a 2., a 4., a 8., a 10., a 12., a 14., a 19., a 21. és a 22., másodlagosan az 1., az 5., a 6., a 13., a 16. és a 20. titulusban találkozhatni ezekkel. A 15. és – alapvetően – a 16. titulusból hiányoznak a germán elemek, tekintve hogy ezen utóbbi kettő előképéül elsődlegesen a Lex Wisigothorum szolgált, amelyben nem olvashatunk germán terminusokat.[457] Hasonlóképp nem találhatni számottevő germán elemet a 3., a 7., a 11. és a 18. titulusban, amelyeket utólagos betoldásokként is szoktak értékelni a törzsszövegbe – ám e problémakörre  ehelyütt nincsen módunk kitérni, igen valószínű azonban, hogy a germán kifejezések hiánya nem lehet véletlen sem a szerző, sem a keletkezés ideje, helye és módja kérdésének szemszögéből. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy – noha a 20., a 21. és a 22. titulus bővelkedik a germán szavakban – azok (az untprunt[458] kifejezés kivételével) nem tényállási, hanem dologmegnevezések.[459]

A nem bajor eredetű germán kifejezések tekintetében megállapítható egyfelől, hogy számos átvételre került sor a Lex Alamannorumból – nevezetesen a scuria,[460] a wadium[461] és a wergeldo[462] szavak tekintetében, ugyanakkor azonban több kifejezés, így az alodis,[463] a fredum[464] és a saiga/saica[465] szavak megtalálhatók ugyan a Lex Alamannorumban, azonban más kontextusban, illetve értelemben tehát ezek esetében nem átvételről lehet szó.[466] Az alodis és a fredum szavak megtalálhatók a Lex Salicában is, ugyanakkor kiemelendő, hogy több száli frank kifejezés olvasható a Lex Baiuvariorumban, amely nem szerepel a Lex Salicában, tehát későbbi törvények, capitularék ismeretének eredményeként kerülhetett a bajor törvényszövegbe – így a commarcanus,[467] a feidosus,[468] a leuda[469] és a tuninum szavak.[470]

Az Edictus Rothari és a Lex Baiuvariorum közti nyelvi kapcsolatot szintén számos szó esetében kimutatható: ilyen a – jelentését tekintve némiképp különböző – kaheio,[471] az ezziszun,[472] és az etorcartea.[473] Ugyanakkor számos szó esetében az átfedés csupán felerészben található meg, nevezetesen a horcrift[474] (vö. langobard anagrip/anagrift[475]), a waluraupa[476] (vö. langobard rairup[477]), valamint a marchfalli[478] (vö. langobard marchworfin[479]), viszont a pulislac[480] (vö. langobard pulslahi[481]) esetében a teljes egyezés ellenére eltérő jelentés ragadható meg.[482] Kérdés marad természetesen, hogy ezen egyezések és különbözőségek aránya mellett merre billenjék a mérleg: az átvétel, vagy a közös germán gyökerekből fakadó átfedések felé.

 



[1] Jelen tanulmány a „K 78537” számú „Lex Baiuvariorum – jogfelfogás és társadalomkép a kora középkorban” című OTKA-pályázat támogatásával készült.

[2] A Lex Baiuvariorum magyar fordítását – latin-magyar bilingvis kiadásban – lásd Nótári T.: Lex Baiuvariorum – A bajorok törvénye. Szeged 2011. A bajor népjog lejegyzési idejéhez lásd Nótári T.: Adalékok a Lex Baiuvariorum datálásához és lokalizálásához. Jogtörténeti Szemle 2009/1. 19–26; Uő: Römischrechtliche Elemente im Prolog der Lex Baiuvariorum. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Iuridica 50. 2009. 419–429. A történelmi környezethez a korabeli történetírás tükrében lásd Nótári T.: Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged 2005; Uő: A salzburgi historiográfia kezdetei. Szeged 2007; Uő: Bavarian Historiography in Early Medieval Salzburg. Passau 2010. A Lex Baiuvariorum egyéb vonatkozásaihoz lásd Nótári T.: Status libertatis a Lex Baiuvariorumban. Jogelméleti Szemle 2007/4; Uő: A határviták rendezésének szabályai a Lex Baiuvariorumban. Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Iuridica et Politica 27/1. 2009. 77–92; Uő: Személyállapot és társadalomszerkezet a kora középkori Bajorországban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis 42. 2005. 163–186; Uő: Personal Status and Social Structure in Early Medieval Bavaria. Acta Juridica Hungarica 50. 2009/1. 85–110; Uő: Egyházszervezés a kora középkori Bajorországban – hagiográfia és kánonjog. Jogtudományi Közlöny 63. 2008/12. 608–616; Uő: III. Tasziló trónfosztása – adalékok egy koraközépkori koncepciós perhez. Jogtudományi Közlöny 60. 2005/12. 503–516; Uő: An Early-Medieval „Show Trial” – Tasilo III’s Dethronement. In: Beck Varela, L.–Gutiérrez Vega, P.–Spinosa, A. (eds): Crossing Legal Cultures. München 2009. 141–158.

[3] A Lex Baiuvariorum vonatkozásában bővebben lásd Beyerle, K.: Lex Baiuvariorum. Lichtdruckwiedergabe der Ingolstädter Handschrift. München 1926; Merkel, J.: Das Bairische Volksrecht. Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 11. 1858. 533–687; Schwind, E. v.: Kritische Studien zur Lex Baiuwariorum III. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 37. 1912. 415–451; Krusch, B.: Die Lex Bajuvariorum. Berlin 1924. 38–163; Kottje, R.: Die Lex Baiuvariorum – das Recht der Baiern. In: Mordek, H. (Hrsg.): Überlieferung und Geltung normativer Texte des frühen und hohen Mittelalters. Sigmaringen 1986. 9–23; Eckhardt, K. A.: Die Lex Baiuvariorum. Eine textkritische Studie. Untersuchungen zur deutschen Staats- und Rechtsgeschichte 38. Bresslau 1927; Landau, P.: Die Lex Baiuvariorum: Entstehungszeit, Entstehungsort und Charakter von Bayerns ältester Rechts- und Geschichtsquelle. München 2004.

[4] Lex Baiuvariorum 10, 3.

[5] Lex Baiuvariorum 4, 4.

[6] Lex Baiuvariorum 4, 1; 5, 1.

[7] Lex Baiuvariorum 20, 4.

[8] Lex Baiuvariorum 4, 2.

[9] Lex Baiuvariorum 20, 6.

[10] Lex Baiuvariorum 10, 2.

[11] Lex Baiuvariorum 19, 4.

[12] Lex Baiuvariorum 20, 2.

[13] Lex Baiuvariorum 20, 4.

[14] Lex Baiuvariorum 22, 11.

[15] Lex Baiuvariorum 4, 4.

[16] Lex Baiuvariorum 19, 3.

[17] Lex Baiuvariorum 4, 4.

[18] Lex Baiuvariorum 8, 17.

[19] Lex Baiuvariorum 14, 12.

[20] Lex Baiuvariorum 4, 1; 5, 1.

[21] Lex Baiuvariorum 4, 3.

[22] Lex Baiuvariorum 12, 8.

[23] Lex Baiuvariorum 4, 27; 6, 11.

[24] Lex Baiuvariorum 4, 23.

[25] Lex Baiuvariorum 4, 2.

[26] Lex Baiuvariorum 19, 3.

[27] Lex Baiuvariorum 20, 3.

[28] Lex Baiuvariorum 20, 6.

[29] Lex Baiuvariorum 20, 4.

[30] Lex Baiuvariorum 22, 10.

[31] Lex Baiuvariorum 10, 18.

[32] Lex Baiuvariorum 10, 2.

[33] Lex Baiuvariorum 21, 1.

[34] Lex Baiuvariorum 2, 3.

[35] Lex Baiuvariorum 4, 26.

[36] Lex Baiuvariorum 8, 17.

[37] Lex Baiuvariorum 8, 5.

[38] Lex Baiuvariorum 13, 9.

[39] Lex Baiuvariorum 4, 16; 6, 10.

[40] Lex Baiuvariorum 14, 11.

[41] Lex Baiuvariorum 4, 18.

[42] Lex Baiuvariorum 21, 1.

[43] Lex Baiuvariorum 21, 2.

[44] Lex Baiuvariorum 20, 6.

[45] Lex Baiuvariorum 4, 16; 6, 10.

[46] Lex Baiuvariorum 8, 4.

[47] Lex Baiuvariorum 24, 4.

[48] Lex Baiuvariorum 20, 7.

[49] Lex Baiuvariorum 5. tit.; 8, 10.

[50] Lex Baiuvariorum 14, 15.

[51] Lex Baiuvariorum 4, 27; 6, 11.

[52] Lex Baiuvariorum 12, 8.

[53] Lex Baiuvariorum 4, 26.

[54] Lex Baiuvariorum 19, 2.

[55] Lex Baiuvariorum 19, 3.

[56] Lex Baiuvariorum 4, 16; 6, 10.

[57] Lex Baiuvariorum 20, 7.

[58] Lex Baiuvariorum 10, 16.

[59] Lex Baiuvariorum 4, 23.

[60] Lex Baiuvariorum 13, 8.

[61] Lex Baiuvariorum 4, 14.

[62] Lex Baiuvariorum 4, 18.

[63] Lex Baiuvariorum 8, 3.

[64] Lex Baiuvariorum 4, 2.

[65] Lex Baiuvariorum 4, 26.

[66] Kralik, D. v.: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. Neues Archiv der Gesellschaft für Ältere Deutsche Geschichtskunde 38. 1913. 1–132. 9.

[67] Kralik: i. m. 10.

[68] Lex Baiuvariorum 10, 17. Superiore vero virga, quam ’etorcartea’ vocamus, qui sepis continet firmitatem…

[69] Graff, E. G.: Althochdeutscher Sprachschatz oder Wörterbuch der althochdeutschen Sprache, I–VI. Berlin 1834–1842. (Neudruck: Hildesheim 1963.) IV. 256.

[70] Lexer, M. v.: Mittelhochdeutsches Handwörterbuch, I–III. Stuttgart 1872–1878. I. 713.

[71] Kralik: i. m. 71.

[72] Lex Baiuvariorum 10, 18. Qui autem signum, quam propter defensionem ponuntur, aut iniustum iter excludendi vel pascendi campum defendi vel applicandi secundum morem antiquum, quem signum ’wiffam’ vocamus…

[73] Du Cange, Ch. du F.: Glossarium mediae et infimae Latinitatis, I–X. Niort 1883–1887. VIII. 415; Graff, E. G.: Althochdeutscher Sprachschatz oder Wörterbuch der althochdeutschen Sprache, I–VI. Berlin 1834–1842. (Neudruck: Hildesheim 1963.) I. 784; Grimm, J.: Deutsche Rechtsalterthümer I–II. Leipzig 1922. 1. 270.

[74] Heyne, M.: Fünf Bücher deutscher Hausaltertümer, I–III. Leipzig 1899–1903. II. 47; Brunner H.: Deutsche Rechtsgeschichte, I–II. Leipzig 1887–18922. II. 459.

[75] Kralik: i. m. 129. sk.

[76] Lex Baiuvariorum 12, 8. …tunc spondeant invicem ’wehadinc’, quod dicimus…

[77] Synodus Dingolvingensis 11. …potestatem accipiat cum accusatore suo pacificare, si voluerit, antequam pugnam, quam vocnat uuehadinc, fixae promittat.

[78] Synodus Niuhungensis 4. De pugna duorum, quod uuehadinc vocatur, ut prius non sortiantur, quam parati sint, ne forte carminibus vel machinis diabolicis vel magicis artibus insidiantur.

[79] Fick, A.: Vergleichendes Wörterbuch der indogermanischen Sprachen, I–III. Göttingen 1890–1909. III. 708.

[80] Kralik: i. m. 129.

[81] Lex Baiuvariorum 14, 4. …dicat ad illum reum, qui ipsum animal conpellat in morte: ’Recipe animal, quem laedisti’, quem nos ’avursan’ vocamus.

[82] Exodus 21. 34. 35.

[83] Lexer: i. m. I. 106.

[84] Ps. 62, 11.

[85] Kralik: i. m. 60.

[86] Lex Baiuvariorum 14, 12. Si mediocris fuerit, quod ’wilz’ vocamus… Et si deteriore fuerit, quod ’angargnago’ dicimus, quod in oste utilis non est…

[87] Palander, H.: Die althochdeutschen Tiernamen. Darmstadt 1899. 96.

[88] Kralik: i. m. 130.

[89] Palander: i. m. 97.

[90] Graff: i. m. I. 350.

[91] Graff: i. m. II. 1014.

[92] Lex Baiuvariorum 19, 4. De vestitu utrorumque, quod ’waluraupa’ dicimus, si ipse abstulerit, qui hos interfecit…

[93] Fick: i. m. III. 402.

[94] Diez, F.: Etymologisches Wörterbuch der romanischen Sprachen. Bonn 18875. (Neudruck: Hildesheim 1969.) 273.

[95] Kralik: i. m. 124.

[96] Lex Baiuvariorum 20, 7. De his canibus, qui ursis vel bubulis, id est maioris feris, quod ’swarzwild’ dicimus, persecuntur…

[97] Graff: i. m. I. 806; Palander: i. m. 17.

[98] Lex Baiuvariorum 21, 3. Illum, quem ’anothapuh’ dicimus…

[99] Graff: i. m. I. 336; IV. 755; Heyne, M.: Fünf Bücher deutscher Hausaltertümer, I–III. Leipzig, 1899–1903. II. 248.

[100] Lex Baiuvariorum 22, 11. …nisi eius commarcanus fuerit, quem calasneo dicimus.

[101] Lex Baiuvariorum 12, 8; 17, 2; 22, 11.

[102] Olberg G. v.: Die Bezeichnungen für soziale Stände, Schichten und Gruppen in den Leges Barbarorum. Arbeiten zur Frühmittelalterforschung 11. Berlin–New York 1991. 152.

[103] Így például Mittellateinisches Wörterbuch II/1. München 1968. 54.

[104] Grimm: i. m. 1854–1971. II. 671; Kralik: i. m. 33; Schmidt-Wiegand, R.: Marca. Zu den Begriffen ’Mark’ und ’Gemarkung’ in den Leges barbarorum. In: Heinrich Beck – Dieter Denecke – Herbert Jankuhn (Hrsg.): Untersuchungen zur eisenzeitlichen und frühmittelalterlichen Flur in Mitteleuropa und ihrer Nutzung. Bericht über die Kolloquien der Kommission für Altertumskunde Mittel- und Nordeuropas in den Jahren 1975 und 1976. Teil 1. Abh. der Akad. der Wiss. in Göttingen, Phil.-Hist. Kl., 3. Folge, Nr. 115. Göttingen 1979. 74–91. 74. skk..

[105] Grimm, J.: Deutsche Grammatik, I–II. Berlin 1878. II. 735; Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 11.

[106] Kralik: i. m. 61. sk.

[107] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 83.

[108] Kralik: i. m. 63. skk.; 66. sk.

[109] Olberg: i. m. 153.

[110] Traditio Frisingensis I. Nr. 550a …quicquid in eis propriis habere visus sum in silvis in pratis in campis in agris in pascuis in vineis in aquarum decursibus in omnibus calasnis et in terminis sicut antecessores mei habuerunt.

[111] Lex Baiuvariorum 2, 3. Si quis seditionem suscitaverit contra ducem suum, quod Baiuvarii ’carmulum’ dicunt…

[112] Annales sancti Emmerami Ratisponensi maiores a. 818. Pernhardus rex carmulum levitavit…

[113] Conversio Bagoariorum et Carantanorum 5. quod ille rennuit orat seditione quod carmula dicimus

[114] Miklosich, F.: Etymoligisches Wörterbuch der slavischen Sprachen. Wien 1886. 131.

[115] Kralik: i. m. 69.

[116] Lexer: i. m. I. 1520.

[117] Fick: i. m. III. 39.

[118] Lex Baiuvariorum 4, 18. Si quis aliquem de aequo suo deposuerit, quod ’marchfalli’ vocant…

[119] Edictus Rothari 30.

[120] Kralik: i. m. 72.

[121] Lex Baiuvariorum 14, 11.

[122] Lex Baiuvariorum 8, 3. Si quis propter libidinem liberae manum iniecerit aut vir­gini seu uxori alterius, quod Baiuvarii ’horcrift’ vocant…

[123] Graff: i. m. IV. 1010.

[124] Graff: i. m. IV. 319.

[125] Brunner, H.: Deutsche Rechtsgeschichte, I–II. Leipzig 1887–18922. II. 563.

[126] Lex Baiuvariorum 8, 4. Si indiumenta super genuclos elevaverit, quod ’himil­zorunga’ vocant…

[127] Kralik: i. m. 82.

[128] Graff: i. m. I. 45. 691.

[129] Brunner: i. m. II. 563.

[130] Lex Baiuvariorum 8, 5. Si autem discriminalia eiecerit de capite, quod ’walcvurf’ dicunt…

[131] Graff: i. m. I. 1041.

[132] Kralik: i. m. 123.

[133] Flick: i. m. III. 402.

[134] Kralik: i. m.123..

[135] Brunner: i. m. II. 563.

[136] Lex Baiuvariorum 8, 17. Si quis liberam feminam suaserit quasi ad coniugium et in via eam dimiserit, quod Baiuvarii ’wanclugi’ vocant…

[137] Merkel: i. m. 533–687; Kralik: i. m. 125.

[138] Lexer: i. m. III. 668; Graff: i. m. I. 691.

[139] Graff: i. m. II. 136.

[140] Kralik: i. m. 126.

[141] Lex Baiuvariorum 4, 26. Si quis liber a facie inimicorum suorum fugerit et alius per vim constare fecerit, aut se contra illum paraverit, interdum inimici illius coniunxerint et inter­fecerint, et iste nihil amplius fecerit vel comiserit, nec ipso tetigerit, quod ’wancstodal’ dicunt…

[142] Kralik: i. m. 127.

[143] Lex Baiuvariorum 10, 2. Si autem septa non fuerit, sed talis, quad Baiuvarii ’scof’ dicunt, absque parietibus…

[144] Lexer: i. m. II. 826.

[145] Fick: i. m. III. 469.

[146] Lex Baiuvariorum 10, 2. De illo granario, quod ’parch’ appellant…

[147] Graff: i. m. III. 348.

[148] Kralik: i. m. 96.

[149] Lex Baiuvariorum 10, 2. De minore vero, quod ’scopar’ apellant…

[150] Graff: i. m. VI. 411.

[151] Lexer: i. m. II. 765.

[152] Kralik: i. m. 98. sk.

[153] Lex Baiuvariorum 4, 17. Si quis alium de ripa vel de ponte in aquam pinxerit, quod Baiuvarii ’inunwan’ dicunt…

[154] Lex Baiuvariorum 4, 19. Et si alicui scalam iniuste eiecerit vel qualecunque genera ascensui, et ille desuper fuerat relictus…

[155] Lex Baiuvariorum 4, 21. Si quis cum doxicata sagitta alicui sanguinem fuderit, cum XII solidis conponat, eo quod ’inunwan’ est…

[156] Lex Baiuvariorum 10, 4. …’inunwan’ quod dicunt, in desperationem vitae fecerit…

[157] Graff: i. m. I. 857.

[158] Graff: i. m. I. 859.

[159] Otfrids Evangelienbuch. Hrsg. Erdmann, O. Halle, 1882. 5, 4, 20.

[160] Grimm: Deutsche Rechtsalterthümer. i. m. II. 187; Kralik: i. m. 120. sk.; Baesecke, G.: Die deutschen Worte der germanischen Gesetze. Beiträge zur Geschichte der deutschen Sprache und Literatur 59. 1935. 1–101. 18.

[161] Lex Baiuvariorum 3, 1. De genelogia, qui vocantur Huosi, Trozza, Fagana, Hahiligga, Anniona: isti sunt quasi primi post Agilolvingas, qui sunt de generi ducali; illis enim duplam honorem concedamus et sic duplam conpositionem accipiant.

[162] Fick: i. m. III. 69.

[163] Walde, A.–Hofmann, J. B.: Lateinisches Etymologisches Wörterbuch, I–II. Heidelberg 1954. I. 137.

[164] Kralik: i. m. 40.

[165] Fick: i. m. III. 194.

[166] Kralik: i. m. 40.

[167] Fick: i. m. III. 225.

[168] Graff: i. m. III. 413.

[169] Grimm, J.: Geschichte der deutschen Sprache. Leipzig 1880. (Neudruck: Hildesheim 1970) 510; Kralik: i. m. 41.

[170] Kralik: i. m. 41.

[171] Fick: i. m. III. 14.

[172] Kralik: i. m. 43.

[173] Baesecke: i. m. 18. sk.

[174] Lex Baiuvariorum 4, 6. Si cervella in capite appareat, vel in interiora membra plagatus fuerit, quod ’hrevavunt’ dicunt…; 5, 5. Si quis eum percusserit, ut cervella eius appareat vel interiora membra vulneravit, quod ’hrevavunt’ dicunt…; 6, 5. Si eum plagaverit, ut cervella appareat vel interiora membra vulneraverit, quod ’hrevavunt’ vocant, et si eum tantum cederit et turnaverit, usque dum eum semivivum relinquat…

[175] Du Cange: i. m. IV. 256; Graff: i. m. IV. 1153.

[176] Walde–Hofmann: i. m. I. 194.

[177] Lexer: i. m. III. 89.

[178] Kralik: i. m. 87.

[179] Kralik: i. m. 88.

[180] Pactus Alamannorum 11. Si quis in revo placatus fuerit aut in latus…; 12. Si quis in latus alium transpunxerit, sic ut in revo placatus non sit…

[181] Kralik: i. m. 88.

[182] Lex Baiuvariorum 1, 6. Et quanti homines ibi intus fuerint et inlaesi de incendio evaserint, unique cum sua ’hrevavunti’ conponat.; 10, 1. Et quanti liberi nudi evaserint de ipso incendio, unumquemque cum sua ’hrevavunti’ conponat.; 10, 4. Si autem ignem posuerit in domu, ita ut flamma eructuat, et non perarserit, et a familiis liberate fuerit, unumquemque de liberis cum sua ’hrevavunti’ conponat…

[183] Kralik: i. m. 89.

[184] Lex Baiuvariorum 20, 1. Si quis canem seucem, quod ’laitihunt’ dicunt, furaverit vel occiderit…

[185] Lex Alamannorum 78. …illo doctore, qui hominem ducit, quod laitihunt dicunt…

[186] Heyne: i. m. II. 222; Kralik: i. m. 91.

[187] Lex Baiuvariorum 4, 14. Si aurem maculaverit, ut exinde turpis appareat, quod ’lidiscart’ vocant…

[188] Lex Almannorum 58. Si enim medietatem auri absciderit quod scardi alamanni dicunt…

[189] Lex Baiuvariorum 14, 11. …si equus est, quod ’march’ dicunt…

[190] Lex Almannorum 61, 2. …et si talem involaverit equum, quod Alamanni marach dicunt…; 63, 1. …si equo, quod marach dicunt…

[191] Palander: i. m. 91; Graff: i. m. II. 844.

[192] Lex Baiuvariorum 4, 16. Si quis alicui dentem maxillarem, quod ’marchzand’ vocant, excusserit…; 6, 10. Si ei dentem maxillarem excusserit, quod ’marchzand’ vocant…

[193] Lex Alamannorum 67, 22. Si autem dentem absciderit, quod marczan dicunt Alamanni…

[194] Graff: i. m. V. 683; Kralik: i. m. 92.

[195] Lexer: i. m. I. 2044.

[196] Lex Baiuvariorum 4, 4. Si in eum vena percusserit, ut sine igne stangnare non possit, quod ’adarcrati’ dicunt, vel in capite testa appareant, quod ’kepolsceni’ vocant, et si ossa fregit et pelle non fregit, quod ’palcprust’ dicunt, et si talis plaga ei fuerit, quod tumens sit…

[197] Lex Alamannorum 67. Si enim brachium fregerit, ita ut pellem non rumpit, quod Alamanni balcbrust ante cubitum dicunt…

[198] Graff: i. m. III. 106. sk.; 275.

[199] Lex Baiuvariorum 4, 8.

[200] Lex Visigothorum 6, 4, 1. Si quis ingenuum quolibet hictu in capite percusserit, pro libore det solidos V, pro cute rupta solidos X, pro plaga usque ad ossum solidos XX, pro osso fracto solidos C.

[201] Kralik: i. m. 94. sk.

[202] Lex Baiuvariorum 4, 1. Si quis liberum per iram percusserit, quod ’pulislac’ vocant…; 5, 1. Si quis eum percusserit, quod ’pulislac’ vocant…

[203] Lex Alamannorum 67. Si quis alium per iram percusserit, quod Alamanni ’pulislac’ vocant…

[204] Edictus Rothari 125. Si quis servum alienum rusticanum percusserit pro unam feritam id est pulslahi…

[205] Lex Ribuaria 19. Si ingenuus servum ictu percusserit ut sanguis non exeat usque ternos colpos, quod nos dicimus bunislege…

[206] Graff: i. m. III. 96. sk.

[207] Graff: i. m. VI. 771. skk.

[208] Lexer: i. m. I. 381.

[209] Brunner: i. m. II. 636; Kralik: i. m. 98.

[210] Lex Baiuvariorum 4, 27. Si quis aliquem plagaverit, ut exinde claudus fiat, sic ut pedes eius ros tangit, quod ’taudregil’ vocant…; 6, 11. Si eum surdaverit vel sic eum plagaverit, ut claudus permaneat, quod ’taudregil’ vocant…

[211] Lex Alamannorum 57, 62. Si quis autem alium in genuculo placaverit, ita ut claudus permaneat, ut pes eius ros tangat, quod Alamanni taudragil dicunt…

[212] Graff: i. m. V. 346.

[213] Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 187.

[214] Fick: i. m. III. 190.

[215] Kralik: i. m. 111.

[216] Lex Baiuvariorum 4, 4. Si in eum vena percusserit, ut sine igne stangnare non possit, quod ’adarcrati’ dicunt…

[217] Graff: i. m. I. 156.

[218] Kralik: i. m. 48.

[219] Fick: i. m. III. 138.

[220] Lexer: i. m. I. 1073.

[221] Kralik: i. m. 48.

[222] Lex Baiuvariorum 19, 3. Si servus furtivo modo supradicto more occisus fuerit et ita absconsus, quad ’camurdrit’ dicunt…

[223] Graff: i. m. II. 856.

[224] Kralik: i. m. 67.

[225] Fick: i. m. III. 311.

[226] Lex Ribuaria 15. Si quis ingenuus ingenuum Ripuarium interfecerit et eum ramo cooperuerit vel in puteo seu in quocumque loco celare voluerit, quod dicitur mordritus…; Lex Frisonum 20. Si quis hominem occiderit et absconderit quod mordritum vocant…

[227] Lex Baiuvariorum 21, 3. De eo, qui dicitur ’canshapuh’, qui anseres capit…

[228] Graff: i. m. IV. 220. 754.

[229] Bosworth, J.–Toller, Th. N.: Ango-Saxon Dictonary. Oxford 1972. 485.

[230] Suolahti, H.: Die deutschen Vogelnamen. Straßburg 1909. 351. 361. 365; Kralik: i. m. 67.

[231] Lex Baiuvariorum 21, 1. Si accipitrem occident, quem ’cranohari’ dicunt…

[232] Graff: i. m. IV. 613; Suolahti: i. m. 290.

[233] Graff: i. m. I. 432.

[234] Kralik: i. m. 71.

[235] Vö. Kluge, Fr.: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. Straßburg 18996. 433.

[236] Kralik: i. m. 71.

[237] Lex Baiuvariorum 10, 16. Si illum sepem eruperit vel dissipaverit, quem ’ezziszun’ vocant…

[238] Graff: i. m. I. 529.

[239] Lexer: i. m. I. 720.

[240] Feist, S.: Etymologisches Wörterbuch der gotischen Sprache. Halle 1909. 33. Heyne: i. m. II. 10.

[241] Graff: i. m. V. 678.

[242] Lex Baiuvariorum 10, 3. Si quis desertaverit aut culmen eicerit, quod saepe contingit, aut incendio tradiderit uniuscuiusque, quod ’firstfalli’ dicunt… ; 10, 4. De servorum vero ’firstfalli’ uniuscuiusque…

[243] Graff: i. m. III. 698.

[244] Graff: i. m. III. 465.

[245] Kralik: i. m. 72.

[246] Lex Baiuvariorum 10, 7. Si eam columnam, a qua culmen sustentatur, quam ’firstsul’ vocant…

[247] Vö. Graff: i. m. VI. 187.

[248] Lexer: i. m. III. 368.

[249] Lex Baiuvariorum 5. tit. De liberis, qui per manum dimissi sunt liberi, quod ’frilaz’ vocant

[250] Lex Baiuvariorum 8, 10. Si cum missamanu, quod ’frilaza’ vocant, et maritum habet, concubuerit…

[251] Graff: i. m. II. 299.

[252] Grimm: Deutche Rechtsaltertümer. i. m. I. 459.

[253] Kralik: i. m. 73.

[254] Nithart, Historiarum libri 4, 2. …sunt inter illos (scil. Saxones) qui edhilingi, sunt qui frilingi, sunt qui lazzi illroum lingua dicuntur; Latina vero lingua vero hoc sunt: nobiles, ingenui atque serviles.

[255] Vö. Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. I. 425.

[256] Lexer: i. m. I. 1844.

[257] Verwijs, E. – Verdam, J.: Middelnederlandsch woordenboek, I–IX. Nijhoff 1885–1929. IV. 43. skk.

[258] Richthofen, K. v.: Altfriesisches Wörterbuch. Göttingen 1940. 894.

[259] Bosworth–Toller: i. m. 613.

[260] Kralik: i. m. 79. sk.

[261] Lex Baiuvariorum 20, 6. De eo cane, qui dicitur ’hapuhhunt’…s

[262] Graff: i. m. IV. 754. 977; Du Cange: i. m. IV. 165; Lex Frisonum 4, 4.

[263] Lexer: i. m. III. 426.

[264] Lex Baiuvariorum 4, 24. Si autem minus fuerint scuta, verum tamen ita per vim iniuste cinxerit, quod ’heimzuht’ vocant…

[265] Graff: i. m. IV. 947.

[266] Lexer: i. m. III. 1170.

[267] Bosworth–Toller: i. m. 507.

[268] Lex Baiuvariorum 4, 23. Si quis liberum hominem hostile mane cinxerit, quod ’heriraita’ dicunt, id est, cum XLII clyppeis, et sagittam in curte proiecerit aut cuiuscumque telarum genus…

[269] Graff: i. m. IV. 983.

[270] Graff: i. m. II. 478.

[271] Lexer: i. m. II. 398.

[272] Fick: i. m. III. 334.

[273] Graff: i. m. V. 584.

[274] Bosworth–Toller: i. m. 533.

[275] Brunner: i. m. II. 659.

[276] Lex Ribuaria 64. Si quis hominem ad domum propriam cum hariraida interfecerit…

[277] Leges Henrici 80. Hamsocna est si quis alium in sua vel alterius domo cum haraido assailliaverit.

[278] Kralik: i. m. 81.

[279] Lex Baiuvariorum 20, 2. Si autem canem, qui curtem domini sui defendit, quad ’hovawart’ dicunt…

[280] Graff: i. m. IV. 828. skk.; Palander: i. m. 41; Heyne: i. m. II. 119.

[281] Lex Baiuvariorum 4, 8. Si eum per vim implexaverit et non ligaverit; quod ’hraopant’ dicunt…

[282] Brunner: i. m. II. 484.

[283] Kralik: i. m. 83; Fick III. 101.

[284] Kralik: i. m. 83.

[285] Graff: i. m. II. 553. sk.

[286] Lexer: i. m. II. 510.

[287] Fick: i. m. III. 106.

[288] Karlik: i. m. 85.

[289] Richthoven, K.: Altfriesisches Wörterbuch. Göttingen 1840. 946.

[290] Lex Baiuvariorum 4, 3. Si in eum contra legem manus iniecerit, quod ’infanc’ dicunt…; 5, 3. Si in eum contra legem manum iniecerit, quod ’infanc’ dicunt…; 6, 3. Si in eum contra legem ’infanc’ fecerit…

[291] Graff: i. m. III. 411. skk.

[292] Lexer: i. m. III. 617.

[293] Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 188.

[294] Graff: i. m. IV. 101; III. 582.

[295] Kralik: i. m. 90.

[296] Lex Baiuvariorum 4, 4. … vel in capite testa appareant, quod ’kepolsceni’ vocant…

[297] Graff: i. m. IV. 127.

[298] Lexer: i. m. I. 749.

[299] Graff: i. m. VI. 499. skk.

[300] Kralik: i. m. 91.

[301] Lex Baiuvariorum 13, 9. Si quis servum alienum ad fugiendum suaderit et foras terminum eum duxerit, hoc est foras marca, cum XII solidis conponat et ipsum reducat.

[302] Lex Baiuvariorum 12, 8. Quotiens de conmarcanis contentio nascitur, ubi evi­dentia signa non apparent in arboribus aut in montibus nec in fluminibus…; 17, 2. Ille homo, qui hoc testificare voluerit, conmarcanus eius debet esse…; 22, 11. Pari modo de avibus sententia subiacetur, ut nullus de alterius silva, quamvis prius inveniat, aves tollere praesumat, nisi eius conmarcanus fuerit, quem ’calasneo’ dicimus.

[303] Bergmann, R.: Verzeichnis der althochdeutschen und altsächsischen Glossenhandschriften. Mit Bibliographie der Glosseneditionen, der Handschriftenbeschreibungen und der Dialektbestimmungen. Arbeiten zur Frühmittelalterforschung der Universität Münster 6. Berlin–New York 1973. 106. Nr. 895.

[304] Olberg: i. m. 143.

[305] Bergmann: i. m. 38. Nr. 296.

[306] Bergmann: i. m. 72. Nr. 611; 78. Nr. 655; Nr. 663; 69. Nr. 581.

[307] Bergmann: i. m. 75. Nr. 637.

[308] Bergmann: i. m. 72. Nr. 611.

[309] Kralik: i. m. 32. sk. Vö. Olberg: i. m. 143.

[310] Traditio Frisingensis I. Nr. 142; II. Nr. 446.

[311] Erchemperti historia 32.

[312] Ehhez lásd Wattenbach, W.–Levison , W.–Löwe, H.: Deutschlands Geschichtsquellen im Mittelalter. Vorzeit und Karolinger IV: Die Karolinger von Vertrag von Verdun bis zum Herrschaftsantritt der Herrscher aus dem sächsichen Hause, Italien und das Papsttum. Weimar 1963. IV. 438.

[313] Bergmann: i. m. 66. Nr. 558; 80. Nr. 681.

[314] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 8990.

[315] Die Traditionen des Hochstifts Regensburg und des Klosters S. Emmeram. Quellen und Erörterungen zur Bayerischen Geschichte, Neue Folge VIII. München 1943. Nr. 11; 16.

[316] Schmidt-Wiegand, R.: Dorf nach den Stammesrechten des Kontinents. In: Herbert Jankuhn – Rudolf Schützeichel – Fred Schwind (Hrsg.): Das Dorf der Eisenzeit und des frühen Mittelalters. Siedlungsform – wirtschaftliche Funktion – soziale Struktur. Bericht über die Kolloquien der Kommission für Altertumskunde Mittel- und Nordeuropas in den Jahren 1973 und 1976. Abh. der Akad. der Wiss. in Göttingen, Phil.-Hist. Kl., 3. Folge, Nr. 101. Göttingen 1977. 408–443. 423. sk.

[317] Hoke, R.: Grenze. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte I. Berlin 1971. 1801–1804.1802.

[318] Olberg: i. m. 144.

[319] Lex Ribuaria 58b Quod si extra marca in sortrem alterius fuerit ingressus, iudicium (superius) conprehensum conpellatur adimplere.

[320] Lex Ribuaria 59, 2. Si autem ibidem infra terminatione aliqua indicia seu sarte vel bundinas aut mudule facte extiterint, ad sacramentum non admitteatur, sed in praesenti, cum legis beneficium cogatur restituere.

[321] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 77. sk.

[322] Lex Ribuaria 78. Si quis caballum, hominem vel qualibet rem in via propriserit, aut eum secutus fuerit, per tres marchas ipsum ostendat, et sic postea ad regies stapulum. Sin autem aliter agerit, fur iudicandus est. Quod si quis latronem aliquod tulerit, similiter faciat.

[323] Leges Visigothorum 8, 5. 6.

[324] Leges Burgundionum 85.

[325] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 79; Olberg: i. m. 145.

[326] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 81; Olberg: i. m. 146.

[327] Pactus Alamannorum 39, 1. Si quis alterum ligat et foris marcha eum vindit, ipsum ad locum revocet et 40 solidos componat.

[328] Leges Langobardorum Ra. 13. …ut marchas nostras Christo custodiente sic debeat fieri ordinates et vigilatas, ut inimici nostri et gentes nostrae non possint per eas sculcas mittere aut fugacis exientes suscipere, sed nullus homo per eas introire possint sine signo aut epistola regis…

[329] Capitulare Saxonicum 10. …ipsum malefactorum cum uxore et familia et omnia sua foris patriam facere et infra sua regna aut in marcu ubi sua fuerit voluntas collocare et habeant ipsum quasi mortuum.

[330] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 77. skk.; Olberg: i. m. 147.

[331] Olberg: i. m. 148.

[332] Tiefenbach, H.: Studien zu Wörtern volkssprachiger Herkunft in karolingischen Königsurkunden. Ein Beitrag zum Wortschatz der Diplome Lothars I. und Lothars II. Münstersche Mittelalter-Schriften 15. München 1973. 75.

[333] Eichhorn, K. F.: Deutsche Staats- und Rechtsgeschichte, I. Göttingen 1843–1844. 61. skk

[334] Kauffmann, Fr.: Altdeutsche Genossenschaften. Gemein und geheim, Bauern, Gesellen und andere Genossen. Wörter und Sachen 2 (1910) 9–12.

[335] Ehhez lásd Dopsch, A.: Die freien Marken in Deutschland. Ein Beitrag zur Agrar- und Sozialgeschichte Deutschlands. Baden 1933.

[336] Schmidt-Wiegand: Marca. i. m. 75.

[337] Lex Baiuvariorum 20, 4. De his canibus, quos ’piparhunt’ vocant, qui sup terra venatur…

[338] Graff: i. m. III. 22; 4. 977; Palander: i. m. 38.

[339] Lex Baiuvariorum 4, 2. Si in eum sanguinem fuderit, quod ’plotruns’ dicunt…

[340] Graff: i. m. III. 252.

[341] Graff: i. m. II. 519.

[342] Lexer: i. m. I. 318.

[343] Schiller, K.–Lübben, A.: Mittelniederdeutsches Handwörterbuch, I–II. Leipzig 1888. I. 365.

[344] Richthoven: i. m. 655.

[345] Bosworth–Toller: i. m. 112.

[346] Brunner: i. m. II. 636; Kralik: i. m. 98.

[347] Lex Baiuvariorum 10, 13. Exteriores vero, quos ’spanga’ vocant, eo quod ordinem continent parietum…

[348] Graff VI. 349.

[349] Lex Baiuvariorum 20, 3. Si autem seucem, qui in ligamine vestigium tenet, quod ’spurihunt’ dicunt…

[350] Graff: i. m. IV. 977; VI. 356.

[351] Palander: i. m. 35; Heyne: i. m. II. 222; Kralik: i. m. 100.

[352] Lex Baiuvariorum 20, 7. De his canibus, qui ursis vel bubulis, id est maioris feris, quod ’swarzwild’ dicimus, persecuntur…

[353] Graff: i. m. I. 806; VI. 899.

[354] Palander: i. m. 17; Heyne: i. m. II. 230.

[355] Lex Baiuvariorum 14, 15. Et si unam earum contra legem minaverit, quod ’suezcholi’ dicunt…

[356] Lex Baiuvariorum 14, 14. Si vaccam alterius huiusmodi lederit, cum duos saicas conponat.

[357] Kralik: i. m. 107.

[358] Graff: i. m. IV. 654.

[359] Lexer: i. m. II. 314.

[360] Lexer: i. m. II. 1355.

[361] Bosworth–Toller: i. m. 944.

[362] Kralik: i. m. 107.

[363] Lex Baiuvariorum 16, 12. Si se firmare promiserit emptori, id est ’suiron’…

[364] Lex Baiuvariorum 16, 17. In­iuste territorium meum alteri firmasti, id est ’farsvirotos’…

[365] Kralik: i. m. 108.

[366] Brunner: i. m. II. 510.

[367] Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. I. 160.

[368] Graff: i. m. VI. 893.

[369] Schade, O.: Altdeutsches Wörterbuch. Halle 1882. 917.

[370] Lex Baiuvariorum 20, 2. Si autem seucem doctum, quod ’triphunt’ vocant…

[371] Lexer: i. m. II. 1510.

[372] Heyne: i. m. II. 222; Palander: i. m. 35. sk.; Kralik: i. m. 112.

[373] Lex Baiuvariorum 22, 10. Si autem dominum arboris vel vasculi non interpellaverit et sine illius conscientiam eiectum domini restituerit et ille, cuius vasculus fuerat, eum conpellaverit, ut ex suo opere vel arbore retulisset et restituendi conpellaverit, quod ’untprut’ dicunt…

[374] Kralik: i. m. 112.

[375] Kralik: i. m. 117.

[376] Kralik: i. m. 118.

[377] Lex Baiuvariorum 10, 8. Si interiores aedificii illam columnam eicerit, quam ’winchilsul’ vocant…

[378] Graff: i. m. I. 720.

[379] Graff: i. m. VI. 187.

[380] Lexer: i. m. III. 907.

[381] Lex Baiuvariorum (tit.) 1, 1. Ut si quis liber Baiuvarius vel quiscumque alodem suam ad ecclesiam vel quamque rem donare voluerit, liberam habeat potestatem.

[382] Lex Baiuvariorum 1, 1. Ut nullus liber Baiuvarius alodem aut vitam sine capitale crimine perdat…; 12, 8. Huc usque antecessores mei tenu­erunt et in alodem mihi reliquerunt…; 16, 7. De his, qui propriam alodem vendunt vel quascumque res, et ab emptore alter abstrahere voluerit et sibi sociare in patrimonium. Tunc dicat emptor ad venditorem: ‘Terram’ – aut quascumque fuerit res             – ’abstrahere mihi vult vicinus meus’, – aut quis fuerit. Et iste respondit: ’Ego, quod tibi donavi, cum lege integra et verbis testificatione firmare volo’. Super VII noctes fiat constitutum. Si dicit, cum utrique utrasque partes conveniunt: ’Cur invadere conaris territorium meum, quam ego iuste iure hereditatis donavi?’ Et ille alius econtra: ’Cur meum donare debuisti, quia mei antecessores antea tenuerunt?’ Iste vero dicit: ’Non ita, sed mei antecessores tenuerunt et mihi in alodem reliquerunt, et vestita est illius manu, cui tradidi, et firmare volo cum lege’…

[383] Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 3.

[384] Kralik: i. m. 16.

[385] Lex Baiuvariorum 2, 8. Si quis hominem per iussionem regis vel duci suo, qui illam provinciam in potestatem habet, occiderit, non requi­ratur ei nec feidosus sit, quia iussio de domino suo fuit et non potuit contradicere iussionem; sed dux defendat eum et filios eos pro eo.

[386] Lex Salica 19.

[387] Lex Frisonum 2, 7.

[388] Lex Salica 10.

[389] Fick: i. m. III. 246. 240.

[390] Bruckner, W.: Die Sprache der Langobarden. Straßburg 1895. 98.

[391] Fick: i. m. III. 241; Kralik: i. m. 18.

[392] Graff: i. m. III. 384.

[393] Schade: i. m. 174.

[394] Kralik: i. m. 18.

[395] Lex Baiuvariorum 1, 6. Et quisquis de res ecclesiae furtivis probatus fuerit, ad partem fisci pro fredo praebeat fideiussorem et donet wadium de XL solidis, et tantum solvet, quantum iudex iusserit.; 1, 9. Et pro freto in puplico solvat solidos XLX, ut exinde sit reverentia sacerdotum.; 2, 14. De omni causa, quae conponenda sunt, qui contra legem facit, conponat, sicut lex habet, et donet wadium comiti illo de fredo, sicut lex est.; 9, 15. Si furtivum praesumpserit emere et exinde probatus fuerit, et scienter hoc fecit, tunc similem rem donet illi, cui pecunia conparavit, et in fisco pro fredo XII solidos sit culpabilis.; 23, 2. …postea respondeat secundum legem et faciat iustitiam, sicut lex habet. Duci vero XL solidos pro fredo.; 23, 3. Si quis aliquem contra legem pignoraverit sine iussione iudicis, pignus sine laesione reddat et alium similem addat; duci vero pro fredo XL solidos. … Duci vero pro fredo XL solidos.

[396] Kralik: i. m. 19.

[397] Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 233.

[398] Kralik: i. m. 20.

[399] Lex Baiuvariorum 9, 3. Et si maiorem pecuniam furatus fuerit, hoc est XII solidorum valentem vel amplius, aut equum totidem pretii, vel manicipium, et negare voluerit: cum XII sacramentales iuret de leuda sua, vel duo campiones proinde pugnent.

[400] Du Cange: i. m. V. 74. sk.

[401] Brunner: i. m. I. 166.

[402] Lex Baiuvariorum 8, 15.

[403] A fordulat egyébként számos helyen megtalálható még a törvényszövegben – vö. Lex Baiuvariorum 9, 16; 16, 9; 21, 4.

[404] Fick: i. m. III. 375.

[405] Kralik: i. m. 22.

[406] Brunner: i. m. II. 382.

[407] Kralik: i. m. 23.

[408] Lex Baiuvariorum 1, 10. Et si episcopus contra aliquem culpabilis apparet, non praesumat eum occidere, quia summus pontifex est, sed mallet eum ante regem vel ducem aut ante plebem suam.; 13, 2. 2. Si quis alicui liber liberum, qui eum mallet de quale­cumque rem, non dignaverit iustitiam facere, ille qui querit causam suam, habeat ibi testes II vel III, qui audiant et videant, qualiter ille respondeat, ut possint ante iudicem testes esse.

[409] A szöveghelyeket lásd Du Cange: i. m. V. 200.

[410] Kralik: i. m. 23.

[411] Graff: i. m. II. 650.

[412] Kralik: i. m. 24.

[413] Lex Baiuvariorum 2, 4. Solet enim propter pabula equorum vel propter scurias, ubi foenum vel granum inveniunt.

[414] Lex Baiuvariorum 10, 2. De scuria vero liberis, si conclusa parietibus et pessulis cum clave munita fuerit

[415] Lex Salica 16, 3.

[416] Lex Alamannorum 27, 1; 141, 1. 10.

[417] Graff: i. m. VI. 536.

[418] Lexer: i. m. VI. 762.

[419] Graff: i. m. VI. 653; Kralik: i. m. 24.

[420] Lex Baiuvariorum 21, 4. De sparawaris vero pari sententia subiaceat…

[421] Lex Salica 7, 4. Egyéb szöveghelyekhez lásd Du Cange: i. m. VII. 542.

[422] Graff: i. m. VI. 364.

[423] Lexer: i. m. II. 1083.

[424] Suolachti: i. m. 362.

[425] Kralik: i. m. 25.

[426] Lex Baiuvariorum 1, 13. Ad casas dominicas stabilire, fenile, granica vel tunino recuperanda petituras rationabiles accipiant…

[427] Du Cange: i. m. VIII. 208.

[428] Kralik: i. m. 25.

[429] Vö. Brunner: i. m. I. 457.

[430] Lex Baiuvariorum 8, 1. Si quis cum uxore alterius concubuerit libera, si repertus fuerit, cum werageldo illius uxoris contra maritum conponat.; 16, 5. Et si eum vel illam vendiderit, et illum reducere non poterit, tunc cum werageldo conponat…; 19, 2. … postea vero cum suo werageldo conponat.

[431] Lex Baiuvariorum 8, 2. Si servus hoc fecerit et interfectus cum libera in extranea fuerit thoro, XX solidos in suo damno minuetur ipsius coniugis weragelti…

[432] Lex Baiuvariorum 9, 4. Et si eum revocare non potuerit, tunc ipse fur perdat libertatem suam pro eo, quod conlibertum servitio tradidit, si solvere non valet werageld parentibus; et amplius non requiratur.

[433] Lex Baiuvariorum 8, 19. Si autem tantum partus extinguitur, si adhuc partus vivus non fuit, XX solidos conponat; si autem iam vivens fuit, wirngeldo persolvat.

[434] Kralik: i. m. 26.

[435] Bruckner: i. m. 213.

[436] MGH Capit. II. 718. (index)

[437] MGH Cap. I. 91, 10. Leudus eius iacet finitus is est weregildus.

[438] Kralik: i. m. 27.

[439] Graff: i. m. IV. 191. skk.

[440] Kralik: i. m. 28.

[441] Lex Baiuvariorum 1, 3. Si quis res aecclesiae furaverit et exinde probatus fuerit, de qualecumque rem ’niungeldo’ solvat, id est IX capita restituat.; 2, 12. Servus vero ’niungeldo’ solvat aut manus perdat.; 9, 1. Si quis liber aliquid furaverit qualecumque re, niungeldo conponat, hoc est nove capita restituat.

[442] Lex Baiuvariorum 1, 3. Si autem de ministerio ecclesiae aliquid furaverit, id est calicem aut patenam vel pallam aut qualecumque re de infra ecclesia furaverit et probatus fuerit, ’triuniungeldo’ solvat, hoc est ter nove restituat.; 2, 12. Si quis infra curte ducis aliquid involaverit, quia domus ducis domus publica est, ’triuniungeld’ conponat, hoc est ter nove conponat liber homo.; 9, 2. Et si in ecclesiam vel infra curte ducis, vel in fabrica, vel in molino aliquid furaverit, triuniungeldo conponat, hoc est ter nove reddat…

[443] Graff: i. m. IV. 193; Du Cange: i. m. V. 616.

[444] Kralik: i. m. 30.

[445] Vö. Du Cange: i. m. VIII. 183.

[446] Lex Alamannorum 8, 13.

[447] Lex Burgundiorum 76, 2.

[448] Vö. Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer. i. m. II. 221.

[449] Lex Gundobadi 63.

[450] Kralik: i. m. 32.

[451] Lex Baiuvariorum 22, 6. Si vero de minuti silvis, de luco vel quacumque kaheio, vegitam reciderit…

[452] Vö. Grimm: Deutsche Rechtsaltertümer II. 136.

[453] Edictus Rothari 319. 320.

[454] Kralik: i. m. 33. sk.

[455] Lex Baiuvariorum 14, 12.

[456] Lex Baiuvariorum 7, 24.

[457] Baesecke: i. m. 21.

[458] Lex Baiuvariorum 22, 10.

[459] Vö. Baesecke: i. m. 22.

[460] Lex Baiuvariorum 10, 2.

[461] Lex Baiuvariorum 2, 14.

[462] Lex Baiuvariorum 16, 5.

[463] Lex Baiuvariorum 2, 1.

[464] Lex Baiuvariorum 1, 6.

[465] Lex Baiuvariorum 1, 3. Si interiores aedificii illam columnam eicerit, quam ’winchilsul’ vocant…

[466] Baesecke: i. m. 23.

[467] Lex Baiuvariorum 12, 8.

[468] Lex Baiuvariorum 2, 8.

[469] Lex Baiuvariorum 9, 3.

[470] Lex Baiuvariorum 1, 13.

[471] Lex Baiuvariorum 22, 6.

[472] Lex Baiuvariorum 10, 16.

[473] Lex Baiuvariorum 10, 17.

[474] Lex Baiuvariorum 8, 3.

[475] Edictus Rothari 190. 214.

[476] Lex Baiuvariorum 19, 4.

[477] Edictus Rothari 16.

[478] Lex Baiuvariorum 4, 18.

[479] Edictus Rothari 30.

[480] Lex Baiuvariorum 4, 1; 5, 1.

[481] Edictus Rothari 125.

[482] Baesecke: i. m. 23.