Pekár Tamás
Jogi asszisztensek az Európai Unióban
1.
Előzetes gondolatok
Az igazságszolgáltatás Magyarországon felismerhető problémái nem
ismeretlenek az Európai Unióban sem. A perek elhúzódása, a bíróságokra és a
bírákra nehezedő egyre nagyobb teher, ami akár az eljárás hatékonyságát is
csökkentheti, a hatalmas és kiterjedt feladatkörök mind hozzájárultak ahhoz,
hogy az európai intézmények is megoldásokat keressenek ezekre az égető
problémákra. A különböző szervezetek, mint az Európa Tanács, a Miniszterek
Tanácsa, megvizsgálták ezt a kérdéskört, és mindannyian hasonló eredményre
jutottak. Nevezetesen: az igazságszolgáltatásban megfigyelhető anomáliák jó
részére megoldást kínálhat, ha az adott országban, a bíró és az adminisztrációs
alkalmazottak közötti lépcsőfokként, bevezetik a Rechtspfleger, ill. a greffier
intézményét. Érdekes módon, a szakterminológia minden nyelven Rechtspfleger-ként
emlegeti a jogi asszisztenseket, nem kreáltak minden nyelvre eltérő elnevezést.
Ez is jelzi, hogy a professzió a német nyelvterületen alakult ki, ott fejlődött
olyan szintre, ami miatt az egész Európai Unióban el kívánják terjeszteni. A
jogi asszisztensek, ill. társszakmáik másik csoportját illetik greffier
elnevezéssel, ez pedig a francia modellt követő országokban használatos. Éppen
ezért a tanulmányomban én sem ragaszkodom a magyar nyelvű elnevezéshez, hanem a
legelterjedtebb Rechtspfleger kifejezést fogom alkalmazni, értve ez
alatt a jogi asszisztenseket, a greffier-ket, illetve minden olyan
professziót, amely hasonló feladatokat lát el.
1. Megoldási kísérletek az európai
igazságszolgáltatás problémáira
Az Európa Tanács, miután gondosan megvizsgálta és felismerte az
igazságszolgáltatás jelentős problémáit, általános reform-elképzeléseket
fogalmazott meg az ún. Model Statute for a European Rechtspfleger/
greffier című összefoglalójában. Alapvető kérdésként a bíróságok
túlterheltségét említi meg, ami csökkenti a hatékonyságot, ezen kívül alapvető
jogot is sért. Ugyanis az a tény, hogy a bíróra háruló rengeteg feladat miatt
az eljárások bizonytalan időre elnyúlnak, sértik az eljárás ésszerű időben
történő befejezésének jogát. Mindezek miatt az Európa Tanács megfogalmazta
azokat a kívánalmakat, amelyek hozzájárulhatnak a problémák megszüntetéséhez,
de legalábbis mérsékléséhez.
A szakma szempontjából rendkívül fontos volt, hogy elsődleges
megoldásként a Rechtspfleger intézményének bevezetését javasolták, hogy
ezzel is növeljék a bíróságok hatékonyságát. Meghatározták a státuszukat, mint
az igazságszolgáltatás független orgánumai, akikhez törvény utal meghatározott
feladatokat, és akik az adott ország alkotmányos szabályainak megfelelően
kötelesek eljárni. Emellett közös európai képzési standardokat állítottak fel,
mely szerint a Rechtspfleger szakmához minimum három éves egyetemi vagy
felsőfokú szakiskolai képzés szükséges, amely tartalmazza a jogi ismeretek és
az informatika elsajátítását, valamint pontosan meg nem határozott időtartamú
gyakorlati képzést. A részletkérdések szabályozását a statútum a tagállamok
szervezeteire bízza. Itt látom érdemesnek felhívni az illetékes magyar szervek
figyelmét a következő problémára: az Európa Tanács döntése minimum három éves
képzést követel meg, míg Magyarországon a beindult jogi asszisztens-képzés
mindössze két éves. Ez pedig a későbbiekben, hazánk várható Uniós csatlakozása
után, komoly problémát jelenthet az uniós munkavállalás szempontjából.
Egyebekben a magyar képzés megfelel az európai mércének, ez viszont véleményem
szerint megfontolást érdemlő szabályozási hiányosság. Mindez persze csak akkor,
ha a magyar döntéshozók valóban az európai útnak megfelelően kívánják
igazságszolgáltatásunk reformját végrehajtani.
A Miniszterek Tanácsának R (86) 12 számú ajánlása mérföldkövet
jelentett a Rechtspfleger szakma intézményesítésének útján. Az ajánlás
javasolja az Európa Tanács tagországainak, hogy német és osztrák mintára
hozzanak létre egy Rechtspfleger-hez hasonló szakmát, mivel ez rendkívül
hatékony lehet a bíróságok munkaterhének csökkentésében. Különösen a
csatlakozásra váró kelet-közép-európai országok számára jelenthet ez nagy
előrelépést annak érdekében, hogy igazságszolgáltatásuk rendszerét minél jobban
megfeleltessék az uniós követelményeknek. Sok országban, ahol a bírót terhelő
feladatok egy részét átruházták a Rechtspfleger-ekre, javult a bíróságok
teljesítménye, lerövidült az eljárás, tehát sikerült közeledést elérni a kívánt
célokhoz.
Az ajánlás alapvető célja, hogy az érintett országok megtalálják azokat
a megoldásokat, amelyek segítenek megelőzni vagy csökkenteni a bíróságok
túlterheltségét. Első helyen a vitás ügyek békés úton történő elrendezésének
kötelezettségét említi a dokumentum. Ennek érdekében egyrészt a bíró
kötelezettségévé lehetne tenni, hogy az eljárás minden szakaszában, tehát akár
az előtt vagy az alatt, a felek békés megegyezésére törekedjen. Másrészt az
ügyvédek számára is etikai kötelességgé lehetne emelni azt, hogy az
ellenérdekelt féllel minden más lehetőséget megelőzően egyezségkötésre
törekedjék. Ha ez megvalósulna, már kisebb lenne a bírók túlterheltsége. Ettől
viszont még csak az eljárások számának valamelyes csökkenését lehet remélni,
azonban arra is szükség van, hogy a bírák eljárás közbeni feladatait is mérsékeljük.
Erre javasolja a Tanács a feladatkörök átruházását olyan testületre vagy
személyekre, akik ezt hatékonyan képesek ellátni, tehát például a Rechtspfleger-ekre.
További megoldási lehetőségként sorolják fel a következőket: első fokon egyes
bíró járjon el; olyan testületek létrehozása, amelyek pl. kis perértékű
ügyekben eljárhatnának (tehát bírói szakba sem kerülne az ügy); valamint az
arbitrálás lehetősége. E helyütt részletesen csak a Rechtspfleger-ekkel
foglalkozom, de szeretném jelezni: az arbitráció, ill. a mediáció kérdéskörével
részletesen foglalkozik Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások című
könyvében.
Ezen kívül is számos EU-döntés foglalkozik az igazságszolgáltatás
problémás jelenségeivel. Csak példálózó jelleggel említeném a következőket: az
R (80) 3 számú ajánlás a bírósági alkalmazottak továbbképzésének
kötelezettségét rögzíti, kiemelve az informatika és a jog kapcsolatának
fontosságát. Különösen jelentős az Unió 89/48 számú döntése, amely a
megszerzett diploma elismerését szabályozza; ennek kapcsán adta ki a
Miniszterek Tanácsa a már részletezett Model Statute for a European
Rechtspfleger/ greffier című dokumentumot, amelyben a képzés
követelményeinek részletezésével a diploma elismerésének feltételeit is
rögzíti.
2. Jogi asszisztensek az integráció
folyamatában
Az európai integráció napjainkban az állami és társadalmi élet szinte
minden területére kihat, nem kivétel ez alól a jogrendszer működése sem. Az
európai uniós tagországok igazságszolgáltatásának problémái hasonlóképpen jelentkeznek
a felvételre váró országokban is. A fent már jelzett megoldási javaslatok közül
most csak egyre koncentrálnék: a jogi asszisztensek, illetve a hasonló szakmák
helyzetére az Európai Unióban, valamint szakmai szervezeteik együttműködésére.
Európa
számos országában találkozhatunk olyan bírósági alkalmazottakkal, akik a
bíróktól vesznek át bizonyos feladatokat, hogy azokat saját felelősségükre
elvégezzék. Tapasztalatok szerint jó néhány területen hasznosabb, ha nem a
bírót terhelik olyan feladatokkal, amelyeket egy nem annyira magasan
kvalifikált, de megfelelő jogi és egyéb ismeretekkel rendelkező személy is el
tud végezni. A már említett R (86) 12 számú ajánlás melléklete példálózó
jelleggel felsorol néhány olyan feladatkört, amelyeket egyes országokban bírók
látnak el, pedig ugyanezeket a feladatokat alsóbb szintre is lehetne delegálni.
Ide tartoznak például a házassággal, házasságkötési akadályokkal és a házassági
vagyonjoggal kapcsolatos kisebb ügyek, a különböző jármű- és ingatlan-
nyilvántartások vitele, a cselekvőképtelen személyekkel kapcsolatos gondnoksági
ügyek és a státuszperek. Ezeken kívül az ilyen bírósági hivatalnoknak az
állampolgári jogok védelme területén is sajátos szerepe van: összekötő
kapocsként áll a bíróság és a polgárok között, közelebb hozza az
igazságszolgáltatás szervezetéhez az állampolgárt, ezzel is biztosítva az
alapvető jogok érvényesülését.
A Rechtspfleger szakma “szülőhelyeként” Németországot és
Ausztriát lehet megjelölni. Itt alkalmaztak először bíróságokon nagy számban
ilyen végzettségű hivatalnokokat, és itt merült fel az európai összefogás
gondolata is. A két ország közös nyelve, a jó kapcsolatok és az a tény, hogy
mindkét országban már létezett a Rechtspfleger, mint önálló szakma, mind
hozzájárult ahhoz, hogy egy gyümölcsöző és hatékony integrációs folyamat
elindítói legyenek.
Az összefogás bázisa a két ország Rechtspfleger-einek szakmai
szervezetei voltak. Ez a két unió, a Bund Deutscher Rechtspfleger és a Bundessektion
Justiz in Gewerkschaft Öffentlicher Dienst határozta el, hogy
szakmájuk összefogásának európai méreteket kell öltenie. Ezért alakították meg
az Europäische Union der Rechtspfleger (a továbbiakban: EUR) elnevezésű
szervezetet, amelynek kezdetben a két szakmai egyesület volt a tagja. A mai
napig élő szabály, hogy az EUR-nak csak szervezetek lehetnek a tagjai,
magánszemélyek nem. A két ország már a szervezet megalakításakor kereste a
kapcsolatot más európai országok hasonló szakmáival, mivel célkitűzésük a
kezdetektől az volt, hogy az uniónak magába kell foglalnia valamennyi hasonló
professzió egyesületeit, és közösen kell az eltérő nemzeti szabályozások
harmonizálásán munkálkodniuk.
A kéttagú uniót 1965. június 25-én alapították a németországi
Liebenzellben. Rögtön felvették a kapcsolatot más országokkal is, végül 1967.
október 6-án az EUR hivatalosan is megalakult Karlsruheban. Az alapítók a
következő országok szakmai szervezetei voltak: Ausztria, Belgium,
Franciaország, Németország és Nagy-Britannia. Az angol szervezet rövid tagság
után kilépett az unióból, jogrendszereik különbözősége okán, - valószínűleg nem
tudták feltétel nélkül alkalmazni azokat a szabályokat, amelyeket a
kontinentális jogrendszerek gond nélkül megvalósíthattak-, de nemrégiben újra
jelezték érdeklődésüket a szervezet iránt. 1967-ben, Karlsruheban az EUR
elfogadta saját alapszabályát, megválasztották a vezető szerveket és azok
tagjait. A fő szervek: a bizottság, az elnökség és a közgyűlés. A bizottság
tagjai az alapszabály szerint mindig egy országból származnak, elsőként Németország
adta a bizottság összes tagját. Az első elnök Karl Weber volt, aki osztrák
kollégájával, Raimund Friedrich-el együtt az EUR szellemi atyjának és
alapítójának tekinthető. Az elnökségben minden tagállam képviseltetve van egy
alelnökkel.
Jelenleg 14 tagja van az EUR-nak, a következő országok szakmai
egyesületei csatlakoztak az alapító öt (Nagy-Britannia kiválásával már csak
négy) országhoz: Dánia, Észtország, Finnország, Olaszország, Luxemburg,
Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország, Spanyolország. Érdekes, hogy az
előreláthatóan 2004. májusában csatlakozó országok közül egyedül Észtország
tagja az EUR-nak. Az alapszabály lehetőséget ad arra is, hogy nem európai
országok társult tagjai legyenek a szervezetnek. Jelenleg négy ilyen státuszú
tagról beszélhetünk, ezek: Japán, Mali, Marokkó és Tunézia. Ezen országok az
EUR-ban tanácskozási joggal rendelkeznek: minden olyan ügyben, amely országukat
érinti, meg kell őket hallgatni. Ha olyan ügyről van szó, amelyben minden tag
érintett, és ez nem szorosan vett európai ügy, a társult tagok is teljes
szavazati joggal rendelkeznek.
Az Uniónak megalakulásától kezdve célja volt, hogy minél szorosabb
kapcsolatot alakítson ki az Európa Tanáccsal, azzal a szervvel, amely rengeteg
döntést hozott a jogi együttműködéssel kapcsolatban. Az EUR már nagyon korán
elhatározta, hogy tanácskozási jogú részvételt kér az Európa Tanács munkájában.
1969. október 13.-án kérte felvételét az NGO-ba, a nem-kormányzati szervezetek
egyesületébe, egyidejűleg az ET tanácskozási jogú tagságára is igényt
tartottak. Az egyeztetéseket követően 1971. május 5.-én kapták meg ezeket a
jogosítványokat. Azóta az EUR-nak igen gyümölcsöző kapcsolatokat sikerült
kiépítenie az Európa Tanáccsal, állandó képviselővel vesznek részt az ET
munkájában. Jelenleg ezt a tisztet Jean-Jacques Kuster tölti be. Egyéb olyan
szervezetekben pedig, ahol a bíróságokkal, ill. az igazságszolgáltatással
kapcsolatban döntéseket hozhatnak, az EUR megfigyelőként vesz részt.
Mint látható volt, a jogi asszisztensek európai szintű együttműködése
igen magas szintet ért el napjainkra. Ez mindenképp kedvező hatással van úgy a
szakmának és annak szerveződéseinek ismertségére-elismertségére, mint az
igazságszolgáltatás reformjára. Ugyanis a döntéshozók is sokkal kedvezőbb
helyzetben vannak, ha például a Rechtspfleger szakmáról, vagy a
bíróságok szervezetéről kell rendelkezni, és ehhez első kézből megkapják az
összes szükséges információt, mintha teljesen önállóan kellene dönteniük. Az
EUR történetének és működésének rövid áttekintése után érdemes szót ejteni
azokról az elkötelezett emberekről is, akiknek munkája révén ez az
együttműködés létrejöhetett. Az EUR bizottságának első tagjai (1967-1975): Karl
Weber elnök, Günter Reiss főtitkár és Hans Otto Helpertz kincstárnok voltak
azok, akik az első lépéseket megtették az Unió elismertetése felé. Az egymást
váltó német, francia és osztrák összetételű bizottságok után (emlékeztetőül:
mindig egy ország szakmai egyesülete adja a tagokat) jelenleg olasz bizottság
vezeti az EUR-t (2001-2004). Gabriele Guarda az elnök, Giovanni Assenza
főtitkár, míg Roberto Galullo a kincstárnoki tisztséget tölti be.
3. Magyarország feladatai a jövőben
Ha az elemzett jelenségeket Magyarországra vonatkoztatva megvizsgáljuk,
megállapítható, hogy nálunk ez a szakma még korántsem ennyire elfogadott. Egy
korábbi munkámban (Jogelméleti Szemle 2002/4. szám) már jeleztem, hogy a jogi
asszisztensi szakma fejlődése hazánkban még csak a kezdeti lépéseknél tart.
Létezik már ugyan, de még nem tapasztalható nagy igény az igazságszolgáltatási
szervek részéről e professzió gyakorlói iránt. Pedig, sajnálatos módon, a
magyar bíróságok sincsenek abban a helyzetben, hogy nélkülözni tudnának olyan
szakembereket, akik mentesíteni tudnák a bírákat a rengeteg adminisztratív
tevékenység alól. Ehhez viszont több dolog is szükséges. Egyrészt tudatosítani
kell a döntéshozókban ennek a szakmának a fontosságát, másrészt a bíróságok is
igényt támaszthatnának rájuk. Talán egy pár éven belül, amikor már itt-ott
alkalmaznak néhány jogi asszisztenst, ráébrednek a bíróságon dolgozók is,
mekkora szükség van ezekre a jogilag képzett, mégsem bírói státuszban lévő
emberekre. És akkor már lenne haszna annak, hogy az asszisztenseket összefogó
szakmai egyesület harcolni kezdjen jogaik érvényesítéséért és elismertetésükért.
Addigra viszont Magyarország- minden várakozás szerint- az Európai Unió
tagja lesz. Emiatt is szükséges átgondolni, mit is várunk a jogi
asszisztensektől, igénybe akarjuk-e őket venni az igazságszolgáltatási reformok
során? Ehhez először is át kell tekinteni képzésük rendszerét, érdemes
megfontolni, milyen rendszerben célszerű oktatni őket. Másrészt a jogi
szabályozás is felülvizsgálatra szorul. Az eljárási törvények módosításával
nagy teret lehetne engedni az asszisztensek tevékenységének (nyugati mintára),
taxatíve meg lehetne határozni, mely ügyek és eljárási cselekmények maradnak a
bírónál, és melyeket delegálják az addigra már alapos képzésen átesett jogi
asszisztensekre. Az európai példák azt mutatják, hogy az ez irányban hozott
kezdeti döntések helyesnek bizonyultak. Reményeim szerint a magyar
igazságszolgáltatás problémáinak egy része is megoldódik, ha ezek a megfelelően
képzett szakemberek és egyesületeik több feladatot kapnak a törvényhozótól,
ezzel is hozzájárulván Magyarország Uniós felzárkózásához.
Források:
http://www.justice.rechtspfleger.org
http://www.coe.int/T/E/Legal_Affairs/Legal_Cooperation/Legal_Professional/Court_Clerks/
Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások, Rejtjel Kiadó, Budapest,
2003. 146 p.