MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C916C2.9F67DB60" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C916C2.9F67DB60 Content-Location: file:///C:/D1744E95/peter35.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Péter Orsolya Márta*
Corpore quaestum facere: a női prostitúci&oac=
ute;
jogi és társadalmi problémái a klasszikus
római jog és irodalom forrásaiban**
Az évszázadok során fennmaradt antik források birtokában a nyilvánvaló tényeket tagadná= ;nk, ha azt állítanánk, hogy a prostitúció az antikvitásban, és így a régi Róma világában nem létezett. Éppen ellenkezőleg= - bár a kérdés megítélése szükségszerűen igencsak összetett, az alábbiak= ban bemutatandó forrásaink magának a prostitúciónak, illetve az azzal kapcsolatosan észlelh= ető római kori problémáknak majdhogynem modern körét rajzolják elénk. Alapvetően helytállónak tűnik az az (elismerten általánosító) megállapítás, hogy a római társadalom vélhetőleg ugyanúgy viszonyulhatott a prostitúcióhoz, mint ahogyan a mai társadalmak teszik, és mindezt a különböző normarendszerek is visszatükrözték – azaz a „h= ivatalos” morál elítélte a szolgáltatókat és általában toleráns volt a szolgáltatást igénybe vevőkkel szemben, a jog kifejezetten nem tiltotta a prostitúciót, bár (az alább bemutatandó szempontok szerint) igyekezett megakadályozni az azzal kapcsolatos bizonyos nemkívánatos szélsőségeket, a hétköznapi életben pedig a prostituáltak lé= ;te megszokott, a mindennapokhoz tartozó jelenségnek számított. Ezen túl a prostitúció ugyanúgy komplex iparág volt, mint korunkban, így az a= bban anyagilag érdekelt személyek körét koránts= em korlátozhatjuk a közvetlen szolgáltatókra. A „lányok” általában nem önállóan, hanem sajátos gazdasági mikrokörnyezetben tevékenykedtek, amelyen belül a kerítők, kerítőnők, bordélytulajdonosok és más, a prostituáltak tevékenységéből profitáló személyek érdekei meghatározó szerephez jutotta= k. A modern korhoz képest szintén újabb párhuzamot kínál az a körülmény, hogy a „szexipar” szereplői ugyanúgy marginális szerepet töltöttek be a társadalomban, mint manapsá= g; eltérésként mutatkozik viszont az a tény, hogy mindezt a jogi normák is visszatükrözték akkor, ami= kor a jogképességet korlátozó különböző tilalmakkal igyekeztek a prostitúciót, és általában a szórakoztatás egyéb alantas formáinak űzőit a „tisztességes” társadalom perifériáján tartani.
1. = A prostitúció kétarcúsága
A fentie= kben körvonalazott párhuzamok ellenére mindazonáltal úgy tűnik, hogy a prostitúció megítélésében megmutatkozó attitűdöket a maihoz képest sok tekintetben szélsőségesebbé tette a római világ alapvetően patriarchális jellege[1]. A hivatalos, morális és jogi elvárások szerint a férfi/férj feladata mindig is a család védelme és fenntartása (a „római polgár” méltóságának és becsületének megőrzése) volt, a nő/feleség feladata pedig elsősorban abban állt, hogy a férfit a fentiek megvalósítása során támogassa, törvényes gyermekek világra hozatalával biztos&ia= cute;tsa a családi „vérvonal” folytatódását, valamint szexuális és morális értelemben feltétlenül erényes, feddhetetlen és hűséges maradjon[2]. = A mintegy „Madonna”-szerepet betöltő tisztességes polgárnő értékeivel szemben a prostituált a másik végletet jelenti, akinek életmódja &eacut= e;s minden cselekedete a fentiek szöges ellentétét alkotja. E vonatkozásban akár szimbolikus értékűnek is ítélhetjük a Kr. e. 190 és 160 között élt komédiaíró, Publius Terentius Afer egyik művében (Adelphi) felkiáltó szereplő szavait (Ad. 4.7.30-31.): „Pro divom fidem, / me= retrix et materfamilias una in domo?” – „Az ég szerelmére, örömlány és tisztes családanya <hogyan tartózkodhat egyszerre> egyazon házban?”[3] A= megbotránkozott szereplő neve egyébként Demea, aki vidéki életet élő idős athéni férfipolgár, házasember, akinek két felnőt= t fia van.
Az ilyen elvárások mellett a prostitúció, pontosabban a prostituált személyének megítélésében mutatkozó kétarcúság még sarkítottabb és sz= embetűnőbb, és ezt a kontrasztot számos irodalmi forráshely[4] is alátámasztja. Időrendben is első, és szintén szimbólumértékű példaként kínálkozik Acca Larentia[5] f= igurája, akit a klasszikus források Romulus és Remus nevelőanyjaként, prostituáltként és később egyfajta termékenységistennőké= nt mutatnak be. A Kr. e. 59 és Kr. u. 17 között élt Ti= tus Livius[6], a hozzávetőlegesen Kr. u. 125 és 180 között élt irodalmár és nyelvész Aulus Gellius[7], = valamint mások[8] azzal magyarázzák a városalapító ikreket szoptató nőstényfarkas legendáját, hogy Larentia valójában lupa, „nőstényfarkas”, azaz prostituált volt[9]. Ilyen kezdetek után szinte nem is kétséges, hogy az idősebb Cato idejében (a Kr.e. II. század elején)= a prostitúció Róma hétköznapjainak már szerves részét képezhette, vélhetőleg a fentiekkel azonos kettős megközelítésben. A Kr. e. = 65 és 8 között élt Quintus Horatius Flaccus (Sat.= i> 1.2.31-35.) idézi fel azt a történetet, mely szerint Cato megdicsért egy fiatalembert, akit éppen kilépni látott egy bordélyház ajtaján, mondván: erkölcsösen cselekedett, hiszen mikor rátörtek az ala= ntas szenvedélyek, nem mások feleségét szennyezte be, hanem pontosan a megfelelő helyre jött kiélni vágya= it[10].=
Sat. 1.2.31-35.
Quidam notus homo cum exiret fornice, ’macte / virtute esto’ inquit sententia dia Catonis, / ’nam simul ac venas infla= vit taetra libido, / huc iuvenes aequom est descendere, non alienas / permolere uxores.’
Mikor egy <életmódja miatt> hírhedt férfi kilépett a bordélyházból, az isteni Cato így szólt hozzá: ’Derék és bölcs módon cselekedtél, mert ha egyszer a gyaláz= atos testi vágy lángra gyújtja a fiatalok véré= ;t, inkább ide jöjjenek, mint hogy <mások> feleségét gyalázzák meg.’[11]<= /p>
A Kr. e. 106 és 43 között élt nagy ír&= oacute;, filozófus és politikus, Marcus Tullius Cicero egyik szónoklatában (Pro Cael. 48.) szinte Cato gondolatmenetével azonos módon érvel ebben a kérdésben. Véleménye szerint, ha létezik bárki, aki úgy gondolja, hogy a fiataloknak meg kell tiltani a prostituáltakkal való szerelmeskedést, az túl szigorú, és az ilyen személy nem csak a jelenkor szabadságától tér el, hanem az ősök szokásaitól is.
Cic. Pro Cael. 48.
Verum si quis est qui etiam meretriciis amoribus interdictum iuven= tuti putet, est ille quidem valde severus - negare non possum - sed abhorret non modo ab huius saeculi licentia verum etiam a maiorum consuetudine atque concessis. quando enim hoc non factitatum est, quando reprehensum, quando n= on permissum, quando denique fuit ut quod licet non liceret?
Ha azonban valaki úgy vélekednék, hogy az ifjakn= ak tilos kéjnőkkel érintkezniök, akkor az, nem tagadha= tom, felettébb szigorúan ítélne, s nem csupán= e kor szabad szellemétől térne el, hanem az őseink ad= ta szokástól és engedményektől is. Mikor nem = volt ez általános gyakorlat, mikor kárhoztatták, mik= or nem volt megengedett, s végül is hát mikor nem volt szab= ad azt tenni, amit szabad?[12]<= /p>
Ugyanakkor Cicero bírósági ellenfeleivel szemben gyakran használta azt a vádat, hogy erkölcstelen életmódot követtek, és ennek bizonyítására gyakran hivatkozott arra is, hogy az illető prostituáltak társaságát kereste, v= agy maga is prostituáltként viselkedett. A szónoklataiban fellelhető célzások, szidalmak, sőt a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmaz&aacut= e;s modern törvényi tényállását megvalósító kirohanások két jellegzetes „csapásirányt” követnek. Cicero az ellenfelével kapcsolatban álló összes nőt szélsőségesen erkölcstelennek írja le, akik = vagy maguk is prostituáltak, vagy római polgárnők ugya= n, de prostituáltként („meretricio more”) viselkednek; magát a perbeli ellenfelet (vagy a vele barátkozó, őt kísérő férfiakat) öltözködésében vagy egyéb szokásaiban sokszor nőiesnek nevezi, aki maga is prostituáltként viselkedik[13].=
2. = Ki a prostituált?
A rendelkezésünkre álló irodalmi források számos különböző szóval, kifejezés= sel[14] írják le a prostituáltakat, mely kifejezések skálája a vulgáristól az eufemisztikusig terjed. Gyakori, de pejoratív és durva elnevezés a scortum<= /i>, mely szó szerint „bőr”-t jelent; egyrészt vélhetőleg a bőr mint anyag jellege miatt, másrészt annak a hasonlóságnak köszönhetően, ami a nyersbőrök kikészítése és a nemi aktus között mutatkozhatott[15] Plautus komédiáiban a szó már gyakorta előfordul[16],= de más, emelkedettebb műfajban dolgozó szerzők, mint például Cicero[17] = is használják ugyanezt az elnevezést – ez utó= ;bbi auctor, érdekes módon, finemű bírósági ellenfelei jellemzésére is használja a nem éppen hízelgő kifejezést.[18]<= /p>
&= nbsp; A későbbiekben bemutatandó jogi források, de irodal= mi szöveghelyek is gyakran meretrix-ként[19] határozzák meg a prostituáltként dolgozó nőket, ami azért figyelemre méltó elnevezé= s, mert a meretrix szó szerint olyan nőt jelent, aki pénzt keres, akit megfizetnek[20].= E kifejezés szinonímájaként bukkan fel forrásainkban a quaestuaria is[21].= A szintén gyakorta használatos prostibulum[22] és proseda szavak arra a helyzetre utalnak, hogy e nők némelyike a bordélyházi fülke vagy esetleg a kocs= ma, fogadó[23] előtt ülve várta az ügyfeleket. Az eufemisztikus kifejezések körében találhatjuk a szintén árulkod&oacu= te; famosa (=3D híres/hírhedt, ismert nő) szót is – nyilvánvalóan egy nő hírét elsősorban szexuális gátlástalanságának köszönhette[24],= ami éles ellentétben állott a tisztességes ró= ;mai nőktől elvárt ideális magatartással.
Irodalmi forrásaink szemmel láthatólag rendkívül gazdagok a prostitúcióra vonatkoz&oacut= e; hivatkozásokban, így a jog területén is megalapozottan várhatnánk valamiféle átfog&oacu= te; szabályrendszert a problémára vonatkozóan. Mégis a régi Rómában a prostitúció= ;ra vonatkozó önálló törvényművel nem találkozhatunk. A rendelkezésre álló jogi források, hivatkozások szétszórtan, szám= os köz- és magánjogi kérdés kapcsán bukkannak fel; e tekintetben kiemelkedő fontosságú az Augustus-féle házassági törvényhozá= s. A prostitúcióval, pontosabban a prostituált és a kerítő kilétével összefüggő legt&o= uml;bb problémát a jogászok a lex Iulia de maritandis ordinibus, valamint a lex Iulia de adulteriis kapcsán[25] vetik fel, hiszen e törvények megfelelő alkalmazása szempontjából elengedhetetlenül fontos volt tudni, hogy vajon ki tartozhat hatályuk alá, azaz a jog szemében ki minősülhetett meretrixnek illetve lenonak, elsősorban a lex Iulia de maritandis ordinibus keretei között meghatározott házassági tilalmak[26], valamint az erkölcstelen nőkre később kirótt öröklési korlátozások[27] szempontjából.
&= nbsp; Míg azonban a szépirodalomban használatos szavak értékskálája a vulgáristól az eufemisztikusig terjed, a jogi források két jellegzetes kifejezéssel írják le a prostitúció lényegét: palam quaestum facere (szó szerint va= laki „nyilvánosan keresi a megélhetését”= ), valamint corpore quaestum facere (valaki „testével kere= si a megélhetését”)[28]. Mindkét körülírás figyelemre méltó, hiszen nem szerepel bennük nyílt hivatkozás a szexuális szolgáltatásokra: &uacut= e;gy tűnik, hogy a jogászok inkább a nyilvánosságra, illetve az ember saját testének bármiféle áruba bocsátására helyezték a hangsúlyt. A pénzkereset ilyen módjának megvetett mivoltára enged következtetni = az is, hogy a jogi normák gyakran egy kategóriába sorolj&= aacute;k a prostituáltakat azokkal, akik szintén „testükkel”, de a szórakoztatóipar más ágaiban (általában gladiátorként, színészként) próbálkoznak pénzkeresettel[29].=
&= nbsp; A „ki minősül prostituáltnak?” kérd&eacut= e;s jogi szempontból történő pontosabb megválaszolása során[30] a D.23.2.43. szöveghelyét kell kiindulópontnak tekintenünk, mely Ulpianusnak a lex Iulia et Papiához írott kommentárszövegét (Ulpianus libro primo = ad legem Iuliam et Papiam) tartalmazza. A D.23.2.43.pr. a fentiekben már említett palam quaestum facere kifejezést igyekszik jogi tartalommal megtölteni:
D.23.2.43.pr. (Ulpianus <= i>libro primo ad legem Iuliam et Papiam)
Palam quaestum facere dicemus non tantum eam, quae in lupanario se prostituit, verum etiam si qua (ut adsolet) in taberna cauponia vel qua alia pudori suo non parcit.
Nem csak arról a nőről mondjuk, hogy nyíltan, testével keresi a megélhetését, aki bordélyházban prostituálja magát, hanem arról is, aki (ahogyan ez szokásos) kocsmában vagy fogadóban teszi mindezt, vagy aki tisztességét nem óvja.
A „nyíltan” történő prostituálódás e szöveghely szerint a nyilvános helyen történő fellépést takarná; ha azonban így értelmeznénk a palam= szó jelentését, a körből eleve ki kellene rekesztenünk a titkosan vagy diszkréten működő prostituáltakat – aminek az lenne a logikus következménye, hogy a lex Iulia et Papia rendelkezései rájuk nem vonatkoznának. Természetesen a jogalkotó szándéka nem ez lehet= ett; és valóban, a D.23.2.43.1 tovább pontosítja a f= enti megállapítást:
D.23.2.43.1 (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam)= p>
Palam autem sic accipimus passim, hoc est sine dilectu: non si qua adulteris vel stupratoribus se committit, sed quae vicem prostitutae sustin= et.
A „nyíltan”-t úgy is értjük, ho= gy „mindenütt”, azaz minden megkülönböztetés nélkül; tehát nem akkor, ha egy nő házasságtörő férfinek = vagy stuprumot elkövetőknek adja oda magát, hanem aki a prostituált szerepét játssza, prostituáltként viselkedik[31].=
A fenti meghatározás azonban magában hordozza a logikailag soron következő kérdést is: ki cselekszik úgy, mint egy prostituált? Úgy tűnik, hogy a jogász számára a válasz alapvetően morális jellegű: prostituáltként az viselkedik, a= ki több emberrel, megkülönböztetés nélkü= ;l, tartós életformaként létesít szexuális kapcsolatot[32].= A D.23.2.43.2. szöveghelyén ugyanis Ulpianus mérlegeli, ho= gy a palam quaestum facere meghatározás két eleme közül vajon a minden megkülönböztetés nélküli, életmódként űzött promiszkuitás, vagy a szexuális szolgáltatások&= eacute;rt átvett ellenérték-e a meghatározó:
D.23.2.43.2. (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam)<= /p>
Item quod cum uno et altero pecunia accepta commiscuit, non videtur palam corpore quaestum facere.
Tehát ha egy nő, azt követően, hogy pénzt fogadott el, egy vagy két férfival összeadja magá= t, nem tekinthető úgy, hogy nyilvánosan testével ker= esi a megélhetését.
A pénzért történő szexuális szolgáltatás tehát akkor minősül „prostituáltként való viselkedés”-n= ek, ha azt az illető nő életformaként űzi[33].= Az alkalmi kapcsolatok, még ha a nő ellenértéket is = kap ezekért, nem definiálják őt meretrixk&eacu= te;nt.
Ezek szerint a quaestum facere, a megélhetés keresése, a pénzfizetés mégsem képezi a prostitúció domináns elemét? Úgy tű= nik, hogy a remekjogászt gondolatmenetének logikus végigvit= ele önellentmondásba keveri. A D.23.2.43.3. szöveghelyén ugyanis Ulpianus a jó egy évszázaddal korábban működött jogtudós, Octavenus véleményét idézi:
D.23.2.43.3. (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam)<= /p>
Octavenus tamen rectissime ait etiam eam, quae sine quaestu palam = se prostituerit, debuisse his connumerari.
Octavenus igen helyesen azt mondja, hogy azt a nőt is prostituáltnak kell minősíteni, aki pénzkereset nélkül űzi a fentiekben meghatározott tevékenységet.
E logikai ellentétet úgy küszöbölhetj&uu= ml;k ki, ha feltételezzük, hogy a fenti döntés azé= ;rt kerülhetett be Ulpianus kommentárszövegébe, mert az eset megítélése kivételes, problematikus lehete= tt pontosan azért, mert valószínűleg a legtöbb prostituált pénzért nyújtotta szolgáltatásait[34].=
3. = Milyen következményekkel jár a prostitúció?
A fentie= kben bemutatott Ulpianus-szöveghely hangsúlyozottan az Augustus-féle házassági és családjogi törvények kontextusában nyeri el valódi értelmét, ezek célja pedig korántsem a prostitúció általában vett betiltása vol= t. A leges Iuliae nem a prostitúciót büntették, hanem azokat az embereket (elsősorban a felsőbb társadalmi osztályok tagjait) sújtották különböz= 337; joghátrányokkal, akik nem tettek eleget az Augustus ál= tal propagált hivatalos morális elvárásoknak[35] – mely utóbbiak egyike pontosan az, hogy a felsőbb társadalmi osztályok tagjai ne viselkedjenek kerítőként és prostituáltként, hanem engedelmeskedjenek a mores maiorum által inspirált magatartási szabályoknak, ezen belül elsősorban a monogám és gyermekáldásban gazdag ideális házasság elvárásainak. A fentieken túl a törvények célja az is lehetett, hogy elsősorban a szexuálisan promiszkuis nőket (valamint általában= az alantasnak tartott szórakoztatóipar szereplőit) kívül tartsák a „tisztességes” társadalmon – még akkor is, ha felhagytak korábbi életmódjukkal. E célkitűzéseket a jogalkotó úgy kívánta elérni, hogy a különböző tilalmak és szankciók révén manipulálta a címzettek társadalmi állását[36].=
A korábbiakban már hivatkozott Tituli ex corpore Ulp= iani 13.1-2. szöveghelye summázza azt a házassági tilalomrendszert, mely leginkább tükrözi a fenti általános célokat:
Tit. 13.1-2.
1. Lege Iulia prohibentur uxores ducere senatores quidem liberique eorum libertinas et quae ipsae quarumve pater materve artem ludicram fecerit item corpore quaestum facientem. 2. Ceteri autem ingenui prohibentur ducere lenam et a lenone lenave manumissam et in adulterio deprehensam et iudicio publico damnatam et quae artem ludicram fecerit.
1. A lex Iulia értelmében a szenátorok és fiaik nem vehetnek feleségül libertinát, továbbá olyan nőt, aki saját maga színész, akinek apja vagy anyja színész, illetve olyan nőt, aki testével keresi megélhetésé= t. 2. Ezen túl más szabadon született férfi sem vehet feleségül kerítőnőt, kerítő vagy kerítőnő által felszabadított rabszolgan!= 7;t, házasságtörés miatt elítélt nő= t, továbbá színésznőt[37].=
A fenti tilalmakat azonban az sem oldja fel, ha a színésznő vagy prostituált felhagyott korá= bbi foglalkozásával. A D.23.2.43.4. (Ulpianus libro primo ad l= egem Iuliam et Papiam) fragmentuma figyelmeztet, hogy
D.23.2.43.4. (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam)<= /p>
Non solum autem ea quae facit, verum ea quoque quae fecit, etsi fa= cere desiit, lege notatur: neque enim aboletur turpitudo, quae postea intermissa= est.
Nem csak azt a nőt sújtja hátrányosan a törvény, aki jelenleg űzi a prostitúciót, ha= nem azt is, aki a múltban tette ezt, de abbahagyta: mert az erkölcstelenséget nem szünteti meg az, hogy abbahagyt&aacu= te;k a cselekedetet, ami kiváltotta[38].=
Az eddig felidézett források alapján ezen a pont= on talán nem tűnik túlzónak az a következtetés, hogy az Augustus-féle házass&aacut= e;gi törvények egyfajta fekete-fehér, archetipikus feloszt&aa= cute;s szellemében közelítenek a női szerephez: a nő = vagy „Madonna” vagy „szajha”, azaz vagy morálisan feddhetetlen, tisztességes mater familias, vagy a mater familias által képviselt értékeket tagadó, szabados, és éppen ezért a tisztességes polgároktól távol tartandó = meretrix. A D. 23.2.43. Ulpianus-idézete részletesen elemezte azt, hogy= kit kell a leges Iuliae alapján prostituáltnak tekinteni – ennek a meghatározásnak az ellenpontját pedig = egy másik, nem kevésbé ismert Digesta-szöveghelyen találhatjuk meg. A D.50.16.46.1. (Ulpianus libro quinquagensimo octavo ad edictum) szerint:
D.50.16.46.1. (Ulpianus libro quinquagensimo octavo ad edictum=
)
Matrem familias accipere debemus eam, quae non inhoneste vixit: ma= trem enim familias a ceteris feminis mores discernunt atque separant. Proinde ni= hil intererit, nupta sit an vidua, ingenua sit an libertina: nam neque nuptiae neque natales faciunt matrem familias, sed boni mores.
Mater familias-ként azt a nőt kell elfogadnunk, aki nem él erkölcstelenül: a mater familias-t ugyanis a többi nőtől az erkölcse különbözteti meg és választja el. Így nem jelent különbséget, hogy <a nő> házas vagy özvegy, szabadon született vagy libertina-e: mert nem a házasság vagy a születés teszi a mater familia= s-t, hanem a jó erkölcs[39].=
A lex Iulia de adulteriis erre az ellenpontozásra épít akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy a házasságtörésért elítélt = mater familias-t a prostituáltakkal gyakorlatilag azonos megítélés alá kell venni, a házasságtörés felett szemet hunyó férjből pedig kerítő, leno lesz, annak minden jogi, de elsősorban társadalmi hátrányával együtt. Mindez logikus rendszert alkot azzal a körülménnyel is, hogy a római jog általában nem tiltotta a prostitúciót: a lex Iulia de adulteriis sem erre a célra irányul, hanem egyfa= jta elrettentésként és megtorlásként a társadalom perifériájára szorított személyekkel teszi egyenlővé azokat, akik korábba= n a „tisztességes” római állampolgárok életét élték, de – a törvényh= ozó megítélése szerint - súlyosan vétettek a római erkölcsiség, és különösen a római házasság hivatalos ideálja ellen[40].=
&= nbsp; A meretrices és lenones azonban nem csak a tisztes házasságkötés lehetőségétő= ;l kerültek eltiltásra. A klasszikus kor más tárgyú jogi normáit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a Kr.u. II. századra a teljes jogú római polgárt megillető privilégiumoktól és morális megbízhatóságon is alapuló kötelezettségektől a szexuális szolgáltatóipar szereplői gyakorlatilag meg lettek foszt= va – ugyanúgy, mint más egyéb, morálisan „megbízhatatlan”, társadalmilag a periférián álló elemek, elsősorban a színészek és gladiátorok.
Ami a római polgárt megillető közjogi jogosultságokat és kötelezettségeket illeti, ezek= kel a nők eleve nem rendelkeztek, tehát jogi helyzetüket nem befolyásolta az a tény, hogy prostituáltként tevékenykedtek-e vagy sem. A források mégis foglalkozn= ak a problémával - a férfi prostituáltak, kerí= ;tők kapcsán, illetve általában azokkal a férfiakkal összefüggésben, akik megélhetésüket egyéb módon, de „testükkel keresik meg”[41]. Általában megállapíthatjuk, hogy ezeket a férfiakat a köztisztségek betöltésének lehetőségétől elzárták.
A magánjogi korlátozások köre ennél sokkal változatosabb; ezek körében nagy fontosság= gal bír a praetor előtti megjelenés lehetős&eacu= te;ge, továbbá az, hogy valaki kérelmet intézhet-e a magisztrátushoz azért, hogy a praetor valamilyen jogsegélyt bocsásson ki a kérelmező vagy valaki más érdekében (postulatio). A praetori <= i>edictum Ulpianus által megidézett szövegében (D.3.1.1. Ulpianus libro sexto ad edictum) a jogtudós felidézi, = hogy a praetorok bizonyos személyeket egyáltalán nem engedtek saját ügyükben fellépni (ilyenek voltak a tizenhét évnél fiatalabbak és a süketek); mások ugyan megjelenhettek a praetor előtt, de má= s érdekében kérelmet nem terjeszthettek be, akik között a másokért való postulatio lehetőségét megtiltották a nőknek (D.3.1.1.5= .: „.. ne contra pudicitiam sexui congruentem alienis causis se immisceant” – hogy a nők a nemükhöz illő erkölcsös tartózkodással ellentétes mó= ;don ne keveredjenek mások ügyeibe), valamint az olyan a férf= inak is (D.3.1.1.6.), „...qui corpore suo muliebria passus est”,<= /i> aki úgymond „megengedte, hogy testével mint női testtel bánjanak”[42].=
A büntetőkeresetek indításának lehetőségét vizsgálva további korlátozásokra és tilalmakra akadhatunk. Ezek között is szembetűnő az a megállapítás, hogy nem követ el bűncselekményt (iniuriá-t) az, aki prostituáltnak öltözött nőt nyilvánosan zaklat[43].= A D.47.10.15.15. (Ulpianus libro septuagensimo septimo ad edictum) ism= ert szövege szerint
D.47.10.15.15. (Ulpianus libro septuagensimo septimo ad edictum)= i>
Si quis virgines appellasset, si tamen ancillari veste vestitas, m=
inus
peccare videtur: multo minus, si meretricia veste feminae, non matrum
familiarum vestitae fuissent, si igitur non matronali habitu femina fuerit =
et
quis appellavit vel ei comitem abduxit, iniuriarum non tenetur.[44]
Ha valaki rabszolgaruhába öltözött fiatal lányokat <szó szer= int „szüzeket”> szólít le, kisebb bűncselekményt követ el. Még kevésbé tekinthető bűnösnek akkor, ha a nők prostituáltn= ak és nem mater familias-nak voltak öltözve[45], azaz a nő nem a tisztességes nők ruháját viselte, és ha valaki így szólította meg ő= t, vagy csalta el a kísérőjét, iniuria miatt nem vonható felelősségre.
A prostituáltnak tehát per definitionem nem lehe= tett becsülete vagy méltósága[46].= A szöveg további érdekes társadalomtörténeti következtetések levonását is lehetővé teszi számunkra: a f= enti jogforrás is megerősíti, hogy a római mores elvárásai szerint tisztességes asszony egyedül nem mutatkozott az utcán, kísérőjének egyik (sőt talán legfontosabb?) feladata pedig az volt, hogy meggátolja a szexuális jellegű kapcsolatok létrehozását.
A társadalom perifériájára való szorítás eszközeként jelentkezhetett az a sajátos „közrendi” megoldás is, mely szerint= a prostituáltak számára kötelező lett volna az= aedliliseknél való bejelentkezés, azért, hogy a magisztrátusok nyilvántartásba vehessék őket. Az ilyen nyilvántartással kapcsolatosan rendelkezésre álló forrásaink viszont meglehetősen szűkösek, utalásszerűek. Tacitus már említett története Vistiliáról, a mag&aacu= te;t örömlányként bejegyeztető előkelő hölgyről (Ann. 2.85.) tartalmazza azt a kitételt, m= ely szerint Vistilia „licentiam stupri apud aedilis vulgaverat<= /i>”, nevét közzétette az aedilisek listáj&aacut= e;n, „more inter veteres recepto”, a régiek szerint elfogadott módon, „qui satis poenarum adversum impudicas in ipsa professione flagitii credebant”, akik a tisztátalan nők számára elegendő büntetésnek tartották azt, ha nyilvánosan így kell megvallaniuk szégyenüket.
Ann. 2.85.
Eodem anno gravibus senatus
decretis libido feminarum coercita cautumque ne quaestum corpore faceret cui
avus aut pater aut maritus eques Romanus fuisset. Nam Vistilia praetoria
familia genita licentiam stupri apud aedilis vulgaverat, more inter veteres
recepto, qui satis poenarum adversum impudicas in ipsa professione flagitii
credebant. Exactum et a Titidio Labeone Vistiliae marito cur in uxore delic=
ti
manifesta ultionem legis omisisset. atque illo praetendente sexaginta dies =
ad
consultandum datos necdum praeterisse, satis visum de Vistilia statuere; ea=
que
in insulam Seriphon abdita est.
Ugyanebben az esztendőben <Kr. u. 19> szigorú senatusi határozatokkal fékezték meg a női feslettséget, s megtiltották, hogy akinek nagyapja, apja vagy férje római lovag volt, testével kereskedjék. A praetori családból származ&oacut= e; Vistilia ugyanis az aediliseknél bejelentette gyalázatos foglalkozását, követve a régiek bevett szokását, akik a szemérmetlen asszonyokra nézve elegendő büntetésnek tartották a szégyen bevallását. Számot kellett adnia Titidius Labeó= nak, Vistilia férjének is, hogy nyilvánvalóan vétkes felesége ellen, miért nem élt a törvény rendelte megtorlással. Mikor azt hozta fel kifogásul, hogy a gondolkodásra adott hatvan nap még n= em telt el, elegendőnek vélték Vistilia ügyében határozni, s az asszonyt Seriphus szigetére száműzték[47].=
Aulus Gellius szintén idézett, a Manilia
kurtizánnál éjszakai botrányt rendező a=
edilis-ről[48],
Hostilius Mancinus-ról szóló feljegyzése (N.=
A.
4.14.) tartalmazza a néptribunok elmarasztaló
döntését is, mely szerint (N.A. 4.14.6.) „<=
i>Tribuni decreverunt ae=
dilem
ex eo loco iure deiectum, quo eum venire cum corollario non decuisset...” – a
tribunok úgy ítélték, hogy az aedilis-t
joggal taszították ki a helyiségből, hiszen
illetlenség volt ott „felkoszorúzva” (azaz
mulatságra készen), és nem hivatalos
minőségében, feladatának ellátása
érdekében megjelennie. A Kr. e. kb. 4 és Kr. u. 65
között élt ifjabb Lucius Annaeus Seneca egyik
művében (De vita beata 7.3.) az erényről
és a bujaságról elmélkedik, és
véleménye szerint:
De vita= beata 7.3.
Quid dissimilia, immo diversa
componitis? Altum quiddam est virtus, excelsum et regale, invictum
infatigabile: voluptas humile servile, inbecillum caducum, cuius statio ac
domicilium fornices et popinae sunt. Virtutem in templo conv=
enies,
in foro in curia, pro muris stantem, pulverulentam coloratam,
callosas habentem manus: voluptatem latitantem saepius ac te=
nebras
captantem circa balinea ac sudatoria ac loca aedilem metuentia, mollem ener=
vem,
mero atque unguento madentem, pallidam aut fucatam et medicamentis pollinct=
am.
Mié=
rt
akartok egymáshoz nem hasonlító, sőt egymá=
ssal
szembenálló dolgokat egyesíteni? Az erkölcs m&eac=
ute;lyértelmű,
emelkedett és királyi, legyőzhetetlen, fáradhatat=
lan;
a bujaság alantas, szolgai, gyenge és erőtlen, amelynek
tartózkodási helye és lakása a bordélyh&=
aacute;z,
valamint a kocsma. Az erkölcsöt a templomban, a forum-on, a bírósági csarnokban
találhatod, amint a városfalak előtt álldog&aacut=
e;l[49]<=
/span>
porral borítottan, kipirulva és
bőrkeményedéses kezekkel: a gyönyört sokkal
gyakrabban lelheted meg, amint rejtőzködve leselkedik és a
sötétséget keresi, a fürdők, izzasztóhe=
lyiségek
és más, az aedilis
látogatásától rettegő helyszí=
;nek
környékén – elpuhultan, elgyengülten,
bortól és illatszertől bűzölögve,
sápadtan vagy kifestve, szépítőszerekkel
borítva.
Mindezek a szöveghelyek valóban összefüggésbe hozzá= ;k az aediliseket a prostitúció felügyeletéve= l, ami illeszkedik is e magisztrátusok feladatkörébe, az azonban kevéssé valószínű, hogy a prostituáltakról tényleg létezett valamilyen naprakész, hivatalos névsor. Ismeretes, hogy a római birodalomban átfogó anyakönyvi vagy népességnyilvántartási rendszer sohasem működött, az Augustus-féle házasságjogi törvények után megjelenő professio liberorum a törvényes házasságban fogant gyermekek származásán= ak igazolására szolgált csupán[50]<= /span>. Ilyen környezetben kevéssé tarthatjuk valószínűnek, hogy az obskúrus foglalkozású nők és férfiak önkéntesen jelentkeztek volna az aedilis-eknél, illetve hogy az aedilis-ek „hivatalból” járták volna végig a különböző ismert örömtanyákat az összeírás miatt.=
4. = A prostitúció pénzügyi vonatkozásai
Az &aacu= te;llam és a jogrend prostitúcióhoz való kétarcú viszonyulását mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy minden morális ítélkezés és jogi korlátozás mellett a szabályalkot&oacut= e;k ugyancsak tisztában voltak a prostitúció pénzügyi vonatkozásaival – azzal a közhelyszerű ténnyel, hogy a szexuális szolgáltatóipar óriási üzletet, komoly bevételi forrást jelentett már az ókor világában is. Ebből a pénzforrásból= a római államhatalom maga is igyekezett részesedni akkor, amikor adóztatás tárgyává tette a prosti= tuáltak bevételeit[51].=
&= nbsp; Történeti forrásaink tanúságtétele szerint Caligula volt = az első római uralkodó, aki állítólag megadóztatta a prostituáltakat. Suetonius (Cal. 40.) jegyzi fel a következőket:
Cal. 40.
Vectigalia nova atque inaudita primum per publicanos, deinde, quia lucrum exuberabat, per centuriones tribunosque praetorianos exercuit, nullo rerum aut hominum genere omisso, c= ui non tributi aliquid imponeret. …ex capturis prostitutarum quan= tum quaeque uno concubitu mereret; additumque ad caput legis, ut tenerentur pub= lico et quae meretricium quive lenocinium fecissent, nec non et matrimonia obnox= ia essent.
Az új, azelőtt ismeretlen adókat előbb adóbérlők útján, = de minthogy ezek túlzott hasznot húztak, később testőrsége tisztjei és tribunusai útján hajtotta be; minden holt tárgyat, minden eleven embert megadóztatott. … az utcalányok keresetéből pedig naponta egy szeretkezés árát <vonták le>[52]. A törvényt még ki is egészítették: eszerint meg kell adóztatni a hajdan volt kéjnőket &eacu= te;s kerítőket is; még a házasságokra is adót vetettek ki[53].
Ez utóbbi kikötés oka valószínű= leg nem morális megfontolás volt, hanem az, hogy a lehető legmagasabb állami bevételre tegyen szert. A császár először a publicanus-okra, majd egye= nesen a császári testőrség tagjaira, a praetorianus-= okra bízta a begyűjtést, mégpedig azért, mert a pénzösszeg hatalmas volt.
&= nbsp; Mindez akár Suetonius anekdotájának is tűnhetne, ha egyéb források és feliratos emlékek nem igazolnák a prostituált-adó tényleges, hosszú évszázadokon keresztül fennáll&oacu= te; létezését. A szíriai Palmyrában fennmara= dt, Kr.u. 137-re datálható felirat (CIS II.3. 3913) a fizetend= 37; adó összegét lépcsőzetes rendszerben állapítja meg: az a prostituált, aki 6 ast kér, 6 ast fizet, aki 8-at, az 8 as adót, &eacu= te;s így tovább. Még érdekesebb a CIL III.13750 szám alatt megtalálható felirat, mely a Fekete-tenger partján található Chersonesus nevű katonai garniz= onból származik, a Kr. u. 185(186). évből. A töredékesen fennmaradt szöveg a helyi lakosok panaszaira kiadott provinciai helytartói rendeletet rögzíti – Chersonesus lakói ugyanis panaszt nyújtottak be a kormányzóhoz, hogy a római katonák, akik a pros= tituált-adót (capitulum lenocinii, vectigal) gyűjtik be, erőszakosak és zsarolják a helybélieket[54].= E feliratos emlékek mellett egyiptomi papiruszleletek is alátámasztják a prostituáltak részéről fizetendő adó létét[55].= A vélhetőleg a Kr. u. IV. században született Scri= ptores Historiae Augustae egyik császár-életrajza a Kr. u. 222-235 között uralkodott Alexander Severusról jegyzi fel = (Sev. Al. 24.3.) a következő= ;ket:
Sev. Al. 24.3.
Lenonum vectigal et meretricu= m et exsoletorum in sacrum aerarium inferri vetuit, sed sumptibus publicis ad instaurationem theatri, Circi, Amphitheatri, Stadii deputavit.
Megtiltotta, hogy a kerítőkre, prostituáltakra és selyemfiúkra kivetett adót az államkincstárban helyezzék el, hanem azt közkiadásként a színház, a cirkusz, az amf= iteátrum és a stadion helyreállítására fordítsák[56].=
Ezt a sajátos állami bevételi forrást csak Anastasius császár szüntette meg Kr. u. 498-ban, miután számos keresztény író már korábban határozott módon kritizálta e gyakorla= tot[57].=
A közjog területén túl a prostitúci&oa= cute; és a pénzügyek összefüggései a magánjogon belül is újra és újra felbukkanó problémát jelentettek. A prostituáltakról általában az a vélekedés járta, hogy pénzéhesek, veszélyeztetik a családi vagyon megőrzését, és mindezt különösen akkor, ha élveteg fiatal férfiakat kerítenek hálójukba. Plautus komédiáinak ifjú hősei gyakran panaszkodnak arra, hogy szerelmük tárgya, egy szép örömlán= y, becsapta és kifosztotta őket minden vagyonukból[58].= A D.17.1.12.11. (Ulpianus libro trigensimo primo ad edictum) szöv= eghelye a fenti, közhelyszerű állapotból indul ki, amikor a= mandatum alkalmazásának egy különleges esetét elemzi:=
D.17.1.12.11. (Ulpianus libro trigensimo primo ad edictum)
Si adulescens luxuriosus mandet tibi, ut pro meretrice fideiubeas, idque tu sciens mandatum susceperis, non habebis mandati actionem, quia sim= ile est, quasi perdituro pecuniam sciens credideris. Sed et si ulterius directo mandaverit tibi, ut meretrici pecuniam credas, non obligabitur mandati, qua= si adversus bonam fidem mandatum sit.
Ha egy buja fiatal férfi megbíz téged, hogy egy prostituáltért vállalj kezességet, és te ennek tudatában a megbízást elvállaltad, a m= andatum alapján nem fog téged kereset megilletni, mert ahhoz hasonlít a helyzet, mintha tudatosan hiteleztél volna valakin= ek, aki a pénzt elpazarolja. De ha ez a férfi újból megbíz téged, hogy nyújts pénzkölcsön= t a prostituáltnak, a mandatum nem kötelez, mert ez a megbízás mintegy a jó erkölcsbe ütközik= [59].=
A D.12.5.4.3. (Ulpianus libro vicensimo sexto ad edictum) isme= rt fragmentuma[60] a jogalap nélküli gazdagodás visszaperlésének különböző esetei között tárgyalja a prostituált részére kifizetett összeg visszakövetelhetőségét: A nagy jogászok által adott megoldás végső soron logikus, egyben tökéletesen tükrözi a római társadalom (fentiekben már bemutatott) kettős hozzáállását a prostitúció jelenségéhez. A meretrix egy mesterséget gyakor= ol. Ez a mesterség utálatos, de tagadhatatlanul létezik; a nőnek is meg kell élnie, így nem lenne méltányos az őt sújtó számos joghátrány mellett még pénzétől is megfosztani:
D.12.5.4.3. (Ulpianus libro vicensimo sexto ad edictum)
Sed quod meretrici datur, repeti non potest, ut Labeo et Marcellus scribunt, sed nova ratione, non ea, quod utriusque turpitudo versatur, sed solius dantis: illam enim turpiter facere, quod sit meretrix, non turpiter accipere, cum sit meretrix.
Amit pedig egy prostituáltnak adnak (fizetnek), nem lehet visszakövetelni – írja Labeo és Marcellus -, de egy új indok alapján: nem amiatt, mert mindkét oldalon erkölcstelenség áll fenn, hanem azért, mert kizárólag csak az adó fél erkölcstelen. A nő erkölcstelenül viselkedik, mert prostituált, de nem erkölcstelen, amikor elfogadja a pénzt, mert hiszen prostituált.
A prostitúció tényleg komoly magánbevétel forrását is jelenthette, de nem szükségszerűen csak a meretrix javára. A fentiekben láthattuk, hogy az államhatalom évszázadokig nem habozott akkor, amikor a prostituálta= kra kirótt vectigalt kellett begyűjteni, és ebben a kérdésben a „tisztességes polgárok”= sem voltak finnyásabbak a közszervezetnél. Ha mindez a jóravaló polgárok érdekeit is szolgálja,= az örömlányok által termelt összegek mög&uum= l;l azonnal eltűnni látszik a prostitúcióhoz, pontosa= bban a prostitúcióból származó pénzhez= kapcsolódó megbélyegzettség, és marad a biztos bevétel. Sz= inte szimbolikus értékű az a Digesta-fragmentum, melyben Ulpi= anus a hereditatis petitio kapcsán így nyilatkozik az örökölt vagyon egyik eleméről:
D.5.3.27.1. Ulpianus libro quinto decimo ad edictum
Sed et pensiones, quae ex locationibus praediorum urbanorum percep= tae sunt, venient, licet a lupanario perceptae sint: nam et in multorum honesto= rum virorum praediis lupanaria exercentur.
Azok a bérleti bevételek, melyek egy városi inga= tlan bérbeadásából származnak, a hereditat= is petitio hatálya alá tartoznak, még akkor is, ha bordélyházból származnak. Merthogy bordé= lyházakat számos tisztességes férfiú telkén működtetnek.
Corpore quaestum facere: Legal and Social Issues Regarding Prostitution in the Sources of Classical Roman Law and Literature
SUMMARY
The paper briefly analyses t=
he
complex phenomenon of prostitution as represented in classical Roman law and
literature. We depart from the supposition that, generally speaking, the pa=
st
and the present attitudes regarding the „sex industry” are
surprisingly similar. Official morals condemned the service provider and we=
re
much more indulgent toward the consumer; the law failed to expressly forbid
such practices, nevertheless tried to set up certain barriers in order to
prevent undesired extremities; and in everyday life the presence of harlots=
and
pimps was a customary experience. Prostitution in ancient
* Intézeti tanszékvezető egyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet, Római Jogi Tanszé= ;k.
** A tanulmány egy rövidített szövegváltozata megjelent „Scortum, lupa, meretrix" – a prostitúci&oacut= e; a klasszikus római jog forrásaiban” címmel, in: Tanulmányok Dr. Molnár I= mre egyetemi tanár 70. születésnapjára, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tud. biz, 2004, 275-291. o.
[1] A
római család fenti vonásait tárgyaló
szekunder források köre rendkívül gazdag. E
körből válogatva ld. többek között F. =
Gallo: Osservazioni sulla signoria L. Capogrossi Colognesi: Ancora sui problemi
[2] Az „ideális” római házassággal kapcsolatosan ld. Péter O. M.: L'image idéale du mariage et de la filiation á Rome, in: Le droit de la famille en Europe - Son évolution de l'Antiquité á nos jours,= Strasbourg, 1992, 363-373. old., Uő: Ideale giuridico e realt&ag= rave; sociale del matrimonio in Roma antica : (lineamenti di una ricerca), in: = span>Règle et pratique du droit dans les réalités juridiques de l= ’antiquité. Atti della 51ª sessione della SIHDA, Crotone-Messina, 16-20 settem= bre 1997, 1999, 453-461. old.
[3] A fordító nevének megjelölését nem tartalmazó forráshelyeket a szerző fordította mag= yar nyelvre.
<=
![if !supportFootnotes]>[4] Az irodalmi utalások gazdag
tárházát nyújtja V.
Vanoyeke könyve: La prostitution en Grèce et à
Rome, Paris, 1990.; mindazonáltal a szerző nem
bocsátkozik az összegyűjtött források
részletesebb elemzésébe.
[5] A= cca Larentia figurája az ókortudományok számos művelőjének figyelmét felkeltette; közülük a máig legfontosabb és legátfogóbb művet Th. Mommsen alkotta Die echte und die falsche Acca Larentia címmel (Berlin 1871). A Róma alapításával foglalkozó szekunder források körében a kérdést felveti m&eacut= e;g A. Momigliano, Quarto contrib= uto alla storia degli classici e del mondo antico (Roma 1969) 471-479.old.= , G. Radke, Acca Larentia und di= e fratres Arvales. Ein Stück römisch-sabinischer Frühgeschi= chte in: ANRW I.2 (1972) 421-441.old.; = J. Poucet: Les origines de Rome. Tradition et histoire, Bruxelles 1985.; Uő: La fonda= tion de Rome: croyants et agnostiques, Latomus 53 (1994), 95-104. old.; T. Cornell: The Beginnings of = Rome, London/New York, 1995.; A. Grandaz= zi: The Foundation of Rome: Myth and Hi= story (ford. Jane Marie Todd), Ithaca, New York, 1997.
[6] L= iv. 1.4: „Sunt qui Larentiam volgato corpore lupam inter pastores voca= tam putent...” – „Van, aki úgy tudja, hogy Larentia rosszfajta személy volt, akit a pásztorok nőstény farkasnak neveztek…” Titus Livius: A római nép története a város alapításátó= ;l I., fordította: Kis Ferencné, Budapest, 1973.
[7] G= ell. N.A.7.7.5: „Sed Acca Larentia corpus in vulgus dabat pecuniamque emeruerat ex eo quaestu uberem.” – „De Ac= ca Larentia testét nyilvánosan mindenkinek odaadta és ezz= el nagy mennyiségű pénzt keresett.”
[8] L= d. még Ovidius Fasti 3.55; = Varro De li= ngua latina 6. 23. A Kr. u. 400 körül élt Ambrosius Theodosius Macrobius ugyanilyen tartalommal idézi az idősebb Ca= to véleményét (Sa= t. 1.10.12-15.). Lucius Caecilius Lactantius (Kr= . u. kb. 240-320) ugyanígy prostituáltként említi Ac= ca Larentiát (Div. Inst. 1.20.5.). Véleménye szerint a rómaiak az athéni= ak mintáját követték, amikor Acca Larentiát és a nőstényfarkast azonosították. Az athéniak ugyanis a Leaena nevű prostituált hőstettét akarták volna megjutalmazni, aki még a kínpadon sem árulta el Harmodiosz és Arisztogeit&oacut= e;n összeesküvését, de mivel prostituáltnak szob= rot nem állíthattak, így a nevét jelentő állat (Leaina =3D <= span style=3D'color:#111111'>nőstényoroszlán) képmását készítették el és állították fel.
[9] Vö. Servius ad Aen. 3.647: „lupae, id est meretrices, dictae ab obscenitatis et odoris similitudine” – „a lupae prostituáltak, akiket közönségességük és a <nőstényfarkasokhoz> hasonló szaguk miatt hívnak így.” A lupae a későbbi forr&= aacute;sokban különösen alacsony rangú prostituáltként jelennek meg, akik alkalmanként temetőkben űzik mesterségüket (ld. Mart. 1.34.8.). A lupa ezen jelentésének filológiai elemzését nyújtja J.N. Adams, = Words for ’Prostitute’ in Latin című írásában, Rheinisches Museum für Philologie 126/3= -4 (1983), 321-358. old.; ld. különösen a 333. oldalt.
[10] Érdekes módon szinte szó szerint bukkan fel ugyanez az érv a Kr. u. I. század végén tevékenykedő mesterszónoknak, Quintilianusnak tulajdonított szónoklatok körében (Declamation= es Maiores 14.) is. A kérdéses szónoklat témája meglehetősen sajátos: a felperes szegény adulescens= , azaz fiatal (serdülő) fiú azzal vádol egy prostituáltat, hogy olyan italt adott neki, melynek hatásaképpen megszűnt az iránta érzett vonzalma, tehát a nő tulajdonképpen megmérgezte őt. A férfi számos érve között szerepel= az is, hogy a prostituáltak látogatásával nem teszi tönkre senki házasságát, szerelmi vágyát nem tiltott módon éli ki, mert „...úgy hiszem, azért találták ki az örömlányokat, hogy a szegény emberek is szerelmeskedhessenek valakivel.” (Decl. Maior 14.8.:„...= inventas credo meretrices, ut esset aliquid, quod liceret amare pauperibus<= /i>.”)
[11] = Horatius: Szatírák (Auctores latini XVI), Budapest, 20= 02. A szöveget gondozta, a bevezetést és a jegyzeteket í= ;rta Borzsák I. A szöveghez fűzött jegyzetek körében Borzsák külön felhívja a figyelmet a „Macte virtute esto” hagyományos dicsérő formulára, amit a szerző itt hangsúlyozottan ironikus módon használ, továbbá a „permolere” szó durvaságára („apróra őrölni”, itt „elnyűni, elhasználni”).
[12] Cicero: négy védőbeszéd. Fordította, jegyzetekkel ellátta &eacut= e;s a bevezetést írta: Nótári T., Szeged, 2004.
[13] = Az ilyen módon emlegetett ellenfelek köre többek köz&oum= l;tt felöleli Clodiust (De domo sua= , Pro Sestio) és testvérét, Clodiát (Pro Caelio), Piso-t (In Pisonem) Verrest, valamint Anto= niust (Philippicae). Péld&aacu= te;nak okáért Antonius ellen intézett második Phili= ppicájában Cicero vádként szerepelteti azt, hogy ellenfele fiatalabb korában prostituált módjára viselkedve szerzett politikai befolyást (Phil.2.44.), majd olyan összejöveteleket rendezett, ahol a padlón folyt a bor és még a falak is nedvesek voltak tőle, a nemes születésű fiúk (ingenui pueri) férfiprostituáltakkal (meritores), az alantas örömlányok (scorta) pedig tisztes családanyákkal (matres familias) keveredtek (Phil= i>. 2.105.). Már említett, Caelius érdekében mondott beszédében Cicero legnagyobb politikai ellensége (Clod= ius) nővéréről, a hírhedt Clodiáról állította azt, hogy szabadosan, prostituált módjára él (Pro Cael. 16.38.: „... lib= idinosa meretricio more viveret...”). E motívum ismétlő= ;dik a Verrinae-ben; Verres elleni híres beszédei közül a másodikban Cicero azz= al is vádolja ellenfelét, hogy praetorként adta-ve= tte a döntéseket, az igazságszolgáltatásra vágyó polgárok pedig a jogban járatos nagy tekintélyű férfiak háza helyett Chelidonnál hemzsegtek, hogy protekcióra találjanak (In Verr. 2.1.= 120; 2.1.136). „Domus erat plena; nova iura, nova decreta, nova iudicia petebantur... Alii nummos numerabant, ab aliis tabellae obsignabantur; domus erat non meretricio conventu sed praetoria turba referta.” –= ; a ház tele volt, új törvényeket, új dekrétumokat, új döntéseket kérelmeztek; egyesek pénzt számoltak, mások okiratokat írtak alá; a ház tele volt, de nem egy prostituáltnál szokásos gyülekezettel, hanem a praetortól meghallgatást váró tömeggel (In Verr. 2.1.137). Verres tehát nem csak azzal követett el súlyos szabálysértést, hogy személyesen engedett a megvesztegetésnek, hanem azzal is, hogy egy nőt (ráadásul idegen származású, kétes erkölcsű nőt) engedett beleszólni a közügyek intézésébe. Cicero szexuális tartalmú érveivel kapcsolatosan ld. = A. Richlin: The Garden of Priapus: Sexuality and Aggression in Roman Humor, Oxford, 1992, 96-104. old.
[14] A kérdés legátfogóbb, filológiai elemzését J.N. Adams= fentiekben idézett írásában találhatjuk, melyben a szerző a „prostituált” több mint 50-féle szinonímáját elemzi, és véleménye szerint nem biztos, hogy csak ezek léteztek, hiszen több szót, kifejezést az idők folyamá= n el is felejthettek. Az elnevezések ilyen gazdagságát három fő indokkal magyarázza: a prostituáltakkal kapcsolatosan a régi Rómában is számos eufemisztikus kifejezést használtak; ezen túl a prostituáltak köre önmagában sem volt egység= es (hiszen társadalmi állásuktól, a használt „reklámok” módszereitől, a kíná= ;lt szolgáltatásoktól függően más é= ;s más elnevezésű kategóriákba tartozhattak);= továbbá a használt elnevezés megválasztása függhet= ett magától a beszélőtől is, hiszen a prostitúció jelensége már az ókorban is más-más hatást váltott ki az emberekből, így vélhetőleg egy felháborodott moralista vagy e= gy kerítő egymástól teljesen eltérő szóhasználattal élhetett (vö. Adams i.m. 321.old.).
[16] = Ld. például Curc. 472- 473.:”Sitis damnosos maritos sub basilica quaerito. / Ibidem erunt scorta exoleta quique stipulari solent...&= #8221; – „A gazdag és ugyanitt , Poen. 17.: „Sc= ortum exoletum ne quis in proescaenio / sedeat...” – (a prol&oacu= te;g szövege szerint) a kiélt prostituáltak ne üljenek a színpad előtti első sorban.
<=
![if !supportFootnotes]>[17] L=
d.
például De domo sua 49. (gyűlölt ellenfele,
Clodius kapcsán): „... itaque cum tu florens ac potens per
medium forum scortum populare volitares...” – „ ̷=
0;mikor
befolyásod és hatalmad csúcsán
prostituáltként a fórum közepén jött&=
eacute;l-mentél…”;
Phil.2.44. (Antoniusról): „Sumpsisti virilem, quam statim muliebrem togam reddidisti. Primo
vulgare scortum, certa flagitii merces, nec ea parva; sed cito Curio
intervenit, qui te a meretricio quaestu abduxit et, tamquam stolam dedisset=
, in
matrimonio stabili et certo collocavit.” – „Mikor
felöltötted a férfitógát, azt nyomban asszon=
yira
cserélted. Először mindenki szeretőjeként
gyalázatosságodért meghatározott – s nem =
is
csekély – taksát szedtél. Azonban csakhamar
közbelépett Curio, aki felmentett téged az
üzletszerű kéjelgéstől, s mintha
matrónává avatott volna, tartós és
szilárd házassági kapcsolatra fogott.” Antonius ellen. Második Philipp=
ica,
fordította Maróti E<=
/span>.,
in: Cicero válogatott mű=
;vei,
Budapest, 1987.
[18] Ahogyan azt az alábbiakban bemutatandó primer források (Cic. Phil. 2.105., Gell. N.A. 2.18.3. Val. Max. 6.1.10.), valamint más szöveghelyek is alátámasztják, Rómában a női mellett létezett férfiprosti= túció is, e kérdés bemutatása azonban szintén külön tanulmány tárgyát képezi. A gaz= dag szekunder irodalom körében a témáról ld. különösen E. Cantarella: Etica sessuale e diritto. L'omosessualità maschile a Roma, Journal for History of L= aw (Rechtshistorisches Journal), 6 (1987), 263-292. old.; D. Dalla: "Ubi Venus Mutatur": omosessualità e diritto nel mondo romano, Milano, 1987.; C. A. Williams: Roman Homosexu= ality: Ideologies of Masculinity in Classical Antiquity, New York, 1999.
[19] Bővebben ld. K. Schneider szócikkét („Meretrix”) in RE XV(1), München, 1931, 1018-1027.
[20] Ahogyan Cicero említett szónoki szidalmai (vö. Phil.<= /i> 2.105.), úgy Aulus Gellius feljegyzései is tanúskodnak arról (N.A. 2.18.3.), hogy a prostitúció nem korlátozódott csak nőkre: az említett szöveghelyen Gellius a platóni dialógusokból isme= rt, rabszolga jogállású Phaedo ifjúkorát eleveníti fel, és megjegyzi, hogy „.. a lenone domino puer ad merendum coactus” - a rabszolgagyermeket ura kerítőként prostitúcióra kényszerítette.
[21] = Ld. többek között az alábbiakban még említendő Digesta-fragmentumokat: D.23.2.43.7. Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam: „Lenas autem eas dicimus, quae mulieres quaestuarias prostituunt.” – kerítőnőnek azt nevezzük, akik a szolgálataikért pénzt kérő nőket prostituálják; D.23.2.43.9.: „Si qua cauponam exerce= ns in ea corpora quaestuaria habeat...” - . Vö. Seneca De beneficiis 6.32.1.
[22] = Ld. pl. Plautus Aulul. 285: „Bellum et pudicum vero prostibulum popli” – „Te szépfiú, te aranyos kis mindenki kedvese!” Érdekes módon a fenti szavakat kiejtő szereplő (Congruo) egy mási férfiszerepl!= 7;t (Anthraxot) szid a fenti szófordulatokkal. Lásd még Cist. 330, ahol az egyik szereplő, Gymnasium, az előkelő kurtizán a következőképpen szólal meg: ̶= 2;Intro abeo, / nam meretricem astare in via solam prostibuli sanest.” – „Jobb, ha bemegyek, mert csak a közönséges kéjnők álldogálnak az utcán.” A Plautus-komédiákban megjelenő prostituáltakra vonatkozóan ld. C. F. Amunátegui: Algunas Consideraciones sobre las Cortesanas en la Comedia de Plauto, Estúdios públicos 104 (2006), 347-362. old.
[23] = A kocsmák és a fogadók az olcsó prostitúció megszo= kott helyszínei voltak, olyannyira, hogy a római gondolkodás (és vele együtt a római jog) egy ilyen helyen dolgoz&oac= ute; nőről eleve azt feltételezte, hogy kapható. Ld. többek között az alábbiakban bemutatandó D.23.2.43.pr. (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam) szöveghelyet, valamint a kérdésről G. Gi= rri: La taberna nel quadro urbanistico e sociale di Ostia. Roma, 1956.; Földi A.: ‘<= span style=3D'mso-bidi-font-style:italic'>Caupones’ e ‘stabul= arii’ nelle fonti del diritto romano, in: Mélanges Fritz Sturm, Liège 1999, 119-137. old.; B. E. Stumpp: Prostitution in der römischen Antike, Berlin, 2001., 151-172. és 192-213. old.
[24] = Ld. pl. a Cicero (De orat. 2.277.) által feljegyzett anekdot&aacu= te;t egy bizonyos Quintus Opimiusról és Egiliusról. Találkozásukkor Opimius (Cicero szerint konzulviselt ember, a= ki fiatal férfikorában rossz hírnek örvendett) azzal= a kérdéssel bosszantotta a (szintén Cicero leírása szerint elpuhul= tnak látszó, de a valóságban egyáltalán nem puhány) Egiliust, hogy „Egilia” vajon mikor látogatja meg őt rokkájával és a fonni való gyapjújával. Egilius válasza szerint soha, mert anyja megtiltotta, hogy rosszhírű nőket látoga= sson meg („...cum Q. Opimius consularis, qui adulescentulus male audiss= et, festivo homini Egilio, qui videretur mollior nec esset, dixisset ’quid tu, Egilia mea? quando ad me venis cum tua colu et lana?’ ’Non pol’ inquit ’audeo, nam me ad famosas vetuit mater accedereR= 17;.”). Ugyanezzel a szóhasználattal emlékezik meg Suetonius Tiberius császár azon – alábbiakban még tárgyalandó - intézkedéséről, melly= el megtiltotta, hogy bizonyos rosszéletű, előkelő származású nők azzal kerüljék meg a <= i>lex Iulia de adulteriis szabályait, hogy prostituáltké= nt nyilvántartásba vetetik magukat. Ld. többek között Suet. Tib. 35.2: „Feminae famosae, ut ad evitandas legum poenas iure ac dignitate matronali exoluerentur, lenocinium profiteri coeperant...” - „Könnyűvérű rangbeli hölgyek az örömlányok hivatását kezdték űzni, hogy a törvényszabta büntet&eacu= te;stől megszabaduljanak, s ne kösse őket többé a férj= es asszony társadalmi állásával járó jogi helyzet és méltóság…” Suetonius összes művei. Caes= arok élete. Fordította Kis F.-né, átdolgozta Kopecky R., Budapest, 2004. A hírhedtség ezen túl ellentmondott a római matron= a-tól elvárt egyik legnagyobb morális értéknek, a szemérmes erkölcsösségnek (pudicitia). A kérdéssel kapcsolatban ld. R. Astolfi: Femina prob= rosa, concubina, mater solitaria, SDHI = 31 (1965), 15-60. old.
[25] A kérdésről részletesen ld. G. Rizzelli: "Stuprum" e "adulterium" nella cultura augustea e la "lex Iulia de adulteriis": (Pap. 1 "adult". D. 48, 5, 6, 1 e Mod. 9 "diff". D. 50, 16, 101 pr.), BIDR 29 (1987), 355-388.o.; A. Mette-Dittmann: Die Ehegesetze des Augustus. Eine Untersuchung im Rahmen der Gesellschaftspolitik des Princeps, Stuttgart, 1991.; G. Rizzelli, Lex Iulia de adulter= iis. Studi sulla disciplina di adulterium, lenocinium, stuprum. Bari, 1997.;= P. Panero Oria: Ius Occidendi et Ius Accu= sandi en la Lex Iulia De Adulteriis Coer= cendis, Valencia, 2001.
<=
![if !supportFootnotes]>[26] A tilalmak összefoglalásakép=
pen ld.
a későbbiekben még bemutatandó Tituli ex corpo=
re
Ulpiani 13.1-2. szöveghelyeket.
[27] = Az úgynevezett incapacitas (az örökség megszerzésére való teljes vagy részleges képtelenség) egyik esete. A kérdésről bővebben ld. E. Nardi:= La incapacitas delle feminae probrosae, Studi Sassaresi 17 (1938), 151-= 178. old.
[28] A probléma kapcsán ld. T.A.J. McGinn művét: Prostitution, Sexuality and the Law in Ancient Rome, Oxford, 1998, különösen a 123-139. oldalak= at.
[29] Vö. pl. D.22.5.3.5. Callistratus libro quarto de cognitionibus: „Lege Iulia de vi cavetur, ne hac lege in reum testimonium dicere liceret ... quaeve palam quaestum faciet feceritve, quive ob testimonium dicendum vel non dicendum pecuniam accepisse iudicatus vel convictus erit. = Nam quidam propter reverentiam personarum, quidam propter lubricum consilii sui, alii vero propter notam et infamiam vitae suae admittendi non sunt ad testimonii fidem.” A lex Iulia de vi értelmé= ben számos ember nem tanúskodhatott alperesi oldalon, így többek között az a férfi, aki cirkuszi játékokon, állatviadorként pénzfizet&eac= ute;s ellenében szerepelt, vagy az a nő, aki akár a múltban, akár jelenleg prostituáltként kereste a megélhetését – tipikusan olyan személyek tehát, akiket a római jog „propter notam et infamiam vitae”, életmódjuk hírhedtsége &eacut= e;s gyalázatossága miatt nem engedett a tanúzás „becsületbeli aktusában” részesülni. Ugyanígy a D.23.2.47. (Paulus libro secundo ad legem Iuliam et Pa= piam) szöveghelye szerint „Senatoris filia, quae corpore quaestum v= el artem ludicram fecerit aut iudicio publico damnata fuerit, impune libertino nubit: nec enim honos ei servatur, quae se in tantum foedus deduxit.= 221; – az a szenátori rangú nő, aki prostituálttá vált, színészmesterségre adta a fejét vagy közb&= #369;ncselekményért elítélték, szabadon házasodhatott libertinus= szal, hiszen „aki ilyen szégyentelenségbe taszította magát, annak nem kell tekintettel lennie a becsületre”.= p>
[30] A
kérdés vizsgálatát terjedelmi okokból a
továbbiakban a szabad jogállású személyek
körére kell korlátoznunk, ami elismerten
kényszermegoldás, hiszen az antik Róma
világának szerves részét képezték=
a
rabszolgák, akik természetesen a prostitúció
részeseivé is váltak – akár az olcs&oacut=
e;
bordélyok ügyfeleiként, akár
prostitúcióra kényszerített rabszolganők&e=
acute;nt.
Ez utóbbi, tagadhatatlanul jelentős problémakör
bemutatásától ehelyütt el kell tekintenünk. =
Egyetlen
jelzésként a kérdéssel kapcsolatosan ld. A. Sicari
[31] = A palam fenti morális jelentéstartalmát támasztja alá többek között a Valerius Maximustól származó azon szöveghely (6.1.10.), melyben a szerző következőképpen írja le egy fiatalember immorálisnak tartott magatartását: „...quod adulescens ille palam atque aperte corpore quaestum factitasset...̶= 1; A palam és az aperte így nem a szinonímák egyszerű halmozása, hanem az adules= cens promiszkuis magatartásának két vetületét hangsúlyozza: a fiú minden megkülönböztet&eacu= te;s nélkül, nyíltan „szerzett hasznot a testével”.
[32] A megkülönböztetés nélkül létesített kapcsolatok korántsem mindig a nő szab= ad elhatározásán múlottak – R. Flemming hívja fel a figyelmet „Quae Corpore Quaestum Facit: The Sexual Economy of Fema= le Prostitution in the Roman Empire” című írásának (in: JRS 89 (1999), 38-61.old.) 64. oldalán arra, hogy az egyetlen prostituált, akiről feljegyezték, hogy sikerrel utasított vissza egy fizetővendéget, egy bizonyos Manilia volt. Aulus Gellius (N.= A. 4.14.) elmondása szerint Manilia kövekkel űzött el egy részeg aedilist, Hostilius Mancinust, aki éjjel dörömbölve követelt hozzá bebocsátá= ;st. A megsebzett aedilis büntetőeljárást kezdeményezett, Manilia a néptribunokhoz fordult védelemért, akik azért nyilvánított&aacu= te;k jogtalannak Hostilius igényét, mert aedilisként és nem közönséges ügyfélként oko= zott botrányt – és nem azért, mert mindenáron = be akart jutni egy örömlány házába. Quintilianus már idézett szónoklatában (Decl. Maior 14.7.) a felperes szájába a következő szavakat adja= az alperes prostituálttal szemben: „Tu, cui non licet excludere debilitates, fastidire sordes, exposita ebrietatibus, addicta petulantiae, = [et] quaeque novissima vilitas est, noctibus populoque concessa, mores iuventutis emendas?” – hogyan oktathatná ki erkölcstanb&oa= cute;l a fiatalokat egy olyan nő, aki nem tagadhatja meg a belép&eacut= e;st a nyomorékoktól, a süketektől, a részegektől és az éjszakai hőbörgőktől?
[33] A fentieknek megfelelő érdekes különbségtételt találhatunk néh&aacut= e;ny irodalmi forrásunkban is. A Pro Caelio már idéz= ett szöveghelyén (Pro Cael. 16.38. Cicero azzal vádol= ja Clodiát, hogy „meretricio more”, prostituá= lt módjára él, azaz bár erkölcstelen, de mégsem prostituált, hiszen válogat a kínálkozó férfiak között. Az ifjabb Seneca ugyanezt a megkülönböztetést alkalmazza, amikor Augustus leányáról, Juliáról azt í= ;rja (De beneficiis 6.32.1.), hogy házasságtörőből akkor vált prostituálttá („...ex adultera in quaestuariam versa= ...”), mikor már nem válogatta meg alkalmi partnereit. A kérdésről bővebbe= n ld. Flemming i.m. 52.old.
[34] Közismert tény, hogy elsősorban az előkelő rómaiak viszont megvetették a pénzért történő munkavégzést, ha azt szabad ember gyakorolta. Legyen elegendő idéznünk Cicero híres véleményét a fizikai munkáról (De off= . 1.150.): ”Inliberales autem et sordidi quaestus mercennariorum omn= ium, quorum operae – non, quorum artes! – emuntur: est enim in illis ipsa merces auctoramentum servitutis” – „… szab= ad születésűhöz nem méltó és alantas minden bérmunkás keresete, mivel erőkifejtés&eacu= te;t és nem alkotómunkáját fizetik meg. Ezek díjazása szolgaságuk bére.” A kötelességekről, fordította Havas L.,= in: Cicero válogatott művei, i.m. Szinte szóról szóra ismétli meg a fenti véleményt az ifjabb Seneca (Ep. 88.1.): „...n= ullum suspicio, nullum in bonis numero quod ad aes exit. Meritoria artificia sunt, hactenus utilia si praeparant ingenium, non detinent. Tamdiu enim istis inmorandum est quamdiu nihil animus agere maius potest...” –= ; „… semmit sem tisztelek, semmit sem sorolok a javak közé, amib!= 7;l pénzt csinálnak. Kereső foglalkozások ezek, annyi= ban hasznosak, amennyiben csiszolják, és nem kötik gú= zsba a szellemet. Addig kell velük tölteni az időt, ameddig a lélek nem tehet semmi jelentősebbet…” Seneca: Erkölcsi levelek, fordí= ;totta Kuncz Á., Budapest,2= 001.
[35] = F. De Visscher (Auguste restaurateur de l'ordre, Extrait de la "Revue Générale" du 15 avril 1938, Bruxelles, 1938, 484-498.old= .) Augustus tevékenységét az erkölcsi restauráció szempontjából vizsgálja. A szerző szerint a polgárháborúktól megviselt római népben egyfajta romantikus nosztalgia élhetett a „régi idők” tiszta élete iránt, s a „latin és paraszti lelkületű” Augustus ezt az erkölcsi nosztalgiahullámot lovagolhatta meg törvén= yhozásával. Ezen „erkölcsi kontinuitáselméletnek” számos történelmi körülmény ellentmond (többek között a törvények korabeli társadalmi fogadtatása sem igazolja De Visscher elképzelését), az azonban valósnak tűnik, hogy maga a morális ideál, melyet Augustus restaurálni kívánt, ténylegesen az ősi Róma erkölcsi tradícióiban gyökeredzhetett.
[36] = Ld. McGinn: Prostitution, Sexualit= y and the Law in Ancient Rome i.m. 19.old.; Flemming i.m. 57. old.
[37] Vö. D. 23.2.24. (Modestinus = libro primo regularum): „In liberae mulieris consuetudine non concubinatus, sed nuptiae intellegendae sunt, si non corpore quaestum fecer= it.” – Szabad jogállású nő esetén a tartós együttélést a szokásjog alapj&aacut= e;n házasságnak és nem ágyasságnak kell tekinteni, kivéve, ha a nő prostitúcióval keresi a kenyerét.
[38] A promiszkuitás elítélésének elképzelését támasztja alá az is, hogy a= leges Iuliae értelmében a prostituáltakkal gyakorlatilag azonos megítélés alá esnek a szexiparból hasznot húzók, elsősorban a kerítők (leno= , lena) – ebben az összefüggésben a leggyakrabb= an hivatkozott Digesta-fragmentum a D.23.2.43.6. (Ulpianus libro primo ad l= egem Iuliam et Papiam) szöveghely, mely szerint „Lenocinium fa= cere non minus est quam corpore quaestum exercere” - a kerítés nem kevesebb, mint (mások) testéből hasznot húzni.
[39] A témáról részletesen ld. R. Fiori cikkét: Materfamilias, BIDR 96-97 (1993-94), 455-498.old.
<=
![if !supportFootnotes]>[40] A fenti elrettentő és megtorl&oacut=
e;
szándék sikerességét megkérdőjelezh=
eti
az a körülmény, hogy a számos, alábbiakban
még bemutatandó korlátozás ellenére a
prostituáltak élete bizonyos szempontból szabadabbnak
minősült, mint a tisztes családanyáké;
így példának okáért
házasságban élő prostituálttal vagy
prostitúcióval összefüggő üzletágb=
an
dolgozó házas nővel nem lehetett adulteriumot
elkövetni (ld. Paul. Sent. 2.26.11: „Cum his, quae pub=
lice
mercibus vel tabernis exercendis procurant, adulterium fieri non placuit.”).
Nyilvánvalóan létezhettek olyan nők és
férfiak, akik nem tartották nagy árnak a társad=
almi
és jogi marginálódást azért, hogy az
általuk választott szabados életmódot
követhessék. Ezt tükrözi a Tacitus (Ann. 2.85)
és Suetonius (Tib. 35.) által egyaránt feljegyz=
ett,
alábbiakban bemutatandó eset a Vistilia nevű
előkelő nőről.
[41] Ebben a vonatkozásban fontos forrásnak minősül a lex Iulia municipalis (ismertebb elnevezéssel Tabula Heracleensis= ), melyet a tudomány tradicionálisan Kr.e. 45-re datál. A= municipium közjogi rendtartására vonatkozó előírások részletesen felsorolják, hogy ki= nem jogosult bizonyos köztisztségek (magisztrátusi pozíció, tanácstagság, stb.) betöltésére. A kizáró okok listája hosszú és változatos, szerepel rajta a bizalmi poz&iac= ute;ciókkal (socius, tutor stb.) való visszaélés mia= tti marasztaló ítélet, a fizetésképtelenség, de számos tisztességtelen foglalkozás is (TH 122-123): „..= .quive / corpore quaestum fecit fecerit quive / lanistaturam artemve ludicram fecit fecerit quive / lenocinium faciet.” A kérdésről részletesen ld. McGinn: Prostitution, Sexuality and the Law in Ancient Rome 32-40. old., további irodalomjegyzékkel.
[42] A fragmentum további szövegében Ulpianus Pomponiust idézi, aki szerint ha egy férfit rablók vagy az ellens= éges katonák megerőszakoltak, ez nem fosztja meg az illetőt a másokért történő postulatio lehetőségétől („Si quis tamen vi praedonum= vel hostium stupratus est, non debet notari, ut et Pomponius ait.”). =
[43] =
A „de adtemptata pudicitia” k&e=
acute;rdéséről
Th. Mommsen: Römisches Strafrecht, Leipzig 1899 (változatlan
utánnyomás Graz, 1955), 792. old.; G. Pugliese: Studi sull’ „iniuria” I., Milan=
o,
1941, 66. old.; R. Wittmann=
: Die
Entwicklungslinien der klassischen Injurienklage, ZSS Rom. Abt. 91 (1974), 285-359. old.; A. D. Manfred=
ini: Contributo allo studio dell'"=
;iniuria"
in età repubblicana, Milano, 1977.; G. Pugliese: Linee
generali dell’evoluzione del diritto penale pubblico durante il
principato, in: ANRW II. 14. Berlin, 1982, 722-789. old.,
különösen a 778-779. old.; Pólay E.: A személyiség polg&aacut=
e;ri
jogi védelmének történetéhez. <=
span
lang=3DEN-GB style=3D'color:black;mso-ansi-language:EN-GB'>Iniuria-tényállások a
római jogban,
[44] Vö. Gai Inst. 3.220: Iniuria autem committitur non solum, c= um quis pugno puta aut fuste percussus uel etiam verberatus erit, sed etiam si= cui convicium factum fuerit, sive quis bona alicuius quasi debitoris sciens eum= nihil sibi debere proscripserit sive quis ad infamiam alicuius libellum aut carmen scripserit sive quis matrem familias aut praetextatum adsectatus fuerit et denique aliis pluribus modis. – „Személysért&= eacute;st (iniuria) pedig nemcsak azáltal követnek el, ha valakit ököllel, vagy mondjuk bottal megütnek, vagy még meg is vernek, hanem ha valakit szidalmaznak, vagy ha valakinek a javait árverési hirdetménybe teszik, mintha az illető adósa lenne, tudva azt, hogy nem tartozik neki semmivel, vagy ha valaki más megszégyenítésére (gúny)iratot, vagy (gúny)dalt ír, vagy ha valaki egy materfamiliast (családanyát), vagy egy praetextatust (bíborszegélyű tóga viselésére jogosítottat) nyomon követ, és végül is még sok más módon is. „ Gaius institúci&oacu= te;i. Fordította Brósz Róbert, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. Ugyanígy Paul. Sent. 5.4.14.
<=
![if !supportFootnotes]>[45] A ruha kiemelkedő fontosságú=
volt
a prostituáltak megítélésében, hiszen
(hasonlóan modern korunkhoz) az öltözék rengeteg
társadalmi információt közvetített
viselőjéről már a régi Rómában=
is.
A római prostituáltak nem csupán
életmódjukkal különböztek a hivatalosan
elvárt magatartásformáktól, hanem
öltözködésükkel is sértették a
társadalmi rendet – ugyanis tipikus viseletüknek a tog=
a,
a férfiruházat domináns darabja minősült. Ld.
Mart. 2.39.: „Coccina famosae donas et ianthina moechae:/ vis dare
quae meruit munera? Mitte togam.” (Skarlátszínű
és lila ruhát ajándékozol a közismert
házasságtörőnek. Megérdemelt jutalmat akarsz
neki adni? Küldj tógát.); Mart. 10.52.: „Thelyn
viderat in toga spadonem: /damnatam Numa dixit esse moecham.” (Nu=
ma a
herélt Thelyst tógában látta – és =
azt
mondta, hogy házasságtörés miatt
elítélt nőt látott.). A tóga
jelentéstartalmáról ld. C.
Vout: The Myth of the Toga:
Understanding the History of Roman Dress, Greece & Rome, 43 (1996) =
2.,
204-220. old.; The World of Roman Costume (szerk. J.L. Sebesta, L. Bonfante), Madison, 2001.
[46] A fentiekben már idézett szöveghelyek közül e szempontból is említést érdemel D.22.5.3.5. Callistratus libro quarto de cognitionibus (tanúzási t= ilalom a lex Iulia de vi értelmében); D.23.2.47. Paulus li= bro secundo ad legem Iuliam et Papiam (a prostituáltként dolgozó szenátorlány); Quintilianus mintaszónok= lata (Decl. Maiores 14.) a „méregkeverő” prostituáltról. Hasonló szellemű argumentumokkal = találkozhatunk az idősebb Seneca Controversiae-iban (Contr. 2.7.5.; = Contr. 10.1.13-15.) is. Flemming (= i.m. 50. old.) helytálló megjegyzése szerint a szóno= kok e művekben megkérdőjelezik ellenfelük morális karakterét, és ez igen könnyen alakul át azz&aacu= te;, hogy egyben megkérdőjelezik a meretrix vagy a leno jogalanyiságának bármilyen formáját is. Aulus Gellius (N.A. 9.12.7.) szintén megerősíti a fentie= ket: „...inveniet de ’suspicioso’ aput M. Catonem de re Flo= ria ita scriptum: ’Sed nisi qui palam corpore pecuniam quaereret aut se lenoni locavisset, etsi famosus et suspiciosus fuisset, vim in corpus liber= um non aecum censuere adferri’." - a „suspiciosus&= #8221; szó jelentése kapcsán Cato a Florius tulajdonáról írott művében írja, ho= gy szabad emberrel szemben fizikai erőszakot használni tilos volt, kivéve, ha prostituálta magát, ha kerítőnek adta bérbe magát, vagy ha rosszhírű és „gyanús” (megbízhatatlan) volt.
[47] Tacitus: Évkönyvek, in: Tacitus összes művei I-II= ., fordította: Borzsák I., Budapest, 1970.
[48] Hostilius állítólag Kr.e. 151 körül volt = aedilis. Vö. J.F. Gardner: W= omen in Roman Law and Society (London-Sydney 1986), 250.old., valamint T.R.S. Broughton: The Magistrates of the Roman Republic I., Cleveland, 1951-1952, 455. old.
[49] Seneca ezzel vélhetőleg arra akart célozni, hogy az erkölcs egyfajta „vidéki” értékk&eacu= te; vált, mely a züllött városba nem nyer bebocsáttatást.
[50] = A professio liberorum kapcsán= ld. F. Schultz: Roman Regist= ers of Births and Birth Certificates I, JRS 32 (1942), 78-91. old.; Uő.: Roman Registers of B= irths and Birth Certificates II, JRS 33 (1943), 56-64. old.;E. Weiss: Professio und testa= tio nach der lex Aelia Sentia und der lex Papia Poppaea, BIDR 51-52 (1948= ), 316-326. old.; P. Pescani: = Osservazioni su alcune sigle ricorrenti nelle "professiones liberorum", Aegyptus 41 (1961), 129-141. old.; J. Gaudemet: Un témoignage méconnu sur la formation du „iustum matrimonium”, Pap. Cattaoui, Recto, Col. VI. in: Satura Roberto Feenstra oblata, Freiburg, 1985, 117-124. old.; Péter O. M.: „Professio liberorum” = 211; az anyakönyvi nyilvántartás előképei a klasszikus római jogban? In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica = et Politica. 2003. Tom. 21./1. 193-209. old.
[51] A prostituáltak adófizetési
kötelezettsége kapcsán ld. T.A.J.
McGinn tanulmányát: The Taxation of Roman Prostitut=
es,
Helios 16 (1989), 79-110.old. és a kérdés
átfogó bemutatására vonatkozóan Uő: The Economy of Prostitution in the Roman
World: A Study of Social History and the Brothel, Ann Arbor, 2004., valamint R. Bagnall írását: A Trick a Day =
to
Keep the Tax Man at Bay? The Prostitute Tax in Roman Egypt, BASP 28 (19=
91),
5-12.old.
[52] A Pompeiiben talált feliratok szerint egy Drauca nevű prostituált, aki a lupanar Africani et Victoris-ban dolgozott= , 1 denariust kért aktusonként (CIL IV. 2193); Optata („Kívánatos”) 2 asért, Spes („Remény”) pedig 9 asért állt rendelkezésre (CIL IV. 5105). A pompeii árlistával kapcsolatban ld. R. Duncan-Jones= span> művét: The Economy of the Roman Empire: Quantitative Studies= , Cambridge, 1982, 246. old. Ehhez képest a luxusprostituáltak, mint például a híres Volumnia Cytheris (Antonius barátnője, akiről Cicero is számos helyen megemlékezik - Cic. In Verr. 2.3.78; Ep. ad Att . 10.10.5, 10.16= .5, 15.22; Phil. 2. 58–62, 69; vö. Plut. Ant. 9.4) természetesen nem ilyen rendszeres, de szerény járandóságból éltek, hanem alkalmi, de gyakran hatalmas értékű ajándékokat élveztek.
[53] Suetonius összes művei. Caesarok élete. i.m.= p>
[54] A felirat tartalmának részletes elemzését nyújtja McGinn: P= rostitution, Sexuality and the Law in Ancient Rome, i.m. 261-264. old., valamint Uő: The Eco= nomy of Prostitution in the Roman World: A Study of Social History and the Brothel<= /span>, i.m. 35. old.
[55] Vö. ESAR IV. 183, SB VI. 9545.
[56] A szövegben említett épületek a ma is megtalálható Marcellus-színház, a Circus Maximu= s, a Colosseum , valamint a mai Piazza Navona helyén hajdanán fennállt Domitianus-féle stadion.
[57] A Kr. u. VI. században élő és alkotó Evagriu= s (Historia Ecclesiastica 3.39.) jegyzi fel e sajátos „gonosz és Isten szemében gyűlöletes” adónem eltörlésének tényét, melyet emberemlékezet óta azokra a nőkre vetettek ki, akik testük áruba bocsátásával keresték megélhetésüket.
[58] Jellegzetes példaként ld. a Mercator című komédia egyik főszereplőjének, Charinusnak panaszai= t (Merc. 40-45): „Principio <ut ex&= gt; ephebis aetate exii / atque animus studio amotus puerilist meus, / amare va= lide coepi hinc meretricem: ilico / res exulatum ad illam clam abibat patris. / = Leno importunus, dominus eius mulieris, / vi summa ut quicque poterat rapiebat domum.” – a fiatalember egy új városban azonn= al szerelmes lett egy meretrixbe, akire apja tudomása nélkül azonnal elköltötte egész vagyoná= t, mindez pedig elsősorban a pimasz kerítőnek volt köszönhető, aki a lehető leggyorsabban szedett el t!= 7;le mindent (rapiebat domum, szó szerint „kirabolta a házat”). Az adulescens luxuriosus toposzával kapcsolatosan ld. E. Eyben: Restless Youth in Ancient Rome (ford. P= . Daly), London, 1993, különösen a 102-104. old.; K. S. Myers: The = Poet and the Procuress: The lena in = Latin Love Elegy, JRS 86 (1996), 1-21. old., különösen a 14. o= ld.; A. Maffi: ’Adulescentes’ e = 8217;meretrices” fra Plauto e la giurisprudenza,= in: Diritto e teatro in Grecia e a Roma (szerk. E. Cantarella), Milano, 2007, 219-231. old.
[59]<= span style=3D'mso-spacerun:yes'> A fragmentumról ld. S.A. Fusco írás&aac= ute;t: “Adulescens luxuriosus”. Ulp., D.17.1.12.11 ein Mandat contra bonos mores?, in: Mandatum und Verwandtes: Beiträge zum römischen und modernen Recht (szerk. D. Nörr, S. Nishimura), Berlin/Tokyo 1993, 387-406. old.
[60] =
A kérdéssel
kapcsolatban ld. G. Grosso: Il prezzo del meretricio, SDHI 9 (1943), 289-290. old. (=3D Scritti Storici Gi=
uridici
III, Torino 2001, 628-629. old.); F. Sturm, “=
;Quod
meretrici datur repeti non potest”, in: H. P. Benoehr (ed.), I=
uris
professio. Festgabe für M. Kaser zum 80. Geburtstag<=
/i>, Wien, =
1986,
281-288. old.; W. Formigoni Candin=
i:
“Quod meretrici datur repeti non potest. Ancora su D. 12.5.=
4.3”,=
AUFE 5 (1991) 17-25. old.