MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C9EE6C.B8CF1EB0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C9EE6C.B8CF1EB0 Content-Location: file:///C:/E4E93698/pokol38.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Pokol Béla
Tárgyi jog &eacut=
e;s
alanyi jog - a jogi pozíciók
A többrétegű jog koncepcióját kifejtve eddigi jogelméleti munkáimban alapvetően a tárgyi jogot,= az egy-egy országban hatályos jogszabályok összességét tartottam szem előtt, és az ennek teljes értelmét külön-külön tartalmaz&oac= ute; szövegréteget, a jogdogmatikai rétegét, a konkretizáló bírói jogréteget és = az alapjogi réteget mint az egyes emberek és jogi személy= ek cselekvéseire kötelező jogrendszert elemeztem. A jog m$= 9;ködésének teljesebb megértéhez azonban a tárgyi jog szempontja mellett az egyes emberek jogai és kötelezettségei oldaláról is elemezni kell a jog rendszerét. Ekkor a j= og mint az egyes embereknek a mindennapi cselekvéseikben és másokhoz való viszonyaiban való cselekvési lehetősége, szabadsága, valamire való igénye, vagy ezzel szemben éppen cselekvési korlátja, mások akaratá= nak kitettsége jelenik meg. Az angol nyelvben a jognak ez a két teljesen eltérő értelme, a tárgyi jog (kötelező szabályok összessége) a „law” szóval, míg az egyes ember alanyi joga értelmében vett jog a „right” szóval kap jelölést. De a legtöbb nyelvben ugyanaz a szó jelzi mindkét értelmet - a németben a „Recht”, a franciában a „droit” az olaszban a „diritto” - ahogy a magyar nyelven is a jog mindkét vonatkozást kifejezi. Ám az egyetlen szóval kifejezett „jog” aztán az előbbiek szerint különválik a tárgyi jog &eacu= te;s az alanyi jog kettősére az angol „law” és „right” kifejezéseknek megfelelően.
A n&eacut= e;met Rudolf Bierling történeti fejtegetéseiben kiemeli, hogy eredeti= leg a jog csak szubjektív kötelezettségek és jogosultságok formájában merült fel, ám ah= ogy az írás megjelenése és elterjedése összefoglalt szövegekben objektíválta a jogot, és külső alakban az egyénekkel szemben láthatóvá tette azt, ez egy lökést adott az objektív jog elválasztására a szubjektív jogtól. Ebből eredt, hogy míg a rómaiaknál= a korai XII táblás törvény írásos megjelenése hamar kialakította az objektív jog értelmét, addig a germán törzsek szokásjog= i, nem írott alakjában az objektív jog elképzelése nem jelent meg. E mellett az, hogy a modern demokráciákban a jog általános közösségi döntéssel létrejövő törvényi jogává változik - az emberek szeme előtt folyamatosan végbemenve -, szintén az objekt&iacut= e;v és általános akarat értelmében vett jogot állítja szembe az egyén szubjektív jogáv= al (Bierling 1894:150.) Egy másik német elemző, Niklas Luhmann egy eltérő aspektust emelt ki az alanyi jogok funkciójának elemezésben, és az ő tézise szerint csak a funkcionális differenciálódás megkezdődése hozta létre az alanyi jogosultság fogalmát, míg a primitívebb szintű emberi közösségekben m&eacu= te;g nem különültek el a minden viszonyban mindkét oldalon meglévő kötelezettségek a párhuzamosan meglévő jogosultságoktól. Ez a reciprocitás állapota, és ezt a komplementaritás állapota cs= ak akkor kezdi ezt felváltani, amikor absztraktabb cseremédiumok révén a szolgáltatások-ellenszolgáltatások időben = el tudnak válni, pl. a pénz közvetítése révén. Az alanyi jogok terjedése e tézis szerint azt jelenti, hogy fokozatosan válnak szét a diffúz emb= eri érintkezések, és egy történeti fejlődés után absztrakt cseremédiumok révén időben eltolva szerveződnek meg az emberi érintkezésekben végmenő kölcsönös tevékenységek kiegyenlítései. Ez teszi lehetővé az egyik oldalon puszta jogosultságok létét, míg a másik oldalon puszta köteleze= ttségek jelenhetnek meg, és mindez a szem elé állítja az alanyi jog fogalmát (Luhmann 1981:360-374). Visszakapcsolva persze Bierlinghez mondható, hogy a római társadalomfejlődésb= en ez a változás valóban a XII. táblás törtvény körüli időpontban kezdődhetett el.=
Az alanyi= jogi oldalt általában a köznyelvben, de a szélesebb jogászi szóhasználatban is csak a jogok és kötelezettségek fogalmaiban szokták megfogal= mazni, kiemelve azt, hogy ha valakinek jogai vannak egy cselekvési szituációban, akkor az ebben szituációban vele érintkező embereknek pedig kötelezettségei vannak e jogok megvalósulásának segítésére, melyek lehetnek valamilyen konkrét cselekvési kötelezettségek, de lehetnek tartózkodási kötelezettségek is. Ezt az elterjedt és egyszerűsített szóhasználatot és gondolkodási sémát, azonban a jogtudományi elemzések finomabb felbontásokkal egészítették ki, és ezek révén pontosabban ki tudjuk fejezni az alanyi jogi oldal jogi pozícióit. Nézzük meg ehhez először a német jogtudományban az 1800-as évek végé= ;n felmerült ide vonatkozó elemzéseket (1), majd az angol-amerikai jogi gondolkodásban erre kialakult megoldásokat (2); végül a „jog”, „jogok” kifejezés újabban megfigyelhető metaforikus használatából eredő problémákat kell megfogalmazni (3).
A németeknél az egyik kiemelkedő szerző Rudolf Bierli= ng volt e témakör kutatásában, aki a Prinzipienlehre= c. ötkötetes művének első kötetében 1894-ben fejtette ki a jogi pozíciók jogosultsági és kötelezettségi oldalán a belső differenci= álás lehetőségeit. A jogosultsági oldalon különösen a puszta szabadság és a jogosulttal szembenálló másik oldalon pontos kötelezettségeket keletkeztető= igényjog különválasztására ad gazdag elemzést. Rajta kívül ki kell röviden térni még a Rudo= lf von Jhering által elindított gondolati vonalra, melyben a szabályok mögötti célok kerültek a középpontba, és a Jhering-et továbbvivő irányzatokban az érdekben összeolvad a korábban különálló tárgyi jog és az alanyi jog= ok területe. Az angol-amerikai irodalomban a jogosultságok tö= bb kategóriáira bontása már Jeremy Bentham-n&aacut= e;l megjelenik, majd Austin és nyomában Salmond jogelméletéből Wesley Hohfeld vitte ezt tovább 1913-ban megjelent cikkében, és míg a német jogtudomány eltolódásai miatt itt mára kevéssé idézettek Bierling vaskos kötetének elemzései, addig az amerikai jogirodalomban máig felmerül Hohfeld disztinkcióinak számbavétele.
1) Német gondolati
vonalak: Bierling jogi elvtana, Jhering-továbbvitelek
Rudolf Bi= erling nagy művének első kötetében fejti ki az alanyi (szubjektív) jogokra vonatkozó felfogását, lényegében, ahogy utána az amerikai Hohfeld tette húsz év múlva. Bierling a jogi igényt eredményező alanyi jog és a puszta szabadságot lehetővé tevő jogosultság közötti különbségre hívja fel a figyelmet, és m&iacu= te;g az igényjognál a jogosulttal szembenállók kötelezettségei léteznek e joga megvalósulására, ennek segítésére, addig a puszta szabadságnál csak egy garantált cselekvési lehetősége van az embernek, de itt nem &aacut= e;ll fenn más emberek kötelezettsége ennek segítésére. Ennek kapcsán írja, hogy csa= k a jogi igény az igazi alanyi jog, és a puszta szabad cselekvést lehetővé tevő szabadság csak kis mértékben tekinthető jognak. Az igényjogon &eacut= e;s a puszta szabadságjogon túl még egy harmadik jogi pozíciót is megkülönböztet Bierling, és= ez a „jogi képesség” (rechtliche Können), amiko= r az ezzel rendelkező egy cselekvésével a másik jogi pozícióját egyoldalú cselekvésével meg tudja változtatni. Ekkor a másiknak nincs semmi cselekvési kötelezettsége ennek elősegítésére, hanem a változás min= den közreműködése nélkül megvalósul az ő jogi pozíciójában. Pl. nekem jogi képességem van, ha egy közös tulajdonban ingatlanrészem van, és a másik közös tulajdonrésszel rendelkező tulajdonostárs el akarja adni= a részét, mivel ekkor egy egyoldalú bejelentéssel= beléphetek az adásvételi szerződésébe, és ezzel én válok vevővé, kiszorítva az eredeti vételi szándékozót – és ezt a jogi képességet elővásárlási jognak neve= zi a bevett jogi nyelv. Vagy ugyanígy, ha egy bérleti szerződésben egyoldalú felmondási jogom van, akkor ennek bejelentésével az másik érintett fé= ;l minden cselekvése nélkül megszűnik a bérleti szerződés. Vagyis bár az igényjogot, a szabadságjogot és a jogi képességre itt említett elővásárlási jogot illetve a felmondási jogot egyformán „jognak” nevezi a jogi szóhasználat is, de ténylegesen ez három eltérő jogi pozíciót von össze, és a pontosabb szóhasználattal ezeket szét kell választani.
Gondolkoz= zunk el Bierlingnek azon a felvetésén, hogy a pusztán lehetősé= get (szabadságot) deklaráló jogi rendelkezés nem is igazán jog. Én úgy látom ezt az állítást korrigálhatónak, hogy ez nem is azon a szinten jog, mint pl. a magánjog vagy büntetőjog konkrét emberi cselekvésekre vonatkozó szabályai, hanem inkább= az államhatalmat gyakorlók elé korlát állítását jelenti = egy ilyen Erlaubtsein-t (megengedettséget) elrendelő rendelkezés. Az állami szervek nem tehetik meg, hogy korlátozzák később ezt. Tehát a puszta Dürfen-jog (szabadság) eleve csak alkotmányos alapjog értelmében tud hatni jogilag, mert máskülönb= en semmitmondó ezen a szinten! Vagyis míg az igényjog tipikusan magánjogi vagy eljárásjogi területeken tud hatni, addig a szabadságjog korlátozást-korlátozó/kizáró el= 337;írásai alkotmányjogi szinten. Ő így írja ezt le: „= Nach ihrem eigentlichen wahren Wesen jedoch geht jede erlaubende Norm (…) immer nur auf Verneinung einer anderen (verbietenden) Rechtsnorm” (16= 3.).
Persze je= lzi Bierling, hogy a pusztán jogilag megengedett cselekvésekhez állandóan kapcsolódnak igazi igényjogok is a gyakorlati jogi életben, és ezért ezek összekever= edve a jogászok fejében a puszta szabadságjogokkal ez utóbbiakat is mint a másik oldalra kötelezettsége= ket előíró jogokat fogják fel. Azt is lehet mondani, = hogy ahol csak a puszta szabadságot deklarálják, és utólagosan nem támasztják alá egy-egy aspektusb= an igényjogokkal, ott maga a szabadság-biztosítás = sem tud érvényesülni! Érdekes lenne megnézni, = hogy mennyiben hatottak Bierlingnek ezek a fejtegetései aztán 1900 körül arra a német szocialista jogászi kritik&aacut= e;ra, hogy a puszta szabadságjogok csak arra jók, hogy a koldus és a milliomos is egyenlően jogosult ahhoz, hogy a híd a= latt aludjon…. Vagyis, hogy a puszta szabadságjogok bizonyos előfeltételek nélkül semmit nem adnak azoknak, akik= e nem jogi előfeltételekkel nem rendelkeznek. És még egy gondolati leágazás akkor ebből az, hogy épp a gazdagabb vállalkozói csoportok érdekeit szublimáltan megjelenítő piace= lvű liberálisoknak fontos a pusz= ta szabadságjogok biztosítása - lehetőleg minél többet -, míg a szegényebb rétegeknek inkább az igényjogok<= /i> tömegének biztosítása, mert csak így tudna= k a nem jogi előfeltételek hiányában pozitívabb jogi helyzetbe kerülni az államhatalom erejének segítségével. Vagyis e két jogfajta, az igényjogok és szabadságjogok, illetve ezek különböző irányba mutatásainak elválasztása után nyílik meg a lehetőség arra, hogy a jog alakításában a társadalom tőkés csoportjainak és velük szem= ben szegényebb csoportok eltérő érdekeit a szem elé kapjuk. A gazdag tőkéscsoportok mindig a puszta szabadságjogok barátai, kis állami beleszólásért küzdve, míg a szegény= ebb rétegek számára ezek puszta szavak, és az igényjogok szintjén az állam aktív beleszólásával szeretnék a jogokat a törvényhozásban rendezni. Vagy ha az alsóbb rétegek kaptak is már puszta szabadságjogot, akkor még ezt körbebástyázni igényjogokkal pozitívjogi módon is! Ezt a gondolatot a jogágak szintjén kifejezve ú= gy is mondhatjuk, hogy az óriási magánvagyonokkal é= ;s ebből eleve széles lehetőségekkel rendelkezők elsősorban az alkotmányjogi szabadságjogokban érdekeltek, és másodsorban a magánjogban, hogy bizonyos ügyleteik azért igényjogokkal is le legyenek azért fedezve (bár óriási magánrendőrséget és behajtó részleg= eket szervezve még e nélkül is jól elvannak), addig a szegényebb rétegek inkább a magánjogok bizonyos= kisebb részében, pontos igényjogokban érdekeltek, és főként a közigazgatási jogban, amely megszervezi a hatóságok állami juttatásait számukra.
Még egy másik továbbgondolást jelent,= ha az alkotmányos alapjogként definiált szabadságjogo= kat az alkotmánybíráskodás által alátámasztott állapotban vesszük szemügyre, = ami Bierling idején, az 1800-as évek végén mé= ;g nem merült fel. Ugyanis így már az alkotmányos szabadságjogok - melyek az államot korlátozzák normakiadási jogában egy-egy területen - egyben igényjogként is funkcionálnak, mert az állampolgárnak már az alkotmánybíróság előtti peresíthető igénye van arra, hogy megkövetelje az állam kötelezettségét a korlátozástól tartózkodásra. Vagyis az alkotmánybíráskodással alátámasztás a puszta szabadságjogokat „eljogiasítja”, és az állammal szembeni igényjogokká teszi. De a szabadságjog eredeti elhárító-állami korlátozást tiltó jellegénél maradva ez még mindig csak a korlátozás betartását kikényszerítő igényjogokat jelent, és további állami tevőleges kötelezettséget ez még nem hoz létre. Vagyis szegényes igényjog ez még. Ám ezen az úton haladva még egy továbblépést tehetünk Bierlingen túlmenve,= ha emlékszünk Wolfgang Böckenförde alkotmányos alapjog-felfogás tipológiájára. Böckenförde 1974-ben - az addigi nagy fordulatokat e téren összeszámolva - öt nagyobb értelmezési utat különített el, és e sorrendben előrehaladva az egyre tágabb alapjogelméletek= értelmezéseinek vonalán az alapjogok egyre inkább igényjoggá válnak (Böckenförde 1974: 1529-1538; egy szembenálló vélemény ehhez: Jaffe 1968:1033-103= 4). A legszűkebb a liberális alapjogelméletek értelmezése, amelyek csak az államot távoltartó garanciáknak tekintik az alapjogokat; az összjogrendszer kontrollálása felé indítja= el a lehetőséget az intézményi alapjogfelfogás, amely az individuális garancia helyett az átfogó intézmények, mechanizmusok garanci&aacut= e;jaként tekinti ezeket; ezt a vonalat az alapjogoknak, mint a jog alapértékeinek a felfogása bővíti tovább; újabb fordulatot készített elő = az alapjogok mint részesedési jogok elmélete; de tisztán az ebben rejlő potenciált a szociális állami alapjogi elmélet bontja ki, amely az alapjogo= kat mint az állampolgár vonatkozó alanyi jogát meghatározott állami szolgáltatásokra-teljesítményekre definiá= ;lta. Vagyis a szabadságjogok pusztán liberális-elhárító (államot korlátozó) jellegével szemben a szociális állami alapjog felfogásban ez további állami előfeltétel-biztosítási kötelezettség= gel van kibővítve. Így felfogva a szabadságjogokat ek= kor már (legalábbis az államot illetően) széle= skörű kötelezettségek is állnak szemben az állampolgárnak biztosított szabadságjoggal, és akkor ez már alaposan közeled= ik a magánjogi igényjogokhoz. De lehet, hogy ekkor már eleve csak torzítva hívhatjuk ugyanazon a néven „szabadságjognak” ezt, és helyesen elnevezve már szabadságra-és-cselekvésre-képes&iac= ute;tő jognak kellene ezeket nevezni.
Érdemesnek tűnik az igényjog/puszta szabads&aa= cute;g jogi pozíciók elválasztásából eredő tisztázó hatást egy konkrét jogosultságon szemléltetni, és nézzük meg ehhez az információs önrendelkezési jogot. Ez a j= og különböző terjedelemben először az amerikai, = majd a német alkotmánybíráskodásban kerü= lt kidolgozásra, és a ’90-es években a hazai alkotmánybíráskodásban is megjelent. Ha az ered= eti amerikai verziót vesszük szemügyre (right to privacy), akk= or az tűnik szembe, hogy ez itt alapvetően szabadságké= nt nyert elismerést, és fő irányultsága az állam korlátozására szorul: az állami szervek nem hozhatnak létre olyan jogi rendelkezéseket, melye= k korlátozzák a privátszféra érinthetetlenségét. &Aacu= te;m a magánemberek egymás közötti viszonyaiban ez nem h= oz létre széles tartózkodási kötelezettséget a szembenálló mások vonatkozásában. Egyrészt az egyes emberre van bízva, hogy védje magát mások behatás&aa= cute;val szemben, másrészt ebből ered, hogy pl. a magánemberek adatai nincsen= ek úgy védve a mások általi megismeréssel szemben, mint a magyar, de általában is a kontinentális Európa országaiban. Pl. a bírósági akták Amerikában nyitottak mindenki számára azon az alapon, hogy a bíráskodás közfeladat, és aki perel az kilép a magánszférájából, í= ;gy ami a per során keletkezik az mindenki számára elérhető (Wittern 2004:176). Ezzel szemben a németeknél a Persönlichkeitsrecht terén az információs önrendelkezési jogot az állam puszta korlátozásán túl jobban igényjogként konstruálták meg, és egy sor tartózkodási kötelezettség tartozik ide, melyek megsértése esetén magánjogi perben léphet fel a sértett fél. És egyáltalán: az összes amerikai alkotmányos alapjog inkább puszta szabad= ság értelmében funkcionál - államtól val&oac= ute; érinthetetlenséget garantálva -, míg a németeknél ezeknél erősebben belép az igényjogokkal körbebástyázás (Wittern 2004: 245-249). Összegezve tehát ezt a gondolatot: az igényjog/szabadságjog distinkció alkalmazásával a személyiségi jogok terén a vonatkozó tartalmakat, illetve a párhuzamosan meglévő alkotmányjogi és magánjogi szabályozást biztosabb kézzel tudjuk külön tartani, és eltéréseik elvi alapjait i= s a szem elé kapni, mintha csak az egységes alanyi jog kateg&oacu= te;riából indulnánk ki.
Visszat&e= acute;rve Bierling szövegére, nézzük meg mit mond a harmadik = jogi pozícióra, a puszta rechtliche Können pozíciójára. Ennek ké= ;t iránya van: a jog megszerzésére való képesség és a jogilag elkötelezésre való képesség. Ebben az témában beszélhetünk a nagykorú képességéről, hogy adósságot csináljon - mondja Bie= rling. Úgy tűnik, hogy Bierling a puszta jogi Können-t mint a jog= képességet és cselekvőképességet érti, és így sokal szűkebben, mint amit Hohfeld ebből kihozott a power-rel. Vagyis az alanyi jogokat megszerezni képesé tev= 37; jogokat számítja ide csak, és különbözt= eti meg a tényleges igényjogoktól. Hohfeld itt tény= leg alaposan túlment rajta.
Né= zzük meg a jogosultsági pozícióval szemben a Bierling által a jogi kötelezettségre írtakat. A kötelezettség mindig egy más akarat által r&aacut= e;nk kiszabott cselekvési kötelezettséget jelent, akár pozitív tevés, vagy negatív tartózkodás = értelmében. De még ha a magunk é= rtelme által - pl. lelkiismereti kötelezettség - van is kiszabv= a, akkor is az akaratunktól elválasztott értelmi szféránk által a mi akaratunkra kiszabva történik, tehát akaratunktól más ál= tal kiszabott - még ha ezt saját értelmünk is szabta = ki az akaratunkra - a lelkiismereti kötelezettség. Bierling jelzi,= hogy a jog területére csak az tartozik, ami jogviszonyba áll össze, vagyis jogigény és jogi kötelezettség adja a jogosult és kötelezett szembenállásá= ;nak a tartalmát, és ha ez nem jön létre, akkor az nem= is a jog területe, még ha általános szóhasználattal arról is beszélnek. Ezért pl. a puszta szabadságjog, mellyel nem áll szemben kötelezettség, nem is jog - írja a kötetében Bierling. És való igaz, hogy ezek csak üres deklarációk voltak addig, amíg el nem jogiasíto= tta a puszta szabadságjogokat az alkotmánybíráskodás megjelenése. Á= ;m ettől kezdve akkor a változatlan szóhasználattal szabadságjogról beszélni már összemosást jelent és eltakarjuk ezt a jellegváltozást: a puszta deklaratív nemjogból a joggá (kikényszeríthető igényeké változtatatott szabadságjoggá) átalakulást.= p>
Érdekes eredményre
juthatunk, ha a Jhering által elindított fordulatot
nézzük meg a tárgyi jog és az alanyi jogok
elkülönültsége szempontjából. Jhering a
szabály mögötti célra tette a hangsúlyt, a
szabályok rendszere mögötti, ezt létrehozó
célrendszerek elemzésére. "Az egész jogrendszer és minden jogszabály
alkotójának célja van, egyetlen jogtétel nincs,
amely egy célnak, vagyis egy gyakorlati motívumnak ne
köszönné létrejöttét...minden, ami a jo=
gban
van egy cél által jött létre, és e c&eacut=
e;l
érdekében hat (...) A jogtudomány legmagasabb feladata=
az,
hogy a jogi normák célját keresse, és ez &aacut=
e;ll
mind a jogdogmatikára, mind a jogtörténeti
kutatásokra" (Jheringtől idézi: Larenz 1970:36). =
span> Ebből nőtt ki a Philip He=
ck-kel
az érdekkutató jogtudomány, amely egy szabályt =
mint
egy érdekkonfliktus egyik irányba eldöntésé=
;nek
eredményét fogta fel, és a bírót az
érdekkonfliktus rekonstruálására hívta f=
el,
és az előnyben részesített érdekelt
javára döntésre. &=
quot;...minden
eseti döntést úgy lehet felfogni, mint az egymáss=
al
szembenálló érdekek
azonosítását-feltárását és
ezen érdekek mérlegelését az
értékítéletek és
értékeszmék szerint (...) A törvényi
értékítélet átvitele az eseti
döntés értékítéletére a
döntés előtt álló érdekkonfliktusnak<=
span
style=3D'mso-spacerun:yes'> a törvényi
értékítélettel való összehasonl&iac=
ute;tásban
áll. Ezért a bírónak nem a teljes
valóság konkrét érdekeit kell megragadnia, hanem
azokat a jegyeket kell kiemelnie, amelyek a jogrendben már
értékelve vannak" (Heck 1968:35).
Egy másik továbbvitel= Franz von Lisztnél pedig a büntető szabály mögö= tti jogilag védett érdekhez mint jogi tárgyhoz jutott el. = Az egyes bűncselekményi tényállások szabályai helyett így a figyelem a mögöttes védett érdekre tevődik át, és annak az elemzése dönti el, hogy a szabály által előírt tilalom - az elkövetéstől tartóz= kodás kötelezettsége - egyáltalán fennáll-e. Ha törvényhozó tévesen ítélte meg a helyzetet, és nincs is jogi tárgy, vagyis tartalmilag védett jogi érdek, akkor nincs is tartózkodási kötelezettség (lásd Schünneman 2003:133-154). Ha most az alanyi jogosultság szempontjából nézzük meg ezt az eltolód&aa= cute;st, akkor azt lehet mondani, hogy ezzel a tárgyi jog és az alanyi jogok/kötelezettségek elkülönültsége a jogilag védett érdekben, vagy a magánjogban a jogalkotó által az érdekkonfliktuson belüli előnyben részesített érdekben egyesül. Ellépve a tárgyi jog szabályától ebben a nézőpontban már csak az érdek marad a szem előtt, a magánjogi érdekkutató verzióban az érdekkonfliktuson belüli előnyben részesített érdek, a büntetőjogi verzióban pedig - eltünte= tve a tényleges érdekek mindig konfliktusos párokban megjelenését – a szabály által véd= ett érdek. Különösen a magánjogi verzióban jön ki, hogy ez az érdek egyben a szóban forgó tárgyi jogi szabály, és ugyanígy a jogosultság is ez. Vagyis a tárgyi jog/alanyi jog elkülönítése észrevétlenül eltűnik a Jhering-továbbvitelekben, és csak az ál= lam által védett célok vagy érdekek maradnak meg, melyeket metaforikus értelemben néha még nevezhetü= ;nk „jogoknak”, de annak tárgyi jogi rögzítései és alanyi jogi pontos igényei már fel sem merülnek. = span>
Ennek másik verziója - szintén Jhering-továbbvitelként indulva - a büntetőjogban a materiális jogellenesség és a társadalomra veszélyesség kategóriái. Ezek segítségével ugyanis az alaki jogellenesség és az ezáltal létrehozott tartózkodási k= ötelezettségek (tilalmak) felülbírálásra kerülnek a bíró által, vagy a neki értelmezési segítséget nyújtó büntetőjogászprofesszor által, és mint törvényhoz&aacut= e;si tévedést veti el a büntető tényállássá formálást, megállapítva, hogy nincs is materiális jogelleness&eac= ute;g, társadalomra veszélyesség, ténylegesen nincs is v&eacut= e;deni való érdek, így nem is volt tartózkodási kötelezettség az ilyen cselekvések tekintetében az elkövető oldalán.
A német gondolati vonalhoz
kötve érdemes kitérni röviden a magyar jogirodalomb=
an
az alanyi jogok tárgyalására, mivel a hazai
jogtudományi gondolkodást hagyományosan ez a szellemi =
forrás
táplálta az utóbbi másfél
évszázadban elsősorban, és csak a legutóbbi
évtizedekben kezdenek e mellé bejönni (persze egyre
erősebben) az amerikai jogtudományi hatások. Az 1900-as
évek elején Szászy Schwarz Gusztáv foglalkozott
bővebben az alanyi jogok és a jogalanyok természetével, &eacu=
te;s Jhering
mellett Bierling említett Prinzipienlehre-jének hatása
látszik elemzésén (lásd különösen
Schwarz 1911:593-594) Az utóbbi évek hazai jogirodalmá=
ban
a magánjog-elméleti elemzések nagymérték=
ben
visszaszorultak, de szerencsére kivételként meg lehet
említeni Lábady Tamás monográfiájá=
;t,
aki bő teret szentelt e
kérdés elemzésének (Lábady 1998:253-281)=
. Szászy Schwarz nyomán=
az
előbb Bierling-nél látott felosztások: az
igényjogok, a szabadságok és a rechtliche Können
értelmében vett hatalmasságok mind megjelennek
Lábady elemzésében (lásd im. 271-272), é=
s az
1900-as évek első évtizedeinek
megközelítései nagyrészt megtalálhat&oacut=
e;ak
feldolgozásában. Nézzük meg, hogy a
közelmúltig bezárólag mi jött még
létre e téren az angol-amerikai jogi gondolkodásban.
2) Az angol-amerikai gon=
dolati
szál
Az angol = Jeremy Benthamtól induló analitikai jogelméleti törekvések az 1700-as évek végétől a középpontba vették az egyéni jogi pozíciók jelzésére kialakult fogalmak elemzését. Ennek megértéséhez fontos kiemelni, hogy míg a kontinentális országokban a fogal= mi absztrahálódás menetében az 1700-as évektől bátrabban elszakadta= k a korábbi évszázadokban kialakult kifejezésekt= 37;l és fogalmaktól, addig a tradíciók megőrz&e= acute;sre törekvő angol jogi életben a középkorig visszanyúló fogalmak és szavak tartósabban hasz= náltak voltak még Bentham idején is az 1700-as ével végére. A Bill of Rights-ban szereplő „jogok, szabadságok és immunitások” a monarcha hatalmával szemben megfogalmazva nem vesztették el jelentőségüket a parlamentben összegződő újabb államhatalommal szemben sem, és használtak maradtak a jogi nyelvben ekkor is, míg a főbb európai nyelvekben a jogok (Recht droit, diritto) átfogó értel= me kifejezte már az alanyi értelemben vett jogosultságok minden részét. Ez a differenciáltság adta az eg= yik ösztönzőt Benthamnak a jogok és szabadságok eltérő tartalmának kimunkálásához. A téma kutatója, Joseph Singer kiemelte, hogy ennél font= os szerepet játszott az a szintén Benthamtól induló gondolati szál, amely az egyéni cselekvési szabadság jogi korlátozásának igazolására irányult. E szerint az egyéni cselekvési szabadság csak annyiban korlátozható, amennyiben az másra hatásában káros eredménnyel jár, ám amennyiben az csak a cselekvőt magát érinti, legyen az bármilyen káros az általános megítélés szerint, nem korlátozható. (Ez az elmélet - mivel Bentham 1782-es kéziratban maradt átfogó jogelméleti anyaga csak 1945-ben jelent meg nyomtatásban - a nagy tanítvány, J= ohn Stuart Mill interpretációjában vált ismertté). Így ez a saját-vonatkozású illetve más-vonatkozású cselekvési disztinkció szolgálta a szabadságok (liberty) é= s a jogok (right) elkülönítését, és ebből eredt Benthamnál a tárgyi értelemben vett j= og (law) engedő jogra és kényszerítő jogra bontása. Az engedő jog (permissive law) által nyújtott jogosultságok a szabadságok, ahol nincs szembenálló kötelezettség, míg ezzel szemb= en a kényszerítő jog által nyújtott jogok (righ= ts) a szembenállókra kötelezettségeket ró. E differencia miatt néha azt is írja, hogy az államhatalommal alátámasztott jog jellemzője a jo= gok és kötelezettségek meghatározása, í= gy a kötelezettségeket nélkülöző puszta szabadságok nem is vonhatók be a jog területére: „In the debate whether liberties represent legal categories, Benham s= eems to have been rather confused. He sometimes asserted that all law coercive a= nd sometimes asserted liberties constitute laws as well” (Singer 1982:10= 01). Egy következő elméleti megoldást úgy ad más helyen Bentham a szabadságok tartalmának pontosítására, hogy megkülönbözteti a megerősített (corroborated) szabadságokat és a nem megerősített szabadságokat. Ha ugyanis az állami = jog a szabadság puszta deklarálása mellett még más személyekre kötelezettségeket is ró e szabadság zavarásától való tartózkodására, akkor az elsőbe tartozik, azonban= ha csak pusztán deklarálja a szabadságot, de kötelezettségekben ezt nem erősíti meg, akkor az cs= ak meztelen szabadság marad. (Singer im.1006 p.)
Kül&= ouml;nválasztja Bentham az egyéni jogi pozíciók jelzésér= e a „power” (hatalom, felhatalmazottság) kategóriáját is. Ez az a pozíció, amikor= a főszabálytól eltérőn az engedő jog nem egyszerűen szabadságot (liberty) ad, amely csak a jogosult saját szféráját érintheti, hanem m&aacut= e;s érdekét is, és ilyenkor a jogosult „power”= -t, hatalmat kap az állami jogtól más felett Ti. annak érdekének alakítására kapott felhatalmazottságot, hatalmat: „When the acts you are left fre= e to perform such whereby the interests of other individuals is liable to be affected, you are thereby said to have power over those individuals” (Bentham - idézi Singer 1982:1002). Így Benthamtól a right, liberty és power kategóriák maradtak fenn az egyéni jogi pozíciók jelzésére, és egyedül az angol jogi nyelvben máskülönben bevett immunity kategóriát hagyta el.
John Aust= in továbbvitelében a puszta szabadság-biztosítások jogon kívüli kategóriává váltak („a simple permission = is not a law), és csak, ha mások kötelezettségei járulnak hozzá válnak ezek joggá. De inká= ;bb arra hajlott, hogy még ezek a kötelezettségekkel megerősítések is inkább csak a morális k&o= uml;telezettségeket jelentik, és így még a megerősítés = sem hozza be a szabadságokat a jogba. Így szemben Benthammal != 7; nem is „legal liberty”-ről ír, hanem „politic= al or civil liberty”-ről (Singer im. 1010 p.).
Joseph Si= nger kiemeli, hogy mind Bentham, mind Austin és Mill esetében az „önvonatkozású” (self-regarding) cselekvések csak a valóságos külső hat&aacut= e;sok levágása mellett tudtak elméleti alapként funkcionálni a jogi beavatkozás korlátjaként, és ez a teória a k&ou= ml;zvetett másokra és a közösségre hatásokat eltüntette. Így a jogi szabályozástól ment= es szabadságok sokkal szélesebb körben váltak igazolhatóvá. Ám ez szemben állt a valóságos jogi élet tényeivel, ahol a szabadságok és a kötelezettségekkel alátámasztott jogosultságok sűrű szálakkal fonódtak össze. Hohfeld ezt a feszültséget is megoldotta, amikor a jogon belüli területen a jogi pozíciók négy kategóriáját emelte ki, elvetve az elődei által középpontba emelt „önvonatkozású” és „máso= kat érintő” cselekvési disztinkció meta-elm&eac= ute;letét erre.
Hohfeld a szabadság és jog mellett a felhatalmazottságot &eacu= te;s az immunitást is beemelte a jogi pozíciók különbálló kategóriáiként, de főként azzal ment túl elődein, hogy a negatív irányú jogi pozíciók is fontos helyet kapnak kategóriakészletében: az egyéni joggal szembenálló kötelezettség, a szabadsággal szembenálló joghiány (no-right) a felhatalmazottsággal szembenálló felhatalmazottságnak-kitettség és az immunitáss= al szembenálló beavatkozás-képtelenség (lásd Hohfeld 2000:71). Ezekkel a disztinkciókkal nagyon font= os jogi pozíció-eltérések válnak befoghatóvá, melyek e nélkül fogalmilag nem lennének artikulálhatók. Pl. az amerikai Joseph Singer leír egy esetet, amikor 1918-ban egy vállalat perelt egy országos szakszervezet= et, mert az igyekezett beszervezni az ő munkásait, és a vállalat azzal érvelt, hogy ő mint tulajdonos azzal a szabadsággal is rendelkezik, hogy kizárólag csak nem-szakszervezeti tagokat foglalkoztasson, és a szakszervezet megsérti ezt a szabadságát. A bírós&aacu= te;g azonban úgy érvelt, hogy a vállalatnak szabadsá= ga van ugyan a nem-szakszervezeti tagok alkalmazására, de ez a puszta szabadság nem jelenti azt a kötelezettséget a szakszervezetekre, hogy azok tartózkodjanak a munkásai beszervezésétől (Singer 1982:989). Elvi szinten, a jogosultság fokozataiban személve ezt a bírósági érvelést, úgy ált= alánosíthatjuk, hogy a vállalat a szabadságát (liberty) a másik fél tartózkodási kötelezettségének megkövetelésével joggá (right) értelmezné át. Azt megteheti, „szabadságában áll”, hogy nem alkalmazza a beszervezett munkásokat, de a szakszervezetek szabadság&aacut= e;t a munkások beszervezésére nem gátolhatja ő sem. Vagyis (csak) két szabadság áll egymással = szemben, és nem egy igényjog és a vele szembeni tartózkodási kötelezettség.
A szabadságnak mint jogosultságnak a tulajdonjog rendelkezési szabadságán belüli tárgyalása és a bíróság előbb bemutatott érvelése azonban érdekes továbbgondolásra ad lehetőséget az igényjog és puszta szabadság között. Vagyis akkor, amikor egy területen nem egyszerűen két szembenálló szabadságjoggal van az érintkezés a jog síkján elrendezve, hanem amikor egy átfogóbb igényjog és a vele szembeni kötelezettség a f!= 7; elrendezési séma, ám az igényjog rendelkezési szabadságán belül bukkan fel a szabadság szintű jogosultság. A fenti jogesetben a vállalkozó tulajdonjogából a másik oldal= on a tartózkodási kötelezettség merült volna fel, ám a vállalkozó rendelkezési jogosultságát (tulajdona működtetéséh= ez kizárólag nem szakszervezeti tag-munkások alkalmazását) a bíróság átformálta puszta szabadságjoggá, és ezz= el a szembenállóknál megszűntette a tartózkodási kötelezettséget, és e helyett létrejött a szakszervezeti beszervezés szabadsága= a vállalkozó munkásai tekintetében. Átfogóbb jogelméleti szinten ezt a lehetősé= ;get úgy lehet megfogalmazni, mint az egyes igényjogok belső rendelkezési jogosultságainak puszta szabadsággá átalakítását (erre visszametszésé= t), és ezzel a szembenállók vonatkozó tartóz= kodási kötelezettségeinek szabadságjoggá átalakítását. Tézisem tehát az, hogy ez a jogtechnika az igényjogok korlátozásának egy köztes megoldását jelentheti ahhoz képest, amikor az igényjogot olyan erős= en korlátozzák, hogy nem egyszerűen csak a rendelkezé= ;s jogosultságait csökkentik, hanem kifejezett kötelezettséggel terhelik azt meg. Lásd a tulajdonjog esetében az 1900-es évek eleji szociáldemokrata indíttatású korlátozást a németeknél a weimari alkotmányban: a tulajdon kötelez! (És e fordulat után aztán olyan változás indult, be, mely fokozatosan az állam é= ;s a nagy városi önkormányzatok főtulajdonát hozta létre pl. a városban található ingatlanok &eacu= te;s vállalati tulajdonok felett, ami ha más szerkezetben is, de a középkori főtulajdon/alárendelt tulajdon kettő= sét teremtette ismét meg (lásd ennek elemzését Hattenhauer 2000:149-153, magyar nyelven Pokol 2008:182-185). Összegez= ve tehát e gondolati továbbvitelt azt szeretném kiemelni,= hogy a Bentham/Bierling/Hohfeld kettébontást az igényjogok és a szabadságjogok között érdemes újabb differenciával bővíteni a szabadságjogok vonatozásában, és mint alosztályokat elkülöníteni az egy-egy területet önállóan rendező és az érintkező felek között egymással szembeni szabadságjogi jogosultságokat és másik oldalról az igényjogokon belüli (rendelkezési) szabadságokat.= Az előbbiek tipikusan a modern értelemben vett alkotmány= jogi szabadságjogokat jelentik, míg az utóbbiak a magánjogi területen elemezhetők, és az itteni egyes igényjogok belső átalakítását célozhatják, és a kötelezettségekkel terhelés előtti alacsonyabb szintű korlátozá= st teszik lehetővé.
Visszat&e= acute;rve a hohfeldi jogosultság-négyes következő tagjá= ;ra, megvilágító erejű példa lehet a két negatív jogi pozíció, a „beavatkozásnak kitettség” és a „kötelezettség” közötti különbségre a hadkötelezettsé= ;g és a behívó nyomán bekövetkező jogi pozíció eltérésének említé= se. Mint ahogy korábban hosszú ideig létezett nálunk is, meghatározott életszakaszon keresztül a férfi= ak hadkötelezettség alatt álltak, ám ezt a „beavatkozásnak kitettséget” csak a behívó változtatta konkrét cselekvési kötelezettséggé.
Ennek kapcsán jelezni kell, hogy Hohfeld „power” (felhatalmazottság) kategóriájának tág - bármely jogág= ban használható - jellegével szemben a német jogi nyelvb= en az utóbbi évtizedekben a magánjogra szűkített= en használják az ennek megfelelő „Gestaltungsrechte” (alakítási jogok) fogalmát. Ezek meghatározott jogviszonyokon belül az egy= ik érintet félnek az egyoldalú felhatalmazottságát jelentik, hogy egy egyoldalú nyilatkozattal a másik félre kiható jogi változást hozzon létre. Pl. ilyen az egyoldalú felmondási jog a bérleti viszony, vagy egy munkaviszony keretében, vagy egy elővásárlási joggal va= ló élésnél egy nyilatkozattal ennek bejelentése az erre jogosult részéről, vagy az elállási j= og egy vételtől meghatározott feltételek eseté= ;n. Ezek nem igényjogot jelentenek, mert nem kell a másik f&eacut= e;l valamilyen hozzájárulása, és esetleg ennek bírói kikényszerítése, hanem a jogosult fél egyszerű nyilatkozatával beáll a jogiszonyban= a másik felet is érintő jogváltozás. A közigazgatási jogban azonban az alakítási jogok fogalmát nem használják a németek, pl. az előbb említett jogi pozíció jelzésé= re, amikor a hadsereg igazgatási részlege a törvény általános hadkötelezettséget intézményesítő előírásai alapj= án behívót küld ki egy érintett nagykorú férfi számára, és ezzel létrehozza annak katonai szolgálati kötelezettségét, vagy ahol általános esküdti kötelezettség létez= ik a polgárok felé, ott pl. a bíróság eln&oum= l;kének esküdti behívója hozza létre az esküdtk&eacu= te;nt megjelenési kötelezettséget. Hohfeld „power” kategóriája így általános jogi fogalomként megfelelőbbnek tűnik, mint a magánjogra= leszűkített német megfelelője.
Hohfeld kapcsán ugyanígy az immunitás fogalomnál is jel= ezni kell, hogy a kontinentális európai nyelvekben ez csak egészen leszűkített értelemben használatos= ak. A középkorban még nagyon széles használatban volt az immunitás fogalma, és ez a hűbérúri alávetettség alóli kivételt jelentett például az egyházi intézmények (templomo= k, kolostorok) esetében, a hűbérúri adózási és katonai behatolásokkal szemben, de ugyanígy bíráskodása alóli kivéte= lt is jelentett ez, majd ennek mintájára később a városok immunitása, kivétele a szélesebb terület hűbérúri hatalma alól - adózási, bűnüldözési, bíráskodási stb. értelemben - jött létre, illetve pl. egyetemek kaptak ilyen immunit&aac= ute;st az uralkodótól a terület hűbérúri hat= alma alól (pl. Bologna egyeteme Barbarossa Frigyes császártól). Mára e valamikor szélesen használt jogi kategória utóda a diplomáciai mentesség, mintegy „területen kívüliség” a fogadó állam hatalma alól, illetve csak a bűnüldözés alóli mentelmi jogra szűkítetten a képviselők immunit&aac= ute;sa létezik, ami aztán a modern demokráciákban általában fokozatos kiterjesztésre került a b&iac= ute;rákra, ügyészekre, ombudsmanokra stb. is. Általános jogi fogalomként, ahogy Hohfeld használja, tehát nem lehet látni ennek használatát, pedig felvethető, hogy p= l. amikor korábban Magyarországon az egyetemre felvettek a törvénynél fogva kiestek az általános kato= nai kötelezettség alól, és csak speciális (rövidebb és bizonyos egyetemeknél csak utólagos, tiszti ranggal ellátott) katonai szolgálatra voltak kötelezve, bizonyos immunitási jogi pozíciót szereztek, és nyilván lehetne további példákat is találni a fogalom használatá= ra.
Át= térve Dworkin jogosultság felfogására érdemes k&eacut= e;t olyan tanulmányt alapul venni, melyek Dworkin nagy életművéből épp a jogosultságok term&= eacute;szetére vonatkozó elméletét emelték a vizsgál&oa= cute;dás középpontjába. Paul Yowell egy friss anyaga (Yewell 2007) és Jeremy Waldron egy közelmúltban megjelent tanulmánya szól erről (Waldron 2000). Jelezni kell persz= e, hogy Dworkin nem a jogban lehetséges összes alanyi jog, hanem c= sak az alkotmányos alapjogok szintjén, ezek természete kapcsán, ezeknek az államhatalmat korlátozó jel= legét vizsgálva fejtett ki ide vonatkozó álláspontot, így a Bentham-Bierling-Hohfeld vonalon haladó elemzést= itt már leszűkítem. Dworkin kiindulópontja enné= ;l Hartnak egy 1983-as, Bentham jogosultság-felfogását elemző írása volt, melyben Hart - az egyszerű jog feletti alk= otmányos alapjogokra korlátozva - elismeri, hogy ezek mögött bizonyos változatlan emb= eri alapszükségletek állnak, mely a közössé= gben élő ember élete és méltósága védelmének egy bizonyos szintjét előfeltét= elezik, és az alkotmányos alapjogok ezeket fogalmazzák meg, részletezik különböző oldalakról. Ezzel szemben fejtette ki Dworkin, hogy e jogok nem egy-egy fix és változatlan emberi érdek és szükséglet szublimációi - örökké érinthetetlenek minden állami beavatkozástól -, hanem csak indok-korlátként foghatók fel: meghatározott indokok alapján e jogok nem érinthetők, és így egy beavatkozási irányszűkítést hajtanak végre a hatalommal szemben. E szűkítés alapja pedig az egyenlősé= ;g érinthetetlensége: „The core notion of constitutional rights and extra- legal, moral rights, according to Hart, is basic or funda= mental individual needs. Discourse at this level of rights treats certain freedoms= as essential for the maintenance of the life, the security, the development, a= nd the dignity of the individual. Dworkin may have had these statements in mind when he attributed to Hart („familiar, but inadequate”) theory = that rights are timeless and necessary to protect enduring and important inteere= sts, fixed by human nature and fundamental to human development. The persistent = strategy of Dworkin’s work on rights has been to locate the essence of rights = not in individuals and their needs but in exclusion of arguments or political justification opposed= to equality. The basic methodological principle in Taking Rights Seriously, A Matter of Principle, and Sovereign Virtue is, Dworkin said, that rights can= not be identified independently of the overall political morality in which they= are meant to figure” (Yowell 2007:130). Ugyanez az ellentét Dworkin és az emberi jogi egyezmények jog-felfogása között így kap hangot e cikkben: „The point I wish to emphasize here is the differcne between Dworkin”s approach to rights, with its focus on identifying illegimate motivations behind law, and the di= rect link between rights and the good of human beings envisioned int he UDHR (wh= ich is also characteristic of several other human rights treaties and intruments such as the European Union’s Charter of Fundamental Rights)” (Yowell im. 133p.).
Jeremy Wa= ldron Dworkin védelmében készült írása megerősíti Yowell állítását Dworkin jog-felfogásáról, és az alkotmányos jogok természetét szintén nem mint rögzített és örök emberi szükségletek jogi szublimációit fogja fel, hanem csak mint indok-korláto= zókat. Pl. Dworkin Freedom’s Law c. kötetében levő alkotmányos jogokra vonatkozó felfogásáró= ;l így ír Waldron: „Throughout this book, when rights are = in question, they are always presented in terms of exlusion of certain sorts of reasons for official action rather than the immunization of particular intereests for their own sake. Abortion rights are presented, as they are i= n Life’s Domain, in terms of t= he wrongness of governments imposing a view about sanctity of fetal life; free speech rights are presented in terms of the exlusion of reasons that governments might have for thinking that people need to be protected from communications of certain character” (Waldron 2000:304).
Most tegy= ük félre, hogy pl. a méhmagzati élet védelmé= ;ben miért ab ovo elvetendő az az abortusz-korlátozó irány, amely a méhmagzat életének fontosságát emeli ki, szociológiai szempontból = csak azt kell a középpontba emelni, hogy ez a hangsúlyv&aacut= e;ltás a jogokkal védett érdekek és szükségletek irányában - és ezek nem végleges, hanem csak meghatározott érveken alapuló korlátozásokkal szembeni védelme! - azzal a hatással jár, hogy e jogok korlátozó jellege eltérő lesz a társadalom egyes csoportjai számára. Ugyanis azok= a társadalmi csoportok, melyek a társadalom szellemi infrastruktúrája és a morálfilozófiai, alkotmányjogi stb. érvek terjesztését a közvéleményben végző médiaszférája felett erősebb ellenőrzé= ;st szereztek, akadálytalanabbul tudják az alapjogokkal vé= dett szférákat és érdekeket korlátozni, ezzel szemben az ilyen szellemi infrastruktúra felett csak töredékesen rendelkező csoportok felé ezek a jogok áthághatatlan korlátot jelentek bármikor is kerülnek a választói többség rév&eacu= te;n kormányhatalomba. A hatalom tömegdemokráciára alapozása és a milliós tömegek hatalomhoz engedése így ink&aacut= e;bb Hart és az emberi jog egyezmények jogfelfogását teszi számomra szimpatikusabbá, még ha társadalomelméleti alátámasztásukat szkeptikusan nézem is.
3) A „jog”
kifejezés metaforikus használatának
problémái
A Jhering által elkezdett eltolódás a tárgyi jog szabályaitól az érdekek felé és ugyanígy az alanyi jog e felé közelítése a középpontba ker&uum= l;lt érdekek mellett általánosabb szóhasznála= tot is kezdett megengedni a jog vonatkozásában, és az érdekek helyett az általánosabb értékek beemelése is lehetővé vált. Alessandro Baratta leírásában Jhering szabály mögötti célját Emil Lask kezdte felfedezni az értékekbe= n, és ezzel a Wertungsjurisprudenz létrejöttéhez az első lépést tette meg (Baratta 1970:21). Itt csak azt kell kiemelni, hogy e= zekkel a többszörös eltolódásokkal a valamikori precíz tárgyi jog/alanyi jog kettébontás mindinkább háttérbe szorult, és a különböző szerzők által kialakított jogelveket, jogi értékeket, „jogokat” minden pontosítás nélkül kezdték el haszná= lni. Például az emberi méltóság sérthetetlensége, mely a felvilágosodásban mint jogállami követelmény fogalmazódott meg - é= ;s általában még így szerepel az alkotmányo= kban is - a fellazult szóhasználatban az „emberi méltósá= ghoz való jog”-ként kezdték használni a politi= kai publicisztikában. Ez a gondolati irány a politikai demokráciákban a politikai küzdelmek logikája által is ösztökélést kapott a nyugat-európai szellemi életben már az 1970-es évektől, és az egyes társadalmi terüle= teken folyó politikai harcokban mint egy lehetőség merült fel, hogy a politikai mozgalmak a céljaikat, mint alkotmányos követelményt, célt,&nbs= p; mint „alapjogot” fogalmazzák meg. Így, ha = egy ilyen politikai harci követelést alapjogként be tudták vinni egy módosítással az alkotmá= nyba, vagy legalább egy alkotmánybírósági döntés indokolásába, akkor ezzel ezt ki is tudták vonni a politikai ellenfelekkel vívott harcból,= és mint örökkévalóságot követelő alko= tmányos alapjog megvalósítását az alkotmányb&iac= ute;rákra tudták bízni. Ez persze e testület átpolitiz&aacu= te;ltságát növelte meg, mert ez a taktika csak akkor működik, ha az ado= tt politikai céllal szimpatizáló alkotmánybí= ;rói többség létezik az adott országban.
Így alakult ki nálunk= a politikai versengések és küzdelmek menetében a „jövő nemzedékek jogai” kifejezés, és a politikai erőviszonyok kedvező állása m= iatt még egy országgyűlési biztosi hivatalt fel is &aa= cute;llítottak erre. Ezekben azonban már csak szimbolikusan jelenik meg a „jog” kifejezés, és az alanyi jogok, vagy a tárgyi jogra kialakított kategóriák használata ezekre a legnagyobb óvatosságot követe= li meg, hisz inkább a politikai törekvések és harcok álcázását jelentik ezek mintsem tényleges jogot. (Most tegyük zárójelbe annak értékelését, hogy= e törekvések és harcok máskülönben nemes ügyet szolgának-e, vagy sem.)
Nézzük meg részletesebben, hogy miért csak látszólag jelentenek az ilyen absztrakt iránytűzések magatartási szabályt, és téves ezek joggá= ; minősítése.
Kiindulópontunk ennek megértéshez az lehet, hogy a szabály által kiválasztott magatartási minta (tevés vagy tartózkodás) egy előzetes kognitív tevékenység lerövidített eredménye, vagy a= hogy a normaszociológiában korábban ezt kifejezték, a norma egy „dermedt gondolat”. A norma egy tapasztalatot, egy ismeretet tárol, mely az adott szituációban a helytelen magatartásokat kizárja, illetve a helyesnek bizonyultat kötelező magaratási mintaként rögzíti, és noha a norma későbbi követői rendszerint cs= ak magát a kötelező magatartási mintát ismerik = meg és nem rendelkeznek azokkal a részletes információkkal, melyek e magatartást ésszerűvé teszik, de a norma szerinti cselekvéssel így is elkerülik a bajokat. A magatartási normarendszere= k - így a jog is – tehermentesítést is jelentenek, és az egyre bonyolultabb világban csak így lehet az amúgy is szükséges sok-sok döntést meghozni, állandóan tehermentesítve a döntések végiggondolásának és információszerzésének egy részébe= n az információszerzés alól. (Ennek első jelzésére lásd Jhering 1893:134-145; a tehermentesítés középponti kategóriak&eacu= te;nt használatához Gehlen 1978). Jhering azonban azzal, hogy a magatartási szabályok mögött az ennek kiformálásában szerepet játszó jogalkotói célkiválasztására tette a hangsúlyt, majd a jelzett továbbgondolói pedig a büntetőjogban és a magánjogban a szabályról még inkább a mögöttes célra és érdekre tették át a jogalkalmaz= ás hangsúlyát, a szabály mögötti „dermedt gondolat” öntudatlan kiolvasztását kezdték = el. Így ugyanis elvész az a tehermentesítés, mely nélkülözhetetlen a modern komplex világban az egyre növekvő döntési teher lefedezéséhez, másrészt pedig a szabályok mindenkori felülvizsg&= aacute;latára ösztönözve a jogalkalmazói egyedi döntése= kben elvész a jogbiztonság.
De egy további gondot is feltárhatunk az egyre absztraktabb iránymutatások jogként minősítésében, ha a jogi szabályokban tárolt információkat tartjuk a szem előtt. Lássuk tehát a „jövő nemzedékek jogai” gondolati irányt, melyet Sólyom László hozott be a hazai közéleti vitákba, és a megfelelő politikai konstelláció révén még egy külön országgyűlési biztosi hivatalt is felállítottak e „jogok” védelmére (lád Sólyom 2000:35-43). Sólyom persze egy szűke= bb körű rendezvényen maga is szkeptikusan beszélt arról, hogy miként lehet itt egyáltalán jogokról beszélni, de az erős médiaháttérrel rendelkező törekvések révén ezek elterjedtek a nyilvános jogi közbesz&e= acute;dben, és jogi aktivisták révén ezek már mint s= zigorú értelemben vett jogok szerepelnek a konferenciákon és publicisztikai cikkekben, összezavarva ezzel a jogtudományi viták kereteit. Maga Sólyom még így minősítette ezeket: „A környezethez való jogot pedig az Alkotmánybíróság úgy ért= elmezte, hogy abban voltaképpen állami kötelezettségek sűrűsödnek össze, E kötelességgel szemben c= sak szimbolikus értelemben beszélhetünk jogról: ahogy= a bíróság mondja, a természet lehetne a jogosultj= a a környezetvédelemnek. Nincs is szükség olyan k&eacut= e;pes beszédre, hogy „vannak-e fáknak, állatoknak jogai”. Hozzátehetjük: arra a képes beszédr= e, hogy a jövő generációknak vannak-e jogai, propagand= isztikus ereje miatt van szükség” (Sólyom 2000:41). Nos tehát a gond abban van a= z ilyen metaforikus értelemben vett jogoknál, hogy az általános cél, érdek kijelölés&eacu= te;n túl („óvjuk a jövőt!) nincs semmilyen sűrített információ arra a magatartási minták szintjén, hogy mit és miért kell elkerülni ahhoz, hogy a célt és az érdeket megvalósítsuk a jövőbeli cselekvéseinkben. Valójában ez mint üres biankó csekk csak egy korl= át nélküli felhatalmazást jelent pl. a jövő ombudsmanjának, hogy azt tegyen, amit jónak lát, olyan esetekben, amikor ő azt gondolja, hogy a jövőbeli érd= ekek azt kívánják. (Az absztrakt célkitűzések és morális törekvé= ;sek joggá transzformálásával szembeni szkeptikus beállítódáshoz érdemes felhívni a figyelmet az amerikai Carl Wellman 1999-es könyvére is, melynek már címe is informatív: The Proliferation of Rights: M= oral Progress or Empty Rhetoric? (A jogok sokasodása: morális fejlődés vagy üres retorika?); lásd Wellman: 1999).
A c&eacut= e;lok, az érdekek, értékek helyett a jogok fogalmának használatát - és ezzel ennek propagandisztikus kitágításokat - látszik szolgálni &uacut= e;jabban az „alanytalan jogok” fogalmának kiszélesítésére törekvések is. Ezt a fogalmat valamikor Bernard Windscheid hozta be az 1800-as évek vége felé, hogy magánjogban igen ritkán felmerülő atipikus eseteket, pl. a méhmagzat öröklési jogait vagy az alapítás alatt áll jogi személyek bizonyos jogi pozíciój&aacut= e;t fogalmilag meg lehessen ragadni (lásd Schwarz 1911:567-581). Nos, az előbb említett puszta politikai célkitűzések joggá artikulációjához ez nagy segítséget látszik adni, mert nemcsak hogy tárg= yi jogot nem kell e területeken alkotni, hanem el lehet szakadni í= gy a jog hagyományos technikájától: az egyes konkrét jogalanyok közötti szabályozáshoz kötöttségtől. Ugyanis ezzel a technikával egész területeket (pl. a környezetvédelmet, a szociális szolgáltatásokat, a médiaszférát, az egész kultúrát s= tb. stb.) egyetlen „alapjoggal” lehet lefedni és ezzel a legfőbb jogi szabályozást lehet deklarálni felettük, ahelyett hogy tényleges tárgyi jogot alkossanak meg, amit pedig alacsonyabb jogszabályokban esetleg már megalkottak, az félretolható az egyes alapjogok által.= De az „alanytalan jogok” kitágított bevetésével nemcsak a tárgyi jog pontos szabályalkotásának terhétől lehet függetlenedni, hanem az általános politikai célkitűzések konkrét jogalanyokhoz kötésének esetleg megoldhatatlan feladata alól is= . Ez a kitágítás és - Sólyom Lászl&oac= ute; kifejezését ismételve - „propagandisztikus bevetése” azonban a fogalmi rombolást növeli jogfogalmak világban. Tanulságos erre a metamorfózisra Fodor László tanulmányában a jövő nemzedékek „jogainak” dogmatikájáról értekezés, aki noha Sólyom Lászlónak ezt= a cikkét idézi meg, de a propagandisztikus jellegűnek minősítés itt már fel sem merül, és a szerző mint új „dogmatikai” eredményeket ábrázolja az itteni fejleményeket: „Az Alkotmánybíróság sikeresen hidalta át az= okat a nehézségeket, amelyeket a környezethez való jog sajátosságai eredményeznek, így péld&aac= ute;ul a jog alanytalanságának (hipotetikus alany) és a jövő generációk érdekeinek (…) a problémáját, s ezzel (a nemzetközi jogi összehasonlításban is egyedi teljesítménny= el) egyébként kedvező jogi környezet jött lé= ;tre akár egy környezetvédelmi, akár ez jövő generációk érdekében fellépő ombuds= mani intézmény létrehozásához. Sólyom László: A jövő nemzedékek jogai és képviselete a jelenben. In: Jávor Benedek (szerk.): A jövő nemzedékek jogai. Védegylet. Budapest. 35-43.p.” (Fodor 2007:11).
Összegezve tehát a
problémát, a jog fogalma alá foglalásnak ez a f=
ajta
kitágítása a politikai blöff határát
súroló jelenségeket tud létrehozni, másr=
észt
a komoly jogtudományos fogalomképzést rombolhatja.
Irodalom
Baratta, Alessandro (1970): Über = Jherings Bedeutung für die Strafrechtswissenschaft.
In: Wieacker, F./Ch. Wollschläger (Hg.): Jherings Erbe. Göttinger Symposion zur 150.
Wiederkehr des Geburtstags von Rudolph von Jhering. Vandenhoeck und Ruprcht in
Göttingen. 17-26. p.
Bierling, Ernst Rudolf (1894): Jurisit= ische Prinzipienlehre I-V. Bände. (1894; 1898; 1905;
1911; 1917) J. C. B. Mohr Verlag (Paul Siebeck= ). Freiburg und Leipzig.
Böckenförde, Ernst-Wolfgang = (1974): Grundrechtstheorie und Grundrechtsinterpretation.
Neue Juristische Wochenzeitschrift, 1974, 1529-1538.p.
Fodor László (2007): A környezeethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében.
Miskolci J= ogi Szemle 2007 /1. 5-19-p.
Gehlen, Arnold (1979): Az ember helye a kozmoszban. Gondolat KIadó. Budapest.
Hattenhauer, Hans (2000): Grundbegriff= fe des Bürgerlichen Rechts. 2 Auflage. Verlag C. H.
Beck. Münch= en.
Heck, Philipp (1968): Das Problem der = Rechtsgewinnung. Gesetzgebung und
Interessenjurisprudenz. Begriffsbildung und Gesetzestreue. Berlin. Gehlen Verlag.
Hohfeld, Wesley Newcomb (2000): Alapve= tő jogi fogalmak a bírói érvelésben I. rész= In: Jog
és nylev (ford. Szabó Miklós) 59-120.p.
Hohfeld, Wesley Newcomb (1917): Fundam= ental Legal Conceptions as Applied in Judicial
Reasoning. Part II. Yale Law Journa= l. 1917. 710-776.p.
Jaffe, Louis L. (1968): The Citizen as Litigant in Public Actions: The Non-Hohfeldian or
Ideological Plaintiff. University of Pennsylvania Law Review. (Vol.116.) 1033-1047.p.= span>
Lábady Tamás (1998): A m= agyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus
Kiadó. Budapest.
Larenz, Karl (1970): Rudolf von Jherin= g und die heutige Lage der deutschen
Rechtswissenschaft. In: Wieacker, Franz/Wollschläger, Ch. (Hg.): Jherings Erbe.
Göttingen. Vandenhoeck und Ruprecht. 135-141. p.
Luhmann, Niklas (1981): Zur Funktion d= er „subjektiven Rechte” In. Uő: Ausdifferenzierung
des Rechts. Suhrkamp. Frankfurt am Main. 360-373. p.
Pokol Béla (2005): Jogelm&eacut= e;let. Társadalomtudományi trilógia II. Századvé= ;g Kiadó. Budapest
Pokol Béla (2008): Köz&eac= ute;pkori és újkori jogtudomány. Az európai jogi gondolkodás fejlődése.
Dial= og Campus Kiadó. Budapest.
Sajó András (1996): Jogosultságok. Seneca Kiadó. Budapest 1996.
Schü= nemann, Bernd (2003): Das Rechtsgüterschutzprinzip als Fluchtpunkt der<= /p>
verfassung= srechtlichen Grenzen der Straftatbestände und ihrer Interpretation. In:
Hefendehl/Hirsch/Wohlers (Hg.): Die Rechtsgutstheorie. Legitimationsbasis des
Strafrechts oder dogma= tische Glasperlenspiel? Nomos Verlagsgesellschaft. Baden-Baden.
133-154.p.
Schwarz Gusztáv (1911): Új irányok a magánjogban. Athenaeum. Budapest.
Singer, J= oseph William (1982): The Legal Rights Debate in Analytical Jurisprudence from
Bentham to Hohfeld. In: Wisconsin L= aw Review 975-1060.p.
Só= lyom László (2000): A jövő nemzedékek jogai &eacu= te;s képviselete a jelenben. In: Jávor Benedek
(szerk.): A jövő nemzedékek jogai. Védegylet. Budapest. 35-43.p= .
Waldron, = Jeremy (2000): Pildes on Drowkins Theory of Rights. The Journal of Legal Studies.= p>
301-307.p.
Wellman, = Carl (1999): The Proliferation of Rights: Moral Progress or Empty Rhetoric?
Westview Press, Boulder.
Wittern, = Felix (2004): Das Verhältnis von Right of Privacy und Persönlichkeitsre= cht zu
Freiheit der Massenmedien. (Dissertation, Universität Hamburg.)
Yowell, P= aul (2007): A Critical Examination of Dworkins Theory of Rights. The American= span>
Journal of Jurisprudence. Vol. 52. 93-137.p.
PAGE |
PAGE 15=
|