MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C723C0.4C373D10" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C723C0.4C373D10 Content-Location: file:///C:/9F2B2A78/siklosi28.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Siklósi
Iván*
Az
„oszlopszállítási eset” — a D. 19, 2,
25, 7 rövid exegézise, kitekintéssel a
custodia-felelősség objektív és szubjektív
értelmezésére
1. A Gaius &aacut= e;ltal ismertetett, a locatio conductio operis körébe tartozó, a római jogi szakirodalom által oszlopszállítási esetként aposztrofált tényállást tartalmazó szöveg[1] a= z irodalomban régtől fogva rendkívül vitatott forrássz&oum= l;vegek közé tartozik. A forráshely Rolf Knütel német romanista megállapítása szerint is a teljesítési segédért való felelősség (Gehilfenhaftung) problémájával kapcsolatos leghíresebb fragmentu= m.[2] <= /p>
„Qui columnam transportandam conduxit, si ea, dum tollitur aut portatur aut reponitur, fr= acta sit, ita id periculum praestat, si qua ipsius eorumque, quorum opera uteret= ur, culpa acciderit: culpa autem abest, si omnia facta sunt, quae diligentissim= us quisque observaturus fuisset. Idem scilicet intellegemus et si dolia vel ti= gnum transportandum aliquis conduxerit: idemque etiam ad ceteras res transferri potest.” [3] (Gai. D. 19, 2, 25, 7)=
A
tényállás megállapítása so=
rán
premisszaként fölmerülő kérdés: R=
22;eorumque”
helyett nem „eorumve” olvasandó-e inkább a
szövegben? Az eorumque szó konjunktív érte=
lmet
eredményező fordítása esetén ugyanis a =
conductor
felelősségének megállapításá=
hoz
mind a vállalkozó, mind pedig az általa igénybe
vett személyek culpájának fennforgása
szükséges. Knütel szerint a mai napig a konjunktivit&aacut=
e;s,
avagy a diszjunktivitás az eset legvitatottabb pontja (Hauptstrei=
tpunkt).
Az egyik értelmezés esetén ugyanis a
vállalkozó és a segéd vétkessége
egyaránt szükséges a conductor
felelősségének megállapításá=
hoz,
míg diszjunktív értelmezés esetén az egy=
ik
fél culpája már önmagában
felelősségalapító tényező.[4] N=
ézetem
szerint a diszjunktív értelmű fordítás a
helyes; a vállalkozó felelősségének
megállapításához elegendő a culpa
diszjunktív fennforgása. A magam részéről =
az
exegézis során a diszjunktív értelmezést
követem.
A tényállás megállapítása egyébként különösebb problémákat nem vet fel. Az alkalma= zott igénybevétele esetén legalább három személy szerepel a tényállásban: a vállalkozó (conductor operis), az őt kártérítésre perlő megrendelő (loc= ator operis), ill. a vállalkozó által igénybe ve= tt teljesítési segéd(ek). A teljesítési segédek Földi András interpretációjá= ;ban szabad bérmunkások[5] <= i>(locatores operarum), és erre — általam is helyesnek vé= lt — nézete szerint mindenekelőtt az „eorumque, quo= rum opera uteretur” kitétel utal, amely formulát Gaius föltehetően nem alkalmazta volna rabszolgákra.[6] <= o:p>
A vállalkozó kötelezetts&eacu=
te;ge
az oszlop szállítása (columnam transportandam),=
aki
ennek megvalósításához
közreműködő(ke)t vesz igénybe. Az oszlop
eltörik, amelynek ténye okozati összefüggésben
áll a szállítás valamelyik mozzanatával =
(„tollitur
aut portatur aut reponitur”) — az okozati
összefüggés naturalmente feltétele a
kártérítési felelősség
fennállásának.
A döntés szerint (a már említett diszjunktív értelmezést követve) = vagy a vállalkozó, vagy az általa igénybe vett személyek vétkességének fennforgása feltétele a vállalkozói felelősség megállapításának. Már itt előrebocsátom ugyanakkor abbéli, alább részletesebben is kifejtett véleményemet, hogy a sz&ou= ml;veg minden bizonnyal több helyen is interpolált. A felelősségre a „periculum praestat” kitétel utal, mely véleményem szerint is eredeti klasszikus szövegrész,[7] a= mi ugyanakkor Fritz Schulz nyomán[8] kiegészíthető a „custodiae” kitétellel, mely beszúrás folytán nyilvánvalóvá válik, hogy a szövegben a custodia veszélyének viseléséről van szó. Ez= az interpretáció premisszaként a custodia objekt= ív teóriájának elfogadását föltételezi.[9] <= o:p>
Nem csupán columna, hanem a
további tényállási variációkban <=
i>dolia
(hordók), ill. tignum (gerenda)[10]
szállítása is lehet a locatio conductio operis
tárgya, ill. Gaius szerint más hasonló
tényállásokra is alkalmazható a dönt&eacut=
e;s.
2. A=
jogi problémát a
következő kérdésekben foglalom össze.
— Mindkét fél (a vállalkoz&oa=
cute;,
valamint a segéd) vétkessége konjunktív
feltétele a felelősség
megállapításának, vagy csupán az egyik
fél vétkessége?[11] =
— Mikor (milyen körülmények
fennforgása esetén) felel (helyesebben: áll helyt; a f=
ent
már említett beszúrás esetén: viseli a <=
i>custodia
veszélyét, tehát: áll helyt custodiá<=
/i>ért)
a vállalkozó az oszlopszállítás sor&aacu=
te;n
az alkalmazottai által okozott károkért?
— Melyek a felelősség alól
való mentesülés feltételei?
— Feltétele-e egyáltalában a =
vállalkozó
felelősségének a conductor, ill. alkalmazottainak
vétkessége a klasszikus =
római
jogban?[12]
Az interpretáci&o= acute; — az eredeti gaiusi mondanivaló megállapít&aacut= e;sa — lényegében attól függ, hogy a custodia= objektív, vagy szubjektív értelmezését fogadjuk el a klasszikus korra nézve.[13] =
Az objektív cu= stodia-elmélet szerint a conductor operis a vétkességtől független, a vis maior határáig terjedő, objektív felelősséggel tartozik. (Zárójelb= en utalok arra, hogy Gaius a fullo és a sarcinator vonatkozásában ezt írja: „custodiae nomine ex locato tenentur” [D. 4, 9, 5]. Gaius [3, 205] a fullo és a sarcinator [ruhatisztító és foltozó szabó; mindkét eset a vállalkozá= si szerződés köréből származik][14] példáját említi, ahol a jogi problémát az actio furti aktív legitimációja képezi, és ahol a helytállás megjelölésére a „custo= diam praestant” kitétel szolgál, ld. Gai. 3, 206 —= a commodatummal összefüggésben, amire a fullo, ill. a sarcinator= tekintetében irányadó szabályok vonatkoznak az = actio furti megindítása szempontjából. Esetünkben ugyanakkor nem lopás, hanem rongálás történik, és itt a jogi problémát nem a lopási kereset megindíthatósága képezi.)=
Ha tehát a cus= todia objektív interpretációját fogadjuk el a klasszi= kus jogra nézve, úgy a „columnam transportandam”= i> vállalkozó személy is custodiáért felel. A szöveg culpára vonatkozó részei éppen ennek az értelmezésnek látszanak ellentmondani.
3. A
vétkesség bizonyítása[15] =
—
miként az őrzés más eseteiben is — itt is i=
gen
nehéz, amire tekintettel indokolt az exkulpáció
kizárása. Ha azt föltételeznénk, hogy a
vállalkozó a klasszikus jogban csak culpá&eacut=
e;rt
felelt (ez a föltételezés más forrásokkal =
is ellentmondásban
állna), úgy az eset különösebb
problémákat nem vetne föl, és azt a
teljesítési segédért való,
vétkességi alapú felelősség
iskolapéldájának lehetne minősíteni, ha ab=
ban
a „periculum praestat” kitétel nem szerepelne. Il=
yen
értelmezés esetén ugyanis a szövegben
lévő „periculum praestat” kitétel
ellentmondásos; az indokolásban a periculum, ill. a culpa
együttes említése nem fér össze egymá=
ssal
(bár elvben a vétkesség veszélyének
viseléséről is beszélhetünk). A modern
szövegkritikai kutatások új paradigmájakén=
t az
egyes forráshelyek interpoláltságát illető=
en
általában óvatossággal kell eljárnunk,[16] =
itt
azonban bizonyos, hogy a szöveg
jelentős része interpolált;[17]
Földi szerint az „acciderit” szót
követő rész „aligha tagadhatóan” interp=
olált.[18]
Valóban félreérthetetlenül erre utal a szöve=
gben
szereplő „quae diligentissimus quisque observaturus
fuisset” kitétel.
Közismert, hogy a posztklasszikus korban
válik felelősségi mércévé a dili=
gentissimus
pater familias diligentiája.[19]
Marton Géza — bár szerinte a iustinianusi
felelősségi rendszer is éppen annyira objektív vo=
lt,
mint a klasszikus, hiszen a diligentissimus pater familias dilige=
ntiáját,
ill. a szintén a klasszikus kort követő időkben
megjelenő exacta diligentiát[20] =
is
absztrakt mintaképnek tekinti — úgy véli, hogy a
klasszikus kor utáni időkben a vétkességi elem
előtérbe került, és ennek legfőbb jele
éppen a „custodia-felelősség culpa-f=
elelősséggé
átidomításában”[21]
mutatkozik meg (említést érdemel még e
helyütt, hogy a diligentissimus pater familias diligentiája,
ill. az exacta diligentia követelménye Marton néz=
ete
szerint nem sokban maradhatott el az objektív,
vétkességtől független custodia-követel=
ménytől).
Nézetem szerint a szövegben nem csupán az „acciderit” szót követő rész, hanem
valószínűleg az első mondat bizonyos része is
interpolált. A
„periculum” szó el!=
7;l
kikerült a „custodiae” kitétel,
mivel a kompilátorok a szövegben föltehetően a culpa veszélyének viselés&eacut=
e;re
gondoltak. Föltételezv=
én
tehát, hogy a klasszikus jogban a conductor operis custodiáért
felelt, a szöveg egyes részei interpoláltak. A
forrásszövegben szereplő első mondat eredeti
formájában vélhetően a
következőképpen szólt:
„Qui columnam transportandam conduxit, si ea, dum tollitur aut portatur aut reponitur, fr= acta sit, ita id custodiae periculum= [22] praestat.”
A felelősségre utaló „periculum
praestat” kifejezést
követő, és az „acciderit” igével záruló rész=
a culpa szó beszúrása miatt
interpolált. A culpá=
ra,
mint a vétkességi felelősség alapjául
szolgáló körülményre történő
utalás egybecseng a felelősséget az általá=
nos
vétkességi felelősséghez képest
szigorúbb mértékre emelő, nem klasszikus eredet=
369;
„diligentissimus…” szövegrésszel.
Föltehetően az „acciderit” szót követő és a „fuissetR=
21; szóval bezáruló teljes
rész a kompilátorok betoldásának eredmén=
ye,
de az ezt megelőző rész is részben interpolá=
lt.
Ugyanis, amennyiben a klasszikus jogra nézve
föltételezzük a vállalkozó custodia-felelősségét, akkor ezzel a
körülménnyel, ill. a szövegben korábban
szereplő „periculum praestat” kitétellel nehezen fér össze a culp&aacu=
te;ra történő hivatkozás, =
amely
körülménytől a custodia-felelősség független.
***
A Földi álta= l is képviselt interpretáció abból az előfeltevésből indul ki, hogy a conductor operis a klasszikus jog szerint custodiáért felelt. A szöv= eg jelentősen megromlott állapotára tekintettel ugyanakkor Földinek kétségtelenül igaza van abban, hogy az eredeti gaiusi mondanivaló felt&a= acute;rására vonatkozó bármilyen kategorikus állásfoglalás kockázatos.[23] A konjunktivitás, ill. a diszjunktivitás problémá= jától eltekintve egyértelmű a szöveg a iustinianusi vétkességi alapú felelősségi szabál= yok (ha úgy tetszik: felelősségi rend) kontextusában.= A klasszikus jogra vonatkozóan ugyanakkor csak interpolációkritikai módszerekkel lehet megkísérelni az eredeti gaiusi szöveg mondanivalójának megállapítását. A klasszikus kori szöveg rekonstrukciója csupán hipotetikus jelleggel lehetséges.
Der Säulentransportfall — eine kleine
Analyse der D. 19, 2, 25, 7, unter Berücksichtigung der objektiven und
subjektiven Theorie der custodia
(Zusammenfassung)
Der Verfasser beschäftigt sich in seinem ku=
rzen
Aufsatz mit einem berühmten und besonders bestrittenen Text von Gaius =
(D.
19, 2, 25, 7). Der Hauptstreitpunkt des sog.
Säulentransportfalles ist bis auf den heutigen Tag die Konjunktivität oder
Disjunktivität. In diesem Aufsatz wird das Wort „eorumqueR=
21;
im disjunktiven Sinn übersetzt. Deshalb wird es unter den Prämiss=
en
festgestellt, daß das Verschulden (culpa) des Gehilfens allein
erforderlich ist.
Der Verfasser folgt der objektiven Theorie der custodia-Haftung; im Zusammenh=
ang
damit bietet der Verfasser auch einen kurzen Überblick über die
verschiedenen Interpretationen von custodia. Wenn die objektive
Interpretation von custodia im klassischen römischen Recht
akzeptiert wird, haftet der Unternehmer („qui columnam transportan=
dam
conduxit”) nicht nur für culpa, sondern auch für=
custodia.
Demgegenüber steht im Text der Hinweis für das Verschulden (cu=
lpa).
Deshalb ist der Fragment teilweise interpoliert;=
nach
der Meinung des Verfassers ist in dem Text unter dem „periculum=
221;
„custodiae periculum” zu verstehen. Der Teil des Textes
zwischen dem Wort „acciderit” und „fuisset̶=
1;
ist wahrscheinlich interpoliert. Dieser Teil — mit dem Hinweis auf die
besondere Sorgfalt der Parteien — hat keine klassische Wurzeln. Der
Verfasser hebt aber hervor, daß =
die
Rekonstruktion des originellen klassischen Textes keineswegs ungefährl=
ich
ist.
* Siklósi Iván egyetemi tanársegéd, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék. E-mail: ivan.siklosi@ajk.elte.hu
[1] A
jogeset mélyreható, széles körű szakirodalmi
apparátusra hivatkozó elemzéséhez ld. pl. R. Zimmermann: The law of
obligations. Roman foundations of the civilian tradition, Oxford 19963,
399skk., ill. a legújabb hazai szakirodalomból Földi A.: A
másért való felelősség a római jogb=
an,
Bp. 2004, 295—300. A könyvtárakat megtöltő irod=
almi
hivatkozások teljes körű ismertetésétől
eltekintek, ebben a tekintetben jelentős részben a Földi: id. h. á=
;ltal
hivatkozott irodalomra utalok; az egyes további hivatkozásokra
nézve ld. még az alábbiakban írottakat.
[2] <= span style=3D'text-transform:uppercase'>M. Kaser—R. Knütel: Römisches Privatrecht, München 200317, 230.
[3] „Aki oszlop szállítására vállalkoz= ott, ha az oszlop az elmozdítás, szállítás va= gy lerakás során eltörött, ezért a veszélyért akkor áll helyt, ha őt, vagy azokat, akiknek a munkáját igénybe vette, valamilyen gondatlanság terheli: a vétkesség pedig hiányzi= k, ha mindent megtettek, amire egy igen gondos személy ügyelt volna. Ugyanez a megítélés, ha valaki hordók vagy gere= nda szállítására vállalkozott: és ugy= anez alkalmazható további esetekre is.”
[4] T= együk hozzá már itt: amennyiben a vétkesség egyáltalán feltétele a felelősség megállapításának. Közismert, hogy a szakirodalomban általában elfogadott objektív elmélet szerint a klasszikus római jogban a custodia objektív, a vétkességtől független felelősséget jelentett (ezzel kapcsolatban — szakirodalmi hivatkozásokkal — ld. az alábbiakban kifejtetteket). — Knütel a forrásszöveg fordításában is jelzi az „eorumque” kifejezés kétféle visszaadásának lehetőségét (und / oder), ld. Kaser—Knütel: id. m. 230. Zimmermann: id. m. 399 is kiemeli, hogy a „que” tapadószót a források olykor diszjunktív értelemben („vagy= 221; értelemben) használják. Ld. még ehhez a problémához Föl= di: A másért való felelősség (id.), 296= .
[5] E= nnek említése azért szükséges, mert teljesítési segéd rabszolga is lehetett; a szakirodalo= mban többen hangsúlyozzák azt az álláspontot, h= ogy a bérbe adott rabszolgák munkája jelentősebb volt= a szabad bérmunkánál, ugyanakkor a császárkorban a rabszolgák is vállaltak bérmunkát, immár locatio conductio operarum keretében. A bérbe adott rabszolgák munkája esetén nyilván locatio conductio reiről van szó. Az újabb irodalomban mindenekelőtt Alfons Bürge müncheni professzor mutat rá meggyőző erővel arr= a, hogy a mercennarius szó a forrásokban igen gyakran rabszolgára alkalmazott megjelölés („Bezeichnung für einen Sklaven”). Az egész problémához l= d. A. Bürge: Der mercennariu= s und die Lohnarbeit, SZ 107 (1990), 80skk., ill. összefoglalóan = Földi: A más&eacut= e;rt való felelősség (id.), 288.
[6] L= d. Földi: A más&eacut= e;rt való felelősség (id.), 296.
[7] L= d. ekként Földi: <= i>A másért való felelősség (id.), 300.
[8] <= span style=3D'text-transform:uppercase'>F. Schulz: Die Haftung fü= r das Verschulden des Angestellten im klassischen römischen Recht, Zeitschrift für das Privat- und öffentliche Recht der Gegenwart 38 (1911), 26. Vö. Földi: A másért való felelősség (id.), 297.
[9] Az interpoláció kérdéséhez és a sz&o= uml;veg klasszikus kori rekonstrukciójához ld. részletesebben = az alább kifejtetteket.
[10] = A tignum más vonatkozásban mindenféle építőanyagot jelöl (ld. pl. Gai. D. 41, 1, 7, 10, a= hol a jogtudós megállapítja, hogy „appellatione a= utem tigni omnes materiae significantur, ex quibus aedificia fiunt”), vö. az actio de tigno iuncto nevű, duplumra men!= 7; keresettel.
[11] Ezzel a Knütel á= ;ltal Hauptstreitpunktként aposztrofált problémával a továbbiakban nem kívánok külön foglalkozni, ugyanis már a tényállás megállapítása sor&aacut= e;n, premisszaként leszögeztem, hogy az „eorumque” kifejezést diszjunktív értelemben fordítom.
[12] = Földi: A más&eacut= e;rt való felelősség (id.), 296 szerint ez az eset fő problémája, amelyhez képest eltörpül a konjunktivitás fentiekben már vázolt problémája.
[13] = A custodia szakirodalma könyvtárakat tölthetne meg; ebben a rövid elemzésben nyilvánvalóan nincs módom a custo= dia-felelősség mibenlétével részletesebben foglalkozni. Már ma= ga a „custodia” kifejezés is a forrásokban többféleképpen magyarázható terminusként használatos, miként arra pl. Zimmermann: id. m. 194 is rámutat. Eredetileg és elsődlegesen a „custodiam praestare” kifejezés minden bizonnyal az adós aktuális, a kötelem által megkövetelt magatartására utal, ekként a kötelem tartalm&aacu= te;t jelöli, és nem custodiáért való felelősséget jelent (ld. ekként pl. C. A. Cannata: Ricerche sulla responsabilità contrattuale nel diritto romano, Milano 1966, 23; vö. Zimmermann: id. m. 194). Az újabb szakirodalomban — általában, de korá= ;ntsem kizárólagosan — objektív értelemben fölfogott custodia-felelősség elmélettörténetével kapcsolatban e helyütt csupán néhány megállapítást teszünk. — A custodia-felelősségre vonatkozó elméleti viták J. Baron: Diligentia exactissima, diligentissimus paterfamilias oder= die Haftung für Custodia (Archiv für die civilistische Praxis, 1869, 44skk.) c. művével vették kezdetét. Baron úgy vélte, hogy a klasszikus jog idején a más tulajdonában álló dolgot magánál tartó érdekelt adós vétkességétől függetlenül felelőss= éggel tartozik. Ez a felelősség kiterjed az ún. kisebb baleset= ekre is (Baron szóhasználatában „niederer Zufall”, vagyis a vis maiorral, mint isteni erővel szembeállítva: „alsó baleset”). A korábban elfogadott, Hasse<= /span> nevéhez köthető tudományos nézet ugyanis az volt, hogy a custodia-felelősség dolog őrzésére irányuló gondosság (dil= igentia in custodiendo), tehát ez a felelősségi forma lényegében diligentia. Megjegyzem egyébké= ;nt, hogy — bár nem teljesen egyértelműen, de — a iustinianusi törvényművekből, különöse= n az Institutiókból is leginkább ez olvasható ki (hi= szen a mű általában együtt említi a custodi&aa= cute;t a diligentiával). Baron ugyanakkor a custodia-felel= 37;sség objektív jellegére helyezi a hangsúlyt, megszabva ezze= l az irányt a további kutatásoknak. Windscheid elism= eri az objektív custodia-fogalom (technische Custodia) létjogosultságát a szubjektív fogalom (mely sze= rint a custodia nem más, mint diligentia in custodiendo<= /i>, vagyis őrzésre irányuló gondosság) mellett (ill. azzal szembeállítva), ám lényegesen szűkebb körben, mint Baron (csupán a receptum nautarum<= /i> cauponum stabulariorum, a raktárvállalkozó esetében, valamint annál az adósnál, aki megbecsülve veszi őrizetbe a dolgot; ld. B. Windscheid—Th. Kipp: Lehrbuch des Pandektenrechts, I, Leipzig 19069, 264). Az interpoláció-kutatás módszerével először Lusignani közelített a kérdéshez, aki a szubjektív custodia-fogalom híve; nézete szerin= t a custodia-felelősség a klasszikus római jogban nem ment túl a culpa in custodie= ndo határán, ezt a felelősséget ugyanis csak a kompilátorok formálták át objektív, a vis maior határáig terjedő helytállási kötelezettséggé. Lusignani nézetének ismertetéséhez ld. M= arton G.: A polgári jogi felelősség (sajtó alá rendezte Zlinszky J.), Bp. 1992, 355 (Lusignani nézete egyébiránt meglehetősen elszigetelt maradt, ennek okaira nézve ld. Földi= : A másért való felelősség [id.], 298= 267; megjegyzem, hogy még maga Marton is Schulz kritikai ismertetése alapján hivatkozik az ő nézetére). A szakirodalom nagyra értékeli Seckel custodia-taná= ;t, aki Lusignanival ellentétben úgy véli, hogy a custo= dia-felelősség éppen a klasszikus jogban jelentette a vis maior határáig terjedő objektív (a casus minorok= ért, tehát elsősorban a lopásért és a dologrongálásért fennálló) felelősséget, amit a kompilátorok alakítottak át a rendes, vagy a felemelt diligentia-mérték szerinti őrzési kötelezettséggé (diligent= ia in custodiendo). Seckel interpoláltnak tekint minden olyan forrást, amely az objektív klasszikus nézettel ellentétes. Nézete szerint a klasszikus jogban custodia-kötelezett a commodatarius, a conductor rei, továbbá a megrendelőtől átvett dolgok vonatkozásában a= conductor operis; a horrearius (raktárvállalkozó), a = nauta, a caupo és a stabularius; az önként kínálkozó depositarius, a creditor pignerati= cius; a socius, ha a közös dolog egyedüli őrizetében van; végül adásvételn&eacu= te;l a venditor a még nála maradt, az emptor által át nem vett dologra nézve (ld. H. G. Heumann—E. Seckel: Handlexikon zu den Quellen des römischen Rechts, Jena 1914, s. v. custodia). Megállapítható, hogy az újabb szakirodalomban az objektív custodia-tan vált uralkodóvá. Marton Géza is több írásában is foglalkozo= tt az objektív custodia-felelősséggel. Első ily= en tárgyú, nagy hatású tanulmánya 1924-ben jelent meg, Felelősség custodiáért címmel, melyben Marton bizonyította, hogy a custodia-f= elelősség eredetileg független volt a vétkességtől. Né= zete szerint történetileg lehetséges, hogy a custodia-= felelősség megelőzte a bonus pater familias diligentiájának általánossá válását, de bizonyosra veszi, hogy a custodia mint önálló felelősségi forma csak a bonae fidei iudiciumok kialakulása után megnyílt fejlődés keretében jött létre. Marton a klasszikus kori custod= ia-felelősség objektív jellegét hangsúlyozza, sőt az egé= sz klasszikus felelősségi rendszert objektívnek tekinti. Bár a legtöbb romanista szerző a custodia objektív elméletét fogadja el, ma is vannak képviselői a custodia szubjektív értelmezésének, ld. mindenekelőtt R. Robaye: L’obligation = de garde. Essai sur la responsabilité contractuelle en droit romain, Bruxelles 1987. — Az egész problémára néz= ve a releváns irodalmi álláspontok összefoglalásával ld. Marton: A polgári jogi felelősség (id.), 356sk., valamint= Molnár I.: A róm= ai magánjog felelősségi rendje, Szeged 1994, 169skk., i= ll. áttekintő jelleggel F&= ouml;ldi: A másért való felelősség (id.), 231= sk. A receptum-felelősség és a custodia viszonyának kérdéséhez ld. a hazai szakirodalomból Földi = A.: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban, Bp. 1997, 103skk.
[14] Közismert, hogy Gaius tankönyvében (3, 205) a fullo és a sarcinator példáján keresztül mutatja be az actio furti aktív legitimációját (az érdekeltség döntő jelentőségű a lopási kereset aktív legitimációja tekintetében; ld. Gai. 3, 2= 03: „furti autem actio ei competit, cuius interest rem salvam esse”). Egyes szerzők szerint (mivel Gaius a locatio conductio operis esetei között csak a fullo és a sarcinator felelősségét tárgyalja) a custodia csak rájuk vonatkozott, de ma már szélesebb körbe elfogadott az az — általam is elfogadható — nézet, mely szerint Gaius a ruhatisztító és a foltozó szabó eseteit csak exemplifikatíve emlí= ti; ezért megengedhető az a következtetés, hogy a klasszikus jogban a conductor operis általános jellegg= el custodia-kötelezett. Az utóbbi nézetet képviseli többek közö= tt Zimmermann: id. m. 399, il= l. Kaser—Knütel: id. m= . 225. További releváns irodalomra nézve ld. Földi: id. m. 297. = p>
[15] = A custodia-felelősség létrejöttét számos tekintélyes szerző nézete szerint a bizonyítási szükséghelyzetből (Beweisnotstand) fakadó nehézség indokolta. Az Exner osztrák tudós által megalkotott fogalomra Marton gyakran hivatkozik. Marton lényegében a kizárólagos fizikai őrizetbe vételből fakadó bizonyítási nehézségek, valamint a custodiens diligentiáj&a= acute;nak ellenőrizhetetlensége alapján következtet a cust= odia, mint felelősségi forma létrejöttére.
[16] = Az újabb romanisztikai irodalomban ugyanis az interpolációmentesség vélelme érvényesül, az általában elfogadott nézet szerint abból kell kiindulni, hogy többség&= uuml;kben tartalmilag is klasszikus szövegekről van szó. Az eg&eacut= e;sz problémához ld. mindenekelőtt M. Kaser: Zur Methodologie der römischen Rechtsquellenforschung, Wien 1972, ill. R. Knütel: Nicht leichter, aber um so reizvoller. Zum methodolo= gischen Vermächtnis Max Kasers, SZ 115 (1998).
[17] = M. Kaser: Das römische Privatrecht I, München 19712, 57186 ú= gy véli, hogy a szöveg „bis acciderit jedenfalls echt”. A régebbi irodalomra történő hivatkozásokat ld. uo.
[18] = Földi: A más&eacut= e;rt való felelősség (id.), 300.
[19] =
Ld.
pl. Inst. 3, 24, 5: a bérlő olyan mértékű
gondosságot köteles tanúsítani, „qualem
diligentissimus pater familias suis rebus adhibere solet”. A
„leggondosabb családapa” gondosságának
mércéje, ill. az „exactissima diligentia” =
(a Basilikához
fűzött scholionokban: akrotaté epimeleia)
mércéje föltehetően bizánci
találmány; ezt a nézetet képviseli pl. F. M. de Robertis: La
responsabilità contrattuale nel sistema della grande compilazione
I—II, Bari 1982—83, 325skk.; az olasz romanista
nézetére Molná=
;r:
id. m. 228 is külön utal.
[20] = Ld. pl. Inst. 3, 14, 2: „At is, qui utendum accepit, sane quidem exact= am diligentiam custodiendae rei praestare iubetur nec sufficit ei tantam diligentiam adhibuisse, quantam suis rebus adhibere solitus est”.= A haszonkölcsönbe vevő a forráshely tanúsá= ;ga szerint rendkívüli gondosságot (exactam diligentiam)<= /i> köteles tanúsítani; nem elég, ha csupán an= nyi gondosságot tanúsított, amennyit a saját ügyeiben szokott tanúsítani (a commodatarius fele= lőssége a forrásszövegben a culpa in concretóért való felelősséggel kerül szembeállításra). A commodatarius felelősségének mércéjét a szöveghely a „diligentia in suis rebus” mércéjével veti egybe, megállapítv&aacut= e;n, hogy itt szigorúbb felelősségről van szó. = p>
[21] = Marton: A polgári jogi felelősség (id.), 49.
[22] = A „periculum” szó használata önmagában nem elegendő, hiszen esetünkben nem veszélyviselési, hanem felelősségi tényállásról van szó, ugyanakkor a „custodiae periculum” kitétel használata egyébként sem ellenkezik a forrásokkal. A magam részéről tehát Schulz interpretációját fogadom el. Kaser: id. m. 512 is rámutat arra, hogy a rómaiak periculumról beszélnek a custodia-kötelezettség megsértése útján előállott ká= ;rok esetén is („Doch sprechen die Römer von periculum bisweilen auch bei Schäden durch Verletzung einer custodia-Pfli= cht.”).
[23] = Földi: A más&eacut= e;rt való felelősség (id.), 300. Ezért a szerz!= 7; is érezhető óvatossággal ismerteti saját, a forrásszöveggel kapcsolatos álláspontját. =