MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C89E80.C3604D50" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C89E80.C3604D50 Content-Location: file:///C:/9F2B2A93/siklosi33.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Siklósi Iván
N&ea=
cute;hány
adalék a causa és a consideration fogalmához**
1.=
span> A pandektista hagyományok alapján=
a
hazai jogi tradíció nem tekinti a kontraktus fogalmi
elemének a kauzát mint a szerződésköté=
;sre
ösztönző motívumot, valamint az
ellenszolgáltatás (co=
nsideration)
meglétét, hanem e vonatkozásban csupán a felek
akaratnyilatkozatának összhangját és az
akaratnyilatkozat joghatásra irányultságát emeli
ki.
Rövid dolgozatomban a szerződés=
fogalom
tekintetében két igen vitatott és
különböző jogrendszerekhez kötődő, sokat
vitatott tételes jogi kategória: a kauza, ill. a consideration fogalmának l&=
eacute;nyegét
kívánom dióhéjban bemutatni.
2.=
span> Említést érdemel, hogy,
miként a pacta sunt servanda=
elve, úgy maga a causa-tan is
kánonjogi gyökerekre vezethető vissza. Ezzel
kapcsolatban Meder leszögezi, hogy a causa
— amely jogalapot, „materiális
célmeghatározást” jelent — a
kánonjogban az a jogi kritérium, amelynek alapján a
jogilag kötelező nyilatkozatok elhatárolhatók a
„komolytalan” vagy „ésszerűtlen”
nyilatkozatoktól.[1] Ez szorosan
összefügg a pacta sunt se=
rvanda
elvének kialakulásával; miként a kánonjog
szerződési jogával foglalkozó Helmholz
rámutat, a kánonjogászok a causa fogalmát valamennyi szerződés
részévé tették.[2]
A kánonjogi causa-tan
lényeges elemeit a ius commu=
ne
is átvette. Jól látható, hogy
Franciaországban és a francia jog által inspirá=
lt
jogrendszerekben a causa-fogalom
még ma is a kánonjog által neki tulajdonított
funkciót tölti be.[3] Franciaországban
— mindenekelőtt Domat és Pothier tanai alapján =
212;
a cause a tételes jog eg=
yik
alapvető fogalmává vált. Pothier Traité des obligations c., a Code civil megszövegezése és
általában a modern kötelmi jog dogmatikája
szempontjából is alapvető jelentőségű
művében leszögezte, hogy „minden
kötelezettségvállalásnak tisztességes jogalappal kell rendelkeznie” (&la=
quo; Tout
engagement doit avoir une cause honnête. »).
Nyilvánvalóan inspirálta ez=
az
elv a Code civil megalkot&oacut=
e;it a
szerződésfogalomra vonatkozó szakasz megszövegez&ea=
cute;se
és kauza-koncepciójuk kialakítása során.=
A francia Code civil 1131. és =
1133.
cikkei egyértelműen Domat és Pothier tanainak
hatását tükrözik.[4] A Code civil 1108. cikke =
(« Des
conditions essentielles pour la validité des conventions »=
;)[5] a szerződés
érvényességi kellékei között
említi a szerződő felek
kötelezettségvállalásra irányuló
megegyezését (« consentement de la partie qui
s’oblige »),[6] a kötelem
tárgyát (« objet de l’obligation »=
;),
a megengedett kauzát (« cause licite »), valam=
int
a fél szerződéskötési képesség=
ét
(« capacité de contracter ») is.[7] A Code civil 1131. cikke kimondja, hogy a cause nélküli kötelemnek nem lehet semmilyen
joghatása.[8]
A szakirodalom a cause-zal szem=
ben
két alapvető követelményt támaszt: az egyik a
már említett tisztességesség, a másik pe=
dig
a hasznosság; ezt a két kritériumot a Code civil a „licite” terminussal fejezi ki.[9]
Hasonló megoldást követ az
A francia kódex megoldásáho=
z igen
hasonló a spanyol Código civil konstru=
kciója
is, amelynek 1261. cikke[11] a szerződé=
;sek
érvényességéhez szükséges
esszenciális kellékek („De los requisitos esenciales para la validez de los contratos”=
) között a szerződő felek
megállapodását (consentimiento
de los contratantes), a kötelem tárgyát (objeto) és a causát említi.
A kauza, ill. a spanyol Código civil 1261. cikke az egyik, az Európai
Bíróság elé került
példaértékű ügyben (Marleasing S.A. v.
Comercial Internacional de Alimentación, C-106/89 [1990], ECR
I-4135) is fontos kérdéssé vált. A
közösségi jogi szakirodalomban sokszor hivatkozott jogeset=
ben[12] a
bíróság kimondta a közösségi joggal
konform értelmezés (i=
nterpretation
in conformity with Community law) nemzeti jogalkalmazót terhel=
337;
kötelezettségét. A Marleasing nevű
részvénytársaság arra történő
hivatkozással támadta meg a Comercial Internacional de Alimen=
tación
nevű spanyol társaság alapító okirat&aacut=
e;t,
hogy az — mint színlelt szerződés — semmis,
és a spanyol ptk. 1261. cikke értelmében jogalappal (causa) nem rendelkezik. Az alpere=
si
pozícióban lévő spanyol társaság a
Marleasing keresetével szemben arra hivatkozott, hogy a spanyol jogba
még át nem ültetett 68/151-es irányelv (az &uacut=
e;n.
első társasági irányelv) a színlelé=
st
nem sorolta fel a semmisségi okok között. A direktí=
va
szabályozása nagyon szigorú; kifejezetten úgy
rendelkezik, hogy csak a 11. cikkben taxatív jelleggel felsorolt
esetekben lehet kimondani az alapító okiratok
semmisségét, ezek között pedig nem szerepel a
színlelés. Annak ellenére, hogy a még át=
nem
ültetett irányelv nem vált a belső jog
részévé, a spanyol bíró az adott esetben
köteles volt figyelmen kívül hagyni a Código civil fentebb hivatkozott, a belső jog
szempontjából alapvető jelentőségű
cikkét.
Mit is takar közelebbről, ebben az
összefüggésben a kauza terminusa?
A cause<=
/i>
fogalmát a francia jogalkotó nem definiálta,[13] számos
vitát indukálva ezzel a fogalom valódi
jelentését és tartalmát illetően. A francia
jogirodalomban ma egyaránt ismert a cause
klasszikus objektív (concept=
ion
classique objective) és modern szubjektív (conception moderne subjective)
megközelítése.[14] Ugyanakkor nem csak a
jogalkotó nem határozta meg a kauza fogalmát; e
tekintetben újabban Ranieri is rámutat arra, hogy „a causa egységes tanán=
ak
kidolgozásáig az európai jogtudomány nem jutott
el”.[15]
Ennek tudható be a fogalom meglehetősen sokrétű
értelmezése. Gaudemet is megállapítja, hogy a k=
auzát
gyakran nehéz definiálni, sőt hozzáteszi, hogy ma=
ga a
szó is pontatlan.[16] A szerző ugyanitt
kifejtett megállapítása szerint a cause „olykor azt a motívumot jelöli, ami arra
ösztönöz egy felet, hogy szerződést
kössön”,[17] más esetekben
pedig en réalité a
kötelem forrását jelöli. A francia romanista ugyana=
kkor
utal arra is, hogy egyes szerződéseket (ilyen pl. a róma=
i stipulatio) a felek kauza
nélkül kötnek meg. Zimmermann a kauza
vonatkozásában rámutat arra, hogy egy
szerződés érvényességéhez
szükséges, hogy azt a felek komolyan vegyék.[18] Nézete szerint=
a „cause” terminusa
egyszerűen a szerződés tartalmát jelöli.[19]
A XVII. és a XVIII. század n&eacut=
e;met
szerzőinél ugyanakkor — Zimmermann szavaival — a ka=
uza
terminusa és eszméje eltűnt a szerződés defi=
níciójából.[20] Meder ennek oká=
;ul
rámutat arra, hogy Németországban a causa fogalmát az akaratnyilatkozat (Willenserklärung) fogalma szorította ki.[21] Nem véletlen az
sem, hogy a kauza nem található meg a szerződés
fogalmi elemei között a nem a Code
civil által inspirált polgári
törvénykönyvekben. Ugyanerre a tényre utal a korabe=
li
német és a holland szakirodalom vonatkozásában
Ranieri is.[22]
A cause<=
/i>
problémájának további, részletesebb elem=
zésére
e helyütt nincsen mód, csak utalni kívánok arra, =
hogy
ez a terminus többféle jelentéssel bíró (i=
tt
csak a cause efficiente é=
;s a cause finale fogalmának
különbségét szeretném kiemelni), igen vitato=
tt
és régtől fogva sokat kritizált kategória.
Ebben a tekintetben csupán Planiol radikálisan kritikus
nézetére („anticausalisme”) kívánok
hivatkozni, aki a cause
teóriáját történeti tévedésn=
ek
tartotta, egyben a cause-t
feleslegesnek titulálta, rámutatván arra, hogy Domat e=
gy,
a római jogban ismeretlen fogalmat alkotott meg.[23]
=
3.=
span> Ismert, hogy az angol jog a kontinentális
jogéhoz képest merőben eltérő szerződ&e=
acute;si
konstrukciót (doctrine of
consideration) dolgozott ki. A szerződés morális
alapját az angol jogfelfogás a szerződési
ígéretet tevő fél irányában az
ígéret betartása iránt támasztható
alapos elvárásban látja.[24] A consideration-tan —
ahogy Vékás Lajos fogalmaz — „az angol
jogfejlődés leghírhedtebb
építőköve”,[25] más,
szintén igen szemléletes megfogalmazásban:
„évszázadok óta az angol szerződési =
jog
összetartó kapocsa”.[26] Ranieri rámutat
arra, hogy a causa tanát=
Lord
Mansfield próbálta a korabeli angol jogba a consideration helyett recipiálni — siker
nélkül.[27] A „causa contractus” kontinentális és a=
consideration angol jogi fogalma k=
orántsem
azonosítható egymással, a fogalmak történe=
ti
fejlődése is egymástól teljesen független&uu=
ml;l
ment végbe.[28]
=
Az angol jog a kontinentális jogokn&aacut=
e;l
korábban eljutott a formátlan megegyezés
kötelező erejének elismeréséig. A consideration
kérdéskörét a XVI. századi common law-ban vizsgál&oacu=
te;
Ibbetson rámutat arra, hogy a század elejének esetjoga
igencsak konfúzus, és a „consideration”
szó még nagyon sokféle értelemben
használatos.[29] Az 1560-as
évektől kezdve már jogesetek egész sora
vizsgálja a considerationt,[30] ami a XVII. szá=
;zad
elejére már egyértelműen az eredményes
perlés feltételévé vált (Slade’s Case, 1602).[31] A consideration a szerződés
létrejöttének kritériuma: már Blackstone is
nagy hangsúllyal mutatott rá arra, hogy a consideration „olyan abszolút mérték=
ben
szükséges a szerződés
megkötéséhez”, hogy egy nudum pactum, vagy egy olyan megállapodás, amely =
arra
irányul, hogy az egyik fél a másik fél
kompenzációja nélkül tegyen vagy fizessen valamit,
„jogilag teljesen érvénytelen” („totally vo=
id
in law”).[32]
(Talán annak jelét láthatjuk Blackstone-nál, ho=
gy
az angol jogban is alkalmazható a nemlétező
szerződésnek a kontinentális jogirodalomban kidolgozott
kategóriája, ill. már Blackstone felismerte, hogy a consideration nélküli
szerződés nem pusztán érvénytelen, hanem
még létre sem jött?[33] A
szóhasználat [nem egyszerűen „void”, hanem
„totally void”] erre látszik utalni.)
=
Az angol „law
of contracts” (és nem law
of obligations, amely utóbbi nem tételesjogi, hanem a
kontinentális jogi nyelvekből kölcsönzött jogtud=
ományi
kategória) a kötelező erőt arra alapozza, hogy a
teljesítést az adós ellenszolgáltatás (consideration) fejében
elvállalta; ahogyan Parry fogalmaz, az angol jogban a
szerződés kikényszeríthetősége
irányában a writ[34] of assumpsit tárta szélesre az ajtót.[35] A szerződé=
;s
kötőerejének alapjául tehát az szolgá=
l,
hogy a felek kölcsönösen szolgáltatást
ígérnek egymásnak, ugyanis minden szerződés
magában foglalja az action of
assumpsit igénybevételének
lehetőségét.[36] Mint arra Zimmermann
rámutat, az angol jogban a c=
onsideration
jelenléte szolgáltatja egy szerződési
ígéret kikényszeríthetőségén=
ek
rendes jogalapját.[37] A common law felfogása szerint consideration nélkül nincs szerződés, i=
ll. consideration hiányá=
ban a
megállapodás nem kényszeríthető ki;[38] az ingyenes
szerződési ígéretek ki voltak rekesztve a
kontraktuális debt
tartományából.[39] Ebből fakad az a
lényeges körülmény, hogy míg a
kontinentális jogokban visszterhes szerződéseknél=
a
szolgáltatás és az ellenszolgáltatás k&o=
uml;zötti
feltűnő értékkülönbség
érvénytelenségi ok, addig az angol jogban az ellenszol=
gáltatásnak
nem feltétele az értékarányosság, m&aacu=
te;s
szóval nem szükséges, hogy a consideration egyben adekvát is legyen.[40] A consideration ugyanakkor valódi kell, hogy legyen, tov&a=
acute;bbá
kifejezetten az ígérvényestől kell, hogy
származzék, valamint nem lehet múltbeli.[41]
** Jelen tanulmány az OTKA K 60756 sz. („A kötelmi jog egyes általános részbeli jogintézményeinek történeti meghatározottsága”, témavezető: Földi András) projekt= um keretében készült. A rövid terjedelmet az magyarázza, hogy jelen írás — amely valób= an csak adalék-jelleggel vizsgálja a kauza és a consideration fogalmát R= 12; a jogügylet és a szerződés fogalmának történetéhez írott nagyobb terjedelmű, az Állam- és Jogtudományban a közeljövőben megjelenő tanulmányom szövegét egészí= ti ki.
[1] „Pax servetur, pacta custodiantur”; Liber Extra, 1, 35, 1 de pactis. Vö. pl. R. H. Helmholz: Contracts and the canon law, in: J. Barton (ed.): Towards a gen=
eral
law of contract, Berlin 1990, 50; =
R.
Zimmermann: The law of
obligations. Roman foundations of the civilian tradition, Oxford 19963,
543; S. Meder: Rechtsgeschichte. Eine Einführung=
,
Köln—Weimar—Wien 20052, 145.
[2] Helmholz: id. m.<= /i> 51.
[3] Meder: id. m. 146.
[4] Vö. F. Terré—Ph. Simler—Y. Lequette: Droit civil. Les obligations, Paris 19966, 271.
[5] « Quatre conditi=
ons
sont essentielles pour la validité d’une convention :
Le consentement de la parti=
e qui
s’oblige ;
Sa capacité de contr=
acter
;
Un objet certain qui forme =
la
matière de l’engagement ;
Une cause licite dans lR= 17;obligation. »
[6] A consentement kettős jelentésű fogalom a francia szerződési jogban; egyrészt a felek ügyleti akaratának manifesztációját, másfelő= ;l, a szó etimológiai értelmében (vö. lat. cum sentire) a felek szerződéskötésre irányuló akaratának „összhangját” (« accord des volontés »), a „két akarat találkozását” (« le concours de deux volontés »)<= span lang=3DFR> is jelenti. Vö. Terré—Simler—Lequette: id. m. 79sk.
[7] A Code civil 1108. cikkéhez és annak keletkezéstörténetéhez (különös tekintettel Pothier hatására) ld. legújabban B. Schmidlin: Du consentement d= e la partie qui s’oblige et de la cause licite dans l’obligation dans l’art. 1108 du Code civil français, in: Festschrift fü= ;r Bruno Huwiler zum 65. Geburtstag, Bern 2007, 591skk.
[8] « L’obligation sans cause= 8230; ne peut avoir aucun effet. » A Code civilben foglalt szabály magyarázatára nézve (« pourquoi cette règle? ») ld. <= span style=3D'text-transform:uppercase'>Terré—Simler—Lequette= : id. m. 272.
[9] Így Schmidlin: Du consentemente (id.), 599skk.
[10] „I requisiti del contratto sono:
1) l’accordo delle parti (1326 e seguenti,
1427);
2) la causa (1343 e seguenti);
3) l’oggetto (1346 e seguenti);
4) la forma, quando risulta che è prescri= tta dalla legge sotto pena di nullità (1350 e seguenti).” <= /p>
[11] „No hay contrato sino cuando concurren los
requisitos siguientes:
1. Consentimiento de los contratantes.
2. Objeto cierto que sea = materia del contrato.
3. Causa de la obligaci&o= acute;n que se establezca.”
[12] Vö. pl. G. A. Benacchio—B. Pasa: A Common Law for Europe, Budapest—New York 2005, 235.
[13] A Code civil meghatározza ugyanakkor a cause illicite fogalmát; az 1133. cikk szerint a kauza n= em megengedett, ha törvény által tiltott, valamint ha ellentétes a jó erkölcsökkel vagy a közrenddel= . A causát az olasz kóde= x sem definiálja, a Codice civile<= /i> is meghatározza ugyanakkor a ca= usa illecita fogalmát; az olasz kódex 1343. cikke szerint „a causa nem megengedett, amikor ellentétes az imperatív normákkal, a közre= ndbe avagy a jó erkölcsbe ütközik”.
[14] Ezekre nézve l= d. összefoglalóan pl. G. Hubrecht—G. Vermelle: = Droit civil, Paris 199315, 120sk.
[15] A kérdé= shez összefoglalóan ld. F. Ranieri: Europäisches Obligationenrecht, Wien 20032, 380skk.
[16] J. Gaudemet: Droit privé romain, Paris 20002, 263.
[17] Gaudemet: id. h.<= /i>: « désigne parfoi= s le motif qui a incité une partie à contracter ».
[18] Zimmermann: id. m= . 553. Vö. Gaudemet: id. m. 262, aki szintén leszögezi, hogy a megállapodásnak komolynak kell lennie.=
[19] Zimmermann: id. m= . 553.
[20] Zimmermann: id. h= . A fő terület, ahol a caus= a problémája a német jogban még ma is szerepet játszik, a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályozás, vö. Meder: id. m.= 146.
[21] Meder: id. m.= 409.
[22] Ranieri: Europ&au= ml;isches Obligationenrecht (id.), 381.
[23] Planiolnak a caus= e totális kritikáját megfogalmazó nézetét idézi Terré—Simler—Lequette: id. m. 271.
[24] Goodhart nézetét („the moral basis of contract is that the promisor has by his promise created a reasonable expectation that it will be kept”) D. H. Parry: The sanctity of contracts in English law, London 1959, 1sk. idézi.
[26] D. J. Ibbetson: A historical introduction to the law of obligations, Oxford 1999, 236: „consideration had been for centuries the linchpin of the English law= of contract”.
[27] Ranieri: Europ&au= ml;isches Obligationenrecht (id.), 3813.
[28] Ranieri: uo.
[29] D. J. Ibbetson: C= onsideration and the theory of contract in sixteenth century common law, in: J. Bart= on (ed.): Towards a general law of contract, Berlin 1990, 67skk.
[30] Ibbetson: Conside= ration (id.), 67.
[31] Ld. pl. Vékás: id. m. 55, ill. Helmholz: id. m.<= /i> 65. Ettől kezdve „an action of assumpsit requires a good consideration” — mutat rá Ibbetson: Consideration (id.), 67.=
[32] Sir W. Blackstone: Commentaries on the laws of England, 2, London 17839, 445: „A consideration… is so absolutely necessary to the forming of a contrac= t, that a nudum pactum, or agreeme= nt to do or to pay any thing on one side, without compensation on the other, is totally void in law”. Vö. a legújabb irodalomból <= span style=3D'text-transform:uppercase'>M. Th. Fögen: Vom „Typenzwang” des römischen Rechts, in: Festschrift für Bruno Huwiler zum 65. Geburtstag, Bern 2007, 260sk. = p>
[33] Ebbe a kérdésbe itt nem tudunk mélyebben belemenni; a nemlétező szerződés problémájá= hoz ld. a hazai szakirodalomból Földi A.—Hamza G.: A r&oacut= e;mai jog története és institúciói, Bp. 2006= 11, 39010, részletesebben pedig Siklósi I.: A nemlétező szerződés jogdogmatikai kategóriája és esetkörei a római jogban, Jogelméleti Szemle, 2005/4. sz. [http://jesz.ajk.elte.hu/], ill. Uő: A nemlétező szerződések problémája a római jogban és a modern jogokban, Acta Juridica et Politica Szeged tom. 67 f= asc. 19 (2005). Néhány vonatkozásban azonban szükségesnek tartom kiegészíteni a tárgykörben korábban megjelent tanulmányaimban foglaltakat.
Ismert, hogy a
nemlétező jogügylet fogalmát első ízben
— bizonyos pandektista előzmények (vö. pl. H. Dernburg: Pandekten, I, Berlin 19006, 21211, aki a =
jogi
lekötelezésről kifejezetten mint a jogügylet
létezésének követelményéről
ír [„ein Rechtsgeschäft ist vorhanden…”])
alapján — Ludwig Mitteis dolgozta ki mindenekelőtt a Gai.=
3,
176 elemzése alapján (L. Mitteis:
Römisches Privatrecht bis auf =
die
Zeit Diokletians I. Grundbegriffe und Lehre von den juristischen Personen=
i>,
Leipzig 1908, 249sk.). A finom terminológiai distinkciók
iránt e tekintetben kevésbé fogékonynak
tűnő újabb német szakirodalom azonban csak
elvétve foglalkozik a nemlétező szerződés
dogmatikai kategóriájával (ld. mindazonáltal W. Flume: Allgemeiner Teil des bürgerlichen Rechts, II. Das
Rechtsgeschäft, Berlin—Heidelberg—New York 19924<=
/sup>,
550, aki röviden szól a jogügylet létre nem
jöttének [„Nicht-=
Entstehen”]
kategóriájáról, „Nicht-Rechtsgeschäf=
t”-nek
minősítve pl. az olyan adásvételi
szerződést, amely a vételárban való
megállapodást nem tartalmazza, elhatárolva azt az
érvénytelen jogügylettől. Flume ugyanakkor csak
csekély gyakorlati jelentőséget tulajdonít a
„nem-jogügylet” és a semmis jogügylet
közötti különbségtételnek).
A francia jogirodalomb&oa= cute;l ebben a tekintetben pl. az Hubrech= t—Vermelle-tankönyvre, ill. a Terré—Simler= 8212;Lequette-féle kötelmi jogi kézikönyvre utalhatunk, amelyek röviden = foglalkoznak az „inexistence de l’acte juridique” kérdéskörével.
A nemlétező
jogügylet római jogi problematikája elsősorban az o=
lasz
romanisták fantáziáját ragadta meg. Kül&ou=
ml;n
foglalkozik a jogügylet nemlétezésének kér=
désével
E. Betti: Diritto romano I. Parte generale, Padova 1935, 331,
megkülönböztetvén egyfelől az ügylet jogi
nemlétezését („inesistenza giuridica del
negozio”), amikor az ügylet egyáltalában nem
vált ki semmifajta joghatást („non produce assolutamente
nessun effetto giuridico”), másfelől a semmis ügylet=
et (negozio nullo), amely kivá=
lt
néhány „másodlagos, negatív vagy
eltévelyedett hatást” („effetto secondario, negat=
ivo
o aberrante”). A nemlétező szerződés ró=
;mai
jogi problémájával külön tanulmány
keretében foglalkozott Santi Di Paola cataniai romanista is (S. Di Paola: Ricerche esegetiche in tema di inesistenza e nullità, in:
Studi in onore di G. Zingali, III, Milano 1965); a
kérdéskörrel 1966-ban megjelent, az
érvényesség és a hatályosság
római jogi témakörében publikált monogr&aa=
cute;fiájában
is foglalkozik (S. Di Paola=
: Contributi ad una teoria della
invalidità e della inefficacia in diritto romano, Milano 1966, 1=
2).
Legújabban Mario Talamanca tanulmányára utalhatunk, am=
ely
szintén általános jelleggel, elvi, fogalmi szinten
különbözteti meg a szerződés
nemlétezését, érvénytelenség&eacu=
te;t
és (szűkebb értelemben vett)
hatálytalanságát (M.
Talamanca: Inesistenza,
nullità ed inefficacia dei negozi giuridici nell’esperienza Ro=
mana,
Bullettino dell’Istituto di Diritto Romano 101—102 (1998—=
99
[pubbl. 2005])). Talamanca utal ugyanakkor arra a tényre, hogy a
jogászok diskurzusában a jogügyleti cselekmény
síkján nem bír különösebb
jelentőséggel a szerződés, ill. általá=
;ban
a jogügylet nemlétezésének kérdése =
(Talamanca: id. m. 4). A nemlétező és az
érvénytelen jogügylet következetes
elhatárolása korántsem mondható
általánosnak még az e témát viszonylagos
részletességgel taglaló olasz szakirodalomban sem.
Albertario pl. a civiljog ügyletei között a „jogilag
befejezett ügyletet” (ne=
gozio
giuridicamente perfetto) és a „jogilag nem létez=
37;
ügyletet” (negozio
giuridicamente inesistente) különbözteti meg, ért=
ve
utóbbi kategória alatt nem az általunk
nemlétező jogügyletként koncipiált
ügyletet, hanem az érvénytelen jogügyletet (E. Albertario: Il diritto romano, Milano—Messina 1940, 118). M. Marrone: Istituzioni di diritto romano, Palermo 19942, 128
[35] Parry: id. m.= 8. A szerző e helyütt idézi a Dutton v. Poole (1677) ügyben hozott döntést, melyben a bíróság azt az ígéretet, melyet a fi&uac= ute; tett apja irányában nővére részére = 1000 font kifizetése iránt, a nővér által kikényszeríthetőnek minősítette.
[36] Vékás: id. m. 53. Az action of assumpsit= i> tehát a common law általános szerződésszegési szankciójává vált (a szakirodalomban mind a writ of assumpsit, mind pedig az action of assumpsit kifejezé= ;ssel találkozni lehet).
[37] „The presence of bargain consideration provides the normal reason for enforcing a promise in England.” Zimmermann: id. m. 505.
[38] „A promise without consideration was not binding.”= ; Zimmermann: id. m. 506. Vö. pl. Ph. S. James: Introduction to En= glish law, London 198912, 285: „no contract can be enforceab= le in the absence of consideration”. A Currie v. Misa (1875) ügyben hozott döntésében (ld. ez= zel kapcsolatban pl. S. James: = id. m. 285; Zimmermann: id. m= . 505166), a bíróság a co= nsideration fogalmának definícióját és klasszikus értelmezését adta: „a valuable consideration, in= the sense of the law, may consist either in some right, interest, profit, or benefit accruing to the one party, or some forbearance, detriment, loss, or responsibility, given, suffered, or undertaken by the other”. Vagyis = egy értékes ellenszolgáltatás, jogi értelemb= en, tartalmazhat jogosultságot, érdekeltséget, nyereséget, előnyt az egyik fél oldalán, é= s valamitől való tartózkodást, veszteséget, hátrányt, felelősséget, teljesítést, vagy kötelezettségvállalást a másik f&eacu= te;l részéről.
[39] Vékás: id. m. 55. Ezzel szemben a kontinentális jogrendszerek minden további nélkül ismerik az ingyenes szerződés= konstrukcióját is, amikor a kontraktus lényegéből nem következik ellenszolgáltatás.
[40] Vö. S. James: id. m. 288. „La consideration n’est pas une théorie de lésion” — állapítja meg ezzel kapcsolatban Weir (in: Jolowicz [ed.]: Droit anglais [= id.], 129) is. Az unconscionable bargain<= /i> (kizsákmányoló szerződés) equity által kialakított kategóriájára nézve — a bíró= ;i gyakorlat összefoglalásával — ld. az újabb hazai szakirodalomból Menyh= árd: id. m. 218skk.
[41] Összefoglal&oacu= te; jelleggel ld. pl. S. James:= id. m. 287skk.