Stummer
Attila (PhD hallgató, ELTE
ÁJK)
Joachim Heidorn munkája(“Legitimität und Regierbarkeit”),
mely 1982-ben a berlini Duncker & Humblot kiadó
Sozialwissenschaftliche Schriften című sorozatának 4. füzeteként jelent
meg, a huszadik század mértékadó társadalomtudósaival vitatkozva, illetve a
hetvenes évek legitimációs krízis körüli vitáira reflektálva vet számot a modern
társadalomtudomány egyik központi kategóriájának értelmezési lehetőségeivel.
Szükséges-e a legitimitás hagyományos fogalma a fejlett kapitalizmus
országaiban, milyen lehetőségek vannak e kategória tartalmának megőrzésére, s
milyen új legitimitáskoncepciót követel meg a pluralista, magasan strukturált,
demokratikus nyugati társadalom? E kérdéseket veti fel Heidorn egyszerre
szövegközeli és problémaorientált gondolatmenete.
A mű szerkezetileg öt fejezetből áll, melyek közül az első három
Weber, Luhmann és Habermas legitimitáskoncepcióját, a következő az
ún. Unregierbarkeitsforschungot mutatja be, míg az utolsóban a szerző
előbb saját legitimitáskoncepciójának alapvetését vázolja fel, majd kitekintést
nyújt az elmondottak továbbgondolása céljából. E kitekintésben a hagyományos
legitimitáselméletek néhány olyan kérdéses alapelemét, illetve hiányosságát
tárgyalja, amelyek lényegesek a legitimitás struktúrájának megértéséhez s melyek
figyelembevétele nélkül a mai nyugati társadalmak legitimációs szükségletei és
törvényszerűségei aligha gondolhatók újra. Az első négy fejezetet tömör
összefoglalások zárják, melyek egyúttal tovább is vezetik a figyelmet a
következő fejezethez, illetőleg a saját koncepció előkészítéséhez szükséges
téziseket szögezik le.
A történeti sorrend szerint haladó tárgyalás szorosan illeszkedik a
tulajdonképpeni gondolatmenethez, a gondolatmenet pedig erőteljesen reflektál
arra, ahogyan az egyes gondolkodók egymás ellenében formálják a saját
álláspontjukat. Így Max Webernek a társadalom uralmi viszonyainak alapját
illető kérdésével vesszük fel a fonalat, majd a weberi felfogás
meghaladottságával számot vető luhmanni funkcionális rendszerelmélettel visszük
tovább. A weberi hiányosságokat pótolni kívánó Luhmann formális
legitimáció-képzése Heidorn szerint a legitimáció fogalmát valójában
kiüresíti, így szükségszerűen implikálja Habermas megközelítésének
figyelembevételét, akinél a formálissá vált Legitimationsglaube helyett a
különböző értékítéletekkel stb. kapcsolatos diskurzus válik hangsúlyossá.
Heidorn célja az egyes koncepciók korlátjainak és gyenge
pontjainak megvilágítása. Ehhez mind a szövegközeli interpretáció nyújtotta
lehetőségeket felhasználja, mind az egyes gondolkodók követőinek/kritikusainak
ellenvetéseit. A nagy legitimitáskoncepciókkal szembeni lényegi
ellenvetéseket keresi (ezeket az összefoglalásokban tömören vázolja). Ennek
jegyében végzi el például a weberi koncepció egyes problematikus
vonatkozásainak tárgyalását, az ellenvetésekkel szembeni ellenvetések
felvázolását. Winckelmann elemzéseivel szemben kifejti, hogy Weber
valójában négy uralomtípust különböztet meg, melyek közt elválik
egymástól az értékracionális legitimáció és a tisztán legális
uralomtípus (a protestáns etika az értékracionális legitimáció fő példája).
Sternberger kritikája kapcsán kiemeli az “eredeti demokratikus
legitimáció” hiányát Webernél. Ezen túlmenően tág teret szentel
Weber kapitalizmus-elemzésének, különös tekintettel annak a lehetséges
legitimációs krízisekkel való kapcsolatára, illetőleg a demokráciával
kapcsolatos weberi alternatívákra. A weberi koncepció gyengéit a
gazdasági rendszer legitimációs funkciójának figyelmen kívül hagyásában, a
legitimációnak a politikai rendszerre való korlátozásában, s ezeken túlmenően
abban látja, hogy a tiszta legalitás legitimitásának alapja végső soron
homályban marad. Éppen az a tét e koncepció kapcsán, hogy a tisztán legális
legitimáció mibenléte kellően tisztázható-e. Luhmann “Legitimation
durch Verfahren” koncepciója e hiányosságot kívánja pótolni, de végül
kiüresíti és formalizálja a legitimitástudatot, s egytényezős elmélethez vezet,
míg Habermas Diskurs-Modellje ismét csak a politikai rendszerre
korlátozódik. A hetvenes évek Unregierbarkeitsforschungja kapcsán
Heidorn kiemeli, hogy ez az irányzat ideiglenes, a korábbi társadalmi
válságanalízisek megfelelője. Túl a nem kielégítő empirikus megalapozottságon, a
nyugat legitimációs válságának kutatói valójában félrevezető vitába
bocsátkoznak. Azáltal, hogy a modern demokrácia belső ellentmondásait helyezik
előtérbe, ahelyett, hogy a gazdasági rendszer funkciózavarait, a politikai
rendszer deficitjét hangsúlyoznák, mint a legitimációs válság okát, valójában a
válság következményeit, tüneteit összetévesztik annak
okával.
Heidorn a legitimitást saját koncepciójának kialakítása
során a társadalmi (politika előtti) alapintézményekhez, alapstruktúrákhoz, az
azokhoz történő, a mindennapok során végbemenő alkalmazkodáshoz kapcsolja. A
társadalmi rendszer elfogadása a mindennapi életfolyamatok szintjén zajlik le.
Mindennapi világunk – utal rá az elemzés – társadalmi jellegű, s mint ilyen
éppoly magától értetődő háttere az életvezetésnek, mint az egyéni lét
természetes feltételei. Csak a legitimitás e mindennapi konstitúciós folyamata
alapján képződhet reflektált legitimációs elképzelés, legitimitáselmélet.
Következésképpen a legitimáció elméletének a mindennapok legitimációs
mechanizmusait kell alapul vennie.
A szerző a zárófejezetben általánosságban is számot vet a meglévő
legitimitás-koncepciók egyoldalúságaival-hiányosságaival. Vitatkozik a
legitimitást valamely társadalom értékítéletével azonosító, a legitimitást
objektív kritériumokra korlátozó normativista nézetekkel, melyek állandó és
statikus mércével dolgoznak. A társadalmi legitimitáshit heterogenitásának
összefüggésében a dichotóm kategóriákon alapuló gondolkodástól való eltávolodás
szükségességét hangsúlyozza. Búcsút kell mondanunk a monisztikus
legitimitás-koncepcióknak, amelyek a legitimitást össztársadalmi konszenzushoz
kötik, s ekként a legitimitás előfeltételeként valamely egységes világkép vagy
ideológia szükségességét sugallják. A demokratikus legitimitást éppen a
vélemények sokfélesége konstituálja. A legitim módon együttlétező sokféleség
legitimálja a politikai rendszert, amely viszont biztosítja e heterogenitás
számára az igények és elvárások pluralitásának létjogosultságát. A fejlett ipari
társadalom legitimitása multifaktoriális: egy sor olyan empirikus elem
konstituálja, mint például a legitimációs források és mechanizmusok sokfélesége,
az össztársadalmi legitimáció alrendszerek általi meghatározottsága, a gazdasági
rendszer alapvető legitimációs szerepe, s a társadalom tagjainak a társadalmi
alapintézményekbe való integrálódása a mindennapi cselekvés szintjén, amely az
ipari társadalom stabilitásának lényegi tényezője. Heidorn tanulmánya
igen elmélyültté válik az mindennapok legitimációs mechanizmusainak
tárgyalásakor, melyet Almond és Verba civic culture-ja
nyomán alakított ki (alltagspragmatische Einbindung der
Gesellschaftsmitglieder in institutionelle Kernstrulturen).
A könyv problémafelvetései folytán nem csak a szakemberek legszűkebb köre
számára tanulságos olvasmány, hanem mindazoknak, akiket a szűkebb vagy tágabb
politikai és egyéb közösségekhez való kötődésük, e kötődés jelenkori mikéntje
gondolkodóba ejt. A könyvben felvetett problémák aktualitását a magyar olvasó
számára mi sem jelzi jobban, mint az Európai Uniós csatlakozás körüli elméleti
és gyakorlati vita. Az uniós tagsághoz fűződő mindennapos igények és elvárások
mindenekelőtt a gazdasági tényezők körül forognak. A közgazdasági mutatók, az
életszínvonal alakulása a politikai legitimáció kardinális kérdésévé vált, nem
utolsósorban a csatlakozásban játszott főszerepért folyó politikai versengés
folytán. A politikai döntések pragmatikusan, nem elvek vagy ideológiák mentén
születnek. Vajon egy olyan társadalomban, ahol a politikai rendszer legitimitása
egyre növekvő mértékben az általa nyújtott gazdasági és szociális
teljesítményeken múlik, ahol tehát az össztársadalmi konszenzus nem valamely
világkép, eszme, ideológia mentén jön létre, nem elengedhetetlen-e a társadalmi
rendszer stabilitásának, elfogadásának összes szóba jöhető tényezőjét tekintetbe
vevő elméleti megalapozás? S nem szükséges-e fogalmaink pontosítása, elmélyítése
a fent jelzett irányban? Ehhez nyújt Heidorn alapos elemzése
segítséget.