MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C666CC.BF8D5530" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C666CC.BF8D5530 Content-Location: file:///C:/1F272A75/szaloki25.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Szalóki Gergely
Szabadságbüntetések a Csemegi
Kódexben
Bevezetés<= o:p>
A Csemegi kódex és annak indokolása sem használja a szabadságvesztés terminust – holott a szakirodalomban ismerték, és használták a kifejezést[1] – hanem ehelyett a szabadságbüntetés kifejezéssel él.[2] A= mai jogi terminológiában a szabadságbüntetés és a szabadságvesztés két különböző, egymáshoz rész egész viszonyban lévő fogalmat jelöl: minden szabadságvesztés büntetés egyben szabadságbüntetés is, azonban a szabadságbüntetés fogalma még további, az ember személyes szabadságának korlátozásán, avagy megfosztásán alapuló szankciót foglal magába.
A korabeli terminol&oac= ute;gia határozatlanságából a korabeli dogmatika határozatlanságát szűrhetnénk le, ha csak pusztán a kódex szövegét és indokolá= ;sát tekintenénk kiinduló pontnak,[3] azonban például R&ea= cute;csy is a szabadságbüntetés fogalmát tág értelemben fogta fel, odasorolt minden büntetési nemet, amely valamiképpen a szabadság korlátozás&aacut= e;t jelenti: a belebbezést,[4] száműzést, elszállítást és a letartóztatást.[5] Ez utóbbi takarta a szűk értelemben vett szabadságbüntetéseket, ahogyan azt a Csemegi kóde= x is ismerte. Ezeken túl ide tartozónak gondolta a kényszermunkát és a rendőri felügyelet alá helyezést is.[6] <= span style=3D'text-transform:uppercase'>Edvi illlés elősz&oum= l;r szintén ebből a tágabb nézőpontból közelítette meg a szabadságbüntetéseket, és ő is ugyanezen kategóriákat állította fel.[7]= p>
A Csemegi kódex = nem ismeri a szabadságvesztést, mint büntetési nemet, hanem annak ma már fokozataiként ismert végrehajtási módozatait szabályozza kül&ou= ml;n büntetési nemekként. Ily módon négy fajta “szabadságvesztés büntetés” létezett, amelynek a kódexben megvoltak a külön szabályai; az aprólékos szabályozás a kódex hatálybalépése után kiadott rendeltekben található meg.[8]= p>
A törvény
indokolásából, valamint a kódex
különös részéből kiderül, hogy a
szabadságbüntetések már ekkor is a
büntetési rendszer gerincét adták. A legtöbb
bűncselekményre – legyen az akár bűntett,
akár vétség – a kódex valamely
szabadságbüntetést szabja ki. Annak
magyarázatát, hogy a kódex, miért éppen a
személyi szabadság elvonásával jár&oacut=
e;
büntetést tartja a legmegfelelőbbnek, a jogalkotó az
indokolásban csak elnagyoltan fejti ki: a
szabadságbüntetés nagy előnye, hogy könnyen,
ésszerűen és igazságosan lehet a büntet&eacu=
te;s
mértékét az elkövetett bűncselekmény
súlyához igazítani, valamint “mert
kiválólag a szabadságbüntetések azok, a me=
lyek
által az állam, a bűnhődésen kívü=
;l a
büntetések egyéb czéljait is leginkább meg=
valósíthatja.”
[9] A
büntetések egyéb céljai között kell
megemlíteni természetesen a speciális és
generális prevenciót is.
<= o:p>
<=
u>1) A
szabadságbüntetések végrehajtása
<= o:p>
A szabadságbüntetésekkel kapcsolatban – a kód= ex megalkotásakor – a legnagyobb vita végrehajtásuk körül bontakozott ki, nevezetesen, hogy milyen legyen a végrehajtás rendszere: a nemzetközi példák közül, melyik módozatot válasszák. Az indokolás részletesen ismerteti azt a három rendszert, amely a kodifikáció során, mint lehetséges megoldás szóba került, vagyis az elkülönítési rendszert, közös és hallgató rendszert, valamint a vegyes rendszert.[10] Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az első k&eacut= e;t rendszer vázlatos ismertetésére.
Az 1843. évi törvényjavaslat az akkoriban legelterjedtebb rendszer mellett t= ette le a voksát, és az elkülönítési, másnéven magánrendszert választotta. Az indokolás említi, hogy több európai kongresszuson= [11] = is általános volt a lelkesedés a magánrendszer mel= lett[12], majd felidézi, hogy hogyan alakult át a szakma véleménye.[13] = Ezt követően a kodifikáció során az elkülönítési rendszert, mint túlhaladottat elvetették, ugyanakkor elismerték bizonyos pozitívumait is. Ezek közé tartozott például a magánrendszer alapötlete, amelynek lényege, hogy a fogoly rá van kényszerítve a teljes magány álta= l, hogy önvizsgálatot tartson. Az indokolás rámutat = arra is, hogy egyfelől ez még önmagában nem biztosítéka a javulásnak, másfelől a hosszú elzárás egészségileg is ártalmas.[14] Olyan rendszert próbált a törvényalkotó megvalósítani, amely e pozitívumot megtartja, sőt biztosítani kívánta az elítélt javulását is. A közös és hallgató rendszernek, amely nem teszi lehetővé, hogy az elítélt magányában magába szálljo= n, és ezzel megindítva a nevelés-javítás lehetőségét, Magyarországon sohasem voltak nagy számú hívei, ezért a jogalkotó ezt az lehetőséget is elvetette, és a vegyes vagy másnéven progresszív rendszert valósítot= ta meg.
A vegyes rendszer a magán, és a közös rendszer alapelemeiből építkezik, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb szigortól fokozatosan halad a teljes szabadság felé. E rendszernek három megoldása létezett a gyakorlatban:[15] a genfi vagy osztályrendszer, a társadalmi- vagy Obermayer-féle rendszer, illetve a fokozati rendszer, amelynek két típusa működött az ír illetve az angol rendszer.
Az osztályrendsz= er még a közös elzárásra helyezi a fő hangsúlyt – bár első stádiuma a magánelzárás – ennek hátrányait viszont úgy kívánja orvosolni, hogy az elítélteket – bűnösségük illetve cselekményük súlya alapján – osztály= okba sorolják, amelyekben különböző bánásmódban részesülnek: péld&aacut= e;ul a legsúlyosabb osztályban hosszabb ideig tart a magánelzárás. Az egyik osztályból a másikba történő előrelépés jutalomnak, visszahelyezés pedig fegyelmi büntetésnek minősül. A társadalmi rendszer lényege, hogy a magán- és a közös elzárás a szükséges mértékben elegyedik, az elítéltek egyébként közösen hallgatva dolgoznak, javulásukhoz képest pedig egyre több engedményben részesülnek.[16]<= /p>
A magyar törvényalkotás az ekkor Írországban fennálló rendszert tekintette példának, é= ;s az indokolásban részletesen ismertette annak a műkö= dését. Ez a rendszer négy stádiumot foglalt magába. Az els= 37; a magánfogság, ahol az elítélt senkivel sem érintkezhetett, nem dolgozhatott, és csak a legszüks&eac= ute;gesebb táplálékban részesült. Mivel a fegyencek egymás között sem érintkezhettek, ki volt zá= rva a kölcsönös megrontás lehetősége, azaz a fi= atal és még esetleg rutintalan bűntettes nem válhatott kiképzettebbé a fogság alatt. Az ennek alapjául szolgáló elképzelés szerint a hosszú ide= ig tartó magány megtöri a lelket, és ezáltal fogékonyabbá válik a nevelésre, tehát a rossz cselekedet megbánása csak első stádiuma a javulásnak, éppen ezért volt szükség a további fokozatokra.[17]<= /p>
A második a közös munkarabság. Ebben a stádiumban az elítéltek nappal közösen dolgoztak, és csak éjjelre különítették el őket.[18] A munka által tartották elérhetőnek, hogy a fogoly egészsége ne romoljon meg; az elvégzendő munka nehéz, és ennek megfelelően az élelmezés is sokkal bőségesebb volt.
Harmadik lép&eac= ute;s a közvetítő intézet, amelynek magyar megvalósulását majd később, külön fejezetben tárgyaljuk, most lássuk az ír rendszert![19] = Egy korabeli statisztika[20] szerint az elítéltek mintegy háromnegyede jut el eddig= a fokozatig, a többi magaviselete miatt elakadt valamelyik korábbi állomáson. Az indokolás rámutat arra, hogy a közvetítő intézetben nem szükséges fegy= elmi büntetést alkalmazni, hiszen súlyos fegyelmi szabálysértés esetén az elítéltet visszasorolják a munkarabságba, kisebb fegyelmi problémák miatt viszont elegendő a figyelmeztetés= is. A közvetítő intézet legnagyobb gyakorlati előnyének az indokolás azt tartja, hogy az elítélt lehetőséget kap, hogy visszailleszkedjen a társadalomba. Írországban például a fegyintézet igazgatóján[21] keresztül állást is szerezhettek a közvetítő intézetbe kerülők.
Negyedik lépcs= 337; Írországban a feltételes szabadságra bocsátás, melynek szabályai szerint az elítéltek büntetésük bizonyos hányadának eltelte után, valamint jó magaviseletük esetén kerülhettek feltételesen szabadlábra, további feltétel volt, hogy az elítélt élelméről egyébként gondoskodva legyen. A feltételesen szabadlábra bocsáto= tt számára – akárcsak manapság – bizon= yos magatartási szabályokat írhattak elő, amelyek súlyos vagy ismétlődő megszegése a feltételes szabadság megszüntetését vonta = maga után. Ez volt az utolsó lépcső, ahol a javí= ;tás-nevelés mellett a reszocializáció is hangsúlyt kapott; az elítéltet ezen az úton próbálták = meg visszavezetni a társadalomba, amihez a visszaesést megakad&aa= cute;lyozni rendelt magatartási szabályok is eszközül szolgáltak.
Az itt felvázolt ír-progresszív rendszer,[22] szolgált mintául a magyar törvényhozás számára is. Az indokolás továbbá ismerte= ti az Angliában akkoriban fennálló rendszert,[23] és összehasonlítja az ír szabályozással. Ez alapján megállapították, hogy az angol rendszer négy pontban tér el az ír progresszív rendszertől:
= 1.&n= bsp; Angliában nem olyan szigorú a magánelzárás, mint Írországban.
= 2.&n= bsp; Írországban szigorúan ellenőrzik a közös rabság ideje alatt az elítélteket.
= 3.&n= bsp; A feltételes szabadságra bocsátás tekintetében Írországban nagyobb körültekintéssel járnak el.
= 4.&n= bsp; Angliában nincsen közvetítő intézet.
Az utolsó pontban található megállapít&aacu= te;s tekinthető a fő különbségnek a két rendsz= er között.
A magyar jogalkot&oacut= e; a rövidebb terjedelmű szabadságbüntetésre az ang= ol, a hosszabb tartamúra az ír rendszert[24] valósította meg. Jes= zenszky, aki Budapesten gyakorolta az ügyvédi hivatást, ezt a megoldást nem tartja megfelelőnek, szerinte az ír rendsz= ert kellett volna minden változtatás nélkül átvenni, és nemzetközi példákat[25] idéz annak igazolására, hogy a feltételes szabadság sokkal hatékonyabb, ha megelőzi a közvetítő intézet, mivel a bűntettes megjavítása által megelőzhető a visszaesés.[26]<= /p>
A progresszív re= ndszer legnagyobb érdemének az indokolás alapján a jogalkotó azt tartotta, hogy egyrészt nagymérté= kben elősegíti az elítélt reszocializációját, másrészt azál= tal nevel, hogy minden egyes kedvezményt az elítélt magaviseletétől illetve teljesítményét!= 7;l tesz függővé, harmadrészt e rendszer bevezetését indokolják Magyarország sajá= tos társadalmi viszonyai is: az indokolás rámutat arra, ho= gy akkoriban a bűnelkövetők magas hányada került ki= a földműves osztályból. A koncepció szerint rájuk lehet a legnagyobb hatással ez a rendszer, és ez= en túl igen hasznos lehet gazdasági szempontból is. A koncepció a következő volt: a közös rabság idején és a közvetítő intézetben is az elítéltekkel mezei munkát végeztetnének, és ez idővel a földműves raboknak egyfajta tanintézetévé válna. Az itt megszerzett ismereteket, miután – immáron megjavultan – kikerülnek a szabadságbüntetésből, haszonnal értékesíthetik. Ugyanezen elv alapján létrehoznának olyan büntetésvégrehajt&aacu= te;si intézetet is, amely a mechanikai mesterségben válhatna egyfajta tanintézetté; természetesen ilyen inté= zetből kevesebbre volna szükség.
A törvény 52.§-ban érdekes módon egy ideiglenes intézkedést találunk, amely arról szól, = hogy amíg az eddigi rendelkezések végrehajtásá= ;hoz megfelelő intézeteket nem hozzák létre, addig a kódex hatálybalépése előtt fennálló szabályok szerint kell foganatosítani a szabadságbüntetéseket,[27] = de viszont a feltételes szabadságra bocsátásnak ez idő alatt is helye van.[28] = Miután a megfelelő intézeteket felállítják, úgy azokat, akik már megkezdték a szabadságbüntetésük letöltését, = az ítéletnek megfelelő intézetbe kell átszállítani, hogy ott immáron ezen törvény alapján töltsék ki még fennma= radt büntetésüket. Az indokolás[29] annyit fűz hozzá, hogy bár e rendelkezésnek inkább a hatályba léptető törvényben volna a helye, de mivel előreláthatólag még sokáig lesz indokolt ez a rendelkezés, a kódexben kapo= tt helyet.
<=
u>
<=
u>2) A
szabadságbüntetés tartama
A kódex szerint a szabadságbüntetés kétféle tartamú lehetett: határozott – ez az összes szabadságbüntetésre vonatkozott – vagy határozatlan, azaz a szabadságbüntetés tehá= ;t életfogytig tartó is lehetett, ám ez utóbbi csa= k a fegyházbüntetésre vonatkozott. A határozott tartamú szabadságvesztés büntetési tételeinek meghatározása a jogalkotó ált= al szintén viták tárgyává vált a kod= ifikáció során. Az indokolásból kiderül, hogy ezútt= al is vizsgálták a más államok által m&aacu= te;r alkalmazott rendszereket, és az ezek nyújtotta lehetőségek közül választottak. Elsőként a határozott idejű szabadságbüntetés leghosszabb tartamát határozták meg, mégpedig tizenöt évben: azért esett erre a generális maximumra a választ&aacut= e;s – habár az 1843. évi törvényjavaslat ezt huszonnégy évre tette, és több európai államban is magasabb volt ekkor[30]&= #8211; mert az ilyen hosszú szabadságbüntetés alatt az elítélt erkölcsileg és fizikailag is tönkrem= ent,[31]&= eacute;s a szabadságbüntetés céljainak megvalósításához nem látták szükségesnek magasabb határ megállapítását. Mivel a cél a bűnösök megjavítása, nem pedig a tönkretétele, ezért döntött a magyar törvényhozó ezen akkoriban enyhének számító generális maximum mellett.
A szabadságb&uum= l;ntetés felső határának megállapítása melle= tt szintén vita tárgyát képezte az egyes bűncselekmények büntetési tételeinek meghatározása.[32] = Az indokolás ezúttal is megemlíti az 1843. évi törvényjavaslat megoldását, ami szerint a törvényjavaslat a relatív határozott rendszert követte, de a büntetésnek csak a legmagasabb mértékét határozza meg a különös= részben, az alsó határ pedig a generális minimum szerint alakul= t; és a bíró e tág határok között szabhatja ki az általa igazságosnak vélt büntetést. E megoldás előnye, hogy a rendkívüli enyhítő körülmények fokozottan érvényre juttathatóak. A Csemegi kód= ex kodifikációja során mégis elvették ezt a rendszert, az indokolás szerint három okra vezethető vis= sza:
1.&n= bsp; A büntetőtörvénynek nem csak a büntetés végrehajtása, hanem az azzal való fenyegetés által is hatnia kell, ám e cél meghiúsul, ha megközelítőleg sem lehet előre tudni, hogy mely büntetés éri majd az elkövető= t.
2.&n= bsp; A minimumok meghatározásának hiánya azt jelentené, hogy elismernék, hogy a bűncselekmények objektív ismérvei alapján = nem lehet megállapítani egy cselekmény bűnösségének a fokát, vagyis hogy ez csak a szubjektív ismérvek alapján lehetséges. Ezen álláspont mind akkoriban mind manapság elfogadatlan. Indokolásban elvi éllel fektetik le, hogy az objektív ismérvek alapján kell meghatározni a tételt, amelynek keretei között a bíró szabad mérlegelés alapján, a szubjektív ismérvek tudatában szabja ki az általa igazságosnak tartott büntetést. Ezen elv a ma hatályos Btk.-ra is igaz.
3.&n= bsp; Az 1843. évi törvényjavaslatban alkalmazott rendszert azért sem fogadták el, mert az – megítélésük szerint – korlátlan bírói önkényhez vezethet.
= Végül pedig negyedik okként lehet felvetni, hogy – amint az az indokolásból kiderül – a tudomány sem tekintette megfelelő megoldásnak ezt a rendszert, és az európai államok törvényhozásai sem éltek gyakorlati alkalmazásával.
A fentebbiek alapj&aacu= te;n megállapíthatjuk, hogy Csemegi kódex is a relatí= ;v határozott rendszert valósította meg, azonban oly módon, hogy az általános részben a generá= ;lis minimumot és maximumot határozza meg, a különös részben pedig a speciális minimumot és maximumot. Tov&= aacute;bbi vita tárgyát képezte, hogy milyen beosztás szer= int szabályozzák a speciális minimum és maximum mértékét. Az indokolás ismét nemzetk&oum= l;zi példák egész sorát hozza;[33] a magyar jogalkotó az ötösével való beosztást választotta, mivel ezt találta a legésszerűbbnek a tizenöt évi generalis maximum mellett.
A rendkívüli enyhítő körülmények érvényesülését a jogalkotó ú= gy kívánta biztosítani, hogy az általános részben meghatározza a rendkívüli enyhítés határait, de elkerülendő a túlzott enyhítési hajlamot, a bírónak ítélete indokolásában külön, részletesen ki kell térnie arra, hogy mely körülményeket, milyen okból értékelt rendkívül enyhítőként.
<=
u>
<=
u>3) A
fegyház
A fegyházbüntetésnek, mint önálló büntetési nemnek, a kódex megszabja generális minimumát és maximumát, mégpedig oly mód= on, hogy a fegyház lehet életfogytig tartó[34] = vagy határozott tartamú, majd pedig ez utóbbi kategórián belül határozza meg az alsó (két év), illetve a felső határt (tizenöt év) [35], amelyet bűnhalm= azat esetén sem lehet túllépni; a kódex életbeléptetéséről szóló törvénycikk egy esetben mégis megengedi:[36] húsz évi fegyházra ítélhető, aki fegyház- vagy börtönbüntetése idején ol= yan bűncselekményt követ el, amelyre szintén határozott tartamú szabadságbüntetés szabható ki.
Az életfogytig tartó szabadságbüntetés bevezetésén= ek oka – amint az a részletes indokolásból kider&uu= ml;l[37]&= #8211; hogy a törvényalkotó csak ezzel a büntetéssel tudja helyettesíteni a halálbüntetést; ennek alapján azt is gondolhatnánk, hogy ahol a külön&oum= l;s részben életfogytig tartó fegyházat írt elő a kódex[38], eredetileg ott halálbüntetés állhatott volna, vagy állt.
A határozott ide= jű fegyházbüntetés leghosszabb tartama tizenöt é= ;v, a generális minimuma pedig két év. Az indokolás= ban kiderül, hogy egyfelől irányadó volt a büntetési nem természete: ennél rövidebb fegyházbüntetésnek – tekintettel az ír rendszerű végrehajtásra – nem lett volna értelme; másfelől a fegyház a legsúlyosabb szabadságbüntetés, azaz csak súlyos bűntett büntetésére alkalmas, tehát nem aggályos a generális minimum meghatározása, hiszen, ha valamely enyhítő körülmény folytán ez a ké= ;t év is túl súlyosnak tűnnék, akkor megnyílik a lehetőség másik szabadságbüntetést kiszabására.[39]<= /p>
A fegyházbüntetésről a továbbiakban a 28.§–34.§ szólnak, végrehajtásá= nak körülményeit a fegyházra vonatkozó előírások szabályozzák.[40] E büntetést országos fegyintézetben kellett végre hajtani, a fegyencet[41] büntetése alatt dolgoztatták, fegyintézeten kívül közmunkákra is igénybe vehették= , de csak akkor, ha megoldható az elkülönítés&uum= l;k a többi munkástól. A fegyintézet igazgatósága jelölte ki az elvégzendő munkát,[42]tehát – ellentétben a többi szabadságbüntetéssel = 211; a fegyenc nem választhatott.[43]<= /p>
A kódex szabályozza a fegyházbüntetés lefolyását is.[44] A fegyenc, büntetésük letöltésének megkezdésekor, magánelzárásba kerül, amely= nek tartama, ha háromévi, vagy ennél hosszabb tartam&uacut= e; a fegyház, egy év; ha pedig három évnél rövidebb, a büntetésnek az egyharmad része. Életfogytig tartó fegyház esetén a magánelzárás csak a büntetés letöltésének megkezdésétől számított tíz éven belül volt alkalmazható, fegyelmi büntetésként azonban, bármilyen tartamú legyen is a fegyházbüntet&eacut= e;s, bármikor ki lehetett szabni.[45]<= /p>
Nem lehetett alkalmazni= a magánelzárást, ha a fegyenc testi, vagy szellemi épségét közvetlenül veszélyezteti, illetve, amennyiben ilyen helyzet a magánelzárás tarta= ma alatt alakul ki, azonnal félbe kellett szakítani. Ezen körülmény fennállását az orvos kö= ;telessége bejelenteni, mihelyt a közvetlen veszélyt észlelte. A félbeszakított magánelzárás tovább folytatódott, ha a félbeszakítás oka megszű= ;nt, azonban ha letelt a büntetési idő fele, akkor már – a fegyelmi büntetést[46] leszámítva – nem volt alkalmazható. Ez utó= ;bbi generális szabály, tehát nem csak a félbeszakítás esetén, hanem minden esetben alkalmazandó, amennyiben már eltelt a büntetési idő fele, akkor a magánelzárást nem lehet alkalma= zni.[47]<= /p>
A magánelzárás tartama alatt a fegyenc a látogatás, az istentisztelet, az iskola és a szabad levegőn időzés kivételével mindenkitől = el volt különítve éjjel és nappal egyará= nt. Az így magánelzárásban tartott fegyenc is munkára fogható,[48] amelyet a zárkájában köteles elvégezni,[49] = (Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy az Írországban működő rendszerben a magánelzárás tarta= ma alatt a fegyenc nem volt dolgoztatható.) tehát az ír rendszer egy mutációját hozta létre a jogalkotó, azonban ezen változtatás miértjére az indokolás nem ad választ.
A törvény szabályozásának részletességére plasztikus például szolgálhat azon paragrafus[50], amely azt határozza meg, hogy a fegyencek, a fegyház területén belül, naponként egy órát lehetnek szabad levegőn, ezt az időt az orvos vélemé= ;nye alapján az igazgató meghosszabbíthatta.
<=
u>
<=
u>4) Az
államfogház
<= o:p>
Már a törvényi szabályozásból is sejteni lehet, = de a kódex általános indokolásából is kiderül, hogy ez a büntetés kivételt képez a többi szabadságbüntetés közül, egyfel!= 7;l azért, mert mind vétségekre, mind bűntettekre, másfelől pedig egy bizonyos fajta bűncselekménycsop= ort – az úgynevezett politikai bűncselekmények[51] – elkövetőivel szemben lehetett alkalmazni. Ebből következik e büntetés azon sajátos tulajdonsá= ;ga, ami miatt szintén kiemelkedik a többi szabadságbünt= etés közül, nevezetesen, hogy nem célja a bűnös személy megjavítása, inkább “a custodia honesta jellegével bír, s kizárólag az elítélt személyes szabadságának elvonása és az érintkezéseinek megszorítása által hajtatik végre”. E= rre utal egyrészt, hogy az államfogházra íté= ltek nem kötelezhetők munkavégzésre, másré= szt, hogy az államfoglyok nincsenek elkülönítve egymástól még a büntetésük megkezdésekor sem, ugyanakkor minden más elítélttől külön kell tartani őket, nem engedhető meg az intézethez nem tartozó személyek= kel való érintkezés.[52] A törvényalkotó nemzetközi – belga, német és svájci – példákkal igyekszik alátámasztani e büntetési nem bevezetésének indokoltságát; az említett országokban – így Magyarországon is – az elítélt által elkövetett cselekményben látták indokait. A politikai bűncselekmények motívumai nem olyan aljas indokból származnak, mely a közvéleményt is arra késztetné, hogy a közönséges bűntettesekkel egy sorba hozza a fentebb említett bűncselekmények elkövetőit, ezé= ;rt indokoltnak látszik a kivételes bánásmód= .[53]<= /p>
A törvény az államfogház generális maximumaként tizenöt évet, generális minimumaként pedig egy napot szab meg,= [54] melynek oka, hogy ezt a büntetési nemet mind bűntettek mind pedig vétségek esetén is lehetett alkalmazni, ily módon a büntetési tételek tekintetében a fegyház és a fogházbüntetési tétele= ire vonatkozó szabályok keveredtek.[55] A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről – holott a kódex nem szabályozza[56] – Finkey a következőket írja: “Az egy évnél hosszabb államfogházra itéltek saját kérelmükre s a felügyelő bizottság ajánlatára, büntetésük ¾- ének kiállása után szintén feltételes szabads= ágra bocsáthatók. A feltételes szabadságra bocsátás feltételei s annak végrehajtási módja és hatálya teljesen azonos, mint a fegyhá= znál és börtönnél.”[57]
Az államfogh&aac= ute;z büntetést országos fogházban kellett végrehajtani, melynek módját szintén részletesen szabályozza a kódex.[58] = Az államfoglyok csak éjjel voltak elkülönítve egymástól, míg nappal együtt őrizték őket, a büntetés letöltése alatt saját maguk ruházkodtak, és magukat látták el élelemmel. Az államfogház fegyelmi rendje enyhé= bb volt mind a fegyház, mind pedig a börtön szabályainál; nem lehetett munkára kötelezni az államfoglyokat – de szabadságukban állt, hogy dolgozzanak, és ezt a munkát, az intézet viszonyaihoz igazodva maguk választhatták meg – valamint naponta két órát tölthettek szabad levegőn.[59]<= /p>
<=
u>
<=
u>5) A
börtön
Ezen bünteté= ;si nem legrövidebb mértéke hat hónap, leghosszabb tartama pedig tíz év,[60] melynek indoka az, hogy a bűntettekre – nem számít= va ide speciális jellemzője miatt az államfogházat – kétféle szabadságbüntetés volt kiszabható: fegyház vagy börtön. A fegyház a súlyosabb büntetés, legkisebb tartamát két évben, legmagasabb tartamát tizenöt évben határozták meg, ebből következett, hogy az enyhébb börtön esetében alacsonyabb minimumot, ille= tve maximumot kellett megszabni, hogy “a bűntettek legkevésbé súlyos fajai számára is fel lehessen található az igazságos büntetés, nehogy a bíró kénytelen legyen sok esetben véts= éggé minősíteni a cselekményt, melyet annak obiectiv ismérvei szerint bűntettnek nyilvánított”.<= /i>[61]<= /p>
A börtönt, mi= nt különálló büntetési nemet kerületi börtönben vagy az igazságügy miniszter által kijelölt törvényszéki fogházban kellett v&ea= cute;grehajtani.[62] A törvény a börtön esetében is oly módon szabályozza a büntetés végrehajtásá= nak módját,[63] = hogy visszautal a fegyházbüntetés szabályaira, é= ;s csak az azokhoz képest eltérő szabályokat í= ;rja le.[64]<= /p>
A börtönre ítéltet szintén munkavégzésre kötel= ezte a törvény – akárcsak a fegyház eseté= ben – azonban a börtönre nézve megállapíto= tt munkanemek közül szabadon választhattak. A börtö= nre ítéltet közmunkára is kötelezhették, = de ebben az esetben a beleegyezésére volt szükség, és nem csak a szabad munkásoktól, hanem a fegyencektől is el kellett különíteni.[65]<= /p>
A börtönre ítélt napi két órát tölthetett szab= ad levegőn, amely fegyelmi büntetésként leszállítató volt egy órára, azonban e megszorítást nem alkalmazhatták tovább ké= ;t napnál, vagyis legfeljebb két egymást követő napon volt szabad leszállítani egy órára a napi levegőzés idejét.[66]<= /p>
Ezen két változtatástól eltekintve, a börtönbüntetés végrehajtására ugyanazok a szabályok voltak irányadóak, mint a fegyház esetében, e közös szabályok leginkább a magánelzárás intézményére vonatkoztak, illetve valamilyen mó= don mind kapcsolatban állnak azzal; tehát a börtönre ítéltek magánelzárásban kezdik meg büntetésük letöltését. A magánelzárás nem alkalmazható, illetve félbeszakítható az elítélt egészségi állapota miatt, és a félbeszakító ok megszűnését követően tovább folytatható, de csak abban az esetb= en, ha a büntetés fele még nem telt le, hiszen magánelzárásnak a büntetési idő felén túl – a fegyelmi büntetésként[67] történő alkalmazását kivéve – n= incs helye. A magánelzárás tartamára szintén ugyanazok a szabályok voltak irányadóak, mint a fegyház esetében: háromévi vagy ennél hosszabb börtön esetén a magánelzárás tartama egy év, három évnél rövidebb börtön esetén a magánelzárás tartama a büntetés teljes időtartamának harmadrésze. A magánelzárás során a börtönre ítéltet a szabad levegőzést, az istentiszteletet, illetve a látogatást leszámítva a többi rabtól éjjel-nappal elkülönítve tartották.
<=
u>
<=
u>6) A
fogház
<= o:p>
A fogházbüntetés kizárólag vétségek esetén szabható ki, melynek leghosszabb tartama öt év, legrövidebb tartam egy nap;[68] törvényszéki vagy járási fogházban = kell végrehajtani,[69] s ennek módjáról a törvény szintén rendelkezik.[70] Magánelzárás csak abban az esetben alkalmazható= , ha a fogház időtartama meghaladta az egy évet, amennyiben ez utóbbi eset áll fenn, úgy a fegyházra vonatkozó szabályok értelmében a büntetés egyharmadát kell a fogolynak magánelz&aa= cute;rásban eltöltenie.[71]
A fogházra ítéltet is kötelezhették munkavégzé= sre, azonban – akárcsak a börtön esetében – választhatott a végrehajtási intézetre tekintet= tel megállapított munkanemek közül; a fogház területén kívül csakis beleegyezéséve= l, és kizárólag közmunkára alkalmazhatt&aacut= e;k.[72]<= i>“Különösen tekintetre méltó okoknál fogva” a bíróság a foglyot felmenthette a munkavégz&eacu= te;s alól, valamint azt is engedélyezhette, hogy a fogházra ítélt saját költségén élelmezhesse magát.[73]<= /p>
A kódex a fiatalkorú fogházra ítéltekkel szemben külön szabályokat tartalmaz, melynek okaira a részl= etes indokolás derít fényt.[74] Eszerint minden büntetés célja a nevelés-javítás, amire a fiatalkorúak különösen fogékonyak, de ugyanakkor a negatív értelemben vett nevelés is hatással lehet rájuk= ; ez indokolja, hogy különösen körültekintőnek kell lenni a fiatalkorú elkövetők megbüntetésekor, ugyanis ennek során a szankció nevelő-javít&oacut= e; szerepe fokozott hangsúlyt kapott. Ezzel magyarázza az indokolás, hogy a fiatalkorúnak ugyanazon cselekményért tulajdonképpen súlyosabb büntetést kellett kiállnia – hiszen adott esetben = az egész büntetést magánelzárásban töltötte ki – mint az idősebb elkövetőknek. Ebben a szisztémában a fiatalkorút teljesen el lehetett különíteni a többi fogolytól, és ennek előnye az volt, hogy így kizárták a többi fogolynak a fiatalkorúra ható negatív befolyását.
A huszadik életévét be nem töltött fogoly nevelése-javítása céljából a bíróság ítéletében elrendelhette, hogy a hat hónapnál nem súlyosabb büntetést – illetve amennyiben súlyosabb a büntetés, akkor legfeljebb hat hónapot – a fogoly magánelzárásban töltsön ki, továbbá a fiatalkorút kímélendő elrendelhette, hogy magánelzárás helyett, az annak megfelelő időtartamot javító intézetben[75] töltse ki.[76] Ezt a kedvezmé= nyt, ha célszerűnek mutatkozott, a bíróságon kívül az igazságügy miniszter is elrendelhette, aki= a felügyelő bizottság javaslata alapján hozta meg döntését ebben az ügyben. “A felügyelő bizottság tagjai: a törvényszé= ;k elnöke illetőleg helyettese, a királyi ügyész, illetőleg királyi alügyész, az igazgató (felügyelő), a lelkész, a tanító, továbbá a törvényhatóság közigazgatási bizottsága által megválaszto= tt két egyén.”[77] = ami akkoriban teljesen új intézmény volt.[78]<= /p>
7) A
közvetítő intézet
<= o:p>
E Magyarországon teljesen új intézmény bevezetésének mikéntjéről, a megfelelő intézmények felállításának üteméről a szakirodalomban heves viták zajlottak,[79] melynek részletes bemutatása, leírása nem képezheti a dolgozat tárgyát, tekintve, hogy ez nem szorosan értelemben vett büntetőjogi, hanem sokkal inkább büntetés-végrehajtási – ezen belül is inkább szervezeti-szervezési kérdéseket taglaló – téma volna. A közvetítő intézet bevezetésének okait= a kódex – már korábban ismertetett – indokolásában találjuk, most kizárólag a magyarországi megvalósulásáról, szabályozásáról lesz szó.
A Csemegi kódex a közvetítő intézetet csak a hosszabb tartamú – háromévi, vagy ezt meghaladó – fegyház vagy börtön esetére alkalmazza; ennek okát abban találhatjuk meg, hogy rövidebb tartamú szabadságbüntetés esetén az elítélt= ek csak viszonylag kevés időt töltenének el a köz= vetítő intézetben, és - ahogy már korábban idéz= tem az általános indokolásból – az elítélt hatékony javítás-nevelés&= eacute;hez hosszabb periódusra volna szükség. A szabályozás szerint közvetítő intézet= be csak azok kerülhettek, akik szabadságbüntetésü= knek legalább kétharmadát kitöltötték R= 11; életfogytig tartó fegyház esetén tíz év eltelte után – és “szorgalmuk, valam= int jóviseletük által a javulásra alapos remén= yt nyújtottak.”[80] =
A közvetít&= #337; intézetbe való átszállításr&oacut= e;l az igazságügyminiszter döntött, miután a felügyelő bizottságot[81] meghallgatta.[82] A törvény indokolása [83] praktikussági szempontokkal támasztja alá e döntési jogkörnek a miniszterre történő átruházását. Az indokolás rámutat, hogy a döntéshez szükséges – fegyházak= ra illetve börtönökre vonatkozó – jegyzeteket és nyilvántartásokat, amelyek az egyes intézete= kben fennmaradó szabad helyek számát tartalmazzák, a minisztériumban vezetik, ezért a miniszter képes a legmegfelelőbb döntést hozni.
A közvetít&= #337; intézetben az elítéltek szintén dolgoztak[84], ám enyhébb fegyelmi szabályok vonatkoztak rájuk= . E fegyelmi szabályokról, sem a törvény, sem a részletes indokolás nem tesz említést, az általános indokolásból azonban ezek jellegéről kaphatunk némi képet;[85] = egy jogszabály sem ír elő fegyelmi büntetést fegyelmi vétség esetén, az elítéltet visszaküldhették a fegyházba illetve a börtönb= e.[86]<= /p>
<= o:p>
<=
u>8) A
feltételes szabadság
<= o:p>
A kódex á= ltal megvalósított progresszív rendszer utolsó eleme= a feltételes szabadság.[87] Legyen szó bármilyen tartamú, vagy fajtáj&uacut= e; szabadságbüntetésről, a feltételes szabadságot a kódex[88] kétféle módon szabályozza, aszerint, hogy az an= gol, vagy az ír progresszív rendszer szerint hajtották-e ad= dig végre a szabadságbüntetést.
A paragrafus első bekezdése szól az ír rendszerű végrehajtásról, vagyis azon hosszabb tartamú szabadságbüntetésekről, ahol a feltételes szabadságot megelőzi a közvetítő intéze= t, mely csak a háromévi fegyház vagy börtön esetén volt alkalmazható, mégpedig a büntet&eacut= e;s kétharmadának letöltése, életfogytiglani fegyház esetén pedig tíz év után. Az elmélet szerint a közvetítő intézet csak akk= or tudja kifejteni jótékony hatását, ha az elítélt viszonylag hosszabb időt tölt ott. A feltételes szabadságnak – a jó magaviseleten, és azon túl, hogy csak azon elítéltek ké= relmére alkalmazták, akik a közvetítő intézetbe bejutottak – feltétele volt, hogy a büntetés háromnegyed része illetve életfogytig tartó fegyház esetén tizenöt év már letöltött legyen.[89] =
A második bekezdés pedig az angol progresszív rendszerre vonatkozik, am= ire abból lehet következtetni, hogy ehelyütt a törv&eacut= e;ny nem említi, hogy a közvetítő intézetben tart= ott elítélt kérheti a feltételes szabadságot= ; a contrario tehát bármilyen elítélt kérheti, tehát az angol rendszerű végrehajt&aacut= e;snak megfelelően nem alkalmazzák a közvetítő intézetet. Az említett három[90] mellett további feltétel, hogy csak három évnél rövidebb fegyház[91],= egy évet meghaladó börtön[92], illetve bármilyen más tartamú szabadságbüntetés[93] esetén alkalmazható.
A feltételes szabadság tartamára nézve a törvény nem tartalmaz kifejezett rendelkezést – ami nézetünk szerint felesleges is lenne – hiszen a bíró ítéletében megállapítja a büntetés mértékét, s amikor ez letelik = 211; akár a feltételes szabadság tartam alatt is – ak= kor tekintették a büntetést kiállottnak. A kód= ex szabályozásából az életfogytig tart&oacu= te; fegyház esetébe ebben tekintetében a következ!= 7; szűrhető le: Ugyanez vonatkozott erre is, így a feltételes szabadság sosem szűnt meg, a büntet&eacu= te;s ugyanúgy az elítélt halálával tekintend&= #337; kiállottnak.
Az indokolás rámutat arra, hogy a törvényalkotó a feltételes szabadságot nem jognak, hanem inkább egyfaj= ta kegyelemnek, enyhítésnek tekinti. Ezt jelzi az a tény = is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás feltételei között a törvény megemlíti, = hogy azt az elítéltnek kell kérnie, és nem automatik= usan jár a többi feltétel megléte esetén. Hisze= n ez az indokolás szerint azt jelentené hogy a bűnelkövetők= jogot kapnak arra, hogy az ítéletben kiszabott büntetés letöltése előtt elhagyhassák a büntetésvégrehajtási intézetet. A kegyelme= t az elítéltnek ki kell érdemelnie, de ez lehetséges úgy is, hogy közben még mindig veszélyes a társadalomra, ezért hozta be a szabályozásba a törvényalkotó a kérelem intézményét. A kérelmet az intézet igazgatója bírálta el, és így a megjavult még nem tekinthető, de a feltételeknek egyébként megfelelő elítélt nem kerül= het vissza idő előtt a társadalomba.[94]<= /p>
A társadalom védelmét szolgálta, hogy a kódex bizonyos elkövetőket személyükre tekintettel kizárt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.[95] = Egyfelől nem bocsáthatták feltételes szabadságra a külföldi elkövetőt; az indokolás csak megemlíti, hogy e szabályozást a célszerűség indokolja, de nem fejti ki részletese= n, hogy ez mit takar, így én sem bocsátkoznék találgatásokba. Másfelől nem volt feltétel= esen szabadságra bocsátható az sem, aki bizonyos bűncselekményeket[96] = mint visszaeső követett el.
A feltételes szabadságra bocsátottak számára magatartá= ;si szabályokat határoztak meg tartózkodási hely, magaviselet és életmód tekintetében. Ezzel kapcsolatban meg szeretném említeni Angyal írását, amely bár jóval a kódex hatályba lépése után született, csak Pécsre, valamint környékére fókuszál, és csupán a fogházakra vonatko= zik, mégis bepillantást enged abba, hogy a büntetés-végrehajtást a korban nem csupán állami eszközökkel képzelték el. A társadalmi szervezeteknek főleg a büntetés e szakaszában, különösen a reszocializáció elősegítésében volt kiemelkedő szerepük= . A volt elítéltnek nyújtottak anyagi, erkölcsi támogatást, ezáltal belátható a magatart= ási szabályok betartatásában megmutatkozó közvetett szerepük.[97] Amennyiben a szabályokat az elítélt megszegi az igazságügyminiszter visszavonhatta[98] a feltételes szabadságra bocsátást.[99]<= /p>
Sürgős esetek= re – mivel a miniszter általi visszavonás, majd az ezt követő intézkedés relatíve sok időt vett igénybe – lehetőséget adott a törvény a királyi ügyésznek a közigazgatási tisztviselőknek, valamint a községi elöljár&oa= cute;knak, hogy a feltételesen szabadságra bocsátottat azonnal letartóztassák, majd ezután indult meg az eljárás, amely a miniszter döntésével végződött. Amennyiben a feltételes szabadság= ot visszavonták, a letartóztatás tartama beszámított a még hátralevő büntet&ea= cute;sbe.[100]=
A feltételes szabadság visszavonása esetén az elítélt= a megszakítástól folytatja büntetésén= ek letöltését, a feltételes szabadságon töltött időt nem számították be, ugyani= s a feltételes szabadságot, mint kedvezményt, arra tekinte= ttel adták az elítéltnek, hogy az már a javulá= ;s útjára lépett, ha előre látható lett volna, hogy ezzel a kedvezménnyel a feltételesen szabadságra bocsátott visszaél, úgy biztosan nem kapta volna meg; tehát tulajdonképpen itt egyfajta in inte= grum restitutióról van szó: olyan helyzetet teremtenek, mintha a feltételes szabadságra bocsátás nem történt volna meg.[101]= Ha a feltételes szabadságra bocsátás ideje lejár anélkül, hogy azt vissza kellett volna vonni, akkor úgy kell tekinteni, mintha az elítélt kitöltö= ;tte volna a büntetését.[102]=
A törvény 52.§-ának[103]= a feltételes szabadsághoz fűződő viszonya annyi, hogy bár a szabadságbüntetést nem tudják még végrehajtani a kódex szabályozása szerint, mert az intézetek még akkor nem léteztek, de a feltételes szabadságra vonatkozó szabályokat ek= kor is alkalmazni kellett.
[1] &n= bsp; Lásd pl. Bodor Lászl&oacu= te;: A szabadságvesztés-büntetések foganatositásáról. Jogtudományi Közlö= ny 1881
[2] &= nbsp; A továbbiakban mi is ezt fogjuk használni.
[3] &n= bsp; A határozatlanság vádja annál is inkább megállni látszódik, mivel a kódex indokol&aacut= e;sa a pénzbüntetés átváltoztatásá= ;nak szabályaihoz fűzött kommentárban következetlenül néhol a szabadságvesztés kifejezést használja szabadságbüntetés helyett.
[4] &n=
bsp; A
belebbezés “…a büntetési nemek
között jóformán helyet se foglalhatna.” I=
nkább
amolyan biztonsági intézkedés volt a köznyugalom
érdekében. “A belebbezés ugyszólva nem=
is
nevezhető büntetésnek s inkább politikai
vétségeknél alkalmaztatott, midőn a vétkes
jelenléte könnyen zavar vagy botrányokra
szolgáltathatott volna alkalmat s nem egyszer épen a
bűnös személye biztonságának
megóvására látszott alkalmasnak.” (Récsy Géza: A
büntetés rendszerének alapelvei. Jogtudományi
Közlöny 1878/20. 164. o.)
[5] &n= bsp; Récsy 1878/20. 164. o.
[6] &n= bsp; Récsy 1878/21. 172. o. Ez utóbbi kettőt az 1810. évi francia Code Penal-ból citálja.
[7] &= nbsp; Edvi Illés Károly A büntetőtörvénykönyv magyarázata. Budapest 1894 81. o.; Edvi Illés Károly A magyar büntető törvénykönyv magyarázata. Budapest 1909 101. o.
[8] &n= bsp; Ezek közül a legjelentősebb a 2106/1880. I.M.E rendelet, amely mellékleteiben minden egyes szabadságbüntetésre vonatkozólag tartalmazza a részletes szabályokat. Ezt a rendeletet később kiadott rendeletek kiegészítik, melyeket az egyes szabadságbüntetések bemutatásánál fogunk említeni; részletes bemutatásuktól azonban terjedelmi okokból el kell tekinteni.
[9] &n= bsp; Lásd a 20§-hoz fűzött indokolásban
[10] &= nbsp; Tartalmilag ugyanezen ismertetés található meg Csemeginél és az anyaggyűjtemén= yben is. (Csemegi Károly művei. Szerk.: Edvi Illés Károly és Gyomai Zsigmo= nd, Budapest 1904 66.–86. o.; A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekr!= 7;l és vétségekről és teljes anyaggyűjteménye. Szerk.: Löw Tóbiás, Budape= st 1878 53.–64. o.) A különböző börtönrendszereket bemutatja Finkey, Edvi Illés é= ;s Fayer is, e leírás= ok tartalmilag megegyeznek az indokolásban, az anyaggyűjteményben illetve a Csemeginél találhatóakkal. (Fin= key Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest 1902 350.–356. o.; Edvi Illés 1894 81.–84. o.; Edvi Illés 1909 = 101.–104. o.; Fayer László: A magyar büntetőjog kézikönyve. Budapest 1905 174.–175. o.)=
[11] &= nbsp; Ezen kongresszusok felsorolását és bemutatását részletesen lásd Zeh= ery Lajos: A büntetési rendszer főbb kérdései a nemzetközi börtönügyi kongresszusok munkálataiba= n. Magyar Jogászegyleti Értekezések 1942
[12] &n= bsp; Az 1846. évi frankfurti, és az 1847. évi brüsszeli kongresszust említi példaként az indokolás, ahol élesen kiálltak a Philadelphiában alkalmazott rendszer mellett, amelyben az elítélt teljes büntetés&eacu= te;t a többi elítélttől, és egyáltal&aacut= e;n mindenkitől elzárva töltötte ki, senkivel sem érintkezhetett, és a munkától is el volt tiltva= .
[13] &n= bsp; Az 1857. évi frankfurti kongresszuson ingott meg először a magánelzáráson alapuló rendszer egyeduralma. Itt összegezték ugyanis a már több mint tíz esztendős tapasztalatokat, és arra jutottak, hogy a foglyok nevelése pusztán negatív módon nem valósítható meg, és ezért az 1868. évi berni, valamint az 1872. évi londoni kongresszusokon a szakemberek már a progresszív rendszert részesítették előnyben.
[14] &n= bsp; Az indokolás ehelyütt idézi a dreibergi fegyház igazgatójának londoni kongresszuson tett nyilatkozatát, mely szerint “az egészséges és fiatal fegyenc= zek is, kiket a magánzárkákból külső munkára bocsátottak, a fogság ideje alatt annyira elgyöngültek, hogy kezdetben a külső munkán&aacu= te;l térdük megcsuklott, és rosszul lettek.”=
[15] &=
nbsp; Edvi Illés 1894 82. o.; Edvi Illés 1909 102. o.
[16] Edvi Illés 1894 82.–83. o.; Edvi Illés 1909 102.–103. o.
[17] &n= bsp; Az indokolás itt idézi Karl Rödernek, a Heidelbergi Egyetem tanárának véleményét: “…ha azt akarjuk, hogy a magánfogság jó eredménye csakhamar meg ne hiúsuljon, minden lehetőt el kell követni, hogy…a fogoly a magánelzárás után, mint lábadozó beteg, csak lassanként szoktassék̷= 0;a rendes szabad élethez.”
[18] &n= bsp; Ezt a fokozatot további osztályokra lehetett bontani. Írországban négy osztályt és egy mintaosztályt hoztak létre: az elítélt a magánfogság után a negyedik osztályba kerü= lt, majd pedig bizonyos idő eltelte, de legfőképp jó magaviselete folytán léphetett elő a következő osztályba, és így tovább; a rossz magaviseletet visszaminősítéssel szankcionálták.<= /p>
[19] &n= bsp; Az ír közvetítő intézetekről bővebben lásd Balkay Istv&aac= ute;n: A külön közvetítő intézetek védelméhez. Jogtudományi Közlöny 1881/51.
[20] &n= bsp; Lásd az általános indokolásban.
[21] &n= bsp; Balkay – kerületi börtönigazgatóként – azt állíto= tta, hogy Írországban a fegyintézet és a közvetítő intézet különálló intézmények, melyek külön igazgatóval illetve igazgatósággal működtek. (Balkay 1881/51. 425. o.)
[22] &n= bsp; Bővebben lásd Récsy 18= 78/22. 186.–187. o.
[23] &= nbsp; Ezen bemutatást árnyaltabbá teszi, ha összevetjük= Lewis leírás&aacut= e;val, amely az Angliában alkalmazott szabadságbüntetésn= ek három fajtájáról számol be: “a)= Imprisonment with hard labour;b) Imprisonment without hard labour; c) Imprisonment as a first or second class misdemeanant.”(Lewis, Edward Dillon: A draft code of criminal law and procedure. London 1879 235.= –236. o.) A korabeli angol büntetési ren= dszer vázlatos leírását Halsburynél találhatjuk meg; e rendszer elemei: death, penal servitude, imprisonment with hard labour, imprisonment without hard labour, whipping, fine, order for abatement of nuisance. (Halsbury’s law of England – A complete statement of the whole law of England; vo= lume IX. – Criminal law and procedure, crown practice. London 1933 225.–231. o.)
[24] &n= bsp; Az ír rendszerű büntetés végrehajtást legalább háromévi fegyház, vagy börtönbüntetés esetén alkalmazták, ennél enyhébb büntetés esetén az angol rendszer működött.
[25] &n= bsp; Leírja, hogy “…Az ír rendszer lényegében a javulás lélektani processusán alapul...” és ezen eredmény eléréséhez nélkülözhetetlen lenne a közvetítő intézet, mert például Angliában vagy Németországban, ahol ez az intézmény nem létezik, jóval meghaladja a visszaesők száma az Írországit. Prognosztizálja ezután, hogy Magyarországon a helyzet még rosszabb lesz, mert a magyar rendőrség elmarad az említett országoké mögött, sőt “…vidéken, a szó ko= moly értelmében, rendőrséggel nem bírunk.”= ;
[26] &n= bsp; Jeszenszky Sándor: A feltételes szabadságra bocsátás hazánkba= n. Jogtudományi Közlöny 1880/45. 307. o.
[27] &n= bsp; Bodor , aki Kolozsvárott v= olt királyi alügyész, ezzel kapcsolatban egy ellentmondásra hívja fel a figyelmünket, amely e paragra= fus és a 2106/1880. I.M.E. rendelet 132. és 170.§-a között fennáll. Ugyanis a rendelet “…akk&ea= cute;nt intézkedik, hogy az egy évnél hosszabb fogház büntetésre itéltek és a börtönre itéltek a büntetési időre tekintet nélkü= ;l, ott a hol azt a fogházi viszonyok megengedik, büntetésük első harmadrészét éjjel-nappal magán-elzárásban töltsé= ;k.” A kódex 52.§-a a fentebb kifejtettek szerint ezzel ellentétes, hiszen “…felesleges annak bizonyitásába bocsájtkozni, hogy fogházak &eacu= te;s a kisegitő börtönök még nincsenek a törvénykönyvbe igtatott börtönrendszernek megfel= elően szervezve.” (Bodor: 1881/17. 151. o.)
[28] &n= bsp; Jeszenszky is megemlíti, h= ogy a korabeli büntetésvégrehajtási intézetek nem állnak készen a kódex szerinti büntetésekr= e. (“Kevés azon hely Magyarországon, hol a büntetés a magánelzárás stádiumában is végrehajtható.”) Ezzel kapcsolatban is jelzi annak fontosságát, hogy feltételes szabadságot meg ke= ll előznie a bűnelkövető megjavításán= ak, máskülönben a rendszer kudarcra van ítélve. = (Jeszenszky 1880/45. 307. o.)
[29] &n= bsp; Bővebben lásd az 52.§-hoz fűzött indokolást.
[30] &n= bsp; Az indokolás megemlíti, hogy Belgiumban húsz, bűnhalmazat esetén huszonöt; Olaszországban huszonh= at, bűnhalmazat esetén harminc; Ausztriában húsz év a generális maximum. Viszont arról is szól i= tt, hogy Németországban, és Svájcban is tizenöt év volt a felső határ.
[31] &n= bsp; Az indokolásban hivatkoznak arra, hogy az észak-német büntetőtörvénykönyv kodifikálásako= r az akkori belügyminiszter – Eulenburg gróf – felhívta a fegyházak igazgatóit egy körlevélben, hogy tegyenek jelentést abban a kérdésben, hogy 1, elegendőnek tartják-e a generális maximumot?; 2, ezen időtartam túlhaladá= sa ártalmasnak vélik-e? A jelentésekben az állt, h= ogy egyrészt a fegyencek tízévi rabság után szellemileg és fizikailag is leépülnek, másrészt hogy ez az addig eltelt időben esetleg mutatkozó eredményeket veszélyezteti: tehát nem szükséges magasabb tétel megállapítá= ;sa.
[32] &= nbsp; A vitát részletesen lásd Anyaggyűjtemény 1878 283.–290. o.
[33] &n= bsp; Például az olasz büntetőtörvénykönyv egészen szűkre szabta a kereteket: öttől hét évig, ill= etve nyolctól tíz évig terjedő fegyházbünt= etéseket állapított meg; másik végletként eml&iac= ute;ti az indokolás a porosz büntetőtörvénykönyv= et, amely például 5–20 évig terjedő fegyházzal büntette az anya ált= al elkövetett gyermekgyilkosságot.
[34] &n= bsp; Huszadik életévét be nem töltött elkövetővel szemben nem volt kiszabható. (1878.V.tc. 87.§)
[35] &n= bsp; 1878.V.tc. 22.§: = “A fegyház vagy életfogytig tart, vagy határozott tartamu= . A határozott idejü fegyház leghosszabb tartam tizenöt év, legrövidebb pedig két év.”= p>
[36] &= nbsp; 1880.XXXVII.tc. 36.§
[37] &n= bsp; Lásd 22.§-hoz fűzött részletes indokolást.= p>
[38] &n= bsp; Életfogytig tartó fegyházzal lehetett büntetni a felségsértés bizonyos eseteit [1878.V.tc. 125.§ 2= ., 3. és a 126.§ 3. pontjai]; hűtlenség bizonyos esete= it [140.§ (2)]; erőszakos nemi közösülést és a természetellenes fajtalanságot, ha a sérte= tt halálát okozza [225.§ és 229.§ 2.]; szándékos emberölést, ha azt fel- vagy lemenő ági rokon ellen követték el [268.§]; rablás bizonyos minősített esetét [337.§]; gyújtogatás bizonyos eseteit [398.§]; vízá= radás szándékos okozását és közveszélyű megrongálását, ha ez által emberélet veszett el [404.§ 2. és 408.-409.§].
[39] &n= bsp; Részletesebben lásd 22.§-hoz fűzött indokolást.
[40] &n=
bsp; A
Csemegi kódex idején fennállott börtönrendsz=
er
elemzésétől eltekintenénk – ez egy
külön tanulmány témája lehetne –
mindazonáltal szólni kell arról, hogy a
törvény említ országos fegyintézetet,
országos fogházat, kerületi börtönt,
törvényszéki fogházat, járási
fogházat valamint húsz évnél fiatalabb
elkövetők esetén javítóintézetet.
A kódex bevezette a hosszabb tartamú szabadságvesztések esetére - ír példára - a közvetítő intézetet, amel= ynek lényege, hogy a szabadságvesztés büntetése= ket fokozatosan kell végrehajtani. Írországban az 1850-es években vezette be Walter Crofton ezt a rendszert, amelyet korábban már részletesen ismertettük. (bőveb= ben lásd Nagy Ferenc: Ma= gyar büntetőjog általános rész. Budapest 2001, 36= 2.–363. oldal; valamint az 1878. V. tc. általános indokolásának a büntetési rendszerhez fűzött részét [harmadik fejezet], amely részletesen bemutatja az akkori Írországban fennálló rendszert.)
[41] &n=
bsp; A
fegyházra csak 16 éven felüli bűntettes
ítélhető a kódex 85.§-a alapján. (
[42] &n= bsp; 1878.V.tc. 29.§
[43] &= nbsp; Edvi Illés 1909 123. o.
[44] &n= bsp; A fegyházbüntetetés végrehajtásra vonatkozó részletes szabályozást 2106/1880 I.M.= E. rendelet II. sz. melléklete tartalmazta. Ezen rendelet bemutatására terjedelmi okokból nem kerülhet sor. Lásd Angyal Pál–Isaák Gyula: Büntető törvénykönyv a bűntettekről és a vétségekről. Budapest 1937, 22. o. A fegyház végrehajtásának részletes leírását lásd Finkey 1902 356.-365. o.
[45] &n= bsp; Magánelzárás időtartamára vonatkozóan lásd 1878.V.tc. 30.§= ;, 34.§
[46] &n= bsp; Ehhez lásd Balkay Istv&aac= ute;n: Szabadságvesztés-büntetésre ítéltek ellen alkalmazható fegyelmi büntetések. Jogtudomá= nyi Közlöny 1882
[47] &n= bsp; 1878.V.tc. 32.§, 33.§
[48] &n= bsp; Bodor rámutat ezen szabály végrehajthatatlanságára. A magánelzárásban levő fegyenc ugyanis, mint azt fentebb is leírtuk, csak a zárkájában dolgozhat= ott. Ennyi munkára alkalmas – de akárcsak a “t&eacu= te;tlenséggel egybekötött magánfogság”-hoz elegendő számú – zárkával Magyarország nem rendelkezett. “Azt kérdjük: hogy az országban melyik fogház vagy kisegitő-börtön az, hol a magán-elzárásban levők megfelelő munká= ;val láthatók el?”(Bodor 1881/17. 151. o.)
[49] &n= bsp; 1878.V.tc. 30.§
[50] &n= bsp; 1878.V.tc. 31.§
[51] &n= bsp; Ezen bűncselekmények közé tartoznak példáu= l: 141.–142.§-ban meghatározott állam fegyveres ereje elleni bűntettek; 144.–145.§-ban meghatározott diplomáciai bűntettek.
[52] &= nbsp; Anyaggyűjtemény 1878 51. o.
[53] &= nbsp; Anyaggyűjtemény 1878 50.–53. o.
[54] &n= bsp; 1878.V.tc. 23.§
[55] &n= bsp; Bővebben lásd a 23.§-hoz fűzött indokolást.
[56] &= nbsp; A szabályozás hiánya ellenére Fayer is megemlíti, hogy az államfoglyok feltételesen szabadlábra helyezhetőek. (Fayer 1905 178. o.)
[57] &= nbsp; Finkey 1902 366. o.
[58] &n=
bsp; Az
államfogház végrehajtására vonatkoz&oacu=
te;
részletes szabályozást lásd 1140/1895. III. 14.
I.M.E. rendelet, továbbá 12166/1919. I.M. rendelet. Ezen rendeletek
bemutatására terjedelmi okokból nem kerül sor.
[59] &n= bsp; 1878.V.tc. 35.§
[60] &n= bsp; 1878.V.tc. 24.§ Papp rámut= at arra, hogy a kódex különös részében seh= ol sem szabott ki a jogalkotó öt évnél súlyos= abb börtönbüntetést. Papp szerint ennek oka a kodifikáció idejére vezethető vissza, amikor egyetlen esetre (az emberölés valamely eset&eacu= te;re) tíz évi börtönbüntetést kívánt meghatározni a jogügyi bizottság, és ehhez kellett igazítani az általános részi szabályt. Azonban a kodifikáció menete során a tíz évi börtönből vég&uu= ml;l tíz évi fegyház lett, viszont az általán= os részi szabályról egyszerűen megfeledkezett mind a bizottság, mind az országgyűlés. Ennek – am= int arra Papp rámutat = 8211; bűnhalmazat esetén van jelentősége, mivel adott ese= tben visszásságot eredményezhet. (Papp Dezső: A bötrönbüntetés alkalmazása bűnhalmazat esetén. Jogtudományi K&ou= ml;zlöny 1882/11. 87. o.) Ugyanezen visszásságot jelzi Edvi Illés és Finkey is. (Edvi Illés 1894 98. o.; Edvi Illés 1909 119. o.; Finkey 1902 363. o.)
[61] &n= bsp; Bővebben lásd 24.§-hoz fűzött indokolást.
[62] &n= bsp; 1878.V.tc. 36.§
[63] &n=
bsp; A
börtönbüntetés részletes szabályaihoz
lásd 2106/1880. I.M.E. rendelet IV. számú
mellékletét, a börtönbüntetés
törvényszéki fogházban történő
végrehajtásáról a 2100/1880. I.M. rendelet V.
mellékletét, és a
járásbíróság által kiszabott
börtönbüntetés
végrehajtásáról a 9862/1932. I.M. rendeletet. E=
zen
rendeltek ismertetésére terjedelmi okokból nem ker&uum=
l;l
sor. Lásd Angyal–Isa&=
aacute;k
1937, 22. o. Részletes ismertetést nyújt Finkey 1902 363.–
[64] &= nbsp; Fayer négy pontba szedi a fegyház és a börtön eltéréseit: 1) börtönre ítéltek a munkanemek között választhattak 2) a börtön épületén kívül csak beleegyezésükkel lehet őket foglalkoztatni 3) naponta két órát tölthetnek sza= bad levegőn 4) a börtönbüntetést kerületi börtönben vagy törvényszéki fogházban h= ajtják végre. (Fayer 1905 1= 79. o.)
[65] &n= bsp; 1878.V.tc. 37.§ bővebben lásd Edvi Illés 1909 128. o.
[66] &n= bsp; 1878.V.tc. 38.§
[67] &= nbsp; Ennek kapcsán lásd Balkay<= /span> 1882
[68] &n= bsp; 1878.V.tc. 25.§
[69] &n= bsp; 1878.V.tc. 39.§
[70] &n= bsp; A fogházbüntetés végrehajtásának szabályozásához lásd a következő rendelteket: a fogházról szóló 2106/1880. I.M.E. rendelet V. számú melléklete, a fogházbüntetés törvényszéki fogházban történő végrehajtásáról szóló 8984/1933. = I.M. rendelet, és a fiatalkorúak fogház-, államfogház-, és elzárásbüntetéséről szól&oacut= e; 27.300/1909. rendelet. Ezen rendeletek bemutatására terjedelmi okból nem kerül sor. Lásd Angyal–Isaák 1937, 22. o.
[71] &n= bsp; 1878.V.tc. 40.§
[72] &n= bsp; 1878.V.tc. 40.§
[73] &n= bsp; 1878.V.tc. 41.§
[74] &n= bsp; Bővebben lásd 42.–43.§-h= oz fűzött indokolásban.
[75] &= nbsp; Javító intézet alapvetően a tizenkét-tizenhat éves ̵= 1; beszámítási képességgel rendelkező – bűntettesekkel szemben alkalmazható szankció. (lásd 1878.V.tc. 84.§; Fayer 1905 182.–188. o.)= p>
[76] &n= bsp; Finkey a javító-intézetet nem büntetésnek, hanem “kényszernevelési eszköznek” tekintette. Álláspontját azz= al indokolta, hogy a kódex nem vette fel a büntetések felsorolásába a javító-nevelést. (Finkey 1902 338. o.); A javítónevelés szabályozásár&oacut= e;l szóló 27.200/1909. I.M. rendeletet; A fiatalkorúak fogház-, államfogház-, és elzárásbüntetésének végrehajt&aacut= e;sáról szóló 27.300/1909. I.M. rendeletet; A fiatalkorúak felügyelő hatóságáról szól&oac= ute; 27.400/1909. I.M. rendeletet. Ezen rendeletek bemutatására terjedelmi okokból nem kerül sor.
[77] &n= bsp; 1878.V.tc. 43.§ továbbá 2106/1880. I.M. rendelet VII. melléklete.
[78] &n= bsp; Jeszenszky a bizottság túlméretezett létszámát feleslegesnek vélte, és jelezte, hogy emiatt működése nehézkessé válhat. Megjegyzi, hogy Németországban az intézmény létezik, és összetétele igen hasonló, ez alapján párhuzamot vonva jelzi előre a lehetséges problémákat. (Jeszen= szky 1880/45. 307. o.)
[79] &= nbsp; Lásd pl. Balkay cikkét, amelyben Szabó Józse= f lipótvári királyi kerületi börtön-igazgatónak a Fegyintézeti Értesit= 37; 1881/2. számában megjelent írásával vitatkozik. (Balkay István: A külön közvetítő intézetek kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny 1882) Ezen írásra reagál aztán Szabó. (S= zabó József: A külön közvetítő intézete= k kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny 1882) A vita közöttük arról szólt, hogy vajon előbb a közvetít!= 7; intézeteket kell-e felállítani, vagy a magánelz= árás feltételeit kell-e biztosítani. (vö.: Bodor 1881, Jeszenszky 1880)
[80] &n= bsp; 1878.V.tc. 44.§, 45.§
[81] &n= bsp; A felügyelő bizottságnak a feltételes szabadsá= gra bocsátásnál is ugyanez volt a feladata. (lásd <= span style=3D'text-transform:uppercase'>Jeszenszky 1880/45. 307. o.)
[82] &= nbsp; 1878.V.tc. 46.§
[83] &n= bsp; Bővebben lásd 46.§-hoz fűzött indokolásban.
[84] &n= bsp; Fentebb már leírtuk, hogy az általános indokolás szerint az elítélteket kétféle munkára fogják alkalmazni, valamint ennek mikroökonómiai előnyeire is rávilágítottunk, így ennek megismétlésétől eltekintenénk.
[85] &n= bsp; Lásd fentebb.
[86] &n= bsp; 1878.V.tc. 47.§
[87] &n= bsp; A feltételes szabadság intézmény bevezetésének okait lásd fentebb.
[88] &= nbsp; 1878.V.tc. 48.§
[89] &nbs= p; Ha utánaszámolunk, ez azt jelenti, hogy a jó magaviseletű elítélt, például ha háromévi fegyházra ítélték, akkor két évet töltött a fegyházban, ebből egy évet magánelzárásban, egy évet pedig közös munkarabságban, három hónapot töltött csak a közvetítő intézetben, és a maradék időt – kilenc hónapot – töltötte feltételesen szabadlábon. Tehát a törvényalkotó, amikor az indokolásban leír= ta, hogy csak viszonylag hosszabb idő alatt hatékony a közvetítő intézet, de ott nem határozta meg, hogy ez mit takar, magában a törvényben határozta meg, hogy három hónapi közvetítő intézetet tart minimálisan elegendőnek, hogy az kifejtse javító-nevelő hatását.
[90] &n= bsp; E feltételek: 1, Jó magaviselet, amely a javulás reményét megalapozza. 2, Büntetés háromneg= yed részének eltelte. 3, Az elítélt kéri a feltételes szabadságra bocsátást. (Azonban itt már nem feltétel, hogy közvetítő intézetbe kerüljön, hiszen az angol rendszerű végrehajtásban nem alkalmazza ezen intézményt.)=
[91] &n= bsp; A fegyház generális minimuma két év volt, tehát fegyházbüntetés esetén – legye= n az bármilyen tartamú – a fegyencnek megvolt a lehetősége, hogy feltételesen szabadságra bocsássák.
[92] &n= bsp; A börtön generális minimuma hat hónap volt; teh&aacut= e;t, ha hat hónap és egy év között szabtak ki börtönt, akkor az elítélt nem volt feltétele= sen szabadságra bocsátható.
[93] &n=
bsp; Államfogház
kivételt jelent a progresszív rendszer alól, mivel nem
voltak meg a stádiumai. Nem volt magánelzárás, =
nem
voltak az államfoglyok munkára
kényszeríthetőek. Azonban a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségéb=
37;l
nem voltak kizárva, így az angol rendszer szerint
meghatározott szabályok szerint jártak el, teljesen
függetlenül az államfogház tartamától=
.
Fogház esetén – ezen bekezdés alapján – szintén lehetőség nyílott a feltételes szabadságra bocsátásra, tekintet nélkül a büntetés tartamára.
[94] &n= bsp; Bővebben lásd 48.§-hoz fűzött részletes indokolásban.
[95] &n= bsp; 1878.V.tc. 49.§
[96] &n= bsp; 333.§ lopás; 344.§ rablás és zsarolás; 355.§ sikkasztás, zártörés, és hűtlen kezelés; 370.§ orgazdaság és bűnpártolás; 379.§ csalás; 422.§ gyújtogatás; meghatározott bűntettek illetve v&ea= cute;tségek eseteiben a visszaeső elítélt nem volt feltételes= en szabadságra bocsátható.
[97] &= nbsp; Bővebben lásd Angyal Pá= ;l: A patronage fejlődése Pécsett és vidék&eacut= e;n. Jogtudományi Közlöny 1908/47. 376. o.
[98] &n= bsp; Tehát nem kötelező; a miniszter diszkrecionális jogkörében állt. Fayer összesítette az arra vonatkozó 1880 és 1897 közötti statisztikai adatokat, amelyek a feltételes szabadságra bocsátottak számát összeveti a visszavonások számával. (Táblázatot lásd Fayer 1905 192.= o.) Ez alapján megállapítható, hogy az intézmény sikeres, mert legalább addig kifejtette speciál preventív hatását, amíg büntetéssel fenyegetett. Fayer is megelégedettségét fejezi ki ezen intézménnyel kapcsolatban. (Fayer László: Büntetési rendszerünk reformja I. – adalék a Btk. módositásához. Budapest 1= 889 5. o.)
[99] &n= bsp; 1878.V.tc. 50.§ első bekezdését
[100] &n= bsp; 1878.V.tc. 51.§
[101] &n= bsp; 1878.V.tc. 50.§ második bekezdését, valamint az ehhez a szakaszhoz fűzött indokolást
[102] &n= bsp; 1878.V.tc. 50.§ harmadik bekezdését
[103] = Vö. fentebb.