Szalóki Gergely

Marcus Tullius Cicero: Válogatott vádbeszédek.

 

(Fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás.

Szeged, Lectum Kiadó, 2010. 412 oldal)

 

 

 

A „Marcus Tullius Cicero – Válogatott védőbeszédek” címet viselő, 2010-ben a szegedi Lectum Kiadó gondozásában megjelent kötet az ókor legnagyobb szónok-politikusának Verrináit, vagyis a C. Verres, Szicília helytartója ellen 70-ben lefolytatott perben, illetve a per kapcsán részben elhangzott, részben megírt beszédeket tartalmazza Nótári Tamás avatott fordításában, bevezető tanulmányával és magyarázó jegyzeteivel.[1]

Ez a per volt azon alkalom, amelynél Cicero pályafutása során először és utoljára vádlói szerepet vállalt. A hét darabból álló beszédsorozat egyedülálló retorika- és jogtörténeti forrás. Az első beszéd, a Divinatio in Caecilium a per előkészítő szakaszában hangzott el, amikor mind Cicero, mind Q. Caecilius feljelentést tett a praetornál Verres ellen, és a praetornak, illetve a „bírói testületnek” el kellett döntenie, hogy a két feljelentő közül kinek ad jogosultságot a vád „képviseletére” – tekintettel arra, hogy Rómában a közvádló funkciója a köztársaság korában ismeretlen volt. A Verres elleni első beszédben (Oratio in Verrem prima) Cicero rávilágít a védő, Hortensius taktikájára, és kijelenti, hogy lemond a szokásos részletes vádbeszédről, illetve rátér a bizonyítékok bemutatására, amire általában az összefüggő vádbeszéd után került sor. Az öt könyvből álló Verres elleni második beszéd (Oratio in Verrem secunda) sohasem hangzott el: a vádlott nem várta meg a per befejezését, hanem önkéntes száműzetésbe (exilium) ment, a második beszéd tehát fiktív oratio, a per anyagát beszédformában feldolgozó jogi-politikai publicisztika.

Az eljárásra a Sulla által megreformált quaestiones perpetuae rendszerében került sor. Itt bármely római polgár vádat emelhetett, az adott bűncselekménytípushoz hozzárendelt quaestio elnöki tisztségét általában egy praetor látta el, a törvényszék tagjai – számuk harminc és hetvenöt között mozgott – egy-egy (szintén a bűncselekménytípushoz hozzárendelt) listából kerültek kisorsolásra. C. Gracchus kizárta a szenátori rend tagjait az esküdtbírák közül, tehát ezt követően a lovagrend látta el e feladatot, Sulla után egy évtizeden át a szenátusi arisztokrácia privilégiuma volt a büntetőbíráskodás, tehát Verres felett is egy szenátorokból álló testület ítélkezett, de még ugyanabban az évben változott a törvényszékek összetétele, a lex Aurelia egyharmad-egyharmad arányban a szenátorok, a lovagrend és a tribuni aerarii között osztotta fel a quaestiók tagságát.

A vád Verres ellen crimen pecuniarum repetundarum volt, ami felölelte a szinte korlátlan hatalommal rendelkező helytartók által a provinciák lakosságával szemben elkövethető visszaélések minden fajtáját, vagyis a zsarolás kiterjesztően értelmezett fogalmával adható vissza. A tényállás elemei nagyjából a Verres-per idejére jegecesedtek ki: ezek közé tartozott, ha a helytartó nagyobb értékű ajándékot fogadott el, ha akár maga, akár közvetítők útján adásvételt kötött a tartományban, a zsarolás, a lopás és a rablás, továbbá az adók önkényes emelése, valamint egyéb terhek kivetése a tartomány lakosaira. Meg kell említeni, hogy sem a törvények, sem a (megvesztegethető) törvényszékek nem nyújtottak megfelelő védelmet a provinciák számára, ugyanis a helytartóságot a római uralkodó osztály a magistrátusi tisztségek megszerzéséért kiadott összegek megtérülési lehetőségének tekintette, ahol bőségesen kárpótolhatta magát a hatalmas összegeket felemésztő hivatalok viselése után. Verres ennek megfelelően úgy határozta meg három éven át tartó harácsolása mottóját, hogy „neki magának elegendő volna az első év zsákmánya, a másodikéra ügyvédei miatt, a harmadikéra pedig a bíróság megvesztegetése céljából van szüksége”.[2]

A Caecilius elleni beszéddel Cicero elérte, hogy elnyerje a vádemelés jogát, és száztíz napos határidőt kapott a praetortól a bizonyítékok összegyűjtésére. Cicero Szicíliába ment, ám az összes, általa összegyűjtött bizonyítékot nem az első, hanem csak a második, nem elmondott, hanem írásban közzétett (fiktív) második beszédben tett közzé. Az első tárgyalásra 70. augusztus 5-én került csak sor. Verres támogatói még ekkor is megpróbálták húzni az időt, vagyis megkísérelték a pert a következő évre halasztatni, ami elvileg, ha Cicero a szokványos pertaktikát választja, nem is lett volna nehéz, hiszen a törvény előírása miatt a crimen repetumdarum miatt folyó eljárásban legkorábban két tárgyalás után születhetett meg az ítélet, és éppen augusztus közepétől november közepéig (néhány hét kivételével) a hosszú ünnepnapok, illetve ünnepi hetek miatt szünetelt a törvényszékek működése. Az első tárgyaláson Cicero bejelentette, hogy eltekint az átfogó vádbeszédtől, és (a halogató stratégiát keresztülhúzva) hozzákezdett a bizonyítási eljáráshoz, a tanúk kihallgatásához és az okiratok bemutatásához. Ezzel egyértelműen bizonyította, hogy hároméves helytartósága alatt Verres negyvenmillió sestertiust zsarolt ki és rabolt el Szicíliából. Az első tárgyalás augusztus 13-án befejeződött, és mire szeptember 20-án a bíróság ismét összeült, Verres (kincseivel együtt) önkéntes száműzetésbe ment, vagyis beismerte bűnösségét. A büntetést a törvényszék nevetségesen alacsony összegben, háromezer sestertiusban határozta meg, azonban a per hatására Verres további pályafutásának befellegzett, a tartományi helytartók számára a események példaként szolgáltak, Cicero pedig Róma első szónoka lett.

Ezt követően Cicero megkezdte a bizonyítékok öt könyvből álló beszédben történő feldolgozását. A második oratióban Cicero azzal a fikcióval élt, mintha Verres megjelent volna a második tárgyaláson, ő pedig elmondhatta volna összefüggő vádbeszédét, amit a beszédben következetesen alkalmazott szónoki eszközök is jeleznek. Az első könyv (De praetura urbana) a vádlott előéletét taglalja, vagyis az általa viselt négy hivatal (a quaestorság, a legatusi, a praetor urbanusi és szicíliai propraetori működés) szerint osztja fel mondandóját a második beszédben: az első könyv az első három, a második, harmadik, negyedik és ötödik könyv az utolsó tisztséggel foglalkozik. A második könyv (De praetura Siciliensi) beszámol Verres szicíliai helytartósága alatt elkövetett jogsértéseinek módszereiről, és bemutatja azt az apparátust, amit Verres a sziget kirablása érdekében megszervezett. A könyv fő témáját a bíráskodás során elkövetett visszaélések képezik. A harmadik beszéd (De re frumentaria) a gabonaügyről szól, vagyis Szicília mezőgazdaságáról, gabonahozadékáról, a gabona piaci áráról, az adókiszabás és -behajtás módjáról, és a jogosulatlan adókövetelések törvényellenes kizsarolásáról. Az itt taglalt jogsértések képezik szigorúan véve a vád tárgyát, ám ezen oratio páratlan forrásértékkel bír a köztársaság korának gazdaság- és adóztatás-története szempontjából is. A negyedik könyv (De signis) Verres azon zsarolásaival, rablásaival és erőszakos bűntetteivel foglalkozik, amelyek a szicíliai műkincsek megszerzésére irányultak, vagyis kivételesen értékes forrásanyag a római művészettörténet tanulmányozásához is. Cicero hol megrendítően, hol szellemesen beszéli el a rablások sorát. A Verres elleni második beszéd ötödik könyve (De suppliciis) a Verres által gyakorolt imperium, azaz a polgári és katonai igazgatás és a büntetőbíráskodás kapcsán elkövetett bűntettek és visszaélések tömegét dolgozza fel. Ennek során a szónok teret szentel a kalózok elleni háború és a rabszolgafelkelések – Verres szicíliai helytartósága a Spartacus-felkelés idejére esett – szerepének is, a második részben pedig rátér a római polgárokkal szemben végrehajtott „terrorakciókra” a római polgárok jogtalan kivégzésére és testi fenyítésére. Nótári szerint „az ötödik könyv a Verrinák stiláris zárköve is, amelyben a vádlott jellemrajza teljessé, személyiségének ábrázolása drámai mélységűvé válik: felségáruláshoz vezető kapzsisága, az állam biztonságát is veszélyeztető bujasága és a római polgárok vérétől sem visszariadó bestiális kegyetlensége miatt Verres minden emberalatti bűnök foglalatának archetípusává emelkedik, illetve süllyed”.

A Verres elleni beszédek egyedülállóan értékes források a római jog kutatói számára, hiszen nemcsak a kor büntetőeljárási rendszeréről adnak információkat, hanem a tartományi közigazgatás rendszerét is olyan részletességgel mutatják be, amelyet a köztársasági kor egyéb szövegeiből nem ismerhetnénk meg. Természetesen számolni kell a beszéd tendenciózus jellegével, vagyis azzal, hogy Cicero egyrészt az ügye számára kellemetlen részleteket elhallgatja, másfelől azonban pontos tudósítást kell adnia az igazgatási és jogszolgáltatási rendszer működéséről, hiszen hallgatósága – és a második beszéd olvasóközönsége – a kortárs ismereteivel hallgatta és olvasta a művet. A jogszolgáltatás szemszögéből nem kevésbé értékes adatokra bukkanhatunk a műben, hiszen mind a római, vagyis városi, mind a tartományi edictumkibocsátás és editumalkalmazás „műhelytitkaiba” betekintést ad negatív példaként Verres működése, s ezzel tovább színesíthetők a praetori és helytartói edictumról mint jogforrásról nyert képünk. Ezen felül a verresi edictumok számos, így például öröklési jogintézmény gyakorlati működésére is rávilágítanak – éppenséggel a logikus és jogszerű jogalkalmazás és jogszolgáltatás ellenpéldájaként. A Verrinák nemkülönben a római „büntetőjog” kiemelten fontos forrásai, hiszen a Szicíliában élő római polgárok ellen elkövetett jogsértések jól rávilágítanak a magistratusi imperiumból fakadó büntetőbíráskodás eljárási mozzanataira, annak gyakorlati alkalmazására, illetve az azzal való visszaélés lehetőségeire.

Mindezek alapján meg kell állapítanunk, hogy a Nótári Tamás által fordított és magyarázatokkal ellátott kötet, amelynek beszédei – egy kivételével – nemcsak az elmúlt évtizedekben, hanem egyáltalán nem voltak hozzáférhetők magyar nyelven (vagyis azokat Nótári ültette át elsőként anyanyelvünkre) jelentős mérföldköve a magyar Cicero-kutatásnak és a cicerói életmű római jogi szempontból történő feldolgozásának.

 



[1] Nótári Tamás eddig is számos, Ciceróval és a szónok életművének jogi aspektusaival foglalkozó kötetet publikált, így többek között: Cicero, Négy védőbeszéd. Szeged, 2004; Jog, vallás és retorika. Szeged, Lectum, 2006. (Második bővített és átdolgozott kiadás Budapest, 2008.); Law, Religion and Rhetoric in Cicero’s Pro Murena. Passau, 2008; Hogyan nyerjük meg a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve. Fordította, a jegyzeteket, az előszót és az utótanulmányt írta Nótári T. Szerkesztette és a kísérő tanulmányt írta Németh Gy. Szeged, 2006; Cicero, Válogatott védőbeszédek I–II. Szeged, 2009.

[2] Cicero, In Verrem 1, 40.