Szentkuti Dániel[1] - Szűts Márton[2]

Az Internet és a büntetőjogi felelősség egyes kérdései

 

 

Bevezetés

Kétségtelen tény, hogy napjainkra az információ rendkívül nagy jelentőségre tett szert, s ez egyre inkább vonatkozik nemcsak az üzleti, de a magánszférára is. Mára bevett kifejezéssé vált az információs társadalom. Rendkívül fontossá váltak azok a csatornák, amelyeken az adatok, az információt hordozó jelek áramlanak: így az Internet a mindennapi élet szerves része lett. Jelen dolgozatban célunk az Internetet elsősorban a büntetőjogi felelősség szempontjából megvizsgálni. Nem törekszünk teljes körű elemzésre, inkább néhány, lényegesnek ítélt problémára koncentrálunk.

A dolgozat első részben megvizsgáljuk az Internet és a jog, ezen belül a büntetőjog kapcsolatát, valamint igyekszünk arra a kérdésre választ kapni, szükség van-e büntetőjogi szabályozásra internetes környezetben. A következő nagyobb egységben a számítógépes bűncselekményekkel foglalkozunk (történeti és kriminológiai szempontokat is érvényesítve), illetve áttekintjük a hatályos szabályozás fontosabb elemeit (figyelemmel leszünk a keresőmotor szolgáltató[3], valamint a tárhely-szolgáltató felelősségére). Végül, a harmadik részben, elemezzük a jogellenes tartalommal összefüggő bűncselekményeket.

 

1. Az Internet szabályozásának szükségessége

 

1.1. Az Internet és a jog kapcsolata

                       

Sokakban merült fel ellenérzés, amikor az Internettel először összefüggésbe hozták a jogi szabályokat, tilalmakat. Az Internetet gyakran a szabadság megtestesítőjének, a felelősség nélküli kommunikáció és kapcsolatteremtés lehetőségeként fogják fel. A magánszemélyek egymás közötti viszonylatában ez nem is vet fel különösebb problémát, hiszen természetes igényük lehet arra, hogy az egymás közötti érintkezéseikben ne legyenek korlátozva. Az Internet azonban születésétől kezdve óriási változáson ment keresztül. Ennek a folyamatnak eredőjét abban kell látnunk, hogy a hozzáférés költségei csökkennek, így egyre szélesebb felhasználói körnek biztosít nyilvánosságot és kommunikációs lehetőséget. (Megkockáztatható kijelentés, miszerint soha ennyire dinamikusan fejlődő technikai eszköz nem állt az emberiség rendelkezésére.) Az Internetnek alapeleme a résztvevők aktivitása, a folyamatos visszacsatolás, az állandó párbeszéd.

Látnunk kell ugyanakkor az Internet üzleti és gazdasági jelentőségét is[4], amely más megvilágításba helyezi a cybervilágot: biztonságot igényelnek a vállalkozások, a hitelezők, a befektetők, a gazdasági élet valamennyi szereplője. Nem véletlenül az üzleti-gazdasági világ volt az első, amely felfigyelt az Internet kommunikációs jelentőségére: a termékek értékesítésében egyértelműen a marketing, a reklámozás a döntő. Az üzleti világ Internet-használatának eredményeképpen megszülettek az elektronikus kereskedelemre vonatkozó szabályok.

Az elektronikus kereskedelem terjedését azonban a világon mindenütt fékezi a biztonság és a fogyasztói bizalom hiánya. Az Európai Bizottság egy felmérése szerint az Internet-hozzáféréssel bíró polgárok 2%-a lett csalás áldozata az Interneten történő vásárlás során. Ez nem tűnik magas aránynak, de annak tükrében, hogy az Internet- felhasználók alig 5%-a vásárol rendszeresen a világhálón keresztül, nem kevés (a cégek bátrabbak, egynegyedük már részt vett az elektronikus kereskedelemben.) Mindezek alapján a Bizottság úgy véli, hogy e téren további erőfeszítéseket kell tenni, szerintük a legfontosabb a biztonságos és megbízható jogi és infrastrukturális környezet megteremtése.

A helyzet Magyarországon is hasonló. Az itthon végzett felmérések szerint sok Internet-felhasználó keres fel a vásárlásra lehetőséget nyújtó oldalakat, de a túlnyomó többségük "lemorzsolódik" és kicsi a létrejött üzletkötések száma is. A Carnation Rt. elemzése szerint sokan nézelődnek a virtuális boltokban, hogy aztán elinduljanak megvenni a kiszemelt árut.[5]

Kérdés, hogy elegendők-e a biztonság megteremtéséhez önmagukban a jogszabályok? Véleményünk szerint alapvetően két nagy problémakört kell megvizsgálnunk, ha az Internetről beszélünk; először: igényel-e jogi szabályozást az Internet, másodszor pedig, amennyiben az előző kérdésre igenlő választ adtunk, felmerül, hogy szükségesek-e mindehhez a büntetőjog eszközei?

Amennyiben az elsőként feltett kérdésre keressük a választ, megállapíthatjuk, hogy azt az Internet maga adta meg "hőskorában", hiszen az önszabályozás[6] volt az internetes viszonyok első szabályozási formája. Az elérhető tartalom legnagyobb részben magánszemélyektől származik, akik a szólásszabadsághoz való jogukat alapesetben szerkesztői közvetítettség nélkül gyakorolják. A tartalomnak egy kisebb részét egy más típusú szereplői kör, a „szervező résztvevők” szolgáltatják, akik adott esetben a magánszemélyek által elhelyezett tartalom szerkesztőiként és nem csak tartalom-szolgáltatóként jelenhetnek meg.[7] A „szervező résztvevőket” két irányból közelítheti meg a jog: egyfelől kezelhetők egyszerű technikai továbbítóként, akik az információáramlás műszaki jellegű biztosításán túl a tartalomba nem avatkoznak be, így jogilag nem is tehetőek felelőssé az általuk közvetített tartalmakért, illetve tartalomszerkesztőként is, amely esetben jogukban és módjukban kell, hogy álljon megválogatni az általuk másokhoz eljutatott tartalmat, ami a tartalomért való felelősségüket alapozhatja meg.[8]

A szabályozást tehát úgy kell kialakítani, hogy az a magánszemélyeknek maximálisan biztosítsa a szólás-, és véleményszabadság jogát: lehetőség szerint minél kevesebb szabállyal kell szűkíteni a mozgásteret, hiszen az Internet „varázsát” és újszerű kommunikációs formájának esszenciáját törnénk meg ezáltal. A szervező résztvevőkkel kapcsolatban azonban pontosan és egyértelműen alkalmazható szabályok kellenek a felelősség megállapításához.       

A második kérdésre azt a választ adhatjuk, hogy az Internet a legtöbb esetben a polgári jogi felelősségi szabályokkal operálva kellő szabályozást nyerhet, tekintettel azonban bizonyos kriminálpolitikai célokra[9], azt mondhatjuk, már nem elégséges az önszabályozás és a polgári jog: szűkre szabottan ugyan, de kénytelenek vagyunk bizonyos magatartásokat kriminalizálni. Ezt erősíti az Internet gazdasági-üzleti jellegének előtérbe kerülése és a nemzetközi bűnözés Internet általi megerősödésének folyamata is.

A jogalkotónak két végletes modell között kell megtalálnia az ideális szabályozási technikát[10]. Egyrészről felmerülhet ugyanis, hogy az állam ellenőrizze és – akár – tartsa nyílván számítógéppel rendelkező polgárait, illetve azok számítógépen elhelyezett adatbázisait (ennek kivitelezése szinte lehetetlen), míg a másik végletes álláspont szerint teljesen ki kell vonulnia erről a területről annak érdekében, hogy a számítógépes lehetőségek teljes kapacitása kihasználásra kerülhessen. Az első megoldás esetében az állam elfogadhatatlan mértékben nyomul be a magánszférába, a második azonban nem számol a totális szabadságból fakadó veszélyekkel.

A tartalmi szempontból szükséges korlátozásoknál két elvből kell kiindulni. Az egyik szerint nem szabad különbséget tenni az on-line és off-line magatartások szabályozása között. A másik viszont a lehető legnagyobb szabadságot igényli az Internettel kapcsolatban. A "semleges szabályozás" és a "minél kevesebb restrikció" követelményei természetesen nehezen egyeztethetőek össze. Álláspontunk szerint a társadalomra leginkább veszélyes, illetve a személyek jogait és érdekeit leginkább veszélyeztető magatartások vonatkozásában feltétlenül az első elvnek kell érvényesülnie, míg egyéb területeken az utóbbinak. A szabadság tehát semmiképpen sem jelenthet büntetlenséget abban az esetben, ha súlyosan visszaélnek vele: mások – és a társadalom – jogos érdekeit védeni kell. A szabályozás szükségszerűsége ebből kifolyólag nem is igen vitatható.

A világhálón megjelenő tartalom szabályozása kapcsán ugyanakkor nincs egyetértés: egyesek (korábban az amerikai szakértők többsége mindenképpen ide volt sorolható) inkább a privát szektor dominanciája mellett képzelték el ezt. E megoldás azonban nézetünk szerint sérti a demokrácia elvét, hiszen a normaalkotók nem rendelkeznek legitimációval. Az önszabályozás tehát önmagában nem lehet elégséges, az Interneten megjelenő tartalom cenzúrázása közhatalmi pozícióból képzelhető csak el, ez a jogalkotó szervek feladata. (Ennek során természetesen figyelembe vehetők az autoregulációs javaslatok, azaz egyfajta koreguláció szóba jöhet, de szigorúan csak a jogalkotó hatalom által engedett körben és mértékben.) Miután csak a legkirívóbb magatartásokat tartjuk visszaszorítandónak az Interneten, ez a fajta szabályozás főként tilalmakat, illetve a tilalmakat megszegők ellen alkalmazott szankciókat jelenti.

Ez pedig már a büntetőjog felségvize. E jogág normáit pedig minden esetben az államok demokratikusan választott törvényhozása alkotja meg. Az Interneten megjelenő információk vonatkozásában tehát ügyelni kell arra, hogy a súlyosan társadalomellenes tartalmat hozzáférhetővé tevők vonatkozásában a törvény előtti egyenlőség érvényesüljön (azaz ugyanannak a magatartásnak on-line és off-line változata azonos jogkövetkezménnyel járjon, és itt – mivel főként büntető területekről van szó – az állami normaalkotás klasszikus megoldásai jöhetnek szóba), míg a kevésbé veszélyes magatartások esetében ettől a szabadság javára eltérést engedjen[11].

Az ORTT 2002. március 7-én hozta nyilvánosságra a szabályozással kapcsolatos koncepcióját[12], amelyben különösen kiemeli az alábbi területeket, mint védendő értékeket:

-                 a véleményszabadság, a vélemények sokszínűsége;

-                 az emberi méltóság;

-                 a gyermekek egészséges szellemi, érzelmi, erkölcsi fejlődése;

-                 a fogyasztói érdekek;

-                 a nemzeti nyelv és kultúra továbbfejlődése.

Véleményünk szerint azért is indokolt a büntetőjogi védelmet a cybertér világára kiterjeszteni, mert az információs társadalom polgárainak száma folyamatosan növekszik. Különösen fontos védelmezni az információs társadalomba belépőket, a játékszabályokkal és technikai eszközökkel éppen ismerkedőket, az információs társadalom gyengéit jól ismerőkkel szemben. [13]

Láttuk, hogy az Internet ma már nem működhet biztonságosan, jogi (és büntetőjogi) szabályozottság nélkül. A következőkben az ezzel kapcsolatban felmerülő nehézségeket vizsgáljuk.

 

1.2 Nemzetközi jelleg, jogági összetettség és más nehézségek

 

Az Internet regulációjának kulcsproblémája, hogy egységes szabályozási rendszert kellene kialakítani minden jogterületen, így a büntetőjogon belül is. Az első komoly gond, hogy az egyes nemzeti jogrendszerek bizonyos fogalmakat másként értelmeznek és kezelnek - ezen oknál fogva már az is gondot jelent, hogy egy konkrét fogalmat hogyan definiáljunk. Alkothatunk (alkothatnánk) ugyanis közös szabályokat, mégis eltérő lesz (lenne) a norma alkalmazása. Elégtelennek bizonyulhat a nemzetközi egyezmény preambuluma után a fogalmak meghatározásával orvosolni e problémát.

Az egyik legfontosabb jogi fogalom a véleménynyilvánítás szabadsága, amely az Internettől szinte elválaszthatatlan kategória, értelmezése azonban különösen nagy eltérést mutat, ha összevetjük az amerikai joggyakorlatot az európaival. Az Amerikai Egyesült Államokban a véleménynyilvánítás szabadsága európai szemmel nézve szinte fetisizált, míg számukra kis túlzással úgy tűnhet, mintha az öreg kontinensen nem is volna ez alapvető szabadságjog. Véleményünk szerint ezt az értelmezési differenciát mindenképpen fel kell oldani, hiszen az Interneten a véleménynyilvánítás szabadságát sértő olyan tények, amelyek büntetőjogi felelősséget is maguk után vonnak, rendkívül nagy számban találhatóak és számos jogi problémához vezetnek.[14] (Az alapvető szabadságjogok terjedelmét az egyes nemzetek alkotmányai húzzák meg, éppen ezért rendkívül kritikus kérdés, miként lehet e jogrendszerenként eltérő fogalmakat a joggyakorlat során egységesen kezelni.)

A másik komoly nemzetközi probléma, amelyet az Internet egységes szabályozásának hiánya vethet fel, az „informatikai paradicsomok” kialakulása.[15] A probléma szoros összefüggésben áll a büntethetőség kérdésével. Az „informatikai paradicsom” kifejezés olyan területet jelöl, ahol azért bűnöznek előszeretettel, mert nem büntetik vagy csupán nagyon kis valószínűséggel büntetik a cselekmény elkövetőit (például a bűncselekményt megvalósító személyek egy jogi személy mögé "bújva" úgy tudják kifejteni magatartásukat, hogy sem a jogi személy nem lesz büntethető – mert az jogrendszerben a societas delinquere non potest elve érvényesül –, sem ők, hiszen természetes személy minőségükben nem követtek el bűncselekményt). Így kialakulnak olyan országok, a jogrendszerek különbözősége miatt, ahonnan az informatikai bűnözők előszeretettel fogják megvalósítani a deliktumokat, hiszen sokkal kisebb a büntetőjogi felelősségre vonás kockázata. Ennek a jelenségnek a kiiktatását, megelőzését csak az egységes jogi szabályozás jelentheti, ezért igényel az informatikai büntetőjog a szokásosnál is erőteljesebb nemzetközi fellépést. Megjegyzendő, miszerint a societas delinquere non potest elv megdőlése tendenciaként érvényesül - Magyarországon a hatályba ugyan még nem lépett 2001. évi CIV. törvény fog gondoskodni a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi szankciókról.

A nemzetközi normaalkotásban a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonásának egységesítését szolgálja az Európa Tanács Cybercrime Egyezményének 12. cikke. A rendelkezések a jogi személyt meghatározott esetekben tekintik büntetendőnek. Így ha az elkövető természetes személyt

a) a jogi személy képviseletének joga,

b) a jogi személy nevében döntések meghozatalának joga vagy

c) a jogi személyen belüli ellenőrzés joga illette meg.

E 12. cikk ezen túlmenően tovább bővíti a természetes személyek elkövetői körét azzal, hogy az előbb felsorolt személyek ellenőrzési kötelezettségének elmulasztása miatt a felügyelet alatt álló személy jogsértése – amennyiben a jogi személynek valamilyen előnyt szerez – szintén a jogi személy büntetőjogi felelősségét eredményezi. Az internetes közegben személyi és a területi hatály alakulása körül nem került még nyugvópontra minden vita.[16]

Témánk nem közelíthető meg pusztán a büntetőjogi szabályok felől, hiszen egy Interneten elkövetett jogsértés a legtöbb esetben nem csak büntetőjogi, de polgári és közigazgatási jogi szabályokat is sért. A felelősség tárgyalásakor segítségül kell hívnunk több jogág forrásait, hogy megvizsgálhassuk, az egyes jogágak milyen érdekeket helyeznek előtérbe és az érdekek között milyen hierarchiát állítanak fel. Tekintettel leszünk az alkotmányjog forrásaira (mind a hazai, mind a külföldi szabályokra figyelemmel), érintjük egyes vonatkozásban a polgári jog felelősségi szabályait is, s végül vizsgáljuk a büntetőjog nemzetközi, illetve magyar dokumentumait.[17]

 

2. A számítógépes bűncselekmények általában és a felelősségre vonás általános kérdései

 

2.1 A számítógépen elkövetett bűncselekmények története

 

A számítógépen elkövetett bűncselekmények története 1959-ben kezdődött, amikor az amerikai Walston and Co. alelnöke hamis lyukkártyák segítségével 250.000 USD–t sikkasztott. Az 1960-as években a számítógépek (nagy méretű, az adatokat mágnesszalagra és lyukkártyára rögzítő berendezések) tömeges elterjedése a velük kapcsolatos bűncselekmények számának folyamatos emelkedését eredményezte. Az első vírusok megjelenése is az 1960-as évekre datálható, ekkor még katonai célt szolgáltak a "trójai" programok (elsősorban rombolási és információszerzési céllal készültek).[18]

Az 1970-es, majd az 1980-as évek már a tranzisztor helyett integrált áramköröket alkalmazó számítógépek kora, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megjelenik az Internet, s bővül a szoftverkínálat. Ezzel a számítógépes bűncselekményeknek is egy új korszakába lépünk, ugyanis minőségileg és mennyiségileg óriási fejlődésen mennek keresztül a komputerek: megjelennek a számítógépes adatbázisok manipulálásával elkövetett bűncselekmények, a számítógépes hamisítások, a számítógépek biztonsági rendszerének feltörésével és a tárolt adatok jogtalan megszerzésével, illetve a szoftverek illegális másolásával megvalósított deliktumok.

Az 1990-es évektől a számítógépes bűncselekmények közül egyértelműen a hálózaton, azaz az Interneten elkövetett bűncselekmények válnak a legjelentősebbekké.[19] Az internetes bűncselekmények elszaporodása pedig a számítógépes bűnözés nemzetközivé válását jelentette és egyben nemzetközi fellépést sürgetett. Az Interneten zajló hatalmas mennyiségű információáramlás a bűncselekmények formáinak dinamikus bővülését is eredményezte.

A továbbiakban az Internet világában megjelenő szereplőket igyekszünk feltérképezni és az ő helyzetüket vizsgáljuk – elsősorban – a büntetőjog szemszögéből.

 

2.2 A büntetőjogi felelősség lehetséges alanyainak köre az Interneten

 

Az Internet büntetőjogilag felelősségre vonható szereplői sok esetben nehezen különböztethetők meg egymástól, azonban mindenképpen szükséges a felelősség megállapítása tekintetében pontosan és körültekintően elhatárolni az Interneten elkövetett deliktumokkal kapcsolatba hozható személyeket[20]. Elsőként vegyük számba azokat, akik nélkül eleve lehetetlen volna Internet-bűncselekményről beszélni: a szolgáltatók három nagy típusát kell áttekintenünk. A hálózat fizikai megvalósulásához nélkülözhetetlen a telekommunikációs szolgáltató léte, aki a hálózat fizikai fenntartását biztosítja, tehát megteremti a számítógépek világméretű fizikai összekapcsolásának lehetőségét. A kapcsolat több formája képzelhető el: analóg vonal, ISDN[21], ADSL[22], optikai kábelek. A szolgáltatás a következő csoportban már konkretizálódik: ide tartoznak az Internet Service Providerek[23] (ISP, az alább található meghatározásból kiderül, használatos a kifejezésnek szűkebb és tágabb értelmezése is), és az Internet Access Providerek (IAP)[24], azaz az Internet-szolgáltatók és a  hozzáférés-szolgáltatók. Az ő tevékenységük a felhasználó világhálóhoz juttatása a telekommunikációs szolgáltató igénybevételével. A harmadik nagy csoportba a CP-k (content provider[25]) azaz a tartalomszolgáltatók tartoznak, akik a hozzáférésszolgáltatók és a telekommunikációs szolgáltatók felhasználásával különböző tartalmakat helyezhetnek el a világhálón. Végül az utolsó csoportba tartoznak azok a különböző szereplők, akik ezen nagy csoportokba vagy nem sorolhatók vagy köztes állapotban vannak két halmaz között. Ilyen a cache server (átmeneti-tároló szerver), a router, ezek jelentősége a fent említetteknél jóval kisebb. Megkülönböztetett figyelemmel kell lennünk azonban a search enginek (kereső programok) szolgáltatói tekintetében, amelyek lehetővé teszik nevek, címek, kiadványok, képek, zeneművek, stb. keresését az Interneten.

Igyekeztünk a szolgáltatókat technikai szempontból minél pontosabban definiálni és elkülöníteni, jogi oldalról azonban nem vizsgáltuk a szolgáltató fogalmát. A már említett Cybercrime Egyezmény szerint a szolgáltató: „minden olyan közjogi és magánjogi alany, mely a szolgáltatásait igénybe vevőknek biztosítja azt a lehetőséget, hogy egy számítástechnikai rendszer által érintkezzenek, illetve minden más olyan alany, mely a kommunikációs szolgáltatás vagy az azt igénybe vevők részére feldolgoz vagy tárol számítástechnikai adatokat.” Szolgáltatónak minősül tehát minden olyan alany, akit akár a közjog, akár a magánjog jogalanynak tekint. Ide értendők tehát mindenképpen a jogi személyek, a jogi személyiség nélküli jogalanyok és a természetes személyek is. Az előbb felsorolt szolgáltató típusok közül a telekommunikációs szolgáltatók, ISP-k, IAP-k az esetek többségében jogi személyek (ezért is szükséges kitérni a jogi személy büntethetőségének kérdésére, ami, mint láttuk, egyúttal összefüggésben van az „informatikai paradicsomok” kialakulásával).

Az eddigi felsorolást ki kell bővítenünk, hiszen meg kell még említenünk a szolgáltatás igénybevevőjét is, aki adott esetben tartalomszolgáltatónak minősülhet. (Például ha a host a saját ügyfelének web-tárhelyet biztosít, és az ügyfél ezen a tárhelyen mások számára elérhető tartalmat biztosít, akkor az ügyfél egyben igénybevevő és szolgáltató.) Látnunk kell azt is, hogy a tartalomszolgáltató nem feltétlenül azonos a tartalom szerzőjével. Ezeket a szempontokat mindig figyelembe kell majd vennünk, amikor a büntetőjogi felelősséget telepíteni akarjuk. Figyelembe kell továbbá vennünk a jogellenes tartalom idegen vagy saját jellegét is.

 

2.3 Az idegen és a saját tartalom, mint a felelősségre vonás alapja

 

A felelősségre vonhatóság, ezen belül is a büntetőjogi felelősségre vonhatóság megállapíthatóságának feltételei eltérnek aszerint, hogy a tartalom saját vagy idegen.[26] Idegen tartalomról[27] akkor beszélünk, amikor az előbb felsorolt szolgáltató-típusok bármelyike információt közvetít, amely alatt értjük az információ tárolását, továbbítását illetve hozzáférhetővé tételét is. Az idegen tartalom esetében az egyes bűncselekményeknél csupán mögöttes felelősséget vizsgálhatunk és ezt is csak akkor, ha a közvetített idegen tartalom fölött a szolgáltatónak az ellenőrzési lehetősége megvan. A telekommunikációs szolgáltató így nem tehető felelőssé a jogsértésért.

A cache server szolgáltatójával kapcsolatban azt kell mondanunk, hogy igazán nincs reális lehetősége a tartalom kontrollálására, így szintén elhanyagolható büntetőjogi felelőssége.  Ha felelősségi alakzatot telepítenénk az olyan szolgáltatóhoz, aki szerepel az általános szolgáltatói körben, azaz felelőssé tesszük az általa nyilvánossághoz közvetített tartalomért, akkor állandó, folyamatos, teljes ellenőrzésre kényszerítenénk (ami gyakorlatilag kivitelezhetetlen). A törvényalkotó érzékelve a problémát több felelősségenyhítő módszert is kifejlesztett. Így a felelősség csak feltételes az idegen tartalommal kapcsolatban. A notice and takedown eljárás lehetővé teszi, hogy három érdekcsoportot is figyelembe vegyünk akkor, amikor a felelősséget telepítjük: az internetszolgáltatóét (IAP, ISP), a tartalomszolgáltatóét (ICP) és az idegen tartalommal érintett jogosultét.[28]

A saját tartalommal kapcsolatban természetesen más a helyzet. Itt inkább arra kell figyelmet fordítani, hogy az Interneten tartalmat szolgáltató személytől elvárható-e (és ha igen, mennyiben), hogy tisztában legyen az adott tartalom jogellenességével. Fontos megjegyeznünk, hogy a szándék kötelező eleme kell, hogy legyen a büntetőjogi felelősségre vonásnak.

A keresőmotor szolgáltatást nyújtó felelőssége külön tárgyalandó, mivel vele kapcsolatban problémát vet fel, hogy nem besorolható egyértelműen az előbbi kategóriák alá.    

 

2.4 A search engine felelősségének kérdései

 

A keresőmotor szolgáltatások egyértelmű funkciója az Interneten található óriási információtömeg „megszelídítése”, felhasználóbaráttá tétele. Az ilyen típusú szolgáltató egy köztes kategóriát képez az eddig megismert szereplői-szolgáltatói típusok között, ráadásul nem lehet egyértelműen azt sem elhatárolni, hogy amennyiben egyáltalán felelőssége megállapítható, úgy idegen vagy saját tartalomért tehetjük-e őt felelőssé.

A probléma fő okozója a linkek és hyperlinkek tisztázatlan jogi helyzete, amelyekkel kapcsolatban a következő alternatíva merül fel: az első megoldás szerint felelőssé tehetjük annak a weboldalnak a szolgáltatóját, akinek az oldala hyperlinket tartalmaz, azért a tartalomért is, amelynek elérhetővé tételét az adott link lehetővé teszi. De vajon elvárható-e az adott szolgáltatótól, hogy az általa linkelt tartalmat is folyamatosan ellenőrizze? Véleményünk szerint ez túl szigorú elvárás lenne. A másik szélső megoldás szerint a szolgáltató nem felel az oldalán elhelyezett hyperlinkek tartalmáért. Ezt viszont túl enyhének érezzük, mivel mégis közvetítő szerepet játszik a weboldal-szolgáltató az adott oldal elérésében. A megoldást tehát valahol a két szélső álláspont között kell keresni.

Vizsgálódásunk feltételezi, hogy a link által kapcsolt tartalom jogellenes. A search engine annyiban hasonlítható az előbb elemzett hyperlink-hivatkozást tartalmazó weboldalhoz, hogy sokkal nagyobb mennyiségben és (irányítottan ugyan, de) hyperlink-hivatkozásokat jelenít meg. Nincs módunk elmerülni a keresőmotor szolgáltató számára előírt filter-megoldások[29] ismertetésében, de sommásan azt mondhatjuk, hogy a tartalomszűrésnek két fő módja képzelhető el: a két módszer közötti különbség lényegét az adja, hogy a weboldalaknak címkével való megjelölése (labelling) történhet a weboldal saját szolgáltatója vagy egy központi szervezet által. A kereső észleli a címkét és a saját beállításainak megfelelően – amelyet a motor használója paraméterez – szűri a megjelenítendő linkeket. A kereső, mivel irányítottan keres, értelmezhető pusztán egy matematikai képlet alapján működő programként, amely gazdájának önálló felelősségét nem alapozza meg, legfeljebb a program alkalmazója vonható felelősségre.

Más a felelősségi rendszer akkor, amikor a megfelelő paraméterek bevitele után a keresőmotor nem a paramétereknek megfelelő linkeket jeleníti meg, hanem más kategóriába tartozókat is (vagy épp abszolút jogellenes[30] hivatkozásokat). Ilyenkor a legkézenfekvőbb lenne a search engine-t részesként felelősségre vonni, mégpedig bűnsegédként. A Btk. 21. § (2) bekezdése szerint ugyanis bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. Álláspontunk szerint a keresőmotor szolgáltatója fizikai bűnsegélyt nyújt, amikor a kívánt, de „jogellenes” linkeket megjeleníti: a tettesi alapcselekmény külső feltételeinek megteremtésében működik közre (a szándékosság[31] léte bizonyítást igényel). A linkek megjelenítését követően azonban nem feltétlenül következik be a tettesi cselekmény, miszerint a felhasználó rá is klikkel a linkre. Ezesetben esetleg eredménytelen felbujtói minőség állapítható meg, amely azonban nem szankcionálható.[32]

A következőkben vessünk rövid pillantást a másik leginkább problémás szolgáltatásnyújtó, a tárhely-szolgáltató felelősségére.

 

2.5 A tárhely-szolgáltató felelőssége

 

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény szerint a szolgáltatók a polgári jog általános szabályai szerint felelnek minden, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás során továbbított, tárolt illetve hozzáférhetővé tett, jogellenes tartalmú információval okozott kárért és jogsérelemért.

Kiemelkedő jelentőségű az a szabály, amely szerint a tárhely-szolgáltató nem köteles előzetesen és rendszeresen ellenőrizni az általa tárolt, illetve hozzáférhetővé tett információ tartalmát. A tárhely-szolgáltató nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket sem keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.

A tárhely-szolgáltató a következő feltételek esetén mentesülhet a polgári jogi felelősség alól. Tárhely-szolgáltatás esetén, azaz amikor a szolgáltató egy harmadik személy által feltett anyagot tárolja, a tárhely szolgáltató akkor nem felel az illegális tartalom által okozott kárért, ha több feltételnek egyszerre megfelel. Nem volt tudomása az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról vagy arról, hogy az elhelyezett anyag bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sérti. Nem lehet tudomása olyan tényről vagy körülményről sem, amely azt valószínűsítené, hogy a tárolt anyaggal kapcsolatos magatartás jogellenes lenne, illetve arról, hogy az bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sértené. A felelősség alóli mentesüléshez szükséges az is, hogy amennyiben a fent említett tényekről, körülményekről, magatartásról tudomást szerez, megakadályozza a hozzáférést és haladéktalanul eltávolítja a jogellenes tartalmat.

Fontos szabály, hogy amennyiben bebizonyosodna, miszerint az igénybe vevő a tárhely-szolgáltató megbízásából vagy utasításai alapján cselekszik, akkor a szolgáltató az előző esetek teljesülése esetén sem mentesül a felelősség alól.

Abban az esetben, ha a tárhely-szolgáltató által tárolt és hozzáférhetővé tett anyag valakinek a szerzői jogi törvény által védett szerzői művén, előadásán, hangfelvételén, műsorán, audiovizuális művén, adatbázisán fennálló jogát a szolgáltató által hozzáférhetővé tett információ sérti[33], akkor ez a jogosult a szolgáltatóhoz fordulhat felhívással. Ez az értesítés, amelyben a jogosult felhívja a szolgáltatót az ő jogát sértő tartalmú információ eltávolítására, akkor joghatályos, ha azt teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalták. E formai követelményen túl a felhívásnak vannak tartalmi követelményei is. Így például mindenképpen meg kell határozni a jogsérelem tárgyát és a jogsértést alátámasztó tények megjelölését, a jogsértő anyag beazonosításához szükséges adatokat, valamint a jogosult nevét, címét/székhelyét, telefonszámát és elektronikus levelezési címét. Amennyiben ez a felhívás a fentebb részletezett alaki és tartalmi követelményeknek nem felel meg, a tárhely-szolgáltató a vitatott anyagot nem kell, hogy törölje, illetőleg hogy elérhetetlenné tegye.

Ha az értesítés megfelel a törvényi előírásoknak, akkor a tárhely-szolgáltatónak az értesítés átvételétől számított 12 órán belül kell intézkednie a hozzáférés lehetetlenné tétele, illetve az információ eltávolítása iránt. A tárhely-szolgáltatónak a hozzáférés lehetetlenné tételéről, illetve az információ eltávolításáról írásban, három munkanapon belül kell értesíteni a tartalmat elhelyező személyt, megjelölve a jogsértésre hivatkozó kilétét.

A törvény lehetőséget biztosít a tartalmat elhelyező személy számára, hogy az említett tájékoztatás átvételétől számított nyolc napon belül teljes bizonyító magánokiratban vagy közokiratban a szolgáltatónál kifogással éljen az érintett információ eltávolításával szemben. A törvény meghatározza ezen kifogás tartalmi és alaki kellékeit. Ha a kifogás megfelel a törvényi előírásoknak, akkor a szolgáltató haladéktalanul köteles az érintett információt újra hozzáférhetővé tenni és erről a jogosultat a kifogás megküldésével értesíteni. (Amennyiben az eltávolítást vagy hozzáférés megtiltását bíróság vagy hatóság rendelte el, az anyagot a tárhely-szolgáltató újból nem helyezheti vissza, illetve nem teheti elérhetővé.)

Amennyiben az a személy, akinek a jogát az anyag sérti, továbbra is kéri annak eltávolítását, akkor a tárhely-szolgáltató által küldött értesítés átvételétől számított 10 munkanapon belül a tartalom eltávolítása érdekében a bíróság előtt polgári pert indíthat, illetve fizetési meghagyás kibocsátását kérheti, vagy büntető feljelentést tehet. Ha ebben az esetben a polgári eljárást vagy büntetőeljárást kezdeményező beadványát három munkanapon belül a tárhely-szolgáltatónak is megküldi, akkor az 12 órán belül köteles eltávolítani az információt, illetve azt hozzáférhetetlenné tenni. Amennyiben a peres eljárás eredményeként hozott érdemi határozat a tartalmat elhelyező személy javára rendelkezik, a tárhely-szolgáltató köteles a tartalmat ismét hozzáférhetővé tenni.

A szerzői jogot védő és közös jogkezelést végző szervezetek (pl. Artisjus) a tárhely-szolgáltatóval szerződést köthetnek az előbb említett eljárás részletszabályainak meghatározására.

Az eddigi szabályok kizárólag a tárhely-szolgáltató polgári jogi felelősségét (jellemzően vagyoni kártérítés) érintik, azonban nem vonatkoznak a büntetőjogi felelősségre. A polgári jogi felelősség korlátozása tehát nem érinti a büntető törvénykönyvben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását.

A büntetőjogban alapelv, hogy csak akkor állhat fenn büntetőjogi felelősség a gondatlan elkövetés miatt, ha az adott bűncselekmény vonatkozásában azt a törvény külön kimondja. Miután azonban ilyen kitétel az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyikénél sem szerepel, kizárólag a szándékos elkövetés büntetendő. Tehát ha a tárhely-szolgáltató nem ismerte és – a nagy adatmennyiség és forgalom miatt – nem is ismerhette meg a nála elhelyezett jogsértő tartalmat, akkor ő büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A bűnüldöző hatóságok kötelessége, hogy egy esetleges büntetőeljárásban bebizonyítsák, hogy a tárhely-szolgáltató valamely alkalmazottja ismerte a tartalom jogsértő voltát és ennek ellenére azt nem távolította el.[34]

Mindezek alapján összegezhető, miszerint a tárhely-szolgáltatók polgári jogi felelőssége korlátozott, büntetőjogi felelősségre-vonásukra pedig csupán kivételes esetekben kerülhet sor.

 

3. A tartalommal összefüggő bűncselekmények

 

3.1 Mit indokolt büntetni és mit nem?

Az informatikai cselekmények kapcsán felmerül, egyáltalán mely magatartásokat indokolt büntetni. A korábban ismertetett két elv (jelesül az off-line és on-line magatartások azonos megítélésének követelménye versus a "minél nagyobb szabadságot az Interneten" elve) ütközésének feloldása azzal az eredménnyel jár, hogy mindkét irányból kritika éri a szabályozást. Az Európa Tanács Egyezményét sokan túlzottan represszívnek tartják, mások szerint pedig tovább kellene menni (ebbe az irányba halad például az egyezményhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyv a rasszizmusról).

Magyarországon fontos kérdés, hogy mely tényállásokra alapul majd egyáltalán tényleges büntetőjogi gyakorlat. Az utóbbi években tudvalevően egy sor olyan tényállással bővült a Btk., amelyek miatt nem vagy csak igen ritkán indul eljárás.[35]

Jogpolitikai döntés, hogy a büntető anyagi jog mely magatartásokat tiltja. Ám véleményünk szerint ritkábban és átgondoltabban kellene ehhez a jogterülethez nyúlni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a büntetőjog eszköztárának igénybevételére az informatikai bűnözés megelőzése/visszaszorítása érdekében. Azt viszont igen, hogy csak kiérleltebb, hosszú távú koncepció alapján lenne szerencsés módosítani a büntetőtörvényt.

Az Internet esetén a büntetőjognak világos korlátokat kell szabnia. Erre a meglévő rendelkezések és néhány új tényállás együtt alkalmas lehet. A túlzott szigortól azonban óva intenénk a jogalkotót: nem biztos például, hogy bűncselekménynek kellene lennie a számítástechnikai rendszerbe való jogosulatlan belépésnek. Amennyiben nincs haszonszerzési cél, sem károkozás vagy titoksértés és a cselekmény nem sért személyhez fűződő jogot stb., ezt a magatartást (amely ráadásul egy rendszer sebezhetőségére hívja fel a figyelmet) pönalizálni szerintünk szükségtelen (még akkor is, ha off-line változata, a magánlaksértés büntetendő).[36]

 

3.2 A tartalommal összefüggő bűncselekmények körének meghatározása [37]

 

Az informatikai bűnözésbe nem csak azok a cselekmények tartoznak, amelyek kifejezetten a számítógépes rendszerek ellen irányulnak. A "klasszikus" deliktumok számítógép igénybevételével elkövetett változatait nem rekeszthetjük ki az informatikai bűnözés tárgyköréből. E téren tehát globális joghézag nem létezhetett, hiszen több tényállás is alkalmazható a számítógép segítségével elkövetett cselekményekre – viszont a nullum crimen sine lege elv miatt jogalkotásra volt szükség azon cselekmények vonatkozásában, amelyek sokban hasonlítanak ugyan a tradicionális bűncselekményekhez, de nem illenek azok keretei közé. Mivel az Interneten elkövethető bűncselekmények köre rendkívül szerteágazó, itt csupán a tartalommal összefüggő bűncselekmények részletes elemzésére fektetünk hangsúlyt.

A számítógépes bűncselekmények körében egyébiránt többféle kategorizálás is elképzelhető. Alapvetően el szokták különíteni a számítógép, mint az elkövetés tárgya és a számítógép, mint az elkövetés eszköze kategóriákat. Az előbbi kategórián belül elkülöníthető csoportok:

a, az adatbiztonság sérelmével és a titoksértéssel megvalósuló bűncselekmények,

b, a "nagy nyilvánosság", illetve a "mások" előtt elkövethető bűncselekmények és

c, a számítógépes hamisítások.

 

A második esetben

a, a számítógépes csalást,

b, a bankkártyával kapcsolatos bűncselekményeket, valamint

c, a szerzői és iparjogvédelmi jogokat érintő bűncselekményeket különíthetjük el.

 

A tartalommal összefüggő bűncselekmények közös jellemzője, hogy a számítógép, mint az elkövetés eszköze kategóriába tartoznak és azon belül is típusosan nagy nyilvánosság vagy mások előtt elkövethető bűncselekményekről van szó. Mely deliktumokra gondolhatunk, amikor tartalom-bűncselekményekről beszélünk? A fogalom feltételez egy olyan tartalmat, ami az Internetre kerülve jogellenessé válik. Nem szükséges feltétel, hogy a felhelyezéssel váljon jogellenessé a tartalom, már korábban is az lehet. A tartalom fogalom alatt a számítógépes adatot értjük[38], azon belül is elsősorban a képet és a szöveges üzenetet.

A Convention on Cybercrime egyébként ilyen cím alatt[39] egyetlen bűncselekménnyel foglalkozik, a gyermekpornográfia kérdésével. Mindenképpen ide tartozik ugyanakkor a számítógépes csalás tényállása is, hiszen itt a tartalmat egy jogellenes és valótlan adat jelenti, valamint a nagy nyilvánosság vagy mások előtt megvalósítható egyéb bűncselekmények (rágalmazás, becsületsértés, törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, közösség elleni izgatás, nemzeti jelkép megsértése, önkényuralmi jelképek használata, rémhírterjesztés vagy a közveszéllyel fenyegetés, és a fogyasztó megtévesztése) is.

Ez a deliktum-halmaz kétfelé bontható. A "klasszikus" bűncselekmény informatikai "mutációjára" jó példa a rágalmazás  vagy a közösség elleni izgatás,[40] amelyek esetén az Interneten történő elkövetéssel megvalósul a "nagy nyilvánosság" kritériuma (a Btk. 137. §. 12. ettől függetlenül ma már tartalmazza az elektronikusan rögzített információ távközlő hálózaton való közzététele útján történő elkövetést). A jogalkotói intervenció azonban elengedhetetlennek bizonyult a gyermekpornográfia esetében (így a Btk. 195/A. §-át az Interneten történő elkövetés miatt módosítani kellett), amelynek külön fejezetet szentelünk.

 

3.3  A gyermekpornográfia

 

Első lépésben vizsgáljuk meg két különböző jogforrás szemszögéből a gyermekpornográfia tényállását. Kezdjük a Convention on Cybercrime meghatározásával.[41] A cikk első része meghatározza, hogy az elkövetési magatartás feltétele a szándékosság, majd ötféle elkövetési magatartást szabályoz.

Az a) pontban foglalt „készítés” csupán laza kapcsolatban van az Internettel, mivel csak a célzathoz kötődik a számítástechnikai rendszer (Internet), mint a forgalomba hozatal eszköze. A b) pontban meghatározott elkövetés az előbbinél már szorosabban köthető az Internethez. A gyermekpornográfia felajánlása az Interneten keresztül egy tudatosabb, aktív elkövetési magatartást jelent. A két elkövetési magatartás véleményünk szerint mint "többen a kevesebb" viszonyulnak egymáshoz: a felajánlás tipikusan  magában  foglalja a hozzáférhetővé tételt. Erre abból következtetünk, hogy a felajánlásnál a jogellenes tartalom felkínálójának, Interneten keresztül, meg kell adnia egy olyan azonosítót (IP-címet, URL-t), amellyel – ha nem is közvetlenül, de – a felhasználó elérheti a jogellenes tartalmat. A felajánlásos elkövetés esetén a szándéknak, mint szubjektív tényállási elemnek tehát a jogellenes tartalom elérésére ki kell terjednie.

A hozzáférhetővé tételt megvalósíthatja az elkövető mind aktív, mind passzív magatartással is (mulasztással). Ez utóbbi tipikusan a jogellenes tartalom határidőn túli el nem távolításával valósulhat meg. A határidő túllépésének természetesen feltétele kell, hogy legyen a jogellenes tartalomról való tudomásszerzés.[42] A c) pont szerinti elkövetési magatartás a jogellenes tartalom Interneten keresztüli terjesztésének hivatott gátat szabni. Szükséges azonban egy már korábbi elkövetési magatartás is ezek megvalósításához, jelesül a jogellenes tartalom birtoklása elengedhetetlen feltétele mind a két elkövetési magatartás megvalósításának. A „forgalomba hozatal” kifejezésnél tágabb a „továbbítás” (eredetiben transmitting) amely egyértelműen kiterjeszti a gazdasági célon túlra, bármely más célból a jogellenes tartalom más személyhez juttatásának elkövetését.[43] A c) pont egyértelműen és világosan kinyilvánítja a törvényhozó azon szándékát, miszerint a gyermekpornográfiával szemben a lehető legerőteljesebben és legszigorúbban kíván fellépni.

A d) pontban szereplő elkövetési magatartás inkább a felhasználók oldaláról közelít. A birtokbavétellel gyakorlatilag befejezetté válik a bűncselekmény. Birtokbavételen informatikai környezetben véleményünk szerint a jogellenes tartalomnak bármiféle adathordozón[44] – amely akár az elkövető, akár más birtokában van – rögzítésének folyamatát értjük. Ám az e) ponttal összevetve a megszerzés, álláspontunk szerint, nem csak adathordozóra rögzítést jelenthet, hanem például egy internetes helyről történő olyan nyomtatást, amely során a tartalom végig ugyanazon az adathordozón marad. A rögzítési felület a d) pontban tehát nem kizárólag adathordozóra vonatkozhat csak. A megszerzés egyébként magában foglalja a jogellenes tartalom megkeresési és rögzítési folyamatának egészét. Említést érdemel, miszerint nem szükségszerű, hogy saját célra szerezzük be a jogellenes tartalmat, mivel a folyamat véghezvitele önmagában, célzat nélkül is a büntetőjogi felelősség megállapításához vezethet.

Végül, az utolsó pontban, a birtoklás tényét is büntetendővé teszi az egyezmény. A birtoklás történhet aktív és passzív módon is.[45] Az utolsó pontnál nagyon fontos hangsúlyt helyeznünk a szándékos birtoklás[46] vizsgálatára, mivel gyakran böngészés közben kerülnek fel olyan tartalmak a felhasználó által birtokolt adathordozóra, amelynek megszerzéséről egyáltalán nem tud. Gyakran megtörténhet ez legálisnak és ártalmatlannak tetsző weboldalak megnyitásával. Kérdésként merül fel, hogy melyek azok a szereplők, akiktől elvárható, hogy a gépük tartalmát rendszeresen ellenőrizzék és az ilyen jellegű tartalmakat rendszeresen eltávolítsák.[47]

Az adattárolás nem teljesen passzív magatartás, mert az információ valamilyen módon a szerverre kerül (lásd: megszerzés). A megszerzésnek és a tartásnak külön büntetni rendelése hátterében nem kis részben a bizonyítás könnyebbé tételére vonatkozó akarat húzódhat meg. A tárolás egyébiránt állapotot jelent, tehát ha jogsértő a tárolt információ, akkor a jogsérelem folytonos. Az elévülés kezdete is csak a jogsértés megszűntével kezdődik.[48]   

A magyar jogalkotó a Convention on Cybercrime kívánalmainak megfelelően módosította a Btk.-t (a 2001. évi CXXI. törvény 21. §-ával), amely a 195/A. §-ban fogalmazza meg a tiltott pornográf felvétellel való visszaélés tényállását.[49] A törvény szövegéből világosan látszik, hogy a „számítástechnikai rendszer útján” elemet a törvényalkotó a tényállásokból kihagyta, nem szűkítve a gyermekpornográfiát az informatikai környezetre. Egyértelmű azonban, hogy az informatikai környezetben elkövetett sorozatos jogsértések indokolták a törvénykönyvbe iktatást. Vessük össze a lehetséges elkövetési magatartások körét a Convention on Cybercrime-ban megfogalmazott magatartási körrel: az ilyen jellegű pornográf fényképfelvétel megszerzése, tartása kerül az első csoportba a Btk-ban. Ezek az enyhébb felelősséget eredményező jogsértések, hiszen három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendőek. A megszerzés és tartás megfeleltethető a Convention on Cybercrime 9. cikk d) és e) pontjában szereplő elkövetési magatartási formáknak. A megszerzésnél a törvényalkotó nem kívánja meg a saját célra való megszerzést. A tartás a Convention on Cybercrime 9. cikkének e) pontjában meghatározott birtoklásnak megfeleltethető. A (2) bekezdésben a szigorúbban büntetendő elkövetési magatartások következnek: kínálás, átadás. A kínálás az Internethez kapcsolható tényállási elem, kérdés azonban, hogy honnan tekinthetjük a kínálást befejezettnek. Problémát vet fel, hogy a kínálást meg kell-e előznie egy szándékos felhasználói magatartásnak vagy sem. Vegyük példának a search engine-t működtető személyt. Felelőssé tehető-e ő abban az esetben, ha a felhasználó kifejezetten gyermekpornografikus szolgáltatásra közvetlenül utaló paraméterekkel tölti ki a keresőmezőt, majd elindítva a keresést, olyan oldalak URL-címeit jeleníti meg, amelyek gyermekpornografikus szolgáltatást is tartalmaznak?[50] A keresőmotort üzemeltető védekezhet azzal, hogy adatbázisában az oldal URL-je azért szerepel, mert más jellegű szolgáltatásokat is tartalmaz a weboldal. Kényszeríthető-e a keresőmotor szolgáltatója arra, hogy az általa felkínált linkek tartalmát rendszeresen ellenőrizze? Véleményünk szerint aligha (ez fizikailag/technikailag is szinte lehetetlen). A linknek önmagában való megjelenítése álláspontunk szerint nem meríti ki a felkínálás tényállását, de a linknek olyan környezetben való megjelenítése, ami mondjuk már egyértelműen utal arra, hogy a "click"[51] után jogellenes tartalomhoz fog jutni a felhasználó, adott esetben felkínálásnak minősülhet. Ha a felhasználó semleges paramétereket gépel a keresőmezőbe és így „kínál fel” olyan IP-címet a keresőprogram, ami gyermekpornografikus szolgáltatást is tartalmaz, véleményünk szerint a search engine-t szolgáltató büntetőjogi felelőssége azért nem állapítható meg, mert a szándékosság, mint szubjektív tényállási elem hiányzik mindkét oldalon.[52]

Az átadás, mint elkövetési magatartás megfelel a Convention on Cybercrime-ban tárgyaltaknak, szerintünk azonban nem kellőképpen indokolt a megszerzésnél szigorúbb büntetése az átadásnak. A legszigorúbban büntetendő cselekmények: a készítés, a forgalomba hozatal kereskedelmi céllal, illetőleg a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel. A magasabb büntetési tétel a gazdasági előny szerzése miatt egyértelműen indokolt. A nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel az informatikai környezetben véleményünk szerint a felkínáláshoz nagyon szorosan kötődő elkövetési magatartás. Mivel a pornográf tartalom készítéséhez a magyar törvény forgalomba hozatali célzatot nem kívánt meg, szigorúbbnak tarthatjuk e tekintetben az Európa Tanács égisze alatt megszületett egyezménynél.

Lépjünk most túl az elkövetési magatartásokon és vizsgáljuk meg közelebbről magát a jogellenes tartalmat. A Convention on Cybercrime szerint:[53] a vizuális módon ábrázolás a lehető legszélesebb ábrázolási fajtákat is felöleli: grafika, rajz, fénykép stb. A másik fontos elem, amire elengedhetetlen felhívnunk a figyelmet, nem kell feltétlenül 18 év alatti személynek lennie az ábrázoltnak, hiszen elegendő csak kiskorúnak tűnnie a személynek. Az ábrázolás jellege tehát a meghatározó, nem az ábrázolt személy tényleges életkora. Az a) pontra figyelemmel azonban fordított helyzetben gyermekpornografikus tartalomnak minősül az is, ha felnőttnek ábrázolnak egy tényleges életkor szerint kiskorú személyt.

A magyar szabályozás a „más módon előállított” kifejezést használja, miután felsorolja a legjellemzőbb formáit a jogellenes tartalmú képeknek (videó, film, fénykép). Így szintén a lehető legtágabb körét állapítja meg a jogellenes tartalom megjelenési formáinak, teljes egészében megfelelve a Convention on Cybercrime követelményeinek.

3.4 Nagy nyilvánosság előtt elkövethető bűncselekmények

 

A jogellenes tartalommal összefüggő bűncselekmények másik nagy csoportját a nyilvánosság előtt elkövethető bűncselekmények alkotják. A magyar Btk.-ban található bűncselekmények közül ide soroljuk, és részletesebben foglalkozunk a rágalmazással, a becsületsértéssel valamint a kegyeletsértéssel.[54]

A törvényalkotó büntetőjogi eszközökkel is védi a társadalmat a jogellenes tartalmaktól a sajtórendészeti vétség[55], a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, a közösség elleni izgatás, a nemzeti jelkép megsértése, az önkényuralmi jelképek használata, a rémhírterjesztés és a közveszéllyel fenyegetés, illetve a fogyasztó megtévesztése eseteiben. Az Interneten e bűncselekmények mind elkövethetőek.

Álláspontunk szerint azért indokolt ezeket a bűncselekményeket a gyermekpornográfiától elkülönítetten tárgyalni, mert a jogellenes tartalom nyilvánossághoz juttatásának mozzanata a leginkább meghatározó elem ezeknél a bűncselekményeknél. Míg a gyermekpornográfiánál a jogellenes tartalom az „erősebb” elem és ez már önmagában veszélyes a társadalomra, és a nyilvánosságra hozatal, terjesztés stb. csak fokozza a társadalomra veszélyességet, addig ezen utóbbi csoportba tartozó bűncselekményeknél a társadalomra veszélyességet és a büntetendőséget a nyilvánosságra kerülés mint – a jogellenes tartalomhoz viszonyítva – „erősebb” elem alapozza meg. A gyermekpornográfiánál vizsgáltuk a jogellenes tartalom lényegét, a jelenleg tárgyalt bűncselekményeknél ettől eltekintünk és a hangsúlyt a megvalósításban részt vevő szereplőkre, valamint az ő büntetőjogi felelősségükre helyezzük.

További különbséget az előzőekben tárgyalt gyermekpornográfiához képest abban látunk, hogy míg annak megvalósítási közege tipikusan az Internet, addig ezeknél a bűncselekményeknél az Internet csak egy lehetséges alternatíva a jogsértő számára, hogy a jogellenes tartalmat eljutassa a nyilvánossághoz.[56]

A „nagy nyilvánosság” fogalmának problémakörét elemezni, úgy gondoljuk, a konkrét bűncselekmények vizsgálata előtt érdemes. Az Interneten elkövethető bűncselekményeknek az előbbiekben meghatároztuk egy olyan kategóriáját, amelyeknek tényállásában a nagy nyilvánosság vagy a mások előtti elkövetés elemként szerepel.[57] Sok esetben tapasztalható azonban, hogy az internetes megoldások megkerülik a „nagy nyilvánosság” definíciót. Megfigyelhető például olyan anonim szerverek létrehozása – válaszul a büntető jogszabályok megalkotására – amelyek csak ideig-óráig működnek olyan IP-címen, amit csak a bennfentesek ismernek és használnak, a hálózat tagjai különböző kommunikációs úton teszik lehetővé egymás számára az ilyen IP-címek ismeretét. Így annak, aki nem ismeri az adott IP-címet, csak elméletileg van esélye a tartalom elérésére, gyakorlatilag szinte soha.[58] A jogellenes anyagokat így szűk körben forgalmazzák, kikerülve vagy éppen bizonytalanná téve az egyik tényállási elem megállapíthatóságát. Magas technikai és szervezettségi igények miatt a bűnszervezetek számára lehetséges elsősorban a jogszabály ilyen formában való kijátszása.

A fenti lehetőség valójában közelebb visz bennünket az Internettel kapcsolatban közhelyszerűen emlegetett „nyilvánosság” fogalmához. Sok esetben a nyilvánosság egyáltalán nincs meg reálisan. A nagy nyilvánosságnál nem a reális esélyt kell vizsgálni tehát, hanem az abszolút esélyt. Ha bárkinek abszolúte esélye van egy jogellenes tartalom elérésére, a nagy nyilvánosság tényállási elemét megvalósultnak kell tekinteni.

 

3.5 A véleménynyilvánítás szabadsága – rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés

 

A véleménynyilvánítás szabadságának[59] korlátairól szólva az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V.26.) AB határozatában világossá tette, hogy mint minden alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága is lehetőséget ad a visszaélésre. Ezért az alkotmányjogi irodalom szerint a következő esetekben van szükség ezen alapjog korlátozására:

-         mások jogainak, jó hírnevének védelme;

-         bizalmas közlések védelme;

-         az állam, a nemzet biztonsága, területi integritása, a bíróságok tekintélyének, pártatlanságának fenntartása;

-         a közbiztonság, a közrend védelme;

-         a közegészség és az erkölcsök védelme.

Ezeknek az értékeknek a biztosítása végett kerültek kialakításra a Btk.-ban azok a tényállások, amelyek a véleménynyilvánítás szabadságával való visszaélés megakadályozását szolgálják. Részletesebben a rágalmazás tényállást fogjuk elemezni, koncentrálva az Internet mint új közeg által felvetett problémákra.

A büntetőjogi felelősséget elsősorban a jogellenes tartalom létrehozójához kell telepítenünk. Ez a személy lehet szervező résztvevő, aki szerkeszt, de lehet a tartalom szerzője is egyúttal. A rágalmazás elkövetési magatartása a becsület csorbítására alkalmas tény állítása, ilyen tény híresztelése, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata - s ez megvalósulhat szóban és írásban (ez utóbbin belül is elektronikus formában, azaz számítástechnikai eszköz segítségével rögzítve).

Lényeges elem, hogy a „más előtt” kifejezés nem a sértettet, hanem bármilyen harmadik személyt jelent. A második elkövetési magatartásforma a híresztelés, amelynek az Internet kiváló elkövetési helye, ez ugyanis nem jelent mást, minthogy a becsület csorbítására alkalmas tényt számítástechnikai hálózat segítségével továbbítják, terjesztik. A híresztelésben az internetes kapcsolatot biztosító személyi kör vesz részt, az azonban nyilvánvaló, hogy csak az aktív magatartást tanúsító személyek büntetőjogi felelőssége vethető fel: így a hosté, aki adott esetben a jogellenes tartalom elhelyezésére lehetőséget biztosít, csakis abban az esetben, amennyiben tisztában van a tartalom jogellenességével. Természetesen nem vethető fel az elektronikus levelezőrendszer szerverének felelőssége, hiszen az emailek tartalma fölött nincs ellenőrzési lehetősége (ebben az esetben csak a feladó felelőssége áll meg, aki a szervert mint az elkövetés eszközét használta fel).

Közös elem a rágalmazásnál és a becsületsértésnél, hogy a nagy nyilvánosság előtti elkövetés a tényállás minősítő körülménye. Ezzel kapcsolatban vetődik fel a kérdés, hogy az Interneten híresztelt tény állítása nagy nyilvánosság előtti elkövetést jelenthet-e. Álláspontunk szerint, mivel a tény állítása és a híresztelés két külön elkövetési magatartás, mindkettő kifejthető nagy nyilvánosság előtt is. A híresztelés esetében azt kell vizsgálnunk, hogy a híresztelést megvalósító a valótlan tényállítást hány harmadik személyhez jutatta el. A nagy nyilvánosság előtti elkövetésnek az Internet egyértelműen lehetőséget biztosít, ezért itt a már tárgyalt abszolút esély elvét követve (ti. esély a jogellenes tartalom elérésére) egy ilyen tényállításnak az Interneten való elhelyezése a minősített eset megállapítását alapozhatja meg.[60]

 

3.6 A chat-fórumok okozta problémák

 

A leggyakoribb esetekben a különböző chat-fórumokon valósulhat meg a rágalmazás, a becsületsértés és a kegyeletsértés tényállása. A chat-fórumokon tipikusan nickname hozzászólások – azaz fedőnév alattiak – jelennek meg. A chat-fórumot fenntartó szerver webmesterének a felelőssége, hogy a chat-fórumon a témához hozzászólók megfelelően regisztrálva legyenek, és csak regisztráció után szólhassanak hozzá a témához választott becenevükön.

A rágalmazás esetében figyelembe kell vennünk, hogy a hozzászólóknak konkrétan meg kell nevezniük azt a személyt, akire vonatkozóan a tényt állítják, és emiatt például egy nickname-re vonatkozó tényállítást rágalmazásnak nem lehet tekinteni. Ezt azzal indokolhatjuk, hogy a harmadik személy előtt egy számára nem egyértelműen azonosítható személyre tett kijelentés „hangzik el”. Ettől függetlenül a becsületsértés tényállása természetesen megvalósulhat, hiszen ott nincs szükség harmadik személyre az elkövetéshez.

A konkrét személyre tett kijelentés fórumon megvalósuló magatartását minden esetben nagy nyilvánosság előtt elkövetettnek értékelhetjük, hiszen nagyobb csoport számára elérhető a becsületsértő kijelentés. A webmester felelőssége kell, hogy legyen a jogellenes tartalom mielőbbi eltávolítása. Amennyiben ezt nem teszi meg, kérdés, hogy felelősségre vonható-e (például bűnsegédként, aki a fizikai feltételeit teremti meg a híresztelésnek). A webmesternek szintén feladata kell, hogy legyen a jogsértő adatainak közlése az illetékesekkel (az adatvédelmi szabályoknak megfelelő módon).

Alapvetően két érdeket kell figyelembe vennünk: a chatfórum szolgáltatóját védeni kell az általa előre nem kontrollálható tartalomért való felelősséggel szemben, illetve a fórumon megsértett személy (aki természetesen lehet jogi és természetes személy) jogait is óvnunk kell. Ezért ez utóbbi számára lehetőséget kell biztosítani a magánindítvány előterjesztéséhez szükséges információk elérésére.[61]

Röviden: az emberi becsület és méltóság megsértéséért büntetőjogilag felelősségre kell vonni a tartalom szerzőjét (aki saját tartalmat szolgáltat), illetve a résztvevő szervezőt abban az esetben, amennyiben szerkesztőként jár el (így sajátkénti tartalomért felel).

 

4. Összegzés

 

A jogellenes tartalomnak Interneten való közvetítése számos olyan problémát vetett fel, amelyekre nem adhatunk konkrét  megoldási javaslatokat. Írásunk igyekezett azonban néhány hasznos szemponttal hozzájárulni a további elemzésekhez.

Láthattuk, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása tekintetében számos ponton más jogágak felelősségi szabályait kell segítségül hívni. Azt is meg kellett állapítanunk, hogy a magyar büntetőjogi szabályok „frissítésére” van szükség ahhoz, hogy az Internettel kapcsolatban új jelenségeket kezelni tudjunk (így például egyértelműen tisztázhassuk a hyperlinkért való felelősséget vagy pontosan meg tudjuk határozni a search engine-t üzemeltető személy felelősségét).

Megoldás lehet persze, ha megvárjuk, hogy a büntetőbíróságok mit kezdenek a hatályos szabályozással és aztán a jogértelmezési gyakorlatnak megfelelően alakítjuk a normákat . Felelőtlenség volna azonban a szolgáltatókat, és a világháló többi szereplőjét, illetve használóját bizonytalanságban tartani a felelősség vonatkozásában.

Túllépve az általános megállapításokon, reméljük, sikerült bizonyítani, hogy a jogi, és ezen belül a büntetőjogi szabályozásra szüksége van az Internetnek (igyekeztünk körbejárni, hogy milyen mértékben avatkozhat be a világháló viszonyaiba a büntetőjog). Két különösen érzékeny pontot tapintottunk ki a nemzetközi szabályok és a magyar jog kapcsán: az illegális profitszerzési cél erős represszióját és a kiskorúak védelmét.

Meghatározó jelentősége van a felelősség megállapításánál, miszerint idegen vagy saját a tartalom, ezért ezt részletesebben vizsgáltuk. Kifejtettük, miszerint a felelősség alóli mentesülésre csak az idegen tartalom esetén van lehetőség. Alapvető szabályként azt állapíthatjuk meg, hogy amennyiben valamely szereplő nem befolyásolja az adatáramlást, felelősségre nem vonható (azonban ez alól találtunk kivételt).

Megállapíthatjuk, hogy a személyi körülményeknek és a történeti tényállásnak e jogterületen az átlagosnál sokkal hangsúlyosabb szerepe van, hiszen nincs kiforrott releváns bírói gyakorlat. Ezen okok mellett a szándékosságnak – mint e deliktumok állandó elemének – vizsgálata is megalapozza a történeti tényállás alapos felderítésének és minősítésének igényét. (A szándékosság tekintetében nem szóltunk a dolus eventualis vagy a dolus directus közötti különbségekről, mert ennek csak célzatos bűncselekmények vonatkozásában van jelentősége.)

Az anyagi jogtól kissé eltávolodva, fontos kérdés, hogy az informatikai adatok, mint bizonyítékok megítélése hogyan alakul. Kezdetben valószínűleg erősebb lesz a szkepszis a gyakorlatban az ilyen típusú bizonyítékokkal szemben, mint a "hagyományos" bizonyítékok esetén. A bizonyítékoknak azonban nincs előre meghatározott bizonyító ereje, a bíró ezeket szabadon mérlegelheti és döntését a benne kialakult meggyőződésre alapítja. Éppen ezért nem kell tartani attól, hogy a bizonyítási rendszerünket felboríthatja az új jellegű bizonyítékok megjelenése. Az új intézmény, a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés – mint az adatok lefoglalását megelőző új intézmény – esetében a jogalkotó igyekezett a hitelességet biztosítani (változatlan megőrzés, biztonságos tárolás követelménye, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, korlátozott hozzáférés, a lefoglalásnak követelménye, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, korlátozott hozzáférés, a lefoglalásnak három hónapon belül meg kell történnie). Problémát okozhat ugyanakkor, hogy újabb területen bizonyíthat majd "szakértő a bíró helyett" és felmerül a bizonyítás közvetlenségének sérelme is.[62]

Az Internet evolúciójának dinamikája nehézséget okoz a törvényalkotónak, hiszen egyrészt a gyorsan változó technikai fejlődéshez kell igazítania a szabályokat, másrészt viszont nem szerencsés a sűrű módosítgatás, amely könnyen jogbizonytalanságot idézhet elő. Az is kétségtelen tény, hogy az információs társadalom meghatározott rétege, a hackerek – és közülük is a rosszabb fajta, a crackerek[63] – képesek olyan technikai megoldások kidolgozására, amelyekkel a büntetőjogi felelősségre vonás kockázatát minimálisra csökkenthetik. Ennek következtében alakulhat ki az a szkeptikus felfogás, miszerint még ha sikerül is megfelelő szabályozást teremtenünk a cyber-bűnözés visszaszorítására, az eszközök elégtelenek lesznek a realizálásukhoz. Reméljük, az elmélet komolyan foglalkozik majd az információs társadalom kihívásaival, ez esetben ugyanis több megoldást, javaslatot kidolgozható majd azokra a problémákra, amelyeket jelen írás érintett.

 

Irodalom, források:

 

A Büntető Törvénykönyv magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1996.

 

Kommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. VI. évi törvényhez, Complex CD Jogtár (szerzők: dr. Kiss Sándor, Kommertné dr. Huba Olívia, dr. Lassó Gábor, dr. Ruzsás Róbert, dr. Szebeni László, dr. Máziné dr. Szepesi Erzsébet, dr. Székely Ákos, dr. Varga Zoltán, dr. Vaskuti András).

 

Magyar Büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára, ( Szerzők: Dr. Berkes György, Dr. Julis Mihály, Dr. Kiss Zsigmond, Dr. Kónya István, Dr. Rabóczki Ede) HVG Orac Lap és Könyvkiadó Kft., Budapest.

 

Földvári József: Magyar büntetőjog, Általános rész, Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

 

Laczi Beáta: A számítógép és a büntetőjog, Magyar Jog, 2001. év 3. szám.

 

Nizalowski Attila: Az Internet, mint a nyilvánosság eszköze, Napi Jogász, 2001. szeptember

 

Polyák Gábor: Szolgáltatóvédelem - A hálózati szolgáltatók jogállása, Napi Jogász 2002. április-május

 

Polyák Gábor: Az Internet az európai médiaszabályozásban, www.jogiforum.hu

 

Sieber, Ulrich: A számítógépes bűnözés és más bűncselekmények az információtechnika területén, Magyar Jog, 1993/2.

 

Szabó András: Alkotmány és büntetőjog, Jogtudományi Közlöny 1999/4.

 

Szűts Márton: eEurope, Külgazdaság (Jogi melléklet), 2002. szeptember

 

Szűts Márton: Elektronikus adatátviteli, információs technológiák és a jog, kézirat (készült az MTA kutatási programja keretében), 2001. december

 

Szűts Márton - Villányi József: Az Internetes szolgáltatások jogi aspektusai, kézirat, 2002. május

 

Vigh József: Kriminológiai alapismeretek, Tankönyvkiadó, Budapest, 1992, 91-92. oldal

 

Wiener Imre (szerk.): Büntetendőség büntethetőség, Büntetőjogi Tanulmányok, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1997.

 

AZ ELEKTRONIKUS ÚTON VÉGZETT NYILVÁNOS KOMMUNIKÁCIÓ TARTALOMSZABÁLYOZÁSÁNAK ALAPTÉTELEI (ORTT 2002-es koncepciója az Internet szabályozásáról), http://www.ortt.hu/tanulmanyok/koncepcio_20020619.doc

 

Convention on Cybercrime, ETS 185, http://www.stopcybercrime.net/2_2.php

 

Digital Millenium Copyright Act

www.loc.gov/copyright/legislation/dmca.pdf

 

Directive 2002/58/EC of the European Parliament and of the Council of 12 July 2002 concerning the processing of personal data and the protection of privacy in the electronic communications sector (Directive on privacy and electronic communications)

 

Green Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in Audiovisual and Information Services, COM(96)483

www.europa.eu.int/en/record/green/gp9610/protec.htm

 

Washington Post, 10 Dec 2002 (Gutnick-case),

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/articles/A37437-2002Dec10.html-

 

www.vet.info.hu/netiquette.html