Sziklay Júlia

Az információs jogok, mint alkotmányos alapjogok

1. Az alkotmányos alapjogok rendszere

Az adatvédelem és információszabadság jogi szabályozása kiemelkedő fontosságú a téma szempontjából annál is inkább, mert a normatív háttér alapjogi szinten rendezett. Az alapjogok minden esetben olyan kiemelt jogok, melyeket (a jogalkotó) alapvetőnek, nélkülözhetetlennek minősít az ember, az állampolgár, az emberi és állampolgári közösségek létre és aktivitása szempontjából.[1] A politikai és társadalmi küzdelmek, a nemzetközi erőfeszítések eredményeképp így a XVIII. századtól kezdve nemzeti és nemzetközi okmányokban megfogalmazást nyertek az ember, a polgár, az állampolgár, a különböző természetes vagy céltudatosan létrehozott emberi közösségek létét, méltóságát, szabadságát, kibontakozását és fejlődését szolgáló jogok. Az alapjogok kontinentális európai fejlődésének mérföldköve az emberi és polgári jogok 1789. augusztus 26-án, a Francia Nemzetgyűlés által elfogadott, 17 cikket tartalmazó deklarációja[2], mely az "ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt " jogait fogalmazza meg többek között azzal a céllal, hogy " a polgárok követelései már világos és megdönthetetlen elvekre alapozva, mindig az alkotmány és a közjólét fenntartását szolgálják." A nyilatkozat a minden embert megillető, többek között a magánszférát óvó, védelmező jogok biztosítása mellett tartalmazza a polgárt (citoyen) a közhatalom gyakorlásában való közreműködésre felhatalmazó jogokat is. A 14. cikkely szerint a polgároknak saját személyükben vagy képviselőik útján joguk van a közpénzek felhasználását nyomon követni, a 15. cikkely pedig a társadalmi közösséget jogosítja fel arra, hogy a közigazgatás minden tisztségviselőjét számadásra vonja.[3]

Ahol Angliával ellentétben a jogállamiság rendje nem a gyakorlatban bontakozott ki egy organikus fejlődés eredményeképp, ott az írott alkotmányok vagy alaptörvények tartalmazzák az alkotmányos jogokat, védve és biztosítva többek között a nyilvános és magánszférát, a közönség intézményeit és eszközeit (sajtó, pártok stb.), a magánautonómia bázisát (család és tulajdon). "Az első modern alkotmányokban a XIX. század második felétől az alapjogok katalógusának egyes csoportjai a polgári nyilvánosság liberális modelljének másolatát alkotják: szavatolják a társadalmat, mint a magánautonómia szféráját, vele szemben a néhány funkcióra korlátozott közhatalmat és mintegy a kettő között a közönséggé összegyűlt magánszemélyek szféráját, akik mint állampolgárok a polgári társadalom szükségleteit közvetítik az állam felé."[4]

Az alapjogok alkotmányba foglalása esetében az állam címzettként és egyben kötelezettként, garantálóként jelenik meg. Alanyi jogi normaként az egyén szabadságát védi az állam jogtalan beavatkozásával szemben, tárgyi jogi normaként pedig megfelelő orientációt biztosít a jogrend kialakításához. A két funkció között sokrétű a kölcsönhatás.[5] Az alapjogok funkcióinak meghatározására a XX. század elején Georg Jellinek dolgozta ki jogelméletében az állam és az egyén viszonyának kétféle állapotát, a status negativust és a status positivust. A klasszikus liberális felfogás szerint az alapjogok mindenekelőtt védelmi jogok, melyek az államot negatív cselekvésre, pontosabban minden akciótól való tartózkodásra kötelezik. A liberális állam szociális állammá alakulásának folyamatával párhuzamosan növekszik a közösség számára fontos alapjogok pozitív jellegének hangsúlyozása. Az alanyi közjogi ún. védekezési jogok az állammal és nem-állammal szemben is megvédik az alapjoghordozó személyiséget. Az állam hatalmi monopóliuma ugyanis az egyes embert - a jogos önvédelem konkrét esetétől eltekintve - megfosztja a hatékony védelem lehetőségétől.

2. Az információs jogok megjelenése Nyugat-Európában és Kelet-Európában

Az alapjogok viszonylag későn, a Nyugat-Európában a XX. század hetvenes éveiben jelentkező új generációjához tartoznak az információs jogok. Mivel a gépi technika ebben az időben az adatfeldolgozás és adattárolás korlátlan lehetőségeit nyitotta meg egyre szélesebb (elsősorban állami) körben, a polgárjogi mozgalmak, köztük néhány „jövőbelátó” értelmiségi elkezdett arról gondolkodni, hogy ennek milyen negatív következményei lehetnek a polgárok magánéletére vonatkozóan. Ennek a korszaknak a jogi termékei a számítógépes vagy automatizált nyilvántartásokra vonatkozó jogi dokumentumok [6].

A nyolcvanas-kilencvenes években a jogalkotás már nem a technikára összpontosít, hanem az adat mögött álló személyre, az adatalany személyhez fűződő jogaként definiálva a személyes adatok védelméhez fűződő jogot.[7] E korszak nyitányát a szakirodalom a német alkotmánybíróság ún. népszámlálási-ítéletéhez (Volkszahlungsurteil[8]) kapcsolja, mely explicit módon kimondja, hogy mind az egyén önrendelkezési jogára, mind a demokratikus társadalomra veszélyt jelent az helyzet, melyben a polgár nem tudja, kik, mikor, milyen célból gyűjtenek adatot róla. Ez a bizonytalanság félelmet kelt benne és megakadályozza abban, hogy alapvető állampolgári jogaival éljen. Az automatikus adatfeldolgozási módszerek ezenkívül lehetőséget adnak arra, hogy integrált információrendszerekben nyilvántartásokat összekapcsoljanak és ellenőrizhetetlen módon egy személyről teljes személyiségképet nyerjen az adatkezelő anélkül, hogy az érintett annak helyességét vagy felhasználását ellenőrizhetné.

Napjainkban – különösen az uniós bővítések hatására – egy jogi standardizálási törekvés és hatás érezhető a jogalkotásban európai és nemzeti szinten egyaránt.[9]

Kelet-Európában a posztkommunista országok alkotmányai nem csupán állampolgári, de emberi jogként definiálták a személyes adatok védelméhez való jogot, így vált az adatvédelem (és az információszabadság) a rendszerváltás egyik (ha nem is a leglényegesebb) szimbólumává:

"Az információs szabadságjogok, az adatvédelem és az információszabadság eszméi és értékei jelentős szerepet játszottak a rendszerváltás szellemi előkészítésében. Mind az individuum tisztelete, mind pedig az államélet nyilvánosságának követelése a pártállam intézményi és legitimációs alapját bontotta meg."[10]

Az „időzítés” egyik következménye, hogy a volt szocialista országok rendszerváltáskor szükségszerűen módosított alkotmányai minden esetben alkotmányos jogként definiálják az információs jogokat és az ekkor született adatvédelmi kódexek szabályozása is (például Magyarország és Csehország esetében 1992-ben) időben megelőzte (és szigorúságában felülmúlta) néhány nyugat-európai országét[11].

1. ábra:

Ország	Az adatvédelem és információszabadság alapjogként szerepel-e az alkotmányban?	Mióta?	Paragrafus száma
Spanyolország	Csak adatvédelem	2000	Section 18.4
Egyesült Királyság	Nincs írott alkotmány! Human Rights Act Data Protection Act Freedom of Information Act	1998 1998 2000	Articles 8 and 10
Luxemburg, Dánia, Franciaország	Nem	-	-
Finnország	Igen, mindkettő	1999	Section 10 Section 12
Németország	Nem Viszont a szövetségi alkotmánybíróság alapjognak nyilvánította a személyes adatok védelmét	-	-
Szlovénia	Igen, mindkettő	1991	Article 31
Szlovákia	Adatvédelem nevesítve Információszabadság utalásképp	1992	Article 19,22 Article 26
Lengyelország	Igen, mindkettő	1997	Article 47, 51 Article 61
Románia	Igen, mindkettő (illetve adatvédelem helyett privacy)	1991	Article 26 Article 31
Észtország	Igen, mindkettő (illetve adatvédelem helyett privacy)	1992	§26 §44

Nemzetközi kitekintés: az adatvédelem és információszabadság alapjogként szerepel-e az alkotmányban? (Forrás: saját gyűjtés)

3. A magyar alkotmányos szabályozás

A Magyar Köztársaság Alkotmányában az információs jogok az alapvető jogok és kötelezettségek fejezetében kaptak helyet. Az 1989-es alkotmánymódosításnál felmerült a kérdés, hogy a magyar szabályozás melyik alapjogi modellt válassza: az úgyszólván minden korlátozást elvető amerikait vagy a szigorúbb, alkotmányos korlátokat beépítő nyugat-európait. A módosítások első verziója szerint valamennyi alapjog gyakorlása csak minősített többséggel elfogadott ún. alkotmányerejű törvényben megállapított módon volt korlátozható az állam biztonsága, a belső rend, a közbiztonság, a közegészség, a közerkölcs vagy mások alapvető jogainak és szabadsága védelmének érdekében. 1990 tavaszán az MDF-SZDSZ Paktum eredményeképp módosított Alkotmányból elhagyták a nemzetközi egyezményekben szokásos korlátokat és helyükre a német alkotmánynak megfelelő olyan rendelkezés került, mely megtiltja az alapjogok lényeges tartalmának módosítását. Ez utóbbi meghatározás gyakorlati kialakításának terhe az Alkotmánybíróság értelmezésére hárul(t).

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 59. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

(2) A személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

A magyar adatvédelmi szabályozás legfontosabb állomása az 1992-es adatvédelmi törvény (1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, röv.: Avtv) megszületése volt.

”Az általános törvényt azért is vállalni kell, mert le kell szögezni valahol azt az értékrendet, amelyet a speciális jogszabályok konkretizálhatnak, de nem gyengíthetnek. Az informatikai törvény modellszerepére annál is inkább szükség van, mert semmilyen más témában nincs napirenden az állampolgári szabadságot illetően ilyen alapvetően érintő törvényalkotás. Számolni kell továbbá azzal, hogy a konkrét hozzáférhetési, helyesbítési stb. jogok tényleges érvényesítési területét a bírói gyakorlat fogja kiépíteni. Ez a személyiségi jogokra általában jellemző, sőt szükségszerű.” - írta Sólyom László 1988-ban az „informatikai törvény” előkészítésénél.[12]

Az Avtv. unikális sajátossága az európai szabályozáshoz képest, hogy szokásosan használt címével ellentétben nem "adatvédelmi" norma, hanem az információs szabadságjogok törvénye, vagyis a személyes adatok védelmén túl az információszabadság garanciáit is tartalmazza és a két szabadságjog „őrzésének” feladatával az adatvédelmi biztost bízza meg. Az adatvédelmi törvénnyel kapcsolatban sok szégyellnivalója nincs a magyar törvényhozásnak, hiszen például az olasz parlament is csak négy évvel később, 1996. decemberében alkotta meg a hasonló tárgyú törvényét.

„A nemzetközi szakirodalomban többször javasolt megoldásra a magyar jogállami forradalom kedvező pillanatot teremtett. A törvény a rendszerváltás jogi filozófiáját fejezi ki azzal, hogy szakított azzal, ami az állam és polgára közötti viszonyt korábban jellemezte. Az egypárti rendszerben az állam átláthatatlansága és a polgár áttetszősége nyilvánult meg. A törvény kifejezett célja ennek megfordítása, átláthatatlanná kívánja tenni a polgárt és áttetszővé az államot.”[13]

A két szabadságjog magyar szabályozásának kapcsolata megfelel a fent említett Jellinek-féle pozitív- és negatív szabadságeszme elméletének, melyet Isaiah Berlin 1958-as oxfordi székfoglalója nyomán e körben úgy pontosíthatunk, hogy a privacy, a személyes adatok védelme a negatív, a valamitől való szabadság védelmét jelenti, míg az információszabadság a pozitív, a valamire való szabadságra vonatkozik. Berlin kiemeli, hogy a szabadság e két formája között, vagyis "hogy a magam ura vagyok, és a között, amelynek lényege, hogy mások nem szólnak bele a döntéseimbe a különbség csupán annyi volna, hogy ugyanazt a dolgot negatív és pozitív módon is megfogalmazhatom."[14] Ennek megfelelően az adatvédelmet egyre inkább információs önrendelkezési jogként, vagyis pozitív szabadságként emlegetjük.

3.1. Személyes adat

Személyes adat az érintetthez személyéhez fűződő, arra utaló vagy ahhoz kapcsolható minden információ, mely személyes jellegét mindaddig megőrzi, míg a kapcsolat az érintett személlyel helyreállítható. A tágan megvont fogalomhatárnak köszönhetően a személyes jelleg kiterjesztően értelmezendő, vagyis bármilyen információ ide tartozik, ami egy élő, természetes személyre utal. A személyes adatok köre természetesen nem feltétlenül korlátozódik a polgár magánéletére: szakmai életében, sőt közszereplése során is léteznek olyan információk, melyek védelméhez vagy akár eltitkolásához alkotmányos joga fűződik.

A különleges vagy szenzitív adat a személyes adatoknak egy speciális kategóriája, mely a privát szféra intimebb tartományaiba tartozó információkat próbálja szigorúbb szabályozással védeni minden illetéktelen vagy jogosulatlan felhasználás és hozzáférés ellen.

Különleges adat az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre, szexuális előéletre vonatkozó adatokon kívül a faji eredetre, nemzeti és nemzetiségi hovatartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, valamint a vallásos vagy más meggyőződésre vonatkozó személyes adat. A felsorolás taxatív, vagyis ezeken a tágan értelmezendő kategóriákon kívül más adatok nem minősülnek különleges adatoknak és így nem élveznek az általánostól eltérő különleges (szigorúbb) védelmet sem. (A különleges adatok esetében az adatvédelmi törvény az adatkezeléshez megköveteli vagy az érintett személy írásban történő hozzájárulását - személyes adat esetében elegendő a szóbeli beleegyezés vagy a ráutaló magatartás is -, vagy az adatkezelésre vonatkozó megfelelő, kifejezett és konkrét törvényi felhatalmazást. Ezek hiányában az adatkezelés önmagában jogellenes.

3.2. Biometrikus adatok

A személyes adatokat jellegük alapján is lehet csoportosítani, így megkülönböztetünk deskriptív, leíró vagy azonosító jellegű adatokat. Az utóbbi kategóriában a lehető legbiztosabb találati eredménnyel a testi jellemző alapján, ún. biometrikus adatokkal történő személyazonosítás jár. Sok olyan alkalom adódik az államigazgatási- és igazságszolgáltatási szervek munkájánál, amikor fontos egy személy kilétének pontos meghatározása (például vér szerinti apa, eltűnt személy, menekült vagy bűncselekmény ismeretlen elkövetőjének azonosítása). A biometrikus azonosítási rendszereknél közös az univerzális-állandó-egyedi azonosító elem megléte, ugyanakkor a biometrikus adatok nem feltétlenül szenzitív adatok. Az azonosító elem alkalmazható személyazonosítás-célra („Ki ez a személy?”) vagy személyazonosság-igazolásra/hitelesítésre („Az, akinek mondja magát?”) egyaránt.

Az alkalmazás alapja lehet konstans adat felhasználásán alapuló technika, mely az egyén állandó fizikai vagy pszichológiai tulajdonságán alapul (például ujjnyomat, írisz, izzadság, arc/hang stb.), vagy viselkedés-alapú adatot felhasználó technika (például írás-elemzés, testtartás stb.).

A biometrikus alapú azonosítást szolgáló nagy adatbázisok általában két, egymástól elkülönülő funkciójú részből állnak: az egyik az ún. szakértői adatbázis, melyek a mintákból nyert, azonosításra alkalmas megfelelő adatokat tartalmazzák, és ezek alapján a szakértők elvégzik az azonosítást, a másik a személyes adatokat és a mintához tartozó egyéb szöveges információkat tartalmazza. Ez utóbbi adatokra a szakértői munkához nincs szükség, ezért személyes adatokkal a szakértő a munkája során (elvileg) nem találkozik. A mintákat emelkedő sorszámmal látják el, amit a hozzá tartozó személyes adatokat tartalmazó adatbázis is tartalmaz. Találat, azaz azonosítás esetén ezt a számot adja ki a számítógépes rendszer, és ezután a sorszám ismeretében nézi meg az ügy gazdája a mintához tartozó egyén személyes adatait. Az, hogy mi történjen a továbbiakban a személyes adattal, minden esetben törvényi előírások rögzítik.

Adatvédelmi szempontból különösen fontos a mintavétel/tárolás kérdése. A minták tárolhatók a biometrikus eszköz memória-egységében, központi adatbázisban vagy külön adathordozón, például egy plasztik kártyán. Az azonosítás-célú alkalmazásnál elengedhetetlen a központi adatbázisban tárolás, de személyazonosság-igazolásnál ez egyáltalán nem szükséges. További fontos adatvédelmi szempont, hogy a mintavétel akár az adatalany tudta nélkül is megtörténhet, valamint, hogy a mintából sokszor nem csak a mintaadóra, de például a vele genetikai rokonságban álló meghatározhatatlan számú személyre vonatkozóan is információt lehet nyerni. Mindezen okokból a biometrikus adatok kezelésének kérdéseihez különös gonddal kell közelíteni.

A legelterjedtebb három biometrikus tulajdonságon alapuló, (főleg ismeretlen) emberek azonosítására szolgáló eljárás a fénykép, ujjnyomat és DNS alapú azonosító eljárás.

a) A legismertebb és legrégebben használt ezek közül a fénykép alapú azonosítás, mely azonban nem elég hatékony, hiszen a jelenlegi fénykép-adatbázisokhoz nem köthető olyan, általánosan alkalmazott kereső eljárás, amely kiszűri az adott személyről készített különböző fényképek közötti eltérések torzító hatását (a bajusz, a szakáll, a hajviselet, a szemüveg stb. használatából vagy elhagyásából felismerési tévedések adódnak.) A tévedés legfőbb oka a elismerést végző személy szubjektív megítélése. Amennyiben azonban az egyes országok az arcfelismerő rendszerek alkalmazásán alapuló objektív kiértékelési eljárások kutatására még több pénzt és energiát fektetnek, úgy a fénykép alapú azonosítás súlya is várhatóan nőni fog.

b) A fénykép alapú azonosítási eljárással csaknem egyidős az ujjnyomat (illetve napjainkra ugyanúgy a tenyér) alapú azonosító eljárás is, melyet Magyarországon a kriminalisztikában több, mint száz éve alkalmaznak. Amennyiben egy személy (bűncselekmény valószínűsíthető elkövetője) azonosítására volt szükség, akkor a felvett tízujjas nyomatlapot összehasonlították a meglévő tízujjas adatlappal, az ujjnyomatok azonossága esetén ki lehetett szűrni az esetleges álnév használatát is. Az 1990-es évek elejétől alkalmazott számítógépes technika lehetővé tette a tízujjas ujjnyomatlapok számítógépes feldolgozását és a helyszíni ujjnyomatokkal történő összehasonlítását.

Magyarország uniós nemzetközi kötelezettsége az EURODAC rendszerben való részvétel[15]: a vonatkozó jogszabályok az Európai Unió tagállamaiba harmadik országból érkező menedékkérők ujjnyomatának vételére kötelezik a befogadó országot azonosítási és a kérelmek többszöri vagy több országban történő benyújtásának megelőzése érdekében. Ezeket az ujjnyomatokat a közös nyilvántartási rendszerben, a hozzátartozó személyes adatokat pedig egy külön nyilvántartásban, az un. Dublini rendszerben tárolják öt évig, az adatokat magyar részről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kezeli.

c) Az elmúlt időszakban a molekuláris biológia fejlődésének köszönhetően az élő sejtek DNS-én alapuló azonosító eljárás alkalmazása is mindennapos rutinná vált. A genetikai kutatások során az 1990-es évek elejére számos olyan helyet találtak az emberi kromoszómákon, amelyek rendkívüli változatosságot mutatnak, ezeket laboratóriumi módszerekkel jellemezve egyedi tulajdonságok sokasága térképezhető fel. Innen származik a módszer elnevezése, a DNS profil analízis is. Szinte teljesen kizárt, hogy két, véletlenszerűen kiválasztott ember DNS profilja megegyezzen, kivéve az egypetéjű ikreket. A másik fontos momentum, hogy az emberi szervezet sejtjeiben 2 kromoszóma készlet van: az egyik apai, a másik anyai eredetű. Így az utódokban egy apai illetve egy anyai eredetű kromoszóma kombinációjával keletkezik az utódra jellemző, de a szülőkre is visszautaló DNS profil, így a DNS profil vizsgálata a bonyolult rokonsági kapcsolatok biológiai feltérképezését, a biológiai családfa elkészítését is lehetővé teszi. 2001-re lehetővé vált az egyéni gén-térkép elkészítése is, ami a tudósok – és a profitorientált gyógyszeripar képviselői között is – óriási izgalmat keltett. A tudományos ismeretek megszerzésén túl számos laboratóriumi technikai vívmányra is szükség volt ahhoz, hogy az egyéni DNS profilokat gyorsan és megbízhatóan lehessen meghatározni. Az apasági vizsgálatokkal foglalkozó laboratóriumok ma már egyszerre 8-16 különböző jellemzőt képesek rutinszerűen meghatározni, és a vizsgálatok elvégzéséhez elég egy csepp vér vagy a szájnyálkahártya néhány sejtje. Az új, DNS technológiát felhasználó módszerek mára a világ egy részén teljesen kiszorították a korábban alkalmazott - például vércsoport meghatározáson alapuló - személyazonosító és apasági vizsgálatokat. (A vércsoportok vizsgálata számos szempontból nem ideális: lassú, gyakran nem elég pontos és megbízható, általában számos családtag bevonását igényli, 1 éves kor alatti csecsemők esetében kevéssé informatív, hiszen ebben a korban még nem alakultak ki az alcsoport tulajdonságok). Szájnyálkahártya kaparék vagy vér az ideális minta, de végeznek vizsgálatot hajszálból, fültisztítóból, szűrőpapírra cseppentett vérből, rágógumiból, fogkeféből, zsebkendőből, cumiból.

A humán biológiai anyagmintákból levonható következtetések – a jövőbeli tudományos, egyelőre még meg sem jósolható fejlődési irányok miatt – sokkal tágabb tárgyi és időbeli körben érintik nemcsak a mintát szolgáltató természetes személyt, hanem hozzátartozóit, egész családját. A vizsgálatok során kiértékelt megállapítások előre jelezhetik az egyének később bekövetkezhető betegségeit, jelentős hatást gyakorolhatnak a (akár a még meg sem született) családtagok gyógykezelésére, betegségmegelőzésére, családtervezésére is. Általános egyetértés uralkodik tehát abban, hogy ezeket a kutatásokat, vizsgálatokat, a genetikai tevékenységek körét, az adatkezelés feltételeit és célját, az érintettek jogait és a biobankokra vonatkozó szabályokat törvényi szinten kell szabályozni.

Az emberen és az emberi szöveteken, sejteken végezhető genetikai kutatások és a humán biológiai anyagmintákból levonható genetikai információk jelentőségének értékelése a tudomány, ezen adatok védelme pedig az adatvédelem jelenlegi - jövőbeni kihívásai közé tartozik.

Magyarországon a bűnügyi nyilvántartás törvényi[16] szabályozása 1999-től főszabályként kimondta, hogy a DNS-profil nyilvántartás célja kizárólag meghatározott, súlyos (például nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyermekkorú ellen irányuló, pénz- vagy értékpapír hamisitással kapcsolatos stb.) bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak azonosítása, illetőleg kizárása a büntetőeljárás során. A DNS-profil nyilvántartásból (kizárólag az érintett személy azonosításához nélkülözhetetlen információk vonatkozásában) adatigénylésre jogosult szervek a bíróság, az ügyészség a nyomozó hatóságok a nemzetbiztonsági szolgálatok.

2008-ban (a 2004-es megtorpanást követően) megszületett a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól szóló 2008. évi XXI. törvény, melynek rendelkezéseit a Magyar Köztársaság területén végzett, e törvény szerinti humángenetikai vizsgálat, illetve humángenetikai kutatás céljából történő genetikai mintavételre, és a mintavétel helyétől függetlenül a genetikai adat kezelésére, feldolgozására, továbbá genetikai teszt- és szűrővizsgálatra és humángenetikai kutatásra, valamint a biobankokra kell alkalmazni. Az új törvény az érintett tájékoztatáshoz, önrendelkezéshez való jogát szigorúan szabályozza, de az elfogadáskor (a sajtó által is felkapottan) sok kritika fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy a munkáltatók és biztosítók vonatkozásában nem szerepel olyan általános tilalom, mely a szektorális szabályozást (például az életbiztosításoknál nem világos, hogy az egészségügyi vizsgálati eredményekről való beszámolási kötelezettség kiterjed-e a genetikai tesztek eredményére is?) egyértelműen felülírná.

3.3. Közérdekű adat

„Az információszabadság nem politikai jelszó, hanem szakkifejezés, azoknak a jogintézményeknek az összefoglaló neve, amelyek a mai viszonyok között akarnak valódi esélyt adni a vélemény- és sajtószabadságnak, valamint a polgárok „informált részvételének” a társadalom ügyeiben, és ezért az államapparátus információit nyilvánossá teszik.”

Sólyom Lászó

A személyes adatok védelméhez való jog "párja", kiegészítője a közérdekű adatok nyilvánosságának elve. A korszerű jogi szabályozás azért köti össze ezt a két területet, hogy egyfelől kifejezze összetartozásukat és közös szerepüket egy demokratikus információs egyensúly fenntartásában, másfelől pedig azért, hogy az egyik jog gyakorlása ne nyújthasson hivatkozási alapot a másik kivételeire való hivatkozásnál, ha ez ellentétes a szabályozás céljával és szellemével.

Az Alkotmánybíróság 34/1994. (VI.24.) AB határozatában kimondja, hogy " ez az alapjog tehát - az alkotmányos korlátok megítélésével összefüggésben - legalább annyi alkotmányos védelmet élvez, mint az "anyajog", a véleménynyilvánítás szabadságjoga. A nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája. A nyilvánosság próbája nélkül az állam polgáraitól "elidegenedett gépezetté", működése kiszámíthatatlanná, előreláthatatlanná, kifejezetten veszélyessé válik, mert az állam működésének átláthatatlansága fokozott veszélyt jelent az alkotmányos szabadságjogokra."

A "Freedom of Information", magyarul információszabadság elvont jogi struktúrája három pillérre épül: az alapelvre, a törvényben meghatározott kivételekre és a független ellenőrző fórumra.[17] A közérdekű adatok nyilvánosságának elve azt jelenti, hogy az állami, vagy helyi önkormányzati feladatot ellátó, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó személy vagy szerv birtokában lévő, bármilyen formában rögzített információ mindenki számára legyen hozzáférhető - mind az ismeretek, mind azok felhasználása váljék nyilvános közkinccsé. Minden állampolgár alkotmányos joga, hogy a közérdekű adatokat megismerje.

A 32/1992. (V.29.) AB határozat szerint " Állami szerv vagy önkormányzat által kezelt azok az adatok, amelyek nem személyesek és amelyeket törvényi rendelkezés alapján az erre jogosult szervek nem nyilvánítanak titkossá, bárki számára hozzáférhetőnek minősülnek. Ezáltal valósítható meg az a követelmény, hogy a polgárok minden közérdekű adathoz hozzájussanak. Nem a polgárnak kell az információszerzéshez érdekeltségét igazolnia, hanem a köz szolgálatára rendelt szervnek kell indokolnia - törvényi okok fennállását bizonyítva - az igényelt információ esetleges megtagadását." [18]

A fogalom tartalmi része azonban érezhető átalakuláson megy keresztül, 2008-ban már megfogalmazódik az adatvédelmi biztos részéről, hogy „Az állami szervek, a közszféra átláthatóságát valló hagyományos felfogást az utóbbi évek intézményi változásai azonban több ponton is kikezdték. Ma már egyre szembetűnőbb, hogy a „köz” és a „magán” határai számos területen elmosódtak. Ez nemcsak a mindinkább terjedő, mind jelentősebbé váló, sokféle formát mutató ún. PPP-konstrukciókban mutatkozik meg, hanem egyes kormányzati funkcióknak, közfeladatoknak a legkülönbözőbb szervezeti formában működő, részben vagy egészben profitorientált vagy non-profit szervezetek részére történő átadásában. Ez, az állami és magánszervezetek együttműködésének sokféle kombinációját mutató szervezeti pluralizmus az információszabadság filozófiájának újragondolása nélkül könnyen annak kiüresedéséhez vezethet. De a szervezeti átalakulásoktól függetlenül is egyre nyilvánvalóbb, hogy az információs kiszolgáltatottságból fakadó veszélyek nem pusztán a közhatalom részéről fenyegetnek. Elég utalni a cégek környezetromboló működésére, a politikai pártokhoz kötődő világszerte ismétlődő korrupciós botrányokra, az embereken végzett életveszélyes gyógyszer-kísérletekre, a cégek ellenőrizetlen lobbi-tevékenységére.[19]

A megismerés történhet közvetlenül, saját kezdeményezés alapján, vagy az Internet, tömegtájékoztatás, egyéb hasonló fórum útján történő közvetett módon is. A gyakorlatban a közérdekű információkhoz való hozzájutás alkotmányos jogával és lehetőségével természetszerűleg elsősorban a professzionális tájékoztatók, vagyis az újságírók élnek.

Az adatvédelmi törvény emellett kimondja, hogy a közérdekű adatot kezelő szerveknek gondoskodniuk kell arról is, hogy rendszeresen közzé, vagy más formában hozzáférhetővé tegyék a tevékenységükkel kapcsolatos legfontosabb adatokat (pl. hatáskör, illetékesség, szervezeti felépítés, birtokukban lévő adatfajták, működésükről szóló jogszabályok). A törvény nevesítetten kiemeli, hogy a gazdálkodással kapcsolatos ügyekben is kötelesek elősegíteni a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását, illetve a szervek hatáskörében lejáró személyek neve és beosztása - ha törvény másként nem rendelkezik - bárki számára hozzáférhető, nyilvános adat.

Mint általában minden alkotmányos alapjog, az információszabadság sem korlátoktól mentes. A korlátozást két szempont indokolhatja: az érintett méltányolható magánérdeke vagy a közérdek. Természetesen az Alkotmány 8.§ (2) bekezdésében foglaltak itt is irányadóak, vagyis a korlátokról is csak törvényi szabályozás szólhat, alapvető jog lényeges tartalmát azonban még törvény sem korlátozhatja. Bár első pillantásra talán túl sok a nyilvánosságot megbontó kivétel[20], a valóságban a nyilvánosság kontra titkosság konfliktusában az ellenérdekeket mindig szigorúan kell mérlegelni, és a korlátozást általában megszorítóan, a közérdekűséget pedig kiterjesztően kell értelmezni. A mérlegelés az állam és a polgár viszonyában viszonylag egyszerű. Ám ahogy közeledünk a magánszféra felé, a határok elmosódnak és egyre inkább nehezebb a döntés az érdekek konfliktusában.

Ez különösen igaz volt az üzleti titok esetében, de a 2005. június 1-től hatályos törvénymódosítás óta a közszolgáltatásokat nyújtó szervezetek vagy személyek üzleti titokra hivatkozva már nem zárhatják ki a nyilvánosságot a (részben vagy egészben közpénzből ellátott) tevékenységükre vonatkozó információk megismeréséből. A jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv 81. § (2)-(4) bekezdései az üzleti titok fogalmát a következőképpen határozza meg: üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult - ide nem értve a magyar államot - jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a technológiai eljárásokra, a műszaki megoldásokra, a gyártási folyamatokra, a munkaszervezési és logisztikai módszerekre, továbbá a know-how-ra vonatkozó adatokhoz - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét. Az, aki az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a jogviszonnyal összefüggő és az e törvény alapján közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni. A felvilágosítás oly módon is történhet, hogy az adatokat a honlapon vagy a hirdetményi lapban teszik közzé. A felvilágosítás megtagadása esetén, vagy ha a felvilágosítást kérő szerint a tájékoztatás nem kielégítő, a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.

Az új, 2009-es Ptk. ehhez képest az üzleti titok fogalomkörében kisebb módosításokat eszközöl, mikor nem csak a piaci tényeket, de a gazdasági adatokból létrehozott összeállításokat is védi, valamint a jogosulttól a titokban tartáshoz nem a szükséges, csak az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket várja el. Az üzleti titok megsértésének új alakzata, ha az azonosításra alkalmas módon rögzített műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeretet vagy tapasztalatot, illetve ezek összeállítását (ismeret) a jogosult hozzájárulása nélkül – a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal ellentétes módon – szerzik meg, hasznosítják, közlik mással vagy hozzák nyilvánosságra, feltéve, hogy

a) az ismeret – egészében, illetve adott összeállításában – nem közismert vagy az ismeret tárgykörébe tartozó tevékenységet folytató személyek számára nem férhető könnyen hozzá, és

b) vagyoni értéket képvisel, valamint,

c) az ismeret titokban tartása érdekében a jogosult megtette az adott helyzetben

általában elvárható intézkedéseket.

Erre nem lehet hivatkozni azzal szemben, aki az ismerethez vagy az azt lényegében helyettesítő, hasonló ismerethez a jogosulttól független fejlesztéssel vagy jogszerűen megszerzett termék, illetve igénybe vett szolgáltatás vizsgálata és elemzése útján, vagy harmadik személytől, jóhiszeműen, ellenérték fejében való szerzéssel jutott hozzá.

Az új, meglehetősen bonyolult szabályozás igazi próbáját – vagyis az alkalmazhatóságát - a bírói gyakorlat fogja majd kialakítani.

IV.3.4. Közérdekből nyilvános adat

A közfeladatot ellátó szervek közérdekű adatok mellett gyakran olyan személyes adatokat is kezelnek, melyek nyilvánosságra hozatalát törvény közérdekből elrendeli. Nevesítetten ilyen az előbbi szervek nevében eljáró személyek feladatkörükkel összefüggő adata. Az elmúlt években az Alkotmánybíróság számos iránymutató határozatot hozott azzal kapcsolatban, hogy a közfunkciót betöltő magánszférája szűkebb, mint a civil polgároké:

"Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb; különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának [legutóbb 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABK 1994. június, 277.]. Ehhez azonban személyes adataik ismeretére is szükség lehet, amennyiben azok funkciójukkal vagy közszereplésükkel összefüggenek. A közhatalmat gyakorlók vagy a politikai közszereplést vállalók esetében a személyeknek – különösen a választópolgároknak – a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget élvez az előbbiek olyan személyes adatainak védelméhez képest, amelyek köztevékenységük és annak megítélése szempontjából jelentősek lehetnek.

Az e körbe eső személyes adatok megismerhetőségére nem csupán az állami és a politikai közélet informált megvitatása érdekében van szükség, hanem az állami szervek helyes megítéléséhez és a működésükbe vetett bizalom megalapozásához is.

Hasonlóképpen döntőnek tekintette az Alkotmánybíróság a volt MDP és MSZMP szerepét az államhatalom gyakorlásában, s ebből folyóan adataik nélkülözhetetlenségét a jelenkori történelmi folyamat bemutathatóságában akkor, amikor az irataik kutathatóságát és hozzáférhetőségét szabályozó jogszabályt vizsgálta (ABK 1994. június, 257). A közelmúlt feltárásának ebben az esetében is az információszabadság élvezett elsőbbséget."

60/1994. (XII. 24.) AB határozat

Ezzel a tiszta elméleti kifejtéssel szemben pesszimista nézőpontú kritikaként felvethető, hogy a gyakorlatban a "közélet átláthatósága" jelszavával a manipulatív sajtó visszaélhet a sajtószabadság nyújtotta lehetőségeivel. Ehhez két módszer is igénybe vehető: az "agyonhallgatás" és az "agyonfürkészés". Azok a politikusok, akiknek irányzatával a tömegmédiumok, vagy az azokat irányító hatalmi körök szemben állnak, vagy soha nem kapnak semmilyen nyilvánosságot, vagy épp ellenkezőleg, agresszív reflektorfény és kritika övezi minden léptüket vagy esetleges botlásaikat.

Véleményem szerint - bár a gyakorlatban hasonló visszaélések történhetnek és minden bizonnyal történnek is - ezek olyan kockázatok, melyeket - bizonyos szintig - a közélet szereplőinek el kell viselniük. A hangsúly inkább a határ megvonásán van, hiszen az ízléstelen híradások és a zaklatás ellen a közélet szereplőinek is joguk van védekezni.

Az adatvédelmi biztos egy konkrét nyilatkozatában kiemelte, hogy "a sajtó beszámolhat a politikusok egészségi állapotáról. Álláspontja szerint azonban, ha egy olyan betegségről adnak hírt, amely a politikus tisztségének betöltését nem akadályozza, személyiségi jogsértést követnek el. Az érintett személy ilyenkor pert indíthat a sajtóorgánum ellen. Azt, hogy a konkrét ügyben történt-e jogsértés, a bíróságnak kell eldöntenie....egy politikus akkor sem köteles megmondani az igazat súlyos betegségéről, ha újságírók erről faggatják. Külföldön a politikusok betegségeivel kapcsolatban eltérő szokások alakultak ki...A francia elnök azt titkolta el választói elől, hogy halálos betegen kívánja betölteni az államfői tisztet, az ombudsman szerint az amerikai "totális" nyilvánosság viszont néha súrolja a jó ízlés hatását....Az orosz, illetve a volt szovjet állami vezetők betegségeit, ha csak lehetett, a végsőkig - sőt néha azon túl is - titkolják...Az ombudsman pozitív példaként említette az Antall József egykori miniszterelnök betegségéről szóló információk tálalását. Antall állapotáról egy orvoscsoport hetente tájékoztatta az MTI-t. A betegség részleteit nem taglalta a sajtó, de arról tudomást szerzett a közvélemény, hogy mikor milyen orvosi kezelést kapott s mikor nem tudta ellátni miniszterelnöki teendőit. Egyes politikusok megpróbálnak betegségükből erényt kovácsolni, illetve előfordul az is, hogy a közvélemény pozitívan értékeli, ha önként beszámolnak állapotukról. Az Antall Józseffel 1993-ban készített, ún. "pizsamás interjú" után megnőtt a népszerűsége, Horn Gyula 1994-ben bekövetkezett, súlyos autóbaleset egyes elemzők szerint szintén "használt" a jelenlegi kormányfő és pártja választási eredményeinek."[21]

Ugyanakkor a Caroline von Hannover versus Németország ügyben[22] az Európai Emberi Jogi Bíróság 2004-es ítéletében hangsúlyozta, hogy a monacoi hercegnő semmilyen állami tisztséget nem visel, a privátemberként végzett tevékenysége (piaci bevásárlás, gyermekei iskolába kísérése stb.) közben, engedélye nélkül készített bulvárfotók nyilvánossága mellett nem állnak közéleti érdekek, a tudósítások nem szolgálnak alapjául társadalmi vitáknak, csupán szórakoztatási célból pedig senkinek a magánszféráját nem lehet korlátozni, megrövidíteni. Mindez ellentétes volt a korábbi német bírósági jogértelmezéssel, mely szerint a hercegnő „par excellence” közéleti szereplő.

Az ítélet rámutatott arra, hogy az információszabadság és a magánélet védelme közötti konfliktus megítélésében az egyes kultúrák között milyen nagy értelmezési (és tolerancia) különbségek adódnak.

(A 2009. novemberében elfogadott új Polgári Törvénykönyv közszereplőkre vonatkozó szabályainak bemutatására a VII.6. fejezetben kerül sor.)

4. Magyarországi információszabadság-perek

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet Magyarországon “hivatásszerűen” harcol az információszabadság gyakorlati érvényre juttatásáért, az elmúlt években így több pert is indított állami, államhatalmi szervek ellen közérdekű adatok kiadásáért. A minden esetben polgári bíróság előtt, több bírósági szintet és fórumot megjárt perek közül néhány érdekesebb példa:

1. A Budapesti Rendőrfőkapitányságtól a TASZ 2004-ben a Budapest közterületein működő térfigyelő rendszerekről kért tájékoztatást, ideértve a működésre vonatkozó statisztikák, a “kamera beültetési térképvázlatok” és az illetékes helyi önkormányzatokkal kötött működtetési szerződéseket is. A rendőrség bűnüldözési és bűnmegelőzési okokra hivatkozva az adatok kiadását megtagadta, illetve arra hivatkozott, hogy az önkormányzati szerződésekről az önkormányzatoknak kell tájékoztatást adnia. A Legfelsőbb Bíróság, mint rendkívüli jogorvoslati fórum PFV.IV.20.284/2007/4. sz. ítéletében megállapította, hogy a rendőrségi elutasítás a térfigyelő kamerák helyére vonatkozóan nem jelölt meg konkrét elfogadható indokot, az önkormányzati szerződések vonatkozásában pedig adatkezelőként nem küldheti “tovább” az adatkérőt máshoz, ezért ezeket a közérdekű adatokat köteles kiadni. A rendelkezésre álló rendőrségi statisztikákat, hatástanulmányokat a TASZ már kézhez kapta, a további stratégiák, elképzelések pedig döntéselőkészítő adatnak minősülnek, így ezek kiadását a rendőrkapitányságok vezetői diszkrecionális jogkörükben engedélyezhetik.

2. Egy másik perben a TASZ a Nemzetbiztonsági Hivataltól azt kérdezte, hogy 2004. január 1-2006. november 28. között mely iratoknak, mikor, milyen jogszabályi felhatalmazással és ki szüntette meg a titkos minősítését. A Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.871/2008/9. sz. ítéletében elutasította a felperesi adatkérést arra való hivatkozással, hogy ezek az adatok nem állnak a Nemzetbiztonsági Hivatal rendelkezésére, előállításukra nincs jogszabályi kötelezettsége és egyébként az adatok leválogatása aránytalan munkaterhet jelentene számára. Az egy másik kérdés, hogy az eredeti visszautasítási ok – “nemzetbiztonsági érdek” – megalapozottságának bizonyításánál a bizonyítási terhet a Nemzetbiztonsági Hivatal kellett volna, hogy viselje, de mivel a per során másik indokra “váltottak”, az eredeti hivatkozás vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.

3. A jogi szempontból kuriózumnak számító, Alkotmánybíróság ellen indított per legérdekesebb vonása, hogy 2009. április 14-én a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság is ítéletet hozott az ügyben. 2005-ben a TASZ egy, a Büntető Törvénykönyv alkotmányossági vizsgálatával kapcsolatos, utólagos normakontrollt indítványozó beadvány kiadását kérte, melyet egy országgyűlési képviselő és több magánszemély nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.21.872/2005/2. sz. ítéletében a TASZ adatkérését azzal utasította el, hogy a beadvány az indítványozók személyes adatának minősül és “önmagában azért, mert a normakontroll iránti kérelem alapján az Alkotmánybíróság egy mindenkit érintő jogszabályt vizsgál felül, maga az indítvány és annak tartalma közérdekű adatnak nem tekinthető.” A strasbourgi bíróság ítéletében megállapította, hogy elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot sértette az alkotmánybírósági beadvány kiadásának megtagadása, melyről a beadványozó oszággyűlési képviselő a nyilvánosságot egyébként már tájékoztatta. Az ő “magánszférája” egyébként is szűkebb, mint egy nem közéleti szereplőé, így a személyes adatok védelmére hivatkozás egyfajta “cenzúrát” jelentene a közélet nyilvánosságában, ami egy demokratikus társadalomban nem elfogadható.

Dr. Dudás Gábor ügyvéd véleménye szerint a strasbourgi ítélet a nem-közszereplő beadványozók jogvédelmének oldaláról nézve több ponton is kifogásolható:

- A strasbourgi bíróság nem tulajdonít jelentőséget annak a ténynek, mely szerint az alkotmánybírósági beadványt nemcsak egy országgyűlési képviselő, hanem két olyan személy is aláírta, akik nem minősülnek közszereplőnek, és nem gyakorolnak közhatalmi jogosítványokat sem.

- A véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülésével kapcsolatos bírósági jogértelmezés ezért nem teljes körű, hiszen nem foglalkozik érdemben azzal, hogy egy nem közszereplő, esetlegesen jogi képzettséggel sem rendelkező magánszemély is csak úgy kezdeményezhet alkotmánybírósági eljárást, ha egyben vállalja a beadványában kifejtett véleményének nyilvános (szakmai) megmérettetését, kritikáját is.

- A bíróság ítéletével kapcsolatos kifogás a személyes adatok védelmének oldaláról is felvethető, hiszen az Avtv. szerint csak a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő adatai közérdekből nyilvánosak, más természetes személy esetében azonban mind az uniós, mind a hazai jog elvileg az információs önrendelkezés elsőbbségét hangsúlyozza. Egy több személy által aláírt beadvány esetében pedig a beadvány tartalma valamennyi személy személyes adatának minősül, így nincs lehetőség a közérdekből nyilvános és a nem nyilvános részek elkülönítésére.

- A bíróság ítélete így nem foglal állást abban a kérdésben sem, hogy egy közszereplő feladatkörével összefüggő személyes adatainak, véleményének nyilvánosságához fűződő (köz)érdek mennyiben előzheti meg az egyéb természetes személyek ugyanezen adataik feletti rendelkezési jogát. E körben a bíróság ítélete nem tér ki arra a lehetőségre sem, hogy ilyenkor a beadvány (esetleg részlegesen) anonimizálható-e, hanem a beadvány egészének nyilvánosságra hozatalát látja jogszerűnek.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélete tehát minden kérdést nem oldott meg megnyugtató módon az alapjogok kollíziója esetén, de a közszereplők helyzetének megítélésében mindenesetre egyfajta jövőbeli iránymutatással szolgál.

[1] Dr. Ádám Antal: Az alapjogokra vonatkozó alkotmányi rendelkezések továbbfejlesztésének lehetőségei

in.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat, Hanns Seidel Alapítvány Bp. 1994

[4] Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása Századvég Gondolat Budapest, 1993.

[5] Dr. Eckart Klein: Az alapjogok meghatározása az alkotmányban in.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat, Hanns Seidel Alapítvány Bp. 1994

[6] Például: Az Európa Tanács 1982. január 28-i Egyezménye az Egyének Védelméről Személyes Adatok Gépi Feldolgozása Során

[7] Például: Az Európai Parlament és a Tanács 1995. október 24-i 95/46/EK Irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról

[8] BVerfGe 65,1 – http:/www. datenschutz-berlin.de/gesetze/sonstige/volksz.htm

[10] Az adatvédelmi biztos beszámolója1995-96, ABI Bp. 1997. 23.o.

[11] Olaszország:1996, Görögország:1997

[12] Sólyom László: Adatvédelem és személyiségi jog in.: Világosság 1988. január

[13] Majtényi László: Az információs szabadságok, Complex Kiadó, Bp. 2006, 104. o.

[14] I. Berlin: Négy esszé a szabadságról, Európa Könyvkiadó, 1990

[15] A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény alapján

[16] 1999. évi LXXXXV. törvény, melyet hatályon kívül helyezett a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény

[17] Sólyom László: Egy új szabadságjog: az információszabadság, Valóság 1988/9

[18] A közérdekű adatot igénylők lehetőségei:

Az Avtv. 21. §-a alapján a közérdekű adat megtagadása esetén a kérelmező 30 napon belül bírósághoz fordulhat, mely határozatában kötelezheti az adatkezelő szervet a kért adat közlésére. A megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát az adatkezelő szerv köteles bizonyítani. Amennyiben a panaszos nem a bírói utat választja, úgy lehetősége van alkotmányos jogán esett sérelme miatt az adatvédelmi ombudsmannál vizsgálatot kezdeményezni, aki a vizsgálat lezárásakor javasolhatja az adatkezelő szervnek vagy annak felügyeleti szervének az adott ügyben egy újabb vizsgálat lefolytatását, vagy felszólíthat a jogellenes adatkezelés megszüntetésére. Amennyiben ez nem történik meg, az ombudsman a felügyeleti szervhez, a nyilvánossághoz vagy kirívó esetben az Országgyűléshez is fordulhat.

[19]Az országgyűlési képviselőcsoportok szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatok nyilvánosságáról szóló adatvédelmi biztosi ajánlás, ABI: 206/K/2008, 2008. ápr.4.

[20] Természetes módon a megismerés korlátját jelenti, ha a kérdéses adat állam- vagy szolgálati titok. Az adatkezelő törvényi felhatalmazás alapján a nyilvánosságot honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből, külügyi vagy nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra vagy bírósági, közigazgatási eljárásra tekintettel korlátozhatja vagy kizárhatja.Ha törvény másként nem rendelkezik, a belső használatra készült, valamint a döntéselőkészítéssel összefüggő adat a keletkezését követő 10 éven belül nem nyilvános. Kérelemre az adatok megismerhetőségét a szerv vezetője e határidőn belül is engedélyezheti. A méltányolható magánérdekek védelme szintén fontosabb lehet az információszabadság feltétlen érvényre juttatásánál. Az Avtv. 4. §-a alapján a személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait - ha törvény kivételt nem tesz - az adatkezeléshez fűződő más érdekek, ideértve a közérdekű adatok nyilvánosságát is, nem sérthetik.

Az ún. közszereplők kategóriájánál a magánjellegű személyes adatokról való tájékoztatásra is joggal tarthat adott esetben igényt a közvélemény (pl. az államfő halálos betegsége a kór előrehaladt stádiumában már közügynek számít)

A fenti csoportokon kívül léteznek egyéb, köztes kategóriák is. Az orvosi, ügyvédi, gyónási titoknál az információ általában könnyen besorolható a személyes adat fogalma alá. Az üzleti titok esetében fontos ismérv az érintettnek az adat titokban tartáshoz fűződő méltányolható érdeke, függetlenül attól, hogy az érintett pl. egy cég, amelyre természetszerűleg nem vonatkozik a személyes adatok védelmének elve.

[21] Nagy Gergely:Titkolózhat a beteg politikus, Népszava 1998. április 21. 1-2.o.

[22] http://www.legalday.com/commentaries/Michael_Simkins/Von_Hannover_v_Germany_Privacy.html