MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C723C1.73D3A920" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C723C1.73D3A920 Content-Location: file:///C:/C8AE2A78/szilagyi28.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii" Szilágyi Péter

Szilágyi Péter

Opponensi vélemény Jakab Andr&aacu= te;s A magyar jogrendszer szerkezete

című doktori (PhD) értekez&ea= cute;séről

 

 


Az opponens feladata, hogy

-       &nb= sp; fejtse ki az értekezés erényeit és hibáit,=

-       &nb= sp; ért&= eacute;kelje az alkalmazott kutatási módszereket, az irodalom felhasználását,

-       &nb= sp; ért&= eacute;kelje a tézisekben ismertetett új tudományos eredményeket, a tudományos következtetések megala= pozottságát, valamint

-       &nb= sp; nyilatkozni= a kell arról, hogy a munka megfelel a formai előírásokna= k.

Véleményem részletezését megelőzően azt szeretném előrebocsátani, hogy Jakab András értekezé= se a PhD értekezésekkel szemben támasztott követelm&ea= cute;nyeknek messzemenően megfelel, a jelzett kritériumoknak nemcsak formálisan tesz eleget, hanem problémagazdagságával, megállapításainak eredetiségével ösztönzőleg hat az olvasóra. Olyan munkával állunk szemben, amelynek szerzőjére érdemes lesz odafigyelni a jövőben is.

 

A dolgozat külön kiemelendő érdeme világos szerkezete és ezzel összefüggő módszertani tudatossága. Ez utóbbi sajátossága miatt egyébként a dolgozat általános metodológ= iai vizsgálódások szempontjából is igen hasz= nos hozzájárulást jelent a magyar jogtudomány tov&a= acute;bbi fejlődéséhez.

 

A szerző dolgozatában fontos és aktuális témát dolgozott föl, bőséges szakirodalomra és joggyakorlati matériára támaszkodva, számos önálló figyelemreméltó &eacu= te;s gondolatébresztő megállapítást tett. Meg&a= acute;llapításainak kiérleltsége azonban változó színvonal&u= acute;. A későbbieket előrebocsátva, igen jónak tart= om a disszertáció 4. és 7. fejezetét, nyersnek a 3. fejezetet, a többinél pedig nem ártana némi kiegészítés, pontosítás.

 

Jelen dolgozat több éves munka eredménye, annak jelen form&aac= ute;ját megelőzően több korábbi változata is volt, azok egyes részeit a szerző publikálta is, amivel szám= os esetben élénk vitát váltott ki. Noha a dolgozat szerkezete és fő mondandója lényegében változatlan maradt, megfogalmazásaiban a korábbi változatokhoz képest sokat javult, használt neki a kollegiális kritika.

 

A hét fejezetre tagolódó dolgozat első, Elmé= leti előfeltevések címet viselő fejezete három kérdéssel foglalkozik. Ebből kettőben a szerző= az elméleti hagyományhoz való viszonyát rögzíti, a Bécsi Iskolához és a Begriffjurisprudenz-hez közelállónak tekinti magá= t, bizonyos fenntartásokkal. A harmadik kérdés tudományelméleti: a szerző a jogtudomány feladata kapcsán a jogi fogalmak három szintjét különíti el: a jogelméleti, szűk= ebb értelemben vett jogdogmatikai és pozitív jogi fogalmak= at. Álláspontja szerint „a pozitív jogi fogalmak a normatív aktusokban (pl. törvényekben) található és a szokásjogi (pl. bír&oacut= e;i gyakorlat) érvelésekben használt fogalmak; a szűk= ebb értelemben vett jogdogmatikai fogalmak a jogtudósok és a joggyakorlat szereplői által a jogi döntések érvelésében (pl. bírói dönté= sek indokolásában) való használat végett alkotott fogalmak (pl. a normatív aktus fogalma); a jogelméle= ti fogalmak pedig a jogtudósok által alkotott, a jogrendszer működésének magyarázatát segítő fogalmak (pl. a norma szerkezeti elemei). Ezek részben átfedik egymást.” A dolgozatnak ezt a részét igen jónak tartom, megállapításaival egyetértek. Annyi pontosítást fűznék hozzá, hogy az említett három fogalmi szint mellett külön fogalmi szintet alkotnak a jogpolitikai fogalmak, továbbá hogy a pozitív jogi fogalmak körébe álláspontom szerint kizárólag a jogszabá= lyok normaszövegében és a bírói döntések (jogegységi határozatok, korábban elvi döntések irányelvek, kollégiumi állásfoglalások, AB döntések) rendelkez= 37; részében (illetőleg ratio decidendi-jében) szereplő fogalmak tartoznak, az értelmezésekben és indokolásokban szereplő fogalmak már a dogmatikai szinthez tartoznak. Nincs ugyanis e= lvi különbség ebből a szempontból a bírói és a doktrinális jogértelmez&eacut= e;s között. A szerző álláspontjának gyengéjét az is jelzi, ho= gy a bírói gyakorlat által használt fogalmakat két helyre is besorolja. Ennek oka feltehetően az, hogy = nem tesz különbséget a bírói szokásjog és a jogértelmezési gyakorlat között.

 

Tartalmilag az értekezés kiindul&o= acute;pontját alapvetően A magyar jogrendszer alapelemei c. a második fejezet képezi. Ebben a szerző először a saját álláspontját fejti ki, majd a rivá= lis elméletek kritikáját nyújtja. Ter= mészetes, ha a munka tárgya a magyar jogrendszer szerkezete, akkor mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen értelemben használja a szerző a jogrendszer fogal= mat. Ennek első lépését a szerző a már említett első fejezetben, a módszertani kiindulópontok kapcsán teszi meg, ahol alapvető elő= feltevéseként rögzíti, hogy a jogrendszer egy előírásrends= zer. Ezzel a jogrendszerfogalom két lehetséges értelmezése, a szociológiai és a normatív közül az utóbbi mellett foglal állást. A fog= alom tisztázásának második lépéseként a szerző a jogrendszert mint jogi aktusokból álló rendszert határozza meg. Formális definíciót, elhatárolást nem ad, hanem „alulról”, induktíve igyekszik megvilágítani a fogalmat, fölsorolva a magyar jogrendszer elemeit. Ha tudomásul vesszük és nem vizsgáljuk a= nnak célszerűségét, hogy a szerző az egyedi aktus= okat is a jogrendszer elemeinek tekinti, két észrevételt ke= ll tennünk. Egyrészt az aktusokra való építkezést kevésbé tartjuk szerencsésnek, mint az egyedi normák fogalmával operáló kelseni megoldást, mivel a jogi aktus fogalmának két értelme van a szerző szerint is: „Jogi aktusnak nevezzük egyrészt magát a cselekede= tet (pl. törvényhozás), másrészt az annak eredményeképpen létrejött eredményt (pl. törvény). Az elkövetkezőkben ez utóbbi értelemben használjuk a jogi aktus fogalmát.” (2= 9. old.) Ehhez azonban a szerző nem marad következetes, így a fejezet összegezésének 2. pontjában azt írja, hogy= „a jogi aktusok olyan aktusok (cselekedetek), amelyekről azt hisszük, hogy megtételük esetén egy normatív vagy egyedi j= ogi rendelkezés keletkezik.” (49. old.) Másré= szt nem egészen problémamentes a jogi aktusok körének a meghatározása. Itt k&eacut= e;t lényeges pont van. Az egyik az általános /normat&iacut= e;v és az egyedi aktusok elhatárolása, ezt a szerző példásan oldja meg, a másik pedig az a kérdés, hogy valamennyi egyedi aktus beletartozik-e a jogrendszerbe. Erre a szerző kifejezett választ nem ad, a sz&ou= ml;vegösszefüggésből kitűnően válasza azonban igenlő. Nézetem szeri= nt a jogrendszer szűkebb (csak normatív aktusok) és tá= gabb (egyedi aktusok is) fölfogásának vannak itt most nem tárgyalható előnyei és hátrányai, e= bben a kérdésben az opponensnek nem tiszte állást foglalni. Azt azonban meg kell jegyeznie, hogy JA következetlen annyib= an, hogy az egyedi aktusokat a jogrendszer alapelemeinek tekinti, ugyanakkor a jogrendszer szerkezetének az elemzése során, figyelmen kívül hagyja azokat. A jogrendszer tág fogalma továbbá azzal a következményproblémá= ;val jár, hogy hol van az „alsó határ”, vagyis = hogy mennyiben tekinthető a jogrendszer részének pl. a fö= ;ljelentés, keresetindítás, ráutaló magatartással keletkezett szerződés, stb. A jogi aktust a jogalany motívumain keresztül és az objektív irányultságon keresztül határozza meg, noha a kettő nem azonos. A szerző szerint az aktus tartalma a rendelkezés. (31. old.) A rendelkezés kifejezés igen sokféle értelemben használatos: (a) mint a leírástól és a kérdéstől különböző nyelvi-gondolati kifejezés, elő&i= acute;rás; (b) mint a normáknak az előíró jelleget kifejez&#= 337; mozzanata, ami a van-ból kell-t csinál, amit más terminológiával normatív minősítésn= ek neveznek; (c) mint a jogi tételezések része (jogi norma diszpozíciója, ítélet rendelkező része); (d) mint a normatív /jogi tételezések (aktusok) gyűjtőfogalma; (e) mint nevesített sajátos jogi tételezés (aktus), pl. államtitkári rendel= kezés. A dolgozatban itt keveredik a (b), a rendelkezés, mint tartalom, és a (d) mint gyűjtőfogalom, amikor a különbségekről van szó.

Problematikus továbbá a szerzőnek a szokásjogról kifejte= tt álláspontja. Szerinte ugyanis „a szokásjog (mint állandó értelmezési gyakorlat) határozza meg a jogi aktusok po= ntos tartalmát. Ennyiben tehát a szokásjog nem képez= i a jogrendszer önálló elemét, hanem a jogi aktusok (pontosabban: normatív aktusok) értelmezéséhez kapcsolódó jelenség.” (33. old.) A szerző i= tt először is összemossa a jogalkalmazói jogképződést és a szokásos jogértelmezési gyakorlatot, a jogszabá= lyt és az uralkodó véleményt, a szokásjogot és a jogszokást. Ezt a fogalmi pontatlanságot viszonyl= ag könnyű kiigazítani néhány pontosabb megfogalmazással. Lényegesebb az, hogy a bírói jognak mi a helye a magyar jogrendszer szerkezetében? Erre nem kapunk választ, sőt még problémaexponálást= se, aminek az oka valószínűleg abban keresendő, hogy a kontinentális jogrendszerekben a bírói jog sajá= tos problémája – tiltják, mégis van – a normatív megközelítés kizárólagosságának, a módszertisztaságnak a kelseni követelményeit beta= rtva nem ragadható meg.

 

A „Normatív aktusok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága” cím&#= 369; harmadik fejezet a dolgozat legtöbb problémát fölvető, ugyanakkor a legtöbb kritikát is kiváltó fejezete. Ennek az eg= yik oka az, hogy a fölvetett problémák vizsgálata során nem eléggé következetes, nem teszi föl= az adódó kérdéseket. Jellemző és kifejezett példája ennek, hogy a jogszabály érvényességét annak létezés&eacut= e;vel kapcsolja össze, aztán annak vizsgálatát, hogy mi= t is jelent a jogszabály létezése, elhárítja = arra való hivatkozással, hogy az nem jogelméleti, hanem jogfilozófiai kérdés. (52. old.) Ebben a fejezetben két átfogó kérdést tárgyal a szerző, az egyik az érvényesség és vele ro= kon kategóriák viszonya, a másik a jogi norma szerkezete.<= o:p>

 <= /span>

Előbb a normaszerkezetről szólnék. A dolgozatnak ezt a részét alapvetően hibásnak tartom. JA előítéletes makacssággal küzd a háromelemes elmélet ellen, érvei azonban nem meggyőzőek, hiányzik az elutasított elmélet átfogó elemzése és bírálata, ami persze annak is betudható, hogy ez a feladat per tangentem, kitérőként nem végezhető el. Helyesebb lett volna, ha a szerző itt pusztán leszögezi, hogy ő mily= en normaszerkezetet fogad el. De ha már belebocsátkozott a részletekbe, az opponens nem hagyhatja megjegyzések nélkül, annak ellenére, hogy JA felfogásán= ak a részletes kritikája bőven meghaladná az opponensi vélemény kereteit. Ezért néhány kritikai észrevétel – a teljesség igénye nélkül. JA szerint „a normának csak két szerkezeti eleme van: tényállás és jogkövetkezmény,”= ; a diszpozíció nem eleme a jogi normának. Álláspontjának alátámasztás&aacut= e;ra többek között a következő példát hoz= za föl:

 

Nézzük például: „Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni [...]” [Ptk. 365. § (1) bek.= ] továbbá: „[...] a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését [= ...] követelheti [...].” [Ptk. 310. §]

A hagyományos felfogás szerint esetünkben a tényállás: „ha adásvételi szerződést kötöttek”, a diszpozíci&oacut= e; „a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre”, a szankció pedig [tehát ha mégse ruháznák át a tulajdont minden részjogosítványával, mert például= azt zálog terheli, akkor] „a károkozónak – a jogosult követelésére – kártérítést kell fizetnie”.

Csakhogy itt k&eac= ute;t normáról van szó:

1. ha adásvételi szerződést kötötte= k, akkor a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőr= e

2. ha a dolog tulajdonát át kell ruházni a vev!= 7;re és ez mégsem történik meg, akkor a károkozónak – a jogosult követelésére – kártérítést kell fizetnie

Mind a két normának saját tényállása és saját jogkövetkezménye van.”

 <= /span>

Az idézett rész jól mutatja JA álláspontjának hibáit. Ezek közül az alapvető az, hogy hiányz= ik a nyelvi megfogalmazás és a logikai szerkezet megkülönböztetése

 <= /span>

Ha elfogadjuk, hog= y az itt említett példában két önáll&oac= ute; norma szerepel, akkor viszont vagy azt kell mondanunk, hogy a jogot az jellemzi, hogy normái mindig legalább párban járnak, a magatartás-előíráshoz szankcionáló előírás vagy szankcionáló norma társul, vagyis önmagában egy jogi norma nem képes kifejezni a jog normativitásá= t, és ebben az esetben azt is meg kell mondanom, hogy mi a viszony a két norma között, és akkor lesz egy normapár fogalmunk, és Ocham borotválhat; vagy pedig ezek az állítólagos normák nem normák, hanem következmény kilátásba helyezése nélküli puszta fölszólítások. JA egy&= eacute;bként itt becsempészi a „mégsem történik meg̶= 1; szövegrészt, ami viszont már nem illeszthető be a két elemes sémába. Mivel a szerző a Bécsi Iskolához közelállónak tartja magát, megjegyzem, hogy Kelsen a kételemes elmélet jelzett hib&aacut= e;it úgy kerüli el, hogy a jogot kényszert elrendelő normának tekinti, a jogkövetkezménynek a kényszeraktust tekinti és annak csak két, illetől= eg három fajtáját különbözteti meg, beveze= ti az elsődleges és másodlagos jogi normák különbségét, azok között logikai kapcsola= tot állít föl. (TJ 14-16.). JA a Bécsi Iskola hívének tekinti magát, ezekre mégsem reflektál.

 <= /span>

A kételemes elmélet mellett érvelve bizonyos jogágak gyakori vagy jellemző szabályozási technikájára, szövegezési stílusára támaszkodik. A polgári jogban a rendelkezések gyakran láncot alkotnak= , az egyik rendelkezés a másiknak lehet a jogkövetkezménye, és a következőnek a feltétele, hipotézise. A polgári jogban tehát így tűnik el a harmadik elem, hogy a diszpozíció,= a követendő magatartás előírása egyben jogkövetkezmény is. Erre alapozva JA a jogkövetkezmé= ;ny fogalmát túlzottan kiterjeszti, lényegében mindenféle kötelezettséggel azonosítja. Minden kötelezettségnek van föltétele, amit aztán JA úgy alakít át, hogy minden kötelezettség valamilyen hipotézisnek a jogkövetkezménye, míg az eredeti normatani jogkövetkezmény mindig jogilag elő&iacut= e;rt magatartáshoz kapcsolódik, az a szankciófogalom &aacut= e;ltalánosítása. A diszpozíció úgy tűnik el, hogy kineveztetik jogkövetkezménynek.

 <= /span>

A büntetőjogban pedig a (látszólag) kategorikus megfogalmazás következtében tűnik el a diszpoz&iacu= te;ció, vagyis a diszpozíció a hipotézisbe olvad bele. A büntetőjogászok erre többnyire azt mondják, ho= gy a büntetőjogi normának nincs hipotézise, JA ugyanerre, hogy nincs diszpozíciója.

 <= /span>

A nyelvi megfogalmazáshoz való túlzott tapadást mutatja = az explicit és az implicit diszpozíció elemzése is. Míg a PTK idézett rendelkezései az explicit diszpozíciót példázzák, addig az implicit diszpozíció klasszikus példája a szándékos emberölés pönalizálá= sa, amelynél a szerző szerint a jogi normának nem rés= ze az emberölés tilalma. Az implicit diszpozíció azo= nban akkor nem része a normának, ha a norma azonos a nyelvi megfogalmazással. Az implicit és explicit diszpozíció megkülönböztetése azon alap= ul, hogy a normaszöveget hogyan fogalmazták meg, vagyis ez a megkülönböztetés a norma tartalma szempontjából irreleváns. Az implicit és az explicit diszpozíció megkülönböztetése ugyanakkor föltételezi, hogy valami valamit vagy expliká= l, vagy nem. Ez az explikáló valami csak szöveg, nyelvi megfogalmazás lehet, amit viszont vagy explikál vagy nem, azaz csak implikál, az viszont valami mögöttes, föltehetően valami mögöttes értelem lehet. Az implicit diszpozíció ugyan nem létezhet, hiszen diszpozíció sincs, de a normaszöveg mégis implikál valamit, amit explicitté lehet tenni, akkor viszont a diszpozíció nem azonos a normaszöveggel vagy annak valam= ely összetevőjével, elemével közvetlenül, his= zen a diszpozíció magában foglalja az explicit és az implicit megfogalmazás egységét és egyben megkülönböztetésük lehetőségé= t, tehát valahol a normaszöveg mögött keresendő. Ho= gy hol, arra nézve nem kapunk útmutatást a szerzőtől. Jakab Andrásnak itt a példa kapcsá= ;n abban igaza van, hogy a tiltás nincs megfogalmazva a normában, pontosabb terminológiával: nem része a tiltás a normaszövegnek, még azt is fogadjuk föltételesen el, hogy logikailag sem vezethető le belőle, de még ebből= sem következik a tiltás fölöslegessége vagy nemléte, pontosabban ez az állítás föltételezi azt, hogy az implicit tartalmak explikálásának egyedüli és kizár&oa= cute;lagos formája a logikai levezetés. Az implicit és explicit diszpozíció megkülönböztetésének csak a nyelvi megfogalmazás – logikai szerkezet megkülönböztetés vonatkozásában van értelme, amit viszont a szerző nem tesz meg.<= /span>

 <= /span>

További lényeges hiba, hogy hiányzik annak tisztázása, = hogy mi tekinthető egy jogi normának, vagyis hogy minek a szerkezet&= eacute;ről is van szó. Ha a nyelvi szinthez, a jogtételek szövegéhez ragaszkodik, akkor vagy azt kell állítania, hogy minden jogtétel egy jogi norma is, &ea= cute;s ki kell mutatnia minden jogtétel esetében a kételemes szerkezetet, vagy pedig meg kell adnia azt a kritériumot, amely szer= int több jogtétel egy normává kapcsolódik össze, vagyis meg kell adnia a jogi norma fogalmát. Ez hiányzik a dolgozatból, az ahhoz leginkább közelítő megfogalmazás a 70. oldalon található: „Önmagában a tényállás vagy a jogkövetkezmény nyilv&a= acute;n nem mond sokat: hiszen a norma a tényállás és a jogkövetkezmény együttese.” Ez jól mutatja a normafogalom és a normaszerkezet kölcsönös föltételezettségét, ami = csak akkor nem vezet a peticio principii logikai hibájához, ha megadunk egy, a normaszerkezettől független normafogalmat. Ez a szerzőnél – a kételemes elmélet szám= os más képviselőjéhez hasonlóan – hiányzik. Úgy tárgyalja a normaszerkezetet, hogy nem h= atározza meg, mit ért jogi normán.

 

A korábbi változatokhoz képest az értekezés új ele= me Peschka Vilmos jogszabályelméletének sommás kritikája. JA egyrészt azt veti Peschka szemére, hogy<= /span>gondolatmenete a háromelemű normasze= rkezet alátámasztására a marxizmus tételeire épít (jog mint visszatükröződés), amely= nek azonban színvonalas jogelméleti cáfolatai már a magyar szakirodalomban is megjelentek”, és itt Cserne Pé= ;ter és H. Szilágyi István Világosságban megj= elent cikkeire hivatkozik. Ehhez itt csak ann= yit, hogy Peschka jogfilozófiája Lukács György filozófiájára épített, és nem a marxizmus ún. terjedelmi koncepciójára, amelyekre az említett kritikák vonatkoznak. A második ellenvet&eacu= te;s szerint Peschka „magáról a norma szerkezetér!= 7;l nem mond semmit.” Ezt JA azután állapítja meg, h= ogy Peschkát aháromelemű normaszerkezet elméletének legismertebb magyar képviselőjének” nevezi. Végül azt írja, hogy „a Sein és Sollen effajta keve= rését, mint szimpla logikai hibát is elítélhetjük.”= ; Ez persze igaz, hiszen Peschka nem a kelseni módszertisztaság talaján áll, hanem éppe= n a Sein és a Sollen közötti kapcsolat föltárására törekedett, de ebben nem á= ;ll egyedül, itt paradigmák különbségér!= 7;l van szó. Az egyik paradigma követelményét nem leh= et számon kérni egy másik paradigma alapján álló munkán, a cáfolathoz a rivális paradigma egészének a cáfolatára lenne szüksé= g, ami nyilván nem lehet a dolgozat feladata.<= /span>

 <= /span>

Az érvényesség és vele rokon kategóri&aacut= e;k viszonya kapcsán JA a jogszabálynak tűnő, de valame= ly okból mégsem alkalmazandó szövegek (jogszabályok vagy pszeudo-jogszabályok) között differenciál, megkülönböztetve az érvén= ytelen, nem hatályos, pusztán nem alkalmazható normákat= , majd ezeket a kategóriákat a jogi norma szerkezeti elemeivel próbálja összekapcsolni. Ennek a problémán= ak a tárgyalását a dolgozat egyik legfontosabb eredményének tartom, annak ellenére, hogy JA válaszai nem problémamentesek. Először is nem tisztázza, hogy ezek a kategóriák a jogszabályo= kra vagy a jogi normákra vonatkoznak-e. További hibája a dolgozatnak, hogy összemossa az érvényesség fogalmát, tartalmát és feltételeit, másként megfogalmazva: az aktus akkor érvényes,= ha nincsenek érvénytelenségi okok, vagyis az érvényesség fogalmát pozitíve sem itt, s= em a későbbiekben sem tisztázza azon túl, hogy az vala= milyen létezés. Vizsgálódása lényegében a pozitív alkotmányjog szintjé= ;n nem lép túl, az érvényesség elemzé= ;se helyett az orvosolhatóság tárgyalását kapjuk. Ennél a kérdésnél szerintem nem lehet n= em reflektálni arra az álláspontra, amit többek között Kelsen is vallott, hogy az érvényesség azonos a normaként való létezéssel: Mit dem Wor= te „Geltung” bezeichnen wir die spezifische Existenz einer Norm. (= RR 1960, s.9.) (Hasonlóan Peschka 192. ) JA megmaradt az orvosolhatóság és a megállapíthatóság alkotmányjogi szintjén, méghozzá anélkül, hogy a problémaháttérre reflektált volna. Abban igaza = van a szerzőnek, hogy különbséget tesz az eredeti é= ;s az utólagos érvénytelenség között, en= nek a kiindulópontnak a következményeit azonban nem viszi végig. Utólagos érvénytelenség eset&eacu= te;n erre egy újabb aktus következtében kerül sor, ebben= az esetben tehát az érvénytelenség léte és megállapítása összekapcsolódik. Eredeti érvénytelenség esetén viszont nem ez a helyzet. Ugyanis vagy azt mondom, hogy az érvényesség és a létezés nem azonos, vagyis az érvénytelen jogszabály /jogi norma is létezik, akkor viszont meg kell magyaráznom, hogy az milyen létez&eacu= te;s és mennyiben jogi létezés. Vagy azt mondom, hogy az érvényesség és a létezés azonos, és ha az érvényességnek tételes jogi feltételei vannak, akkor az azoknak meg nem felelő szöveg érvénytelen, azaz jogként nem létezik, akkor viszont azt megsemmisíteni sem lehet, csak megállapíta= ni, hogy nem létezik és nem is létezett. Ez a jogelméletileg következetes álláspont a gyakorlat= ban a jogbiztonság súlyos sérelmével járna, ezért az alkotmányjog érthetően nem közvetlenül az érvényesség-érvé= ;nytelenség elméleti fogalmaira épít, hanem az érvénytelenségre alapozó, de attól mégis különböző dogmatikai kategóri&aacut= e;kra (alkotmányellenesség, ex nunc és ex tunc hatályú megsemmisítés, stb.) JA a problémát érzékelte ugyan, de a következet= es végiggondolása útján megtorpant.

 <= /span>

A jogi aktusok /normák hatályát illetően abban egyetértünk, hogy az összefügg a jogi norma szerkezetével. Csak éppen másként értelmezzük ezt az összefüggést. Itt most kénytelen vagyok röviden (és leegyszerűsítve) rögzíteni saját álláspontomat. Néze= tem szerint érvényessége közvetlenül a jogi normáknak van, az érvényességi feltételek viszont részben legalábbis a jogszabályokhoz kötődnek. Az érvényesség a jogi norma elvont kötelező erejét jelenti, a hatály(osság) ped= ig ennek a konkretizálását. Mivel a jogi norma logikai szerkezete a hipotézis – diszpozíció-jogkövetkezmény elemekből tevődik össze, ezeket az elemeket két ha-akkor implikáció kapcsolja, össze és ez a két implikáció egyben két magatartás-elő&iacut= e;rást fejez ki vagy jelent. Az érvényesség, mint elvontabb kategória tartalma a jogi norma, mint egész kötelező ereje, kötelező jellege, a hatályosság, mint konkrétabb kategória ezt a kötelező erőt differenciáltabban fejezi ki, ragadja meg, egyrészt hagyományosan időbeli és területi-személyi dimenzióban, másrészt pedig a magatartás-el!= 7;írás és a jogkövetkezmény előírás köz= ött differenciálva. Ez utóbbi különbségté= tel a magyar jogirodalomban ismereteim szerint kifejezetten nem jelent meg, csak latenter, az egyes jogszabályok hatályra vonatkozó előírásai kapcsán. A szerző érdeme en= nek az összefüggésnek a kifejezetté tétele, gyengéje, hogy az utóbbi vonatkozásban túlzottan tapadt a jogszabályok nyelvezetéhez. Emögött nézetem szerint az a már említett elméleti hiányosság húzódik meg, hogy a nyelvi megfogalmazás és a logikai tartalom különbségét sokszor nem veszi figyelembe.

 <= /span>

Az opponens felada= ta általában sem terjed odáig, hogy a bírált mű minden egyes megállapítását behat&oacut= e; vizsgálatnak vesse alá. Különösen nem lehet az= egy olyan gondolatgazdag és gondolkodásra serkentő dolgozat esetében, mint JA jelen értekezése. Ezért a további fejezeteket illetően arra az általános megállapításra szorítkozom, hogy különösen sikeresnek tartom az értekezésnek a jogforrási hierarchiával foglalkozó negyedik, é= s a közösségi és tagállami jog viszonyával foglalkozó hetedik fejezetét, külön is kiemelve a magyar AB vitatható döntéseinek meggyőző kritikáját.

 <= /span>

Összegezésként és általános értékelésként annyit kívánok még mondani, JA igen gazdag szakirodalmi anyag földolgozására támaszkodva elismerés= re méltó tudományos eredményekre jutott. Az értekezés értékét a korábban szóvá tett néhány vitatható elmél= eti megállapítás egyáltalán nem csökken= ti. A dolgozattal kapcsolatos egyetlen opponensi észrevétel sem kérdőjelezi meg a jelölt felkészültségét, az értekezés eredetiségét, tudományos értékét.= Az opponensi észrevételek sokkal inkább a felkészült jelölt által fölvetett problémák továbbgondolására tett k&iacut= e;sérletek.

 

Mindezekre tekintettel kijelentem, hogy Jakab András A magyar jogrendszer szerkezete című dolgozata a PhD értekezésekkel szemben támasztott tartalmi és formai követelményeknek mindenben megfelel, ezért javasolom a Miskolci Egyetem Doktori Tanácsának, hogy Jakab András értekezését bocsássa nyilvános vit&aacut= e;ra és részére a doktori (PhD) fokozatot íté= lje oda.

 

 

Budapest, 2006. november 7.

        &= nbsp;           &nbs= p;            &= nbsp;           &nbs= p;            &= nbsp;           

 

Szilágyi Péter =

        &= nbsp;           &nbs= p;            &= nbsp;           &nbs= p;            &= nbsp;            egyetemi tanár

az állam és jogtudom= ányok kandidátusa

------=_NextPart_01C723C1.73D3A920 Content-Location: file:///C:/C8AE2A78/szilagyi28_files/header.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"





1

 

------=_NextPart_01C723C1.73D3A920 Content-Location: file:///C:/C8AE2A78/szilagyi28_files/filelist.xml Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/xml; charset="utf-8" ------=_NextPart_01C723C1.73D3A920--