Szomorjai Péter

Pénzpiacok szabályozása Magyarországon

Recenzió

(A „Pénzpiacok szabályozása Magyarországon” című könyv az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 2006. júniusában. Szerkesztette: Dr. habil Lentner Csaba))

Már a címből kiderül, hogy a könyv egy nagyon átfogó témával foglalkozik. Nem kis feladat 326 oldalban összefoglalni a pénzügyi területekre vonatkozó előírásokat. Két fejezet foglalkozik a monetáris irányítással, és szintén kettő a hitelintézetekkel. A biztosítási piac külön részben szerepel. Kiemelt fontosságáért önálló fejezetekben kerülnek ismertetésre a tőzsdei szabályozás és az Államadósság Kezelő Központ. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével is külön fejezet foglalkozik, de a felügyeleti hatóság működési mechanizmusai az egyes pénzpiacok ismertetésénél is jelentős szerepet kapnak. A több társszerzővel írt könyv szakmai hátterét és gyakorlatorientált felhasználhatóságát neves közgazdászok biztosítják: Huszti Ernő professzor, Lentner Csaba intézetigazgató, Horváth Zsolt a BÉT vezérigazgatója, Forgács Péter a Magyar Államkincstár főosztályvezetője, Horváth Andrea az AEGON Biztosító Rt. vezérigazgató - helyettese, Seregdi László a PSZÁF ügyvezető igazgató-helyettese. Értékes fejezetek olvashatók Báthy Annától, Csonka Judittól, a PSZÁF fiatal jogászaitól, Csere Bálinttól az FHB osztályvezetőjétől, vagy akár Kolozsi Pál Pétertől, az Institut des Etudes Politiques de Paris fiatal kutatójától is.

Az a körülmény, hogy többen írták a könyvet, annak előnyei és nyilván hátrányai is vannak. Az előnyök között kell említeni, hogy így minden területről olyan szerző írt, aki az adott területet jól ismeri. Így vázolni tudja a meghatározó tendenciákat, rendszerezni tudja a sokféle előírást, és ki tudja válogatni ezekből a fontosakat, jelentkezzenek ezek akár a stratégiai tervezésnél, vagy a napi működésnél.

A többszerzős könyv jellegéből fakadóan az egyes fejezeteket írók viszont néha – összhatásaiban - elaprózva tudják felhívni a figyelmet a különböző területek között megfigyelhető azonosságokra, párhuzamos tendenciákra. Minden területen megfigyelhető az EU irányelvek érvényesülése, a pénzügyi konglomerátumok jelentette kihívás, a fogyasztóvédelem, és a rendszerszintű kockázat kivédésére tett lépések. A PSZÁF-ról szóló fejezet „hivatalból” foglalkozik ezekkel a témákkal a szabályozott intézmények típusától függetlenül, de ez is önálló fejezet.

A sok szerző ellenére a különböző fejezetek hasonló felépítésűek és hasonló mélységben foglalkoznak a szakterületekkel, ami egységessé teszi a könyvet. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Pénzügytan - Számvitel Intézetének igazgatója által szerkesztett, „összehangolt” szakkönyv tartalma így a kvalitásai alapján már az európai uniós pénzügyi térbe illeszkedik, így a magyar pénzpiaci szabályozás legkorszerűbb ismereteire helyezi a hangsúlyt.

A pénztömeg – szabályozás, a jegybanki funkciók bemutatása, a felügyeleti szabályok, a tőkepiaci, bankpiaci, biztosítási piaci szereplőkre vonatkozó előírások tételes számbavétele, a fejlődési tendenciák elemzése és az államháztartás finanszírozási feltételeinek egy könyvbe való bemutatása nyilvánvalóan tudatos szerkesztői törekvés. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a magyar pénzügyi intézményrendszer további stabilizálását, az Európai Unió követelményeihez való folyamatos közelítését csak a pénzügyi intézményrendszer valamennyi szereplőjének összehangolt tevékenységével lehet növelni.

Az egyes fejezetek az adott szektorban megfigyelhető piaci folyamatok leírásával kezdődnek. A piac és a piaci szereplők mérete és növekedése, a megvalósult fejlesztések, a szereplők közötti verseny mind befolyásolja a szabályozás szükségességét és eredményességét. Ezután jön a hatályos szabályozás bemutatása, mely a legtöbb esetben a meghatározó törvény ismertetését jelenti, egy kis szabályozás-indoklással és a korábbi gyakorlat ismertetésével. Ezt követi az EU szabályozás ismertetése, és annak átültetése a magyar jogba. A hitelintézetek esetében ez külön fejezet, amelyben az általános EU jogszabályalkotás alapjai is szerepelnek. Ez a rész segít megérteni a többi fejezet uniós jogharmonizációs részét is. Kétségkívül ez a legösszetettebb része minden piac szabályozásának. A magyar jogszabályokat egy folyamatosan változó európai joghoz kell igazítani, úgy hogy közben az eltérés megengedett mértéke is változik. A hosszú határidők és az ideiglenes mentességek miatt a jogszabályok átvételét csak folyamatában lehet áttekinteni. Ez bonyolulttá teszi a megértést, viszont nincs is nagyon rá szükség, hiszen a magyar szabályozás ismerete a legtöbb esetben elegendő a magas szintű adaptáció miatt. Az EU előírások nagyrésze jelenleg nem közvetlenül hatályos, hanem a magyar jogszabályok módosításán keresztül. Az EU szabályozás ismertetése átvezet a szabályozás várható tendenciáinak felvázolásába. Az EU joganyagok hosszú egyeztetésen mennek keresztül mielőtt elfogadásra kerülnek, és az elfogadás után sem rögtön jelenik meg a magyar jogban. Így a jelenleg folyó egyeztetések egyben kijelölik a magyar szabályozás további várható fejlődését.

„A könyv tehát elsődlegesen pénzügyi szakemberek részére íródott – kézikönyv célzattal – így jól hasznosíthatják az egyetemeken tanuló közgazdász és jogászhallgatók is” írja Lentner Csaba, a könyv szerkesztője a bevezetőben. A szerzők ezt a szerkesztői „iránymutatást” ki is használják, hiszen a könyvet pénzügyes előképzettség nélkül elég nehéz megérteni. A pénzügyes szakkifejezések ismertetésére nem kerül sor, így valóban ezek előzetes ismerete szükséges. A jogi fogalmakat viszont megmagyarázzák, ezért különösebb jogi képzettség nélkül is olvasható a szakkönyv.

A szerzők, illetve a szerkesztő törekvése volt, hogy a könyvnek kézikönyv jellege is legyen, azaz könnyen lehessen benne megtalálni a keresett részeket. Ezt szolgálja a részletes tartalomjegyzék, és a rövid fejezetek, bár egy tárgymutató még jobban elősegítette volna ennek a célnak az elérését. Az egyes fejezetek (értelemszerűen) nem építenek egymásra, így a kikeresett rész önmagában is értelmezhető. A különböző részeknek viszont van belső struktúrájuk, így az alfejezeteket nem lehet felcserélni. Ez nem elvárás egy kézikönyvvel szemben, de a keresést nem gátolja, és könnyebben érthetővé teszi a könyvet, ha valaki egyszerre akarja elolvasni.

A szerzőknek választaniuk kellett a naprakészség és az időtállóság között. Ha a most hatályos szabályokat túl részletesen mutatják be, akkor a könyv nem lesz használható, ha megváltoznak az előírások. Azonban ha csak az alapelveket ismertetik, akkor nem kerül a könyvbe olyan információ, melyért érdemes többször is kézbe venni, esetleg a szerzőknek évente átírni. A jogszabályok már nem változnak olyan gyorsan, mint az elmúlt 15 évben. Az EU elkészítette a szabályozási kereteket és ezeknek a magyarországi alkalmazása is megvalósult. Az előírások nem lehetnek tökéletesek és a változó piachoz is hozzá kell igazítani őket, de ezek már nem változtatják meg alapjaiban a fennálló rendszert, csak finomhangolásról van szó. A szerzők úgy oldották meg a problémát, hogy a törvényi szintig írták le a szabályozást. Az ennél részletesebb előírások könnyebben változhatnak, így ez nem került be a könyvbe.

Minden fejezet az adott piac tendenciáinak ismertetésével indul. Itt is felmerül a naprakészség és az időtállóság dilemmája. Ebben az esetben ugyanúgy csak a fő trendek ismertetésére kerül sor, melyek várhatóan nem fognak a következő években megfordulni.

A könyv elsődleges célja a ma hatályos magyar pénzügyi szabályozás bemutatása, azonban megpróbál ennél tovább menni. Az előírásokat elsősorban be kell tartani, és tartatni, de szintén fontos lehet, hogy megértsük, miért vannak ezek a szabályok. A megértést elősegíti, ha ismerjük a történetét. Egy szigorú szabályozás lehet egy korábbi csődhullám eredménye. A törvény nem logikus felépítésére magyarázatot adhat, hogy a régi törvény, bár sok helyen módosítottak rajta, még mindig őrzi a logikáját. A múlt ismerete segít megérteni a mostani szabályozást, viszont az a hátránya, hogy olyan szabályozást is ismernünk kell, amely ma már nem hatályos. Sőt, a sok változat közül eltéveszthetjük, hogy melyik is a jelenleg aktuális. A szerzők az ilyen magyarázatokat főleg az EU-szabályozás kapcsán használják, a magyar szabályozás fejlődésében csak elvétve.

A másik módszer, hogy megértsük a szabályokat, az hogy ismerjük a célt, amit a szabályozó el akar érni. A szerzők ezeket a magyarázatokat, rendszeresen hozzáfűzik az előírásokhoz, de konkrét szabályozáselméleti kérdésekkel nem foglalkoznak. Az előírások szükségességét ezen az úton könnyű megérteni, de a konkrét számokat megjegyezni lehetetlen. Például könnyű belátni, hogy a biztonságos működéshez, mint célhoz, szükség van az intézményekre vonatkozó tőke-előírásokra. A konkrét összeg viszont lobbizás és alkuk során alakul ki, tisztán az elméletből levezethető értékekhez nincsen köze.

A könyv a címe szerint a pénzügyi piacok szabályozásáról szól. A szerzők nagyrésze viszont, a hatályos szabályozást követve, főleg szervezeti kérdéseket tárgyal. Az előírások főleg az egyes piaci szereplőkre vonatkoznak, és az adott szervezet prudenciális működését írják elő. A piaci szereplők közötti kapcsolatok szabályozása csak másodlagos a jogszabályokban és így a könyvben is.

A felügyelet szükségességét kétféleképpen szokták indokolni. Az első érv a fogyasztóvédelem, azon belül is az információs aszimmetria. Egy kis megtakarítással rendelkező magánszemélytől nem várható el, hogy áttekintse a szervezetek működését, ezért az állam nézi meg helyette, hogy biztonságos-e az adott szervezet. A második érv, hogy egy pénzügyi intézmény csődje olyan hullámot indíthat el, mely átterjedhet a gazdaság többi részére, és ott is károkat okoz. Ez illetve hasonló indoklás több helyen is szerepel a könyvben.

Saját véleményem szerint a kis tőkével rendelkező ügyfelek védelme megoldható betétbiztosítással, illetve hasonló intézmény bevezetésével a többi szektorban. A nagy, illetve a professzionális befektetőktől pedig elvárható üzleti partnereik ellenőrzése. Az erőteljes állami szabályozás csökkenti az egyes intézmények, így az egész rendszer kockázatát. Viszont az állam által előírt biztonság csökkenti a piaci szereplők ösztönzését a partnereik átvizsgálására illetve, hogy maguk is áttekinthetően működjenek. Az állami ellenőrzés így a magán ellenőrzést szorítja vissza. Vannak olyan piacok, ahol az ügyletek gyorsan követik egymást, a szereplők megbízhatósága gyorsan romolhat, és emiatt technikailag nem lehet a minősítéseket elvégezni. Ilyen esetekben, mint például a tőzsde és a bankközi piac, szükséges lehet valamilyen központi eszközökkel biztosítani az ügyletek biztonságát. Viszont a többi esetben vissza lehetne szorítani a szabályozást. Tehát elvárható lenne, hogy az állam helyett a piaci szereplők ellenőrizzék egymást. Így az államnak nem az egyes intézmények csődjét kellene megakadályoznia, hanem csak a csőd továbbterjedését. Ehhez pedig a szereplők egymás közötti kapcsolatait kellene szabályozni.

A hatályos magyar szabályozás és így a könyv szemlélete is, még mindig szervezet alapú. Az összevont felügyelet létrejötte elméletileg lehetőséget ad arra, hogy ne szervezeti, hanem tevékenységi alapon történjen az ellenőrzés. A szabályozás viszont a legtöbb esetben még mindig előírja, hogy a pénzügyi tevékenységeket csak az erre kijelölt szervezetek végezhetik, amik viszont ezt csak kizárólagosan tehetik. Ezzel a szabályozás megmaradt a szervezeti szemléletben. Az előbbi állítás alól egyre több a kivétel, de még mindig érezhető, hogy a PSZÁF nem egy új szervezet, hanem a régi szakfelügyeleteket vonták össze.

A könyv kiegyensúlyozottan mutatja be a pénzvilág piacait. Kis aránytalanság érzékelhető a bankok javára, két külön fejezet is szól róluk, és a PSZÁF-os rész is főleg a bankokkal foglalkozik. A kiemelt szerepük a könyvben tükrözi a gazdasági életben és a szabályozásban meglevő fontosságukat.

A könyv szorosan követi a lényeges törvények, illetve a meghatározó piaci szegmensek felépítését. Véleményem szerint célszerű lett volna a könyvben még egy, kisebb léptékű fejezetet írni, amely a „kimaradt” kisebb szervezetekkel foglalkozik. Az OBA, Központi Hitelinformációs Rendszer (korábban BAR) és bankközi piac így csak említésre kerültek.

.

További érdekes kérdés lenne annak az elemzése, hogy a PSZÁF hogyan jár el, amikor van mérlegelési lehetősége az egyes esetek megítélésénél. A szabályok a legtöbb esetben előírják, hogy mit kell a felügyeletnek tennie, így néhány kérdésben nagyon sok tényezőt kell figyelembe vennie. Az ilyen problémákat nem lehet előre írásban megoldani. Az évek során derül ki, hogy a probléma ténylegesen jelentkezik-e a gyakorlatban, igényel-e pontosabb állami szabályozást, stb. Ilyen kérdés lehet, hogy hogyan ítéli meg a PSZÁF, hogy egy tulajdonos veszélyezteti-e a felügyelt szerv prudens működését? A felügyelet részéről kialakított „szokások” ismertetése hiányzik a könyvből. Ez nyilván néhány év múlva, a könyv újraírása során, bizonyára felmerül a szerzők részéről, így célszerű néhány esettanulmánnyal is tovább erősíteni a kiadvány kézikönyv jellegét és ezzel növelni a gyakorlati használhatóságát.

A szerzők a kitűzött céljukat elérték. A hatályos magyar pénzügyi szabályozás érthetően, átfogóan bemutatásra került. A könyv folyamatosan olvasva áttekintést ad az előírásokról. Kikereshetőek belőle a pontos szabályok, vagy jogszabályi hivatkozások.

Közgazdászok, jogászok részére szakkönyvként, egyetemi hallgatók részére tananyagként ajánlható, de haszonnal forgathatják a szakkönyvet a befektetési piacokon, könyvvizsgáló intézményeknél és ügyvédi irodáknál dolgozó szakemberek is.