MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01CA7CF6.270DDF20" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01CA7CF6.270DDF20 Content-Location: file:///C:/E55932B0/torok40.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Tör=
ök
Tamás
Cicero:
Válogatott védőbeszédek II.
Ford&iac=
ute;totta,
jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta
Nótári Tamás.
(Szeged,
Lectum Kiadó, 2009. 224 oldal)
Marcus Tullius Cicero válogatott
védőbeszédeinek második kötete a
közelmúltban látott napvilágot Nótá=
ri
Tamás fordításában, bevezető tanulmá=
;nyával
és magyarázataival. A Válogatott
védőbeszédek II. nyolc beszédet tartalmaz, a
Publius Quinctius, a hazaárulással vádolt Rabirius
Postumus, a Publius Cornelius Sulla, az Archias költő, a Valerius
Flaccus, a Cornelius Balbus, a Marcus Claudius Marcellus és a Deiota=
rus
király védelmében elmondott oratiókat.
Tekintettel arra, hogy Cicero e műveinek nagy része most jelent=
meg
először magyarul, a fordítást egyúttal
tudományos teljesítményként kell
értékelnünk.[1]
Marcus Tullius Cicero 106-ban született
Arpinumban, szónoki és jogi képzést
Rómában kapott, tanárai a római
jogtudományban maradandót alkotó Publius Mucius Scaevo=
la
és Quintus Mucius Scaevola voltak. 80-ban hosszabb
tanulmányútra ment Görögországba, hogy
szónoki ismereteit gyarapítsa. 76-ban Szicília nyugati
részének quaestora lett. Vitathatatlan
hírnévre akkor tett szert, amikor a 73 és 71
között helytartóként a nemesség
támogatását élvező Verres ellen, aki
kifosztotta Szicíliát, a tartomány lakóinak
képviseletében vádat emelt. (Rómában
még a közbűncselekmények esetében sem
létezett az ügyész szerepét hivatalból
betöltő közvádló.) Cicero nem használta=
ki
a vád számára rendelkezésre álló
időt, hanem rövid bevezető beszéd után azonnal=
a
tanúk kihallgatásába kezdett bele, Verres meg sem
várta a tárgyalás végét, hanem
önkéntes száműzetésbe ment. Ezzel a
győzelemmel Cicero a köztársaság első
szónoka lett. 66-ban praetori, 63-ban pedig consuli
tisztséget viselt, amivel elérte a
köztársasági államrendben betölthető
legmagasabb méltóságot. Consulként
leleplezte és elfojtotta a polgárháborúval
fenyegető Catilina-összeesküvést, a
közvélemény Róma megmentőjeként tekin=
tett
rá. Clodiust, Cicero régi ellenségét 58-ban
néptribunussá választották, aki
törvényjavaslatot terjesztett elő: mindazokat, akik
római polgárt bírósági eljár&aacu=
te;s
nélkül végeztettek ki, törvényen
kívül kell helyezni. Ez a törvény (amelyet
visszaható hatállyal hoztak!) személy szerint Cicero e=
llen
irányult, aki a Catilina-összeesküvés során
bírósági eljárás nélkül, de
szenátusi jóváhagyással végeztette ki
Catilina öt cinkosát. Cicero száműzetésbe
vonult, ahonnan 57-ben térhetett vissza. Közéleti
befolyását már sohasem nyerte vissza teljesen,
elméleti – szónoklattani, filozófiai, etikai,
állam- és jogelméleti – munkássága
ebben az időben bontakozott ki. A polgárháború so=
rán
Pompeiushoz csatlakozott, ám Caesar 47-ben megbocsátotta e
választását. Caesar meggyilkolása után a
római közéletben ideiglenesen ismét vezető
szerephez jutott, viszont a második triumvirátussal szembeni
határozott kiállása és Brutus melletti
állásfoglalása az életébe került:
Marcus Antonius 43 decemberében proskribáltatta és
meggyilkoltatta a szónokot.
A rövid életrajzi
áttekintés után az egyes beszédek
tényállásnak ismertetése helyett itt csak az
utolsó két beszéddel foglalkozunk bővebben, amely=
ek
azért különösen érdekesek, mert egyfelől
védőbeszédek, vagyis adott jogilag is
értékelhető, per-szerű szituációban
hangzottak el, másfelől azonban politikailag és
történelmileg is jelentősek, mivel Cicero ezekben komoly
államelméleti gondolatokat fogalmazott meg.
A 46-ban elhangzott Pro Marcello nem
más, mint Caesarhoz intézett
köszönetnyilvánítás, amiért
megkegyelmezett M. Claudius Marcellusnak, a legyőzött Pompeius eg=
yik
legfontosabb párthívének. Cicero, miután maga is
kegyelmet kapott Caesartól, megpróbált több,
Caesarral a polgárháborúban szembenálló
politikus számára kegyelmet kérni a
diktátornál. A 45-ben elhangzott Pro rege Deiotaró<=
/i>val
a szónok Caesar mint bíró előtt védte a
rómaiak által országában korlátozott
jogkörrel meghagyott uralkodót. Deiotarus a
polgárháborúban Pompeius mellé állt,
és a vád szerint 47-ben részt vett, illetve fő
mozgatója volt a Caesar elleni állítólagos
gyilkossági kísérletnek. Az ügy
érdekessége, hogy Caesar az ügyben egyszerre volt
sértett és bíró, ami a nemo iudex in sua cau=
sa-elvnek,
amit a római büntetőjog szem előtt tartott
egyáltalán nem felelt meg.
Marcellus a pharsalosi caesari győzelem
után a Mytilenében telepedett le, de nem volt hajlandó=
a
diktátortól kegyelmet kérni. Ügye azonban
szóba került egy szenátusi ülésen, amelyen a=
testület
egyhangúan a kegyelem megadása mellett szavazott, miutá=
;n
Cicero megtörte addigi, hónapok óta vállalt
némaságát a szenátusban, és
köszönetet mondott Caesarnak. A bevezetésben e
lépését indokolja: Caesar clementiája, a=
mely
visszaadta az államnak Marcellust, megnyitotta előtte is a
lehetőséget, hogy ismét közéleti szerepet
vállaljon.[2]=
span>
A Pro Marcellóban fel lehet fedezni mind a Caesarral szembeni
kritikát, mind a diktátor magasztalását. Burkolt
kritikaként jelenik meg a diktátor kegyességéne=
k (clementia)
dicsérete, mivel a köztársaság korában a <=
i>clementia
nem a római polgárok egymás között
gyakorolható erénye volt, hanem a legyőzött
területek lakóival szembeni könyörület. Ahol
tehát Cicero könyörületről beszél, ott ki
lehet hallani a beszédből, hogy Caesar a polgárok mintegy
alattvalók felé gyakorlandó gesztust. A római
értékrendben a clementia bizonyos esetekben nem
más, mint a kiszabható büntetés
mellőzése, vagyis alá- és
fölérendeltségi viszonyt feltételez. Cicero
máshol kifejti, hogy elszánt gyűlöletet vált=
ki,
ha az egykor egyenrangúak hirtelen polgártársaik
fölé emelkednek. A clementia tehát eredetileg az
államközi viszonyok része, a római
belpolitikától és jogtól idegen fogalom. Cicero
félelmei nem voltak alaptalanok, a caesari clementia az
állami kultusz rangjára emelkedett. Diktatúrája=
idején
Caesar folytatta a clementia-propagandát, aminek azonban
legalább annyi alapja volt, hogy Caesar nem egy sullai
mészárlásba torkolló önkényuralmat =
igyekezett
megteremteni. A szenátus által 45-ben megszavazott Clement=
ia
Caesaris-templom viszont sohasem épült fel.
Caesar clementia-propagandája
végeredményben kudarcot vallott, gyilkosai között
két olyan politikus is volt, akik korábban kegyelemben
részesültek: Brutus és Ligarius (az utóbbit Cicero
védte Caesar előtt). Cicero legitimnek ítélte,
burkoltan már 46-tól sugallmazta, és ideológiai=
lag
előkészítette filozófiai műveiben és
leveleiben Caesar megölését, amit
zsarnokölésnek, vagyis politikailag és jogilag
dicséretet érdemlő tettnek minősített. A =
Pro
Marcello középpontjában éppen az áll, =
amit
sem Caesar, sem Cicero, sem a kortársak sohasem tulajdonított=
ak
Caesarnak: a sapientia. Cicero tudatosan helyezte a hangsúlyt=
a sapientia
erényére, amellyel szemben a clementia csak
alárendelt szerepet játszik. Ezzel a szónok
megpróbálta a diktátor felfogását
közelíteni a hagyományos, köztársasági
eszményekhez.
A Pro rege Deiotaro már inká=
;bb
tekinthető jogi értelemben vett védőbeszédne=
k,
mivel a Caesar elleni merénylet kísérletével
gyanúsított Deiotarus elleni eljárásban hangzott
el.[3]
Hogy az eljárás mennyiben volt jogszerű, az más
kérdés, mivel számos ponton nem illeszthető be a
köztársaság kori büntetőjog keretei
közé. Deiotarus király vádlójaként
unokája, Castor és az általa felbérelt
királyi orvos, a Pheidippus léptek fel, akik a királyt
Caesar elleni gyilkosság kísérletével vá=
dolták.
Az ügy azért is egyedi, mert addig sohasem került sor arra,
hogy egy, a római imperiumnak alávetett, de
mégiscsak részben autonóm uralkodót római
bíróság elé idézzenek. A vád a
király egykori rabszolgája vallomásán alapult, =
ami jogilag
szintén nem lett volna értékelhető, mivel
Rómában a rabszolga nem vallhatott ura ellen a
büntetőperben. A vádlott jelenléte az
eljárási rend szerint elengedhetetlen lett volna, Deiotarus
azonban ekkor nem tartózkodott Rómában, vagyis
távollétében nem lehetett volna ellene
eljárást lefolytatni. További jogszerűtlen elem, =
hogy
a Caesar ellen tervezett gyilkosság miatt maga a diktátor
előtt emeltek vádat, aki semmiképpen sem lett volna jogo=
sult
bíróként eljárni egy olyan ügyben, amelynek
egyúttal a sértettje is ő volt. Szintén ké=
tes
értékűvé tette az eljárást, hogy
míg a római büntetőjog szerint a pernek a
nyilvánosság előtt, a fórum kellett volna folynia,
addig a Deiotarus-ügyet Caesar palotájában, a
nyilvánosság kizárásával
tárgyalták. A per kimenetelét nem ismerjük, Caesa=
r feltehetően
elnapolta a döntést, amire utóbb sohasem került sor=
.
Cicero a Pro rege Deiotaróban
már sokkal kiábrándultabban viszonyult Caesarhoz, mint=
a Pro
Marcellóban. A Caesar személyét övező
kultusz egyre túlzóbb formákat öltött, ekkor=
iban
állították fel Caesar szobrát a „Deo
invicto” felirattal, kiderült, hogy Caesar csak névleg
hajlandó helyreállítani a köztársasá=
;gi
államformát. Cicero az ügyet eszközként
használta fel arra, hogy Caesar előtt politikai
kérdésekben megnyilatkozzon. Ebben a beszédben m&oacut=
e;dosul
a clementia jelentése is: ha Caesar nem akarja, hogy
zsarnokként tekintsenek rá, következetesen ragaszkodnia =
kell
korábbi elveihez. A szónok nem erősíti meg, &eacu=
te;s
nem is cáfolja a zsarnokság vádját, a caesari
kegyelem említése nincs híján az ironikus felha=
ngoknak
sem.
Cicero válogatott
védőbeszédeinek második kötete nemcsak az
ókori történelem egyik legérdekesebb korszaka
iránt érdeklődők számára
értékes forrásgyűjtemény, hanem a ró=
;mai
jog és a jogtörténet művelői szám&aacut=
e;ra
is. A római jog hagyományosan római magánjog
értelemben él bennünk, azonban nem szabad figyelmen
kívül hagyni, hogy a rómaiak a büntetőjog
terén is maradandót alkottak, számos jogelvet
határoztak meg, és bizonyos tényállásokat
úgy fogalmaztak meg, hogy az egy hatályos kódexben is
megállná a helyét. Az itt közölt,
lefordított és kommentált beszédek egy
magánjogi tárgyú beszéd kivételév=
el a
római büntetőjog anyagát gazdagítják,=
s
egyúttal a jogászi retorika számára is má=
;ig
hasznosítható stratégiai megoldásokra,
tényálláskezelési módszerekre
kínálnak példát.
[1] A korábban Nótári Tamás tollából megjelent Cicero-fordítások (és monográfiák): C= icero, Négy védőbeszéd. Szeged 2004; Jog, vallás és retorika. Szeged 2006; Law, Religion and Rhetoric in Cicero’s Pro Murena. Passau 2008; Cicero, Válogatott védőbeszédek I. Szeged 2009; Németh Gy.–Nótári T.: Hogyan nyerjük meg= a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve. Szeged 2006.
[2] A Pro Marcello = itt felvillantott gondolataihoz lásd Nótári T.: Cicero államelmélete és a Pro Marcello. Jogtudomán= yi Közlöny 2010. (sajtó alatt)
[3] Ehhez lásd Nótári T.: Adalékok a Ligariana és a Deiotar= iana jogtörténeti hátteréhez. Jogelméleti Szemle 2002/4.