Tóth J. Zoltán – Ézsiás Béla Gábor:

A szakértő rendszerek a jogalkalmazásban

 

 

 

1. A szakértő rendszerek mibenléte (informatikai alapok)

 

 

            A mesterséges intelligencia (MI) kutatások kezdetét az ’50-es évek elejére tehetjük. A kutatások célja olyan számítógépes rendszerek kifejlesztése volt, melyek intelligens viselkedést mutatnak. Egy program intelligens viselkedéséről akkor beszélünk, ha bizonyos problémák kezelésében megközelítik, illetve felülmúlják az emberi hatékonyságot. A kutatás korai évtizedeiben a problémák széles körének megoldására törekedtek, ahol a programok csak gyenge vagy sokszor semmilyen előismerettel (tudásbázissal) nem rendelkeztek a problémáról. Ezeknek a programoknak a teljesítménye sok területen igen gyengének bizonyult. A 70-es években kezdték felismerni, hogy a problémamegoldás hatékonysága attól függ, hogy mennyi és milyen minőségű ismeretanyag áll rendelkezésre az adott területre vonatkozólag, ezért arra törekedtek, hogy kisebb tárgyterületen nagyobb mennyiségű tudással rendelkező programokat készítsenek. Ezek az ún. tudásalapú rendszerek (Knowledge-Based Systems) a kezdeti programoktól eltérő struktúrával rendelkeztek. A problématerületről rendelkezésre álló ismereteket a rendszer többi részétől eltérő helyen, az ún. tudásbázisban tárolták. A tudásbázisban az ismeretek szimbolikus megnevezéssel vannak rögzítve, melyeket produkciós szabályoknak nevezünk. E rendszerek motorja a következtetési módszereket realizáló következtető gép (Inference Engine), mely nem előre programozott algoritmusok, hanem a tudásbázisban rögzített produkciós szabályok mozgósításával vonja le a következtetéseket. E gépek a tudásbázis növekedésének következtében egyre nagyobb és pontosabb következtetési lépések megtételére voltak képesek.

            A tudásalapú rendszerek közül azokat, melyek szakértői ismeretek felhasználásával magas szintű teljesítményt nyújtanak egy szűk problémakör kezelésében, szakértő rendszereknek (Expert Systems) nevezzük. Szakértő rendszereket jellemzően olyan szakterületeken alkalmaznak, ahol a tudást az ember csak többévi tanulással tudja elsajátítani. E rendszerek egy tapasztalt szakértő színvonalán oldanak meg problémákat, illetve nyújtanak hasznos tanácsokat a kezdő szakértő számára. A szakértő rendszer a problémamegoldás során egyenrangú kommunikációs partnerként viszonyul a felhasználóhoz, vagyis igény szerint megmagyarázza a felhasználó felé intézett kérdéseit, illetve indokolja a felé intézett kérdésekre adott javaslatait. Bizonytalan szituáció esetében fontos a korrekt válaszadás képessége, vagyis a bizonytalanságra való figyelemfelhívás és a következtetések beható indoklása, illetve valószínűségi értékek rendelése a következtetésekhez.

            Az emberi szakértelem kigyűjtésének (tudáskigyűjtés) és szakértő rendszerré alakításának folyamata a tudástervezés. A tudáskigyűjtés során a rendszert fejlesztő tudásmérnök és a tárgyterületi szakértő között folyik együttműködés a szakértői ismeretek megszerzése céljából. Az ismeretszerzés célja a szakértői feladatmegoldás során alkalmazott módszerek, ökölszabályok megismerése, illetve a megszerzett ismeretek rendszerezése. A tudáskigyűjtés a legkritikusabb része a tudástervezésnek, mivel a tudásmérnöknek a szakértő által elmondott ismeretek teljes érthetetlenségével kell megbirkóznia, hiszen minden szakértő úgy gondolja, hogy világosan és egyszerűen beszél az adott tárgyról, miközben megfeledkezik arról, hogy a számára triviális fogalmak nem feltétlenül ismertek egy más szakterületen járatos embernek. A tudáskigyűjtés után a megszerzett ismeretek formalizálása, a feladathoz illő ismeretreprezentáció és következtetési stratégia kiválasztása, végül pedig a rendszer felépítése következik.

            Szakértő rendszereket az élet majd’ minden területén alkalmaznak. A legelső ilyen rendszerek közé tartozott például a MYCIN nevű program, melyet a vérrel kapcsolatos bakteriális eredetű fertőzések és az agyhártyagyulladás diagnosztizálására és kezelésére fejlesztettek ki, vagy a PROSPECTOR, melynek célja a geológusok segítése volt ásványlelőhelyek felkutatásában. De ma már hazánkban is alkalmaznak szakértő rendszereket: ilyen például a pénzügyi jog területén az a rendszer, mely a személyi jövedelemadó megállapításához ad útmutatást, vagy amely az építésikölcsön-kérelmek megadásához vagy elutasításához ad tanácsokat.

 

 

 

 

2. A szakértő rendszerek a jogban

 

 

            Richard Susskind definíciója szerint a jogi szakértő rendszerek olyan számítógépes rendszerek, melyek képesek olyan jogi problémákat megoldani, melyek megoldásához általában emberi intelligencia szükséges, illetve amelyek ezen problémák megoldásához jogi tanácsokat adnak. A jogi szakértő rendszereket emberi szakértők segítségével építették fel, abból a célból, hogy egy jogilag általánosan képzett felhasználónak speciális jogi problémák felmerülése esetén javaslatokat adjon, meghatározott adatokból következtetéseket vonjon le, és ezen következtetéseit megfelelő jogi indokolással lássa el. Ebből következően a rendszer felhasználójának nem kell egy adott jogi szakterületen speciális ismeretek birtokában lennie, az viszont elengedhetetlen, hogy általános jogászi képzettséggel rendelkezzen, hiszen enélkül sem kérdéseket nem tudna feltenni a rendszernek, sem az azokra kapott válaszokat nem tudná értékelni.

            A jogi szakértő rendszer képes kommunikálni a felhasználóval. Az adott jogi szakkérdés eldöntése szempontjából releváns tényállási elemekre vonatkozóan kérdéseket tesz fel, a megadott adatokból következtetéseket von le és ezeket ismerteti a felhasználóval, valamint tudatja azt is, ha a kérdés eldöntéséhez nem áll elegendő információ a rendelkezésére, illetve ha egy adott ügy megítélésében nem kompetens. Ezenkívül közli azokat a bizonytalansági tényezőket is, melyek a szakértő rendszer döntésének pontosságát megkérdőjelezhetik, illetve ezekre vonatkozóan további adatokat kér.

            A jogi szakértő rendszereket négy csoportba sorolhatjuk: vannak alap-, pragmatikus, teoretikus és szofisztikus rendszerek. Az alaprendszerek a legkezdetlegesebb jogi szakértő rendszerek: csak egyszerű feladatok megoldására képesek, és a gyakorlatban nem használják őket. Ebbe a kategóriába tartoznak a legelső mesterséges intelligenciával kapcsolatos jogi kutatási projektek, amelyek még a ‘60-as évek végén, ‘70-es évek elején indultak meg.

            A pragmatikus rendszerek ennél valamivel bonyolultabbak: habár ezek is csak egyszerű feladatokat tudnak megoldani, de már a gyakorlatban is használják őket, például arra, hogy meghatározott adatok alapján jogi tanácsokat adjanak. Mindemellett nem is annyira gyakorlati alkalmazásuk jelentős, sokkal inkább az, hogy megismertetik leendő felhasználóikkal a szakértő rendszerekben rejlő lehetőségeket, és hozzászoktatják őket a használatukhoz. Ilyen pragmatikus rendszer volt például az 1983-ban indult Oxford Project azon része, mely egy szakértő rendszer kifejlesztését irányozta elő a skót válási jogban; ezen rendszer feladata az volt, hogy házassági vagyonjogi viták esetén döntsön a közös vagyon mikénti felosztásáról.

            A teoretikus rendszerek már bonyolult rendszerek, feladatuk azonban nem a joggyakorlatban való felhasználás, hanem a mesterséges intelligencia és a jog közötti kapcsolatnak, illetve a szakértő rendszerek jogi felhasználási lehetőségeinek elméleti megalapozása. Főleg ott használják őket, ahol nagy súlyt helyeznek a jogi érvelés megalapozottságára. E rendszerekre példaként a már említett Oxford Project azon kutatási területét lehet felhozni, amelynek feladata az volt, hogy az analitikus jogtudomány szempontjából vizsgálja meg a szakértő rendszerek kifejlesztésének eljárási kérdéseit.

            Végül pedig a szofisztikus rendszerek kategóriájába a gyakorlatban is alkalmazott legbonyolultabb jogi szakértő rendszerek tartoznak. Sajnos ezidáig csak kevés ilyen rendszert sikerült kifejleszteni, de sikeres próbálkozások már mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén találhatók. Ide tartozik például az Egyesült Államok joggyakorlatában már ma is alkalmazott Döntési Tanácsadó (Sentencing Advisor) is, amelyről a következő fejezetben részletesen is szó lesz.

 

 

 

 

3. A szakértő rendszerek a jogalkalmazásban

 

 

            A szakértő rendszerek majd’ minden jogágban felhasználhatók, de szerepük, felhasználási módjuk az egyes jogterületeken gyökeresen eltérő lehet. A legkevesebb problémával a közigazgatási jog és a pénzügyi jog területén kell megküzdeniük a fejlesztőknek, itt ugyanis általában egyszerű tényállással áll szemben a jogalkalmazó: túllépte-e az ügyfél vagy a közigazgatási szerv a számára nyitvaálló határidőt vagy sem; figyelembe vette-e a közigazgatási szerv a bíróság határozatát vagy sem; milyen mértékű adót kell befizetnie az adóalanynak meghatározott nagyságú bevétel, jövedelem és elszámolható költség alapján, illetve hogy mennyi adót kell visszatérítenie az adóhatóságnak az adózó részére; stb. Az e jogágak szabályainak alkalmazása során használt szakértő rendszerek többsége pragmatikus rendszer, hiszen feladatuk általában mindössze annyi, hogy egyszerű adatokból meghatározott következtetéseket vonjanak le, amely következtetés tipikusan vagy egy igen/nem alternatíva közti állásfoglalást takar. Ezen jogterületeken a szakértő rendszerek alkalmazásának pusztán annyi előnye van, hogy egyszerűsítik és meggyorsítják a jogi eljárást, ezáltal pedig csökkentik a felmerülő költségeket.

            A polgári jog és a munkajog területén szintén találhatunk pragmatikus rendszereket, de itt már megjelennek a szofisztikus rendszerek is. Például a kártérítési jogban a vagyoni kár mértékének kiszámításánál nagy hatékonysággal alkalmazható egy pragmatikus jogi szakértő rendszer, hiszen néhány szükséges információ megadása alapján gyorsabban és megbízhatóbban el tudja végezni a kár nagyságának kiszámítását, mint azt a szembenálló felek által felfogadott, egymással vitatkozó emberi szakértők tennék. Ugyanígy egyszerűbbé és olcsóbbá tehető egy olyan munkajogi per, amelyben a vita tárgya például az, hogy a munkáltató mekkora végkielégítéssel tartozik a munkavállalónak, vagy hogy a ledolgozott normál és túlórák, a kikötött órabér és a pótlékszámításra vonatkozó szabályok alapján mennyi elmaradt munkabér jár még a munkavállalónak stb. A per tárgyának összetettsége folytán viszont már nem pragmatikus, hanem szofisztikus rendszert igényel annak megállapítása, hogy a formálisan jogszerűen megindokolt elbocsátás mögött tényleges, valódi okok húzódnak-e meg vagy sem; vagy például egy polgári kártérítési perben annak megítélése, hogy az egyes fajtájú nemvagyoni károkat (például testi-érzékszervi fogyatékosság beállta, hozzátartozó elvesztése miatti fájdalom, az önbecsülés csorbulása stb.) mekkora pénzösszeggel lehet kifejezni. E feladatok bonyolultsága folytán a polgári jog és a munkajog területén nem várható a közeljövőben szofisztikus rendszerek megjelenése, de a pragmatikus rendszerekre már ma is található megvalósított megoldás a joggyakorlatban, ilyen például a már említett skóciai válási jogi szakértő rendszer, amelyet az Oxford Project hozott létre.

            A büntetőjog területén viszont már ma is létezik egy szofisztikus rendszer, ami azért bír különös jelentőséggel, mert a jogi szakértő rendszerek legfontosabb felhasználási lehetőségét a büntetőjog nyújtja. Ez a rendszer a Sentencing Advisor, a Döntési Tanácsadó, melyet az Egyesült Államok szövetségi bíróságai alkalmaznak olyan bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásakor, amely cselekmények beletartoznak a tizenkilenc szövetségi hatáskörbe utalt bűncselekményi kategória egyikébe. A Döntési Tanácsadó feladata, hogy segítséget nyújtson a bíráknak ítéleteik meghozatalában, illetve hogy kiszámíthatóvá tegye az ügyvédek és ügyészek számára a kiszabandó ítélet súlyát, amennyiben a bíróság a terhelt felelősségét megállapítja a bűncselekmény elkövetésében. Ennek érdekében az Egyesült Államok illetékes szerve, a Sentencing Commission által kiadott Döntési Irányelvek (Sentencing Guidelines) meghatározta azokat a releváns tényállási elemeket, amelyek létezését az adott esetben meg kell vizsgálnia a bíróságnak. Ezáltal egy ítéletet akár pro, akár kontra csak akkor lehet megalapozottan meghozni, ha az adott bűncselekmény megítélése szempontjából jelentős körülményeket a bíróság mérlegelte. De a Tanácsadó nemcsak a kötelezően számba veendő tények előírásával segíti a felhasználókat, hanem azáltal is, hogy az így megállapított körülményeket (az Irányelvek útmutatásainak megfelelően) súlyuk szerint egy táblázatba rendezi, és ezek alapján egy büntetési tételkeretet ír elő a bíróság számára, amelytől az csak különleges esetekben térhet el.

            Konkrétan az Irányelvek alapján a következő lépések szükségesek az ítélet meghozatalához: mindenekelőtt a bíróságnak meg kell határoznia, hogy az a bűncselekmény, amellyel a terheltet vádolják, az Irányelvek melyik bűncselekményi kategóriájába esik. Második lépésben a törvény által előírt büntetési tételkeret alapján meg kell határoznia azt az alapértéket, melytől a további körülmények figyelembe vételével akár felfele, akár lefele el lehet térni, és amelyet általában a bűncselekmény átlagos elkövetője kap. Ezután fel kell mérni az egyéb releváns tényállási elemeket, és ezek fényében korrigálni lehet az előző lépcsőben meghatározott alapértéket. Ilyen egyéb értékelendő körülmény lehet az, ha az áldozat maga is felróhatóan közrehatott abban, hogy a bűncselekmény létrejöjjön; ha a terhelt magatartásával akadályozta a nyomozást, vagy éppen ellenkezőleg, ha elismerte felelősségét a bűncselekmény elkövetésében és feltáró jellegű vallomást tett; ha a terhelt büntetett előéletű vagy visszaeső (ez utóbbi esetekben szerepe lehet annak is, hogy korábban hány és milyen súlyú bűncselekményeket követett el, illetve hogy mennyi idő telt el a korábbi és a mostani bűncselekmények elkövetése között).

            Mindezen körülmények figyelembe vételével a Tanácsadó meghatároz egy döntési sávot, amelyen belül a bíró szabadon mérlegelhet, és amely a bíróra nézve ugyan nem kötelező, ám amennyiben el kíván ettől térni, úgy meg kell indokolnia, hogy ezt milyen különleges enyhítő vagy súlyosító körülmények alapján teszi. Ezáltal lehetősége van a bírónak arra, hogy olyan tényeket is értékeljen, amelyeket az Irányelvek meghatározásakor a jogalkotók és a szakértők nem tartottak az adott bűncselekmény szempontjából relevánsnak, ám amelynek negligálása a konkrét esetben igazságtalan eredményre vezetne.

            Természetesen ha a bíróság a Tanácsadó által javasolt ítéletet hoz, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne fellebbezni az ítélet ellen. Előfordulhat ugyanis, hogy a bíróság a bizonyítás felvétele során olyan körülményeket nem minősít relevánsnak, amelyek pedig azok lennének, így a Tanácsadó javaslata már eleve inadekvát premisszákon nyugszik. De az is lehetséges, hogy a bíróság határozata indokolatlanul eltér a Tanácsadó által javasolt ítélettől; ekkor ugyancsak szükséges egy felsőbb bírói fórumhoz fordulás lehetőségének biztosítása, mint ahogy akkor is, ha a terhelt, védője vagy az ügyész szerint a bíróság valamilyen különleges enyhítő vagy súlyosító körülményt nem vett figyelembe (bár döntése formálisan megfelel a Tanácsadó által ajánlott ítéletnek). Látható tehát, hogy fellebbviteli bíróságokra a szakértő rendszerek elterjedése után is szükség lesz, mégpedig nemcsak a büntetőjogban, hanem minden egyéb jogterületen is, legfeljebb a feladataik lesznek mások, mint eddig.

            A Döntési Tanácsadó eljárási mechanizmusát azért fejtettük ki ilyen részletesen, mert ezen séma  alapján más jogágakban is alkalmazhatók szakértő rendszerek, illetve ez a séma átültethető a hazai joggyakorlatba is. A ’90-es évek közepétől egy tendencia figyelhető meg hazánkban, melynek alapján a jog meghatározásában a főszerep fokozatosan a jogalkotásra tolódik át: a törvényhozás egyre inkább szűkíteni kívánja a bíróságok hatáskörét. Ez legtisztábban a büntetőjog területén látszódik, ahol 1998-ban egy olyan Btk.-módosítás született (1998. évi LXXXVII. törvény), mely a középmértékű büntetéskiszabás bevezetésével és a középmértéktől való lényegesebb eltérés indokolási kötelezettségével durván beszűkíti a bírói mérlegelési szabadság határait. A szakértő rendszerek bevezetésével a jogalkotó csak ezt a tendenciát folytatná, illetve teljesítené be.

Már a jelenlegi bírói döntési jogkör visszametszését is azzal indokolták, hogy túl nagy volt a jogbizonytalanság, hiszen az egyes megyei bíróságok szinte önálló joggyakorlatot alakítottak ki, amely eltért, eltérhetett hasonló ügyekben döntő más megyei bíróságok joggyakorlatától, de ugyanez a probléma megfigyelhető volt az ugyanazon bíróságokon belül működő egyes bírák vonatkozásában is. A szakértő rendszereknek tehát meglenne az az előnyük, hogy egységesítenék a joggyakorlatot és csökkentenék a jogbizonytalanságot, ezáltal viszont a bíráknak a jelenlegitől eltérő feladatokat kellene ellátnia. A következő fejezetben erről lesz szó.

 

 

 

 

4. A bírák megváltozott szerepe

 

 

Ha a jogi szakértő rendszerek alkalmazása általánossá és tipikussá válik, a bíráknak is másfajta feladatokkal kell szembenézniük, mint eddig. Megszűnik a kizárólagos bírói mérlegelési jogkör, és a jogalkotó ezután nemcsak keretjelleggel alkotja meg például egy bűncselekmény büntetési tételét, hanem a szakértő rendszer közvetítésével esetekre lebontottan, konkretizáltan is. A bíró szerepe alapvetően a pervezetésre szorul vissza: továbbra is az ő feladata lesz a bizonyítás felvétele, a tényállás kiderítése, a felek meghallgatása, a vádlott és a tanúk kihallgatása, nem-jogi témájú szakértői vélemények beszerzése és értékelése, valamint a tárgyalás vezetésével szükségképpen együttjáró feladatok (a tárgyalás rendjének fenntartása, a tanúk kihallgatási sorrendjének meghatározása, kérdések feltétele stb.). Ezenkívül a bírónak kell előzetesen értékelnie azt, hogy az adott tényállás milyen, a szakértő rendszer által használt kategóriába tartozik, továbbá hogy milyen, az adott kérdés eldöntése szempontjából releváns tényállási elemekre kell a bizonyítást felvenni.

            Mivel a szakértő rendszer nem napra pontosan fogja megadni egy adott bűncselekmény elkövetőjére kiszabandó büntetés mértékét, nem fillérre pontosan fogja meghatározni a károsító cselekmény folytán elszenvedett erkölcsi kár pénzbeli ellenértékét, ezért egy szűkebb mérlegelési lehetőség továbbra is a bíró rendelkezésére fog állni, amelyen belül továbbra is szabad döntési joga lesz. Ezenkívül kismértékben lehetősége lesz arra is, hogy a jogi szakértő rendszer által adott véleménytől eltérjen, de ezt az eltérést részletesen meg kell indokolnia. Mindez tehát azt a feladatot is a bíróságra rója, hogy adott esetben a szakértő rendszernek előzetesen megadott tényállási elemeken kívül egyéb körülményeket is figyelembe vegyen, ha azokat az ügy helyes megítélése szempontjából relevánsnak ítéli meg. Ennek eredményeképpen elkerülhető a puszta szubszumáló logika érvényesülése a jogalkalmazásban, és lehetővé válik, hogy a hátrányok kiküszöbölése mellett élvezhessük a szakértő rendszerek előnyeit.

            Természetesen a jogi szakértő rendszerek elterjedése után a fellebbviteli bíróságok szerepe is megváltozik, nagyjából úgy, ahogy a Sentencing Advisor ismertetésénél már kifejtettük: az elé kerülő másod- vagy harmadfokú ügyben azt kell majd vizsgálnia, hogy az alsóbbfokú bíróság helyesen alkalmazta-e a szakértő rendszert, kiterjedt-e a bizonyítás felvétele a kötelezően figyelembe veendő körülményekre vagy sem, illetve értékelt-e olyan egyéb tényeket, amelyeket pedig nem lett volna indokolt értékelnie. Mindezek mellett ugyanúgy korrigálhatja a hiányos vagy nem bizonyított tényállást, mint eddig, súlyos hiányosságok vagy eljárási szabálytalanságok esetén pedig továbbra is joga lesz az ítéletet hatályon kívül helyezni és az alsóbb fokon eljárt bíróságot új eljárás lefolytatására utasítani.

            Lehetséges persze, hogy egy-két konkrét bírói feladat a szakértő rendszerek gyakorlati megvalósulása és hazai elterjedése esetén az itt kifejtettektől eltérő lesz, alapjaiban azonban a jogalkalmazóknak hosszabb távon ezekkel a változásokkal kell számolniuk. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy ha e rendszerek alkalmazása ténylegesen mindennapos gyakorlattá válik a jogalkalmazásban, akkor jóval kevesebb bíróra lesz szükség, mint eddig, másfelől pedig az eljárás olcsóbbá és gyorsabbá válik, hiszen hosszabb időt csak a bizonyítás felvétele fog igénybe venni, a jogi értékelési, megfontolási munka nem.

 

 

 

 

5. A szakértő rendszerek előnyei és hátrányai

 

 

            A jogi szakértő rendszerek legfontosabb előnye a már említett kiszámítható jogszolgáltatás megvalósulása lenne: eltűnnének a különbségek az egyes ítéletek között, ugyanazon tényállást egyazon módon értékelnének a különböző bíróságok, földrajzi-helyi sajátosságoktól és az ítélkező bírák személyiségétől függetlenül. Ennek másik fontos következménye az lenne, hogy a potenciális bűnelkövetők a büntetés, a potenciális károkozók a kártérítés mértékét előre kiszámíthatnák, s így a pontos következmények ismeretében dönthetnének arról, hogy cselekményüket elkövetik-e vagy sem.

További előny, hogy egyszerű számítási műveleteket is sokkal gyorsabban és hibák nélkül tud egy szakértő rendszer elvégezni, aminek különösen az adóigazgatási eljárásban és általában a pénzügyi jog területén vehetjük hasznát. Ez ráadásul már nem is a távoli jövő, hiszen egyszerű szakértő rendszerek ma is működnek ezen a területen, mégpedig hazánkban is. Ugyanígy hatékonyabban (gyorsabban, olcsóbban és bizonytalansági kockázatok nélkül) tud egy pragmatikus rendszer előre megadott adatokból egy igen/nem alternatíva között állást foglalni, mint azt egy jogász tenné.

E rendszerek olcsósága abban is megmutatkozik, hogy képesek kiváltani az emberi munkaerő egy részét (például egy vállalat több részlegénél alkalmazott különböző adójogtanácsosok helyett elég egyetlen szakértő rendszert és egy azt kezelő jogászt alkalmazni). A szakértő rendszerek – az emberekkel ellentétben – képesek generációkon keresztül megőrizni ugyanazt a szakértelmet: míg egy jogász kiesése (nyugdíjba vonulása, elhalálozása stb.) és egy új, kezdő jogász alkalmazása folytán a tudás és a tapasztalat újra a nulláról indul, addig a gép egy új kezelő-felhasználó beállítása folytán sem veszíti el addig megszerzett ismereteit. Emellett a gép tudását könnyű reprodukálni: egyszerű másolással vagy telepítéssel korlátlan számban és gyakorlatilag azonnal továbbadható, elterjeszthető a már felhalmozott tudásbázis, míg egy embernek sokévi tanulásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelő mértékű tudásra és tapasztalatra tegyen szert. Oktatni legfeljebb a rendszer használatát kell, ami lényegesen kevesebb időt vesz igénybe.

            Az is a jogi szakértő rendszerek jövőbeni alkalmazása mellett szól, hogy a jogszabályok változását hatékonyabban képesek követni. Ennek legnagyobb jelentősége a közigazgatási jogban lehet, ahol a nagytömegű, de esetleges szabályok gyors változása folytán a szabályok rendszeres “felülírása” szükséges. Ha a gép tudásbázisának egyes elemeit a jogszabályváltozások fényében újra és újra kicseréljük, biztosak lehetünk abban, hogy a rendszer a mindenkor hatályos jogszabályok alapján fog tanácsokat adni. Viszont egy közigazgatási jogász esetében fennáll a veszélye annak, hogy nem képes követni az egyébként is hatalmas méretű szabályanyag állandó változását, és az elé kerülő esetek megítélésekor a régi szabályok alapján, rutinból dönt.

            Végül az előnyök felsorolásakor fontos megemlíteni a szofisztikus szakértő rendszerek jogelméleti jelentőségét. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen rendszert valamely jogterületen alkalmazni lehessen, szükséges az adott jogi szakterület állapotának felmérése, az ismeretek rendszerezése, ezek elvégzésével pedig olyan, addig ismeretlen információk és összefüggések birtokába lehet jutni, amelyek hozzájárulnak az adott jogterület elméleti fejlődéséhez.

 

            Nem hallgatható el azonban az sem, hogy a szakértő rendszerek jogi alkalmazásának hátrányai is vannak. Az egyik legfontosabb az, hogy nem lehet minden potenciálisan szóba jöhető körülményt eleve számításba venni. Ám ekkor a figyelembe nem vett tényeket utólag kell a jogalkalmazónak értékelnie, ami viszont ismét visszahozza a szubjektív elemet a jogszolgáltatásba, igaz, a mainál jóval korlátozottabb mértékben. Problémás lehet a szakértő rendszerek megalkotása során az egyes körülmények előzetes értékelése is: milyen tényekre kelljen a bírónak a bizonyítást kiterjesztenie, és ezen körülmények egymáshoz képest milyen súllyal essenek latba.

            Jelenlegi ismereteink szerint az sem megoldott, hogy a szakértő rendszer a törvényi-rendeleti joganyagon kívül a bírói joganyagot is figyelembe vegye. A jognak formálisan ugyan nem, de ténylegesen fontos forrásai a legfőbb bírói fórum különböző állásfoglalásai, Magyarországon pedig a jogegységi határozatok még formálisan is kötelezőek az alsóbb fokú bíróságokra. Az viszont nem mindegy, hogy az egymásnak sokszor ellentmondó bírói döntési joganyagból a szakértő rendszer mit vesz figyelembe és mit nem. Ebben a kérdésben tehát szintén egy előzetes döntés szükséges, de ez ismét csak az emberi szubjektivitást vinné be a joggyakorlatba, igaz, nem az ítélkező bíró döntési szubjektivitását, hanem a rendszer megalkotóinak egyéni értékelését.

            A szakértő rendszerek hiányosságaként sorolható fel az is, hogy nincs hétköznapi józan eszük, hiányzik belőlük az intuíció képessége. Ez persze annyiban nem baj, amennyiben nem ad-hoc döntési szempontokat vesznek figyelembe, mint teszik ezt sokszor a bírák, vagyis így érvényesülhet a kiszámítható jogszolgáltatás követelménye; viszont ezáltal elvész az emberi mozzanat, amely sok esetben előfeltétele annak, hogy a jog eseti alkalmazása ne csupán jog-, hanem igazságszolgáltatás is legyen.

            Végül a jog egésze szempontjából nem minősíthető feltétlenül hátránynak, de mindenképpen megemlítendő az is, hogy ha a szakértő rendszerek majdan átveszik a jogalkalmazók döntéshozó szerepét, és a bíráknak a jelenlegi hatáskörükből jórészt csak az eljárási funkcióik maradnak meg, presztízsük óhatatlanul leértékelődik a jog más szereplőihez (ügyészek, közjegyzők stb.) képest. Összességében látható tehát, hogy a jogi szakértő rendszerek nem lesznek messiások, megjelenésükkel nem oldódik meg egycsapásra minden anomália, viszont hátrányaik mellett előnyeik jelentősebbek és számosabbak lesznek. 

 

 

 

*                      *                      *

 

 

            Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a szakértő rendszerek a jogban sokrétűen felhasználhatók, hatással lehetnek az elméleti jogi gondolkodásra, a jogalkotásra és a jogalkalmazásra is. Legjelentősebb felhasználási területük azonban nyilvánvalóan ez utóbbi lehet, ahol is valamilyen mértékben mindegyik jogterület feladatainak ellátásában segítséget tudnak nyújtani, kiváltva így az emberi erőforrások egy részét. Néhány egyszerű szakértő rendszer már napjainkban is működik, de a jövőben egyre újabb és egyre több ilyen rendszer megjelenésével kell számolni. E rendszerek tömeges elterjedése a jogszolgáltatásban hatással lesz mind a bírói eljárások lefolyására, mind a jogászi társadalom struktúrájára, mind pedig magának a jognak a társadalom egészében elfoglalt helyére. E hatások egy része pozitívan, másik része negatívan befolyásolja majd a jogászságot és a joggal kapcsolatba kerülő embereket; a negatív hatások fontosságának elismerése mellett mégis azt mondhatjuk, hogy a változások összességében kedvezően fogják érinteni a jog egészét.

 

 

Felhasznált irodalom

 

1. Susskind, Richard: The theoretical foundations of expert systems in law. In: Current  legal problems 1992, Vol. 45., Part II.: Collected papers (edited by R. W. Rideout and B. A. Hepple). Oxford University Press, 1992, pp. 169-186.
2. Gruner, Richard S.: Sentencing Advisor: An expert computer system for federal sentencig analyses. In: Santa Clara Computer and High Technology Law Journal, Vol. 5., No. 1. School of Law, Santa clara University, 1989, pp. 51-71.
3. Oskamp, Anja – Tragter, Maaike – Groendijk, Cees: AI and Law: What about the Future. In: Artificial Intelligence and Law, Vol. 3., No. 3., Kluwer Academic Publishers, Netherlands, 1995, pp. 209-215.
4. Sántáné Tóth Edit: Ismeretalapú technológia, szakértő rendszerek. In: Mesterséges Intelligencia (szerk.: Futó Iván), Aula Kiadó, 1999, 582-664. o.
5. Sántáné Tóth Edit: Tudásalapú technológia, szakértő rendszerek. Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kar Kiadói Hivatala, 1998