MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C69153.8FF0E4C0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C69153.8FF0E4C0 Content-Location: file:///C:/AEB5CF22/tothj26b.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Tóth J.
Zoltán
A jogelmé=
;let
mint diszciplína célja, avagy mire is való a
jogelmélet
(Vitairat)
<= /span>2005. február 3-4-én Szegeden „A jogelmélet mint diszciplína” címmel tudományos konferencia megtartására került sor. E konferencia hivatalos előadásai és az azt követő vita, valamint a szünetekben lezajlott informális beszélgetések alapján felmerült bennem néhány gondolat, amely a jogelméleti diszciplínára, ezen belül is elsősorban a jogbölcselet szerepére, jogon belüli funkciójára vonatkozik, és amely téma mag&aacut= e;n a konferencián – annak ellenére, hogy az egyik fő vizsgálódási szempont lett volna – részben elsikkadt. Ez pedig nem más, mint annak megvitatása, hogy a jogelmélet mennyiben kötött (illetve mennyiben kell, hogy kötött legyen) a jog gyakorlatához és a téte= les jogokhoz.
Véleményem
szerint a különböző jogelméleti
diszciplínáknak két fő funkciója van,
és a két funkció különbözik attól
függően, hogy általános jogelméletről v=
agy
valamely tételes jogelméletről van-e szó.
Mielőtt azonban e két fő funkciót
felvázolnánk, először tisztáznunk kell, hogy=
mit
is értünk e fogalmak alatt. Nos, az általános
jogelmélet mint gyűjtőfogalom a jog egészére=
, a
jog mint intézmény és az egyes meghatározott,
konkrét jogszabályok kialakulására, azok
működésére, jellegére,
helyességére, a jog fogalmára, a jogrendszerben
található normák fajtáira és azok
jellemzőire, a jogi normák létrehozatalának
módjára, gyakorlati
érvényesülésükre (illetve gyakorlati é=
;rvényesülésük
mikéntjére és annak terjedelmére), a jog (&eacu=
te;s
a jogi normák) forrásaira, értelmezésére
stb. vonatkozó elméleteket és azok
magyarázatát tartalmazza; ezzel szemben a tételes
jogelméletek kifejezetten pusztán egy-egy jogág &eacut=
e;s
azok jogi normáinak hasonló jellemzőit, illetve
(elsősorban) a jogági normák rendszerét (vagy
rendszerezési lehetőségeire vonatkozó elmé=
leti
fejtegetéseket), röviden az adott jogág
dogmatikáját tartalmazzák. Témánk
szempontjából természetesen csak az előbbinek van
jelentősége, így a következőkben csak az
általános jogelmélet (azon belül is
legfőképpen a jogbölcselet) funkcióiról, sze=
repéről,
rendeltetéséről lesz szó.
<= /span>E két funkció közül az első (és ebben van= a kisebb vita) a jogról, a jog társadalmi szerepérő= l, jellegéről stb., tehát gyakorlatilag az előbb felso= rolt dolgokról szóló tudás elmélyítése és így a jog mint olyan alaposabb megismerése és megértése. Azonban már e tudás megszerzése sem öncélú: arra azért van szükség, hogy az így elsajátított ismeretanyagot a jogi oktatás sorá= n a joghallgatóknak (a leendő gyakorlati jogászoknak) továbbadjuk, és ezáltal számukra a jogi alapműveltséget biztosítsuk, legalábbis amennyiben célunk jogász-értelmiségiek képzé= se. (E célban azonban a jelenlegi oktatáspolitika ismereté= ben nem vagyok biztos.) Természetesen ha a jogi oktatás cé= lja pusztán jogász-technikusok kinevelése, akiknek feladata csupán bizonyos jogi tevékenységek mechanikus végzése, akkor számukra nyilvánvalóan felesleges lenne a praktikus-technikai ismeretek átadás&aacut= e;n túl a jog mögöttes tartalmi összefüggéseit megtanítani, illetve elvárni tőlük azt, hogy a jogot mint rendszert szemléljék, azaz ne csak műveljék a jogot, de értsék is azt. E cél (mármint az, hog= y ne kizárólag jogász-értelmiségieket képezzünk) felvétele a jogi oktatásba véleményem szerint nem lenne helyes (bár az utó= bbi évek fejleményei és a jogi oktatásban lezajlott változások sajnos ebbe az irányba mutatnak). Ha viszont ezt mégis célul tűznénk ki (legfeljebb persze csak részben), akkor azt nyíltan fel kellene vállalni, mint például Oroszországban teszik, ahol a mechanikus jellegű jogi munkák végzésére a középfokú oktatás keretein belül, gyakorlati= lag szakközép-iskolai rendszerben készítik fel a (szó szerint) jogász-technikusokat. Ha azonban célunk = az (és deklaráltan mind ez idáig az), hogy az egyetemeken jogász-értelmiségieket neveljünk ki, akkor elengedhetetlen, hogy a leendő gyakorlati jogászok bizonyos jogászi alapműveltségre szert tegyenek, vagyis a fentebb felsorolt kérdésekben (a jog fogalma, eredete stb.) tájékozottak legyenek, ugyanis magát a gyakorlatot is igazán hatékonyan csak akkor lesznek képesek műve= lni, ha ezzel a mögöttes elméleti tudással rendelkeznek. Ezen, a joggal kapcsolatos elméleti tudás elmélyítésére szolgálhatnak a jogi oktatás során az egyes jogelméleti rész-diszcip= línák (jogbölcselet, jogszociológia, jogi antropológia, jogpolitika, jogi axiológia, de még a jogtörténet is).
<= /span>Van azonban a jogászi alapműveltség elsajátíttatásán túl a jogelmélet= nek egy másik fő funkciója is (amely részben má= ;r az előbbi funkció megvalósítása sorá= ;n is megjelent, de igazán nagy jelentőségre itt, a jogelmélet e második szerepének meghatározása alkalmával tesz szert), ez pedig nem más, mint a joghallgatók felkészítése a gyakorlati jogi életre. Végső soron a jogász gyakorlati jogász, és neki elsősorban olyan ismeretekre = van szüksége (még ha azok elméleti ismeretek is), amelyeket a praxisban folytatandó ügyvédi, bírói, ügyészi stb. tevékenysége során alkalmazni tud. Az elméleti jogász feladata (és a jogelmélet szerepe) ennek érdekében pedig= az lesz (az kell, hogy legyen), hogy olyan kutatásokat és olyan elméleti vizsgálódásokat folytasson le, amelyek= a gyakorlati életre vonatkoznak, a jog gyakorlati művelését könnyítik meg, segítenek a = jog bonyolult rendszerében eligazodni a gyakorló jogászokn= ak, amelyeket tehát az ügyvédek stb. a praxis művelése során (legalább közvetetten) alkalm= azni tudnak, amelyek segítségükre vannak (lehetnek) a jog tényleges művelésében. A jogelmélet nem idegenedhet el tehát a joggyakorlattól: a teoretikus jogi vizsgálódásoknak a gyakorlat kihívásaira és az ott felvetődő kérdésekre kell autentik= us választ adniuk, a jog elmélete ugyanis nem más (nem leh= et más), mint a gyakorlati jognak az elmélete (hisz a jog művelése szükségképpen gyakorlati tevékenység). Sőt ha tovább megyünk ezen az úton, azt kell mondanunk, hogy a jogi elméletalkotás s= em lehet puszta spekuláció: az elméletek célja ugy= anis a jog mint gyakorlat megértése, a jogi folyamatok helyes leírása, tehát a tényleges helyzetnek a felszín alatt lejátszódó jogi folyamatok &eacut= e;s a rejtett (a törvények és a bírói ítéletek puszta szövegén túli) jogi jelens= égek feltárásával történő magyaráza= ta.
<= /span>Ahhoz, hogy e kihívásoknak eleget tehessen, a jogelméletnek gyakorlat-orientáltnak kell lennie, ehhez pedig az szükséges, hogy az elméleti jogászok foglakozzana= k a tételes jogágakkal és a jog praxisával is. E he= lyütt érdemes utalnunk Pokol Bélának az említett konferencián „A jogelmélet diszciplináris önreflexiója” címmel tartott nyitóelőadására, amelyben három kérdést vetett fel: 1) mennyiben kell az elméleti jogásznak egyúttal gyakorlati jogásznak is lennie; 2) = mennyiben kell az elméleti jogásznak (legalább elméleti szinten) tételes jog(ok)kal foglalkoznia; 3) mennyiben kell a jogelméletnek nyitnia a többi társadalomtudomány felé.
<= /span>Én ezek közül – jelen vitairat keretei között – csak az első kettőre válaszolnék. Ami az első felvetést illeti, véleményem szerint az elméleti jogásznak nem kell feltétlenül a jog gyakorlatát = is művelnie (például ügyvédkednie), de ismernie kell a jogi praxist; a második kérdésre pedig egyértelműen azt a választ kell adni, hogy a „jogbölcsésznek” óhatatlanul foglalkoznia ke= ll legalább egy tételes jogággal is. Számomra mindkét állítás nyilvánvalónak tűnik: ahhoz, hogy a jogot megértsük és megmagyarázzuk, ismernünk kell annak tényleges (valóságos) működését, például a bírói döntésre ható= ; okokat, a bírói döntés természetét, a tételes jogi normák kialakítására ható tényezőket, a joghézagok kitöltésének, a homályos jogszabályok homálya eltüntetésének és az egymás= nak ellentmondó jogi normák ellentmondásai megszüntetésének módjait és mindezek tényleges eljárási mechanizmusait stb.; mindezek ismer= ete nélkül ugyanis az elméletalkotás (ahogy a korábbiakban már említettem) puszta spekuláció lenne. A második kijelentés helyessége pedig véleményem szerint végső soron ugyanezen az okon alapszik: a jog mibenlétéről felállított általános elmélet helyességének leellenőrzéséhez szükségünk van tételes jogi tudásra is, csak ezáltal tudjuk ugyanis megállapítani azt, hogy egy bizonyos, a jog magyarázatát megadni szándékozó elmélet csakugyan adekvátnak és a valóságot autentikus módon megragadni képesnek tekinthető-e, vagy sem.
<= /span>Mi következik mindebből a jogelmélet (és különösen a jogbölcselet) művelésére nézve, akár kutatási, akár oktatási diszciplínaként fogjuk fel azt (hiszen végső soro= n a kutatás célja az így feltárt ismeretek átadása a joghallgatók számára)? Nos, legfőképpen az, hogy a jogelmélet (jogbölcselet) művelése és annak jogi egyetemi oktatása sor&aacu= te;n nagy hangsúlyt kell helyeznünk a joggyakorlattal szoros összefüggésben levő, a jogászok gyakorlati tevékenységét közvetlenül segítő jogelméleti ismeretek feltárására és továbbadására. Ez legfőképpen két dolgot kell, hogy magába foglaljon: a megértést &eacut= e;s a meggyőzést. Ahhoz ugyanis, hogy valaki jó jogász legyen, értenie kell a jogot: értenie kell egyrészt az= t, hogy miképpen jön létre akár maga a jog, akár e= gy konkrét jogi norma (ez ugyanis a jog mibenlétéről nélkülözhetetlen információkkal szolgá= ;l a jogász számára); másrészt értenie kell azt is, hogy mit jelent egy-egy konkrét jogi norm= a, ehhez pedig nagyrészt a jogi hermeneutikát és a hermeneutikai kánonokat kell alaposan ismernie. (A jogi hermeneutika éppen ezért – véleményem szerint – a jogbölcselet legfontosabb részterülete.) A másik do= log, amit feltétlenül meg kell egy joghallgatónak tanítani, az a meggyőzés képessége. A gyakorlati jogász tipikus alakja, az ügyvéd például attól lesz jó, hogy ismeri azokat a technikákat, amelyek felhasználásával ké= pes a vitát a maga (pontosabban az ügyfele) javára fordítani. (E technikák tényleges alkalmazásának begyakoroltatása azonban már természetesen nem a jogelmélet, hanem a retorika diszciplínájának feladata /lenne/). Ennek érdekében először is tudnia kell, hogy nincs objektív jog, hogy a végső döntés egé= szen addig képlékeny, alakítható és befolyásolható, amíg azt meg nem hozzák; tisztában kell lennie azokkal a folyamatokkal és tényezőkkel, amelyek a bírói döntésre hatnak és a bírói ítéletet befolyásolják; végül pedig ismernie kell mindazok= at a módszereket és technikákat (és ezek között szintén sok hermeneutikai technika van), illetve az= ok hatékony használatának módját, amelyek révén a jogász az általa kívánt irányba tudja terelni a bíró döntésé= ;t. Mindezek gyakorlati praktikák, ám az elméleten alapuln= ak; így kapcsolódik (kell, hogy kapcsolódjon) össze tehát a jog gyakorlata és elmélete.
<= /span>Fejtegetéseinket összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a jogelmélet nem l’art pour l’art tevékenység, a jogelmélet= et nem a jogelmélet kedvéért műveljük; ha ugyan= is a jogelmélet (jogtudomány) célja önmagában lenne, akkor az nem tudomány, hanem művészet volna. A jog elmélete azonban nem öncélú, és nem is leh= et az: szerepe a gyakorlat segítése; a jogelmélet művelésének (kutatásának és oktat&a= acute;sának) értelme tehát egyrészt az, hogy a jog tényleges működését magyarázza, másrészt pedig hogy a gyakorló jogászok tevékenységének hatékonyságát előmozdítsa.
3 |