MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C7FA50.9785E250" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C7FA50.9785E250 Content-Location: file:///C:/E575AE91/tothj31.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
<= /span>A napjaink büntetőjogában tapasztalható egyik legfontosabb fejlemény a halálbüntetés világméretű visszaszorulása; ez a tendencia azonb= an korántsem egységes. Míg Európa, Óceánia vagy Dél-Amerika gyakorlatilag az abolicionizm= us fellegvárainak tekinthetők, addig ugyanez Afrikáró= ;l és Ázsiáról, különösen pedig az = arab világról és a messze legtöbb kivégzé= ;st végrehajtó Kínáról[1] nem mondható el. Tanulmányomban megkísérlem áttekinteni a halálbüntetés jelenlegi helyzetét a világ országaiban, éspedig nemcsak a jogi szabályozás szintjén, hanem a kivégzések tényleges alkalmazását tekintve is. A következőkben először Európa jelentősebb jogrendszereit, majd f!= 7;bb vidékeinek „kisebb” országait veszem alaposabban szemügyre; az ezt követő néhány bekezdé= sben az amerikai kontinens kerül sorra, majd pedig Afrika, Ázsia és Óceánia rövid elemzése következik.= [2]
<= /span>A halálbüntetés teljes eltörlésére először Itáliában, mégpedig Toscanában került sor, ahol is Lipót nagyherceg 1786-ban e szankció helyébe az „örökfogság” intézményét vezette be. Igaz, ez a helyzet de iure<= /i> nem sokáig tartott, mivel azt már 1790-ben visszaállítják a politikai bűncselekmények= re, de 1808-ig ténylegesen nem alkalmazzák. Az egységes ol= asz állam 1889-ben szintén eltörli a kapitális szankciót, de Mussolini később ismét bevezeti. Köztörvényes deliktumokra csak az 1948-ban hatályba lépett olasz alkotmány, minden bűntettre (így háború idején elkövetett katonai bűncselekményekre) pedig csak az 1994. évi 589. törvény törli el ezt a jogkövetkezményt véglegesen.[3] Franciaországban az utolsó nyilvános kivégzést 1939-ben, az utolsó (immáron nem nyilvános) executiót pedig 1977-ben hajtják végre, az abolícióról szóló törvényt azonban csak 1981-ben fogadja el a Nemzetgyűl&eac= ute;s.[4] A II. világháború után a francia, angol és amerikai megszállási övezetekből létrejö= ;tt Német Szövetségi Köztársaságban az 19= 49. május 24-én hatályba lépett Alkotmány 10= 2. §-a minden körülmények között megtiltja a halálbüntetést, a szovjet zónából kialakított Német Demokratikus Köztársaság azonban azt fenntartja, és csak 1987-ben törli el.[5] Ausztriában 1950-ben törvényileg mondják ki a halálbüntetés tilalmát köztörvén= yes bűncselekményekre,[6] amelyet alapjogi szint= en az 1955-ös osztrák alkotmány is megerősít, 1968-ban pedig ugyanezt (ugyancsak törvényileg) megteszik a rögtönbíráskodás vonatkozásában is. Svájcban rendes bűncselekményekre a korábban népszavazással is megerősített, 1942. januá= ;r 1-jén hatályba lépő szövetségi Btk. szünteti meg a kapitális szankciót, amelyet azonban a háborús körülmények között megvalósított deliktumok formai abolíciója csak 1992-ben követ.[7]
<= /span>Angliában a Homicide Act 1957 az addig egységesen kezelt gyilkosságokat két részre bontja, és a „közönséges” emberölésekre m&aacut= e;r nem halálbüntetést, hanem életfogytig tartó szabadságvesztést ír elő.[8] 1965-ben a Murder (Abolition of Death Penalty) Act 1965 kivégzési moratóriumot vezet be azzal, hogy megtiltja a bíróságok számára, hogy bárkit is halálra ítéljenek, helyette minden, emberölésben bűnösnek talált személyre életfogytiglani börtönbüntetést kell kiszabniu= k. 1969-ben a kedvező tapasztalatok alapján ezt a moratóriu= mot határozatlan időre meghosszabbítják, így a halálbüntetés köztörvényes bűncselekményekre való alkalmazhatósága de iure ugyan nem, de facto azonban megszűnik Angliában= .[9] A rendkívü= li bűntettek közül a haditengerészeti objektumok felgyújtása vagy felrobbantása bűntettének= (arson in royal dockyards) halállal büntethetőség&eacu= te;t a Criminal Damage Act 1971 szünteti meg, míg a Crime = and Disorder Act 1998 a hazaárulás (treason) és= a kalózkodás (piracy), a Human Rights Act 1998 pe= dig a hadijog alá tartozó bűncselekmények ezen szankcióval való büntethetőségét törli el.
<= /span>A Szovjetunióban 1947-ben ugyan minden béke idején elkövetett bűntett vonatkozásában kiiktatták= ezt a szankciót a büntetési rendszerből, azonban 1950-b= en a politikai, 1954-ben pedig a köztörvényes deliktumokra is visszaállították azt. A halálbünteté= ;s a szovjet állam felbomlásakor, 1991-ben is létezett, és egy ideig az utódállamok többségé= ;ben is megmaradt. Ezek közül Oroszország azóta sem törölte a büntetőjogi jogkövetkezmények köréből ezt a szankciót, azonban 1999 óta azt ténylegesen nem alkalmazza. 1996-ban Borisz Jelcin elnök moratóriumot hirdetett, amelyet csak egy 1999-es csecsenföldi kivégzés tört meg, egyébként az Orosz Föderációban azóta nincsenek kivégzések.[10]
<= /span>Moldovában 1995-ben törvényileg minden bűncselekményre nézve eltörölték a halálbüntetés= t,[11] 2005. szeptember 23-án pedig a moldovai alkotmánybíróság = egy olyan alkotmánykiegészítést szavazott meg, amely alapjogi szinten deklarálja ezen szankció összeegyeztethetetlenségét az alapvető emberi jogok= kal, garantálva, hogy azt a későbbiekben se lehessen törvényi úton visszaállítani. Grúziában a halálbüntetést szintén törvényileg 1997. november 11-én, Észtorszá= ;gban 1998. március 18-án, Azerbajdzsánban pedig ugyancsak 1998-ban törölték el. Litvániában 1998. dece= mber 9-én az alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek ezt a szankció= ;t, majd ezt december 21-én törvényi szinten is deklarálták. Ukrajna azt 2000. március 22-én szintén mindenfajta bűncselekményre nézve megszüntette, és így tett 2003-ban Örményország is.[12] Lettországban ezzel szemben csak részleges abolícióra került so= r: 1999. április 15-én azt a köztörvényes bűncselekményekre megszüntették, de háború idején elkövetett hazaárulás és gyilkosság esetén továbbra is alkalmazható maradt. Az egyetlen ország, amely a volt Szovjetunió tagállamai (és az összes európ= ai ország) közül még mindig lehetővé teszi köztörvényes bűncselekményekre is a halá= ;lbüntetés alkalmazását, az Fehéroroszország; itt minden évben történnek kivégzések, bár = 211; annak ellenére, hogy Belorusszia az egyetlen európai diktatúra – a háborús, a katonai és az emberiesség elleni bűntettek mellett csak életellenes cselekmények vannak halállal fenyegetve.
<= /span>Az ázsiai volt szovjet tagköztársaságok köz&uum= l;l elsőként (és idáig egyetlenként) Türkmenisztán lépett az abolíció útjára, ahol az 1999-ben elfogadott új alkotmán= yban mondták ki a halálbüntetés megszűnését. Kazahsztánban, Kirgizisztánba= n, Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban azonban a halálbüntet&eacu= te;s továbbra is hatályban van, mégpedig mind állam elleni és katonai, mind háborús és emberiesség elleni, mind (Kirgizisztánt kivéve, ahol e= zek halállal büntethetőségét 2007 júniusában eltörölték) életellenes köztörvényi bűntettekre; Tádzsikisztánb= an pedig emellett még a nemi erőszak minősített (például fiatalkorú sérelmére elkövetett) eseteire is. Kazahsztánban az utolsó kivégzést 2003-ban hajtották végre, mivel 2003. december 17-én Nursultan Nazarbayev elnök 2004 januári h= atállyal rendeleti úton moratóriumot hirdetett. 2004 januárjában Kirgizisztánban ugyanez történ= t; Aksar Akayev elnök az egyébként 1998 óta fennálló részleges moratóriumot ekkor terjeszte= tte ki minden bűncselekményre (itt azonban – a többi ázsiai volt szovjet tagköztársasággal ellentétben – a szovjet korszak utáni időkben egyáltalán nem /tehát 1998 előtt sem/ került= sor kivégzésre). Tádzsikisztánban is az elnök, Emomali Rahmonov függesztette fel dekretálisan a halálbüntetés alkalmazását, mégpedig 2004. április 30-án; Üzbegisztánban pedig Islam Karimov elnök ugyanezt (2008-ig szóló hatállyal) = 2005. augusztus 1-jén tette meg.[13] Habár teh&aacu= te;t formálisan a volt ázsiai szovjet tagköztársaságok a bűncselekmények viszonylag széles körére fenntartják törvényileg= a halálbüntetést, annak igénybe vételé= ;t 2003-2005 óta az ezt előíró elnöki rendeletek miatt a gyakorlatban mellőzik.
<= /span>Európa abolicionista élharcosai (Itália mellett) kétségkívül a skandináv államok vol= tak; mind a kivégzések végrehajtásának leállítása, mind a halálbüntetés köztörvényes bűncselekményekre való alkalmazásának megtiltása, mind pedig e szankció minden körülmények közötti végleges elt&o= uml;rlése elsősorban az ő nevükhöz fűződik. Izlandon a halálbüntetés már a dán uralom[14] alatt megszűnt, és helyreállítására a függetlenség elnyerése után sem került sor. = Itt az utolsó kivégzést 1830-ban hajtották végre; ekkor a két ember meggyilkolásával vádolt Agnes Magnúsdóttirt és Friðrik Sigurðssont fejezték le. Ezt követően a dán király minden halálra ítéltnek rendre megkegyelmezett, majd 1869-ben törvényileg leszűkít= ette a halállal büntethető bűncselekmények körét a gyilkosságra, hazaárulásra é= ;s a legsúlyosabb katonai bűntettekre. Az emberölésre kiszabható halálbüntetést 1928-ban véglege= sen eltörölték, majd 1940-ben a hazaárulás &eacu= te;s a katonai deliktumok miatt kiszabható kapitális szankci&oacut= e; is hasonló sorsra jutott. Azóta Izlandon de iure sincs semmilyen bűnöző élete elvételével fenyegetve, sőt 1995-ben az izlandi parlament egyhangúan olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely alaptörvényi szinten megtiltja a halálbünteté= ;s visszaállítását. Svédországban az utolsó kivégzést 1910-ben hajtották végr= e, amikor a rablógyilkos Johan Alfred Andersson Andert fejezték = le guillotine-nal. 1921. június 3-án aztán ezt a halálbüntetést (dödsstraff) eltörölték a köztörvényes bűncselekm= ényekre nézve, majd 1973. július 1-jén a hazaárul&aacut= e;s és a katonai bűncselekmények vonatkozásában is.
<= /span>Finnországban még az orosz uralom alatt,[15] a cári időkben került sor az utolsó köztörvényes bűncselekmény miatt elítélt kivégzésére: 1825-ben Juho Simonpoika Hautimäkit fejezték le testvére meggyilkolása miatt. Az ezt követő évben I. Miklós cár (1825-1855) rende= lete az addig halállal büntetendő bűncselekmények esetében előírta, hogy a bűnösnek talált személyeket fővesztés helyett életfogytig tartó szibériai száműzetésre és kényszermunkára kell ítélni. 1894-ben a finn területeken új büntető törvénykönyv lépett hatályba, mely a halálbüntetést (kuolemanrangaistus) a szándékos emberölés mellett csak hazaárulásra és katonai bűncselekményekre tartotta fenn. A II. világháború részét képező szovjet-finn háború[16] alatt éppen e militáris bűntetti tényállások tetté= ;k lehetővé a halálbüntetések nagy számb= an való kiszabását és tényleges végr= ehajtását: ezen öt év alatt több mint ötszáz szemé= lyt végeztek ki, nagy részüket (körülbelül 90 %-ukat) kémkedés és szabotázs, kisebb részüket pedig egyéb bűntettek miatt.[17] Ezen egyéb deliktumok között olyan, kisebb jelentőségű (bár háborús körülmények köz&oum= l;tt így is számottevő fontosságú) bűncselekmények is voltak, mint például a harctérről való engedély nélküli eltávozás („szökés”), az elölj&a= acute;ró parancsának megtagadása harci helyzetben, avagy a bevonulási kötelezettség megszegése. 1944-ben a szovjet-finn háború véget ért; ezt követően Finnországban többet nem hajtottak vé= gre halálbüntetést. E szankció hivatalos eltörlésére végül köztörvén= yes bűncselekmények vonatkozásában 1949. december 2-án, az állam elleni és a katonai deliktumok esetében pedig 1972. május 5-én került sor.
<= /span>Norvégiában 1876 óta nem alkalmazzák a halálbüntetést = (dødstraff) köztörvényes bűnözőkkel szemben, bár ekkor rövid időszakon (egy hónapon) belül három kivégzésre is sor került.[18] 1905. január 1-jével e bűntettekre a halálbüntetést megszüntették, de hazaárulásra és háború idején elkövetett katonai bűntettekre nem. E tényállásoknak a II. világháború során lett gyakorlati jelentőségük, amikor azok elkövetésére tényleges lehetőség nyílt. A háború alatt elkövetett bűntettek miatt végül több tucat személyt halálra ítéltek, akik közül = 1945 és 1948 között 37-et[19] ténylegesen ki= is végeztek.[20] E rendkívüli bűncselekményekre végül 1979-ben a halálbüntetést végérvény= esen és örökre eltörölték. Dániá= ban Jens Nielsen volt az utolsó személy, akit köztörvényes bűncselekmény elköveté= ;se miatt kivégeztek: 1892-ben bárddal fejezték le, mert megkísérelt megölni egy börtönőrt. Ezt követően ugyan még évtizedeken át ítéltek halálra embereket,[21] de ezeket a halálos ítéleteket királyi kegyelem miatt soha = nem hajtották végre. 1930. április 15-én a dá= ;n parlament új törvényt fogadott el, amely a béke idején elkövetett összes cselekményre (beleé= rtve a gyilkosságot és az állam elleni bűncselekményeket is) megszüntetette a halálbüntetést, és amely 1933. január 1-jén hatályba is lépett. A II. világháború európai szakaszának lezárása után a dán törvényhoz&aacu= te;s olyan új bűncselekményi tényállások= at alkotott, amelyek a háborús bűnösök felelősségre vonását és megbüntetését célozták.[22] Ezen új törvények létrehozására azért volt szükség, mert az egyébként még érvényben levő hagyományos katonai büntet= 37; törvényi tényállások a háború= ;s bűnösökre alkalmazhatatlanoknak bizonyultak. E jogszabályok alapján végül 1945-1950 köz&oum= l;tt 76 személyt ítéltek sortűz általi halálra, akik közül 46-ot ténylegesen ki is végeztek, 30-at pedig végrehajtási kegyelemben részesítettek. 1952. június 7-én a halálbüntetést (dødsstraf) visszaállították a legsúlyosabb élet és állam elleni bűncselekményekre, de ezen törvény alapján halálos ítéletet so= ha nem szabtak ki, majd azt 1978. május 3-án el is törölték, az addig érvényben levő (bár a XX. században soha nem alkalmazott) katonai bűntettekkel egyetemben. Ez alól mindössze az 1945-1947 között elfogadott három törvény volt kivétel, amelyek a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőinek felelőss&eac= ute;gre vonásáról szóltak, és amelyek de iure= 1978-at követően is lehetővé tették ezeknek az egészen szélsőséges deliktumoknak a megvalósítóival szemben halálbünteté= ;s kiszabását. Ezeket a rendelkezéseket a dán parlament csak az 1993. december 22-én elfogadott törvén= nyel helyezte hatályon kívül. Ez 1994. január 1-j&eacu= te;n hatályba is lépett; ezzel pedig az utolsó skandin&aacu= te;v állam is megtette a legvégső lépést a halálbüntetés minden körülmények között történő megszüntetéséh= ez vezető úton.
<= /span>A skandináv államokat az abolíció tekinteté= ;ben időben a nyugat-európai országok követték. Írországban például az utolsó extra ordinem bűntett miatti kivégzésre 1944-ben, emberölés miatt kiszabott executióra pedig 1954-b= en került sor.[23] Ezt követően ugyan még évtizedeken át ítéltek halálra embereket (az utolsót 1985-ben)= , de ezeket az ítéleteket ténylegesen soha nem hajtott&aacu= te;k végre. E jogintézmény formális eltörlése 1990-ben történt meg, 2001. május 31-én pedig az ír lakosság népszavazáson döntött arról, hogy az Alkotmányt egészítsék ki egy olyan rendelkezéssel, amely megtiltja a halálbüntetést. Ez volt az első é= ;s mind ez idáig az egyetlen eset, amikor népszavazás döntött a halálbüntetés tilalmáró= ;l.[24] [25]
<= /span>A Benelux-államok közül a legkorábban, már 187= 0. szeptember 17-én Hollandia törölte el rendes bűncselekményekre a halálbüntetést (doods= traf), ezt megelőzően pedig 1860-ban hajtották itt végre az utolsó köztörvényes deliktum miatti kivégzést.[26] A hazaárulásra és katonai bűntettekre alkalmazható halálos szankció viszont megmaradt, s!= 7;t az a II. világháborút követően a náci kollaboránsok felelősségre vonásának igénye miatt kiegészült új, háborús és emberiesség elleni bűncselekményi tényállásokkal is. Ezen törvényi rendelkezések alapján 1945 és 1952 között 152 személyt ítéltek halálra, akik közül negyvenet végül ki is végeztek.[27] E normák a háború utáni megtorlást követően is hatályban maradtak, de többet ezt a jogkövetkezményt Hollandiában nem alkalmazták. Teljes eltörlésére, azaz végleges kiiktatás&aacut= e;ra a rendkívüli bűncselekmények körébő= ;l is 1982. április 11-én került sor. Belgiumban már 1829 és 1834 között ideiglenesen megszüntették= a halálbüntetés alkalmazását, és hely= ette az életfogytig tartó szabadságvesztést vezették be, 1834-et követően azonban a kivégz&eacu= te;sek folytatódtak. Emberölés miatt az utolsó személyt 1918-ban végezték ki,[28] katonai, illetve háborús bűncselekmények miatt pedig utoljá= ra 1950-ben szabtak ki és hajtottak végre halálos ítéletet. Itt egyébként a II. világháború alatt elkövetett rendkívü= li bűntettek miatti megtorlás nagyobb volumenű volt, mint a nyugat-európai átlag, 1944-1950 között ugyanis 242 háborús és népellenes bűnös halt sortűz általi halált. Bár e szankciót a XX. század második felében már sem emberöl&eac= ute;sre, sem más, extra ordinem deliktumokra nem alkalmazták, formális eltörlése mégis (főleg a többi nyugat-európai országhoz viszonyítva) viszonylag későn, csak 1996. augusztus 1-jén történt me= g. Luxemburgban ezzel szemben még a II. világháború után (1948-ban) is történt kivégzés köztörvényes bűncselekmény miatt, bár az igaz, hogy ezt megelőzően 1821 óta nem.[29] Háborús bűntettek és hazaárulás okán viszont 1945-= 1949 között kilenc személy halálbüntetés&eac= ute;t is végrehajtották; az utolsóét 1949. febru&aacu= te;r 24-én. 1949. május 17-én aztán a köztörvényes, 1979-ben pedig a rendkívüli bűntettek vonatkozásában is végleg megszüntették ezt a szankciót.[30]
<= /span>Ha már a miniállamoknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy ezekben a halálbüntetés alkalmazásának tényleges gyakorlata nagyon korán megszűnt, még a skandináv országokat is jó= val megelőzve. San Marinóban például az utolsó kivégzést 1468-ban, tehát a XV. században hajtották végre, bár a halálbünteté= s de iure eltörlésére köztörvényes bűncselekmények vonatkozásában 1848-ig, ál= lam elleni bűntettek esetében pedig 1865-ig várni kellett. Azonban így is San Marino az az állam, ahol ezen szankci&oacu= te; törvényi abolíciója Európában először bekövetkezett. Liechtensteinben szintén elég régóta nem gyakorolták már a kivégzéseket; az utolsó ilyenre 1785-ben került s= or. Bár ezt követően rendszeresen, még a XX. szá= zad második felében is hoztak halálos ítéleteket, azokat nem hajtották végre. A formális abolíció végül az emberölések vonatkozásában 1979-ben, az ál= lam elleni és a katonai deliktumok vonatkozásában pedig 1990-ben történt meg. Andorra a halálbünteté= st minden (rendes és rendkívüli) bűntett esetéb= en ugyancsak 1990-ben szüntette meg, az utolsó (és a XX. században egyetlen) executióra pedig 1943. októ= ber 18-án került sor, amikor a kétszeres emberöléssel vádolt Antoni Arenyvel szemben kiszabott golyó általi halálbüntetést hajtottá= ;k végre. Monacóban pedig, bár a halálbüntetést de iure csak 1962. december 17-én törölték el, azt már 1847 óta n= em alkalmazták.[31] Végül érdekesség, hogy a Vatikán a halálbüntetést csak 1969-ben szüntette meg hivatalo= san, bár itt kivégzésre a Pápai Állam megszűnése, azaz 1870 óta nem került sor.
<= /span>Ami a dél-európai országokat illeti, közülük Portugália iktatta ki legkorábban büntetőjogi szankciórendszeréből a halálbüntetést. Erre a gyilkosság vonatkozásában már 1867-ben s= or került,[32] de ezt megelőzően 1846 óta nem végeztek ki senkit polgári bűncselekmény miatt.[33] 1870-ben a civil halálbüntetést kiterjesztették a gyarmatokra is,[34] 1884-ben pedig az add= ig a halálbüntetés helyett alkalmazott életfogytiglani szabadságvesztést is eltörölték mint határozatlan idejű szankciót. 1911-ben a portugál alkotmányba belevették a halálbüntetés tilalmát, de 1916-ban az első világháborúb= an elkövetett katonai deliktumok miatti felelősségre von&aacu= te;s igénye miatt e tilalom alól egyes háború idején elkövetett militáris és állam elleni bűntetteket kivettek. Az 1933-as új portugál alaptörvényben ismét szerepelt a halálbüntetés, sőt még az életfogytig= lani szabadságvesztés tilalma is köztörvényes bűncselekményekre nézve. Végül 1976-ban a portugál parlament elfogadta azt a törvényt, mely ezt a szankciót minden körülmények között, tehát háború idején elkövetett katonai és állam elleni bűncselekmények vonatkozásában is megtiltja. Ez a törvény 1977 áprilisában lépett hatályba; ezzel a halálbüntetés korszaka Portugáliában is végérvényesen lezárult. Spanyolországban= ez a folyamat sokkal lassabb volt: itt egészen 1975-ig történtek kivégzések, mégpedig mind emberölés, mind (1959 után kizárólag) kato= nai bűncselekmények miatt.[35] Előbbiekre nézve az abolíció törvényileg 1978-ban, utóbbiak vonatkozásában viszont csak 1995-ben következett be.
<= /span>Görögországban a krétai négyszeres gyilkos Vassils Lymberis kivégzése volt az utolsó, amelyre 1972. augusztus 25-én sortűz által került sor. Itt a halálbüntetést emberölés esetében 1983-ban, hazaárulásra és militáris bűntettekre pedig 2004-ben törölték el. Törökországban az utolsó kivégzés, Hi= dir Aslan halálbüntetésének végrehajtása 1984. október 25-én történt;[36] ezt követőe= n a török kormány végrehajtási moratórium= ot hirdetett, amit többször meghosszabbított. Végü= ;l 2002-ben a halálbüntetést megszüntették az emberölésekre, 2004. július 21-én pedig alkotmányi szinten minden egyéb bűntett vonatkozásában is. Máltán az utolsó e= xtra ordinem bűncselekmény miatti kivégzés 1942-ben történt,[37] az utolsó olyan halálos ítélet végrehajtása[38] pedig, amelyet emberölésért mondtak ki, rá egy évre (1943. július 5-én) következett be. Ezt követően ugya= n a halálbüntetések kiszabásának gyakorlata még egy ideig (egészen pontosan 1963-ig) nem szűnt meg, újabb kivégzésre azonban már nem került so= r. 1971. október 4-én aztán Málta a halálbüntetést a polgári bűncselekmén= yek, 2000. március 21-én pedig az állam elleni és a katonai bűncselekmények vonatkozásában is végérvényesen megszüntette. Végül Cipruson 1962-ben hajtották végre az utolsó halá= ;los ítéletet,[39] e szankció formális tilalmát a civil bűntettekre 1983. december 15-én, a rendkívüli bűncselekményekre pedig 2002. április 19-én mondták ki.
<= /span>A kelet-európai országok közül – mint a német jogfejlődésnél láttuk – legkorábban, 1987-ben, azaz még a rendszerváltás és a német egyesülés előtt a Német Demokratikus Köztársaság iktatta ki ezt a szankció= ;t a büntetési rendszeréből. A szovjet tömb tö= bbi államában minderre a rendszerváltás után került csak sor: Romániában 1990. január 7-&eacut= e;n, Csehszlovákiában 1990. július 1-jén, Magyarországon 1990. október 24-én,[40] Lengyelországb= an 1997. július 1-jén, Bulgáriában pedig 1998. december 12-én történt meg a halálbüntetés intézményének megszüntetése. Ezt megelőzően Romániába= n az utolsó kivégzésre 1989 decemberében került sor, amikor a forradalmi rendkívüli törvénysz&eacut= e;k a korábbi diktátort, Nicolae Ceau= şescut és feleségét, Elena Ceau= 351;escut végeztette ki, de ugyanebben az évben, még a forradalom előtt köztörvényes bűncselekmények miatt = is került sor halálos ítéletek végrehajtására. Csehszlovákiában az utolsó kivégzés 1989-ben, Magyarországon 1988-b= an, Lengyelországban szintén 1988-ban,[41] Bulgáriá= ;ban pedig 1989-ben volt.[42] A volt szocialista országok közül a legkésőbb Albánia lépett az abolíció útjára: itt mé= g a rendszerváltás után, 1995-ben is került sor akasztásra. Albániában a halálbüntet&eacut= e;s eltörlése rendes bűncselekményekre 2000-ben, h&aacu= te;ború és rendkívüli állapot idején elkövete= tt katonai és állam elleni deliktumokra pedig csak 2007-ben történt meg.
<= /span>Végül a szocialista típusú, de a szovjet befolyási övez= etbe nem tartozó Jugoszlávia tagállamai közül elsőként, még a felbomlás és a függetlenség hivatalos deklarálása előtt Szlovénia (1989-ben), Horvátország (1990-ben) és Macedónia (1991-ben) törölte el a halálbüntetést, majd őket a függetlenné válásuk után hosszabb-rövidebb idővel Bosznia-Hercegovina (2001-ben) és (kis-) Jugoszlávia, a későbbi Szerbia-Montenegró követte.[43] Ez utóbbi állam 2001. november 5-én úgy módosított= a a büntető törvénykönyvét, hogy a korábban halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények elkövetőivel szemben legfeljebb 40 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.= E törvényt a szerb parlament 2002. február 26-án, a montenegrói pedig 2002. június 18-án hagyta jóvá, így az mindkét tagköztársaságban hatályba lépett, é= ;s mind a 2003-as névváltozás, mind Montenegró 2006-ban történt függetlenné válása után (mind Crna Gorában, mind Szerbiában) hatál= yban is maradt.
<= /span>Bár az abolíció világtendenciának mondható, = az Európán kívüli kontinenseken a haladás sok= kal visszafogottabb. Ez alól (Óceánia mellett) talán = csak Amerika jelent kivételt, ahol az államok felében-= harmadában minden körülmények között eltörölték ezt a szankciót. Észak-Amerika két állama közül az Egyesült Államokban létezik ez a jogintézmény, Kanadában azonban ne= m. Az USA-ban a Supreme Court 1972-es Furman v. Georgia hat&aacu= te;rozatában[44] ugyan alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetés akkori gyakorlatát, de nem per s= e a halálbüntetést. Ennek következtében né= ;gy évvel később az államok megváltoztatott szabályozását már alkotmányosnak ismerték el,[45] és ez a szankciónem újból alkalmazhatóvá vált. 1977-től napjainkig több mint ezer kivégzést hajtottak itt végre, legutóbb (2006-b= an) például 53-at.[46] Kanadában 1961= -ben korlátozták először jelentősen a haláll= al büntethető bűncselekmények körét, amikor = (az 1957-es angol Homicide Act-hez hasonlóan) a „murder<= /i>” kategóriáját kettébontották, a „second-degree murder” elnevezésű „sima” emberöléseket kivették az élet elvételével pönalizált deliktumok köréből, és csak a „first-degree murder” tényállásait, vagyis a szándékos emberölés egyes minősített eseteit hagyták benne. 1965-ben a Közösségek Házában[47] felvetődött= az abolíció gondolata, de azt ekkor a képviselők még leszavazták. 1967-ben ugyanakkor moratóriumot foga= dtak el, amely a szolgálatát teljesítő rendőr &ea= cute;s börtönőr meggyilkolásán kívül mind= en elsőfokú gyilkosságra kiterjedt.[48] 1976-ban aztán törvényileg is eltörlik a halálbüntetést ezen bűncselekményekre nézve,[49] 1998-ban pedig ugyane= zt megteszik a rendkívüli deliktumok vonatkozásában = is.
<= /span>Közép-Amerika államai közül tizennégy országban létezik,[50] nyolcban pedig nem létezik ez a szankció. A teljesen abolicionista államok közül legkorábban (1877-ben) Costa Ricában törölték azt el, az alkotmányb= an kimondva annak tilalmát. Panamában 1903-ban, Hondurason 1956-= ban, a Dominikai Köztársaságban 1966-ban, Nicaraguában 1979-ben, Haitin pedig 1987-ben ugyancsak az alkotmányban deklarálták azt, hogy a halálbüntetés az emberi jogokkal összeegyeztethetetlen és ezért ör&o= uml;kre tilos és alkalmazhatatlan büntetési nem; Bermuda 2000-be= n, illetve Mexikó 2005-ben pedig törvényileg iktatta ki azt mindenféle bűntett vonatkozásában a büntetőjogi jogkövetkezmények körébő= l.[51]
<= /span>Dél-Amerikában ez a szankció hét államban van érvényben= ,[52] ötben (Venezuelában, Ecuadorban, Uruguayban, Kolumbiában és Paraguayban) pedig már teljesen eltörölték.[53] Erre elsők&eacut= e;nt Uruguay területén került sor, mégpedig az Európán kívüli államok közül legkorábban (Európát is beleszámítva ped= ig Toscana és a Habsburg Birodalom után a világon harmadikként) 1807-ben, vagyis még a függetlenség 1830-as elnyerése előtt. Bár ezt követően visszaállították, a végleges eltörlé= ;s is nagyon hamar, 1907-ben bekövetkezett, amikor is az újonnan elfogadott alkotmány expressis verbis kimondta a halálbüntetés tilalmát. Venezuela szintén úttörő szerepet játszott az abolicionizmis történetében, hiszen itt (ugyancsak alkotmányos szinten) 1863-ban tiltották meg e szankció alkalmazását, és azt ebben az országban soha ne= m is állították vissza. Ezzel Venezuela összessé= ;gében a második azon államok rangsorában (az USA Michigan tagállama után és közvetlenül San Marino előtt), akik a legkorábban törölték el minden bűncselekmény vonatkozásában véglegesen és visszavonhatatlanul a halálbüntetést.
<= /span>Brazília ugyancsak élharcosnak számít e tekintetben, hiszen már 1889-ben törvényt fogadtak el a halálbüntetés polgári bűntettekre való alkalmazásának megszüntetéséről, ám azt később visszaállították, bár – mint láttuk – 1855 óta a gyakorlatban soha nem vették igénybe. Ecuador 1895-ben szintén megszüntette ezt a szankciót, majd 1906-ban ezen tilalmat az alkotmányban is kinyilvánította; ez a tilalom az&oacut= e;ta is érvényben van, sőt itt (éppúgy, mint Venezuelában) nemcsak azóta, hanem azelőtt sem (soha az állam történetében nem) hajtottak végre kivégzést. Közvetlenül ezután Kolumbia is az abolíció útjára lépett, amikor 1910-ben ugyancsak az alkotmányban deklarálta e szankció megszüntetését; majd eddig utolsóként a dél-amerikai államok közül ugyanezt 1992-ben Paragu= ay tette meg.[54]
<= /span>Az afrikai államok döntő többsége még mind= ig halálbüntetés-párti, hiszen míg 41 állam jogrendszere ilyen vagy olyan formában ismeri ezt a szankciót,[55] addig mindössze = 14 ország van ezen a kontinensen, amelyik azt végképp és teljesen eltörölte. Az első ezek közül C= ape Verde volt 1981-ben, majd Mozambik, Namíbia, valamint São Tomé és Príncipe 1990-ben, Angola 1992-ben, Bissau-Guinea és a Seychelles-szigetek 1993-ban, Dzsibuti és Mauritius 1995-ben, a Dél-Afrikai Köztársaság 1997-ben, Elefántcsontpart 2000-ben, Szenegál 2004-ben, Libéria 2005-ben, Ruanda pedig 2007-ben[56] következett.[57] Közülük Cape Verde, Mozambik, Namíbia, São Tomé és Príncipe, Angola, Bissau-Guinea é= ;s a Seychelles-szigetek alkotmányi szinten tiltotta meg a halálbüntetés alkalmazását, míg Dél-Afrikában ugyan a törvényhozó szerv iktatta ki azt a büntetőjogi szankciórendszerből, de = nem önszántából, hanem azon sajátos alkotmányjogi helyzet miatt, amely a dél-afrikai Alkotmánybíróságnak az ún. Makwanyane-ügyben[58] hozott határoz= ata következtében állt elő.
<= /span>Ebben az 1995-ös döntésében ugyanis az Alkotmánybíróság kinyilvánította, hogy a halálbüntetés ellenkezik a Dél-Afrikai Köztársaság Alkotmányának 11. §. (2) bekezdésével, amely megtiltja a „kegyetlen, embertelen = vagy megalázó elbánást vagy büntetést= 221; („cruel, inhuman or degrading treatment or punishment”), emiatt pedig minden akkor létező halálbüntetéssel kapcsolatos jogszabály alkotmányellenes, tehát érvénytelen. Az Alkotmánybíróság továbbá kimondta, hogy sem az Állam, sem annak bármelyik szerve nem vége= zhet ki jogszerűen olyan személyt, akit korábban a most hatályon kívül helyezett törvényi rendelkezések alapján ítéltek halálra. E= zzel egy függő jogi helyzet állt elő, mivel a halálbüntetés az addigi szabályok alapján többé nem volt alkalmazható, de magának a jogintézménynek a minden körülmények közötti „kegyetlen, embertelen vagy megalázó” mivoltát az Alkotmánybíróság nem mondta ki. Elvileg teh&aac= ute;t a dél-afrikai parlament számára lehetőség nyílt volna arra, hogy új, az Alkotmánynak talán immáron megfelelő, halálbüntetést is lehetővé tevő törvényi szabályokat alkosson, ahogy azt az USA tagállamai is tették 1972 ut&aacut= e;n, ám az mégsem élt ezzel az eszközzel, és végül, hosszú és éles viták ut&aacu= te;n 1997-ben törvényileg is rendezte a kérdést, kifejezetten megtiltva minden bűntett vonatkozásában a halálbüntetést. Tehát a kapitális szankció formális abolíciója ugyan a parlament nevéhez fűződik, valójában azonban e jogintézmény eltörlése a Dél-Afrikai Köztársaságban az Alkotmánybíróságnak és az általa 1995. június 6-án meghozott határozatnak köszönhető.
<= /span>Ázsiában 36 országban létezik, ötben pedig nem létezik ez a szankció. A volt szovjet tagköztársaságokró= ;l korábban már szóltunk (Türkmenisztánban ni= ncs, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban pedig van halálbüntet&eacu= te;s – bár jelenleg mindben elnöki moratórium van érvényben), most csak a többi államot vesszük szemügyre. Ezen többi ország közül minden bűncselekmény vonatkozásában mindössze négy törölte el ezt a jogkövetkezményt, 32 nem, és ez utóbbiak közül is mindössze egy van (Izrael), amelyik csak rendkívüli bűncselekmények esetében teszi lehetővé ennek alkalmazását, míg másik négy a gyakorlatban nem használja azt. Izraelben ugyan 1948-ban törvényileg lehetővé tették a halálbüntetés alkalmazását életellenes köztörvényi bűncselekmények= re is, sőt azt a bíróságok ki is szabták, ezen ítéletek végrehajtására azonban soha nem került sor. 1954-ben aztán ezt eltörölték;[59] azóta csak népirtás miatt[60] és háború idején elkövetett hazaárulás miatt[61] lehet ezt a büntetést kiszabni. Az egyetlen hivatalos kivégzés Izrael állam történetében Adolf Eichmann halálos ítéletének végrehajtása v= olt 1962-ben; azóta ilyen szankciót itt senkivel szemben nem szab= tak ki. A négy de facto abolicionista ország a Maldív-szigetek, a Brunei Szultánság, Srí Lanka= [62] és Myanmar (az egykori Burma),[63] míg (Türkmenisztánon kívül) a halálbüntetést jogilag sem ismerő, teljesen halálbüntetés-mentes állam Kambodzsa, Nepá= l, Bhután és a Fülöp-szigetek. Kambodzsában 1989-ben és Nepálban 1997-ben az alkotmányban törölték el a halálbüntetést, míg Bhután 2004-ben, a Fülöp-szigetek pedig 2006-ban törvényi szinten tette meg ugyanezt. Az utolsó kivégzésre Bhutánban 1974-ben, Nepálban 1979-be= n, a Fülöp-szigeteken 2000-ben került sor,[64] míg Kambodzsában a függetlenség kivívása után halálos ítéletet egyáltalán = nem hajtottak végre.
<= /span>Végül az óceániai szigetvilág tizennégy önálló állama közül tízben egyáltalán nincs halálbüntetés, hár= omban van ugyan, de nem alkalmazzák, míg a Fidzsi-szigeteken csak katonai bűntettek miatt szabható ki és hajtható végre, és itt ilyenre utoljára 1964-ben került so= r. A három de facto abolicionista ország közül Na= urun soha nem alkalmazták, míg Pápua-Új-Guineá= ;n utoljára 1950-ben, Tongán pedig 1982-ben hajtottak halá= ;los ítéletet végre. Végül teljesen eltörölte ezt a szankciót a Salamon-szigetek és Tuv= alu (1978-ban), Kiribati (1979-ben), Vanuatu (1980-ban), Ausztrália (1985-ben),[65] a Marshall-szigetek és Mikronézia (1986-ban), Új-Zéland (1989-ben), Palau (1994-ben) és Szamoa (2004-ben).[66]
[1] Az Amnesty Internation= al forrásai szerint a 2006-ban ismertté vált 1591 kivégzés csaknem kétharmadát (1010-et), illetve= a 2005-ben ismertté vált 2 148 kivégzés több mint négyötödét (1770-et) itt hajtották végre. Ezek az adatok ráadásul mélyen alulbecsültek, mivel Kínában nincs nyilvános statisztikai adatszolgáltatás a kiszabott, illetve a végrehajtott halálos ítéletek számáról; megbízható becslések a = kivégzések számát öt és tízezer közöttire becsülik évente.
[2] Ezen folyamat átfogó jellegű (nem pusztán egy-egy ország= ra kiterjedő) bemutatásához a továbbiakban minden külön hivatkozás nélkül lásd az alábbi internetes oldalakat: Death Penalty Information Center. Crimi= nal Justice Project of the NAACP Legal Defense and Educational Fund, Inc. (http://www.deathpenaltyinfo.org= a>); Amnesty International: The Death Penalty (http://web.amn= esty.org/pages/deathpenalty-index-eng); Hands Off Cain: Against Death Penalty in the World (http://www.handsoffcain.info/); = Human Rights Watch (http://www.hrw.org); Cent= re for Capital Punishment Studies (= http://www.wmin.ac.uk/law/page-203); Office for Democratic Institutions and Human Rights: Legislationline (http://www.legislationline.org= ).
[3] Az utolsó kivégzésekre mind katonai, mind köztörvényes bűncselekmények miatt Olaszországban 1947-ben került sor.
[4] 2007-ben a Nemzetgyűlés a halálbüntetés tilalmát alkotmányos szintre emelte.
[5] Az NSZK-ban az utolsó végrehajtott halálbüntetésre 1949. február 18-án Tübingenben került sor, amikor is Ric= hard Schuh-t fejezték le guillotine-nal rablógyilkosságért; az NDK-ban pedig utolsóként Werner Teskét végezték ki 198= 1. június 26-án kémkedés miatt.
[6] Az utolsó személyt, Johann Trnkát 1950. március 24-én akasztották fel gyilkosság miatt. (Ausztriában egyébként az akasztás volt az egyetlen kivégzési módszer, kivéve az 1938-1945 közötti időszakot, amikor a náci megszáll&oacu= te;k e helyett a guillotine-t alkalmazták).
[7] Az utolsó „polgári” kivégzésre 1940. október 18-án Obwaldenben, Sarnen városában került sor, amikor is a három rendbeli szándékos emberöl&eacu= te;s miatt elítélt Hans Vollenweidert fejezték le, ezt követően azonban a II. világháború alatt hazaárulás miatt még szabtak ki és hajtottak végre halálos ítéleteket (egészen pontos= an 30 személyt ítéltek halálra, és ezek közül 17-et ténylegesen ki is végeztek).
[8] Ez azért is figyelemre méltó fejlemény, mert egészen 1957. március 21-ig, e törvény hatályba lépésének napjáig ha valakit bármilyen emberölés elkövetésében bűnösnek találtak, azzal szemben (a 18 éven aluliakat és a nőket kivéve) kizárólag halálbüntetést lehetett kiszabni, mérlegelé= ;sre tehát (a kegyelmezési jogtól eltekintve) nem nyí= ;lt semmilyen lehetőség.
[9] Az utolsó két kivégzés Angliában 1964. augusztus 13-&aacu= te;n történt, amikor a John Alan West meggyilkolásával vádolt két férfit, Peter Anthony Allant és Gwyn= ne Owen Evanst a liverpooli Walton, illetve a manchasteri Strangeways börtönben ugyanazon időpontban (reggel 8 órakor) felakasztották; az utolsó nőt, Ruth Ellist pedig m&eacut= e;g ennél is régebben, 1955. július 13-án vé= gezték ki.
[10] Az olaszország= i, franciaországi, németországi, ausztriai, svájci, angliai, oroszországi és Szovjetunió-beli abolíció folyamatáról lásd sokkal részletesebben: Tóth J. Zoltán: Felvilágosodás és abolíció: a halálbüntetés eltörlésének folyamata a főbb európai országokban. Acta Humana: Emberi jogi közlemények, 2007/1-2. szám, 75-94. o.!
[11] Ez a törvé= ;ny 1996. február 21-én lépett hatályba.
[12] Grúziáb= an az utolsó kivégzésre 1995-ben, Észtorszá= gban 1991-ben, Azerbajdzsánban 1992-ben, Litvániában 1995-b= en, Ukrajnában 1997-ben, Örményországban 1991-ben, Lettországban pedig 1996-ban került sor, mindegyik állam= ban – a szovjet metódus folytatásaként – főbelövéssel.
[13] E két utóbbi országban még közvetlenül a moratórium életbe lépése előtt is történtek kivégzések; az utolsó kivégzésre tehát ennek alapján Tádzsikisztánban 2004-ben, Üzbegisztánban pedig 2005-ben került sor.
[14] Izland részleg= es önállóságát 1874-ben, teljes függetlenségét pedig 1944-ben szerezte meg.
[15] Finnország 1917-ben válik függetlenné.
[16] Ez a hábor&uac= ute; valójában két külön háborút jelentett: az első, az ún. „téli háború” 1939 novembere és 1940 márciusa, a második, az ún. „meghosszabbított háború” pedig 1941 júniusa és 1944 szeptembere között tartott.
[17] A kivégz&eacut= e;s módja katonai bűntettek esetében a sortűz ál= tali halál volt.
[18] Az utolsó személy, akit Norvégiában gyilkosság miatt bárddal lefejeztek, Nielsen Svartbaekken Grindalen, az utolsó nő pedig Sofia Johannsdotter volt. A két kivégzés között mindössze egy hét telt el: az előbbire 18= 76. február 25-én, az utóbbira pedig február 18-án került sor.
[19] E személyek között volt Vidkun Quisling is, a Norvégiát a náci Németországnak kiszolgáltató hazaáruló norvég miniszterelnök, aki mint a németek által irányított bábkormá= ny feje számos egyéb háborús bűncselekményt is elkövetett. Kivégzés&eacut= e;re nem sokkal a háború befejezését követő= ;en, 1945. október 24-én került sor.
[20] A kivégz&eacut= e;s – katonai bűncselekményekről lévén szó – itt is, akárcsak a többi skandináv államban, golyóval történt.
[21] Az utolsó halálos ítélet meghozatalára emberöl&eacut= e;s miatt 1928. június 13-án került sor.
[22] Ezek elfogadására 1945. június 1-jén, 1946. július 12-én, illetve 1947. október 7-én került sor.
[23] A végrehajtás módja mindkét esetben akasztá= ;s volt.
[24] Ez a referendum persze csak formális volt, és mindössze az írek halálbüntetéssel szembeni elkötelezettségét volt hivatva demonstrálni, hisz= en ezt a szankciót Írország már 1990-ben kiiktatta= a büntetési rendszeréből. Ha a nép nem szavazta volna meg az Alkotmány ilyen értelmű kiegész&iacu= te;tését, az sem jelentette volna, hogy Írország visszaállítja a halálbüntetést, mindö= ssze annyi történt volna, hogy e jogintézmény tilalma = nem került volna be az Alkotmányba, hanem az megmaradt volna törvényi szinten.
[25] Az első hasonló jellegű, de az abolíciót elutasító népszavazásra az USA Colorado államában került sor még 1966-ban.
[26] Ekkor (1860. október 31-én) a gyilkosság miatt elítélt Johann Nathant akasztották fel.
[27] Az utolsó két kivégzett Wilhelm Albrecht és Andreas Pieters volt, akiken a halálos ítéletet 1952. március 21-én hajtották végre.
[28] 1918. március 26-án Emile Ferfaille-t fejezték le guillotine-nal, mert megölte várandós barátnőjét. (Ezt megelőzően egyébként 1863-ban volt az utolsó civil kivégzés.)
[29] A végrehajtás módja elvileg 1948-ig a guillotine volt, 1948-tól viszont a sortűz (így az utolsó köztörvényes bűncselekmény miatt halálra ítélt személyt is golyó által végezték ki).
[30] E törvény 1982-ben lépett hatályba.
[31] A kivégz&eacut= e;s módja Monacóban a guillotine volt.
[32] Az eltörlé= ;s szellemi atyja António Ayres de Gouveira coimbrai érsek volt,= aki korát jóval megelőzve azon a véleményen vo= lt, hogy a halálbüntetés azért alkalmazhatatlan, mert összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal. Ezt a javaslatot egy parlamenti bizottság megvizsgálta és (más, nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati okokból, nevezetes= en szükségtelensége és célszerűtlensége miatt) támogatta. Az eltörlésről szóló törvényterveze= tet Levi Maria Jordao szövegezte meg, és Berjona de Freitas igazságügy-miniszter nyújtotta be a parlamentnek. A törvényjavaslatot mind az alsó-, mind a felsőh&aacu= te;z megszavazta, majd I. Lajos király (1861-1889) aláírta, 1867. július 1-jén pedig hatályba is lépett. (V= ö.: Fantoly Zsanett: A halálbüntetés eltörlése Portugáliában. In: Jogtudományi Közlöny, 1999/7-8. szám, 345-350. o.!)
[33] 1846. április 22-én szándékos emberölés miatt utolsóként két férfit akasztottak fel.
[34] Mivel az eredeti 1867= -es törvényt a gyarmatügyi miniszter nem írta alá= ;, ezért annak hatálya a tengerentúli területekre nem terjedt ki; emiatt 1870-ben a törvényhozás külö= ;n a gyarmatok vonatkozásában is el kellett, hogy törölje köztörvényi bűntettekre a halálbüntetést.
[35] A köztörvényes bűnözők kivégzésének módja a garrote (franciául garotte, németül Garrotte), aza= z a fojtó nyakpánt volt, míg a militáris jog al&aac= ute; tartozó bűnelkövetőket vagy szintén ezzel az eszközzel, vagy sortűz által végezték ki. Az utolsó polgári kivégzés 1959. július 4-én történt, amikor a négyszeres gyilkos Jos&eac= ute; María Jarabót fojtották meg. Garrotéval utoljára 1974. március 2-án zajlott le kivégzés; ekkor Heinz Chez és Salvador Puig Antich halálos ítéletét hajtották így végre. Végül az utolsó halálos ítéletek végrehajtására Spanyolorsz&aacu= te;g történetében 1975. szeptember 27-én került s= or, amikor is három különböző helyszínen &oum= l;t bűnelkövető (Francisco Baena Alonso, Ramón Garc&iacut= e;a Sanz, José Luis Sánchez-Bravo Sollas, Paredes Manotas é= ;s Angel Otaegui Echevarría) golyó általi executi&oacu= te;ja történt meg.
[36] A végrehajtás módja Törökországban mind= en bűntett vonatkozásában az akasztás volt.
[37] 1942. november 28-án egy olasz férfit, Borg Pisanit végeztek ki kémkedésért.
[38] A végrehajtás módja Máltán – csakúgy, mint az anyaország Angliában – minden esetben az akasztás volt.
[39] Erre Hambis Zachariával, Michael Hiletokisszal és Lazaris Demetriouval sz= emben 1962. június 13-án Nicosiában akasztás útján került sor.
[40] Az ominózus 23/1990. (X. 31.) AB határozat meghozatalára ugyan már október 24-én sor került, de hatályossá cs= ak a kihirdetés, a Magyar Közlönyben való megjelen&eacut= e;s napján vált, amely (mint a határozat számából is következik) október 31-é= ;n történt meg.
[41] Lengyelországb= an és Bulgáriában mindazonáltal a bíróságok a rendszerváltás után is hoztak még halálos ítéleteket; az utolsó kapitális szankció kiszabására Lengyelországban 1995-ben, Bulgáriában pedig 1998-ban került sor, bár ez utóbbi államban 1990 óta hivatalosan kivégzési moratórium volt érvényben.
[42] A köztörv&e= acute;nyes bűnözők kivégzésének formája az NDK-ban, Romániában, Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban az akasztás, Bulgáriában pedig a sortűz volt.
[43] A kivégz&eacut= e;s módja mind Jugoszláviában, mind a függetlenn&eacu= te; vált államokban a sortűz volt. Az utolsó hivatalos kivégzésre Szlovénia területén 1957-ben, Horvátország területén 1973-ban, Macedónia területén 1988-ban, Bosznia-Hercegovinában 1997-ben, Sze= rbia területén pedig 1992-ben került sor (Montenegróról nincs adat).
[44] Furman v. Georgia<= /i> 408 U.S. 238 (1972)
[45] Gregg v. Georgia= i> 428 U.S. 153 (1976)
[46] A halálbüntetés egyesült államokbeli történetéről és jelenlegi helyzetéről bővebben lásd: Toth J., Zoltan: The Dea= th Penalty in the United States. Collega, 2006/2-3. szám, 270-274. o., illetve Toth J., Zoltan: The History of Capital Punishment in the United States. Jogelméleti Szemle, 2007/2. szám!
[47] A kanadai Parlament kétkamarás: az alsóházat (Angliához hasonlóan) Közösségek Házának (Hou= se of Commons), a felsőházat pedig (az Egyesült Államok mintájára) Szenátusnak (Senate) nevezik.
[48] Ezt követően többet nem is került sor kivégzésre: az utols&oacut= e; személyt Kanadában 1962. december 12-én, az utols&oacu= te; nőt pedig 1953. január 9-én akasztották fel.
[49] 1987-ben megkísérelték azt visszaállítani, de kis többséggel (ahogyan az eltörlés alkalmával i= s) az abolíció hívei győztek.
[50] Ezek közül Belize-ben és Grenadában ténylegesen nem alkalmazzák, El Salvadorban pedig csak háború vagy polgárháború idején elkövetett egyes különleges bűncselekmények esetén szabhat&oacu= te; ki. (Belize-ben az utolsó kivégzés 1985-ben, Grenadában 1978-ban, El Salvadorban pedig 1973-ban volt – ez utóbbi államban köztörvényes bűntettekre ezen jogkövetkezményt 1983-ban szüntették meg.)
[51] Az utolsó kivégzésre Costa Ricában 1859-ben, Panamában 19= 03-ban, Hondurason 1940-ben, Nicaraguában 1930-ban, Haitin 1972-ben, Bermudán 1977-ben, Mexikóban 1937-ben került sor, a Dominikai Köztársaságban pedig azt soha nem alkalmazták.
[52] Ezek közül azonban csak Guyanában szabják ki és hajtják végre, mégpedig kizárólag terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt; Suriname-on ugyan emberölésre is kiszabható, ám itt ténylege= sen 1982 óta nem alkalmazzák; Argentínában, Brazíliában, Bolíviában, Chilében &eacut= e;s Peruban pedig csak állam elleni, háborús és kat= onai bűntettek elkövetőivel szemben vehető igénybe. (Mindazonáltal Brazíliában 1855, Argentínában 1916, Bolíviában 1974, Peruban 197= 9, Chilében 1985 óta nem hajtanak végre kivégzéseket. A civil büntetőjog köréb&= #337;l való eltörlésre Brazíliában és Peru= ban 1979-ben, Argentínában 1984-ben, Bolíviában 1997-ben, Chilében pedig 2001-ben került sor, mégpedig Peruban és Argentínában alkotmányos szinten.)= p>
[53] A végleges eltörlésre Venezuelában 1863-ban, Ecuadorban 1906-ban, Uruguayban 1907-ben, Kolumbiában 1910-ben, Paraguayban pedig 1992-ben került sor, minden esetben az alkotmányban deklarálva a = halálbüntetés tilalmát.
[54] Uruguayban az utolsó kivégzésre 1905-ben, Kolumbiában 1909-be= n, Paraguayban 1928-ban került sor, Venezuelában és Ecuador= ban pedig (ahogy már említettük) sohasem.
[55] Ezen 42 ország közül 15 ún. „de facto abolicionistának” tekinthető, ami azt jelenti, hogy már legalább tíz éve nem volt az adott államban ténylegesen végrehajtott halálbüntetés. Ezek a következők (zárójelben az utolsó kivégzés időpontja): Madagaszkár (1958), Niger (1976), Togo (1978), Mali= (1980), Gambia (1981), Közép-Afrikai Köztársaság (19= 81), Kongói Köztársaság (1982), Szváziföld (1983), Kenya (1984), Benin (1987), Mauritánia (1987), Burkina Faso (1988), Tunézia (1991), Algéria (1993), Marokkó (1993)= .
[56] A halálbüntetés teljes eltörléséről szóló törvény Ruandában 2007. július 25-én lépett hatályba, mely a siralomházban lévő mintegy 600 halálra ítélt büntetését egyúttal életfogytig tart&oacut= e; szabadságvesztéssé változtatta. A törvény elfogadásának indoka a humanitárius szempontokon túl az volt, hogy a ruandai népirtás legfőbb felelőseit, az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőit hazájukban is felelősségre lehessen vonni (amelyet korábban a halálos ítélet lehetősége kizárt). = Ezen időpontot megelőzően egyébként Ruandában nemcsak emberiesség elleni bűncselekmények (például népirtás), hanem állam elleni deliktumok, gyilkosság, rablás, sőt boszorkányság miatt is lehetőség volt halálbüntetés kiszabására.
[57] Az utolsó kivégzésre Cape Verde-ben 1835-ben, Szenegálban 1967-b= en, Bissau-Guineában és Mozambikban 1986-ban, Mauritiuson 1987-be= n, Namíbiában 1988-ban, Dél-Afrikában 1989-ben, Libériában 1995-ben, Ruandában 1998-ban került so= r; São Tomé és Príncip&eacut= e;n, Angolában, a Seychelles-szigeteken, Dzsibutiban és Elefántcsontparton pedig a függetlenség elnyerése után egyáltalán nem hajtottak végre halálbüntetést.
[58] State v Makwanyane= and Another <= strong>CCT/3/94; 1995 (3) SA 391 (CC); 1995 (6) BCLR = 665 (CC)
[59] „A gyilkosság miatt kiszabandó halálbüntetés eltörléséről szóló törvén= y, 5714-1954”
[60] „A népirtás bűncselekményének megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, 5710-1950”
[61] „Az állam biztonságáról szóló törvény, 5717-1957”
[62] Srí Lank&aacut= e;n a bíróságok emberölés és kábítószer-kereskedelem miatt ma is rendszeresen szabn= ak ki halálos ítéleteket, de azokat 2005-ig egy elnö= ki rendelet értelmében automatikusan, külön vizsgálat nélkül átváltoztatták életfogytiglani szabadságvesztésre. 2005. november 19-én azonban háza előtt géppisztollyal meggyilkolták Sarath Ambepitiya főbírót és testőrét, és ezen brutális gyilkosság miat= t a „törvény és rend” szellemében Chandri= ka Kumaratunga elnök az automatikus kegyelem intézmény&eacu= te;t felfüggesztette.
[63] A Maldív-szigeteken az utolsó kivégzés 1952-ben, Bruneiben 1957-ben, Srí Lankán 1973-ban, Myanmarban pedig 1993-ban történt.
<= ![if !supportFootnotes]>[64] A Fülöp-szigetek már 1987-ben = az alkotmányban kimondta a halálbüntetés tilalmát, azt azonban nem sokkal később, 1993-ban visszaállították. 2000 januárjában Joseph Estrada elnök egyéves kivégzési moratórium= ot hirdetett addig, amíg egy bizottság minden egyes halál= ra ítélt ügyét meg nem vizsgálja. Mielőtt egy évvel később, 2001 januárjában lemondo= tt, 103 halálos ítéletet változtatott át szabadságvesztésre. Utódja, Gloria Macapagal-Arroyo még 18 személyt részesített kegyelemben, majd 2= 002. szeptember 30-án határozatlan ideig felfüggesztette a kivégzések végrehajtását, amíg a kongresszus meg nem tárgyalja az abolíciós törvényt. Erre végül 2006-ban került sor, amel= yben a fülöp-szigeteki parlament június 24-én eltörölte ezt a szankciót.
[65] Ausztráliában szövetségi szinten a föderális bűncselekményekre 1973-ban törölték el a halálbüntetést, mí= g a tagállamok közül ezt legkorábban (1922-ben) Queensl= and, majd Tasmania 1968-ban, az Északi terület 1973-ban, Victoria 1975-ben, Dél-Ausztrália 1976-ban, az Ausztrál fővárosi terület (Australian Capital Territory R= 11; ACT) 1983-ban, Nyugat-Ausztrália 1984-ben, végül pedig Új-Dél-Wales 1985-ben tette meg.
[66] Az utolsó halálos ítélet végrehajtására Szamoán 1950-ben, Új-Zélandon 1957-ben, Ausztráliában 1967-ben került sor, míg a Salamon-szigeteken, Tuvalun, Kiribatin, Vanuatun, a Marshall-szigeteken, Mi= kronéziában és Palaun függetlenné válásuk óta s= oha nem történt kivégzés.