UDVARY SÁNDOR
Nótári Tamás: Iuridicophilologica. Tíz tanulmány
Az olvasó számára mindig élvezetes egy tanulmánykötetet kézbe venni, mert akár több, akár egy szerzőtől, de változatos módon olvashat egy adott témáról. Az általunk recenzeált kötet tanulmányainak szerzője, Nótári Tamás munkáságának egyes állomásairól is képet mutatnak a csokorba gyűjtött tanulmányok. Egy kivétellel valamennyi tanulmány megjelent folyóiratokban vagy kiadványokban, többek között hasábjainkon, illetőleg a Magyar Jog, a Collega, az Aetas hasábjain, továbbá középkortörténeti tanulmánykötetekben.
I.
Egy tanulmánykötetnél az első kérdés talán
az lehet: mi a tanulmányok összegyűjtésének rendező elve, milyen üzenetet
hordoz maga a szerkesztés? Hiszen a szerző munkásságát nyomon követő olvasó
egyenként is kézbe vehetné az esszéket, rendezgethetné azokat tematikusan,
időrendben vagy más szempontok szerint. Ha azonban maga a szerző határozza meg
a csoportosítás szempontjait, saját maga gazdagítja ezzel a korábbi cikkeit egy
rendező elv hozzáadásával. Magunk most megkíséreljük ennek a rendező elv
bemutatását, amit a nemzetközi hírű klasszikus filológus és bizantinológus
Szádeczky-Kardoss Samu előszava a következőképpen foglal össze: “Amint
Sókratés védőbeszédében Platón írja, a vizsgálódás nélkül való élet nem
embernek való élet. E kötet csokorba szedett válogatást nyújt kedves
tanítványomnak, Nótári Tamásnak az elmúlt szűk egy évtizedben megtett s az
utóbbi hét esztendőben napvilágot látott tudományos vizsgálódásaiból.
Örvendetes e tanulmányok tematikájának sokszínűsége: a görög-római antikvitás
jogtörténeti kérdéseit tárgyaló munkák mellett a római vallás- és
irodalomtörténet, valamint a koraközépkori egyháztörténet és a humanista
irodalom részterületeit vizsgáló írásokat is olvashatunk e kötetben. A varietas
delectat elve szerint rendezett válogatást egységesíti a gratius ex ipso fonte
bibentur aquae ovidiusi gondolatának kutatási elvként való alkalmazása; ennek
szellemében látjuk a köteten végigvonulni a források tiszteletét, a különféle
tudományterületek módszereinek és eredményeinek szintetizáló felhasználását, az
egyes témák feldolgozása során a filológiai és a történeti metodika szerencsés
ötvöződését.”[1]
A tíz tanulmány közül az első kettő görög témát érint, a következő három Cicero munkásságával függ össze, ezt két római kori fogalomelemzés követi, majd a három záró tanulmány középkori tárgyú: az avar történelemkutatás egyik hiányának pótlása két részletben, valamint egy humanista retorikatörténeti tanulmány. Így tehát a csoportosítás alapvetően időrendi, nem a cikkek születésének vagy megjelenésének rendje, hanem a kutatott téma kronológiája szerint, ezen túlmenően azonban nehéz nem észrevenni, hogy a szerző – széles érdeklődési köre ellenére – Cicero munkásságának kiemelt szerepet szánt kötetében.[2] Mindez annál is inkább érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a jogászi, klasszikus filológusi és medievisztikai képzettséggel és végzettséggel rendelkező Nótári Tamás a cicerói Pro Murena jog-, vallás- és retorikatörténeti aspektusairól írott PhD-értekezését 2005. március 16-án védte meg a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Milyen általános képet adhatnánk a tanulmányokról, azok részletező ismertetését megelőzően? Elsősorban azt, hogy tárgyukat nem csupán a szorosan vett római jog, vagy egyáltalán a jog területéről merítik, hanem olyan kérdéseket is tárgyalnak, amelyek korunk jogászai számára a jog kultúrtörténetének megismerése tekintetében érdekes, mi több, alapvető lehetnek. Honnan eredeztették az ókori görögök a bírói hatalmat? E gyökerek ismeretével szellemiségében megalapozottabban ítélkezhet a mai bíró is. Milyen szerepe van a retorikának a jogász munkájában? Kétségtelen, hogy mai napság a szépen formált szónoklatok egyre ritkábbak, különösen a bíróságok előtt, mégsem felejtheti el egyetlen jogász sem, hogy a szó a valódi fegyvere. Honnan ered a tekintély, ez a jogilag nehezen értékelhető, ám mégsem irreleváns fogalom? Sokszor ma is auktoritásokhoz rendeljük hozzá/alá véleményünket, nem a puszta tekintély, de a forrásának meggyőző ereje miatt. Összefoglalóan tehát: a szigorúan vett jogi, dogmatikai okfejtések – így például a “summum ius summa iniuria” jogértelmezési alapelvről írott tanulmány – mellett az összegyűjtött írásokban tárgyalt, a jogelméleti és jogi kultúrtörténeti, valamint történeti és filológiai ismeretek igen jól hasznosíthatók korunk (elsődlegesen a iurisprudentia elméleti aspektusaival foglalkozó) jogászai számára is.
A mérleg mint az igazságszolgáltatás jelképe
Homérosnál. A mérleg mint
igazságszolgáltatási jelkép elemzése során rendkívül érzékletesen mutatja be a
szerző a lélekmérés fogalmának kialakulását, e görög gondolat egyiptomi
gyökereit, ugyanakkor végkövetkeztetése sem elhamarkodott: bár van kapcsolat az
egyiptomi és a görög – s utóbb a római – gondolatvilág között, a görögök
természetesen nem vették át az eredeti eszmeiséget teljes mértékben. A hatást
nem csak szöveges emlékek, de tárgyiasult megnyilvánulások (vázaképek) is
bizonyítják. A homéroszi ábrázolás egy, már jól körülhatárolható koncepciót
takar: a Zeusz mérlegében az emberi sorsok méretnek meg.
Jog és bírói hatalom Hésiodosnál. Hésziodosz “Munkák és
napok” című művének itt tárgyalt, a bírói hatalom működésmódját elénk
állító sorainak elemzése során a szerző széles szakirodalmi bázisra támaszkodik
– a jogos és igaz bírót bemutató hésziodoszi koncepció felvázolásánál
segítségül híva a jogász bölcsészettudományi, illetve a bölcsész jogtudományi
érdeklődését. A szerző az alapmítoszok bemutatását követően a Diké/diké itt
előforduló fogalmi árnyalatait elemzi, rámutatva azon érdekességre, hogy a már
a homéroszi eposzokban is többjelentésű kifejezés Hésziodosznál milyen
jelentésekkel gazdagodott, illetve miként módosult.[3]
Jogtudomány és retorika – Cicero, Pro Murena 26. A Murena védelmében
mondott beszéd igen közel áll a szerző szívéhez, hiszen fordítása – a Pro
Caelio, a Pro Ligario és a Pro rege Deiotaro mellett – a “Négy védőbeszéd” című
kötetben is helyet kapott.[4]
Először a beszéd történeti hátterét mutatja be, aztán az egyik vádló, Servius
Sulpicius Rufus munkásságát elemzi, ezt követően a jogtudomány és retorika
viszonyát vázolja Cicero munkássága, illetőleg jelen beszéd tükrében, végül az
elemzett paragraphus jogtörténeti hátterét vizsgálja. Jogtörténeti szempontból
nagyon érdekes pillanatnak lehetünk tanúi, amikor Cicero pellengérre állítja a
legis actio sacramento in rem i.e. I. századra elavult formalizmusát. A
formalizmus egyik alapja a rómaiaknak a kimondott szó valóságot konstituáló
hatásába vetett hite, ami azonban jelen sorok írójának véleménye szerint
módosult háttérrel ugyan, de nem veszett el az ókori Róma jogának élő jogként
való megszűnésével sem. Elég csak arra gondolnunk, hogy a konszenzuális
szerződéseknél az akarategyezség kifejezésre jutása bizony jogi valóságot,
jogviszonyt konstituál. A szerző tanulmányának utolsó részében e gondolat
vallási és szimbolikus eredőit mutatja be.
Medea Palatina – megjegyzések Cicero Caelianájához,
különös tekintettel Clodia személyére. A Pro Caelio, a Marcus Caelius Rufus
védelmében elhangzott beszédet elemző írás figyelemreméltó szerkezete igen
olvasmányossá teszi a cikket. (A beszéd magyar fordítását Nótári Tamás az
általa fordított, kommentált és bevezetőtanulmánnyal ellátott “Négy
védőbeszéd” című kötetben tette közzé.[5])
Először per történeti hátterét elemzi, azután a viszály magvait elhintő Bona
Dea-ügyet mutatja be a szerző, majd ezt követően tér rá a retorikai
szituáció és a szónoki taktika elemzésére. Szerzőnk írásmódját dicséri, hogy az
olvasó szinte maga is hallja és érzi a versengő római családok viszályát, az
egymásnak feszülő indulatokat, intrikákat.
Summum ius summa iniuria – megjegyzések egy
jogértelmezési maxima történeti hátteréhez. Ezen tanulmány a mai kor gyakorló jogásza számára is
közvetlenül hasznosítható. Az interpretatio ezen alapelvének története a “ius
est ars boni et aequi” szentenciával hozható összefüggésbe. A tanulmány
szerkezete ugyanazt a kiforrott stílust mutatja, mint az előbbi értekezések,
szövegelemzések. Elsőként azon irodalmi forrásokat veszi sorra, amelyek a
“summum ius summa iniuria” proverbium különféle változatait, kialakulásának
állomásait tárják fel, majd az interpretatio fogalmának kialakulását veszi
górcső alá a szerző, vizsgálja az aequitas, az igazságosság / méltányosság
fogalompár idevágó kérdéseit, végül pedig kitekintést tesz a proverbium
továbbélésére a humanista Rotterdami Erasmus Adagia című művének tükrében.
Rotterdami Erasmus szerepe pedig azért igen fontos, mert részben az ő
közvetítésével vált ez a szállóige a mai jogászok számára is a mindennapi
gyakorlat részévé.[6]
De iure vitae necisque et exponendi. A családfői hatalom pozitív jogosultságai
közül kettőt elemző írásában a szerző a pater familias bírói jogkörének
kialakulását és történeti fejlődését veszi górcső alá. A tanulmány alapos
szövegkritikai elemzést is ad a tárgyban fellehető fragmentumok irodalomban
elfogadott kiegészítéséről, majd bemutatja az apai potestas körét: a gyermek
megölésének hatalmát, amit azonban tizenkéttáblás törvény utáni jogfejlődés
szigorúbb korlátok közé szorított. A patria potestas itt tárgyalt másik eleme a
gyermek kitevésére irányult, e ponton a fejlődés szintén a korlátozás, illetve
a kitett gyermek státuszának mind teljesebbé tétele felé mutatott, míg végül
Iustinianus megadta a kitett gyermek számára a teljeskörű status libertatis-t.
Numen és numinozitás – a római tekintélyfogalom
vallási aspektusai. A
tekintélyfogalom vallási aspektusainak elemzése során a szerző több, a római
ius sacrum területére tartozó intézményt mutat be: a numen fogalmát, a
triumphus intézményét és a flamen Dialis papi hivatalának struktúráját.[7]
A tanulmány e fogalmakat, illetve intézményeket és a tekintély, az auctoritas
gyökereit hozza egy közös, mégpedig vallási nevezőre. Mindez mai, szekularizált
világunkban némiképp meglepő eszmefuttatásnak tűnhet, ám a római kort tekintve
teljesen magától értetődőnek kell elfogadnunk, hiszen a társadalmi intézmények
mélyen beágyazódtak a vallási képzetekbe, avagy Hannah Arendt a szerző által is
idézett megfogalmazásával élve: “a rómaiak szinte azonosnak tekintették a
vallási és a politikai tevékenységet.”[8]
Mindez indokolja, miért lehet fontos e tanulmány, amely a jogban is ismeretes
fogalmak vallási fundamentumait kutatja.
Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Megjegyzések a
Conversio Bagoariorum et Carantanorum avar vonatkozású fejezeteihez. Következő két tanulmányában a szerző a
középkor-tudomány fejlődéséhez járul hozzá mestere, Szádeczky-Kardoss Samu, az
avar történelem világszerte ismert kutatójának munkásságát folytatva.[9]
Noha a 870-ben, Salzburgban keletkezett Conversio Bagoariorum et Carantanorum
bizonyos részei már korábban napvilágot láttak magyar nyelven, mégis Nótári
Tamás az első, aki e forrás első teljes, korszerű szövegkiadáson alapuló
fordítását az olvasó elé tárja. A szerző e fordítást bőséges, történeti és
filológiai ismeretanyagot közvetítő magyarázatokkal teszi teljessé.[10]
Idevágó másik tanulmányában a Conversio avar vonatkozású fejezeteit elemzi, s
ennek során aláhúzza e forrás alapvető jellegét a tekintetben is, hogy e textus
a IX. századi avarok történelem egyik igen fontos dokumentuma.
Aeneas Sylvius Piccolomini szónoki művészete. Utolsó tanulmányában
Aenas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa szónoki művészetét elemzi
egy, a törökök elleni keresztes hadjáratra buzdító beszédének tükrében. Saját
történelmünk keserű állomásai is bizonyítják, hogy a pápai beszéd sikertelen
marad, ez azonban nem von le az oratio stiláris és retorikai kiválóságából.[11]
Az egyes tanulmányok önmagukban és folyamatukban olvasva egyaránt
értékes és tanulságos olvasmányt jelentenek nem csupán a jogtörténészek,
jogbölcselettel és klasszikus, illetve középlatin filológiával foglalkozók,
hanem a tételes jogon túlmutató érdeklődésű jogászok számára is.
[1] Szádeczky-Kardoss S.: Előszó. In: Iuridicophilologica 7.
[2] Cicero jogbölcseleti jelentőségéhez lásd Hamza G.: Cicero és az ókori állambölcselet. AUB 35. 1995/96. 9–44.
[3] Homérosz és Hésziodosz jogról és igazságosságról szóló, szentenciaszerű szöveghelyeiből ad válogatást Dér T.–Nótári T.: Exemplaria Graeca. Görög bölcsességek latin és magyar fordítással. Szeged 1999. 95. skk.; 111. skk.
[4] Lucius Licinius Murena védelmében. In: Cicero – Négy védőbeszéd. 73–132.
[5] Marcus Caelius Rufus védelmében. In: Cicero – Négy védőbeszéd. Fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás. Az előszót írta Hamza Gábor. Szeged 2004. 133–177.
[6] Ugyanezt lásd T. Nótári: Summum ius summa iniuria – Comments on the Historical Background of a Legal Maxim of Interpretation. Acta Iuridica Hungarica 45. 2004. 301–321.
[7] A flamen Dialis működésének sajátos aspektusát mutatja be T. Nótári: The function of the Flamen Dialis int he Marriage Ceremony. AnnUB 45. 2004. 157–165.
[8] H. Arendt: Mi a tekintély? In: Múlt és jövő között. Budapest 1995. 130.
[9] Szádeczky-Kardoss S.: Az avar történelem forrásai 557-től 806-ig. Budapest 1998.
[10] A középkori salzburgi historiográfia más, a szerző által fordított és elemzett forrásaihoz lásd Nótári T.: Notitia Arnonis – Epistola Theotmari. Két forrás a kora-középkori Salzburgból. Aetas 2004. 2. 72–95.
[11] Ehhez bővebben lásd: Szemelvények Aeneas Sylvius Piccolomini Európa című művéből. Fordította, sajtó alá rendezte és a bevezetést írta Nótári T. Documenta Historica 42. Szeged 1999; Nótári T.: A török terjeszkedés állomásai Aeneas Sylvius Piccolomini Európa című művében. Aetas 1999. 1. 149–162.