Ujvári Ákos[1]

 

 

Rövid reflexió Hollán Miklós: Megkésett búcsú a társadalomra veszélyességtől című tanulmányához

 

 

 

Hollán Miklós kiváló tanulmányában[2] igen mélyreható elemzés alá vette a konkrét cselekmény társadalomra veszélyességének jogalkalmazói értékelhetőségét. A kodifikált materiális bűncselekmény fogalmat elvető nézeteivel szemben - e folyóirat hasábjain már közölt érveimen túl[3]  - az alábbi észrevételeket teszem.

 

I.

 

A jogbiztonság meghatározóan jelentős, de nem kizárólagos alapértéke a jogállamnak.

 

A jogalkotás alapjául szolgáló előfeltételeknek megfelelő tipikus helyzetekben a jogbiztonság követelménye feltétlen elsőbbséget élvez. A büntetőjogi szabályozás garanciális jellegéből fakadóan különösen nagy jelentősége van, hogy a norma címzettje cselekményének jogkövetkezményeit előre megismerhesse.

Azonban, a jogbiztonság követelménye más, e kritériummal versengő jogállami alapérték érvényesíthetősége érdekében - kizárólag az elkövető javára, e jogág tételes jogban is kifejezésre juttatott alapelveiből levezethetően - kivételesen csorbítható.

 

Radbruch[4] jogeszmével kapcsolatos állásfoglalása, annak ellenére, hogy egy sajátos történelmi szituációban a jogpozitivizmus túlhajtásának reakciójaként született, a problémánk jogfilozófiai háttere szempontjából relevanciával bírhat.

E szerint a jogállamiság eszmeiségéhez a formális igazságosság követelményét kifejező jogbiztonság mellett a materiális értelemben vett igazságosság, és a célszerűség követelménye is hozzátartozik. Ez utóbbiak gyakran kerülnek összeütközésbe a jogbiztonság követelményével.

 

A pozitív jog nyelvi kifejezhetőségének nehézségeiből adódóan, továbbá a társadalmi környezet állandó dinamikájából következően a törvényhozói kategorizálás merevsége és a szabály megalkotását vagy fenntartását vezérlő célok rendre összeütköznek egymással.[5]

 

A jogbiztonság a rutin helyzetekben feltétlen elsőbbséget élvez, de a jogalkotó által részletszabályozás útján nem tipizálható élethelyzetekben a materiális igazságossággal szemben meghátrálni kényszerülhet.

Ennek jogilag szabályozott érvényre juttatását biztosíthatják a jogágak különböző generálklauzulái, amelyek az alapszabályozáshoz képest lényegesen magasabb absztrakciós szinten kerülnek megfogalmazásra.

A rutin helyzetekből való kilépés szükségszerűvé teszi a „rendes” helyzetekben betartott „jogeszme-prioritási sorrend” (jogbiztonság, igazságosság, célszerűség) időleges felbomlását a materiális igazságosság, illetve a célszerűség javára.

 

Axiómaként fogadható el, hogy a jogalkotó minden törekvése ellenére valamennyi büntethetőséget kizáró ok nem kodifikálható. A törvényhozók teljességnek hitt igyekezetei a történelem során mindig kudarcot vallottak. Ebből következően az élethelyzetek tökéletes szabályozási lefedettségére irányuló határozott törekvés mellett, számolni kell a szükségszerűen keletkező joghézagokkal.

 

A kérdés adja magát: nem szolgálja-e jobban a jogbiztonság követelményét, ha nem csupán felismerjük, de a kodifikációs konzekvenciáit is levonjuk annak, hogy vannak a jogalkotó által előre nem látható helyzetek, amelyekre nézve konkrét felelősséget kizáró szabály nem alkotható.

Ezért szükségessé válhat egy „kodifikált generálklauzula” (materiális bűncselekmény fogalom). Természetesen ennek anyagi jogon kívüli előfeltétele a felelősen működő jogalkalmazás.

 

II.

 

A társadalomra veszélyesség hiányára vitatható érveléssel, néhol következetlen jogi okfejtéssel hivatkozó ítélkezési gyakorlat még nem igazolja a „generálklauzula” kiiktatásának szükségességét. Ugyanis azok az esetek, amelyeknél a Btk. 10.§-ára való közvetlen hivatkozás lehetősége egyáltalán felmerülhet, a tételes jog szempontjából olyan kivételes szituációk, amelyek megítélése során szükségszerűen születnek téves, vagy egyébként helyes, de indokolásukat tekintve helytelen döntések.

 

 

 

 

III.

 

Külön kérdés a társadalomra veszélyesség fogalmának megtartása, megtarthatósága. Ennél lényegesebb, a fenti kérdés előkérdése, hogy a bűncselekmény fogalmát formálisan vagy materiálisan határozzuk-e meg. Ha materiális definíció mellett döntünk, akkor csupán szimbolikus, (esztétikai) és nem utolsó sorban gyakorlati kérdés, hogy milyen terminológia segítségével fejezzük ki a diszpozíciószerű magatartás jogtárgy sértő vagy veszélyeztető jellegét.

 

A társadalomra veszélyesség fogalma kétségtelenül „bepiszkolódott” a kommunizmus évtizedei alatt.

Igazságosság, egyenlőség, szolidaritás. A sor, ha nem is a végtelenségig, de sokáig folytatható. E fogalmakról sem mondható, hogy a történelmünk során ne kerültek volna rossz kezekbe. Mégis használjuk ezeket. Korszaktól, szövegkörnyezettől függő más-más jelentéstartalommal.

 

Vannak bizonyos szavak, amelyek bemocskolásuk esetén sem iktathatóak ki az emberiség szókészletéből. A társadalomra veszélyesség természetesen nem e „családból” való. Azért nem árt, ha tudjuk: „A szavaknak idejük van, vagy másképpen: idő van a szavakban, a mi időnk, a használóké, a mi történelmünk, mi magunk. A szavaknak sorsuk van, egyszer fönt, máskor lent, gyanúba keveredhetnek, kétértelművé válhatnak vagy divatossá.”[6] 

 

IV.

 

Valószínűnek látszik, hogy az új Kódexbe a bűncselekmény fogalmának formális meghatározása kerül.[7] A jogbiztonság fokozottabb védelme érdekében a társadalomra veszélyesség fogalma (vagy más objektív materiális bűncselekmény fogalmi elem) jogalkotói elhatározástól függően kiiktatható a pozitív jogból.

Abban az esetben, ha a jogalkotó nem gondoskodik az alapul fekvő élethelyzetek törvényes kezelhetőségének pótlásáról, a nem kívánt fogalmi konstrukciónak, dogmatikai megoldásnak a tudományból, és a joggyakorlatból történő kiűzése nem oldható meg egyszeri törvényhozói aktussal.

A keletkezett hiátust kitöltő normatív törvényi rendezés hiányában az új Büntető Törvénykönyvön alapuló ítélkezés vélhetően a korábbi joggyakorlatra, illetve a tudományos magyarázatokra fog támaszkodni.

Ily módon a célként szem előtt tartott jogbiztonság követelménye aligha érvényesíthető.