dr. Ujvári Ákos

egyetemi tanársegéd

 

 

 

 

A jogos védelem elvi és gyakorlati kérdései néhány európai Büntető Törvénykönyv szabályozásának tükrében

 

 

 

 

A jogos védelem kérdéskörét vizsgálva, már több ízben megkíséreltem rámutatni arra, hogy e jogintézmény gyakorlati alkalmazása során a rendszerváltást követően felszínre került problémák alapvetően nem jogalkotói mulasztásra, hanem a jogalkalmazásban megindult, de végbe nem ment dogmatikai-jogértelmezési szemléletváltás hiányára vezethetőek vissza.[1]

 

A kiindulópontom szerint, a jelenleg hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény 29.§.) jogos védelemre vonatkozó szabályozása jelentős jogalkotói korrekcióra nem szorul. Törvényhozói teendőt csupán abban látok, hogy világosabbá kell tenni a jogintézményt övező fogalmi apparátust, ezzel is elősegítve a joggyakorlatban megindult folyamatok beteljesülését.

 

Az alábbiakban megvizsgált kilenc európai – kontinentális jogrendszerhez tartozó[2] – Btk. jogos védelemre vonatkozó szabályanyagának elemzését azért látom célszerűnek, mert bemutatásuk termékenyítőleg hathat a kérdéssel kapcsolatos jogi gondolkodásunkra.

A külföldi Kódexeknek a hazai viszonyok által felvetett problémák fényében való értelmezése adaptálható ötletet adhat jogalkotónak, jogalkalmazónak egyaránt.

 

 

I.

 

A Német Btk.[3]

 

 

32.§. (1) Aki a cselekményt jogos védelmi helyzetben követi el, nem cselekszik jogellenesen.

 

(2) Jogos védelemnek tekintendő az olyan védekezés, amely szükséges a saját, vagy másokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

 

 

 

 

 

A jogos védelem túllépése

 

33.§. Nem büntethető az elkövető, ha a jogos védelem határát zavarodottságból, félelemből vagy ijedtségből túllépi.

 

Az (1) bekezdésben meghatározott deklaráció kifejezésre juttatja, hogy a jogos védelem esetén maga a tényállásszerű magatartások büntetendőségének oka, a jogellenesség hiányzik. E rendelkezésbe foglalt szimbolikus jogalkotói üzenet alkalmas arra, hogy tudatosítsa a védelmi jog gyakorlásának társadalmi hasznosságát.

 

A német szabályozás – hasonlóan a jelenleg hatályos Kódexünkhöz – nem fogalmazza meg az arányosság követelményét, ehelyett a támadás elhárításához való szükségességet[4] kívánja meg.

 

Az StGB. nem differenciál a túllépés esetén a beszámítási képességet kizáró és korlátozó tényezők között. A jogos védelmi helyzetben cselekvő személy pozícióját erősítve, egységesen büntethetetlennek nyilvánítja azon elhárító magatartásokat, amelyek az elhárítás szükséges mértékét a támadás által kiváltott félelem, zavarodottság vagy ijedtség folytán lépték túl.

Ez a megoldás számol azzal a körülménnyel, hogy egy előre fel nem mérhető jogtalan támadás által kiváltott pszichés állapotban lévő személy, védekező magatartásának utólagos megítélése során kevés esély van a tudatszűkület fokozatainak megállapítására, és ez semmiképpen sem eshet a jogosan védekező terhére. 

 

 

II.

 

 

Az Osztrák Btk.[5]

 

 

3.§. (1) Nem jogellenesen cselekszik, aki csak azzal a védekezéssel él, amely a saját vagy más élete, egészsége, testi épsége, szabadsága vagy a vagyona ellen irányuló, fennálló vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A cselekmény azonban nem jogszerű, ha nyilvánvaló, hogy a megtámadottat csekély hátrány fenyegeti és a védekezés, különösen – a támadó elhárításához szükséges beavatkozás súlyossága miatt – aránytalan.

 

(2) Aki a védekezés jogszerű mértékét túllépi vagy nyilvánvalóan aránytalan védekezést {(1)} alkalmaz, feltéve, hogy ez csupán zavarodottságból, félelemből vagy ijedtségből történik, csak akkor büntetendő, ha a túllépés gondatlanságon alapul és a gondatlan cselekményt a törvény  büntetéssel fenyegeti.

 

Az osztrák törvényszöveg a jogszerű védelmi magatartás kritériumának tekinti az arányosság követelményét, amely a szabályozás alapjául szolgáló esetek többségében elvileg, és gyakorlatilag is elvárhatatlan a megtámadottól.[6]

Ugyanakkor a szabályozás javára írandó, hogy az arányosság feltételrendszerének kellően körülírt megfogalmazásával lényegében csak a jogos védelem köntösébe bújtatott leszámolás jellegű „védekezéseket” kívánja kiszűrni az osztrák jogalkotó.

 

Az elhárító magatartás gondatlan bűnösségből fakadó következményeinek, a megtámadott terhére értékelése jelentősen gyengíti a jogszerűen védekező pozícióját.

 

Szerencsésnek tekintem, hogy a jelenleg hatályos törvényünk ilyen rendelkezéseket nem tartalmaz. A joggyakorlatunkban érvényesülő tételek – teljességgel helyeselhetően - az osztrák előírásokkal ellentétben az elhárító magatartás gondatlan következményeit az arányosság körén kívül rekesztik, így biztosítva, hogy a jogtalan támadásból eredő kockázatot a támadó viselje.[7]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.

 

Az Olasz Btk.[8]

 

 

52.§. Nem büntethető, aki a cselekményét olyan kényszerhelyzetben követte el, amely azáltal keletkezett, hogy szükségessé vált megvédeni saját vagy mások jogait jogellenes támadás közvetlen veszélyével szemben, feltéve, hogy a védekezés arányban áll a bekövetkezhető sérelemmel.

 

Az olasz szabályozás tartalmilag megegyezik - az arányosság, ítélkezési gyakorlatunkban kimunkált követelményével kiegészített - hatályos Kódexünk 29.§ (1) bekezdésében foglaltakkal.

Az arányosság feltételének differenciálatlan törvényi megjelenítését a fent már kifejtettek alapján nem tartom helyesnek.

 

 

IV.

 

A Francia Btk.[9]

 

 

5.§. (1) Büntetőjogilag nem felelős, aki saját vagy más személye ellen irányuló jogtalan támadást megelőzően olyan cselekményt hajt végre, amelyet a jogos védelem tesz szükségessé saját vagy más védelmében, kivéve, ha a védekező által alkalmazott eszközök és a támadó cselekménye között aránytalanság áll fenn.

 

(2) Büntetőjogilag nem felelős, aki szándékos emberölés kivételével formálisan bűncselekménynek minősülő cselekményt hajt végre, azért, hogy ezzel egy vagyon elleni bűncselekmény véghezvitelét megszakítsa, ha ez a cselekmény a cél eléréséhez feltétlenül szükséges és az alkalmazott eszközök arányban állnak a jogellenes támadás jelentőségével.

 

6.§ A törvény vélelmezi, hogy jogos védelemben cselekszik az is, aki a cselekményt

1. éjjel, lakott helyiségbe betöréssel, erőszakkal vagy megtévesztéssel történő behatolás elhárítása érdekében,

2. rablás vagy kifosztás elkövetőjével szembeni védekezés során fejti ki.

 

A Code Penal elsősorban a személy elleni támadásokkal szemben teszi lehetővé a jogos védekezést, azonban ekkor is megköveteli a védekezőtől az eszközarányosság előírásának való megfelelést. Ha a pusztán az arányossági kritérium gúzsba kötheti a védelmi helyzetben elhárító magatartást tanúsító személyt, akkor ez még inkább elmondható a középkori jogrendekből ismert eszközarányosság elvárásáról.[10]

Az 5.§. (2) bekezdésből, ha elhagyjuk az eszközarányosság követelményére való utalást, akkor olyan feltételrendszerhez jutunk, amelynek keretei között elfogadhatónak látom a jogos védekezés lehetőségét a tisztán vagyon elleni támadásokkal szemben. Bármilyen furcsán hangzik, ezeket a kondíciókat a hatályos szabályozásunkból, és a ráépülő bírói gyakorlatból is le lehetne vezetni.[11]

 

A 6.§-ban meghatározott törvényi vélelem időbelileg, és a felhasználható eszközök tekintetében terjeszti ki a jogos védekezés lehetőségét, előre hozva a védelmi magatartás kifejthetőségét. A vélelem felállítása felesleges szóismétlés volna az 5.§. (1) és (2) bekezdésben foglalt szabályozásra figyelemmel, ha a magánlaksértés, rablás, avagy kifosztás képében jelentkező támadások közvetlen veszélye esetére nyújtana csak jogi oltalmat a védekezőnek.

E törvényi vélelem szerint: a 6.§-ban kiemelt jogtalan támadó magatartások váratlan bekövetkezésére, az életet testi épséget minden esetben fenyegető, de pontosan meg nem határozható veszélyre figyelemmel - a védekező kilátástalannak látszó pozíciójának erősítése érdekében - az ilyen helyzetbe került megtámadott, ha elhárító magatartást fejt ki akkor nem vizsgálható szigorú mérce alapján, hogy bevárta-e a jogtalan támadás közvetlen veszélyét, valamint a támadás jelentőségével arányban álló eszközt használt-e védekezése során.

 

                   

V.

 

A Svéd Btk.[12]

 

 

24 .Fejezet

 

A büntetőjogi felelősség alóli mentesülés általános alapjai

 

1.§. A jogos védelemben végrehajtott cselekmény csak akkor minősül bűncselekménynek, ha a támadás természetére, jellegére, a megtámadott jogi tárgy jelentőségére és az eset összes körülményére tekintettel nyilvánvalóan igazolhatatlan.

 

A jogos védelemben cselekvés joga fennáll:

 

1. bűncselekményt megvalósító megkezdett, vagy közvetlenül fenyegető, személy vagy vagyon ellen irányuló támadással szemben,

 

2. olyan személlyel szemben aki erőszakkal, vagy erőszakkal fenyegetve, vagy más módon ellenáll a tettenérése során a dolog visszaszerzésével szemben,

 

3. olyan személlyel szemben, aki jogellenesen behatol, vagy behatolni kísérel másnak a lakásába, házába, műhelyébe, vagy hajójába,

 

4. olyan személlyel szemben, aki a jogosult utasítása ellenére megtagadja a lakás elhagyását.

 

Egy adott jogrendszerben uralkodó jogi kultúráról, a jogi gondolkodás előfeltételeiről (paradigmáiról) nem csupán a joganyag pozitív rendelkezései alapján lehet képet alkotni. Ennél sokkal árulkodóbbak azok a paradigmatikus elgondolások, amelyek felől az adott törvény azért hallgat, mert azok külön tételezés nélkül is a jogi gondolkodás természetes alkotóelemei. Ezért egyes Kódexek esetében (a Svéd Btk. ide sorolandó) azok a kérdések juthatnak témánk szempontjából jelentőséghez, amelyeket a törvényhozó – szándékosan, vagy „tudat alatt” – nem rendez.

 

A svéd szabályozás, a törvényi rendelkezések mögé bújtatatott, külön tételes jogi megfogalmazást – a jogi gondolkodás egészséges előfeltevéseiből adódóan – nem igénylő rejtett főszabálya: a jogos védelemben elkövetett cselekmény nem bűncselekmény.

 

Ebből a kiindulási pontból fakadóan a jogalkotó a jogos védelem elvi élű meghatározásakor nem azt definiálja, hogy mikor nem tekintendő bűncselekménynek a védelmi helyzetben lévő által megvalósított magatartás, hanem azt, amikor az a túllépés folytán kivételesen mégis bűncselekménynek minősül.

Ilyen elvi alapokról kiindulva, nem furcsálható, hogy a svéd modellből hiányzik az arányosság követelménye, de még a szükségesség terminológiáját sem alkalmazza a törvényhozó, kellően tág, felelősséggel terhelt teret biztosítva az ítélkező bírónak.

 

Az 1-4. pontig terjedően konkretizált jogtárgy sértések, illetve veszélyeztetések vonatkozásában a magánszféra jogellenes támadások lehetőségével szembeni kiemelt védelmén túl, meg kell jegyezni, hogy a svéd jogalkotó - a hazánkban a Be-ben szabályozott - „magánelfogási jogot” (2.pont) ügyesen építi be a jogos védelem normarendszerébe, egyben valódi tartalommal kitöltve ezt az egyébként eljárásjogi intézményt. E szabályozási mód speciálisan a vagyon elleni támadások esetén, a jogos védelemben megvalósítható cselekmények határait stádiumtanilag terjeszti ki, ugyanis lehetőséget biztosít a jogszerű védekezésre a jogtalan támadás befejezettségét követően is a bevégzettségig terjedően.

 

A svéd szabályozási rend mögött rejlő jogpolitikai koncepciót azért helyeselem, mert álláspontom szerint, a támadó a védendő jogi tárgy elleni támadással nem hagy fel abban az esetben, amikor erőszak alkalmazása nélkül, de ellenáll a dolog visszaszerzésével szemben (a bűncselekmény már befejezett de nem bevégzett), ezért a jogos védelem nyújtotta oltalom kiterjed arra, aki a stádiumtanilag befejezett vagyon elleni bűncselekmény elkövetőjét folyamatos, megszakítás nélküli magatartásával üldözi, mivel a védendő jogi tárgy ellen irányuló támadás mind dogmatikai, mind az általános élettapasztalat szerinti értelemben mindaddig nem ér véget amíg az elkövető oldalán a zavartalan birtoklás lehetősége be nem következik (bevégzettség stádiuma).

 

A Svéd Kódex nem csupán a tetten ért személy által, a tettenérése folytán megvalósított, vagy felújított személy elleni erőszakos támadás elleni jogszerű védekezést teszi lehetővé, hanem a dolog visszaszerzésével, az eredeti birtokállapot helyreállításával kapcsolatos bármely ellenállást a jogi tárgy elleni további támadásnak vélelmezi, ezzel megteremtve a jogos védelem előfeltételeit.[13]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VI.

 

A Finn Btk.[14]

 

 

6.§. Ha valaki olyan cselekményt követ el, amellyel saját vagy más személyét, vagyonát védi egy folyamatban lévő vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szemben, ha ez az egyéb esetekben büntetendő cselekmény szükséges volt a támadás visszaveréséhez, akkor jogos védelem miatt[15] nem büntethető.   

 

7.§. A jogos védelemben cselekszik az is, aki a más lakásába, házába, birtokára, hajójába jogellenesen behatolóval szemben fejt ki elhárító magatartást, valamint az is, aki a bűncselekményen tetten ért, a dolog visszaszerzésével szemben ellenállást kifejtő személlyel szemben valósít meg egyébként büntetendő magatartást.

 

9.§. A 6., vagy a 7.§-ban meghatározott esetekben, ha a cselekmény nem volt szükséges a támadás visszaveréséhez (jogtárgyak védelméhez) a büntetés enyhíthető, vagy teljesen mellőzhető.

Büntetés nem szabható ki a jogos védelem túllépése esetén, ha a túllépést a megtámadott öntudat-vesztése okozta.

 

A Finn Btk. esetében a túllépés szabályozását tartom kiemelendőnek, amely ugyan a támadás elhárítás szükségességének kritériumán alapszik, azonban az arányosság terminológiáját nem használja a törvény.

 

Az elhárítás szükségességét meghaladó cselekmények elkövetése esetén a büntetés mellőzéséhez, korlátlan enyhítéshez nem szükséges a jogtalan támadás kiváltotta tudatszűkült állapot. A 6. vagy 7.§-ban definiált jogos védelmi helyzetben való cselekvés objektív ténye – alanyi oldalon fellelhető befolyásoló körülmények nélkül is - megalapozza a túllépés büntetlenségének jogalkotói ígéretét.

 

Ez a törvényhozói megoldás egyben kriminálpolitikai állásfoglalás is: a védelmi helyzetben lévőt bátorítani kell a jogtalan támadásokkal szembeni fellépésben. Csekélyebb érdek fűződik az elhárítás szükséges mértékét túllépő jogos védelmi helyzetben lévő személy megbüntetéséhez, mint a jogtalan támadással fenyegető személyek elrettentéséhez, a megtámadottak bátorításához.

 

A túllépés szabályozásának második lépcsője minden esetben teljes büntetlenséget helyez kilátásba, ha a megtámadottnál öntudat-vesztett állapot lép fel. Ez a rendelkezés a német modell sajátosságaival mutat rokonságot, mivel nem képez fokozatokat a tudatszűkület szintjei szerint.

 

 

 

 

 

VII.

 

A Dán Btk.[16]

 

 

13.§. (1) A jogos védelemben elkövetett cselekmény nem büntethető, ha az szükséges volt a megkezdett vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához, feltéve, ha a cselekmény a támadásban rejlő veszélyre, a támadóra, a veszélyeztetett érdekek jelentőségére tekintettel nem minősül kifejezett túllépésnek.

(2) Aki a jogos védelem határát a támadás okozta indokolható félelemből, vagy ijedtségből lépi túl nem sújtható büntetéssel.

(3) A fenti rendelkezések alkalmazandóak a jogszerűen fogva tartott szökésének megakadályozására, kézre kerítésére.

 

A Dán Kódex egy nagyon jól hasznosítható terminológia segítségével fejezi ki e jogintézmény lényegét. Az elhárítás szükségességét, valamint a szükségesség és a túllépés viszonyát a támadásban rejlő veszély[17] mértéke határozza meg.

A támadásban rejlő veszélyre lehet következtetést levonni az (1) bekezdésben felsorolt további két ismérv elemzéséből is (a támadó jellemzői, a veszélyeztetett érdekek jelentősége).

Az elhárítás szükségességét, mint alapfeltételt bele lehet sűríteni a „támadásban rejlő veszély” kategóriájába, amelyet tágabb értelemben a támadó és a védekező attributumai, a veszélyeztetett érdekek, a támadás realizálása esetén bekövetkezhető sérelem mértéke határoz meg.

Ez a megoldás alkalmasabb a jogos védelem alapjául szolgáló - nem sematizálható - élethelyzetek szabályozására, mint a leegyszerűsített felfogást tükröző formális arányosság kritériuma.

 

A támadás kiváltotta félelemből, vagy ijedtségből történő túllépés - a tudatszűkület fokozatait figyelembe nem vevő - szankcionálhatatlansága a német, és a finn rendelkezésekkel mutat hasonlóságot.

 

VIII.

 

A Lett Btk.[18]

 

 

29.§. (1) Jogos védelemnek minősül az a cselekmény, amely az államot, közérdeket, saját vagy mások jogait ért, avagy saját vagy más személyt ért támadást, vagy azzal való fenyegetést hárít el és a támadónak sérelmet okoz.

Az így cselekvőt csak akkor terheli büntetőjogi felelősség, ha a jogos védelem határát túllépi.

 

(2) A jogos védelem határának túllépése akkor állapítható meg, ha a védelmi cselekmény a támadás veszélyére, természetére tekintettel nyilvánvalóan aránytalan, azaz nem volt szükséges ahhoz, hogy megelőzze, vagy visszaverje a támadást a támadónak okozott sérelemre is tekintettel.

 

(3) A támadás elhárítása során a támadónak gondatlanságból okozott sérelem miatt az elhárító magatartást kifejtőt büntetőjogi felelősség nem terheli.

 

(4) A jogos védekezés joga mindenkit megillet, tekintet nélkül arra, hogy lehetősége van a támadás elkerülésére, vagy segítség kérésére.

 

A Lett jogalkotó az arányosság követelményének meghatározásakor visszautal a támadás megelőzésének, illetve elhárításnak szükségességére ((2) bekezdés). A védelmi helyzetben cselekvő által megvalósított diszpozíciószerű magatartás túllépés szempontjából történő vizsgálatakor, a támadónak okozott sérelem mértéke csupán az egyik, de nem kizárólagos tényező amit figyelembe kell venni. Ezzel elkerülhető az arányossági kritérium - a megtámadottat sújtó – formalizálása, vagyis a támadó által realizált, vagy fenyegető sérelem és a védekező okozta sérelem mechanikus egybevetése.

 

Az Osztrák modellel ellentétesen a Lett Kódex ((3) bekezdés) a védelmi helyzetben cselekvő javára írható jelentőséget tulajdonít a védelmi szándéknak, ezáltal mentesíti a megtámadottat az elhárítás gondatlan következményei alól.[19]

A védelmi szándék relevanciáját a szerencsés megfogalmazás helyes irányba szűkíti, amikor kizárólag a támadónak okozott gondatlan sérelem okozás esetére biztosítja a büntethetőség kizártságát. Könnyen elképzelhető ugyanis olyan helyzet, amikor a jogos védelmi helyzetben cselekvő nem csupán a támadónak, hanem vétlen harmadik személynek okoz gondatlanságból a támadás elhárítása során sérelmet. Ilyen esetekben a vétlen személy sérelmére elkövetett cselekmény büntethetőségének kizártságát semmilyen érdek nem igazolhatja, ebben a relációban már nem a jog áll szemben a jogtalansággal.

 

A (4) bekezdésben foglaltak a másként el nem háríthatóság követelményének tagadásaként foghatóak fel. A Lett jogalkotó deklarálni kívánta a menekülési, kitérési kötelezettség elutasítását.[20]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

 

 

Az Észt Btk.[21]

 

 

28.§. (1) A cselekmény nem jogellenes, ha saját vagy más törvényes jogait támadó cselekményt hárít el, ha a jogos védelem határait át nem lépve sérti meg ezáltal a támadó törvényes jogait.

 

(2) A jogos védelem túllépésének tekintendő, ha az elhárító magatartást kifejtő személy (előre) megfontolt egyenes szándékkal oly módon hajtja végre a védelmi cselekményt, amely nyilvánvalóan nincs összhangban a támadásból fakadó veszéllyel. Túllépésnek tekintendő az is, ha a védelmi helyzetben lévő (előre) megfontolt egyenes szándékkal nyilvánvalóan súlyosabb sérelmet okoz a támadónak.

 

(3) A támadás elkerülésének, vagy másoktól való segítség kérésnek a lehetősége nem zárja ki a jogos védekezés jogát.

 

Az Észt Kódex fenti szabályanyaga sok tekintetben egyezik a Lett rendelkezésekkel (védelmi szándék relevanciája, kitérési kötelezettség). A (2) bekezdésben foglaltak szintén a védelmi szándék jelentőségét hirdetik. Ugyanis a védekezési szándék, durva visszaélésszerű megszegése jelenti egyben a jogos védelem határának a túllépését is.[22] Ebből a contrario következik, hogy az elhárító magatartással okozott gondatlan következmények a büntetőjogi felelősség körén kívül rekednek.

Az objektív arányosság követelményének – helyesen - nincs szerepe a túllépés szabályozásban, mivel a védekező által okozott súlyosabb sérelem csak akkor alapozza meg a büntetőjogi felelősséget, ha azt egy alanyi oldali ismérv (előre megfontolt, egyenes szándék formájában) is megtámogatja.

A jogalkotó hallgatólagosan számol azzal, hogy a jogtalan támadások az esetek többségében váratlanul érik a megtámadottat. A védelmi helyzetbe került személy lépés hátrányban van a támadóval szemben, aki a támadásra pszichésen, és a megválasztott eszközök, módszerek tekintetében is felkészülhetett. Ilyen körülmények között a megtámadottól nem várható el, hogy helyzete veszélyességének minden elemét felmérve, egy objektivizált mérce keretein belül védekezzék.

 

Ugyanakkor, ha a védekezőnek van ideje a támadásra való felkészülésre, akkor a jogos védelem mögé bújva a védekezés jogát előre megfontoltan, egyenes szándékkal nem gyakorolhatja társadalmi rendeltetésével ellentétes módon.

Ezen az alapon nem lehet a védekezés szándékosan kegyetlen, embertelen módját választani, még akkor sem, ha végeredményét tekintve a támadó és a védekező által okozott sérelmek objektíve arányban állnak egymással.

 

 

Összegzés

 

 

A külföldi Kódexek rendelkezéseinek vizsgálatát követően a kiindulópontként megfogalmazott meggyőződésem még inkább erősödött. A hazai Btk. 29.§-án alapuló ítélkezési gyakorlat továbbfejlesztésével – figyelembe véve a bírói gyakorlat elmozdulásának irányát – a felmerülő problémák orvosolhatóak. Úgy gondolom azonban, hogy a joggyakorlat a már bevett jogtételek pontosítása révén jogalkotói támogatásra is szorul.[23]

A törvényhozói beavatkozás szükségességét az alábbi területeken látom indokoltnak: arányosság - elhárítás szükségessége, a védelmi szándék relevanciája, a kitérési kötelezettség.

 

A jogos védelem szabályozási koncepciója alapjául szolgáló axiómának tekinthető, hogy a megtámadott büntetőjogilag tilalmazott magatartást hárít el, és ez a tevékenysége a közérdeket szolgálja.

A védekező formálisan diszpozíciószerű cselekménye „duplán jogszerű”, mivel saját, vagy más(ok) védelmében lép fel, valamint ezzel egyidejűleg szükségszerűen a társadalom egészének védelmében is eljár.

Szintén evidencia: amennyiben nem erősítjük, vagy helytelen terminológia alkalmazásával gyengítjük - a felkészületlensége, morális gátlásai folytán amúgy is kedvezőtlenebb helyzetből induló - megtámadott pozícióját, azzal szükségszerűen lendületet biztosítunk a támadónak.

A védelmi helyzetben jogszerűen cselekvőt, a jogi szabályozás és a bírói gyakorlat alakítása révén legalább olyan kedvező helyzetbe kell hozni, mint amilyenben a támadó van. A támadó ténylegesen fennálló helyzeti előnyét a normatív előírásoknak kell ellensúlyozniuk.

 

Ad.1. Az  arányosság – elhárítás szükségessége

 

A jogos védelmi helyzetben cselekvés feltételrendszerét a védelmi helyzetben lévő által számításba vehető szempontokhoz kell igazítani. A védelmi magatartással okozott sérelem, és a jogtalan támadással okozott, vagy okozható sérelem összemérése az esetek túlnyomó részében csak utólagos mérlegelést követően állapítható meg, ebből fakadóan a jogosan cselekvő által előzetesen nem megfontolható.

Ezért a korábbiakban már kifejtett érvek mellett ez okból sem szükséges az arányosság kategóriájához ragaszkodnunk.

A jogrend nem támaszthat magasabb követelményt a jogszerűen védekezővel szemben, mint amilyet a jogtalanság talaján állóval szemben megkíván.

 

Nem vezethető le a jogos védelemre vonatkozó szabályozásból, de más alaptételekből sem, hogy a jogellenes támadót lehetőség szerint kímélni kell.

 

A jogtalan támadó javára csak olyan törvényi kritérium fogalmazható meg, amely az életét a szándékos cselekményekkel szemben – az élet elleni támadásokat leszámítva – minden esetben, míg a testi épségét csak a visszaélésszerűen gyakorolt „jogos” védelmi magatartásokkal szemben védelmezi.

 

Ha a jogos védelmi helyzetben lévőt a támadóval szembeni fellépés során nem a leszámolási célzat, bosszú vezérli az alkalmazott eszközök megválasztásban, a sérelemokozás mértékében – azaz a védelmi szándéka teljes terjedelmű -, akkor az elhárítás szükségességének keretei között védekezhet.

 

Ugyanakkor, bizonyos vonatkozásokban el kell ismernem az arányosság megkövetelése mögött meghúzódó büntetőpolitikai célkitűzések indokoltságát is.

Az Alkotmány által védett értékek hierarchiájának legalján helyezkednek el a vagyoni jogok. Ennek indoka, hogy a vagyonhoz fűződő jogok pénzben pontosan kifejezhetőek (kivétel persze itt is akad: felbecsülhetetlen értékű művészeti alkotások, nemzeti ereklyék stb), és ezáltal megsértésük esetén reparálhatóak. Érthető, hogy az egyes vagyontárgyak pótolhatósága folytán, társadalmi szempontból a javak elleni támadások elhárításakor volna a leginkább célszerű megkövetelni, a jogi tárgyak heterogenitása miatt megkövetelhetetlen arányosságot.

 

A jogpolitikai célok és az azokat kifejező jogi terminológia ellentmondásait jól szemlélteti, hogy míg az élethez, testi épséghez fűződő jogok az alkotmányos hierarchia csúcsán állnak mégis az ezeket ért támadások esetén fogalmilag nem kizárt az arányosság érvényesíthetősége, a védekezővel szembeni szigorúbb mérce alkalmazása.[24]

 

Ad. 2.  A védelmi szándék relevanciája

 

A védelmi szándék jelentőségét, és az ebből adódó következményeket a joggyakorlatban már kialakított jogtétel alapján, a Lett és az Észt szabályozáshoz hasonlóan törvényi szintre kellene emelni.

 

Ad. 3.  A kitérési kötelezettség

 

Meg kell szüntetni azt az alkotmányellenes helyzetet, miszerint egy büntethetőséget kizáró ok törvényben nem korlátozott terjedelmét a bírói gyakorlat szűkíti.

 

A kitérési kötelezettséget vagy a törvényben kellene szabályozni, vagy a Lett és az Észt modellnek megfelelően deklarálni szükséges e kötelesség nem létezését.