MIME-Version: 1.0 Content-Type: multipart/related; boundary="----=_NextPart_01C9BD4D.5ACBD8D0" This document is a Single File Web Page, also known as a Web Archive file. If you are seeing this message, your browser or editor doesn't support Web Archive files. Please download a browser that supports Web Archive, such as Microsoft Internet Explorer. ------=_NextPart_01C9BD4D.5ACBD8D0 Content-Location: file:///C:/724AAA97/ujvari37.htm Content-Transfer-Encoding: quoted-printable Content-Type: text/html; charset="us-ascii"
Ujvári Ákos[1]
Jogos védelem - arányosság
A jogos
védelem során megvalósítható
diszpozíciószerű védekezéssel szemben az
ítélkezési gyakorlat, és a tudomány
képviselőinek a többsége kettős
követelményt támaszt. Egyfelől az
elhárító magatartásnak a jogtalan
támadás elhárításához
szükségesnek kell lennie (szükségesség),
másfelől a védelmi helyzetben lévő nem okozh=
at
araánytalanul nagyobb sérelmet, mint amekkorát a jogta=
lan
támadás okozott volna (arányosság).
Tényk&eac=
ute;nt
állapítható meg, hogy az arányosság szem
előtt tartását kizárólag a joggyakorlat[2] és a jogirodalmi
álláspontok követelik meg a Btk. 29.§. (1)
bekezdése alapján cselekvőtől, hiszen a jelenleg
hatályos Btk. e
kritériumhoz nem köti a cselekmény
jogellenességének kizártságát.
Bármennyi=
re
is méltányolható az a törekvés, hogy az
ítélkezés számára objektiv elvi
fogodzókat kell nyújtani az egységes joggyakorlat
érdekében, és erre bizonyos esetekben az
arányosság terminológiája alkalmas lehet, ez a
felfogás több okból nem tartható.
Alkotm&aa=
cute;nyossági
aggályokat vet fel, ha a törvényhozó által
meghatározott büntethetőséget kizáró =
ok
érvényesüléséhez a joggyakorlat tová=
;bbi,
a törvényben meg nem határozott követelményt
támaszt, és ezzel a büntetőjogi
felelősségre vonás körét tágít=
ja.
Tömören
fogalmazva: az elhárító magatartás jogtalan
támadással szembeni arányosságának
megkövetelése, a Btk. 29.§.(1) bekezdésében
megszövegezett szükségesség kritériumá=
;n
túlterjeszkedő, az
alkotmányos büntetőjogban[3]
megengedhetetlen contra legem, in peius jogértelmezés
eredménye.
A nullum crimen =
sine
lege, és a nulla poena sine lege elve implicit módon 4 tilalm=
at
ölel fel.[4]
A
felelősséget tágító bírói jog
tehát a büntethetőséget konstituáló
bírói jog alkotmányos tilalmába ütköz=
ik,
ahogy arra már a kitérési kötelezettség
tárgyalása során utaltam.
Megjegyzendő=
;,
hogy a fenti tudományos érvekkel teljes mértékb=
en
összhangban állnak
jogrendünk tételes jogi rendelkezései.
Az Alkotmá=
;ny
az alapvető jogok és kötelességek között
helyezi el a nullum crimen sine lege, és a nulla poena sine lege elv=
eit,
ugyanis az 57.§.(4) bekezdése kimondja: Senkit nem lehet bűnö=
snek
nyilvánítani és büntetéssel sújtani
olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején=
a
magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
Az Alkotmá=
;ny
alapvető téziseire épülő Jogalkotási
törvény (1987. évi XI. törvény),
kizárólag törvényi szabályozást eng=
ed a
büntetőjogi felelősséget érintő helyzetek=
re.
A törvény szövegezése szerint:
Teljes
terjedelmében osztom Szabó András azon
vélekedését, miszerint semmilyen tételes jogon
kívűli tantétel nem része a jogrendnek, mivel nem
utal rá a pozítiv jog. Szabó szerint az
alkotmányosságon keresztül legitimálja a
pozítiv büntetőjogot az igazságosság
követelménye.[5] Évszázad=
os
hagyományokra, ésszerűségre vagy egyéb
metajurisztikus képződményekre hivatkozással nem
lehet félretenni a pozítiv jog rendelkezéseit, fő=
ként
akkor, ha ez egy büntethetőségi akadály szűkebb
körben való alkalmazhatóságát
eredményezi, azaz a törvény ellenében
büntetőjogi felelősséget teremt. Az általam is
helyesnek vélt út: a természetjog pozítiv
jogivá tétele.[6]
A XXI.
században is meg kell hallanunk Beccaria szavait: „Nincs
veszélyesebb dolog azon általános
axiómánál, miszerint meg kell vizsgálnunk a
törvény szellemét.”[7] „Azt a
zűrzavart, amely a büntető törvény
betűjének szigorú betartásából ered,
össze sem lehet hasonlítani azokkal a zűrzavarokkal, amely=
ek
az értelmezéséből erednek.”[8]
A fentiekkel
vitázó, markáns ellenvélemény is
kirajzolódik a jogirodalomban. Wiener A. Imre álláspon=
tja
szerint[9] a jogállamban a
büntetőjog nem egyenlő a büntetőjogi
jogszabályok puszta összességével. A jogál=
lami
büntetőjogot át kell, hogy hassa a radbruchi jogeszme,
valamint a radbruchi formula tartalma.
Ennek
megfelelően a jogállami büntetőjog a normák
összességével azonosítandó, amelynek a
jogszabályokon kívűl eleme a bírói jog, a
nemzetközileg elfogadott eszmék, értékek és
elvek.[10]
Wiener szerint az
anyagi igazságosság hozzátartozik a
jogállamisághoz, hozzáteszi, hogy a radbruchi formula
érvényesülő eszmeiségét ma a
nemzetközi jogban elfogadott normák adják.
Érdekesnek
tartom, hogy Bibó István 1938-ban (!) lényegét
tekintve már megfogalmazta a nürnbergi per elvi
előfeltételét jelentő radbruchi formulát, am=
ikor
a „negatív természetjog” fogalmát
definiálta.[11] E szerint a
természetjog csak a határokat szabja meg „rámutat
arra a pontra, melyen túl egy jogszabály igényé=
vel
fellépő szabály az erkölcs
értékmérője előtt nemcsak erkölcstelenn=
ek
minősül, hanem jogi érvényességében is
megsemmisül.”
Visszat&e=
acute;rve
a szűkebb értelemben vett alapkérdéshez, az
arányossággal kapcsolatos okfejtés
továbbfűzése a fentiek fényében
indokolatlannak tűnhet, azonban szeretnék kísérle=
tet
tenni a joggyakorlat és a hozzá kapcsolódó
jogirodalmi álláspontok önellentmondásainak a
feltárására is.
Az
arányosság objektív kategóriája mellett a
bírói gyakorlat jelentőséget tulajdonít az
ún. védelmi szándéknak is. Ezt
rendkívűl lényegre törően fejezi ki a 15.
számú Irányelvbe (III.1.) is felvett - Degré La=
jos
által is említett – tétel, miszerint a
támadás elhárítás, mint cél szabja
meg a jogos védelem határát. Ez az elv
biztosíthatja, hogy e jogintézmény ne válhasson=
a
megtorlás eszközévé.
A védelmi
szándéknak relevanciát tulajdonító
ítélkezési gyakorlat az elhárító
magatartás gondatlan következményeit az
arányosság körén kívül rekeszti. A
jogtalan támadás és az elhárítás
arányosságának vizsgálatánál a
támadás és a védekezés
szándékolt következményeit veti össze a
bíróság (BH 2003/50.)[12].
Érz&eacut=
e;kelhető,
hogy az arányosság megkövetelése és a
védelmi szándék relevanciája nincs
összehangolva a joggyakorlatban.
Az
arányosság esetében a támadónál
objektíve bekövetkezett sérelemnek van
jelentősége, miközben az elhárítás
gondatlan következményeit figyelmen kívül kellene
hagyni, és így nem a ténylegesen megvalósult, h=
anem
a szándékolt sérelemnek lehetne relevanciája.
Összefoglal=
va:
az objektív arányosság megkövetelése, a
joggyakorlat által szintén elfogadott védelmi
szándék relevanciájára tekintettel, az
ítélkezési gyakorlat belső
törvényszerűségeinek sem felel meg.
Ezen elvek
szorításában a jelenleg
érvényesülő (a 15. számú
irányelvben leírt) arányosság fogalom helyett
csupán azt lehetne kimondani: a jogos védelmi helyzetben
lévő személy a támadónak aránytalan=
ul
nagyobb sérelmet is okozhat, mint amekkorát a jogtalan
támadás okozott volna, ha e többletsérelemre csak=
a
gondatlan bűnössége terjed ki, de e vonatkozásban
szándékosság nem terheli. Ugyanakkor a
külvilágban érzékelhető objektív
arányosság ellenére aránytalannak minős&uu=
ml;l
az a védekezés, amely esetében a védekező
szándéka alapján a jogtalan támadáshoz
viszonyítva egy aránytalanul súlyos
bűncselekmény kísérlete
állapítható meg.
Az
arányosság fogalmát alkotmányos,
jogértelmezési és elvi szempontból
elvetendőnek tartom. Azonban, amikor a joggyakorlat
működését vizsgálom, akkor abból indu=
lok
ki, hogy a bírói gyakorlat elismeri az arányossá=
;g
követelményét. Ezért e kritériumot az
ítélkezési gyakorlat saját jogtételeinek
ellentmondásain keresztül is megkísérelem
kritizálni.
Az arányos
védekezés megkövetelése csak azon az elvi
előfeltevésen alapulhat, hogy a jogtalan támadás
esetén az egymásnak szembefeszülő jogi tárgy=
ak
homogének, és ennek következtében
összemérhetőek. Ehhez arra volna szükség, hogy=
a
jogos védelmi helyzetben lévő a támadás
elhárítása során csak olyan jogtárgyat s=
értsen
vagy veszélyeztessen, amely ellen a jogtalan támadás is
irányult. Ez nyilvánvalóan életszerűtlen
főként a „tisztán” vagyon elleni, vagy
közérdek elleni támadásoknál. Ezen
támadások a gyakorlatban döntően testi
épség elleni bűncselekmények törvényi
tényállását formálisan kimerít=
37;
magatartásokkal háríthatóak el.
Szem&eacu=
te;ly
elleni erőszakos cselekménnyel nem párosuló vagyon
elleni támadás testi sértéssel
történő elhárítása esetén, a j=
ogos
védelmi helyzetben lévő személytől az
arányos védekezés elvárása a szemben
álló jogi tárgyak heterogenitása folytán
fogalmi képtelenség.
Áll&aacut=
e;spontom
szerint e probléma felett a joggyakorlat és a tudomány
egyaránt elsiklik.
Kóny&aacu=
te;né
Kutrucz Katalin 1985-ben megjelent tanulmányában azt
vizsgálta, hogy meddig mehet el a védekezésben a
védelmi helyzetben lévő személy.[13]Kifejtette, hogy a vag=
yon
elleni támadásoknál szigorúan
érvényesíteni kell az arányosság
követelményét, e tekintetben Földvári
álláspontját idézte. Ugyanakkor a tanulmá=
;ny
nem ad választ a szemben álló jogi tárgyak
különneműségéből fakadó konfliktus=
ra.
Kezdetben az egymásnak feszülő bűncselekmények
büntetési tételeit tekinti fogodzónak, majd ezt is
elveti, megválaszolatlanul hagyva a kérdést.
Az elmúlt
húsz év jogos védelem körében
közzétett joggyakorlatot orientáló eseti
döntések még csak nem is érintik a fent
összegzett dogmatikai kérdéseket[14]
Egyes jogirodalmi
álláspontok szerint, kizárólag vagyoni javak el=
len
irányuló támadásnál a védekez!=
7; a
testi sértés alap vagy bármely minősített =
esetét
is megvalósíthatja védekezése során. Az
arányosság megtartása vonatkozásában az
absztrakt társadalomra veszélyességet kifejező
büntetési tételek egybevetése adhat iránym=
utatást[15]
A fenti té=
;tel
kiegészül azzal, hogy ilyen esetekben az Alkotmány 54.
§. (1) bekezdése, és az erre épülő
alkotmánybírósági gyakorlat folytán a
támadó élete s=
zándékosan
nem oltható ki (e kritérium implicit módon tartalmazza=
a
védelmi szándék relevanciáját is).
Ez a
vélekedés végső soron a testi épség,
élet forintra átválthatóságát
tenné lehetővé. A személy elleni erőszakkal =
nem
járó vagyon elleni bűncselekmények absztrakt
társadalomra veszélyessége alapvetően az
elkövetési tárgy pénzben kifejezhető é=
;rtékéhez
igazodik. Ebből egyenesen következne, a támadónak
annál nagyobb sérelem okozható minél nagyobb
értékre követ el bűncselekményt (
például ad absurdum:20.001 ft ellopása=3Dkönny=
69;
testi sértés,…, 50 millió ft.
ellopása=3Déletveszélyt okozó testi
sértés).
Ez a
szemlélet sem néz szembe azzal a ténnyel, hogy a fenti
jogi tárgyak minden erőlködés ellenére
közös nevezőre (közös jogtárgy
körébe) nem hozhatóak, így
összemérhetőségük kizárt.
Tovább&aa=
cute;,
e megközelítés nem veszi figyelembe a megtámadott vagyoni helyzetét, így
többek között azt sem, hogy adott esetben
elképzelhető olyan élethelyzet, amikor az elkövet&e=
acute;si
tárgy szerény értékére tekintettel
csekély absztrakt társadalomra veszélyesség$=
9;
(alacsony büntetési tétellel fenyegetett) vagyon elleni
bűncselekmény megvalósítása a
megtámadottnál egzisztenciális problémák=
at
vethet fel.
A
kérdés komplexitásához hozzátartozik, ho=
gy
nem hagyható figyelmen kívűl az adott vagyontárgy
pótolható-e, vagy sem (pl.: a pénzben alig
kifejezhető értékkel rendelkező nemzeti erekly&eacu=
te;k
eltulajdonítása).
A jogirodalom ja=
va
része még a fentiekben kritizált mechanikus
megoldást sem kínál, hanem egyszerűen a
problémát megkerülve az objektív
arányossághoz való igazodást írja el!=
7;,
hallgatva a jogi tárgyak összemérhetetlenség&eacu=
te;ről[16].
A jogos
védelem tárgyalása során Wiener sem foglalkozik=
az
arányosság alapproblémájával, amely a
szemben álló jogi tárgyak
összemérhetetlenségéből fakad.[17]
Kérd&eacu=
te;sként
fogalmazza meg: lábon lőhető-e az autó tolvaj.
Példájából egyértelműen
kiviláglik, hogy a gépkocsit jogtalanul eltulajdonítani
szándékozó személy nem alkalmaz személy
elleni erőszakot a vagyon elleni bűncselekmény
megvalósítása során. Wiener a fenti jogi
probléma dogmatikai mélységeit elkerülve
bulvárszintre süllyeszti a kérdést,
megválaszolatlanul hagyva azt. A probléma
megoldására még csak nem is törekszik, csup&aacut=
e;n
arról számol be, hogy az egyetemi hallgatók
körében tartott „szavazás” során mily=
en
arányban adtak a kérdésre – indokolás
nélküli - igenlő vagy elutasító válas=
zt
E körben
legfrissebb jogirodalmi állásfoglalás Belovics Ervin
nevéhez fűződik.[18] Belovics vitatja a
szemben álló különnemű jogitárgyak
(relativitás) problematikáját. Elgondolása
szerint „létezik=
olyan
közös nevező, mértékegység, amelynek
alapján minden bűncselekmény (tényáll&aacu=
te;sszerű
cselekmény) megmérhető, illetve
összemérhető. Az említett közös
mértékegység pedig nem más, mint a –
kivételt nem ismerően - minden egyes bűncselekményt
jellemző törvényi büntetés…a javak
értékére tekintettel lehet eldönteni, hogy az
elhárítás arányos volt-e.” Belovics szeri=
nt a
tényállásszerű cselekmények abszrakt
társadalomra veszélyességét, tárgyi
súlyát kifejező törvényi büntetés
jelentheti a közös mércét, azzal – az
egyébként általam is helyeselt – a
megszorítással, hogy az Alkotmány 54.§-ára=
is
fegyelemmel, tisztán vagyon elleni támadás az é=
let
szándékos kioltása révén jogszerűen=
nem
hárítható el.
A Szerző
véleménye szerint, a nem vagyoni kár
megtérítésének mintájára, a jogre=
nd
egységéből adódóan semmi akadálya a
testi épség forintra átválthatósá=
gának,
és e tekintetben az általam kifejtett
„érvelés nem dogmatikai jellegű, és
tévedésen alapul.”
Belovics Ervin
vélekedését az alábbi érvek teszik
számomra kétségessé.
1.
A szemben
álló tényállásszerű cselekmé=
nyek
büntetési tételeinek
összemérhetőségénél nem veszi
figyelemebe, hogy ez nem tekinthető a Btk. 29.§-ában
meghatározott törvényi feltételnek, és
természetesen más törvényi alapja sincs az e fajta
„egybevetésnek”. A törvény az
elhárítás szükséges
mértékéről rendelkezik kerülve az
arányosság fogalmát. Ez a szabályozás nem
azonosítható a szembefeszülő
tényállásszerű cselekmények
büntetési tételkereteinek összemérés&=
eacute;vel,
mint a „mindkét oldalt” fenyegető esetlegesen
beálló törvényi jogkövetkezményekkel.=
2.
Dogmatikailag
indokolhatatlan, egy büntethetőséget kizáró =
ok
érvényesüléséhez egy
törvényszövegben benne nem lévő további
feltételt fűzni (szemben álló bünteté=
si
tételek arányossága), ugyanis az
elhárítás szükséges mértéke =
nem
feleltethető meg az arányosság fogalmával.
Ha a
jogalkotó az arányosság követelményé=
;t
kívánta volna rögzíteni a jogos védelem
esetében, akkor a végszükség
szabályozásához hasonló, vagy azzal azonos foga=
lmi
apparátussal rendezte volna a helyzetet. A végszüks&eacu=
te;g
szabályai az arányosság
terminológiájára épülnek, mivel a
törvény kimondja: a végszükségben cselekv=
37;
csak kisebb sérelmet okozhat, mint amelynek
elhárítására törekedett.
Az arányo=
sság
jogfilozófiai tartalma szerint a jogilag védett érdekek
egymáshoz való értékviszonyát hivatott
kifejezni.
A szemben
álló érdekek mérlegelése során, a=
rra
keressük a választ, hogy elkerülhetetlen-e a kisebb, vagy
azonos súlyú érdek sérelme az azonos, vagy nagy=
obb
súlyú érdek
érvényrejuttatásához .[19]
Ezen
arányosságbeli mérlegelés
szükségszerűen jogon kívüli
értékekből nyeri az értelmét. Ugyanis az
arányosság elvének, mint minden elvnek az
„oka” a jogon kívül van, az értékek
világában.[20]
Az
elhárítás szükséges
mértékének meghatározása, minden
törvényi alapot nélkülözően nem
szűkíthető le a törvényhozó által
büntetéstani, kriminálpolitikai szempontok
alapján
megállapított – nem ritkán érthete=
tlen
ötletszerűséggel módosított –
büntetési tételkeretek vizsgálatára.[21]
A
kontinentális jogrendszerekhez tartozó Kódexek
jelentős része nem ismeri az arányosság terminol&=
oacute;giáját
(Német, Svéd, Finn, Dán Büntető Kódex=
ek),
a jogos védelem szabályozását e fogalom
nélkül is megoldhatónak tekintik.[22]
A 29.§.
esetében az elhárítás szükséges
mértéke vizsgálandó, e tekintetben lehet az egy=
ik
szempont a szembefeszülő magatartások absztrakt
társadalomra veszélyessége is, de
kizárólagosan, és a fentiek szerinti
szándékosan leegyszerűsített módon
semmiképpen. A korábbiakban már bőségesen
elemzett bírói gyakorlat egységes abban, hogy a jogos
védelmi helyzet létrejöttének vizsgálata
során az eset összes körülményeit
mérlegelés alá kell vonni, így
nyilvánvalóan figyelembe veendő – sok más
körülmény mellett – a
tényállásszerű cselekmények konkrét tárgyi sú=
lya
is.
3.
Téved&eac=
ute;snek
tartom a nem vagyoni kártérítés
jogintézményére való hivatkozást is.
Előfelt&eac=
ute;teleit,
jogkövetkezményeit és dogmatikai természeté=
;t
tekintve is a büntetőjogtól idegen, más jogág
által szabályozott jogintézmény szabályr=
endje
nem adhat választ a felvetett kérdésünkre.
A Btk. 29.§=
-ban
rejlő jogértelmezési kérdésekre semmilyen
kihatással nincs, hogy a testi épségben esett
sérelem kompenzálásaként, a nem vagyoni
kártérítés szabályai szerint –
értelemszerűen – csak pénzben kifejezhető
kártérítés ítélhető meg. Ez
azért sem orientálhat bennünket, mert, ha szigorú=
an
ragaszkodunk ehhez a szerencsésnek nem mondható
párhuzamhoz, akkor látnunk kell, hogy a polgári jog
szabályai szerint az élet kioltásának is megvan=
a
pénzbeli ellentételezése.
Ez pedig az
idézett Szerző által sem támogatott tarthatatlan
irányt szabna az ítélkezésnek. Ugyanis, ha a
jogalkotó megalkotná a lopásnak egy még
súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett (5-15
évig terjedő) minősített esetét[23], akkor a fenti
érvek alapján az ugyanezzel a büntetési
tétellel fenyegetett szándékos emeberöléss=
el
egy tisztán vagyon elleni támadás jogszerűen
elháríthatóvá válna.
Áll&aacut=
e;spontom
szerint a támadás elhárítás
szükséges mértékének
meghatározásakor azt a teleologikus
szemléletet kellene erősíteni, amelyet
csírájában a Legfelsőbb Bírós&aacut=
e;g
15. számú Irányelve is megfogalmazott, miszerint a támadás
elhárítás, mint cél szabja meg a jogos védelem határát, ez jelöli ki a jogszerű
védekezés érvényességi
területét.
Ezt az
alaptételt továbbgondolva arra a következtetésre
juthatunk, hogy a jogos védelmi helyzetben lévőtől
csupán az követelhető meg, hogy mindvégig támadás elhárítási célzattal csak a
szükséges mértékig – azaz a
támadás befejezéséig,
felújítása veszélyének elmultáig
– védekezzen tényállásszerűen.
Egy ilyen helyze=
tben
véghez vitt védelmi cselekmény az átlagos esete=
kben
is szükségszerűen nagy pszichés leterheléssel
jár a jogosan védekező számára, így
szinte elképzelhetetlen, hogy pontosan addig terjedjen a
védekező tevékenység amíg az a
támadás elhárításához
objektíve, minimálisan szükséges.
Érthet=
37;,
hogy a bírói gyakorlat objektív támpontokat ker=
es a
támadás elhárítás szükséges
mértékének meghatározásakor, valamint kr=
iminálpolitikai
szempontból is ideális volna, ha a támadás
elhárítása mindig csak az
elhárításhoz elengedhetetlenül szüksé=
ges
sérelem okozássával járna együtt, de ennek
megkövetelése azon felül, hogy contra legem
jogértelmezést jelentene, életszerűtlen,
alaptalanul elvonatkoztat a jogtalan támadást
elhárító ember pszichés
vonatkozásaitól.
A védelmi
magatartást kifejtő személy tudatában minden eset=
ben
szükségszerűen megjelenik egyfajta ijedtség,
menthető felindulás, ami bizonyos mértékig
korlátozza, korlátozhatja az elhárítás
szükséges mértékének
felismerésében. Azonban, ha ez még nem zárja ki,
illetőleg az átlagos szintet meghaladóan nem
korlátozza a felismerési képességét,
és a támadás elhárítási
célzatot sem érinti, akkor a cselekményt a Btk. 29.&se=
ct;.
(1) bekezdése szerint kell minősíteni, a (2) vagy (3)
bekezdés szerinti minősítés szóba se
jöhet.
Vélem&eac=
ute;nyem
szerint, a jogos védelmi helyzetben véghrehajtott
diszpoziciószerű elhárító magatartás
mindaddig nem veszélyes a társadalomra (nem materiális=
an
jogellenes), amíg az azt kifejtő a támadás
elhárítására irányuló
célzattal cselekszik, még akkor is ha e tevékenys&eacu=
te;g
gondatlan következményei súlyosabbak, mint a
közvetlenül fenyegető, vagy intézett
támadás esetleges következményei.
Vitathatatlan, h=
ogy
az elhárítási célzat
„felnagyításával” egy szubjektív el=
em
került becsempészésre a tisztán objektív
társadalomra veszélyesség
kategóriájába, azonban, ha ezt nem fogadnánk el
és ilyen esetekben az elhárítás gondatlan
következményeit társadalomra veszélyesnek
tekintenénk, azzal indokolatlanul megnyitnánk a jogos
védelmi helyzetet a korábban védelmi helyzetben
lévővel szemben.
Miután a
törvény nem nevesíti az arányosság
követelményét, továbbá ennek
elvárása bizonyos – már fent említett =
211;
esetekben fogalmi képtelenség is volna, a támadás elhárítás
szükséges mértékét két egymá=
sba
kapcsolódó kritérium hordozza: a
szükségesség, valamint a támadás
elhárítására irányuló véde=
lmi
szándék.
Ennek
elfogadása és az arányosság fogalmának
elszigetelése, kettős következménnyel jár:
egyfelől az elhárítás
szükségessége független az elhárít&oa=
cute;
magatartással a védelmi szándékon kív&uu=
ml;l
eső gondatlansággal okozott sérelem
mértékétől.
Másfel=
37;l
a védelmi szándék hiánya,
korlátozottsága esetén még egy objektíve
arányos sérelmet okozó védekezés sem
tekinthető jogszerűnek.
Jól
szemlélteti a szükségesség és a véd=
elmi
szándék összefonódását egy
1973-ból (!) származó legfelsőbb
bírósági határozat, amely szerint a
védekező az aránytalan túllépés mia=
tt
legfeljebb az olyan enyhébb eredménnyel járó
védekezési mód mellőzéséért
tehető felelőssé, amelyet felismert, de a
védekezés jogával visszaélve tudatosan nem
alkalmazott[24].
Annak ellenére, hogy ez az 1973-ban hozott döntés is
természetesen használja az arányosság
terminologiáját bármilyen megdöbbentő, de
úgy gondolom, hogy helyes irányt mutathat a gyakorlatnak.
Nem szabad
elfelejteni, hogy egy jogtalan támadás esetén a
támadó helyzeti és pszichikai előnyben van. Ő
választja meg a támadás helyét,
eszközét, módját[25].
A jogtalan
támadást elhárító személy az eset=
ek
döntő többségében azonos a megtámadotta=
l.
Így a jogtalan támadás testi-lelki hatása alatt
áll. Ebből következően csak a huzamosabb mérle=
gelést,
fontolgatást nem igénylő, az adott
szituációhoz képest nyomban megítélhet=
337;
szükségesség az, amelynek felismerését a j=
ogos
védelmet gyakorlótól elvárhatunk.[26]
Ennek ellenére a véde=
lmi
helyzetben lévőt terhelő kettős
kötelezettségből adódóan, a jogosan
védekező szánd&e=
acute;kosan
a szükségesnél indokolatlanul súlyosabb
következményekkel járó sérülést
okozó, vagy az indokoltnál súlyosabb
elhárítási módot magába foglaló (=
pl.:
különösen kegyetlen) magatartást nem fejthet ki.
Ugyanis a védelmi szándék jelentősége nemc=
sak
abban áll, hogy az elhárító magatartás
gondatlan következményei a büntetőjogi
felelősség körén kívül esnek, hanem abb=
an
is, hogy a védelmi helyzetben
lévő kizárólag a szorosan vett támad&aacut=
e;s
elhárítása érdekében fejthet ki
jogszerűen tényállásszerű magatartást=
.
A közvetlen
személy elleni erőszakot, vagy fenyegetést nem
hordozó vagyon elleni támadások
elhárítása esetén az élethez való=
jog
Alkotmányban foglalt, és az
Alkotmánybíróság gyakorlata folytán
kikényszerített abszolút védelméből
fakadóan a szüksé=
;gesség
és a védelmi szándék dualista
követelményének van egy kiegészítő,
szűkítő kritériuma: a jogtalan támadó
élete szándékos kioltásának tilalma.
A testi
épség, vagy élet elleni támadást
magában nem foglaló vagyon elleni
támadásoknál, a támadás
elhárításának szükségessége
esetén a védelmi
szándék még eshetőleges formában sem
irányulhat a támadó életének
kioltására.
Ennek az alkotmányos
előírásnak a nemzetközi jogi
hátterét az 199=
3.
évi XXXI. törvénnyel kihirdetetett emberi jogok é=
s az
alapvető szabadságok védelméről
szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt
Egyezmény vonatkozó cikke az alábbiak szerint tartalma=
zza.
2. Cikk - Élethez való
jog
Fenti cikk értelmezése folytán
megállapítható, hogy az Egyezmény (is) a jogtalan támadót -
tisztán vagyon elleni támadás esetén –
csupán a szándékos élet elleni magatartá=
sokkal
szemben védelmezi.
Ez a
követelmény valójában a támadás
elhárítási célzat abszolút
érvényesíthetősége elé
gördít alkotmányos, és emberi jogi szempontb&oacu=
te;l
igazolható akadályt. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a j=
ogos
védelmi helyzetben kifejthető vagyonvédelem felső
határát – a támadás elhárít=
ás
szükségességének, és a védelmi
szándék fennállásának esetében
– a támadó élete szándékos
kioltásának tilalma jelenti.
E vonatkozásban, végkövetkeztetését tekintve – részben - osztom Dr. Sólyom Lászlónak a 23/1990. számú AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményének idevágó részét, amely szerint: „Az élethez való j= og abszolút felfogása következtében a jogos védelem köre szűkebb lesz. Élet csakis élett= el lehet arányos. Ha anyagi javakat vagy a közérdeket ért támadást a támadó megölé= sével hárítanak el, a büntethetőséget nem lehet a jogos védelem szabálya alapján kizárni.”<= o:p>
Úgy
gondolom ebben az esetben sem az arányosság
követelménye szűkíti a jogszerű
védekezés lehetőségét, hanem csak a
védelmi szándék korlátozódik az é=
let
szándékos kioltásának az
elkerülésére.
A korábban
már kifejtettek szerint, a fenti helyzetben sem viszonyulhatunk
úgy a jogtalanul megtámadotthoz, hogy az objektív
arányosság fogalmilag értelmetlen
követelményének tiszteletben tartását
várjuk el tőle az elhárítás gondatlan k&ou=
ml;vetkezményei
vonatkozásában.
Ezért,
véleményem szerint a fenti párhuzamos
véleményben foglaltak a védelmi szándék
szubjektív elemével egészítendőek ki,
félretéve az arányosság objektív
kategóriáját, eképpen csak a támad&oacut=
e;
szándékos megölése esetén nem lehet a
büntethetőséget a jogos védelem szabályai
alapján kizárni.
E ponton
helyeslem a Code Penal (Francia Btk.) a védelmi szándé=
knak
nyíltan döntő jelentőséget
tulajdonító szabályozását.
Egész
gyakorlatiasan fogalmazva, egy „tisztán” vagyon ellen
irányuló támadás, a jogos védelmi helyze=
tet
megalapozó feltételek megléte esetén egy
formálisan halált okozó testi sértésnek
minősülő cselekménnyel (a halált
szándékon túli eredményként
előidéző magatartással) a Btk. 29.§. (1)
bekezdése alapján a bünthetőség
kizártsága mellett elhárítható.
Az
ítélkezési gyakorlat alakulásával
kapcsolatban megjegyzendő, hogy szerény optimizmusra adhatnak o=
kot
egyes eseti döntésekben megfogalmazodó elvi
álláspontok.
A joggyakorlat
már a ’90-es évek közepén ismerte a „támadó viseli a
kockázatot” tételt, (BH 1996/292.) amelynek értelmében, a
szükségesség, arányosság
megítélésénél, nem a jogtalanság
talaján álló támadó, hanem a
megtámadott szempontjait kell elsődlegesen értéke=
lni,
és a támadónak kell a kockázatot viselnie, vagy=
is
azokat a következményeket, amelyeket a védelmi
cselekmény okoz.
Ezt a tézist erősíti meg a BH 2002/212.
számú eseti döntésével a Legfelsőbb
Bíróság, amikor úgy fogalmaz, hogy a jogos védelemre vonatkozó
rendelkezések értelmezésénél és
alkalmazásánál, valamint a jogos védelmi helyzet
megítélésénél…az adott tény=
eket
a megtámadott szempontjából kell szem előtt tarta=
ni,
minthogy a kockázatot minden=
kor a
jogtalanul támadónak kell viselnie.
Ezek a
joggyakorlatot orientálni hivatott eseti döntések, ha ne=
m is
tükrözik az általam korábban kifejtetteket,
mégis reményt keltőek abból a szempontból,
hogy a hatályos szabályozás érintetlenül
hagyása mellett is elképzelhető a jogos védelem
tágabb körű értelmezése.
[1] PPKE –JÁK egyetemi adjunktus, bíró Budai Kö= zponti Kerületi Bíróság
[2]A Legfelsőbb
Bíróság 15. számú irányelv
III.4.pont, és az erre épülő
ítélkezési gyakorlat.
<= /span>
[3]Az alkotmányos
büntetőjog terminológiát Szabó András
használja (vö.: Szabó András: Alkotmány
és büntetőjog Jogtudományi Közlöny, 1999/=
4.)
Wiener A. Imre az alkotmányos jelzőt feleslegesnek tekinti
vö.:Wiener A. Imre: Az átmenet büntetőjogának
dogmatikája és filozófiája (Állam- &eacu=
te;s
Jogtudomány 1999/3-4. 205-226.o.)
<= span style=3D'font-family:Arial'> <= span style=3D'mso-tab-count:1'> &= nbsp; &nbs= p; &= nbsp;
= [4] Vö.: Nagy Ferenc: A nullum crimen sine le= ge, és a nulla poena sine lege alapelvről (Magyar Jog 1995/5. 257-270.o.)
= [5] Szabó András: uo.
= [6] Ezzel a nézettel vitatkozik Wiener A. I= mre mellett Polt Péter is, aki kifejtette, hogy a jogállami büntetőjog fogalma tisztán pozítiv jogi alapon para= dox, ha a jogállamnak materiális töltetet is adunk. Emellett = Polt szorgalmazta a radbruchi formula élővé tétel&eacu= te;t a jogalkalmazásban. vö.: Gellér Balázs: Rendszerváltás a büntetőjog általános részében (Állam-, és Jogtudomány XXXVIII./3-4. 339-353.o.)
= [7] C. Beccaria: A bűnökről é= ;s büntetésekről (Budapest, 1989. kiadás 24.o)<= /p>
= [8] Beccaria: im.: 25.o.
[9] Wiener A. Imre: Az átm=
enet
büntetőjogának dogmatikája és
filozófiája (Állam-, és Jogtudomány
1999/3-4. 205-226.o.)
[10] Wiener vitázik
Békés Imrével a dogmatika mibenléte
tekintetében is. Békés szerint a dogmatika joglogikai
módszer, amely a múlt rendszerben alkalmas volt a jogá=
llami
hiányok helyettesítésére is. Wiener a
dogmatikát a büntetőjogtudomány egyik
módszerének tekinti, amelynek nélkülözhetetl=
en
szerepe van a büntetőjogi felelősség szabályai=
nak
kialakításában. Vö.: Wiener A. Imre: Az
átmenet büntetőjogának dogmatikája és
filozófiája (Állam-, és Jogtudomány
1999/3-4. 205-226.o.), valamint Békés Imre: A jogállami
büntetőjog bűncselekménytani alapjai
(Nyugat-Európai hatások a Magyar jogrendszer
fejlődésében Budapest, 1994.)
[11] Bibó István: Etika és büntetőjog (1938.) 7.o.
[12] Érdekesnek tartom, hog=
y a
svájci jogirodalom is hasonló jelentőséget
tulajdonít a védelmi szándéknak (Verteidigungswille). Azaz az
arányosság vizsgálatánál az
elhárítás gondatlan következményeit ő=
k is
figyelmen kívül hagyják.
In.=
: Peter
Noll: Schweizerisches Strafrecht Allgemeiner Teil I. Allgemeine Voraussetzu=
ngen
der Strafbarkeit Schulthess Polygraphischer Verlag 1981.Zürich, 106-10=
7.o.
Kurt
Seelmann: Strafrecht Allgemeiner Teil Basel-Genf- München 2005.
Helbling&Lichtenhahn (43.o.)
<= /span>
[13] Kónyáné Kutrucz Katalin: Szükséges-e az arányosság a jogos védelemh= ez (Magyar Jog 1985/10. 865-871.o.)
[14]A BH 1996/70. szám alatt
közzétett eseti döntés az elmúlt 20 év
„terméséből” az egyetlen, amely a
„közvetlen erőszak nélküli” lopási
cselekménnyel szembeni jogos védelem
lehetőségét taglalja, mélyen hallgatva a fentiekb=
en
vázolt kérdésekről.
[15]Belovics Ervin-Bék&eacu=
te;s
Imre-Busch Béla-Molnár Gábor-Sinku Pál-Tó=
;th
Mihály, szerk.:
Békés Imre:
Büntetőjog Általános Rész (2002.) 150.o.
Ezt az álláspont=
ot
tükrözi még: Kormos Erzsébet: Jogos védelem
vagyon elleni támadás esetén (Ügyészek Lap=
ja,
1/2000. 7.o.)
<= /span>
[16]Bárd
Károly-Gellér Balázs-Ligeti Katalin-Margitán
Éva-Wiener A. Imre: Büntetőjog Általános
Rész, (2003.) 122.o.
Nem ad választ a
felmerülő kérdésekre a szegedi tankönyv sem: „Az élet és a testi
épség viszonyától eltekintve, a támadott
és a védett jogi tárgyak
különbözősége esetén azok
jelentősége, valamint az azokat fenyegető, illetőleg
ért sérelem súlyossága egybevetésé=
;vel
esetenként dönthető csak el, hogy mi az a
többletsérelem, aminek az okozása még
jogszerűnek tekinthető.” Nagy Ferenc-Tokaji Géza=
: A
Magyar Büntetőjog Általános Része (1998.) 15=
2.o.
<= /span>
[17] Wiener (1999.) im. 201-204.o.
[18] Belovics Ervin: Gondolatok a jogos véde= lem körében kifejthető védelmi cselekményről (Rendészeti Szemle 2007/7-8. 117-124.o.)
[19] vö.: Wiener A. Imre okfejtése a Német Legfelsőbb Bíróság egy 1927-es döntése kapcsán. (in.: Gellér Balázs: Rendszerváltás… 342.o.)
[20] Erről bővebben: Király Tibor:= Elvek és kivételek a büntetőjogban és a büntető eljárásban (Jogtudományi Közlöny 1982/10. 749-754.o.)
[21] Az
jogösszehasonlító fejezetben már utaltam a
követendő dán példára. E szerint is a szemben
álló érdekek pénzben kifejezhető
értéke csupán az egyik, de nem egyedüli
fokmérője a jogos védelmi helyzetben
megvalósított cselekménynek.
13.§. (1) A jogos védelemben elkövetett
cselekmény nem büntethető, ha az szükséges vol=
t a
megkezdett vagy közvetlenül fenyegető jogtalan
támadás elhárításához,
feltéve, ha a cselekmény a támadásban rejlő
veszélyre, a támadóra, a veszélyeztetett
érdekek jelentőségére tekintettel nem
minősül kifejezett túllépésnek.
(2) Aki a jogos védelem határát a
támadás okozta indokolható félelemből, vagy
ijedtségből lépi túl nem sújtható
büntetéssel.
(3) A fenti rendelkezések alkalmazandóak a
jogszerűen fogva tartott szökésének
megakadályozására, kézre
kerítésére.
A Dán K&oa=
cute;dex
egy nagyon jól hasznosítható terminológia
segítségével fejezi ki e jogintézmény
lényegét. Az elhárítás
szükségességét, valamint a
szükségesség és a túllépés
viszonyát a támad&aac=
ute;sban
rejlő veszély mértéke határozza meg.
A
támadásban rejlő veszélyre lehet
következtetést levonni az (1) bekezdésben felsorolt
további két ismérv elemzéséből is (a
támadó jellemzői, a veszélyeztetett érdekek
jelentősége).
Az
elhárítás szükségességét, mi=
nt
alapfeltételt bele lehet sűríteni a
„támadásban rejlő veszély”
kategóriájába, amelyet tágabb értelemben=
a
támadó és a védekező attributumai, a
veszélyeztetett érdekek, a támadás
realizálása esetén bekövetkezhető sér=
elem
mértéke határoz meg.
Ez a megoldás alkalmasabb a jogos védelem
alapjául szolgáló - nem sematizálható -
élethelyzetek szabályozására, mint a
leegyszerűsített felfogást tükröző
formális arányosság kritériuma.
[23] A jogalkotási tendenciát, a társadalmi elvárásokat látva a felvetésem nem nevezném teoretikusnak a már végbement korá= bbi szigorítás fényében. vö.: az 1999. é= ;vi CXX. Törvény 26.§-ával beiktatott Btk. 316.§. = (7) bekezdés
[24] Legfelsőbb
Bíróság Bf.I.20396/1973/1. számú
határozata
[25]Bárándy Gyö=
rgy:
Jogos védelem – segítségnyújtás
elmulasztása, a jogos védelmi helyzettel kapcsolatos
tévedés (Magyar Jog, 1975/11. 655.o.)
<= /span>
[26] Hasonló állásponton van: = Fedor Attila, a Gondolatok a jogos védelemről című írása szerint (= Magyar Jog 1975/12. 723.o.)