Ujvári Ákos
A jogos védelem és a birtokvédelem viszonya az EBH 2007.1584. számú
határozatban
A tényállás
A bíróság a 2005. október 10. napján kelt ítéletével B. B. terheltet az ellene könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:
B. B. terhelt és volt élettársa, S. R. annak 1994. december 28. napján bekövetkezett haláláig együtt éltek S. R. házában. Ekkor a ház tulajdonjogát S. R. hozzátartozói, K. B.-né S. M., a jelen ügy magánvádlója és C. Gy. S. E. megörökölték, azonban azt a terhelt használta továbbra is.
Az örökösök és a terhelt között öröklési per indult. Ennek során az eljáró városi bíróság ingóforgalmi szakértői bizonyítást rendelt el, és a kirendelt szakértő feladatává tette a kérdéses ingatlanban található ingóságok értékének megállapítását.
2004. december 18. napján a szakértő megjelent a terhelt és felesége által lakott házban az ingóságok megtekintése érdekében, és a házhoz érkezett a magánvádló és a polgári per másik felperesének képviselője is. A terhelt behívta a ház konyhájába a megjelenteket, ahol a szakértő megtekintette az ott található gáztűzhelyet. Ezt követően a szobában elhelyezett hűtőládát akarta megnézni, ezért őt a vele lévő fényképésszel együtt a terhelt oda beengedte. K. B.-né magánvádló szintén be akart menni a szobába, annak ajtaja előtt azonban a terhelt eléállt, felemelve a kezét, és közölte vele, hogy nem mehet be.
A magánvádló a felszólítás ellenére megpróbált bebújni a terhelt mellett a szobába, B. B. azonban a karjánál fogva visszahúzta. Ennek következtében a magánvádló kabátjának ujja és a vállán lógó táska szíja elszakadt, ezen túl bal csuklóján borsónyi véraláfutás és bal kezének III. ujján egy centiméteres hámhorzsolás keletkezett. A sérülések gyógytartama nyolc napon belüli volt.
A magánvádló 2004. december 22. napján a terhelt ellen könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.
Az elsőfokú, és a másodfokú bíróság jogi érvelése
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy bár a terhelt valóban megvalósította a könnyű testi sértés vétségének törvényi tényállási elemeit, nem büntethető, mivel jogos védelmi helyzetben cselekedett. A lakás használójaként megillette a birtokvédelem joga. Miután a magánvádló az ő kifejezett tilalma ellenére akart a szobába bemenni, azt joga volt elhárítani, és az elhárítás mértéke nem lépte túl a jogos védelem szükséges kereteit. Ezért a terheltet az ellene emelt vád alól büntethetőséget kizáró okra, jogos védelemre hivatkozva felmentette.
Az ítélet ellen a magánvádló fellebbezést jelentett be a terhelt bűnösségnek megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása érdekében.
A megyei bíróság a 2006. május 11. napján kelt végzésével az elsőfokú ítéletet felülbírálta, és azt megalapozottnak találva indokainál fogva helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen K. B.-né magánvádló - jogi képviselője útján - felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
Az indítványban az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozva a határozatok megváltoztatását kérte, mivel álláspontja szerint tévedett mind az első-, mind a másodfokú bíróság akkor, amikor azt a következtetést vonta le, hogy a terhelt jogos védelmi helyzetben követte el a vád tárgyává tett cselekményt.
Azt nem vitatta, hogy a cselekmény időpontjában a házat a terhelt használta, így ő volt annak birtokosa. Álláspontja szerint azonban a polgári perben helyszíni szemle keretében került sor a szakértői vizsgálatra, és így a terheltnek az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 189. §-ának (1) bekezdése, illetve az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 8. §-ának (1) bekezdése alapján biztosítania kellett volna, hogy az eljárásban részt vevő felek valamennyi ingóságot megtekinthessék, ennek kapcsán észrevételeket tehessenek, és a szakértőhöz kérdést intézhessenek. Az indítvány szerint a terhelt cselekményével ezt akadályozta meg, jogellenesen, így nem lehetett jogos védelmi helyzetben. Ezért kérte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy állapítsa meg a terhelt bűnösségét a vád tárgyává tett bűncselekményben.
A terhelt kirendelt védője a határozatok hatályban tartását indítványozta, azok helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati indítvány alapján eljárt Legfelsőbb Bíróság jogi érvelése
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Az részint a megállapított tényállást támadja. Az indítvány szerint ugyanis az öröklési perben eljáró bíróság helyszíni szemlét rendelt el, és ennek keretében került sor a szakértői vizsgálatra. Az irányadó tényállás szerint azonban a vádbeli időpontban nem tartott a bíróság helyszíni szemlét, csupán szakértői vizsgálatra került sor.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó; az indítványban a tényállás nem támadható.
Ebből következően a felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a szakértői vizsgálat során joga volt-e a terheltnek megtiltani, majd megakadályozni a magánvádló belépését a szobába vagy sem.
A kérdéses ingatlan birtokosa a cselekmény elkövetésének időpontjában senki által nem vitatottan a terhelt volt, így jogosult volt megszabni azt, hogy a házba, vagy annak bármely helyiségébe ki léphet be. Ennek következtében joga volt megtiltani azt, hogy a magánvádló a szobába belépjen, és joga volt a tilalom ellenére belépni kívánó magánvádlót abban megakadályozni. A magánvádló azzal, hogy a szoba felett rendelkezni jogosult terhelt tilalmát nem vette figyelembe, és megpróbált oda bemenni, a magánlaksértés szabálysértését kísérelte meg, amit a terhelt cselekményével elhárított.
A Legfelsőbb Bíróság az elvi határozat bevezetőjében megfogalmazott jogtétele szerint:
A birtokvédelem körében alkalmazott önhatalom is megalapozhatja a jogos védelem megállapíthatóságát.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a részletes érvelése során az alábbiakra mutatott rá:
A terhelt a terhére rótt cselekmény elkövetésekor jogos védelmi helyzetben volt, és helytálló az a következtetése is, hogy ennek során a jogos védelem szükséges mértékét nem lépte túl.
Nem sértettek tehát anyagi jogszabályt az ügyben eljárt bíróságok, amikor a terheltet a jogos védelemre tekintettel felmentették a könnyű testi sértés vétségének vádja alól.
A fentieket támasztja alá a Ptk. 190. §-a (1) bekezdésének - az elsőfokú bíróság által is hivatkozott - rendelkezése is, mely szerint a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja. Ebből következően ugyanis akkor is fel kellett volna menteni a terheltet, ha a magánvádló cselekményével nem kísérelt volna meg szabálysértést elkövetni, és így a terhelt nem került volna jogos védelmi helyzetbe, mégpedig a cselekmény jogellenességének hiányában.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és az abban sérelmezett határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
A jogi érvelés kritikája
I.
Álláspontom szerint az elvi határozat bevezetőjében megfogalmazott jogtétel ellentétes a Legfelsőbb Bíróság által megfogalmazott későbbi részletes indokolással, valamint a büntetőjogi dogmatika alaptéziseivel is.
A jogos önhatalom gyakorlását lehetővé tevő magatartás (és nem maga a jogos önhatalom, ez fogalmi képtelenség lenne!) nem feltétlenül alapoz meg jogos védelmi helyzetet. Ez csak akkor lehetséges, ha a jogszabályba ütköző magatartás egyúttal büntetőjogi értelemben büntetendő is.
Továbbá: egy Btk-ban nem szabályozott jogellenességet kizáró ok fennállása (jelen ügyben a Ptk-ban írt jogos önhatalom) soha nem eredményezheti a Btk. 29.§ (1) bek. szerinti jogos védelmi helyzet megállapítását.
II.
A fentiek alátámasztása érdekében vizsgáljuk meg a jogos védelem azon alapfogalmait, amelyeket a határozat érint.
A Btk. 29.§ (1) bek. szerint jogos védelmi helyzetet csak jogtalan támadás, vagy azzal való közvetlen fenyegetés hoz létre.
A tudományban és a bírói gyakorlatban széles körben elismert tétel szerint a jogtalanság (jogellenesség) büntetôjogi értelemben vett jogtalanságot (jogellenességet) jelent, tehát a támadó magatartás diszpozíciószerû, megfelel valamely különös részi törvényi tényállásban megfogalmazott elkövetési magatartásnak.[1]
Egyfelől: a jogos védelem a cselekmény büntetendőségét zárja ki.
Másfelől: a jogos védelmi helyzetet megalapozó magatartás kizárólag büntetendő cselekmény lehet, azaz jogtárgyat sértő, vagy veszélyeztető, különös részi törvényi tényállást kimerítő cselekvés.[2]
Békés Imrének 1968-ban napvilágot látott tanulmánya[3] örökzöld, axiómaként elfogadható tétele szerint, minél dúsabb az adott jogterület - esetünkben a büntetőjog - joganyaga, annál szükségesebb a jogi fogalmak ellentmondásmentes rendszerének kiépítése a dogmatika segítségével.
Komoly jogalkalmazási zavart képes okozni ugyanazon jogi fogalomnak egymásnak ellentmondó, vagy fel nem tárható értelmezése, avagy ugyanazon életbeli jelenségnek véletlenszerűen váltogatott jogi fogalmakkal való kifejezése. Ezért nem tekinthető pusztán „jogesztétikai” kérdésnek, hogy egy adott cselekmény esetében a bíróság milyen jogi indokokkal alapozza meg a felmentő rendelkezését.
A jogtalanság a támadó szubjektív diszpoziciójától teljesen elvonatkoztatott fogalom.[4] A jogellenesség a tettrôl alkotott jogszempontú negatív értékítélet-Jhering szavaival élve.
A jogrend rosszalló értékítélete a cselekmény felett.[5]
Eredetileg a jogellenesség a jogszabályellenesség szinonimájaként a nullum crimen sine lege elvét volt hivatott kifejezésre juttatni[6]. Ez a jogellenesség formális változata, objektív, ontológiai a bíró számára csupán felismerésre és nem értékelésre szoruló fogalomról volt tehát szó.
A dualista természetjogi koncepció eredménye a jogellenesség fogalom megkettőződése. Létrejön egy új a formális jogellenességet kiegészítő, a törvényi tényállás megalkotásának jogalkotói indokaként felfogható, jogszempontú negatív értékítéletet kifejező új jogellenesség fogalom:az ún. materiális jogellenesség.
E fenti dogmatikai változások szellemi előszeleként értékelhető Binding normaelmélete, mely szerint léteznek olyan tételes jogon kívüli normák, amelyek a tételes jogi normák logikai előzményei. A törvényi tényállás megalkotásának jogalkotói indokát ezen fenti normák adják, ezen jogszabályi normák felett „lebegő” normák megsértéséből ered az adott magatartás jogellenessége.
Franz Liszt mindezen gondolati előzmények után szembeállítja egymással a formális és a materiális jogellenesség fogalmát, azzal, hogy az előbbi a puszta jogszabály ellenességet jelenti, míg az utóbbi egyfajta antiszociális cselekményként értékelhető, mely azon túl, hogy jogszabályba ütköző jogilag védett társadalmi érdeket is sért vagy veszélyeztet.
Az újkantiánus jogfilozófia vívmánya, hogy cizellált rendet teremtett a jogellenesség-tényállásszerűség terén. E két fogalmat aként különítette el egymástól, hogy míg a jogelleneséget, mint értékkategóriát kezelte, addig a tényállásszerűség értékmentes kategória maradt.
Ahogy a büntetőjogi dogmatikáról írottak során Békés Imre plasztikusan kifejezte, e törekvés mögött is, mint minden dogmatikai törekvés mögött gyakorlati motívumok társadalmi igények rejlenek, jelen esetben a joghézagok kitöltésének bírói igénye. Hiszen, ha teoretice el is képzelhető olyan büntetőkódex, mely ugyan az absztrakció kellően magas szintjén van megszövegezve, de ennek ellenére egyetlen tényállása sem fog át olyan magatartási formákat, élethelyzeteket, melyek bár beleillenek az adott törvényi tényállásba, de materiáls értelemben in concreto még sem jogellenesek, ilyen kódex gyakorlatilag elképzelhetetlen.
Ennek felismerése indította el a dogmatika terén a fent tárgyalt változásokat. E dogmatikai változások tették lehetővé a formális jogellenesség tanával szemben, a sértett beleegyezésének, a hivatásból eredő jogok teljesítésének stb. materiális jogellenességet kizáró okként, és ezen keresztül a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságát gátló tényezőként való jelentkezését.
A materiális jogellenesség tana amennyiben csupán többletfeltétele a büntetőjogi felelősségrevonásnak nem sérti a nullum crimen sine lege elvét. Azonban a vádlott terhére történő (in peius) értelmezés mellett, amennyiben a tényállásszerűség hiánya ellenére a materiálisan jogellenes magatartásokat a jogalkalmazó önkényesen bünteti a nullum crimen sine lege elvének felrúgásához a jogállami büntetőjog tagadásához vezet.
A formális és materiális jogellenesség fogalmának szintézisét a magyar jogirodalomban Viski László és Földvári József alkotta meg. Az általuk használt definícíó szerint a materiálisan jogellenes magatartás a jogszabály által védett érdeket sérti vagy veszélyezteti.
A materiális jogellenesség tehát egyfajta értékítélet, egy olyan értékítélet amely nem a tettesre, hanem a magatartásra koncentrál.
Amíg a jogellenességhez nem fűződik egyfajta negatív értékítélet, addig a jogellenesség és a tényállásszerűség fogalmilag egybeesnek (formális jogellenesség). Amint a jogellenesség a puszta jogszabály-ellenesség körén túlnő, a büntetőjogi felelősség megállapításának önálló feltételévé válik.
A fentiek után szembetűnő annak az alaptételnek az érvényesülése, mely szerint valamely jogi fogalom rendszerbeli átalakulása óhatatlanul kihat a rendszer más fogalmainak dogmatikai elhelyezkedésére. E tételnek megfeleően a jogellenesség fogalom fejlődése kihat a bűnösség fogalom meghatározására is.
Tehát a támadás jogtalansága objektív ismérv, a tetthez a tárgyi oldalhoz tartozik, ezért nem foglalja magában a támadó büntethetôségét megalapozó valamennyi feltétel meglétének szükségességét. Helye van jogos védelmi helyzet megállapításának, olyan személlyel szemben is aki beszámítási képességgel nem rendelkezik, valamint – anyagi jogi értelemben vett - bûnösség nem terhel.
Nincs a jogos védelem megállapításának helye, ha a támadónál jogellenességet kizáró ok áll fenn.
Az ítélkezési gyakorlat és a jogirodalom is egységes abban, - jól szemlélteti ezt BH 1996/70 számon közzétett eseti döntés - ha az egyébként diszpozíciószerű (tényállásszerű) támadás csak az eset körülményeire figyelemmel minösül szabálysértésnek, a cselekmény jogos védelmi helyzetet keletkeztet.[7]
Ezért a Legfelsőbb Bíróság elvi jogtételével szemben (ratio decidendi I.) a részletes érvelése mutatkozik számomra helyesnek (ratio decidendi II.).
Ugyanis ebben utal arra, hogy a magánvádló támadó magatartása, csupán az eset körülményeire figyelemmel minősül szabálysértésnek (egyébként nyilvánvalóan magánlaksértés vétsége lenne), így e diszpozíciószerű cselekménnyel szemben megnyílik a jogos védelem. Ezért okszerű – az én elgondolásom szerint is - a jogos védelmi helyzetre alapított felmentő rendelkezés.
Elvi megerősítésre szorul tehát, hogy jogos védelmi helyzetet csak a büntetőjogi értelemben vett jogellenes (büntetendő) magatartás eredményezhet.
Ha a jogszabály, avagy a bírói gyakorlat más - büntetőjogon kívüli - jogág szerint jogellenes magatartásokkal szemben diszpozíciószerű fellépést biztosít, akkor jogos védelmi helyzet nem jön létre. Ez esetben a büntetendőség kizártsága a Btk-n kívűli materiális jogellenességet kizáró okból áll fenn (Btk. 10.§). Ilyenkor mivel a cselekményből eleve hiányzik a materiális jogellenesség dogmatikailag indokolatlan a jogos védelmi helyzet vizsgálata.
Ezt támasztja alá BH 2000/136. szám alatti döntvény is, elvi éllel leszögezve, hogy a hivatásból eredő jog gyakorlása folytán bűncselekmény hiányában - nem pedig a jogos védelem mértékének menthető okból való túllépésére hivatkozással - van helye felmentő ítélet meghozatalának, ha a szolgálatban levő rendőr az általa észlelt bűncselekmény elkövetésében részt vevő személyek üldözése során, a figyelmeztető lövések leadása ellenére is tovább menekülő személyek közül az egyik, előremozduló személlyel szemben a jogszerű fegyverhasználat körében olyan lövést ad le, amely annak halálát eredményezi.
A döntvényben (BH 2000/136.) foglaltak dogmatikai szempontból teljességgel helyeselhetőek. Nyilvánvaló, hogy logikailag a bűncselekmény fogalmi ismérveinek a vizsgálata (pozitív feltételek) megelőzi a büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak a vizsgálatát (negatív feltételek).[8]
Ha a pozitív feltételek valamelyikének hiánya folytán nem valósul meg bűncselekmény, szükségtelen a jogos védelem feltételeinek ellenőrzése.
A fenti érvek jelentőségét növeli, hogy a tudomány elismeri a jogrend egységének elvét. Ez azt jelenti, hogy a polgári jog vagy a közjog szerint fennálló jogellenességet kizáró ok közvetlenül a büntetőjogban is alkalmazható. A büntetőjog szubszidiárius jellegéből fakad, hogy egy más jogterületen megengedett magatartás tényállásszerűsége esetén sem büntetendő, nem lehet materiálisan jogellenes.[9]
Úgy gondolom, helyesebb lett volna a Legfelsőbb Bíróság részéről az elvi iránymutatásul szolgáló határozatban a korábban már idézett BH 1996/70. és a BH 2000/136. számú eseti döntésekben kifejtett jogi álláspontot megerősíteni, tovább részletezni.
[1] Földvári József: Magyar Büntetôjog Általános rész (Budapest,1997. Osiris) 137.o.
[2] Wiener A. Imre (szerk.): Büntetendőség büntethetőség (Budapest, 1999. KJK.), Wiener A. Imre szerzőként: Büntetendőség büntethetőség (felelősségtan) 165-212.o.
[3] Békés Imre: A büntetőjogi dogmatikáról (Budapest,1968. Tankönyvkiadó) 119-131.o. Gondatlanság a büntetőjogban című kandidátusi értekezésének a bevezetője)
[4] Degré Lajos: Jogos védelem az anyagi büntetőjogban (Vác, 1910. Pestvidéki Nyomda) 292.o.
[5] Schultheisz Emil: A bűncselekmény tana (Debrecen, 1948. Debreceni Tudományegyetem Nyomda) 28.o.
[6] A jogellenességről szóló fejtegetéseim során nagy mértékben támaszkodtam Békés Imre: Gondatlanság a büntetőjogban (Budapest, 1974. KJK) című monográfiájának A bűncselekménytan dogmatikai összefüggései című I. fejezetére
[7] Földvári: i.m. uo.
[8] Egyetértve Wienerrel, vö.: Wiener A. Imre (szerk.): Büntetendőség büntethetőség (Budapest,1999. KJK.), Wiener A. Imre szerzőként: Büntetendőség büntethetőség (felelősségtan) 165-212.o.
[9] Vö.: Nagy Ferenc: Gondolatok és kérdések a jogellenesség köréből (Büntetőjogi Kodifikáció 2008/2. 8.o.)